Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.
|
|
- Albert Hajdu
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: U /2008. Témafelelős: Dr. Sztantics Csaba Tárgy: Tájékoztató az Állami Számvevőszék által végrehajtott Szentes Város Önkormányzata közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről. Mell.: 1 db Számvevői jelentés Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete H e l y b e n Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék Csongrád Megyei Ellenőrzési Irodája ebben az évben munkaterve szerint ellenőrzést hajtott végre. Sor került a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 92. (1) bekezdése, az Állami Számvevőszékekről szóló évi XXXVIII. törvény 2. (3) bekezdése, valamint az Államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 120/A. (1) bekezdése alapján a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzésére. Az önkormányzat közbeszerzési rendszerének működésére vonatkozó ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy - a közbeszerzési eljárások szabályozottsága, központi intézményrendszerének és jogorvoslati rendszerének a működése, a közbeszerzések ellenőrzése és monitoringjának kialakított rendje megfelelően szolgálják-e az európai közösségi és nemzeti közbeszerzései célkitűzések érvényesülését, hozzájárulnak-e a korrupció elleni küzdelem hatékonyabbá tételéhez, - a törvényi szabályozás alanyi hatálya alá tartozó központi költségvetési szervek, helyi önkormányzatok és intézményeik, közjogi szervezetek és közszolgáltatók felügyeleti, belső illetve tulajdonosi kontrollja mennyiben hatékony eszköze közbeszerzési előírások betartásának, a szabálytalanságok megelőzésének, jelzésének, a célszerű és gazdaságos közpénzfelhasználás biztosításának, - a szervezetek belső kontrollrendszerük fejlesztésében hasznosították-e a korábbi számvevőszéki ellenőrzések megállapításait, ajánlásait.
2 2 A vizsgálat lefolytatásának tervezett időpontja: január 21-től március 21-ig terjedő időszak. Ellenőrzött időszak: ellenőrzés a évek közötti időszakra terjedt ki, de szükség esetén figyelembe vette a helyszíni ellenőrzésig terjedő időszak folyamatait is. A helyszíni vizsgálat január14-február 28. közötti időszakban tartott. A vizsgálat záró tárgyalásának időpontja: április 22. A vizsgálat ideje alatt a témával kapcsolatos információ szolgáltatás folyamatos volt, a jelentésben foglaltakkal kapcsolatosan az önkormányzat észrevétellel nem élt. A megállapítások a szabályozás és a belsőellenőrzés területén tartalmaznak hiányosságokat, melyek kijavítására - a javaslatokkal egyet értve - a határozati javaslat melléklete szerinti Intézkedési terv végrehajtása indokolt. A jelentés átvételének időpontja: május 23. Tisztelt Képviselő-testület! Kérem, hogy a csatolt ellenőrzésről készült számvevői jelentésben foglaltakat megtárgyalni és a feltárt hiányosságok megszüntetésére vonatkozó határozati-javaslatot és annak mellékletét képező intézkedési tervet elfogadni szíveskedjék../2008. (VI.27.) Kt. Tárgy: Tájékoztató a Számvevőszék által végrehajtott Szentes Város Önkormányzata közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről. Határozati-javaslat Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Város Önkormányzata közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről szóló Állami Számvevőszéki jelentést megtárgyalta és az alábbiak szerint határoz: 1. A Képviselő-testület az önkormányzati közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről készült számvevői jelentés alapján megállapítja, hogy a gyakorlatban folytatott szabályozottság és a belsőellenőrzés, a rendszer kontrollja nem kellően érvényesült. A feltárt hibák súlya alapján szankció alkalmazása nem indokolt. A hiányosságok megszüntetése érdekében a határozat mellékletét képező Intézkedési terv -et jóváhagyja.
3 3 2. A Képviselő- testület felkéri a polgármestert, hogy az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását folyamatosan ellenőriztesse. Határidő: folyamatos Felelős: Polgármester Jegyző A határozatról értesítést kap: 1./ Szentes Város Polgármestere 2./ Szentes Város Jegyzője 3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda vezetője 4:/ Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya Vagyongazdálkodási Iroda vezetője 4./ Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda vezetője 5./ ÁSZ Csongrád Megyei Ellenőrzési Irodája Szeged 6./ Közbeszerzési Bizottság Elnöke Szentes, június 15. Szirbik Imre
4 4 Melléklet Szentes Város Önkormányzata közbeszerzési rendszere működésének évben folytatott Állami Számvevőszéki ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére Intézkedési terv 1.) A jogszabályi előírások maradéktalan betartása érdekében a.) felül kell vizsgálni Szentes Város Önkormányzatának és a Polgármesteri Hivatalának (mint ajánlatkérő) Közbeszerzési Szabályzatát a Kbt 6. (1)-(2) bekezdés előírásainak való megfelelés érdekében az alábbiak szerint: meg kell határozni a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, az önkormányzat és Hivatala nevében eljáró, az eljárásba bevont személyek, szervezetek felelősségi körét, az eljárások dokumentálásának rendjét, a szerződésmódosítások vonatkozásában a Kbt (3) bekezdésében foglaltak alkalmazási körét. Határidő: szeptember 30. Felelős: Jegyző, Polgármester b.) A FEUVE szabályzat és ellenőrzési nyomvonal felülvizsgálata során gondoskodni kell az Ámr 145/A. és a 145/B. -aiban foglaltak szerint a közbeszerzések ellenőrzéséről, a szabályzat kiegészítése során meg kell határozni a belső ellenőrzés hatókörét, a belső ellenőrzést végző személyek felelősségét, és a feltárt szabálytalanságok esetén követendő szabályokat. Határidő: szeptember 1. Felelős: Jegyző, Polgármester c.) A beszerzésekre kötött szerződések nyilvánosnak minősülő részét a Kbt. 99. (4) bekezdésben közérdekűnek minősített adatokat, a szerződéskötést követően az önkormányzat honlapján közzé kell tenni. Határidő: folyamatos Felelős: Jegyző, Polgármester d.) A Kbt (2) bekezdésében foglaltak betartása érdekében a közbeszerzések, illetve a közbeszerzési eljárások ellenőrzését a Polgármesteri Hivatal és az intézmények éves ellenőrzési terveiben szerepeltetni kell, a tervben szereplő ellenőrzéseket el kell végezni. Határidő: november 30. Felelős: Jegyző
5 5 2.) A munka színvonalának javítása érdekében a.) Át kell tekinteni a Kbt. 17/B. -ában biztosított, a helyben központosított közbeszerzés bevezetésére vonatkozó lehetőségek alkalmazhatóságát. Határidő: szeptember 1. Felelős: Jegyző b.) A közbeszerzési szabályzat felülvizsgálata során azt ki kell egészíteni: a szerződés teljesítésével kapcsolatos közzétételi kötelezettség szabályaival, a becsült érték meghatározása dokumentálásának módjaival, hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás esetén azon elvek meghatározásával, melyek alapján kijelölhető azon gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók köre, akiknek az ajánlattételi felhívás megküldésre kerül, az egyes eljárási folyamatok eljárási rendjének és a vonatkozó határidők meghatározásával, a személyi hatály teljes körű rögzítésével, az ajánlatkérői érdekeket szolgáló alapelvekkel, az eljárásba bevont személyek, szervezetek felelősségi körével. Határidő: szeptember 30. Felelős: Jegyző
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
a pénzügyi fedezet minden esetben rendelkezésre állt, az éves költségvetési
BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1054- /2008. Előkészítő: Pékné dr.csefkó Judit aljegyző E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Monostorapáti Község Önkormányzata Szabályszerűségi ellenőrzés tárgyban Monostorapáti, 2017. október 2 ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Monostorapáti Község Önkormányzata szabályszerűségi ellenőrzése
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ALPOLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 8/2019/01.10. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 49. (1) bekezdés e) pontja alapján minősített többség szükséges
Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2017. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
SZÁMVEVŐI JELENTÉS. a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzését. Hajdúsámson Város Önkormányzatnál
BEVEZETÉS SZÁMVEVŐI JELENTÉS a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről Hajdúsámson Város Önkormányzatnál BEVEZETÉS Az Állami Számvevőszék a 2008. évi ellenőrzési terve alapján végzi a helyi önkormányzatoknál
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. szám E l ő t e r j e s z t é s számvevői jelentéshez készült intézkedési tervről Az Állami Számvevőszék 2009. június 2-től megszakításokkal
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Cibakháza Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 24-i munkaterv szerinti ülésére a 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadására Tisztelt Képviselő-testület!
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. december 15. Javaslat Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának közbeszerzési értékhatárt el nem élő beszerzések
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-292/2008. Üi.: dr. Ortutay M. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: a közbeszerzési rendszer működésének
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/
1 Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F- 3188-2/2011. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes város helyi közösségi
Határozat: 216/2010.(V.27.) Kt.hat.
Határozat: 216/2010.(V.27.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2009. évi átfogó ellenőrzéséről készült jelentésben megfogalmazott hiányosságok
Előterjesztés a képviselő-testület számára. Intézkedési terv az
Polgármester Előterjesztés a képviselő-testület számára önkormányzat rendszerének 2008. ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentés alapján Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Intézkedési terv az gazdálkodási
Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv
Gencsapáti Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőrzési vezető Dr. Görög István jegyző 2017. évi belső ellenőrzési terv
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata E L Ő T E R J E S Z T É S Szálka község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 25.-ei ülésére ELŐTERJESZTŐ: AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE:
2. A évi ellenőrzési terv jóváhagyása december 13. ELŐTERJESZTÉS
2. A 2019. évi ellenőrzési terv jóváhagyása. 2018. december 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. december 13-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Előadó: Melléklet: A 2019.
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2014. (XII.15.) KT.
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről
Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzata 2013. évi belső ellenőrzési tervéről A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/26/14/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata a Tiszavasvári Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenőrzéséről című számvevői jelentésről,
JAVASLAT az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft-t érintő Állami Számvevőszéki előírásokat tartalmazó Intézkedési Terv elfogadására
JAVASLAT az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft-t érintő Állami Számvevőszéki előírásokat tartalmazó Intézkedési Terv elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd,
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Dévaványa, Hősök tere 1. Tel.: 66/ INTÉZKEDÉSI TERV
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Tel.: 66/483-100 E-mail: onkormanyzat@devavanya.hu INTÉZKEDÉSI TERV Dévaványa Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2009.
Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Papkeszi, 2009 Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének
JAVASLAT A 2010. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ JAVASLAT A 2010. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Benkó Péter Laborczné Simon Ildikó Budai Gyula belső ellenőrök Előterjesztő:
JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA
BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ JAVASLAT A 2007. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Simon István Benkó Péter belső ellenőrök Előterjesztő: Dr. Szeles Gábor jegyző Budapest-Csepel
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET
1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is.
Bodrogkisfalud Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének,
Tárgy: Szociális intézmények feladatellátásának átszervezése Mell.: 1 db
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 05-21504/2007. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális intézmények feladatellátásának átszervezése
Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére
Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének
TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2/8 Tivadar Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közbeszerzés
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közbeszerzés Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Adóigazgatási és költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2016. évi belső ellenőrzési terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ
1. számú melléklet INTÉZKEDÉSI TERV
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Békés Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére
Tárgy: Békés Város Önkormányzata évi ellenőrzési terve Előkészítette: Juhos Józsefné belső ellenőrzési vezető Békési Kistérségi Iroda Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: III/4. Döntéshozatal
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás Szeghalom, Szabadság tér 4-8. sz. Ügyszám: 16-19/2009/1. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az ellenőrzésre a Társulás 2009. évi ellenőrzési munkaterve alapján került sor. Az ellenőrzés
Egészségügyi beszerzésekkel összefüggésben észlelt problémák az ÁSZ ellenőrzési tapasztalatai alapján november 22.
Egészségügyi beszerzésekkel összefüggésben észlelt problémák az ÁSZ ellenőrzési tapasztalatai alapján Előadó: dr. Gál Nóra, osztályvezető, Jogi támogató osztály Bevezető gondolatok 2 Magyarországon 21
Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos
Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban:
E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről
Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv
4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
Intézkedési terv az Állami Számvevőszék sz. ellenőrzési jelentésben javasolt intézkedésekkel kapcsolatban
Intézkedési terv az Állami Számvevőszék 16182. sz. ellenőrzési jelentésben javasolt intézkedésekkel kapcsolatban I. A polgármesternek és a jegyzőnek az ÁSZ által javasolt intézkedés 1. Intézkedjen a követelésről
SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3.
SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-354-13/2008. M E G H Í V Ó Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3. rendkívüli ülését 2008. június 9-én /hétfő/ 16.00 órára a
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata
Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. február 15-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata
Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási
Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/4/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 23-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat 2016.
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testülethez. A belső ellenőrzésről
Mátészalka Város Önkormányzat J e g y z ő j é t ő l 4700 Mátészalka Hősök tere 9.sz. Tel:(44) 501-364 Fax:(44) 501-367 Száma:./2007. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez A belső ellenőrzésről Tisztelt
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként
INTÉZKEDÉSI TERV. Az ellenőrzés intézkedést igénylő javaslatai a Várpalotai Közüzemi Kft. ügyvezetőjének:
1. számú melléklet INTÉZKEDÉSI TERV Az Állami Számvevőszék által Várpalota Város Önkormányzata Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok közfeladat ellátását érintő gazdálkodási
JEGYZŐ JAVASLAT A 2011. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata JEGYZŐ JAVASLAT A 2011. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Benkó Péter Laborczné Simon Ildikó Budai Gyula belső ellenőrök Előterjesztő:
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2017. évi belső i terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ NEVE:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/6/15/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről
Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2019. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2015-2018. évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról
ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új
AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSAINAK ELLENŐRZÉSE
AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSAINAK ELLENŐRZÉSE Rigó Csaba Balázs Közbeszerzési Hatóság Elnök 2016. november 22. Egészségügyi beszerzések Az Európai Unió a GDP átlagosan 9%-át költi
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.
Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2014. november 10-i ülésére. Sorszám: III/3.
Tárgy: Békés Város Önkormányzata 2015-2019. évi stratégiai ellenőrzési terve, valamint a évi éves ellenőrzési terve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Juhos Józsefné belső ellenőr
Tárgy: Evangélikus templom körüli terület kertépítészete fenyőfa kivágása
Szentes Város Polgármesterétől, 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy: Evangélikus templom körüli terület kertépítészete fenyőfa kivágása Témafelelős: Döbrőssy Iván Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE
Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE Kerekegyháza Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszerét (a továbbiakban
HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9.
HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. Ikt szám: 12-8/2016/23 1. Kivonat A Heves Megyei Közgyűlés 2016. december 6-i ülésénekjegyzőkön yvé ből 83/2016. (XII. 6.) közgyűlési
15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye
INTÉZKEDÉSI TERVET. Határidő: azonnal, de legkésőbb november 1. Felelős: polgármester
Csanádpalota Város Önkormányzata 69l3. Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 06-62/263-001. Telefax: 06-62/263-105. Iktatószám: 1245-13/2013. T E R V E Z E T Csanádpalota Város Önkormányzata (6913
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2008-2013 Hatályos: 2008... napjától 1 A költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Kormány rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: ÁSZ ellenőrzés tapasztalatai és intézkedési terv Iktatószám: 8391/2011.
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának 2016. évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Szentes Város Polgármesterétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58.
Szentes Város Polgármesterétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. Iktsz: U-26660/2014 Tárgy: Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Mell: 2015. évi munkaterv Javaslatok
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás (3922, Taktaharkány, Gépállomás
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Közbeszerzési szabályzata Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal hagyott jóvá. Társulás elnöke
Szentes Város Polgármesterétő l Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám.:u /2009.
Szentes Város Polgármesterétő l Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám.:u-18946-3/2009. Tárgy: A decentralizált települési önkormányzati belterületi közutak burkolat felújításának, korszerűsítésének támogatására
Dunaalmás Község Önkormányzatának és Intézményeinek. Közbeszerzési szabályzat
Dunaalmás Község Önkormányzatának és Intézményeinek Közbeszerzési szabályzat Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete által a 52/2017. (IV.26.) határozattal elfogadásra került Hatályos: 2017.
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT, HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, TÓTVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
Szám: 20/2016 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Tárgy: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én megtartott rendes nyilvános ülésén
E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 4. napján tartandó nyilvános ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 4. napján tartandó nyilvános ülésére Előterjesztés tárgya: Előterjesztő megnevezése: Az előterjesztést
Közbeszerzési szabályzat ellenőrzési nyomvonala
ellenőrzési nyomvonala 1 2 3 Szervezeti egységek tárgyévre vonatkozó beszerzési terv Kutatóközpont közbeszerzési és beszerzési terv terv közzététele, Közbeszerzé si,, Közbeszerzések Tanácsának ajánlata
SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE
SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda (továbbiakban: Társulási Iroda) szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét
Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja
Egyszerű többség Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Előadó:
Szentes Város Polgármesterétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58.
Szentes Város Polgármesterétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. Tárgy: Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. évi munkaterve és a városi kitüntetések átadása időpontjának meghatározása
SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011.
SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tárgy: Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevétele Mell
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére
Ikt.szám: 56741/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 30i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2016. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti
ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 20-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: a Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának
Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné
Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-4340-2/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Tárgy: Javaslat a megépült buszöblök, buszvárók tulajdonviszonyainak rendezésére
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i ülésére
2960-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi közbeszerzési és közbeszerzési
Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata
Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt. sz.: E-807-4/2008. Témafelelős: Juhász Márta, Czirokné Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Békés Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzatának módosítása dr. Uhrin Anna jogász Ügyrendi, Lakásügyi,
ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.
ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása
Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.)
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata 2018. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 294/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM 2010. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium évi belső i terve a költségvetési szervek belső éről szóló 193/2003. (XI. 26.) Kormányrendelet
Előterjesztés számvevői jelentéshez készült intézkedési tervről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Előterjesztés számvevői jelentéshez készült intézkedési tervről Az Állami Számvevőszék az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI.
3/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve
Nógrádszakál Község Önkormányzat 3/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Határozatok: 11/2018.(III.26.) határozat 12/2018.(III.26.) határozat 13/2018.(III.26.) határozat 3. számú J E G Y Z Ő
mely készült Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014 december 18-ai ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014 december 18-ai ülésére Tárgy: A 2015-2019. évekre vonatkozó stratégiai ellenőrzési terv elfogadása Tisztelt
Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve
Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési tervének kockázatelemzése Előterjesztés tartalma: