Növénytermesztés I. 1

Növénytermesztés I. 1

www.huro-cbc.eu www.hungary-romania-cbc.eu Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját. 0

NÖVÉNYTERMESZTÉS I. DR. SZABÓ BÉLA DR. VÁGVÖLGYI SÁNDOR DR. VARGA CSABA Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza, 2011. 1

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 1. AZ ISTÁLLÓTRÁGYA... 5 1. 1. AZ ISTÁLLÓTRÁGYA ÖSSZETÉTELE, MENNYISÉGE... 5 ÁLLATFAJ... 5 SZILÁRD ÜRÜLÉK... 5 HÍG ÜRÜLÉK... 5 ALOM... 5 ISTÁLLÓTRÁGYA... 5 1.2. AZ ISTÁLLÓTRÁGYA ÉRLELÉSE... 5 1.3. TRÁGYAKEZELÉSI TECHNOLÓGIÁK... 6 1.4. AZ ISTÁLLÓTRÁGYA TÁROLÁSA... 7 1.5. AZ ISTÁLLÓTRÁGYA KISZÓRÁSA... 8 2. A HÍGTRÁGYA ÖSSZETÉTELE, MENNYISÉGE ÉS KEZELÉSE... 8 2.1. A HÍGTRÁGYA TÁROLÁSA... 10 2.2. A HÍGTRÁGYA KIJUTTATÁSA... 10 3. EGYÉB SZERVES NÖVÉNYTÁPLÁLÓ ANYAGOK... 11 3.1. TARLÓ- ÉS GYÖKÉRMARADVÁNYOK... 11 4. A MAKROELEMEK ÉLETTANI HATÁSA ÉS SZEREPE A NÖVÉNY ÉLETÉBEN... 13 4.1. A NITROGÉN ÉLETTANI HATÁSA ÉS SZEREPE A NÖVÉNY ÉLETÉBEN... 13 4.2. EGY HATÓANYAGÚ NITROGÉN MŰTRÁGYÁK... 13 4.3. A FOSZFOR ÉLETTANI HATÁSA ÉS SZEREPE A NÖVÉNY ÉLETÉBEN... 14 4.4. EGY HATÓANYAGÚ FOSZFOR MŰTRÁGYÁK... 15 4.5. A KÁLIUM ÉLETTANI HATÁSA ÉS SZEREPE A NÖVÉNY ÉLETÉBEN... 15 4.6. EGY HATÓANYAGÚ KÁLIUM-MŰTRÁGYÁK... 15 4.7. A MŰTRÁGYÁK SAVANYÍTÓ HATÁSA... 15 5. A MŰTRÁGYÁK HASZNÁLATÁNAK TECHNOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAI... 16 5.1. A MŰTRÁGYA KIJUTTATÁSÁNAK IDEJE... 16 5.2. MŰTRÁGYÁZÁSI MÓDOK... 17 5.3. A MŰTRÁGYA MENNYISÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK... 17 5.4. A MŰTRÁGYÁZÁS LEHETSÉGES KÖRNYEZETI ÁRTALMAI... 19 6. A TALAJMŰVELÉS FOGALMA ÉS CÉLJA... 19 6.1. A TALAJMŰVELÉS ALAPMŰVELETEI ÉS ESZKÖZEI... 19 7. A SZÁNTÁS FOGALMA ÉS ESZKÖZEI... 20 7.1. A SZÁNTÁSI MÓDOK... 21 7.2. A SZÁNTÁS IDEJE... 23 8. A TÁRCSÁS TALAJMŰVELŐ ESZKÖZÖK FELADATA, FELÉPÍTÉSE... 23 8.1. A TÁRCSÁS BORONÁK TÍPUSAI... 24 8.2. A TALAJMARÓ... 24 9. A MÉLYLAZÍTÓ... 25 9.1. A LAZÍTÓK MUNKÁJA ÉS HASZNÁLATA... 25 9.2. A KULTIVÁTOR MUNKÁJA ÉS HASZNÁLATA... 25 9.3. TALAJEGYENGETŐ ESZKÖZÖK ÉS MUNKÁJUK... 27 10. A FOGASBORONÁK MUNKÁJA ÉS HASZNÁLATA... 27 10.1. A HENGEREK MUNKÁJA ÉS HASZNÁLATA... 29 10.2. A KOMBINÁLT TALAJMŰVELŐ ESZKÖZÖK MUNKÁJA ÉS HASZNÁLATA... 30 11. ŐSZI VETÉSŰ NÖVÉNYEK TALAJMŰVELÉSI RENDSZERE KORÁN LEKERÜLŐ ELŐVETEMÉNY ESETÉN... 30 2

11.1. KORÁN LEKERÜLŐ ELŐVETEMÉNYEK KÖRE... 30 11.2. A TALAJMŰVELÉSI RENDSZER TECHNOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAI... 31 11.3. A TALAJMŰVELÉS MINŐSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK... 31 12. ŐSZI VETÉSŰ NÖVÉNYEK TALAJMŰVELÉSI RENDSZERE KÉSŐN LEKERÜLŐ ELŐVETEMÉNY ESETÉN... 32 12.1. KÉSŐN LEKERÜLŐ ELŐVETEMÉNYEK KÖRE... 32 12.2. KÉSŐN LEKERÜLŐ ELŐVETEMÉNYEK UTÁNI TALAJELŐKÉSZÍTÉS MŰVELETI ELEMEI... 32 13. TAVASZI ÉS NYÁRI (MÁSOD) VETÉSŰ NÖVÉNYEK TALAJMŰVELÉSI RENDSZERE... 33 13.1. TAVASZI VETÉSŰ NÖVÉNYEK KÖRE... 33 13.2. A TALAJMŰVELÉS TECHNOLÓGIAI JELLEMZŐI... 33 13.3. A MÁSODVETÉSŰ NÖVÉNYEK TALAJMŰVELÉSI RENDSZERE... 33 14. VETŐMAGOK ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAI... 34 14.1. AZ ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGOK LEGFONTOSABB JELLEMZŐI... 34 14.2. A VETŐMAG MINŐSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ AGRONÓMIAI TÉNYEZŐK... 35 15. A VETÉS... 35 15.1. A VETÉSTECHNOLÓGIA LEGFONTOSABB JELLEMZŐI... 36 15.2. LEGFONTOSABB VETÉSI MÓDOK... 37 16. TALAJÁPOLÁS, TENYÉSZTERÜLET KIALAKÍTÁSA... 38 16.1. KELÉS ELŐTTI ÉS UTÁNI TALAJÁPOLÁS... 38 16.2. TENYÉSZTERÜLET KIALAKÍTÁSÁNAK MÓDSZEREI... 38 16.3. SPECIÁLIS NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK... 39 16. 4. VEGYSZERES GYOMIRTÁSI ELJÁRÁSOK KIJUTTATÁSI IDŐ SZERINTI CSOPORTOSÍTÁSA... 39 17. A KÁROSÍTÓK ELLENI VÉDEKEZÉS... 40 17.1. KÖZVETETT (MEGELŐZŐ) VÉDEKEZÉSI MÓDOK... 40 17.2. KÖZVETLEN VÉDEKEZÉSI MÓDOK... 41 7.3. A NÖVÉNYVÉDELMI ELŐREJELZÉS FELADATA... 41 18. NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK CSOPORTOSÍTÁSA... 43 18.1. KÁROSÍTÓK SZERINTI HATÉKONYSÁG ALAPJÁN:... 43 18.2. HATÁS MÓDJA SZERINT:... 43 18.3. FORGALMI KATEGÓRIÁK SZERINT:... 44 18.4. A KIJUTTATÁS MÓDJA SZERINT:... 45 18.5. BALESETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK... 45 19. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK BETAKARÍTÁS MÓDJAI... 46 19.1. A BETAKARÍTÁST MEGELŐZŐ SPECIÁLIS ELJÁRÁSOK... 46 19.2. A SZEMES TERMÉNYEK BETAKARÍTÁSA... 47 19.3. ERJESZTETT TÖMEGTAKARMÁNYOK BETAKARÍTÁSA... 48 19.4. SZÉNABETAKARÍTÁS, SZALMABETAKARÍTÁS... 48 20. TAKARMÁNY TARTÓSÍTÁS ÉS TERMÉNYTÁROLÁS MÓDJAI... 48 20.1. A TAKARMÁNYOK TARTÓSÍTÁSA... 48 20.2. A SZENÁZSKÉSZÍTÉS... 49 20.3. SZEMES TAKARMÁNYOK TÁROLÁSA... 49 20.4. BURGONYA ÉS RÉPAFÉLÉK TÁROLÁSA... 50 FELHASZNÁLT IRODALOM... 51 3

BEVEZETÉS A szántóföldi növénytermesztés technológiájának fontos elemei a növénytáplálás, talajművelés, növényvédelem és a betakarítás. Ezek mindegyike jelentős változáson ment keresztül azóta, hogy a fenntartható talajhasználat és a környezetkímélő gazdálkodás gondolata megjelent a földet művelők szemléletében. A növények tápanyag-ellátásakor nemcsak a fajlagos tápanyagigényt, hanem a talajélet megőrzését is figyelembe kell venni. Fontos szempont az is, hogy feleslegben kijuttatott tápelemek ne szennyezzék a talajvizet. A kedvezőtlen környezeti hatások elkerülése érdekében egyre inkább előtérbe kerül a szervestrágyázás, mely a tápanyag biztosításán túl kedvezően hat a talaj és a környezet csaknem minden elemére. A néhány évtizede még korszerűnek számító nagyüzemi talajművelés elemei közül egyre inkább kikerülnek azok, amelyek maradandó talajkárosodást, esetleg talajpusztulást okozhatnak. Helyettük olyan eljárások terjednek, melyek a termesztendő növények igényein túl megőrzik a talajélet szempontjából fontos fizikai, kémiai talajjellemzőket. A talajművelési rendszerek kialakításakor egyre inkább figyelembe kell venni az energiatakarékosságot és az indokolatlan talajtömörödés elkerülését. A növényvédelem terén tapasztalható technológiai fejlődés fontos eleme a biológiai alapok genetikai rezisztenciája, mely elsősorban a vírusok, gombák, baktériumok által okozott betegségek leküzdésében fontos. A betakarítási technológiákban szintén nyomon követhető az energiatakarékosságra és a környezetvédelemre való törekvés. A termények szárítása mellett mindinkább előtérbe kerülnek a természetes erjesztéses technológiák. Ebben a kiadványban összefoglalásra kerültek mindazok a technológiai ismeretek, amelyek nélkül ma már nem képzelhető el a fenntartható és környezetkímélő növénytermesztés. 4

1. Az istállótrágya 1. 1. Az istállótrágya összetétele, mennyisége Az istállótrágya a gazdasági állatok szilárd és híg ürülékének, valamint a felitatás célját szolgáló alomanyagnak a különböző arányú keveréke. A szilárd ürülék a legértékesebb része az istállótrágyának, nehezen bomló, lassan ható nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületeket tartalmaz. Ezzel szemben a híg ürülék nitrogéntartalma könnyen és gyorsan bomlik. Az istállótrágya beltartalma függ az állatfajtól, az állat korától és egészségi állapotától, a takarmányozástól és az alomanyag minőségétől és mennyiségétől (1. táblázat). Gazdasági állataink a takarmány szárazanyagának körülbelül felét, nitrogén- és foszfortartalmának körülbelül háromnegyedét, káliumtartalmának pedig közel 90 %-át kiürítik. 1. táblázat: Az állatfajonként naponta keletkező szilárd és híg ürülék mennyisége (Nyíri, 1993) Állatfaj Szilárd ürülék Híg ürülék Alom Istállótrágya kg/nap t/év Szarvasmarha 30-40 10-15 5-6 9-10 Sertés 1,2-2,5 2,5-4,5 2-4 1-2 Ló 15-20 4-6 4-5 6-8 Juh 1,5-2,5 0,6-1 6-8 0,5-0,6 A várható istállótrágya mennyisége becsülhető a Wolf-képlettel: Trágyahozam = alom szárazanyagtartalma takarmány szárazanyagtartalma 0,7 3-4 vagy 4 2 Az almozásra az őszi kalászosok szalmája a legmegfelelőbb, de felhasználható a hüvelyesek szalmája, a burgonya- és a kukoricaszár, a tőzeg, a faforgács és fűrészpor is. Az alacsonyabb nitrogéntartalmú és lassabban bomló szarvasmarha- és sertéstrágya inkább laza talajokra, a lóés juhtrágya kötött, hideg talajokra javasolható. 1.2. Az istállótrágya érlelése A friss istállótrágya csak hosszabb-rövidebb idejű erjesztés és raktározás után juttatható ki. Az erjesztés vagy érlelés során a friss istállótrágya kedvezőtlenül tág C:N aránya szűkebbé válik, a szalma elkorhad, a szerves anyagok humifikálódnak, a trágya porhanyóssá, egyenletesen szórhatóvá válik. A trágyaérlelés első (oxidációs vagy aerob) szakaszában a lazán rakott trágya hőmérséklete viszonylag gyorsan eléri az 50-70 o C-ot. Ez a szakasz optimális esetben háromöt napig tart, ezalatt a trágya ammóniatartalmából salétromsav keletkezik, majd ennek egy része nitrogéngáz formájában a levegőbe jut. Az ilyen formában jelentkező nitrogénveszteség akkor lesz káros mértékű, ha az oxidációs szakasz öt napnál tovább tart. Az érlelés második (redukciós) szakaszában megváltozik a trágya színe, sötétebb lesz, anyaga egyneműbbé válik, C:N aránya eléri a kedvező 20:1 értéket. Ezen folyamatoknak kedvez a 25 % körüli nedvességtartalom, ezért száraz időszakokban érdemes vízzel nedvesíteni, illetve a csurgaléklevet visszaönteni. A szakasz hossza körülbelül 100 nap. Ezalatt jól kezelt istállótrágyánál 25, rosszul kezeltnél 50 % az erjesztési veszteség. A súlycsökkenés átlagosan 5

20-25 %. Az istállótrágya tápanyagtartalma erősen változhat minőségtől függően. Gyenge minőségű és így a legalacsonyabb tápanyagtartalmú istállótrágyához akkor jutunk, ha az állatállományt tömegtakarmányra alapozottan takarmányozzuk és a trágyakezelés szakszerűtlen. Közepes minőségű istállótrágya tömegtakarmányra alapozott takarmányozás és szakszerű trágyakezelés, jó minőségű istállótrágya abrakra alapozott takarmányozás és szakszerű trágyakezelés mellett keletkezik (2. táblázat). 2. táblázat: Az istállótrágya tápanyagtartalma [kg/10t] minőség alapján Minőség Nitrogén Foszfor (P 2 O 5 ) Kálium (K 2 O) Gyenge 40 20 40 Közepes 60 30 60 Jó 80 40 80 Forrás: 59/2008 (IV. 29.) FVM rendelet Az istállótrágya tápanyagtartalma fokozatosan, a talaj fizikai féleségétől függően 3 vagy 4 év alatt válik a talajban a növény számára felvehetővé (3. táblázat). 3. táblázat: A közepes minőségű istállótrágya hasznosulása %-ban évente és nem évente való kijuttatás esetén különböző fizikai féleségű talajokon Nitrogén Foszfor (P 2 O 5 ) Kálim (K 2 O) homok és homokos vályog fizikai féleségű talajokon 1. évben 42-*50 *40-50 50 2. évben *75-84 *75-83 83-*85 3. évben 100 100 100 vályog, agyagos vályog és agyag fizikai féleségű talajokon 1. évben 38-*40 33 33 2. évben 68-*70 66 63-*66 3. évben 88-*90 *80-88 *80-83 4. évben 100 100 100 * évente rendszeresen kijuttatott istállótrágya esetén Forrás: 59/2008 (IV. 29.) FVM rendelet 1.3. Trágyakezelési technológiák A mélyalmos trágyakezelés lényege, hogy a két-háromnaponta egyenletesen leterített almot lekötés nélkül tartott juhok, növendékmarhák, hízók, baromfik ürülékükkel nedvesen tartják, tiprásukkal tömörítik. A trágya eltávolítása félévente egyszer történik, amit lehetőség szerint azonnal kövessen annak felhasználása. Ha ez nem lehetséges, akkor a tábla szélén ún. szarvasban tároljuk. Istállón kívüli kezelésről akkor beszélünk, ha a rendszeresen eltávolított trágyát trágyatelepen érleljük. A trágyatelepet célszerű az istálló közelében kialakítani. Az érlelés egy- vagy többszakaszos lehet. Az egyszakaszos lényege, hogy a naponta kihordott trágyát kb. 50-60 cm vastag tömbökben helyezik egymás fölé. A többszakaszos érlelés során 70-80 cm vastagságú tömböket alakítanak ki, mégpedig úgy, hogy a kitermelt trágyát két-három napig egymás melletti tömbökbe, ezt követően pedig egymás fölé rakják. Az így kialakított kazlat földdel vagy fóliával takarják le (1. ábra). 6

8 7 6 3 5 2 4 1 6 3 8 7 5 4 2 1 1. ábra: Az egy és a többszakaszos trágyaérlelés vázlata Az érlelés során a trágyát bolygatni nem szabad. Érési fokozatok szerint megkülönböztetünk félig érett, érett és túlérett istállótrágyát. A félig érettben a szalmaszálak jól felismerhetők, színük világos. Az érettben a szalmaszálak már csak alig észrevehetők, sötétebb színűek, a trágya anyaga egyneműbb. Biológiailag ez a legértékesebb istállótrágya, és kiszórása is ilyen állapotban a legkönnyebb. A túlérett istállótrágya kenőcsös, éppen ezért nehezen szórható, és tápanyagban is szegényebb. 1.4. Az istállótrágya tárolása Az istállótrágya tárolása és kijuttatása során be kell tartani a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat kötelező előírásait. Az állattartó telepen képződött trágyát trágyatárolóban kell gyűjteni. Az előírásoktól eltérni abban az esetben lehet, ha az állattartó a tartási hely szerint illetékes felügyelőségnek bejelenti és igazolja, hogy a keletkező trágya meghatározott időközönként feldolgozásra kerül, elsősorban komposzt, fermentálási vagy biogázüzem alapanyagként. Ez esetben olyan méretű, vízzáróan szigetelt trágyatárolót kell kiépíteni, amely biztosítja az elszállításig a trágya biztonságos tárolását. Trágyatároló műtárgyak méretezésekor figyelembe kell venni azt a többlettárolási igényt, ami a kijuttatásra használt területen fennálló, előre nem látható, szélsőséges vízjárási viszonyokból különösen belvíz, valamint fakadó és szivárgó vizekből származó elöntés adódhat. A trágyatárolók méretének, illetve minőségének meghatározásakor, legalább a jogszabályban szereplő értékeket és előírásokat kell figyelembe venni. A szivárgás-mentességet és korrózióállóságot a trágyával érintkező felületnek, az ezt alkotó anyagnak kell biztosítania. Ezek lehetnek műanyagok, így különösen fóliák, műanyag lemezek és bevonatok, vízzáró, szulfátálló betonok és a korróziónak ellenálló fémek. Istállótrágyát szivárgásmentes, szigetelt alapú, a trágyalé összegyűjtésére is alkalmas gyűjtőcsatornákkal és aknával ellátott trágyatárolóban kell tárolni. A trágyalé a hígtrágyával azonos módon használható fel, vagy az istállótrágyára visszaöntözhető. Az istállótrágya-tároló kapacitásának elegendőnek kell lennie legalább 6 havi istállótrágya tárolására. Ha mélyalmos tartás esetén képződött trágya, illetve karámföld közvetlenül termőföldre kerül, akkor trágyatároló építése nem szükséges. Legeltetéses állattartás esetén az istállótrágya-tároló kapacitását az istállózott időszak hossza alapján kell megállapítani. Vízbázisvédelmi területen trágyatároló nem létesíthető. Elszivárgás elleni védelem nélküli ideiglenes trágyakazal nem létesíthető és nem tartható fenn vízjárta, pangóvizes területen, valamint alagcsövezett táblán, továbbá november 15 április 1. között mezőgazdasági művelés alatt álló táblán. Ideiglenes trágyakazal mezőgazdasági táblán csak abban az esetben létesíthető, ha a talajvíz legmagasabb szintje 1,5 m alatt van, illetve felszíni víz nincs 100 m távolságon belül. Az adott évben felhasználandó mennyiségnél több istállótrágya ideiglenes trágyakazalban a mezőgazdasági művelés alatt álló táblán nem tárolható. A kazlat minden évben más helyszínen kell kialakítani, és benne a trágya maximum 2 hónapig tárolható. 7

1.5. Az istállótrágya kiszórása Az istállótrágyát úgy célszerű kijuttatni, hogy elbomlására a vetésig még legalább kettő-négy hónap álljon rendelkezésre. Ezért őszi vetésű növények alá nyár elején, tavasziak alá nyár végén célszerű kiszórni. Rakodását markolóval, szállítását pótkocsis szerelvénnyel lehet legkönnyebben megoldani. Kiszórásánál ügyelni kell az egyenletes terítésre, és az azt követő gyors talajba dolgozásra. Ez utóbbi nagyon fontos a további tápanyag-veszteség elkerülése érdekében. Gyümölcs és szőlőültetvények telepítése esetén előfordulhat, hogy ősszel és a következő év tavaszán, de még a telepítés előtt is szükség van istállótrágya kijuttatására. Az istállótrágya kijuttatása a különböző kialakítású szervestrágya-szóró gépekkel a leghatékonyabb. Kijuttatható még kézi erővel a pótkocsi platójáról vagy robbantással. Az előbbi meglehetősen fáradtságos és lassú, az utóbbi pedig drága és körülményes módja a kijuttatásnak. Hazánkban az istállótrágya átlagos dózisa 25-30 t/ha/év. Maximális adagja tápanyagtartalma és a vonatkozó jogszabályok alapján 40-60 t/ha/év. Az évente a mezőgazdasági területre szerves trágyával kijuttatott nitrogén-hatóanyag mennyisége nem haladhatja meg a 170 kg/ha értéket. Tilos kijuttatni trágyát november 15-től február 15-ig. Tilos kijuttatni könnyen oldódó nitrogént tartalmazó trágyát a betakarítás után, amennyiben ősszel nem kerül sor újabb kultúra vetésére. A 15%-tól meredekebb lejtőn istállótrágya csak a legeltetéssel hasznosított gyepterületekre, valamint ültetvények telepítéshez és felújításához juttatható ki a külön jogszabály szerint készített talajvédelmi tervben meghatározottak szerinti erózió elleni védelem biztosításával együtt. 17%-nál meredekebb lejtésű területre, fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra trágya nem juttatható ki. A trágyázás során a tápanyagok közvetlenül vagy közvetve, beszivárgás vagy erózió útján sem juthatnak a felszíni vizekbe. Ezért nem juttatható ki szervestrágya a tavak partvonalától mért 20 méteres sávban, egyéb felszíni vizektől mért 5 méteres sávban. A védőtávolság 3 m-re csökkenthető, ha a mezőgazdasági művelés alatt álló tábla 50 m-nél nem szélesebb és 1 ha-nál kisebb területű. Nem juttatható ki a trágya forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól mért 25 méteres körzetben. Ivóvízbázis, távlati ivóvízbázis védőterületén, továbbá vízjárta területeken és a nagyvízi mederben a trágyázás során a külön jogszabályokban foglaltakkal összhangban kell alkalmazni a nitrátrendelet előírásait. A tápanyag-gazdálkodás tervezése során a kijuttatandó tápanyagok mennyiségének meghatározásakor figyelembe kell venni a talaj tápanyagellátottságát, a termesztett növénynek a termőhely adottságaihoz igazított termésszintjéhez tartozó tápanyagigényét. A kijuttatandó tápanyagok mennyiségének kiszámításánál az alkalmazott értékek nem haladhatják meg a nitrátrendeletben szereplő értékeket. A kijuttatott istállótrágyát haladéktalanul, egyenletesen a talajba kell dolgozni. A trágyát a termesztett növénynek és a termőhely adottságainak megfelelő adagokban, egyenletesen kell kijuttatni úgy, hogy az átfedések elkerülhetők legyenek. A talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira gyakorolt kedvező hatás elérése érdekében olyan trágyaszóró gépeket kell alkalmazni, amelyek egyenletes keresztirányú szórásképet mutatnak. Az egyenletes szórás érdekében a kijuttatás során biztosítani kell a fogásonkénti pontos csatlakozásokat. A trágyakijuttatást csak rendszeresen karbantartott munkagépekkel lehet elvégezni, ezért a szakszerű ellenőrzésről évente legalább egyszer gondoskodni kell. Az engedélyköteles szerves trágya csak a nitrátrendeletben előírtak szerint használható fel. 2. A hígtrágya összetétele, mennyisége és kezelése A hígtrágya az almozás nélküli állattartás során keletkező bélsárból, vizeletből és technológiai vízből álló folyékony halmazállapotú szerves trágya. A hígtrágya mennyiségét az ürülék és a 8

trágya-eltávolítás során felhasznált víz mennyisége határozza meg. Az ürülék mennyisége függ az állatfajtól, a korcsoporttól, a takarmányozástól, a tartásmódtól, a technológiai víz mennyisége pedig a trágya-eltávolítás módjától. Mechanikus trágya-eltávolítás esetén az ürülék és víz aránya 1:0,5-1. A duzzasztásos vagy öblítéses trágya-eltávolítás során háromszor, négyszer annyi víz kerül felhasználásra, mint amennyi az ürülék mennyisége. Az ürülék és a víz arányától függően beszélhetünk hígítás nélküli (teljes) hígtrágyáról, kövér hígtrágyáról, sovány hígtrágyáról és tovább hígított trágyáról. A teljes hígtrágya elméleti fogalom, a kövér hígtrágya esetén az ürülék és víz aránya 1:1, a sovány hígtrágyánál 1:2-4, a tovább hígított trágyánál pedig a felhasznált víz mennyisége több mint négyszerese az ürülék mennyiségének. Átlagosan sertés-férőhelyenként naponta 25 liter, tehén-férőhelyenként 100 liter hígtrágya-hozammal számolhatunk (4. táblázat). A kövér hígtrágya átlagosan 6,22 kg/m 3, a sovány 2,12 kg/m 3 NPK-vegyes hatóanyagot tartalmaz (5. táblázat). A hígtrágyát tápanyagtartalma és a környezetszennyezés elkerülése érdekében a növénytermesztésben célszerű felhasználni tápanyag-utánpótlás céljára. Az istállótrágyához hasonlóan a hígtrágya tápanyagtartalma is több év alatt hasznosul (6. táblázat). 4.táblázat: Átlagos hígtrágyahozamok [kg/nap] kövér sovány Koca 10 malaccal 11 33 Süldő 2,5 8,5 Hízó 4,5 14 Kocaférőhely 85 280 Tejelő tehén 45-50 Szarvasmarha telep 20 Forrás: 59/2008 (IV. 29.) FVM rendelet Tápanyag nitrogén foszfor kálium 6. táblázat: A hígtrágya tápanyag-tartalmának hasznosulása Fizikai talajféleség Hasznosulási százalék a kijuttatás évében a következő évben homok, homokos vályog 60 100 vályog, agyagos vályog, agyag 70 100 homok, homokos vályog 70 100 vályog, agyagos vályog, agyag 80 100 homok, homokos vályog 80 100 vályog, agyagos vályog, agyag 90 100 Forrás: 59/2008 (IV. 29.) FVM rendelet A felhasználás, tárolás, kezelés és kijuttatás során a vonatkozó jogszabályi előírások betartása kötelező. A hígtrágya kezelése szükséges, mert ennek hiányában gyorsan felszaporodnának benne a kórokozók (Fekal kóliform, Clostridium, Salmonella stb.), megfertőzhetik a felszíni és a felszín alatti vizeket, a növényzetet, a legelőt, így veszélyt jelentve az állatokra és az emberre is. A vizekbe kerülő hígtrágya oxigént von el a vízből, ezért a vízben lévő szerves anyagok nem képesek oxidálódni, megnő a kémiai oxigénigényük (KOI). Kezelésük történhet fázisbontással vagy homogenizálással. A fázisbontás során az ülepedő és a lebegő szilárd részeket választjuk el a híg fázistól. A szétválasztás történhet ülepítéssel, szalmabálás szűréssel, ívszitákkal, vibrációs rostákkal és centrifugákkal. A hígtrágyát vagy annak híg fázisát szokásos alomanyagokkal felitatni, komposztálni, majd az almos istállótrágyához hasonló módon kijuttatni. A homogenizálás lényege, hogy a hígtrágya-tároló aknában a szilárd és a folyékony fázist egyenletesen összekeverik, majd szippantókocsival, illetve öntözőberendezéssel juttatják ki a mezőgazdasági területre. 9

2.1. A hígtrágya tárolása Hígtrágya tárolása és kijuttatása során be kell tartani a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat kötelező előírásait. Az állattartó telepen képződött trágyát trágyatárolóban kell gyűjteni. Az előírásoktól eltérni abban az esetben lehet, ha az állattartó a tartási hely szerint illetékes felügyelőségnek bejelenti és igazolja, hogy a keletkező trágya meghatározott időközönként feldolgozásra kerül, elsősorban komposzt, fermentálási vagy biogázüzem alapanyagként. Ez esetben olyan méretű, vízzáróan szigetelt trágyatárolót kell kiépíteni, amely biztosítja az elszállításig a trágya biztonságos tárolását. Trágyatároló műtárgyak méretezésekor figyelembe kell venni azt a többlettárolási igényt, ami a kijuttatásra használt területen fennálló, előre nem látható, szélsőséges vízjárási viszonyokból különösen belvíz, valamint fakadó és szivárgó vizekből származó elöntés adódhat. A trágyatárolók méretének, illetve minőségének meghatározásakor legalább a jogszabályban szereplő értékeket és előírásokat kell figyelembe venni. A szivárgásmentességet és korrózióállóságot a trágyával érintkező felületnek, az ezt alkotó anyagnak kell biztosítania. Ezek lehetnek műanyagok, így különösen fóliák, műanyag lemezek és bevonatok, vízzáró, szulfátálló betonok és a korróziónak ellenálló fémek. Vízbázisvédelmi területen trágyatároló nem létesíthető. 2.2. A hígtrágya kijuttatása Évente mezőgazdasági területre szerves trágyával kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyisége nitrátérzékeny területen nem haladhatja meg a 170 kg/ha, nem nitrátérzékeny területen a 200 kg/ha értéket. Hígtrágyával évente legfeljebb 150 kg foszfor (P 2 O 5 -ben) és 250 kg kálium (K 2 O-ban) hatóanyag juttatható ki hektáronként. Tilos kijuttatni trágyát november 15-től február 15-ig. Tilos kijuttatni könnyen oldódó nitrogént tartalmazó trágyát a betakarítás után, amennyiben ősszel nem kerül sor újabb kultúra vetésére. Nem juttatható ki hígtrágya olyan talajon ahol a termőréteg vastagsága kisebb mint 60 cm, és ahol az átlagos talajvízszint 150 cm-nél közelebb helyezkedik el a talajfelszínhez. Fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra trágya nem juttatható ki. A trágyázás során a tápanyagok közvetlenül vagy közvetve, beszivárgás vagy erózió útján sem juthatnak a felszíni vizekbe. Ezért nem juttatható ki szervestrágya tavak partvonalától mért 20 méteres sávban, egyéb felszíni vizektől mért 5 méteres sávban, a védőtávolság 3 m-re csökkenthető, ha a mezőgazdasági művelés alatt álló tábla 50 m-nél nem szélesebb és 1 ha-nál kisebb területű, forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól mért 25 méteres körzetben. Ivóvízbázis, távlati ivóvízbázis védőterületén, továbbá vízjárta területeken és a nagyvízi mederben a trágyázás során a külön jogszabályokban foglaltakkal összhangban kell alkalmazni a nitrátrendelet előírásait. A tápanyag-gazdálkodás tervezése során a kijuttatandó tápanyagok mennyiségének meghatározásakor figyelembe kell venni a talaj tápanyagellátottságát, a termesztett növénynek a termőhely adottságaihoz igazított termésszintjéhez tartozó tápanyagigényét. A kijuttatandó tápanyagok mennyiségének kiszámításánál az alkalmazott értékek nem haladhatják meg a nitrátrendeletben szereplő értékeket. A trágyát a termesztett növénynek és a termőhely adottságainak megfelelő adagokban, egyenletesen kell kijuttatni úgy, hogy az átfedések elkerülhetők legyenek. A talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira gyakorolt kedvező hatás elérése érdekében a hígtrágya kijuttatását olyan gépekkel kell elvégezni, melyek közvetlenül a talajra vagy a talajba juttatják ki a hígtrágyát és egymenetben talajtakarást is végeznek. A trágyakijuttatást csak rendszeresen karbantartott munkagépekkel lehet elvégezni, ezért a szakszerű ellenőrzésről évente legalább egyszer 10

gondoskodni kell. Hígtrágya nem juttatható ki 6%-os terepesés felett, kivéve csúszócsöves (csőfüggönyös) eljárással, melynek alkalmazása 12%-ig megengedett. Injektálási technológia 17% meredekségig alkalmazható. Hígtrágyázott területen, ahol a talajvédelmi terv szerint a talajvíz a felszínhez képest 5 méteren belül van, az engedély kiadását követő harmadik évben a talajvíz szintjét és minőségét az engedélyesnek meg kell vizsgáltatni, és az eredményeket a talajvédelmi hatóság részére meg kell küldeni. Az öntözött terület talaját, valamint - amennyiben a talajvízszint 5 méteren belül elérhető - a talajvíz szintjét és minőségét 5 évente az öntözéshez a külön jogszabály szerinti vízjogi engedéllyel rendelkezőnek ellenőriztetni kell a külön jogszabályban meghatározott követelmények szerint. Hígtrágya, trágyalé kizárólag műszaki védelemmel ellátott tartályban vagy medencében tárolható. A tárolótartály, medence anyagát úgy kell megválasztani, hogy az a korróziónak ellenálljon, élettartama legalább 20 év legyen. A hígtrágyatároló kapacitását a külön jogszabályban meghatározott időpontig 6 havi hígtrágya befogadására kell alkalmassá tenni. Vízbázisvédelmi területen trágyatároló nem létesíthető. Tápanyag-utánpótlás céljára felhasználható ipari és takarmánynövények, bizonyos gyümölcsfajok, valamint energiaültetvények termesztése során. Nem használhatók fel karsztos alapkőzetű és magas talajvízszintű területeken. A vegetációs időszakban kender, napraforgó, dohány, repce és takarmánykukorica tápanyag-utánpótlására jól felhasználható. Nyersen fogyasztható növények hígtrágyával való öntözése tilos. A hígtrágya viszonylag alacsony foszfortartalma szükségessé teheti annak műtrágyával való pótlását. Nyersen is fogyasztható kertészeti növények hígtrágyával nem öntözhetők, gyümölcsfák, szőlő csak felületi módszerrel öntözhető és betakarítás előtt 45 nappal az öntözést be kell fejezni. Szántóföldi növények, rét, legelő öntözését a betakarítás - valamint a külön jogszabály szerint a legeltetés kezdete - előtt 30 nappal be kell fejezni. 3. Egyéb szerves növénytápláló anyagok 3.1. Tarló- és gyökérmaradványok A gabonafélék és a napraforgó szármaradványának azon része, melyet nem használnak fel almozásra, takarmányozásra, illetve egyéb ipari célokra, a tarló- és gyökérmaradványokkal együtt aláforgatásra kerül, és ezáltal növeli a talaj tápanyag- és szervesanyag-tartalmát. 1 tonna szármaradvány kalászosok esetén 5 kg, kukorica esetében 10 kg, napraforgónál pedig 20 kg kálium-oxidot tartalmaz, mely tápanyag-mennyiséget figyelembe lehet venni az utóvetemény műtrágya-szükségletének meghatározásakor, ha a talaj kálium-ellátottsága a közepesnél jobb. A szármaradványokat bedolgozás előtt célszerű szecskázni vagy szárzúzni a könnyebb talajba dolgozás érdekében. A tarlón maradt növényi maradványok meglehetősen tág C:N arányúak. Számokkal kifejezve ez azt jelenti, hogy a szalma, a tarló- és a gyökérmaradványok C:N aránya 50-100:1, azaz 50-100-szor annyi szenet tartalmaznak, mint nitrogént. Az aláforgatott tarló-, gyökér- és szármaradványok a talaj mikroorganizmusai (elsősorban baktériumok és mikroszkopikus gombák) alakítják át a növény számára felvehető formává. Tevékenységükhöz azonban 20-25:1 C:N arány a legkedvezőbb. Nagy mennyiségű szármaradvány aláforgatása esetén a mikroszervezetek csak úgy képesek átalakítani a maradványok széntartalmát, ha a talaj nitrogénkészletének egy részét is felhasználják. Ez a nitrogénmennyiség a baktériumok és gombák elpusztulása után a növény számára ismét felvehetővé válik. Addig azonban időlegesen nitrogénhiány lép fel. Ezt a folyamatot nevezzük káros szénhidrát- vagy pentozánhatásnak Ezt elkerülendő a nagy mennyiségű szármaradványok aláforgatásával egy időben célszerű 7-10 kg nitrogén pótlólagos kijuttatása. 11

A maradványok talajba dolgozásának legjobban bevált eszközei az eke és a tárcsás borona. A bedolgozás optimális mélysége 15-25 cm, optimális időpontja pedig közvetlenül a betakarítás után van. A gyökérmaradványok mennyisége a talaj felső 20 cm-es rétegében hektáronként és növényfajtól függően 0,5-10 tonna. A tarlómaradványok aránya a gyökérmaradványokhoz képest 30-50 %. Az évelő pillangósok maradványai csak abban az esetben számítanak értékes trágyának, ha az állomány nem öregedett el, és nem ritkult ki. Elöregedett, kiritkult állományban ugyanis a gyomok könnyebben felszaporodnak, ami kedvezőtlen kultúrállapotot eredményez. Az egyéves pillangósok tarló- és gyökérmaradványa szintén kedvező trágyaanyag. C:N aránya az évelőkénél tágabb, az istállótrágyáéval közel azonos. Mivel kevesebb szerves anyagot tartalmaznak, mint az évelők, ezért trágyázó hatásuk a féladagú istállótrágyázással egyenértékű. 3.2. Zöldtrágya növények és a zöldtrágyázás Zöldtrágyának nevezzük a kifejezetten erre a célra vetett, zölden a talajba forgatott kultúrnövényt. A zöldtrágyázás célja a talaj tápanyag-szolgáltató képességének és vízháztartásának javítása. A fontosabb zöldtrágya-növények: csillagfürt, somkóró, napraforgó rozs, repce, nyúlszapuka, szöszös bükköny, pannon bükköny, perzsahere, bíborhere, szarvaskerep, fehér mustár, olajretek, landsbergi keverék, facélia, csenkeszek. Zöldtrágyázásra tehát a nagy tömeget adó, kis igényű, kedvező C:N arányú növények a legalkalmasabbak. Kiválasztásuk során fontos szempont, hogy nagy levélfelületet neveljenek, jól takarják a talajfelszínt, ne legyen nagy a vízigényük, rövid legyen a vegetatív szakaszuk, gyorsan fejlődjenek, dús és mélyreható gyökérzetet fejlesszenek, jó legyen a tápanyag-feltáró és -felvevő képességük, ne igényeljenek növényvédelmi beavatkozást, és ne legyenek károsítók gazdanövényei. A zöldtrágyázás a talaj termékenységének fenntartásában, kultúrállapotának és művelhetőségének javításában, a talaj szervesanyag-tartalmának növelésében, a tápanyag-kimosódás csökkentésében, a talaj beárnyékolásában, az erózió és defláció elleni védelemben és a talaj szerkezetének javításában játszik nagy szerepet. Feltárja az altalaj nehezebben hozzáférhető tápanyagait, másodvetésben termesztve pedig folyamatosan táplálja a talaj mikroszervezeteit. Legjelentősebb hatást a laza vagy szerkezet nélküli, alacsony humusztartalmú homok- és kovárványos barna erdőtalajokra, a kötött és nagy agyagtartalmú (réti és szikes) talajokra, illetve a sekély termőrétegű, erodált talajokra gyakorol. A fedett tarló vagy heretakarós zöldtrágyázás azt jelenti, hogy az őszi kalászosokra tavasszal vörösherét, fehérherét, komlós lucernát, korcsherét, angol perjét vagy somkórót vetnek rá. Ilyenkor legcélszerűbb az őszi alászántás. E módszer hátránya, hogy szárazságban a rávetés eredménye bizonytalan. Előnye viszont, hogy nem igénnyel külön talaj-előkészítést. A sarjú-zöldtrágyázás lényege az, hogy pillangós virágú, jól sarjadzó növény második növedékét használjuk fel zöldtrágyázásra. A nem pillangós zöldtrágya-növények alacsonyabb nitrogéntartalma pentozánhatást eredményezhet, ezért célszerű nitrogén-műtrágyázást is alkalmazni. Savanyú homoktalajokra az édes és keserű csillagfürt, napraforgó és a homoki borsóval kevert napraforgó ajánlható. Meszes homoktalajokon a legjobb választás a somkóró, az őszi bükköny és napraforgó. A savanyú erdőtalajokon a füves fehérhere, a füves szarvaskerep, a borsós napraforgó, a tavaszi repce, a tavaszi bükköny, a bíborhere és a fehér mustár a legalkalmasabb. A fehérhere és a somkóró társnövénye lehet az angol perje vagy a csomós ebír. Agyag fizikai féleségű réti és szikes talajokra a napraforgó ajánlható. Csernozjom talajokra a legalkalmasabb a napraforgó, a tavaszi repce, szegletes lednek és a komlós lucerna. A fehérvirágú csillagfürt a savanyú barna erdőtalajok, laza homoktalajok, öntéstalajok, és a sekély termőrétegű, erodált talajok zöldtrágyanövénye. A fehér somkórót a semleges vagy lúgos kémhatású laza homoktalajok, öntéstalajok, és a sekély termőrétegű, 12

erodált talajok zöldtrágyázására alkalmas a leginkább. Az egyes zöldtrágyanövények közelítő termésmennyiségét és tápanyag-tartalmát a 7. táblázat tartalmazza. A talajba dolgozás optimális időpontja virágzás végén, magkötés előtt van. A megfelelő bedolgozás érdekében az állományt először hengerezzük a szántás irányába, tárcsázzuk meg vagy szecskázzuk fel, és ezt követően 15-20 cm mélyen szántsuk alá. Fontos, hogy szántás után hengerezéssel szüntessük meg a talaj üregességét, ellenkező esetben a zöldtrágya lebomlása nem lesz megfelelő. A zöldtrágya kémiai és biológiai hatása rövid, legfeljebb két évre tehető, nem éri el az istállótrágya hatását, és közvetlen termésfokozó hatása csak homoktalajokon bizonyított. A zöldtrágyázás kedvezőtlen hatása, hogy aszályos időszakokban a helytelenül megválasztott zöldtrágya-növény és a túlzott mennyiségű nitrogén kijuttatása fokozza a zöldtrágya-növény vízigényét, ezáltal talajnedvesség-hiányt eredményez. A zöldtrágya-növények nem megfelelő alászántása akadályozhatja a talajművelést. A kemény magvú zöldtrágya-növények magjai elfeküdhetnek, és a következő évben kultúrgyomként megjelenhetnek a területen. Az egyéves pillangós virágú növények alászántása körülbelül annyi szerves anyag és nitrogén talajba juttatását eredményezi, mint 14 t/ha istállótrágyázás. Hatásuk rövidebb ideig tart, mint az istállótrágyáé, nitrogéntartalmuk gyorsabban bomlik el, és mivel ez a fő tápelem-tartalmuk, célszerű foszfor- és kálium-kiegészítésről gondoskodni. 7. táblázat: A zöldtrágya-növények tápanyag-visszapótló képessége (Füleky, 1999) Zöldtrágya-növény Biomassza Tápanyag-tartalom kg t/ha N P 2 O 5 K 2 O Csillagfürt (fővetésben) 10-13 75-100 25-30 45-60 Csillagfürt (másodvetésben) 8-10 40-50 15-18 33-42 Somkóró 10-20 60-120 12-24 30-60 Rozsos szöszösbükköny 12-25 55-110 15-30 35-70 Zöld rozs 12-20 45-80 15-20 30-50 Zöld napraforgó 12-22 25-50 24-44 55-100 Facélia (másodvetésben) 6-12 9,5-19 5,5-10,5 12,5-25 4. A makroelemek élettani hatása és szerepe a növény életében 4.1. A nitrogén élettani hatása és szerepe a növény életében A nitrogén aminosavak, fehérjék, nukleinsavak, nukleotidok, a klorofill, enzimek, alkaloidok alkotóeleme. Hiányában csökken a növekedés, hiányos lesz az állomány, az idősebb levelek kifakulnak, a szemtermés apró lesz és kevés. Túladagolása esetén a növény buja fejlődésű, haragoszöld színű, rossz ellenálló-képességű lesz. Egyszerű, mono, egy hatóanyagú vagy egyedi műtrágyának azokat a műtrágyákat nevezzük, amelyek csak egyetlen tápelemet tartalmaznak. Tehát csak nitrogént, foszfort, vagy káliumot. 4.2. Egy hatóanyagú nitrogén műtrágyák A legelterjedtebb ammóniumsó az ammónium-nitrát. Hatóanyag-tartalma 34 %. Hátránya, hogy erősen higroszkópos, ezért a gyártás utolsó fázisában a szemcséket védőréteggel vonják be. Robbanásveszélyes vegyület. A növények alap- és fejtrágyázására egyaránt alkalmas. 13

A mészammon-salétrom (pétisó) ammónium-nitrát és mészkőpor vagy dolomit keveréke. Előnye az ammónium-nitráttal szemben, hogy kisebb a robbanási veszély, kisebb a higroszkópossága, és kisebb a talajsavanyító hatása. Nitrogéntartalma 25-28 % között változik. Emellett jelentős a kalcium- és magnéziumtartalma. A fémnitrátok közül a nátrium-nitrát és a kalcium-nitrát érdemel említést. Gyártásuk, főleg alacsony hatóanyag-tartalmuk (16 %) miatt, visszaszorult. A nátrium-nitrát elsősorban répafélék trágyázására alkalmas. A kalcium-nitrát jelentős mennyiségű kalciumot is tartalmaz, így főleg savanyú talajok trágyázására lenne alkalmas. Az amid-nitrogént tartalmazó műtrágyák csoportjába tartozik a karbamid és a lassan ható nitrogén-műtrágyák. A karbamid nitrogéntartalma 46,6 %, higroszkópos, vízben jól oldódó, folyékony műtrágya-gyártáshoz is használt vegyület. Higroszkópossága miatt tároljuk száraz helyen! A lassan ható műtrágyák lényege, hogy hatóanyag-tartalmuk csak fokozatosan oldódik fel, vagy bomlik a talajban, így hatásuk időben elhúzódik, és kisebb lehet a mélyebb rétegekbe, illetve a talajvízbe mosódott mennyiség. Ilyen lassan ható műtrágyák a karbamidaldehid kondenzátumok, melyek nitrogéntartalma 32-40 % körüli. Ugyancsak a lassan ható műtrágyák csoportjába tartoznak az ún. bevonatos műtrágyák, melyekben a nitrogén karbamid formájában van jelen. Nitrogéntartalmuk 40 % körüli. Elnevezésüket onnan kapták, hogy a karbamidszemcséket a gyártás során kénnel, parafinnal, zsírsavval, polimerekkel vagy egyéb szervetlen anyagokkal vonják be. A folyékony nitrogén-műtrágyák közé soroljuk a cseppfolyós ammóniát, vizes ammóniát, az ammóniakátokat és a karbamid-ammónium-nitrát (UAN) oldatokat. A cseppfolyós ammónia nitrogéntartalma 82,2 %. Tárolása és szállítása csak nyomásálló tartályokban lehetséges. Talajba juttatásához injektáló berendezésre van szükség, a nagy párolgási veszteség elkerülése érdekében. Ez talajhasító késből, injektáló csőből és egy takarószerkezetből áll. A cseppfolyós ammónia nem korrozív. A vizes ammónia nitrogéntartalma 20 %. Gőztenziója kisebb, mint a cseppfolyós ammóniáé. Alkalmazása visszaszorult az alacsony hatóanyag-tartalma miatt. Ammóniakátoknak (dúsított ammóniaoldat) az olyan ammóniaoldatokat nevezzük, melyek nitrogéntartalmát ammóniumsók és karbamid hozzáadásával növelték. Nitrogéntartalmuk 40-50 % közötti, gőznyomásuk kicsi, viszont korrozívak. Ez utóbbi hatásuk annál nagyobb, minél több ammóniumnitrátot használnak fel a gyártás során. Felhasználásuk az utóbbi időben csökkent. A karbamid-ammónium-nitrát (UAN) oldatok gőznyomása nulla, mert nem tartalmaznak szabad ammóniát. Nitrogéntartalmuk 28-32 % között változik attól függően, hogy milyen arányban használják fel a gyártás során az ammónium-nitrátot és a karbamidot. Előállításuk egyszerű, és a késztermék felhasználható NP-oldatok gyártásához. Korrozívak. 4.3. A foszfor élettani hatása és szerepe a növény életében A foszfor nukleoproteidek, foszfolipidek, DNS, RNS, ATP, ADP, koenzimek alkotóeleme. Nélkülözhetetlen a fotoszintézisben, glikolízisben, citromsavciklusban, glükoneogenezisben. A generatív részekben halmozódik fel. Szemtermés minősége és beltartalma. Hiányában a növény merev lesz, fejlődésében visszamarad, virág és termésképzése zavart szenved, csökken a fehérjetartalma. Túladagolása relatív cink és vashiányt okoz. 14

4.4. Egy hatóanyagú foszfor műtrágyák Hazánkban a foszfor-műtrágyák hatóanyag-tartalmát hagyományosan foszfor-pentoxidban (P 2 O 5 ) fejezik ki (1 % foszfor-pentoxid egyenlő 0,436 % foszforral). A szuperfoszfát általában 18-22 % foszforpentoxid tartalommal kerül forgalomba. Emellett tartalmaz még kb. 2 % szabad foszforsavat. Higroszkópossága révén tapadásra, csomósodásra hajlamos. Forgalomba kerülhet szemcsés, granulált, illetve őrölt formában. Előállítása során a szabad foszforsav megkötésére mészkövet, dolomitot, égetett meszet használnak fel, így kalciumtartalma kb. 20-25 %. A triple szuperfoszfát vízoldható foszfor-pentoxid-tartalma 46 %. Előnye, hogy nagyobb hatóanyag-tartalma következtében csökkennek a szállítási, tárolási költségek és a felhasználási költségek is. Nem higroszkópos, nem hajlamos a csomósodásra, így könnyen szórható. Por alakban vagy szemcsézve kerül forgalomba. A hiperfoszfát hatóanyag-tartalma 29 %, a dúsított szuperfoszfátok csoportjába tartozik. A világ más részein foszfortrágyázásra használják a 18-28 % hatóanyag-tartalmú termofoszfátokat és a 14-20 % hatóanyag-tartalmú Thomas-salakot. 4.5. A kálium élettani hatása és szerepe a növény életében A kálium az ozmoregulációt, a szénhidrát és fehérjeképzést szabályozza. Egyaránt fontos a termés mennyisége és minősége szempontjából. Enzimaktivátor és szerkezetstabilizátor, fokozza a fagytűrő képességet. Hiányában nő a betegségekkel szembeni fogékonyság, romlik a minőség, csökken a szén-dioxid megkötés, a szénhidrát-képzés, a klorofilltartalom. A növény hervadásos nekrotikus állapotba kerül. 4.6. Egy hatóanyagú kálium-műtrágyák Hazánkban a kálium-műtrágyák hatóanyag-tartalmát hagyományosan kálium-oxidban fejezik ki (1 % kálium-oxid egyenlő 0,833 % káliummal). A legelterjedtebb kálium-műtrágyák az alábbiak. A kálium-kloridot tartalmazó műtrágyák vízben jól oldódnak, de semleges kémhatásuk ellenére a talajt fiziológiailag savanyítják. Higroszkóposságuk kicsi, helytelen tárolás során azonban összecsomósodnak. 40, 50, illetve 60 % hatóanyag-tartalommal kerülnek forgalomba. A kálium-szulfát hatóanyag-tartalma 50 %. Elsősorban a klórérzékeny növények trágyázására használjuk. 4.7. A műtrágyák savanyító hatása A műtrágyák egy része kedvezőtlen talajsavanyító hatással rendelkezik, mely savanyító hatások az alábbiak lehetnek. Kémiai savassággal állunk szemben, ha a műtrágya szabad savat tartalmaz vagy sóinak oldódása savanyító hatású. Ilyenek a szuperfoszfát és az ammóniumsók. A fiziológiai savasság akkor következik be, ha a műtrágya pozitív töltésű ionját nagyobb mértékben veszi fel a növény, mint a negatív töltésűt, és ennek ellensúlyozására a növény hidrogén ion ad le a talajba, ami savanyító hatású. Ilyen például a kálium-klorid. 15

A biológiai vagy átalakulási savasság azt jelenti, hogy a talajban élő mikroszkopikus élő szervezetek a műtrágya ammónium tartalmának nitráttá alakítása során salétromsavat termelnek. Jellemző az ammóniumsókra és az amid-nitrogén tartalmú (karbamid) műtrágyákra. Az adszorpciós (vagy fiziko-kémiai) savasság akkor következik be, ha a műtrágya ionjai megkötődnek a talaj kolloidjainak felületén és ott lényeges változásokat idéznek elő. Ez a hatás attól függ, hogy a talaj mennyi és milyen iont képes megkötni. Kilúgzási savasságról akkor beszélünk, ha a műtrágya valamely ionja a talaj valamely alkotójával vízben jól oldódó sót képez. Ilyenkor a csapadék hatására a só eltávozik az adott talajrétegből. Ez tápanyagveszteséget és kémhatásváltozást okoz. A mészindex azt mutatja meg, hogy az adott műtrágya 100 kg-jának savanyító hatása hány kg kalcium-karbonáttal közömbösíthető (8. táblázat). A műtrágyák oldódása révén megnő a talajoldat nyomása, ami károsítja a magvakat és a csírakezdeményeket. A sóindex azt fejezi ki, hogy az adott műtrágya efféle károsító hatása milyen mértékű a nátrium-nitrátéhoz képest, amit 100 %-nak tekintünk. 8. táblázat: Néhány műtrágya felhasználhatósága, só- és mészindexe (Sárdi, 2003) Műtrágya Javasolt talaj ph KCl Sóindex Mészindex Ammónium-nitrát 6,5 felett 61 + 60 Mészammon-salétrom (Pétisó) bármely 75 + 15 Karbamid 6,5 felett 31 + 80 Szuperfoszfát (granulált) 5,0 felett 10-20 Szuperfoszfát (porított) 6,0 felett 10-10 Tripleszuperfoszfát bármely - - 30 Kálim-szulfát 50 % 5,0 felett 32 + 20 Kálium-klorid 50 % 5,0 felett 46 + 40 5. A műtrágyák használatának technológiai sajátosságai 5.1. A műtrágya kijuttatásának ideje Az alapműtrágyázás a nevét onnan kapta, hogy a műtrágya kiszórása az alapművelés előtt történik. Ekkor kerül kiszórásra a kálium teljes mennyisége, a foszfor 70-100 %-a és a nitrogén 0-50 %-a. A vetéssel egy menetben, illetve a vetés után történő műtrágyázást kiegészítő trágyázásnak nevezzük. A kiegészítő trágyázás többféle lehet. Indító (starter) trágyázásról akkor beszélünk, ha a műtrágyát közvetlenül vetés előtt, vagy azzal egy időben juttatjuk ki. Ez a gyakorlatban a nitrogén és/vagy a foszfor kijuttatását jelenti. A fejtrágyázás a tenyészidőszak alatti műtrágya-kijuttatást jelenti a növényállomány talajára. Ebben az esetben nem kerül sor a műtrágya talajba dolgozására, a csapadékvíz mossa be. Fejtrágyázást szilárd nitrogén-műtrágyával végzünk. A lombtrágyázást a tenyészidőszakban levélen keresztül felszívódó műtrágyákkal végezzük. Célja a mikroelem-hiány megszüntetése. 16

5.2. Műtrágyázási módok A szilárd műtrágyákat szórhatjuk a talaj teljes felületére, adagolhatjuk a sorokba vagy kabakosok esetében a fészekbe, illetve öntözővízben feloldva esőszerű vagy csepegtető öntözőrendszerekkel a talaj vagy a növény felületére. A folyékony műtrágyákat a talaj felszínére juttathatjuk, és azonnal bedolgozzuk, vagy közvetlenül a talajba injektálhatjuk. A szuszpenziós műtrágyákat talajművelő gépekkel (kultivátor), kombinált növényvédő gépekkel juttathatjuk a talajba. A levél- vagy lombtrágyákat növényvédő szerekkel vagy az öntözővízzel egy menetben is kijuttathatjuk. Ilyenkor fontos követelmény, hogy az adott trágya maradék nélkül oldódjon az öntözővízben, ne okozzon kicsapódást vagy kiválást a permetlében, illetve az oldat összes koncentrációja ne haladja meg a 1,5 %-ot. Ellenkező esetben a növényállomány perzselését okozhatja. 5.3. A műtrágya mennyiségét befolyásoló tényezők A kiszórandó műtrágya mennyiségét a termesztendő növényen kívül számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyenek bizonyos talajtulajdonságok, törvényi szabályzások, illetve gazdasági szempontok és agrotechnikai beavatkozások, melyek az alábbiak: az adott növényfaj fajlagos tápanyag-igénye, a tervezett termés nagysága, a talaj tápanyag-tartalma, a talaj kémhatása és mészállapota, a talaj fizikai félesége, a talaj humusztartalma, a kiadagolt szerves trágya mennyisége, az elővetemény, terményértékesítési és műtrágya árak, a többletműtrágya-mennyiség kiszórásának többletköltsége, a műtrágya-kijuttatást korlátozó jogszabályok. Kultúrnövényeink fajlagos NPK-igénye nagyon különböző. Egyesek nitrogénből, mások foszforból vagy éppen káliumból igényelnek többet. Tehát nemcsak az igényelt tápanyagok mennyiségében, hanem azok egymáshoz viszonyított arányában is jelentős különbség van az egyes növényfajok között. Az sem elhanyagolható szempont, hogy bizonyos fajokon belül (például búza) jelentős (akár 50 kg/ha) különbség lehet az egyes fajták között például nitrogénigényben. A nagyobb termés elérése érdekében több tápanyagot kell biztosítanunk a növény számára. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy trágyázással a végtelenségig növelhetők a termések. A legtöbb búzafajta például 180 kg /ha, a legtöbb kukoricahibrid pedig 220 kg/ha fölötti nitrogén-hatóanyag kijuttatása esetén már nem ad több termést. Ráadásul a nagy mennyiség kijuttatása csökkenti a növény betegségekkel szembeni ellenállóképességét, rontja minőségét. Így például az olajipari napraforgó túlzott nitrogéntrágyázása csökkenti, a megfelelő mennyiségű káliumtrágyázás pedig növeli a mag olajtartalmát. Hasonlóan káros lehet a söripari célra termesztett tavaszi árpa alá adagolt nagy mennyiségű nitrogén is. Ebben az esetben megnő a sörárpa fehérjetartalma, ami egy bizonyos határ fölött már kedvezőtlen a sörgyártás szempontjából. Ilyenkor vagy nem, vagy csak olcsóbban lehet értékesíteni a sörárpát. Sok, a fentiekhez hasonló példát lehetne még említeni. Ráadásul a szántóföldi és kertészeti növények termesztése esetében nemcsak a három makrotápelem (nitrogén, foszfor, kálium), de a mikroelemek (réz, cink, kén, kalcium, magnézium, molibdén, 17

bór, vas, mangán) mennyisége is befolyásolja mind a termés nagyságát, mind pedig minőségét. A talaj tápanyag-ellátottságának megítéléséhez ismernünk kell a talaj humusztartalmát, fizikai féleségét (kötöttségét), kémhatását és mészállapotát, valamint az oldható (a növény számára felvehető) foszfor- és káliumtartalmát. Magyarországon a talaj nitrogén-ellátottságát a fizikai talajféleség és a humusztartalom, a foszfor-ellátottságát a talaj kémhatása, a mészállapota, és oldható foszfortartalma, kálium-ellátottságát pedig a talaj fizikai félesége és oldható káliumtartalma alapján ítéljük meg. Hazánkban először 1979-ben állította fel a MÉM NAK (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központ) az akkor korszerűnek számító műtrágyázási irányelveket, melyet 1987- ben a nagyüzemi alkalmazások eredményeit figyelembe véve pontosítottak. Részben ma is ezt használjuk, annak ellenére, hogy a 2000-es évek elején az MTA TAKI (Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet) vezetésével új, korszerű, környezetvédelmi és gazdaságossági szempontokat is figyelembe vevő műtrágyázási rendszert dolgoztak ki. Az elővetemény milyensége és hozama, valamint egyéb trágyaanyagok (istállótrágya, hígtrágya, komposzt, zöldtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszap-komposzt, fahamu stb.) kijuttatása szintén befolyásolja (csökkenti) az adott kultúra műtrágya-, elsősorban nitrogén- és káliumigényét. A 9. táblázatban látható néhány, a műtrágyaigényt befolyásoló tényező. A szerves trágyaanyagok tápanyag-tartalma lassan táródik fel, így azok összes mennyisége csak több év (2-4) alatt válik a növény számára felvehetővé. A pontosabb műtrágyaigény meghatározása érdekében a szerves trágyaanyagok tápelem-tartalmáról célszerű laboratóriumi vizsgálatok során meggyőződni. A műtrágya dózisának meghatározásakor figyelembe kell venni a gazdaságossági szempontokat is. Vagyis azt, hogy mennyibe kerül a műtrágya és annak tárolása, szállítása, kijuttatása, a többlet műtrágyázással mekkora többlet hozamot tudunk eléri, mennyi ennek a nagyobb hozamnak a többlet betakarítási, szállítási, stb. költsége, hogyan hat a több műtrágya a termény minőségére, és hogyan alakulnak a felvásárlási árak. Az eddig említett befolyásoló tényezőkön kívül természetesen a tápanyagutánpótlást szabályozó jogszabályokat is be kell tartani. 9. táblázat: Az elővetemény és a talajtulajdonságok hatása a műtrágyaigényre Módosító tényező Nitrogénkorrekció Egyéves pillangós után az 1. évben -30 kg/ha Kissé gyomos egyéves pillangós után az 1. évben -15 kg/ha Gyomos egyéves pillangós után nincs korrekció Évelő pillangós után az 1. évben -50 kg/ha Gyomos évelő pillangós után az 1. évben -20 kg/ha Évelő pillangós után a 2. évben* -30 kg/ha Egyéves pillangós után az első évben nincs korrekció Nagy mennyiségű szár és tarlómaradvány után** + 8 kg/t/ha Nyáron letakaruló elővetemény után, ha tavaszi vetés követi*** - 10-30 kg/ha Módosító tényező Foszforkorrekció A talaj ph-ja kisebb mint 5,5 + 20 % A talaj CaCO 3 tartalma nagyobb 20 % + 20 % Módosító tényező Káliumkorrekció Kalászosok és kukorica szármaradványának alászántása - 10 kg/t/ha Napraforgó szármaradvány alászántása - 30 kg/t/ha Forrás: 59/2008 (IV. 29) FVM rendelet *: csak csernozjom, barna erdő, és réti talajokon **: homok-, szikes, öntés-, lejtőhordalék- és sekély termőrétegű erodált talajokon ***: homokos vályog és agyagtalajon -10, agyagos vályogon -20, vályogon -30 18

5.4. A műtrágyázás lehetséges környezeti ártalmai A helytelen tárolás, szállítás és túladagolás következtében a műtrágyák élővízbe vagy talajvízbe kerülhetnek. Ebből a szempontból különösen veszélyesek a nitrogén- és a foszforműtrágyák. Ezen hatóanyagok élővízbe kerülése megváltoztathatja az élő szervezetek faji összetételét, a vízi életközösséget. Amennyiben nitrogén-műtrágya kerül a talajvízbe, az ivóvízbe, vagy felhalmozódik a friss fogyasztásra szánt zöldség- és gyümölcsfélékben, fogyasztásra alkalmatlanná teheti azokat. Az ilyen termék elfogyasztása akár súlyos megbetegedéseket is előidézhet. A túlzott mértékű műtrágya-használat következtében feldúsulhat a talajoldat sókoncentrációja, ami fokozza a kalcium kilúgzását (az adott talajszintből az alatta lévőbe mosódását). Ilyen esetekben a talaj savanyodása következik be, melyet elősegítenek a savanyító hatású műtrágyák és a savas esők is. Ez a folyamat a talaj termőképességének romlásához és talajjavítási többletköltségek felmerüléséhez vezet. Közvetett hatása a tápanyagok rosszabb feltáródása, a talaj szerkezetének, valamint vízgazdálkodási tulajdonságainak romlása. Szélsőségesen savanyú kémhatású talajokban az alumínium, a vas, illetve a nehézfémek olyan nagy koncentrációban kerülhetnek a talajoldatba, amely fitotoxikus tüneteket vált ki a növényállományban. A szerves és műtrágyákkal, a talajjavító és termésfokozó anyagokkal a talajba juttatott nagy mennyiségű nehézfém ugyancsak káros a növényi, az állati és az emberi szervezetre. Mivel ezek a talajban és az élő szervezetekben felhalmozódnak, nem váltanak ki azonnal tüneteket, hatásukat csak hosszú idő (ez lehet több évtized is) után érezhetjük. 6. A talajművelés fogalma és célja A talajművelés olyan agrotechnikai műveletsor, melynek során a talaj fizikai állapotát mechanikai eszközök segítségével változtatjuk meg. Megkülönböztetünk alap- és kiegészítő műveleteket. A talajművelés célja, hogy olyan optimális feltételeket teremtsünk a növények számára, melyek révén nagyobb terméshozamot érhetünk el. A talajműveléssel befolyásolható a talaj hő-, levegő- és vízháztartása és szabályozható a tápanyag-gazdálkodás. 6.1. A talajművelés alapműveletei és eszközei A talajművelést különböző eszközökkel végezzük, melyek munkájuk során különböző feladatokat, ún. alapműveleteket valósítanak meg. A talajművelés alapműveletei adott viszonyok mellett meghatározzák a talajművelés rendszerét. Talajművelés alkalmával egy időben különböző hatások érik a talajt, mely hatások a növény fejlődése szempontjából lehetnek hasznosak vagy károsak. A talajművelés hat alapművelete: a forgatás, lazítás, porhanyítás, keverés, tömörítés, felszínalakítás. Forgatás: Forgatáskor az egyes talajrétegek helyváltoztatása, kicserélődése következik be. Az ekék megemelik a függőlegesen elmetszett barázdaszeleteket, és átfordítják őket. Tehát a felszínen lévő talajréteg alulra, az addig alul lévő pedig felülre kerül. A forgatás során a talajművelő eszközök elvágják a gyökérzetet, és képesek a talaj felszínén lévő vagy az oda juttatott anyagok aláforgatására, talajba dolgozására. Jellemző eszközei az ekék. 19

Lazítás: A lazítás során fellazul a talajrészecskék egymás közötti kapcsolata, eltávolodnak egymástól, növekszik a pórustérfogat, javul a víz- és levegőgazdálkodás, felgyorsulnak a biológiai folyamatok. Jellemző eszközei a kultivátorok és a lazítók. Porhanyítás: A porhanyítás során csökkentjük a talajrészecskéket összetartó erőket, a talajfelszínen lévő morzsás réteget felaprítjuk. Jellemző eszközei a boronák. Keverés: Keverés alkalmával összekeverjük a megművelt talajréteget és az annak felszínére kijuttatott vagy ott lévő anyagokat. Jellemző eszközei a tárcsák, talajmarók és boronák. Tömörítés: A tömörítéssel a cél a talaj pórustérfogatának csökkentése, a rögök összetörése, a talajfelszín alacsonyabbá tétele. Jellemző eszközei a hengerek. Felszínalakítás: Felszínalakítás során a talaj felülete sima lesz. Ez a művelet csökkenti a talajnedvesség elpárolgását, és elősegíti, hogy a kultúrnövények magjai a vetéssel azonos mélységbe kerüljenek. Jellemző eszközei a simítók és felszínegyengetők. Minden talajművelő eszköznek meg van a maga sajátos felhasználási területe. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyes művelőeszközök csak egyetlen feladatot látnak el vagy csak egyetlen alapművelet elvégzésére képesek (10. táblázat). Az már az adott eszköztől függ, hogy milyen és mennyi alapművelet elvégzésére alkalmas, illetve hogy a több alapművelet közül melyiket milyen mértékben végzi. 10. táblázat: Az egyes talajművelő eszközökkel megvalósítható alapműveletek (Nyíri, 1992) Eszközök Talajművelési alapműveletek Forgatás Lazítás Porhanyítás Keverés Tömörítés Felszínalakítás Eke +++ +++ ++ + 0 + Tárcsa + ++ ++ +++ 0 + Lazító 0 +++ + + 0 + Borona 0 + +++ ++ 0 + Kultivátor 0 ++ +++ +++ 0 + Kombinátor 0 ++ ++ ++ ++ ++ Talajmaró 0 +++ +++ +++ 0 + Henger 0 0 + 0 +++ +++ Simító 0 0 + 0 + ++ +++:jellemző alapművelet ++:közepes mértékben végzi +:kismértékben végzi 0:nem végzi 7. A szántás fogalma és eszközei A szántás olyan agrotechnikai művelet, melynek során a talaj felső részét a kívánt mélységben átfordítjuk, és eközben a barázdaszelet lazul és porhanyul. A szántás eszközei az ekék. Az eke fő művelete a forgatás, de ezen kívül porhanyít és kis mértékben lazít és kever is. 20

7.1. A szántási módok A szántási módokat csoportosíthatjuk a művelés mélysége és a talajművelő eszköz (eke) jármódja alapján. Szántás csoportosítása a szántás mélysége alapján: - sekély szántás: 20 cm-ig - középmély szántás: 20-25 cm - mély szántás: 26-35 cm - mélyítő szántás: 36-50 cm - rigolírozás: 50 cm felett Szántási módok: - rónaszántás - ágyszántás Rónaszántás A közönséges rónaszántást váltvaforgató ekével végezzük. A szántást a tábla egyik oldalán kezdjük, és a barázdaszeleteket a tábla széle felé (jobbra) forgatjuk. Visszafordulva az első barázdába, balra forgatunk. Fordulósávra ugyanúgy szükség van, mint az ágyekés szántásnál. Az eke átfordítása a forduló közben történik (2. ábra). Elmarad a fordulók taposása és kevesebb az üresjárat. A váltvaforgató ekével végzett szántás során nem képződnek bakhátak és barázdák. A szántás felszíne egyenletes és homogén lesz, az elmunkálása legalább egy menettel csökkenthető. Az alakszántás nem más, mint ágyekével végzett rónaszántás. A szántást kezdhetjük a tábla közepén, ekkor kifelé haladunk követjük a tábla alakját az eke kiemelése nélkül. Ha a tábla szélén kezdjük, akkor mindig befelé haladva. Ilyenkor a szántás végeztével a már megszántott területről kell levonulni. Az alakszántás előnye, hogy nem kell a táblát fogásokra osztani, jobb az időkihasználás, kevesebb az üresjárat. Nem képződnek osztóbarázdák, és kevesebb a taposási kár. Az alakszántás szabályos vagy szabálytalan alakú táblán egyaránt alkalmazható. A körszántást szintén ágyekével végezzük. Először befelé utána pedig mindig kifelé forgatjuk a barázdaszeleteket. A tábla körbejárása közben a sarkoknál az ekét kiemeljük, majd az egyenesbe érve leengedjük. A táblát az átlók mentén széjjelszántjuk. Javul a szántás minősége és nő a területteljesítmény. 2. ábra: A közönséges rónaszántás és a körszántás elvi rajza Ágyszántás Az ágyszántás a haladási irányhoz képest jobbra forgató ekével, azaz ágyekével végezzük. Szántás előtt a táblát fogásokra osztjuk. A fogásszélességeket úgy jelöljük ki, hogy azok az eketestek számának tízszeresei legyenek méterben kifejezve. A tábla végén kijelöljük a gép megfordulásához szükséges helyet, az ún. forgót. Az ágyszántást a forgók felszántásával fejezzük be, kivéve a hurkos, forduló nélküli javított ágyszántást. Az ágyszántás hátránya, 21

hogy alkalmazásakor bakhátak és barázdák keletkeznek, melyek csak külön menetben művelhetők el. Ráadásul a szántás befejeztével szükség van a tábla beszegésére, vagyis a forgó felszántására. A tábla két végén, a fordulók nem megfelelő szélességben való felszántásakor úgynevezett vakbarázda (felszántatlan sáv) keletkezik. Akkor is vakbarázda keletkezik, ha a fogás szélessége nagyobb, mint az eke munkaszélessége. Az ágyszántás módjai az összeszántás, széjjelszántás és a javított ágyszántás. Összeszántáskor a táblát fogásokra osztjuk, kijelöljük a nyitóbarázdát, és a szántást a fogások közepén kezdjük. A tábla végén mindig jobbra fordulunk, és a fogás közepe felé forgatjuk a barázdaszeletet. Ezáltal a fogás közepén bakhát, szélein pedig barázda keletkezik. A széjjelszántást a fogások szélén kezdjük, a tábla végén pedig balra fordulunk, és a fogás másik végén folytatjuk a szántást. Mivel a barázdaszeleteket kifelé forgatjuk, a fogások közepén barázda, két szélén pedig bakhát keletkezik. A javított ágyszántás a széjjel- és összeszántás olyan kombinációja, melynek segítségével minden második barázdát és bakhátat kiküszöbölhetünk. Kivitelezése a következő: a táblát négy fogásra osztjuk. A harmadik fogás jobb szélén kezdjük el a szántást, majd az első fogás bal széléről térünk át a második, azt követően pedig a negyedik fogás szántására. Tehát az egyik fogás széjjelszántása után a másik fogás összeszántását, majd ismét egy széjjelszántást és végül egy összeszántást végzünk. A másik lehetőség, hogy az első fogás összeszántás, ezt követi a harmadik fogás, ami szintén összeszántás, majd második és azután a negyedik fogások széjjelszántásai következnek. A fenti példák szerint a fogások szántási sorrendje lehet 3, 1, 2, 4 vagy 1, 3, 2, 4 (3. ábra). Ha ettől több fogásra kell osztanunk a táblát, akkor a fogások szántási sorrendje lehet például 1, 3, 2, 5, 4, 7, 6. 3. ábra: Az összeszántás, a széjjelszántás és a javított ágyszántás elvi rajza A javított ágyszántás úgy is végrehajtható, hogy 2-2 össze- és széjjelszántandó fogást egyszerre művelünk. Elkezdjük az első fogás összeszántását és az első barázda meghúzása után a szántást a harmadik fogás (szintén összeszántás) első barázdájával folytatjuk. összeszántására végén áttérünk. Az első és a harmadik fogás felszántását a harmadik fogás jobb szélén fejezzük be, majd áttérünk a második és a negyedik fogás felszántására az előzőekhez hasonló módon. Tehát két fogás összeszántása után végezzük el a másik két fogás széjjelszántását, vagy fordítva. A szántás minőségét meghatározzák a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai, a talaj fizikai állapota, a talaj agronómiai állapota (kultúrállapot), a művelőeszköz felépítése, a szántás végrehajtása. A jó minőségű szántás a tervezettel azonos mélységű, a mélység egyenletes, a forgatás tökéletes, a barázdaszeletek porhanyultsága jó, az egyes fordulók nem különíthetők el 22

egymástól, nem keletkeznek vakbarázdák, a barázdafal egyenes és tiszta, a barázdafenék sima és tömörítetlen. 7.2. A szántás ideje A szántást végezhetjük tavasszal, ősszel és nyáron is. Nyári szántást korán lekerülő elővetemények után végzünk, nyárvégi és őszi vetésű növények alá. Legalább 1 hónappal előzze meg a vetést, mert csak így érhető el a megfelelően ülepedett talajállapot. Kései betakarítású elővetemények után lehetőleg azonnal szántsunk, és ezt rögtön kövesse a vetés. Ilyenkor vetőszántásról beszélünk. Az őszi szántást a téli fagyok beálltáig végezhetjük, tavaszi vetésű növények alá. Elmunkálása általában nem szükséges. Ebben az időszakban ugyanis a talajpárolgás szinte nulla, így vízveszteségtől nem kell tartanunk, ugyanakkor a nem vagy csak durván elmunkált felszín nagyobb mennyiségű csapadékvíz befogadására képes. Ráadásul a téli fagyok során a nagyobb rögök szétfagynak, aprózónak, így nem akadályozzák majd a tavaszi talajmunkákat. Tavaszi szántást leginkább csak kényszerből végzünk, akkor, ha az őszi szántás valamilyen okból elmaradt. Ilyen ok lehet például a kedvezőtlen talajállapot, a rossz munkaszervezésből adódó problémák (munkacsúcsok, eszközhiány stb.). A szántással ugyanúgy, ahogyan a többi talajművelési eljárással is célszerű megvárni az úgynevezett művelhető talajállapotot. Ez tulajdonképpen azt a talajnedvességi állapotot jelenti, amikor a legkedvezőbb minőségben és a legkisebb költséggel elvégezhető a szántás. Műveléskor a talaj ne legyen túl száraz, de túl nedves se. Az előbbi esetben az eke nagy rögöket szakít ki a talajból, melyek őszi szántás esetén, még a késő tavassal is hatással lesznek a talaj állapotára. Ezt rögös szántásnak nevezzük. Az utóbbi esetben pedig a talaj kenődik, a barázdaszeletek nem tudnak átfordulni, porhanyulni. Ezt hívjuk szalonnás szántásnak. Kiszáradása után elmunkálása nagyon nehéz és költséges feladat. 8. A tárcsás talajművelő eszközök feladata, felépítése A tárcsás talajművelő eszköz feladata a talaj felső rétegének porhanyítása, lazítása és kismértékű forgatása. A tárcsa általában gömbsüveg alakú, élezett peremű acélszerszám, mely a talajjal érintkezve forgó mozgásba jön. A forgás által kimetszett talajszelet a tárcsa homorú oldalán porhanyul, és kis mértékben átfordul, a talajrészecskék különböző távolságra repülnek. A közös tengelyen egymástól adott távolságra rögzített tárcsaleveleket tárcsatagnak hívjuk. A tárcsalevél kialakítása lehet körperemes, csipkés, kanalas, kúpos, talpas (4. ábra). 4. ábra: Kanalas, csipkés, körperemes, talpas, kúpos és gömbsüveg tárcsalevelek 23

A tárcsa éle elmetszi, vagy a talajba nyomja a gyomokat és a növényi maradványokat. Túlzott mértékű használata a talaj porosítását és káros tárcsatalp-réteg kialakulását okozza. A tárcsa sokoldalúan alkalmazható talajművelő eszköz, jól kever, porhanyít, lazít és gyengén forgat. Munkamélységük 5-30 cm. 8.1. A tárcsás boronák típusai A tárcsás boronákat a tárcsatagok elrendezése és az egy tárcsalevélre jutó tömeg alapján csoportosíthatjuk. Felépítésük alapján a tárcsás boronák lehetnek egysorosak, kétsorosak és oldalazó tárcsák. Az egysoros tárcsák erősen barázdálják a talajfelszínt, ami nem kívánatos. Általában rétek, legelők művelésére használják. Magyarországon nem terjedt el. A kétsoros tárcsák lehetnek V és X elrendezésűek. Elsősorban szántóföldön alkalmazzák tarlóhántásra, tarlóápolásra, szántáselmunkálásra, forgatás nélküli alapművelésre, talajjavító anyag vagy műtrágya sekély talajba keverésére, magágy-előkészítésre. Magyarországon is elterjedtek. Az oldalazó tárcsa tulajdonképpen kétsoros tárcsás borona. A tárcsatagok V elrendezésűek, és úgy vannak elhelyezve, hogy a traktor mögött oldalra kinyúljanak. Függesztett vagy félig függesztett kivitelben készülnek. Gyümölcsültetvények talajának művelésére alkalmasak. Az egy tárcsalevélre jutó tömeg alapján beszélhetünk könnyű és nehéz tárcsás boronákról. A könnyű tárcsás boronákon a tárcsaátmérő 250-560 mm, a munkamélység 5-15 cm, az egy tárcsalevélre jutó tömeg pedig 30-60 kg. A tárcsalevelek általában sima pereműek, de az első tagok csipkések is lehetnek. A munkamélység és a támadószög egyaránt szakaszosan szabályozható. A két tárcsasor szélső levelei kisebb átmérővel készülnek a csatlakozó ormok elkerülése céljából. Elsősorban szántóföldön alkalmazzák tarlóhántásra, tarlóápolásra, szántáselmunkálásra, forgatás nélküli alapművelésre, talajjavító-anyag vagy műtrágya sekély talajba keverésére, magágy-előkészítésre. A nehéz tárcsás boronákon a tárcsaátmérő 600-800 mm, a munkamélység 15-25 cm, az egy tárcsalevélre jutó tömeg pedig 60-100 kg. A tárcsalevelek általában kúpos kiképzésűek, ami csökkenti a tárcsalevél domború oldalának tömörítő hatását. A nehéz tárcsás boronák vonóteljesítmény-igénye nagyobb, mint a könnyű tárcsásoké. Beállításuk a könnyű tárcsás boronákéval megegyező módon történik. Alkalmasak tarlóhántásra, nagy mennyiségű szármaradvány felaprítására és talajba keverésére, forgatás nélküli talajművelésre, hegy- és dombvidéki erdőtelepítések talajának előkészítésére. 8.2. A talajmaró A talajmaró sarló vagy L-alakú, közös tengelyen rögzített kapái (5. ábra) a haladási irányra merőlegesen helyezkednek el. A tengely a traktor teljesítmény-leadó tengelyéről kapja a hajtását. A talajmaró munkája során a talajból szeleteket vág ki, hátradobja a burkolat falához, ahol a talajrészecskék aprózódnak, összetörnek, majd visszahullnak a talajra. A könnyű talajmarók munkamélysége maximum 15 cm, tömegük 150-200 kg, munkaszélességük 1-4 m, a kések kerületi sebessége 3-9 m/s. A nehéz talajmarók tömege 300-600 kg, munkaszélességük 4-5 m, munkamélységük pedig legfeljebb 25 cm. A talajmaró jól kever, porhanyít, és egyenletes talajfelszínt hagy maga után. Jól alkalmazható szalma és zöldtrágya talajba dolgozására, szántáselmunkálásra, vetőágy-készítésére, szántás helyettesítésére. Kertészetekben elterjedten alkalmazzák, szántóföldi felhasználása ritkább. 24

Alkalmazásának hátránya, hogy a talajt porosíthatja, a talajszemcséket méretük szerint osztályozza, és a talajmorzsák túlzott aprításával segíti a szemcsék szétiszapolódását. 9. A mélylazító 5. ábra: Talajmaró szerszámtípusok Talajlazításnak nevezzük azt a talajművelési eljárást, melynek során a talaj átforgatása nélkül teremtjük meg a kultúrnövény számára szükséges, optimális feltételeket. A talajlazítás feladata a különböző mélységű talajrétegek lazítása, kis mértékű keverése, a gyomok irtása és a talaj felszínalakítása. Ugyanakkor a lazító eszközök kombinálhatók növényvédelmi vagy tápanyag-utánpótlási beavatkozásokkal is. A mélylazításra a száraz talajállapot az ideális, mert az eszköz ilyenkor tudja kifejteni legjobban a repesztő hatását. Így a lazítóelem nagyon sok, különböző méretű csatornácskát készít a talajban. Nedves talajállapot esetén a lazítás vonóerő-szükséglete megnő, és a munka minősége sem lesz megfelelő. 9.1. A lazítók munkája és használata Az altalaj-lazító olyan önálló művelőeszköz, melynek feladata a mélyebb altalaj-rétegek fellazítása. Munkamélységük 40 és 90 cm között változik, kialakításuk szerint lehetnek merev és vibrációs rendszerűek. A merev rendszerű altalaj-lazítók esetén a művelőtest késalakú, élezett, keskeny lazítótestből áll. A lazító szerszámok háromszöghöz hasonló szelvényt lazítanak. Az ilyen altalaj-lazítók 2-5 lazítóelemből épülnek fel. A vibrációs rendszerű mélylazítók működtethetők úgy, hogy csak a szerszámok végeznek rezgőmozgást, vagy úgy, hogy az egész gépkeretet mozgatja a vibrátor. A vonóerő-szükségletük 10-25 %-kal kisebb, mint a merev rendszerűeké. Különböző adapterekkel felszerelve alkalmasak drénezésre, műtrágyázásra és talajfertőtlenítésre is. A szárnyas réteglazítók széles kapatesttel rendelkező, 35 cm mély lazításra alkalmas talajművelő eszközök. Tárcsával kombinálva alkalmasak forgatás nélküli talajművelésre. A lazítók levegőztetik a talajt, megszüntetik a tömődöttséget, elősegítik a víz talajba szivárgását, ezáltal javul a talaj víz- és levegőgazdálkodása, ami elsősorban a mélyen gyökerező növényeknek kedvez. 9.2. A kultivátor munkája és használata A kultivátorok a talaj különböző mélységű rétegeinek forgatás nélküli lazítására és porhanyítására, valamint a gyomok irtására alkalmas talajművelő eszközök. Kialakításuk szerint lehetnek szántóföldi vagy sorközművelő kultivátorok. A művelő szerszámok 25

készülnek lazító-porhanyító, gyomirtó vagy különleges feladatot ellátó kivitelben. A lazítóporhanyító szerszámok véső, dárda vagy mindkét végükön élezett alakúak, a gyomirtó szerszámok lehetnek féloldalasak, szimmetrikusak vagy lúdtalp alakúak (6. ábra). 6. ábra: A kultivátor dárda, két végén élezett és véső alakú lazítószerszámai (Szendrő, 1993) A különleges feladatú szerszámok (7. ábra) lehetnek egyoldalasak, szimmetrikusak vagy ún. vegyszeradagolók. Feladatuk a töltögetés, bakhátak kialakítása, műtrágyák vagy peszticidek talajba juttatása. A kultivátor szerszámszárai lehetnek merevek vagy rugalmasak. 7. ábra: A kultivátor lúdtalp, féloldalas és szimmetrikus sarabolószerszámai A merev kapaszár sorközművelő kultivátorokon elterjedt, általában négyszögkeresztmetszetű, egyenes vagy hajlított profilú, függőlegesen és oldalirányban állítható. Ezzel szemben a rugós kapaszár szántóföldi kultivátorokon használatos. Lazító munkája jobb, leginkább S- vagy U-alakban hajlított, rugólapjai jól követik a talajfelszín egyenetlenségeit. A lazító-porhanyító szerszámmal felszerelt kultivátorok munkamélysége 10-20 cm, a kétszárnyú sarabolóké (szimmetrikus és lúdtalp alakú) 10-15 cm. A talajba hatolva vízszintesen elvágják és megemelik a talaj felső rétegét, majd kissé összetöredezett, egyenletes, laza felszínt hagynak maguk után. Nyirkos, omlós talajon végzik a legjobb minőségű munkát. A szántóföldi kultivátorok teljes munkaszélességükben lazító vagy gyomirtó talajművelő gépek. Leginkább vontatott vagy függesztett kivitelben készülnek. A rugós vonószárak végén lúdtalp vagy véső alakú lazító szerszámok találhatók. Maximális munkamélységük 15 cm. Az ennél mélyebben dolgozó lazító eszközök a grubberek (nehézkultivátorok) és az altalajlazítók. A grubberek munkaszélessége általában 2-4 m, munkamélysége 30-35 cm. Nagyobb vonóerejű traktor alkalmazása esetén a munkaszélesség akár 12 m is lehet. Művelőelemei lehetnek merevek vagy rugalmasak. A sorközművelő kultivátorok (8. ábra) sorba vetett növények kis mélységű kapálására, töltögetésére és műtrágya talajba juttatására alkalmasak. A parallelogrammás rendszerű művelő tagokat úgy szerelték a főtartó gerendelyre, hogy lehetővé tegye a kapák egymással párhuzamos elmozdulását és vízszintese állását. A kapák elrendezésének igazodnia kell a sortávolsághoz, a kultúrához és az erőgéphez. Gyakran a sorok melletti művelőelemek mellé 26

védőtárcsákat szerelnek fel annak érdekében, hogy a kapatestek ne károsítsák a növényeket. Készülnek traktor mögé, traktor elé és a traktor hasa alá szerelhető változatban. 9.3. Talajegyengető eszközök és munkájuk 8. ábra: Kultivátor szerszám elrendezések A simítók a talaj felső részét egyengetik, feladatuk a szántás elmunkálása, lezárása. Használatához a nyirkos talajállapot az ideális. Kis mértékben porhanyít és tömörít is. A talaj felszínén csúszva a mélyedésekbe tolják az ormokat. Jól alkalmazható kora tavaszi talajelmunkálásra, főleg apró magvú növények talajelőkészítésekor. Készülhetnek fából vagy fémből. A legegyszerűbb házilag készített simítók lánccal egymás után kapcsolt síndarabokból, vagy fahasábokból, esetleg rönkökből állnak (9. ábra). A barázdabehúzókat szántás után alkalmazzuk az osztóbarázdák elmunkálására. Az osztóbarázdákat a barázdabehúzó terelőcsigái betemetik, majd a hengerek tömörítik a talajt. 9. ábra: Egyszerű simítók 10. A fogasboronák munkája és használata A fogasboronák feladata a talaj felső rétegének lazítása, porhanyítása elsősorban a gyepművelés és a mechanikai gyomirtás céljából. Sokoldalúan alkalmazható talajművelő 27

eszköz, melynek munkavégző elemei a boronafogak. A boronafogakat kereten rögzítik. Szerkezeti felépítésük és működésük alapján lehetnek merev rendszerűek, aktívak és hengerboronák. A merev rendszerű boronák munkáját meghatározza a fogak száma, alakja, mérete, elhelyezése, tömege és a borona mozgásmódja. A leggyakoribb merev rendszerű boronafogtípusok a hegyes profilú, a kanalas, az állítható és a rugós. A hegyes profilú fogak keresztmetszete négyszög vagy ovális alakú, hegyezett részük előregörbül. A kanalas szélesebb talajsávot lazít, és alkalmas jó minőségű, aprómorzsás talajszerkezet kialakítására. Az állítható és rugós boronafogak rugóacélból készültek, hegyezettek, a talajba hatolás után folyamatos rezgőmozgást végeznek. Eltömődésre csak kevéssé hajlamosak. Aprító munkájuk jobb, vontatási sebességigényük nagyobb. A fogak a kereten több sorban helyeznek el, megfelelő osztástávolságban egymástól. A fogterhelés alapján (az egy fogra jutó tömeg) lehetnek könnyű (0,5-1 kg/fog), középnehéz (1-2 kg/fog) és nehéz (2-3,5 kg/fog) boronák. A fogasboronák függesztett kivitelűek, a tagokat lánccal kapcsolják a kerethez és egymáshoz. A boronafogak a talajba hatolva nyomással, ütéssel, súrlódással és vágással aprítják a rögöket. A talajrészeket oldalirányba mozdítják el, és az e mögött keletkezett résbe hullnak a felszíni részek. A borona porhanyít, lazít, kever, egyenget és kiforgatja az apró gyomokat. Nagyon jól alkalmazható a szántás elmunkálására, a felszínen lévő anyagok sekélyen talajba keverésére, magágy-készítésre és magtakarásra. Aktív boronáknak nevezzük azokat a fogas boronákat, amelyek nemcsak haladó, hanem lengő- vagy körmozgást is végeznek. A két legelterjedtebb megoldás a lengő- és a forgóboronák. A lengőborona hárompont felfüggesztésű szerkezet, meghajtását a traktor teljesítmény-leadó tengelyéről kapja. A fogak egymás mögött két sorban elhelyezett gerendelyen vannak rögzítve. A gerendelyeket himbák kötik össze. A meghajtott himbakarok a két gerendelyt egymással ellentétes irányban mozdítja el. Mivel a lengő- és haladómozgás eredményeként a fogak színuszpályán mozognak, ezeket a boronákat szinuszboronáknak is hívják. Vonóerő-igényük nagyobb, mint a fogasboronáké, és káros porosító hatásuk is megfigyelhető. A forgóboronák meghajtásukat vagy a traktor teljesítmény-leadó tengelyéről kapják, vagy a talaj reakcióereje hozza őket mozgásba. Az előbbi esetben hajtott rendszerű, az utóbbiban önforgó boronákról beszélünk. A talajhajtású borona fogai három, koncentrikus körökben elhelyezett keretre vannak szerelve. A kereten felül aszimmetrikusan (csak az egyik oldalon) excentrikus súly van elhelyezve. Így a vontatás hatására az aszimmetrikus tömegterhelés eredményeként a borona forgó mozgásba jön. A forgóborona kiválóan alkalmas a gyümölcsösök korona alatti talajának művelésére. A hengerboronák lehetnek huzalos-lécesek, ásóboronák és csillagos hengerboronák. Közülük a huzalos-léces hengerborona a leggyakoribb. Ennél a változatnál közös keretbe, csapágyazott tengelyen csillag alakú tartókat helyeznek el egymástól 30 cm távolságban. A csillagok sarkait acélprofilok vagy fogazott lécek kötik össze csavarvonalszerűen. Készülnek egy vagy kétsoros kivitelben. Rugós feszítéssel terhelhető. A kombinátorok gyakori eleme. Az ásóborona esetében ásóelemek vannak elhelyezve egy közös tengelyen, amely a vontatási sebességtől függően forgásba jön. Minél nagyobb a vontatási sebesség, annál mélyebbre hatol a talajban. Optimális vontatási sebessége 10-14 km/h. Aprító, porhanyító és gyomirtó munkát végez. A csillagos hengerboronának hatágú, lemezből vagy öntöttvasból készült művelőelemei vannak. A művelőelemek tengelyre rögzítettek, így boronaelemeket alkotnak. Egy közös keretbe két sorban helyeznek el boronaelemeket. A két sorban elhelyezett boronaelemek egymáshoz képest fél osztástávolsággal el vannak csúsztatva, így öntisztítóak. Rögtörő, porhanyító és mélytömörítő munkát végeznek. 28

10.1. A hengerek munkája és használata A hengerek feladata a talaj felső részének tömörítése, a rögök összetörése, a talajfelszín profiljának alakítása, valamint a tavaszi növényápolási munkák közül a felfagyás megszüntetése. Megkülönböztetünk sima, gyűrűs és különleges palástkialakítású hengereket. Munkájukat befolyásolja: a henger mérete, a hengerpalást kialakítása, az egységnyi hengerfelületre jutó tömeg nagysága, a vontatás sebessége és a talaj állapota. A sima henger feladata a talaj tömörítése (a felső 3-5 cm-en érvényesül), a rögtörés és a felszínegyengetés. Tömörítő munkája a palást felületi nyomásával egyenesen, átmérőjével fordítottan arányos. Ugyanakkor a kis átmérőjű hengerek hajlamosak az ún. túrásra. Laza homoktalajokon nagyobb (55 cm), középkötött és kötött talajokon kisebb (35 cm) átmérőjű hengereket használunk. Általában három hengerből alakítanak ki kapcsolatot azért, hogy jobban alkalmazkodjon a talaj felületi egyenetlenségéhez. A sima henger tömörítő hatása úgy növelhető, ha növeljük tömegterhelését, vagy feltöltjük vízzel, homokkal. A gyűrűs henger palástfelületén kúpos gyűrűprofilok helyezkednek el (10. ábra). Ezek ékszerűen hatolnak be a talajba, így tömörítő hatásuk a talaj felső 5-10 cm-ére terjed ki. Az egyes elemek közös tengelyen egymáshoz képest fél osztástávolsággal eltolva két gyűrűsort alkotnak. Rögtörő hatása jobb, mint a sima hengeré. Mivel hullámos felszínt hagy maga után, csökkenti az erózió és defláció hatását. A különleges palástkialakítású hengerek (11. ábra) közül mélytömörítésre a Campbell-féle, rögtörésre a csillaghenger, a Cambridge és a Crosskill-Cambridge henger a legalkalmasabb. A Crosskill henger elemei gyűrűs profilúak, peremükön deltoid alakú fogazással. A Cambridge csillag fogazott peremű, oldalain furatokkal ellátott. A mélytömörítő henger 15-25 cm mélyen tömörít, ezért nagyon jól alkalmazható szántások üregességének csökkentésére. A rögtörő hengerek elsődleges feladata a porhanyítás. Nedves talajokon a henger használata káros mértékű talajtömörödést okoz. 10. ábra: Gyűrűshenger 29

11. ábra: Crosskill, Campbell (mélytömörítő), Cambridge és a csillagos hengerelemek 10.2. A kombinált talajművelő eszközök munkája és használata A kombinátorok olyan korszerű magágy-előkészítő gépek, melyek egy menetben több alapművelet elvégzésére is alkalmasak. Tulajdonképpen gyári vagy házilag előállított olyan gépkapcsolatok, melyekben legalább két különböző feladat ellátására szolgáló talajművelő elemet építenek össze. Alkalmazásukkal csökkenthető a munkaműveletek száma, így kisebb mértékű a talajtömörödés. Különböző talajművelő gépek sorba kapcsolásával házilag is elkészíthetők kombinátorok. Megkülönböztetünk könnyű és nehéz kombinátorokat. Közülük is leggyakoribbak a kétlépcsős rendszerek, amelyek kultivátorból és huzalos hengerboronából, vagy kanalas borona és léces hengerborona kombinációjából állnak. Munkájuk során lazítanak, porhanyítanak és tömörítik a talajt, így tömött alapú, laza takarójú magágy készítésére kiválóan alkalmasak. Készülnek függesztett és félig függesztett kivitelben. A nehéz kombinátorok leggyakoribb művelőelemei a rugós kultivátor és gyűrűs henger, illetve a rugós kultivátor és Crosskill-Cambridge henger. Természetesen ezeken kívül számos más kombináció létezik. A nehéz kultivátorok alkalmazhatók kötött talajokon őszi magágyelőkészítéshez vagy szántáselmunkáláshoz. 11. Őszi vetésű növények talajművelési rendszere korán lekerülő elővetemény esetén A szántóföldi növények termesztés-technológiájában a talajművelési eljárásokat talajművelési rendszerbe célszerű foglalni. A talajművelési rendszerek kialakítása függ a növények vetésidejétől, a talajtípustól, az elővetemény betakarításának idejétől, a szármaradvány mennyiségtől és egyéb technológiai sajátosságoktól. Az őszi vetésű növények közé azokat soroljuk, melyek vetőmagja augusztus közepe és október vége között kerül a földbe. Ezek közé tartozó legfontosabb kulturák az őszi telepítésű pillangós takarmánynövények, az őszi takarmánykeverékek, az őszi káposztarepce és az őszi vetésű gabonafélék. 11.1. Korán lekerülő elővetemények köre Legjobb minőségű talajművelést korán lekerülő elővetemények után lehet végezni, mert ilyenkor több idő áll rendelkezésre, hogy megfelelő magágyat készítsünk. A legfontosabb korán lekerülő növények a takarmánykeverékek, a korán érő hüvelyesek, a gabonafélék, az 30