Millió Ft-ban, egy tizedessel Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett létszám (fő) Bíróságok , , ,6 10.
|
|
- Ignác Kozma
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2 Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás. A (2) bekezdés szerint a bíróság dönt büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben; a közigazgatási határozatok törvényességéről; az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről; valamint a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról. A felsorolt alkotmányos feladatok megfelelő ellátása, a bíróságok időszerű, ugyanakkor szakszerű működése a jogállamiság szempontjából alapvető fontosságú. A modern kor követelményeinek megfelelő, európai színvonalú, átlátható igazságszolgáltatás ekként nemcsak a bírák és a bíróságokon dolgozó igazságügyi alkalmazottak, hanem az egész társadalom érdeke. Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése. áll Magyarország Alaptörvényének Nemzeti Hitvallásában. E közös cél elérésének fontos eszközei a jól működő bíróságok. Az Országgyűlés az elmúlt időszakban is számos, a bíróságok feladatkörét érintő törvényt hozott, az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló évi LXXXIX. törvénnyel megalkotta például a kiemelt jelentőségű ügyekre és perekre vonatkozó speciális eljárási szabályokat. A kormánynak az Országgyűlés évi őszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programja pedig tartalmazza az igazságügyi szervezet átalakításával kapcsolatos törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A javaslat célja a program szerint a bírósági szervezet működésének az Alaptörvénnyel való összhang megteremtése, a bíróságok működési színvonalának javítása, egységesítése érdekében szükséges átalakítása. A fejezet évi benyújtott költségvetése az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szerint nem biztosítja maradéktalanul a bíróságok működési színvonalának javítására irányuló célkitűzések anyagi fedezetét, az ítélkezési munka hatékonyságának megerősítéséhez és fokozásához, egyebek mellett a kiemelt jelentőségű ügyekre és perekre vonatkozó speciális eljárási szabályokra is figyelemmel az eljárási határidők megtartásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint a sarkalatos törvények végrehajtását. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor nem lát ilyen forráshiányt, a Bíróságok fejezet költségvetése az állami kiadások csökkentésére irányuló intézkedések tekintetében kedvezményezett helyzetben volt a miniszteriális fejezetekhez képest.
2 3 A célok megvalósításához a rendelkezésre álló erőforrások: Millió Ft-ban, egy tizedessel Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett Bíróságok , , , A Bíróságok címhez 27 önállóan gazdálkodó költségvetési szerv tartozik, a Legfelsőbb Bíróság, az öt ítélőtábla, a Fővárosi Bíróság, 19 megyei bíróság, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatala. Intézmény megnevezése Engedélyezett 1. Legfelsőbb Bíróság Fővárosi Ítélőtábla Debreceni Ítélőtábla Győri Ítélőtábla Pécsi Ítélőtábla Szegedi Ítélőtábla Fővárosi Bíróság Baranya Megyei Bíróság Bács-Kiskun Megyei Bíróság Békés Megyei Bíróság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság Csongrád Megyei Bíróság Fejér Megyei Bíróság Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Heves Megyei Bíróság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Nógrád Megyei Bíróság Pest Megyei Bíróság Somogy Megyei Bíróság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Tolna Megyei Bíróság Vas Megyei Bíróság Veszprém Megyei Bíróság Zala Megyei Bíróság OIT Hivatala 181 Összesen:
3 4 Az intézmények előirányzata az alábbiak szerinti: Millió Ft-ban, egy tizedessel Bíróságok cím Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett évi törvényi módosított előirányzat , , , Fejezeti kezelésű előirányzatból átvett feladatok előirányzatai - Igazságszolgáltatás beruházásai 943,6 943,6 - Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések 3,0 3,0 - Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása a Bíróságokon 66,0 66,0 - Fővárosi és Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése 735,5 735, Bírósági eljárások gyorsítása 3.000, ,0 - Fejezeti tartalék 151,6 151,6 Költségvetési törvény módosítása következtében zárolás , ,6 Egyszeri feladatok kivétele, Fővárosi és Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése - 735,5-735,5-100 Bírák re történő fizetési fokozatának szintre hozása 148,6 148,6 Bírság bevétel támogatással törtnő kiváltása , ,4 Bevételi többlet 604,8 604, évi javasolt előirányzat , , , A működési kiadásokon belül átlagosan 82,2 %-ot képvisel a személyi juttatás és a munkaadókat terhelő járulékok összege, így különösen fontos, hogy e két kiemelt előirányzaton a források a központi költségvetésből rendelkezésre álljanak, ugyanis más kiemelt előirányzatból nem pótolhatóak. A személyi juttatások előirányzata ,2 millió forint, amely az előző évhez képest az elvonások és a többletfeladatokra biztosított előirányzatok egyenlegeként 40,5 millió forinttal csökkent. Az előirányzat fedezetet nyújt a törvényben foglalt rendszeres személyi juttatások kifizetésére, de csak részben biztosítja a nem rendszeres személyi juttatások között a munkavállalókat alanyi jogon megillető, a Bjt.-ben és az Iasz.-ban előírt kötelezettségek fedezetét. Az egyes jogállási törvényeknek az
4 5 Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló évi LXXII. törvény értelmében január 1-jei hatállyal módosul a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi LXVII. törvény: a bíró szolgálati jogviszonya a felső korhatár jelentős csökkentésével, a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. A felmentéssel egyidejűleg, a nyugdíjazás évében esedékessé váló jubileumi jutalmak többletét az előirányzat nem biztosítja. A külső személyi juttatások előirányzata csökkent. Az eddigi tényadatok alapján a bíróságoknál az ítélkezésben közreműködőknél (szakértők, tanúk, kirendelt védők, tolmácsok stb.) tapasztalható díjemelkedések meghaladják a tervezett mértéket. A munkaadókat terhelő járulékok előirányzata ,0 millió forint. Az előirányzat tartalmazza a személyi juttatások után fizetendő kötelezettségek összegét. A dologi kiadások előirányzata ,6 millió forint, ez 299,4 millió forinttal, 2,8 %-kal magasabb mint a évi eredeti előirányzat. A növekedés a fejezeti kezelésű előirányzatokról átvezetett nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések, a fejezeti tartalék, valamint az elvonások és a bevételi többlet különbözetéből keletkezett összegek hatása. A dologi kiadások előirányzata az átcsoportosítások ellenére is messze elmarad a évi tényleges és a évre prognosztizált teljesítés összegétől. A évre tervezett előirányzat 36,6 %-kal, 3.861,4 millió forinttal marad el a évre várható dologi teljesítésektől. Ebből következik, hogy az intézmények működőképességének fenntartásához hasonlóan a évhez feltétlenül szükség lesz a év folyamán is a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra. Az átcsoportosítható összeg mértéke évről-évre csökken a személyi juttatásokat terhelő, jogszabályokon alapuló kifizetések növekedése miatt. Az intézményi beruházások előirányzata 1.254,8 millió forint, ami a fejezeti kezelésű előirányzatokról átvezetett igazságszolgáltatás beruházásaira biztosított 943,6 millió forinttal és a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása a bíróságokon rendelkezésre álló előirányzat 66,0 millió forintos összegével növekedett. Az előirányzatból épület-beruházások, -rekonstrukciók, pályázathoz kapcsolódó kiadások, a kisebb, viharkárból eredő épület-beruházások és az intézmények részére a legszükségesebb gépbeszerzések (fénymásolók, faxok, informatikai eszközök) valósulnak meg. A felújítási előirányzat összege 500,0 millió forint, az előző évi összeggel azonos mértékű. A tervezett összeg a bíróságok épületállományának középtávú felújítási tervében szereplő feladatok végrehajtására, valamint az életveszélyessé vált épületek részleges felújítására szolgál.
5 6 A bevételi előirányzat 2.258,0 millió forint. A bírságbevételek január 1- jei központosítása miatt 3.873,4 millió forintot költségvetési támogatással kiváltottak. A bíróságok bevételeit január 1-jétől az igazgatási szolgáltatási díj képezi. Az uniós források felhasználásának szerepe az igazságszolgáltatásban Az európai uniós források felhasználásával a fejezet alapvető célja a bíróságok működésének, szolgáltatásainak infokommunikációs technológiát kihasználó modernizációja. A bíróságokon az ítélkezés időszerűségének javításához szükség van a kialakítandó új eljárásokat támogató informatikai fejlesztésekre. Az OIT e- bíróságról szóló, évben elfogadott koncepciójához illeszkedve, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében az OIT Hivatala az alábbi projektek végrehajtásához részesült vissza nem térítendő, 100 %-os, azaz önerőt nem igénylő támogatásban évben a Civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csőd- és felszámolási eljárások modernizációja megnevezésű, kiemelt projekt, Az ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban című projekt, valamint a Cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztése és korszerűsítése címet viselő kiemelt projekt megvalósítása folytatódott. Utóbbi projekt konzorciumi formában valósul meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal. A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében A bíróságok ellátása a biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal címet viselő projektkoncepciót a svájci fél elfogadta. A nemzeti fejlesztési miniszter, a belügyminiszter és a közigazgatási és igazságügyi miniszter által közösen előterjesztett 1275/2011. (VIII. 10.) Korm. határozat elfogadásával az OIT Hivatala projektjének beazonosítása megtörtént. A végleges projektjavaslat pozitív elbírálását követően évben kezdődhet el a megvalósítás. A projekt fő célja a bírósági intézmények napi szintű működése során jelentkező fizikai és az ügyviteli biztonságot érintő kockázatok minimalizálása. Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Dr. Baka András Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához
Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
A belügyminiszter. BM rendelete
A belügyminiszter / ( ) BM rendelete az egyes tűzmegelőzési hatósági, szakhatósági eljárásokért és szolgáltatásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála
Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése
I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás. A legfőbb bírósági
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
2015. évi LXXV. törvény
Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV
ÜGYFORGALMI ELEMZÉS 217. I. FÉLÉV Tartalom A bírósági ügyforgalom 217. I. félévi főbb adatai... 5 1. Bevezetés... 5 Az elemzés célja:... 5 Az alkalmazott módszertan:... 5 Ügyforgalmi adatok... 5 Megalapozottsági
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)
Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016
Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Madách Színház Nonprofit Kft. Intézményazonosító: 10020889 Az adatszolgáltató székhelye: 1073Budapest
1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK
1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek megnevezése száma 1. NAV Társasági adó bevételi 10032000-01076019 101 2. NAV Személyi
támogatás támogatási
szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000
I. ORSZÁGGYŰLÉS Nemzeti Választási Iroda
I. ORSZÁGGYŰLÉS Nemzeti Választási Iroda A Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI vagy Iroda) gazdálkodási besorolása alapján önállóan működő és gazdálkodó, fejezeti jogosítványokkal felruházott
I. A célok meghatározása, felsorolása
VI. Bíróságok I. A célok meghatározása, felsorolása Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás. A legfőbb bírósági szerv a Kúria. A
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott
11/2018. (VI. 25.) MÜK szabályzat a fegyelmi bizottságokról, valamint az országos fegyelmi főbiztosi és fegyelmi biztosi tisztséget ellátó tisztségviselők létszámáról A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése
1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Frissítve: szeptember :51 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a
Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a fe 1. oldal 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött
1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek
2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2010. december 4-étől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy
TÁJÉKOZTATÓ. a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítéséhez
TÁJÉKOZTATÓ a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítéséhez BM OKF Budapest, 2019. május I. B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály
Földművelésügyi Minisztérium A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Változások a légi közlekedési zaj szabályozásában 598/2014/EU
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L
Iktató szám : 943 9/2016/PAR L Korózs Lajo s országgy űlési képviselő részére MSZP Budapest Tisztelt Képvisel ő Úr! EMBERI ER Ő FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ALLAMTITKÁ R Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének Budapest fjrszággyü es Hivatal a Irományszám :.Y_ Érkezett : 2018 JÚN 13 0 Tisztelt Elnök Úr!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 11 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása
Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok
Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok Pölöskei Gáborné Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős Helyettes Államtitkár 2017. november 07. 4500,0 FOGLALKOZTATOTTSÁG
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók
KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET
KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET Beszámoló a 2018. évi gazdálkodásról /Az Országos Elnökségi Ülés és a Küldöttközgyűlés által elfogadott/ Az egyesület gazdálkodására a stabilitás volt a jellemző. Igaz ugyan,
A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete
1 A nemzeti fejlesztési miniszter /2016. ( ) NFM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2016 (07.26.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.26. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-64/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-65/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-66/2016
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP
Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Keretösszeg: 35 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 270 3500 db Támogatás összege: minimum 10 millió maximum 130 millió
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek
14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI
MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 22., péntek Tartalomjegyzék 1283/2018. (VI. 22.) Korm. határozat A terrorellenes intézkedések megvalósításához szükséges költségvetési
T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály
Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter
49/2016. (XII. 1.) NFM RENDELET a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról
Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról
Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai
A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008
Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal
I. ORSZÁGGYŰLÉS Nemzeti Választási Iroda
I. ORSZÁGGYŰLÉS Nemzeti Választási Iroda A Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI vagy Iroda) gazdálkodási besorolása alapján önállóan működő és gazdálkodó, fejezeti jogosítványokkal felruházott
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről
Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március
Budapest, december 7.
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM TERVEZET a bírósági szervezet átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló KIM rendeletről Budapest, 2011. december 7. 2 Jelen
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése
VI. Bíróságok I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás.
- számla (adónemkód) nyitása, illetve számla (adónemkód) megnevezésének módosítása esetén eltérő (piros) színnel és félkövéren,
Adóbevallás 2012: NAV (Apeh) számlaszámok az adó befizetéséhez 2012-ben. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.
Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
A TÁVKÖZLÉSI TEVÉKENYSÉG ÉVKÖZI ADATAI negyedév
NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 111 Budapest, Fő u. 44-5. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 177 A TÁVKÖZLÉSI