TÁJÉKOZTATÓ. a Gyulai Törvényszék és a területén tevékenykedő járásbíróságok, valamint közigazgatási és munkaügyi bíróság
|
|
- Gusztáv Pintér
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 elnöke Gyula, Béke sugárút 38. t f e. TÁJÉKOZTATÓ a Gyulai Törvényszék és a területén tevékenykedő járásbíróságok, valamint közigazgatási és munkaügyi bíróság évi működéséről 1 / 185
2 Az elnöki tájékoztató tartalomjegyzéke 1. Bevezető 5 2. A bíróság személyi állománya A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2.2. A bírósági vezetői beosztások A bírói létszámhelyzet A bírósági titkári létszámhelyzet A fogalmazói létszámhelyzet A bírósági ügyintézői és végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet Az egyéb igazságügyi alkalmazottak létszámhelyzete Az ülnökök létszámhelyzete és foglalkoztatásának a gyakorlata A bíróság ügyforgalmi adatai 3.1. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek általános adatai/tendenciái az előző három év viszonylatában Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatai országos összehasonlításban Az ügyforgalmi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon a különféle ügyszakokban Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki első fokon a különféle ügyszakokban Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki másodfokon a különféle ügyszakokban Az időszerűségi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon, az előző évvel is összehasonlítva Az időszerűségi adatok alakulása a törvényszéki első fokon, az előző évvel is összehasonlítva Az időszerűségi adatok alakulása a törvényszéki másodfokon, az előző évvel is összehasonlítva A bírói munka megalapozottsága, a bírák teljesítménye 4.1. Az ítélkezési munka megalapozottsága A bírák egyéni teljesítménye A bírósági titkárok, fogalmazók, bírósági ügyintézők foglalkoztatása 5.1. A bírósági titkárok foglalkoztatásának a gyakorlata A fogalmazók foglalkoztatásának a gyakorlata A bírósági ügyintézők foglalkoztatásának a gyakorlata A bírók, igazságügyi alkalmazottak képzése 6.1. A bírók képzése A bírósági titkárok képzése A fogalmazók képzése A bírósági ügyintézők képzése Az egyéb igazságügyi alkalmazottak képzése Az ítélőtábla/törvényszék oktatási tervének megvalósítása A bírósági könyvtár működése A bírók, igazságügyi alkalmazottak értékelése 7.1. A bírók Bjt. V. fejezete szerinti értékelésének a gyakorlata A tanácselnöki feljegyzések elkészítésének és ismertetésének a gyakorlata A bírók ítélkezési tevékenységének mennyiségi és minőségi értékelésére kialakított egyéb módszerek Az igazságügyi alkalmazottak közöttük a bírósági titkárok, bírósági fogalmazók és bírósági ügyintézők - Iasz. IV. Fejezete szerinti értékelésének a gyakorlata 93 2 / 185
3 7.5. Az adományozott és a törvényi rendelkezés alapján elnyert címmel rendelkező bírák száma a tárgyév december 31-én A főtanácsosi, vagy tanácsosi címmel rendelkező igazságügyi alkalmazottak száma a tárgyév december 31-én A bíróság által alapított elismerésben, díjban részesültek száma a tárgyévben Az OBT által alapított elismerésben, díjban részesültek száma a tárgyévben Az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések 8.1. A szakmai munka és a jogegység támogatása Kollégiumi ülések és szakmai tanácskozások A soronkívüliség elrendelésének és érvényesülésének a gyakorlata Az eljáró bíróság kijelölésével kapcsolatos gyakorlat A tanúgondozás gyakorlata A gyermekközpontú igazságszolgáltatás érdekében tett intézkedések A bírósági mediáció gyakorlata A bíróságon kívüli munkavégzés gyakorlata Egyéb, az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések (pl. a közigazgatási és munkaügyi bíróság felállításával kapcsolatos intézkedések) A bíróságon belüli és azon kívüli nyilvánosság 9.1. Az értekezleti rend gyakorlata A bíróság belső honlapjának működése A bíróság külső honlapjának működése Az elnöki, OBHE, OBT körözvények, tájékoztatók stb. belső megosztásának gyakorlata A sajtószóvivői tevékenység, a bíróság sajtóbeli megjelenése A nyitott bíróság program tárgyévi főbb eseményei Az ügyfelek tájékoztatásának a jogszabályi kötelezettségeken túlmenő módozatai A bíróság által megjelentetett kiadványok, periodikák A vezetői tisztségekre érkezett pályaművek nyilvánosságának gyakorlata A bíróság más szervekkel való kapcsolata Az OBH-val fennálló kapcsolat (kezdeményezések az OBH felé, részvétel 124 a központi igazgatási feladatokban stb.) Az OBT-vel fennálló kapcsolat Más bíróságokkal fennálló kapcsolat A jogi hivatásrendekkel, hatóságokkal fennálló kapcsolatok Az oktatási intézményekkel fennálló kapcsolatok Civilszervezetekkel fennálló kapcsolatok Nemzetközi kapcsolatok A bíróság integritásával kapcsolatos helyzet Az ügyelosztási rend A bíróság fegyelmi helyzete A bíróság által vagy a bírósággal, bírákkal és bírósági vezetőkkel szemben indított eljárások A panaszügyintézés és a közérdekű bejelentések intézésének a gyakorlata Az igazgatási ellenőrzés gyakorlata A jogállási törvények szerinti összeférhetetlenségi esetek A közadatok kezelésének és közzétételének a rendje A belső ellenőrzés / 185
4 11.9. A bírósági épületek biztonsági helyzete Egyéb kockázatkezelési folyamatok, intézkedések A munkavégzés tárgyi feltételei A bírósági épületek A bírósági épületek tárgyi felszereltsége A bírósági irattárak helyzete A bűnjelkezelési raktárak helyzete A bíróság informatikai helyzete A személyi feltételek Az informatikai biztonsági szabályzat érvényesülése Az informatikai eszközállomány A központilag biztosított alkalmazások működése Az informatikai stratégia A saját alkalmazások Részvétel a központi informatikai fejlesztésekben Informatikai képzések A bíróság pénzügyi helyzete, gazdálkodása A tárgyév költségvetési előirányzat A kiadások A bevételek A követelésállomány A takarékossági intézkedések A tárgyévben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásának és eredményének, valamint az elnöki pályázatban szereplő adott időszakra vonatkozó tervek megvalósulásának összefoglaló ismertetése A helyi vezetők részére kitűzött igazgatási feladatok A törvényszék/ítélőtábla elnöke által a tárgyévre kitűzött célok és megvalósításuk Az OBH elnöki határozatok teljesítése Az elnöki pályázathoz csatolt pályaműben szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek A bíróság elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok és azok megvalósulását szolgáló igazgatási intézkedések összefoglaló ismertetése A helyi vezetők részére meghatározandó következő évi célkitűzések A törvényszék/ítélőtábla elnöke által a következő naptári évre kitűzött céljai Központi intézkedést igénylő javaslatok Egyebek / 185
5 1. BEVEZETŐ A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról rendelkező évi CLXI tv. (Bszi.) 119. k) pontja szerint a törvényszék elnöke évente egyszer tájékoztatja az OBH elnökét, valamint az összbírói értekezletet és a bíróság más dolgozóit ka) kb) kc) kd) a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről, a bíróság hatékony és időszerű működtetése érdekében a következő naptári évre kitűzött célokról és azok megvalósítását szolgáló igazgatási intézkedésekről, a pályázatához csatolt pályaművében szereplő - az adott időszakra vonatkozó - tervek megvalósulásáról, a megelőző naptári évben a kitűzött célok és intézkedések végrehajtásáról és eredményéről. Még 2013-ban hatályba lépett az Országos Bírósági Hivatal elnökének 1/2013. OBH ajánlása az összbírói értekezlet részére a bíróság elnöke által készítendő tájékoztató szerkezetére és tartalmára, amihez járult a 2014.OBH.XIX.A.3. számú körlevél 1. A tájékoztató ezeknek a dokumentumoknak a szerkezetét és a tartalmát követi. Mindezeken felül a tájékoztató feladatának tekinti a beszámolást arról is, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökének stratégai céljaihoz képest hogyan alakult a Gyulai Törvényszék és a területén levő bíróságok elmúlt évi működése, illetőleg az mennyiben járult hozzá ezeknek a megvalósulásához. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének stratégiai céljai 2 : 1. a bíróságok alkotmányos kötelezettségüket teljesítsék független bírók magas színvonalon, időszerűen ítélkezzenek 2. az emberi erőforrások optimális elosztása, hasznosítása 3. a tárgyi feltételek biztosítása, azok optimális elosztása és hasznosítása 4. a bírósági szervezet integritása, az ítélkezési és igazgatási munka átláthatósága, utóbbi kiszámíthatósága és ellenőrzöttsége 5. a bíróságokhoz való hozzáférés egyszerűsítése 6. a képzési rendszer fejlesztése, együttműködés a többi hivatásrenddel 1 A körlevél az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2014.OBH. XIX.A.30/13. számú körlevele folytán 2015-ben is irányadó 2 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének beszámolója I. félév 12. oldal 5 / 185
6 2. A BÍRÓSÁG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA 2.1. A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása A tárgyév január 1-jei és december 31-ei állapot szerint az összes engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám, a következők szerint alakult. Álláshely Engedélyezett Tényleges Dolgozó I. 1. XII. 31 I. 1. XII. 31 I. 1. XII. 31 Bírói Bírósági titkári Bírósági fogalmazói Tisztviselői Bírósági ügyintézői Írnoki Fizikai Összesen Az engedélyezett létszám az összes törvényszéken engedélyezett álláshely 3,1%-át tette ki a tárgyév utolsó napján, ami a 11. legtöbb volt a törvényszékek sorrendjében 3. Aktuálisan is csaknem megegyezik azzal az adattal, miszerint a tárgyévben az ország bíróságaira érkezett ügyek 3,3%-a érkezett a Gyulai Törvényszékre vagy a területén levő bíróságokra. 4 Az ügyek elintézése szempontjából kiemelkedő jelentőséggel rendelkező bírói és titkári engedélyezett létszámból a törvényszékeken országosan engedélyezett 3367-ből 98 az engedélyezett bírói és titkári álláshelyek száma a Gyulai Törvényszéknél, ami az országos adat 2,9%-a. Ehhez képest az érkezett ügyek arányából való részesedés 3,3% volt a tárgyévben A tárgyév december 31-i állapot szerint a törvényszéki szinten és az egyes helyi (munkaügyi és közigazgatási) bíróságokon, ügyszakokban, csoportokban engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám. A létszámhelyzetet a tárgyév utolsó napjára vonatkoztatva az A) melléklet mutatja be, az előzőekben írtak szerinti bontásban Az egy engedélyezett/tényleges/dolgozó bíróra eső engedélyezett /tényleges/dolgozó (bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő, írnok) aránya július 1-i adatok a 283/2014 OBHE határozat alapján 4 A bíróság ügyforgalom évi főbb adatai, Országos Bírósági Hivatal Bírósági Főosztály Statisztikai Elemző Osztály 2014.OBH.XXI.B Statisztikai évkönyv) 2. táblázat 6 / 185
7 Az 1 bírói álláshelyhez járuló igazságügyi alkalmazotti álláshelyek száma 3,04, ami csaknem azonos a 3,03 országos átlaggal. Az 1 bírói álláshelyre jutó bírósági titkári és bírósági fogalmazói álláshelyek száma 0,37, ami az országos átlagot jelentő 0,41-nek csak 90%-a. 5 A fogalmazói álláshelyeknek 3,6%-a van a megyében. 1 bírói álláshelyre 0,16 fogalmazói álláshely jut, ami országosan 0,14, mely + 14%. A tisztviselők, írnokok és fizikai dolgozók álláshelyeiből az 1 bírói álláshelyre jutó 2,7 országosan és a Gyulai Törvényszéknél (2,6) csaknem azonos. Az engedélyezett bírósági ügyintézői álláshelyek 3,0 %-a van a Gyulai Törvényszék területén. 1 bírói álláshelyre 0,23 bírósági ügyintézői álláshely jut, ami országosan ugyanennyi. A tárgyév utolsó napján engedélyezett létszámmal számított arányok a szervezeti egységek között a következők: Bíró Titkár Fogalmazó Tisztviselő Írnok engedélyezett tényleges dolgozó engedélyezett Battonyai Jb ,4 Békési Jb ,4 Békéscsabai Jb ,2 Gyulai Jb ,2 tényleges 0, 6 0, 4 0, 2 0, 2 dolgozó engedélyezett 0,2 0,2 0,3 0,2 0,3 0,3 0,3 0,2 Orosházi Jb ,4 1 0,5 0,4 Szarvasi Jb ,5 Szeghalmi Jb ,3 Gyulai KMB ,0 Cégbíróság ,0 Törvényszék ,1 0, 8 0, 3 0, 3 0, 0 0, 1 0,5 0,3 0,3 0,0 0 0,0 0,0 0,0 0,1 0,0 tényleges 0, 2 0, 2 0, 2 0, 2 0, 0 0, 0 0, 0 0, 0 0, 0 0, 0 dolgozó 0,2 0,2 0,2 0,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 engedélyezett 1, 2 1, 2 1, 5 1, 3 1, 6 2, 5 1, 3 0, 6 2, 3 2, 6 tényleges dolgozó engedélyezett 1,2 1,0 0,8 1,2 0,8 0,6 1,6 2,2 0,1 1,4 1,5 0,2 2,0 2,0 0,6 2,5 2,2 0,5 1,3 1,3 0,7 0,8 0,6 0,6 2,3 3,0 0,0 2,8 2,5 0,1 tényleges 1, 0 0, 8 0, 1 0, 5 0, 6 0, 5 1, 0 0, 8 0, 0 0, 2 dolgozó 1,0 0,7 0,2 0,5 0,6 0,4 1,0 0,6 0,0 0, A tárgyév december 31-én megállapítható túlbetöltések száma a bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ebből bírósági ügyintéző) írnoki, fizikai álláshelyeken, és ezek jogalapja, valamint indokoltsága. Az állománycsoportonkénti álláshely-betöltések december 31-én kiegyenlítették egymást, így a törvényszék területén túlbetöltés nem volt OBH.XXVII.E.1.1/4. szám 7 / 185
8 2.2. A bírósági vezetői beosztások A tárgyév december 31-i állapot szerinti engedélyezett vezetői beosztások (elnök, elnökhelyettesek, kollégiumvezetők, kollégiumvezető-helyettesek stb.) szervezeti egységenként, törvényszéki szinten és az egyes járási (közigazgatási és munkaügyi) bíróságokon szervezeti egységenként. A bírói szolgálati jogviszonyban állók esetében a tisztséget betöltő neve. A tárgyévi lényegi változások. Törvényszék álláshelyek mennyisége a tisztséget betöltő neve elnök 1 Dr. Baur Péter elnökhelyettes 1 Dr. Zámbori Tibor kollégiumvezető 2 Hajduné dr. Iszály Anna Sztrungáné dr. Tóth Tünde kollégiumvezető-helyettes 1 Dr. Melisné dr. Kovács Zsuzsanna cégbírósági csoportvezető 1 Ménesiné dr. Szűcs Erika büntetés-végrehajtási csoport vezetője 1 Dr. Végh Edit tanácselnök 6 Dr. Hajnal Beatrix Kapossyné dr. Czene Magdolna Kempfné dr. Agod Éva Dr. Szabó Mária Dr. Tóth Beáta 1 bírósági gazdasági hivatal vezetője 1 Németi Róbertné bírósági gazdasági hivatal vezető-helyettese 1 Nagy Irma belsőellenőrzési vezető 1 Borosné Vidó Kinga végrehajtói iroda vezetője 1 Balla Margit biztonsági csoport vezetője 1 Csikós László biztonsági csoport vezető-helyettese 1 Hrabovszki Imre informatikai osztály vezetője 1 Kolozsi Ferenc informatikai osztály vezető-helyettese 1 Tar András Battonyai Járásbíróság elnök 1 Dr. Varga Gabriella Békési Járásbíróság elnök 1 Dr. Békésiné dr. Kecskeméti Magdolna Békéscsabai Járásbíróság elnök 1 Dr. Varga Magdolna megbízott elnökhelyettes 1 Dr. Czepó Katalin 6 Gyulai Munkaügyi Bíróság elnök 1 Kovácsné dr. Kubicza Ildikó Gyulai Járásbíróság elnök 1 elnökhelyettes 1 Dr. Varga László Orosházi Járásbíróság elnök 1 Bartosné dr. Tihanyi Krisztina Szarvasi Járásbíróság elnök 1 Dr. Gyalogné dr. Varga Éva Szeghalmi Járásbíróság elnök 1 Dr. Szűcs János 6 Igazgatási feladatokkal megbízott bíró 8 / 185
9 Ami a tárgyévi lényegi változásokat illeti: Az Országos Bírósági Hivatal elnöke július 1-től kollégiumvezetővé nevezte ki Hajduné dr. Iszály Anna törvényszéki tanácselnököt. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke megállapította, hogy Kapossyné dr. Czene Magdolna kollégiumvezetői tisztsége a megbízási időtartam leteltére tekintettel megszűnt, azért június 1. napjától törvényszéki tanácselnökké nevezte ki. A köztársasági elnök dr. Wlassits Gábor törvényszéki tanácselnököt nyugállományba helyezés iránti kérelmére tekintettel december 26. napjával bírói tisztségéből felmentette. A Battonyai Járásbíróság elnöki állására kiírt pályázat alapján ismételten dr. Varga Gabriella battonyai járásbírósági elnököt neveztem ki július 1. napjától. A Békéscsabai Járásbíróság elnökhelyettesi állására kiírt pályázatok pályázó hiányában két egymást követő esetben is eredménytelenek maradtak, ezért a Bszi (2) bekezdés alapján dr. Czepó Katalin békéscsabai járásbírósági bírót megbíztam a Békéscsabai Járásbíróság elnökhelyettesi teendőinek ellátásával, ami augusztus 31-én lejárt szeptember 1. napjától már nem a Bszi (2) bekezdés alapján bíztam meg, hanem a Bjt. 29. (1) bekezdés alapján az egyébként a Békéscsabai Járásbíróság elnökhelyettesi feladatába tartozó igazgatási feladatokkal, december 31-ig. 7 A Gyulai Járásbíróság elnöki állására kiírt pályázatok pályázó hiányában két egymást követő esetben is eredménytelenek maradtak, ezért a Bszi (2) bekezdés alapján dr. Bajusz Attila gyulai járásbírósági bírót július 1-től megbíztam a Gyulai Járásbíróság elnöki teendőinek ellátásával 1 évre, ami azonban kezdeményezésére december 31. napjával megszűnt. 8 A köztársasági elnök Kissné dr. Verasztó Évát, az Orosházi Járásbíróság elnökét nyugállományba helyezés iránti kérelmére tekintettel július 9. napjával bírói tisztségéből felmentette, miközben június 30. napjával vezetői kinevezése lejárt. A kiírt pályázat alapján július 1. napjával Bartosné dr. Tihanyi Krisztina orosházi járásbírósági bírót neveztem ki az Orosházi Járásbíróság elnökévé. A Szeghalmi Járásbíróság elnökének kinevezése június 30. napjával lejárt. Az első pályázatot eredménytelenné nyilvánítottam, s a július 1. és november 30. közötti időre dr. Szűcs János szeghalmi járásbírósági bírót bíztam meg a Bjt. 29. (1) bekezdés alapján azokkal az igazgatási feladatokkal, amelyek egyébként a Szeghalmi Járásbíróság elnöke feladatába tartoznak. Az ismételt pályázat alapján december 1. napjával dr. Szűcs János szeghalmi járásbírósági bírót neveztem ki a Szeghalmi Járásíróság elnökévé, az Országos Bírói Tanács hozzájárulásával június 30-án pályázatot írtam ki a Békéscsabai Járásbíróság elnökhelyettesi állására, s még aznap kértem a pályázat közzétételét, amit szeptember 17-én megismételtem 8 Az állásra már február 24-én pályázatot írtam ki, s kezdeményeztem a közzétételét. 9 / 185
10 A tanácselnöki beosztások száma az egyes ügyszakokra bontva. A törvényszéken a tanácselnöki beosztások száma a büntető ügyszakban 2, a civilisztikai ügyszakban pedig 3 volt a tárgyév utolsó napján Az egy vezetői beosztásra ide nem értve a tanácselnököket jutó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói létszám (ideértve a tanácselnököket is) aránya törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon. Az egy engedélyezett vezetői beosztásra jutó bírói létszámot a következő táblázat mutatja be, a tárgyév utolsó napjára vonatkozóan. Engedélyezett Tényleges Dolgozó bírói létszám Battonyai Járásbíróság Békési Járásbíróság Békéscsabai Járásbíróság 6,5 6 4 Gyulai Járásbíróság 5,5 5,5 4,5 Orosházi Járásbíróság Szarvasi Járásbíróság Szeghalmi Járásbíróság Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Cégbíróság Törvényszék 3,2 3 3, Az egy tanácshoz tartozó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói és igazságügyi alkalmazotti létszám, a tárgyév december 31-i állapot szerint. Tanácselnök Bíró Titkár Tisztviselő engedélyezett tényleges dolgozó engedélyezett büntető másodfokú tanács ,3 0,3 0, büntető másodfokú tanács ,3 0,3 0, büntető elsőfokú tanács ,2 0,2 0, büntető elsőfokú tanács ,2 0,2 0, civilisztikai másodfokú tanács civilisztikai másodfokú tanács civilisztikai elsőfokú tanács ,5 0,5 0, ,5 0,5 0,5 civilisztikai elsőfokú tanács ,5 0,5 0, ,5 0,5 0,5 civilisztikai elsőfokú tanács ,5 0,5 0, ,5 0,5 0,5 civilisztikai elsőfokú tanács ,5 0,5 0,5 civilisztikai elsőfokú tanács ,25 0,2 5 0, ,5 0,5 0,5 civilisztikai elsőfokú tanács ,5 0,5 0,5 10 / 185 tényleges dolgozó engedélyezett tényleges dolgozó engedélyezett tényleges dolgozó
11 A vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett vezetők, az igazgatási feladatokkal megbízott bírák és bírósági titkárok, fogalmazók száma és feladataik. Bírói munkája mellett egy törvényszéki tanácselnök szerkeszti és fejleszti a törvényszék belső publikus lapját, és folyamatosan ellátja azt megújuló tartalommal. Ugyanő készíti el a jogi képviselettel kapcsolatos feladatok ellátására kijelölt bíróként a törvényszék ellen, vagy a törvényszék által indított polgári perekben a törvényszéki beadványokat, indítványokat, esetleg keresetleveleket. Rendszeres kulcsfelhasználóként vesz részt az informatikai fejlesztésekben. Legutóbb: Az ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban, előtte a Civilszervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csőd- és felszámolási eljárások modernizációja projektben. Bírák értékelését végzi a kollégiumvezető intézkedése alapján, végzi a szabályzatok kontrollját, szervezi a fogalmazók publikációs lehetőségeit és részvételüket a szakmai versenyeken, valamint a törvényszéki tudományos és oktatási programok egy részét. Emellett még két bírósági titkár van megbízva igazgatási feladatokkal érdemi titkári munkája mellett. Az egyik a közbeszerzési referensi teendők ellátásával, az egyéb beszerzések előkészítésével, a büntető kollégiumvezető igazgatási tevékenységének támogatásával, s jogszabályfigyeléssel. A másik titkár a törvényszék elnöke igazgatási tevékenységének támogatását, azon belül is az emberierőforrás-gazdálkodási feladatok előkészítését végzi A bírói létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között az egyes ügyszakokban a törvényszéki szinten és az egyes járási (közigazgatási és munkaügyi) bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A bírói létszámhelyzet alakulását a tárgyév első és utolsó napjai között a B) melléklet mutatja be az előzőekben írtak szerinti bontásban. Békés megyében az engedélyezett bírói létszám 81 volt, ami a törvényszékek összesen 2649 engedélyezett bírói létszámának a 3,0%-át jelentette, s ebben az értelemben a Gyulai Törvényszék a 12. a törvényszékek között. 9 A tárgyévben pályázat kiírására bírói álláshelyre nem került sor /2014. (VII. 2.) OBHE számú határozat a bíróságok július 1. napján engedélyezett bírói és igazságügyi alkalmazotti létszámáról július 20., november 19., s március 16. napján kértem pályázat kiírását összesen négy álláshelyre. 11 / 185
12 A bírói szolgálati jogviszony megszűnések (a megszűnések jogalapja pl.: lemondás, felmentés ezen belül nyugdíjazásra figyelemmel történt felmentés, a megszűnés miatt számítható összes munkanap kiesése és az ebből számítható bírói létszámhiány ) A tárgyévben három bíró szolgálati jogviszonya szűnt meg, minden esetben nyugdíjazásra figyelemmel történt felmentés útján. Kissné dr. Verasztó Éva, az Orosházi Járásbíróság volt elnöke július 9. napjától, dr. Wlassits Gábor, a Gyulai Törvényszék tanácselnöke december hó 26. napjától és dr. Virágné dr. Hajduk Etelka békéscsabai járásbírósági bíró december hó 30. napjától ment nyugdíjba. A Bjt. 232/C. szerinti felső korhatárt egyikük sem töltötte be. A három bíró munkavégzés alóli felmentésének időtartama összesen hat hónap volt, tekintettel arra, hogy Kissné dr. Verasztó Éva volt orosházi járásbírósági elnök kérelmére az Országos Bírói Tanács úgy határozott, hogy a munkavégzési kötelezettség alól nem mentesül, míg dr. Virágné dr. Hajduk Etelka békéscsabai járásbírósági bíró 3 hónap és dr. Wlassits Gábor törvényszéki tanácselnök is 3 hónap felmentési időben részesült Az áthelyezések gyakorlata (az így megszűnő és létesülő bírói/vezetői beosztások száma, iránya). A tárgyévben nem került sor a Gyulai Törvényszéken áthelyezésekre A kirendelések gyakorlata (törvényszékek/járásbíróságok/ítélőtáblák/kúria között ezek tartama és iránya hozzájárulással/vagy egyoldalú intézkedéssel törvényszéki hatáskörben/obhe hatáskörben az intézkedés indoka). A tárgyévben kirendelésre összesen 20 bíróra kiterjedően került sor, ami a ténylegesen dolgozó bírák év végi létszámának valamivel több, mint 27%-a volt. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatáskörében elrendelt kirendelések: Dr. Tóth Beáta törvényszéki tanácselnök június 1-től december 31-ig a Szegedi Törvényszékre Dr. Mucsi Erika törvényszéki bíró június 1-től december 31-ig a Szegedi Törvényszékre Dr. Csepregi-Matus Éva törvényszéki bíró június 1-től december 31-ig a Debreceni Törvényszékre Dr. Mázor Róbert törvényszéki bíró június 1-től december 31-ig a Debreceni Törvényszékre Dr. Kocsár Szilárd gyulai járásbírósági bíró június 1-től december 31-ig a Debreceni Törvényszékre 12 / 185
13 Dr. Hajnal Beatrix törvényszéki tanácselnök szeptember 1-től március 31- ig a Fővárosi Ítélőtáblára Dr. Pusztai-Sznyida Barbara törvényszéki bíró a szeptember 1-től március 31-ig a Fővárosi Ítélőtáblára A Gyulai Törvényszék elnökének hatáskörében elrendelt kirendelések: Dr. Jámbor Pál gyulai járásbírósági bíró március 1. napjától február 28. napjáig a Gyulai Törvényszékre Dr. Nagy Lászlóné dr. Csernák Hajnalka békési járásbírósági bíró február 15-től február 14-ig a Battonyai Járásbíróságra, valamint az Orosházi Járásbíróságra. Dr. Kocsár Szilárd gyulai járásbírósági bíró november 15-től december 31-ig a Gyulai Törvényszékre, Dr. Bordás Enikő gyulai járásbírósági bíró október 15-től december 31-ig a Gyulai Törvényszékre Borbélyné dr. Ács Ildikó békéscsabai járásbírósági bíró október 15-től december 31-ig a Gyulai Törvényszékre Dr. Bagdi Árpád békéscsabai járásbírósági bíró április hó 1. napjától március hó 31. napjáig a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, Dr. Darók Katalin békéscsabai járásbírósági bíró január hó 1. napjától december 31. napjáig a Békési Járásbíróságra Dr. Szendi-Horváth Erika Ida békéscsabai járásbírósági bíró szeptember hó 1. napjától évi március hó 31. napjáig a Szarvasi Járásbíróságra Dr. Bajusz Attila gyulai járásbírósági elnök május 15-től április 30-ig a Békéscsabai Járásbíróságra Dr. Magyar Gyöngyvér gyulai járásbírósági bíró május 15-től április 30- ig a Békéscsabai Járásbíróságra Dr. Varsányi Tímea gyulai járásbírósági bíró május 15-től április 30-ig a Békéscsabai Járásbíróságra Dr. Sándorné dr. Annus Zsuzsanna gyulai járásbírósági bíró május 15-től április 30-ig a Békéscsabai Járásbíróságra. Petrásné dr. Czeczon Katalin orosházi járásbírósági bíró február 15-től február 14-ig a Szarvasi Járásbíróságra 13 / 185
14 Dr. Virág Veronika békési járásbírósági bíró február 15-től február 14-ig a Békéscsabai Járásbíróságra A kirendelések a Fővárosi Ítélőtáblára, a Szegedi Törvényszékre és a Debreceni Törvényszékre, valamint a Gyulai Törvényszékre és a törvényszék területén működő helyi bíróságokra a kirendelni kívánt bíró hozzájárulásával történtek. A kirendelésekre valamennyi esetben ügyforgalmi okokból került sor. A Gyulai Törvényszék elnöke a saját hatáskörben alkalmazott kirendelésekről beszerezte a Gyulai Törvényszék bírói tanácsának véleményét is. Megítélésem szerint a kirendelések gyakorlatával a Gyulai Törvényszék hozzájárult az Országos Bírósági Hivatal elnöke 1. és 2. stratégiai céljának megvalósulásához, miszerint az emberi erőforrások az ügyforgalom által indokolt helyen álljanak rendelkezésre, s ez által az időszerű ítélkezés feltételei még inkább adottak legyenek. Ezúton is külön megköszönöm az érintett bírák kirendelésben teljesített munkáját, különösen azokét, akik eredeti beosztásuk ellátása mellett tettek eleget a kirendelésnek. Köszönöm azoknak a bíráknak is, akik a kirendelés miatt távollevők helyett álltak helyt A kijelölés gyakorlata (törvényszéki/járásbírósági szinten jellege száma előkészítettsége). A tárgyévben bírák kijelölésére nem került sor A tartós távollétek (törvényszéki/helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás ebből eredő összes munkanap kiesés és az ebből számítható bírói létszámhiány ). A bírák körében tartós távollétre általában gyermekgondozás okából került sor a következők szerint: A Gyulai Törvényszék cégbírája a tárgyév első napjától december 31. napjáig, a Gyulai Járásbíróság bírája a tárgyév február 3. napjától december 31. napjáig, a Békéscsabai Járásbíróság bírája a tárgyév első napjától december 31. napjáig, egy másik bírája pedig a tárgyév február 17. napjától december 31. napjáig. Mindez 957 munkanapkiesés, s ezen felül 288 munkanap esett ki keresőképtelenség miatt. A mindösszesen 1245 munkanapnyi tartós távollét csaknem 5 bíró teljes évi munkaidejének felel meg, ami a tényleges létszám 5,2%-a A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyév végén a három hónapon túl üres álláshelyek száma 2 volt, figyelemmel a rendelkezési állományban levő bíróra is, akit egyébként az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Bjt. 232/H.. (1) bekezdése alapján a (4) bekezdés b) pontjában írt okokra hivatkozva beosztott a Békéscsabai Járásbíróságra bírói munkakörbe július hó 1. napjától július hó 20. napjáig, amelyhez természetesen külön álláshely nem állt rendelkezésre. 14 / 185
15 A tárgyév december 31-én betöltött álláshelyek megoszlásának jellemzői (gyakorlati idő és nemek szerint, a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon, esetleg a lakóhely és a beosztás szerinti bíróság egybeesése szerint) A Gyulai Törvényszék területén december 31-én szolgálati jogviszonyban állt bírák bírói gyakorlat szerinti megoszlását a következő grafikon mutatja be: év év év év év Nő Férfi 5-10 év 0-5 év A szervezetenkénti egységek közötti és a nemek szerinti adatokat a következő táblázat tartalmazza: 0-5 évig 5-10 évig évig évig évig évig évig Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Törvényszék Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Gyulai KMB Összesen A bírói kar bírói gyakorlat szerinti összetétele részben megváltozott 2012-ben a 10 év alatti, 2013-ban a 10 és 20 év közötti gyakorlattal rendelkező bírák képviselték a legnagyobb arányt. A tárgyévben 18-ra emelkedett a év gyakorlattal rendelkező bírák száma, ami 23,6 %. A második legnagyobb csoportot a évi gyakorlatú bírák jelentik 22,3 %-kal. 15 / 185
16 Az igazgatási, illetve a bíróság alaptevékenységén túli feladatokkal (sajtószóvivő, biztonsági vezető, instruktor stb.) tartósan megbízott bírók száma (jelölve az egyéb vezetői tisztséget is ellátókat), a feladatok jellege, a megbízás elnyerésének módja. A törvényszék elnökhelyettese látja el a biztonsági vezetői feladatokat, ő az oktatásfelelős, a honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi megbízott, valamint a közadatok kezeléséért felelős személy is, s feladatainak jellegét a sokrétűség jellemzi. A sajtószóvivő egy helyi bírósági bíró, aki a Nyitott Bíróságok program megyei felelőse is egyben. Feladatai jellege olyan, hogy azokat teljes bírói referáda mellett, ebből adóan részben munkaidőn kívül látja el. Ugyancsak bírói feladatai mellett tölti be egy törvényszéki tanácselnök a megyei mediációs koordinátor szerepét, amelynek jellege munkaidőn belüli tevékenységet ölel fel. Egy törvényszéki tanácselnök a jogi képviselettel kapcsolatos feladatokra kijelölt bíró. A megbízások elnyerésének módja elsődlegesen az Országos Bírósági Hivatal elnökének a feladatokra vonatkozó utasításai szerint történik. (8/2012. OBH sz. utasítás a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal sajtótájékoztatási tevékenységéről, valamint a bíróságok központi honlapjának sajtószolgálatáról szóló szabályzatról 4. (1) bekezdés, 19/2012. OBH sz. utasítás az információs rendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény alkalmazásáról szóló szabályzatról 4. (1) bekezdés a) pont, 14/2012. OBH sz. utasítás a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének irányításáról szóló szabályzatról 2. (1) bekezdés, 6/2014. OBH sz. utasítás a bíróságok perbeli képviseletéről szóló szabályzatról 4. (4) bekezdés) Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács évi 9. sz. szabályzata 25. szerinti instruktor bírói tevékenységet a tárgyévben 1 törvényszéki tanácselnök - akit kollégiumvezetői kinevezésére tekintettel 1 törvényszéki bíró váltott fel,- és 1 közigazgatási és munkaügyi bírósági bíró látott el. Feladatuk jellege szerint rendszeres konzultációt takar, s egyfajta szakmai készenlétet is az instruált bírák támogatására. Az instruktorbírák megbízása ezen felül a törvényszék elnökének szabályzatán alapul, azaz a kollégiumvezető javaslatának és az instruálandó bíró véleményének figyelembe vételével történik. Így valamennyi esetben a magas színvonalú bírói munkavégzés, a több év szakmai tapasztalat volt az irányadó A bírósági titkári létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban táblázatban annak együttes megjelenítésével is, hogy az adott ítélkezési szinten, illetve helyi bíróságon mekkora a bírói létszám). A bírósági titkári létszámhelyzet alakulását a tárgyév első és utolsó napjai között a B) melléklet mutatja be, az előzőekben írtak szerinti bontásban. 16 / 185
17 A 115/2012. OBHE számú határozattal június 15-i hatállyal 17 törvényszéken 153 bírósági titkári álláshely létesült, a Gyulai Törvényszéken egy sem. Ezt követően számos helyen fogalmazói álláshelyek átalakítására is sor került ben országosan a törvényszékeken engedélyezett titkári álláshelyek aránya már a bírói álláshelyek 27,1%-át tette ki, ami a Békés megyei 20,9%-nál jóval több. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy országosan 4 bíró munkáját segítheti egy titkár, míg a Gyulai Törvényszék területén csak 5 bírói álláshelyhez tartozik egy titkári álláshely. A titkári hatáskörben intézhető ügyek számának emelkedése, a kompetencia alapú foglalkoztatás lehetősége, a bírói team-munka feltételeinek biztosítása érdekében folyamatosan éltem az 5/2013. OBH. számú utasítás a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal gazdálkodásáról szóló szabályzatról 6. sz. melléklet 10. (4) bekezdés 11 lehetőségével, és a feltételekkel rendelkező bírósági fogalmazókat bírósági titkárrá kinevezetem. Az említett rendelkezésnél fogva azonban ez a személyi juttatások megtakarítását terheli. 12 A tárgyév során 3 új bírósági titkárt neveztem ki, részben üres titkári álláshelyre, részben fogalmazói álláshelyre. Személy szerint: február hó 15. napjával dr. Bíró Attilát a Battonyai Járásbíróságra, augusztus hó 1. napjával dr. Gyalog Renátát a Békéscsabai Járásbíróságra, október hó 15. napjával dr. Marton Erikát a Gyulai Járásbíróságra. Ugyanakkor a tárgyévben megszűnt a Békéscsabai Városi Bíróság elnökének, Szilvásyné dr. Futó Rózsa békéscsabai járásbírósági titkárnak az igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonya A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. A bírói és a bírósági fogalmazói állások betöltésére vonatkozó szabályozással ellentétben az Iasz. a bírósági titkári állások betöltéséhez nem írja elő kötelezően pályázat kiírását, s pályázati eljárás lefolytatását (Iasz. 14. ). A Gyulai Törvényszéknél azonban immáron hosszú évekre visszavezethetően, a bíróságok integritásához fűződő érdekre figyelemmel, az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4. sz. stratégiai célkitűzésével egyezően, üres álláshelyre pályázat útján történik olyan személy titkári kinevezése, aki megelőzően nem volt pályázati eljárás alapján kinevezett bírósági fogalmazó. A titkári állásra pályázókat a törvényszék elnökhelyettese, a betöltendő álláshely szerinti helyi bíróság elnöke és a bírói tanács elnöke együttesen meghallgatja, és rangsort is magában foglaló javaslatot tesznek a törvényszék elnökének, aki ennek alapján az első helyre rangsorolt pályázó személyes meghallgatását követően dönt. 11 A törvényszék elnöke A bírósági titkárok és fogalmazók engedélyezett összlétszámán belül a titkárok és fogalmazók tényleges létszámát a rendszeres személyi juttatás tartós megtakarításának terhére növelheti vagy csökkentheti október 10-én kérelmet terjesztettem elő hét bírósági fogalmazó álláshely bírósági titkári álláshellyé alakítása érdekében. 17 / 185
18 A pályázatok tapasztalatai szerint az általában más közszolgálati jogviszonyban álló, szakvizsgázott pályázók szakmai előrelépésnek tekintenék a bírósági titkári kinevezésüket. Amennyiben erre sor kerül, nemcsak felkészültségüket, hanem a magukkal hozott munkakultúrát is igen jól hasznosítják a bíróságokon. A pályázatok elbírálása során visszatérő probléma, hogy az Iasz. 3. sz. melléklete szerinti összesen 4 fizetési fokozat, amely csak 7 év szolgálati időig biztosítja a kötelező előresorolást, gyakran nem teszi lehetővé a megfelelő díjazást ben, mivel az előbbiekben említett titkárok valamennyien bírósági fogalmazók voltak, elegendő ismeret állt rendelkezésemre ahhoz, hogy pályázat nélkül kezdjék meg titkári tevékenységüket Békés megyében. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 1. és 2. sz. stratégiai célkitűzésének érvényesülése érdekében a tárgyévben jelentős számú titkári kirendelésre került sor, melyek a Gyulai Törvényszék elnöke hatáskörében történő kirendelések voltak: Dr. Bíró Attila battonyai járásbírósági titkár június 1-től december 31-ig a Gyulai Törvényszékre Dr. Fazekas Ágota gyulai járásbírósági titkár június 1-től december 31-ig a Gyulai Törvényszékre Dr. Jámbor Ilona békéscsabai járásbírósági titkár június 1-től december 31-ig a Gyulai Járásbíróságra Dr. Borombós Anita törvényszéki titkár július 1-től május 30-ig a Gyulai Járásbíróságra Dr. Bárándi Emese szarvasi járásbírósági titkár szeptember 15-től október 12-ig a Szeghalmi Járásbíróságra Dr. Gyurik Anita szarvasi járásbírósági titkár szeptember 15-től október 12-ig a Szeghalmi Járásbíróságra Dr. Molnár-Bencsik Anita szarvasi járásbírósági titkár szeptember 15-től október 12-ig a Szeghalmi Járásbíróságra Ezen felül az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságról dr. Gyulai Andrea bírósági titkárt kirendelte az Országos Bírósági Hivatalba szeptember 22- től március 21-ig. Fluktuáció a Gyulai Törvényszék területén a titkárok között nem tapasztalható A tartós távollétek (törvényszéki/helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás). A tárgyévben a törvényszékről egyetlen bírósági titkár sem volt tartósan távol. A helyi bíróságok szintjén a gyermekük gondozása miatt tartósan távollevő titkárok száma 5. Ami a járásbíróságokat egyenként illeti az Orosházi Járásbíróságtól 1 titkár a tárgyév első napjától március 10. napjáig az Orosházi Járásbíróságról 1 titkár a tárgyév első napjától december 14. napjáig a Gyulai Járásbíróságról 1 titkár egész évben 18 / 185
19 a Szarvasi Járásbíróságról 1 titkár a tárgyév első napjától február 28. napjáig a Battonyai Járásbíróságról 1 titkár egész évben a Battonyai Járásbíróságról 1 titkár november 1-től december 31-napjáig távol volt a tényleges munkavégzéstől. Ez majdnem 4 fő, (az engedélyezett létszám 23,5%-a) egész évi munkájának kiesését eredményezte A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyévben ilyen titkári álláshelyek nem voltak A tárgyév december 31-én betöltött álláshelyek megoszlása (gyakorlati idő és nemek szerint a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon). A december 31-én betöltött titkári álláshelyeken kinevezett titkárok megoszlása, bírósági titkári gyakorlatuk szerint a következő táblázatból állapítható meg. 0-5 évig 5-10 évig évig Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Törvényszék Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Gyulai KMB Az adatok alapján kiemelendő az 5 évi titkári gyakorlatnál kevesebb tapasztalattal rendelkező bírósági titkárok 81,8%-os aránya A fogalmazói létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A bírósági fogalmazói létszámhelyzet alakulását a tárgyév első és utolsó napjai között a B) melléklet mutatja be, az előzőekben írtak szerinti bontásban. 19 / 185
20 A tárgyévben egy megüresedő álláshely lehetőséget adott fogalmazói kinevezésre március hó 1. napjával dr. Rostás Edit Kincsőt neveztem ki a Békési Járásbíróságra, még egy 2013-ban kiírt pályázat alapján A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői 2014-ben a kiírt pályázati álláshelyeket első helyen megjelölő jelentkezők közül 1 pályázó tett eredményes felvételi versenyvizsgát. A pályázó dr. Rostás Edit kinevezésére március hó 1. napjával került sor a Békési Járásbíróságra ben a második félévében 1 fogalmazói álláshelyre írtam ki pályázatot a Gyulai Járásbíróságnál. Megfelelő pályázó illetve az álláshely várt megüresedésének elmaradása miatt azonban kinevezésre nem került sor. A fogalmazók körében fluktuáció a tárgyévben nem volt jellemző. Egy esetben került sor a szolgálati jogviszony megszűnésére, a határozott idejű kinevezés lejártával A tartós távollétek (törvényszéki/járásbírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás). Senki sem volt tartósan távol a bírósági fogalmazók közül a Gyulai Törvényszék területén, a tárgyév során A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben. A Gyulai Törvényszék területén a tárgyévben nem voltak üres fogalmazói álláshelyek A december 31-én betöltött álláshelyek megoszlása (gyakorlati idő és nemek szerint, a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon). A december 31-én betöltött fogalmazói álláshelyeken kinevezett fogalmazók megoszlása, bírósági fogalmazói gyakorlatuk szerint, a következő táblázatból állapítható meg. Valamennyiük bírósági fogalmazói gyakorlata 5 évnél rövidebb, mert ennyi idő alatt sor kerül a szakvizsga letételére és a titkári kinevezésre, vagy esetleg még előbb a szolgálati jogviszony meghosszabbítás nélküli megszűnésére. 0-5 évig Férfi Nő Törvényszék 0 0 Battonyai Jb 1 0 Békési Jb 0 1 Békéscsabai Jb 1 1 Gyulai Jb 0 2 Orosházi Jb 0 0 Szarvasi Jb 0 0 Szeghalmi Jb 0 0 Gyulai KMB / 185
21 2.6. A bírósági ügyintézői és végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A bírósági ügyintézői és végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet alakulását a tárgyév első és utolsó napjai között a B) melléklet mutatja be, az előzőekben írtak szerinti bontásban A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. A tárgyévben bírósági ügyintézői kinevezésre nem került sor. Minden korábbi alkalommal újonnan létesült álláshely hiányában a betöltésére már igazságügyi szolgálati jogviszonyban álló tisztviselő kinevezése alapján került sor. Valamennyi ügyintéző levelező szakon, munkája ellátása mellett önerőből szerezte meg a kinevezéshez szükséges igazságügyi ügyintézői diplomát. Fluktuáció ebben a munkakörben nem jellemző. A tárgyévben egy végrehajtási ügyintéző szolgálati jogviszonya szűnt meg a Szarvasi Járásbíróságon nyugállományba vonulás miatt március hó 1. napjával A tartós távollétek (törvényszéki/járásbírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás). A Gyulai Törvényszék területén a tárgyévben sem bírósági, sem végrehajtási ügyintéző nem volt tartósan távol A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben. Nem volt a tárgyévben három hónapon túl üres bírósági ügyintézői, vagy végrehajtási ügyintézői álláshely. A megüresedett álláshelyen megfelelő jelentkező hiányában tisztviselői kinevezésre került sor A tárgyév december 31-én betöltött bírósági ügyintézői és végrehajtási ügyintézői álláshelyek megoszlása. (gyakorlati idő és nemek szerint, a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon). A bírósági ügyintézők és a végrehajtási ügyintézők ügyintézői gyakorlatuk és szolgálati helyük szerinti megoszlását a következő táblázat szemlélteti a tárgyév utolsó napjára vonatkozóan. 21 / 185
22 0-5 évig 5-10 évig évig Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Törvényszék Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Gyulai KMB Az egyéb igazságügyi alkalmazottak létszámhelyzete Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A tisztviselők és az írnokok körében a létszámhelyzet alakulását a tárgyév első és utolsó napjai között a B) melléklet mutatja be, az előzőekben írtak szerinti bontásban A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. Tisztviselői, írnoki és fizikai dolgozói álláshelyre pályázat kiírására a tárgyévben nem került sor. A bírósági szervezet integritásának megőrzése érdekében, amely az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4. számú stratégiai célkitűzése, a Gyulai Törvényszéken a kiválasztás kialakult rendszere működik. Ezeket az álláshelyeket a bíróságok a munkaügyi központokban meghirdetik, valamint a bíróságok elnöki irodájába folyamatosan benyújtott egyéni jelentkezések alapján kerül sor a válogatásra. Ebben részt vesz a szervezeti egység vezetője mellett az adott szakterület törvényszéki irányítója is. A kinevezésre minden esetben meghallgatás, a számítógépes jártasság és szövegszerkesztés gyakorlati tudásának ellenőrzése után kerül sor. Fluktuáció ebben a munkakörben gyakrabban előforduló jelenség, mint pl. az ügyintézői munkakörben. Ennek oka leginkább a jobb álláslehetőségben, a külföldi munkavállalásban rejlik, ami mögött pedig a tisztviselői (írnoki) illetménytábla negyedik fokozatáig húzódó garantált bérminimum, fizikai munkakörben pedig a minimálbér jogszabályi emelésén túli illetményemelés hiánya áll. 22 / 185
23 A tartós távollétek (törvényszéki/járásbírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás). A tárgyévben a törvényszéken alkalmazott tisztviselők közül ketten voltak tartósan távol az egész esztendőre kiterjedően. Ezen felül 1 további tisztviselő 10 hónap 26 napot. A helyi bíróságok közül a Gyulai Járásbíróságról 2 tisztviselő egész évben távol volt, a Szarvasi Járásbíróságról 1 tisztviselő 2 hónap 10 napot, a Battonyai Járásbíróságon 1 tisztviselő 4 hónapot. A távollét oka egy kivétellel a gyermekvállalással függött össze. Egy esetben külföldi munkavállalás okán került sor fizetés nélküli szabadság igénybevételére. A törvényszék bírósági gazdasági hivatalából 1 tisztviselő az esztendő nagyobb részében az Országos Bírósági Hivatalba volt kirendelve. A tartósan távollevők pótlása a legrövidebb időn belül általában meghatározott idejű kinevezéssel megtörtént A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben. Egyetlen tisztviselői, írnoki állás sem volt üres a tárgyévben a Gyulai Törvényszék területén, mint ahogyan a fizikai dolgozók körében sem volt ilyen A tárgyév december 31-én betöltött álláshelyek megoszlása (gyakorlati idő és nemek szerint a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon). A tisztviselők, írnokok, és fizikai dolgozók megoszlását az alábbi táblázat mutatja be év Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Törvényszék Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Gyulai KMB Ebből informatikus: 4 Ebből informatikus: 1 Ebből informatikus: 1 23 / 185
24 A fizikai alkalmazottak munkaköreinek megnevezése és az egyes munkakört betöltők száma (törvényszéki/járásbírósági szinten). A fizikai alkalmazottak munkakör és szolgálati hely szerinti megoszlását a következő táblázat mutatja be. A törvényszék bírósági gazdasági hivatalában szervezett hivatalsegédi munkacsoport látja el a postázási és a kisebb takarítási feladatokat valamennyi gyulai bírósági szervezeti egységnél, azaz a törvényszéken, a cégbíróságon, a végrehajtói irodánál, valamint a Gyulai Járásbíróság és a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság részére is. Ugyanez vonatkozik a biztonsági csoportra. Ezen felül a törvényszék épületében alkalmazott biztonsági őrök látják el egy további gyulai bírósági épület, valamint a Battonyai Járásbíróság, a Békési Járásbíróság és a Békéscsabai Járásbíróság 24 órás távfelügyeletét, valamint azon nem gyulai helyszínen levő kiemelt kockázatú események biztosítását is, amelyek kockázatai a helyi erőket meghaladják, de a rendőrségi biztosítás igényének szintjét nem érik el. Gépkocsivezető Karbantartó Személyés vagyonőr Hivatalsegéd Távbeszélőközpont-kezelő Törvényszék Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Gyulai KMB Mind a karbantartó, mind a személy- és vagyonőrök, mind pedig a hivatalsegédek végeznek iratkezelési és irattározási feladatokat is, lévén, hogy ezekre a feladatokra külön álláshely szervezésére nincsen lehetőség Az ülnökök létszámhelyzete és foglalkoztatásának a gyakorlata A bírósági ülnökök létszámhelyzetét az jellemzi, hogy az ülnökök száma megegyezik a foglalkoztatásuknak megfelelő igényekkel, pótválasztásra nem volt szükség. Ezen túlmenően a járásbíróságokon kellő számban rendelkezésre állnak pedagógusülnökök is, figyelemmel a Be. azon rendelkezésének hatályon kívül helyezésére, amely a fiatalkorúak büntető ügyeiben kizárólagos illetékességet írt elő. A járásbíróságokhoz, a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, és a Gyulai Törvényszékhez, mint elsőfokú bírósághoz 2011-ben megválasztott ülnökök számát a következő táblázat mutatja be. 16 Közülük munkakörében 1 személy asztalos jellegű, 1 további személy pedig gáz- és fűtésszerelői karbantartási feladatokat is végez, valamint ellátják az épületgépészeti rendszerek (pl. kazánok) felügyeletét is. 24 / 185
25 összes összesből kisebbségi önkormányzat által választott ismételten pedagógus német cigány horvát lengyel szlovák román Törvényszék Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Gyulai KMB Összesen: A Bjt (2) bekezdésének megfelelőn az ülnököket az előre megállapított rendben a bíróság elnöke hívja be és osztja be az ítélkező tanácsokba. Az igazgatási ellenőrzés egyik szempontjának teljesítéseként a helyi bíróságok elnökei ezt a beosztást minden megelőző év december hó 15. napjáig megküldik a törvényszék elnökének. A beosztások időben és bírói tanácsok szempontjából is egyenletes eloszlást mutatnak. Az ülnökök foglalkoztatásának gyakorlatát is az ésszerűségre és a takarékosságra törekvés jellemzi. Ennél fogva a kiemelt jelentőségű ügyek időszerű intézésére kirendelt járásbírósági bíró ügyeiben a tárgyalásoknak helyt adó járásbíróság székhelyén lakó a törvényszékhez megválasztott - ülnökök behívása történt minden esetben. 25 / 185
26 3. A BÍRÓSÁG ÜGYFORGALMI ADATAI 3.1. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek általános adatai/tendenciái az előző három év viszonylatában (a peres és nemperes ügyekre bontva). Az ügyforgalom összesített adatait három évre visszamenően - a következő diagram mutatja be: Érkezés Befejezés Folyamatban 2012-re az előző évhez képest az érkezett ügyek száma 4653-mal megnövekedett, ami éppen 15%-os emelkedéssel volt egyenlő. Az érkezett ügyek számának növekedése 2013-ban folytatódott üggyel, s 28,6%-kal. A tárgyévben az érkezett ügyek számának növekedése megállt (91,2%), sőt 8,8%-os csökkenés következett be. Ez országosan a második legkisebb csökkenés, a törvényszékeket összesen jellemző adatnál pedig 10%-kal kevesebb ben a peres ügyek érkezése 35,9%-kal lett több mint 2011-ben, s ez a növekedés 5061 ügyet jelentett ban a peres érkezés 34,8%-kal még tovább nőtt. A tárgyévben 9791 peres ügy érkezett, ami csak 37,1%-a az előző év peres ügyeinek, de az összehasonlíthatóság nincs biztosítva. (Az adatok a statisztikai minták adatai.) 17 A nemperes érkezés folyamatos csökkenése 2013-ra megállt ben ilyen ügy érkezett, s a csökkenés már csak 2,5% volt ben nemperes ügy érkezett, s ez 2,2-szeres emelkedés. Ezt természetesen a szabálysértési nemperes ügyek ismert jogszabályváltozás miatti 8877,4%-os emelkedése váltotta ki ben az előző évhez képest a befejezett ügyek száma az érkezés 92,7%-át tette ki, s az országban egyedül álló mértékben meghaladta az előző évi befejezést 7,6%-kal ban a Gyulai Törvényszék területén, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megfeleltek a nagyobb Statisztikai évkönyv 3. táblázat Az összehasonlíthatóság nincs biztosítva. (Az adatok a statisztikai minták adatai), Statisztikai évkönyv 14. táblázat 26 / 185
27 érkezésből adódó elvárásnak, s a befejezett ügyek száma volt, ami 46,3%-kal több az előző évinél, s az érkezést is meghaladta 1,7%-kal, miközben az országos befejezés 2,6%-kal kevesebb volt az érkezésnél. A tárgyévben befejezett ügy 1,8 %-kal meghaladja az érkezett ügyet, azaz összességében ebben az évben is teljesült az az elvárásom, hogy a befejezések legalább érjék el az érkezések számát. Országosan a befejezett ügyek 3,0%-kal haladták meg az érkezett ügyek számát. Békés megyében 2012-ben a befejezés a peres ügyek körében 19,7%-ban megnőtt, ami az országosan jellemző 2,2%-nak többszöröse, a tárgyévi peres érkezésnek pedig a 87,2%-a volt. A befejezett nemperes ügyek száma 2011-ben 16751, 2012-ben pedig volt. Csökkent a befejezett ügyekhez képest számított arány is, amely 2011-ben 54,0%, 2012-ben 49,4% volt ban a peres ügyek befejezése 61,6%-kal haladta meg az előző évit a Gyulai Törvényszék területén, ami 18,9%-kal több volt az országos adatnál. A peres befejezés növekedése a járásbíróságoknak tudható be, mert törvényszéki elsőfokon 9,7, másodfokon 4,1%-kal csökkent a peres befejezés, a közigazgatási és munkaügyi bíróságon pedig 41,2%-kal. A járásbíróságokon viszont a polgári (5,7%), a büntető (10,6%), s a szabálysértési (123,1%) peres befejezés egyaránt nőtt. A nemperes befejezés az összes befejezett ügy 43,8%-át érte el, szám szerint volt ben a Gyulai Törvényszék területén befejezett ügy 91,5 %-a volt az előző évinek. Ez a 8,5%-os csökkenés csaknem azonos az érkezés csökkenésének 8,8%-os adatával, s a harmadik legkisebb az országos adatok változásában, egyébként pedig a befejezett ügyek országosan -14,3%-os adatánál számottevően kevesebb. A peres és nemperes ügyek kategóriáin belüli összehasonlítás a már említett körülménynél fogva nemigen lehetséges. Ami a folyamatban maradt ügyek tendenciáját illeti, 2012 utolsó napján 62,8%-kal több ügy volt folyamatban, mint egy évvel korábban végére a folyamat megfordult, s a folyamatban maradt ügyek száma újra csökkent az érkezés növekedése ellenére, a befejezések számának növekedésének köszönhetően. A csökkenés volt 13,9%-os mértékű, miközben országosan 3,4%-kal több ügy maradt folyamatban, mint december 31-én. A tárgyévben az utolsó napon folyamatban volt 5499 ügy 13,6%-kal kevesebb az egy évvel az előttinél, ami gyakorlatilag azonos az országosan 13,3%-os adattal december 31-én az egy évvel az előttinél 82,0%-kal több per volt folyamatban év végén az előző év végi pereknek csak 85,6%-a volt folyamatban, ami a legnagyobb arányú csökkenés volt az országban, annál is inkább, hogy országosan 4,1%-os növekedés következett be. A folyamatban maradt nemperes ügyek száma, 2012-ben 1055, 2013-ban pedig 1373 volt év végén 2443 volt a folyamatban maradt peres és 3056 a folyamatban maradt nemperes ügyek száma. A tárgyév végén a járásbíróságokon, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságon 14,6%-kal kevesebb, a törvényszéki elsőfokon 17,4%-kal kevesebb, másodfokon pedig 13,4%-kal több ügy volt folyamatban, mint egy évvel az előtt. Ez utóbbi arányában és előjelében ellentétes az országos -4,7%-kal, míg a helyi bíróságok országosan 11,9 %-os és a törvényszéki első fok 17,6%-os adata hasonló, illetőleg csaknem egyező. A járásbíróságokon a folyamatban maradt polgári perek száma 5,4%-kal, a büntető peres ügyek száma 19,6%-kal volt kevesebb. A közigazgatási és munkaügyi bíróságon folyamatban maradt munkaügyi perek száma ugyancsak csökkent 20,1%-kal, de a közigazgatási pereké 26,0%-kal növekedett. A törvényszéki polgári elsőfokon 28,9%-kal kevesebb ügy maradt folyamatban. Törvényszéki másodfokon 29,5%-kal több polgári per, és 26,3%-kal több büntetőper maradt folyamatban. 27 / 185
28 3.2. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatai országos összehasonlításban. Az ügyforgalom, így benne az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatait az alábbi táblázat foglalja össze, országos összehasonlításban kiterjedve az ügyek törvényszékek közötti %-os megoszlására is. Tárgyévi ügyforgalmi adatok változása a évi adatok különbségeként, %-ban Érkezés Befejezés Folyamatban Peres Peres Peres és nemperes és nemperes és nemperes Országos -18,8-14,3-13,6 Gyulai Törvényszék -8,8-8,5-13,3 Sorrend a törvényszékek között a változás mértéke szerint Megoszlás a törvényszékek között (%) 3,3 3,2 1,9 A táblázatból kitűnik, hogy a tárgyévben az ügyforgalmi adatok a Gyulai Törvényszék területén előjelüket tekintve általában az országos adatokkal azonosan változtak. Az érkezés a peres és a nemperes ügyeket együttvéve több mint 50 %-kal kevésbé csökkent, mint az országos átlag. A befejezések csökkenésének mértéke csak mintegy 60 %-a az országos adatoknak. A folyamatban maradt ügyek aránya ennek révén csaknem azonos mértékben csökkent, mint országosan, lehetővé téve ezzel az időszerű működés fenntartását. Ennek oka amint az a C) mellékletből kiolvasható, hogy a Gyulai Törvényszék bírái és bírósági titkárai a 2,9 %-os létszámeloszlást meghaladóan, 3,2 %-os mértékben vettek részt a befejezésben, annak ellenére, hogy az érkezés is hasonlóan nagyobb arányú volt a rendelkezésre álló engedélyezett álláshelyeknél. A folyamatban maradt és a befejezett ügyek időszerűségi adatai általában kedvezőbb képet mutatnak az országosnál, amint azt a következő táblázat szemlélteti, %-ban, a büntető- és a szabálysértési ügyek körében. Terület 0-3 hó 3-6 hó Folyamatban maradt ügyek 6-12 hó 1-2 év 2-3 év 3-5 év 5 év felett 0-3 hó 3-6 hó Befejezett ügyek Közvádas büntető per a járásbíróságokon Gyulai 46,8 25,6 21,6 5,3 0, ,7 24,3 24,6 6,6 0,7 0,1 0 Törvényszék Országosan 24,6 18,5 26,6 21,6 5,3 2,6 0,8 38,5 14,3 20,3 18,4 5,7 2,2 0,6 Magánvádas büntető per a járásbíróságokon Gyulai 47,4 15,8 36, ,4 15, Törvényszék Országosan 20,8 18, ,5 3,3 1,5 0,3 29, ,6 16,1 3,9 1 0,2 Pótmagánvádas büntető per a járásbíróságokon Gyulai 16,7 33,3 0 33,3 16, ,2 0 7,7 23, Törvényszék Országosan 19,1 16,2 20,7 29,5 9,6 3,8 1,1 38,1 9,8 13, ,8 4,5 1, hó 1-2 év 2-3 év 3-5 év 5 év felett 28 / 185
29 Szabálysértési peres ügyek a járásbíróságokon Gyulai Törvényszék 91 8,1 0, ,6 4, Országosan 63,5 20,2 12,8 3,5 0, ,9 13,5 5,7 1,7 0,2 0 0 Elsőfokú büntető per a törvényszéken Gyulai Törvényszék 33,3 22,2 11,1 33, Országosan 20,5 13,1 19,7 23,6 10,1 10,3 2, ,9 26,1 22,2 9,4 7,5 2,8 Másodfokú közvádas büntető per a törvényszéken Gyulai Törvényszék 53,8 28,3 15,9 1, ,1 53,1 26,1 1,4 0,2 0 0 Országosan 35,9 31,8 30 2,1 0, , ,7 7,3 0,3 0 0 Másodfokú magánvádas büntető per a törvényszéken Gyulai Törvényszék ,7 14, Országosan 37,2 27,5 33,1 2, ,6 28,4 31,1 8, Másodfokú pótmagánvádas büntető per a törvényszéken Gyulai Törvényszék ,3 11,1 55, Országosan 38,3 26,6 32,8 1,6 0, ,1 21,3 34,9 9,3 0,4 0 0 Másodfokú szabálysértési ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék Országosan 95,7 4, ,8 0, Hasonló megállapítást lehet tenni a civilisztikai ügyszakban is, amint azt az alábbi táblázat bemutatja, ugyancsak %-os adatokban. Terület 0-3 hó Folyamatban maradt ügyek 3-6 hó 6-12 hó 1-2 év 2-3 év 3-5 év 5 év felett 0-3 hó 3-6 hó Befejezett ügyek hó év év Polgári peres ügyek a járásbíróságokon Gyulai Törvényszék 57,8 21,2 15,2 5,3 0,5 0,1 0 53,9 30,2 12,3 3,3 0,3 0 0 Országosan 40,8 20,7 20,6 12,1 3,5 1,7 0, ,3 20,3 8,1 2,1 0,9 0,2 Gazdasági peres ügyek a járásbíróságokon Gyulai Törvényszék 50 22,2 16,7 11, ,8 22,6 17,9 4, Országosan 35,9 15,4 23,1 17,7 4,8 2,6 0, ,8 18,5 10,2 2,9 1,1 0,3 Munkaügyi peres ügyek az elsőfokú bíróságon Gyulai Törvényszék 54,2 23,7 14,5 5,3 1,5 0,8 0 40,6 32,2 20,8 5,5 0,7 0,2 0 Országosan 33,1 19,6 21,7 16,6 5 3,2 0, ,8 13,5 4,2 2,1 0,4 Közigazgatási peres ügyek az elsőfokú bíróságon Gyulai Törvényszék 51,6 27,7 17,4 3, ,2 29,8 29,8 7, Országosan 43,7 26,1 21,4 7,6 0,8 0,3 0,1 42,8 27,1 20,5 7,7 1,2 0,5 0,1 Polgári peres ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék 56,9 15,4 16,9 7,7 1,5 1,5 0 59,4 16,4 15,8 6 2,4 0 0 Országosan 34,7 10,1 14,2 11,6 9,4 12 7,9 45,7 16,1 14,9 9,8 5,5 5,7 2,4 Gazdasági peres ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék 25 12, , ,7 9,6 11 1,4 1,4 0 Országosan 28,4 15,1 18,5 17, ,1 40,7 16,7 22,7 13,1 3,7 2,3 0,9 3-5 év 5 év felett 29 / 185
30 Fellebbezett polgári peres ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék 77,2 13,9 7,6 1, ,6 45,9 5, Országosan 62,2 27,3 8,6 1,7 0, , ,4 1 0,1 0 0 Fellebbezett gazdasági peres ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék 92,3 7, ,6 29, Országosan 43,9 20,9 30,7 4,1 0, ,2 28,5 34,5 3,3 0,3 0,1 0 Fellebbezett munkaügyi peres ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék 76,9 23, ,5 11,5 0 1, Országosan 42,4 36,6 18,2 2,6 0, ,6 27,2 3 0,1 0 0 Fellebbezett közigazgatási peres ügyek a törvényszéken Gyulai Törvényszék Országosan 54,2 18,6 25,4 1, ,4 29,1 4, Elismerés és köszönet illeti azokat a bírákat, bírósági titkárokat és bírósági vezetőket, akik erőfeszítéseikkel és szorgalmukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az ügyforgalmi adatok a tárgyévben is kiállják az összehasonlítást az országos mutatószámokkal Az ügyforgalmi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek jelölve az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok/bírósági titkárok számát és munkaterhét, jelezve a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változásokat). BÜNTETŐ ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI ÜGYSZAK Büntetőügyek A Békés megyében működő helyi bíróságok büntető peres és nemperes ügyforgalmi adataiban tárgyév során bekövetkezett változásokat a következő táblázat mutatja. Büntető peres ügyek Járásbírósá Érkezés Befejezés Folyamatban maradt g Eltérés % Eltérés % Eltérés % Battonyai , , ,6 Békési , , ,2 Békéscsaba i , , ,6 Gyulai , , ,5 Orosházi , , ,9 Szarvasi , , ,0 Szeghalmi , , ,3 Összesen: , , ,6 30 / 185
31 Büntető nemperes ügyek Érkezés Befejezés Folyamatban maradt Járásbírósá g Eltéré Eltérés % Eltérés % % s Battonyai , , ,9 Békési , , ,0 Békéscsaba i , , ,1 Gyulai , , ,3 Orosházi , , ,3 Szarvasi , , ,0 Szeghalmi , , ,0 Összesen: , , ,1 Az érkezések adatai A büntető ügyszakban a helyi bíróságokon 2012-t a peres közvádas és (pót)magánvádas ügyek érkezésének folytatódó, 4,1%-os visszaesése jellemezte ban 6,8%-os növekedés következett be, ami csak 68%-a volt az országos adatnak, s amivel az érkezés csak körülbelül visszaállt a évi 2041-re. A tárgyévben a Gyulai Törvényszék járásbíróságain a büntető peres érkezés 23,1 %-kal visszaesett, ami az országosan jellemző 24,4 %-os csökkenésnek csaknem megfelel. A csökkenés a legnagyobb arányban a Békési, a Szeghalmi és a Békéscsabai Járásbíróságot érintette ben a büntető nemperes ügyek érkezése Békés megyében tovább nőtt 16%-kal, ami a legnagyobb volt az országban, s igencsak ellentétes a 17 törvényszék csökkenő érkezéséből adódó, országosan további 5,4%-os visszaeséssel at további enyhe 4,7%-os mértékű emelkedés jellemezte, a stagnálást mutató országos adathoz képest. A tárgyévben a növekedés folytatódott további 21,8 %-kal, ami az országosan jellemző +32,3 %-nak csak kétharmad része. Az érkezett büntető peres és nem peres ügyek együttes száma 2012-ben tovább nőtt 4886-ra, újabb 6,9%-kal, miközben országosan a csökkenés volt a jellemző ban már 5157 büntető ügy várt elbírálásra a folyamatban levő ügyek mellett, ami 5,5%-os növekedés. A tárgyévben 5343 új üggyel a járásbíróságok büntető ügyszakában, 3,6%-os volt a növekedés. Az országos adat csak + 0,02%. A járásbíróságok büntető érkezésében hatáskörváltozásra visszavezethető tendencia nem volt észlelhető. A befejezések alakulása A büntető ügyszakban, Békés megyében a járásbíróságokon a büntetőügyek befejezése 2012-ben 13,2%-kal visszaesett ugyan, de csaknem elérte az érkezett ügyek 95%-át ban a Békés 31 / 185
32 megyei járásbíróságok 10,6%-kal növelték a teljesítményüket, ami meghaladta az országosan jellemző 4,8%-ot, az érkezett ügyeknek a 98,3%-át érték el. A tárgyévi 1743 befejezett büntető peres ügy 84,8%-a az előző évinek, annak ellenére is, hogy a számosságánál fogva legjelentősebb közvádas ügyekben 5,8 %-kal nőtt a befejezés. Ugyanakkor a befejezés 8,3 %-kal több volt az érkezésnél, miközben az országos adat 19,9%. A Battonyai és a Szarvasi Járásbíróság kivételével mindenütt csökkent a befejezés, de az érkezett ügyek számát gyakorlatilag mindenhol meghaladta ben a büntető nemperes ügyek befejezése csaknem azonos mértékben nőtt az érkezéssel, míg országosan 4,6%-kal csökkent ban a nemperes érkezés befejezésének növekedése 5,8% volt. A tárgyévben ez az adat 19,6 %-kal tovább növekedett, s majdnem teljes mértékben (98,6 %) elérte az érkezést. Országosan 26,7% volt a növekedés, s a befejezett büntető nemperes ügy 95,5%-a az érkezésnek ben Békés megyében az összesen befejezett 4769 büntetőügy további 1,3%-os növekedést jelentett, s az érkezett ügyek 97,6%-a volt. A 2014-ben befejezett összesen 5136 büntetőügy további 7,6%-os növekedést, s egyben az érkezés 99,5%-át jelentette. A tárgyévben befejezett összesen 5426 peres és nemperes büntetőügy további 5,6%-os növekedés az előző évhez képest, s az érkezett 5343 ügyet 1,0%-kal meghaladja. A folyamatban maradt ügyek 2012 végén az Orosházi és a Szeghalmi Járásbíróság kivételével, mindenütt több büntetőper maradt folyamatban, mint az előző év végén, de ez a törvényszék szintjén összesen is csak 45 büntetőper volt. A december 31-én folyamatban volt 688 büntető peres ügy 5,4%-os emelkedést mutatott, s ellentétes volt az országosan jellemző -2,7%-kal. Valójában csak a Battonyai Járásbíróság és a Békési Járásbíróság csökkentette a folyamatban levő ügyei számát. A tárgyév végére gyakorlatilag minden járásbíróságon csökkent a folyamatban maradt büntetőperek száma az előző év végéhez képest, összességében 19,6 %-kal. Az országos adat - 17,8%. Ami a büntető nemperes ügyeket illeti, Békés megye járásbíróságain a év végi 73 ügyhöz képest a folyamatban maradt 59 nemperes ügy 2013 év végén alig több mint 80%-ot tett ki. A tárgyév végén folyamatban volt 111 ügy arányában +88,1 %-ot tesz ki, de valójában csak 2-11 ügyet jelent egy-egy járásbíróságon. A büntető ügyszakban december 31-én összesen folyamatban maradt 747 ügy csaknem azonos volt az előző év végi 726 peres és nemperes üggyel. A tárgyév végi 664 ügy ehhez képest 85 %-kal kevesebb. Ami a bírák munkaterhét illeti a büntető ügyszakban a helyi bíróságokon, utalok a 2/1-7. mellékletek adataira. A bíróság elé állítással érkezett büntetőügyek évi ügyforgalmi adatait a következő táblázat mutatja be: január február március április május június július augusztusszeptember október november december Összesen: Battonyai Jb Békési Jb Békéscsabai Jb Gyulai Jb Orosházi Jb Szarvasi Jb Szeghalmi Jb Összesen: / 185
33 Mint mindig, a tárgyévben is az ügyészség igényeihez igazodott a bíróság elé állításos ügyek száma minden hónapban. Az ebben az eljárási formában befejezett elintézett ügyek aránya 9,1 %- os emelkedést mutat 2013-hoz képest. Szabálysértési ügyek Az ügyforgalmi adatok tárgyévi alakulását a következő táblázatok szemléltetik. Szabálysértési peres ügyek Járásbíróság Érkezés Befejezés Folyamatban maradt Eltérés % Eltérés % Eltérés % Battonyai , , ,0 Békési , , ,8 Békéscsabai , , ,2 Gyulai , , ,6 Orosházi , , ,7 Szarvasi , , ,9 Szeghalmi , , ,0 Összesen: , , ,9 Szabálysértési nemperes ügyek Érkezés Befejezés Folyamatban maradt Járásbírósá g Eltérés % Eltérés % 2013 Eltérés % 3 4 Battonyai ,046, ,192, ,0 Békési , , ,0 Békéscsaba i , , ,3 Gyulai , , ,0 Orosházi , , ,0 Szarvasi , , ,0 Szeghalmi , , , ,4 190 Összesen: , ,7 Az érkezések adatai A büntető ügyszakon belül a járásbíróságokon 2012-ben a szabálysértési peres ügyek érkezésének növekedése robbanásszerű, +133,4%-os volt, ami az országos adat csaknem kétszeresét tette ki. A évi 61,1%-os emelkedés valamennyi járásbíróságon jelentősen éreztette a hatását, de az országos adatnak csak kb. kétharmada volt. A tárgyévben a szabálysértési perek érkezése az előző évi 11,3 %-ára esett vissza, ami 2,9 %-kal az országos adatnál is kevesebb. 33 / 185
34 A szabálysértési nemperes ügyek érkezésének csökkenő tendenciája 2012-ben már 53,7%-ra erősödött at további hasonló arányú csökkenés jellemezte. A tárgyévben a szabálysértési nemperes érkezés emelkedése 8877,4%-os volt, ami egyharmaddal nagyobb a növekedés országos arányánál. A Békés megyében 2012-ben érkezett összesen szabálysértési ügy 205,3%-a volt az előző évinek, a peres elintézést igénylő ügyek aránya pedig, 96% volt. Ehhez képest a ban érkezett összesen szabálysértési ügy 57,2%-os emelkedést eredményezett a járásbíróságok munkaterhében, miközben az országos adat 87,1% volt. A peres ügyek aránya 98,9%-ot tett ki. A tárgyévben mindösszesen új szabálysértési ügy növelte a járásbíróságok munkaterhét, ami már csak 2,5%-os emelkedés, miközben az országos adat - 3,0%. A peres ügyek aránya a tárgyévben már csak 10,9% volt A befejezések alakulása 2012 évben a szabálysértési perek körében a befejezett ügyek száma 73,8%-kal emelkedett, ami 30%-kal magasabb volt az országos adatnál, s a törvényszékek között a második legtöbb volt ban tovább nőtt a szabálysértési peres befejezés a Gyulai Törvényszék járásbíróságain immár 123,1%-kal, az országosan jellemző 135,0% mellett. A befejezett ügyek száma 5,4%-kal meghaladta az érkezést, miközben az országos adat 2,4% volt, de ellenkező előjellel. A tárgyévben a szabálysértési perek befejezése, az érkezésnek megfelelően 89,0 %- kal csökkent, az országos arány 83,6% 2013-ban szabálysértési nemperes ügyeknél a befejezések általános csökkenését az érkezett ügyek számának csökkenése eredményezte, a befejezett ügyek összességében ugyanis 2,1%-kal meghaladták az érkezést, s a befejezések száma minden helyi bíróságon egyensúlyban volt az érkezett ügyek számával. A tárgyévben a befejezett szabálysértési ügyek számának emelkedése 9015,8 %-os volt, jelentősen meghaladva az országosan jellemző 7024,2%-ot. A befejezett ügyek száma 3,7 %-kal meghaladta az érkezést. A évi összes szabálysértési befejezés a évinek 155%-a volt, de kevesebb a érkezett peres és nemperes ügynél. Ehhez képest 2013-ban a befejezett összes szabálysértési ügy további 214,5%-os emelkedést eredményezett, s meghaladta az összes érkezést is 5,3%-kal. A tárgyévben a járásbíróságokon összesen szabálysértési ügy fejeződött be, ami további 1,7 %-os emelkedés, s 4,6%-kal meghaladja az érkezést. Ezúton is elismerésemet fejezem ki a járásbíróságok elnökeinek a munka megszervezéséért, s a szabálysértési ügyekben szükség szerint, ügyszakuktól függetlenül is eljárt bíráknak, s főként a bírósági titkároknak. A folyamatban maradt ügyek A év végén folyamatban maradt szabálysértési perek száma 6,54-szerese volt a korábbi év adatának, ami az országban a legmagasabb arány volt. A 2013 végén folyamatban maradt peres ügyek száma csak 69,1%-a volt az előző évinek, a befejezéseknek az érkezést meghaladó nagysága miatt. A tárgyév végén folyamatban maradt 11 szabálysértési per 94,9%-kal kevesebb az előző évinél. 34 / 185
35 2013-ban a szabálysértési nemperes ügyek körében a járásbíróságokon folyamatban maradt ügyek száma az előző évi 75,0 %-ára visszaesett. A tárgyév végén folyamatban volt 1199 ügy közel ezerszerese az előző évinek, de pusztán 7,2%-a az érkezésnek. Országosan ez az adat 12,5% ban az év végén folyamatban maradt szabálysértési peres és nemperes ügyek együttes száma (2178) is csak 69,0%-a a év végi adatnak, amely 3152 volt. A tárgyév végi 1301 ügy további 58,7 %-os csökkenést jelent. Még 2013-ban a szabálysértési ügyek hatékonyabb előkészítése érdekében felmértem annak a lehetőségét, hogy intézésükre egyetlen járásbíróság legyen kijelölve. Megállapodva a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével intézkedtem, hogy rendes munkaidőben a bíróság elé állítás útján gyorsított eljárásban elbírálandó ügyeket a Gyulai Járásbíróság kizárólagosan intézi a hét erre fenntartott munkanapjain. A tárgyévben ez a megoldás érvényesült mindvégig. A büntető ügyszakot számos a folyamatos munkavégzésre kiható jogszabályi változás érintette. - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló évi CCXL. törvény. - A büntető eljárásban, a szabálysértési eljárásban, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés, a terhelt, illetve az elítélt vagy a kényszergyógykezelt elfogása és megtalálása estén meghatározott bíróság, ügyész, illetve nyomozó hatóság, vagy végrehajtásért felelős szerv elé állítás, továbbá az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott kérelmére történő előállítás során felmerült költség megtérítésének részletes szabályairól rendelkező 71/2014. (XII.19.) BM rendelet. - A fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII.13.) IM rendelettel, - a pártfogó felügyelői szolgálat tevékenységéről rendelkező 8/2013. (VI.29.) KIM rendelettel - a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V.8.) IM-BM-PM együttes rendelettel, - a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2004. (XII.19.) IM rendelettel, - a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról rendelkező évi XLVII. törvénnyel, - a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009. (VI.19.) IRM rendelettel kapcsolatos módosító rendelkezések. 35 / 185
36 CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK Polgári, gazdasági, közigazgatási-munkajogi peres és nemperes ügyek A Békés megyében működő helyi bíróságok civilisztikai peres és nemperes ügyforgalmi adataiban tárgyév során bekövetkezett változásokat a következő táblázatok mutatják be. Civilisztikai peres ügyek bíróság Érkezés Befejezés Folyamatban maradt Eltérés % Eltérés % Eltérés % Battonyai Járásbíróság 15, , ,5 Békési Járásbíróság , , ,2 Békéscsabai Járásbíróság , , ,6 Gyulai Járásbíróság , , ,6 Orosházi Járásbíróság , , ,0 Szarvasi Járásbíróság , , ,4 Szeghalmi Járásbíróság , , ,9 KMB Munkaügyi ügy , , , KMB Közigazgatási ügy 25, , ,0 Összesen: , , ,6 Civilisztikai nemperes ügyek Érkezés Befejezés Folyamatban maradt bíróság Eltéré Eltéré Eltéré % % s s s % Battonyai Járásbíróság , , ,0 Békési Járásbíróság , , ,0 Békéscsabai Járásbíróság , , ,0 Gyulai Járásbíróság , , ,6 Orosházi Járásbíróság , , ,0 Szarvasi Járásbíróság , , ,0 Szeghalmi Járásbíróság , , ,0 KMB Munkaügyi ügy , , ,0 KMB Közigazgatási ügy , , ,9 Összesen: , , ,0 Az érkezések adatai A járásbíróságokra valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságra érkező civilisztikai peres ügyek száma az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat, a évben már 12,9%- os mértékben ban a tendencia megállt, s 5,0%-os növekedés következett be. A tárgyévben mindösszesen 365 üggyel kevesebb érkezett, ami arányában -7,0%. A változás 36 / 185
37 iránya a Békési Járásbíróság, a Szeghalmi Járásbíróság, valamint a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság munkajogi perei kivételével, általános volt, s mértéke -2,4 % és -15,1% között alakult. Országosan a polgári és gazdasági perek érkezése 1,7%-kal, a közigazgatási perek érkezése 22,6%-kal, a munkajogi perek érkezése 11,5%-kal csökkent. A helyi bíróságokon a polgári és gazdasági, közigazgatási-munkaügyi peren kívüli ügyérkezésében 2012-re a stagnálás volt jellemző. A 2013-ra bekövetkezett 10%-os emelkedés kiváltója elsődlegesen a pszichiátriai betegek gyógykezelésének elrendelése miatti ügyek megnövekedése volt a Gyulai Járásbíróságon. A tárgyévi érkezés növekedésének aránya 12,7%, amely növekedés 2014-ben is a Gyulai Járásbíróság adatának emelkedéséből adódott leginkább. Az országos adat -0,2% ban az összes civilisztikai ügyet tekintve 7076 ügy érkezett a járásbíróságokra, ami a évinek 106,2%-a. A tárgyévben a járásbíróságokon, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságon mindösszesen 6944 új ügy érkezett, ami 1,8 %-os csökkenés. A járásbíróságok civilisztikai érkezésében hatáskörváltozásra visszavezethető tendencia nem volt észlelhető. A befejezések alakulása A peres ügyek körében az érkezés csökkenése a megelőző években maga után vonta a befejezések számának hasonló arányú csökkenését ban a járásbíróságok növelték a befejezések számát és az elérte az érkezett ügyek mennyiségének a 98,3%-át. A tárgyévben befejezett per 1,3 %-kal meghaladja az érkezést, de a évi befejezésnél 57 üggyel, azaz 1,1 %- kal kevesebb. Országosan a polgári perek befejezése 4,6 %-kal nőtt, a gazdasági perek befejezése 8,9 %-kal, a közigazgatási perek befejezése 3,9 %-kal, a munkaügyi perek befejezése 16,9 %-kal csökkent. Ami a peren kívüli ügyek befejezését illeti, 2012-ben 2011-hez képest a járásbíróságokon és a közigazgatási-munkaügyi bíróságon a befejezések száma is stagnálást mutatott az előző évhez képest. A évet azonban már 8,7%-os növekedés jellemezte. A tárgyévben a civilisztikai nemperes ügyek befejezése 11,0 %-kal tovább emelkedett, s az érkezés 98,3 %-át tette ki. A 2013-ban befejezett 6830 civilisztikai ügy az összes érkezés 96,5%-át tette ki, s a évi befejezés 98,5%-a volt. A évi 6974 ügy 2,1%-os emelkedés, és a teljes érkezés 100,4%- a. A folyamatban maradt ügyek 2012-ben az év utolsó napján mindössze eggyel több civilisztikai per maradt folyamatban a helyi bíróságokon, mint 2011-ben. A 2013 végén folyamatban maradt ügyek száma jelentősen több volt, de az évi érkezésnek pusztán 2,3%-a. A tárgyév végén 4,6 %-kal kevesebb civilisztikai per maradt folyamatban, mint egy évvel korábban. Ez tendenciájában megfelel az országos adatoknak, 2012-ben a folyamatban maradt nemperes ügyek száma kismértékben csökkent a helyi bíróságokon végén a civilisztikai nemperes ügyek között a folyamatban maradt ügyek 37 / 185
38 számának növekedése az érkezés 1%-át sem érte el. A tárgy év utolsó napján 25%-kal, 35 nemperes üggyel több maradt folyamatban, mint egy évvel az előtt végén a folyamatban maradt civilisztikai ügyek száma (1478) 109,2%-a volt a évi 1353-nak. A tárgyév végi 1447 ügy -2,0 % csökkenésnek felel meg. Miután a járásbíróságok szinte kivétel nélkül tejesítették azt a követelményt, hogy a befejezések száma legalább az érkezést érje el, elismerés illeti az ott dolgozó bírákat és bírósági titkárokat. Ami a bírák munkaterhét illeti a civilisztikai ügyszakban a helyi bíróságokon, utalok a 2/1-7. és a 3. sz. mellékletek adataira. Végrehajtási ügyek A járásbíróságok valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróság munkaterhét növelték a végrehajtási ügyek is, amelyek ügyforgalmi adatait és szervezeti egységek közötti megoszlását a következő táblázat szemlélteti. Bírósági végrehajtási ügyek Érkezés Befejezés Folyamatban maradt bíróság Eltéré Eltéré Eltéré % % s s s % Battonyai Járásbíróság , , ,4 Békési Járásbíróság , , ,8 Békéscsabai Járásbíróság , , ,9 Gyulai Járásbíróság , , ,0 Orosházi Járásbíróság , , ,0 Szarvasi Járásbíróság , , ,3 Szeghalmi Járásbíróság , , ,7 KMB , , ,5 Összesen: , , ,4 A évben számos, a bíróságokat, illetve a bíróságok eljárását, az alkalmazott joganyagot érintő jogszabály jelent meg, s több jogszabály-módosítás volt, melyek következtében a teljesség igénye nélkül az alábbi jogszabályi rendelkezések voltak hatással munkánkra: - A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény - A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló évi CLXXVII. törvény - az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az új Ptk. hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet o költségmentesség o ügyvitel o letétek o cégközlönyben megjelenő közlemények o elektronikus cégbejegyzési eljárás 38 / 185
39 o igazságügyi szakértői működés o felszámolók, vagyonfelügyelők, ideiglenes vagyonfelügyelők elektronikus kijelölése évi CLXXV. törvény a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról és a végrehajtása tárgyában kiadott 16/2014. (III. 13.) KIM rendelet - a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló évi CLXXIV. törvény - ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény módosításáról szóló évi CCIV. törvény - módosult a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXV. törvény évi CLXXIX. törvény az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról - többször módosult a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény - módosult a Magyar Végrehajtói Kamara egyes feladatairól szóló 14/2001. (X. 20.) IM rendelet - a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (II. 17.) IM rendelet - a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének és a kielégítési jog gyakorlása felfüggesztésének és korlátozásának részletes szabályairól szóló 66/2014. (III. 13.) Korm. rendeletben évi XV. törvény a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól - többször módosult a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény, valamint ahhoz kapcsolódóan a 36/2010. (V. 31.) Korm. rendelet és a 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet évi CLXXXVI. törvény az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról - a részvénytársasági részvénykönyv vezetésével összefüggő egyes kérdésekről szóló 67/2014. (III. 13.) Korm. rendelet - az egyes cégjogi és civil eljárásjogi rendeleteket módosította a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelet - a civil szervezetek bírósági eljárásban alkalmazandó űrlapjairól szóló 11/2012. (II. 29.) Kim rendeletben - a civil szervezetek nyilvántartásával összefüggésben a bírósági eljárásokban érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról szóló 58/2012. (XII. 28.) KIM rendelet évi LXXIII. törvény az egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról - Az illetékekről szóló évi XCIII. törvény módosítása - A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény módosítása - A bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény módosítása - Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény módosítása - A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásáról szóló évi LXXII. törvény módosítása - A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló évi CLXXXI. törvény módosítása - A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének megváltoztatásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosítása évi XXXVIII. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről (DH1 törvény) és annak módosítása a évi XL. törvény (DH2 törvény) 39 / 185
40 - az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi LXXIV. törvény - az illetékekről szóló évi XCIII. törvény módosítása - az egyes jogállási törvények módosításáról szóló évi LXXXV. törvény - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosítása - a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény módosítása - a büntetőeljárásban szabálysértési eljárásban, büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés, előállítás során felmerült költségek megtérítésének módosuló szabályai 71/2014. (XII. 19. ) BM. rendelet A felsorolt jogszabályok mennyisége is jól szemlélteti, hogy 2014-ben is számottevő jogszabályváltozással került szembe a bírói kar. Elég csak az új Ptk-ra és az annak következtében módosuló jogszabályokra gondolnunk, s könnyen belátható, hogy mindez hosszú távon is igen nagy hatással lesz a jövőbeni ítélkezési tevékenységre ben az új Ptk. rendelkezései közül a gondnokoltakra vonatkozó szabályokkal, illetve a Családjogi Könyv rendelkezéseinek alkalmazásával szembesültünk elsősorban, de az idő előrehaladtával folyamatosan sor kerül további új rendelkezések és jogintézmények alkalmazására is. Az új Ptk. civil szervezeteket érintő rendelkezései, valamint a Civiltörvény és a Cnytv. változása óriási munkaterhet jelentett a Gyulai Törvényszék ezen ügyszakában dolgozó munkatársai számára. Az új Ptk. hatálybalépése számottevő ügyérkezés-emelkedést ugyan nem eredményezett a peres ügyszakban, de a bíráknak nagyobb figyelmet kellett fordítaniuk az új, illetve módosult jogszabályi rendelkezések alkalmazására. A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló évi XXXVIII. törvény (DH1 törvény) és annak módosítása tárgyában kiadott évi XL. törvény (DH2 törvény) rendelkezéseire is figyelemmel 2014 nyarán kellett megszerveznünk az úgynevezett devizás perekben az eljárások felfüggesztését. Július 26. és augusztus 31. között 143 devizás eljárást függesztettünk fel a Gyulai Törvényszék területén. A bírák és igazságügyi alkalmazottak munkájának ésszerű és a lehető legoptimálisabb megszervezésével, sikerült valamennyi ügyünkben ésszerű határidőben meghozni, és a felek részére kézbesíteni a határozatokat. Ezt követően december 31-ig további 36 devizás peres eljárást függesztettünk fel. A devizás perekkel kapcsolatos joganyag figyelemmel kíséréséhez igen hasznosak voltak az Országos Bírósági Hivatal által rendelkezésünkre bocsátott szakmai anyagok, valamint a Kúria által kiadott értelmezések, illetve határozatminták, melyet minden bíróhoz haladéktalanul eljuttattunk. Megítélésünk szerint továbbra is fenntartandó az Országos Bírósági Hivatal azon rendkívül hasznos gyakorlata, hogy a bíróságokat érintő legfontosabb jogszabályi változásokról tájékoztatót, illetve azok lényeges elemeiről külön anyagot kapunk, mert ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a 40 / 185
41 bírák, bírósági titkárok és fogalmazók naprakész információkkal rendelkezzenek az őket érintő jogszabályváltozásokról a jogalkotási dömping közepette is Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki elsőfokon a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek jelölve az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok számát, illetve a nemperes ügyeknél az eljáró bírósági ügyintézők/bírósági titkárok számát és munkaterhét, jelölve a kiemelt jelentőségű ügyek számát, jelezve a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változásokat). BÜNTETŐ ÜGYSZAK Az érkezések adatai A Gyulai Törvényszékre 2012-ben 49 törvényszéki elsőfokú hatáskörbe tartozó büntetőügy érkezett, ami 2011-hez képest pusztán +1 ügyet és + 6,1%-ot jelentett ban a törvényszéki elsőfokú hatáskörbe tartozó ügyek száma 47 volt, ami 4,1% csökkenést mutat. A tárgyévben csak 25 volt az érkezés, ami 46,8 %-os visszaesés, az országosan jellemző 81,0-os adat csaknem fele. Az érkezett ügyekből 4 (16%) volt a kiemelt jelentőségű ben 69 nemperes ügy érkezett, ami 11,3% emelkedésnek felelt meg ban a törvényszéki hatáskörbe tartozó elsőfokú nem peres ügyek száma 47-re esett, ami 22,9%-os csökkenés volt. A tárgyévben a tendencia folytatódott 39 üggyel és -17 %-kal. A tárgyévben a törvényszéki elsőfokú ügyekben eljárt tárgyaló tanácsok számát illetően utalok a 4/a-b. számú mellékletekre. A titkárok számát illetően utalok a 2.4. alattiakra. Az érkezést befolyásoló jogszabályoknál utalok a 3.3. alatt írtakra. A befejezések alakulása A Gyulai Törvényszék 2012-ben 54 elsőfokú büntetőpert fejezett be, ami 12,5%-os növekedéssel volt azonos ban 47 törvényszéki elsőfokú büntetőpert fejeztek be a Gyulai Törvényszék bírái, ami azonos volt az érkezett ügyek számával. A tárgyévi 25 befejezés ugyancsak megfelelt az érkezésnek A 2012-ben befejezett 70 elsőfokú nemperes ügy 14,8%-os emelkedést eredményezett. A évben befejezett 47 nemperes ügy ugyan csökkenést (32,8%) jelent, de azonos az érkezett ügyek számával. A tárgyévben befejezett 39 nemperes ügy számában és arányában is megegyezett az érkezés alakulásával. 41 / 185
42 A folyamatban maradt ügyek 2011-hez képest a 2012 év végi 18 per 21,7%-os csökkenés volt utolsó napjára szintén 18 per maradt folyamatban, s ez ugyanígy volt 2014 utolsó napján is. A tárgyév végén folyamatban maradt 2 elsőfokú büntető nemperes ügy száma is megegyezik az előző év végi adattal. A büntetés-végrehajtási csoportnál az ügyérkezés növekedése 2012-ben a megállt, az érkezett 1833 ügy 15,4%-kal kevesebb volt az előző évinél. A 2013-ban érkezett 1685 ügy 91,9%-a volt a korábbi év adatának. A tárgyévben érkezett 1344 ügy további 20,2 %-os csökkenést jelent. A 2012-ben befejezett 1719 ügy 18,3%-os csökkenést jelentett a korábbi évhez képest. A évi 1797 befejezés 4,5%-kal meghaladta az előző évit, s az érkezés 106,6%-a volt. A tárgyévben befejezett összesen 1486 ügy a korábbi év befejezésének csak 86,2%-a, de az érkezést 10,5 %-kal meghaladta. A büntetés-végrehajtási csoportnál 2012 év végén folyamatban maradt 839 ügy újabb 15,7 %-os emelkedés volt, és az érkezés 45,7%-át tette ki végére 702 ügy maradt már csak folyamatban, ami 16,3%-os csökkenés, s az éves érkezésnek is csak 41,6%-a. A tárgyév végi 627 folyamatban maradt ügy további 10,6%-os csökkenést jelent. Említést kíván, hogy a folyamatban levő ügyek döntő többsége közérdekű munka végrehajtása ügyében indult, s a bekövetkezett hatásköri változás miatt a befejezésre a büntetés-végrehajtási csoportnak nincs ráhatása. A bírák teljesítményét a büntetés-végrehajtási ügyekben a következő táblázat szemlélteti: Név: Érkezett Befejezett Folyamatban maradt Bv F Kmv Szv Bv F Kmv Szv Bv F Kmv Szv Dr. Benedek Tibor Dr. Kőnig Mariann Dr. Baur Péter Dr. Végh Edit Dr. Mázor Róbert Dr. Csepregi-Matus Éva Összesen: CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK Polgári, gazdasági, közigazgatási peres és nemperes ügyek A törvényszék civilisztikai ügyforgalmi adatainak a tárgyév során bekövetkezett változásai a következők: 42 / 185
43 Törvényszék elsőfokú civilisztikai peres ügyek ügyszak Érkezés Befejezés Folyamatban maradt Eltérés % Eltérés % Eltérés % Polgári , , ,8 Gazdasági , , ,0 Összesen: , , ,6 Törvényszék elsőfokú civilisztikai nemperes ügyek ügyszak Érkezés Befejezés Folyamatban maradt Eltérés % Eltérés % Eltérés % Civil szervezetek , , ,4 Egyéb , , ,6 Összesen: , , ,8 Az érkezések adatai A törvényszékre elsőfokon érkezett polgári peres ügyek számában a korábbi évek csökkenő tendenciája 2013-ban megállt, a évi 27,3%-os csökkenéshez képest 15,5%-os emelkedés következett be. Ez a tendencia folytatódott 2014-ben, mert a tárgyévi érkezés 26,0 % növekedést eredményezett. Ez 9,2 %-kal több az országos adatnál. A gazdasági peres ügyekben a évi növekedést (50,8%) 2012-ben csökkenés követte (36,8%), míg a évi további csökkenés 1,7% volt. A tárgyévben növekedett ugyan a gazdasági perek érkezése, de csak 2 üggyel és 3,4 %-kal. Az országos adat +4 %. Kiemelt jelentőségű per 1 érkezett. A tárgyévben a törvényszéki elsőfokú ügyekben eljárt tárgyaló tanácsok számát illetően utalok a 4/a-b. számú mellékletekre. A titkárok számát illetően utalok a 2.4. alattiakra. Az érkezést befolyásoló jogszabályoknál utalok a 3.3. alatt írtakra. A törvényszékre elsőfokon érkezett civilisztikai nemperes ügyek csökkenésének tendenciája folytatódott. A befejezések alakulása Az első fokon érkezett civilisztikai (polgári, gazdasági) peres ügyek befejezése 46,2 %-os emelkedést mutat. A évi adat 2012-höz képest pedig további 9,2%-kal kisebb volt, de az érkezés 97,8%-át elérte a polgári perek között, míg a gazdasági perek esetében 70,1% volt. A befejezett civilisztikai perek mennyisége 9,9 %-kal meghaladta az érkezést. Országosan a befejezett polgári perek száma 18,5 %-os, a gazdasági pereké pedig 49,0 %-os emelkedést mutat. A nemperes ügyeket illetően is teljesült a cél, hogy a befejezések száma érje el az érkezést, de az előző évinél 7,3 %-kal kevesebb a befejezett ügyek száma. 43 / 185
44 A folyamatban maradt ügyek A törvényszéken 2013-ban a folyamatban maradt elsőfokú polgári és gazdasági peres ügyek száma egyaránt nőtt, kb. 30%-kal. A tárgyév végére a folyamatban maradt polgári és a gazdasági perek száma is arányában jelentős csökkenést mutat. Az országos csökkenés 18,4% és 37,8% volt. A év utolsó napján folyamatban maradt civilisztikai nem peres ügyek száma szintén 30% körüli emelkedést mutatatott. A tárgyév végére a folyamatban maradt civilisztikai nemperes ügyek aránya 33,8%-kal kevesebb lett. A nyilvántartásba vett civil szervezetek ügyei A évben a jogszabályban írt határidő utolsó napjáig, június hó 2. napjával bezárólag változásbejegyzési és közhasznú jogállás nyilvántartásba vétele iránti kérelem érkezett a Gyulai Törvényszékre, 80 %-uk május 27. és június 2. napjai között. A megnövekedett ügyteherre figyelemmel vezetői intézkedések meghozatala vált szükségessé a kérelmek feldolgozásának gyorsítása érdekében Május hónapban a kollégiumvezető munkacsoportot hozott létre az időszerű és szakszerű ügyintézés folyamatos biztosítása érdekében. A munkacsoport tagjai évi július hónap végére valamennyi közhasznú jogállás nyilvántartásba vétele iránti kérelmet feldolgoztak, melynek körülbelül 90 %-a hiánypótlásra szorult január 1. és december 31. napjai között mintegy 1000 változásbejegyzési és közhasznú jogállás nyilvántartásba vétele iránti kérelem érkezett, amelyen felül a törvényszéken 408 esetben indult hivatalból közhasznú jogállás törlése iránti nemperes eljárás. A Gyulai Törvényszék nyilvántartásában jelenleg 2481 civil szervezet és egyéb, a Civil törvény hatálya alá tartozó szervezet szerepel, amelyek alapítványi (612 db), illetve egyesületi (1869 db) formában működnek. Az országos statisztikai adatokat figyelembe véve a Gyulai Törvényszék kiemelt helyet foglal el a megyében működő civil szervezetek száma tekintetében. Az következő oszlopdiagram jól szemlélteti 2014-ben a Gyulai Törvényszék polgári irodáját, valamint ezen belül a civil szervezetekkel kapcsolatos változásbejegyzési eljárást érintő megnövekedett ügyforgalmat: A civil szervezetekre háruló jogszabályi kötelezettségek teljesítését elősegítendő, a Gyulai Törvényszék február 16. napjától minden hétfőn 13 órától 16 óráig civil konzultációs napot tart. A Gyulai Törvényszék e kezdeményezéssel segíteni kívánja a civil szervezetek eligazodását a vonatkozó jogszabályi rendelkezések között. A konzultációs nap lényege, hogy az érdeklődők felkészült és hozzáértő bírósági ügyintézőktől kérhetnek tájékoztatást a civil szervezetek bejegyzésével és változásbejegyzésével, valamint megszüntetésével kapcsolatos ügyekben. A hatékonyabb és gördülékenyebb ügyintézés érdekében az ügyfeleknek lehetőségük van arra is, hogy a konzultációra előzetesen, telefonon bejelentkezzenek. 44 / 185
45 Eze n felü l a Gy ulai Tör vén ysz ék sajt ókö zle mé nye k és előadások tartása útján igyekszik gyors és hatékony tájékoztatást adni az állampolgárok részére a civil eljárást érintő határidőkről, és fontosabb jogszabályi változásokról. A törvényszék 2014-ben két alkalommal tartott előadást a civil szféra számára az új Ptk. hatálybalépésével kapcsolatos változásokról, valamint a közhasznúság feltételeiről. A Békés Megyei Civil Konferencián az ügyszakban dolgozó két bírósági titkár előadást és konzultációt tartott a évi január hó 1. napján hatályba lépő jogszabályi változásokról. Az utóbbi időszak vezetői intézkedéseinek és a munkacsoport tevékenységének eredményeit tükrözi az alábbi ben érkezett pár sor: Az egyik hobbim (sport, kajak-kenu) kapcsán kapcsolatba kerültem a Gyulai Törvényszékkel, mivel én dolgoztam a Körös Kajak SE alapszabályának módosításán. Ennek során kerültem kapcsolatba a törvényszéken dolgozó bírósági titkárral, akiről csak felsőfokban tudok beszélni. Az a segítőkészség, szakértelem, ügyfélközpontúság, amit nála tapasztaltam nem gyakori a magyarországi hivatalokban. Üdítő volt érezni, hogy így is ki lehet szolgálni az állampolgárokat. Köszönöm Önnek is, hogy ilyen magas színvonalú szolgáltatásban részesíti a Gyulai Törvényszék az ügyfeleit. Csőd-, felszámolási és vagyonrendezési ügyszak A csőd, a felszámolási és a vagyonrendezési ügyszak a tárgyévben a számok tükrében az alábbi képet mutatja: Csőd- felszámolási és vagyonrendezési ügyek Érkezés Befejezés Folyamatban maradt 201 Eltéré Eltéré s % Eltérés % s % Csőd , , ,0 Felszámolás , , ,9 Vagyonrendezés , , ,0 45 / 185
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA. az Országos Bírósági Hivatal elnöke. és a
ELNÖKE 6000 Kecskemét, Rákóczi út 7. t. 06 76 519 500 f. 06 76 519 545 e. birosag@kecskemetit. birosag. hu www.birosag.hu/torvenyszekek/kecskemeti-torvenyszek 2015.El.I.E.1/2. szám A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra
TÁJÉKOZTATÓ. A Nyíregyházi Törvényszék évi működéséről
N y í r e g y h á z i T ö r v é n y s z é k E lnöke 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 Telefon: 42/523-902, 42/523-903 Telefax: 42/410-045, 42/523-904 2013. El. II. D. 2/39. TÁJÉKOZTATÓ A Nyíregyházi
T á j é k o z t a t ó
A TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE Tatabánya Komáromi út 4. 2013.El.II.D.6/4. T á j é k o z t a t ó a Tatabányai Törvényszék 2012. évi működéséről 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető...12 2. A bíróság személyi
A bírósági titkári állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók:
ELNÖKE 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2016. El. VI. A. 116/II. szám PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az igazságügyi
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok
2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2009-ben
2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2009-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok A Fővárosi Bíróság létszámhelyzetét 2009. évben az alábbi adatok reprezentálják: Év Bírák
Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2013. El. II. D. 7/6.
Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2013. El. II. D. 7/6. TÁJÉKOZTATÓ a Szolnoki Törvényszék 2012. évi működéséről 2 AZ ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉKE Cím oldalszám 1. BEVEZETŐ
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítés
Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét
Elnöke 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. t. 06.35 501-234 f. 06 35 501-234 e. birosag@balassagyarmatit.birosag.hu www.birosag.hu/balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu/ 2015.El. III.A.1/5. szám A
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ. a Budapest Környéki Törvényszék. 2012. évi. működéséről
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ a Budapest Környéki Törvényszék 2012. évi működéséről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 5 2. A bíróság személyi állománya... 6 2.1. A
Szolnoki Törvényszék. 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2014. El. I. E. 12/7. szám
Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2014. El. I. E. 12/7. szám TÁJÉKOZTATÓ a Szolnoki Törvényszék 2013. évi működéséről 2 AZ ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉKE Cím oldalszám 1. BEVEZETŐ
A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény
4. számú melléklet A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai I. Jogszabályok: 1. Magyarország Alaptörvény 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. A bírák jogállásáról
A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben
SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2019. március 9-től. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK E L N Ö K E Kecskemét, Rákóczi út 7. Tel.: 76/519-500 2013.El.II.D.1. szám A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A az Országos i Hivatal elnöke és a Törvényszék
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL
2016.El.I.E.8/7. TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2015. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL 1. BEVEZETŐ A Budapest Környéki Törvényszék elnökeként e Tájékoztatóval a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 2. oldal 2. 1 A bírósági igazgatás célja, hogy az OBH elnökének a
Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 1. oldal 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról 1 Az Országos Bírósági Hivatal
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7
2015/11. SZÁM 2015/11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. ( XI.30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról Az Országos
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása
1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2017. (IV. 1) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról szóló 9/2016. (X. 17.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX.
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8
2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi
Ítélőtáblára kaptam. Két alkalommal vizsgálták a bírói munkámat és mindkétszer kiválóan alkalmas minősítést kaptam. Dr. Handó Tünde: Mit gondolna legm
20471-2/2012. OBH Jegyzőkönyv a 2012. március 27. napján 12 óra 15 perckor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) I. em. 113. helységében tartott a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői álláshelyére
TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /3 UTASÍTÁSOK /3 1/2013. (I. 25.) OBH utasítás ban a nemdohányzók védelméről szóló szabályzatáról 2/2013. (II. 12.) OBH utasítás a bírák és igazságügyi
BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.
Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok
A Balassagyarmati Törvényszék évi beszámolója
A Balassagyarmati Törvényszék 2015. évi beszámolója 1 Az elnöki beszámoló A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 119. k./ pontja értelmében a bíróság elnöke évente egyszer
2016. december 31. napján
A törvényszék engedélyezett intézményi a 2016. január 1-én 325 fő volt, ebből - 83 bíró, - 19 bírósági titkár, - 10 fogalmazó, - 160, (ebből 16 bírósági ügyintéző), - 16 írnok és - 37 fizikai állományú
2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.
2015.El.II.A.2/37. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2015. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék
Új belépő információs csomag bírák számára
Új belépő információs csomag bírák számára Kedves Kollégánk! Szeretettel köszöntjük a bíróság munkatársai között. A munkakezdés megkönnyítése érdekében az alábbiakra hívjuk fel figyelmét: Kérjük, ismerkedjen
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról
Hatályos 2016. január 2-től. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok
Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata)
Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata) A bíróságok Alaptörvényben meghatározott feladatai (25. cikk) A bíróságok igazságszolgáltatási
1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége).
AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2013. JANUÁR 21-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2/2013. (I. 21.) OBT határozat az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében az eljáró bíróság kijelöléséről
2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása és között
Kivonat a Fővárosi Bíróság elnökének a Fővárosi Bíróság összbírói értekezlete részére, a Fővárosi Bíróság 2008. évi működéséről készített tájékoztatójából (2009.El.II.D.1/49. szám) 2. A Fővárosi Bíróság
421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről
421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről Az OBH elnöke a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban: SZMSZ) elkészítése
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása. az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. (1) bekezdés
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17
2017/10-11. SZÁM 2017/10-11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 17 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2017. (X. 20.) OBH utasítása a
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 10
2017/1. SZÁM 2017/1. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 10 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 1/2017. (I. 24.) OBH utasítása a bírák és
A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje
2013.El.III.A.29/5. 1 A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2013. december 1-től hatályos ügyelosztási rendje Az ügyek kiosztása Krajcsovics Józsefné dr. Illés Ibolya
T Á J É K O Z T A T Ó. az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során évben folytatott gyakorlatról
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE T Á J É K O Z T A T Ó az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során 2018. évben folytatott gyakorlatról 2018. 10. 31. 1. Szabályozás 1.1.
2016. december 31. napján. OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes
A törvényszék engedélyezett intézményi lét 2016. január 1-jén 325 fő volt, ebből - 83, - 19 sági titkár, - 10 fogalmazó, - 160, (ebből 16 sági ügyintéző), - 16 írnok és - 37 fizikai állományú dolgozó.
T Á J É K O Z T A T Ó
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE T Á J É K O Z T A T Ó az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során 2018. évben folytatott gyakorlatról 2019. február 20. Az Országos Bírósági
A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI.
Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről
Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla 2015. évi tevékenységéről A Szegedi Ítélőtábla személyi állománya A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2015. január 1. 2015. december 31. Engedélyezet Tényleges
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási
A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.
Az SZMSZ 2. számú melléklete 2018.El.II.B.21. Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumvezető 1055 Budapest, Markó utca 16. t. 06 1 268 4813, fax.: 06 1 268 4814 www.birosag.hu A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ
3. (1) Rendszeres személyi juttatás a teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak ide értve a foglalkoztatott nyugdíjast is alapilletménye,
1998. évi 4. számú s z a b á l y z a t a a bíróságok létszámmal és személyi juttatással való gazdálkodásáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (továbbiakban OIT) az 1997. évi LXVI. törvény 39. -ának
A törvényszék elnökének tájékoztatója az Egri Törvényszék január 1-jétől december 31-ig terjedő időszak alatti működéséről
A törvényszék elnökének tájékoztatója az Egri Törvényszék 2015. január 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszak alatti működéséről 2 Tartalomjegyzék oldalszám 1. Bevezető 6-8. 2. A bíróság személyi
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása egyes OBH utasítások módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
A bírósági munkateher képekben január december
A bírósági munkateher képekben 2013. január december Elkészültek a bírói egyéni adatszolgáltatás 2013. január - december közötti, átlagos adatait tartalmazó térkép diagramok, melyek az egy tárgyaló bíróra/tanácsra
III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI
III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 14/2012. (IV. 17.) OBT határozat a Szervezeti és működési szabályzat elfogadásának időpontjáról Az Országos Bírói Tanács a végleges
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a január 25-i ülésen elfogadott és január 29-én módosított ügyrend
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a 2013. január 25-i ülésen elfogadott és 2014. január 29-én módosított ügyrend A Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.
A bírósági ügyforgalom főbb adatai 213. Országos Bírósági Hivatal Budapest, 214. Érkezés Érkezés 26 27 28 29 21 211 212 213 A bíróságokhoz érkezett ügyek száma összesen 1 343 317 1 478 264 1 598 916 1
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok
Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban
1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A. 1.
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának Ügyrendje. /a Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által február hó 26. napján elfogadott ügyrend/
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának Ügyrendje /a Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által 2018. február hó 26. napján elfogadott ügyrend/ A Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa a bíróságok szervezetéről
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/11. A SZEKSZÁRDI
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje 2018. év január 01. 2018. év december 31. IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és
Vezetői pályázatok a bíróságokon december 31.
Vezetői pályázatok a bíróságokon 2018. december 31. 2018 A feladat nagysága nem csüggeszti, hanem lelkesíti, erőinek végső megfeszítésére készteti azt, aki hivatásának él. Nékem is erőt fog adni bírói
tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla 2013. évi működéséről 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE
2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661. t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 e. ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu A Debreceni Ítélőtábla Elnökének
A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai
A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai A törvényszék elnökének feladatai, igazgatási tevékenysége: A törvényszéket az elnök vezeti a Bszi. 119. -ában foglaltak szerint: a.) a költségvetési
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási
2017.El.II.A.2/42. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018.
2017.El.II.A.2/42. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék Bírói Tanácsa tagjainak és póttagjainak megválasztása a Fővárosi Törvényszék elnöke 2018.
Bírói pályázatok október 31.
Bírói pályázatok 2018. október 31. 2018 Amint a szobrász a műremeket az alaktalan agyagmasszából, úgy formálja ki a bíró is az anyagi igazságot művészi kézzel, fáradtságos értelmi és lelki munkával a
Bírói pályázatok december 31.
Bírói pályázatok 2018. december 31. 2018 Amint a szobrász a műremeket az alaktalan agyagmasszából, úgy formálja ki a bíró is az anyagi igazságot művészi kézzel, fáradtságos értelmi és lelki munkával a
2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019.
2018.El.II.A.1/34. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2018. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék
T/13860. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.
A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK
Szervezetfejlesztés a en az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063. számú pályázat A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁS 9. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról
2016/9. SZÁM 2016/9. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁS 9 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása az európai jogi
IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Ügyelosztási rendje 2018. április 01-től (a módosítások aláhúzással, a törölt részek áthúzással jelölve) 2018. év január
A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012.
A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 7 2. A Fővárosi Törvényszék személyi
A bírói egyéni munkateher évi adatai
A bírói egyéni munkateher 2010-2016. évi adatai ügyforgalmi aspektusból járásbírósági szinten Budapest 2017 Áttekintés A munkateher fogalma részben a jogszabályokban említett, de ténylegesen meg nem határozott
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6726 Szeged, Fő fasor 16-20 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-010 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A.
1. A törvényszék munkaszervezete, a szervezeti egységek irányítása, felügyeleti rendje
A szervezeti felelősségi rendszer A szervezeti felépítést SZMSZ-ünk tartalmazza. Jelenleg hatályos SZMSZ-ünk 2012-ben készült, azonban 2014-ben elkészült új SZMSZ tervezetünk, amely jóváhagyásra vár. Az
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár
2018. El. III. A. 9. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási
(2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 9. (1) bekezdése alapján) BÜNTETŐ ÜGYSZAK
BÜNTETŐ KOLLÉGIUMVEZETŐ 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2013. El. III. A. 5. A
A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2012. El. III. A. 2/3/9. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/3. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG
KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Városi Bíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2012.El.III.A.1/2. szám KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A városi bíróság elnöke: Dr.
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár
2017. El. III. A. 2. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett és
Beszámoló. A Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának évi tevékenységéről
Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsa Beszámoló A Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának 2012. évi tevékenységéről A bírói tanács a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény
TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK SZ/2018. (V. 2.) OBHE határozata Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények Számviteli Politikájáról
2018/4. SZÁM 2018/4. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI HATÁROZATOK 9 57.SZ/2018. (V. 2.) OBHE a Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények Számviteli
Bevezető Az ítélkezés hatékonysága A bíróság ügyforgalmi adatai Az ítélkezés megalapozottsága... 32
A törvényszék elnökének tájékoztatója az Egri Törvényszék 2016. január 1-től december 31-ig terjedő időszak alatti működéséről 2 Tartalomjegyzék Bevezető... 7 1. Az ítélkezés hatékonysága... 9 1.1. A bíróság
A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
1. Alapadatok A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi
A SZERENCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A SZERENCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI.
A szeptember 12-én megtartott OBT ülésen a leköszönő elnök, dr. Simon Levente adta át részemre a soros elnöki tisztséget.
Elnöke 1055 Budapest, Szalay u. 16. t. 06 1 354-4246 f. 06 1 312-4453 e. obt@obt.birosag.hu www.birosag.hu/obt Az Országos Bírói Tanács soros elnökének írásbeli tájékoztatója az Országos Bírói Tanács 2017.
A szabályzat célja. A szabályzat hatálya
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2012. (X. 18.) OBH utasítása a meghagyással kapcsolatos eljárás és a meghagyásba bevont szervek besorolásáról
Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal (2) A kollégium a véleményét 8 napon belül megküldi a
Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 1. oldal 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati
KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2013.El.III.A.1/2. szám A járásbíróság elnöke: Dr. Parti Zsuzsanna. KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI
STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2015. El. V.A 20/3. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról és tevékenységéről T A R T A L O M J E G Y Z É K cím oldalszám Ügyforgalmi statisztika a
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. március. 6 óra 30 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. március. 6 óra 30 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik.
A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g ügyelosztási rendje 2019.évi január hó 1. napjától 2019. évi április hó 30. napjáig 1. Alapadatok A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁS 10
2017/3. SZÁM 2017/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁS 10 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása az európai jogi
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a január 25-i ülésen elfogadott és január 29-én és november 27-én módosított ügyrend
Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa által a 2013. január 25-i ülésen elfogadott és 2014. január 29-én és 2015. november 27-én módosított ügyrend A Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsa A bíróságok szervezetéről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés