A solymászat története Arról még ma is viták folynak a kutatók között, hogy honnan, Eurázsia mely területéről származhatott a ragadozó madarak idomításának szokása. Sokan a mezopotámiai kultúrákat tartják kiindulási pontnak, mások Kínát valószínűsítik, de mindenesetre mindkét helyen igen régi képi és írásos feljegyzések maradtak fenn a madarakkal történő vadászatról. A legújabb eredmények viszont inkább Közép- és Belső-Ázsiát, vagyis a mai Mongólia és Irán területét tekintik a solymászat kialakulási helyének. Abban azonban megegyezik a tudósok véleménye, hogy Kr. e. 8000-re teszik a ragadozó madarak domesztikációját. Innen indulhatott el tehát útjára a solymászat, meghódítva Ázsiát és Európát valamint az arabok közvetítésével Észak-Afrikát, Hispániát, majd két évezreddel később korunkban eljutott Amerikába és Ausztráliába is. Terjedésének nagy lendületet adott a hunok Európában való megjelenése, a Nagy Hun Birodalom kialakítása, majd az újabb népvándorlási hullámmal érkező avarok európai letelepedése. A hun és avar birodalom nyomában egy új keleti nomád nép vándorolt be Európába és foglalta el a Kárpát-medencét. A magukat magyaroknak nevező népet a hun dinasztiából származó Álmos, illetve Árpád fejedelem vezette az új hazába. A türk népekkel való érintkezések, a VI.-VIII. századi összeötvöződések során sajátították el őseink a lovas, kutyás vadászati módszereket, valamint a legmagasabb fokon művelt, legkedveltebb formát, a solymászatot is. Hét régi vadászmadár nevünk is török eredetű, mégpedig a sólyom, ölyv, turul, torontál, bese, zongor és karvaly. A honfoglaló magyarok kedvező természeti viszonyokat találtak a Kárpát-medencében. Az alföld nagy része ligetes-erdős síkság volt, hatalmas kiterjedésű mocsaras területekkel. Az északi és keleti részeken óriási erdőségek terültek el. Mindez sejteti, hogy ez a terület rendkívül gazdag lehetett vadban. Ekkor még olyan vadfajok is megtalálhatóak voltak, amelyek azóta teljesen kipusztultak nálunk. Nem véletlenül jegyezte hát fel 1308-ban egy francia dominikánus hazánkról: legelőkben, kenyérben, borban, húsban, aranyban, ezüstben bővelkedő föld ez A letelepedéssel, a földművelés egyre szélesebb körű elterjedésével párhuzamosan a magyarság vadászata is megváltozott. A solymászat Magyarországon a XIII. században érte el első virágkorát. IV. Béla (1235-1270)
nagy solymász volt, az ő korában jelentek meg az első solymász tisztségek, és az általa veretett pénzeken is láthatóak sólyomábrázolások. Nagy Lajos idejében a solymászat már valósággal művészi fokra emelkedett. Solymászmestere, Magyar László (Ladislaus Hungarus) könyvet is írt a sólymok idomításáról, betegségeik gyógyításáról. A Mátyás király idejében folyt solymászatot Janus Pannonius versekben örökítette meg. Sólyommal galambot, nyulat, vadkacsát pedzettek és a vadászathoz kutyákat használtak. Az európai nemesség egymásnak is sűrűn ajándékozott kiváló vadászmadarakat. Zsigmond király például a lengyel uralkodótól kapott sólymokat, II. Lajos pedig egy ízben 40000 arany adósságot engedett el egy jó vadászsólyomért. A solymászat Magyarországon a legkedveltebb és legelterjedtebb a XVI. században volt. A magyar sólymok megtalálhatóak voltak Belgiumtól Törökországig. Az erdélyi fejedelmek, a szultánok és a magyar királyok egymásnak küldtek ajándékba sólymokat. A vadászmadarak között szerepeltek még héják, karvalyok, és kiköcsén madarak, vagyis kerecsensólymok. Ebben az időben a főurak is előszeretettel solymásztak fogolyra, fácánra, darura, vadlúdra, kócsagra. Minden tehetősebb nemesi családnak megvoltak a saját madarászai, akik a legjobban fizetett szolgák közé tartoztak. A vadászatnak ezen belül a solymászatnak is igen meghatározó szerepe volt a régmúltban, ezért nem meglepő, hogy erre való utalások fennmaradtak településneveinkben is. A honfoglalás kori magyar törzsneveket egyetlen forrásból ismerjük. Bíborbanszületett Konsztantinosz bizánci császár jegyezte fel őket. A birodalom kormányzásáról című művében. Későbbi krónikáink egyike sem ismeri, mondáinkban sehol sem maradtak fenn. A helynevek kutatásának története nálunk a XIX. század második felében kezdődött. Vannak gyakorlati célú forrásmunkák korábbról is, a XVIII. század végéről, amelyek az ország lakott helyeinek felsorolását tartalmazzák, térképek, amelyek értékes adalékokat rögzítenek. Ezek közül ki kell emelni az 1808-ban megjelent hatalmas munkát, amely majdnem ezer lapnyi terjedelemben betűrendbe szedve sorolja fel az akkori Magyarország valamennyi lakott helyének, számos vizének és hegyének nevét. 1850 és 1853 között Révész Imre az Új Magyar Múzeum című folyóirat hasábjain több ezer névre kiterjedő helynévanyagát tette közzé. Ő az első, aki a névadás módjaival is foglalkozik,
rámutat ezek indítékaira, tehát a mai értelemben vett névélettani kutatások ősének is tekinthető. Pesty Frigyes nevéhez fűződik az az egész országra kiterjedő helynévgyűjtés, amely egymilliónál is több adatot tartalmaz és 68 kéziratos kötetben az Országos Széchényi Könyvtárban egy évszázad óta a kutatók rendelkezésére áll. Pesty a hivatali-közigazgatási szervek segítségével minden faluba és városba kiküldetett egy kérdőívet, amelyet rendszerint a település elöljárói töltöttek ki. Ebben a falu vagy város nevének magyarázata szerepelt, valamint megjelölték a művelési ágat és a szomszédos területek nevét. A század végén megkezdődött a történeti források kiaknázása, a régi oklevelek anyagának gyűjtése. Ebben két kitűnő tudós, Ortvay Tivadar és Csánki Dezső jeleskedett. Mellettük talán a legtöbbet köszönhetjük Kniezsa Istvánnak, aki számos nyelvemlék névanyagát azonosította, ma is szinte valamennyi magyarázata helytálló, valamint neki köszönhető a magyar helynevek legfontosabb időrendi kérdésének tisztázása. Ma Magyarországon a 2002. évi adatokat figyelembe véve 3135 település található. Ezek közül 237 város és 2898 község van. Ha megvizsgáljuk elnevezéseiket, megállapíthatjuk, hogy 16 helységnévben fedezhetünk fel esetlegesen solymászatra utaló elnevezést. Ha
alaposabban elmélyülünk ezen települések helytörténetében, megállapíthatjuk, hogy valós alapja az alábbi esetekben van. Ásványráró Község Győr-Moson-Sopron megyében, a mosonmagyaróvári kistérségben. Ásványráró a Szigetköz középső részén a Duna mellett fekszik, Győr és Mosonmagyaróvár között szinte félúton. Önálló község a Szigetköz közepén, a Duna jobb partján. Két település, Ásvány és Ráró egyesítéséből jött létre 1936-ban. A nyelvészek szerint az Ásvány helynév mesterséges árok, ásott tó, kút jelentésű, a Ráró sólyomféle ragadozó madár. E vidék legalább ötezer éve lakott hely a feltárt régészeti leletek alapján. Az ásatások során került elő csiszolt kőeszköz a kőkorból, lándzsa a bronzkorból, kelta urnasír a vaskorból, de találtak római aranypénzt is. Ásványráró címere két részből áll. A címerpajzs felső részén Ásvány, alsó részén Ráró címere, mely arany mezőben lebegő fekete sólymot ábrázol. Gyöngyössolymos A Mátra déli lábánál a Kis-hegy alatt szép erdős környezetben elterülő község. Neve egészen 1903-ig Solymos volt, amelynek korai alakja a Solumus és a Solimus. Az évszázadok során a falu tulajdonosai gyakran változtak. Birtokolta a Solymosi család, Rozgonyi Péter, az egri püspökség és a szepesi kamara is. Kartal
Nagyközség Pest megyében, Aszód közelében. A mai Kartal a kedvező természeti adottságok miatt már az újkőkorban lakott terület volt. A környékbeli ásatások és a feltárt temetkezési helyek is ezt bizonyítják. A község neve török eredetű nemzetségnévből (Cortul = sas) származik. A X. században ugyanis a Kurszán-Kartal nemzetség központja volt a terület. A nemzetség őse Kurszán kündü, honfoglaló Árpád fejedelemtársa volt. Ennek a nemzetségnek a neve őrződött meg mindmáig Kartal község nevében. Első középkori okleveles említése 1263-ból való, akkoriban Kurthol néven említik a falut. Később újra az ősi Kartal nemzetség tulajdonába került. A XIII. században a tatár feldúlta a falut, de lakosai visszatelepültek. A tatár harcok nyomait a Csörsz-árok őrzi, mely a barbárok sáncvonala volt. Kerecsend Község Heves megyében, Egertől 13 km-re délnyugatra található a Mátra és a Bükk lábainál. Kerecsend valamikor a kerecsensólyom hazája volt, hiszen a terület napjainkban is gazdag apróvadban és madarakban, amelyek néhány évszázaddal ezelőtt csak még nagyobb számban fordultak itt elő, kedvező életfeltételeket biztosítva ezzel a ragadozó madaraknak. Nagy számban való előfordulásuk miatt kapta a település ezt a nevet. Kerecsend 650 éves falu, az egri püspökség birtokai közül egyike a legrégebbieknek. A falut először egy 1337-es tizedjegyzék említi Keresnuch néven, majd 1484-ben a Bakocs-kódex Kelechen-ként.. Kerecseny A község Zala megyében, a zalakarosi kistérségben található. Nagyon szép vidéken fekszik, határa és belterülete is völgyes-dombos. Közel van a Kis-Balatonhoz. Nevének eredetére kétféle magyarázat ismert. Az egyik feltevés szerint személynévből keletkezett, a másik magyarázat alapja a szláv krecet, melyből ismeretlen módon vált a kerecsen, azaz vadászsólyom jelentés. Mindenesetre a hely adottságai megfelelőek voltak a
solymászatra, tehát valószínű, hogy űzték is e nemes vadászatot annál is inkább, mivel hatalmas területeken folyt a szőlőművelés a falu határában és talán már akkoriban is riogatták a fosztogató madárrajokat a földesúri birtokon a kerecsensólymokkal. A településre utaló írásos emlék egy 1255-ből származó iraton található Kerechen alakban. A török időkben elpusztult és csak egy 1690-ből származó írásos anyagban szerepel újra. Jelenlegi elnevezése 1892-ből való. Sashalom Sashalom község története csak a XIX. század végéig nyúlik vissza, bár régészeti leletek bizonyítják, hogy ez a rész a honfoglalás idején lakott volt. A középkorból azonban semmilyen településnek nem akadtak a nyomára. A terület Cinkota határában fekszik, és a feltételezések szerint idáig húzódott Mátyás király vadaskertje. A területet szántók, legelők, mocsaras rétek borították, tehát igazán megfelelő volt a vadászmadarak idomításához, tanításához. 1882-ben ez a rész felparcellázásra került, folyamatosan beépítették, majd 1950. január elsején Budapesthez csatolták. Solymár A nagyközség Pest megyében, a budapesti agglomerációban található. Solymár nevére vonatkozóan számtalan népi mondát jegyeztek fel, azonban ezeknek semmiféle alapjuk nincsen. E mondák szereplőit különféleképpen cserélgették, ezek szerint úr, gróf, Mária Terézia, Mátyás király a főszereplő. Mindnek egy a lényege, megszólítják a hosszabb ideje hallgató útitársukat, hogy Szólj már!, azaz beszéljen. E szóból származna tehát a település neve, ami kedves történet ugyan, de az igazsághoz semmi köze sincs. A különféle meséknél nagyobb valószínűségűnek tűnik amint az a Budai-hegyvidék helységneveinél gyakori hogy a budai királyi vár szomszédságában lakott királyi szolganépek foglalkozása után nevezték el lakóhelyüket. Így keletkezett Nagykovácsi a
királyi kovácsok után, Borosjenő az ott lakó vincellérek, borászok után, és Solymár az itt megtelepedett királyi sólyomidomárok, a solymárok után. A történelemkutatás eddigi ismerete szerint a község neve először az 1266. május 5.-én kelt, IV. Béla király által kiadott oklevélen szerepel SOLOMAR néven. Ezen elnevezésnek többféle változatával találkozhatunk a későbbi időkben keletkezett okiratokon. A címeren is egy solymászt ábrázoló címerrajz található, amely először 1885-ben jelent meg a község pecsétjén. Szokolya A Déli-Börzsönyben található. Neve szláv eredetű, a szokol (=sólyom) szóból származtatják. Először Sokol, Zokol, Zakola, Zakalya, Zakolya, Zokolya volt a község neve. A végleges Szokolya elnevezés jelentése Sólyomfalva. Szokolya és környéke ősidők óta lakott hely volt, melyet a község határában található két földvár fennmaradt maradványai is bizonyítanak. A hagyományok szerint az Árpád-korban már fennálló község lakosságát még Hont vezér telepítette erre a helyre. 1186-ban már említették nevét a korabeli oklevelekben Sokol néven. A települést a királyi udvarban szolgáló solymászok lakhelyének tartották. Ide tartozik Királyrét is, mely a középkorban a királyok kedvelt vadászterülete volt. Tiszakerecseny Község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Vásárosnaménytól kb. 25 km-re. Neve a kerecsen (egyfajta vadászsólyom) madárnévből alakult ki. A faluról vette fel nevét a Szalók nemzetségből származó Kerecseny család, amely a XIV.- XVI. századig fő birtokosa volt. Az oklevelek 1324-ben említették legelőször Kerechun néven.
Tiszasas Tiszasas község a Tisza bal partján Csongrádtól 19 km- re északra, Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén a Tiszazugban található. A község és a határ nagy része a Tisza bal partján terül el, a folyó holtágával határolt része viszont a szabályozáskor átkerült annak jobb partjára. Első írásos említése 1348-ből való, neve valószínűleg a sas madárnévből keletkezett. A régészeti leletek rézkori, vaskori és Árpád-kori megtelepedés nyomait is mutatják. Tiszasas az elmúlt évszázadokban olyan neves személyek birtoka volt, mint Kinizsi Pál, vagy a szolnoki vár híres kapitánya, Zay Ferenc. Vizslás Nógrád megyében, Salgótarján déli határvonalán, Budapesttől 100, a szlovák határtól 17 kmre található Vizslás község. A településről csodálatos látványt nyújtanak a keletre eső Bükk, délen a Mátra, nyugatra a Cserhát hatalmas hegyvonulatai. Vizslás története az 1242-es tatárjárás idejére vezethető vissza. A falu elnevezéséhez kapcsolódik egy régi mítosz, mely szerint egykor Mátyás király mátrai vadászatai során gyakran ezen a helyen pihent meg, és ekkor ajándékozták neki a falubeliek az általuk tenyésztett vizsla kutyákat, a madárral és fegyverrel vadászó emberek kiváló segítőit. Az eddig felsorolt és bemutatott településekkel ellentétben vannak olyan falvaink, községeink is, amelyek nevükben hordozzák ugyan egy-egy ragadozómadár nevét, történetükben azonban nem található semmilyen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy az elnevezések kapcsolódnak a vadászmadarakhoz vagy a solymászathoz. Ilyenek például a következők. Kaba
Első pillanatban mindenki a kabasólyomra asszociál kiváltképp, ha solymász az illető pedig a település történetében utalás sincs arra vonatkozóan, hogy a területen előfordultak volna valaha is ezek a madarak, vagy hogy az itt élők hódoltak e nemes múltú vadászatnak. Csupán annyit említenek meg a város történetében, hogy Kabát a Váradi Regestrumban említik meg először 1213-ban. Kunmadaras A község a nagykunság egyik települése Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Első írásos emléke1393-ból származik. Nevét Madaras György jászkapitányról kapta. Parádsasvár Parádsasvár Heves megyei község. Gyönyörű földrajzi, természeti környezetben fekszik a Mátra északi oldalán. Sokáig nem volt önálló település, 1912-ig Bodonyhoz tartozott. A Sasvár kastélyról hosszú ideig Mátrasasvár néven volt ismert a falu, csak 1958-ban vált közigazgatásilag önállóvá, ekkor kapta mai nevét. Sasad A környék egy XIII. századi falu nevét viseli, amely ma már pontosan meg nem állapítható helyen terült el. Egy része később királyi birtok volt, valószínű, hogy ebben az időben élhettek itt udvari solymászok is, akik sólymokat, sasokat idomítottak az udvar számára, de erre vonatkozó utalások nem találhatók. Sas-hegy A budai német polgárság a hegyet eredetileg Adelsbergnek Nemesek hegyének nevezte. Ez torzult Aldersberggé, amit 1847-ben Döbrentei Gábor híres dűlőkeresztelőjén Sas-hegyre fordítottak. Ezek tehát azok a települések, amelyek valamilyen formában köthetőek a magyar solymászathoz a helységnevek alapján.
Érdekességként megjegyzem, hogy a hazánkkal határos, egykor a történelmi Magyarországhoz tartozó területeken szintén találkozhatunk ilyen elnevezésekkel. Megemlíthetjük ebből a szempontból a szlovákiai Zólyom, illetve Sasvár települést, a szerbiai Bese (karvaly, kánya) nevű falut, vagy a Romániában található a miénkkel azonos nevű Madaras-t, illetve Torontál vármegyét, melyek szintén ősi ragadozómadár neveket viselnek. A pályázati anyag összeállításakor vizsgáltam azt is, hogy vajon a Magyar Solymász Egyesület tagjai között van-e olyan személy, aki a fent említett települések valamelyikében él, vagy esetleg olyan nevet visel, amely a régi, vagy akár a napjainkban ismert ragadozómadár nevek valamelyike, de megállapítottam, hogy jelenleg nincs ilyen tagunk. Pillanatnyilag tehát a nagy solymászmúlttal rendelkező községekben nincs méltó követője ennek a nagyszerű vadászati módnak. Kutatómunkám során és a pályázat írása közben többször elgondolkoztam azon is, hogy a magyar nép idestova kétezer éve él a Kárpát medencében. Ez alatt az idő alatt sok mindenen keresztülment, sokat szenvedett a népünk. Ezek ellenére is azonban sikerült megőriznie az évezredes kultúrát, sikerült mindig továbbadnia a tudását a következő nemzedéknek nagyon sok mindenben, köztük a solymászatban is. A tatárjárás, a török uralom, a háborúk ellenére is mindig sikerült kiváló, messze földön híres vadászmadarakat nevelni, megőrizni az eszközök készítésének tudományát, járni a vidéket és gyönyörködni munkánk eredményében, figyelni sólymaink, héjáink, karvalyaink szárnyalását, megcsodálni egy-egy üldözést, zsákmányszerzést, majd pedig - ha a vadászszerencse is mellénk szegődött élvezni az elkészített kiváló ételek ízét. Jóleső érzéssel tölthet el bennünket, hogy a vadat kemény küzdelemben, test a test elleni harcban győzte le csapatmunkában, a solymász, a madara és a kutyája. A magam részéről tiszta szívemből örülök annak, hogy részem lehet a solymászat gyakorlásában, hogy olyan kiváló és elismert tanítómesterem volt, mint Lelovich György és megadatott az is, hogy saját magam által nevelt és tanított jó képességű madarakkal űzhetem e nemes sportot immár lassan harminc éve.