Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére december 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2."

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére december 2.

2 Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt években közbel 6 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködés, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében a szolgáltató hivatal szellemiségében törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a nevelési-oktatási intézmények eddigi pályázati tevékenységét kétheti rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet kétheti rendszerességgel kívánjuk közzé tenni en, valamint az önkormányzat honlapján, a oldalon, a jobb oldali EU pályázatok menüpont alatt. Az elérhető pályázatok nagy száma miatt minden felhívásról nem tudunk e hírlevél keretei között beszámolni, ezért ez nem helyettesíti az intézmények önálló és rendszeres pályázatkeresési tevékenységét, de egy jó kiindulópontként szolgálhat a külső forrásszerzés kapcsán. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, irodánk egy pályázat megírása és megvalósítása kapcsán annak bonyolultságától függően működik közre: 1. Kis, egyszerű pályázat esetén irodánk háttér információkkal segíti az intézményt a pályázat önálló elkészítésében és megvalósításában. 2. Bonyolultabb pályázat esetén irodánk közreműködik a pályázati dokumentáció bizonyos részeinek az elkészítésében és végig követi a tervezési-, megvalósítási folyamat egészét és minőségbiztosítási jelleggel ellenőrzi az elkészített pályázati dokumentációt. 3. Bonyolult, főként infrastruktúra fejlesztési vagy nagyobb összköltségű (15 millió forint felett) pályázatok kapcsán az iroda készíti a teljes pályázati dokumentációt, bonyolítja a megvalósítást és elszámolást, szoros együttműködésben az intézmény vezetésével

3 A pályázatírási és megvalósítási tevékenység mellett irodánk tudásközponti szerepet kíván betölteni, rendszeres pályázati nyílt napok, pályázati képzések szervezésével és gazdag szakmai dokumentumgyűjtemény kialakításával. Amennyiben pályázattal kapcsolatos kérdése van, az EU Programiroda segít Önnek! Eredményes forrásszerzést! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon:

4 Tartalomjegyzék I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára...6 I. 1. Egy-két-há' tanmese, 77 népmese, bé' a tarisznyába, izibe!... 6 I. 2. Népi játékok rendezvényekre... 7 I. 3. Európa a polgárokért (ÚJ)... 9 II. Pályázat pedagógusok számára...12 II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai II. 2. Óvodapedagógusok Országos Konferenciája (ÚJ) II. 3. Osztályfőnökök és Munkaközösség-vezetők Országos Találkozója (ÚJ) III. Díjak...18 III. 1. MOL Tehetséggondozásért Díj IV. Pályázat diákok számára egyéni/csoportos pályázatok...19 IV. 1. "Tanárságból jeles!" - pályázati felhívás középiskolások számára IV. 2. Országos történelem és műveltségi vetélkedő IV. 3. XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázat IV. 4. Minimax születésnapi pályázat IV. 5. Sokszínűség az Iskolában - Te benne vagy? (ÚJ) IV. 6. Ifjúsági pályázat 2014/15 (ÚJ) IV. 7. Határtalan lehetőség (ÚJ) IV. 8. Tündérszó Meseíró Pályázat (ÚJ) IV. 9. Fehéret, feketét, tarkát (ÚJ) IV. 10. XX. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) 2015 (ÚJ) IV. 11. GAZDÁLKODJ OKOSAN! (ÚJ) IV. 12. Bonus Intra országos történelemverseny (ÚJ) IV. 13. MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2015 XIX. Pályázat (ÚJ) V. Iskolai közösségek ifjúsági civil szervezetek számára...46 V. 1. Kedvezményes árú nyári táborozás, osztálykirándulás szervezése V. 2. Táborozz a 25 éves PMGYIA táborhelyein és nyerj akár forintot! VI. Pályázat 12 éven aluliaknak...51 VI. 1. Astellas gyermekrajzpályázat VI. 2. Tündérszó Meseíró Pályázat (ÚJ) VI. 3. Fehéret, feketét, tarkát (ÚJ) A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok - 4 -

5 címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak

6 I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára I. 1. Egy-két-há' tanmese, 77 népmese, bé' a tarisznyába, izibe! Nemzetközi óvodai, iskolai és könyvtár mesés készletfejlesztő pályázat A Mesekiadó ( és a Mesemisszió ( pályázatot ír ki hazai és határon túli magyar óvodák, iskolák és könyvtárak mesés hangoskönyv készletfejlesztésére, magyar hangosmese állományának gyarapítására! A pályázat célja: A magyarországi és határon túli magyar óvodák, iskolák, egyéb tanintézmények valamint könyvtárak felé a hagyományőrző magyar népmese és modern tanmese hangosmese kiadványaink árának elengedésével a magyar kultúra, a magyar mesék, népmesék fennmaradásának támogatása. A Pályázat kiíró kötelezettségvállalása: A Pályázat kiírója kötelezettséget vállal, hogy a pályázatba bevont mesekiadványokat a pályázóknak - az előállítási anyagköltségen és az esetlegesen felmerülő szállítási költségeken kívül - díjmentesen biztosítja. A pályázat érvényességi köre: A pályázaton részt vehet minden Magyarországon vagy határon túl működő magyar óvoda, alsó és középfokú tanintézet, hazai és határon túli magyar könyvtár. A pályázat időtartama: Folyamatos A pályázat lebonyolítása: 1. A Pályázó jelzi igényét az egyketha.palyazatmesekiado.hu címen 2. Az arra rendszeresített pályázati megrendelőt elektronikus úton megküldjük, amely minden szükséges információt tartalmaz 3. A visszaküldött, kitöltött megrendelő alapján a Pályázó megkapja a kiválasztott hangosmeséket. Pályázati felhívás és további pályázati lehetőségek:

7 I. 2. Népi játékok rendezvényekre Pályázati felhívás: Kiíró: Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület A pályázat célja: a nemzetet éltető hagyományok, szokások, játékok őrzése és tovább éltetése, ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink játékai ugyanolyan örömöt, önfeledt szórakozást biztosítanak gyermekeinknek, mint annak idején elődeinknek. Támogatási időszak: január 1. és december 31. között megrendezésre kerülő rendezvények. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk. Pályázati kategóriák: I. Falu és városnapokra, fesztiválokra: a NJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) b KJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) Pályázók köre: - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - cégek, - társadalmi- és civil szervezetek, - egyházak, - kisebbségi önkormányzatok, - hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, - vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről II. Óvodák, iskolák részére: a NJF /O - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában Pályázók köre: - óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) - 7 -

8 - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) b NJF /I - Népi Játékok Fesztiválja Iskolában Pályázók köre: - iskolák - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél III. Azon pályázók számára akiknek a rendezvényein egyesületünk már részt vett: a NJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) b KJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) c NJF O/Ir - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában IV. IV. Partnereinktől rendelhető kiegészítő programok: A kiegészítő programok a következő árakban rendelhetőek a népi játékok Fesztiváljával együtt: - Lufibohóc 250 Ft/gyerek, 100 fő felett 200 Ft/gyerek vagy Ft - bűvészműsor Ft/30 perc, vagy Ft/60 perc - sokkoládé (csokoládé bemutató és kézműveskedés csokoládéból) 590 Ft/gyerek, 100 fő felett 490 Ft/gyerek vagy Ft/3 óra és Ft/6 óra - A lufibohóc és a bűvészműsor együtt 300 Ft/gyerek, vagy Ft. A kiegészítő programok nagy része külön szállítási költség nélkül rendelhető (a csoki bemutató és kézműves foglalkozás kivételével), kedvező áron

9 I. 3. Európa a polgárokért (ÚJ) Pályázati felhívások: Mi az Európa a polgárokért program célja? Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. Általános célok: Segíteni a polgárokat az Európai Unió, a közös történelem és a sokszínűség jobb megértésében Elősegíteni az európai polgárság fogalmának jobb megértését, valamint a polgári és demokratikus részvétel feltételeit Konkrét célok: megvalósításuk nemzetközi szinten, az európai dimenziót erősítve! a megemlékezés, a közös történelem és az európai értékek fontosságának tudatosítása hozzájárul a béke fenntartásához, az uniós polgárok jólétének erősítéséhez az eszmecserék, a közös gondolkodás és a hálózatok fejlesztése révén a polgárok uniós szintű demokratikus szerepvállalása és a polgári részvétel ösztönzése az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok jobb megértésének elősegítésével, valamint az interkulturális és önkéntes programokban való részvétel népszerűsítésével FONTOS VÁLTOZÁSOK: Egyre nagyobb hangsúly helyeződik a program prioritásai mellett a világosan megjelenő és kidolgozott európai dimenzióra, az innovatív munkamódszerekre, az újszerű tevékenységekre és a disszeminációra. Továbbá fontos, hogy a projekteknek legyen úgynevezett multiplikátor hatásuk, vagyis a közvetlenül részt vevőknél szélesebb kört érjenek el. Prioritást élvez az alulreprezentált vagy kevesebb lehetőséggel bíró csoportokból érkező polgárok bevonása. Éves prioritások: Az Európa a polgárokért program általános célkitűzéseivel összhangban az Európai Bizottság éves prioritásokat is meghatároz. A 2014-es évre vonatkozó prioritások A pályázásra jogosultak köre Alprogramoktól függően a következők vehetnek részt az Európa a polgárokért programban: helyi / regionális hatóságok - 9 -

10 városok / települések testvérvárosi szövetségek helyi önkormányzatok szövetségei / egyesületei helyi hatóságokat képviselő non-profit szervezetek civil társadalmi szervezetek ifjúsági, oktatási és kutatási szervezetek A program felépítése 1. alprogram: Európai emlékezet Benyújtási határidő: március 1 Támogathatósági időszak: a tevékenységeknek kötelezően meg kell kezdődniük a határidővel megegyező év augusztus 1-je és a határidőt követő év január 31-e között 2. alprogram: Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel Testvérváros-program Városok hálózatai Civil társadalmi projektek Intézkedés Testvérváros-program Városok hálózatai Civil társadalmi projektek Támogathatósági időszak: a Benyújtási határidő tevékenységeknek kötelezően meg kell kezdődniük március 1. a határidővel megegyező év július 1-je és a határidőt követő év március 31-e között szeptember 1 a határidőt követő év január 1-je és szeptember 30-a között március 1. a határidővel megegyező év július 1-je és december 31-e között szeptember 1. a határidőt követő év január 1-je és június 30-a között március 1. a határidővel azonos év augusztus 1-je és a határidőt követő év január 31-e között A programban részt vevő országok Támogatható országok jelenleg: az Európai Unió 28 tagállama (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország,

11 Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia) Szerbia, Montenegró Kérjük, olvassa el az Európa a polgárokért programról és a pályázás feltételeiről szóló programismertetőt is. Kapcsolat Frank Nóra nora.franktpf.hu

12 II. Pályázat pedagógusok számára II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai A program hálózati rendszerként működik, a tagországok az Európa Tanács projektjeihez kapcsoló témákban maximum 7 napos szemináriumokat szerveznek, amelyeken a pedagógusok valamennyi tagországból pályázat útján vesznek részt. Ezek a szemináriumok a szakmai tapasztalatszerzés mellett lehetőséget nyújtanak idegen nyelven folyó szakmai munkavégzésre, kapcsolatok kiépítésére, valamint további együttműködések megalapozására is. A meghirdetett továbbképzések az Európa Tanács 47 tagállamában kerülnek megrendezésre. Pályázhatnak: közoktatási intézményekben, tanárképzésben és tanártovábbképzésben dolgozó pedagógusok Kiíró: Európa Tanács Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány Beadási határidő: folyamatos A Pestalozzi programon való részvétel a 229/2007 (VIII. 31.) kormányrendelet alapján beszámít a pedagógusok számára kötelező, hét évenkénti továbbképzésbe. A továbbképzési formában maximum kétévente egyszer lehet részt venni. Pályázati feltételek: A pályázó közoktatási intézményben, tanárképzésben vagy tanártovábbképzésben dolgozik, és a továbbképzés szervezője által megadott pályázói célcsoportba tartozik. A pályázó a szeminárium munkanyelvén vitaképes, a szakmai munkához szóban és írásban önállóan alkalmazza. A pályázó a szeminárium témájáról széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezik, a témával nevelő-oktató és/vagy kutató munkája során foglalkozik. A pályázó a szemináriumon szerzett ismereteket pedagógiai szaklapban és/vagy a hazai tanártovábbképzésben ismerteti, és a Tempus Közalapítvány, valamint az Európa Tanács és a rendező fél részére írásos beszámolót készít. Az intézmény vezetője a pályázatot támogatja. Egy pályázó csak egy szemináriumra jelentkezhet a felsoroltak közül

13 A támogatás mértéke: A támogatást nyert pályázók szállás- és étkezési költségeit a fogadó fél fedezi. Az útiköltséget a pályázónak vagy intézményének kell megelőlegeznie, és azt az Európa Tanács a benyújtott beszámoló, útiköltség elszámolás és a kiutazást igazoló csatolt dokumentumok alapján utólag megtéríti. Pályázati határidő: folyamatos A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: További információ: Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Infóvonal: (06 1) infotpf.hu Web:

14 II. 2. Óvodapedagógusok Országos Konferenciája (ÚJ) Felhívás elérhetősége: A Szent Gergely Népfőiskola sok szeretettel meghívja Önt és kedves munkatársát Óvodapedagógusok Országos Konferenciája megnevezésű szakmai rendezvényére. A szakmai nap időpontja: Budapest, február 21. A szakmai nap helye: Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ Budapest Budapest, Szent László tér A szakmai napon a részvétel támogatott. PROGRAM Megnyitó, A konferencia megnyitása Előadás: Az óvodapedagógusok megváltozott szerepe az új köznevelésben Előadás: A pedagógus életpálya-modell az óvónők esetében Előadás: Az óvodai nevelés új irányzatai Ebédszünet Előadás: Pályázati lehetőségek óvodák és óvodapedagógusok számára Előadás: A pedagógiai portfolió szervezése az óvodapedagógusok szemszögéből Előadás: IKT az óvodákban Előadás: Szülők szerepe és bevonása az óvodai nevelésbe Előadás: Megváltozott óvodapedagógusi kompetenciák Kérdések - Válaszok (Vitaműhely) A program fővédnöke: Horváthné Kapocsi Anikó Népfőiskolai docens, Szakcsoportvezető, Óvodapedagógiai szakértő Fontos tudnivalók: A regisztráció folyamatos, de kizárólag a szabad helyek feltöltéséig. A rendelkezésre álló szabad férőhelyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel. A programon a részvétel teljes mértékben díjtalan

15 Egy intézményből több kolléga is részt vehet a programon, erre vonatkozóan nincs tiltó szabályozás. A jelentkezéseket elektronikusan igazoljuk vissza, a további szükséges információk megadásával. Az előadások ismeretanyagi a Szent Gergely Népfőiskola belő, elektronikus távoktatási felületén lesz elérhető a szakmai napot követően. A szakmai napon büfé üzemel, amelynek szolgáltatásait önköltségen lehet igénybe venni. A szakmai nap 9:00 kezdettel veszi kezdetét és kb. 18:00 ig tart. A szakmai napon való részvételről Tanúsítványt állítunk ki. A tanúsítvány 18 kreditpontot igazol, amely a pedagógiai előmenetelbe beszámítatható, a pedagógiai portfolióban szerepeltethető. A tanúsítvány kiállításának egyszeri költsége és a részvétel díja 3000 Ft, amelyet a helyszínen, készpénzben, számla ellenében szükséges teljesíteni. Regisztráció: A mellékelt jelentkezési lap elektronikus kitöltésével és megküldésével. ( A hiánytalanul kitöltött jelentkezési lapokat elektronikus formában, ben kérjük megküldeni a szabom.szentgergelygmail.com címre. A jelentkezések benyújtásának határideje: december 31. Tárgy mezőben kérjük feltüntetni: Konferencia

16 II. 3. Osztályfőnökök és Munkaközösség-vezetők Országos Találkozója (ÚJ) Felhívás elérhetősége: A Szent Gergely Népfőiskola sok szeretettel meghívja Önt és kedves munkatársát Osztályfőnökök és Munkaközösség-vezetők Országos Találkozója megnevezésű szakmai rendezvényére. A szakmai nap időpontja: Budapest, február 28. (szombat) A szakmai nap helye: Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ Budapest Budapest, Szent László tér A szakmai napon a részvétel támogatott. PROGRAM Megnyitó, A konferencia megnyitása Előadás: Az osztályfőnök régi új feladatai az új köznevelési rendszerben Előadás: Megváltozott pedagógia, megváltozott helyzet Előadás: Az osztályfőnökök szakmai kompetenciája Ebédszünet Előadás: A munkaközösség szerepe az új köznevelési rendszerben Előadás: A pedagógiai portfolió szervezése az osztályfőnök esetében Előadás: A munkahelyi motiváció lehetséges formái Előadás: Romapedagógia a köznevelésben Előadás: Pedagógusok IKT kompetenciája az e-portfolió kapcsán Kérdések - Válaszok (Vitaműhely) A program fővédnöke: Gulyás Zsuzsanna Oktatási kancellár, képzésvezető professzor

17 Fontos tudnivalók: A regisztráció folyamatos, de kizárólag a szabad helyek feltöltéséig. A rendelkezésre álló szabad férőhelyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel. A programon a részvétel teljes mértékben díjtalan. Egy intézményből több kolléga is részt vehet a programon, erre vonatkozóan nincs tiltó szabályozás. A jelentkezéseket elektronikusan igazoljuk vissza, a további szükséges információk megadásával. Az előadások ismeretanyagi a Szent Gergely Népfőiskola belő, elektronikus távoktatási felületén lesz elérhető a szakmai napot követően. A szakmai napon büfé üzemel, amelynek szolgáltatásait önköltségen lehet igénybe venni. A szakmai nap 9:00 kezdettel veszi kezdetét és kb. 18:00 ig tart. A szakmai napon való részvételről Tanúsítványt állítunk ki. A tanúsítvány 18 kreditpontot igazol, amely a pedagógiai előmenetelbe beszámítatható, a pedagógiai portfolióban szerepeltethető. A tanúsítvány kiállításának egyszeri költsége és a részvétel díja 3000 Ft, amelyet a helyszínen, készpénzben, számla ellenében szükséges teljesíteni. Regisztráció: A mellékelt jelentkezési lap elektronikus kitöltésével és megküldésével. ( A hiánytalanul kitöltött jelentkezési lapokat elektronikus formában, ben kérjük megküldeni a szabom.szentgergelygmail.com címre. A jelentkezések benyújtásának határideje: december 31. Tárgy mezőben kérjük feltüntetni: Konferencia

18 III. Díjak III. 1. MOL Tehetséggondozásért Díj Pályázati felhívás: A MOL Tehetséggondozásért Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget, és bátorítják első lépéseiket. MOL Tehetséggondozásért Díj A fiatal tehetségek, későbbi sikeres sportolók, művészek, szakemberek elindítása olyan áldozatkész tanárokon, edzőkön, szakembereken múlik, akik meglátják bennük a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. Díjunkkal az ő munkájukat szeretnék elismerni. Kik lehetnek jelöltek? Tanárok, nevelők, edzők, pedagógusok - akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek; - akik tudományos, kulturális örökségünk átadásának kiemelkedő képviselői; - akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását; - akik figyelnek a hátrányos helyzetű gyerekekre, segítik őket; - akik szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre. A MOL Tehetséggondozásért Díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke nettó forint személyenként. A díjat évente négy tanárnak és négy edzőnek ítéli meg az Új Európa Alapítvány kuratóriuma ban több mint 700 jelölés érkezett be a MOL Tehetséggondozásért Díjra. Jelenleg a évi jelölések értékelése zajlik. A jelölésekről az Új Európa Alapítvány kuratóriuma február végén hozza meg a döntést. A évi jelölés módja: Jelölni a jelölt nevének, adatainak, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják. A évi jelölések kizárólag online módon küldhetőek be február végétől december 31- ig. A jelöléshez szükséges online felület linkje az azlábbi oldalon lesz elérhető:

19 IV. Pályázat diákok számára egyéni/csoportos pályázatok IV. 1. "Tanárságból jeles!" - pályázati felhívás középiskolások számára Pályázati felhívás: Tanárságból jeles!" címmel a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara pályázatot hirdet középiskolások számára. Van olyan tanárod, aki szorgalomból, magatartásból, szaktudásból, tanárságból jelesre vizsgázna Nálad? Aki mindig jól teljesít, ha a diákjairól van szó, akinek fontos a tehetséged, az eredményeid? Aki amellett, hogy kiváló tanár, a tanórákon kívül is szerethető? Ha igen, adj most neki Te jelest! Mondd el, írd le, mutasd be milyen is ő valójában, beszélj arról, miért értékes számodra a személyisége, a munkája, milyen hatással van Rád az általa közvetített tudás, értékrend. Fontos nekünk a véleményed és neki is a Te visszajelzésed! Vesd hát papírra, vagy jelenítsd meg bármely irodalmi (pl.: esszé, publicisztika, paródia stb.) vagy médiaműfajban (pl.: kisfilm: portré, esszéfilm, filmetűd, videoklip, animációs film; fotósorozat; saját honlap stb), amit gondolsz! Nyerj tabletet, vagy ingyenes részvételt a KreaTáborba (a PTE BTK egy hetes szakmai táborába, teljes ellátással)! A pályázat célja: A pályázattal az a célunk, hogy a beérkező pályamunkáitok segítségével felhívjuk a figyelmet a tanári pálya fontosságára, kiemelkedő tanárszemélyiségek bemutatásával rávilágítsunk annak értékeire. Hitelesen láttassuk azt a munkát, amit a tanárok nap mint nap folytatnak a társadalomért, a jövő generációinak felemelkedéséért. A pályázatok elbírálásának általános szempontjai: A pályázati anyag fejezze ki, hogy a bemutatott tanárok az általuk oktatott tudományterület művelésével, oktatásával fontos szerepet játszanak a kultúra ápolásában, és a személyiség fejlesztésében. A pályamunkák ábrázolják azt, hogy a bemutatott tanáregyéniségek mivel járulnak hozzá egy adott közösség sikeréhez, az iskola" hírnevének öregbítéséhez

20 A pályamű utaljon arra, ha az általa bemutatott tanár pedagógusként innovatívat, módszertani újítást alkotott, vagy pedagógiai szemlélete újat képvisel. A pályázat elsődlegesen annak a bemutatását várja, hogy: a nevezett oktató miért jó tanár? az általa képviselt értékeket milyen módon éli meg és adja tovább? ez miért jelent számodra különleges élményt? A pályázatnak nem célja, hogy a beérkezett munkák nevezett tanár személyes életrajzát minél nagyobb alapossággal megismertessék. Az írásos pályaművek elbírálásának fontos szempontja a nyelvi, stiláris és műfaji megfelelőség. A médiaműfajban beérkezett pályaművek elbírálásánál előnyt jelent a (mozgóképes) kifejező eszközök újszerű felhasználása, a kreatív megoldások és a tartalom és a forma összhangja. A beadott pályamű (a maga műfaji keretei között) legyen újszerű ötleten alapuló, egyéni alkotó munkát tükrözzön. Kik nyújthatnak be pályázatot? Pályázatot nyújthat be bármely középiskolás, éves korig. A pályázat benyújtásának módja: A pályamunkákat a pályázati kiírás alapján várjuk elektronikusan vagy postai úton az alábbi címre: Izsák Mónika, Pályázati, Innovációs és Külkapcsolati Osztály (postacím: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., izsak.monikapte.hu). A pályázó a pályázat leadásával hozzájárul ahhoz, hogy az általa készített pályamunkát a PTE BTK felhasználja marketingtevékenységében bármilyen formában és bármikor a kar népszerűsítésére. A pályamunkákat a pályázó a PTE BTK rendelkezésére bocsátja korlátlan felhasználásra, bárminemű egyéb követelés nélkül. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő vagy határidő után érkező pályázatokat nem fogadjuk el. A pályázatok beérkezésének határideje: december 12., 12 óra A benyújtott pályázatok értékelése: A benyújtott pályázatokat a beadási határidőt követő 3 héten belül a bölcsészkar által felállított szakmai bizottság bírálja el. A pályázat elbírálásának határideje: január 12. Ünnepélyes eredményhirdetés: január 31-én a Pécsi Bölcsész Szakválasztó Nyílt Nap keretében

21 A pályamunkákat január 5-étől facebook oldalunkon közönségszavazásra bocsátjuk, a közönségszavazás nyertesei részvételt nyernek a 2015 nyarán megrendezésre kerülő KreaTáborba. További információ: Izsák Mónika izsak.monikapte.hu Tel.: 72/ /

22 IV. 2. Országos történelem és műveltségi vetélkedő Pályázati felhívás: A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola A három részre szakadt ország - Magyarország története a XVI- XVII. században címmel országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőt hirdet. Az előző évek hagyományait folytatva komplex történelem és műveltségi vetélkedő keretében elevenítjük fel a XVI-XVII. századi Magyarország jelentős eseményeit, a várháborúk korát, a három részre szakadt Magyarország egyes területeinek életét, a korszak kiemelkedő személyiségeinek tevékenységét, illetve ezek megjelenését a későbbi művészeti alkotásokban. Betekintünk az egyetemes történelem adott időszakába, felidézzük a két évszázad kultúrtörténeti emlékeit, a nagy földrajzi felfedezéseket követő megújulásokat, a tudomány és technika fejlődését, a reformáció elterjedését, továbbá hazánk Európában betöltött szerepét. A verseny célja tanulók történelmi és művelődéstörténeti ismereteinek bővítése, kreativitásuk, helyzetfelismerő képességük fejlesztése, informatikai eszközök - számítógép, internet - konstruktív alkalmazása, önálló munkára és csapatmunkára nevelés. A vetélkedő 2 írásbeli fordulóból és a legeredményesebb csapat részvételével megrendezett írásbeli és szóbeli döntőből áll, amelyre előreláthatólag május végén kerül sor. Nevezhetnek az általános iskolák illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok 7-8. osztályos tanulói, 4 fős csapatokkal. /Iskolánként több csapat is nevezhet/ A verseny témája, ismeretanyaga, előzetes felkészüléshez felhasználható irodalom: 6. osztályos történelem tankönyvek /Nemzeti Tk, Apáczai K. Mozaik K., Nemzedékek Tudása Kiadó R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora - Új képes történelem / Könyvklub - Helikon Lengyel Balázs: A török Magyarországon - Képes történelem /Móra A magyarok krónikája / Glatz Ferenc szerk. /Officina Nova Lengyel Dénes: Magyar mondák a török világból és a kuruc korból /Móra Dr. Dörnyei L. - Dr. Kővágó S.: A magyar történelem nagy alakjai 3. /Reflektor Kiadó Németh Tibor: Itt élned, halnod kell /Apáczai Kiadó Internet MTV Videotár: Magyarország története c. filmsorozat megfelelő részeit is javasoljuk a korszak alaposabb megismeréséhez / DVD-n is elérhető /Az összefoglaló műveknek csak az adott korszakra vonatkozó részei szükségesek. A lista csak tájékoztatás, fordulónként megadjuk a felhasznált művek jegyzékét./ Az érdeklődők a versenyről részletesebb tájékoztatást olvashatnak, és betekintést nyerhetnek az előző évek feladataiba is a vetélkedőnk honlapján, a címen

23 Nevezési díj nincs. Nevezési határidő: december 5. Érdeklődni és nevezni lehet az iskola titkárságán, ill. Tóthné Bulátkó Gabriella tanárnőnél. Nevezni lehet levélben, faxon, ben vagy személyesen a csapatnév és felkészítő tanár nevének, illetve az iskola nevének és címének pontos megjelölésével. Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. Tel/fax: 52/ , benedekelekt-online.hu tothne.benedekgmail.com benedek.tortenelemvetelkedogmail.com

24 IV. 3. XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázat Pályázati felhívás: 3B A szombathelyi Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola meghirdeti a XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázatot A pályázaton minden magyarországi és határainkon túl élő, magyar nyelvet beszélő, általános és középiskolás gyermek és fiatal részt vehet a következő kategóriákban: I. kategória: 1-4. osztályos diákok részére: I./A mese Alsó tagozatos I./B vers II. kategória: 5-8. osztályos diákok részére: II./A mese Felső tagozatos II./B vers II./C novella III. kategória: osztályos diákok részére: III/A mese Középiskolás III/B vers III/C novella Kérjük, hogy a beküldött pályaműveken csak a JELIGE (pl.:paprika) és a KATEGÓRIA (pl.: I/A alsó tagozatos mese ) megjelölése szerepeljen. Minden pályázó mellékeljen a munkája mellé - lezárt borítékban - egy ADATLAPOT, amelyen feltünteti a következő adatokat: név, életkor, lakcím, telefonszám, cím, iskolája neve, címe, osztálya, pályaművének kategóriája, címe, jeligéje. (Pl.: Nagy Balázs, 9 éves, Kőszeg, Kossuth u. 4. Tel.: ; nagybalázsgmail.com; Kőszegi Általános Iskola, Kőszeg, Gyöngyös u. 12.; 3. osztályos; Jelige és kategória: Paprika I/A, a mű címe: Árva madár) A pályaművek témája kötetlen. Terjedelem: legfeljebb 3 gépelt oldal (10-12-es betűméret), amelyet kérünk 7 példányban postai úton beküldeni. Az ennél hosszabb terjedelmű művek nem vesznek részt a versenyben! Kérjük, hogy a pályázók ben is juttassák el a következő címre pályázatukat és adatlapjukat: jozsefapalyazatgmail.com. Az egyes kategóriák legjobb alkotásait értékes díjakkal jutalmazzuk, és önálló kötetben is megjelentetjük. Nagyobb borítékban természetesen több mű, ill. több pályázó alkotása, alkotásai is beküldhetők

25 A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésének és a legértékesebb műveket tartalmazó gyermekantológia könyvbemutatójának tervezett időpontja: április 10. A pályázat postára adásának határideje: január 12. Cím: Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Iskolai Könyvtára 9700 Szombathely, Simon I. u. 4. Tel.: 94/ /204. mellék omkkonyvtargmail.com

26 IV. 4. Minimax születésnapi pályázat Pályázati felhívás: 15 évesek lettünk! Készíts nekünk egy emléket arról, te hogyan ünnepelnéd a Minimax születésnapját! Pályázatodat küldd el december 06-ig a következő címre: Minimax Televízió, 1139 Budapest, Lomb utca A borítékra írd rá: Születésnapi rajzpályázat A tetszőleges technikával készült pályázatok zsűrizése 4 korcsoportban zajlik. Rajzolhatsz, festhetsz, ragaszthatsz, a képzeletednek most semmi nem szab határt. Rajzod hátára írd rá, hogy hány éves vagy, egy telefonszámot és egy címet, amin elérünk! A pályázat érvényességének feltétele a kitöltött pályázati adatlap. Pályázatoddal együtt azt is küldd el nekünk! Ha a te rajzod nyeri el a zsűri tetszését, tiéd lehet a 12 Minimax csomag egyike, vagy egy családi belépő 4 fő részére a MiniPoliszba. További részletek a játékszabályzatban. A legszebb rajzokat kiállítjuk! Ünnepelj velünk!

27 IV. 5. Sokszínűség az Iskolában - Te benne vagy? (ÚJ) Pályázati felhívás: Ha Te is tapasztaltál már különbséget a barátaid, iskolatársaid között: mert városban vagy faluban; kertes házban vagy panelban lakik; más az érdeklődési köre vagy más sportot űz; más az anyanyelve, mint Neked; magasabb vagy vékonyabb Nálad; más iskolából vagy más országból került hozzátok; esetleg furcsa neve van, akkor ragadd meg a lehetőséget és mutasd be nekünk egy rövid videóban: Mitől sokszínű a Te iskolai környezeted? Mit jelent a sokszínűség Neked a napi életben? Milyen pozitív hatása volt, mivel gazdagítja a sokszínűség a Te közösségedet? Pályázati feltételek Pályázhat minden 14. életévét betöltött középiskolás tanuló Egyéni vagy maximum 3 fős csoportban A videó hossza maximum 2 perc Hogyan pályázhatsz? 1. LÉPÉS - OLVASD EL Látogass el a HBLF honlapjára ( és figyelmesen olvasd el a HBLF főoldalán található "Sokszínűség az Iskolában videó pályázattal kapcsolatos felhívásunkat és a "Szabályzatot. 2. LÉPÉS - KÉSZÍTSD EL ÉS TÖLTSD FEL A pályázati feltételek alapján készítsd el a videódat, és töltsd fel bármilyen videómegosztó oldalra. 3. LÉPÉS - TÖLTSD KI ÉS KÜLDD EL Keresd meg a főoldalán található "Sokszínűség az Iskolában felhívást és válaszolj az online kérdőív kérdéseire, regisztráld a videódat és kattints a KÜLDÉS gombra. 4. LÉPÉS - VÁRD A HBLF VÁLASZÁT A befogadott pályaműveket kódszámmal igazoljuk vissza a beküldő címére. A nyertesekkel az online kérdőívben megadott címen keresztül vesszük fel a kapcsolatot! BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: JANUÁR 20., 12:00 ÓRÁIG NYEREMÉNYEK A pályázat értékelésekor a három legjobb pályaművet jutalmazzuk. Nyeremények: 12 darab belépőjegy a 2015-ös VOLT Fesztiválra a Magyar Telekom felajánlásából. 3 darab Vodafone Smart 4 Turbo NFC okostelefon a Vodafone Magyarország felajánlásából. Exkluzív moziélmény VIP körülmények között a HBLF felajánlásából

28 Mikor érvényes egy pályázat? Benyújtott pályázatodat akkor tekintjük érvényesnek, ha az alábbi összes feltételnek eleget tesz: Megfelelsz a pályázati feltételeknek ( Ha kitöltötted az online kérdőívet és elfogadtad a "Szabályzatot Ha kaptál visszaigazoló kódot A zsűri A videók értékelését egy független, média és oktatási szakértőkből álló zsűri végzi. Az értékelés szempontjai Az elérhető pontszámok az alábbi szempontok alapján tevődnek össze: Kreativitás, ötletesség, szórakoztatás A sokszínűség megjelenítése A történet felépítése Felhasznált vizuális elemek és azok minősége ÉREZED JÓL MAGAD! Ünnepélyes díjátadó és nyertes pályázatok bemutatása: Budapest, tavasszal Mi az a HBLF? A Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) a felelős vállalatirányítás iránt elkötelezett hazai és nemzetközi vállalkozásokat tömörítő civil szervezet. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy a HBLF azon dolgozik, hogy a vállalatok a nyereségesség mellett odafigyeljenek a természeti környezetükre és az őket körülvevő emberekre. A HBLF segíti a vállalatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, ezáltal a világ egy jobb hely legyen!

29 IV. 6. Ifjúsági pályázat 2014/15 (ÚJ) Pályázati felhívás: A Holnap Magazin pályázatot hirdet november 17. és december 22 között. Eredményhirdetés legkésőbb december 30-án. Pályázatunk célja a fiatal tehetséges írók, költők írásainak széles körben történő publikálása. Fontos az írásokon, verseken, történeteken át megvalósuló kommunikáció megismerése, megismertetése és a fiatal korosztály irodalmi érdeklődésének felkeltése, az iskolapadban megszokottól némileg eltérő, szabadabb, közvetlenebb formában. A Holnap Magazin által meghirdetett pályázatra nevezhet minden Magyarországon és határainkon túl élő, magyar nyelven publikáló amatőr költő, író, aki az oldalunkon igazoltan regisztrált tag, vagy a pályázati anyag elküldése előtt regisztrálni fog. A regisztrálás során használt felhasználó nevet szerkesztőségünk felé a pályaművek beküldésével egy időben jelezni kell! A nevezésnek nem feltétele az, hogy az adott szerzőnek van-e már írása oldalunkon! Új szerzők jelentkezését is várjuk! Pályázat feltételei: Nevezési díj: nincs! Várjuk a év közötti fiatalok verseit, rövid prózai alkotásait. Pályázatod elküldésénél kérjük írd meg ben az életkorodat és azt, hogy milyen felhasználó néven regisztráltál magazinunk oldalán. Téma megkötés nincsen. Bármilyen témájú vers, vagy prózai alkotás (novella, elbeszélés, esszé, ballada, mese stb.) részt vehet pályázatunkon. A pályaművek terjedelme maximum 4 A/4-es oldal lehet Times New Roman, Arial vagy Calibri betűtípussal, 12-es betűmérettel gépelve. A beküldött írások nem tartalmazhatnak személyiségi jogokat sértő utalásokat, leírásokat, és nem lehetnek etnikai hovatartozás, vagy bármely más szempontból megkülönböztető, vagy politikai tartalmúak. A pályázatokat szerkesztőségünk címére várjuk: holnapmagazingmail.com Szerzőnként 1 vers és/vagy próza küldhető. Egy szerző indulhat mindkét műfajban is. A pályázaton szerkesztőségünk tagjai, hozzátartozói nem vesznek részt. Az elküldött pályaművek felkerülnek weboldal Ifjúsági pályázati vers és Ifjúsági próza rovatainkba. A Holnap Magazin zsűrije által kiválasztott írásokat, összesen 5 verset és 5 prózai alkotást könyvjutalomban részesítünk. A pályázatra küldött írások önkéntes alapon vesznek részt a versenyben, ezért honoráriumot felajánlani nem áll módunkban!

30 A beküldött művek szerzői ben a mű elküldésekor egy mondatban jelezzék nekünk, hogy beleegyeznek a változtatás nélküli közléséhez! Ez azt is jelenti, hogy elolvasták a pályázatunk feltételeit és egyetértenek vele. Ha a pályázattal, vagy bármi mással kapcsolatban kérdésed, ötleted, kérésed van, ben keress minket és Mi a lehetőségünkhöz képest, a legrövidebb időn belül válaszolunk rá

31 IV. 7. Határtalan lehetőség (ÚJ) Pályázati felhívás: Pályaművek benyújtása: december 5., éjfélig Pályázati felhívás külföldi utazásra a Tehetséghidak Program keretében 1. A támogatás célja Fiatal (14-19 éves) tehetségek külföldi tapasztalatszerzésének, tehetségfejlesztésének és bemutatkozásának elősegítése. A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) a Tehetséghidak Program (TÁMOP ) keretében továbbra is támogatja kiemelten tehetséges magyar fiatalok külföldi bemutatkozását, tapasztalatszerzését és tehetségfejlesztését elsősorban az Európai Unió tagországaiban. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége ezért a Tehetséghidak Program keretében felhívja a Tehetségpontokat, hogy kutassanak fel területükön olyan, általuk támogatott tehetséges fiatalokat, akik részt kívánnak venni külföldi tapasztalatcserén, tanulmányi versenyen, továbbképzésen, gazdagító vagy új impulzust adó programon. 2. Rendelkezésre álló forrás A "Határtalan lehetőség" III. felhívása keretében a pályázók számára rendelkezésre álló tervezett keretösszeg Ft. 3. A pályázók köre A magyarországi közoktatásban tanuló, a Tehetségpontok támogatását élvező év közötti fiatal tehetségek. Pályázatot magyarországi Tehetségpont támogatásával lehet benyújtani. 4. A támogatható tevékenységek köre A felhívás keretében a Tehetségpontok támogatásával pályázó tehetséges fiataloknak külföldi tapasztalatcserén, tanulmányúton, fejlesztő programon, konferencián vagy tanulmányi versenyen történő részvételét támogatja a program. A MATEHETSZ kiküldetési megállapodást köt a kiutazóval, illetve törvényes képviselőjével, több fő együttes utazása esetén az utazást szervező pedagógussal/kísérővel. (A program jellemzően egyéni, vagy maximum 5 fős csoport utazását támogatja.) A megállapodás tartalmazza a felek kötelezettségeit és az elszámolható költségeket. A külföldi út szakmai programjának szervezése a kiutazó feladata. 5. Az igényelhető támogatás formája, mértéke és összege A felhívás keretében támogatott utazások esetében a Tehetséghidak Program az alábbi költségeket vállalhatja át a kiutazóval kötendő együttműködési megállapodás és a projektre vonatkozó pénzügyi szabályozás feltételei szerint. (A program 18 év alatti kiutazók esetén lehetőséget biztosít egy felnőtt kísérő utazásának támogatására is.)

32 Az elszámolható költségek köre: utazási költség (repülő-, vasúti vagy autóbuszjegy), utazási biztosítás költsége, részvételi díj vagy tandíj, és szállásköltség. A MATEHETSZ a támogatott pályázatok esetén közvetlenül, központi közbeszerzési eljárásban biztosítja a megpályázott utazáshoz szükséges utaztatási és szálláslehetőségeket, valamint az utazási biztosítást. Előzetesen lefoglalt, nem a közbeszerzési eljárásban beszerzett busz-, vonat-, repülőjegyeket, illetve szállást a pályázat keretében nem áll módunkban támogatni. Kérjük, jelezze a pályázatban, amennyiben a fogadó szervezet kötelezően meghatározza az igénybe veendő szállást, illetve utazást. A felsoroltakon túl felmerülő költségek (étkezés, belépőjegyek, helyi közlekedés stb.) a kiutazó(ka)t terhelik. Az egy kiutazóra tervezhető költség maximuma 400 ezer forint. Az utazás befejezése után legkésőbb 30 nappal a kiutazónak, illetve csoport esetén a szerződött kísérőnek szakmai beszámolót kell benyújtania az utazásról és a megvalósított programról. A beszámolónak tartalmaznia kell az utazási tervben felsorolt célok teljesülését és a programmal kapcsolatos minden lényeges körülményt, valamint a program során készített fotókat (jpg formátumban). 6. Támogatási időszak 6.1. Felhasználási időszak: január április Elszámolási időszak: a kiutazás befejezését követő 30 napon belül. 7. Kiválasztási kritériumok A felhívásra beérkező pályázatok alapján a Tehetséghidak projektiroda által felkért szakértői zsűri dönt arról, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig mely pályázók részesülnek támogatásban. Az elbírálás során előnyt élveznek azon pályázók, akik a megpályázott programmal kapcsolatos területen eredményesek voltak. Előnyben részesítjük továbbá azokat a pályázókat, akik még nem kaptak támogatást az előző Határtalan lehetőség pályázatok keretében, valamint a Tehetséghidak Program célkitűzéseivel összhangban azokat, akik a műszaki és természettudományok területén értek el sikereket. A támogatható pályázatok száma előre láthatóan kb A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázatot a Tehetséghidak projektiroda által biztosított formanyomtatványokon az online pályázati rendszerbe kell feltölteni december 5-ig. Az utazás megvalósításának ideje 2015 január 15-től április 30-ig

33 A pályázatnak tartalmaznia kell: a MATEHETSZ online pályázati felületén kitöltött pályázati adatlapot, benne pontosan megnevezve a tervezett kiutazás helyét és idejét, a kiutazás indoklását, az esetleges részvételi feltételek leírását, az utazás tervezett részletes programját és az igényelt támogatás költségtervét, a Tehetségpont képviselőjének ajánlását (az intézmény vagy szervezet vezetőjének cégszerű aláírásával, pdf - online csatolva), a tervezett kiutazás résztvevőivel kapcsolatos adatkezelési nyilatkozatot. A felhívásban szereplő fogalmakkal kapcsolatban a oldalon GYIK jelenik meg. A kiutazás szakmai programjának és főbb technikai paramétereinek megtervezése, megszervezése, valamint a kapcsolódó költségterv elkészítése a pályázó feladata

34 IV. 8. Tündérszó Meseíró Pályázat (ÚJ) Pályázati felhívás: A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdeti meg nemzetközi meseíró pályázatát. A pályázatra a világ bármely országában élő 8 15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várjuk e- mailben, csatolt Microsoft Word dokumentumban, vagy postai úton 4 példányban, március 3-ig. A pályázatra a január 1-je és december 31-e között született gyermekek meséit fogadjuk. A mese mellé, kérjük, feltétlenül csatolják 1.) a meseíró nevét, 2.) születési idejét (év, hónap, nap), 3.) postacímét (ország, település, utca, házszám, irányítószám), és 4.) szülei egyikének lehetőleg címét, vagy telefonszámát! A pályaművek terjedelme legföljebb 6000 karakter (3 nyomtatott oldal) lehet. Témájukkal, irodalmi formájukkal kapcsolatban nincs semmiféle megkötés. Egy pályázó csak egy mesét küldhet be a zsűrinek. A pályázó a mese elküldésével hozzájárul műve bármilyen formában történő, külön ellenszolgáltatás nélküli, későbbi nyilvánosságra hozásához. A pályázat szellemi mecénása Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A bírálóbizottság neves írókból áll. A díjnyerteseket oklevéllel és egyedi művészeti alkotással jutalmazzuk. A döntést követő ünnepélyes eredményhirdetés június elején lesz Székesfehérváron. A díjazottakat május 15-ig telefonon vagy ben értesítjük, illetve névsorukat a honlapon közzétesszük. A legjobb írásokat az Egyesület egy későbbi időpontban megjelenteti

35 Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület H-8000 Székesfehérvár, Sóstó lakótelep 1. Magyarország / ; tunderszopalyazatgmail.com

36 IV. 9. Fehéret, feketét, tarkát (ÚJ) Pályázati felhívás: Az Ács Kató Irodalmi Alapítvány És a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Fehéret, feketét, tarkát Címmel pályázatot hirdet 2015-re Pályázhatsz versekkel, mesékkel, elbeszélésekkel, kisregénnyel írj, amiről szeretnél! Várjuk határainkon innen és túlról magyar nyelven író általános iskolás és középiskolás diákok, gyermekotthonban élők és egyéni pályázók részvételét. Korhatár: 8 16 év. Beadási határidő: január 31. A beküldött műveket a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetésével neves szakemberekből álló zsűri bírálja el. Eredményhirdetés április 25-én, a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A pályázat első három helyezettje komoly jutalomban részesül. A nyerteseket levélben értesítjük, nevüket és pályázatukat az acskato.hu és a konyvtar.mta.hu honlapokon nyilvánosságra hozzuk. Pályaművedre írd fel nevedet, életkorodat, lakcímedet, címedet, telefonszámodat, iskolád nevét és címét, illetve szaktanárod nevét! Munkádat ide küldd el: MTA Könyvtár és Információs Központ 1245 Budapest, Pf acskatokonyvtar.mta.hu Kérdéseidre felvilágosítást ad Nagy Gabriella (+36 70/ ; acskatofre .hu) és Szikszai Edina ( , 669-es mellék; acskatokonyvtar.mta.hu) A beérkezett pályaműveket nem küldjük vissza. A pályázaton való részvételt az esetleges nonprofit közléshez való beleegyezésnek tekintjük. A pályázat fővédnöke Prof. Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatója

37 IV. 10. XX. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) 2015 (ÚJ) Pályázati felhívás: Jelentkezési határidő: február 2. Eredményhirdetés: április 25. Szervező: Kossuth Klub Tehetségpont Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány A TIT Kossuth Klub Egyesület és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet éves diákok számára tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására. A megújuló energiaforrásokkal és a fenntartható energetikával kapcsolatos pályamunkák elsőbbséget élveznek. I. A pályaművekkel szemben támasztott követelmények 1. A kidolgozott pályaművek tükrözzenek (a pályázó életkorától elvárható) elmélyült, tudományosan megalapozott érdeklődést, komoly kutatómunkát és/vagy innovatív műszaki készségeket. Éljen a pályázó valamely tudományos eljárással (jelenségvizsgálat, kísérletezés, következtetések levezetése, szintetizálás) és/vagy ötletes technikai megoldásokkal. 2. Elengedhetetlen, hogy a pályamű igényes kivitelű, érthető és hatékonyan bemutatott legyen. Egyaránt lehet pályázni elméleti pályaművekkel (poszter, számítógépes program) és gyakorlati természetű alkotásokkal (modelltárgy, kreatív eszköz, terepasztal, makett stb.). Pályázhatnak egyének vagy néhány fős alkotói kollektívák magyarországi és határon túli magyar ajkú diákok egyaránt. II. Jelentkezés, részvételi feltételek és határidők A pályázatra az elkészítendő pályamű 1-3 oldalas szinopszisának (vázlatos ismertetésének) benyújtásával lehet jelentkezni február 2-ig. A jelentkezések elfogadásáról (vagy kívánatos módosításáról, ha a szinopszis alapján a pályamű-terv nem felel meg a pályázati kiírásnak) február 13-ig minden jelentkezőnek értesítést küldünk. A jelentkezés elfogadásának visszaigazolása esetén a pályázónak részvételi szándékát az előzetesen postai vagy elektronikus úton kézbesített adatlap visszaküldésével kell megerősítenie február 23-ig. Az adatlapon kérjük megjelölni az alkotás bemutatásához szükséges

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 19. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 4. E-mail: onkormanyzatrakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 25. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. december 3. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 18.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 18. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. január 15.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. január 15. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. szeptember 24. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. szeptember 16. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 5. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. május 20. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. március 24. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. június 8. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. október 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. május 19. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. június 17. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. december 3. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. augusztus 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. augusztus 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. augusztus 27. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. augusztus 5. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. február 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 17. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 13. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. november 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. március 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. szeptember 2. 1173 Budapest, Pesti út

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 26. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. február 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. február 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. február 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 07. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. február 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. január 21. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2013. május 08. 1173 Budapest, Pesti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 27. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2015. április 24. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 7. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. február 27. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 21. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA EU PROGRAMIRODA 1173 Budapest, Pesti út 165. Levélcím:1656 Bp. Pf.:110. Tel.:253-3527 Fax: 253-3565 E-mail: onkormanyzat@rakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. február 13. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK

ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK HEVES MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK 2013/2014. TANÉV TARTALOMJEGYZÉK MEGYEI SZERVEZÉSŰ VERSENYEK Komplex anyanyelvi és matematikai verseny 4. évfolyamosoknak 5.o. Környezetismereti

Részletesebben

Kalauz a Pályázati Űrlap Kitöltéséhez. Erasmus+ Program Mobilitási projektek (KA1) Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása

Kalauz a Pályázati Űrlap Kitöltéséhez. Erasmus+ Program Mobilitási projektek (KA1) Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása Kalauz a Pályázati Űrlap Kitöltéséhez Erasmus+ Program Mobilitási projektek (KA1) Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása 2016. évi pályázati forduló TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2014. február 27-ei rendes ülésére

Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2014. február 27-ei rendes ülésére Budakalász Város Polgármestere 34/2014.(II.27.) számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. február 27-ei rendes ülésére Tárgy: Készítette: Javaslat a 2014 januárjában áttekintett pályázati

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. március 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató Világ Nyelv Program Pályázati felhívás és útmutató 2005 Bevezető... 3 Általános tudnivalók... 4 1. Forrás támogatás a tanulóközpontok fenntartására... 11 2. Előre fuss: A nyelvoktatás terén hátrányt szenvedő

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. április 16. 1173 Budapest,

Részletesebben

Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése. Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM

Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése. Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM 2 Pályázati felhívás CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről,

Részletesebben

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért kiemelt figyelmet fordít azokra a kezdeményezésekre,

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és meghirdeti XII. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT az általános és művészeti iskolák tehetséges tanulói részére DRÁMAJÁTÉK, VERS-

Részletesebben

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Ú T M U T A T Ó AZ Ú T A T U D O M Á N Y H O Z AL P R O G R A M E L L E NŐRZÖ T T AD A T R Ö G Z Í T É S I F E L Ü L E T É N E K K E Z E L É S É H E Z

Ú T M U T A T Ó AZ Ú T A T U D O M Á N Y H O Z AL P R O G R A M E L L E NŐRZÖ T T AD A T R Ö G Z Í T É S I F E L Ü L E T É N E K K E Z E L É S É H E Z Ú T M U T A T Ó AZ Ú T A T U D O M Á N Y H O Z AL P R O G R A M E L L E NŐRZÖ T T AD A T R Ö G Z Í T É S I F E L Ü L E T É N E K K E Z E L É S É H E Z Az Út a tudományhoz alprogram a https://utravalo.wekerle.gov.hu/ut_2011

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2014. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2014. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2014. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére Tisztelt Intézményvezetők, Kollégák! A pedagógiai szakmai szolgáltatások nyújtásának/igénybevételének módját, lehetőségeit

Részletesebben

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. október

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. október A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. október Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről, képzésekről,

Részletesebben

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengersimáért Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengersimáért Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1695

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0031

TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0031 TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0031 "FORDULÓPONT"- komplex munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása Vas megyében a hatékony foglalkozási rehabilitáció érdekében című projekthez AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK 1. A VERSENY CÉLJA... 2 2. ÉVFOLYAMOK, KORCSOPORTOK...

Részletesebben

be/sfphpm01-04178/2015/mkosz

be/sfphpm01-04178/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kőbányai Diákok Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve KDSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA EU PROGRAMIRODA 1173 Budapest, Pesti út 165. Levélcím:1656 Bp. Pf.:110. Tel.:253-3527 Fax: 253-3565 E-mail: onkormanyzat@rakosmente.hu

Részletesebben

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tanulmányi versenyek 2010/2011 SZMPSZ, P.O.Box 49, 945 01 Komárno 1 Tel.: 00421/35/7713 572, 7714 755, Fax: 00421/35/7714 756, e-mail: szmpsz@szmpsz.sk SZMPSZ,

Részletesebben

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,

Részletesebben

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság GYIÖT Hírlevél 2014. december 9. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság Az alábbiakban a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság aktuális Hírlevelét olvashatod, amelyben elsősorban a szervezetünkkel

Részletesebben

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele Tartalom: Tett-Hely Hálózat hírei Tett- Hely Gyermek és Ifjúsági Tábor Mental-Chat-Portal

Részletesebben

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévre azon a 2008/2009-es vagy a 2009/2010-es

Részletesebben

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel 1 Irinyi János élete és kora Versenyfelhívás a 2015/2016-os tanévben Célunk: Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel az 1817

Részletesebben

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás Univer24 Az úszás ünnepe Rendezvény Kiírás 1. Univer24 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével

Részletesebben

Meghívó. II. Módszertani Napokat

Meghívó. II. Módszertani Napokat Meghívó A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara II. Módszertani Napokat szervez, melyre tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt. A rendezvény helyszíne: Nyitrai Konstantin

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA Szeged, 2013. május 15. 1 SZTE JGYPK TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAM Tartalom 1. A Program célja 2. A tehetséggondozás jelentősége

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 3704 Berente, Posta u. 7. Készítette: Gyenesné Kovács Enikő ÁMK igazgató További tagok: Bánáti Veronika /Művelődési Ház vezető/ Orosz Jánosné

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

Bevándorlókról kézikönyv segítô szakembereknek

Bevándorlókról kézikönyv segítô szakembereknek Bevándorlókról kézikönyv segítô szakembereknek Írta: Mészáros Attila Lastofka János Soltis Lilla Lektorálta: Bánhegyi Mátyás Grafika, tördelés: Kiss Maja Kiadó: Artemisszió Alapítvány Székhely: 1016 Budapest

Részletesebben

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja Baja, 2010. Átdolgozva: 2012. szeptember BEVEZETŐ Az iskola ünnepélyes megnyitására 1904. február 24-én került sor, a várostól e célra kapott

Részletesebben

Hírmondó. 2007. február

Hírmondó. 2007. február Hírmondó A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVELŐDÉSI, TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS SPORT INTÉZET JOGUTÓDJA A VERSEGHY FERENC MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI INTÉZET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 143/ 2006. (XII.

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram. pályázati felhívás

KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram. pályázati felhívás KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram pályázati felhívás EACEA 46/2014: Műfordítási projektek A Kultúra alprogram projektjeinek végrehajtása: műfordítási projektek. Bevezetés E felhívás alapja a

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

291. szám 2014. március 3.

291. szám 2014. március 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 291. szám 2014. március 3. Hírek, információk 1. A 2014. február 20-án

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2015/2016.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2015/2016. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2015/2016. tanévben a III."FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI

Részletesebben

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,

Részletesebben

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal 3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS Hegyalja Fesztivál 2013. június 27. csütörtök 16.00 óra I. 20 éves az NKA programsorozat ismertetése A Nemzeti Kulturális Alap

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT KINEK SZÓL A PÁLYÁZAT? FESZEGESD TE IS VELÜNK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET:

A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT KINEK SZÓL A PÁLYÁZAT? FESZEGESD TE IS VELÜNK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET: A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT A GYSEV Zrt. (továbbiakban GYSEV) és a MOBILIS Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban Mobilis) (továbbiakban együttesen a Kiírók),

Részletesebben

Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása

Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/39 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Zala Megyei Civil Információs Centrum 74. hírlevele érkezett Önhöz, melyet honlapunkon is megtekinthet.

HÍRLEVÉL. A Zala Megyei Civil Információs Centrum 74. hírlevele érkezett Önhöz, melyet honlapunkon is megtekinthet. HÍRLEVÉL Kedves Olvasó! A Zala Megyei Civil Információs Centrum 74. hírlevele érkezett Önhöz, melyet honlapunkon is megtekinthet. Rendszeresen küldünk hírlevelet országos és megyei civil aktualitásokról,

Részletesebben

IPR Hírlevél. Bemutatkozásunk. Tisztelt IPR programban részt vevő intézmény! A Wekerle Sándor

IPR Hírlevél. Bemutatkozásunk. Tisztelt IPR programban részt vevő intézmény! A Wekerle Sándor IPR Hírlevél Hírlevél a 27/2011.(IX.14) KIM rendelet (az oktatási esélyegyenlőségi szolgáló támogatásokról) támogatottjainak. Ön a Wekerle Sándor Alapkezelő által kiadott első IPR Hírlevelet olvassa, mely

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Netlon háló - 2013. NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV. Szerződés tervezet 2013. I. TÁJÉKOZTATÓ 2 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A beszerzés

Részletesebben

A három részre szakadt ország

A három részre szakadt ország Az jó hírért névért, S a S a szép tisztességért k Ök mindent hátrahagynakő E Emberségröl példát, Vi Vitézségröl formát Mindeneknek k adnak... /Balassi Bálint / A három részre szakadt ország Magyarország

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2009. évi 7. szám 2009. április 16. I. kötet T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 35/2009. (III. 19.) Ö.h.

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Gumiabroncsok beszerzése tehergépkocsikhoz és munkagéphez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Részére NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. július 27-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben