Pápa és Vidéke 2012. szeptember 6. Közéleti hetilap X. évfolyam 18. szám Jubileumi játszótéri nap Becsülni a múltat, tervezni a jövõt Kicsit borongós idõben, szemerkélõ esõben emlékeztek szeptember 1-jén Vanyolán a Vajda Péter Általános Iskola megalakulásának ötvenedik évfordulójára. A fél évszázad történéseit jubileumi emlékmûsor keretében idézték vissza, amely elõtt Varga Miklós, Vanyola polgármestere ünnepi beszédét hallgathattuk meg. A település vezetõje elmondta, hogy õ is a vanyolai iskolában tanult, és ma is hálás szívvel gondol vissza tanáraira, iskolatársaira, a felejthetetlen diákévekre. Szólt arról is, hogy mindent elkövetnek azért, hogy az alsó tagozatos diákok a jövõben is Vanyolán tanulhassanak. A polgármesteri köszöntõ után részletesen bemutatták Vanyola, Pápanyõgér és Szalmavár oktatást érintõ történetét, majd Vajda Péter költõ életútjának fontosabb állomásait idézték fel, és több versét is elszavalták az iskola diákjai. Folytatás az 4. oldalon Az elmúlt szombaton rendezték a jubileumi, 10. Aegon Játszótéri Napot a volt Kilián lakótelepen, a biztosítótársaság támogatásával kialakított játszótéren és környékén. S bár az idõjárás komor, õszi arcát mutatta, valamennyi program iránt nagy volt az érdeklõdés. Az elmúlt év sikerén felbuzdulva az idei játszótéri napon is rendeztek fõzõversenyt, melyen 23 csapat bográcsaiban készültek a finomabbnál finomabb, különleges, vagy éppen hagyományos módon elkészített pörköltek. A verseny képzeletbeli dobogójának elsõ két fokára a szakértõ zsûri döntése alapján a Weöres- -iskola egy-egy csapata állhatott az intézmény egyébként hat csapattal képviseltette magát a nemes megmérettetésen, a bronzérmes pedig a Tömör család lett. A fõzõversenyen készített ételekbõl az éhes nézelõdõk zsûrizést követõen jótékony céllal vásárolhattak, így több mint 100 ezer forintnyi adomány gyûlt össze, melyet a szervezõk a Weöres Sándor Általános Iskolának ajánlottak fel. Folytatás a 3. oldalon Új helyen tanulnak a ballások Jókai utcai iskolaépületbe költözött a Balla Róbert Téri Általános Iskola. Az intézmény a Tarczy Lajos Általános Iskola két tannyelvû tagozatának helyét kapta meg, a ballás diákokat már itt köszöntötték a tanévkezdés alkalmából. Operaslágerek Bécstõl Évek óta a pápai komolyzenei programok egyik fénypontja H. Eisenbeck Ágotának, a Bartók Béla Zeneiskola tanárának és tanítványainak koncertje, amelynek a tavalyi esztendõben is az Esterházy-kastély régi fényében pompázó Nádor terme volt a Velencéig helyszíne. Augusztus 28-án újra itt lépett fel és énekelt operaslágereket Eisenbeck Ágota, Vörös Szilvia, Göncz Renáta, Vizer Dávid és Torma Ákos, az énekeseket Gábor József, Liszt-díjas zongoramûvész kísérte. Részletek az 5. oldalon A hétfõ reggeli tanévnyitó ünnepélyen dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, amellett, hogy az iskola szeptember elsejétõl új helyen kezdi meg a tanítást, más is változni fog, ugyanis 2013. január 1-tõl az iskola fenntartója a magyar állam, az iskolaépület tulajdonosa és mûködtetõje, a tárgyi feltételek biztosítója pedig a pápai önkormányzat lesz. Továbbiak a 4. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2012. szeptember 6. Terepjárót kaptak a rendõrök Egy terepjáró autót adományozott a múlt héten a Bakonyerdõ Zrt. a Pápai Rendõrkapitányságnak. A jármûvet Varga László vezérigazgató adta át ünnepélyes külsõségek között Szappan Csaba rendõrkapitánynak az erdészeti vállalat székhelyének udvarán. terepjáró rendõrségi használatához önkormányzatok közremûködése is szükséges, ezért a cég a nagygyimóti önkormányzatnak adta át a gépkocsit, a település A rendõrkapitányság és cég a rendõrség számára, képviselõ-testülete pedig az erdészeti cég között hogy önállóan is tudjanak használatra adta a pápai fennálló együttmûködés tevékenykedni. Ez biztosítja rendõrkapitányságnak. A keretében rendszeresen majd, hogy a rendõrök fel gépjármû üzemanyag-költ- járõröznek a rendõrök a Befag erdõiben az erdészekkel közösen az erdõgazdaság tudjanak lépni az erdészeti magánutakat használó illetéktelen úthasználókkal, ilségét a csóti kistérségi körzeti megbízotti iroda területén lévõ tizenhét önkorhez jármûveivel. Ehletve a fatolvajokkal és az mányzat támogatása bizto- az ellenõrzéshez biztosított orvvadászokkal szemben, sítja, a terepjáró üzemelte- most egy jármûvet a mondta a vezérigazgató. A tésével és mûszaki állapotá- Demonstrációt fontolgat a Jobbik A Jobbik helyi szervezete szerint mit sem javult városunkban a közbiztonság az elmúlt idõszakban. A súlyosbodó problémákra demonstrációval szeretnék felhívni a figyelmet, többek között errõl is szólt Orbán Imre helyi elnök múlt heti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus elsõként arról beszélt, hogy a városban számos helyen található illegális szemétlerakó. Az egyik ilyen az Acsádi út és Lehel utca sarkán lévõ üres telek, ahol több száz köbméter építési, elektronikai, valamint biológiai hulladék van elhelyezve. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése okán feljelentést tett az ügyben a rendõrségen, valamint jelezte az esetet a jegyzõnek. Orbán Imre egy korábbi sajtótájékoztatójára utalva elmondta, a cigány-magyar együttélés áldatlan állapotának megtárgyalására tett kezdeményezést az önkormányzatnál. A polgármester úr reagált felvetésére, és nem zárkózott el a problémák megvitatásától, viszont kérte, hogy a megbeszélésen legyen jelen a cigány kisebbségi önkormányzat is. A jobbik azonban kikötötte, hogy csak büntetlen elõéletû cigány vezetõvel ül egy asztalhoz. Ezt követõen visszajelzést nem kaptak levelükre, tette hozzá a helyi elnök. Mint mondta, továbbra is nyitottak a megbeszélésre, hiszen semmi javulás nem tapasztalható a város közbiztonságát tekintve. Ezt igazolja, hogy a cigányok életveszélyesen megfenyegettek egy idõs magyar házaspárt a Gyimóti úton, a Várkertben késsel kényszerítettek egy 14 éves fiút értéktárgyai átadására, valamint a cigány maffia továbbra is zaklatja és fenyegeti a Vak Bottyán utcában Megemlékezés az örmény köztársaság tiszteletére Fõként gazdálkodással kapcsolatos kérdésekrõl tárgyalt az elmúlt héten megtartott ülésén a Pápai Örmény Nemzetiségi Önkormányzat. A 2012-es év költségvetésével kapcsolatban elhangzott, a nemzetiségi önkormányzat az idei évben 405.213 forint feladat alapú támogatást kapott a nyár folyamán, köztársaság melyet további megemlékezõ programok szervezésére programjáról használnak fel. A Wekerle Sándor Alapkezelõhöz a tavasz folyamán két pályázatot nyújtottak be, melyen mind az örmény népirtásról, mind az örmény köztársaság kikiáltásáról megemlékezõ rendezvényükhöz 150 ezer forintnyi támogatást nyertek. A képviselõk az ülésen elfogadták a 2012-es év elsõ féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót, majd a szeptember 29-én 16 órakor az Edvy Malom Fogadóban megrendezendõ, az örmény kikiáltásáról rendezvény tárgyaltak. Mint elhangzott, a köszöntõ beszédet Rádi Róbert kabinetvezetõ mondja majd, meghívnak egy örmény népzenét játszó triót és a hagyományos gasztronómiai bemutató sem maradhat el. lakó magyar házaspárt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a nemzeti szervek a közeljövõben demonstrációt tartanak a városban, mivel a rendõrség nem tudja garantálni az emberek biztonságát. A megmozdulással szeretnék felhívni az illetékesek figyelmét az egyre súlyosabb nak megõrzésével kapcsolatos költségeket pedig a Bakonyerdõ Zrt. vállalta. A két település polgármestere üdvözölte a kezdeményezést, mindketten remélték, hogy még jobban ellenõrizhetõk lesznek külterületeik, és növekszik a települések közbiztonsága is. A jármûvel két körzeti megbízott rendõr fog szolgálatot teljesíteni, Fûzfa László rendõr törzszászlós és Rák Szilárd rendõr zászlós. V.B. problémákra, valamint megszólítani a pápai polgárokat, hogy szálljanak szembe a bûnözõkkel, álljanak ki egymásért, hangsúlyozta a jobbikos politikus. A sajtó képviselõi megtudták azt is, hogy a rendezvény keretén belül a Jobbik helyi szervezete életre kívánja hívni a Pápáért mi magunk mozgalmat, melynek célja az érdekvédelem, az elesettek segítése és a bûnözõk által veszélyeztetett emberek védelme. Feladata továbbá, hogy megoldási javaslatokat dolgozzon ki a hatóság felé a problémák felszámolására. Meleg Andrea A helyi közbiztonságot érintõ, konkrét esetekkel kapcsolatosan Szappan Csaba rendõrkapitány újságunknak elmondta, hogy munkatársai valamennyi ügyben eljártak. Két esetben bûncselekmény miatt folyik nyomozás a Pápai Rendõrkapitányságon, egyben pedig intézkedtek az elmúlt napokban, aminek következménye szintén nyomozás indítása lesz. Hangsúlyozta, hogy az elkövetõk kilétét valamennyi ügyben megállapították. Megerõsítették a rendõri szolgálatot a problémás városrészben, melyet jelenleg is fenntartanak. Társszerveikkel, különösen a családsegítõ szolgálattal napi kapcsolatban állnak, így tudják, hogy az érintett családok életében jelen van a szolgálat, emelte ki a rendõrkapitány. Nemzetiségi nap a bornapokon A korábbiaktól eltérõ idõpontban és helyszínen, az Esterházy-kastély udvarán, a bornapok pénteki napján rendezik az idei évben a Német Nemzetiségi Napot, hangzott el a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat legutóbbi, elmúlt héten megrendezett ülésén. A testület az ülésen módosította a 2012-es év költségvetését a feladat alapú támogatás 929.000 forintos, valamint a Wekerle Sándor Alapkezelõtõl két rendezvényük megrendezéséhez kapott támogatás 200.000 forintos összegével. Ezt követõen elfogadták a 2012-es év elsõ féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót. Posztos rendõr ügyeli a nyugalmat A helyi közbiztonsággal kapcsolatos kérdõíveket tett közzé a Pápai Rendõrkaptányság. Az adatlapokból kinyert információkat a szolgálatok szervezése és a bûnmegelõzési tevékenység során is figyelembe veszik a rend õrei. - Fontosnak tartjuk, hogy a lakosság bizalommal forduljon hozzánk; bátran jelezze problémáit, észrevételeit. Éppen ezért az elmúlt idõszakban a pápai kistérség valamennyi önkormányzatán, a város okmányirodájában, valamint a rendõrségen a helyi közbiztonsággal kapcsolatos kérdõíveket tettünk ki tájékoztatott az elõzményekrõl Szappan Csaba rendõrkapitány. Mint mondta, az elsõ idõszakban kitöltött nyomtatványok értékelésekor megállapították, hogy a lakosság általában elégedett a közbiztonsággal, de megfogalmaztak néhány kisebb-nagyobb elvárást. Elsõsorban Pápán volt érzékelhetõ, hogy egyes városrészeken több rendõrt szeretnének, illetve állandó rendõri jelenlétet. Ezt nem a komoly bûncselekmények elszaporodásával, hanem a lakosság számottevõ részét irritáló, kulturálatlan utcai viselkedéssekkel, egyesekben félelmet keltõ csoportosulásokkal, hangoskodásokkal indokolták. Az alezredes hangsúlyozta, hogy munkatársai eddig is minden beérkezõ állampolgári bejelentést kivizsgáltak, s a lehetõ legrövidebb idõn belül reagáltak azokra. Amennyiben felmerült jogsértõ magatartás, abban az esetben a törvényi elõírások szerint, a körülmények teljes feltérképezése mellett tették meg a szükséges intézkedéseket. Pápán bizonyos városrészeken Kis tér, Mezõ utca, Rigó lakótelep már korábban is adódtak problémák néhány cigány család életvitelébõl adódóan. Ezeken a területeken már korábban is elrendeltek fokozottabb rendõri jelenlétet, tudtuk meg Szappan Csabától. Nem hallgatható el az sem, hogy a lakosság cigánysággal kapcsolatos negatív megnyilvánulásai az utóbbi idõszakban felerõsödtek városunkban és országosan is. Pápa külterületére a tûzoltóknak szinte naponta ki kell vonulniuk a szemetet vagy kábeleket égetõk miatt, tette hozzá a rendõrkapitány. Elmondta, a konfliktushelyzetek megelõzése érdekében kollégái a jelzett városrészeken tucatszám keresték fel a családokat, hogy tájékozódjanak problémáikról. Ezt követõen született meg a döntés, hogy a Mezõ utcában és a Kis téren állandó rendõri jelenlétet, úgynevezett posztos rendõri szolgálatot biztosítanak bizonyos napszakban, a Rigó lakótelepet és a Hódoska majort pedig naponta több alkalommal is ellenõrzik. Meleg Andrea Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata 2012. szeptember 6-án (csütörtök) 15 órától 16 óráig a Pápai Rendõrkapitányságon jogi tanácsadást tart. FELHÍVÁS! Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot arról, hogy a Teuton Lovagrend bébiételt juttatott településünkre, melyet Pápa Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézményének Családsegítés munkatársai osztanak szét a pápai lakcímmel rendelkezõ gyermekek részére. Az adományból a 8 hónap és 3 év közötti pápai gyermekek részesülnek. Az osztás szeptember 12-én szerdán 8 órától 16 óráig, illetve a készlet erejéig kerül sor a Juhar u. 3. szám alatti, volt Városgazdálkodási Vállalat telephelyén (A Tangazdasággal szemben) Kérjük az érintett személyek szüleit, hogy a bébiétel átvételéhez gyermekeik TAJ kártyáját és lakcímkártyáját szíveskedjenek magukkal hozni! Termékeink: Hipp Babakrém, BEBIVITA zöldséges fõzelék sertéshússal, HIPP sárgarépa fõzelék pulykahússal, HIPP spagetti paradicsomszósszal és mozarellával, HIPP paradicsomszószos tészta, HIPP HA combiotikus ital (anyatejpótló), HIPP BIO combiotikus ital (anyatejpótló). Az átvevõ személy felelõsséget vállal azért, hogy a bébiételt az elõírásnak megfelelõen használja fel, és azt tovább nem értékesíti.
2012. szeptember 6. Pápa és Vidéke 3 Újra látogatható a Somogyi Kastély ódon borospincéje Nyárvégi falunap Pápakovácsiban Az idei évben megtartott pápakovácsi falunap talán legkülönlegesebb programja a település központjában található Somogyi Kastély újra megnyitott több száz éves ódon pincerendszerének megtekintése volt, amelyet borkóstolással kötöttek össze a szervezõk. Az augusztus 25-i rendezvényt is a mûemlék kastély környezetében tartották, ahol fesztiválsátor adott árnyas menedéket a rekkenõ nyári hõség könnyebb elviselésére. A Somogyi Kastély könyvtárában Ács Tas László helyi festõmûvész képei voltak láthatóak, a programok sorában szerepelt még arcfestés, csillámtetoválás, népi fajátékok, kézmûvesek Lokálpatrióta Kör bemutatója, pónilovaglás, sétakocsikázás és mentõautó bemutató is. A kulturális programok kora délután kezdõdtek, ahol fellépett a bakonyjákói Nefelejcs Vegyeskar, a Pápakovácsi Idõsek Otthonának Délibáb Színjátszó Csoportja, de tapsolhattunk a Csóti Minisztároknak és a Kemenesmagasi Citerazenekarnak is. A pápakovácsi falunap sztárvendége, Márió, a harmonikás volt, majd malacsült és vadpörkölt várta a több száz jelenlévõt. Az idei rendezvényt is hagyományosan bál zárta, amelyen a talpalávalót a Casino együttes szolgáltatta kora hajnalig. - Az idei falunap sikeres megrendezéséhez a Vidékfejlesztési Hivataltól kapott fél millió forintos pályázati forrás is hozzájárult. Külön örömünkre szolgált, hogy a közelmúltban Pápakovácsi birtokába került a kastélyhoz tartozó több száz éves barokk borospince, ahová a falunapon idegenvezetéssel összekötött túrákat szerveztünk mondta újságunknak Burghardt Ferenc, Pápakovácsi polgármestere, aki sietve hozzáfûzte, Adománygyûjtésbe kezdtek Újabb nemes célt tûztek maguk elé a pápai Lokálpatrióta Kör tagjai, akik ökumenikus kereszt állítását tervezik az Alsóvárosi temetõben. A négy méter magas gránitkereszt anyagköltsége tetemes összegbe kerül, ezért adománygyûjtésbe fogtak. Folytatás az 1. oldalról Míg a bográcsokban készült az étel, a játszótéren és környékén több sport- és szórakoztató program is várta a rendezvényre látogatókat. A játszótéri nap résztvevõit délután dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, kiemelve, hogy a város más pontjain szervezett városrészi napok a Kilián lakótelepi játszótéri nap példáját követve jöttek létre. Ezt követõen Unger Tamás alpolgármester, önkor- Klempa Éva, a Lokálpatrióta Kör Egyesület elnöke elmondta, azontúl hogy önképzõ tevékenységet folytatnak, idõrõl idõre kitûznek egy olyan célt, amely Jubileumi játszótéri nap mányzati képviselõ szólt a megjelentekhez, hangsúlyozva, örömmel látta, hogy a rosszabb idõ ellenére is sokan ellátogattak a rendezvényre, amely valamennyi korosztály számára komplett, egész napos szórakozást kínál. Köszöntõ szavait követõen Unger Tamás átadta Horváth Attilának, a Weöres Sándor Általános Iskola igazgatójának a fõzõversenyen befolyt összeget. Az igazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki vásárolt a bográcsokban elkészült ételekbõl, és emlékeztetett, hogy ahogy az idei évben, úgy az elmúlt évben is iskolájuké volt a gyõztes szakács-csapat. A játszótéri nap a hagyományokhoz hûen az idei évben is változatos programokkal várta a kisebbeket és a felnõtteket egyaránt. Volt kispályás labdarúgó torna, streetball verseny, és tartottak kézmûves foglalkozásokat is. A kulturális programok közt is mindenki találhatott magának megfelelõ szórakozást. Fellépett többek hogy a programok létrejöttéhez sokat segítettek a helyi vállalkozások, magánszemélyek, hiszen tõlük malacot, vaddisznót, vagy éppen szalmabálákat kapott a közösség, így támogatva az idei falunap sikeres megrendezését. Polgár Sz. maradandó a város számára és az emberek javát szolgálja. Tavaly a Korona utcai körforgalomban helyeztek el emlékmûvet, idén az Alsóvárosi temetõben szeretnének egy vezérkeresztet felállíttatni. Az ötlettel a kör valamennyi tagja egyetértett, közöttük Járóka Attila kõfaragó mester, aki felajánlotta, ingyen elkészíti a keresztet. A munkadíjért ugyan nem kell fizetni, de a kereszthez szükséges gránit nagyon drága, tette hozzá a kör elnöke. Mint mondta, pályáztak támogatásért az önkormányzathoz, az egyesületi tagok is anyagi helyzetükhöz mérten hozzájárultak a kiadásokhoz, de ez még nem fedezik az anyagköltséget. Ezért döntöttek úgy, hogy adománygyûjtésbe kezdenek. Ezt a célt szolgálta múlt heti jótékonysági koncertjük is, melyen telt ház elõtt lépett színpadra Fodor Bernadett pápai származású operaénekes, akit Harazdy Miklós, azoperaházzongoristája kísért. A mûvésznõ ingyen vállalta a szereplést, és nem kellett fizetni az Erkel-iskolának sem a helyért, tudtuk meg Klempa Évától, aki ezúton köszöni mindazok segítségét, akik támogatták a koncert létrejöttét. A Lokálpatrióta Kör továbbra is várja a felajánlásokat, melyet többféleképpen juttathatnak el az egyesülethez: befizethetik a szervezet számlájára vagy nyugta ellenében az egyesület tagjainál. Meleg Andrea közt Pápa Város Fúvószenekara, Greznár Zoltán zenekara, és a Weöres Sándor Általános Iskola diákjai is. A gyõri Holle Anyó Színház zenés, interaktív mûsorában a színpadra varázsolta a Marson ugráló egérkét, táncoltak a Rebel Lion TSE táncosai, színpadra lépett a JMSZK Vadvirág néptáncegyüttes, a Kemenesmagasi Citerazenekar és a Pápai Musical Stúdió is. A sztárvendég Delhusa Gjon volt, a napot jó hangulatú karaoke parti zárta. pi-pa Nagy a forgalom az okmányirodában A pápai okmányiroda nagy ügyfélforgalmat bonyolít le, valamennyi munkaterületen. Az idei évben június végéig közel huszonkétezer ügyet intéztek, legtöbb esetben úgy, hogy az ügyfél személyesen megjelent az okmányirodában, tudtuk meg Németh Edina csoportvezetõtõl. Csütörtök kivételével Rendkívül nagy a forgalom minden nap már reggel fél nyolckor nyit az okmányiroda. Hétfõn és pénteken a gépjármû-ügyintézés területén, emiatt az ügyfélfogadási idõ kezdetekor napi délig, kedden négyig, szerdán sorszámot kell húzni, öt óráig lehet itt ügyeket intézni. A nyári idõszakban sokan keresik fel az irodát a személyi okmányok amely megadott idõpontra szól. - Mindennap annyi sorszámot teszünk ki, amennyi kiváltása miatt, ez ügyet aznap az ügyintézõk idén sem volt másként, de az utazási szezonban nemcsak az útlevelek, hanem a személyigazolványok el tudnak intézni, figyelembe véve, hogy egy-egy ügy intézése azok összetettsége miatt hosszabb ideig is tarthat. kiállítására is lényegesen Mivel a városban nagy- megnõtt az igény. - Ezen okmányok gyártási ideje 30 nap, ezt az okmánycserénél mindenképpen figyelembe kell venni. számú autókereskedés mûködik, ez is növeli feladataink számát nyilatkozta a csoportvezetõ. Az okmányirodában az Az ügyintézést idõben el ügyintézés ügyfélfogadási kell kezdeniük a lakosoknak, mert soron kívüli ügyintézésre csak az útlevél esetében van lehetõség, s idõben, érkezési sorrendben történik, de elõzetes idõpontfoglalásra is van lehetõség, ezt azonban csak a ilyen esetben külön igazgatási www.magyarorszag.hu ol- szolgáltatási díjat kell dalon keresztül lehet meg- fizetni az alapilleték mellett mondta Németh Edina okmányirodai csoportvezetõ. A korábbi évekhez képest új feladat az okmányirodában tenni, kiválasztva benne a pápai okmányirodát. Németh Edina hozzátette, az okmányirodában már több mint egy éve biztosított a bankkártyával történyokhoz a diákigazolvánõ fizetés lehetõsége, a tatenni, történõ adatfelvételezés, ugyanis az okmányiroda által kiállított adatlapot - mely tartalmazza a diák arcképét, személyes adatait, 14 év felett aláírását - kell vinni az oktatási intézménybe a tanulóknak, ahol a további ügyintézés történik. Eddig 1487 diákigazolványos pasztalatok szerint az ügyfelek egy része örömmel él ezzel, hiszen nem kell elmenni a postára csekket feladni, így gyorsabban tudja ügyét intézni. Az okmányiroda a nagy ügyfélforgalom mellett is törekszik a gyors és zökkenõmentes ügyintézés biztosí- adatlapot állítottak tására, tette hozzá a csopasztalatok ki a pápai okmányirodában. portvezetõ. Varga Bea Megújul a mozi épülete A végéhez közeledik a Deák Ferenc utcában álló mozi épületének felújítása. A tervek szerint szeptember közepén kezdõdik meg a mûszaki átadás. A mozi épületében egy teljesen új, retro stílusú büfé fog mûködni, tudtuk meg Németh Tamástól, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetõjétõl. vb
4 Pápa és Vidéke 2012. szeptember 6. Új helyen tanulnak a ballások Folytatás az 1. oldalról - Ez az épület korábban egy másik, ugyancsak kitüntetett figyelmet érdemlõ oktatási programnak adott otthont, tavaly itt még amerikai, svéd, norvég és más nemzet gyermekei tanultak. Ez az iskola akadálymentesített, van benne tornaterem, és itt helyben ebédelhetnek a diákok, ezért meggyõzõdésünk, hogy a Balla-iskola jobb körülmények közé került. Szeretném megköszönni a pedagógusok, a szülõk és a gyerekek együttmûködését az épületváltással kapcsolatban - mondta dr. Áldozó Tamás polgármester. Csutiné Papp Orsolya igazgató azt mondta, olyan iskolaépületben kezdhetik meg a tanítást, mely az oktató-nevelõ munka feltételeinek javulását jelenti. - A mi iskolánk családias A tábort már negyedszer rendezte meg a két tannyelvû tagozat, most 33 gyermek vett részt a háromnapos programon. A táborozók között voltak olyanok, akik már többedszer voltak részesei a tanévkezdõ tábornak, de akadtak olyan iskolások is, akik elõször vettek részt rajta. - A másodikosaink közül nagyon sokan vannak itt, és nagyon jól érzik magukat, valószínû, hogy jövõre már õk is visszatérõ táborozók lesznek. A tábort multikulturálisnak nevezzük, bár az idei tanévtõl már csak két svéd kisgyermek marad nálunk, de a tábort meghirdettük azon külföldi gyerekek körében is, akik az elmúlt tanévben még hozzánk jártak. Nagy örömünkre közülük jó néhányan elfogadták a meghívást, és eljöttek, hogy együtt legyenek volt osztálytársaikkal - mondta Hardi Tünde tagozatvezetõ. Hétfõtõl szerdáig tartott a tábor a természet közelében, a hely minden jó adottságát kihasználták a táborozók. - Nagyon jó ez a hely, mertittsokatlehetkintjátszani, jól érezzük magunkat - nyilatkozta Szalay Violetta. - Nekem nagyon tetszenek a programok, a mai sportverseny nagyon vicces kis iskola, ahol a pedagógusok és tanulók közötti kapcsolatot a szeretet hatja át. Szeretnénk, ha tanulóink éreznék a pedagógusok figyelmét, szeretetét. Arra törekszünk, hogy a kezeink között felnövekvõ gyerekek felnõttként megtalálják helyüket és be tudjanak illeszkedni a társadalomba - fogalmazott az igazgató, aki köszöntötte a 13 elsõs kisdiákot is. Multikulturális tábor Az elmúlt évekhez hasonlóan a nyár végén multikulturális tábort tartott a Tarczy Lajos Általános Iskola két tannyelvû tagozata. Most is Ugodban töltöttek el néhány napot a magyar és külföldi gyerekek tanáraikkal együtt az Árnyaserdõ Vendégházban. CSOKOLÁDÉ FELHÍVÁS 2012. szeptember 8-án, szombaton és szeptember 9-én, vasárnap 14.00-18.00 óráig az Esterházy-kastélyban Hétpróbás CSUPA-CSOKI játszóház a CIB Bank támogatásával, az FG Csokoládé Manufaktúra 1932 kézmûveseinek közremûködésével. A csoki kapu csak annak nyílik ki, aki kiállja a hétpróbát! Info: 06/20/263-15-65 Közlemény Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2012. szeptember 15. és október 31. között a Központi Statisztikai Hivatal és az Európai Unió Statisztikai Hivatala /EUROSTAT/együttmûködési megállapodásának megfelelelõen kerül sor az Európai egészség és társadalmi részvétel /TÁRS/ felmérésre. Magyarországon a Társ-felmérésre 530 településen, köztük véletlen kiválasztás alapján Pápa városban is sor kerül. A véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezendõ személyeket sorszámozott igazolvánnyal rendelkezõ kérdezõbiztosok keresik fel. A felmérés megkezdése elõtt a KSH a mintába bekerült személyeknek felkérõ levelet küld. A kérdésekre a válaszadás önkéntes. A felméréssel kapcsolatos további információ kérhetõ: - KSH Veszprémi Igazgatósága Társadalomstatisztikai Osztály munkanapokon: 8-16 óra között. Tel: 88/620218 - email: tars@ksh.hu Kanozsainé dr. Pék Mária, jegyzõ volt. Hárman összeállva, összekötött lábbal kellett futni, igen sokat nevettünk - csatlakozott az élménybeszámolóhoz Horváth Evelin. - A fejünkön volt egy könyv, úgy kellett egyensúlyozni, ez is jó feladat volt, és még a tegnapi diszkó is nagyon tetszett - tette hozzá Gotthárd Boglárka. A gyermekekkel elsõsorban a két tannyelvû tagozaton tanító tanárok foglalkoztak, de a programokba besegítettek az intézmény más pedagógusai és dolgozói is. Varga Bea 50 éves a vanyolai Vajda Péter Általános Iskola Becsülni a múltat, tervezni a jövõt Figyelemmel kíséri a KRESZ Szeptembertõl módosultak a KRESZ egyes rendelkezései. Ez alkalommal azonban nem szigorításokról van szó. A változtatás célja, hogy az elõírások elsõsorban ne a büntetésre adjanak alapot, hanem javítsák az érthetõ és betartható követelmények meghatározásával a közlekedés biztonságát. A várakozási tilalom enyhítése már augusztusban hatályba lépett, így nem bírságolható az, aki az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásával parkol annak kapubejárójában. Figyelemmel kíséri a KRESZ változásait? - tettük fel heti körkérdésünkben az autósoknak. Folytatás az 1. oldalról A Vajda Péter Általános Iskola a tanulók tárgyi tudásával kiemelkedõ helyet foglalt el a megye iskolái között, késõbb azonban az átszervezések miatt a csóti iskola tagintézménye volt. Az oktatási intézmény újjászervezését Lukács Imréné Sándor Ilona végezte, aki a több száz jelenlévõ elõtt beszélt az általa vezetett iskolai idõszakról, felidézte az intézményben lezajlott beruházásokat, fejlesztéseket is. Az emlékmûsor utolsó szónokaként Masszi László, jelenlegi tagintézmény-vezetõ beszélt, aki szólt az intézmény évfolyamaiban történt változásokról, így arról is, hogy 2011-tõl a vanyolai iskola a lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola tagintézménye lett. Masszi László hangsúlyozta: a település mindent megtesz azért, hogy az iskola és az óvoda helyben maradjon. Beszéde végén megköszönte elõdeinek és a jelenlegi tantestületnek a munkáját, majd Vajda Péter gondolatával zárta köszöntõjét. változásait? Császár Zsolt - Figyelemmel kísérem, és nagy részével egyet is értek. A kerékpárosokat érintõ változásokat azonban kissé túlzásnak tartottam. Szerintem nagyon sok szabad teret hagynak nekik. Ami a mostani változásokat illeti, jó dolog a biztonsági folyosó bevezetése az autópályákon, valamint a lézerblokkolók engedélyezésének eltörlése. Közel 30 éve vezetek, és igyekszem mindig a szabályok betartásával közlekedni. Sajnos a hazai közlekedési morálból hiányzik a kölcsönös tiszteletadás és a másikra való odafigyelés. Stemmer István - Minden KRESZ annyit ér, amennyit betartanak belõle. Az autósok például gyakran nem veszik figyelembe, hogy a járda meghosszabbított vonalában áthaladó gyalogosnak van elsõbbsége. A motorosok és autósok között is gyakoriak az ellentétek. Hiába a törvényhozók jó szándéka, ha mi, a közlekedés résztvevõi nem tartjuk be õket. Annak idején, amikor vezetni tanultam, az oktatóm négy dolgot hangsúlyozott: a kötelezõt mindig, a tilosat soha, a megengedettet néha, elsõbbsége pedig annak van, akinek megadták. Bíró Anita - Az utóbbi években jó néhány pontban módosult a KRESZ. Igyekszem lépést tartani: interneten, televízióból tájékozódom a Császár Zsolt Stemmer István Bíró Anita A hivatalos program során a Vajda Péter Általános Iskola fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából márvány emléktáblát lepleztek le az intézmény elõterében, majd az emlékezés koszorúit is elhelyezték Vajda Péter szobránál. A fél évszázados évforduló tiszteletére iskolatörténeti kiállítás nyílt az intézményben és emléklapot is készítettek. A jubileumi emlékmûsor zárásaként szavalatok hangzottak el, majd a Vanyolai Asszonykórus énekelt, de fellépett a Vadvirág Néptáncegyüttes, az iskolai néptánccsoport, valamint a pápai fúvószenekar is. A rendezvény vendégséggel zárult. Polgár Szilárd változásokról. Régóta vezetek, de úgy gondolom, amíg nem változik a magyar autósok mentalitása, addig nem lesz elõrelépés. Hiába a szigorítások, vagy éppen a jó akarat. A közlekedõk többségébõl, legyen az autós, gyalogos vagy kerékpáros, hiányzik a tolerancia és a türelem. Sokakra jellemzõ, hogy saját hibáikat és szabályszegéseiket lazán kezelik, miközben drákói szigorral kérik számon a másikon ugyanezeket. M.A.
2012. szeptember 6. Pápa és Vidéke 5 Az emeleti elõtér paravánjain látható alkotásokon a fotómûvészet egyik különleges ága, az asztrofotózás jelenik meg. A tárlaton szereplõ képek segítségével mi is ott lehetünk a farkasgyepûi Pisztrángos-tónál, amint a Jupiter bolygó kikandikál a lombkorona alól, láthatjuk a pannonhalmi bencés apátság épületénél a Göncölszekeret vagy A világ fekete-fehérben A falakon portrék, csendéletek, életképek, tájképek. Szinte valamennyi fotó fekete-fehérben készült alkotás, mégis a színek kavalkádja. A szürke millió árnyalata, mely sorsokról, elkapott pillanatokról mesél. A látványos tárlat mintegy 30 képbõl álló válogatás, Hokker Edit elsõ önálló kiállítása. A zsúfoltságig megtelt olvasóteremben dr. Hermann István könyvtárigazgató köszöntötte az érdeklõdõket. Gyurom János asztrofotói a színházban Holdfény Döbrönte felett Ismét Gyurom János fotómûvész különleges alkotásai díszítik a JMSZK színházépületének emeleti elõterét. A korábban fõként természetfotóival sikert arató alkotónak A Magyar Fotográfia Napja alkalmából augusztus 31-én nyílt meg legújabb tárlata Titokzatos éjszakák címmel. Az ünnepi eseményen Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetõje mondott köszöntõt, a kiállítást Mátyus Károly, a Bakony Fotóklub elnöke nyitotta meg. az árva vadászles mellett lenyugvó vöröslõ napkorongot. Megpillanthatjuk a bakonybéli Szent-kút forrás felett elsuhanó nemzetközi ûrállomást, a teljes holdfogyatkozást a tihanyi apátságnál vagy a holdfény által A tárlatot Smuck László, a Gyõri Fotóklub alelnöke ajánlotta a jelenlévõk figyelmébe, miután röviden bemutatta a tehetséges fotóst. Mint mondta, Edit a gyönyörûen megvilágított döbröntei várromot is. A különleges fotográfiák szeptember végéig tekinthetõk meg a JMSZK színházépületi emeleti elõterében az intézmény nyitva fényképezéssel 2008-ban kezdett el komolyabban foglalkozni. A fotózás rejtelmeibe Horváth Géza fotómûvész avatta be. Kedvenc témái a portré és emberábrázolás, de szívesen örökíti meg a csendéletet, különleges pillanatokat. A színes technikáról korán áttért a fekete- fehér képek készítésére. A falon lévõ portrék, akár a tájat ábrázoló fotók, egyfajta véleményt, gondolatot közölnek velünk. Ez az, amitõl egy fotó élettel, mondanivalóval telik meg, és lesz több egy átlagos, szép és jól kombinált dokumentumfotónál. Edit tehetségét, érzékét a fényképezéshez a röpke egy-két év alatt nemzetközi szinten is elért sikerei mutatják a legjobban, mondta Smuck László. Hokker Edit elsõ sikerét 2010-ben a National Geographic fotópályázatán érte el, majd két év múlva az a megtiszteltetés érte, hogy szerepelhetett az országkollekcióban a FIAP 31. biennáléján Spanyolországban. Az Európa Napja alkalmából rendezett Nemzetközi Fotómûvészeti Szalonon ezüstérmet szerzett alkotásaival. További FIAP által rendezett nemzetközi szalonokon négy országban Románia, Horvátország, Szerbia, Magyarország szerepeltek sikeresen képei. Meleg Andrea tartási idejében. Polgár Sz. Programajánló Szeptember 16-án, vasárnap 9 órától Baba- és gyermekruha börze a sportcsarnokban. Szeptember 16-án, vasárnap 18 órakor kezdõdik a JMSZK színháztermében a Dé-Mol Színjátszó Társulat Abszurd Dé-Molban. Közállati jelenségek címû elõadása. Szeptember 28-án, pénteken 18 órakor kezdõdik Bagdi Bella A most hatalma Eckhart Tolle megzenésített tanításai címû elõadása a Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõközpontban. Jegyek elõvételben 1700 forintos áron vásárolhatók az Anna Könyvesboltban, illetve 2.000 forintért a helyszínen. Szeptember 30-ig látogatható a JMSZK emeleti elõterében Gyurom János E-MAFOSZ fotómûvész, aranydiplomás természetfotós Titokzatos éjszakák címû asztrotájkép fotókiállítása. Október 13-án, szombaton II. Esterházy Bál a Pápai Barokk Hagyományõrzõ Közhasznú Egyesület szervezésében a pápai Esterházy-kastélyban. Bõvebb információ: 0620/263-1565. Operaslágerek Bécstõl Velencéig Folytatás az 1. oldalról A kedd esti hangverseny a bécsi klasszika jegyében két Mozart-mûvel indult, majd Schubert-szerzemények következtek. A közel két és fél órás zenei körutazás az osztrák fõváros után az 1800-as évek Franciaországában folytatódott, majd Rahmanyinov révén moszkvai kitérõ mellett Csehország is felkerült Dvorak jóvoltából a térképre. A koncert második felében Itália, így Velence és Szicília sem maradhatott ki a muzsika útjából, hiszen Rossini révén több zenemû is felcsendült a Nádor teremben. Az esten közremûködõk közül Vörös Szilvia és Göncz Renáta a Zeneakadémia jelenlegi és volt növendéke, Vizer Dávid a budapesti Wiener Leó Konzervatórium hallgatója, Torma Ákos pedig a Pápai Református Gimnázium tanára. A fellépõ énekeseket Gábor József kísérte zongorán, aki a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg augusztus 20-án több mint négy évtizedes kiemelkedõ zongoramûvészi, zenepedagógiai munkásságáért. Az operaestnek sok felejthetetlen pillanata volt, így sokáig emlékezetes marad Rossini Velencei regattája és Mozart Idomeneo operarészlete Eisenbeck Ágota és Vörös Szilvia gyönyörû elõadásában. A hangverseny végén a fellépõ mûvészek közös produkciójában Verdi Nabuccojából A rabszolgák kórusa szólalt meg, ám a szûnni nem akaró vastaps egy ráadás Offenbach-dalt is elhozott, amely kiváló zárása volt a magas színvonalú, operaestnek. fantasztikus Polgár Szilárd A Szó és Kép Színpad fesztiválsikere Shakespeare megint nyerõ volt Nagyon sikeres évadot zárt a Szó és Kép Színpad. A pápai társulat ebben az évben eddig 77 elõadást játszott. A fellépések mellett több színházi találkozón is részt vettek, legutóbb a bikali fesztiválon augusztusban, amelyre közel negyven társulat nevezett. 2012 - A komédia éve címet viselte a Tolna megyei Bikalon rendezett színházi találkozó, amelyen komédia, mesejáték és tánc kategóriákban indultak a társulatok. A Szó és Kép Színpad a komédia kategóriában második lett Shakespeare adaptációjával, a Tyramus és Thisbe vígjátékkal. Emellett a pápai csoport bemutatta Bikalon a Lajtrom vásári komédiáját, valamint Moliére A nõk iskolája címû mûvét is. A második helyezésért kétszázezer forint értékû nyereményt kapott a jelenleg Egerben táborozó Szó és Kép Színpad, amelyet pótnyaralásra, színházi táborozásra fordít majd a tehetséges pápai társulat tájékoztatta újságunkat Csukárdi Sándor, a Szó és Kép Színpad vezetõje. Polgár Sz.
6 Pápa és Vidéke 2012. szeptember 6.
2012. szeptember 6. Pápa és Vidéke 7 Anyakönyvi hírek Házasság: Vörös János Orsós Melinda, Németh Géza Biró Adrienn, Németh Csaba Pap Tímea, Adamik Balázs Zsirai Alexandra, Tálos Attila Beke Zita, Filipkó Szabolcs Badics Barbara. Születés: Szeibert Károly Bacher Anita: Krisztofer, Sipos Ferenc Végh Mónika: Roland, Németh Róbert Bóka Beáta: Dávid, Murmann Richárd Németh Eszter: Máté, Somogyi Balázs Papp Eszter: Máté, Gödri Róbert Papp Gyöngyi: Jázmin, Orsós Zoltán Lájer Ramóna: Petra, Molnár László Rádi Anett: Krisztina, Asztaliteniszben a dobogó mindhárom fokára felálltak fiataljaink, teniszben két elsõ helyet hoztak el, atlétikában többen is egyéni csúcsot értek el versenyszámukban, judoban egy kivétellel valamennyi pápai induló érmes helyezést szerzett. Az eredmények: atlétika: Halálozás: Csonka Gyuláné sz. Józsa Irén, Mészáros Gáborné sz. Baján Mária, Gondor Andrásné sz. Pintér Erzsébet Irén, Varga András Gyula, Tóth Károly Sándor, Molnár Gyuláné sz. Czere Mária, Németh Jánosné sz. Bariska Ilona, Faragó Jánosné sz. Veiland Mária, Takács Mihályné sz. Májer Mária, Kiss Gyula Zoltán, Nagy Pál, Sipkovics Gyula, Molnár Istvánné sz. Komáromi Ilona, Fehér Ottóné sz. Tüttõ Irén, Fleck György Józsefné sz. Kulcsár Ilona Kinga, Koller Józsefné sz. Gerlach Anna. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Molnár Istvánné, sz. Vadász Piroskát 2012. augusztus 30-án utolsó útjára elkísérték, sírjára a szeretet és a tisztelet virágait elhelyezték, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Versenyben a fiatalok Pápai delegáció is részt vett a Losonci Vásáron. A városi küldöttségben sportolók is helyet kaptak, a serdülõ- és ifjúsági korosztályú versenyzõk négy sportágban mérték össze erejüket a házigazdákkal. fiúk: 400m 1. Tóth Gyula (egyéni csúcs.), 3. Horváth Gábor (e.cs.), 4. Somogy Dávid (e.cs.) 800m 1. Kiss Gergõ, 2. Tóth Csaba, 3. Krivácsy Benjamin 4x100m 2. Pápa 4x300m 1. Pápa lányok: 100m 1. Sántik Laura, 3. Laczó Erika 300m 3. Kiss Anikó (e.cs.) 400m 1. Marton Viktória 800m 1. Vajda Alexa (e.cs.), 2. Berkes Mercedesz (e.cs.) távolugrás 2. Marton Viktória súlylökés 1. Szüszenstein Dzsenifer, 3. Valler Rebeka 4x100m 2. Pápa 4x300m 1. Pápa asztalitenisz: fiúk: Kramarics Gergõ ifi 3., Gyõrffy Tamás ifi 11., Áldozó Bendegúz ifi 14., lányok: Áldozó Borbála serdülõ 1., Szõllõsy Luca serdülõ 2., Fekete Franciska ifi 4. tenisz: fiúk: Erdélyi István 1., Csékey Dániel 3., Katona Dávid 4., Novák Futás hegyre fel, hegyrõl le A boráról híres Somlót augusztus 26-án az atléták hódították meg. A Somló-futáson a hegy lábától a Szent István-kilátóig a rövidebb távon 2,9 km-t, a hosszabbik távon 5,8 km-t tettek meg a futók, 432 méteres szintkülönbség mellett. A mezõnyben pápaiak is voltak, eredményeik: fiúk (1997.01.01 után születettek): 1. Krivácsy Benjamin, 2. Horváth Gábor, 3. Toki Adrián. (1993.01.01-1996.12.31 között születettek:) 1. Kiss Gergõ, 2. Tóth Csaba, 3. Tóth Gyula. Leányok (1997.01.01 után születettek): 1. Vajda Alexa,3.Sztupák Laura. (1993.01.01-1996.12.31 között születettek:) 3. Sárközi Noémi. Nõk (1993.01.01.elõtt születettek:) Szabó Bernadett. Kiss Gergõ különdíjban részesült, ideje az abszolut legjobb idõ volt 2,9 km-en. Labdarúgás A Lombard II. három forduló után negyedik A labdarúgó NB III. nyitófordulójában Csornán lyán mind Répcelakot, Mihály együttese: hazai pá- 1-0-s vereséget szenvedett a mind Mosonmagyaróvárt Lombard II. csapata, a következõ két fordulóban Répcelak ellen Horváth Cs. 2-0-ra verték a pápaiak. azonban már gyõzött Nagy villogott, a Lombard II. mindkét gólját õ szerezte. A Mosonmagyaróvár elleni találkozón Horváth T-t és Grõbert is le kellett cserélni, a játékosokat kórházba vitték, kivizsgálták, a nagy melegben ugyanis hõgutát kaptak a Perutz Stadion mûfüves pályáján. A csapat Balázs 7. lányok: Joó Gerda 1., Tóth Dorina 4., Pálla Dorina 5. Judo: fiúk: Joó Ákos 1., Deák Axel 2., Vida Gergõ 2., Bokor Barna 3., Pákozdi Bence 3., Sági Dániel 3., Major László 4., lányok: Székely Mária 2., Laman Brigitta 2., Végh Ninett 3., Vörös Seron 3. Sportajánló Teke NB I. Elmax Vasas Vasasszonyfa SE, szeptember 8., szombat, 14 óra, Pápa, Vasas-sporttelep. Labdarúgás NB III. Lombard II. Komárom, szeptember 16., vasárnap, 15 óra, Perutz Stadion. dolgát nehezítette ezen a mérkõzésen az is, hogy a második félidõben az elsõ gól szerzõjét, Horváth Cs-t kiállították reklamálásért. A 2-0-s végeredményt Király állította be. Az NB III. Bakony-csoportját három forduló után Balatonfüred vezeti, a 2. helyen Körmend, a 3. helyen Csorna áll. A Lombard II a 4., következõ ellenfele, Dorog együttese az 5. helyen várja a folytatást. Labdarúgás Körzeti bajnokság Megyei III. osztály északi csoport Takácsi Gic 2-4 Mihályháza Adásztevel 5-5 Vaszar Vanyola 1-2 Mezõlak Nagyacsád 2-1 Csót Somló SC 2-1 Pápateszér N.görzsöny 9-0 K.szentpéter Malomsok 5-1 A bajnokság állása 1. Vanyola 3 0 0 9-5 9 2.Mihályháza 2 1 0 12-7 7 3. Pápateszér 2 0 1 14-6 6 4. Mezõlak 2 0 1 9-4 6 5. Gic 2 0 1 9-9 6 6. Csót 2 0 1 6-7 6 7. Nemesgörzsöny 2 0 1 7-10 6 8. Adásztevel 1 1 1 8-9 4 9.Nyárád 1 0 1 6-2 3 10. K.szentpéter 1 0 2 8-9 3 11. Somló 1 0 2 6-7 3 12. Nagyacsád 1 0 2 5-7 3 13. Vaszar 0 0 3 2-7 0 14. Malomsok 0 0 2 2-7 0 15. Takácsi 0 0 2 2-9 0 Megyei IV. osztály Dáka Homokbödöge 6-0 B.tamási Pápai T. FC 0-2 Marcalgergelyi Nagytevel 0-4 Tapolcafõ Kéttornyúlak 0-2 Borsosgyõri SE Gecse 6-3 Lovászpatona Marcaltõ 1-5 Magyargencs B.gyõri ISE 1-6 A bajnokság állása 1. Kéttornyúlak 3 0 0 15-4 9 2.Borsosgyõri ISE 3 0 0 11-2 9 3. Marcaltõ 3 0 0 13-5 9 4. Külsõvat 2 0 0 8-4 6 5. Nagytevel 2 0 1 7-4 6 6. Pápai Termál FC 1 2 0 6-2 5 7. Tapolcafõ 1 1 1 5-4 4 8. Borsosgyõri SE 1 1 1 8-8 4 9.Gecse 1 1 1 6 8-4 10. Dáka 1 0 2 8-7 3 11. Marcalgergelyi0 1 2 3-8 1 12. Bakonytamási 0 0 2 3-6 0 13. Lovászpatona 0 0 3 5-12 0 14. Homokbödöge0 0 2 2-9 0 15. Magyargencs 0 0 3 3-18 0
8 Pápa és Vidéke 2012. szeptember 6. Zsivoczky Gyula hat év után visszatért Pápára Stílusos, támadó Lombardot szeretnék Sok minden történt a Lombard labdarúgócsapatával az elmúlt két hétben. Augusztus 27-én a klub közös megegyezéssel felbontotta Bene Ferenc vezetõedzõ szerzõdését, helyét ideiglenesen Kovács László kapusedzõ töltötte be. Õ készítette fel az együttest a Kaposvár elleni hazai bajnoki találkozóra is az elmúlt szombaton, amelyen Seye, Maróti és Sekour góljaival a Pápa magabiztos gyõzelmet aratott. Szombat este jelentette be az egyesület azt is, hogy a csapat új vezetõedzõje Zsivoczky Gyula lett, aki 2006-ban már ült a bakonyaljai együttes kispadján. Az eltelt hat esztendõrõl, valamint a Lombarddal kapcsolatos terveirõl Zsivoczky Gyula hétfõn nyilatkozott újságunknak. - Hat évvel ezelõtt Bíró Péter felbontotta a szerzõdésemet, de nem rossz érzéssel távoztam Pápáról mesélte lapunknak Zsivoczky Gyula, inkább a pozitívumokra emlékszem, így az NB I-es bajnoki mérkõzések megnyerésére, arra a hangulatra, ami akkor Pápán uralkodott. Nagyon szeretném, ha az újabb szerepvállalásom után ismét hasonló támogatást kapnánk a közönségtõl, hiszen akkor nagyon mellettünk álltak. - Mi történt veled az elmúlt hat évben? - Három évig a Magyar Labdarúgó Szövetségnél szövetségi edzõ voltam az U16, U17, U18-as válogatottaknál, az U20-as csapatnál pedig pályaedzõi teendõket láttam el. Ezt követõen felkértek a Ferencvárosnál, hogy legyek a klub utánpótlásának szakmai koordinátora. A Fradinál most kezdtem volna a harmadik évemet, amikor felmerült a nevem Bene Ferenc utódjaként Pápán. - Mikor kerültél a képzeletbeli kalapba, akik közül döntött a tulajdonos? - A múlt héten tárgyaltam elõször Bíró Péterrel. Úgy gondolom, hogy Sütõ Szilárd leendõ pályaedzõ kollégámmal olyan szakmai tervet raktunk le a tulajdonos úr asztalára, amely megvalósítása esetén eredményesek és sikeresek leszünk. A hat évvel ezelõtt elkövetett hibáimból tanultam, idõsebb is lettem, hiszen már negyvenhat éves vagyok, így megvan a kellõ tapasztalatom, hogy sikeresen tudjam vezetni a Lombard Pápát. - Az elmúlt hat évben mennyire kísérted figyelemmel a Lombard szereplését? - Teljes mértékben, szinte napi szinten követtem a Pápa szereplését, naprakész vagyok a játékoskerettel kapcsolatban is. Ma volt az elsõ edzésünk, látom, hogy vannak hiányosságok, de nem szeretnék visszanézni. Sok munka van az együttessel, biztos vagyok abban, hogy meg tudjuk valósítani azt a programot, hogy stílusos, támadó szellemû csapat legyen a Lombard. - Szerencsés vagy, hiszen a Lombard jól hajrázott az átigazolási idõszak végén. Visszajött Pápára Goran Maric, Diósgyõrbõl pedig Youssef Sekour érkezett. - Ez a két játékos meghatározó szerepet tölthet be az együttesben. A keretnél vannak kondicionális lemaradások, de ezeket folyamatosan fogjuk pótolni. Az edzések ritmusa, a tréningek jellege változni fog, de úgy látom, a játékosok vevõk erre a munkára. Taktikusan és eredményesen szeretnék futballozni. - Bene Ferenccel beszéltél? - Nem beszéltem vele. Ferivel teljesen normális a munkakapcsolatom, együtt végeztük 2008-ban a Pro Licence-képzést. Biztos fogunk beszélni egymással a csapatról, ezúton szeretném megköszönni a Pápán végzett munkáját, ha sikeresek leszünk, abban benne lesz õ is. - Két hét szünet lesz a bajnokságban. Azt gondolom, emiatt cseppet sem bánkódsz - Örülök, hogy a bajnoki szünetben két Liga Kupa meccsünk lesz, mert meg tudom nézni, hol tart jelenleg az együttes. Szeretnénk gyakorolni azt a rendszert, amelyben játszunk majd. Fontos, hogy mindegyik játékos tudja, mit miért csinál a pályán, akár védekezésben, akár támadásban, így bízom abban, hogy kellõképpen fel tudunk készülni a Kecskemét elleni soron következõ élvonalbeli találkozónkra. Polgár Szilárd Egész nap foglalt volt a kispálya A sport is a részét képezte az Aegon játszótéri napnak. Mind a gyerekek, mind a felnõttek körében rendeztek kispályás labdarúgó tornát. A kicsik -nél két csapat alakult, zömében a volt Kilián lakótelepen, illetve annak környékén élõk, valamint a Weöres- és a Gyurátz-iskola tanulói alkották a Sárgák és a Zöldek csapatát. A derbi döntetlenre végzõdött, a gólnélküli találkozó végkimenetelét büntetõkkel döntötték el, ebben a Zöldek bizonyultak jobbnak, és nyerték meg a tornát. A csapatok tagjai: Zöldek: Toki Márton, Palágyi Ákos, Koncz Benedek, Farkas Patrik, Krivácsy András, Hõbe László. Sárgák : Kiss Bálint, Magyar Balázs, Varga Bálint, Tóth Dávid, Horváth Martin, Krivácsy Zoltán. A felnõtt mezõnyben 4 együttes indult, a körmérkõzéses lebonyolítási formában a Jobbik-Sector FC Pápa lett a nyertes. Második helyen végzett Pápa Város Önkormányzata, harmadik lett az Aegon Biztosító pápai csapata, a tornát negyedik helyen zárta az Igal FC. Az elismeréseket Unger Tamás alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselõje adta át a csapatoknak. Újra jön a Nagy Sportágválasztó 2011-ben több mint 40 sportágban közel 30 sportegyesület mutatkozott be Pápán a Nagy Sportágválasztó hétvégén. A rendezvényt idén szeptember 14-15-én tartják a jól bevált helyszínen, a Sportcsarnok környékén. Ügyességi játékok is részét képezik a programnak, és olimpikonokat is várnak a szervezõk. A sportesemény célja, hogy a helyi sportegyesületeket és a városban, illetve környékéken élõ gyerekeket, fiatalokat közelebb hozzák egymáshoz, nyílt utánpótlástoborzást tartsanak. Részletek a www.papaisport.hu-n, valamint a plakátokon. Pápa és Vidéke Közéleti lap Megjelenik kéthetente csütörtökönként. Kiadja: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. Nyomdai munkák: Danubia Web Kft., Budapest Terjeszti a Magyar Posta Zrt. A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!