Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára november 4.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4."

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára november Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.:110. Tel.: ; Fax: ; onkormanyzat@rakosmente.hu 1/28

2 Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt években közel 6 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködést, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében a szolgáltató hivatal szellemiségében törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a kis-és középvállalkozások eddigi pályázati tevékenységét havi rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet havi rendszerességgel kívánjuk közzé tenni en, valamint az önkormányzat honlapján, a oldalon, az EU pályázatok menüpont alatt. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, kérjük jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Eredményes forrásszerzést kívánunk! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon: /28

3 Tartalomjegyzék I. Aktuális pályázatok, díjak...4 I. 1. Webáruház létrehozása és mentorálása - mikro-, kis- és középvállalkozások korszerű internetes megjelenésének támogatása (frissített)... 4 I. 2. Az első világháborúval kapcsolatos társadalom- és történettudományi munkák megjelentetésének támogatására... 7 I. 3. Az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotására I.4. Az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok elkészítésének támogatására I. 5. Népi játékok rendezvényekre I. 6. Országos Fiatal Vállalkozói Díj, pályázz! (ÚJ) I. 7. Jelentkezz az Ozone Zöld-díjra 2014-ben is! (ÚJ) II. Tanácsadás, együttműködés, támogatás...20 II. 1. Vállalati tanácsadás II. 2. Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása II évre szóló Pályázati felhívás és Tájékoztatás a vállalkozóvá válást elősegítő támogatások elnyerésére III. Egyéb pénzügyi lehetőségek...24 III. 1. Mikrohitel Program IV. Tájékoztató napok...27 IV. 1. EU pályázatok fóruma (ÚJ) A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak. 3/28

4 I. Aktuális pályázatok, díjak I. 1. Webáruház létrehozása és mentorálása - mikro-, kis- és középvállalkozások korszerű internetes megjelenésének támogatása (frissített) A Netlight Kft. pályázat kiírása: (Pályázati felhívás: I. Általános információk Kiíró: Netlight Consulting Kft. Érvényes augusztus 01-től, visszavonásig. Tárgy: E-kereskedelem támogatása, webáruház létrehozása, online marketing támogatás. Eredményhirdetés folyamatos. Pályázat összértéke forint. A pályázat célja: A pályázat kiírásával a webáruház szakértőkből álló Netlight Kft célja, hogy a hazai kisvállalkozókat korszerű internetes kereskedelmi megoldásokkal, online marketing eszközökkel támogassa a további fejlődésében. Ennek támogatására még 100 olyan már működő kkv-t keres, mely foglalkozik kereskedelemmel, de nem elégedett a forgalommal. A cél, hogy a jelentkezők 80%-a elérje a havi Ft-os forgalmat. Ennek elérése érekében megkapják a megfelelő webáruház szoftvert, a domain nevet, a szükséges tárhelyet és olyan webáruház használati és marketingtámogatást, ami eddig több száz kkv-nak segített a milliós cél elérésében. A siker minden lépése ki van dolgozva. A résztvevők feladat, hogy a legjobb tudásuk és képességük szerint használják a rendelkezésükre bocsájtott eszközöket és hónapok alatt elérjék a havi Ft forgalmat. Pályázók köre: Olyan magyarországi székhelyű, a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, jogi személyiséggel rendelkező, vagy anélküli, egyéni vállalkozások, gazdasági társaságok, egyesületek és szövetkezetek, amelyek a pályázat beadásának időpontjában, minimum 6 hónapos vállalkozói múlttal rendelkeznek. Kivételes esetekben, induló vállalkozások is pályázhatnak, cégünk egyedi döntése alapján! Továbbá fontos feltétel, hogy legalább 3 hónapos kereskedelmi múlttal rendelkezzen. II. A támogatás célja A Netlight Consulting Kft. által kiírt pályázat célja, a mikro-, kis- és középvállalkozások, gazdasági társaságok támogatása, annak érdekében, hogy korszerű formában jelenhessenek meg az internet világában és bekapcsolódhassanak az elektronikus kereskedelembe. Minden pályázó kötelezően részt vesz a mentor programban, melynek keretében megtanítjuk a webáruház használatát és annak reklámozását. A támogató csomagok a pályázat elidegeníthetetlen részét képezik. Célunk, hogy legalább 100 olyan webáruházat neveljünk ki, mely meghaladja a havi Ft forgalmat. A pályázatban résztvevők hozzájárulnak, hogy webáruházuk forgalmát elemezzük, statisztikai és marketing célokra felhasználhassuk. III. A pályázaton elnyerhető támogatás 4/28

5 1db komplett webáruház és a hozzá tartozó mentor program. A nyertes pályázónak, a Támogató rendelkezésére bocsájt 1db webáruház szolgáltatáscsomagot, az alábbi díjtételekkel, és tartalommal: 1) 1 db ügyfél által választott új, vagy már meglévő domain név, DÍJMENTES 2) 1db webáruház szoftver, melyet csak a cégünk szerverén futtatunk, Ez a szoftver felelős a webáruház működéséért. DÍJMENTES 3) 1db virtual szerver, mely a cégünk szerverparkjában üzemel, Ez a tárhely felelős a webáruház üzemeléséért, ezen tárolódnak az adatok. DÍJMENTES Sikeres pályázat esetén a fenti 3 pontban felsorolt termékeket/szolgáltatásokat teljesen INGYEN adjuk! Ezeknek együttes értéke, több mint Ft!!! 4) 1db 1évre szóló Támogatói szolgáltatáscsomag Nélkülözhetetlen a webáruház beüzemeléséhez, használatának betanításához, üzemeltetéséhez, fenntartásához, ill. a további reklámozási, és egyéb kérdések megválaszolásához. DÍJKÖTELES ára: A választott támogató csomagtól függően. A web áruház tartalmát a nyertes pályázó saját maga tudja karbantartani egy korszerű, titkosított jelszóval ellátott adminisztrációs felületen keresztül. IV. A támogatás feltételei: 1) Pályázónak regisztrálnia kell a pályázatra, mely díjmentes. 2) Pályázónak el kell nyernie a pályázatot. 3) Támogatott vállalja a Támogatói szolgáltatáscsomag éves díjának megfizetését, melynek mértéke a választott támogató csomagtól függ. 4) Támogatott vállalja, hogy a webáruházat 1 hónapon belül teljesen feltölti, 2 hónapon belül a szakembereink által javasolt bevételnövelő módosításokat elvégzi, 3 hónapon belül pedig egy legalább 10 pontból álló javaslatot, észrevételt fogalmaz meg támogató részére. 5) Támogatott, a pályázat sikeres elbírálását követő 48 órán belül bemutatja a honlap elkészítéséhez szükséges anyagokat, információkat, amelyeket szeretne a honlapon megjeleníteni (termék adatbázis, termék fényképek), feltölteni. 6) Támogatott vállalja, hogy a weboldalának főoldalán a Netlight Consulting Kft logóját és linkjét, és/vagy bannerét jól látható helyen feltünteti. 7) Támogató online karbantartható, professzionális megjelenésű, keresőre optimalizált, marketing szakemberekkel tesztelt, könnyen kezelhető web áruház átadását vállalja. 8) Webáruház átadása, a pályázat eredményének kihirdetését követően, a Támogatói szolgáltatáscsomag díjának beérkezését és a választott domain név le-vagy átregisztrálását követő 48 órán belül történik meg. 9) Nyertes pályázat esetén, pályázó vállalja, hogy a támogatói szolgáltatáscsomag díját, a kiállított díjbekérő számla ellenében, 8 napon belül átutalja a megadott számlaszámra! Amennyiben ennek várhatóan nem tud eleget tenni, kérjük, ne nyújtsa be pályázatát! Támogatás értéke: forint Nyertes pályázatok száma: max. 100 db V. A pályázat menete/tartalmi elemei: 1) Regisztrálás a webaruhazpalyazat.hu oldalon, a jelentkezési adatlap online kitöltésével. 2) A beérkezett jelentkezőket minden esetben 48 órán belül telefonon felhivjuk, és egyeztetünk velük a beadott adatokkal kapcsolatban. Amennyiben a kapcsolatfelvétel sikeres, megkezdjük a pályázat feldolgozását, és 48 órán belül kiértesítjük a pályázókat, az első kör eredményéről. 5/28

6 3) Pozitív visszaigazolásunk esetén, az értesítő ben megküldött "Következő lépés a webáruház felé online adatlap hiánytalan kitöltésével, és 48 órán belüli visszaküldésével, pályázó jogosulttá válik a pályázata elbírálására. 4) A "Következő lépés a webáruház felé online adatlap beérkezését követő 48 órán belül értesítjük pályázót, a végleges döntésünkről, és/vagy az esetlegesen szükséges hiánypótlásokról/szükséges dokumentumokról. Hiánypótlások esetén, természetesen további órával kitolódnak a válaszadási határidők. 5) Amennyiben a pályázó pályázata sikeres volt, úgy a sikeres kiértesítéssel egy időben, megküldjük Támogatottnak a díjbekérő számlát, mely összeg átutalására 8 banki munkanap áll Támogatott rendelkezésére. Amennyiben ezen időpontig támogatott nem teljesíti fizetési kötelezettségét, úgy Támogató, azonnali hatállyal jogosult törölni a Támogatott számára már odaítélt pályázati támogatást. 6) Sikeres, határidőben történő befizetés esetében, Támogató, a választott domain le-vagy átregisztrálását követő 48 órán belül aktiválja, és Támogatott rendelkezésére bocsájtja a pályázaton elnyert 1db webáruház szolgáltatáscsomagot. VI. A nyertes pályázatok kiválasztásnak szempontjai: 1) A pályázatban kért információk megfelelősége. 2) A cég innovációs képessége. 3) A cég tevékenysége, és az értékesítendő termékek köre. 4) A beadási határidők betartása, válasz kommunikációk megfelelősségének megítélése, a cég esetleges menedzsment tapasztalata. VII. A pályázaton elnyert támogatás átadásának menete: A sikeres pályázati eredmény kihirdetését követően, a Támogatói szolgáltatáscsomag díjának beérkezését, és a választott domain név le-vagy átregisztrálását követő 48 órán belül átadásra kerül az 1db komplett webáruházi szolgáltatáscsomag. VIII. Elérhetőségeink: Web: info@webaruhazpalyazat.hu Tel.: Kapcsolattartó: A webaruhazpalyazat.hu ügyfélszolgálatának aktuális munkatársa IX. Beadási határidő: augusztus 01-től folyamatos, és visszavonásig érvényes. X. A pályázatok elbírálása és döntés: A pályázaton minden szabályosan beérkező pályázat részt vesz, amit a webaruhazpalyazat.hu oldalon adtak le. A pályázat befogadásáról telefonon értesítjük. Csak olyan pályázatokat tudunk elfogadni, melyek maradéktalanul megfelelnek a kiírtaknak mind formailag, mind tartalmukban. A hiányosan beérkezett pályázatokról figyelmeztető levelet küldünk, a hiányosságok pótlása az abban megadott időpontig lehetséges. A nyertes pályázókat, folyamatos értesítjük ki az általuk megadott elérhetőségek egyikén. A pályázata felől érdeklődhet az info@webaruhazpalyazat.hu címen, telefonon lehet. 6/28

7 I. 2. Az első világháborúval kapcsolatos társadalom- és történettudományi munkák megjelentetésének támogatására Pályázat kódja: KKETTKK-CP-01 (felfüggesztve) Pályázati felhívás. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháborúval kapcsolatos tudományos művek megjelenésének támogatására. A pályázat célja A pályázat célja, hogy előmozdítsa az első világháborúval kapcsolatos társadalom- és történettudományi munkák megjelentetését, és ezáltal is hozzájáruljon a korszakkal kapcsolatos ismeretek bővítéséhez. Pályázat benyújtására jogosultak A pályázaton jogi személyiséggel rendelkező és kiadói tevékenységű gazdálkodó szervezetek vehetnek részt. Pályázat benyújtására nem jogosultak azon szervezetek: - amelyeknek lejárt köztartozása van; - amelyek végelszámolás, kényszer végelszámolás, egyszerűsített törlés vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. Támogatható tevékenységek Jelen pályázati kiírás keretében támogatható minden olyan tevékenység, amely az elkészült tudományos mű kiadásával összefüggésben merül fel. A pályázónak vállalnia kell, hogy a pályázat keretében megjelentetett tudományos mű legalább 500 példányban jelenik meg, és az alábbiakban megjelölt témák valamelyikéhez illeszkedik: - Az első világháború hatása a nők politikai, társadalmi és gazdasági helyzetére, s ennek hosszú távú következményei - A hiánygazdaság megjelenése az európai és magyar történelemben; a jegyrendszer, mint európai gyakorlat - Az első világháború és az állam megváltozott gazdasági szerepe; a hadi megrendelések és ennek társadalmi-politikai következményei - A kultúra, mint propagandaeszköz - a kultúra megváltozott szerepe az első világháborúban - A rokkantak tömegessé váló társadalmi jelenléte: aktuális és hosszú távú szociálpolitikai válaszok - A háborús traumák pszichológiai hatása - szorongás, félelem, lelki sérülések - Magyarország és a magyar politikusok, katonai vezetők szerepe a háború kirobbantásában - Magyar hadicélok és a Nagy Háborúban bekövetkezett változások okai és következményei - A haditechnikai eszközök, fegyverek fejlődése az első világháborúban (tüzérség, aknavetők, harckocsik, páncélgépkocsik, páncélvonatok, repülőgépek, búvárhajók, lángszórók, kézigránátok, gázlövedékek stb.) - A háborúban harcolt magyar kiegészítésű k.u.k. és m. kir. ezredek történetének vizsgálata, összefoglalása - A magyar tiszti- és a közös tábornoki kar jellemzői, összetétele a háború idején - A harcászat valamint az egyes fegyvernemek által alkalmazott harceljárások változása a háború időszakában. - A hátország szerepe a háborúban (hadiipar, hadifoglyok, a nők szerepe és alkalmazása, hadikölcsönök, háborús propaganda, hadigondozás és hadsegélyezés, a katonaság karhatalmi bevetései a hátországban stb.) 7/28

8 - A magyar katonák részaránya, szerepe a Monarchia haderejének egyes részeiben (közös hadsereg és haditengerészet, m. kir. Honvédség) - A Nagy Háború kollektív emlékezete (hadisírok, haditemetők, emlékművek és ünnepségek) - Magyar veszteségek az első világháborúban. - A magyar alakulatok szerepe az október végi-november eleji összeomlásban Amennyiben a fent megjelölt témákban megjelentetni kívánt mű külföldi mű fordítása, úgy a fordítás költségei is elszámolhatóak a pályázatban (a magyar nyelvről idegen nyelvre történő fordítás költségei azonban nem). Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: január december 31. Az elnyerhető támogatás mértéke Az elnyerhető támogatás összegének felső határa (azaz háromszázezer) forint. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A támogatás módja: utófinanszírozás. A támogatáskezelőnek lehetősége van, hogy az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság döntése alapján e pályázati konstrukció keretében kiemeltté nyilvánítson pályázatokat, melyek támogatási összegének felső határa az Emlékbizottság döntése alapján eltérhet a támogatás összegének felső határától. Beadható pályázatok száma Jelen pályázati felhívásra egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete Budapest, 1122 Határőr út 35. Pályázattal kapcsolatos kérdéseket a támogatáskezelő az alábbi címen fogadja: palyazat@elsovilaghaboru.com Beadási határidő: folyamatos Pályázatokat benyújtani a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet. Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: - pályázati adatlap; - pénzügyi terv; - a megjelentetni kívánt mű 5 oldalnál nem nagyobb terjedelmű szinopszisa. A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. A benyújtott pályázat érvényes, amennyiben - jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; - a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte és aláírta. Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével a beadási határidőtől számított 5 munkanapon belül. Amennyiben a hiánypótlás 8/28

9 nem érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. További információk A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek a honlapról. A nyertes pályázók nevét közzétesszük a honlapon. 9/28

10 I. 3. Az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotására (felfüggesztve) Pályázat kódja: KKETTKK-CP-03 Pályázati felhívás: A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotására. A pályázat célja A pályázati program célja, hogy az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezet ébren tartásával hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítéséhez. A pályázat célja továbbá, hogy a filmművészeti alkotások tervezetein keresztül is erősítse a toleranciát és a kölcsönös megértést, tiszteletben tartva és népszerűsítve a kulturális és nyelvi sokszínűséget, a történelmi jelenségek többszempontú megközelítését. Ennek érdekében támogatja olyan filmművészeti alkotások forgatókönyveinek létrejöttét, amelyek a korszakkal kapcsolatos emlékanyagok, ismeretek feldolgozását tartalmazzák. A fentiekben megfogalmazott célokkal azonosulva a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány az alábbi tevékenységeket támogatja: o az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztő dokumentumfilmek forgatókönyveinek elkészítése; o az első világháború témájával kapcsolatos játékfilmek forgatókönyveinek elkészítése A pályázók köre - civil szervezetek (kivéve pártok, pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek); - a jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek Támogatható tevékenységek A fentiekben megfogalmazott célokkal azonosulva a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány az alábbi tevékenységeket támogatja: - az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztő dokumentumfilm forgatókönyvének elkészítése; - az első világháború témájával kapcsolatos játékfilm forgatókönyvének elkészítése. Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: január december 31. Beadható pályázatok száma Jelen pályázati felhívásra egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete 1122 Budapest, Határőr út 35. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a támogatáskezelő az alábbi címen fogadja: palyazat@elsovilaghaboru.com Beadási határidő: folyamatos Pályázatokat benyújtani a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet. 10/28

11 Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor a kitöltött pályázati adatlap mellett az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: - kitöltött pályázati adatlap; - a pályázó szervezet 30 napnál nem régebbi cégkivonata; - dokumentumfilmek esetében a film forgatókönyvének 3 oldalnál nem nagyobb terjedelmű szinopszisa, a játékfilm forgatókönyveknél 3 oldalnál nem nagyobb terjedelmű szinopszis és maximum 10 oldal terjedelmű "treatment", továbbá a film címére épülő egy mondatos összegzés (logline) A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. A benyújtott pályázat érvényes, amennyiben - a jelen pályázati kiírás szerinti szervezet vagy magánszemély nyújtotta be; - jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; - a támogatási igényt benyújtó személy jogosult a szervezet képviseletére, a pályázati adatlap és a hatályos okirat adatai megegyeznek; - a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte és aláírta. Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek,a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével a beadási határidőtől számított 5 munkanapon belül. Amennyiben a hiánypótlás nem érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. További információk A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek a honlapról. A nyertes pályázók nevét közzétesszük a honlapon. 11/28

12 I.4. Az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok elkészítésének támogatására Pályázat kódja: KKETTKK-CP-05 (felfüggesztve) Pályázati felhívás: A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok támogatására. A pályázat célja A pályázati program célja, hogy támogassa a népszerű, játékos formában megvalósuló történelmi ismeretterjesztést. Ennek érdekében jelen pályázati kiírás keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság az alábbi tevékenységeket támogatja: - az első világháború témájával kapcsolatos számítógépes játékok fejlesztése; - az első világháború témájával kapcsolatos játékok fejlesztése táblagépekre és okostelefonokra A játékkal kapcsolatos tartalmi vagy formai megkötés nincs, bármilyen kreatív ötlet támogatható, amennyiben a pályázati céllal összhangban áll. A pályázati anyagnak az elkészítendő játék koncepcióját, valamint a játék egy elemének promóciós bemutatását kell tartalmaznia (képekkel, magyarázatokkal), valamint be kell mutatni a pályázó által használni kívánt programokat is. A pályázók köre - civil szervezetek (kivéve pártok, pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek); - a jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek Támogatható tevékenységek Jelen pályázati kiírás keretében támogatható minden olyan tevékenység, amely a játékfejlesztéssel összefüggésben merül fel (tervezés, grafikai kivitelezés, programozás stb.). Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: január december 31. Az elnyerhető támogatás mértéke Az elnyerhető támogatás összegének felső határa (azaz ötmillió) forint. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A támogatás módja: utófinanszírozás. A támogatáskezelőnek lehetősége van, hogy az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság döntése alapján e pályázati konstrukció keretében kiemeltté nyilvánítson pályázatokat, melyek támogatási összegének felső határa az Emlékbizottság döntése alapján eltérhet a támogatás összegének felső határától. Beadható pályázatok száma Jelen pályázati felhívásra egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 12/28

13 XX. Század Intézete Budapest, 1122 Határőr út 35. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a támogatáskezelő az alábbi címen fogadja: palyazat@elsovilaghaboru.com Beadási határidő: folyamatos Pályázatokat benyújtani a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet. Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: - kitöltött pályázati adatlap - pénzügyi terv; - az elkészítendő játék koncepciójának szinoptikus bemutatása legfeljebb 5 oldal terjedelemben, a pályázó által használni kívánt szoftverek felsorolásával, továbbá a játék egy elemének promóciós bemutatása (képekkel, magyarázatokkal) A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. A benyújtott pályázat érvényes, amennyiben - a jelen pályázati kiírás szerinti szervezet pályázott; - jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; - a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte és aláírta Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével a beadási határidőtől számított 5 munkanapon belül. Amennyiben a hiánypótlás nem érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. További információk A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek a honlapról. A nyertes pályázók nevét közzétesszük a honlapon. 13/28

14 I. 5. Népi játékok rendezvényekre Pályázati felhívás: Kiíró: Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület A pályázat célja: a nemzetet éltető hagyományok, szokások, játékok őrzése és tovább éltetése, ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink játékai ugyanolyan örömöt, önfeledt szórakozást biztosítanak gyermekeinknek, mint annak idején elődeinknek. Támogatási időszak: január 1. és december 31. között megrendezésre kerülő rendezvények. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk. Pályázati kategóriák: I. Falu és városnapokra, fesztiválokra: a NJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás) b KJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) Pályázók köre: - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - cégek, - társadalmi- és civil szervezetek, - egyházak, - kisebbségi önkormányzatok, - hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, - vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről II. Óvodák, iskolák részére: a NJF /O - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában Pályázók köre: - óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) 14/28

15 b NJF /I - Népi Játékok Fesztiválja Iskolában Pályázók köre: - iskolák - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél III. Azon pályázók számára akiknek a rendezvényein egyesületünk már részt vett: a NJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) b KJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) c NJF O/Ir - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában IV. IV. Partnereinktől rendelhető kiegészítő programok: A kiegészítő programok a következő árakban rendelhetőek a népi játékok Fesztiváljával együtt: - Lufibohóc 250 Ft/gyerek, 100 fő felett 200 Ft/gyerek vagy Ft - bűvészműsor Ft/30 perc, vagy Ft/60 perc - sokkoládé (csokoládé bemutató és kézműveskedés csokoládéból) 590 Ft/gyerek, 100 fő felett 490 Ft/gyerek vagy Ft/3 óra és Ft/6 óra - A lufibohóc és a bűvészműsor együtt 300 Ft/gyerek, vagy Ft. A kiegészítő programok nagy része külön szállítási költség nélkül rendelhető (a csoki bemutató és kézműves foglalkozás kivételével), kedvező áron. 15/28

16 I. 6. Országos Fiatal Vállalkozói Díj, pályázz! (ÚJ) Pályázati felhívás: Kik pályázhatnak? A díjra 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2014-ban hatodik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el - azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. Ezért éri meg Országos hírnév Elmúlt években a Forbes, Haszon Magazin, TV2, Origo, Magyar Rádió, Gazdasági Rádió, Magyar Hírlap, Piac és Profit, Kisalföld, Délmagyar, Promenad.hu médiumokban jelentek meg díjazottjaink. Növekedett az árbevétel A pályázat benyújtását megelőző években 700 millió Ft feletti árbevételük volt az eddigi pályázók cégeinek összesen, ez a szám 2013-ban már meghaladta az 1 milliárd 500 millió Ft-ot. Akár konkrét megrendelés Szórádi Bence (2013-as Év Fiatal Vállalkozója) egy konkrét megrendelést köszönhet a díjhoz kapcsolódó megjelenéshez több, mint euró értékben Image növekedés Céges és személyes imaged is növekszik partnereid, ügyfeleid, barátaid, családod körében Visszaigazolás Hogy jó úton haladsz Sikersztori Te leszel a sikersztori a következő vállalkozói generáció számára Zsűri a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége Díj átadása A díj november 22-én a Fiatal Vállalkozók Hete gálájának keretében kerül átadásra neves vállalkozók, multinacionális cégek vezérigazgatói, fiatal vállalkozók társaságában, melynek szakmai presztízse jelentős. Határidő Pályázni november 16-ig lehet. Pályázat beküldése A pályázatokat az info@fivosz.hu címre kérjük megküldeni. Pályázathoz szükséges dokumentáció: - fényképes önéletrajz - Minimum 1, maximum. 3 oldalas pályázati anyag, melyben bemutatásra kerül a jelölt, 16/28

17 vállalkozása(i) és annak története, elmúlt 3 év árbevétele, nyeresége, munkavállalóinak száma, hazai és külföldi sikerei, vállalkozása(i) szemléletmódja, társadalomra való hasznossága. További információ és bővebb felvilágosítás a titkarsag@fivosz.hu címen kapható. 17/28

18 I. 7. Jelentkezz az Ozone Zöld-díjra 2014-ben is! (ÚJ) Pályázati felhívás: Az OzoneNetwork tévé idén is díjazza azokat a megvalósult zöld ötleteket, innovációkat, melyek hozzájárultak környezetünk, bolygónk megóvásához, jobbátételéhez a legkisebb ötlettől a legnagyobb projektekig. Kik jelentkezhetnek? Olyan vállalatok, magánszemélyek civil szervezetek és újságírók, akik konkrét környezettudatos innovációt valósítottak vagy valósítanak meg. Működésük, hétköznapjaik során törekszenek arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után, kiemelt fontossággal kezelik a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést, akiknél a kreativitás és a környezettudatosság ötvözéséből hasznos példaértékű megoldások születtek és születnek. A kategóriák: - Magánszemélyek - Nagyvállalatok (250-nél több foglalkoztatott) - Kis és közepes vállalkozások (250-nél kevesebb foglalkoztatott) - Civil szervezetek - Újságírók A jelentkezés feltétele: és között megvalósult zöld, környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos projekt vagy tevékenység A Sajtódíj esetében Olyan környezetvédelem vagy fenntartható fejlődés témakörében született cikk, publikáció, videoriport, tudósítás, ami és között jelent meg nyomtatott vagy digitális formában, egy hazai sajtóorgánumban. A kategóriához tartotó jelentkezési űrlap pontos és hiánytalan kitöltése A jelentkezési űrlap beküldése november 14-ig az info@ozonenetwork.hu címre. (A jelentkezéshez opcionálisan csatolható bármilyen dokumentum, kép, video, vagy link, ami illusztrálja a projektet illetve többletinformációt közöl arról. A csatolmányok az elbírálásnál előnyt jelenthetnek, de nem feltételei a jelentkezésnek.) Mennyibe kerül? A jelentkezés ingyenes. Kik döntenek a nyertes személyéről? A nevezéseket a Magyar Klímatanács tagjai értékelik. Dr. Fogarassy Csaba, a Szent István Egyetem Klímatanácsának főtitkára, Dr. Farkas István, a Szent István Egyetem Klímatanácsának alapító tagja, Dr. Tóth László, a Szent István Egyetem Klímatanácsának elnöke. A sajtódíj odaítélésében Pálmai L. Ákos, az Origo.hu főszerkesztője vesz részt a munkában. Mit lehet nyerni? A győztesek a korábbi évekhez hasonlóan igényes, névre szóló, valódi zöld díjat kapnak, emellett meghívjuk őket az OzoneNetwork Egyenlítő című napi vélemény és vitaműsorába, hogy másoknak is elmondhassák mivel járultak hozzá környezetünk megóvásához és a zöldebb jövőhöz. 18/28

19 A díjátadóról a helyszínen jelenlévő győztesekkel videoriport is készül, mely az OzoneNetworkön és az origo.hu portálon is látható illetve olvasható lesz. Mikor adjuk át az idei Ozone Zöld-díjat? november 19-én 17:30-tól a Magyarországi Fenntarthatósági Csúcs Konferencián, Budapesten. Minden jelentkezés automatikus regisztrációt is jelent az eseményre, melyre névre szóló meghívót is küldünk a jelentkezést követően. Meddig lehet jelentkezni? november 14. éjfél Jelentkezési cím: info@ozonenetwork.hu (a levélhez csatolt kitöltött jelentkezési lappal) A levél tárgyában kérjük feltüntetni: "Ozone Zöld-Díj 2014" 19/28

20 II. Tanácsadás, együttműködés, támogatás II. 1. Vállalati tanácsadás A honlapon a Közép-magyarországi régióban működő vállalkozásoknak lehetőségük van elektronikus úton pályázatot benyújtani vissza nem térítendő támogatás igénybevételére. A program célja a budapesti és Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése tanácsadás segítségével. A program keretében támogatás vehető igénybe különböző tanácsadási szolgáltatásokhoz kapcsolódóan. Lehetőség van többek között üzleti terv, megvalósíthatósági tanulmány, építési tervdokumentáció, illetve egyéb, a vállalkozás működését elősegítő tevékenységek vissza nem térítendő forrásból történő finanszírozására. A program célja továbbá, hogy egy vállalkozás indításához, illetve további eredményes működtetéséhez szükséges információk elérése, valamint az egyedi, vállalkozás-specifikus üzleti tanácsadás a már kiépült vállalkozásfejlesztési intézményrendszerre, illetve szakemberekre alapozva valósuljon meg. A pályázat keretében elnyerhető támogatás minimális összege 100 ezer forint, maximális összege 4 millió forint lehet. A támogatás mértéke projektmérettől függően változhat: 200 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő projektméret esetén a támogatás nem haladhatja meg az 50 százalékot, 4 millió forint feletti projektméret esetén pedig a 30 százalékot, míg a két projektméret közötti intervallumban a 40 százalékot. A program európai uniós és hazai forrásból valósul meg a Regionális Operatív Program gazdaságfejlesztési prioritásának keretében. A támogatásközvetítői feladatokat az OTP Bank Nyrt. által vezetett konzorcium végzi. Konzorciumi partnerek: OTP Bank Nyrt. OTP Hungaro-Projekt Kft. Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége - Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára ( 20/28

21 II. 2. Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása Pályázati felhívás: Mentorálási lehetőség innovatív vállalkozóknak A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása Kezdő vállalkozóként megvalósításra váró ötleteihez kellő motivációval és lelkesedéssel, de kevés tapasztalattal rendelkezik? Szeretné elindítani vállalkozását a sikeres fejlődés útján, de a sokszor rögös úton tapasztalt szakember útmutatásaira lenne szükség? A Nemzeti Innovációs Hivatal mentorálás programjában megtalálhatja kérdéseire a válaszokat! Legyen Ön is mentorált vállalkozó! A mentorálási program célja: A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) kiemelt feladatának tekinti a vállalkozások innovációs képességeinek fejlesztését és dinamikus növekedésének ösztönzését. Ennek elősegítése érdekében az innovatív kezdő vállalkozások számára innováció menedzsment szolgáltatásokat nyújt a Go!nno fiatal innovatív vállalkozók nemzeti projekt-támogató rendszere keretében, melynek részeként elindította az Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása elnevezésű programját. A program az innovációs tartalommal rendelkező vállalkozási ötletek, elképzelések megvalósítását kívánja elősegíteni. Az innováció a tudás alkalmazásának folyamata, a termékek és szolgáltatások, valamint ezek piacainak megújítása és növelése, új eljárások alkalmazása a termelésben, az elosztásban és a piaci munkában, a menedzsmentben, a szervezetekben és a munkafeltételekben, a munkaerő szakmai ismereteinek bővítése és megújítása. EC: Innovation Management and the Knowledge-driven Economy. Brussels Az önkéntes mentori rendszer kiépítésének több oka van: egyrészt a kezdő vállalkozások gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy hiába van egy zseniális ötletük, hiába rendelkeznek egy vállalkozás elindításához szükséges tőkével, a vállalkozás életpályájának kezdeti szakaszán olyan megválaszolatlan kérdéseik és megvalósítási gondjaik akadnak, melyek megoldása egy tapasztalt tanácsadó nélkül szinte lehetetlennek tűnik. Másrészt a felgyülemlett problémák sokasága meghátrálásra késztetheti a tapasztalatlan kezdő vállalkozókat, ezért szükség van valakire, aki komoly szakértelemmel átsegíti ezen a szakaszon a vállalkozást és elindítja a sikeres vállalkozóvá válás és fejlődés útján. Mentorálási programunk a fenti problémára megoldást találva, segíti az innovatív kezdő vállalkozók és a tapasztalt szakemberek egymásra találását. A NIH a program által hozzá kíván járulni a Befektetés a jövőbe Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia ( ) azon célkitűzéséhez, miszerint 2020-ra 1000 innovatív kezdő vállalkozás/start-up cég kapjon segítséget az induláshoz. A mentorálási programba kerülés esetén a mentorált részt vehet a program keretében szervezett rendezvényeken, ezáltal növelheti kapcsolati tőkéjét, üzleti lehetőségekre tehet szert; bővítheti eddigi ismereteit és tapasztalatait a vállalatvezetés, vállalatfejlesztés területén; a mentorált vállalkozó egy mentor szakmai segítségével könnyebben eljuthat az ötlettől a piaci sikerig; a mentorral közösen létrehozott eredmények számos sikerélményt nyújtanak. 21/28

22 Milyen mentori útmutatást kaphat a mentorált vállalkozó? - A mentor segít az ötletek megvalósításában, fejlesztések piacra jutásában, hasznosításában; - modern vezetési, üzletviteli, innovációmenedzsment ismereteket ad át; - segít a megvalósíthatósági tanulmányok, üzleti terv készítésében, üzleti stratégia fejlesztésében; - szabadalmi oltalommal, iparjogvédelemmel kapcsolatos útmutatást ad; - megosztja a finanszírozással, pályázással kapcsolatos tapasztalatait, ismereteit; - segít a marketingstratégia kidolgozásában és piackutatásban; - figyelemmel kíséri a mentorált vállalkozást, segít a lehetséges fejlesztési irányok kijelölésében, bevonja kapcsolati hálóját; - ösztönzi a sikerhez vezető út eléréséhez szükséges gondolkodásmód kialakítását. A program keretében a mentorok önkéntes alapon vesznek részt és vállalják, hogy minimum egy éven keresztül tartják a kapcsolatot a mentorált vállalkozóval (havi egy alkalommal személyesen, illetve online módon akár több alkalommal). A fejlődés nyomon követése érdekében havonta egy online visszajelző kérdőívet szükséges kitölteni mind a mentornak, mind a mentoráltnak. A mentori rendszerben való részvétel anyagi támogatással nem jár, kizárólag szakmai támogatást nyújt a program. Jelentkezés módja: Amennyiben felhívásunk felkeltette érdeklődését, és szeretne mentoráltként részt venni programunkban, kérjük, töltse ki a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapján vagy az alábbi linken közvetlenül elérhető jelentkezési lapot: A jelentkezési lapon többek között az alábbi információk megadását kérjük: - személyes adatok; - vállalkozói adatok (saját vállalkozás megléte nem feltétel); - vállalkozás/elképzelés rövid bemutatása, motiváció és innovációtartalom kifejtése; - nyilatkozatok. A mentorálási programot a Nemzeti Innovációs Hivatal több körben tervezi indítani, ezért folyamatosan várjuk a mentoráltak jelentkezését. A folyamatosan beérkező jelentkezési lapok tartalma és adott esetben személyes elbeszélgetés alapján a jelentkezők alkalmasságáról a NIH munkatársaiból felállított szakmai zsűri dönt, melynek eredményéről kiértesítésre kerülnek a programba bekerült jelentkezők. Mentorok és mentoráltak első személyes találkozására a Mentor Klub keretében kerül sor, melyet kéthavonta rendez a Nemzeti Innovációs Hivatal. Mentor Klub Szakmai Fórum A mentorálási program keretében továbbá a Nemzeti Innovációs Hivatal alkalmanként Mentor Klub Szakmai Fórumokat szervez, melyeken a résztvevők innovatív kezdő vállalkozásokat érintő előadásokat hallgathatnak meg, és tehetik fel kérdéseiket az adott témában jártas szakembereknek. 22/28

23 II évre szóló Pályázati felhívás és Tájékoztatás a vállalkozóvá válást elősegítő támogatások elnyerésére Pályázati felhívás: FIGYELEM!! A évre szóló Pályázati felhívás és Tájékoztatás a vállalkozóvá válást elősegítő támogatások elnyerésére a) pontjában rögzített támogatási forma október 9-től felfüggesztésre került. A tőkejuttatásos pályázat október 9-től nem nyújtható be. A Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ (továbbiakban: BFKHMK) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV. törvény (továbbiakban: Flt.) 17. -a és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerő-piaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. -a alapján pályázatot hirdet álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra. A támogatás célja Azon álláskeresők, illetve rehabilitációs járadékban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személyek támogatása, akik önmaguk foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, vagy gazdasági társaság a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagjaként, vagy a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 3. -a 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként oldják meg. A vállalkozóvá válást elősegítő támogatás formái: a) legfeljebb 2 millió Ft összegig terjedő tőkejuttatás támogatása vissza nem térítendő formában; b) legfeljebb 6 hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig ( Ft/hó) terjedő támogatás; c) a vállalkozói tevékenység megkezdéséhez szükséges szaktanácsadás költségei, legfeljebb Ft értékben. Már működő gazdasági társasághoz való csatlakozás esetén a b) pontban meghatározott támogatási forma nem igényelhető. Az a) pontban meghatározott támogatás pályázati eljárás alapján, a b) és c) pontban meghatározott támogatások kérelemre nyújthatók. Az a) pontban meghatározott, tőkejuttatás támogatásra vonatkozó pályázatot április 01-jétől november 30-ig postai úton lehet benyújtani a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központhoz (1364 Budapest Pf. 244.). A b) és c) pontban szereplő támogatásra vonatkozó kérelmet az álláskeresőnek a lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes kerületi munkaügyi kirendeltségen kell benyújtani. A kérelmek benyújtására március 11-étől november 30-ig van lehetőség. A tőkejuttatás és a legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás, valamint a szaktanácsadás költségeinek megtérítése együttesen és külön-külön is nyújthatóak. Amennyiben a) és b) vagy a) és c) vagy a) és b) és c) támogatás típust együttesen igénylik, ezen támogatásokra a pályázatot és a kérelmet egyidejűleg kell benyújtani a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központhoz (1364 Budapest Pf. 244.). A pályázati kiírással kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a fovaroskh-mk.boo@lab.hu címen. 23/28

24 III. Egyéb pénzügyi lehetőségek III. 1. Mikrohitel Program Pályázati felhívás: Az Országos Mikrohitel Program (MHP) általános célja a mikro- és kisvállalkozások létrejöttének és fejlődésének támogatása pénzügyi segítségnyújtással és tanácsadással, elsősorban azon a speciális területen, ahol a kisvállalkozások igényeit a kereskedelmi bankok jelenleg nem tudják kielégíteni. A Program másik célja, hogy a támogatás eredményeként ezek a vállalkozások mihamarább a kereskedelmi bankok ügyfeleivé váljanak. A PÉNZÜGYI SEGÍTSÉGRE VALÓ ALKALMASSÁG Az MHP pénzügyi segítséget igénylő vállalkozó és vállalkozás meg kell, hogy feleljen bizonyos követelményeknek. A pályázati dokumentációhoz szükséges formanyomtatványok, és az elektronikus kérelmek benyújtásához szükséges link a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) című honlapján található meg. A hitelkérelem benyújtására jogosult személyek Ha Ön saját vállalkozásával áll munkaviszonyban, csakúgy, mint vezető munkatársai és a cég főbb társtulajdonosai, vagy ha a cége bármilyen korlátlan felelősségű formában működik, a következő feltételeket kell teljesítenie: - nem lehet kifizetetlen tartozása, és tiszta kölcsönfelvevői múlttal kell rendelkeznie; - rendelkeznie kell az üzletvitelhez szükséges valamennyi készséggel és képesítéssel. Az alkalmas vállalkozás A meglévő, vagy tervezett vállalkozás formájától és tevékenységi területétől függetlenül teljesítheti az alkalmasság feltételeit. A BVK időről időre meghatározza azokat a tevékenységi területeket, melyek előnyt élveznek a pénzügyi segítségnyújtás elnyerésében. Vállalkozása nem alkalmas a pénzügyi segítségnyújtásra, ha az törvénybe ütköző módon működik, vagy a BVK úgy ítéli meg, hogy a tevékenység társadalmi, erkölcsi vagy vallási értékeket sért, ha veszélyt jelent a környezetre, illetve ha várhatóan rontja a BVK, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, vagy a Phare Program hírnevét. Az alkalmas vállalkozás életképes vagy rendelkezik az életképesség lehetőségével. Ha Ön hitelért folyamodik, a következő feltételeknek kell megfelelnie: - a cégnyilvántartásba bejegyzett vagy bejegyzésre jogosult vállalkozásnak, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vagy arra jogosult, vagy egyéb vállalkozásra alkalmas jogosítvánnyal rendelkező személynek kell lennie; - a vállalkozás által foglalkoztatott alkalmazottak száma nem haladhatja meg a kilenc főt; - a vállalkozás éves nettó árbevétele legfeljebb 2 millió ; - a vállalkozás életképes üzleti tervvel rendelkezik; - a vállalkozás devizabelföldinek minősül, Magyarországi székhellyel, vagy az Európai Gazdasági térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezik; - olyan vállalkozás, amely nem elégíti ki a jelen pontban meghatározott alkalmassági kritériumokat, nem birtokolhatja a kérelmező vállalkozás tőkéjének vagy szavazati jogainak 25%-át, vagy ezt meghaladó részét; - a vállalkozás mind az állam, mind az önkormányzat felé teljesíti adófizetési kötelezettségeit, nincs sem illeték, sem társadalombiztosítási járulék tartozása; 24/28

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. szeptember 2. 1173 Budapest, Pesti út

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. augusztus 5. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. június 17. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. február 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2015. április 24. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. szeptember 16. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. május 19. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. május 20. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. december 3. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 5. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2013. május 08. 1173 Budapest, Pesti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. március 24. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. április 16. 1173 Budapest,

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 26. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 19. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. március 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 07. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 13. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. január 21. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 4. E-mail: onkormanyzatrakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. február 27. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 18.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 18. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. szeptember 24. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 25. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2013/2014. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram

Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2013/2014. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram PÁLYÁZATI KIÍRÁS Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: lebonyolító

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 17. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. december 3. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4

GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4 I. Projekt adatlap a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/31. A civil eljárásokkal kapcsolatos hasznos tudnivalók A birosag.hu oldalon kibővítették

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 27. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és...

SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és... SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és...3 megismertetése...3 EL - 1.1.1. A működési dokumentumok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Az 1956-os Emlékbizottság megbízásából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt KKETTKK 56P 02 jelű Büszkeségpontok pályázathoz

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. február 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. február 15.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. február 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. február 15. 1173 Budapest,

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. június 8. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. október 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Pályázati cél: A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2013. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. március 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív

Részletesebben

A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online-módon történő pályázat benyújtására

A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online-módon történő pályázat benyújtására A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online-módon történő pályázat benyújtására A Vizuális Művészetek Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet az art mozik 2012. évi szakmai tevékenységének

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ Keretmegállapodás a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felújítási, karbantartási és bontási munkálatainak elvégzésére

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi

Részletesebben

Pályázati kiírás TUDOMÁNYOS KÖNYVEK KIADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

Pályázati kiírás TUDOMÁNYOS KÖNYVEK KIADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA Pályázati kiírás TUDOMÁNYOS KÖNYVEK KIADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA 2016. január 1. december 31. Pályázati kategória kódja: REB-16-1-KÖNYVKIADÁS Meghirdetés dátuma: 2016. február 29. Magyarország Kormánya a 2013.

Részletesebben

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele Tartalom: Tett-Hely Hálózat hírei Tett- Hely Gyermek és Ifjúsági Tábor Mental-Chat-Portal

Részletesebben

SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (2051 Biatorbágy, Mészárosok útja 2.) megbízásából az NCSSZI

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a kerületi civil szervezetek kapcsolatrendszerének egyes kérdéseiről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÁLYÁZATOT HIRDET Munkahelyteremtés az Ormánság fejlődéséért munkaerő-piaci program keretében történő foglalkoztatásra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÁLYÁZATOT HIRDET Munkahelyteremtés az Ormánság fejlődéséért munkaerő-piaci program keretében történő foglalkoztatásra PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elősegítő

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA EU PROGRAMIRODA 1173 Budapest, Pesti út 165. Levélcím:1656 Bp. Pf.:110. Tel.:253-3527 Fax: 253-3565 E-mail: onkormanyzat@rakosmente.hu

Részletesebben

KMÖT PhD felhívás 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

KMÖT PhD felhívás 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2011/2012-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények államilag

Részletesebben

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett a Nagyvállalkozások általános képzéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban c. pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő fiatal magyar vállalkozások tevékenységének támogatására

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. TÁJÉKOZTATÓ A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. A pályázati program alapján 5,0 milliárd Ft támogatási

Részletesebben

TÁMOGATÁS MŰFORDÍTÁSI PROJEKTEKHEZ

TÁMOGATÁS MŰFORDÍTÁSI PROJEKTEKHEZ KREATÍV EURÓPA Kultúra alprogram TÁMOGATÁS MŰFORDÍTÁSI PROJEKTEKHEZ TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Célkitűzések és prioritások 2.1 Célkitűzések és prioritások 2.2 Megcélzott projektek 3. Ütemterv

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15

A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való

Részletesebben

NYUGAT DUNÁNTÚLI INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSEK

NYUGAT DUNÁNTÚLI INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSEK BAROSS GÁBOR PROGRAM NYUGAT DUNÁNTÚLI INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSEK ND_INRG_05 Pályázati felhívás Budapest, 2005. november Tartalomjegyzék 1. A támogatás célja...3 2. A támogatás forrása és összege...3 3. A

Részletesebben

NYUGTALOTTO JÁTÉKSZABÁLYZAT

NYUGTALOTTO JÁTÉKSZABÁLYZAT NYUGTALOTTO JÁTÉKSZABÁLYZAT 1 Tartalom I. Általános rész... 4 1. Általános rendelkezések... 4 2. Értelmező rendelkezések... 4 I.1 Nyugtalotto Játék... 4 I.2 Bizonylat... 4 I.3 Alapregisztráció... 4 I.4

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati felhívása fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2013.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati felhívása fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2013. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati felhívása fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: FV-I-13) A Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2011-4.3.0 MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS c. konstrukcióhoz (jelen pályázati kiírás keretei között kizárólag a megvalósítási szakaszra

Részletesebben

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására.

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására. FELHÍVÁS tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására A felhívás címe: Tehetségek Magyarországa A felhívás kódszáma: EFOP-3.2.1-15

Részletesebben

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl 8401-4 J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Dr. Szentgyörgyi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET PROTOKOLL ALAPÚ HELYHEZ KÖTÖTT ÉS INTERNET PROTOKOLL ALAPÚ HELYHEZ NEM KÖTÖTT TÁVBESZÉLŐ SZOLGÁLTATÁSHOZ Oldal: 1 / 67 Tartalom 1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI, ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Részletesebben

Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA

Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA 1) Szervező Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA Szervező: NISSAN SALES CEE Kft. (a nyereményjáték időtartama: 2014. november 3-8.) 1.1. Az Új Nissan

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 21. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatokat elbíráló Döntőbizottság

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatokat elbíráló Döntőbizottság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Lengyelország Külügyminisztériuma pályázatot hirdetnek nem-kormányzati szervezetek számára. A Magyar Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA EU PROGRAMIRODA 1173 Budapest, Pesti út 165. Levélcím:1656 Bp. Pf.:110. Tel.:253-3527 Fax: 253-3565 E-mail: onkormanyzat@rakosmente.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívásához Kódszám: TIOP-2.1.3/10/1.

Részletesebben

A mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése (Kódszám: 3.2) I. A támogatás célja

A mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése (Kódszám: 3.2) I. A támogatás célja Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2004. október A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/2010. (I.08.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/2010. (I.08.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/2010. (I.08.) önkormányzati rendelete az egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatásáról szóló 13/2008.(III.05.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA hatályos: 2014. január március 10-jétől A Horizontz AXA Magánnyugdíjpénztár (korábbi nevén: AXA Magánnyugdíjpénztár, a továbbiakban:

Részletesebben

Idősek Otthona Gödöllő, fokozott ápolást igénylő idősek otthona kialakításának műszaki ellenőrzése

Idősek Otthona Gödöllő, fokozott ápolást igénylő idősek otthona kialakításának műszaki ellenőrzése Idősek Otthona Gödöllő, fokozott ápolást igénylő idősek otthona kialakításának műszaki ellenőrzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást

Részletesebben

Nyugati szórvány BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Nyugati szórvány BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna kivételével) ország állampolgárságával

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. A pályázati eljárás célja és a pályázók köre... 3 1.1. Az eljárás célja... 3. 1.2. Az eljárás típusa és menete...

Tartalomjegyzék. 1. A pályázati eljárás célja és a pályázók köre... 3 1.1. Az eljárás célja... 3. 1.2. Az eljárás típusa és menete... Tartalomjegyzék 1. A pályázati eljárás célja és a pályázók köre... 3 1.1. Az eljárás célja... 3 1.2. Az eljárás típusa és menete... 4 1.3. Az eljárás keretösszege és további támogatási adatok... 5 1.4.

Részletesebben

SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A GTS Hungary Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI ÉS ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Készült: 2002. március 01. Az utolsó módosítás időpontja: 2011. január 1. Hatályos:

Részletesebben

Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ

Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP 2007 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ I. Külső Határok Alap I.1. Általános információk

Részletesebben

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Hajléktalanokért Közalapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, mint lebonyolító szervezet, nyílt pályázatot hirdet a következő tárgyban:

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Közép-Magyarországi Régió / Konvergencia régiók című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. december 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ALAPSZABÁLY (elfogadta a 2001. 01.25-ei, módosította a 2001.09.27-ei, 12.13-ai, 2002.04.18-ai, 11.28-ai, 2003.12.11-ei,

Részletesebben

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I Szegedi Deák Ferenc Gimnázium 6723 Szeged, József Attila sgt. 118-120. Tel.: (36) 62/620-180; Fax: (36) 62/620-186 OM azonosító: 029 744 E-mail: deak.ferenc.gimnazium@gmail.com honlap: www.dfg-szeged.hu

Részletesebben

SZENTES VÁROS. - Városközpont Akcióterület - II. fordulós

SZENTES VÁROS. - Városközpont Akcióterület - II. fordulós SZENTES VÁROS - Városközpont Akcióterület - II. fordulós VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERVE 1. számú melléklet A közvetett támogatási rendszer pályázati dokumentumai 2011. MÁRCIUS TARTALOMJEGYZÉK I. MŰKÖDÉSI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A napirend előterjesztője: Az előterjesztést készítője:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. február 13. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE Pályázat kiírója, a program megálmodója A Civil Impact Nonprofit Kft-nél partnerségeket hozunk létre: gyümölcsöző, felelős, etikus partnerségeket a fenntarthatóság

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének (továbbiakban Kt.) a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi

Részletesebben

GOP-2009-2.2.1. KMOP-2009-1.2.5.

GOP-2009-2.2.1. KMOP-2009-1.2.5. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása c. pályázati konstrukcióhoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2009/2010 es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

Dokumentáció Hirdetmény nélkül induló általános egyszerű közbeszerzési eljárásban

Dokumentáció Hirdetmény nélkül induló általános egyszerű közbeszerzési eljárásban Dokumentáció Hirdetmény nélkül induló általános egyszerű közbeszerzési eljárásban Makón belterületi csapadékvíz csatorna rekonstrukció és építés (2011.) tárgyban Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Internet és telekommunikációs és egyéb hálózati szolgáltatások és eszközök beszerzése

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Internet és telekommunikációs és egyéb hálózati szolgáltatások és eszközök beszerzése AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Internet és telekommunikációs és egyéb hálózati szolgáltatások és eszközök beszerzése Tartalomjegyzék Eljárási információk az Ajánlattevők számára...3 I. Tájékoztatás az Ajánlattevők

Részletesebben