Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Hasonló dokumentumok
A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A

Földrajz 7. évfolyam

11. évfolyam Évi óraszám:36 óra, Heti óraszám 1 óra

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban!

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály

Természetföldrajzi tételek (A)

TANÉV VÉGI OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNKBŐL

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

A különbözeti vizsga témakörei. 9. évfolyam földrajz. Gerséné Varga Ildikó

KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május

Arday Istvan - R6zsa Endre - Üt6ne Visi Judit FOLDRAJZ I. MUSZAKIKIAD6, BUDAPEST


BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január - december

A Honvédelmi Minisztérium felsővezetőinek két- és többoldalú tárgyalásai január december 31. között

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

A monszun szél és éghajlat

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: június szeptember 1.

Tanulmányok alatti vizsgák

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

Az éghajlati övezetesség

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

feldolgozással. feldolgozással feldolgozással

A FÖLDRAJZ TANTÁRGY KÖVETELMÉNYEI OSZTÁLYOZÓVIZSGÁHOZ

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 12. osztály esti érettségiző szakközép 2016

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Információs társadalom Magyarországon

Részletes ismertető a Földrajz 7. tankönyvről

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban

Földünk és környezetünk Emelt szintű írásbeli érettségi feladatlap megoldása 3. minta

Itthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína Kína 181, Japán Japán 107, Oroszország 46,2 8 3 USA 92, USA 40,2 7 4

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Információs társadalom Magyarországon

Nagykövetségek March 13.

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

A földrajz tanítása I. gyakorlat feladatai

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra.

Élelmiszervásárlási trendek

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

Esti 10. évfolyam- gimnázium

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest,

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai ban

A földrajz tanítása I. gyakorlat feladatai


MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország Egészség g és kényelem

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: december március 6.

Tanulmányok alatti vizsgák

Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Minden szakirány számára közös tételek

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?

Növekedési pólusok, exportpiaci átrendeződések a világgazdaságban Nagy Katalin Kopint-Tárki Zrt.

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Belföldi EMS Gyorsposta

Sokáig voltam távol?

MEHIB ZRT I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

A növekedés ára. A 12. Globális Visszaélési Felmérés magyarországi eredményei május

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám)

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet június 1.

A TÉRKÉP A térképi ábrázolás

Geográfus MSc tantervi háló

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

A civil közigazgatás bérrendszerének megújulása és fenntarthatósága

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Leövey Klára Gimnázium

ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015. Interrail

Átírás:

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia természet földrajza. A sarkvidékek 5. Amerika természetföldrajza 6. Az USA 7. Kanada és Latin-Amerika 8. Ázsia természetföldrajza 9. Kína 10. Japán 11. India 12. DNy-Ázsia és országai 13. Európa kialakulása és természetföldrajza 14. Észak-Európa országai 15. Nagy-Britannia, Írország 16. Franciaország 17. A Benelux-államok 18. Spanyolország, Portugália 19. Olaszország 20. Balkán-fsz. országai 21. Kelet-Európa természetföldrajza. Ukrajna 22. Oroszország

8. osztály Tankönyv: Földrajz 8. Mozaik Kiadó KÖZÉP-EURÓPA FÖLDRAJZA Ausztria és Svájc földrajza Szlovénia, Horvátország és Szerbia földrajza Németország földrajza Csehország és Lengyelország földrajza A Kárpátok. Szlovákia földrajza Románia földrajza. MAGYARORSZÁG TERMÉSZETFÖLDRAJZA ÉS TÁJAI A Kárpát-medence földrajzi adottságai Magyarország éghajlata, vízrajza Magyarország növényzete és talajai Magyarország természeti erőforrásai és környezeti problémái Az Alföld Kisalföld és Alpokalja Dunántúli-dombság Dunántúli-középhegység Északi-középhegység Nemzeti parkjaink MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMFÖLDRAJZA ÉS GAZDASÁGA Népességföldrajz Településhálózat Urbanizáció. Budapest Energiagazdaságunk Gépipar, vegyipar

Mezőgazdaságunk, élelmiszeripar Közlekedés, szállítás Idegenforgalmunk Régióink jellemzői 9. osztály Tankönyv: Földrajz 9. Mozaik Kiadó A FÖLD ÉS KOZMIKUS KÖRNYEZETE. TÉRKÉPÉSZET A Nap A Naprendszer. A Föld-típusú bolygók, Jupiter-típusú bolygók A Föld mozgásai, a mozgás következményei (időszámítás, évszakok) A Hold Tájékozódás a földgömbön és a térképen A GEOSZFÉRÁK A Föld gömbhéjas szerkezete A kőzetlemezek mozgása A Lemezmozgások következményei (földrengések, vulkanizmus) Ásványok, kőzetek A földtörténet eseményei. A belső és a külső erők Szárazföldek felszínformái A vízburok kialakulása, óceánok, tengerek A tengervíz mozgásai A felszín alatti vizek A szárazföldek felszíni vizei Édesvizek a fagy fogságában A levegőburok anyaga, szerkezete Időjárás, éghajlat Légnyomás, szél, Időjárási frontok, ciklonok, anticiklonok A nagy földi légkörzés Időszakosan változó és helyi szelek Víz a légkörben A csapadékképződés A légkör jelentősége, védelme A TERMÉSZETFÖLDRAJZI ÖVEZETESSÉG Az éghajlati és a földrajzi övezetesség A forró (trópusi) övezet Az egyenlítői öv

A forró (trópusi) övezet Az átmeneti és a térítői öv, a monszun vidék A mérsékelt övezet A meleg- és a hideg-mérsékelt öv A mérsékelt övezet A valódi mérsékelt öv A hideg övezet A hegyvidékek övezetessége 10. osztály Tankönyv: Földrajz 10. OFI A TERMÉSZETI ÉS A TÁRSADALMI KÖRNYEZET A világ népességének gyarapodása A népesség összetétele A népesség földrajzi eloszlása A települések A magányos települések és a falvak A települések A városok Az urbanizáció és a városok szerkezete A VILÁGGAZDASÁGI FOLYAMATOK A gazdasági élet szerkezete, mutatói Globalizáció A transznacionális vállalatok Regionális gazdasági integrációk Nemzetközi szervezetek Pénz a világgazdaságban A kőolajár-robbanás, az adósságválság MAGYARORSZÁG FÖLDRAJZA Helyünk Európában Népességfogyás Állam, rendszerváltás Környezetvédelem, energiakérdés Közigazgatásunk Budapest és agglomerációja Gazdasági ágazataink EU-s régióink EURÓPA FÖLDRAJZA Az EU kialakulása és intézményei Az EU mezőgazdasági és regionális politikája. Nyugat-Európa országai: Benelux-államok, Nagy-Britannia, Franciaország Dél-Európa országai: Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália Észak-Európa országai: Skandinávia és Finnország

Németország, Ausztria és Svájc Kelet-Közép-Európa: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia A délszláv államok Oroszország, Ukrajna EURÓPÁN KÍVÜLI ORSZÁGOK FÖLDRAJZA Törökország, az OPEC arab tagjai Egyiptom, Izrael Az USA Japán és a NIC-országok Kína, India Latin-Amerika földrajza A kétféle Afrika FENNTARTHATÓSÁG Népesedési problémák Élelmiszerválság Urbanizációs problémák Fenntartható fejlődés Környezetvédelem nemzetközi összefogás