GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u. 8. Szám:.../2010. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 6-án 17.00 órai kezdettel tartott nyilvános testületi üléséről Az ülés helye: Kultúrotthon Gyepükaján Jelen vannak: Lovasi Attila polgármester Szita István alpolgármester Bakos Károlyné, és Vitai Pál önkormányzati képviselők Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Takács Gyuláné jkv. vezető Távolmaradását bejelentette: Benkő Miklós és Szöllősi Lajos önkormányzati képviselő Lovasi Attila polgármester: Köszöntötte a testületi ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy a testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitotta. Javaslatot tett az ülés napirendjére. N a p i r e n d : l./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között hozott fontosabb döntésekről. Előadó:Lovasi Attila polgármester 2./ Gyepükaján Települési Önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása 3./ Házi szociális gondozás feladatellátás biztosítása a településen 4./ Vegyes ügyek 4.l. Falunap tartása 4.2. Óvodai konyhán kiszolgált étel igénylése 4.3. Gázszolgáltató váltás az önkormányzati intézményeknél Bejelentés Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testület a javasolt napirendet tárgyalásra elfogadta. NAPIREND TÁRGYALÁSA l./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között hozott fontosabb döntésekről. Előadó:Lovasi Attila polgármester Lovasi Attila polgármester: Az önkormányzat 2010. április l-jei ülésén történt döntések
2 végrehajtásáról adott jelentést. 3/2010. Rendelet: Módosította a 2009. évi költségvetési rendeletét. A rendelet kihirdetése április 6-án megtörtént. 4/2010. Rendelet: Az iparűzési adó rendelet módosításra került, melynek értelmében a mozgóárusok 500.- Ft/alkalom adófizetési kötelezettségét eltörölte az önkormányzat. A rendelet kihirdetése április 6- án megtörtént. 18/2010. sz. Határozat: Döntött a testület a Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. Egyrészt a jelzőrendszeres szolgáltatás feladatellátás kivételéről döntöttek, egyúttal módosították a szakfeladat rendet, másrészt a gyermekek átmeneti gondozására vonatkozóan döntöttek a feladatellátás kivételéről. Az energiagazdálkodási feladatokat a térség egyes önkormányzatainak megújuló energiaforrások vonatkozásában benyújtandó pályázati lehetőség biztosítása miatt vették be a társulás feladatai közé. Hetyefő település visszacsatlakozási szándékát is lehetővé tették a megállapodás módosításával. 19/2010 sz. Határozat: Döntöttek a Szociális Intézményi Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. A módosítás célja, hogy a Napfény Szociális Gondozó Központban lezajlott ellenőrzés megállapításait figyelembe véve a házi segítségnyújtás feladatellátást kivették a feladatok közül. 20/2010. sz. Határozat: Döntött a testület a szennyvízberuházás támogatásához önerő kiváltására pályázat benyújtásáról. 21/2010. sz. Határozat: Esélyegyenlőségi terv elkészítéséről döntöttek feltételesen, figyelembe véve a térségi 21 település hasonló témában történő döntését. 22/2010. sz. Határozat: A Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Csabrendek 2009. évi tevékenységéről szóló beszámolót a testület megtárgyalta és elfogadta. Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a vette. jelentést jóváhagyólag tudomásul 2./ Gyepükaján Települési Önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Jóváhagyott rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Lovasi Attila polgármester: A zárszámadást ismertetve elmondta, a gazdálkodást jónak értékeli. A végrehajtással a költségvetésen belüli összegeknél maradtak, a szennyvízberuházás finanszírozása miatt minden önkormányzati forintot meg kell fogni. A csatornaberuházás sürgető feladat, az útépítő már nekiállt a kivitelezésnek, a szennyvízhálózat elkészülte pedig meg kell hogy előzze az útépítés befejezését. A kivitelezőre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van, a beruházást lehetőleg mielőbb el kell kezdeni.
3 tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 5/2010. Önkormányzati R e n d e l e t : Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet-tervezetet jóváhagyólag elfogadta és 5/2010. sz. alatt rendeletei közé iktatta. Képviselő-testület felkéri Körjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. Felelős: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Határidő: 2010. május 10. 3./ Házi szociális gondozás feladatellátás biztosítása a településen Lovasi Attila polgármester szóbeli előterjesztése: A testületi üléseken több alkalommal felvetődött már, hogy a házi szociális gondozás szolgáltatást saját ellátásban lenne célszerű biztosítani. Jelenleg ezt a településen a Napfény Szociális Gondozó Központ látja el. Az idei évi költségvetésük szerint a négy fő gondozottal számítva 85 eft-ot kellene fizetni. A feladat normatíva támogatása önfenntartóvá teheti ezt a szolgáltatást, annak ellenére, hogy az ellátásból való kivonulás esetén az ellátottankénti 40 eft/fő/év támogatás - térségi nem igényelhető. Káptalanfa és Nemeshany visszaveszik a feladatellátást, ez év július l. napjától. A múlt évben a Központ 20 közhasznú támogatott dolgozóval oldotta meg a területén a feladatellátást. Hozzászólás: Bakos Károlyné önkorm. képviselő: A házi gondozást végző személy részére van-e szakképzettségi előírás? Amennyiben csökken az ellátotti létszám - kilépő önkormányzatok miatt -, nem okoz-e nagy összegű növekedést a bent maradó önkormányzatok ellátottai részére? Elegendő-e egyetlen alkalmazott a 8 órán túli gondozási szükségletet jelentő ellátottak megfelelő ellátásához? Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: A szolgáltatást biztosító dolgozók legalább felének szakképzettnek kell lennie. A jelenlegi ápoló személyével a gondozottak meg vannak elégedve, a pozíciója - mivel 5 éven belül van a nyugdíjazásához, így részére a szakképzettség alól felmentés adható - azonos a szakképzett dolgozóéval. Amennyiben a kiválás mellett dönt a testület, a közalkalmazotti állást meg kell hirdetni, egyúttal kérni kell a működési engedélyt is. Mivel a normatíva igénylés határideje is közeleg, hamarosan dönteni kell erről a kérdésről. Gyepükaján község esetében az anyagi oldalát nézve lehet, hogy kedvezőbb a bennmaradás, mivel kevés a gondozott, 4 fővel számítva évi 85 E Ft-ot kellene önkormányzati támogatásként biztosítani a Napfény Gondozási Központ részére. Több olyan befolyásoló tényező is van, amitől függ a szolgáltatás biztosításának gazdaságossága. A társulásban a közös költségeket szakfeladati szinten osztják fel, a normatíva közösen van kezelve, visszaosztva a gondozottakra kerül felosztásra. Az éves költségvetés szakfeladatonként kialakul, annak arányában osztják fel a központi költségeket. Az elosztás elszámolás alapján történik. Ha kevesebb a gondozott, akkor kevesebb a normatíva,
4 és visszatérítési kötelezettség keletkezik. Sokkal átláthatóbb, ha az önkormányzat maga a szolgáltató, hiszen a bevételi oldal az ellátottak számától függ, míg a kiadási oldalon nem merül fel más költség, mint a gondozó bére, járulékai és juttatásai. Egy ilyen nagy intézménynél a központi költségek jelentősen megnövelhetik a finanszírozási igényt. A feladat mikrotársulás formájában is ellátható lenne, és jogosítana a térségi normatívára, de ennek feltétele, hogy a mikrotársulás településeinek lakosságszáma elérje a 3 ezer főt. Szita István alpolgármester: Kötelező-e kitölteni a megállapított gondozási szükségletnek megfelelő időt naponta a gondozottnál? Több témában is érzékelték már, hogy a térségi feladatellátás a normatíva leigénylések miatt szerencsés, abból a településeknek igazán anyagi haszna nem származik. Lehet, hogy szerencsésebb lenne kilépni, mivel az elhangzottak alapján véleménye szerint a befizetendő összeg is emelkedhet. Lehetőség szerint tisztázni szükséges a döntés előtt a pénzügyi feltételeket. Bakos Károlyné önkorm. képviselő: Egyetértett azzal, hogy tisztázni kell a jelenlegi állapotot és annak függvényében dönteni a feladatellátásra vonatkozóan. Lovasi Attila polgármester: A gondozási szükségletnek megfelelő időt nem kell naponta kötelezően az ellátottra fordítani. A normatíva igénylés szempontjából a kisebb gondozási szükségletű egyének gondozására fordított idő is egy gondozási napnak számít, ezekből a gondozási napokból tevődik ki a maximum 176 óra munkaidő. Javasolta a képviselő-testületnek, hogy a döntést rövid időre napolják el. Ismét információkat gyűjt a jelenlegi feladat-ellátótól és annak függvényében újra megtárgyalják a házi gondozás ellátását. 4./ Vegyes ügyek 4.1. Falunap tartása 28/2010. ÖKT. Gy. sz. H a t á r o z a t : Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a házi szociális gondozás feladat-ellátás biztosítására vonatkozóan az elhangzottakon kívül további információkat gyűjtsön és a jelenlegi ellátásra vonatkozó pénzügyi mutatók pontosítását követően terjessze azokat a képviselő-testület elé. Határidő: 2010. május l5. Lovasi Attila polgármester: Az idei évben a költségvetés tervezésekor ismét terveztek pénzeszközt a falunap megtartására. Kérte a képviselők döntését a falunap megtartásáról. A falunap időpontjára vonatkozóan előzetesen - már tárgyaltak a képviselőkkel, de a programok egyeztetése még folyamatban van.
5 29/2010. ÖKT. Gy. sz. H a t á r o z a t : Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testülete - a több éves hagyományok szellemében - 2010. június 12-én a településen Falunap tartását határozza el. Képviselő-testület felkéri Polgármestert, hogy a rendezvény előkészítéséről gondoskodjon, a Falunap időpontjáról a szervezett programok egyeztetését követően tájékoztassa a lakosságot. A rendezvény megtartásának költségeit az önkormányzat 2010. évi költségvetésében tervezett keretösszeggel biztosítja. Határidő: 2010. június 12. 4.2. Óvodai konyhán kiszolgált étel igénylése Lovasi Attila polgármester: A káptalanfai Napközi Otthonos Óvoda biztosítja az önkormányzatok területén a szociális étkeztetést, illetőleg néhány személy esetében vendégétkeztetést. A szociális étkezők létszáma a négy község területéről nagyon felszaporodott, a községből 25 fő, a társközségekből: Káptalanfa 35, Bodorfa 4, Nemeshany 16, mindösszesen 80 fő. Mivel a konyha kapacitása betelt, több étkező részére már nem képes biztosítani a napi melegétel kiszolgálását. Javasolta, hogy a jövőt illetően csak az önellátásra képtelen szociálisan rászorult személyek részére biztosítsák az étkeztetést. Vendégétkeztetés lehetőségét nem tudják biztosítani. Erről a tényről hirdetmény formájában értesíti a lakosságot. Hozzászólás: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: A szociális étkezők létszáma mind a négy községben felszaporodott. A konyha bővítését tervezték, azonban a pályázat nem nyert, így a bővítés elmarad. Ezáltal a konyha csak a ténylegesen rászorult, önellátásra nem képes igénylőket tudja fogadni. 30/2010. ÖKT. Gy. sz. H a t á r o z a t : Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testülete - tekintettel arra, hogy a káptalanfai óvoda konyha kapacitása betelt - a jövőben szociális étkeztetést kizárólag az önellátásra képtelen, szociálisan rászorult személyek részére tud biztosítani. Vendégétkezési lehetőséget az önkormányzat nem biztosít.
6 Képviselő-testület felkéri polgármestert, hogy a testület döntését a településen tegye közzé! Határidő: 2010. május 15. 4.3. Gázszolgáltató váltás az önkormányzati intézményeknél Megállapodás-tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Lovasi Attila polgármester: A földgázpiac liberalizációjával kapcsolatosan tájékoztatta képviselőket, hogy azok a gázfogyasztók, akinek a gázórai lekötött csúcsteljesítménye 20-100 m3/h közötti, 2010. július l-jét követően kötelesek kilépni a szabadpiacra. A Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás közreműködik a kistérségi energiagazdálkodási feladatok megoldásában, ennek szellemében kereste meg az önkormányzatokat közvetítőként a Simply Green Kft energiabrókeri tevékenységének felajánlásával. Az energiabróker cég vállalja, hogy megbízói számára a legmegfelelőbb szolgáltatóval a lehető legjobb szerződési feltételeket alakítja ki a gázszolgáltatás tekintetében. A Kistérségi Társulás koordinációs tevékenységet lát el ebben a feladatkörben, ezért kérik az önkormányzat szándéknyilatkozatát az energiabróker cég - szabadpiacra történő lépés sikeres előkészítésére vonatkozó - ajánlat készítésével való megbízásával. Hozzászólás: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: Ez a teljesítményi mennyiség kizárólag a káptalanfai iskola vonatkozásában érinti az önkormányzatokat. Javasolta, hogy az energiabróker ajánlat-tételre vonatkozó megbízását az önkormányzat adja meg. 31/2010. ÖKT. Gy. sz. H a t á r o z a t : Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy - a Sümeg Kistérségi Többcélú Társulás közreműködésével - a Simply Green Kft. /címe: 1132 Budapest, Váci u. 6. IV. em. 2./ energiabróker cég a földgáz szabadpiaci beszerzésére történő áttérés érdekében ajánlatot készítsen megfelelő gázszolgáltató, illetőleg a lehető legjobb szerződési feltételek biztosítására vonatkozóan. Képviselő-testület felkéri polgármestert, hogy döntéséről a Sümeg Kistérségi Többcélú Társulás Elnökét tájékoztassa. Határidő: azonnal Bejelentés: l./ Ebtartási szabályok megsértése Lovasi Attila polgármester: A lakosság részéről folyamatosan, több bejelentés érkezett a kóbor
7 ebekkel kapcsolatosan. A falkákba verődött kóbor ebek veszélyesek a lakosságra és a település háztartásaiban tartott apró baromfiakra is. Felkérte Körjegyző Asszonyt, hogy az ebtartási szabályokat megsértő tulajdonosok figyelmét hívja fel a szabályok betartására. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: A feljelentett személyek ellen szabálysértési eljárást lehet kezdeményezni. Egyetértett azzal, hogy első körben mivel az ebtartás szabályait be nem tartó tulajdonosok ismertek - felszólítással, amennyiben a probléma továbbra is fenn áll, szabálysértési eljárással próbálják megfékezni az ebek ilyen irányú tartását. Lovasi Attila polgármester: A renitens ebtartók ismertek a lakosság körében, Körjegyző Asszony felszólításra illetőleg szabálysértési eljárás lefolytatására vonatkozó indítványával egyetértett. Javasolta, hogy felszólítást az általa felsorolt személyeknek küldjön Körjegyző Asszony: Képviselők az ebtartókra vonatkozóan tett Körjegyzői javaslattal egyetértettek. Több tárgy nem volt, polgármester az ülést 19.15 órakor bezárta. Kmf. Lovasi Attila Nagyné Soós Erzsébet polgármester körjegyző