Kutakodók szakkör és tábor projekt NTP-KKT-B-14 A hat vagy nyolc évfolyammal működő középiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása címmel kiírt nyertes pályázatunk 700 000 Ft-ot biztosított az idei évben hagyományos szakkörünk és egy nyári tábor lebonyolításához. A Kutakodók természettudományos szakkörünkre és a ráépülő versenyre harmadik éve van érdeklődés iskolán belül és kívül is. Egy-egy téma köré csoportosítva biológia, fizika és kémia kísérleteket végzünk. Ősszel a színek, télen a fény köré építettük fel a foglalkozásokat. A mindennapok jelenségei mellett, természetesen nem maradhattak el a látványos kísérletek sem. Kutakodók szakkörünkön a diákok részesei lehetnek a kísérletezés folyamatának, így fejleszthetjük megfigyelő- és gyakorlati képességüket. Versenyünkön bemutathatják a tanév során elsajátított ismereteiket, értékelhetjük éves munkájukat. A verseny elméleti és gyakorlati fordulóból is állt, mindkettőt a hetedikes tananyagra építve próbáltuk összeállítani. Az elvégzendő kísérleteket nyilvánossá tettük, így a szakkörösökön kívül mások is csatlakozhattak versenyünkhöz. Az idei évben a verseny nem 1-1 tantárgy anyagára, hanem a 2015 A fény nemzetközi éve témájára épült, ezzel voltak kapcsolatosak a kérdések és a ppt-bemutatók. A verseny során bemutattuk laborunk munkáját és legmodernebb eszközeit is az érdeklődőknek. A verseny díjazása sem maradt el, idén sem engedtünk el senkit üres kézzel. A nyári táborban a természetben folytattuk a kutakodást, a túrákon az erdő növényés állatvilágát, éjjel a csillagos égboltot tanulmányozhattuk. A közelben lévő Nemzeti Park megismerése mellett, lehetőség volt egy természetet és természettudományokat szerető közösség kialakítására. A kiállításokon az erdő- és vadgazdálkodást, méhészkedést ismerhettük meg közelebbről. Egyik reggel madarászni és gyűrűzni is tudtunk, egy délelőtt kajakokkal fedeztük fel az ártéri élővilág és a fokgazdálkodás nyomait. Mindegyik nap lehetőség volt a tapasztalatok rendszerezésére, játékos vetélkedőkön való részvételre. Programzáró táborunk diákjaink és tanáraink szükségleteit együttesen elégíti ki, hiszen iskolán kívüli foglalkozásaival a természet minél közelibb megismertetését és megismerését teszi lehetővé.
Előadás a DDNP-ről Vacsora elfogyasztása
Madárbefogás a táborban Ebéd a táborban
Erdei kisvasút Gemencben
Vízitúra Kerékpártúra
Lángfestés a szakkörön Diákkísérlet a szakkörön
Kémiafoglalkozás a szakkörön Felkészülés a Kutakodó verseny elméleti fordulójára
Mikroszkópizálás a Kutakodók versenyen Diákelőadás a Kutakodók versenyen
Tábor elfoglalása Főzés a táborban
Madárjelölés a táborban Madarászás a táborban
Madártani előadás a táborban Méhészeti múzeum
Többletet kaptak ismeretben és szemléletben Kutakodók a táborban KUTAKODÓK. Ez a neve annak a természettudományos szakkörnek, mely harmadik éve várja a diákokat, nemcsak a szervező szekszárdi Garay János Gimnáziumból, hanem más iskolákból is. A fiatalok versenyen is bizonyítanak. -A szakkör keretében egy-egy téma köré csoportosítva végeztünk biológia, fizika és kémia kísérleteket - adott tájékoztatást Takácsné Ballai Melinda, a gimnázium földrajz-biológiai szakos tanára, a természettudományos labor vezetője. - Ősszel a színek, télen a fény köré építettük fel a foglalkozásokat. A diákok részesei lehetnek a kísérletezés folyamatának, így fejleszthetjük megfigyelő- és gyakorlati képességüket. Idén a verseny a,,2015 A fény nemzetközi éve" témájára épült. A közös jutalom az a pörbölyi, programzáró nyári tábor volt, melyen a diákok, pedagógusi útmutatás mellett, immár a természetben folytatták a kutakodást. - A túrákon az erdő növény-és állatvilágát, éjjel a csillagos égboltot tanulmányoztuk - mondta el Bodnárné Eőry Györgyi földrajz-biológia szakos tanár. -A kiállításokon az erdő- és vadgazdálkodást, méhészkedést ismerhettük meg közelebbről. Madarakat gyűrűztünk, kajakokkal fedeztük fel az ártéri élővilág és a fokgazdálkodás nyomait. A tehetséggondozás eredménye a sikeres felvételi a gimnáziumba, avagy a diákok körében a fakultáció-választás és a kiváló érettségi vizsga. A legfontosabb talán mégis az, hogy a táborban egy természetet szerető közösség kovácsolódott össze. Ezt erősítette meg Barát Dóra és Takács Bendegúz, a két garaysta diák, valamint Markó Tamás, aki a szekszárdi Gyakorló Általános iskolából jelentkezett a kutakodók csapatába. Mindhárman egyöntetűen hangsúlyozták: a szakkör, a verseny és a tábor számukra olyan többletet adott, melyre nemcsak tanulmányaikban, de mindennapi életükben is bátran építhetnek.