DR. BAJÁNHÁZY ISTVÁN

MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DR. BAJÁNHÁZY ISTVÁN AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS SZERZİDÉSEK LIVIUS MUNKÁJÁBAN DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A doktori iskola vezetıje: Prof. Dr. Bragyova András egyetemi tanár A doktori program címe: A magyar álam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai fejlıdési tendenciákra A program címe: Az európai jog közös történeti, társadalmi gyökerei Tudományos vezetı: Dr. Szabó Béla CSc egyetemi tanár MISKOLC 2007 i

Tartalom 1. Bevezetés... 1 1.1. Titus Livius élete és munkássága... 8 1.2. Az Ab urbe condita bemutatása... 11 1.3. Livius mint történetíró... 15 1.4. Livius és a római jog... 28 2. Az állami szerzıdésekkel kapcsolatos személyek és szervek... 35 2.1. Bevezetés... 35 2.2. A magistratusok... 36 2.2.1. A király... 36 2.2.2. A consul... 37 2.2.3. A praetor... 41 2.2.4. A censor... 43 2.2.5. Az aedilis... 55 2.2.6. A quaestor... 61 2.2.7. A dictator... 66 2.2.8. A duumvirek... 72 2.2.9. Összefoglalás... 73 2.3. A senatus... 74 2.4. Az aerarium... 86 3. A közjogi kötelmek... 92 3.1. Bevezetés... 92 3.2. A votum... 97 3.3. Az adásvétel... 108 3.3.1. Bevezetés... 108 3.3.2. A hadizsákmány eladása... 108 3.3.3. Az elkobzott vagyon eladása... 128 3.3.4. Egyéb állami eladások... 130 3.3.5. A venditio publica... 135 3.3.6. Az állami vétel esetei... 148 3.3.7. Az emptio publica... 155 3.3.8. Összefoglalás... 157 3.4. A locatio publica... 159 3.4.1. Bevezetés: a locatio-conductio a magánjogban... 159 3.4.2. A vállalkozási szerzıdés a közjogban, a locatio conductio operis... 160 3.4.2.1 Az állami építkezések... 163 3.4.2.2 A hadiszállítások... 182 3.4.2.3 Az állami jövedelmek hasznosítása (vectigalia)... 189 3.4.2.4 Egyéb esetek... 194 3.4.3. A dologbérlet (locatio conductio rei)... 196 3.4.4. Munkaszerzıdés (locatio conductio operarum)... 199 3.4.5. A locatio-publica elemzése... 208 3.4.6. Összefoglalás... 230 3.5. A mandatum publicum... 233 ii

3.5.1. Bevezetés... 233 3.5.2. Cura... 238 3.5.3. Mandatum... 241 3.5.4. Negotium... 247 3.5.5. Egyéb esetek... 249 3.5.6. Összefoglalás... 250 3.6. A societas... 252 3.6.1. Bevezetés... 252 3.6.2. A publicanus elnevezés magyarázata... 254 3.6.3. A lovagok... 256 3.6.4. A publicanus társaságok gazdasági tevékenysége... 265 3.6.5. A societas jogi elemzése... 271 3.6.6. Összefoglalás... 281 3.7. A mutuum publicum... 283 3.7.1. Bevezetés... 283 3.7.2. A jogszabályok és a kölcsönszerzıdések kapcsolata... 289 3.7.3. Az állami adósságrendezés... 290 3.7.4. Állami hitel a polgárok részére... 295 3.7.5. Az állam részére nyújtott kölcsönök... 302 3.7.6. Összefoglalás... 309 4. A közjogi igények érvényesítése... 311 4.1. Bevezetés... 311 4.2. A pignoris capio mint a közjogi igények érvényesítésének eszköze... 311 4.3. Igényérvényesítés az állami szerzıdésekkel kapcsolatban... 315 4.4. Összefoglalás... 329 5. Összefoglalás... 331 5.1. Általános megállapítások... 331 5.2. Az állami szerzıdések körében eljáró személyek és szervek... 331 5.3. Az állami szerzıdések... 334 5.3.1. A venditio publica és az emptio publica... 339 5.3.2. A locatio publica... 340 5.3.3. A mandatum publicum... 340 5.3.4. A societas... 341 5.3.5. A mutuum publicum... 342 5.4. Végkövetkeztetés... 343 6. Irodalomjegyzék... 344 6.1. Jogi források... 344 6.2. Irodalmi források... 344 6.3. Modern irodalom... 348 iii

1. Bevezetés Jelen értekezés kitőzött célja Titus Livius Ab Urbe Condita c. munkájában a római államnak az állami vagyonnal történı gazdálkodása keretében kötött szerzıdések bemutatása és elemzése. Választott kutatási témám a római köz- és magánjog szerzıdési elveinek ill. a kettı közötti kapcsolat vizsgálata. A kutatás során elıször Livius munkáját kezdtem el feldolgozni. Ennek során azt tapasztaltam, hogy a mő hemzseg a római jogra vonatkozó információktól. Livius ugyan nem volt jogász a szó technikus értelmében, de mint minden mővelt római, rendelkezett bizonyos jogi ismeretekkel. Munkájának alapvetı célja ugyan a Római Birodalom felemelkedésének bemutatása volt, ezért elsısorban a külpolitikára és a hódító háborúkra koncentrált, a másik - és az elızınél még fontosabb célja - azonban az ezt a felemelkedést lehetıvé tevı ısi római értékrend és erkölcs bemutatása volt. Ezzel kapcsolatban már részletesebb, néha igen élénk képet festett a belpolitikai helyzetrıl, a sokszor elıforduló társadalmi feszültségekrıl. Ezen fı célok mellett érdekes adalékokat ırzött meg a rómaiak mindennapjairól is. Ennek körében néha csak egy-egy mondatban vagy elejtett megjegyzésben, néha pedig hosszabban kifejtve, olyan információkat is rögzített, melyek jogi szempontból rendkívül érdekesek és értékesek, mind a római közjog, mind a magánjog fejlıdése szempontjából. A történetírók munkái ugyanakkor tradicionálisan nem tartoznak a római jog ismereti forrásai közé, hanem csak mint irodalmi források vehetık figyelembe. Sokáig ezek a magánjog területén lebecsültek voltak és háttérbe szorultak, 1 ami azzal magyarázható, hogy a magánjogra jelentıs mennyiségő jogi forrás is rendelkezésre áll. Megfigyelhetı azonban az is, hogy a legfontosabb jogi források - a Digesta és a Codex Iustinianus- a jogesetek társadalmigazdasági hátterét általában nem említik. 2 A római közjog területén - de még a büntetıjog 1 Különösen igaz ez a XIX. századi történelemkritikai szemléletre. Vö. ZLINSZKY János: Ius publicum - Római közjog, Osiris-Századvég, Budapest, 1994 (továbbiakban ZLINSZKY Ius publ.) 23.(28.o.). JAKAB szerint Plautus mőveinek felhasználását - mint az adott kor jogi életének bizonyítékai - korábban inkább az elutasítás jellemezte, vö. JAKAB Éva: Stipulationes aediliciae (A kellékhibákért való helytállás kialakulása és szabályai a római jogban) Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, Acta Jur. Et Pol. Tomus XLIV., Fasc. 7., Szeged, 1993 (továbbiakban JAKAB) 73.o. 29.lb., ahol az ezt alátámasztó irodalmat is jelzi. Ennek némileg ellentmond, hogy BEKKER 1892-ben terjedelmesen elemezte ezen források egy részét jogi szempontból. (Vö. BEKKER, E. I.: Die römischen Komiker als Rechtszeugen, ZSS 13 (1892) 107.-118.o.) Vitathatatlan azonban, hogy jelenleg szokásos ezeket a forrásokat a köztársaság korával (is) foglalkozó magánjogi kutatásokhoz felhasználni. Vö. JAKAB 72.-74.o., PALMA, Antonio: Le curae pubbliche, Studi sulle strutture amministrative Romane, Jovene Editore, Napoli, 1991, (továbbiakban PALMA) 45.-48.o., WATSON, Alan: Contract of Mandate in Roman Law, Scientia Verlag, Aalen, 1984 (továbbiakban WATSON Mandate) 12.-15.o. 2 ZLINSZKY Ius publ. 4. (19.o.) A római jogászok a maguk esetleírásainál rendkívül elvonatkoztatnak. Ritkán derül ki, hogy a jogi vélemény milyen kliensnek a kérésére válaszolt, ki kért tanácsot a jogtudóstól, mikor egy 1

területén is 3 - ezzel szemben mindig is fontosak voltak az irodalmi a források, hiszen például a köztársaság korára - az epigráfiai források mellett - szinte kizárólag csak ezekbıl nyerhetünk információt. Ennek ellenére ezek felhasználása sem egyenlı minden kutatónál. KUNKEL például kritikával illeti MOMMSEN és követıi túlzottan tiszta jogi szemléletét, melynek ellenpéldájául hozza fel DE MARTINO kutatásait, melyek általában a szociális és gazdasági összefüggésekre is kiterjednek. 4 Az utóbbi idıben azonban megfigyelhetı az a tendencia, hogy a római jog valamennyi területén felértékelıdött az irodalmi források jelentısége. 5 Livius munkája, mint a római jog forrása, tapasztalataim szerint nemcsak érdekes adalék, hanem egyenesenmegkerülhetetlen mindazok számára, akik a köztársaság korának jogéletével foglalkoznak. Ezt alátámasztja az a nyilvánvaló tény is, hogy szinte minden ezzel a korral foglalkozó vagy ezt a kort is érintı szekunder irodalomban találkozhatunk Liviusra történı több-kevesebb hivatkozással, ami a fentiek alapján nem is okozhat meglepetést. 6 Éppen ezért okozott nagy meglepetést számomra, hogy sehol sem találkoztam a mő átfogó jogi szempontú elemzésével! 7 Livius, mint történetíró, a modern filológiában részletesen kutatott és feldolgozott, ehhez képest még feltőnıbb az átfogó jogi elemzések teljes hiánya. 8 ügyben nyilatkozott. ill. HAMZA Gábor: Jogösszehasonlítás és antikvitás, KJK, Budapest, 1985, (továbbiakban HAMZA Jogösszehasonlítás) 119.o. Csak kivételes esetben lehet találkozni a jogtudósok által obiter dicta -nak tekintett gazdasági-társadalmi körülménnyel. 3 BAUMAN, Richard A.: Crime and Punishment in Ancient Rome, Routledge, London and New York, 1996 (továbbiakban BAUMAN) 3.o. Prior to that (second century A.D.) we have to depend mainly on literary works. 4 KUNKEL, Wolfgang: Magistratische Gewalt und Senatsherrschaft, ANRW 2, Walter de Gruyter, Berlin-New York, 1972, 3.-22.o. (továbbiakban KUNKEL Senatsherrschaft) 6.o. MOMMSEN eine rein juristische Darstellung der Verfassungsgeschichte bietet, aus der die sozialen und wirtschaftsgeschichtlichen Zusammanhänge nach Möglichkeit ausgeklammert sind, nehmen diesen Facktoren bei DE MARTINO einen sehr breiten Raum ein, Ugyanakkor érdekes, hogy például DE MARTINO egyik munkájában Liviust meg sem említi, bár a választott témájába tıle is találhatna adalékot. Vö. DE MARTINO, Francesco: La Storia dei Pubblicani e gli Scritti dei Giuristi, Labeo 39 (1993) (továbbiakban DE MARTINO Pubblicani) 1.-41.o. 5 ZLINSZKY Ius publ. 23. (28.o.) Aztán sorra kerültek elı a régészeti leletek, és sorra igazolták Anonymust, Liviust, a Bibliát, amelyekben szintén megkérdıjeleztek a kritikusok sok mindent. 6 Ez alól látszólag kivételnek tőnik SCHINDER elemzése, aki egyáltalán nem hozza Liviust forrásaként, ezt azonban bevezetıjében megmagyarázza azzal, hogy a köztársaság idejének forrásanyagát - szerinte is önkényesen - Cicero születési évével (Kr. e. 106) zárja le, így Livius ez után keletkezett munkája ezért maradt ki teljesen. Vö. SCHINDER, Hans: Aeltere Quellen zum römischen Staatsrecht, Verlag P. G. Keller, Winterthur, 1955 7 Tudomásom szerint a mai napig ilyen elemzés még sehol sem látott napvilágot. Luigi LABRUNA ugyan adott ki egy Livius-szöveggyőjteményt, de ebben csak a liviusi mő egyes, a közjogot érintı fejezeteit idézi és fordítja, elemzést azonban nem főz hozzá. (Vö. LABRUNA, Luigi: Tito Livio e le istitutioni guiridiche e politiche dei romani, Editioni Scientifiche Italiane, Napoli, 1986. Ugyanakkor Livius továbbra is érdekes témákat kínál, mint arra HAMZA Gábor is rámutat. Vö. HAMZA Gábor: A közvetlen demokrácia ókori inézményei és a politikatudomány, Jogtudományi Közlöny 70. évf. 2. sz. (2005 február), 77.o. Ebben az összefüggésben az intecessio és a ius agendi cum plebe kapcsolta igényel önálló vizsgálatot. Részletes elemzésre tarthat számot az ismert Livius-hely. (Liv. 3.71.5.) 8 A kifejezetten Liviusszal foglalkozó elemzések is csak egy-egy részterületet fognak át, de ezek sem jogi munkák. Vö. GAST Die zensorischen Bauberichte und bei Livius und die römischen Bauinschriften, Göttingen, 1965 (továbbiakban GAST), FRACCARO P.: Catone il censore in Titio Livio, Roma, 1934 2

Mindezek érlelték meg jelen témaválasztásomat, mely a vizsgált forrásban fellelhetı és az állami vagyont érintı szerzıdések elemzését kívánja elvégezni. Az állami vagyon alatt a római állam, mint a senatus és nép közössége (SPQR), tehát az egész közösség vagyonát értem. Ide tartoznak tehát az egész közösség tulajdonában lévı ingatlanok és ingóságok egyaránt. Nem képezi az elemzésem tárgyát a magántulajdonban ill. az egyes városi közösségek tulajdonában lévı vagyonokra kötött szerzıdések. Nem képezi továbbá jelen elemzés tárgyát a nemzetközi szerzıdések vizsgálata sem, mivel ezek ugyan érinthették az állami vagyont - elsısorban annak bevételi oldalát - de ez csak közvetett kapcsolatot jelentett, mivel ezen szerzıdések elsıdleges célja a külpolitikai célok elérésének biztosítása volt. A vizsgálattal kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy mivel Livius nem jogi munkaként írta meg mővét, ezért számítanunk kell arra, hogy az általa szolgáltatott információ mennyisége nem teljes, annak minısége pedig nem tökéletes. Ez azzal a következménnyel jár, hogy más forrásokat is meg kell vizsgálnunk, melyek vagy megerısítik vagy cáfolják a liviusi állításokat, tehát az összehasonlító módszer és a kritikai szemlélet nélkülözhetetlen. Az ellenırzéshez részben jogi, részben irodalmi és epigráfiai források használhatóak. A jogi források elsısorban a klasszikus és a jusztiniánuszi magánjogra vonatkoznak és csak kisebb részben a közjogra, ezért ezek felhasználásánál mindig figyelembe kell venni a magánjog és a közjog eltérı mőködési elveit. Ennek hiányában abba a hibába eshetünk, hogy magánjogi elveket vetítünk át (vagy vissza) a közjogi viszonyokra. A közjogi forrásoknál pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ezen források keletkezési idejére már megváltozott államberendezkedés hatásait sem. Az irodalmi források közül összehasonlítás céljára elsısorban azok használhatók fel, melyek a köztársaság idején keletkeztek, hiszen ezek mentesek a késıbbi esetleges visszavetítésektıl. Az epigráfiai források feltétlenül hitelesnek tekinthetık, ezek azonban a történelem viharai miatt csak kis részben állnak rendelkezésünkre és általában ezek is a késıbbi korokból származnak. 9 Ami az állami vagyonnal kapcsolatos szerzıdésekre vonatkozó kutatásokat illeti, itt már találunk jogi feldolgozásokat. Mivel a római állam által kötött szerzıdések a közjog 9 Például GAST a Liviusnál fellelhetı censori építési jelentéseket vizsgálta feliratos emlékek alapján, de megállapította, hogy korabeli feliratok nem állnak rendelkezésre, így a legközelebbi, a Kr. e. I. századból származó feliratokat használta fel. Vö. GAST 84.o. Bei einem Vergleich muß zunächst berücksichtigt werden, daß die Projekte der Bauberichte im Durchschnitt etwa 150 Jahre älter sind als die der Inschriften. Feliratos emlék igazolja viszont Livius tudósítását a bacchanáliákkal kapcsolatban hozott senatus consultumról. (CIL I.2.581. ill. Liv. 39.18.) MEYER viszont - bár szintén késıbbi, de mégis korabelinek minısíthetı - feliratos emlékekkel vetette össze Livius munkáját. Ez alapján azt állapította meg, hogy az általa elemzett történelmi eseményeket nem, de például a bacchanáliák ügyében hozott senatus consultum szövegét - rövidítve ugyan - de 3

területére tartoznak, ezért elsısorban a római közjoggal foglalkozó kutatóktól ill. munkákból remélhetünk információt, bár helyenként magánjogi elemzésekben is találhatunk utalásokat. Ezeket két csoportra oszthatjuk, az egyik az általános közjogi munkák, a másik pedig az egyes jogintézmények feldolgozását célzó mővek. A római jog kutatói közül a közjoggal azonban általában kevesen foglalkoznak. Hazánkban a korábbi idıkbıl ÜRÖGDI György volt, aki részletesebben foglalkozott a publicanusokkal. 10 A kortárs kutatók közül ZLINSZKY János nevét kell megemlíteni, aki nemcsak a jogi oktatásban szorgalmazta a közjog megismertetését, de - számos cikke mellett - egy átfogó, az érdeklıdés felkeltését célzó könyvet is szentelt a témának. 11 EL-BEHEIRI Nadja kutatási témája a cenzorok mőködése, de inkább az államszervezeti szempontból végez elemzéseket, a cenzori szerzıdéseket nem részletezi. 12 GEDEON Magdolna pedig a római társadalmi élet szerves részévé vált cirkuszi játékok jogi elemzése kapcsán érinti a közjogot. 13 Mellettük még az alapvetıen magánjoggal foglalkozó JAKAB Éva és FÖLDI András egyes írásaiban jelenik meg a római közjog, általában az általuk feldolgozott témákhoz kapcsolódó kitekintésként. 14 Az idegen nyelvő irodalomból német nyelvterületen több nagyobb összefoglaló munka keletkezett, melyek kisebb-nagyobb részben tartalmaznak utalásokat a vagyoni szerzıdésekre is. Elsıként Theodor MOMMSEN nevét kell megemlítenünk, akinek Römisches Staatsrecht c. munkája a mai napig értékes és jól használható szekunder irodalom, még ha egyes kijelentéseit azóta a tudomány részben vagy egészben meg is haladta, ténymegállapításai és a primer források átfogó ismerete nélkülözhetetlenné teszi ezen mővet a mai kutató számára. A munkában több helyen és részletesen elemzi az állami szerzıdéseket. Szintén jól használható Otto KARLOWA Römische Rechtsgeschichte c. munkája, melyben a cenzorokkal kapcsolatban részletesebben is kitér az állami szerzıdések szabályaira. Ulrich von LÜBTOW mégis hitelesen adja vissza Livius. Vö. MEYER, Ernst: Die römische Annalistik im Lichte der Urkunden, ANRW 2., Walter de Gruyter, Berlin-New York, 1972, 970.-986. o. (továbbiakban MEYER Urkunden) 10 ÜRÖGDI György: A publicanusok, Antik Tanulmányok, 25/1 (1968) (továbbiakban ÜRÖGDI A publicanusok) 11 ZLINSZKY János: Ius publicum - Római közjog, Osiris-Századvég, Budapest, 1994 12 El-BEHEIRI Nadja: Die römische Zensur - Ein entwicklungsgescheschichtlicher Abriss, Acta Ant. Hung. 44, 2004 47-98.o., El-BEHEIRI Nadja: A római censorok szerepe a res publica államrendszerének kiépítésében, Jogtörténeti Szemle, 2005/1, 1.-7.o. 13 GEDEON Magdolna: Az antik Róma sportjoga, Novotni Kiadó, Miskolc, 2005 (továbbiakban GEDEON) 14 JAKAB Éva: Stipulationes aediliciae (A kellékhibákrét való helytállás kialakulása és szabályai a római jogban) Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, Acta Jur. Et Pol. Tomus XLIV., Fasc. 7., Szeged, 1993, (továbbiakban JAKAB), FÖLDI András: Bankárok az ókori Rómában (A receptum argentarii egyes kérdései), Acta Fac. Pol.-Iur. Univ. 33., Budapest, 1991-1992, 223-228.o. (továbbiakban FÖLDI Bankárok) és FÖLDI András: A hajófuvarozásra vonatkozó közjogi szabályok fejlıdése a római jogban, Acta Fac. Pol.-Iur. Univ. 32., Budapest, 1990, 9-39.o. (továbbiakban FÖLDI Hajófuvarozás) 4

Das römische Volk c. munkájában egy egész fejezetet szentel az állami vagyonjognak, 15 igaz ezen belül leginkább az állami földek helyzetével foglalkozik. Az utóbbi idıkben Wolfgang KUNKEL Staatsordnung und Staatspraxis der römischen Republik c. munkája tekinthetı jelentıs összefoglalásnak. Ebben is a cenzorokkal foglalkozó részben találhatunk kicsit bıvebb elemzést a választott témában. A legújabb összefoglalás Michael RAINER tollából 16 jelent meg, ez azonban inkább az államszervezet kérdéseivel foglalkozik, az állami szerzıdésekkel nem. Ezen nagyobb lélegzető munkákon kívül számos kutató foglalkozott egy-egy részletével az általam választott témának. Ezek egy része kifejezetten a közjogi szerzıdéseket elemzi (MOMMSEN, 17 PERNICE 18, WINKEL 19 ), míg másik része egy-egy magánjogi téma elemzésénél kerül a közjoggal kapcsolatba (LÜBTOW, 20 KAUFMAN 21 ). Angol nyelven viszonylag kevesen foglalkoznak római közjoggal, közülük kiemelkedik BRUNT neve, aki a közmunkákat elemzi, 22 de csak a principatus korától. Ugyanaz mondható el SIRKS-rıl is, aki a gabonaellátás állami feladatát mutatja be, sajnos a köztársasággal csak nagyon röviden foglalkozva. Franciául is találhatunk olyan munkákat, melyek vagy kifejezetten közjogi témában jelentek meg (RUBAN, 23 MIGNOT 24 ) vagy legalább részben érintik a közjogi szerzıdéseket. Olaszul már bıségesebben áll szekunder irodalom rendelekezésünkre. Ezek nagyobb része ugyan általános jellegő és az államberendezkedéssel foglalkozik (DE MARTINO 25 ), egy része viszont kifejezetten közjogi szerzıdésekkel 15 LÜBTOW, Ulrich von: Das römische Volk, Vittorio Klostermann, Frankfurt am Main, 1955 (továbbiakban LÜBTOW Volk) Sechtes Kapitel: Volksvermögensrecht címmel. 16 RAINER, Michael J.: Römisches Staatsrecht, Wissentschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 2006 (továbbiakban RAINER Staatsrecht) 17 MOMMSEN, Theodor: Die römischen Anfänge von Kauf und Miete, ZSS 6 (1885) 260.-275.o. (továbbiakban MOMMSEN Anfänge) 18 PERNICE, Alfred: Parerga II, Beziehungen des öffentilichen römischen Rechts zum Privatrechte ZSS 13 (1884) 1-135.o. (továbbiakban PERNICE Parerga II.) 19 WINKEL, Laurens: Mandatum im römischen öffentlichen Recht? (in: Mandatum und Verwandtes, szerk.: D. Nörr, S. Nishimura) Springer-Verlag, Berlin-Heidelberg, 1993, 53.-66.o. (továbbiakban WINKEL) 20 LÜBTOW, Ulrich von: Catos leges venditioni et locationi dictae, in: Gesammelte Schriften, Abteilung I: Römisches Recht (3), Schäuble Verlag, Reinfelden-Freiburg-Berlin, 1989, 1.-263.o. (továbbikaban LÜBTOW Cato) 21 KAUFMANN, Horst: Die altrömische Miete, Böhlau Verlag, Köln-Graz, 1964 (továbbiakban KAUFMANN) 22 BRUNT, P. A.: Free Labour and Public Works at Rome, JRS 70 (1980), 81.-100.o. (továbbikaban BRUNT Public Works) 23 RUBAN, Ernest-Joseph-Jean: Des ventes aux encheres publiques, Eugen Lafoye, Vannes, 1885 (továbbiakban RUBAN) 24 MIGNOT, Adrien: L expropriation pour cause d utlite publique et de la confiscation en droit romain, Imprimerie des Ecoles Henri Jouve, Paris, 1886, (továbbiakban MIGNOT) 25 DE MARTINO, Francesco: Storia della constitutione Romana I.-V. kötet, Casa Editrice Dott. Eugenio Jovenne, Napoli, 1972 5

foglalkozik (TRISCIUOGLIO, 26 PALMA, 27 CIMMA, 28 BODEI GIGLIONI 29, DE RUGGERIO 30 ). A jogi elemzésekkel kapcsolatban általában azonban az figyelhetı meg, hogy azok leginkább a principatus korától kezdik az elemzést és általában csak röviden (ritkábban pedig sehogy sem) utalnak a köztársaság korára, bár ez a választott címbıl nem mindig derül ki (pl. BRUNT, 31 SIRKS 32 ). Ez a hozzáállás általában a források (elsısorban a jogi források) hiányával magyarázható. Ennek ellentettjére is találunk azonban példát, mint ROSTOWZEW munkájában, mely a címe szerint csak a császárkorral foglalkozna, mégis tekintélyes bevezetıben elemzi a köztársaság kori elızményeket. 33 A fentiek alapján általánosságban nemcsak azt állapíthatjuk meg, hogy Livius munkája nem került jogi szempontból részletes elemzésre, de azt is, hogy a római állam vagyonjogi szerzıdései sem. A kutatás ebben a kérdésben inkább az egyes szerzıdések elemzésére koncentrálódik. Megfigyelhetık ezek körében ún. kedvenc témák, melyeket több kutató is elemzett: ide sorolható a közjogi locatioconductio témaköre és a publicanusok tevékenysége. Ezek részletesen feldolgozottnak tekinthetık. Más témák viszont - annak ellenére, hogy például Liviusnál ezekre is bıségesen áll rendelkezésre forrásanyag, mint például a kölcsön esetében - mégsem kerültek ilyen részletesen feldolgozásra. Mindezek mindkét oldalról alátámasztják témaválasztásom helyességét, hiszen az egyértelmően hiányt pótol a mind hazai kutatások területén, mind nemzetközi téren. A következıkben Livius mővét tehát abból a szempontból elemzem, hogy milyen információkat nyerhetünk a római államnak saját polgáraival (azok társaságaival) illetve az idegenekkel kötött az állami vagyonra vonatkozó szerzıdésekrıl. Az elemzést elsısorban a ténylegesen rendelkezésre álló anyagból, tehát a fennmaradt könyvek anyagából végzem. A csak összefoglalókban fennmaradt részeket akkor és annyiban elemzem, ahol ez 26 TRISCIUOGLIO, Andrea: SARTA TECTA, ULTROTRIBUTA, OPUS PUBLICUM FACIENDUM LOCARE Sugli applati relativi alle opere pubbliche nell eta repubblicana e augustea, Casa Editrice Jovene, Napoli, 1998, (továbbikaban TRISCIUOGLIO) 27 PALMA, Antonio: Le curae pubbliche, Studi sulle strutture amministrative Romane, Jovene Editore, Napoli, 1991, (továbbiakban PALMA) 28 CIMMA, Maria Rosa: Ricerche sulle sociéta di pubblicani, Dott. A. Giuffré Editore, Milano, 1981 (továbbiakban CIMMA) 29 BODEI-GIGLIONI, Gabriella: Lavori pubblici e occupatione nell antichitá classica, Casa Editrice Pátron, Bologna, 1974 30 DE RUGGERO, Ettore: Lo stato e le opere pubbliche in Roma antica, Fratelli Bocca Editori, Torino, 1925 31 BRUNT Public Works 32 SIRKS, Boudwin: Food for Rome, J.C. Gieben, Amsterdam, 1991(továbbiakban SIRKS) 33 ROSTOWZEW, M: Geschichte de Staatspacht in der römischen Kaiserzeit bis Diokletian, Dieterische Verlagsbuchhandlung, Leipzig, 1902 (továbbikaban ROSTOWZEW Staatspacht) 6

kiegészítésként szükséges. Nem kitőzött célom a mő filológiai, lingvisztikai elemzése, hiszen ezek a kérdések a társtudományok feladatát képezik és azok jól feldolgozottak, mint ahogy általában nem célom a történelemtudomány szempontjából történı elemzés sem. 34 Mindezektıl függetlenül - bár a római joggal foglalkozók körében a mő jól ismert - szükségesnek látom néhány bevezetı gondolat közreadását Liviusról és munkájáról. 34 Fontosnak tartom azonban néhány a jelentısebb munka megemlítését. Az elsı általam ismert ilyen elemzés a kora újkorban ANNOTATIONES IN TITUM LIVIUM címmel jelent meg 1587-ben HENRICUS GLAREANUS szerkesztésében. (ANNOTATIONES IN TITUM LIVIUM /szerk: Henricus Glareanus/ Francofurti ad Moenum, MDLXXXVIII) Ebben több szerzı is elemzi a mővet ( ex variis autorum sciptis collectae ), de annak mindig csak egy-egy részét. (pl. az elsı és második pun háborút vetik össze, vagy azt vizsgálják, hogy Tarquinius Suberbus fia vagy unokája volt-e Priscusnak stb.) Ugyanebben a munkában találunk összehasonlító elemzéseket is, melyek Liviust vetik összeg Polybiusszal, Gelliusszal, Varróval. Átfogó filológia elemzést nyújt WACHENDOLF: OBSERVATIONES LIVINIAE c. munkájában 1864-ból. A téma a XX. században sem került ki az érdeklıdés középpontjából, erre szép példa Erick BURCK 80. születésnapjára 1981- ben LIVIUS WERK UND REZEPTION címmel megjelent tanulmánykötet, melyben szintén számos elemzést találhatunk. (Livius -Werk und Rezeption Festschrift für Erich Burck zum 80. Geburtstag /szerk.: Eckard Lefevre und Eckart Olshausen/, Verlag C.H.Beck, München, 1983) Szintén a múlt század nyolcvanas éveiben jelent meg egy átfogó filológiai elemzés az elsı 10 kötetrıl GUTBERLET tollából (GUTBERLET, Dagmar Die erste Dekade des Livius als Quelle zur gracchisen und sullanischen Zeit, Hildesheim, 1985) Az angolszász irodalomban inkább részelemzéseket találunk, például SMITH Scipio Africanusról és az afrikai átkelésrıl írt Ph.D. dolgozatot, mely késıbb publikálásra is került (SMITH, Philip J.: Scipio Africanus & Rome s Invasion of Africa, Montreal, 1993, továbbiakban SMITH) A két legjelentısebb munka azonban OGILVIE és BRISCOE nevéhez főzıdik, akik összesen három lexikonban foglalták össze a liviusi mővet: OGILVIE az elsı öt könyvet, (OGILVIE, Robert M.: A Commentary on Livy Books 1-5, At The Clarendon Press, Oxford, 1965, továbbiakban OGILVIE),míg BRISCOE két kötetben a 31-33. ill. 34.-37. könyveket dolgozta fel. (BRISCOE, John: A Commentary on Livy Books XXXI-XXXIII, At The Clarendon Press, Oxford, 1973, továbbiakban BRISCOE I., és BRISCOE, John: A Commentary on Livy Books XXXIV-XXXVII, At The Clarendon Press, Oxford, 1981, továbbiakban BRISCOE II.) Ezt egészítette ki OKLEY, aki a 6.-10. könyveket dolgozta fel (OKLEY, Stephen R: A Commentary on Livy Books VI-X, At The Clarendon Press, Oxford, 1977, továbbiakban OKLEY). Ezekben a szerzık az említett könyvekben szereplı legfontosabb kifejezéseket magyarázzák. 7

1.1. Titus Livius élete és munkássága A mő szerzıje általában mint Titus Livius - ritkábban születési helyére utalva mint Titus Livius Patavianus - jelenik meg az irodalomban. Életérıl keveset tudunk, azt is csak utalásokból. A modern irodalom egységes abban, hogy születésének és halálozásának helyét egyaránt az ókori Patavium, a mai Padova városát tartják. Születési idejének általában a Kr. e. 59. évet fogadják el, halálának ideje pedig nem vitatottan a Kr. u. 17. év. 35 Életútjáról - ha lehet így fogalmazni - még kevesebbet, szinte semmit sem tudunk. Alsóbb iskoláit nyilvánvalóan szülıvárosában végezte el, 36 de nincs arra forrás, hogy a kor szokása szerint Aténban vagy más görög városban folytatott volna tanulmányokat, sıt csekély görög tudásából és földrajzi tájékozatlanságából OGILVIE éppen az ellenkezı következtetést vonta le. 37 Ennek azonban ellentmond, hogy mind a retorikában, mint a történelemtudományban jártas volt. 38 Teljességgel hiányoznak a források a katonai és hivatali karrierjérıl is. Visszahúzódása talán a köztársaság utolsó évtizedeinek zőrzavaros közállapotával is magyarázható. A liviusi csataleírásokból OGILVIE arra következtet, hogy Livius a hadseregben sem szolgált, 39 RUTZ ezzel szemben a hadjáratokról szóló leírásait igen izgalmasnak tartja, 40 ami nem feltétlenül cáfolja OGILVIE álláspontját, inkább Livius írói készségét dicséri. Mivel munkája megírásához szükséges források Rómában álltak egyedül teljes mértékben rendelkezésére, ezért feltételezhetı, hogy életének egy jelentıs részét itt töltötte. 41 Miután a birodalom központjában mőködött, nem maradhatott teljes ismeretlenségben, ezért kérdésként merül fel Liviusnak a hatalomhoz való viszonya. Ezzel kapcsolatban, mind a ránk maradt munkájából, mind egyéb forrásokból azt állapíthatjuk meg, hogy Livius erısen köztársaság párti ill. republikánus érzelmő volt. Maga Augustus egy 35 OGILVIE ezt adja meg, de JEROME ettıl 5 évvel eltérı adatokat használ: Kr. e. 64 - Kr.u. 12. Vö. OGILVIE 1.o. 36 OGILVIE 1 o. 37 OGILVIE 1 o. 38 The Loeb Classical Library (továbbiakban: Loeb) Intro. x. o. 39 OGILVIE 2. o. Ennek azonban némileg ellentmond, hogy Livius a katonai témájú leírásait többen is mint hiteles forrást használták fel. Vö. FISCHER, Wolfgang: Das römische Lager insbesondere nach Livius, Verlag B.G. Teubner in Leipzig und Berlin, 1914 SABIN, Philip: The Face of Roman Battle, JRS, 90 (2000) 1.-17.o. 40 RUTZ, Werner: Seditionum procellae - Livianisches in der Darstellung der Meuterei von Opis bei Curtius Rufus (in: Livius Werk und Rezeption, Festschrift für Erick Burck zum 80. Gebursttag (szerk: Eckad Lefévre und Eckard Olshausen) Verlag C. H. Beck, München, 1983 (továbbiakban RUTZ) 399.o....auch die Bilder, die Livius aus dem Feldlager gibt, sind voll von Erregung. 41 OGILVIE 4.o. 8

helyen egyenesen pompeistának 42 nevezte, ami sok mindent elárul. Ebbıl a Tacitustól fennmaradt forráshelybıl tudjuk azt, hogy Augustus nemcsak személyesen ismerte, de baráti viszonyban is voltak, 43 annak ellenére, hogy politikai elképzeléseik nem estek egybe. A baráti viszonyt alátámasztják a mőben található Augustusra vonatkozó egyes utalások is. 44 Ugyanakkor OGILVIE 45 elveti azt, hogy Livius az új rendszer propagandistája lett volna, holott tudjuk, hogy Augustus megpróbált rendszere számára minél több támogatót megnyerni. Magából a mőbıl azonban - talán szándékosan - inkább egy távolságtartó, semleges viszonyra következtethetünk. Livius köztársaság iránti érzelmei visszatükrözıdnek a mő egész hangulatából: a régi idıkbıl származó valós vagy kitalált példák mind a régi rómaiak erkölcsi nagyságát és szerénységét hivatottak alátámasztani. 46 OGILVIE ezt a hozzáállást naivitásnak tartja. 47 Álláspontom szerint ez nem naivitás volt, hanem éppen ez volt Livius elérendı célja a mő megírásával: a régi korok dicsıségét nemcsak bemutatni akarta, de az azok alapjául szolgáló erényt, a rómaiak erkölcsi nagyságát állította példaként saját kora ifjúsága elé. Célja tehát az olvasók nevelése volt. Szép példa a régi kor dicséretére és egyben saját koráról éles kritikát fogalmaz meg, amikor megállapítja, hogy: Liv. 3.20. De akkor még nem uralkodott az isteneknek ez, a mi századunkban szokásos semmibe vevése és nem értelmezte ki-ki a maga módján az esküt, nem a törvényeket formálta a tulajdon képére, hanem a maga életmódját alkalmazta a törvényekhez. 48 Szintén dicséri az ifjak és idısek közötti összhangot egy népgyőlési szavazás során felmerült probléma megoldásával kapcsolatban: 42 OGILVIE 3.o. Augustus called him a Pompeianus, which implied an outspoken and vigorous independence. anélkül, hogy erre forrást megjelölne, azonban Tacitus ezt igazolja. Vö. Tacit. ann. 4.34. 43 Tacit. ann. 4.34. Titus Livius, eloquentiae ac fidei praeclarus in primis, Cn. Pompeium tantis laudibus tulit, ut Pompeianum eum Augustus appelaret; neque id amititiae eorum offecit. 44 Dicséri az augustusi békét: Bis deinde post Numae regnum clausus fuit,... iterum, quod nostrae aetati di dederunt ut videremus, post bellum Actiacum ab imperatore Caesare Augusto pace terra marique parta. (Liv. 1.19.3.) ill. utal Augustusra mint tanúra. Hoc ego cum Augustum Caesarem... se ipsum in thorace linteo scriptum legisse audissem, prope sacrilegium ratus sum Cosso spoliorum Caesarem, ipsius templi auctorem, subtrahere testem (Liv. 4.20.7.), 45 OGILVIE Intro. 2.-3.o. Yet Livy made no unconditional surrender to Augustus court. 46 Utalok arra aközismert történetre, amikor Camillus éppen négy iugerumnyi földjét mővelte amikor megtudta, hogy dictatorrá nevezték ki (Liv. 3.26.8.) majd, miután legyızte az ellenséget, a 16. napon lemondott, holott hat hónapig is hivatalában maradhatott volna (Liv. 3.29.7.). 47 OGILVIE 2. o. Livy s concern for peace and concord, however naive and unrealistic. 48 Liv. 3.20.5. Sed nondum haec quae nunc tenet saeculum negligentia deum venerat, nec interpretando sibi quisque ius iurandum et leges aptas faciebat, sed suos potius mores ad ea accomodabat. 9

Liv. 26.22. Azt, hogy az ifjak centuriája kíváncsi volt az öregek tanácsára, hogy szavazataival kinek juttassa a hatalmat, a mi századunkban teljesen valószínőtlenné tenné az a tiszteletlenség és lenézés, amellyel a gyermekek szüleik iránt viseltetnek. 49 A régi kor erkölcsét dicséri az adott szó betartásának fontossága is: Liv. 10.9. Úgy hiszem, az emberek akkor oly becsületesek voltak, hogy ennyi is kötelezte ıket a törvény megtartására, ma viszont még egy rabszolga is erısebb fenyegetést használ urával szemben. 50 Az akkor ismert világ meghódításával kapcsolatban - melyet egyébként nem ítélt el - helytállóan állapítja meg, hogy végül ez lett a legfıbb oka a köztársaság válságának: Liv. 7.25...nagyon is igaz, hogy csak abban lettünk nagyobbak, amibe belerokkantunk: a gazdagságban és a fényőzésben. 51 Mindezek alapján tehát Livius az augustusi egyeduralmat tényként ugyan elfogadó, de azért nem lelkesedı, alapvetıen köztársasági érzelmő, a régi jog és erkölcsi rend Augustus által célzott helyreállítását viszont lelkesen támogató személy képe alakul ki, aki történelmi munkáját nem öncélból, hanem saját kora társadalmának javítása céljából írta meg. 49 Liv. 26.22.15. Centuriam vero iuniorum seniores consulere voluisse quibus imperium suffragio mandaret, vix ut veri simile sit parentium quoque hoc saeculo vilis levisque apud liberos auctoritas fecit. 50 Liv. 10.9.6. Id, qui tum pudor hominum erat, visum, credo, vinculum satis validum legis: nunc vix serio ita minetur quisquam. A magyar fordítás (B.C.) itt nem pontos, mivel az eredetiben a rabszolga nem szerepel, ezért a mondat második részében inkább a ma senki sem használna komolyan ilyen fenyegetést fordítást kell elfogadnunk. 51 Liv. 7.25.9....adeo in quae laboramus sola crevimus, divitias luxuriamque. 10

1.2. Az Ab urbe condita bemutatása Liviustól ez az egyetlen mő maradt fenn annak ellenére, hogy utalásokból tudjuk, hogy más mőveket is írt, 52 így az abból való idézés is általában csak a szerzı nevével történik. A mő a rómaiak történetét kívánja bemutatni Róma alapításától saját koráig, melyet bevezetıben maga is nehéz feladatként határozott meg. 53 Valójában még ennél is elıbbre nyúlik vissza a történelemben, hiszen a rómaiak álláspontja szerint a rómaiak a Trójából menekültek leszármazottai, tehát neki is ezzel illett történetét elkezdenie, 54 de ettıl a kezdeti és nyilvánvalóan mondai résztıl eltekinthetünk, Livius sem szentel túl sok sort ennek. A mőben az utolsó könyv a Kr. e. 9. évben történt eseményekkel záródik (Drusus halála és temetése 55 ). Már ebbıl is látszik, hogy ez a maga korában is grandiózus vállalkozás volt, összesen 142 könyvbıl állt. 56 Szerkezetén látszik, hogy eleve nagy mőnek volt tervezve, de jól látszik az is, hogy annak megírása során a szerzı már nem tudta megfelelıen kezelni ezt a hatalmas témát. A tervszerőségre utal az, hogy egyrészrıl megpróbált egy-egy könyvbe egész eseményeket felvenni. Például a királyság történelmét egy könyvbe foglalta össze, 57 ill. a késıbbiekben is megpróbált egy könyvben egy vagy több egész évet összefoglalni. A másik bizonyíték a tudatos szerkesztésre az, hogy téma szerint ötös, ill. tízes egységekbe (ún. pentas ill. dekas) szervezıdött a mő. Például a második pun háború története tíz könyvben (XXI.-XXX.) található. Ezzel a tudatos szerkesztéssel magyarázható az is, hogy a meglévı ill. elveszett könyvek sem fejetlenül, hanem egyfajta rendszert alkotva maradtak fenn, ill. vesztek el az idık során. Ez a szerkezet ugyanakkor elárulja azt is, hogy az író nem tudta magát eredeti célkitőzéséhez tartani: az anyag hatalmas mennyiségét nem tudta következetesen az ötös ill. tízes egységekben tartani. Erre legjobb példa a polgárháború története, mely szintén egy egységet képezett és amely a CIX-CXVI. könyvekben kapott helyet, 58 azaz nyolc könyvben, 52 Sen. epist. 100.9. Nomina adhuc T. Livium, scripsit enim et dialogos, quos non magis philosophiae adnumerare possis quam historiae, et ex professo philosophiam continentis libros. További hivatkozások: Sen. contr. 9.1.14., 9.2.26., Quint. inst. orat. 1.7.24., 8.3.53., 9.4.74., 10.1.39., 10.1.101. 53 Liv. pr. 4. Res est praetra et immensi operis. 54 Liv. 1.1.1. 55 Liv. per. 142. 56 Livius korában könyv (liber) alatt egy tekercs papiruszt értettek, melyre kb. 60 gépelt oldalnyi szöveg fért el. Vö. ADAMIK Tamás: Római irodalom az archaikus korban, Seneca Kiadó, 1993 (továbbiakban:adamik 18.o.) 57 Ugyanez az idıszak például Dionysiusnál négy könyvet igényelt. Ld. Dion. 1.-4. könyvét. 58 Itt a Kr. e. 51-44-ig tartó nyolc év eseményeit tárgyalja, amelyeket az egységes téma miatt párhuzamosan szokásos a Polgárháborúról szóló nyolc könyvnek is nevezni. 11

tehát itt már nem mőködött a fenti ötös rendezı elv. Jól látszik az is, hogy ahogy az író közeledett saját korához, úgy növekedett a rendelkezésére álló információ mennyisége: míg a királyság majd 250 éves történelmét egyetlen könyvben le tudta írni, addig a második pun háború 18 éve már tíz könyvet igényelt, a polgárháború 8 éve viszont már nyolcat! Késıbb néha még az arány tovább romlott, így egy-egy év leírása egyre több teret igényelt. 59 Talán ez is az oka annak, hogy a mő tulajdonképpen nincs lezárva: a 142 könyv semmiképpen sem felel meg az eredeti rendezı elvnek. Még legalább három (esetleg nyolc) könyv megírásával a mő szerkezete sokkal szabályosabb lett volna. Nem tudjuk annak okát, hogy - noha az utolsó tárgyalt évhez képest még 26 évet élt a szerzı - miért nem folytatta a munkát, vagy esetleg utólag miért nem szerkesztette át legalább az utolsó éveket, hogy ezzel teljesessé tegye a mővet. OGILVIE a szabálytalan szerkezetet azzal magyarázza, hogy eredetileg csak az augustusi hatalom megszilárdításáig (Kr. e. 28.) tervezte megírni a mővet 60, majd ezt valamilyen ismeretlen okból késıbb mintegy novellaként folytatta Kr. e. 9-ig, de ez önmagában még nem ad magyarázatot a szabálytalan szerkezetre. Az egyetlen logikus magyarázat a torzó formára az, hogy azt feltételezhetıen egészen haláláig írta, így tulajdonképpen történetíróból krónikássá változott saját korának eseményei megörökítése során és a Kr. u. 17-ben bekövetkezett halálakor már csak pár év hátránya volt, ami történelmi távlatokban elhanyagolható. Ennek ellenére Livius munkájának jelentısége vitathatatlan. Ugyan nem ı volt az elsı és nem is az utolsó, aki Róma történetét megírta, de mindenképpen a jelentıs történetírók közé sorolhatjuk. 61 Ennek csak egyik oka lehet az, hogy a köztársaság korának teljes történelmét megírta, míg vetélytársai csak rövidebb szakaszokkal foglalkoztak vagy azért mert korábban éltek vagy azért mert csak azt tartották érdekesnek. 62 A siker titka sokkal inkább magában a mőben keresendı: mondanivalója nem a tények száraz leírása, de nem is parttalan és öncélú kiszínezés. Livius zsenialitása éppen ebben rejlik: úgy tudta az évszázadok történetét elmesélni, hogy a tényeknél marad, de az olvasó figyelmét mégis végig fenn tudja 59 Erre példa, hogy Kr. e. 43. év csak öt és fél könyvben fért el! Vö. Liv. per. 118.-123. 60 OGILVIE Intro. 2 o. Livy s first objective had been the conclusion of the Civil Wars and the restoratoin of domestic peace under victorious aegis of Octavian.. Azonban megállapíthatjuk, hogy ez sem adott volna szabályos szerkezetet: a Kr. e. 28. év a CXXXIV könyvben került leírásra, tehát ez csak még egy további könyvvel kiegészítve adott volna szabályosabb szerkezetet. 61 SMITH 3.o. Titus Livius was one of Rome s premier historians classed in a rank equal to (or possibly just below) Tacitus. 62 Az ún. korai annalisták (bemutatásukra jelen fejezetben késıbb kerül sor) általában elnagyolták a mitikus kezdetek és saját koruk közötti idıszakot, Coelius pedig például csak a második pun háború történelmét írta meg. 12

tartani. A mő még életében sikert aratott, amit az ifjú Plinius 63 és Seneca 64 késıbbi tudósításai bizonyítanak. Sikerét jelzi az is, hogy hamarosan már hivatkoztak is rá: Plutarchos (Kr. u. 45-120) már több helyen is forrásként jelölte meg a mővet. 65 Sikerének további - talán még fontosabb - bizonyítéka az, hogy már a Kr. u. I. században kivonatok (ún. periochae) készültek a mőbıl. 66 Ezek oktatási célból röviden, néhány mondatban foglalták össze egy-egy könyv eseményeit. Az, hogy a munkát oktatási célra is felhasználták, mindenképpen pozitív minısítést jelent. A kivonatoknak köszönhetıen a teljes mő - mindössze két könyv kivételével 67 - tartalma megırzıdött a mai napig. Mindez sajnos már nem mondható el a mő egészérıl: a 142 könyvbıl - talán a kivonatok miatt is - csak 35 érdekesebb marad fenn 68 : ezek az I.-X. (a királyság és a korai köztársaság története), és XXI.-XXX. könyv (a második pun háború története) és ehhez kapcsolódóan a XXXI.-XLV. könyvek (az elsı keleti hódítások története), bár ezek közül kettı (XLI. és a XLIII.) már töredékes. Az eredeti mővet egészíti ki további két forrás: az egyik Magnus Aurelius Cassiodorius senator által írt Krónika, mely az emberiség történetét írja le Ádámtól Kr. u. 519.-ig. A mőben a Tarquiniusok előzésétıl az actiumi csatáig terjedı idıhöz Liviust használta forrásként, így ez is segítséget jelent az eredeti mő rekonstruálásához. 69 A másik forrás egy Oxyrhynchusban, 1903-ban felfedezett papirusztekercs, melyben ugyan nem az eredeti mő található, de áttételesen szintén tartalmaz arra utalásokat. 70 Tekintettel arra, hogy jelenleg is folynak ásatások Herculaneumban a Villa dei Papiri könyvtárában, ahol a feltételezések szerint Livius teljes munkája is megtalálható volt, ezért nem kizárt, hogy a liviusi mő újabb - eddig ismeretlen - könyveit sikerül a jövıben rekonstruálni. 71 Néhány szót érdemes ejtenünk a liviusi munka áthagyományozásáról is. Bár az antik Rómában egyfajta tankönyvvé vált a mő, ez a szerepe nem szőnt meg a birodalom bukásával sem. Ezt bizonyítja, hogy számos középkori kézirata maradt fenn, a legkorábbi a veronai a IV. 63 Plin. epist. 2.3.8. Titi Livi nomine gloriaque... 64 Sen. epist. 100.9. Nomina adhuc T. Livium... 65 Plut. Cam. 6.2., Plut. Cato 16.4., Plut. Luc. 5.7., 18.7., 21.8., 28.7., 31.8., Plut. Sulla 6.10. 66 ADAMIK 18.o. 67 A CXXXVI és CXXXVII. könyveknek az összefoglalói is elvesztek. 68 Már MACCHIAVELLI is panaszkodott a mő töredékességére. Vö. MACHIAVELLI, Niccoló: Beszélgetések Titus Livius elsı tíz könyvérıl, in: Niccoló Macchiavelli mővei /ford: Lontay László/ Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978, (továbbiakban MACHIAVELLI Beszélgetések) I. Könyv Bevezetés 92.o. Titus Livius azon könyvei alapján, melyeket a gonosz korok nem kaparintottak el tılünk... 69 Ld. Loeb Intro. xix. 70 Ld. Loeb Intro. xvii. 71 Az ásatásokról és Livius munkájáról bıvebben ld. Http://www.mult-kor.hu/nyomtatás.php?article=9106 (2005.02.08.) 13

századból, de a X.-XIII. század között Párizstól Uppsaláig sok helyen megırzésre került. 72 A liviusi Róma-kép a fentiek miatt mélyen beépült az egyetemes európai kultúrába, amit többek között számos jól ismert képzımővészeti alkotás is bizonyít. 73 Livius munkáját már Machiavelli is ismerte, ahhoz nemcsak jegyzeteket írt, de az elsı tíz könyv alapján - az abban felhozott példákat saját korának eseményeivel is kiegészítve - önálló mővel is írt. 74 Ennek bevezetıjében kiemeli, hogy saját korának politikusai nem ismerik igazából a történelmet 75 ezért követnek el hibákat. A liviusi mő általam használt kiadása a The Loeb Classical Library sorozatban megjelent bilingvis kiadása, 76 mely egyben összeveti a mő különbözı forrásaiban lévı szövegeltéréseket is ill. tartalmazza a fent hivatkozott két kiegészítı forrást is, valamint számos kritikai észrevételt is tartalmaz, így jelen vizsgálat számára teljesnek tekinthetı. Magyar nyelven eddig két kiadást ért meg, az általam használt, a Bibliotheca Classica négy kötetes kiadása. 77 72 Ld. Loeb Intro. xxxvi. 73 A teljesség igénye nélkül, Jaques-Louis David: A Horatiusok esküje, 1795, Museé du Louvre Paris, Nicoles Poussin: A szabin nık elrablása (1637-38), Museé du Louvre, Paris 74 Machiavelli Beszélgetések 75 Macchiavelli Beszélgetések I. Könyv, Bevezetés 92.o. 76 Fordították: B. O. FOSTER (I.-X., XX.-XXI.), F. G. MOORE (XXIII.-XXX.), E. T. SAGE (XXXI.-XLII.), A. C. SCHLESINGER (XLII.-XLV.) 77 Fordította I.-IV. könyveket KISS Ferencné, a többit MURAKÖZI Gyula. A továbbiakban eltérı megjelölés hiányában a latin idézetek a Loeb kiadásból, míg a magyar idézetek a BC-ból származnak. 14

1.3. Livius mint történetíró Mivel Livius történetíró volt, ezért röviden foglalkoznunk kell módszerével is, mivel munkáját forrásként szeretnénk felhasználni, ezért nem mellékes, hogy mennyiben minısíthetjük azt hitelesnek, milyen a mő forrásértéke? Magából a mőbıl az derül ki, hogy Livius a teljességre törekedett: Liv 7.6. Én a magam részérıl nem sajnálom a fáradságot, ha meg kell találni az igazsághoz vezetı biztos utat. 78 Ezért sokszor több forrást is megjelölt, ha azok ellentétesek voltak. 79 Ilyenkor ismertetve az ellentmondást vagy állást foglalt az egyik mellett, 80 vagy ha maga sem tudott dönteni, akkor nyitva hagyta a kérdést, 81 de olyanra is találunk példát, amikor az olvasóra bízta a döntést. 82 Livius több utalásából is egyértelmő, hogy maga is tisztában volt a forrásai megbízhatatlanságával, 83 melyek egyik oka az idıbeli távolság 84 volt. Liv. 2.21 Oly sok az idırendi tévedés, annyira különbözı a fıtisztviselık névsora, hogy nem lehet megállapítani: melyik consul ki után következett, vagy hogy egyikmásik esztendıben mi zajlott le, mert oly messze esnek tılünk idıben nemcsak az események, hanem maguk a történetírók is. 85 78 Liv. 7.6.6. Cura non deesset, si qua ad verum via inquirentem ferret; 79 Liv. 4.20.8. Quis ea in re sit error, quod tam veteres annales quodque magistratuum libri, Liv. 8.26.6. Haud ignarus opinionis alterius, ill. Liv. 26.49.2. Aeque et alia inter auctores discrepant., Liv. 27.27.13. Ut omittam alios, Coelius triplicem gesta rei commemorationem ordine edit: 80 Liv. 2.41.11. Invenio apud quosquam, idque propius fidem est, 81 Liv. 2.21.4. Tanti errores implicant temporum aliter apud alios ordinatis magistratibus ut nec qui consules secundum quos, nec quid quoque anno actum sit in tanta vetustate non rerum modo sed etiam auctorum digerere possis., Liv. 4.20.8....existimatio communis omnibus est., Liv. 4.23.3. Sit inter cetera vetustate cooperta hoc quque in incerto positum, Liv. 7.6.6....nunc fama rerum standum est, ubi certam derogat vetustas fidem..., Liv. 26.49.3....adeo nullus mentiendi modus est., Liv. 27.27.12-14. Marcellus Kr. e. 208-ban bekövetkezett haláláról három egymástól eltérı forrását is említi. 82 Liv. 4.20.8. 83 Liv. 26.49.3...adeo nullus mentiendi modus est... 84 Liv. 3.5.12 Difficile ad fidem est in tam antiqua re..., Liv. 4.23.3. Sit inter cetera vetustate cooperta hoc quque in incerto positum. 15

A legısibb idıkre vonatkozó források megsemmisülésének másik oka a Kr. e. 390. évben bekövetkezett gall pusztítás 86 volt, melynek hatásáról Livius így emlékezik meg: Liv. 6.1....olyan eseményeket, amelyek a múlt ködébe vesznek, egyrészt régiségük miatt,... másrészt mert abból a korból csak elvétve akad valamelyes rövid feljegyzés -... még ha volt is ilyesmi - a fıpapok feljegyzései s egyéb állami vagy magánjellegő okmányok - annak java a Várossal együtt a lángok martaléka lett. 87 De ez után már kedvezıbb lett a helyzet, mivel a várost többé nem érte idegen pusztítás: Liv. 6.1. De azt, hogy újjászületése után mi történt vele, mikor mintegy saját gyökereibıl sarjadt új, még ragyogóbb és termékenyebb létre, mit élt át háborúban és békében, azt sokkal több forrás alapján, sokkal megbízhatóbban tudom elmondani. 88 De mit is használt valójában forrásként? Liviust a tudomány - talán meglepı módon - már nem sorolja az ún. annalisták közé, ami azért meglepı, mivel Livius szerkesztési módszere kifejezetten az annalista hagyományokra épül: nevezetesen évek szerint halad a római történelemben. 89 Bár a római történetírás kezdetei (is) a homályba vesznek, de ezek a kezdetek egyértelmően az ún. annales maximi-hez kapcsolódnak. Ezek eredete ugyan nem ismert, de alappal feltételezhetjük, hogy már a királykorban is a pontifexek, mint egyedüli írástudók, készítettek valamilyen feljegyzéseket, 90 bár ezeknek mára semmi nyoma sem maradt. A változást a köztársaság hozta meg, amikor a a tisztségviselık személyében 85 Liv. 2.21.4. Tanti erroes implicant temporum aliter apud alios ordinatis magistratibus ut nec qui consules secundum quos, nec quid quoque anno actum sit in tanta vetustate non rerum modo sed etiam auctorum digerere possis. 86 Liviushoz hasonlóan Plutarchos is megemlíti, mint a forrásvesztés fı okát. Vö. Plut. Numa 1.1. 87 Liv. 6.1.2....velut quae magno ex intervallo loci vix cernuntur, tum quod parvae et rarae per eadem tempora litterae fuere, una custodia fidelis memoriae rerum gestarum, et quod, etiam si quae in commentariis pontificum aliisque publicis privatisque erant monumentis, incensa urbe pleraque interiere. 88 Liv. 6.1.3. Clariora deinceps certioraque ab secunda origine velut ab stirpibus laetius feraciusque renatae urbis gesta domi militiaeque exponentur. 89 A másik kedvelt módszer volt, amikor egy-egy kiemelkedı személyiség életútján (res gestae) keresztül mutattak be egy adott korszakot. Például Cato Origines elsı könyve: res gestas regum populi Romani (Corn. Nepos 24.3.3.), ugyanerre utal még Cicero is...oratio populi Romani originum... (Cic. rep. 1.12.3.), ehhez hasonlóan Cornelius Nepos De viris illustribus munkája is ide tartozik. A harmadik módszer két különbözı, de egyaránt kiemelkedı személy életútját állítotja párhuzamba (paralellae). Ennek legismertebb képviselıje Plutarchos (Kr. u. 45-120) 90 Például jogi kérdésekben, aminek nem mond ellent, hogy az ısi idıben a szóbeli forma adta a jog kötelezı erejét. Vö. ZLINSZKY János: Ius privatum - Római magánjog, Osiris Kiadó, Budapest, 1998 (továbbiakban 16

bekövetkezı szükségszerő évenkénti változás szükségessé tette az állam mindenkori vezetıinek nyilvántartását. Ehhez használták fel (vagy alakították ki) azt a szokást, hogy egy fehér táblára a pontifex feljegyezte az arra az évre megválasztott vezetıket is, majd utána az év során a fontosabb eseményeket is. 91 Ezeket a feljegyzéseket tabula pontificis maximi vagy tabula annalis 92 néven ismerjük. 93 A feljegyzések ezekben idırendben kerültek felvételre, de ezek eredeti pontos célja nem ismert, az azonban kizárható, hogy már ekkor a történetírás lett volna a cél, 94 annak ellenére, hogy - ezen feljegyzések késıbbi felhasználása alapján - WIEACKER a pontifexeket tartja a római történetírás atyjainak. 95 A feljegyzések kezdetben valószínőleg csak azt célt szolgálták, hogy szokatlan természeti események (pl.: nap 96 - ill. holdfogyatkozások, 97 heves esızések, 98 villámcsapások, 99 kızáporok, 100 áradások, 101 tőzvészek, 102 havazás és fagy, 103 heves viharok, 104 de még az egérrágás 105 is) illetve a normálistól eltérı állatok 106 vagy emberek 107 születésének, továbbá az éhínségek 108 és járványok 109 feljegyzésével a pontifexek jobban el tudják vallási feladatukat végezni. 110 Késıbb ez kibıvült azzal, hogy feljegyezték nemcsak a természeti eseményeket, de a fıbb állami eseményeket is: hadjáratokat, diadalmeneteket, majd még késıbb a belpolitikai eseményeket (pl. választásokat, törvények elfogadását, jelentısebb pereket, a gabona árát stb.) ZLINSZKY Ius priv.) 56. (51.o). Vagy szakrális ügyekben: szokatlan égi jelenségek és az azokra adott válaszok feljegyzése segíthetett a késıbbi esetekben. 91 ADAMIK 70.o. 92 CHICORIUS in: PAULYS 2.HB. 2248.o. 93 De Liv. 6.1.2. in commentariis pontificum 94 CHICORIUS in: PAULYS 2.HB. 2249.o. 95 WIEACKER, Franz: Alrömische Priesterjurisprudenz, (in: Iuris Professio Festgabe für Max Kaser zum 80. Geburtstag) Hermann Böhlaus Nachf. Wien-Köln-Graz, 1986, 347.-370.o. (továbbiakban WIEACKER) 35.o....sie wurden damit bekanntlich die Väter der römischen Geschichtsschreibung. 96 Liv. 37.4., Cic. rep. 1.16.25. 97 Liv. 44.37. 98 Liv. 30.39.5. Saepe comitia indicata perfici tempestates prohibuerunt; 99 Liv. 28.11.4., 30.38.9., 35.21.4., 36.37.3., 41.16.6. 100 Liv. 30.38.9., 36.37.3. 101 Liv. 4.49.2., Liv. 7.3.2., 30.26.5., Liv. 30.38.10., 35.21.5. 102 Liv. 30.26.5. 103 Liv. 5.13.1. 104 Liv. 8.1.4. 105 Liv. 27.23.2. 106 Liv. 28.11.4. 107 Liv. 27.11.4., 27.37.5., 35.21.4. 108 Liv. 4.20.9....inopiaque frugum... Liv. 6.21.1....inopia frugum... 109 Liv. 4.20.9. pestilencia 110 WIEACKER 35.o. Sie selbst schreiben seit alters ihre eigenen Kultsatzungen und Gebetsformeln sowie die Jahresbegebenheiten (annales) auf, die zunächst die für die religiöse Existenz der Gemeinde vitalen Daten und Ereignisse (wie außerordentliche Himmelserscheinungen und sonstige prodigia und ostenta) sowie die hiergegen getroffenen Maßnahmen und sonstige Denkwürdigkeiten vezeichneten, 17