2006. december Nemzetközi



Hasonló dokumentumok
2007. március Nemzetközi

Pedagógiai Program. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium OM:028375

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Obama elnök július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról

2006. szeptember Nemzetközi

A gyarapodás üzenete 3. rész

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

Engedelmeskedjetek egymásnak

Pasarét, november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

J e g y z ı k ö n y v

Jézus, a misszió Mestere

Krisztus és a mózesi törvény

Konfrontációs levelek

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

Szolgáló. Szabadságra születve

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A bölcsesség otthon: férj és feleség

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

Teológia az egyházban. Új bor, új tömlő AZ ÚT 5

A HÁLA JELEI. Pasarét, október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

ERKÖLCSTAN évfolyam

A betegek tanítvánnyá tétele

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében

SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2014.

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 31-én megtartott üléséről.

Pál származása és elhívása

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18)

J/55. B E S Z Á M O L Ó

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Beszámoló. Mallorca,

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Az evangélium kezdete

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Czél és ESZKÖZ. h é b e r ( z s i d ó ) írás titka. Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: EGY

A költségvetésről (Videolevél címe:

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

E L Ő T E R J E S Z T É S

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja I. Évfolyam 44. szám, Nov. 30. Kedves Testvéreim!

Hazaváró Családi Juniális

Családakadémia Hírlevél

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

K. I. A SAS PÁHOLYRÓL ÉS A NEVÉRŐL

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

5. Hiba Túlzottan teszteled a férfiakat!

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN

A kegyelem és az ítélet Istene

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

Isten nem személyválogató

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület.

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl június

A TÚLSÓ PARTON NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár

Széchenyi István Egyetem. Kóbor Krisztina

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

Gyakornoki szabályzat

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében.

GR tanfolyam vélemények

Gyakorlati szintvizsgák tapasztalatai a 2006/2007-es tanévben

Mit keresitek az élőt a holtak között

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budai Református Egyházközség. Advent

Átírás:

2006. december Nemzetközi A HÍRNÖK Nemzetközi Kiadása személyes olvasás, vasárnapi iskolák, információ megosztás, tanúság és általános kommunikáció céljaira készült. Továbbá fontos hírek, hitbeli és elvbeli megállapítások megismertetését és az evangélium terjesztését is szolgálja tagjaink és barátaink számára mindenhol a világban ahol az egyház képviselve van. EBBEN A SZÁMBAN: Krisztusban Eggyé Válni, írta Ervelyne Bernard Levél a Filippieknek 2:1-11, írta Wim van Klinken Világkonferencia 2007, írta Veazey Elnök Új élet Krisztusban, írta Don Compier és Chola Daudet Krisztusban eggyé válni Írta: Ervelyne Bernard Édesanyámat látogattam meg Tikehau-ban (Francia Polinézia) ez év márciusában, miközben rábukkantam a Világkonferenciáról származó jegyzeteinek és énekeskönyveinek gy jteményére. Vallásos gondossággal voltak egy polcra rendezve. Családtagjaim képei mellett ezek képezték legértékesebb vagyonkáját. Azon a kis korallzátonyon a Resztoránus Egyházhoz tartozó emberek ugyanúgy viszonyulnak a Világkonferenciáról származó anyagokhoz és emlékekhez, mint ahogyan az én édesanyám. Alázatosan tallóztam a jegyzetek között, beleolvastam a régi, a Konferencia elé terjesztett határozati javaslatokba, a különféle ütemtervekbe és egyéb beszámolókba, amelyek mind francia nyelven íródtak. Megnyugtató érzés volt a rokonok Világkonferenciákról származó történeteit hallgatni, érezni azt a lelkesedést, amit a proféta-elnök egy-egy vallásgyakorlata vagy beszéde váltott ki bel lük. Minden második évben magánéletem fékcsikorgatva leáll. A Világkonferencia teljesen a hatalmába kerít. A Konferenciát megel február hónapban az angolról franciára fordítandó anyagok özöne lep el: határozati javaslatok, hosszú beszámolók, ütemtervek, átdolgozott programok, istentiszteleti rendek, stb. Az életem tizenkét órás munkanappá alakul, számuk-sincs találkozókkal és az álmatlanul töltött éjszakák sorával megf szerezve, a határid k betartása érdekében. Ahogyan azonban közeledik a Konferencia nyitó napja, egyéb érzések ejtenek rabul: kimondhatatlan izgalom jár át arra a gondolatra, hogy újra látni fogom a családomat és a barátaimat a világ minden részér l, megkönnyebbülés, hogy egy egész héten át a tahiti anyanyelvemen beszélhetek, boldog várakozás, amely a határtalan kulturális sokszín séggel való 1

találkozást megel zi, ami a különféle táncokban, dalokban, perspektívikus rálátásban és visszatükröz désben, a különböz istentiszteleti stílusokban nyilvánul meg. A Konferencia hetének nagy részét a fordítói fülkében töltöm. Amit onnan látok, az bámulattal és megillet déssel tölt el, leny göz. A világegyház egészér l tökéletes képet kapok. Megfigyelhetem a különböz kulturális közegb l érkez és különböz kulturális háttérrel rendelkez, különböz nyelveken beszél küldötteket és látogatókat, amint európai módra üdvözlésképpen megcsókolják egymást, meghajolnak egymás felé, mint a japánok és az indiaiak, vagy éppen amerikai módra megölelik egymást, különböz stílusú ruhákat és cip ket viselnek, de békében és harmóniában ülnek egymás mellett, hogy mérlegeljék, megvitassák, majd megszavazzák az egyházunk jöv jét érint dönt fontosságú dolgokat, és hogy eggyé váljanak Isten hívó szavára, hogy felépítsék az királyságát. Mivel egész évben különféle megbízatások révén utazgatok Európában, Francia Polinéziában vagy Afrikában, az egyház tagjainak a Világkonferenciáról szóló számos beszámolóját és történetét áll módomban meghallgatni. Találkozom a küldöttekkel és a meghívottakkal a saját, eredeti környezetükben, családtagjaiktól és barátaiktól körülvéve. Legtöbbjük számára a Világkonferencia fordulópontot jelentett az életükben. Életre szóló barátságokat kötöttek és azt érezték, egy olyan egyházhoz tartoznak, amely meghallgatja ket és figyelembe veszi az véleményüket is. Amely lehet séget teremt nekik arra, hogy kultúrájukat, nyelvüket, ételeiket távoli országok lakóival is megoszthassák. A Világkonferencia egy hete alatt igazi közösséggé válunk, olyanná, amilyenné Sion tesz minket: namaste, szeret, sokszín, baráti, egyetemesen kommunikáló, határokat nem ismer közösséggé. Ez alatt a hét alatt távlati kilátásokat cserélünk. Ez alatt a hét alatt érezzük, tapintjuk, halljuk, szagoljuk és látjuk Isten belénk oltott szeretetének a kifejez dését ahogyan imáinkra és egy egyházként való hívó szavunkra reflektál. Ez alatt a hét alatt ételeinket is megosztjuk a Zambiából, Hollandiából, Oklahomából, Mexikóból, Independence-b l, Ausztráliából, és még ki tudja honnan érkezett szomszédainkkal. Egy hétre igazi testvérek leszünk, frères et s urs, akik szemüket a horizonton túl fekv ugyanazon pontra vetik. Egy hétig Jézus Krisztus békességét osztjuk meg egymással. Pál apostol levele a Filippiekhez 2:1-11 Elhangzott 2006. szeptember 13-án, A Resztoránus Egyház vezet ségi ülésén Wim van Klinken el adásában Voltál már börtönbe zárva? Érezted már börtönnek az életedet? Hogy csak úgy teszed a dolgokat, nem szabad akaratodból, hanem mert valahogy hálóba gabalyodtál - egy olyan hálóba, amelyikb l egyszer en nincs menekvés. Túl sok minden szorít: határid k, nyaggató emberek, elutasítás, a pénzed elégtelensége, egészségi problémák, mindenféle - fajta aggodalmak. Miközben több, min ségi id t kéne a családoddal töltened, jó lenne szabadnak érezned magad, békességet érezned a szívedben és tapasztalnod, érezned Isten jelenlétét önmagadban. És ami még rosszabb, már észre sem veszed t magad körül: azokban, akik számítanak rád, akik szenvedik azt, hogy ilyenné lettél, akik szeretnek téged és azt akarják, hogy te is viszontszeresd ket. Képzeld magad elé Pál apostolt, Isten hirdet jét, akit megérintett Jézus Krisztus békéje; amint üldözik, menekülnie kell, egyik városból a másikba szökik, de azután mégis börtönbe kerül. Bizonyára kiábrándultnak, csalódottnak érezte magát, amiért az emberek semmibe vették az örömr l, a reményr l, a szeretetr l és a békességr l hirdetett üzenetét. Én biztosan az lettem volna (és néha az is vagyok), kiábrándult és frusztrált. És mégis képes volt arra, hogy kimondja: Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istent l, és az Úr Jézus Krisztustól. (Levél a Filippiekhez 1:2) És a szívem mélyér l én is azt mondom nektek: Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istent l, és az Úr Jézus Krisztustól. 2

Még életének legsötétebb perceiben is tudta és érezte Pál az Élet Forrását. Személyes börtönéb l is képes volt arra, hogy másokat bátorítson, felemeljen, motiváljon és inspiráljon. Miért? Azért, mert a szíve mélyén tudta, hogy szeretik. Tudta, hogy Ábrahám Istene, az Atya, az atyja is volt, az szül je; az egyedüli lény, aki valóban feltétel nélkül szerette t; aki azt mondta Jézusnak: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem. (Lukács 3:22b); az, aki ma is azt mondja neked: Szeretett gyermekem vagy; kedvem telik benned. Egyek vagytok Krisztussal. tegyétek örömömet teljessé azzal, hogy egyetértetek, egymást szeretitek, együttéreztek, egyet gondoltok. (Filippiekhez 2:2). Ti Isten szeretetének él kifejezései vagytok. Ki tudtok szabadulni a határid k, a nyaggatás, az elutasítás, a pénztelenség, az egészségi problémák és más aggodalmak börtönéb l? Tegyétek meg! Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is. (Filippiekhez 2:4) Te tudod, hogy téged szeretnek. Vajon más is tudja, hogy t szeretik? Mit fog Krisztus jelenteni nekik? Ki fogja nekik azt mondani: Szeretett gyermekem vagy, kedvem telik benned? Legyen a te hozzáállásod is olyan, mint Jézus Krisztusé volt. Ámen. 2007. évi Világkonferencia: Osztozzunk Krisztusban, osztozzunk a békében Írta: Steve Veazey, A Resztoránus Egyház Elnöke Nem volt alkalmam Világkonferencián részt venni 21 éves, alsó évfolyamos egyetemista koromig. A Konferenciára való el készületek egész kihívást jelentettek számomra, többek között meg kellett magyaráznom a professzoraimnak, miért olyan fontos számomra egy egész hetet kihagyni a szemeszter kell s közepén. A konferencián való részvételre az a kibontakozni készül vágy sarkallt, hogy az egyházi életnek és küldetésnek magasabb szinten is részesévé váljak. Nagyon szerettem volna az egyház egészének az egész világot átfogó szolgálatát és látókörét szélesebb skálán megismerni és megérteni. Azon a konferencián valamiféle lelki megvilágosodás ment végbe bennem a nemzetközi istentiszteletek, az összetartozás érzése és a különféle témák kibontakoztatása során. Új perspektívák tárultak fel el ttem, egyre jobban megértettem Krisztus m ködését ebben a világban, olyannyira, hogy ez tanítványi m ködésemet mind a mai napig átjárja. Els, Világkonferencián való részvételemet vízválasztóként értékelem az életemben, és azóta sem hagytam ki egyet sem. Minden tapasztalat el bbre vitte a Jézus Krisztus követ jeként és az egyház tagjaként való fejl désemet, beleértve a 2005-ös, számomra oly különleges jelent séggel bíró Konferenciát, amikor is proféta-elnökké szenteltek. Hogyan is gondolhattam volna arra, amikor részt vettem az els Konferenciámon, hogy egy napon, éppen egyházunk történetének amúgy is sarkalatos pontján, nagy többséggel én kapom majd meg a bizalmat az egyház és a Világkonferencia továbbformálására. Amint imádságtól eltelve végig gondoltam egyházunk lehetséges jöv jét, újra hatalmába kerített az a benyomás, milyen fontos szerepet is játszik a Világkonferencia identitásunk és küldetésünk formálása szempontjából. Megértettem azt is, micsoda formáló er vel bírnak a tapasztalások abban, hogy egy emberként tudjuk folytatni a hitünket felfedez és a szellemi növekedésünket el mozdító utunkat egy egységes prófétikus közösségként. A legutóbbi elnökválasztás egyik áldása volt az a széleskör egyetértés és tisztánlátás, ami az egyház vezet ségének megválasztását is kísérte. A konferenciákat megel hónapokban az emberek világszerte azért imádkoztak és kérték az Urat, mutassa ki akaratát, világosítsa meg elméjüket, hogy a legalkalmasabb embereket tudják választani. Ezen a Világkonferencián a közös akarat szokatlanul magas foka mutatkozott meg. Sokan meg is jegyezték, milyen nagy lépést tettünk el re abban az irányban, hogy közösen felismerjük a Szentlélek hangját. 3

Számomra nyilvánvalónak t nik, hogy folytatnunk kell a tanulást, ami esetünkben a Szentlélek hangjára figyelést és az arra történ válaszadást jelenti, mégpedig nem egyénileg, hanem egyházként, együtt. Sok minden vár még egyházunkra a mélyebb, s t, újfajta meglátásokat illet en a világot átfogó missziónk természetének vonatkozásában. Ezeket a feladatokat azonban közösen kell végrehajtanunk. A Szentlélek meg is szólított már minket ebben az értelemben: Elhivatottakként az a dolgotok, hogy az egyház szerveinek az irányítása és híveitek jóváhagyása mellett észrevegyétek az isteni akaratot, ahogyan az a ti id tökben és azon a helyen, ahol szolgáltok, megnyilvánul. Új kihívásokkal teli világban éltek, amely világ a vallási szolgálatnak is új formáját követeli meg. T&Sz 162: 2c A 2007. évi Világkonferenciának (március 24-31) számos olyan új eleme lesz, melyeket azért terveztünk, hogy gazdagítsák és élesítsék a tisztánlátásunkat. Ezek az elemek olyan, irányított hang-, látvány- és szó effektusokat foglalnak magukba, amelyek az értelmünknek és a szívünknek a Szentlélek jelenlétére való csendes ráhangolódását segítik el. A Szentlélekre figyelni, hagyni t lélegezni, nem egy egydimenziós folyamat. Magába foglalja a Szentlélek irányításának követését is, amint Krisztusban egyesült bátyáinkon és véreinken keresztül szól hozzánk. Ezért aztán a Konferencia tervezete szerint lesznek olyan id szakok, amikor a küldöttek kisebb-nagyobb beszélget és egymást meghallgató, egymásra figyel csoportokba gy lnek, ezzel is jobban megismerve egymás történeteit és terveit. Az ezekben a csoportokban való megjelenést és részvételt nem tekintjük választható tevékenységnek a küldöttek számára, hiszen ezek a Konferencia szerves részét képezik. A lelki megvilágosodást tovább fokozza majd a Konferenciát megel egyéni és csoportos felkészülés. Ahogyan a 2005. évi konferenciát ima, böjt és eszmecsere el zte meg, a 2001. évit pedig a névváltoztatás jóváhagyásának a felvezetése, most a 2007. évi konferenciát megel kiemelt felkészülési id szakban való részvételre szólítjuk az egyházat. A Konferenciát megel negyven napon keresztül (ami a nagyböjti id szaknak felel meg) mind az egyének, mind pedig a felekezetek számára javasoljuk az istentiszteleteken, szentírási elmélkedéseken, közös imákon és eszmecseréken való részvételt, hogy a Konferencián mindannyian lélekben felkészülten vegyünk részt. S hogy mir l is lesz szó a Konferencián? Els ként a vasárnap este tartandó konferenciai beszédem sarkalatos pontjait fogjuk megvitatni. Megosztandó gondolataimat, beszédemet is ennek a szem el tt tartásával készítem már. Azután megbeszéljük és kielemezzük egyházunk mai üzenetét és misszióját. Ezen kívül lesznek a Konferencia elé terjesztett témák, amelyek most vannak kialakítás alatt. Csak egy szót a törvényalkotásról. Sok olyan fontos megbeszélni valónk van a Világkonferencián, ami az egész világot behálózó egyházi missziónk szempontjából fontos, ebben a mai, igen nagy szükségben lév világban. Amikor valamilyen törvény /döntés/határozat a Világkonferencián megszületik, bevezetésre kerül vagy éppen csak beszélünk róla, nagyon fontos feltennünk a kérdést, hogy vajon a felvetett téma valóban az egész egyház szempontjából lényeges, el nyös és hasznos? Melyek lesznek az el re valószín síthet hatásai annak, a világ különböz pontjain, ha a javaslat elfogadásra kerül? A Világkonferencia törvényalkotása eddig túlságosan sokat foglalkozott az Egyesült Államokat érint kérdésekkel. Ezzel a kijelentésünkkel nem a törvényhozásnak kívánunk gátat szabni, hanem nagyobb fokú bölcsességet, érzékenységet és tisztánlátást kívánunk elérni egy olyan vonatkozásban, amelynek a célja egy nemzetközi szempontú hozzáállás és cselekvési forma. Ebb l a szempontból a Szentlélek szándéka az, hogy Figyeljetek egymásra ítélet vagy el re befolyásoltság nélkül. Ne gondoljátok, hogy a problémás helyzetekre a válaszok maguktól jönnek. Meg kell dolgozni értük. Gondolkodjatok együtt szeretetben, és a Szentlélek igazsága gy zedelmeskedni fog. Tanok és Szövetségek 162:5c 4

A szükséges törvényhozói funkciók mellett a Világkonferencia els dleges célja, hogy a Resztoránus Egyház életét és misszióját a benne megtalálható kultúrák gazdagságán keresztül is érzékeltesse. Mi lehetne nagyobb el jog és áldás annál, mint hogy a világ minden tájáról származó emberekkel nyílik alkalmunk barátságot kötni? A Resztoránus Egyház-i tagságunk nem csupán felekezeti kötelékeket jelent, hanem azokat a szoros kapcsolatokat is, amelyek a tanítványok nemzetközi családjaként kötnek össze bennünket, és amely kapcsolatok túlmutatnak a világ valamely államához való tartozással érzett lojalitáson. A Világkonferencia az els dleges színtere annak, ahol gazdagíthatjuk az evangéliumról szerzett ismereteinket és tapasztalatainkat. Hallgasd figyelmesen a világ minden tájáról származó vallomásokat, azokét, akik a Krisztus közösségének a családjába vezettettek. A különféle kultúrák gazdagsága, a különféle nyelvek poetikája és az emberi tapasztalat lüktetése tesz bennünket képessé arra, hogy az evangéliumot más szemmel is lássuk és még frissebb szellemmel értelmezzük. Ez az adomány nektek adatott meg. Ne mulasszátok el fölfogni ennek erejét. Isteni szándék alkotta a különböz ségb l fakadó nehézségeket csakúgy, mint az örömöt. Úgyhogy maradjanak ezek mindörökre a békeszeret királyságon belül. T&Sz 162:4ab A fentiek el mozdítása céljából az Auditorium alsó szektorába nemzetközi falut telepítünk a Világkonferencia idejére. Ez a falu lehet séget nyújt majd az embereknek arra, hogy találkozzanak más országok egyháztagjaival, véleményt, történeteket és hitvallást cseréljenek egymással. A világfalut olyanra tervezzük, hogy minden korosztály számára vonzó legyen, és az is lesz, ehhez kétség nem fér, ez lesz a konferencia egyik csúcspontja. Ezen kívül, pénteken este világvásár nyílik a Templomtéren és az azt körülvev területeken. Ez az esemény lehet séget nyújt majd az embereknek arra, hogy körbesétáljanak a különféle nemzetek vásárterein, emléktárgyakat vásároljanak és megízleljék a világ ételkínálatát. A Konferencia résztvev in kívül az independence-i lakosságot is meghívjuk majd, hogy ízelít t nyújtsunk nekik a világvásárból és k is tapasztalatot szerezzenek békés világközösségünk arculatáról, ami véleményünk szerint nagyon is értékelend ezekben a feszült és konfliktusokkal teli id kben. A világvásár ezután nemzetközi zenei fesztivállá alakul, hálaadó dalokat fogunk énekelni, ez szintén mindig a konferencia egyik csúcspontjának bizonyult. A Világkonferencia egy másik újdonsága lesz, hogy a látogatóknak számtalan alkalmuk nyílik majd arra, hogy a Templomban tartandó kiemelked en jelent s istentiszteleti élményekben osztozzanak. A Templom Minisztereinek Csapata már keményen dolgozik azon, hogy olyan programokat nyújtsanak, amelyek élettel töltik meg a Templomnak az egyház életében betöltött funkcióját. A Konferencia keddi és csütörtöki estéjén az els dleges esti istentisztelet a Templomban lesz, amint egyre inkább elmélyedünk annak megértésében, mit is jelent a béke követének lenni, mit jelent a megbékélés és a Jézus Krisztus élete és tanúsága által inspirált lélekgyógyítás. Bár nincs hely minden tervezett tevékenységet felsorolni, gondatlanság lenne részemr l, ha nem említenék meg néhány további kínálatot Azok számára, akik a Szentlélek Fuvallatát els sorban a másoknak tett szolgálaton keresztül képesek érzékelni, a Konferencia közösségi szolgálati projektet biztosít a hét folyamán. Önkénteseket fogunk toborozni, hogy felépítsenek egy Emberi Élettér ( Habitat for Humanity ) házat, melyet az egyház fog szponzorálni, és amely csak néhány háztömbnyire lesz a Nemzetközi Központ komplexumától. Ugyancsak izgatottan jelentjük be azt is, hogy a Világkonferencia zárását követ en (március 30-án, szombaton), egy fiatal feln ttek (18 és 35 év közöttiek) számára szervezett esemény kezd dik és tart vasárnap délutánig. Nagy várakozással tekintek a 2007. évi Világkonferencia elé, mivel ezzel a Krisztusban és a békében egyesül gyülekezetünk, növekedésének során egy újabb nagy lépést tehet el re. 5

Új élet Krisztusban: Kultúraközi Beszélgetés Írta: Don Compier és Chola Daudet Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovat nt, lám valami új valósult meg. 2 Korintusiakhoz 5:17 Chola és én egy olyan, új modellt szeretnénk bemutatni, amelynek alapján az evangélium értelmezése gazdagabbá válik azáltal, hogy adott kultúrából kiindulva, azon a kultúrán keresztül magyarázzuk. Ezt jelenti Krisztusban újjászületni. Egyházunk egy egész világot átfogó egységként mutatja meg nekünk az új élet lehet ségét. Mi örömmel fogadjuk az így megjelenített valóságot. Ennek az esszének a megírása er t adott nekünk. Örömmel üdvözöljük a keresztény közösség összekovácsoló jelleg és a nyelvi, kulturális, valamint faji korlátokat meghaladó felfogását. Ennek ellenére mindketten úgy gondoljuk, hogy a közvetítend üzenetet különböz hallgatósághoz különböz képpen kell eljuttatni. Az evangélium nem változik, de mindig új utakat kell keresnünk, hogy a mai ember számára aktuálissá, id szer vé tegyük. Ennek során egyre mélyebb és gazdagabb jelentésrétegeket fedezünk fel. Adva van egy igen régi szöveg, amely id l id re elfogadja a kihívást és mindig képes új életre inspirálni. Az én közönségem gyakran magasan iskolázott emberekb l áll. Hogy hatni tudjak az intellektuális érdekl désükre, általában színesen és képzel erejüket megmozgatva újra elmondom Pál élettörténetét. Zsidó nevet használva (Saul), farizeus volt, ami egy példát mutató reformmozgalomhoz való tartozást jelentett a júdaizmus els évszázadában. Mivel meg volt gy dve az igazáról, nem tetszett neki az az el retör mozgalom, amely a Názáreti Jézust Istent l felkentnek, a Messiásnak kiáltotta ki. Olyan dolgokat figyelembe véve, amiket emberi néz pont -nak nevezett, (5:16), ennek az új jelenségnek a követ it olyanoknak látta, akik veszélyeztetik a zsidó egységet. Veszedelmes id k voltak. A zsidó haza római megszállás alatt sorvadozott. Attól lehetett tartani, hogy a forradalmi jelleg izgatások kemény birodalmi ellenreakciót váltanak ki. Ez az új csoport pedig egy olyan emberr l fantáziált, akit a rómaiak keresztre feszítettek. Nem csoda, ha Saul mindezt ellenezte, s t, üldözte, mint egy, a zsidókat megosztó, veszélyes szektát. Aztán Saul váratlanul, személyesen is találkozott Jézussal, és más emberré vált. Megértette, hogy Jézus az, akiben kifejez dik az isteni akarat, hogy az emberek, zsidók és nem zsidók egyesüljenek Isten szeretetében. Ezután már annak szentelte az életét, hogy a jó hírt az egész mediterrán világban terjessze. A görög Pál nevet használva az egyik legsikeresebb egyházhirdet vé vált. Az a gyülekezet azonban, amelyet a Korinthosz nev görög keresked városban alapított, sok f fájást okozott neki. Tagjai nehéznek találták, hogy megrögzött szokásaikat újakra cseréljék. Ezek a tanítványok még egymással versengtek és egymással hadakozó csoportokra oszlottak. Nem hagytak fel szexuális erkölcstelenségeikkel, beleértve az ezekhez kapcsolódó pogány kultuszokat is. A korinthoszi keresztények másoknál sokkal felvilágosultabbaknak tartották magukat. És ami még ennél is furcsább, továbbra is csak a gazdagabb társaiknak kedveztek, nem tör dtek a szegények szükségleteivel és porba taposták azok méltóságát. S tették mindezt Isten asztala körül. Így azután Pál könyörögve kérte korinthoszi testvéreit, térjenek vissza az evangélium üzenetéhez. Krisztus kereszthalála azt kívánja t lünk, hogy ne a magunk javára, hanem a másokéra éljünk (5:15). A Krisztus által megmutatott isteni szeretetre nekünk is olyan módon kell válaszolnunk, ami Isten mindenséget összehangoló munkájának a követeivé tesz minket. (5:18-20). Megosztanám veletek azt is, amit egy másik jó barátomtól, Jerry Nieft-t l tanultam. Az új szó görög megfelel je kainos. Ellentétben egy másik görög szóval, a chronos-sal, a kainos független attól, ami óram szerint el bb vagy utóbb volt. A kainos a létezés min ségére utal. Sok 6

minden megmaradhat abból, ami el bb volt, mégis minden megváltozik. Pál sem követelte a folyamatosság radikális megszüntetését, hiszen mindig is hitt abban, hogy apostoli pályafutása nem változtatott a zsidó örökséghez való h ségén. A keresztényekt l sem várta el, hogy teljességében megtagadják korábbi életüket. Ehelyett azt várta t lük, hogy Krisztusban megújulva újraépítsék, kijavítsák, új alapokra helyezzék már meglév kapcsolataikat. Pál sosem hangoztatott olyat, hogy Korinthosz görög-római kultúrája úgy rossz, ahogy van. Nem várta el a követ it l, hogy mindenest l levetk zzék hagyományaikat és teljesen idegenekké váljanak a saját szül városukban. Ehelyett azt akarta, hogy Krisztushoz formálódjanak olyanokként, amilyenek voltak és hogy az értékek egyenl figyelembevételével javítsanak városukon. Pál megtanulta, hogy a status quo sújtja azokat, akik Isten békére és igazságosságra való felhívásának hírét hordozzák. Ha a korinthosziak türelemmel viseltetnek szomszédaik iránt és minden testvérüket egyformán szeretik, Isten ket is szolgálatába állítja, hogy másokat egyesítsenek egymással és mindahányuk Teremt jével. Az evangéliumnak erre a részére támaszkodva szeretném bemutatni, hogyan lehet annak üzenetét mai megvilágításba helyezni. Rámutatnék a jelen amerikai társadalom elszomorítóan versenyorientált, széls ségesen individualista természetére. Elmondanám, mennyire aggasztó a gazdagok és szegények között tátongó és egyre mélyül szakadék itt és az egész világon. Elkötelezett híve vagyok annak, hogy be kell gyógyítani azokat a mély sebeket, amiket a rasszizmus hagyott ezen az országon. Különösen elszomorít az emigránsokkal szembeni egyre növekv ellenérzés. Én hiszek országom kultúrájának a mélyben gyökerez, alapvet jóságában. Mégis nagy szükségét érzem egy alapos megújulásnak és változásnak. Ehelyütt is kérem a hallgatóságomat, próbálják életüket ne evilági mértékek szerint élni (amit másképpen emberi szempontok szerintinek is fordíthatnánk), hanem úgy, hogy az egy hálás válasz legyen Isten pártatlan szeretetére, ami Jézus életében, halálában és feltámadásában manifesztálódott. Én, Chola, az evangéliumi magyarázataimat egészen más közönség számára formálom. Az afrikai egyházunknak is vannak iskolázott tagjai és szimpatizánsai. Ezek az emberek élveznék azt a fajta megközelítést, amit Don alkalmaz, de az ottaniak között sokuknak még iskolába sem volt alkalmuk járni. Az afrikai tanítványok többsége még mindig távoli falvakban él. Ezeket a jó testvéreinket nemigen hozná lázba a történelem. Arról sincs fogalmuk, merre van Európa. k azt akarják hallani, hogy ez vagy az a passzus mennyiben vonatkozik rájuk, akkor és ott. Az sem érdekli ket, hogy a történet csupán legenda, vagy valóban megtörtént esemény. Az életh elbeszélés ragadja meg ket. Így az Afrikában szolgáló kollégáim mintáját követem. Kölcsönös engedményeket teszünk, kompromisszumot kötök a gyülekezetekkel. El ször tüzetesen tanulmányozom a részleteket, hogy felismerjem azok sarkalatos pontjait. Ebben az esetben a Krisztusban való megújulás a kritikus pont. Megkérem az embereket, hogy tágítsák annak a fogalomnak felfogását, amit a Krisztusban való lét jelent. Több mint hit, több, mint a törvények követése. Ez az átalakulás ereje. Összehasonlítom az általuk gyakorolt régi és új viselkedésformákat, ahogyan akkor viselkedtek, miel tt még Krisztusban lettek volna azzal, ahogyan mindezt a krisztusi tanítvánnyá válásukat követ en teszik. Példákat hozok fel. Az egyik, az özvegyekkel és árvákkal való bánásmód a családf halálát követ en. Néhány tradicionális kultúrában az elhunyt férj eredeti családja minden, az elhunyttól származó vagyonától megfosztja az özvegyet és gyermekeit, gyakorlatilag minden nélkül hagyva és sokszor borzalmas szegénységre kárhoztatva ket. Ahogyan Krisztus Szelleme megváltoztatja az embereket, a családtagok már másképpen kezdenek viselkedni, megosztják az özveggyel és gyermekeivel amijük van, így biztosítván jólétüket. Egy másik példa a többnej ség, ami a tradicionális afrikai kultúrákban igen gyakori. A férfi korlátlan szabadsággal rendelkezik, annyi asszonyt tarthat és úgy bánhat velük, amint az neki tetszik. Ahogyan a férfiak megtérnek, többé már nem viselkednek így a n kkel. Els hallásra 7

hihetetlen, de mélyen tisztelik ket és ha még nincs több, h ségesek is maradnak az els feleségükhöz. A harmadik példa az afrikai társadalmak törzsi és regionális jellege. Ez sok háború és konfliktus okozója volt. Az afrikaiak ezen felül még a fehér leteleped k és kereskedelmi partnereik rasszizmusának is ki voltak téve. Tapasztalataik szerint Jézus Krisztus békéje különféle embereket egyesít, amint egy szeretett l áthatott körben ülnek. Különféle nyelveken beszél, különféle b rszín és különféle törzsi tradíciókkal rendelkez embereket, akik most tanulják, hogyan kell egymás igaz testvéreivé válni. Afrikai egyházunk pillanatnyilag kerüli azt, hogy az evangéliumi szövegeket az emberek morális dorgálásának ürügyévé változtassa. Inkább a jóindulatra és a reményre helyezi a hangsúlyt. Én arra bátorítom az embereket, hogy fogadják el az átváltozás ígéretét, amint életük a Jézus Krisztus által elérhet vé tett, Istennek tetsz élethez kapcsolódik. Folyamatos harcukban, hogy a Krisztusban való új élet elveire hangolódjanak, a Lélek mindig kész lesz segíteni nekik. Úgyhogy ez a bekezdés reményteljes üzenet! Cselekedeteinket legtöbbször múltbéli tapasztalataink befolyásolják. Jól emlékszünk arra, amit gonosz emberek tettek ellenünk. Nagy a kísértés, hogy azt gondoljuk, a dolgok ebben az irányban fognak folytatódni. Megrekedünk sokszor a múltunkban. Ha az emberek szegények, azt hiszik, mindig is szegények fognak maradni. A Lélek megnyit valamit a számunkra, amin keresztül figyelmünket inkább a jöv re, mint a múltra összpontosíthatjuk. Ígéretet nyújt arra vonatkozólag, hogy életünk a jöv ben másmilyen lesz, mint a múltban volt. Mi, Don és Chola, hisszük, hogy a fent elmondottak az evangélium magyarázatának esetében is érvényesek. Számtalan beszélgetésünk során egy újfajta látásra és ihletre kaptunk áldást. Imádkozunk azért, hogy egyházunk valamennyi tagjának sikerüljön megtalálni azt a módot, amivel eltér kulturális és tradicionális helyzetükben is adekvátan képesek továbbítani azt az örömhírt, amelynek mi már birtokosai vagyunk. 8

Nemzetközi Hírnök Az Európa Egyház Hírei A Nemzetközi Hírnöknek ez a száma már egy második esztend indulását jelzi. A negyedévi Nemzetközi Hírnökben szerepl gy jtemény a havonta csak angolul megjelen Hírnök cím lapból származik és jut el a világ számos tájára. Ez a tény is azt jelzi, hogy az egyház egyre inkább nemzetközivé válik. Az évnek ebben az id szakában számot szoktunk vetni az elmúlt történésekkel csakúgy, mint ahogyan reményteljes terveket készítünk a jöv re nézve. Az elmúlt év a Járjon át minket a Szentlélek téma jegyében telt. Az elmúlt évben számos jó dolog történt Európán kívül és belül, események szervez dtek, melyeknek keretében sokan a Lélek által átitatott új szolgálattev i rangot kaptunk, új tagok csatlakoztak az egyházhoz ugyancsak a Lélek által átjárva, s oktatási lehet ségeket biztosítottunk, évfordulókat ünnepeltünk, élveztük a közösségvállalást, a világegyháznak szánt felajánlások sok helyütt növekedést mutattak, stb. Voltak persze olyan dolgok is, amelyek elkeserítettek bennünket a hiányzó adományok következményeképpen az egyháznak szerényebb kereteket kellett kialakítania, nekünk kedves személyeket veszítettünk el, barátaink vagy családtagjaink egészségi problémákkal küszködtek, néhány gyülekezet létszáma csökkent és nehézségeik keletkeztek, néha még az is el fordult, hogy egyes emberek másokat súlyosan megbántottak a gyülekezeten belül. De még ezekben a dogokban is jelen volt a Lélek és azon munkálkodott, hogy békét, gyógyulást és megbékülést kínáljon. Ami elmúlt, azon nem tudunk változtatni, tudunk viszont tanulni a múltból. Ünnepeljük is, meg gyászoljuk is a múltat. De ha a jöv t nézzük, csak egy dolgot tehetünk: reménnyel telve nézünk elébe. Ezt a reményt pedig Jézus Krisztus adja, kinek a születését ebben a hónapban ünnepeljük. Ez a Jézus tanította nekünk a békét és hozott nekünk békét. Lukács evangéliuma szól arról (az evangélium kezdeti részében), hogyan küszködött Jézus a pusztában. Mégis er sen és elszántan került ki ebb l a küzdelemb l, elszántan arra, hogy szolgálatát teljesítse. Els útja a názáreti gyülekezetbe vezetett, ahol megosztotta övéivel, mire szólította fel az Isten és a többieket is kérte, csatlakozzanak hozzá, hogy Isten Királysága felépülhessen ezen a földön (ld. Lukács 4). Jézus gyülekezetünk minden egyes tagját hasonlóképpen invitálja, mely meghívásra úgy tudunk válaszolni, hogy Isten békéjét megosztjuk másokkal, bevételeinket pedig megosztjuk az egyházzal, hogy Isten Királysága valósággá tudjon válni ott, ahol élünk. Jézus gyülekezete Názáretben elutasította t, nekik más volt az elképzelésük minderr l. Az is lehet, hogy annyira el voltak foglalva magukkal, hogy mások felé nyúlni már nem maradt idejük. Legyünk mi mások, alázatosan, teljes szívünkb l válaszoljunk Jézus meghívására. Egy új év áll el ttünk, egy év telve lehet ségekkel és reménnyel. Meghívásunk van a jöv re, meghívásunk van a látóhatáron túl is nézni és másokkal együtt Krisztussal osztozni az békéjében. Kees Compier és Wim van Klinken Európa Egyház vezet ségi útiterve decemberre, januárra és februárra Wim van Klinken, Holland Ifjúsági Szeminárium, február 9-11, Holland Vezet i Gy lés, február 17, Europa Egyház Vezet ségi Gy lés, február 19, Német Vezet ségi Gy lés, február 24-25. Kees Compier, Holland Vezet i Gy lés, február 17, Europa Egyház Vezet ségi Gy lés, február 19, Német Vezet ségi Gy lés, február 24-25. Richard James, Gyülekezeti látogatások, február13-26, Holland Vezet i Gy lés, február 17, Europa Egyház Vezet ségi Gy lés, február 19, Német Vezet ségi Gy lés, február 24-25. 9

Joey Williams, Biblia Tanfolyam Rotterdam, december 5, Solid Rock Café Zwaagwesteinde, december 9, Biblia Tanfolyam Rotterdam, december 19, Téli Tábor, december 27-január 1 Thierry Schmidt 2006. szeptember 4-én Thierry Schmidt egyházi alkalmaztatása megsz nt. Tudatában vagyunk a fájdalomnak amit ez a tény Thierrynek és családjának okozott, s hasonlóan akiknek Franciaországban és Svájcban jelent majd hiányt Thierry rendszeres szolgálatának elmaradása. Azt várjuk, hogy Thierry folytassa szolgálatát, mint önfenntartó szolgálattev és mint az egyház elnöke Franciaországban. Wim van Klinken Európa Egyház Elnöke Új szolgálattev k Ukrajnában Örömmel jelentem be, hogy két új területi szolgálattev t alkalmazunk Ukrajnában. Elder Igor Karpacsov 2006. szeptember 1-t l dolgozik az egyháznak, mint a Donyecki Gyülekezet pásztora és hozzá tartozik a Donyecki Terület missziója is. Elder Anatolij Huralszkij 2006. október 1-t l dolgozik a Kiev- Boriszpol gyülekezet pásztoraként. Hozzá tartozik a kievi terület missziója is. Örülünk, hogy mindkét miniszter teljesidej szolgálattev ként fog dolgozni az egyházban és kérünk mindenkit az Európa Egyházban, hogy támogassa és segítse ket hogy munkájuk sikeres legyen. Len Young Észak Atlanti Missziós Terület Apostola Az európai missziós központ koordinátora - Richard James Kérdés: Mi egy missziós központ koordinátorának a dolga? Válasz: Szolgálatom leglényegesebb része, hogy azt elérjem, hogy a missziós munkát minden gyülekezet és minden tanítvány els dleges feladatának tekintse. Mint Krisztus követ i, megszólítjuk az embereket, hogy lépjenek kapcsolatba Istennel. Ezt tesszük mind gyülekezetként, mind pedig tanítványként. Ez nem valami új dolog, de odaadó válasz Istennek a mi életünkben megmutatkozó jóindulatára és kegyelmére. Az én feladatom, hogy ennek a feladatnak a végrehajtásához segítséget nyújtsak. Szolgálatomat els sorban két vagy három német illetve holland gyülekezetre összpontosítom, együtt dolgozom a helyi gyülekezetek vezet ivel, és együtt igyekszünk elérni a közösséget, hogy megosszuk velük Jézus Krisztus békéjét. Kérdés: Milyen gyakran jön Európába? Válasz: Az Egyesült Királyságban lakom, a Brit Szigetek Missziós Központjának a koordinátora is vagyok. Az independence-i Nemzetközi Központ nemrégiben történt újjászervezésének eredményeképpen, ami az USA-beli és a területi minisztereket is érinti, megbízatásom 2006. október 1-t l annyiban változott, hogy fele id mben az Európai Missziós 10

Központnak dolgozom, a másik felében pedig a Brit Szigetek Missziós Központjának. Európát évente 4-5-ször tervezem meglátogatni, minden alkalommal kb. 2 hetet töltve ott, és f leg olyan helyekre irányítom a figyelmemet, ahol a missziós munkát szívesen felvállalják. Kérdés: Szeretném megtudni, ki is valójában Richard James. Válasz: Akkor hadd szóljak néhány szót magamról. Hetvenes vagyok, akinek szenvedélye Jézus Krisztus békéjét megosztani az emberekkel. Szeretek emberekkel találkozni és megosztani velük a jó hírt. Feleségem, Claire tanárn és négy gyermekem van: Rachel 2006. július 1-én házasodott össze Marckal, Hannah Angliában egyetemista, pszichológiát tanul, Sarah 15 éves és Joshua 7. Cardiff-ban lakom, az Egyesült Királyságban, és 2001 eleje óta vagyok egyházi szolgálatban. Korábban 23 éven át bankigazgató voltam. Kérdés: Ön hogyan látja az európai fejleményeket? Válasz: Alig várom, hogy megosszam Önnel, és hogy Önt l is halljak olyan történeteket, amelyekb l kit nik, hogyan munkálkodik Isten az életünkben. Az Isten jó és sok embert használ céljaihoz. Meg vagyok róla gy dve, hogy ha kinyújtjuk a kezünket az emberekhez és megosztjuk velük hitvallásunkat, ez sok embert fog a resztoránus egyházhoz elvezetni. A misszionáriusi feladat kalandos és izgalmas. Mindegyikünknek kihívást jelent az embereket Krisztus tanítványaivá tenni. Nem vagyunk egyedül, hiszen Isten megígérte nekünk, hogy a Szentlélek el ttünk jár majd. Hív válaszunk az kell, hogy legyen: nyitottnak vagyunk a Szentlélek felé. Ezért aztán nyissuk meg szívünket és elménket azok el tt a lehet ségek el tt, amelyek adódnak nekünk. Kivel fogod Jézus Krisztus békéjét a mai napon megosztani? Európa Egyházi Konferencia 11

12

Európai Egyházi Naptár 2007 Oszd Meg Jézus Krisztus Békéjét Január ÉRINTETTEK 13-14 Fiatal Feln tt Képzés Boriszoglebszk, Young Oroszország Február 9-11 Fiatal Feln tt Rotterdam, Hollandia Van Klinken Szeminárium 17 Holland Vezet i Gy lés Leeuwarden, Hollandia Compier, Van Klinken, James 19 Európai Egyházi Vezet i Gy lés Rotterdam, Hollandia Compier, Van Klinken, James 24-25 Német Vezet i Gy lés Hülsa, Németország Compier, Van Klinken, James Március 3-4 Holland N i Gy lés Hollandia 10-11 CDG Képzés Großräschen, Németország 19-22 Nemzetközi Vezet i Gy lés Independence, USA Minden alkalmazott 24-ápr 1 Világkonferencia Independence, USA Április 6-9 Húsvéti Tábor Dalfsen, Hollandia Gladysh, Bezgina, Van Klinken 20-22 Német N i Tábor Hülsa, Németország 20-22 Fiatal Feln tt Zwaagwesteinde, Hollandia Compier, Van Klinken Szeminárium 27-29 Fiatal Feln tt Képzés Braunschweig, Van Klinken Németország 29-máj 1 Magyar Tavaszi Tábor Tata, Magyarország Csorba, James Május 5-6 Papsági Gy lés Zwaagwesteinde, Hollandia Van Klinken, James 17-20 Francia Gy lés Franciaország Van Klinken 26-28 Pünkösdi Tábor Sensenstein, Németország Compier, Van Klinken Június 1-3 Donyecki Területi Gy lés 4-8 MEADS Közép és Kelet Európai Tanfolyam Gorlovka, Ukrajna Gorlovka, Ukrajna Brudsky, Van Klinken, Compier Közép és Kelet Európai Személyzet 13

9-10 Kievi Területi Gy lés Kiev, Ukrajna Compier, Van Klinken 15-17 Fiatalabb Feln ttek Hollandia Gy lése 22-24 Feln tt Szeminárium Rotterdam, Hollandia Van Klinken Július 21-27 Német Tábor Hülsa, Németország Maupin 28-aug 4 Német Gyerektábor Hülsa, Németország 28-aug 4 Eurotribe Dunfield House, Anglia Van Klinken, Schaal, James, Bezgina Augusztus 23-26 Norvég Tábor Norvégia 25-26 Moszkva Területi Moszkva, Oroszország Compier, Van Klinken Gy lés 31-szep 2 Szibériai Területi Gy lés Novoszibirszk, Oroszország Compier, Van Klinken Szeptember 7-9 Fiatal Feln tt Rotterdam, Hollandia Compier, Van Klinken Szeminárium 17-21 Területi Vezet i Gy lés Independence, USA Compier, Van Klinken Október 6 Német Vezet i Gy lés Großräschen, Németország Van Klinken 7 szi Gy lés Großräschen, Németország Van Klinken 20-21 Templomiskolai Hétvége Hülsa, Németország Van Klinken 27-28 Holland Konferencia Zwaagwesteinde, Hollandia Van Klinken, Compier November 3 Segélyszolgálati Elnökségi Ülés Hülsa, Németország 3-4 Európai Egyházi Tanács Hülsa, Németország Tanácstagok, Young 5-8 Területi Gy lés Hülsa, Németország Személyzeti tagok, Young 10-11 papi, Evangelista és Missziós Gy lés 12-16 MEADS Közép és Kelet Európai Tanfolyam Hülsa, Németország Rotterdam, Hollandia Young, Van Klinken, Compier, James Közép és Kelet Európai Személyzet, Van Klinken, Young December 27-1 jan Ifjúsági Tábor Németország 14

Börtönszolgálat az oroszországi Szibériában Az Oroszország keleti részén fekv Szibériát mindig is olyan helynek tartották, ahol b nöz k töltik büntetésüket. A régi Oroszországban már maga az, ha valakinek Szibériában kellett élnie, büntetésnek számított a kemény éghajlat és a nyomasztó környezet miatt. Kevés változott azóta. A börtönök és a tábor zónák többsége még mindig ezen a vidéken található. Így azután a börtönökhöz köt szolgálat melletti döntés nagyon természetesen vet dött fel egyházunk itteni tagjaiban. Ez év elején egy barátunk részt vett az egyik egyházi összejövetelünkön. Azt kérte, imádkozzunk egy rokonáért, akit férjének a meggyilkolásával vádoltak. A férj rendszeresen verte a 22 éves, kétgyermekes anyát, az egyik gyermek egy, a másik két éves volt. Miközben próbálta megvédeni magát és a gyermekeit, a fiatalasszony egy konyhakéssel megölte a férjét. Imádkoztunk érte és mindannyiunknak az volt az érzése, hogy Isten válaszolni fog az imánkra. Két héttel kés bb az ügyet lezárták, a n t jogos önvédelem miatt nem találták b nösnek. Rokonát annyira megfogta az ima ereje és az, ahogyan egy számunkra ismeretlen lányon segíteni igyekeztünk, hogy úgy döntött, csatlakozik a Resztoránus Egyházhoz. Miután megismerkedett egyházunk alapvet hittételeivel, megkeresztelkedett. Mit tehetünk a börtönökben lév emberekért és rokonaikért azon túl, hogy imádkozunk értük? Az orosz büntetési rendszer csak a közeli rokonokat és az ügyvédeket engedi az elítéltekhez. Ezért határoztunk úgy, hogy inkább azokra az emberekre összpontosítunk, akik éppen kikerültek a börtönb l, nekik próbálunk segíteni, hogy megtalálják helyüket a megváltozott körülmények között. Legtöbbjük élete nagy részét rács mögött töltötte, és teljesen elveszettek voltak, amikor visszanyerték szabadságukat. Ezeknek az embereknek nincs szakképzettségük vagy egyéb, tanult foglalkozásuk. Sokukat tetoválások borítanak, ebb l mindenki tudja, hogy börtönb l szabadultak. Anatolijnak, aki szintén börtönb l szabadult, és akinek a berdszki gyülekezet igyekszik segíteni, még a szemhéján is tetoválások vannak. Boldogok vagyunk, amiért mégis csak sikerült megtalálnunk a módját, hogy egy Zazerkalje elnevezés kis újságon keresztül elérjük a bebörtönzötteket. Ennek az újságnak a szerkeszt je meglátogatta néhány összejövetelünket és úgy gondolta, meg kell adnia a lehet séget, hogy az újság hasábjain keresztül szóljunk a benntlakókhoz. A mi tájékunkon az elzártak ingyen juthatnak hozzá ehhez az újsághoz. Számos, az Egyházunkat bemutató írás jelenik meg benne és kifejezzük abbéli vágyunkat is, hogy szívesen teljesítenénk szolgálatot a börtönökben. A bentlakókkal az újság postai címén keresztül tudunk kapcsolatot tartani. A berdszki kongregáció pásztorai, Ljubob Polunyina és Jelena Jarovaja különösen elkötelezettjei a börtönszolgálatnak. Nagyon sok id t töltöttek már azzal, hogy a volt börtönlakókkal és családtagjaikkal megosszák az evangélium tanításait. Polunyina n vérünk szinte kéz a kézben dolgozott Anatolijjal azon, hogy a férfi meg tudja találni új helyét az életben. N vérünk úgy érzi, Isten hívta és vértezte fel t erre a szolgálatra. Polunyina elmondja azt is, hogyan m ködik az orosz büntetés végrehajtó rendszer. Anatolijnak, mint a többi szabadon bocsátott volt rabnak, rendszeres id közönként meg kell jelennie a helyi rend rörsön. Elkísértem t ezekre a látogatásokra és a saját szememmel láttam, hallottam, hogyan próbáltak a rend rök vele verekedést provokálni, hogy letartóztathassák és visszajuttathassák t a börtönbe. A vád, amiért Anatolij és még sok más társa több, mint 20 évet töltött börtönben, hivatalos személy elleni er szak volt. Csak az én jelenlétemnek köszönhet en menekült meg egy újabb börtönbüntetést l. Hát persze, hogy Isten mutatja nekem az utat ebben a szolgálatban! (Polunyina), csakúgy, mint mások, folytatni fogják amit elkezdtek, hogy segít kezet nyújtsanak azoknak, akik újból meg szeretnék találni a helyüket ebben a világban. Hiszen velünk együtt k is Isten Királyságát keresik. Sergei Bogolepov 2006 Community of Christ Copyright Corporation Minden jog fenntartva. A szövegek részben vagy egészben, írásos engedély nélkül nem reprodukálhatóak. Independence, Missouri, USA 15