Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási"

Átírás

1 Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladat-ellátási szerződések, és a Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosítása Mell.: 2 db szerződés tervezet június 30. napjával megszűnik a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény 8. -a alapján megkötött Szentes, Eperjes és Nagytőke Önkormányzatainak Óvodai Intézményi Társulás. A társulási megállapodások megszüntetését a társulásban részt vevő önkormányzatok képviselő-testületei minősített többséggel hozott határozatukkal jóváhagyták és egyben a községi önkormányzatok kezdeményezték a Mötv. 41. (6) bekezdésében biztosított lehetőségével élve mivel önálló köznevelési intézmény fenntartására nem képesek a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására óvodai feladat-ellátási szerződés megkötését július 1. napjával kezdődően. Az óvodai intézményfenntartó társulás megszűnése a Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosulásával is jár a határozati javaslatban foglaltak szerint. Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladat-ellátási szerződést az előterjesztés sz. melléklete tartalmazza. A szerződés július 1-napjától augusztus 31. napjáig terjedő határozott időre kerülne megkötésre az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal. Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé. /2013. (VI.13.) Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási szerződések, és a Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosítása Határozati javaslat Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladat-ellátási szerződések, és a Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosítása tárgyú előterjesztést és az alábbiak szerint dönt:

2 2013. július 1-jétől a Kertvárosi Óvoda alapító okiratának 1./ Bevezető részében a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése helyébe a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 41. (6) bekezdése jogszabályi hivatkozás lép. 2./ Működési köre címben a Közoktatási tv. 90. (1) bekezdése helyébe a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 49. (3) bekezdés jogszabályi hivatkozás lép, az Eperjes Község közigazgatási területe valamint a Nagytőke község közigazgatási területe rész kiegészül az óvodai feladat-ellátási szerződés alapján szöveggel.. 3./ Irányító szervének neve, székhelye címben az Eperjes Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6624 Eperjes, Petőfi u. 1. Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6612 Nagytőke, Széchenyi tér 4. megnevezés törlésre kerül. 4./ Fenntartó címben az Eperjes Község Önkormányzata 6624 Eperjes, Petőfi u. 1. Nagytőke Község Önkormányzata 6612 Nagytőke, Széchenyi tér 4. megnevezés törlésre kerül. 5./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye címben az a Szentes, Eperjes és Nagytőke Önkormányzatainak Óvodai Intézményi Társulása társulási megállapodásának II. 3.) a. pontja alapján szöveg törlésre kerül. 6./ Közoktatási intézmény típus címben a (Közoktatási tv. 24. (1) bekezdés) helyébe (Nkt. 8. (1) bekezdés) szöveg kerül. 7./ A vagyon feletti rendelkezési jog cím utolsó mondata törlésre kerül. 8./ Az intézményvezető kinevezési rendje cím második mondata törlésre kerül, valamint utolsó mondatában az (Ötv. 9. (4) bekezdés és Közoktatási tv (2) bekezdés e/pont) szöveg helyébe a (Mötv. 67. g/pont és Nkt. 83. (2) bekezdés f/pont) szöveg lép. 9./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogszabályok megjelölése cím második mondatában az évi XXII. törvény szöveg helyébe évi I. törvény hivatkozás lép. Az 1-9. pontok tekintetében felelős: Jegyző Határidő: július / Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja Szentes Város és Eperjes Község Önkormányzata között július 1-jével kezdődően az előterjesztés 1. számú mellékletét képező óvodai feladat-ellátási szerződést, és felhatalmazza a t annak aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: július 1. 2

3 11./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja Szentes Város és Nagytőke Község Önkormányzata között július 1-jével kezdődően az előterjesztés 2. számú mellékletét képező óvodai feladat-ellátási szerződést, és felhatalmazza a t annak aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: július 1. A határozatról értesítést kapnak: 1./ Szentes Város Ale 2./ Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Művelődési Iroda 3./ Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda 4./ Kertvárosi Óvoda vezetője 5./ Szentes Kistérség Többcélú Társulása 6./ Nagytőke Község Polgármestere 7./ Eperjes Község Polgármestere Szentes, június 10.. Dr. Sztantics Csaba jegyző 3

4 1. sz. melléklet ÓVODAI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Eperjes Község Önkormányzata (székhelye: 6624 Eperjes, Petőfi utca 1., törzsszám: , adószám: , a továbbiakban: megbízó önkormányzat) képviseletében dr. Kiss Csaba ; másrészről Szentes Város Önkormányzata (6600 Szentes, Kossuth tér 6., törzsszám: , adószám: , a továbbiakban: megbízott önkormányzat) képviseletében Szirbik Imre között (a megbízó önkormányzat és a megbízott önkormányzat együtt a továbbiakban: felek) az alulírott napon és helyen, a következő feltételekkel : 1. A felek megállapodnak abban, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 41. (6) bekezdése alapján a megbízó önkormányzat az óvodai nevelési feladatai ellátásáról a megbízott önkormányzattal kötött jelen óvodai feladat-ellátási szerződés alapján gondoskodik. 2. A felek megállapodnak abban, hogy megbízó önkormányzat közigazgatási területén lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező óvodás korú gyermekeket (legfeljebb az alapító okiratban meghatározott 20 fő férőhelyszámig) a megbízó által biztosított Kertvárosi Óvoda Eperjesi Tagóvodájába (6624 Eperjes, Béke utca 1.), mint kötelező felvételt nyújtó köznevelési intézménybe felveszik, és ott óvodai nevelésben részesítik. 3. Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek által igénybe vett óvodai nevelési szolgáltatások után a törvényes képviselők az étkezési térítési díjon kívül egyéb díjat nem fizetnek. 4. A megbízó önkormányzat az e szerződés szerinti feladat ellátásáért hozzájárulást fizet, melyről a Felek évente a költségvetési egyeztető tárgyalásokon döntenek. A hozzájárulás összegét a felek költségvetési évenként a megbízott önkormányzat által fenntartott óvodába járó gyermek után, az egy óvodásra jutó, állami forrással és étkezési költségtérítéssel nem fedezett tervezett működési kiadások alapulvételével állapítják meg tárgyév február 15. napjáig. A tagóvoda épületének fenntartása a megbízó önkormányzat feladata. 5. A felek a tényleges költségekkel, a feladatra ténylegesen járó állami támogatással a megbízó közigazgatási területéről az 4. pontban leírtak alapján számított tényleges létszám figyelembe vételével a tárgyévet követő április 30. napjáig számolnak el egymás közt. A különbözetet a felek egymás között rendezik. 6. A nevelési évben a közigazgatási területén beiratkozott gyermekek számáról, adatairól a megbízó önkormányzat tárgyév május 30-ig tájékoztatást kap. 4

5 7. Ezen óvoda feladat-ellátási szerződést a felek július 1. napjától augusztus 31. napjáig terjedő határozott időtartamra kötik meg. A felek a szerződést a nevelési év végével mondhatják fel. 8. E szerződésben nem szabályozott kérdésekben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény rendelkezései az irányadóak. 9. E szerződésből fakadó jogvita esetére a felek a szentesi székhelyű Járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A ek, mint az önkormányzatok képviselői és pénzügyi ellenjegyzők a szerződést a szükséges egyeztetések lefolytatása után, mint akaratukkal egyezőt, jóváhagyólag írják alá. Dr. Kiss Csaba megbízó képviseletében. Szirbik Imre megbízott képviseletében Pénzügyi ellenjegyzés: Krajsóczki Sándorné Pénzügyi ellenjegyző Számviteli és Tervezési Irodavezető Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal 5

6 2. sz. melléklet ÓVODAI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Nagytőke Község Önkormányzata (székhelye: 6612 Nagytőke, Széchenyi tér 4., törzsszám: , adószám: ,) a továbbiakban: megbízó önkormányzat) képviseletében Varga Lászlóné ; másrészről Szentes Város Önkormányzata (6600 Szentes, Kossuth tér 6., törzsszám: , adószám: , a továbbiakban: megbízott önkormányzat) képviseletében Szirbik Imre között (a megbízó önkormányzat és a megbízott önkormányzat együtt a továbbiakban: felek) az alulírott napon és helyen, a következő feltételekkel : 1. A felek megállapodnak abban, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 41. (6) bekezdése alapján a megbízó önkormányzat az óvodai nevelési feladatai ellátásáról a megbízott önkormányzattal kötött jelen óvoda feladat-ellátási szerződés alapján gondoskodik. 2. A felek megállapodnak abban, hogy megbízó önkormányzat közigazgatási területén lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező óvodás korú gyermekeket (legfeljebb az alapító okiratban meghatározott 26 fő férőhelyszámig) a megbízó által biztosított Kertvárosi Óvoda Nagytőkei Tagóvodájába (6612 Nagytőke, Széchenyi tér 9.), mint kötelező felvételt nyújtó köznevelési intézménybe felveszik, és ott óvodai nevelésben részesítik. 3. Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek által igénybe vett óvodai nevelési szolgáltatások után a törvényes képviselők az étkezési térítési díjon kívül egyéb díjat nem fizetnek. 4. A megbízó önkormányzat az e szerződés szerinti feladat ellátásáért hozzájárulást fizet, melyről a Felek évente a költségvetési egyeztető tárgyalásokon döntenek. A hozzájárulás összegét a felek költségvetési évenként a megbízott önkormányzat által fenntartott óvodába járó gyermek után, az egy óvodásra jutó, állami forrással és étkezési költségtérítéssel nem fedezett tervezett működési kiadások alapulvételével állapítják meg tárgyév február 15. napjáig. A tagóvoda épületének fenntartása a megbízó önkormányzat feladata. 5. A felek a tényleges költségekkel, a feladatra ténylegesen járó állami támogatással a megbízó közigazgatási területéről az 4. pontban leírtak alapján számított tényleges létszám figyelembe vételével a tárgyévet követő április 30. napjáig számolnak el egymás közt. A különbözetet a felek egymás között rendezik. 6. A nevelési évben a közigazgatási területén beiratkozott gyermekek számáról, adatairól a megbízó önkormányzat tárgyév május 30-ig tájékoztatást kap. 7. Ezen óvoda feladat-ellátási szerződést a felek július 1. napjától augusztus 31. napjáig terjedő határozott időtartamra kötik meg. A felek a szerződést a nevelési év végével mondhatják fel. 6

7 8. E szerződésben nem szabályozott kérdésekben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény rendelkezései az irányadóak. 9. E szerződésből fakadó jogvita esetére a felek a szentesi székhelyű Járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A ek, mint az önkormányzatok képviselői és pénzügyi ellenjegyzők a szerződést a szükséges egyeztetések lefolytatása után, mint akaratukkal egyezőt, jóváhagyólag írják alá. Varga Lászlóné megbízó képviseletében. Szirbik Imre megbízott képviseletében Pénzügyi ellenjegyzés: Krajsóczki Sándorné Pénzügyi ellenjegyző Számviteli és Tervezési Irodavezető Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal 7

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-7807-4/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Hozzájárulás támogatási kérelem benyújtásához és óvodai feladat-ellátási szerződés

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Tisztelt Képviselő-testület! A helyi

Részletesebben

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát. Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Megállapodás a BM-EGYMI tanulóival szemben fennálló étkezési térítési

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az Üllői

Részletesebben

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-110 /2017. Megtárgyalás

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére Tárgy: Küldetés Alapítvány kérelme Sorszám: IV/5 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb előterjesztés

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Témafelelős: Czirokné Tárgy: Helyi közösségi közlekedés támogatása Melléklet: 1. sz.: TISZA VOLÁN Zrt. előterjesztése

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi

Részletesebben

Előterjesztés 5. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés 5. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére Előterjesztés 5. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: I. A Főplébánia Karitász Alapítvány 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása II. Feladat-ellátási

Részletesebben

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy: Gyermekvédelmi szakellátási intézményi társulás létrehozása Mell.: 1 db társulási megállapodás tervezet Szentes Város Önkormányzata Helyben

Részletesebben

3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával.

3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. 352/2013. (VI.19.) Tárgy: Központi Ügyelet Feladat Ellátására kötött megállapodás felülvizsgálata Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben)

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben) FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben) Amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8., törzsszám: 733568, adószám:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A támogatása óvoda építésére,

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről Város Polgármestere 2051, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Részletesebben

Száma: - 1./2013. Távolmaradását előre bejelentette: Kleszó Tibor alpolgármester Brunner Éva képviselő Kovács Béla képviselő

Száma: - 1./2013. Távolmaradását előre bejelentette: Kleszó Tibor alpolgármester Brunner Éva képviselő Kovács Béla képviselő JEGYZŐKÖNYV Száma: - 1./2013 Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. július 23.-án 16 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében megtartott nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére Tárgy: Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti ingatlan ingyenes használatára Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Sorszám: IV/12. Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: I. A Főplébánia Karitász Alapítvány 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása II. Feladat-ellátási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének február 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének február 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu ELŐTERJESZTÉS Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 105/2016. (IV.28.) határozata A támogatása óvoda építésére, fejlesztésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

TÁRGY: Ügyeleti ellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés módosítása

TÁRGY: Ügyeleti ellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés módosítása AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 36. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Ügyeleti ellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016.

Részletesebben

Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának módosítása Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 10/2009 Témafelelős: Gábor Valéria Ikt: 1004/2009 Véleményező bizottság: PTB, TVMB Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának

Részletesebben

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 49/2010 (03.29.)Öh. sz. határozata A nevelési tanácsadás

Részletesebben

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére 2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. június 24-én, 7 00 órakor megtartandó ülésére A Rábapatonai Katica Óvoda Alapító Okiratának előterjesztése

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/464-1/2011/I. Üi.: Csomor Ágnes Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Családok Átmeneti Otthonának működtetése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére HALIMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8452 HALIMBA, Petőfi S. u. 16. (88) 237-003 fax (88) 237-003 Ügyszám:11/441/2016. Tárgy: Közös önkormányzati hivatal létrehozása tárgyában kötött megállapodás

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-4/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Jószerencsét út 2. szám alatt működő Szalézi Szent Ferenc Gimnázium oktatási intézményben

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

Javaslat az Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára

Javaslat az Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára Javaslat az Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke

Részletesebben

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi Ruzsa Község Polgármesterétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Tel.: 62/585-511, Fax.: 585-519 37-7/2009. Tárgy: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirat módosítása, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Témafelelős: Dr. Sztantics Csaba jegyző Tárgy: Eperjes Község kilépése a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatalból

Témafelelős: Dr. Sztantics Csaba jegyző Tárgy: Eperjes Község kilépése a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatalból SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-27610/2014. Témafelelős: Dr. Sztantics Csaba jegyző Tárgy: Eperjes Község kilépése a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatalból Mell:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-570/203 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 203/204. nevelési évben indítható

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról 2013. január 1-jétől a közoktatási

Részletesebben

4. A képviselő-testületek felhatalmazzák Cibakháza Nagyközség Helyettesítő Jegyzőjét, a Társulás megszüntetésével kapcsolatos teendők ellátásával.

4. A képviselő-testületek felhatalmazzák Cibakháza Nagyközség Helyettesítő Jegyzőjét, a Társulás megszüntetésével kapcsolatos teendők ellátásával. Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat 115/2012. (XII. 13.)KT határozata Damjanich János Általános Iskola Intézményi Társulás Cibakháza, Nagyrév társulási megállapodás megszüntetéséről 1. Cibakháza Nagyközségi

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 216/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Ellátási szerződés módosítása Szigetszentmiklós Önkormányzatával

Részletesebben

Előterjesztés Oktatásszervezési kérdésekről

Előterjesztés Oktatásszervezési kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Oktatásszervezési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt

Részletesebben

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács!

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács! Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 19/2013. E l ő t e r

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 66/2017.

Az előterjesztés száma: 66/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 66/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. április 19.

Részletesebben

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill.

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére Tárgy: Szent Lázár Alapítvány kérelme a Békés, Petőfi u. 35. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozóan Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Véleményező

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós

Részletesebben

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6., bankszámlaszám: OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 11740009-15384481-00000000, adószám:

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat az Arany János Általános Iskola és a Scheiling Kft. közötti, határozatlan idejű bérleti szerződés jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan Sorszám: Tárgy: 1 ) t Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan L Döntéshozatal mócba: Minősített többség a vagyonrendelet 10. (4)

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére Tárgy: Baptista Szeretetszolgálat kérelme Sorszám: IV/15 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t

A l a p í t ó o k i r a t A l a p í t ó o k i r a t Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa, mint irányító szerv Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 90.. az államháztartásról szóló

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 122/2017.(V.25.) határozata Az Érdi Tankerülettel kötendő megállapodásról

Részletesebben

Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata

Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata E LŐTERJESZTÉS a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, megszüntető okiratának módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 29-i ülésére Előterjesztő: Stayer László

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítása

Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítása ELŐTERJESZTÉS Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítása Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Budaörs Város Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolák

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

Bordány Nagyközség Polgármesterétől T/123/2015.

Bordány Nagyközség Polgármesterétől T/123/2015. Bordány Nagyközség Polgármesterétől T/123/2015. Előterjesztés Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény vagyonfelosztási szerződéséről Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselők! Bordány Nagyközség a

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 574-3/2010. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a jelzőrendszeres

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Megállapodás az iskolabusszal utaztatott bejáró óvodás gyermekek utáni

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az

Részletesebben

Társulási Megállapodás. közoktatási intézmények közös fenntartására és irányítására

Társulási Megállapodás. közoktatási intézmények közös fenntartására és irányítására Társulási Megállapodás közoktatási intézmények közös fenntartására és irányítására Kartal agyközség ( 2173. Kartal, Baross u. 103. ) és Verseg Község (2174. Verseg, Templom tér 12.) Önkormányzatainak Képviselő-testületei

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZT ÁL Y

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZT ÁL Y Ügyiratszám: 2654-2/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZT ÁL Y 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42)

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. február 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. február 28-i ülésére Tárgy: Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde alapító okirat módosítása Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező Bizottság: Tisztelt Képviselő-testület! Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS. A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete több éve működik együtt a Boldog Gizella Alapítvánnyal

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-17117/2014. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Balogh Imre Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z é k h e l

Részletesebben

Nagy Szilárd polgármester

Nagy Szilárd polgármester KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról A nevelési-oktatási ek működéséről és a köznevelési ek névhasználatáról szóló 0/0. (VIII..) EMMI rendelet -6. -ai alapján

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám:.../2013. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám:.../2013. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám:.../2013. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Szentes Kistérség Többcélú Társulása megszüntetése : Megszüntető Megállapodás Szentes

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal ELŐTERJESZTÉS Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete több éve működik együtt a Boldog Gizella Alapítvánnyal annak érdekében, hogy

Részletesebben

Előterjesztés Köztemető fenntartásával kapcsolatos megállapodásról

Előterjesztés Köztemető fenntartásával kapcsolatos megállapodásról Előterjesztés Köztemető fenntartásával kapcsolatos megállapodásról 1. előterjesztés száma: 141/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Tárgy: Honvéd Rákóczi Sportegyesület ingatlan használata

Tárgy: Honvéd Rákóczi Sportegyesület ingatlan használata Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-1644/2016 Témafelelős: Veres Irén Tárgy: Honvéd Rákóczi Sportegyesület ingatlan használata Mellékletek: 1./ Megállapodás tervezet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 24-i ülésére Tárgy: Országos Egészségbiztosítási Pénztár ( OEP) által finanszírozott fogszabályzás támogatása Előadó:

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1000-1/2014/I Üi.: dr. Kurunczi Péter Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Csongrád Megyei Levéltár használati

Részletesebben

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztés A 6. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása a polgármester és az óvodavezető Előzmények: - Határozat- tervezet: az előterjesztés

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS JÓVÁHAGYÁSA (NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZ- GATÓSÁG)

MEGÁLLAPODÁS JÓVÁHAGYÁSA (NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZ- GATÓSÁG) RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010.szeptember 16-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi

Részletesebben