Mélyi József A háló és a kamera szeme A jelenlegi fotográfiai intézményrendszerr l A fotográfia intézményrendszerér l tehát mint küls szemlél



Hasonló dokumentumok
Múzeumi Melléklet Szemlélni, megmutatni, megélni, lenni." Heinz Tesar

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

Béres István Doboviczki T. Attila Közelítések a fotóhoz A fotóm vészetr l való szakmai- és tudományos gondolkodás szintjei

Településfejlesztési füzetek 25. Települési tervezés, útmutató a településfejlesztési program készítéséhez

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Györgyi Zoltán. Képzés és munkaerőpiac

Lovassy László Gimnázium rekonstrukciója, bővítése Veszprém

67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja

Speciális ingatlanok értékelése

AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 30.

Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Tartalomjegyzék. Bevezetés...2. o.

Pálfi Andrea. A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag

Az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok és a jogalkalmazási gyakorlat a kodifikáció tükrében

Veresegyházi kistérség

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA

Gazdaság és gazdaságpolitika

J/4723. számú JELENTÉS

globalizáció, a multinacionális cégkultúra termékei. Vagyis a vidéket és az agráriumot körülvevı gazdasági környezetben létrejött interdiszciplinális

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez július. Budapest, április

NEM FOLYIK AZ TÖBBÉ VISSZA Az állam szerepének átalakulása a víziközmű-szolgáltatásban*

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, pp

A migrációs statisztika fejlesztésének lehetőségei

Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres gyermekvédelmi

Jegyzıkönyv. a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnökségi ülésérıl

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK

BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatai a távhőár-megállapítás témakörében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

A tanulószerzıdések igényfelmérése

II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM

DIÁKIGAZOLVÁNY. Felhasználói dokumentáció verzió 3.7. Budapest, 2015.

AZ ÖSSZEHANGOLT TELJESÍTMÉNY- ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK ÉVI TELJESÍTÉSE CÉLTERÜLETEK ÉS CÉLOK ÉRTÉKELÉS TELJESÍTMÉNY

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt!

Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ*

Könyvember; könyv és ember

Időpont: július 16. Helyszín: EMK, Budapest, XII. Kútvölgyi út 2. Kiinduló megállapítások:

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről.

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

o A szakképzö ISKOLÁK TANTESTÜLETEINEK KÖZÉLETI AKTIVITÁSA 727

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése Tatabánya Megyei Jogú Város Oktatási és Kulturális Bizottsága 2800 Tatabánya V., Fő tér 6.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

Az Európai Parlament október 25-i ajánlása a Tanácshoz az Európai Unió és Szerbia közötti kapcsolatokról (2007/2126(INI))

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

Regió-portálok Magyarországon

Juhász Gyula: Húsvétra

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete

Sajtóinformáció. RBHU/MK f1kamge03_h. a 2002-es év üzleti eredményeinek alakulása. Hermann Scholl, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának

Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA:

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

J e g y z ő k ö n y v

A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR ÉVI MUNKATERVE

A jelentősebb megállapítások és következtetések összefoglalása

Már megint az illeték,

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP / ) keretében

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására között 1

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL

E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének november 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl.

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE

Budapest április

HAZAI TÜKÖR. Állattenyésztés korszerűen. Egy agrármérnök tapasztalataiból

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

OKSZI Kft. Internet Szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek KIVONATA

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

Használt autóra is van egy év szavatosság!

Fenntartói társulások a szabályozásban

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA NAGYKŐRÖS

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e.

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átírás:

Mélyi József A háló és a kamera szeme A jelenlegi fotográfiai intézményrendszerr l A fotográfia intézményrendszerér l tehát mint küls szemlél beszélek, mondhatjuk úgy is, hogy kívülállóként. A kívülállás persze relatív fogalom, hiszen néha újságban írok fotókról, kurátorként fényképeket állítok ki, s t idén még a fotósok diplomamunkáinak bírálatában is részt vettem az egyetemen; ha ez a kívülállás, ki lehet belül? Mégis küls szemlél nek tartom magam, mert a fotós szakfolyóiratokban nem publikálok, a szakmai rendezvényeken nem nagyon veszek részt, az albuminos üvegnegatívot pedig ha megölnek sem tudom megkülönböztetni a zselatinos szárazlemezt l. A kamerakezelésemr l nem is beszélek, ha a nagyobbik lányom néha szükségb l vagy véletlenül kezembe adja a fényképez gépet, az eredményt már a kisebbik is kineveti. A fotózás igazából egy szakma, a fotóval való rendszeres foglalatosság pedig feltételezi a szakma ismeretét. Hogy a szakmaiságon túl is mennyire kívülálló vagyok, azt az Élet és Irodalom Tárlat rovatának szerkeszt je (úgy is, mint szerkeszt m) mutatta fel nekem, amikor még ÉS-kritikusi pályafutásom kezdete táján jeleztem, hogy következ cikkemben a Pécsi József ösztöndíjasok kiállításáról szeretnék írni. Visszaírt, hogy rendben, de a fotócikkek nem rá, hanem egy másik szerkeszt re (Lugo szerkeszt jére) tartoznak, beszéljem meg vele. Megbeszéltem, leadtam, megjelent, de azért csodálkoztam, hogyan lehetséges, hogy amikor a képz m vészet és a fotóm vészet gyakorlatilag már minden tekintetben összeér, akkor az újságban ugyanúgy fenntartják a merev elválasztást, mint húsz évvel ezel tt. Húsz évvel ezel tt persze nem írhattam még az ÉS-be, ha pedig akkor kérdeztek volna a fotóm vészet vagy általában a fotográfia intézményrendszerér l, valószín leg mélyen hallgatok. 1989-ben talán nem is volt túl sok beszélnivaló az intézményekr l, bár err l manapság gyakran megfeledkezünk. A képz m vészethez hasonlóan ugyanis húsz év óta a fotó szélesen értelmezett mez jében is gyakoriak a fanyalgó, s t a végletes megkésettséget emleget szakmai hangok, lásd még A fotográfiai mez szerkezete tanulmányait. Holott, ha belegondolunk, a húsz évvel ezel tti állapotokhoz képest az intézményi struktúrában korábban soha nem látott átalakulások történtek: szervezetek és kezdeményezések jelentek meg, elindult a fotógy jtés, léteznek galériák, van Mai Manó, m ködik a Fotográfiai Múzeum, folyóiratok, iskolák, szakmai fórumok nyíltak, ráadásul ott van még az akkor nem is sejtett internet is nominálisan elképeszt a különbség. Ennek ellenére az intézményrendszerrel kapcsolatban ma is radikális bírálatok hangzanak el, amelyek nemcsak egyes feladatok ellátását hiányolják, de a nyitottságot, differenciáltságot, a flexibilitást és a fotográfia megfelel elismertségét is számon kérik a rendszeren. Nyilván számos oka van a kiábrándult vagy egyszer en negatív megállapításoknak, szerepet kapnak benne az elszalasztott lehet ségek, a megcsontosodott szervezetek vagy a szakma médiabeli láthatatlansága, de véleményem szerint az egyik legfontosabb az átalakulás érzetének hiánya. Amikor húsz évvel ezel tt alkalom nyílt arra, hogy a struktúrák megváltozzanak, nemcsak a fotó, de a festészet, a szobrászat vagy a design területén is sokan úgy érezték, Magyarország egyszeri lehet ség el tt áll: az egyes szakmák, megszabadulva a politikai és ideológiai kötöttségekt l egy csapásra és gyökeresen megváltoztathatják intézményrendszerüket, miközben a Kelet iránti érdekl dés aranyszárnyon repít és csatlakoztat minket a Nyugathoz. Röviden és sallangmentesen: a struktúraváltás mint egyszeri, mindent elsöpr jelenség bukkant fel a képzeletünkben. Gyorsan kiderült azonban, hogy míg a keleti boom átmeneti és rövid, addig az átalakulás a kilencvenes évek elején bekövetkezett gyors változások után és következtében fáradságos és hosszú folyamat, ittragadt beidegz désekkel, bebetonozódó emberekkel és intézményekkel, akik és amelyek révén az id és a változás valóban néha megtorpanni látszik. Az alábbiakban az elmúlt húsz év változásainak tanulságaiból kiindulva

szeretném kívülállóként megvilágítani a magyar fotográfia intézményrendszerének néhány jelenkori problémáját, s r pillantásokkal a kortárs képz m vészet párhuzamos jelenségeire. Ha a kortárs képz m vészet intézményrendszerét összevetjük a fotográfia hasonló rendszerével, kevésbé konkrét összehasonlításokat, inkább általános megállapításokat tehetünk. Míg a kortárs képz m vészet egyik legnagyobb problémája ma a m vészeti intézményrendszer és a gazdasági és politikai mez k között húzódó határvonalak elmosódása, addig ez a fotográfia esetében kevésbé t nik problematikusnak. Az elmúlt években ugyan bizonyos kiállítások és projektek oldalvizén a fotót is elérte a politikai reprezentáció illetve kevésbé finoman a kisajátítás szándéka és annak reneszánsza, vagy éppen furcsa ingatlanok kirakatában t ntek fel ismert és ismeretlen fotók, de az esetek száma és jelent sége a mez egészéhez képest elenyész. A privát gazdasági érdekek megjelenése és ütközése a közérdekkel két okból kifolyólag nem érzékelhet olyan er vel, mint a képz m vészetben: egyrészt a válság miatt a fotó egyébként is sz k piaca talán még jobban besz kült, másrészt a fotó tulajdonjoga sokkal képlékenyebb, mint a festményeké vagy a szobroké. A köz- és a magánszféra között a tulajdon tekintetében gyakoriak az átfedések, a probléma így nem vet dik fel annyira élesen. Ugyanakkor hosszabb-rövidebb távon nyilvánvalóan az aukciós házak érdekl dése is újra meg fog élénkülni és egyes m csoportok gy jtése (esetleg digitalizálása) nyomán is felmerülhet majd a kérdés, hogy a gy jtemények létrejötte nyomán a köz- vagy a magánvagyon gyarapszik-e, s ha az egyik, akkor nem a másik kárára-e. Általában elmondható még, hogy a fotográfia jelenlegi intézményrendszere valamivel kevésbé megingathatónak t nik, mint a kortárs képz m vészeté, amelyben néhány esetleges (a politikai vagy a gazdasági mez fel l iniciált) személyi változás akár a rendszer egészét is a feje tetejére állíthatja; ilyen jelleg veszélyt kívülállóként a fotó területén nem látok. A képz m vészet és a fotóm vészet intézményrendszere az állami finanszírozás tekintetében hasonló gondokkal küzd. A forráshiány mellett az egyes m vészeti projektek létének vagy nemlétének NKA-függ sége is jelent s problémákat rejt magában, nem is beszélve a magánt ke bevonásának miniszteri illúziójáról, és annak k kemény realitáskorlátjáról. A finanszírozási problémák orvoslása azonban a nagyobb kultúratámogatási rendszerek átgondolása nélkül nem t nik valószín nek. A jelenkori képz m vészet egyik komoly problémája, hogy a tömegszervezetek által képviselt m vészet és a kortárs m vészet azonos forrásból kapja a támogatását, szervezeteik sorsáról, a m vészek díjazásáról azonos grémiumok döntenek, miközben az adminisztratív hatalmi központ, a mindenkori minisztérium egyébként is túlközpontosított, és számos feladattal túlterhelt. A fotográfiában szintén léteznek szakmai és tömegszervezetek, többek között továbbra is m ködik a MAOE fotótagozata vagy a Magyar Újságírók Szövetségének Fotóriporteri tagozata, azaz a régi struktúra darabjai megmaradtak, miközben a m faji korlátok a fotó fogalmával együtt er teljesen eltolódtak. A differenciálatlan döntési mechanizmusok problémájára megoldás lehet a finanszírozás határvonalainak meghúzása vagy a központi adminisztratív döntések egy részének átruházása. A fotográfiában a képz m vészeti tömegszervezetekhez képest visszahúzódóbb szerepet betölt Szövetség például e lépések megtétele, tehát a finanszírozás és az adminisztráció vonalainak tisztázása nyomán válhatna tisztán érdekképviseleti szervezetté. Szintén a régebbi rendszer maradványa a Fiatal Fotóm vészek Stúdiójának alapszerkezete, amely az elmúlt években a fotó területén nem tudta magának azt a szerepet kiharcolni, amelyet a Fiatal Képz m vészek Stúdiója saját területén szerepének folyamatos újraértelmezésével, aktualizálásával elért. Ha a képz m vészetben felt n az alulról jöv -, valamint a magánkezdeményezések hiánya, akkor ez hatványozottan igaz a fotóm vészetre. Az elmúlt években a Lumen Fotóalapítvány, néhány magániskola és egyéb kisebb kezdeményezés kivételével rövidtávon nem t nt úgy, hogy a fotó intézményrendszere alulról újulhatna meg. A problémák

megoldásában megkezdhet útnak a nagy intézményrendszeri kérdések áttekintése és megoldása t nhet. Ebben a tekintetben a fotográfia és a képz m vészet általános intézményrendszere között már az eddigieknél komolyabb különbség mutatkozik. Míg ugyanis a képz m vészeti gy jtés és a kortárs m vek prezentálása átfogó terv, mondjuk csúnyán, masterplan nélkül zajlik, azaz a Ludwig nagyjából ugyanazt gy jti, mint a Nemzeti Galéria, és most már a kortárs gy jtemény felé kacsingatva a Szépm vészeti is kezdi. Vagy a M csarnokban és a Ludwigban ugyanolyan fotókiállítások láthatók, és ebben nem marad el mögöttük a Szépm vészeti sem. Ugyanez a kérdés, azaz a feladatok allokációja, a profilok tisztázása és az átfedések megszüntetése a fotográfia területén is. A helyzetet bonyolítja a fotográfia két- vagy többarcúsága, az alkalmazott fotó és a kortárs m vészet közötti differenciált átmenetek problémája. A helyzetet viszont egyszer síti a nagyobb szerepl k csekélyebb száma, illetve az a tény, hogy ezen a területen a kilencvenes években létezett már egy Kincses Károly és Kolta Magdolna által kigondolt masterplan, amely azonban az id k során, valamint Kolta Magdi máig nehezen feldolgozható halálával valahol elsüllyedt vagy inkább lebeg a semmiben. A masterplan problémájának lényegét a kecskeméti Fotómúzeum és a Mai Manó közti feladatmegosztás és általában vett viszony, illetve egy nagyméret budapesti kiállítóhely és/vagy múzeum léte vagy nemléte jelenti. A jelenlegi helyzetben a kecskeméti múzeum Budapestr l alig látszik, a Mai Manó profilja legalábbis a kívülálló számára felemásnak t nik, az önálló, nagyméret budapesti kiállítóhely és/vagy múzeum szerepét pedig az utóbbi hónapokban úgy t nik, ideiglenesen átvette a Ludwig Múzeum. A jelenlegi felemás helyzetben, amelyet bonyolít a szakmai szervezetek megjelenésének kérdése, az intézmények nem rendelkeznek egyértelm profillal és feladattal, a nem egyértelm arculat pedig a fotó általános megítélését is rontja. Az utóbbi évek különböz helyszíneken megrendezett nagyszabású fotókiállításai legalábbis sejteni engedték, mekkora, bemutatásra váró értékek rejlenek a magyar fotográfia múltjában és jelenében. Ezeknek az értékeknek a szisztematikus gy jtésére, feldolgozására és bemutatására a jelenlegi intézményi- és a hozzá kapcsolódó finanszírozási struktúra nem igazán alkalmas. Úgy t nik, hogy a fotográfia sz k keresztmetszetét itt, ezen a területen kereshetjük, ennek feloldása pedig az egyszer már létezett masterplan újratárgyalásával válna lehetségessé. A Kecskeméti Fotómúzeum és a Mai Manó viszonyának újraértelmezése mellett természetesen nagy kérdés lehet, mikor támad fel fotográfiai értelemben tetszhalotti állapotából néhány szunnyadó gy jtemény, mindenekel tt a Magyar Nemzeti Múzeum. A Nemzeti Múzeum általános múltszemléletének átalakulásával ugyanis az ottani fotógy jtemény is új értelmet nyerhetne, s t, a XX. századi történelem valódi feldolgozásával nemcsak az általános, de a fotográfiához kapcsolódó emlékezetfogalom is átalakulhatna. A jelenlegi helyzetben, a nagy intézmények szerepének tisztázása a masterplan leporolása és megvitatása nélkül azonban csak illúzió a távlati célok kit zése, többek között egy XXI. századi fotógy jtemény kialakításának gondolata is. A kortárs képz m vészeti intézményrendszerben, els sorban a múzeumok nehéz helyzetével, kevéssé hatékony m ködésével kapcsolatban merült fel az elmúlt húsz évben újra és újra az átfogó struktúraátalakítás szükségessége. A Minisztérium ezt a problémát leginkább a múzeumi vagy m csarnoki vezet k személyének cseréjével, mandátumaik meghosszabbításával vagy megszüntetésével kívánta megoldani. Hosszú évek óta látszik, hogy a struktúraátalakítás nem személyfügg, hanem kizárólag a mélyreható változásoktól mindenekel tt a jogi és finanszírozási kérdések tisztázásától függ. A fotográfiában talán nem ennyire egyértelm a helyzet, mivel az elmúlt több mint másfél évtizedben az intézményi struktúra alakulása nagyban összefüggött egy személy, Kincses Károly szerepvállalásával. A magyar fotográfia mindenki által elismerten legjobb szakembere, Kolta Magdolnával együtt pedig egykor intézményteremt je, megkerülhetetlen bármilyen intézményi döntésben vagy a strukturális változások tekintetében. Ez a személyfügg ség jelenleg er sen rányomja a

bélyegét az intézményrendszerre, az alapkérdésben, tehát a kecskeméti múzeum és a Mai Manó összehangolásának tekintetében az utóbbi években több esetben teremtve patthelyzetet. A fotográfiai intézményrendszer patthelyzetei azonban nem csupán a rendszer jelenlegi személyfügg ségével magyarázhatóak, hanem azzal a ténnyel is, hogy a kilencvenes évek folyamán létrehozott struktúrák létrejöttük idején sokkal flexibilisebbeknek t ntek, mint amit a mai valóság mutat. Kiderült, hogy az egyszer létrehozott szisztémák jóval nehezebben mozdíthatóak, mint azt életrehívóik egykor gondolták, így fordulhat el, hogy ma még maguknak az intézményteremt knek is nehezen található bennük hely. A jelenlegi, szélesebb értelemben vett rendszer amelybe immár beleértend például az oktatás vagy a kritika is egyik legnagyobb problémája, hogy belekerül szerepl it nem tudja igazán megtartani. Tulajdonképpen elég kényelmes közeg a jelenlegi fotográfiai intézményrendszer, amely vagy az alkalmazott vagy a képz m vészeti vonalon természetes úton magába szívja a fiatalokat, hogy utána néhány év múlva a legtehetségesebbeket is nagyjából középszer szintre szorítsa le. Valóban nem úgy t nik, hogy az intézményrendszernek komolyabb megtartó ereje lenne, ezt mutatja az elmúlt évek néhány tehetségének szinte azonnali pályamódosítása vagy pálya (adott esetben az ország) elhagyása. A jelenlegi rendszer, amelyben a fiatalok azonnal megkapják a legjobb min ség reprodukciókat valamelyik folyóiratban, de nem jutnak eladási lehet séghez, amelyben ugyanezek a fiatalok szinte még diploma el tt külföldi csoportos kiállításban vehetnek részt, hogy utána ne juthassanak el a komolyabb egyéni kiállításig, szóval ez a rendszer leginkább a középszer b vített újratermelésére alkalmas, ez pedig nem lehet egyetlen m vészeti csúcsintézmény célja sem. Ugyanez érvényes a fotóm vészet ismert szerepl inek piaci- és médiamegjelenésére, csúnya szóval a sztárcsinálásra. A mai magyar fotográfiának nincsenek igazán ismert egyéniségei, a Prima primissima díj jelölésén nem fordulhat el, hogy a rendszerváltás után felbukkant fotó neve akár csak szóba is kerüljön. Az intézményrendszer ebben a tekintetben olyan, mint egy háló, amely elég egyenetlenül van csomózva, hol kicsi, hol nagyobb hálószemeket alkotva. Jelenleg, úgy t nik, a magyar hálón a szemek eloszlása nem igazán optimális. Ha jelenlegi gondolatainkkal visszavetítjük magunkat két évtizeddel korábbra, valószín leg egy sokkal nyitottabb rendszer lebegne a szemünk el tt, egy olyan rendszer, amelynek elemei között a fotó, s t a kép különböz típusai könnyebben tudnak ide-oda áramlani. Az áramlással kapcsolatban tulajdonképpen maradhatunk a háló-hasonlatnál. Hiszen jelen pillanatban, ha globálisan tekintjük, a fotográfia inkább tekinthet ide-oda áramló, vízszer m fajnak, semmint megszilárdult körvonalakkal rendelkez, egyértelm határokat felmutató struktúrának. Fotó az interneten feltöltött blogkép, fotó a képz m vész által lyukkamerával létrehozott munka, fotó a videóból kiemelt állókép, fotó továbbra is a sajtóban, plakáton kinyomtatott kép, a privát kép vagy a telefonnal rögzített kép is. A fotográfiát a m faji sokszín ség és az univerzális felhasználhatóság miatt jóval er sebben érinti a médiumok átjárhatósága, mint a képz m vészetet. Ez a tény azonban a képformák szabad áramlása formájában nem jelenik meg igazából a magyarországi intézményrendszerben. A Ludwig Múzeumban képz m vészeti kurátor által rendezett Robert Capa kiállítás kivágja a biztosítékot a szakma konzervatív képvisel i körében, a másik oldalon viszont a sajtóban megjelen dokumentumfotóknak nincs esélyük, hogy bekerüljenek egy nagy képz m vészeti intézmény kiállításába. A fotó magyarországi intézményrendszerének épp azt kellene elérnie, hogy az áramlás minél er sebb, minél akadálytalanabb legyen: az intézményrendszernek a finanszírozásnak, a bemutatásnak vagy az elméletnek lehet séget kell teremtenie arra, hogy a fotók archívumok, privát képek, médiaképek, m alkotások, design-képek formájában különböz funkcióban, képként jelenhessenek meg. Akkor nevezhetjük m köd képesnek a struktúrát, ha a meglév szerkezet az új képfogalomnak megfelel en formálódik át.

A m köd képes struktúra nemcsak önmagában biztosítja az áramlás lehet ségét, de a küls rendszerek felé is nyitott. Kívülállóként úgy látom, elengedhetetlen, hogy a fotográfiai intézményrendszer a külföld felé történ nyitásban min ségi és mennyiségi ugrást hajtson végre. Nemcsak szellemi energiákban, de lobbi er ben, anyagi er kben is jóval többet és új szemlélettel kell a jelenleginél jóval többet áldozni a külföldi kapcsolatok kiépítésére és hosszú távú megtartására. Az egyik lehetséges út a László Gergely és a Lumen által évek óta követett út, a kelet-közép-európai, közép-európai kapcsolatok er sítése. E kapcsolatrendszer új intézményi szintre emelése ma már elengedhetetlen lenne. Csak egyetlen példát kiragadva és kicsit visszakanyarodva a képz m vészeti párhuzamhoz. Ahogy a kortárs képz m vészetben egy-egy külföldi szerepl megjelenése és beágyazódása mindig min ségi ugrást jelentett, úgy jelentene egy hasonló esemény a fotó számára is új lehet ségeket. Azt gondolom, hogy az International Center of Photography megjelenése például miközben egy csapásra átrendezésre és a pozíciók tisztázására kényszerítette volna a hazai szcéna valamennyi szerepl jét komoly összeköt kapocs lehetett volna a világ fotóéletével. Mint kívülálló nem tudhatom, miért hiúsult meg végül egy itteni filiálé létrehozása, mindenesetre olyan elszalasztott lehet ségnek érzem, mint annak idején a kortárs képz m vészet számára a Manifesta meg nem rendezését. A XXI. században csak akkor lehet életképes a magyar fotó, ha ezer szálon köt dik a külföldi intézményrendszerhez és mércéit is ott keresi. A nyitottság, a differenciáltság vagy a flexibilitás kritériumai tehát ma számos vonatkozásban értelmezhet ek a fotográfia intézményrendszerében. Ha ebb l a szempontból nézzük, nyilvánvaló, hogy nyitva kell tartani a fotográfia rendszerét a nemzetközi áramlatok, a médiam vészet vagy az internet irányába. Le kell bontania a bels határokat a kortárs képz m vészet és mindenekel tt a design felé. Pontosítanék: nem is lebontani kell ezeket a határokat, sokkal inkább elméletben láthatóvá tenni, utána pedig a lehet legtöbbször: átlépni. Mindezt pedig ha már a kívülálló eljutott a programadásig meg kell valósítani az elméletben és a meglév intézményrendszerben, az NKA finanszírozási rendszerében, a szaksajtóban és a kiállításokban egyaránt. Megint visszatérve a háló hasonlatához: egy zárt fotófogalom, egy, a m faji határokat átlép kiállítás-politika elvetése, a más szempontokkal szembeni tolerancia hiánya olyan, mintha a halászháló egyes szemeit színes anyaggal befoltoznánk, így akadályozva meg a gondolatok és képek szabad áramlását. Egyébként pedig lehetséges, hogy a szabad áramlás biztosításához néha a kívülállók meghallgatása is hozzájárulhat. Köszönöm a meghívást és a figyelmet.