Három éve alakult meg szervezetünk, azzal a céllal, hogy a jelenleg elterjedt növények mellett újabbak is feltűnjenek a kertekben. Vagyis, hogy a tujákon, rózsákon és a pázsiton kívül megjelenjenek a házak mellett zöldségek és fűszerfélék is. Célunk a szemléletváltás, a település arculatának szebbé, természetesebbé tétele, a zöldterület nagyságának növelése. Például szeretnénk elérni, hogy szederből, málnából minél többen alakítsanak ki sövényt, szőlőből és gyümölcsökből pedig, a gyümölcstermesztés mellett, árnyékolók készüljenek fogalmazott. Tehát minden gyenesdiási családot arra biztatunk, hogy úgy alakítsák ki a kertjüket, hogy legyen zöldséges és virágágyás megosztva. Vonják be a gyerekeket a munkába, akik segítenek a palántaültetésében, -gondozásban, és természetesen a betakarításból is vegyék ki a részüket, láthassák tevékenységük eredményét. Ezt minden szempontból fontosnak tartom, tartjuk, hiszen jól tudjuk: az a zöldség és gyümölcs, amit magunk termelünk, a szervezetünk számára sokkal kedvezőbb, egészségesebb, mint amit vásárolunk. Utóbbiról ugyanis nem tudjuk egyebek között azt sem, hogy hol termelték őket, vagy mikor jár le az élelmezés-egészségügyi várakozási idejük. Tulajdonképpen ezért kezdtem el komolyabban kertészkedni én is, egyúttal növelni szeretnénk a fajtaválasztékot, mert láthatjuk, hogy a zöldségkereskedések polcain maximum 2-4 fajta paradicsom 1. oldal (összes: 5)
vagy paprika sorakozik, miközben mindkettőnek (és persze a többi zöldségfélének is) számtalan változata van. Nos, ezeket mi a kertben meg tudjuk termelni, a számuk már eléri a harmincat. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy Gyenesdiás nevéhez több saját paprikafajta kötődik. Volner Lajos: szeretnénk elérni, hogy Gyenesdiás kicsit mediterrán jellegű legyen A településhez kötődő Kovács János és ifj. Kovács János nemesítőknek köszönhetően a Gyenes, a Falud, valamint a Pelso van a kínálatban. Ezek a fajták szinte beleivódtak a lakók életébe, kertjeikbe, és mondanom sem kell, hogy rendszeresen termeljük őket. Elismerem, az évek során kissé megváltoztak az igények, például a paprikákból már nemcsak csípős fajtákat, hanem édeseket is egyre többen keresnek. A Gyenesdiás Kertbarát Kör és Chili Klub egyedülálló kezdeményezést indított útjára: meghirdették Az egy ház, palántázz! elnevezésű akciót, mely máig nagyon sikeres a település lakói körében. Évente mintegy ezerötszáz paprikapalántát juttatunk el a nagyközség lakóihoz. Ez a szám folyamatosan nő, tavaly 1650 volt. Örülünk neki, hogy ilyen nagy az igény a palántákra, mert látni a lelkesedést, hogy az emberek termelni szeretnének. Szívesen adunk kertészeti szaktanácsot, havonként tartott összejöveteleinken negyvenen is meg szoktak jelenni. Örömet szerez, hogy rengeteg ismeretet és tudást adhatunk át a lakosságnak, hogy a gyakorlatban is hasznosítják ezeket. Számos előadást szerveztünk. Vendégeink voltak például a Georgikon Kar professzorai, szakemberei, a minap pedig a Krisna-völgy kertészeti vezetőjét fogadtuk. Sok érdekességet hallottunk, hogy milyen náluk a biogazdálkodás, és hogy milyen zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek. Természetesen teljesen más egy kiskertben, mondjuk 1000 négyzetméteren kertészkedni, mint 30-40 hektáros területen termelni, ám dolgozunk rajta, 2. oldal (összes: 5)
hogy a használható ismereteket meg tudjuk honosítani. A kertbarát kör tagjai gondoltak egy merészet, és megváltoztatták a nevüket, és ez a szakmai munka kibővítésével járt. A mindennapjaikba bekerült a chili. A Gyenesdiás Kertbarát Kör és Chili Klub tagjai minden hónapban találkoznak Úgy gondoltuk, hogy létre kell hozni egy chili klubot, hiszen egyre többen érdeklődnek a paprika iránt, szinte reneszánszát éli. Nagyon értékes növényről van szó, bár sokan nem értékelik a kedvező tulajdonságait; talán csak azért, mert keveset tudnak róla. A benne lévő kapszaicin fontos hatóanyag, említhetem például a gyomorral kapcsolatos problémákat. De a chiliből készült termékek is nagyon népszerűek. Ott van például a száraz őrlemény, vagy a paprikahús-darálmány, amit sóval tartósítunk. Azonban van egy saját termékünk is, egy igazi különlegesség: a chilis pálinkánk paradicsommal és természetesen paprikával párosítva készül. Rövid idő alatt népszerűvé vált. Annyira ízlett a kóstolóknak, hogy szinte azonnal elfogyott, egyszerűen elkapkodták. Azt mondhatom, hogy aki egyszer megkóstolta, az nem tud leszokni róla. De itt álljunk meg egy pillanatra! A helyzet az, hogy bármennyire is egészséges a chili, mindenkinek azt ajánlom, hogy aki szeretné kipróbálni, fogyasztani akarja, óvatosan kezdjen bele. Először csak enyhébb fajtájával kezdjen, majd ha az nem okoz számára gondot, akkor választhat erősebbet. És a fogyasztás előtt érdemes megnézni a fajta mellett azt is, hogy az adott paprika honnan, kitől származik. A chilire visszatérve, rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak termesztjük, hanem a maganyagot is folyamatosan gyűjtjük. Jelenleg már hetvenkét fajta sorakozik a kosarunkban, ami nem kis szám, de folytatjuk a munkát, mert szeretnénk még többet összegyűjteni. 3. oldal (összes: 5)
Bőséges a gyenesdiási chiliválaszték A Gyenesdiási Kertbarát Kör és Chili Klubnak számos terve van a jövőre nézve. Volner Lajos azt mondja, nemcsak a tagok és a helyi lakók érdekében szeretnének tovább dolgozni, hanem magáért a településért is. Az egyik tervünket tulajdonképpen már meg is valósítottuk: összesen hatvan tő íriszt juttattunk a lakóknak annak érdekében, hogy a kertek, a házuk körüli terület minél virágosabb legyen. A másik fontos tulajdonképpen az elmúlt évről áthúzódó projektünk a fügével kapcsolatos. Száz fügecsemete ültetéséről van szó, amiket szintén a lakóknak adjuk. Szeretnénk elérni, hogy Gyenesdiás egy kicsit mediterrán jellegű legyen. A füge ennek eléréséhez kiválóan alkalmas. Tudni kell, hogy Magyarországon egyre gyakoribb és egyre jobban megél ez a gyümölcs, elsősorban a felmelegedés miatt. Amellett, hogy a füge rendkívül dekoratív, finom és egészséges is a termése, vagyis a telepítésével duplán jól jár mindenki. Volner Lajos összefoglalásképpen elmondta: úgy gondolja, hogy a kiskerteknek, és azokban a zöldségeknek és fűszernövényeknek van jövője. 4. oldal (összes: 5)
Az előnyöket értékelve egyre többen érdeklődnek a termelés lehetőségei iránt, és szerencsére nemcsak idősebbek, hanem fiatalok is. Ez öröm számunkra, hiszen látjuk, hogy van létjogosultsága a kiskerteknek, és egyben a mi munkánknak is tette hozzá. Szerző: Bella Huba Közzététel ideje: 2019. 06. 27., csütörtök, 15:35 A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/06/27/zoldsegek-fuszernovenyek-eschili 5. oldal (összes: 5)