1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

Hasonló dokumentumok
2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2009-ben

2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása és között

2016. december 31. napján

2016. december 31. napján. OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes

A Fővárosi Bíróság létszámhelyzetének alakulása

2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.

rr A s A FO VÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNOKENEK TÁJÉKOZTATÓJA A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

A bírósági titkári állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók:

3. (1) Rendszeres személyi juttatás a teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak ide értve a foglalkoztatott nyugdíjast is alapilletménye,

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ. a Budapest Környéki Törvényszék évi. működéséről

Ítélőtáblára kaptam. Két alkalommal vizsgálták a bírói munkámat és mindkétszer kiválóan alkalmas minősítést kaptam. Dr. Handó Tünde: Mit gondolna legm

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

2017.El.II.A.2/42. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018.

Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012.

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019.

2011/5. SZÁM BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY TARTALOM SZABÁLYZATOK/3 HATÁROZATOK /5 SZEMÉLYI RÉSZ /7 A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK SZEMÉLYI HATÁROZATAI /7

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

T á j é k o z t a t ó

A bírói egyéni munkateher évi adatai

Vezetői pályázatok a bíróságokon december 31.

1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége).

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA. az Országos Bírósági Hivatal elnöke. és a

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17

T/8289. számú törvényjavaslat. az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.

Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: El. II. D. 7/6.

Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a január 25-i ülésen elfogadott és január 29-én módosított ügyrend

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY HELYESBÍTÉS

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2019. (IV.17.) OBH utasítása az új eljárási kódexekkel kapcsolatos képzésről

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

T Á J É K O Z T A T Ó. az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során évben folytatott gyakorlatról

A szabályzat célja. A szabályzat hatálya

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 9

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről

Jro *Za. %l s sz s G. Érkezett : 2011 MÁJ 2 O évi... törvény. egyes jogállási törvényeknek az Alaptörvénnyel összefügg ő

T Á J É K O Z T A T Ó

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁS 10

Szolnoki Törvényszék Szolnok - Pf.: El. I. E. 12/7. szám

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal (2) A kollégium a véleményét 8 napon belül megküldi a

Éves költségvetési beszámoló

Fővárosi Törvényszék Elnöke 2014.El.II.D.1/38. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2013.

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁS 9. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról

TÁJÉKOZTATÓ. a Gyulai Törvényszék és a területén tevékenykedő járásbíróságok, valamint közigazgatási és munkaügyi bíróság

Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának Ügyrendje. /a Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által február hó 26. napján elfogadott ügyrend/

TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK SZ/2018. (V. 2.) OBHE határozata Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények Számviteli Politikájáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 2. oldal 2. 1 A bírósági igazgatás célja, hogy az OBH elnökének a

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása

Millió Ft-ban, egy tizedessel Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett létszám (fő) Bíróságok , , ,6 10.

E l ő t e r j e s z t é s

Béren kívüli juttatások céljuttatás, projektprémium. Készenléti, ügyeleti, Végkielégítés, jubileumi jutalom. helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat

TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK 7

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

TÁJÉKOZTATÓ. A Nyíregyházi Törvényszék évi működéséről

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint

AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI AJÁNLÁS 8

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.


A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje

A Fővárosi Bíróság elnökének tájékoztatója az összbírói értekezlet részére a Fővárosi Bíróság évi működéséről

Új belépő információs csomag bírák számára

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA A TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a következő bíróságok gyakorolják:

Bírói pályázatok október 31.

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

Bírói pályázatok december 31.

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a január 25-i ülésen elfogadott és január 29-én és november 27-én módosított ügyrend

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal 4. (1) A bírói tanács a pályázati rangsort a rendelet

34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla évi működéséről 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

2012 Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje.

Átírás:

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók Tisztviselők Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. 2009 711 711 681 719 159 159 151 162 84 84 69 76 961 967 928 930 2010 711 711 719 715 159 168 147 155 84 75 73 67 967 969 943 959 Írnokok Fizikaiak Részmunkaidősök Összesen Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. 2009 418 424 421 441 227 215 222 209 15 15 9 9 2575 2575 2481 2546 2010 424 426 414 414 215 211 203 203 15 15 9 8 2575 2575 2508 2521 Ebből: Bíróság ügyintézők Engedélyezett Tényleges I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. 2009 55 55 54 57 2010 55 55 58 57 A 144/2008., illetve a 197/2008. számú OIT határozattal ideiglenesen, a 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra engedélyezett álláshelyeket és azok betöltését a fenti táblázatok nem tartalmazzák. Az ideiglenesen rendszeresített álláshelyekről a 2.7. alatt szólok részletesen. A 122/2008., 274/2008., 133/2009., illetve a 186/2009. OIT határozattal a 2008. június 1. napjától 2010. június 30. napjáig engedélyezett bírósági titkári és írnoki álláshelyekről a 2.7.3. alatt adok tájékoztatást. A fenti táblázatokból megállapítható összefüggések: - az FB engedélyezett bírói létszámához képest folyamatosan és átlagosan 8 fős túlbetöltés mutatkozott 2010-ben, - az FB a 2010. évre, a tartósan távollévő bírák álláshelyeinek terhére 14 fős bírói túlbetöltésre kapott engedélyt, mely lehetőséget folyamatosan kihasználta, - a bírák engedélyezett létszámában változás nem történt, azonban a titkárok engedélyezett létszáma az engedélyezett fogalmazói álláshelyek terhére 9 fővel emelkedett a szabálysértési ügyek titkári hatáskörbe utalására figyelemmel, OIT döntés alapján - az üres bírósági titkári álláshelyek száma az előző bekezdésben leírt átcsoportosítással magyarázható, míg az üres fogalmazói álláshelyek a 2010. II. félévében kiírt pályázat útján, 2011. február 1-jével ténylegesen betöltésre kerültek, illetve a bírósági titkári álláshelyek betöltése céljából intézkedés történt pályázat kiírására, valamint felhívás közzétételére került sor, - a bírósági titkárok szabálysértési ügyekben való eljárása kapcsán megnövekedett a jegyzőkönyvvezetői, leírói munkakört betöltő igazságügyi alkalmazottak iránti igény, ezért az FB engedélyezett létszámának változása nélkül szükségessé vált 4 fizikai álláshely írnoki álláshellyé történő átalakítása,

- a bírósági ügyintézőkkel betölthető tisztviselői álláshelyek maximálisan kihasználásra kerültek, a tartósan távollévő ügyintézők álláshelyeinek terhére helyettesek alkalmazására is sor került. 2.2. A bírói karban bekövetkezett változások (fluktuáció) Az elmúlt évben a bírói állományban bekövetkezett változásokat jogcímenként az alábbi táblázat szemlélteti: Jogcím 2009 2010 áthelyezés 8 10 lemondás 4 6 felső korhatár elérése 1 1 öregségi nyugdíj 4 6 felmentés 0 0 jogellenes 0 0 dolgozó halála 1 0 beosztás más igazságügyi szervhez 0 0 határozott idejű bírói kinevezés lejárta 1 0 Összesen: 19 23 A bírói szolgálati jogviszony megszűnéséből adódó változás a bírák költségvetési létszámára, 711 főre vetítve 2010. évben 3,2 %, ami kedvezőtlenebb elmozdulást jelentett 2009. évhez képest, amikor a változás 2,672 %-ot tett ki. A bírói felső korhatár elérésére figyelemmel 1 fővárosi bírósági bíró szolgálati jogviszonya szűnt meg 2010-ben. Nyugállományba vonulás miatt 6 bíró (5 fővárosi és 1 kerületi) szolgálati jogviszonya szűnt meg 2010-ben. A bírói szolgálati jogviszonyról történő lemondás miatt 6 bíró (kerületi) szolgálati jogviszonya szűnt meg 2010-ben. Megállapítható, hogy a bírói fluktuáció ugyan nagyobb mértékű volt 2010-ben az előző évhez képest, azonban az elmúlt nyolc évre visszatekintve lényegében nem emelkedett. 2.3. Az igazságügyi alkalmazottak álláshelyeinek betöltésével kapcsolatos változások (fluktuáció) 2010. évben 173 igazságügyi alkalmazott szolgálati jogviszonya szűnt meg. A szolgálati viszony megszűnésével kapcsolatos létszámmozgás az igazságügyi alkalmazottaknál 10,772%-os volt, amely 0,716 %-os növekedést jelent a 2009. évhez képest. Ez azt mutatja, hogy nem erősödött a fluktuáció, de nem is stabilizálódott az igazságügyi alkalmazotti állomány. 2.4. A bírósági titkári és fogalmazói álláshelyek betöltésének alakulása 2010. évben 30 fő köztük 13 fő fogalmazóból kinevezett titkár kezdte meg tevékenységét a Fővárosi Bíróságon és az igazgatási felügyelete alatt működő kerületi (munkaügyi) bíróságokon. 2010-ben két alkalommal került sor üres bírósági titkári álláshelyek betöltése céljából pályázat kiírására, melyet követően 20 főt neveztünk ki titkárrá. A titkároknál az év végén 13 üres álláshely volt. A tartósan távollévő titkárok száma 19 fő volt.

Az Iasz. 54. -a (1) bekezdésére figyelemmel a fogalmazók bírósági titkárrá történő kinevezését megelőzően megtörténik tevékenységük értékelése. A 2010. évben bírósági titkári kinevezést kapott fogalmazók közül 4 főnek alkalmas és 9 főnek kiválóan alkalmas minősítéssel értékelték a fogalmazói munkáját. 2010. I. félévében 10 üres fogalmazói álláshely került pályáztatásra, és a pályázók körül 9 fő kapott bírósági fogalmazói kinevezést a Fővárosi Bíróságon. A 2010. II. félévében kiírt 20 üres fogalmazói álláshely tekintetében a kinevezések 2011. február 1-jével valósultak meg. 17 bírósági fogalmazó kezdte meg munkáját az FB-n és az igazgatási felügyelete alatt működő kerületi (munkaügyi) bíróságokon. A fogalmazóknál az év végén 8 üres álláshely volt. A tartósan távollévők száma 9 fő volt. A kialakított gyakorlatnak megfelelően, 2010-ben is lehetőséget biztosítottunk a két részszakvizsgával rendelkező fogalmazók (12 fő esetében) számára pályaalkalmassági vizsgálaton való részvételre. A közelmúltban 5 fő fogalmazó pályaalkalmassági vizsgálatra való bejelentésére került sor, mely vizsgálat elvégzését követően bírósági titkári kinevezésük várható. Az OIT a 262/2010. (XII. 7.) számú határozatával 2010. december 15. napjával 9 bírósági fogalmazói álláshelyet megszüntetett, és ezzel egyidejűleg 9 bírósági titkári álláshelyet rendszeresített az FB-n. Az állásátalakítás eredményeként az FB-n az engedélyezett bírósági fogalmazói álláshelyek száma 75-re, az engedélyezett bírósági titkári álláshelyek száma 168- ra változott. 2010. június 30. napjával megszüntetésre került a nemperes ügyek feldolgozása érdekében a 122/2008. (V. 27.), 274/2008. (XII. 9.) valamint a 133/2009. (VII. 7.) számú OIT határozattal ideiglenesen biztosított 10 titkári álláshely. 2.5. A bírói álláshelyek betöltése A 2010. évben összesen 58 pályázat kiírására került sor bírósági vezetői és bírói álláshelyek tekintetében. Ebből 21 kerületi (munkaügyi) bírósági bírói, 12 fővárosi bírósági bírói, míg 25 bírósági vezetői álláshely betöltésére irányult. Általánosságban elmondható, hogy az üres bírói álláshelyek a lehető legrövidebb határidővel pályáztatásra, illetve a lehető legkorábbi időponttól betöltésre kerülnek. A 2010-ben kiírt pályázatok közül 6 bírósági vezetői pályázat esetében a vezetői kinevezés, míg 15 bírói állásra kiírt pályázat tekintetében a bírói kinevezés, a beosztás vagy az áthelyezés 2011. évben január, február, március, április és május 1-jével valósul, illetve valósult meg. 2010-ben összesen 25 bírósági vezetői kinevezésre került sor a FB, illetve a kerületi bíróságokon az alábbiak szerint: - 1 fővárosi bírósági kollégiumvezető-helyettesi - 4 fővárosi bírósági csoportvezetői - 2 fővárosi bírósági csoportvezető-helyettesi - 4 kerületi bírósági csoportvezetői - 6 kerületi bírósági csoportvezető-helyettesi - 4 kerületi bírósági elnöki - 1 kerületi bírósági elnökhelyettesi - 3 tanácselnöki.

A 2010. évben összesen 17 bírósági titkár kapott bírói kinevezést. Más jogterületről egyetlen pályázó sem nyert bírói kinevezést. Az elmúlt évben 10 bíró (7 fővárosi és 3 kerületi, illetve munkaügyi bírósági bíró) került áthelyezésre a Fővárosi Ítélőtáblára (4 fő), a Legfelsőbb Bíróságra (3 fő), a Győri Ítélőtáblára (1 fő), a Dunakeszi Városi Bíróságra (1 fő), valamint a Somogy Megyei Bíróságra (1 fő). Beosztással 7 fő kerületi (munkaügyi) bírósági bíró került az FB valamely kollégiumához és 1 fő fővárosi bírósági bíró került kerületi bírósághoz, továbbá 1 fő az KIM-be beosztott bíró és 1 fő OIT Hivatalba beosztott bíró a Fővárosi Bíróságra került beosztásra.

2.6. Bírák korösszetétele, bírói gyakorlat időtartama, havonta tartósan távollévők száma 2.6.1. Bírák összetétele kor szerinti megoszlásban 2010. évben Bírák korösszetétele 30 31-35 36-40 40-50 51-60 61-70 Létszám évig évig évig évig évig évig összesen 2009 21 147 151 211 159 60 749 2010 18 125 159 219 165 61 747 Általános megállapítás, hogy a bírói kar idősödik. 2.6.2. Bírák összetétele a bírói gyakorlat szerinti megoszlásban 2010. évben Bírói gyakorlat 1 évig 1-3 évig 3-10 évig 10-20 évig 20 év felett Összesen 2009 57 64 232 265 131 749 2010 17 106 224 263 137 747 Összességében rögzíthető, hogy a bírói gyakorlati idő növekszik. 2.6.3. A tartósan távollévő bírák átlagos száma A tartósan távollévő bírák száma 2010. évben havi átlagban 49 fő volt. 2.6.4. Egy bíróra eső igazságügyi alkalmazottak arányának alakulása. Bírói létszám Igazságügyi Egy bíróra eső ig. (engedélyezett) alkalmazotti létszám alkalmazottak száma 2009 711 1371 1,928 2010 711 1395 1,962 2.7. A 144/2008. (VI. 9.) OIT határozat végrehajtására meghozott 197/2009. (IX. 25.) OIT határozattal ideiglenesen rendszeresített álláshelyek Az OIT a Fővárosi és a Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése és országos szinten az eljárások időszerűségének elősegítése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 144/2008. (VI. 9.) számú határozatának végrehajtására meghozott 197/2008. (IX. 25.) számú határozatával a FB-n 2009. január 1-jei hatállyal ideiglenesen, 2011. december 31. napjáig 30 megyei bírósági bírói, 30 tisztviselői és 15 bírósági ügyintézői álláshelyet létesített. A bírói álláshelyekből 8 a Büntető, 13 a Polgári, 7 a Gazdasági és 2 a Közigazgatási Kollégiumnál került pályáztatására, majd betöltésre 2009. január 1-jével és 2009. február 1- jével. A bírói álláshelyek szétosztása nem változott 2010-ben. A tisztviselői álláshelyekből 6 a Büntető, 11 a Polgári, 11 a Gazdasági, míg 2 a Közigazgatási Kollégiumban, illetve a bírósági ügyintézői álláshelyekből 1 a Büntető, 3-3 a Polgári és Közigazgatási, 8 a Gazdasági Kollégiumban (a Cégbírósággal együtt) került rendszeresítésre 2009. január 1-jével, ezen álláshelyek szétosztása 2010-ben nem változott.

2.7.1. Az ideiglenes álláshelyek betöltése Bírák Tisztviselők Összesen Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges XII. I. XII. I. XII. I. 1. XII. 31. I. 1. I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. 31. 1. 31. 1. 31. 2009 30 30 28 30 45 45 10 41 75 75 38 71 2010 30 30 30 29 45 45 44 42 75 75 74 71 Ebből: Bírósági ügyintézők Engedélyezett Tényleges I. 1. XII. 31. I. 1. XII. 31. 2009 15 15 5 14 2010 15 15 15 15 2.7.2. Az ideiglenes álláshelyekkel kapcsolatosan több határozatot is hozott az OIT. A 197/2008. (IX.25.) határozatával az OIT az FB részére ideiglenesen engedélyezett álláshelyekre kinevezett bírák állandó bírói álláshelyre történő átcsoportosításával kapcsolatosan rendelkezett, amely összefügg a 196/2009. (XII.1.) OIT határozattal. Utóbb az OIT 2010. októberi ülésén meghozta a 198/2010. (X.5.) határozatot, amelynek lényege, hogy az OIT felkérte elnökét, hogy a költségvetési egyeztető tárgyalások során képviselje az FB részére ideiglenesen engedélyezett álláshelyek finanszírozásához szükséges központi előirányzat további biztosítását. 2.7.3. Ideiglenesen, bérmegtakarítás terhére engedélyezett álláshelyek A 122/2008., 274/2008., 133/2009., illetve a 186/2009. OIT határozattal a 2008. június 1. napjától 2010. június 30. napjáig engedélyezett bírósági titkári és írnoki álláshelyek Titkárok Írnokok Összesen Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges Engedélyezett Tényleges XII. XII. XII. XII. XII. XII. I. 1. I. 1. I. 1. I. 1. I. 1. I. 1. 31. 31. 31. 31. 31. 31. 2009 10 10 9 9 20 20 18 18 30 30 27 27 2010 10 0 9 0 20 0 14 0 30 0 23 0 Az OIT a 122/2008. (V. 27.) számú határozatával a 2008. június 1. napjától 2008. december 31. napjáig terjedő időre a pénzügyi fedezetet biztosította a fenti álláshelyek tekintetében, azonban ezt követően, a 2009. január 1. napjától 2010. június 30. napjáig terjedő időre a Fővárosi Bíróság rendszeres személyi juttatás megtakarításából, azaz bérmegtakarítás terhére került biztosításra a szükséges illetménykeret.

Az álláshelyek az alábbi szervezeti egységeknél kerültek betöltésre: Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma: Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiuma: Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma: Fővárosi Bíróság Titkársága: Fővárosi Bírósági Végrehajtók Irodája: Pesti Központi Kerületi Bíróság: Budai Központi Kerületi Bíróság: Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság: Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság: Budapesti XX., XXI. és XXIII. KB: 2 titkári álláshely 1 titkári álláshely 2 írnoki álláshely 2 írnoki álláshely 6 titkári álláshely 10 írnoki álláshely 1 titkári álláshely 2 írnoki álláshely Az ideiglenesen, bérmegtakarítás terhére engedélyezett álláshelyek megszüntetése 2010. június 30. napjával minden szervezeti egységnél megtörtént.