RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 2.
Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt négy év alatt több mint 5,1 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködés, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében a szolgáltató hivatal szellemiségében törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a nevelési-oktatási intézmények eddigi pályázati tevékenységét kétheti rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet kétheti rendszerességgel kívánjuk közzé tenni e-mailen, valamint az önkormányzat honlapján, a www.rakosmente.hu oldalon, a jobb oldali EU pályázatok menüpont alatt. Az elérhető pályázatok nagy száma miatt minden felhívásról nem tudunk e hírlevél keretei között beszámolni, ezért ez nem helyettesíti az intézmények önálló és rendszeres pályázatkeresési tevékenységét, de egy jó kiindulópontként szolgálhat a külső forrásszerzés kapcsán. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, irodánk egy pályázat megírása és megvalósítása kapcsán annak bonyolultságától függően működik közre: 1. Kis, egyszerű pályázat esetén irodánk háttér információkkal segíti az intézményt a pályázat önálló elkészítésében és megvalósításában. 2. Bonyolultabb pályázat esetén irodánk közreműködik a pályázati dokumentáció bizonyos részeinek az elkészítésében és végig követi a tervezési-, megvalósítási folyamat egészét és minőségbiztosítási jelleggel ellenőrzi az elkészített pályázati dokumentációt. 3. Bonyolult, főként infrastruktúra fejlesztési vagy nagyobb összköltségű (15 millió forint felett) pályázatok kapcsán az iroda készíti a teljes pályázati dokumentációt, bonyolítja a megvalósítást és elszámolást, szoros együttműködésben az intézmény vezetésével. A pályázatírási és megvalósítási tevékenység mellett irodánk tudásközponti szerepet kíván betölteni, rendszeres pályázati nyílt napok, pályázati képzések szervezésével és gazdag szakmai dokumentumgyűjtemény kialakításával. Amennyiben pályázattal kapcsolatos kérdése van az EU Programiroda segít Önnek! Eredményes forrásszerzést! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon: +36 1 253-3518 www.rakosmente.hu - 2 -
Tartalomjegyzék I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára...5 I. 1. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdet A kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól szóló 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) végzésére... 5 I. 2. Az egész életen át tartó tanulás programja (LLP) EAC/S07/12 (2012/C 232/04)... 9 I.3 Támogatás kedvezményes balatoni osztálykirándulás/erdei iskola szervezésére... 12 I.4 Népi Játékok Fesztiválja az Óvodában/ Iskolában... 14 I.5 Könyvadomány határon túlra... 18 I.6 Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola Cím elnyerésére (2013)... 19 I.7 CETELEM ZÖLDSULI PROGRAM 2013 (ÚJ)... 26 I.8 LÁJK SULI - A Tökéletes Iskola (ÚJ)... 29 II. Pedagógusok számára pedagógusképzések...32 II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai... 32 III. Diákok számára egyénileg pályázhatnak...34 III. 1. Iskolai kisfilm pályázat "Forgasd a világot!"... 34 III. 2. Égigérő Királyság mesepályázat... 35 III. 3 V. ORSZÁGOS LOVAS RAJZ - ÉS FOTÓPÁLYÁZAT... 36 III. 3 V. ORSZÁGOS LOVAS RAJZ - ÉS FOTÓPÁLYÁZAT... 36 III. 4 Álomsuli rajzpályázat... 38 III.5 A bambuszgyermek japán mese rajzpályázat... 39 III. 6 Nyuszi ül a fűben... - fotópályázat (PIER-00023)... 40 III.7 Pályázati felhívás általános iskolák számára (ÚJ)... 42 III.8 "Az úgy volt..." Amit a X. Janikovszky Éva meseíró pályázatról tudni kell...(új)... 44 III.9 "Rajzolj 100 éves kisvasutat"(új)... 46 IV. Iskolai közösségek ifjúsági civil szervezetek számára...49 IV. 1. A minősített Templom-zugi erdei iskola Gyomaendrődön pályázatot hirdet kedvezményes erdei iskolára és nyári táborozási lehetőség elnyerésére... 49 IV. 2. "Határtalan barangolás a Csíkságban"... 52 IV. 3. Tehetséggondozó és/vagy Kisalföldet bebarangoló táborok Takácsin... 55 IV. 4. Ingyen út az erdei iskolába 2012/2013-as tanévre... 57 IV. 5. A Gémes Fogadó pályázatot hirdet kedvezményes árú nyári táborozás, osztálykirándulás szervezésére... 59 IV.6 ALKOTÓMŰVÉSZETI TÁBOR... 61 IV.7 BOKSZTÁBOR... 64 IV.8 BIRKÓZÓTÁBOR... 67 IV.9 CSELGÁNCSTÁBOR... 69 IV.10 CSER-KÉSZEN AZ ÉLETRE... 72 IV.11 DJ-TÁBOR... 74 IV.12 EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD TÁBOR GLUTÉNÉRZÉKENYEKNEK... 77 IV.13 ÉLETÚT TÁBOR... 79 IV.14 ELŐADÓMŰVÉSZETI TÁBOR - KLASSZIKUS ÉS NÉPZENE... 81 IV.15 ŐSZI KIRÁNDULÁS... 83 IV. 16 "ERDŐ-MEZŐ ÉLŐVILÁGA" TÁBOR... 86 IV.17 IGAZOLT HIÁNYZÁS... 89 IV.18 MESÉS NYÁR VÁR RÁNK!... 92-3 -
IV.19 HURRÁ, EGYÜTT NYARALUNK!... 95 IV. 20 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek... 97 IV. 22 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyaralás, osztálykirándulás Hajdúszoboszlón!... 103 IV. 23 Támogatás kedvezményes osztálykirándulás/erdei iskola szervezésére(új)... 104 V. Kisgyermekeknek...105 Az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér fenntartója (a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt.) rajzpályázatot hirdet az ENSZ CSALÁDOK NEMZETKÖZI NAPJA alkalmából. V.2 Az én apukám!" egyéni rajzpályázat 3-11 éves korú gyermekek számára... 106 VI. 2012-13 tanév tanulmányi versenyei...108 VI. 1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szakmailag támogatott tanulmányi versenyek... 108 A) Országos elsősegély ismereti verseny...108 B) Kaán Károly XXI. Országos Természet- és Környezetismereti verseny...109 VI.2. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek. 112 A) Szép Magyar Beszéd verseny az 5-8. évfolyamos (11-14 éves korú) tanulók számára...112 B) "Szép Magyar Beszéd" verseny a középfokú intézmények tanulói számára...113 C) "Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny a középfokú iskolák tanulói számára...115 D) Sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi versenyei...116 F) Országos szervezésű művészeti tanulmányi versenyek...119 G) Versenyek az alapfokú művészeti iskolák részére...119 VI. 3. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek... 121 A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak. - 4 -
I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára I. 1. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdet A kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól szóló 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) végzésére A pályázat beadásának határideje, módja: A pályázatok benyújtása a pályázati kiírás megjelenését követően folyamatos. 1. A felhívás célja: A pályázat célja azon büntetőeljárás alá vont kábítószer-élvező személy részére (a továbbiakban: érintett személy), aki a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 283. -a (1) bekezdése alapján a büntetőeljárás során vállalja, hogy legalább hat hónapig folyamatos megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vesz részt, a megelőző-felvilágosító szolgáltatás, illetve annak szakmai feltételeinek biztosítása. 2. A támogatás alapjául szolgáló forrás (jogcím): A pályázatok támogatására 2010. évben rendelkezésre álló keretösszeg 103 540 000 Ft, azaz kilencvenmillió-nyolcszázezer forint. 3. A támogatásban részesíthetők köre: Olyan belföldi székhelyű - társadalmi szervezetek (kivéve pártok és szakszervezetek); - köztestületek; - alapítványok; - közalapítványok; - szociális és egészségügyi intézmények; - helyi önkormányzatok fenntartásában működő egyéb intézmények; - minisztériumi felügyelet alatt működő egyéb szakintézmények; - gazdasági társaságok; - közhasznú társaságok és intézményeik; - egyházi fenntartású intézmények; amelyek - 5 -
- a rájuk vonatkozó jogszabályok szerint bejegyzett vagy nyilvántartott jogi személyek és - létesítő okiratukban (szervezeti működési szabályzatukban) megfogalmazottak szerint elsődlegesen szenvedélybetegek (illegális drogokat használók) pszichoszociális ellátását és/vagy a szenvedélybetegség kialakulásának megelőzését, illetve az (Ottawai Chartában megfogalmazottak szerinti) egészségfejlesztést, egészségnevelést tűzik ki célul. 4. Az egyes pályázóknak megítélhető támogatás mértéke: A megelőző-felvilágosító szolgáltatást nyújtó intézmény 2000 Ft/óra/fő ellátási díjat kap az ellátási események után. Az első ellátási esemény 4000 Ft/fő/óra, amely tartalmazza az ellátási esetre vonatkozó status felvétel díját is. A kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószerhasználatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól szóló 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) a szolgáltatás nyújtásának gyakoriságára vonatkozó szabályoknak megfelelően az egy kliens után fizethető ellátási díj maximálisan 4000 Ft+23x2000 Ft, azaz 50 000 Ft. 5. A támogatás folyósítása A támogatás (itt: ellátási díj) vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek folyósítása folyamatosan, az egyes havi pénzügyi jelentések benyújtását követően banki utalás útján közvetlenül a Kedvezményezett, illetve amennyiben nincs saját bankszámlaszáma, az általa a pályázatban megjelölt Számlatulajdonos szervezet számlájára történik. 6. Önrész: A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (a továbbiakban: SZMM) a jelen pályázat esetén nem írja elő pályázati követelményként az önrésszel való rendelkezést. 7. Közreműködő Szervezet: A pályázat lebonyolítását az SZMM háttérintézményeként működő Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet - Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (a továbbiakban: Közreműködő Szervezet) végzi. 8. A pályázati díj: Jelen pályázat esetében pályázati díj (regisztrációs díj) nincs. 9. A pályázó által nyújtott szolgáltatással/a pályázó szakmai programjával szembeni követelmények: A pályázó által nyújtott szolgáltatásnak meg kell felelnie a Rendeletben meghatározott követelményeknek. A szolgáltatásnyújtás során a pályázónak a szükséges személyi, tárgyi feltételeket oly módon kell biztosítania, hogy a megelőző-felvilágosító szolgáltatás végzése sem időben, sem térben (helyiség stb.) nem eshet egybe egyéb betegellátó tevékenységgel. A pályázó minden esetben kötelezettséget vállal arra, hogy rendszeres és folyamatos szupervíziót biztosít a programban részt vevő munkatársak számára. A szolgáltatásnak az addikció súlyosságához kell igazodnia, és célját, valamint eszközeit is ennek megfelelően kell megválasztania. A pályázó számára az érintett személy kliens, akivel - a - 6 -
büntetőeljárástól függetlenül - megkülönböztetés nélkül foglalkozik, a vonatkozó szakmai etikai szabályok szerint. A csoportkialakításra kizárólag úgy kerülhet sor, hogy az eltérő pszichoszociális probléma-súlyosságú érintettek nem kerülhetnek egy csoportba. A csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt. A pályázónak minden esetben írásban (szolgáltatási) szerződést kell kötnie az érintettel, amelyben le kell fektetni a program: - időtartamát (melyből legalább egynegyed résznek egyéni esetkezelésnek kell lennie), - szakmai kereteit, - célját, - módszereit, - a megfelelés kritériumait, - és a kizárás feltételeit (figyelembe véve a Rendelet erre vonatkozó szabályait), - személyre szabott fejlesztési tervét, amely tartalmazza az adott kliens prevenciós szükségleteinek meghatározását, a prevenciós szükségletek meghatározásához felhasznált diagnosztikus eszközöket és a program során elérhető személyes fejlesztési célokat. Az elterelést végző intézmények a következő tartalmi szolgáltatások ötvözésével végezhetik a diverziós eljárást: - egyéni és/vagy csoportos konzultációs (counselling) technikák és foglalkozások, - interaktív edukációs foglalkozások, - támogató (szupportív) folyamatok biztosítása, - a (gyógyulási) motiváció megerősítésére törekvő technikák alkalmazása, - önismereti csoportok szervezése, - célcsoport-szegmentált foglalkozások szervezése (pl. korosztályi, kulturális, droghasználati stb. megkülönböztetésekkel), - egészségfejlesztési szemlélet (az Ottawai Charta tükrében), - szülők, hozzátartozók bevonása (önmagában nem, csak kiegészítő elemként alkalmazható). A pályázó vállalja, hogy az illetékességi területéről érkező, ott állandó lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező érintettet - amennyiben állapota nem igényel egészségügyi ellátási formát - befogadja, részére a szolgáltatási szerződés szerint a legmegfelelőbb szolgáltatást nyújtja, őt csak írásban megfogalmazott indokkal veszi ki a programból. Az elterelés sikerességét a szolgáltatási szerződésben meghatározott program elvégzése jelenti. A foglalkozások időtartama minimálisan kéthetenként átlagosan 2 óra, amely a fél év során 24 órát, illetve az első alkalommal a statusfelvételt jelenti. Az előzetes állapotfelmérés nem tartozik bele az elterelés hat hónapjába. Az elterelés végén a szakmai szolgáltató a Rendelet melléklete szerinti igazolást állít ki öt eredeti példányban, amelynek egy példányát 5 évig minden ehhez kötődő dokumentummal együtt megőrzi, és a szakmai program teljesítéséről szóló igazolás négy példányát, a Rendelet 10. (1) bekezdés alapján kliensének átadja. - 7 -
10. A pályázattal kapcsolatos további információk: Jelen pályázati felhívás, továbbá a pályázati adatlap együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges valamennyi feltételt. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás: Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.) Dr. Kósa Edina: 1-237-6725, e-mail: kosa.edina@ndi-int.hu A pályázati adatlap és felhívás letölthető: http://www.ndi-szip.hu vagy http://www.szmm.gov.hu honlapokon vagy beszerezhető a Nemzeti Drogmegelőzési Intézettől (1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.). - 8 -
I. 2. Az egész életen át tartó tanulás programja (LLP) EAC/S07/12 (2012/C 232/04) 1. Célkitűzések és leírás E pályázati felhívás alapját az egész életen át tartó tanulás programjának létrehozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács által 2006. november 15-én elfogadott határozat (1720/2006/EK határozat) képezi. A program a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozik. Az egész életen át tartó tanulás programjának külön célkitűzéseit a határozat 1. cikkének (3) bekezdése sorolja fel. 2. Támogathatóság Az egész életen át tartó tanulás programja az oktatás, a szakoktatás és a szakképzés minden típusára és szintjére vonatkozik, és a határozat 4. cikkében felsorolt valamennyi jogalany számára elérhető. Az egész életen át tartó tanulás programja olyan pályázók számára elérhető, akik a következő országok egyikében rendelkeznek székhellyel: - az Európai Unió 27 tagállama, - az EGT- és az EFTA-országok: Izland, Liechtenstein, Norvégia, - tagjelölt országok: Horvátország, Törökország, - Svájc, - Albánia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró és Szerbia (csak az 1720/2006/EK határozat mellékletének A.2. pontjában felsorolt programokra). A Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságból származó pályázók továbbá a következő tevékenységekkel kapcsolatban támogathatók: - Comenius, Grundtvig, Erasmus és Leonardo da Vinci előkészítő látogatások, - Comenius és Grundtvig munkahelyi képzés, - Grundtvig látogatások és csereprogramok, - Erasmus hallgatói mobilitás tanulmányi céllal, - Erasmus oktatói mobilitás - oktatási megbízások, - tanulmányi látogatások a transzverzális program 1. kulcstevékenységének keretében, - Leonardo da Vinci mobilitás. Összhangban az egész életen át tartó tanulás programját létrehozó határozat 14. cikkének (2) bekezdésével a Comenius, az Erasmus, a Leonardo da Vinci, a Grundtvig, valamint a Transzverzális program kulcstevékenységei alá tartozó multilaterális projektek és hálózatok nyitva állnak azon harmadik országbeli partnerek előtt is, amelyek a határozat 7. cikke alapján még nem vesznek részt az egész életen át tartó tanulás programjában. Kérjük, az érintett programokra és a - 9 -
részvétel módjára vonatkozó részletes információkért keresse az egész életen át tartó tanulás 2013. évi programjára vonatkozó útmutatót. 3. Költségvetés és a projektek időtartama Az erre a pályázati felhívásra elkülönített összeg hozzávetőlegesen 1 276 millió euró. Mind a megítélt támogatások összege, mind a projektek időtartama eltérhet olyan tényezők függvényében, mint például a projekt típusa vagy az érintett országok száma. 4. A pályázatok benyújtásának határideje A főbb határidők a következők: Comenius egyéni diákmobilitás 2012. december 3. Comenius, Grundtvig: Munkahelyi képzés első határidő: 2013. január 16. további határidők: 2013. április 30. 2013. szeptember 17. Comenius tanárasszisztensi ösztöndíjak 2013. január 31. Comenius, Erasmus, Leonardo da Vinci, Grundtvig: Multilaterális projektek, hálózatok és kísérő intézkedések 2013. január 31. Leonardo da Vinci: Innováció átadására irányuló többoldalú projektek 2013. január 31. Leonardo da Vinci: Mobilitás (a Leonardi da Vinci mobilitási bizonyítványt is beleértve); Erasmus: Intenzív nyelvi képzések (EILC) 2013. február 1. Jean Monnet program 2013. február 15. Comenius, Leonardo da Vinci, Grundtvig: Partnerségek; Comenius: Comenius Regio partnerségek; Grundtvig: Műhelytalálkozók 2013. február 21. Erasmus: Intenzív programok, hallgatói mobilitás tanulmányok és szakmai gyakorlat céljából (az Erasmus konzorciumi hitelesítést is beleértve) és oktatói mobilitás (oktatási megbízások és személyzeti képzés) 2013. március 8. Grundtvig: Gyakornokság, 50 éven felüliek önkéntességi projektjei 2013. március 28. Transzverzális program: 1. kulcstevékenység - tanulmányutak első határidő: 2013. március 28. második határidő: 2013. október 15. Transzverzális program: minden más tevékenység 2013. február 28. A Grundtvig szakmai látogatások és cserekapcsolatok, illetve az előkészítő látogatások valamennyi ágazati programhoz címekhez országonként különböző határidők tartoznak. Kérjük, további információért az országában működő nemzeti iroda honlapján tájékozódjon. 5. További információk "Az egész életen át tartó tanulás programja. Általános pályázati felhívás a 2011-2013 közötti időszakra - Stratégiai prioritások 2013" teljes szövege, az egész életen át tartó tanulás - 10 -
programjára vonatkozó 2013. évi útmutató, valamint a pályázati űrlapok elérhetőségére vonatkozó információk a következő internetes címen érhetők el: http://ec.europa.eu/education/llp/officialdocuments-on-the-llp_en.htm A pályázatoknak a felhívás és az egész életen át tartó tanulás programjára vonatkozó útmutató teljes szövegében foglalt valamennyi feltételnek meg kell felelniük, és kizárólag az előírt formanyomtatványon nyújthatók be. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok: pályázati űrlapok - 11 -
I.3 Támogatás kedvezményes balatoni osztálykirándulás/erdei iskola szervezésére A Vadóctanya Ifjúsági Tábor üzemeltetője, a Na-Joó Bt. pályázatot hirdet "Támogatás kedvezményes balatoni osztálykirándulás/erdei iskola szervezésére" címmel. 1.) Pályázat célja: Szeretnénk lehetőséget biztosítani olyan oktatási intézmények, szervezetek, alapítványok számára is, akiknek a jelen gazdasági helyzetben nincs, illetve korlátozott mértékben van lehetősége osztálykirándulás, erdei iskola szervezésére. 2.) Támogatottak köre (a pályázók): Pályázatot nyújthatnak be azok az alap és középfokú oktatási intézmények, osztályközösségek, diákönkormányzatok, szervezetek, egyesületek, alapítványok, melyek gyermek/ifjúság közösségeit fogják össze, és fontos szempontként kezelik a környezet megismerését, megvédését, és a közösség építő program hasznos megvalósítását tervezik a Balatonon. Nem nyújthatnak be pályázatot magánszemélyek. 3.) Osztálykirándulás/Erdei iskola helyszíne: Vadóctanya Ifjúsági Tábor (8315 Gyenesdiás, Tulipán u. 3.) 4.) Pályázható időpont: 2013. április 15. - június 16. közötti időszak. 5.) Pályázható létszám/éjszakák száma: Nincsen maximalizálva sem a pályázható éjszakák száma, sem a csoport létszáma, de a csoportnak minimum 20 főből + kísérőkből kell állnia. 6.) Támogatás mértéke: Osztálykirándulás/erdei iskola összköltségének (szállás, étkezés) 25%-a. 7.) Költségek (a 25%-os támogatás elnyerése esetén)*: ellátás nélkül 1500 Ft/fő/éj reggelivel 1875 Ft/fő/éj félpanzióval 2475 Ft/fő/éj teljes ellátással 3225 Ft/fő/éj * szállás díjon felül fizetendő: IFA (kizárólag 18-70 év között kell fizetni, 400 Ft/fő/éj) és egyszeri ágynemű díj (400 Ft/fő) 8.) Pályázat beadása: 2013. január 7-től 2013. április 16-ig (folyamatosan). 9.) További kedvezmények: A pályázatot elnyert szervezetek további kedvezményekben részesülhetnek a honlapunkon (http://www.vadoctanya.hu) megtalálható programlehetőségek esetén. - 12 -
A kitöltött pályázati adatlapokat kérnénk, hogy elektronikus formában küldjék el az info@vadoctanya.hu email címre. A pályázatok elbírálása folyamatos. A támogatást elnyerő szervezeteket pedig leadástól számított 1 héten belül értesítjük. Vadóctanya Ifjúsági Tábor H-8315 Gyenesdiás, Tulipán utca 3. http://www.vadoctanya.hu Üzemeltető: Na-Joó Bt. H-2040 Budaörs, Szivárvány u. 20. Tel./Fax. (+36-23) 420-470 Mobil: +36-20-9-240-805 E-mail: info@vadoctanya.hu - 13 -
I.4 Népi Játékok Fesztiválja az Óvodában/ Iskolában Kiíró: Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület Pályázhatnak: - óvodák, iskolák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén Ezen kategóriában nem pályázhatnak falunapok, városnapok, fesztiválok szervezői. A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által választott helyszínen egy jó hangulatú tartalmas rendezvényt szervezünk.az egyesületek tulajdonában lévő 80 db népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk (melyek bérleti díja kb. fél millió Ft lenne) Kézműves foglalkozást tartunk. Az iskolások íjászkodhatnak, íjász segítségével a honfoglaláskori jurta mellett, melyben róvásírás kiállítást tekinthetnek meg. A pályázat célja: a hagyományos régi játékok és egyén népi tevékenységek megismertetése a mai gyerekekkel. Foglalkozásainkon a gyerekeket hozzásegítsük ahhoz, hogy megtalálják örömüket a játék, a néphagyományok által. Alapvető célkitűzésünk a minőségi, hagyományos, népi kultúrán alapuló szemlélet megteremtése, a nemzedékek közötti távolságok oldása. A program időtartama: 2-3 óra (a résztvevő gyerekek egyéni adottságaitól függően). A program kellékei óvodások számára: - 80 db játék: 30 fajta nagy méretű népi és történelmi játék- kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, lengőteke, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, mini gólyalábak, tandemsík, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, bige, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, 50 db asztali logikai fajáték. - A "Sütöde" - kézműves játszóház - "Kenyérbába" készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig). A gyerekekkel kőmalomban búzát őrölünk, ezt a lisztet gyúrjuk a tésztába, - 14 -
nyújtjuk, formázzuk, alakra vágjuk, magvakkal díszítjük, és végül kis kemencében megsütjük (nem étkezési célra). Havonta 1 helyszínen külön választható műsorszám: interaktív mesejáték, mely táncházzal zárul. (A formanyomtatványon ezt a programot külön kell igényelni, és elbíráláskor tályékoztatjuk, hogy ez a műsorszám benne lesz-e a programban.) A játszótér egy időben 150 óvodás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban. A program kellékei iskolások részére: - 80 db játék: 30 fajta nagy méretű népi és történelmi játék: sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, lengőteke, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, mini gólyalábak, tandemsík, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszietető, halacska szemező, egéretető, nyíldobó, karikadobó, bige, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, 50 db asztali logikai fajáték. - Íjászat oktatás, kipróbálás. - A "Sütöde" - kézműves játszóház - "Kenyérbába" készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig). A gyerekekkel kőmalomban búzát őrölünk, ezt a lisztet gyúrjuk a tésztába, nyújtjuk, formázzuk, alakra vágjuk, magvakkal díszítjük, és végül kis kemencében megsütjük (nem étkezési célra). Vagy agyagékszer készítés hagyományos modszerekkel. (Ebben az esetben kézmosási lehetőség biztosítása szükséges.) - jurtaállítás, a jurtában róvásírás kiállítás tekinthető meg. A diákoknak lehetőséget biztosítunk a rovásírás kipróbálására. A saját nevüket írhatják rá a már megszerzett érmeik hátoldalára. A játékokkal való ismerkedés verseny formájában zajlik, melyhez a szükséges kellékeket (térkép, jutalom érem) mi biztosítjuk. A játszótér egy időben 200 iskolás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban. Önrész: 850 Ft/gyerek (min. 70 résztvevő). Ez az összeg a következő költségeket tartalmazza: az alapanyagokat, a díjakat (minden gyermek ajándékot kap, egy fába égetett érmet, nemzeti színű szalagra fűzve), a diplomákat, plakátokat, az animátorok tiszteletdíját. A rendezvényre meghívhatják a szülőket, rokonokat is, a 14 év feletti vendégek és a pedagógusok ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A 2 és 14 év közötti meghívott gyerekek számára érvényes a 800 Ft/gyerek önrész. - 15 -
Az önrész mértéke csökken a következő feltételek szerint: Azok az intézmények számára melyeken már tartottunk rendezvényt az elmúlt három évben az önrész mértéke 700 Ft/gyerek és az egyszerűsített formanyomtatványt kell benyújtaniuk. 120 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 700 Ft/gyerek. Ha az intézmény létszáma kisebb mint 70 fő több intézmény összefogva is nyújthat be pályázatot (iskola - óvoda vagy két óvoda, esetleg két iskola) egy formanyomtatvány közös kitöltésével. Ilyen esetben fontos a közös helyszín megjelölés. Több intézmény összefogva is nyújthat be pályázatot (minden intézmény adatait kérnénk feltüntetni), ha egy közös helyszínt jelölnek meg és a közös gyereklétszám meghaladja a 140 főt két rendezvényt tartunk ugyanazon a napon különböző időpontban. Az önrész mértéke pedig 700 Ft/gyerek. Nagy létszámú intézményeknél vagy több intézmény összefogásából származó nagy létszámú rendezvények esetén az önrész mértéke 175 000 Ft/nap. Ilyen esetben ugyanazon a helyszínen egy nap alatt két programot tartunk különböző időpontokban. A maximum létszám óvodák számára 300 fő, kb. egyenlően elosztva 150-150 főre rendezvényenként, iskolák esetében 400 fő, kb. egyenlően elosztva 200-200 főre rendezvényenként. Szállítási költség: az egyesület székhelyétől (Jászkarajenő) számítva, 50 km-ren belül ingyenes (a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a a költségeket), a távolabb lévő helyszínek esetében az első 50 km-t szintén a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület állja, ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km Terveink szerint havonta 3-6 rendezvényt tudunk lebonyolítani. A pályázatok benyújtása: a pályázati formanyomtatványon lehet, a szándéknyilatkozat mellékelésével: - postai úton Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület címére: 2746 Jászkarajenő, Ady E. 95. vagy - e-mailben: magor.magyarjai@freemail.hu. címre A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is le lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában. Támogatási időszak: 2013. február 1. és 2013. december 31. között megrendezésre kerülő rendezvényekre A rendezvény időpontját a pályázó adja meg (érdemes minimum 5 időpontot megjelölni, - 16 -
de minél nagyobb időszakot megadva növeli az intézmény esélyét a kedvező elbírálásra). Hogy hány órakkor kezdődjön a program az intézmény dönti el. Benyújtási határidő: 1. Február 15. - februárra, márciusra tervezett rendezvények benyújtási határideje (indokolt esetben lehet kérni az áprilisi rendezvény elbírálását) 2. március 15. - az áprilisra, májusra, júniusra tervezett rendezvények benyújtási határideje. 3. április 15. - június 15.-december 31. közötti rendezvények beadási határideje. Pót beadási határidők: A júliuri rendezvények, 2. benyújtási határideje június 20. Az augusztusi rendezvények, 2. benyújtási határideje július 20. A szeptemberi rendezvények, 2. benyújtási határideje augusztus 17. Az októberi rendezvények 2. benyújtási határideje szeptember 20. A novemberi rendezvények 2. benyújtási határideje október 20. A decemberi rendezvények 2. benyújtási határideje november 20. Elbírálás: A benyújtási határidőtől számított 10 napon belül. Értesítés: Az elbírálástól számítva 15 napon belül. Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák, nyertes pályázók számára a a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumokat és annak beküldési határidejét, módját. Érdeklődni lehet: e-mailben a magor.magyarjai@freemail.hu címen vagy telefonon az egyesület alelnökénél: Lőrincz Teréz, telefonszám: 06 70 615 6275. Bővebb információ a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesülethonlapján található: http://www.fakorhinta.gportal.hu (képek, videók a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb) - 17 -
I.5 Könyvadomány határon túlra A Kölcsey Ferenc Alapítvány pályázatot hirdet hazai könyvtárak (közművelődési, iskolai, felsőoktatási, egyházi, egyesületi) számára, hogy könyvadománnyal támogathassák határon túli magyar testvérintézményüket, illetve testvérszervezetüket. A Testvérkönyvtár segítő program keretében a pályázónak vállalnia kell, hogy az elnyert összegből értékes tartalmú szépirodalmat., szakirodalmat, gyermekirodalmat vásárol a hazai könyvtermésből a partner igényelnek megfelelően, és gondoskodik az adomány célbajuttatásáról. A "Testvérkönyvtár" program keretében pályázni lehet évente. A pályázatok beadási lejárata május 31. és szeptember 30. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. A pályázó szervezet nevét, címét, telefonját, számlaszámát. 2. A támogatandó partner nevét, címét, vezetőjének nevét, beosztását. 3. A testvérkapcsolat előzményeit, jellemzést tartalmazó rövid leírást (mekkora közösséget szolgál a könyvadomány). 4. Nyertek-e más alapítványtól támogatást a korábbi esztendőkben? 4. Kötelezettségvállalási nyilatkozat arról, hogy a küldeményt célba juttatja, és az adományozott az átvételi elismervényével és a számlákkal elszámol folyó év december 31-ig. A cégszerű aláírással és banki igazolással ellátott pályázatot május 31-ig, illetve szeptember 30-ig két példányban kell benyújtani az Alapítvány címére (Budapest, 1138, Róbert Károly krt. 20. VI. emelet 80. ajtó) normál levélben. http://kolcseyalapitvany.fw.hu/ - 18 -
I.6 Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola Cím elnyerésére (2013) Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET nevelési-oktatási intézmények számára Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére. A pályázat célja Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM) - a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján - fontosnak tartja, hogy az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatokra építő, azaz tevékenységorientált környezeti és fenntarthatóságra nevelésben részesüljön. A fenntarthatóság elveinek, a környezettudatosság valamint a fenntartható fogyasztás és fejlődés oktatási intézményekben történő minél hatékonyabb megjelenése érdekében az oktatásért és a környezetvédelemért felelős tárcák 2005-ben közösen létrehozták az "Ökoiskola" címet (továbbiakban: Cím), melyet azóta minden évben pályázat útján nyerhetnek el a nevelési-oktatási intézmények. A Cím azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek az elismerése, amelyek intézményi keretek között átgondoltan és rendszerszerűen foglalkoznak a környezettudatosság, a fenntartható fogyasztás és fejlődés pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti-, és egészségneveléssel. A Cím adományozása kapcsolódik az ENSZ "A fenntarthatóságra oktatás 2005-2014" évtizedének programjához. A Cím pályázati rendszerének kimunkálása az ENSI (Iskolai Környezeti Kezdeményezések) nemzetközi hálózat több évtizedes tapasztalatai alapján történt. A pályázat tárgya: A kidolgozott kritériumrendszer alapján dolgozó intézmények számára az Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerése A pályázók köre: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7. (1) bekezdésének b)-h) pontjában meghatározott belföldi székhelyű nevelési-oktatási intézmények, fenntartótól függetlenül. Az Ökoiskola cím alkalmazhatósága - A nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar Ökoiskola cím az oktatási- - 19 -
nevelési intézmények megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teszi az intézményt a szülők számára, és pozitív külső visszajelzést nyújt az intézmény munkájáról a fenntartó számára. - Az állami kezdeményezésre létrejövő hálózat intézményei nagyobb eséllyel vesznek részt a környezeti nevelési, illetve a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon. - A cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagja lesz, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere bővül, a hálózat programjai segítik szakmai fejlődését. A díjazottak oklevelet kapnak. Az oklevelet az EMMI oktatásért felelős államtitkára és a VM környezeti nevelésért felelős igazgatási és jogi helyettes államtitkára közösen adják ki. A pályázaton elnyert Cím nem jár együtt költségvetési támogatással. Az elnyerhető Címek száma nincs maximálva. Pályázati feltételek - A tagintézményekkel rendelkező intézményeknek tagintézményekként külön-külön kell pályázatot benyújtaniuk. Amennyiben az intézmény az alapító okiratában rögzített több tagintézménnyel rendelkezik, kizárólag azon tagintézményeire nyújthat be különkülön pályázatot, ahol a pályázati feltételek adottak. - A pályázónak rendelkeznie kell nevelőmunkájára vonatkozóan olyan kiemelkedő és eredményes feladatvállalással és tevékenységgel, melynek iránya a korszerű környezeti nevelés céljainak elérése érdekében hatékonyan valósult meg, illetve a pályázónak képesnek kell lennie arra, hogy a Cím elnyerését követően folyamatosan teljesítse az Ökoiskola kritériumrendszer feltételeit, mely a 3. sz. melléklet, az Önértékelési táblázat bevezetőjét képezi. - A pályázónak pályázatában be kell mutatnia, hogy helyi nevelési programjában központi szerepet foglal el a környezeti nevelés, továbbá hogy a programokat az adott tagintézmény, illetve ha teljes intézményről van szó, akkor a teljes intézmény vonatkozásában valósítja meg. Pályázati feltételek az Ökoiskola cím elnyerésére - első alkalommal: - Minden olyan intézmény, tagintézmény pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy intézményi oktató-nevelő munkája során minden kritériumcsoport esetében teljesíti az Önértékelési táblázatban (3. sz. melléklet) az először pályázó intézmények számára kritériumcsoportonként meghatározott minimumpontszámokat, és önértékelésére kapott összes pontszáma eléri vagy meghaladja a 60 pontot. Pályázati feltételek az Ökoiskola cím megújítása esetén: - Minden olyan intézmény, tagintézmény pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy - 20 -
intézményi oktató-nevelő munkája során minden kritériumcsoport esetében teljesíti az Önértékelési táblázatban (3. sz. melléklet) az újra pályázó intézmények számára kritériumcsoportonként meghatározott minimumpontszámokat, és önértékelésére kapott összes pontszáma eléri vagy meghaladja a 80 pontot. Az intézmény bemutatása során igazolja, hogy az elmúlt három évben fejlesztette ökoiskolai munkáját. Pályázati feltételek az Örökös Ökoiskola cím elnyerésére: - Minden olyan intézmény, tagintézmény pályázhat, amely legalább három alkalommal elnyerte már az Ökoiskola címet, illetve 2013-ban harmadik alkalommal az Ökoiskola Cím birtoklásának legalább 6. évében nyeri el azt. - Az Örökös Ökoiskola cím elnyeréséhez az Ökoiskola címre harmadszor pályázó intézmények, tagintézmények az Ökoiskola 2013 pályázathoz kérjük, mellékeljék az intézmény (vagy alapító okirattal igazolt jogelődje) által korábban elnyert Ökoiskola oklevelek másolatait, valamint az Ökoiskola cím elnyerése óta jogutódlással átalakult intézmények esetében az alapító okirat másolatát is, mely igazolja, hogy az intézmény/tagintézmény jogelődjének pedagógiai munkáját folytatja. Pályázatot benyújtani az alább felsorolt összes dokumentum benyújtásával lehet: 1. Pályázati adatlap 2. Szándéknyilatkozat 3. Önértékelési táblázat 4. Az intézmény és ökoiskolai tevékenysége bemutatása Örökös Ökoiskola cím pályázat esetén benyújtandó további dokumentumok: 5. Az iskola korábbi Ökoiskola okleveleinek másolata. 6. Jogutód intézmény esetén alapító okiratának másolata, mely igazolja, hogy jogelődjének pedagógiai munkáját folytatja. Érvényesen pályázni csak a jelen pályázati felhíváshoz tartozó, megfelelően kitöltött pályázati adatlap, a kitöltött és csatolt mellékletek, továbbá a szükséges nyilatkozatok teljes körű benyújtásával lehet. A pályázat elbírálása A pályázatokat az EMMI és a VM által közösen kijelölt Értékelő bizottság szakértők bevonásával bírálja el. Az Értékelő bizottság összetétele/tagjai Elnök: Simonyi István (EMMI) Szavazati joggal rendelkező tagok 1. Dr. Gerőcs Valéria (VM), 2. Victor András (Magyar Környezeti Nevelési Egyesület - MKNE) - 21 -
3. Havas Péter (KÖRLÁNC Egyesület) Titkárság (a lebonyolító részéről delegált személyek) Varga Attila és Vadonné Dobos Éva (OFI) Az értékelés főbb szempontjai Formai értékelés - Vizsgálandó szempontok o Kötelező pályázati dokumentumok megléte a kiírásban rögzített módon és formában o Kötelező mellékletek megléte a kiírásban rögzített módon és formában o Megfelelés a kiírásban rögzített formai követelményeknek: minimális karakterszám a 4. sz. mellékleten, kötelező aláírások megléte a dokumentumokon, az önértékelési táblázat celláinak pályázati kiírás alapján történt kitöltése. Tartalmi értékelés 1. Vizsgálandó szempontok - Az önértékelési táblázatban a teljesített és tervezett kritériumok dokumentálására megjelölt dokumentumok esetében a beazonosíthatóság és a relevancia. - Az önértékelési táblázatban a teljesített és tervezett kritériumokkal kapcsolatban megjelölt felelős kapcsolattartó esetében szintén a beazonosíthatóság és a relevancia. - Az önértékelési táblázatban a tervezett kritériumok esetében megjelölt határidő a pályázati kiírásban rögzített megadott időtartamon belüli-e és reális-e. - Az önértékelési táblázat alapján a pályázó iskola eléri-e a minimum pontszámot a pályázati kiírásban meghatározott módon, minden kritériumcsoport esetében. - A pályázó ökoiskolai munkája illeszkedik-e a település fenntarthatóság-központú településfejlesztési koncepciójához, és a fenntartó írásban nyilatkozott-e, hogy támogatja az iskolát ökoiskolai céljainak elérésben. - A pályázatot írásbeli nyilatkozatával támogatja a munkavállalók közössége, a pályázó közalkalmazotti tanácsa. - A pályázó munkáját külső partnerek (civil szervezetek, cégek, magánvállalkozók) is támogatják. Az erre vonatkozó három évnél nem régebbi, hatályos írásbeli nyilatkozatokat csatolni kell. - A pályázó a fenntarthatóságra nevelés gyakorlatában törekszik arra, hogy biztosítja a különböző nevelési fokozatok egymásra épülését (óvoda, általános iskola, középiskola, felsőoktatás). 2. A szakértők, a pályázatok beadását követően, a pályázat értékelésének első ütemében 2013. május 15-ig, az értékelés második ütemében 2013. október 31-ig javaslatot tesznek az Értékelő bizottság számára. 3. Az EMMI közoktatásért felelős helyettes államtitkára az Értékelő bizottság javaslata - 22 -
alapján 15 napon belül döntést hoz. 4. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a döntést követő 10 napon belül elektronikus levélben értesíti a pályázókat a döntés eredményéről, illetve a nyertes pályázók listáját az OFI (http://www.ofi.hu), az Ökoiskola Hálózat (http://www.okoiskola.hu) honlapján és a Kormányzati portálon (http://www.kormany.hu) a VM és az EMMI honlapjain közzéteszi. Az Ökoiskola cím és oklevél ünnepélyes átadásáról a nyertes pályázókat külön értesítjük. További információk - A Címet elnyerő intézmények oklevelet kapnak, mely igazolja, hogy az intézmény jogosan használja az Ökoiskola címet és emblémát. - Az Ökoiskola Címet a nyertes pályázó az oklevél keltezésétől számított három naptári éven keresztül használhatja. - A Cím - a kritériumrendszer alapján - a hároméves periódus végén újabb pályázat útján szerezhető meg ismét. - A Címet második alkalommal elnyerő pályázók számára lehetőség nyílik arra, hogy az Ökoiskola programon belül mentori feladatokat vállaljanak. - Ha a Címet már korábban elnyert intézmények három éven belül új pályázattal nem kezdeményezik a Cím birtoklásának meghosszabbítását, akkor a három év lejártával a Címet automatikusan elveszítik, melyről értesítést kapnak. A Címet elveszítő intézmények a későbbiekben újabb pályázat útján visszanyerhetik Címüket. Ez esetben a Címre újrapályázó intézménynek tekintendők. - Az Örökös Ökoiskola címet elnyert sikeres pályázók visszavonásig használhatják a címet. - Az Örökös Ökoiskola címet elnyert intézmények közül az Ökoiskola programon belül - mint a program potenciális forrásközpontja - lehetősége van mentori feladatok vállalására is. - Az intézmények Címnek megfelelő tevékenységét az oktatásért és a vidékfejlesztésért felelős minisztérium (a jelen pályázat kiírásának időpontjában a Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium), valamint az általuk felkért szakemberek ellenőrzik a Cím használatának ideje alatt. HIÁNYPÓTLÁSRA EGYSZERI ALKALOMMAL, AZ ARRA TÖRTÉNŐ FELSZÓLÍTÁS ÁTVÉTELÉT KÖVETŐ ÖT MUNKANAPON BELÜL VAN LEHETŐSÉG! A pályázat benyújtása - A pályázat beadási határideje folyamatos. Az értékelés az év során két ütemben történik: 1. ütem 2013. április 3. 24.00 óra (a postabélyegző kelte, az elektronikus beküldés határideje) beküldött pályázatok értékelése - 23 -
2. ütem 2013. szeptember 16. 24.00 óra (a postabélyegző kelte, az elektronikus beküldés határideje) beküldött pályázatok értékelése A szeptember 16. után postára adott küldemények automatikusan a következő tanévre beadott Ökoiskola Cím pályázatként kerülnek nyilvántartásba. Kérjük, hogy a pályázat 1 eredeti példányát ajánlott küldeményként nyújtsák be! (Kérjük, ellenőrizzék, hogy a postán a megfelelő dátummal ellátott bélyegző kerüljön a borítékra!) - A pályázat teljes dokumentációját összeállítva, egy borítékban, ajánlott küldeményként, postai úton kell eljuttatni az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet címére: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. (1363 Budapest, Pf. 49). A borítékon kérjük feltüntetni: Ökoiskola cím 2013. Ezen kívül a A pályázat 1. sz mellékletében kért adatokat a http://felmeres.ofi.hu/index.php?sid=97469&lang=hu címen elérhető elektronikus felületre töltsék fel. - A pályázat 3. sz. mellékletét elektronikus formában el kell küldeni a vadonne.eva@ofi.hu címre. - A pályázat elkészítését támogató segédanyagok a http://www.okoiskola.hu honlapon megtalálhatóak. A pályázatról és szakmai kérdésekben további információt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben Vadonné Dobos Éva és Varga Attila pályázati referensek nyújtanak a 06/1/235-7270 telefonszámon, hétfőtől csütörtökig 8:00-16:30 óra között, pénteken 8:00-14:00 óráig, illetve e-mailen a vadonne.eva@ofi.hu, címen. Az elektronikus pályázással kapcsolatban technikai segítséget szintén ezen az e-mail címen kérhetnek. Az Ökoiskola címet elnyerő intézmények kötelezettségei A Címet elnyert intézményeknek az önértékelés alapján minden tanévben feladattervet kell készíteniük, amely az intézmény éves munkatervének szerves részeként kijelöli a tanév ökoiskolai feladatait, felelősökkel, határidőkkel. A feladattervet az intézményeknek - a meghatározott határidők betartásával - végre kell hajtaniuk. Örökös Ökoiskola cím 1. Az Örökös Ökoiskola cím visszavonásig érvényes. Egyebekben az Örökös Ökoiskola címmel rendelkező intézmények jogai és kötelezettségei az Ökoiskola címmel rendelkező intézmények jogaival és kötelezettségeivel megegyeznek. Egy intézmény Örökös Ökoiskola címének visszavonásáról az ökoiskolai monitoring vizsgálatok eredményei alapján az EMMI oktatásért felelős államtitkára és a VM környezeti nevelésért felelős igazgatási és jogi helyettes államtitkára közösen döntenek. - 24 -
2. Azok az intézmények, amelyek a 2013-as Ökoiskola pályázatukkal válnak jogosulttá az Örökös Ökoiskola címre, a 2013-as Ökoiskola pályázatuk sikere esetén automatikusan Örökös Ökoiskola címet szereznek. A pályázó pályázata benyújtásával tudomásul veszi és elfogadja a jelen felhívásban meghatározott feltételeket. http://www.ofi.hu A pályázattal kapcsolatos dokumentumok: pályázati csomag - 25 -
I.7 CETELEM ZÖLDSULI PROGRAM 2013 (ÚJ) Pályázati felhívás A Magyar Cetelem Bank a fiatalok környezettudatos, felelős gondolkodásának erősítése jegyében a National Geographic Magazinnal karöltve 2013-ban ismételten meghirdeti Cetelem Zöldsuli Program pályázatát. Kiíró: Magyar Cetelem Bank Együttműködő partner: National Geographic Magazin A pályázat célja A Cetelem Zöldsuli Program célja a környezettudatos gondolkodás erősítése a fiatalok, vagyis a jövő generációjának aktív bevonásával. A pályázat keretében nyújtott támogatás segítségével a hazai általános iskolák számára lehetőség nyílik az udvaraik zöldfelületének fejlesztésére, egy élhetőbb, fenntarthatóbb környezet megteremtésére. A pályázat idén új elemekkel bővült, így még több iskola alakíthatja ki "álomudvarát", és még inkább előtérbe kerül a környezettudatos gondolkodás erősítése: - 12 iskola nyerhet! A pályázaton idén a Cetelem 12 intézmény számára nyújt egyenként 500 000 forint támogatást a kiválasztott terület (udvar, játszótér stb.) parkosítására, növények ültetésére. - Ökotudatos Suli Különdíj! A Cetelem Zöldsuli Program 2013-as pályázata keretében az Ökotudatos Suli Különdíj is odaítélésre kerül, melynek nyertese örökös National Geographic Magazin előfizetésben részesül. Pályázati feltételek 1. A pályázók köre - A pályázaton magyarországi általános iskolák indulhatnak, amelyek vállalják a pályázatban meghirdetett feltételek teljesítését. - A pályázaton nem indulhatnak azok az általános iskolák, amelyek a korábbi években a Cetelem Zöldsuli Program nyertesei voltak. - A pályázaton nem vehetnek részt a Kiíró és az együttműködő partner tanácsadói, munkavállalói, azok házastársai és közvetlen hozzátartozói. 2. A jelentkezés feltételei - A pályázó teljes körűen és feltétel nélkül elfogadja a pályázati felhívásban (beleértve annak mellékleteit is) részletezett feltételeket és a nyertesek kiválasztásának módját. - A pályázó a pályázati anyag benyújtásával tudomásul veszi és hozzájárul, hogy a pályázatban szereplő információkat, illusztrációkat a Kiíró nyilvánosan felhasználja (például a program népszerűsítése céljából). - A pályázó vállalja, hogy o a Cetelem Zöldsuli pályázatát 2013. szeptember 30-ig megvalósítja, és o az ültetés eredményéről írásos beszámolót küld a zoldsuli@cetelem.hu címre. 3. A pályázati anyag tartalma A pályázónak rövid pályázati anyagot kell összeállítania, melynek az alábbi elemeket kell tartalmaznia: - 26 -
a. Leírást az iskolaudvar zöldterületének tervezett kialakításáról. b. Egy rövid kivonatot, mely a Zöldsuli szavazó oldalán támogatja az iskola pályázatát.* c. Fotót az iskolához tartozó területről, amelyet zöldebbé szeretne tenni (udvar, bejárat, sportpályák környéke stb.). d. Egyszerű tervrajzot, amelyen feltüntetik, hogy hová mit szeretnének elültetni. e. Költségtervet a tervezett zöldítésről A pályázat kiírójának célja, hogy az iskolaudvarok zöldítése által segítse a diákok környezettudatosabbá válását, az önmagáért és a környezetért felelős gondolkodás kialakulását. Éppen ezért kérjük, hogy olyan pályázatokat nyújtsanak be, melyek az iskola zöldfelületeinek bővítését célozzák, az esztétikai célokat szolgáló kertépítési (pl. például sziklakert és kerti tó létesítése) vagy mezőgazdasági termesztéshez hasonló (például fűszernövények ültetése, zöldségtermesztés) tevékenységekre vonatkozó tervek helyett. Tájékoztatásul az ültetés költségeiről 500 000 Ft elegendő: o vagy 15-16 nagyobb facsemete elültetésére, o vagy 40-50 cserje ültetésére, o vagy 350 nm-nyi terület gyepesítésére beleértve a talaj előkészítését és az anyagköltséget is. 4. A pályázat határideje, beküldési módja - A pályázatok beérkezésének határideje: 2013. április 15. 24:00 - A pályázati anyagokat, tekintettel a környezetvédelmi szempontokra, a pályázók egy internetes felületre, az erre a célra kialakított, http://www.cetelem.hu/jelentkezes címen elérhető weboldal megfelelő rovatába kell feltölteni. 5. A pályázatok elbírálására vonatkozó információk Valamennyi érvényes beérkezett pályázat részt vesz a Cetelem Zöldsuli Program weboldalán lebonyolításra kerülő nyilvános, online szavazáson. A támogatásban részesülő 12 iskola kiválasztása a következők szerint történik: - A program online felületén indított szavazáson a hat legtöbb szavazatot gyűjtő iskola pályázata nyer egyenként 500 000-500 000 Ft-os támogatást a zöld területek növeléséhez. A szavazás 2013. 04. 19-2013. 05. 14-ig tart. - További hat, a Cetelem és a National Geographic munkatársaiból álló zsűri szakmai döntése alapján kiválasztott pályázat szintén egyenként 500 000-500 000 Ft-os támogatáshoz jut, amelyet a zöldebb iskolai környezet kialakítására használhatnak fel. A zsűrizés során többlet pontot kapnak azok az iskolák, amelyek esetében a zöldterület növeléséhez kapcsolódóan a környezettudatos gondolkodás fejlesztése az iskola programjának szerves részévé válik, illetve amelyek akár területi, akár szociális szempontból hátrányos helyzetben vannak. - A 12 díjazott mellett idén meghirdetésre kerül az Ökotudatos Suli Különdíj is. A Különdíjban az pályázó részesül, akinek a pályázatában a környezettudatos gondolkodás, a fenntarthatóság iránti tudatosság kialakítása a leginkább jelen van. Például: az iskolai komposztálás kialakítása, szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása, tudatos energia- és vízfelhasználás bevezetése, a diákok környezettudatos nevelésének erősítése stb. A Különdíjjal jutalmazott pályázó örökös National Geographic Magazin előfizetésben részesül. - Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja: 2013. május 17. - 27 -