Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára február 11.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11."

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára február Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.:110. Tel.: ; Fax: ; onkormanyzat@rakosmente.hu 1/20

2 Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt években közel 6 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködést, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében a szolgáltató hivatal szellemiségében törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a kis-és középvállalkozások eddigi pályázati tevékenységét havi rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet havi rendszerességgel kívánjuk közzé tenni en, valamint az önkormányzat honlapján, a oldalon, az EU pályázatok menüpont alatt. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, kérjük jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Eredményes forrásszerzést kívánunk! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon: /20

3 Tartalomjegyzék I. Aktuális pályázatok, díjak... 4 I. 1. Webáruház létrehozása és mentorálása - mikro-, kis- és középvállalkozások korszerű internetes megjelenésének támogatása (frissített)... 4 I. 2. Népi játékok fesztiválja... 7 I. 3. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása... 9 II. Tanácsadás, együttműködés, támogatás II. 1. Vállalati tanácsadás II. 2. Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása II. 3. Fiatal vállalkozók támogatása II. 4. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1956-hoz kapcsolódó pályázatai (ÚJ) II. 5. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-magyarországi Régióban (ÚJ) III. Egyéb pénzügyi lehetőségek IV. Tájékoztató napok A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak. 3/20

4 I. Aktuális pályázatok, díjak I. 1. Webáruház létrehozása és mentorálása - mikro-, kis- és középvállalkozások korszerű internetes megjelenésének támogatása (frissített) A Netlight Kft. pályázat kiírása: (Pályázati felhívás: I. Általános információk Kiíró: Netlight Consulting Kft. Érvényes augusztus 01-től, visszavonásig. Tárgy: E-kereskedelem támogatása, webáruház létrehozása, online marketing támogatás. Eredményhirdetés folyamatos. Pályázat összértéke forint. A pályázat célja: A pályázat kiírásával a webáruház szakértőkből álló Netlight Kft célja, hogy a hazai kisvállalkozókat korszerű internetes kereskedelmi megoldásokkal, online marketing eszközökkel támogassa a további fejlődésében. Ennek támogatására még 100 olyan már működő kkv-t keres, mely foglalkozik kereskedelemmel, de nem elégedett a forgalommal. A cél, hogy a jelentkezők 80%-a elérje a havi Ft-os forgalmat. Ennek elérése érekében megkapják a megfelelő webáruház szoftvert, a domain nevet, a szükséges tárhelyet és olyan webáruház használati és marketingtámogatást, ami eddig több száz kkv-nak segített a milliós cél elérésében. A siker minden lépése ki van dolgozva. A résztvevők feladat, hogy a legjobb tudásuk és képességük szerint használják a rendelkezésükre bocsájtott eszközöket és hónapok alatt elérjék a havi Ft forgalmat. Pályázók köre: Olyan magyarországi székhelyű, a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, jogi személyiséggel rendelkező, vagy anélküli, egyéni vállalkozások, gazdasági társaságok, egyesületek és szövetkezetek, amelyek a pályázat beadásának időpontjában, minimum 6 hónapos vállalkozói múlttal rendelkeznek. Kivételes esetekben, induló vállalkozások is pályázhatnak, cégünk egyedi döntése alapján! Továbbá fontos feltétel, hogy legalább 3 hónapos kereskedelmi múlttal rendelkezzen. II. A támogatás célja A Netlight Consulting Kft. által kiírt pályázat célja, a mikro-, kis- és középvállalkozások, gazdasági társaságok támogatása, annak érdekében, hogy korszerű formában jelenhessenek meg az internet világában és bekapcsolódhassanak az elektronikus kereskedelembe. Minden pályázó kötelezően részt vesz a mentor programban, melynek keretében megtanítjuk a webáruház használatát és annak reklámozását. A támogató csomagok a pályázat elidegeníthetetlen részét képezik. Célunk, hogy legalább 100 olyan webáruházat neveljünk ki, mely meghaladja a havi Ft forgalmat. A pályázatban résztvevők hozzájárulnak, hogy webáruházuk forgalmát elemezzük, statisztikai és marketing célokra felhasználhassuk. 4/20

5 III. A pályázaton elnyerhető támogatás 1db komplett webáruház és a hozzá tartozó mentor program. A nyertes pályázónak, a Támogató rendelkezésére bocsájt 1db webáruház szolgáltatáscsomagot, az alábbi díjtételekkel, és tartalommal: 1) 1 db ügyfél által választott új, vagy már meglévő domain név, DÍJMENTES 2) 1db webáruház szoftver, melyet csak a cégünk szerverén futtatunk, Ez a szoftver felelős a webáruház működéséért. DÍJMENTES 3) 1db virtual szerver, mely a cégünk szerverparkjában üzemel, Ez a tárhely felelős a webáruház üzemeléséért, ezen tárolódnak az adatok. DÍJMENTES Sikeres pályázat esetén a fenti 3 pontban felsorolt termékeket/szolgáltatásokat teljesen INGYEN adjuk! Ezeknek együttes értéke, több mint Ft!!! 4) 1db 1évre szóló Támogatói szolgáltatáscsomag Nélkülözhetetlen a webáruház beüzemeléséhez, használatának betanításához, üzemeltetéséhez, fenntartásához, ill. a további reklámozási, és egyéb kérdések megválaszolásához. DÍJKÖTELES ára: A választott támogató csomagtól függően. A web áruház tartalmát a nyertes pályázó saját maga tudja karbantartani egy korszerű, titkosított jelszóval ellátott adminisztrációs felületen keresztül. IV. A támogatás feltételei: 1) Pályázónak regisztrálnia kell a pályázatra, mely díjmentes. 2) Pályázónak el kell nyernie a pályázatot. 3) Támogatott vállalja a Támogatói szolgáltatáscsomag éves díjának megfizetését, melynek mértéke a választott támogató csomagtól függ. 4) Támogatott vállalja, hogy a webáruházat 1 hónapon belül teljesen feltölti, 2 hónapon belül a szakembereink által javasolt bevételnövelő módosításokat elvégzi, 3 hónapon belül pedig egy legalább 10 pontból álló javaslatot, észrevételt fogalmaz meg támogató részére. 5) Támogatott, a pályázat sikeres elbírálását követő 48 órán belül bemutatja a honlap elkészítéséhez szükséges anyagokat, információkat, amelyeket szeretne a honlapon megjeleníteni (termék adatbázis, termék fényképek), feltölteni. 6) Támogatott vállalja, hogy a weboldalának főoldalán a Netlight Consulting Kft logóját és linkjét, és/vagy bannerét jól látható helyen feltünteti. 7) Támogató online karbantartható, professzionális megjelenésű, keresőre optimalizált, marketing szakemberekkel tesztelt, könnyen kezelhető web áruház átadását vállalja. 8) Webáruház átadása, a pályázat eredményének kihirdetését követően, a Támogatói szolgáltatáscsomag díjának beérkezését és a választott domain név le-vagy átregisztrálását követő 48 órán belül történik meg. 9) Nyertes pályázat esetén, pályázó vállalja, hogy a támogatói szolgáltatáscsomag díját, a kiállított díjbekérő számla ellenében, 8 napon belül átutalja a megadott számlaszámra! Amennyiben ennek várhatóan nem tud eleget tenni, kérjük, ne nyújtsa be pályázatát! Támogatás értéke: forint Nyertes pályázatok száma: max. 100 db V. A pályázat menete/tartalmi elemei: 1) Regisztrálás a webaruhazpalyazat.hu oldalon, a jelentkezési adatlap online kitöltésével. 5/20

6 2) A beérkezett jelentkezőket minden esetben 48 órán belül telefonon felhivjuk, és egyeztetünk velük a beadott adatokkal kapcsolatban. Amennyiben a kapcsolatfelvétel sikeres, megkezdjük a pályázat feldolgozását, és 48 órán belül kiértesítjük a pályázókat, az első kör eredményéről. 3) Pozitív visszaigazolásunk esetén, az értesítő ben megküldött "Következő lépés a webáruház felé online adatlap hiánytalan kitöltésével, és 48 órán belüli visszaküldésével, pályázó jogosulttá válik a pályázata elbírálására. 4) A "Következő lépés a webáruház felé online adatlap beérkezését követő 48 órán belül értesítjük pályázót, a végleges döntésünkről, és/vagy az esetlegesen szükséges hiánypótlásokról/szükséges dokumentumokról. Hiánypótlások esetén, természetesen további órával kitolódnak a válaszadási határidők. 5) Amennyiben a pályázó pályázata sikeres volt, úgy a sikeres kiértesítéssel egy időben, megküldjük Támogatottnak a díjbekérő számlát, mely összeg átutalására 8 banki munkanap áll Támogatott rendelkezésére. Amennyiben ezen időpontig támogatott nem teljesíti fizetési kötelezettségét, úgy Támogató, azonnali hatállyal jogosult törölni a Támogatott számára már odaítélt pályázati támogatást. 6) Sikeres, határidőben történő befizetés esetében, Támogató, a választott domain le-vagy átregisztrálását követő 48 órán belül aktiválja, és Támogatott rendelkezésére bocsájtja a pályázaton elnyert 1db webáruház szolgáltatáscsomagot. VI. A nyertes pályázatok kiválasztásnak szempontjai: 1) A pályázatban kért információk megfelelősége. 2) A cég innovációs képessége. 3) A cég tevékenysége, és az értékesítendő termékek köre. 4) A beadási határidők betartása, válasz kommunikációk megfelelősségének megítélése, a cég esetleges menedzsment tapasztalata. VII. A pályázaton elnyert támogatás átadásának menete: A sikeres pályázati eredmény kihirdetését követően, a Támogatói szolgáltatáscsomag díjának beérkezését, és a választott domain név le-vagy átregisztrálását követő 48 órán belül átadásra kerül az 1db komplett webáruházi szolgáltatáscsomag. VIII. Elérhetőségeink: Web: info@webaruhazpalyazat.hu Tel.: Kapcsolattartó: A webaruhazpalyazat.hu ügyfélszolgálatának aktuális munkatársa IX. Beadási határidő: augusztus 01-től folyamatos, és visszavonásig érvényes. X. A pályázatok elbírálása és döntés: A pályázaton minden szabályosan beérkező pályázat részt vesz, amit a webaruhazpalyazat.hu oldalon adtak le. A pályázat befogadásáról telefonon értesítjük. Csak olyan pályázatokat tudunk elfogadni, melyek maradéktalanul megfelelnek a kiírtaknak mind formailag, mind tartalmukban. A hiányosan beérkezett pályázatokról figyelmeztető levelet küldünk, a hiányosságok pótlása az abban megadott időpontig lehetséges. A nyertes pályázókat, folyamatos értesítjük ki az általuk megadott elérhetőségek egyikén. A pályázata felől érdeklődhet az info@webaruhazpalyazat.hu címen, telefonon lehet. 6/20

7 I. 2. Népi játékok fesztiválja Pályázati felhívás: A Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület az alábbi pályázatokat tette közzé: I. Falu és városnapokra, fesztiválokra: Pályázati felhívás: a) NJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) a. A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről b. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről ben, vagy telefonon lehet érdeklődni. b) KJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) a. A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről b. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről ben, vagy telefonon lehet érdeklődni. II. Óvodák, iskolák részére a) NJF /O - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában a. pályázati felhívás: b. Támogatottak köre: i. óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről ii. illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén iii. cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén c. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely hétköznapjára lehet igényelni a programot. 7/20

8 ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről ben, vagy telefonon lehet érdeklődni. b) NJF /I - Népi Játékok Fesztiválja Iskolában a. pályázati felhívás: b. Támogatottak köre: i. iskolák Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről; ii. illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; iii. cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; c. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről ben, vagy telefonon lehet érdeklődni. III. Azon pályázók számára, akiknek a rendezvényein egyesületünk már részt vett Pályázati felhívás: a) NJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) a. A támogatottak köre: azok az önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről, akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk b) KJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) a. A támogatottak köre: azok az önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15. -ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk c) NJF O/Ir - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában a. Támogatottak köre: Azok az óvodák, iskolák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítjük 8/20

9 I. 3. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Pályázati felhívás: A Felhívás kódszáma: VEKOP Jelen Felhívás célja: a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db Támogatható tevékenységek: Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében: a) Ipari kutatás (maximum a kutatás-fejlesztési projekt elszámolható költségeinek 50%-a) b) Kísérleti fejlesztés Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében: a) Projekt előkészítési tevékenység b) Projektmenedzsment tevékenység c) A projekt szakmai megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele Regionális beruházási támogatás keretében: a) Eszközbeszerzés b) A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések. c) Immateriális javak beszerzése Kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás keretében a) Eszközbeszerzés b) A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések c) Immateriális javak beszerzése A szolgáltatások területén az eljárási innovációhoz nyújtott támogatás keretében: a) Eljárás-innováció: A KKV-k vásárokon való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen tevékenység keretében elszámolni kívánt összköltség nem haladhatja meg a 20 millió Ft-ot): a) A vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való első három részvétele támogatható a projekt keretében kifejlesztett K+F eredmény bemutatása céljából. A tevékenység önállóan nem támogatható. Kötelező vállalások: 1. Üzleti hasznosíthatóság (kötelező) 2. K+F munkahelyteremtés A projekt területi korlátozása A fejlesztés megvalósulásának helyszíne kizárólag a támogatást igénylő konzorciumi tag bejegyzett Közép-magyarországi régió területén (Budapest, Pest megye) lévő székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a kedvezményezett az igény jogosultja), továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósítási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező K+F+I tevékenység elvégezhető a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra. A 9/20

10 megvalósítási helyszín alkalmasságát a támogatási igény benyújtásakor a projektjavaslatban szükséges bemutatni. Támogatást igénylők köre: Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: 1. mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok, a) amelyek, rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/szja bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), b) amelyek, éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt. c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei. d) amelyek nem tartoznak az EVA hatálya alá. A támogatást igénylőnek az 1. pontban szereplő kritériumok mindegyikének meg kell felelnie. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség. A konzorciumban megvalósuló projektek esetén a konzorcium tagjai a fenti feltételnek megfelelő gazdasági társaságok lehetnek. A kutatás-fejlesztési konzorciumi tagok száma a konzorciumvezetőt is beleértve legfeljebb 3 lehet. Konzorcium esetén a gazdasági társaságoknak a konzorcium létrehozására irányuló együttműködési megállapodást kell kötniük. A konzorciumi együttműködési megállapodással a tagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy a projektet annak támogatása esetén a projektdokumentációban meghatározott módon közösen megvalósítják. A konzorciumot a Támogató irányában a konzorciumi együttműködési megállapodásban konzorciumvezetőnek kijelölt tag képviseli. Nem lehet konzorciumi tag a kizárólag projektmenedzsment feladatokat és/vagy a kötelezően előírt nyilvánosság biztosításához kapcsolódó feladatokat ellátni kívánó szervezet. A konzorcium tagja csak olyan szervezet lehet, amely a Felhívásban meghatározott követelményeknek megfelel és támogatásban részesülhet. A konzorciumi tagok a projekt keretén belül egymástól anyagot, árut, szolgáltatást, eszközt, immateriális javakat nem vásárolhatnak. A konzorciumi tagok száma és összetétele a támogatói döntés meghozataláig nem módosítható, míg a megvalósítási időszakban csak különösen indokolt esetben az Irányító Hatóság előzetes hozzájárulásával van lehetőség módosításra. A VEKOP Felhívás esetében nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére, amely a VEKOP Felhívás keretében az adott naptári évben már részesült támogatásban. A támogatási kérelem benyújtásának határideje: ajelen Felhívás keretében a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 47. (2) bekezdése alapján a támogatási kérelmek benyújtására a Felhívás közzétételét követő 24 hónapig van lehetőség. A támogatási kérelmek benyújtása február 29-től február 28-ig lehetséges. Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: o április 25. o augusztus 29. o február 6. o június 12. o december 11 A teljeskörű pályázati felhívás az alábbi linken érhető el: 10/20

11 II. Tanácsadás, együttműködés, támogatás II. 1. Vállalati tanácsadás A honlapon a Közép-magyarországi régióban működő vállalkozásoknak lehetőségük van elektronikus úton pályázatot benyújtani vissza nem térítendő támogatás igénybevételére. A program célja a budapesti és Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése tanácsadás segítségével. A program keretében támogatás vehető igénybe különböző tanácsadási szolgáltatásokhoz kapcsolódóan. Lehetőség van többek között üzleti terv, megvalósíthatósági tanulmány, építési tervdokumentáció, illetve egyéb, a vállalkozás működését elősegítő tevékenységek vissza nem térítendő forrásból történő finanszírozására. A program célja továbbá, hogy egy vállalkozás indításához, illetve további eredményes működtetéséhez szükséges információk elérése, valamint az egyedi, vállalkozás-specifikus üzleti tanácsadás a már kiépült vállalkozásfejlesztési intézményrendszerre, illetve szakemberekre alapozva valósuljon meg. A pályázat keretében elnyerhető támogatás minimális összege 100 ezer forint, maximális összege 4 millió forint lehet. A támogatás mértéke projektmérettől függően változhat: 200 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő projektméret esetén a támogatás nem haladhatja meg az 50 százalékot, 4 millió forint feletti projektméret esetén pedig a 30 százalékot, míg a két projektméret közötti intervallumban a 40 százalékot. A program európai uniós és hazai forrásból valósul meg a Regionális Operatív Program gazdaságfejlesztési prioritásának keretében. A támogatásközvetítői feladatokat az OTP Bank Nyrt. által vezetett konzorcium végzi. Konzorciumi partnerek: OTP Bank Nyrt. OTP Hungaro-Projekt Kft. Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége - Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára ( 11/20

12 II. 2. Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása Pályázati felhívás: Mentorálási lehetőség innovatív vállalkozóknak A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása Kezdő vállalkozóként megvalósításra váró ötleteihez kellő motivációval és lelkesedéssel, de kevés tapasztalattal rendelkezik? Szeretné elindítani vállalkozását a sikeres fejlődés útján, de a sokszor rögös úton tapasztalt szakember útmutatásaira lenne szükség? A Nemzeti Innovációs Hivatal mentorálás programjában megtalálhatja kérdéseire a válaszokat! Legyen Ön is mentorált vállalkozó! A mentorálási program célja: A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) kiemelt feladatának tekinti a vállalkozások innovációs képességeinek fejlesztését és dinamikus növekedésének ösztönzését. Ennek elősegítése érdekében az innovatív kezdő vállalkozások számára innováció menedzsment szolgáltatásokat nyújt a Go!nno fiatal innovatív vállalkozók nemzeti projekt-támogató rendszere keretében, melynek részeként elindította az Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása elnevezésű programját. A program az innovációs tartalommal rendelkező vállalkozási ötletek, elképzelések megvalósítását kívánja elősegíteni. Az innováció a tudás alkalmazásának folyamata, a termékek és szolgáltatások, valamint ezek piacainak megújítása és növelése, új eljárások alkalmazása a termelésben, az elosztásban és a piaci munkában, a menedzsmentben, a szervezetekben és a munka feltételekben, a munkaerő szakmai ismereteinek bővítése és megújítása. EC: Innovation Management and the Knowledge-driven Economy. Brussels Az önkéntes mentori rendszer kiépítésének több oka van: egyrészt a kezdő vállalkozások gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy hiába van egy zseniális ötletük, hiába rendelkeznek egy vállalkozás elindításához szükséges tőkével, a vállalkozás életpályájának kezdeti szakaszán olyan megválaszolatlan kérdéseik és megvalósítási gondjaik akadnak, melyek megoldása egy tapasztalt tanácsadó nélkül szinte lehetetlennek tűnik. Másrészt a felgyülemlett problémák sokasága meghátrálásra késztetheti a tapasztalatlan kezdő vállalkozókat, ezért szükség van valakire, aki komoly szakértelemmel átsegíti ezen a szakaszon a vállalkozást és elindítja a sikeres vállalkozóvá válás és fejlődés útján. Mentorálási programunk a fenti problémára megoldást találva, segíti az innovatív kezdő vállalkozók és a tapasztalt szakemberek egymásra találását. A NIH a program által hozzá kíván járulni a Befektetés a jövőbe Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia ( ) azon célkitűzéséhez, miszerint 2020-ra 1000 innovatív kezdő vállalkozás/start-up cég kapjon segítséget az induláshoz. A mentorálási programba kerülés esetén a mentorált részt vehet a program keretében szervezett rendezvényeken, ezáltal növelheti kapcsolati tőkéjét, üzleti lehetőségekre tehet szert; bővítheti eddigi ismereteit és tapasztalatait a vállalatvezetés, vállalatfejlesztés területén; a mentorált vállalkozó egy mentor szakmai segítségével könnyebben eljuthat az ötlettől a piaci sikerig; a mentorral közösen létrehozott eredmények számos sikerélményt nyújtanak. 12/20

13 Milyen mentori útmutatást kaphat a mentorált vállalkozó? - A mentor segít az ötletek megvalósításában, fejlesztések piacra jutásában, hasznosításában; - modern vezetési, üzletviteli, innovációmenedzsment ismereteket ad át; - segít a megvalósíthatósági tanulmányok, üzleti terv készítésében, üzleti stratégia fejlesztésében; - szabadalmi oltalommal, iparjogvédelemmel kapcsolatos útmutatást ad; - megosztja a finanszírozással, pályázással kapcsolatos tapasztalatait, ismereteit; - segít a marketingstratégia kidolgozásában és piackutatásban; - figyelemmel kíséri a mentorált vállalkozást, segít a lehetséges fejlesztési irányok kijelölésében, bevonja kapcsolati hálóját; - ösztönzi a sikerhez vezető út eléréséhez szükséges gondolkodásmód kialakítását. A program keretében a mentorok önkéntes alapon vesznek részt és vállalják, hogy minimum egy éven keresztül tartják a kapcsolatot a mentorált vállalkozóval (havi egy alkalommal személyesen, illetve online módon akár több alkalommal). A fejlődés nyomon követése érdekében havonta egy online visszajelző kérdőívet szükséges kitölteni mind a mentornak, mind a mentoráltnak. A mentori rendszerben való részvétel anyagi támogatással nem jár, kizárólag szakmai támogatást nyújt a program. Jelentkezés módja: Amennyiben felhívásunk felkeltette érdeklődését, és szeretne mentoráltként részt venni programunkban, kérjük, töltse ki a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapján vagy az alábbi linken közvetlenül elérhető jelentkezési lapot: A jelentkezési lapon többek között az alábbi információk megadását kérjük: - személyes adatok; - vállalkozói adatok (saját vállalkozás megléte nem feltétel); - vállalkozás/elképzelés rövid bemutatása, motiváció és innovációtartalom kifejtése; - nyilatkozatok. A mentorálási programot a Nemzeti Innovációs Hivatal több körben tervezi indítani, ezért folyamatosan várjuk a mentoráltak jelentkezését. A folyamatosan beérkező jelentkezési lapok tartalma és adott esetben személyes elbeszélgetés alapján a jelentkezők alkalmasságáról a NIH munkatársaiból felállított szakmai zsűri dönt, melynek eredményéről kiértesítésre kerülnek a programba bekerült jelentkezők. Mentorok és mentoráltak első személyes találkozására a Mentor Klub keretében kerül sor, melyet kéthavonta rendez a Nemzeti Innovációs Hivatal. Mentor Klub Szakmai Fórum A mentorálási program keretében továbbá a Nemzeti Innovációs Hivatal alkalmanként Mentor Klub Szakmai Fórumokat szervez, melyeken a résztvevők innovatív kezdő vállalkozásokat érintő előadásokat hallgathatnak meg, és tehetik fel kérdéseiket az adott témában jártas szakembereknek. 13/20

14 II. 3. Fiatal vállalkozók támogatása Pályázati felhívás: i.e. SMART európai uniós projekt a 35 éven aluli fiatalok vállalkozóvá válásának támogatásáért és meglévő vállalkozásaik fejlesztéséért A kreativitás és az innováció számára kedvező környezet kialakítása hazánk és az Európai Unió versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen. Ezért tűzte ki céljául a 6 ország részvételével zajló i.e. SMART Európai Uniós projekt az innovatív és kreatív vállalkozások, elsősorban a kreatív iparágak, a zöld gazdaság és az infokommunikációs ágazat, működési környezetének fejlesztését, az e téren működő kis-és középvállalkozások piaci helyzetének előmozdítását. Az i.e. SMART projekt a hagyományos vállalkozói ismeretek közvetítésén túl egy olyan új típusú üzleti gondolkodás meghonosítását is céljául tűzte ki, mely emberközpontú és a hosszú távú fenntarthatóságra, kreativitásra, rugalmasságra, innovatív ötletekre épül. A projekt célcsoportját azon 35 év alatti fiatalok jelentik, akik lehetőleg (de nem kizárólag) a fenti három területen megvalósítani kívánt vállalkozásötlettel, vagy már létező vállalkozással rendelkeznek. A projektben 6 közép-európai ország Ausztria, Olaszország, Németország, Szlovákia, Csehország és Magyarország mindegyikéből egy intézményi és egy szakértői partner vesz részt. Hazánkból a projekt intézményi partnere a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, szakértői partnere pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. A főpályázó a European Office, Vienna Board of Education (LP) Bécs főváros oktatásmenedzselő intézménye. A megvalósítás eszközei a SMART pontok, melyek olyan regionális kompetencia-központok vállalkozni vágyó vagy már vállalkozó fiatalok számára, amely speciális SMART képzéseivel segíti a személyes kompetenciák és készségek mint a kreativitás, stratégiai gondolkodásmód, problémamegoldás, csapatmunka, kockázatvállalás fejlődését, fejlesztését. Olyan környezetet teremtenek meg, amely kedvező az innovációs és kreatív készségek kibontakoztatásához. A SMART pontban klubestek, hagyományos vállalkozói és SMART képzések, tréningek, kapcsolatépítő események, valamint tanácsadások segítik majd a fiatal vállalkozókat a vállalkozási ötlet megszületésétől a vállalkozás kezdő lépéseinek megtételéig. Jelenlegi Smart Pontok: Budapest Smart Pont (Budapest) BKF Smart Pont (Budapest) Dunakanyar Smart Pont (Szentendre) A SMART központok mellett e-smart Pontot és mobil SMART pontot is létrehozott a Budapesti Vállalkozásfelesztési Közalapítvány. Míg az előbbi esetében web és web 2.0 felületeken léphetnek kapcsolatba az érdeklődők, a fiatalok, a szervezők és a trénerek egymással, addig a mobil SMART Pont házhoz megy : egyetemekre, oktatási intézményekbe, rendezvényekre látogatnak el vele a szervezők és tartanak kihelyezett képzések, eseményeket is. További információk: /20

15 II. 4. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1956-hoz kapcsolódó pályázatai (ÚJ) Pályázati felhívás: Az 1956-os Emlékbizottság pályázatai: - A pályázatok megvalósítási időszaka március április A pályázatokat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány bírálja el. - A pályázatokat a pályázati keret erejéig folyamatosan lehet beadni, a pályázatokat szakmai bíráló bizottság értékeli. 1. Mansfeld Péter pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító tudományos kötetek, ismeretterjesztő kiadványok, irodalmi alkotások megjelentetése. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, magánszemélyek, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályaművek témája lehet: az 1956-ot követő megtorlás története: koncepciós és konstrukciós perek, a tettesek és tettestársak (politikai döntéshozók, politikai nyomozók, ügyészek, bírák, feljelentők, ügynökök, stb. felkutatása); a Kádár-rendszer üldözöttjei, 56-os ügyekben lefolytatott szabálysértési és fegyelmi eljárások, egzisztenciális hátrányok elszenvedőinek élettörténete; a forradalom és szabadságharc politikai önszerveződéseinek története; a vidék forradalma helytörténeti munkák, esemény és szervezettörténeti feldolgozások; emlékiratok, interjúk, interjú kötetek; 1956 és a magyar rendszerváltoztatás; a forradalom és szabadságharc előzményei, közvetlen megelőző eseményei; nők az 1956-os forradalom és szabadságharcban; a forradalom és szabadságharc szociológiai hatásai és következményei; 1956 és a sport; a sport szerepe, funkciója a társadalomban, mint kitörési pont; nemzetközi helyzet 1956-ban, Magyarország nemzetközi kapcsolatai; az 1956-os események fontos személyiségeinek portréi, életútjai; magyar sors a határainkon kívül élő magyarság a forradalom védelmében, sorsuk alakulása, meghurcoltatásaik története; az emigrációba kényszerültek élettörténetei. A pályázaton elnyerhető támogatás legfeljebb /20

16 2. Büszkeségpont pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító Büszkeségpontok létrehozása. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályaművek célja lehet: meglévő emlékművek felújítása; új emlékművek állítása, melyeket a pályázó által biztosított helyszínen és a szükséges engedélyekkel kerülnek elhelyezésre; meglévő emléktáblák renoválása, tisztítása, helyreállítása; az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi hőseinek emléket állító új emléktáblák készítése és elhelyezése; közterületek pl. utcák, terek, középületek elnevezése és/vagy átnevezése kapcsán utcatáblák készítésére; emlékszobák, kiállítások létrehozása, amelyeken keresztül a települések megemlékezhetnek a helyi kötődésű antikommunista hőseikről, különös tekintettel az ellenállás és az 1956-os forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjairól A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke a pályázat tematikájától függően legfeljebb és Ft közé esik. 3. Zsigmond Vilmos pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító dokumentumfilmek készítése és forgatókönyvek kidolgozása. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, magánszemélyek, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke: forgatókönyvírás esetében legfeljebb Ft, dokumentumfilmek készítése esetében Ft. 4. Sinkovits Imre pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalom és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, rendezvények, művészeti tevékenységek támogatása. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, magánszemélyek, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. 16/20

17 A pályaművek célja lehet: az 1956-os forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó kutatómunkák támogatása; a kutatási eredményeket bemutató konferenciák és ismeretterjesztő rendezvények megtartása; a forradalomra és a szabadságharcra emlékező rendezvények megtartása: vetítések, filmklubok, konferenciák, irodalmi vagy egyéb ismeretterjesztő programok megvalósítása; a témába vágó képzőművészeti kiállítások és tárlatok megrendezése; olyan, már létező vagy új irodalmi alkotások és adaptációk színházi bemutatása, melyek témája az 1956-os forradalom és a szabadságharc, illetve a kommunista múlt; új, magyar dráma megalkotása, amelynek témája kifejezetten a kommunista múlt; új opera megalkotása, amelynek témája kifejezetten a kommunista múlt. A pályázaton elnyerhető támogatás legfeljebb Ft. 5. Romkocsma pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító dekorációk létrehozása és évfordulós programok szervezése romkocsmákban. Pályázat benyújtására jogosultak: olyan gazdasági vagy civil szervezetek, melyek a szükséges engedélyekkel rendelkező romkocsmát üzemeltetnek. A pályaművek célja lehet minden olyan tevékenység, amelynek keretében a pályázó romkocsma az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezik: dekorációval; grafikai és más innovatív elemekkel az üzemeltetési területén; hagyományos és elektronikus hirdetési és reklám felületein; a kiszolgáló személyzet ruházatának, az étlap és/vagy a napi menüképzésének a korszakra emlékeztető kialakításával, megjelenésével; koncerttevékenységgel, színházi produkcióval, felolvasóesttel. A pályázaton elnyerhető támogatás legfeljebb Ft. 17/20

18 II. 5. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-magyarországi Régióban (ÚJ) Pályázati felhívás: 42c431?OpenDocument A Magyar Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a év közötti fiatalok munkanélküliségének csökkentését, a foglalkoztatási lehetőségeik bővülését a vállalkozóvá válást és az induló vállalkozások fejlesztését szolgáló intézkedések révén. A program célja: a Közép-magyarországi Régió területén új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező, év közötti (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén éves) fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük kialakításához nyújtott ismeret és készségfejlesztéssel, valamint pénzügyi támogatással a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozásuk induló költségeihez. Az Ifjúsági Garancia Program részeként, elsősorban az álláskereső fiatalok vállalkozóvá válásához kíván segítséget nyújtani. A program lebonyolítását az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban OFA NKft.) végzi. A képzés és szakmai szolgáltatás nyújtás a program első komponense, a pénzügyi támogatás a program második komponense, melyre az első komponens sikeres teljesítése után lehet pályázni. A program célcsoportja: a év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új mikro-vállalkozást indítani tervező természetes személyek. E program mindenekelőtt azokat a fiatalokat célozza, akik vállalkozás indításához ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek. Feltétel, hogy az egyén az Ifjúsági Garancia Rendszer regisztrált alanya legyen, tehát olyan fiatal, aki a programba történő bevonáskor a megyei Kormányhivatalnál, vagy Járási Hivataloknál álláskereső, vagy olyan fiatal, aki sem oktatásban sem képzésben nem vesz részt és nem is dolgozik. A célcsoportba tartoznak a fentieken túl a felsőfokú végzettséggel rendelkező év közötti pályakezdő álláskeresők, vagyis az álláskeresők közül azok a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30. életévüket be nem töltött fiatalok, akik tanulmányaik befejezését követően munkanélküli ellátásra nem szereztek jogosultságot. Pályakezdő álláskeresőként Kormányhivatalnál, vagy Járási Hivataloknál regisztrált álláskereső. Az életkori feltételeknek a sikeres kiválasztást követően a programba vonáskor (képzés kezdetekor) kell megfelelni. A program keretében tervezett fő tevékenységek két komponens mentén valósulnak meg: Az első komponens keretében kerül sor a jelentkezők kiválasztására a jelentkezési feltételek ellenőrzésével, írásbeli kompetenciaméréssel és szóbeli meghallgatás keretében. A sikeres kiválasztás során programba vont jelentkezők az első komponens keretében nyújtott képzési programok teljesítésével kaphatják meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, megszerezhetik az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit. A támogató szolgáltatásokon keresztül segítséget kapnak üzleti tervük összeállításához, illetve az indítási időszakban tanácsadás és mentorálás keretében kiemelt segítséget kapnak a jogszerű működéshez, az adótudatos vállalkozói magatartás kialakításához. A második komponens keretében az elfogadott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező vállalkozásukat megalapító fiatalok várhatóan 3 millió Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülnek induló költségeik támogatása céljából, várhatóan 10% önrész mellett. A pontos feltételeket 18/20

19 a második komponens pályázati kiírása tartalmazza. Az üzleti terv jóváhagyása nem jelent garanciát arra, hogy az abban foglalt tevékenységek támogatásra kerülnek. Egy személy számára csak egy üzleti terv kidolgozása támogatható a program keretében. Amennyiben a programban résztevő fiatalok közül kettő vagy annál több fő közös társas vállalkozás indítását tervezi, maximum egy közös üzleti terv elkészítése szükséges. Az igényelhető támogatás összege ebben az esetben is a második komponens pályázati kiírásában szereplő fejenként igényelhető meghatározott forintösszeg és elvárt %-os önrész megléte mellett. A mentori támogatás a program második komponensének megvalósulási ideje alatt maximum 6 hónapig biztosított, amely nem csak tanácsadást jelent, hanem a VIF programot megvalósító által nyújtott, a fenntartási időszakra is kiterjedő monitoring tevékenységet, a vállalkozók üzleti tevékenységének nyomon követését, utógondozását is. Vállalkozz Itthon Fiatal! program elérhetőségei: Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. vallalkozzitthonfiatal@ofa.hu Tel: 06 (1) Levelezési cím: 1301 Budapest Pf.: /20

20 III. Egyéb pénzügyi lehetőségek IV. Tájékoztató napok 20/20

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2015. április 24. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. augusztus 5. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. május 19. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. szeptember 2. 1173 Budapest, Pesti út

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. november 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. február 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. június 17. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. április 16. 1173 Budapest,

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. május 20. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. december 3. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 5. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2013. május 08. 1173 Budapest, Pesti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. március 24. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. szeptember 16. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 13. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 19. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. március 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. január 21. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. február 15.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. február 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. február 15. 1173 Budapest,

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program mikroés kisvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2008-2.1.1/A; KMOP-2008-1.2.1/A) Alapvető cél és háttér információ A

Részletesebben

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása A mentori rendszer célja A Nemzeti Innovációs Hivatal kezdő vállalkozások számára innováció menedzsment

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I Ú T M U T A T Ó

P Á L Y Á Z A T I Ú T M U T A T Ó NKTH DST (India) Pályázat Magyar-indiai K+F+I együttműködési program Indo-Hungarian Collaborative R&D&I Programme P Á L Y Á Z A T I Ú T M U T A T Ó 2009 1 Tartalomjegyzék NKTH DST (India) Pályázat...1

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Beadási határidő: 2016. január 11-től lesznek beadhatók a támogatási kérelmek, illetve a felhívás első értékelési szakaszában

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

GOP-2009-1.3.1/A KMOP-2009-1.1.4

GOP-2009-1.3.1/A KMOP-2009-1.1.4 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Vállalati innováció támogatása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: GOP-2009-1.3.1/A KMOP-2009-1.1.4

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 26. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 25. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Innovációs voucher. A Felhívás kódszáma: GINOP-2.1.4-15

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Innovációs voucher. A Felhívás kódszáma: GINOP-2.1.4-15 FELHÍVÁS A mikro-, kis- és közepes vállalkozások bevonására az innovációs láncba, valamint a vállalkozások KFI tevékenységének intenzitása fokozódására. A Felhívás címe: Innovációs voucher A Felhívás kódszáma:

Részletesebben

FELHÍVÁS. A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében.

FELHÍVÁS. A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében. FELHÍVÁS A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében. A Felhívás címe: Kutatási infrastruktúra megerősítése

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. február 27. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

OPERATÍV PROGRAMOK, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

OPERATÍV PROGRAMOK, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP/VP/Hazai forrás Támogatás intenzitás Aktuális kiírások Változások, tapasztalatok Partnerségi Megállapodás

Részletesebben

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett a Nagyvállalkozások általános képzéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban c. pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

NYUGAT DUNÁNTÚLI INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSEK

NYUGAT DUNÁNTÚLI INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSEK BAROSS GÁBOR PROGRAM NYUGAT DUNÁNTÚLI INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSEK ND_INRG_05 Pályázati felhívás Budapest, 2005. november Tartalomjegyzék 1. A támogatás célja...3 2. A támogatás forrása és összege...3 3. A

Részletesebben

az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatására

az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatására Kódszám: EUREKA_HU_13 1 TARTALOM A. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK... 3 A.1. A pályázati kiírás

Részletesebben

GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4

GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4 I. Projekt adatlap a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE PRIORITÁS. GOP-2011-2.1.1/B és KMOP-2011-1.2.1/B

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE PRIORITÁS. GOP-2011-2.1.1/B és KMOP-2011-1.2.1/B GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE PRIORITÁS Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2011-2.1.1/B és KMOP-2011-1.2.1/B

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. TÁJÉKOZTATÓ A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. A pályázati program alapján 5,0 milliárd Ft támogatási

Részletesebben

Telephelyfejlesztés. Magyar Pályázatkészítő Akadémia Kft Pályázatírás, tanácsadás. 1. Alapvető cél 2. PÁLYÁZÓK KÖRE

Telephelyfejlesztés. Magyar Pályázatkészítő Akadémia Kft Pályázatírás, tanácsadás. 1. Alapvető cél 2. PÁLYÁZÓK KÖRE Telephelyfejlesztés Dél-Alföldi Operatív Program - DAOP-1.1.1/E-12 Dél-Dunántúli Operatív Program - DDOP-1.1.1/D-12 Észak-Alföldi Operatív Program - ÉAOP-1.1.1/D-12 Közép-Dunántúli Operatív Program - KDOP-1.1.1/C-12

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 4. E-mail: onkormanyzatrakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 07. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 21. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

FELHÍVÁS. Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3.-16

FELHÍVÁS. Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3.-16 FELHÍVÁS Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3.-16 Magyarország Kormányának Felhívása a társadalmi célú vállalkozások dinamizálása és stabilizálása piacképes termékek és szolgáltatások előállításának

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése c. pályázati felhívásához Tanulói laptop program Kódszám:

Részletesebben

FELHÍVÁS. Fiatalok vállalkozóvá válása Vállalkozás indítási költségeinek támogatását szolgáló projektek megvalósítására

FELHÍVÁS. Fiatalok vállalkozóvá válása Vállalkozás indítási költségeinek támogatását szolgáló projektek megvalósítására FELHÍVÁS Fiatalok vállalkozóvá válása Vállalkozás indítási költségeinek támogatását szolgáló projektek megvalósítására A Felhívás címe: Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása A Felhívás kódszáma: VEKOP-8.3.1-16

Részletesebben

Nyugat-dunántúli Operatív Program. Akcióterv vezetıi összefoglaló

Nyugat-dunántúli Operatív Program. Akcióterv vezetıi összefoglaló Nyugat-dunántúli Operatív Program 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Akcióterv vezetıi összefoglaló 2008. február 11. 1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás neve, száma

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi

Részletesebben

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására.

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására. FELHÍVÁS A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak

Részletesebben

Egyeztetési anyag 1. változat

Egyeztetési anyag 1. változat AZ ÉRKERTI LAKÓTELEP NAGYVÁROSIAS LAKÓKÖRNYEZETÉNEK MINŐSÉGI MEGÚJÍTÁSA ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Egyeztetési anyag 1. változat 2009. március 17. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

Részletesebben

SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A GTS Hungary Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI ÉS ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Készült: 2002. március 01. Az utolsó módosítás időpontja: 2011. január 1. Hatályos:

Részletesebben

SZENTES VÁROS. - Városközpont Akcióterület - II. fordulós

SZENTES VÁROS. - Városközpont Akcióterület - II. fordulós SZENTES VÁROS - Városközpont Akcióterület - II. fordulós VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERVE 1. számú melléklet A közvetett támogatási rendszer pályázati dokumentumai 2011. MÁRCIUS TARTALOMJEGYZÉK I. MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Vállalati együttmőködés és klaszterek támogatása

Vállalati együttmőködés és klaszterek támogatása Vállalati együttmőködés és klaszterek támogatása (DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11) Kedvezményezettek köre Jelen kiírás

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/31. A civil eljárásokkal kapcsolatos hasznos tudnivalók A birosag.hu oldalon kibővítették

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Az 1956-os Emlékbizottság megbízásából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt KKETTKK 56P 02 jelű Büszkeségpontok pályázathoz

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. december 3. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és Közép-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és Közép-Magyarországi Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és Közép-Magyarországi Operatív Program Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése tárgyú pályázathoz Kódszám: GOP-2011-2.1.1/A

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő fiatal magyar vállalkozások tevékenységének támogatására

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2011-4.3.0 MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS c. konstrukcióhoz (jelen pályázati kiírás keretei között kizárólag a megvalósítási szakaszra

Részletesebben

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:1580-2012:text:hu:html HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

FELHÍVÁS GINOP-5.2.3-16

FELHÍVÁS GINOP-5.2.3-16 FELHÍVÁS FIATALOK VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁSA VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSI KÖLTSÉGEINEK TÁMOGATÁSA GINOP-5.2.3-16 Magyarország Kormányának felhívása a GINOP-5.2.2-14 felhívás keretében felkészített fiatalok által megalapított

Részletesebben

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése c. pályázati kiíráshoz Kódszám: EAOP-2008/1.1.1/A A projektek az Európai

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. február 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ALAPSZABÁLY (elfogadta a 2001. 01.25-ei, módosította a 2001.09.27-ei, 12.13-ai, 2002.04.18-ai, 11.28-ai, 2003.12.11-ei,

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram. Kódszám: GINOP-8.3.1-16. Termékleírás. I. Általános feltételek

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram. Kódszám: GINOP-8.3.1-16. Termékleírás. I. Általános feltételek 1 Hatályos: 2016. május- Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram Kódszám: GINOP-8.3.1-16 Termékleírás I. Általános feltételek A Hitelprogram keretösszege 44 milliárd

Részletesebben

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására.

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására. FELHÍVÁS tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására A felhívás címe: Tehetségek Magyarországa A felhívás kódszáma: EFOP-3.2.1-15

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. szeptember 24. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására.

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására. FELHÍVÁS A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak

Részletesebben

GOP-2009-2.2.1. KMOP-2009-1.2.5.

GOP-2009-2.2.1. KMOP-2009-1.2.5. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása c. pályázati konstrukcióhoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Békés-Dánfok Öko- és Aktívturisztikai Központ fejlesztési pályázat benyújtása Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HURO/1101 Előkészítette: Véleményező bizottság:

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A felhívás kódszáma:

Részletesebben

FELHÍVÁS. Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatására. A felhívás címe: FELHÍVÁS Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatására A felhívás címe: Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása A felhívás kódszáma:

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése a komplex programmal kezelendő

Részletesebben

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság. (VÁTI Kht.) FELHÍVÁS

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság. (VÁTI Kht.) FELHÍVÁS VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság (VÁTI Kht.) FELHÍVÁS Régiós igényekre válaszoló OKJ-s szakképzéseken és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására Alkalmazottak,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívásához Kódszám: TIOP-2.1.3/10/1.

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GOP-2010-2.1.1/B

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GOP-2010-2.1.1/B GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE PRIORITÁS Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2010-2.1.1/B I.A támogatás célja

Részletesebben

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása 8. Cselekvési terv 8.1 Az intézkedések leírása 1.) intézkedés megnevezése 2)Specifikus cél 3)Indoklás, alátámasztás A támogatható tevékenység területek meghatározása Kultúrháló közösségi terek minőségi

Részletesebben

Tex and Co Kft. 1146 Budapest, Francia út 54. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (egységes szerkezetbe foglalt) I. Általános rendelkezések

Tex and Co Kft. 1146 Budapest, Francia út 54. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (egységes szerkezetbe foglalt) I. Általános rendelkezések ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (egységes szerkezetbe foglalt) A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) tartalmazza a Tex and Co Net Kft. által üzemeltetett online szolgáltatásként bérelhető rendszerek,

Részletesebben

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása c. pályázati

Részletesebben

Innovációs pályázatok és jó gyakorlatok

Innovációs pályázatok és jó gyakorlatok Innovációs pályázatok és jó gyakorlatok Magyar Dániel Nagykanizsa 2015. október 21. Az innovációs ügynökségről A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta (elődje 2005 óta) 3 megyei jogú városban, 1-1 irodával,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA VEKOP-1.3.1-16

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA VEKOP-1.3.1-16 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA VEKOP-1.3.1-16 A Felhívás célja mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben,

Részletesebben

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PEST MEGYÉBEN

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PEST MEGYÉBEN FELHÍVÁS FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PEST MEGYÉBEN A felhívás címe: Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében A felhívás kódszáma: VEKOP-5.3.2-15 Jelen dokumentum Magyarország Kormányának felhívása

Részletesebben

A mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése (Kódszám: 3.2) I. A támogatás célja

A mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése (Kódszám: 3.2) I. A támogatás célja Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2004. október A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására FELHÍVÁS az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására Szemléletformálási programok KEHOP-5.4.1 Magyarország Kormányának felhívása civil

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok

Részletesebben

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések című (TOP-5.1.1-15 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támogatást

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.prioritás: A felsıoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében Akcióterv 2009-2010 2009. január 13. I. Prioritás bemutatása

Részletesebben

- A pályázó vállalkozások (távh szolgáltatók, távh termel k), jelen pályázati kiírásra csak akkor pályázhatnak, ha távh szolgáltatói m ködési

- A pályázó vállalkozások (távh szolgáltatók, távh termel k), jelen pályázati kiírásra csak akkor pályázhatnak, ha távh szolgáltatói m ködési Cím: Távh -szektor energetikai korszer sítése / KEOP-2009-5.4.0 Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Határid : Folyamatos Pályázhat: 11 Jogi személyiség gazdasági társaság 113 Korlátolt felel sség társaság

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ a DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) DEGF-199/2015._A Debreceni Egyetem részére történő LSM 510 konfokális mikroszkóp javításához szükséges

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. március 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben