1. NTP-KNI-18-0056 kódszámú, A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex programok támogatása kategória, A levegő titkai projekt A természettudományi tehetséggondozó műhely munkáját ebben a tanévben az NTP-KNI-18-0056 kódszámú, A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex programok támogatása elnevezésű pályázat támogatja. A pályázat keretében egy komplex természettudományos tehetséggondozó műhelyt indítottunk el, amelynek kutatási területe a levegő. A levegő és a légszennyezés vizsgálatát természettudományos szemszögből a fizika, biológia, kémia, földrajz oldaláról közelítjük meg, kiegészítve a légszennyezés egészségkárosító hatásának az elemzésével. Az egészségügyi szakterület bevonásával célunk a szakgimnáziumi tanulók érdeklődésének felkeltése. A 60 órából álló foglalkozássorozat tanulói kísérletekre, vizsgálatokra épül, amelynek technikai hátterét Öveges laborunk biztosítja. Néhány eszközzel és mintegy 120 000 Ft értékű vegyszerrel gazdagodott. Új eszközök: 7 részes tüdőmodell, kültéri és beltéri időjárás állomás, spirálozó gép. 2016. márciusában regisztráltuk a MATEHETSZ oldalán tehetségpontként, amely elsősorban természeti és nyelvi tehetségterületen működik. A természettudományi tehetséggondozó műhely munkáját ebben a tanévben az NTP-KNI-18-0056 kódszámú, A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex programok támogatása elnevezésű pályázat támogatja. A pályázat keretében egy komplex természettudományos tehetséggondozó műhelyt indítottunk el, amelynek kutatási területe a levegő. A levegő és a légszennyezés vizsgálatát természettudományos szemszögből a fizika, biológia, kémia, földrajz oldaláról közelítjük meg, kiegészítve a légszennyezés egészségkárosító hatásának az elemzésével. Az egészségügyi szakterület bevonásával célunk a szakgimnáziumi tanulók érdeklődésének felkeltése. A 60 órából álló foglalkozássorozat tanulói kísérletekre, vizsgálatokra épül, amelynek technikai hátterét Öveges laborunk biztosítja. Az első félévben a következő ütemezés szerint teljesítettük feladatainkat. megnevezése (dátum) témája t Tehetségazonosítás 2018. szeptember 17-28. Kognitív képességek és tanulási motiváció feltérképezése intelligenciateszt (Raven Standard), tanulási motivációs kérdőív (Kozéki - Entwistle), interjú Szűcsné Csontos Katalin
2018. október 01-05. kreativitásbecslés Tóth-féle kreativitásbecslő skála Szűcsné Csontos Katalin Kémia 1 2018. október 16. Levegő(kvalitatív és kvantitatív)összetételének meghatározása Domjánné Szűcs Judit Fizika 1 2018. október 24. Légnyomás, kisfilmek Nagy Lehel Földrajz 1 2018. november 6. Légnyomás, szél Nyitó rendezvény 2018. november 6. Tájékoztatás a pályázat témájáról, a tehetségkeresés módszereiről és eredményéről Szakmai előadások: 1. A légúti betegségek, a dohányzás megelőzése 2. Aeroszolok kül- és beltéri megjelenése, kisfilm a Krakatau kitöréséről előadás Tóthné Nagy Julianna Szabóné Gombkötő Éva - egészségfejlesztő szakértő, Dr. Szoboszlai Zoltán, ATOMKI munkatársa Szűcsné Csontos Katalin, tehetséggondozó szakvizsgás pedagógus Biológia 1 2018. november 20. A levegő összetétele és a növények anyagcserefolyamatai Tikász Ildikó Kémia 2 2018. november 27. Vízben oldott oxigén színt meghatározása. Talaj levegő tartalma. Karácsonyné Kormos Irén Jóga 2018. december 4. Jóga alapok relaxációs technikák Szabóné Gombkötő Éva Fizika 2 2018. december 11. Közegellenállás vizsgálata, kisfilmek Kovács Anna Földrajz 2 2018. december 18. A levegő felmelegedése Csányi János Tehetség-diagnosztika 2019. január 8. Önismeret Önbizalom, magabiztosság teszt, énkép (Koncz István: Nagy Trénerkönyv) Szűcsné Csontos Katalin
Biológia 2 2019. január 15. A levegő hatása a csirázási folyamatokra. Karácsonyné Kormos Irén A 60 órányi foglalkozásból az első félévben 24 óra valósult meg. A tehetségdiagnosztikai mérések részletes eredményei a mérés-értékelés pontban olvasható. 1. foglalkozás témája t Résztvevők száma 2018. október 16. Levegő(kvalitatív és kvantitatív)összetételének meghatározása Domjánné Szűcs Judit 26 fő Természettudományos tehetséggondozó műhelyünk megkezdte működését. Az első foglalkozást Domjánné Szűcs Judit tanárnő tartotta. Számos kísérleten keresztül kémiai szempontból vizsgálta a 26 kilencedikes tanuló a levegő összetételét. Mind a léggömbös, mind az indikátoros kísérletet nagyon izgalmasnak találták.
2. foglalkozás témája t Résztvevők száma 2018. október 24. Légnyomás, kisfilmek Nagy Lehel 13 fő "A levegő titkai" NTP-s projektünk második foglalkozására került sor október 24-én. Nagy Lehel tanár úr a légnyomás "működését" mutatta be a résztvevőknek. A foglalkozást most is kísérletek, tudománytörténeti érdekességek, videófelvételek tették izgalmassá, sőt mozifilmrészletet is láthattak a tanulók.
3. foglalkozás témája t Résztvevők száma 2018. november 6. Légnyomás, szél, kisfilm a Krakatau kitöréséről Tóthné Nagy Julianna 20 fő A harmadik foglalkozáson a légnyomás földrajzi szempontból került górcső alá. Az itt szerzett információkat jól tudják majd a kilencedikes gimnazisták és a tízedikes szakgimnazisták hasznosítani a második félévben, amikor a légkörről fognak tanulni. A tanárnő prezentációja során a tízedikes gimnazisták előzetes tudására tudott támaszkodni. A jó hangulatú foglalkozáson mind a kísérlet, mind a videófilmek izgalmasak voltak. Nyitó rendezvény 2018. november 6. A november 6-án megrendezett nyitó rendezvényen az egész tantestület részt vett. Két vendégelőadónk előadását hallgattuk meg. Szabóné Gombkötő Éva, egészségfejlesztési szakértő a dohányzás egészségre ártalmas hatásairól beszélt és felhívta a figyelmet a pedagógusok példamutatásának fontosságára. Ezután Dr. Szoboszlai Zoltán fizikus szakmai
szemmel elemezte a levegőben lévő aeroszolokat. Érdekes adatokat mutatott a óvodákban, iskolákban végzett kutatásról, amely szerint a legrosszabb helyzetben a legkisebbek vannak. 4. foglalkozás témája t Résztvevők száma 2018. november 20. A levegő összetétele és a növények anyagcsere folyamatai Tikász Ildikó 16 fő A foglalkozás mikroszkóp használaton alapult. A mikroszkópizálás előtt megtörtént a vizsgálati anyagok előkészítése. Megtanulták, hogyan készítsenek metszeteket, majd a csoportok megvizsgálták a növények gázcsere nyílásait. 5. foglalkozás
megnevezése (dátum) témája t Kémia 2 2018. november 27. Vízben oldott oxigén színt meghatározása. Talaj levegő tartalma. Karácsonyné Kormos Irén 6. foglalkozás megnevezése (dátum) témája t Jóga 2018. december 4. Jóga alapok relaxációs technikák Szabóné Gombkötő Éva A természettudományos ismeretszerzés sorozatát jóga és meditációs gyakorlatok szakították meg. Szabóné Gombkötő Éva, egészségfejlesztési néhány alapvető légző gyakorlatot és meditációs technikát mutatott be a diákoknak. Sajnos csak kevesen vettek részt a rendhagyó módon a tornateremben tartott foglalkozáson.
7. foglalkozás megnevezése (dátum) témája t Fizika 2 2018. december 11. Közegellenállás vizsgálata, kisfilmek Kovács Anna A december 11-re hirdetett tehetséggondozó foglalkozás egyben bázisintézményi program is volt. Egy biológia szakos kolléganő tekintette meg a közegellenállás vizsgálatával foglalkozó bemutató órát. A közegellenállás fogalmával indított Kovács Anna kolléganőnk, majd egyszerű anyagokkal (pl. celofán, papírlap) végzett tanulói kísérletek segítségével gyűjtötték össze a közegellenállást befolyásoló tényezőket. Érdekes videóbejátszások, rekordkísérleti aktualitások tették még érdekesebbé és maradandóbbá a modellezett jelenséget. Az órát számítási feladatok zárták.
8. foglalkozás megnevezése (dátum) témája t Földrajz 2 2018. december 18. A levegő felmelegedése Csányi János
9. foglalkozás megnevezése (dátum) témája t Tehetség-diagnosztika 2019. január 8. Önismeret Önbizalom, magabiztosság teszt, énkép (Koncz István: Nagy Trénerkönyv) Szűcsné Csontos Katalin A szeptemberben induló tehetségazonosítás a tehetségígéretek megtalálását szolgálta. Ennek eredményéről a mérés-értékelés fejezetben lehet olvasni. A tehetségígéretek emócionális oldalának feltérképezésére önismereti tesztet oldottak meg a 9. foglalkozáson részt vevő diákok. Sajnos csak hatan voltak. Az önbizalom magabiztosság teszt a várnak megfelelő eredményt hozott. A diákok többsége gyenge, vagy áltagos önbizalommal rendelkezik. Az önértékelés összefonódott a foglalkozáson a digitális kompetencia fejlesztésével. A tesztet a Socrative programban találták meg, amelyet a pedagógus előre beírt. A program előnye, hogy azonnal mutatja az eredményt. A diákok még nem használták ezt a programot.
10. foglalkozás megnevezése (dátum) témája t Biológia 2 2019. január 15. A levegő hatása a csírázási folyamatokra. Karácsonyné Kormos Irén Ez a foglalkozás időigényes előkészületeket igényelt, hiszen a csírázási folyamatok lassúak, így az órára való felkészülés már egy héttel ezelőtt megkezdődött. A kísérletek magvakkal történtek, mustármaggal, búzával. A diákok már sokkal nagyobb magabiztossággal használják az analítikai mérleget és az eszközöket. A II. félév foglalkozásai Fizika 3 2019. január 29. Gázok áramlása, Bernoulli törvénye Nagy László Kémia 3 2019. február 5. Légszennyező anyagok kimutatása és hatásaik vizsgálata. Földrajz 3 2019. február 19. Üvegházhatás és globális felmelegedés Biológia 3 2019. február 26. A légszennyező anyagok hatása az ökoszisztémára. Domjánné Szűcs Judit Csányi János Domjánné Szűcs Judit Kémia 4 2019. március 5. A korrozió vasfoga Tikász Ildikó Fizika 4 2019. március 12. Gázok speciális állapotváltozásai Zángóné Zsuzsanna Tóth
Földrajz 4 2019. március 19. Meteorológia Ismerkedés, lazítás, Önismeret 1 önértékelés fejlesztése, 2019. március 22. énazonosság erősítése Önismeret 2 Kommunikáció és együttműködés Az ember légzésének Biológia 4 2019. március 26. vizsgálata. Önismeret 3 Fiúk - lányok interakciói, erőszakmentes Önismeret 4 2019. március 29. konfliktuskezelés Énkép, önismeret és társismeret fejlesztése Önismeret 5 Nonverbális készségek fejlesztése, zárás Egészségügy 1 2019. április 2. A légzőrendszer anatómiája, élettana Szűcsné Csontos Katalin Jónás Krisztina Karácsonyné Kormos Irén Jónás Krisztina Dr. Mezeiné Csicsely Mónika Egészségügy 2 2019. április 09. Légúti betegségek, asztma Tóthné Piroska Farkas Egészségügy 3 2019. április 30. Dohányzás, foglalkozási ártalmak Egészségügy 4 2019. május 14. Légzéstechnika, mellkasi fiziológia Záró rendezvény 2019. május 27. A természet-tudományos kompetencia fejlesztése a Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma és Szakgimnáziumában Harasztosiné Kéri Edit Dr. Mezeiné Csicsely Mónika Páskuné dr. Kiss Judit, hab. egyetemi docens,szűcsné Csontos Katalin, projektmenedzser
2019. április 10-én szülőket hívtunk meg közös kísérletezésre iskolánk természettudományos laborjába. A levegő titkai című projekt keretében a tanulók vizsgálták a légszennyező anyagokat, azok kimutatását és hatásait az élő szervezetre. A programra 4 szülő érkezett, aki saját gyermekükkel közösen hajtották végre a feladatokat. Tanulmányi kirándulás 2019.04.15-16. A tehetségpontos diákok 2019. április 15-16-án szintén a levegő titkai kutatva eljutottak Aggtelekre, ahol a 2 km-es túrát tettek a Baradla-barlang Vörös-tói ágától Jósvafőig. A túra a felszínen folytatódott a Baradla-tetőig, majd busszal mentek Jávorkútra, ahol elfoglalták szállásukat. Másnap a Lillafüredi tanösvényt járták be kísérő tanáraikkal, Tikász Ildikóval és Szűcsné Csontos Katalinnal. Délután jutott egy kis idő szabadprogramra Miskolctapolcán. A két napos kirándulás a komplex program lazító tevékenysége volt, amely erősítette a diákok kitartását és motivációját.