Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe (Az elıadás 2007. április 13-án az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága és az Európa Intézet Budapest által szervezett a Függetlenség és autonómia között. Koszovó: európai és magyar perspektívák c. konferencián hangzott el) Nagy megtiszteltetés részt venni ezen a konferencián, ilyen körben itt lenni, és Önök elıtt beszélni. A megtiszteltetésen túl ez meglehetısen nagy kihívás is, mert addig, amíg az ember kutató és kötött az egyetemi és kutatói világhoz, addig úgy érzi, könnyebben el tud merülni a részletekben. De valahol a parlamenti képviselıség és ezt most a saját bırömön szenvedem két és fél éve felületesebbé teszi az egyes területek tudását és egyes kérdésekre való rálátást. Gondolataim több ponton kapcsolódnak az imént elhangzottakhoz. Öt részre bontanám mondandómat. Egyrészt elsısorban arra térnék ki, mi az, ami elfogadtatásra bírná, illetve kiállásra bírta a nemzetközi világot a mostani rendezési terv mellett. Hogyan viszonyul ehhez az Európai Unió és milyen szerepe van ebben az Európai Uniónak, másrészt kitérnék ebben az összefüggésben az Európai Parlament szerepére. Kitérnék mindazokra a nyitva maradt kérdésekre, amelyek felvetése ma sem ad egyértelmő válaszokat. Tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Hogy lesz-e sikere ennek a rendezési tervnek, az sokban múlik az apró részleteken. És mivel kisebbség-jogász vagyok, kibújik belılem a kisebbségjogi szakértı, így engedjék meg, hogy a végén azokra az elemekre is kitérjek, amelyek most ebben a rendezési tervben is szerepelnek, és amelyek érdekesek lehetnek a kisebbségek szempontjából a jövıre nézve is. Az Európai Parlament március 15-én elfogadott, hosszas vitákat, komoly nézeteltéréseket lezáró szövege azt tartalmazza, hogy Koszovó jövıje attól is függ, hogy mind Szerbia, mind Koszovó egyaránt arra várnak, hogy az Unió részei legyenek. Ebbıl a kiindulópontból nézik az Európai Unió tagállamai, az európai intézmények és nézi az Európai Parlament is ezt a kérdést. Nyolc év ENSZ felügyelet után komoly elvárás volt a nemzetközi
világ intézményrendszerei felé, hogy olyan elfogadható, életképes megoldást kínáljanak, amely tovább vezet valamilyen módon az elkövetkezı években ezeken a kérdéseken, és hosszú távú, élhetı jövıképet tud biztosítani. De addig, amíg a nemzetközi intézmények asztalán az ENSZ-tıl az EBESZ-ig, az Európa Tanácson át, az európai uniós intézményekig ez egy probléma megoldásaként látszik, és egy problémának a finanszírozási kérdéseként is látszik, addig nem szabad elfeledkezni az ott élı emberek mindennapjairól is szól, a továbbélésrıl, a megmaradásról. Bármilyen megoldást is vázoljon és támogasson a nemzetközi világ, ennek az elfogadtatása ott, abban a közegben nem lesz egyszerő és nem lesz egyértelmő. Ezt mára felmétrte a nemzetközi világ, és belátta, ha nem tud egy alternatívát kínálni, egy olyan ellentételezést kínálni ennek a szők térségnek, akkor itt hosszú távon a holtpontról elmozdulás nem várható. Ugyanakkor azt is látták, hogy ezt, ami most van, ezt a nyolc évi ENSZ felügyeletet így folytatni nem lehet, ezért úgy ítélték eljött a pillanat, amikor ezt a rendezési tervet el lehet fogadtatni, és egy újabb kísérlet mentén továbblépni ebbıl a problémából. Úgy gondolták, ha ezt a tervet az ENSZ BT elfogadja, és ha ezt Koszovó, az ENSZ és az Európai Unió nyomásgyakorlása révén Szerbia elfogadja, akkor végre megkezdıdhet egy olyan gazdasági, pénzügyi, infrastrukturális és kulturális építkezés, ami jövıképet biztosíthat az ott élıknek. Mi szükséges ahhoz, hogy mindezt elfogadja a nemzetközi világ, a Nyugat-Balkán, Koszovó és nem utolsósorban Szerbia: ezeket a különbözı érdekköröket nézném én meg most röviden. Nemzetközi világ alatt értjük az ENSZ intézményét, tagállamait, és nézzük az Európai Uniót. Egyértelmően stabilitásban érdekeltek, és mára világos, hogy ez lehet az egyetlen útja a stabilitásnak. Érdekeltek abban, hogy a javasolt megoldás ugyanakkor egyszeri és nem precedens értékő maradjon, hiszen nagyok a félelmek és fenntartások továbbra is. Sok, akár Uniós tagállamban is, félnek azoktól a megoldásoktól, melyeket most a kisebbségekre nézve ez a terv tartalmaz. Hangsúlyozottá vált az Unió tagállamai részérıl, ugyanakkor a Parlament részérıl és újra és újra elhangzik, hogy egy egyszeri, nem precedens értékő megoldásról van szó. Ez a feltétele annak, hogy az Európai Unió minden tagállama egységesen támogassa ezt. És hogy az ENSZ BT határozata megszülethessen. Maga az európai parlamenti határozat, és az Európai Unió tagállamainak számos döntése is tartalmazza, hogy az Európai Unió szerepvállalása Koszovóban direkt függ a BThatározat elfogadásától. Ez az összekötés önmagában egy komoly nyomásgyakorlási eszköz is. Koszovót kapcsán egyértelmővé vált, hogy az albán politika számára a most vázolt rendezési terv a minimum. Számukra elfogadhatatlan egy olyan koncepció, amely az 1990-es
állapothoz vetné vissza a közösséget. Ahogy maga az ENSZ szóvivıje elmondta, nagyon nehéz elképzelni a történtek után, rá lehet-e venni a koszovói albánokat, hogy a tılük már egyszer elvett autonómiát fogadják el. Továbbá és ezt számos elemzés húzza alá a nyolc éve fennálló ENSZ nemzetközi fennhatóság olyan távolra lökte az elızı status quo-tól ezt a térséget, hogy ez már Szerbiába ily módon nem tudna integrálódni. A gazdasági, pénzügyi infrastrukturális életképesség egyetlen reális lehetısége, egyetlen útja az EU-hoz való viszony szorosabbra főzésének az útja, és az esetleges csatlakozás útja. Ha végignézzük Szerbia jelenlegi helyzetét, azt kell mondani, hogy az Ahtisaari terv elfogadása az egyetlen útja annak, hogy az uniós kötelékek rohamosan erısödjenek, és a fejlesztéshez a nélkülözhetetlen pénzeszközök, alapok felszabaduljanak. Ráadásul a terv elfogadásával egy nemzetközileg garantált és ellenırzött autonómiát kapnának a koszovói szerbek. Az Ahtisaari terv ENSZ BT általi elfogadása tenné egyedül elkerülhetıvé, hogy a nemzetközi garanciavállalások nélküli, egyoldalúan kikiáltott koszovói függetlenség nyomán kelljen esetleg Európára nyomást gyakorolni, hogy ne ismerje el Koszovó függetlenségét. mivel pedig az Egyesült Államok egy független Koszovót támogatna, és az Európai Unióra is eredménytelenül gyakorolnának nyomást. Még mindig az ellenırzött függetlenség és a garantált, ellenırzött autonómia a szerbek számára a leginkább életképes és valóban hosszú távú megoldáshoz vezetı alternatíva. A szerb politika számára nagyon fontos egy egységes BT-határozat, amely kiveszi a döntés terhét a szerb politika felelısségi körébıl, mert ez lehet az egyik megoldása ennek a sokszor patthelyzetnek tőnı kérdésnek, feltéve ha Szerbia a BT-ben nem talál szövetségesre. Ha most végignézzük ezeket a különbözı érdekköröket, akkor egyértelmően látszik, hogy minden egyes ponton megjelenik az Európai Unióhoz való felzárkózás, csatlakozás, egyrészt társulási egyezmény, majd késıbbi csatlakozás, a vízumliberalizáció kérdése tehát bármely kört nézzük, akkor valahol az Európai Unió, annak közelsége és a kapcsolatok rövidre zárása az, amelyben az egyetlen lehetséges kiutat látják a térségben. Ezért nemcsak hatalmas az Unió lehetısége ebben a térségben, de a felelıssége is, hogy tud-e megfelelıképpen lépni, viszonyulni, és tud-e megfelelı garanciákat vállalni, be tudja-e váltani az esetleg most tett ígéreteket. Az EU-s tagállamok 2006. decemberében egyértelmően kiálltak. Noha, az európai parlamenti vita során egyértelmően látszott, hogy melyek azok az országok, ahol a félelmek erıteljese, ahol megbicsaklik az EU közös kül- és biztonság politikája. Ebben az egész tervben elsısorban a szerb közösségnek garantált autonómia és közösségi garanciák egészét tekintve azt kell mondani, hogy az egyértelmő kiállás az, ami itt a döntı kérdés lesz. Olli Rehnt, a Nyugat-Balkánért is felelıs európai uniós biztost többször meghallgatta az Európai Parlament, mielıtt a határozatát meghozta, és ı maga folyamatosan
azt hangsúlyozza, hogy ez az Ahtisaari terv az a realista kompromisszum, amit most elfogadhatónak látnak az Európai Unióban. Elfogadható és mindig hangsúlyozza, de nem precedens értékő, nem összehasonlítható egyetlen más hasonló helyzettel sem Európában, az utolsó nyitva maradt státuszkérdés. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy fontos elkerülni, hogy egy oszd meg és uralkodj típusú politika érvényesülhessen az ENSZ BT határozat kapcsán. Szükséges egy egységes álláspont megtartása mindenek felett. Látni kell azt is, hogyan alakult például a szlovák politika annak kapcsán, hogy a szlovák parlament határozatot fogadott el, amelyben végül is kilógott az EU-s tagállamok sorából, akik egyként kiálltak a Ahtisaari-terv mellett. Az egységes álláspont megtartásának fotossága köszön vissza az Európai Parlament határozatának szövegébıl, amelyet igen komoly viták után, de 409-en igen szavazattal, 80 ellenszavazattal, és 82 tartózkodással fogadtak el. A tartózkodók között voltak a szlovákok és egy a spanyol képviselık, akik az autonómia precedens értékétıl féltek a saját belpolitikájuk tükrében. Mint ajánl az EU? Gyakorlatilag az Európai Unió venné át az ENSZ szerepét Koszovóban. Tehát az ellenırzés megmaradna, de ez most európai uniós zászló alatt. Persze változó intézményi elrendezésekkel, és változó súlyú felügyelettel, de gyakorlatilag ez a nagyon szoros felügyelet még jó ideig megmaradna. Amit egyértelmően megfogalmaz az Európai Parlament határozata, hogy a státusz rendezésének további halogatása negatív hatással lenne az amúgy is feszült helyzetre. Nem látnak más reális esélyt, mint egy hasonló megoldást. Ugyanakkor az is egyértelmővé válik, hogy az etnikai közösségek közötti kölcsönösen bizalmatlan légkör folyamatos nemzetközi jelenlétet igényel az elkövetkezıkre, a középtávú jövıre mindenképpen, amely idıszakban a nemzetközi közösségnek és sok esetben a nemzetközi közösséget itt behelyettesíthetjük az Európai Unióval folyamatosan az oktatásba kell invesztálnia Koszovóban, a fiatal generációkban megtalálni egy békés, multietnikus társadalom és állam kialakulásának alapját. Ahogy azt az Európai Parlament határozata is megfogalmazza, az Európai Uniónak központi szerepet kell játszania a megállapodás betartásának egyrészt elısegítésében, másrészt felügyeletében és garantálásában, továbbá a koszovói demokratikus intézmények létrehozásában. A rendezésnek Európai Unió-kompatibilisnek kell lennie. Vagyis összhangban kell állnia Koszovó Európa-perspektívájával, illetve lehetıvé kell tegye az Európai Unió számára, hogy a rendelkezésre álló eszközöket alkalmazhassa Koszovóban. Vagyis már most úgy építeni ki az intézményrendszereket és úgy kötni össze a szálakat, hogy ez alkalmas legyen a folyamatos európai uniós kapcsolatra, amely a jövıben akár a csatlakozásig is elmehet. Ebben érdekelt most elsısorban az Európai Unió, és ennek a célnak
az elérése érdekében hajlandó anyagilag támogatni ezt a nemzetközi felügyeletet, anyagilag is részt venni ebben a megoldásban. Felhívja a figyelmet ez az európai parlamenti határozat, hogy a bizottság biztosítsa az európai unió strukturális alapjaihoz való hozzáférést Koszovónak. Azzal a céllal, hogy a helyi és kis- és középvállalatok megerısödjenek, hogy már most, ebben a gyakorlatilag még rendezıdı idıszakban is kialakuljanak a szoros kapcsolatok az unió és a koszovói privát szektor között, ezek a kapcsolatok megfelelı mértékben tudjanak élénkülni. Az Európai Unió egy közvetlen korrekciós szerepet lát a maga számára, és korlátozott esetekben akár helyettesítési hatáskört is. Meg is nevezi, hogy melyek ezek a hatáskörök, mégpedig a kisebbségvédelem területén, az érzékenynek minısülı helyszínek, mőemlékek, egyházi létesítmények védelme területén, a biztonság területén és az igazságügy területén, elsısorban a szervezett bőnözés elleni küzdelem területén. A nyitva maradt kérdések. Ezekben rejlik ma igazából a sikere ennek, ha hangsúlyozom feltételes módban elfogadnak egy ilyen rendezési tervet a Biztonsági Tanácsban, akkor hol vannak azok a pontok, amelyekre oda kell figyelni, ahol az ördög a részletekben megbújhat. Hogyan zajlik majd az átállás a koszovói ENSZ misszióból a nemzetközi polgári hivatallá? Milyen simán és gördülékenyen sikerült átadni a kompetenciákat? A másik a felelısség, feladatvállalás fontos kérdése. Az, hogy tiszta és átlátható feladatmegosztás legyen a koszovói bíróságok és igazságügyi hatóságok és a tervezett európai uniós jogi és rendészeti misszió között. Tanulhatott a nemzetközi világ Bosznia példájából, ahol korántsem volt egyszerő az a megoldás, ha le kell szőrni az ott történteket, különösen a bírósági és igazságügyi együttmőködés területén, akkor nem biztos, hogy egyértelmően pozitív a kép. Ott szerepel az Európai Parlamenti határozatban is, és sokszor elhangzott az EU-s tisztségviselık részérıl, hogy amit elvárnak Koszovótól, az a koszovói állampolgár fogalmának a megerısödése. Hogy ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban, hogy ez mennyire lehet a papíron túl a gyakorlatba ültethetı, hogyan lesz Svájc, és idézıjelbe teszem: Svájc Koszovóból, én úgy látom, hogy ezek azok a kérdések, amelyekre ezek a papírok még egyértelmően nem tudnak választ adni. De amelyhez legalább valamilyen alapot már adtak azoknak az intézményrendszereknek a felépítésével, egyáltalán megnevezésével, amelyek például az Ahtisaari rendezési tervben szerepelnek. A további kérdések érintenek bennünket, és erre térnék most ki. Mégpedig a magyar diplomácia feladataira ennek a kérdésnek a kapcsán, hiszen itt mindenképpen érinteni fog minket a koszovói rendezés vagy így, vagy úgy. Mindenképpen arra kellene hatnunk, hogy a
szerbek megmaradhassanak, és valóban megmaradjanak szülıföldjükön, Koszovóban. Az esetlegese szerb elvándorlók ne a magyar lakta Vajdaságban találjanak elhelyezésre. Ezek nagyon fontos kérdések, hiszen ezek újabb feszültségeket gerjeszthetnek. Fontos, hogy a kialakuló szerb problémák sokasága a terv elfogadása után ne a megmaradt kisebbségekre, így elsısorban a legnagyobb számban megmaradt vajdasági magyarságra csapódjon le, hiszen ennek is meglehet a reális esélye. Ugyanakkor egy másik kérdéskörrıl: az Európai Unió Szerbia felé nyújtott támogatási, csatlakozási ígéreteirıl. A támogatott intézmények esetében nagyon fontos, hogy a magyar diplomácia folyamatosan, konkrét javaslataival legyen jelen. Az EU-ban kifejtett tevékenységünkben láttatni kell, hogy EU-s tagállamként beleszólásunk lehet az Európai Unió-Szerbia viszony alakulásába, és hogy ez különösen indokolt, mert közvetlenül érintett szomszédok vagyunk, másrészt anyaországa vagyunk egy nagy létszámú ott élı kisebbségnek. Fontos, hogy a fokozott érzékenységünk ebben a kérdésben megfelelı figyelmet és valós meghallgatást találjon. A Belgrád felé történı politizálásnak is nagy a tétje, hiszen Magyarország egy adott ponton Szerbia felé úgy jelenik meg, mint az Európai Unió, gondolok itt a közeledı 2011-es elnökségre, és ezt lehet megfelelı módon felhasználni mind a kapcsolatok javítására, mind a folyamatos garanciakérésre és konkrét javaslatra, juttatásokra a vajdasági magyarok érdekeit illetıen. Utolsó elemként, és most már igyekszem rövidre fogni, kitérnék azokra a kisebbségpolitikai következményekre, áttéteire ennek a rendezési tervnek, amelyek mindenképpen figyelemre méltóak egy kisebbségjogász szemszögébıl. Azokra a javaslatokra térnék ki, amelyeket ez a rendezési terv a szerbiai közösségre, illetve a más, nem albán közösségre nézve lát kívánatosnak, megvalósíthatónak. Ezek nagyon komoly elırelépést jelenthetnek a kisebbségpolitika egészét tekintve a nemzetközi világban. Ilyen mértékő és komoly elırelépést nem tapasztalhattunk az elmúlt idıben. Ha ezek a garanciák nemcsak papíron maradnak, hanem az európai intézmények, a nemzetközi világ ezeket be is tartja, akkor el tudja kerülni azokat a hibákat, amiket az elızı rendezéseknél nem tudtak annak idején kiküszöbölni. A kisebbségek tekintetében közösségekrıl beszél, és közösségek jogairól beszél ez a rendezési terv. Speciális képviseleti mechanizmust, speciális jelenléti mechanizmust ír elı vagy lát kívánatosnak a közintézményekben. Egyes jogszabályok csak akkor lehetnének alkalmazhatók, ha a törvényhozás nem albán tagjainak többsége ehhez hozzájárul. A decentralizmus odáig menne, hogy egy nagyon nagyfokú ellenırzéshez jutna a kisebbségi sorban élı közösség a saját ügyei fölött. Konkrétan vázolásra kerül a municipális
önkormányzati autonómia, ami kiterjedne a betegellátástól, a felsıfokú képzésen át, egészen konkrétan az anyagi kérdések és a Szerbiával kapott anyagi támogatás teljes elfogadásáig ezek komoly lépések, amelyekkel akkorát lépett a nemzetközi világ, amellyel szinte átlépi a saját árnyékát. Az európai parlamenti határozatba bekerült, hogy az Unió üdvözli azt a tényt, hogy az Ahtisaari-javaslat széles körő autonómiát vázol a szerb és más közösségek számára, ide értve a jelentıs önkormányzati autonómiát, a szubszidiaritás, az önkormányzatiság európai elveinek megfelelıen. Ez a szubszidiaritás és önkormányzatiság elveinek autonómia szolgálatába való állítása, az egész kérdéskör ilyen módon való tálalása azelıtt elıkerült Románia csatlakozása kapcsán folytatott parlamenti vitákban. És ott olyan elképzelhetetlen ellenállást váltott ki az, hogy önkormányzatiságról, szubszidiaritásról lehessen, mint európai alapelvekrıl beszélni, amikor kisebbségi közösségekrıl beszélünk. Ez a kérdéskör itt most komolyabb ellenállás nélkül mehetett át. És most hangsúlyozom, nem a politikus beszél belılem ezen a ponton, hanem a kisebbségjogász, aki azt nézi, hogy milyen megoldásokra jut, és milyen elvekre jut el a nemzetközi világ. A nemzetközi világ felismerte, hogy hatékony kisebbségvédelmi garanciák nélkül nem lehet rendezés, és hogy az autonómia épp az a rendezési forma, amelyik tömbben élı kisebbségek részére megoldás lehet, ez továbbmutató lehet az autonómia, mint elv és eszköz nemzetközi és európai elfogadtatásához. Ha ehhez hozzátesszük, hogy elfogadottá válik, hogy mindezen autonómia valahol az Európai Unió gyökereiben megjelenı szubszidiaritás és önkormányzatiság elveibıl táplálkozik, úgy bizakodóak lehetünk, hogy kitartó hivatkozással eljuthatunk az autonómia, az önkormányzat, a szubszidiaritás megoldási lehetıségének reneszánszához Európában. Ez pedig segíthet a sokat próbált, sokat meggyötört, de békés eszközöket soha fel nem adó kisebbségi sorban élı magyar közösségeinknek. És a magunk szempontjában ez is lehet az egyik tétje az Ahtisaariterv sikerének.