421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről
|
|
- Júlia Tóthné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről Az OBH elnöke a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban: SZMSZ) elkészítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény (Bszi.) 76. (2) bek. b) és a 119. f) pontjai továbbá a Kúriát érintően az 117. (1) bek. j) pontja alapján meghatározza a bíróságok SZMSZ-einek alapelveit. I. A határozat I. része az igazságszolgáltatás valamennyi szervezetét, így a Kúriát is differenciáltan érintő elvi iránymutatásokat tartalmazza, a II. fejezet megállapításai kizárólag a Kúria megváltozott belső szervezetére és működésére vonatkoznak. 1. Az alapelvek kiadásának célja iránymutatást nyújtani a bíróságok SZMSZ-einek felülvizsgálatához. Rendeltetése, hogy a bíróságok szervezeti struktúrája, alá-, fölé-, és mellérendeltségi viszonyai, a hatáskörök szabályozása, a belsőszervezeti egységek és azok munkamegosztása, a munkafolyamatok rendje, a külső kapcsolatok változatlanul biztosítsák az igazságszolgáltatási feladatok jogállami ellátását, a bírói függetlenség elvének érvényesítését, az ítélkezés egységét és időszerűségét. 2. Az SZMSZ-ek hatálya az ítélőtáblák, a törvényszékek, továbbá a helyi, munkaügyi bíróságok bíráira és igazságügyi alkalmazottaira, az ítélkezés szakmai és végrehajtási szervezeteire, valamint az ítélkezés feltételeit biztosító munkaszervezeti egységekre terjed ki. 3. Az SZMSZ-ek összeállítása során rendelkezni kell a meghatározó jogforrásokról, továbbá biztosítani a bírósági igazgatásra vonatkozó magas szintű jogszabályok (elsősorban az Alaptörvény, a Bszi., a Bjt. és az Iasz.), valamint az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnökének normatív utasításaként kiadott szabályzatok, határozatok ajánlások, tájékoztatók érvényesülését, az igazgatásra, irányításra és vezetésre vonatkozó alapvető szerkezeti és működési normák egységességét, s ezzel egyidejűleg a bírósági szervezet helyi sajátosságainak differenciált érvényre juttatását. Alapvető követelmény, hogy az SZMSZ-ek a jogszabályokkal és az OBH elnökének döntéseivel ellentétes rendelkezéseket nem tartalmazhatnak. 4. Az OBH elnökének felügyelete és ellenőrzése alapján fontos feladat a bírósági rendszert irányító helyi, törvényszéki, ítélőtáblai és országos vezetési szintek működésének összehangolása, különös tekintettel az információáramlásra, a feladatok és felelősségek szinkronjára.
2 5. Az igazságszolgáltatás jellege, szigorú erkölcsi normái megkövetelik, hogy az SZMSZekben kellő súllyal szerepeljenek a szolgálati jogviszonyban állók jogai és kötelezettségei, különös tekintettel az összeférhetetlenségi szabályokra az adatvédelemre, az információs önrendelkezési jogról és információs szabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek megtartására, a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott adatok megőrzésére, továbbá a biztonsági vezetői feladatokra. 6. Az SZMSZ-ekben az Alaptörvény normáinak érvényesülése érdekében rendelkezni kell a bírói önkormányzati szervek az összbírói értekezletek, a kollégiumok és a bírói tanácsok igazgatásban való közreműködéséről. Az igazságszolgáltatás belső érdekegyeztetési mechanizmusainak kiépítése és zavarmentes működése szükségessé teszi az Országos Bírói Tanács, az egyesületek és a bíróságokon működő érdek-képviseleti szervek, valamint a bírósági vezetők kapcsolatrendszerének SZMSZ-ekben való konkrét megjelölését. Ugyancsak indokolt a bíróságok és az igazságszolgáltatásban közreműködő hivatásrendek (ügyészi szervezet, ügyvédség) közötti együttműködés formáinak SZMSZekben való meghatározása. A bíróságok nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése tekintetében kiemelten fontos a már létrejött együttműködési formák, szakirányok erősítése, az Európai Unió országainak igazságügyi szervezeteivel kialakított kapcsolatok SZMSZ-ekben való kodifikálása. 7. A szervezeti változásokat, azok konkrét formáit, feladatait az SZMSZ-ekben folyamatosan szabályozni kell. 8. A kollégiumi rendszer működésére vonatkozóan az SZMSZ-ekben fontos hangsúlyozni, hogy a testületeknek és vezetőinek kiemelt szerepük van az ítélkezési tevékenység egységességének megteremtésében. E célok megvalósítása érdekében folyamatosan együtt kell működniük a Kúriával, továbbá más bírósági szervezetek kollégiumaival, mindenek előtt a törvényszéki tanácselnökökre vonatkozó rendelkezések, különösen a tanácselnöki feljegyzések elkészítésének idejére és módjára vonatkozó előírások érvényesítésében. Az SZMSZ-ekben rögzíteni kell a kollégiumok vezetőinek az éves munkatervek, ügyrendek összeállításával kapcsolatos kötelezettségét is. Az említett dokumentumok legfontosabb témaköreit indokolt beépíteni a szabályzatok normaszövegébe, egyébként azokat teljes terjedelmükben az SZMSZ-ek mellékleteiként kell csatolni. A kollégiumi struktúra változására tekintettel ugyancsak alapelvi szinten kell meghatározni a regionális jelleggel létesülő közigazgatási és munkaügyi kollégiumok mint speciális szakmai testületek felállításának, illetve az érintett bírósági kollégiumokhoz való kapcsolódásának feladatait. A közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok szervezeti kereteit azoknak a külön törvényben meghatározott törvényszékeknek kell biztosítaniuk, amelyeken vagy amelyekhez tartozó közigazgatási és munkaügyi bíróságokon a regionális kollégiumvezetők ítélkeznek. Az SZMSZ-ekben szükséges az erre vonatkozó igazgatási intézkedések meghatározása.
3 9. A fair eljárás alaptörvényi rendelkezéseinek megvalósítását illetően jelentős jogállami biztosíték a törvényes bíróhoz való jogosultság következetes érvényesítése. E jogelv alapján a törvény által rendelt bíró az eljárási jogszabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási és ügybeosztási rend alapján kijelölt bíró. A bíróságok ügyelosztási és ügybeosztási rendjének részletes szabályait az SZMSZ-ek önálló mellékleteként kell közzétenni. 10. Az arányos munkateher megteremtése, az ügyérkezési és létszám-aránytalanság kiküszöbölése érdekében a bírósági vezetőknek állandó jelleggel vizsgálniuk kell az ítélkezés időszerűségét, a bírák kirendelésének lehetőségét, s továbbra sem mellőzhető a hosszú pertartamú ügyek elhúzódásához vezető okok feltárása. 11. Az SZMSZ-ekben bővíteni kell a bíróságok vezetésének rendszerével, formáival, folyamatával, ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat. Meg kell határozni a vezetők körét, a jogszabály alapján általuk ellátott tevékenységet, különösen az irányítási és ellenőrzési feladatokat, a hatásköröket, a felelősségi rendet, továbbá a vezetői feladatok megosztásának kérdéseit, amelyek az azonos, vagy különböző ítélkezési szinteken működő bíróságok vezetői közötti feladatelhatárolást is jelenthetik. 12. A dokumentumokban szabályozni kell a vezetők közötti helyettesítések rendjét. Ennek során fontos rögzíteni, hogy a bíróság elnökök helyettesítése során elnöki jogkörben csak bíró járhat el. 13. A képzésre, továbbképzésre vonatkozó rendelkezések kodifikációjában kiemelt figyelmet kell fordítani a központi oktatáshoz való kapcsolódás és a rendszeres helyi oktatás gyakorlati formáinak meghatározására, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak képzésének támogatására, továbbá gondoskodni kell a jogszabályok és a joggyakorlat változásainak megismertetéséről. 14. A helyi bíróságok szervezetének, működésének rögzítése többségében a törvényszékek szabályzataiban szerepel. Az SZMSZ-ek kivételesen felhatalmazást adhatnak arra, hogy a helyi bíróságok önálló szabályzatokat készítsenek, ha azok nagysága, struktúrája indokolja. Amennyiben a szabályozásra változatlanul a törvényszékek SZMSZ-eiben kerül sor, úgy szerepeltetni kell a helyi bíróságok elnökeinek igazgatási, illetve a törvényszékek elnökei által átruházott egyéb feladatait, a helyi bíróságok gazdálkodása tekintetében pedig rendelkezni kell a kialakítandó költség- és munkamegosztás, továbbá a felelősségvállalás rendjéről. 15. Az SZMSZ-eknek tartalmazniuk kell a más bíróság kijelölésére vonatkozó indítvány megtételének lehetőségével kapcsolatos szabályozás fő irányait, így az Országos BíróiTanács által meghatározott elveket, szempontokat, az eljáró bíróság kijelöléséről szóló OBH szabályzat rendelkezéseit, a helyi ügyforgalmi és egyéb meghatározó adatokat, továbbá az előkészítésért felelős vezetők kijelölését.
4 16. A bíróságok ítélkezési tevékenységével összefüggésben az állampolgárok irányában megnyilvánuló szolgáltató jelleg erősítése megköveteli a bírósági igazgatás és az ehhez kapcsolódó döntéshozatal nyilvánosságának és átláthatóságának biztosítását. Erre figyelemmel az SZMSZ-ekben kodifikálni kell az állampolgárok tájékoztatását szolgáló közlési formákat, így a belső hirdetményeket, az Interneten közzétett bírósági honlapok, valamint a központi honlap megjelentetését, az anonimizált határozatok megküldését és egyéb sajátos megoldásokat. 17. A bíróságok tevékenységéről szóló tájékoztatást, információadást illetően azt az elvi szabályozási módot kell követni, hogy a bíróság egészét érintően a bíróság elnöke, az egyes részleteket illetően pedig a megfelelő információk birtokában lévő és ilyen hatáskörrel felruházott bírósági vezetők, sajtószóvivők jogosultak tájékoztatást adni. 18. A bíróságok költség-hatékony gazdálkodása alapelvének érvényesítése érdekében az SZMSZ-ekben való szabályozás során döntő szerepet kell kapnia a megfontolt tervezési folyamatnak, az előirányzatok esetleges módosítási és ellenőrzési szempontjainak, a központi rendelkezéseknek megfelelő döntési és felelősségi jogkörök tisztázottságának. 19. A szervezeti és működési szabályzatok megismertetése érvényesítésük nélkülözhetetlen feltétele. A bírósági vezetők felelősek azért, hogy a bírák és igazságügyi alkalmazottak az OBH elnökének jóváhagyását követő 30 napon belül megismerjék az SZMSZ rendelkezéseit. II. A Kúria tevékenységére vonatkozó alapelvek A Kúria szervezetével és működésével kapcsolatos szabályozás fontos célkitűzése a bíróságok ítélkezési tevékenysége szakmai színvonalának emelése, az egységes ítélkezési gyakorlat megteremtése. 1. Ismeretes, hogy a törvényi szabályozás alapján a Kúria korábbi szervezete és feladatköre jelentősen változott. Erre figyelemmel az SZMSZ-ben részletesen szabályozni kell a jogegységi indítványra, a jogegységi eljárásra, a jogegységi tanácsra, a határozatok előkészítésére, a joggyakorlat elemzésre, az elvi bírósági határozatok és elvi döntések meghozatalára, közzétételére vonatkozó feladatokat, a hatáskörök és a szervezeti keretek meghatározását. 2. Speciálisan új intézményként kell rendelkezni a Kúria önkormányzati tanácsa létrehozásáról, feladatairól, az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárásokkal, valamint a helyi önkormányzatok törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztása miatti nemperes eljárások lefolytatásával összefüggő tevékenység igazgatási elemeiről, kapcsolatrendszeréről.
5 3. Ugyancsak új intézményként kell szabályozni a közigazgatási és munkaügyi kollégium működésének feladatait annak érdekében, hogy a közigazgatási és munkaügyi szakág egyensúlya megvalósuljon, és az ítélkezési gyakorlat irányításában a szakágak szerinti szakmai tapasztalat, tudás érvényesüljön. 4. Részletes szabályozást igényel a Kúria elnökének és helyetteseinek, továbbá az egyes szervezeti egységek vezetőinek feladatköre, hatásköre, ellenőrzési jogosítványai, felelősségének meghatározása, továbbá az intézmény működésével összefüggésben más szervezeti egységek kötelezettségeinek megállapítása. 5. Rendelkezni kell az együttműködés irányainak, formáinak módjáról, elsősorban az OBH elnökével, az Országos Bírói Tanáccsal, a bíróságokkal, azok kollégiumaival különös tekintettel a regionális közigazgatási és munkaügyi kollégiumokra, továbbá az ügyészségi szervezetekkel és más állami intézményekkel. Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke
A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény
4. számú melléklet A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai I. Jogszabályok: 1. Magyarország Alaptörvény 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. A bírák jogállásáról
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra
A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben
SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.
Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 2. oldal 2. 1 A bírósági igazgatás célja, hogy az OBH elnökének a
Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 1. oldal 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról 1 Az Országos Bírósági Hivatal
2012/12. SZÁM BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY TARTALOM HATÁROZATOK/4 SZEMÉLYI RÉSZ /9 A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK SZEMÉLYI HATÁROZATA /9
TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /4 HATÁROZATOK/4 372/2012. (XI. 4.) OBHE számú a Pénzügyi Ellenőrzési Önálló Főosztály tevékenysége kontrollrendszerét tartalmazó Belső Kontroll
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása
1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2017. (IV. 1) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról szóló 9/2016. (X. 17.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX.
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítés
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7
2015/11. SZÁM 2015/11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. ( XI.30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról Az Országos
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása egyes OBH utasítások módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról szóló 17/2012. (X. 18.) OBH utasítás módosításáról
Új belépő információs csomag bírák számára
Új belépő információs csomag bírák számára Kedves Kollégánk! Szeretettel köszöntjük a bíróság munkatársai között. A munkakezdés megkönnyítése érdekében az alábbiakra hívjuk fel figyelmét: Kérjük, ismerkedjen
A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.
Az SZMSZ 2. számú melléklete 2018.El.II.B.21. Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumvezető 1055 Budapest, Markó utca 16. t. 06 1 268 4813, fax.: 06 1 268 4814 www.birosag.hu A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17
2017/10-11. SZÁM 2017/10-11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 17 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2017. (X. 20.) OBH utasítása a
BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.
Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok
A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK
Szervezetfejlesztés a en az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063. számú pályázat A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról
Hatályos 2016. január 2-től. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok
A Pécsi Ítélőtábla egyes szervezeti egységeinek feladatai (SzMSz alapján)
A Pécsi Ítélőtábla egyes szervezeti egységeinek feladatai (SzMSz alapján) Az ítélőtábla elnöke SzMSz 33. (1)Az ítélőtábla elnöke a) a költségvetési keretek között gondoskodik az ítélőtábla működéséhez
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása. az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. (1) bekezdés
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8
2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 10/2012. (VI. 15.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok
1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik.
A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g ügyelosztási rendje 2019.évi január hó 1. napjától 2019. évi április hó 30. napjáig 1. Alapadatok A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi
A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben)
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 e. ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2018.El.I.D.1. A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti
A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben)
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 e. ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2015.El.I.D.1/12. A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti
T/13860. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok
Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat
Iromány száma: T/3353/24. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 10:13 Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Parlex azonosító: 7WGTUASH0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Vejkey Imre,
Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.
A Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.
A KAPOSVÁRI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE dr. Tímár Tünde elnök 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/a. Pf.116. t. 82 528-062 f. 82 528-065 e. munkaugyi@kaposvar.birosag.hu www.kaposvaritorvenyszek.hu
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári
Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét
Elnöke 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. t. 06.35 501-234 f. 06 35 501-234 e. birosag@balassagyarmatit.birosag.hu www.birosag.hu/balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu/ 2015.El. III.A.1/5. szám A
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A. 1.
5/2012. (III. 22.) OBH
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 5/2012. (III. 22.) OBH utasítása a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 15/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi
Vezetői pályázatok a bíróságokon december 31.
Vezetői pályázatok a bíróságokon 2018. december 31. 2018 A feladat nagysága nem csüggeszti, hanem lelkesíti, erőinek végső megfeszítésére készteti azt, aki hivatásának él. Nékem is erőt fog adni bírói
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási
A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI.
Az ajánlás hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre valamint a járásbíróságokra terjed ki.
ELNÖKE 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu 4/2013. (X. 10.) OBH Elnöki ajánlás az ítélőtáblák és a törvényszékek kollégiumaiba választható
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2019. március 9-től. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár
2018. El. III. A. 9. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási
A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
Fővárosi Ítélőtábla Elnöke 1055 Budapest, Markó utca 16. t. 06 1 268 4801, fax.: 06 1 268 4802 www.birosag.hu 2018.El.I.D.1. A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A bíróságok szervezetéről
1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége).
AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2013. JANUÁR 21-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2/2013. (I. 21.) OBT határozat az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében az eljáró bíróság kijelöléséről
Magyar joganyagok évi CLXI. törvény - a bíróságok szervezetéről és igazgatás 2. oldal 9. (1) Az ügyelosztási rendet - a bírói tanács és a koll
Magyar joganyagok - 2011. évi CLXI. törvény - a bíróságok szervezetéről és igazgatás 1. oldal 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1 Az Országgyűlés a bírósági hatáskörök
Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata)
Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata) A bíróságok Alaptörvényben meghatározott feladatai (25. cikk) A bíróságok igazságszolgáltatási
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2017. El. III. A. 7.
2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.
2015.El.II.A.2/37. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2015. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma
A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu
Ítélőtáblára kaptam. Két alkalommal vizsgálták a bírói munkámat és mindkétszer kiválóan alkalmas minősítést kaptam. Dr. Handó Tünde: Mit gondolna legm
20471-2/2012. OBH Jegyzőkönyv a 2012. március 27. napján 12 óra 15 perckor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) I. em. 113. helységében tartott a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői álláshelyére
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6726 Szeged, Fő fasor 16-20 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-010 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A.
5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok
5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok A belső szabályzatok a Szervezeti és Működési Szabályzatot szervesen egészítik ki, így alkotva egy komplex egységet, melyek a következők:
A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata 2015. (a III. sz. módosítással egységes szerkezetben)
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 e. ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2015.El.I.D.1. A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti
D/. Az ítélőtábla elnökének jogköre:
A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETI ÉS FELELŐSSÉGI RENDSZERE A/. A Szegedi Ítélőtábla szervezetének főbb részei: 1. bírák, 2. igazságügyi alkalmazottak, 3. a bírói munkát segítő és annak feltételeit biztosító
SZABÁLYZATOT. I.rész. A szabályzat célja
Miskolci Törvényszék Elnöke 2012.El.II.B.1.68.szám A Miskolci Törvényszék elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökének az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi
5/2012. (VII. 18.) OBH Elnöki ajánlás a munkacsoportok ügyrendjéről
5/2012. (VII. 18.) OBH Elnöki ajánlás a munkacsoportok ügyrendjéről A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. (1) bekezdés b) pontjában írt felhatalmazás alapján a bírák
Az ügyelosztás szempontjai
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2016.El.III.A.2/13. A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK
2011. évi CLXI. törvény. a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1 ELSŐ RÉSZ A BÍRÓSÁGOK MŰKÖDÉSÉNEK ALAPELVEI ÉS A BÍRÓSÁGI SZERVEZET. I.
Hatály: 2018.I.1. - 2018.VI.30. 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1 Az Országgyűlés a bírósági hatáskörök jogállami szintű, hatékony ellátása, a bírói függetlenség elvének
MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA december 2., péntek. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. december 2., péntek Tartalomjegyzék 2011. évi CLXI. törvény A bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról 34046 2011. évi CLXII. törvény
A szabályzat célja. A szabályzat hatálya
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2012. (X. 18.) OBH utasítása a meghagyással kapcsolatos eljárás és a meghagyásba bevont szervek besorolásáról
A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi
A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 8/2013. (VIII. 30.) OBH utasítása a Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények közbeszerzéseiről szóló szabályzatról A közbeszerzésekről szóló 2011. évi
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (a továbbiakban: SzMSz) 12. c) pontjában
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZEGED 6701 Szeged, Pf. 408. Telefon/fax: 06/62-549-484 2017.El.II.B.44. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK - ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK - SZABÁLYZATA (az I. számú módosítások
A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban. Szerző: Dr. Szűcs Réka
A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban Szerző: Dr. Szűcs Réka 1 A Szolnoki Törvényszék és a bírói egyesület közös szervezésében szakmai látogatáson vettünk részt 2015. május 30-án, Nagyváradon
A bírósági munkateher képekben január december
A bírósági munkateher képekben 2013. január december Elkészültek a bírói egyéni adatszolgáltatás 2013. január - december közötti, átlagos adatait tartalmazó térkép diagramok, melyek az egy tárgyaló bíróra/tanácsra
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 20/2017. (XII. 29.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 20/2017. (XII. 29.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról szóló 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló 2010.
P É C S I Í T É L Ő T Á B L A E L N Ö K E P É C S Telefon: 72/ Pécs Pf. 62. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
P É C S I Í T É L Ő T Á B L A E L N Ö K E P É C S Telefon: 72/533-400 7601 Pécs Pf. 62. 2016.El.I.D.7. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A Szervezeti
A SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZER
A SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZER A Legfőbb Ügyészség intézményi stratégiájának elkészítése ÁROP- 1.1.19-2012-2012-0004 kódszámú projekt társadalmi fenntarthatósági vállalásainak teljesítéséhez kapcsolódóan
2017.El.II.A.2/42. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018.
2017.El.II.A.2/42. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék Bírói Tanácsa tagjainak és póttagjainak megválasztása a Fővárosi Törvényszék elnöke 2018.
Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről
Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Azonnali intézkedés 12.000 ügyben Az Országos Bírói Tanács 2014. július 22-i ülésén soron kívüli intézkedést rendelt el a folyamatban lévő
T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök évi választásáról. A legutóbbi ülnökválasztás március 7. napja és április 30. napja között volt.
1. számú melléklet T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök 2019. évi választásáról A legutóbbi ülnökválasztás 2015. március 7. napja és április 30. napja között volt. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA
10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA 1 I. A Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) honlapjának működtetéséhez kapcsolódó feladatok és felelőségi
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár
2017. El. III. A. 2. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett és
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási
1. A törvényszék munkaszervezete, a szervezeti egységek irányítása, felügyeleti rendje
A szervezeti felelősségi rendszer A szervezeti felépítést SZMSZ-ünk tartalmazza. Jelenleg hatályos SZMSZ-ünk 2012-ben készült, azonban 2014-ben elkészült új SZMSZ tervezetünk, amely jóváhagyásra vár. Az
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.
A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje évi január hó 01. napjától december 31. napjáig
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2017.El.III.A.5. A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje
A Kúria elnökének 8/2014. számú utasítása
A Kúria elnökének 8/2014. számú utasítása a Kúria Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2012. számú elnöki utasítás módosításáról Az elnöki utasítást módosította továbbá: az 1/2013. sz. elnöki
A SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogforrása, jóváhagyása 1. (1) A jelen Szervezeti és Működési Szabályzat
F E L H Í V Á S Bírósági ülnökök választására
F E L H Í V Á S Bírósági ülnökök választására Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása. az európai jogi szaktanácsadói hálózatról. 1. A szabályzat célja
Hatályos 2016. október 18-tól. 1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje 2018. év január 01. 2018. év december 31. IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET
Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium
Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2013-2015. Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium Bevezető Tisztelt Olvasó! 2013. év első felében a bírósági szervezetrendszerben
A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje
2013.El.III.A.29/5. 1 A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2013. december 1-től hatályos ügyelosztási rendje Az ügyek kiosztása Krajcsovics Józsefné dr. Illés Ibolya
A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Szervezeti és Működési Szabályzata
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi u. 9. 4001 Debrecen, Pf. 131. Tel.: (52) 310-630 Fax: (52) 347-139 kahleri@debrecenit.birosag.hu 2017.El. II. A. 3. A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Szervezeti
Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata
Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)
A Kar FEUVE rendszere
4. sz. melléklet a 6/2016. (I. 1) sz. Dékáni utasításhoz A Kar FEUVE rendszere Az Államháztartási törvény alapján az (átfogó) szervezeti egység vezetője felelős: a feladatai ellátásához az (átfogó) szervezeti
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.
2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1 HARMADIK RÉSZ A BÍRÓSÁGOK KÖZPONTI IGAZGATÁSA
Hatály: 2018.VII.1. - 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1 HARMADIK RÉSZ A BÍRÓSÁGOK KÖZPONTI IGAZGATÁSA VI. Fejezet Az OBH elnöke, elnökhelyettese és az OBH 19. Az OBH
2011. évi CLXI. törvény. a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 20 HARMADIK RÉSZ A BÍRÓSÁGOK KÖZPONTI IGAZGATÁSA. VI. Fejezet
Hatályos: 2015. VII. 1-től 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 20 HARMADIK RÉSZ A BÍRÓSÁGOK KÖZPONTI IGAZGATÁSA VI. Fejezet Az OBH elnöke, elnökhelyettese és az OBH 19. Az
10/2012. (VI. 15.) OBH utasítás. a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló szabályzatról. A szabályzat hatálya
10/2012. (VI. 15.) OBH utasítás a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 7382-21/2015. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására Tisztelt Közgyűlés! A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: U-5180-4/2008. Témafelelős: Dr. Sztantics Csaba Tárgy: Tájékoztató az Állami Számvevőszék által végrehajtott Szentes Város Önkormányzata
A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK. Szervezeti és Működési Szabályzata
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi u. 9. 4001 Debrecen, Pf. 131. Tel.: (52) 310-630 Fax: (52) 347-139 kahleri@debrecenit.birosag.hu 2013.El.II.A.1/2. szám A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Szervezeti
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi