I GREEN Landing Környezetvédelmi tájékoztató 2018. III. negyedév Tisztelt Címzettek! A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2016. január 27-én kelt, EH/MD/NS/A/171/1/2016. másodfokú határozata helybenhagyta az elsőfokú 2014. augusztus 1. napján kelt, LH/RK/NS/A/1965/0/2014. iktatószámú határozatát, amely alapján Társaságunk adatszolgáltatási kötelezettsége 2016. február hónaptól kezdődően megváltozott. Az alábbi jelentést ennek figyelembe vételével készítettük el. Amennyiben észrevétele, kérdése vagy javaslata van a jelentéssel kapcsolatban, kérem, forduljon Társaságunk környezetvédelmi szakreferenséhez az alábbi elérhetőségeken: email: kornyezetvedelem@hungarocontrol.hu telefon: 06-1-293-4089 1. Szabvány Műszeres Indulási Eljárás (SID) vizsgálati eredményei A hivatkozott határozat a légiforgalmi irányítást végző szervezet számára kivételes esetben, a repülésbiztonságot veszélyeztető esemény kapcsán lehetőséget biztosít, hogy a Szabvány Műszeres Indulási Eljárástól (SID) eltérő nyomvonalat engedélyezzen a légijárművek számára. Az engedélyezettől eltérő repülési eljárásokról a lakosságot utólag tájékoztatni kell. A Szabvány Műszeres Indulási (SID) eljárás követése a könnyű turbulencia kategóriájú légcsavaros légijárművek vagy a 9500 láb alatti utazómagasságot kérő légijárművek kivételével a műszeres repülési szabályok (Instrument Flight Rules, IFR) szerint repülő légijárművek számára kötelező a következők szerint: 31-es futópályairány esetén QNH 1 7000 láb (2150 m) tengerszint feletti magasság eléréséig 13-as futópályairány esetén QNH 4000 láb (1200 m) tengerszint feletti magasság eléréséig A táblázat a szabvány műszeres indulási eljárásoktól való eltérések számát mutatja az összes indulás függvényében. SID-től való eltérések száma (db) Indulások száma (db) Eltérés aránya az összes induláshoz képest Január 9 4086 0,22% Február 5 3764 0,13% Március 9 4356 0,21% Április 52 4695 1,11% Május 87 5022 1,73% Június 107 5113 2,09% Július 119 5567 2,14% Augusztus 107 5555 1,93% Szeptember 88 5258 1,67% Végösszeg 583 43416 11,44% 1 QNH Tengerszintre átszámított helyi légnyomás (a QNH alapján adódó repülési magasság tehát a repülőgép tengerszint feletti magassága) 1 / 14
A HungaroControl Zrt. vizsgálati eredményei a következők: Dátum Helyi idő (LT) Hívójel Start RWY SID eljárás Előírt SID követése QNH (láb) SID-től való eltérés adott magasságon QNH (láb) 2018.07.02 8:45 BUC1190 31L RWYHDG 7000' 1200' Technikai okok miatt 2018.07.02 15:37 ROU1911 31R BADOV3D 7000' 1100' Légijármű személyzet probléma 2018.07.03 9:07 SWT5868 31R NORAH3D 7000' 2600' Légijármű személyzet probléma 2018.07.04 9:32 ROT232D 31L ERLOS3D 7000' 4100' Légijármű személyzet probléma 2018.07.05 20:33 AFL2469 31L LITKU3X 7000' 5100' Zivatar kerülése 2018.07.05 21:05 EWG2HT 31L BADOV3D 7000' 4700' Zivatar kerülése 2018.07.05 13:51 EWG7KK 31L BADOV3D 7000' 3900' Zivatar kerülése 2018.07.05 20:52 EXS98M 31L BADOV3D 7000' 5000' Zivatar kerülése 2018.07.05 20:15 EZY63FQ 31L BADOV3D 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.07.05 19:53 FIN7MY 31L LITKU3X 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.07.05 23:59 FRF103 13L GILEP3X 4000' 4900' Zivatar kerülése 2018.07.05 21:05 IBK443 31L LITKU3X 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.05 15:29 NAX48U 31L LITKU3X 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.05 13:44 ROU1911 31L BADOV3D 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.07.05 19:40 RYR25GH 31L BADOV3D 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.07.05 19:55 RYR4091 31L BADOV3D 7000' 4800' Zivatar kerülése 2018.07.05 20:54 TAY097N 31L BADOV3D 7000' 5300' Zivatar kerülése 2018.07.05 19:32 WZZ6VF 31L BADOV3D 7000' 4200' Zivatar kerülése 2018.07.06 19:16 RYR197W 31L RWYHDG 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.07.06 22:33 SDR859F 31L BADOV3D 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.07.06 9:01 SWT5868 31R NORAH3D 7000' 2700' Légijármű személyzet probléma 2018.07.06 6:14 WZZ2489 31L NALAG3X 7000' 4800' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:30 AFR29FV 31L BADOV3D 7000' 1700' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:43 BEL28U 31L BADOV3D 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:23 DLH5NC 31L GILEP3D 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:52 RYR28YU 31L GILEP3D 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:48 RYR58ST 31L BADOV3D 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.07.07 11:49 STK23C 31L BADOV3D 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.07.07 5:32 TVL5086 31L PUSTA3D 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.07.07 11:49 TVL5522 31L 4727N01910E 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:12 WZZ1452 31L PUSTA3D 7000' 1700' Zivatar kerülése 2018.07.07 13:38 WZZ1AD 31L GILEP3X 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:54 WZZ1B 31L LITKU3X 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:32 WZZ202 31L GILEP3X 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:20 WZZ511 31L GILEP3X 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:34 WZZ665 31L PUSTA3D 7000' 1600' Zivatar kerülése 2018.07.07 4:31 WZZ801 31L NORAH3D 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.07.07 6:25 WZZ9GM 31L PUSTA3D 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.07.09 16:54 AFL2467 13R LITKU1DR 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.09 19:57 ROT238Q 31L ERLOS3D 7000' 2900' Zivatar kerülése 2018.07.09 16:51 TAP1315 13R GILEP1DR 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.09 19:52 WZZ204 13R PUSTA1DR 4000' 3900' Zivatar kerülése 2018.07.09 16:21 WZZ346 13R BADOV1DR 4000' 1900' Zivatar kerülése 2018.07.09 16:39 WZZ6VF 31L BADOV3D 7000' 3100' Zivatar kerülése 2018.07.11 12:26 RYR26G 31L PUSTA3D 7000' 2400' Zivatar kerülése 2018.07.11 15:21 WZZ1AC 31L LT 7000' 3100' Zivatar kerülése 2018.07.11 20:10 WZZ5GZ 31L GILEP3X 7000' 3200' Zivatar kerülése 2018.07.13 11:56 ROT238Q 31L ERLOS3D 7000' 2700' Légijármű személyzet probléma 2018.07.17 16:42 WZZ382 31L PUSTA3D 7000' 3100' Zivatar kerülése 2018.07.18 14:31 EZY75RP 31L BADOV3D 7000' 4300' Zivatar kerülése 2018.07.19 9:15 EWG47X 31L BADOV3D 7000' 2800' Zivatar kerülése 2018.07.19 6:26 WZZ1AD 31L BADOV3D 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.07.19 6:48 WZZ1PN 31L BADOV3D 7000' 3000' Zivatar kerülése 2018.07.19 6:14 WZZ2325 31L ERLOS3D 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.07.19 6:03 WZZ2489 31L RT 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.20 18:36 DLH9FP 13L GILEP1DL 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.20 18:14 RYR847L 13L GILEP1DL 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.07.20 18:17 WZZ2739 13R PUSTA1DR 4000' 1700' Zivatar kerülése 2018.07.21 20:09 BAW869 13L BADOV1DL 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.21 8:53 EZS38HM 31L PUSTA3D 7000' 3200' Forgalmi helyzet 2018.07.21 20:03 SWR225U 13L BADOV1DL 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.21 20:26 THY4NV 13L ERLOS1DL 4000' 3200' Zivatar kerülése 2018.07.21 19:42 WZZ937 13L GILEP1DL 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.07.22 19:57 LOT532 13L LT060 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.22 15:45 RYR2FH 31L PUSTA3D 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.07.22 19:53 SWR225U 31L RT040 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.22 19:19 WZZ545 31L RT040 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.07.23 18:50 AFR93MQ 31L BADOV3D 7000' 4300' Zivatar kerülése 2018.07.23 9:19 BAW16H 13L LT080 4000' 2700' Zivatar kerülése Indoklás 2 / 14
Dátum Helyi idő (LT) Hívójel Start RWY SID eljárás Előírt SID követése QNH (láb) SID-től való eltérés adott magasságon QNH (láb) Indoklás 2018.07.23 18:27 BAW875 31L BADOV3D 7000' 3600' Zivatar kerülése 2018.07.23 18:41 BEL15X 31L BADOV3D 7000' 5500' Zivatar kerülése 2018.07.23 8:34 BUC1190 13L LT080 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.23 16:49 EZY35EY 31L RT350 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.23 17:19 EZY47AN 31L BADOV3D 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.07.23 8:58 FIN2PT 13L LITKU1DL 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.23 9:52 LMU1361 13L PUSTA1DL 4000' 2800' Zivatar kerülése 2018.07.23 9:15 LOT540 13L LT090 4000' 2900' Zivatar kerülése 2018.07.23 17:07 LOT5BP 31L LITKU3X 7000' 4500' Zivatar kerülése 2018.07.23 16:55 NAX48U 31L LITKU3X 7000' 3900' Zivatar kerülése 2018.07.23 9:20 QNR25A 13R GILEP1DR 4000' 2800' Zivatar kerülése 2018.07.23 18:22 RYR4M 31L LITKU3X 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.07.23 9:48 RYR820V 13L LT110 4000' 3500' Zivatar kerülése 2018.07.23 16:25 UAE112 31L ERLOS3D 7000' 4200' Zivatar kerülése 2018.07.23 6:10 WZZ1AD 13L RT220 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.23 6:13 WZZ2489 13L LT360 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.23 17:28 WZZ346 31L BADOV3D 7000' 4900' Zivatar kerülése 2018.07.23 15:54 WZZ5GZ 31L RT360 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.07.26 20:43 DLH4NH 31L GILEP3D 7000' 3700' Zivatar kerülése 2018.07.26 21:35 NAX1553 31L LITKU3X 7000' 3900' Zivatar kerülése 2018.07.26 21:46 SOP5133 31L BADOV3D 7000' 4300' Zivatar kerülése 2018.07.27 20:03 BAW869 31L BADOV3D 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.27 23:37 IBK3553 13L LT360 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.27 20:39 TVL5304 31L 4729N01913E 7000' 2000' Zivatar kerülése 2018.07.27 20:29 WZZ633 31L ERLOS3D 7000' 2200' Zivatar kerülése 2018.07.27 20:33 WZZ8GC 31L LT240 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.07.28 9:39 DLH4PF 31L GILEP3D 7000' 5300' Zivatar kerülése 2018.07.28 10:22 EWG6005 31L GILEP3D 7000' 2400' Zivatar kerülése 2018.07.28 14:34 EZY87FJ 31L 4727N01911E 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.28 14:09 RYR26G 31L PUSTA3D 7000' 5800' Zivatar kerülése 2018.07.28 13:45 RYR4091 31L BADOV3D 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.07.28 0:02 RYR580Y 31L BADOV3D 7000' 2800' Zivatar kerülése 2018.07.28 15:14 SWR285K 31L GILEP3D 7000' 2200' Zivatar kerülése 2018.07.28 15:17 THY8TB 31L ERLOS3D 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.07.28 13:41 WZZ1B 31L LITKU3X 7000' 3500' Zivatar kerülése 2018.07.28 14:01 WZZ1GS 31L BADOV3D 7000' 4700' Zivatar kerülése 2018.07.28 15:40 WZZ211 31L PUSTA3D 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.07.28 15:01 WZZ2233 31L PUSTA3D 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.07.28 6:36 WZZ2325 31L ERLOS3D 7000' 4200' Zivatar kerülése 2018.07.28 14:19 WZZ970 31L LT250 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.07.29 19:11 RYR820V 31L RWHDG 7000' 2400' Zivatar kerülése 2018.07.29 19:13 WZZ4EN 31L RWHDG 7000' 2900' Zivatar kerülése 2018.07.30 20:35 DTR614 31L RWYHDG 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.07.30 19:45 WZZ633 31L ERLOS1DL 7000' 2600' Forgalmi helyzet 2018.07.30 18:47 WZZ8JH 13L RT270 4000' 2000' Forgalmi helyzet 2018.07.31 17:34 AFR54NT 31L BADOV3D 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.07.31 17:25 BAW875 31L BADOV3D 7000' 3300' Zivatar kerülése 2018.07.31 16:02 EZY12GC 31L BADOV3D 7000' 5200' Zivatar kerülése 2018.07.31 16:20 EZY78TN 31L BADOV3D 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.07.31 17:30 RYR580Y 31L BADOV3D 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.08.01 19:18 BAW869 13L BADOV1DL 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.01 4:43 BEL28U 31L GILEP3D 7000' 2500' Légijármű személyzet probléma 2018.08.01 16:51 TVL5030 13L RT180 4000' 3300' Zivatar kerülése 2018.08.01 19:16 TVL5392 13L LT110 4000' 3000' Zivatar kerülése 2018.08.01 19:12 WZZ8GC 13L PUSTA1DL 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.08.02 16:25 DLH9FP 31L GILEP3D 7000' 3400' Zivatar kerülése 2018.08.02 13:34 EZS38HM 13L PUSTA1DL 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.08.02 14:44 NAX48U 13L LITKU1DL 4000' 1800' Zivatar kerülése 2018.08.02 16:12 QTR10SB 31L LT200 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.08.02 16:07 RYR25GH 31L RT340 7000' 2200' Zivatar kerülése 2018.08.02 13:42 RYR4GY 13L RT 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.08.02 15:59 TVL5398 31L RWYHDG 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.08.02 16:03 WZZ1VN 31L LT240 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.02 16:42 WZZ252 31L PUSTA3D 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.08.02 15:55 WZZ8467 13L RT220 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.05 16:45 BEL15X 31L GILEP3D 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.08.05 17:23 DLH1JE 31L LT270 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.05 16:17 EZY63FQ 31L LT270 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.08.05 17:34 FIN7MY 31L RT340 7000' 3300' Zivatar kerülése 2018.08.05 19:50 NAX1553 31R LITKU3X 7000' 3600' Légijármű személyzet probléma 3 / 14
Dátum Helyi idő (LT) Hívójel Start RWY SID eljárás Előírt SID követése QNH (láb) SID-től való eltérés adott magasságon QNH (láb) 2018.08.05 17:08 ROT238Q 31L ERLOS3D 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.05 17:10 RYR4M 31L RWYHDG 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.08.05 16:54 RYR820V 31L PUSTA3D 7000' 3200' Zivatar kerülése 2018.08.05 16:20 WZZ251 31L LT260 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.05 17:53 WZZ6VF 31R RWYHDG 7000' 3000' Zivatar kerülése 2018.08.07 19:47 NAX1553 31R LITKU3X 7000' 2900' Légijármű személyzet probléma 2018.08.09 1:05 AXY0801 13L LITKU1DL 4000' 2500' Légijármű személyzet probléma 2018.08.11 7:11 WZZ207 31L GILEP3D 7000' 1800' Zivatar kerülése 2018.08.14 18:35 AFL2469 31L LITKU3X 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.08.14 15:46 AFR54NT 13L GILEP1DL 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.08.14 18:48 CSA1KW 31L RWYHD 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.08.14 18:51 EWG2HT 31L LT280 7000' 2000' Zivatar kerülése 2018.08.14 15:53 QTR10SB 13L ERLOS1DL 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.14 15:49 RYR580Y 13L BADOV1DL 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.14 19:02 WZZ4EN 31L LT290 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.08.14 18:56 WZZ8JH 31L LT220 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.08.14 15:55 WZZ937 13L GILEP1DL 4000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.15 22:15 CCA722 31L NALAG3X 7000' 3100' Légijármű személyzet probléma 2018.08.15 22:22 RYR847L 31L GILEP3D 7000' 3300' Légijármű személyzet probléma 2018.08.15 22:38 WZZ2499 31L ERLOS3D 7000' 3000' Légijármű személyzet probléma 2018.08.16 18:27 AFL2469 13L RWYHDG 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.08.16 22:57 ELY2368 13L XERLOS4B 4000' 3500' Forgalmi helyzet 2018.08.16 7:39 EZY63MF 31L XBADOV4L 7000' 3500' Légijármű személyzet probléma 2018.08.16 12:55 EZY75RP 31L XBADOV4L 7000' 3200' Légijármű személyzet probléma 2018.08.16 10:02 FIN7CY 31L XLITKU4X 7000' 3400' Légijármű személyzet probléma 2018.08.16 21:15 RYR42GE 31L XGILEP4L 7000' 3000' Forgalmi helyzet 2018.08.16 15:42 RYR580Y 13L XBADOV4B 4000' 2900' Légijármű személyzet probléma 2018.08.16 10:00 STK23C 31L XBADOV4L 7000' 3100' Zivatar kerülése 2018.08.16 18:20 THY4NV 13L XERLOS4B 4000' 2400' Légijármű személyzet probléma 2018.08.16 17:13 WZZ252 13L RWYHDG 4000' 2900' Zivatar kerülése 2018.08.17 7:44 TAR7133 13L XPUSTA4B 4000' 1800' Légijármű személyzet probléma 2018.08.18 9:45 IBK347 31L XLITKU4X 7000' 3300' Zivatar kerülése 2018.08.18 10:41 WZZ8LD 31L XBADOV4L 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.08.20 15:56 AFR54NT 13L XBADOV4L 4000' 5300' Zivatar kerülése 2018.08.20 16:20 AFR93MQ 13L XBADOV4B 4000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.20 15:37 KLM1978 31L XBADOV4L 7000' 4800' Zivatar kerülése 2018.08.20 15:41 RYR580Y 31L XBADOV4L 7000' 6000' Zivatar kerülése 2018.08.20 15:52 WZZ2491 31L XNALAG4X 7000' 5100' Zivatar kerülése 2018.08.21 12:56 DLH2RK 31L XGILEP4L 7000' 3900' Zivatar kerülése 2018.08.21 12:53 EZY12GC 31L XBADOV4L 7000' 2900' Zivatar kerülése 2018.08.21 13:22 NAX48U 31L LT220 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.21 13:06 WZZ2327 31L 4726N01911E 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.21 12:23 WZZ2473 31L XNALAG4X 7000' 5100' Zivatar kerülése 2018.08.21 13:09 WZZ5GZ 31L LT230 7000' 2200' Zivatar kerülése 2018.08.22 8:13 LOT534 31R XLITKU4R 7000' 2900' Légijármű személyzet probléma 2018.08.22 13:17 WZZ5GZ 31L XGILEP4L 7000' 3400' Légijármű személyzet probléma 2018.08.23 14:27 AFL2467 13L XLITKU4B 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.08.23 14:32 AUI814 13L XNALAG4B 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.23 14:02 RYR4GY 13L XPUSTA4B 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.08.23 14:13 UAE112 13L XNORAH4B 4000' 2400' Zivatar kerülése 2018.08.23 13:59 WZZ1VN 13L XGILEP4B 4000' 2200' Zivatar kerülése 2018.08.23 13:26 WZZ251 13L XBADOV4B 4000' 2400' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:35 BBG441 31L XPUSTA4L 7000' 2400' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:10 CLX417 31L XGILEP4L 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.08.24 17:18 DLH1JE 31L XBADOV4L 7000' 3800' Zivatar kerülése 2018.08.24 19:49 DLH4NH 31L XGILEP4L 7000' 5200' Zivatar kerülése 2018.08.24 20:15 EWG3ZX 31L XBADOV4L 7000' 3800' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:16 EZY47AN 31L XBADOV4L 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.08.24 19:30 EZY75RP 31L XBADOV4L 7000' 4700' Zivatar kerülése 2018.08.24 20:17 IBK3553 31L XBADOV4L 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.08.24 19:07 LOT532 31L XLITKU4L 7000' 1900' Zivatar kerülése 2018.08.24 20:49 RYR580Y 31L XBADOV4L 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.08.24 19:53 SOP5133 31L XBADOV4L 7000' 4800' Zivatar kerülése 2018.08.24 19:25 SWR225U 31L XGILEP4L 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.08.24 21:30 TAR6153 31L XPUSTA4L 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:57 TAY097N 31L XGILEP4X 7000' 4900' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:22 THY4NV 31L XERLOS4L 7000' 5500' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:04 TVL5304 31L XERLOS4L 7000' 3900' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:27 TVL5526 31L XERLOS4L 7000' 5500' Zivatar kerülése 2018.08.24 4:09 WZZ1AD 13L XBADOV4B 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.08.24 22:09 WZZ2247 31L RT 7000' 2600' Zivatar kerülése Indoklás 4 / 14
Dátum Helyi idő (LT) Hívójel Start RWY SID eljárás Előírt SID követése QNH (láb) SID-től való eltérés adott magasságon QNH (láb) 2018.08.24 18:54 WZZ4EN 31L XGILEP4L 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.24 20:19 WZZ51 31L XLITKU4X 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.08.24 17:40 WZZ633 31L LT180 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:06 WZZ6VF 31L XBADOV4L 7000' 4700' Zivatar kerülése 2018.08.24 18:48 WZZ8GC 31L XPUSTA4L 7000' 3400' Zivatar kerülése 2018.08.25 20:53 RYR42GE 31L XGILEP4L 7000' 5300' Légijármű személyzet probléma 2018.08.25 5:02 TAY933E 13L XNORAH4B 4000' 3200' Légijármű személyzet probléma 2018.08.26 14:48 EZY63FQ 31L XBADOV4L 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.08.26 5:36 RYR53QB 31L LT270 7000' 3400' Zivatar kerülése 2018.08.26 5:05 RYR83QA 31L XBADOV4L 7000' 5300' Zivatar kerülése 2018.08.26 4:19 TAP1311 31L XGILEP4L 7000' 4900' Zivatar kerülése 2018.08.26 7:10 THY4VC 31L XERLOS4L 7000' 2400' Zivatar kerülése 2018.08.26 48:48 TVL5738 31L XPUSTA4L 7000' 5000' Zivatar kerülése 2018.08.26 4:52 WZZ2465 31L XLITKU4X 7000' 3800' Zivatar kerülése 2018.08.26 5:53 WZZ694 31L XBADOV4L 7000' 3200' Zivatar kerülése 2018.08.31 6:48 EWG9YV 31L XGILEP4L 7000' 3400' Forgalmi helyzet 2018.09.01 18:49 AFL2469 13L RT145 4000' 3200' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:32 BAW869 13L RT300 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.01 17:45 DLH1JE 13L LT330 4000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.01 22:07 EZY75RP 31L 4727N01913E 7000' 3300' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:15 EZY78TN 13L LT030 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:06 RYR2273 13L LT360 4000' 2400' Zivatar kerülése 2018.09.01 10:51 RYR39AD 13L XPUSTA4B 4000' 3400' Zivatar kerülése 2018.09.01 21:11 RYR74BH 31L XPUSTA4L 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:01 SWR225U 13L LT360 4000' 3200' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:10 SXS3DH 13L XLITKU4B 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:37 THY4NV 13L RT150 4000' 2900' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:05 WZZ1055 13L 4726N01920E 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.01 10:54 WZZ2497 13L LT090 4000' 1900' Zivatar kerülése 2018.09.01 18:42 WZZ4EN 13L RT155 4000' 2900' Zivatar kerülése 2018.09.01 19:56 WZZ864 31L RWYHDG 7000' 2100' Zivatar kerülése 2018.09.01 11:43 WZZ8LD 13L XGILEP4B 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.09.01 19:10 WZZ937 31L RT130 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:40 AFL2031 13L XLITKU4B 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:08 EZS48KL 13L XGILEP4B 4000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.02 11:49 LDX15 13R XNORAH4J 4000' 3300' Zivatar kerülése 2018.09.02 11:34 PGT2SL 13L XERLOS4B 4000' 2800' Zivatar kerülése 2018.09.02 3:40 QTR8231 31L RT330 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:43 ROU1911 13L XBADOV4B 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:57 RYR26G 13L XPUSTA4B 4000' 2100' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:14 RYR2968 13L XPUSTA4B 4000' 3000' Zivatar kerülése 2018.09.02 19:51 RYR32VT 31L XBADOV4L 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:32 RYR37SP 13L XBADOV4B 4000' 2700' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:05 RYR79QX 13L XPUSTA4B 4000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.02 11:32 SXS5BK 13L XPUSTA4B 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.09.02 18:56 TVL5036 31L XPUSTA4L 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.09.02 11:47 WZZ1B 13L XLITKU4B 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.09.02 12:03 WZZ2439 13L XPUSTA4B 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.09.02 18:59 WZZ460 31L BP640 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.09.02 19:08 WZZ4EN 31L XBADOV4L 7000' 5100' Zivatar kerülése 2018.09.02 11:53 WZZ546 13L XGILEP4B 4000' 2400' Zivatar kerülése 2018.09.03 8:09 AFR139J 31L XGILEP4X 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:35 AFR29FV 31L XGILEP4L 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.09.03 5:53 BAW16H 31L XBADOV4L 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.09.03 3:07 BCS942 31L XPUSTA4L 7000' 5500' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:57 BEL28U 31L XBADOV4L 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.09.03 6:23 BUC1190 31L XERLOS4L 7000' 3900' Zivatar kerülése 2018.09.03 7:51 EWG47X 31L XBADOV4L 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:40 KLM28Q 31L XBADOV4L 7000' 4700' Zivatar kerülése 2018.09.03 8:07 QTR202 31L RT030 7000' 2500' Zivatar kerülése 2018.09.03 5:13 RYR820V 31L XPUSTA4L 7000' 4500' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:55 RYR847L 31L XGILEP4L 7000' 4100' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:33 WZZ1452 31L XPUSTA4L 7000' 4500' Zivatar kerülése 2018.09.03 10:45 WZZ1AC 31L XPUSTA4L 7000' 3500' Zivatar kerülése 2018.09.03 9:54 WZZ1GS 31L XBADOV4L 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.03 22:12 WZZ2247 13L XNORAH4B 4000' 2000' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:28 WZZ2325 31L XERLOS4L 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:09 WZZ2465 31L XLITKU4X 7000' 4000' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:20 WZZ41 31L XPUSTA4L 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:38 WZZ482 31L XBADOV4L 7000' 3300' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:18 WZZ5NW 31L XERLOS4L 7000' 2600' Zivatar kerülése Indoklás 5 / 14
Dátum Helyi idő (LT) Hívójel Start RWY SID eljárás Előírt SID követése QNH (láb) SID-től való eltérés adott magasságon QNH (láb) 2018.09.03 7:54 WZZ805 31L XTORNO4X 7000' 4400' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:31 WZZ847 31L XPUSTA4L 7000' 2300' Zivatar kerülése 2018.09.03 4:23 WZZ8BE 31L XPUSTA4L 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.04 4:30 AFR29FV 31L XBADOV4L 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.09.04 11:23 BAW12DT 13L LT090 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.09.04 11:23 EZS48KL 13L LT100 4000' 3400' Zivatar kerülése 2018.09.04 12:58 NAX48U 31L XLITKU4X 7000' 2600' Zivatar kerülése 2018.09.04 5:16 RYR248K 31L XBADOV4L 7000' 5300' Zivatar kerülése 2018.09.04 11:28 RYR4091 13L XBADOV4B 4000' 2300' Zivatar kerülése 2018.09.04 11:20 RYR54LG 13L XGILEP4B 4000' 3100' Zivatar kerülése 2018.09.04 13:00 SWR285K 31L XGILEP4L 7000' 4200' Zivatar kerülése 2018.09.04 5:23 WZZ2427 31L XLITKU4X 7000' 4300' Zivatar kerülése 2018.09.04 8:53 WZZ665 13L XPUSTA4B 4000' 3200' Zivatar kerülése 2018.09.04 4:17 WZZ8BE 31L XPUSTA4L 7000' 2200' Zivatar kerülése 2018.09.05 16:29 BEL15X 31L XBADOV4L 7000' 3600' Zivatar kerülése 2018.09.05 14:48 TAP1315 31L XGILEP4L 7000' 3700' Zivatar kerülése 2018.09.05 16:49 WZZ4EN 31L XBADOV4L 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.09.05 15:09 WZZ8JH 31L RWYHDG 7000' 4600' Zivatar kerülése 2018.09.06 10:00 AZA479 31L XPUSTA4L 7000' 3600' Zivatar kerülése 2018.09.07 14:36 RCH106 31L XGILEP4X 7000' 3000' Technikai okok miatt 2018.09.12 22:38 ELY2368 13L XERLOS4B 4000' 3500' Forgalmi helyzet 2018.09.12 17:39 ROT238Q 13L RWYHDG 4000' 3700' Zivatar kerülése 2018.09.18 4:32 WZZ2325 13L XERLOS4B 4000' 2400' Zivatar kerülése 2018.09.22 11:11 WZZ1B 31L XLITKU4X 7000' 3500' Zivatar kerülése 2018.09.24 10:20 DUNA95 31L XGILEP4X 7000' 6100' Forgalmi helyzet 2018.09.24 4:14 WZZ1AD 31L XBADOV4L 7000' 3800' Zivatar kerülése 2018.09.24 13:49 WZZ251 31L XBADOV4L 7000' 2700' Zivatar kerülése 2018.09.24 4:12 WZZ41 31L XPUSTA4L 7000' 5800' Zivatar kerülése 2018.09.25 4:52 CVK7056 31L XPUSTA4L 7000' 3100' Forgalmi helyzet 2018.09.25 4:56 NTF641 31L XPUSTA4L 7000' 5400' Forgalmi helyzet 2018.09.26 22:10 ELY2368 13L LT090 4000' 1900' Forgalmi helyzet 2018.09.27 16:41 SVW20JT 31R RWYHDG 7000' 3400' Légijármű személyzet probléma 2018.09.28 16:49 CLX417 31L XGILEP4L 7000' 3400' Légijármű személyzet probléma Indoklás Az elemzésekből látható, hogy a légijárművek alapvetően zivatarok kerülése miatt tértek el az engedélyezett szabvány műszeres indulási eljárástól. 6 / 14
2. A futópálya használat forgalmi statisztikája A 31-es repülési irány azt jelenti, hogy a le- és felszálló repülőgépek észak-nyugati irányba közlekednek. Ilyenkor a le- és felszállás dél-kelet felől, azaz Vecsés, illetve Üllő irányából északnyugati irányba, azaz Budapest felé történik. A 13-as repülési irány esetében a repülés iránya ellentétes a 31-es iránnyal. A leszálló légijárművek Budapest felől érkeznek, a felszálló légijárművek pedig délkeleti irányba Vecsés, Üllő irányába hajtják végre a szabvány műszeres indulási eljárásokat. Ha a forgalom a repülés iránya szerinti jobb futópályát használja, akkor a futópályaküszöb jelzése R (pl. 13R), a bal futópálya használata esetén a jelzés L (pl. 31L), ezért a példákban szereplő 13R és 31L küszöb ugyanahhoz a futópályához tartozik. Miután a fel- és a leszállások egyaránt elsődlegesen szembeszélben történnek az aerodinamikai törvények valamint az érvényben lévő ICAO előírások miatt, a szélirány megváltozásakor a fel- és a leszállás során ugyanazon a futópályán az átrepült küszöbök felcserélődhetnek. 2018 INDULÓ LÉGIJÁRMŰVEK ÉRKEZŐ LÉGIJÁRMŰVEK INDULÓ 13L 13R 31L 31R (db) 13L 13R 31L 31R MŰVELET MŰVELET MŰVELET MŰVELET MŰVELET MŰVELET MŰVELET MŰVELET DB % DB % DB % DB % DB % DB % DB % DB % Január 1808 44% 217 5% 1940 47% 121 3% 4086 117 3% 1793 44% 272 7% 1902 47% 4084 8170 Február 1120 30% 204 5% 2197 58% 243 6% 3764 54 1% 1109 30% 174 5% 2420 64% 3757 7521 Március 2241 51% 124 3% 406 9% 1585 36% 4356 1342 31% 899 21% 26 1% 2081 48% 4348 8704 Április 2646 56% 0 0% 0 0% 2049 44% 4695 2501 53% 0 0% 0 0% 2204 47% 4705 9400 Május 2709 54% 0 0% 0 0% 2313 46% 5022 2620 52% 0 0% 0 0% 2389 48% 5009 10031 Június 1127 22% 0 0% 211 4% 3775 74% 5113 1065 21% 0 0% 12 0% 4037 79% 5114 10227 Július 754 14% 93 2% 4503 81% 217 4% 5567 6 0% 677 12% 888 16% 4001 72% 5572 11139 Augusztus 2575 46% 247 4% 2478 45% 255 5% 5555 214 4% 2092 38% 287 5% 2960 53% 5553 11108 Szeptember 1620 31% 240 5% 2979 57% 419 8% 5258 130 2% 1395 27% 445 8% 3282 62% 5252 10510 Október 1644 32% 671 13% 2683 53% 98 2% 5096 258 5% 1843 36% 730 14% 2274 45% 5105 10201 ÉVES FORGALOM- MEGOSZLÁS ÉRKEZŐ (db) ÖSSZES MŰVELET (db) 18244 38% 1796 4% 17397 36% 11075 23% 48512 8307 17% 9808 20% 2834 6% 27550 57% 48499 97011 7 / 14
3. Mélyalvási időszak vizsgálati eredményei A hivatkozott határozat szerint amennyiben mindkét futópálya és azok navigációs berendezései korlátozás nélkül rendelkezésre állnak, akkor a 31R futópályavég használható érkezésre és a 13L futópályavég indulásra. Fentiektől eltérő futópályavég használatról indoklással együtt a lakosságot utólag tájékoztatni kell. HungaroControl Zrt. vizsgálati eredményei: Dátum Idő (LT) Járatszám Repülőgép típus Runway Művelet Indokok 2018.07.01 0:27 TVS4534 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.02 0:01 KLJ1023 B735 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.02 0:08 WZZ2499 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.02 0:16 RYR42GE B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.02 1:58 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.02 2:54 TVL5216 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.03 0:00 WZZ2247 A320 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.03 0:29 ELY2368 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.03 3:54 WZZ801 A321 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.04 0:10 ELY2368 B738 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.04 0:25 VLG8805 A320 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.04 1:42 ABW296 B744 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.05 0:18 TVL5298 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.05 0:25 ELY2368 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.05 1:02 WZZ2499 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.05 4:53 CLX427 B748 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.06 0:10 WZZ8GC A321 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.06 0:56 JSH2AMB BE40 31L Indulás Kivételes jelleggel üzemeltetett légijármű (sürgős humanitárius cél; vészhelyzeti kutatásmentési művelet; orvosi segítségnyújtás; betegszállítás; katasztrófasegély) 2018.07.06 0:58 ELY2368 B738 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.06 1:42 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.06 3:50 TCSBL H25B 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.06 4:31 TVL5018 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.07 0:11 WZZ2247 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.07 1:02 AUA743S DH8D 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.07 4:31 WZZ801 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.08 1:03 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.08 1:29 JSH2AMB BE40 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.08 3:17 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.08 4:49 HAYCM PA34 31L Indulás Kivételes jelleggel üzemeltetett légijármű (sürgős humanitárius cél; vészhelyzeti kutatásmentési művelet; orvosi segítségnyújtás; betegszállítás; katasztrófasegély) 2018.07.09 0:02 RYR42GE B738 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.09 0:23 WZZ2499 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.09 1:10 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.09 2:29 WZZ801 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.09 3:00 GRV107 LJ35 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.09 3:05 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.10 0:12 ELY2368 A320 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.10 0:22 WZZ2247 A320 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.10 1:07 TVL5738 B738 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.10 2:14 EXS432 B733 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.10 3:03 MABEU LJ45 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt 2018.07.10 3:39 WZZ801 A320 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt 2018.07.11 0:09 ELY2368 B738 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.11 0:44 ABW296 B744 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.11 4:56 TVL5024 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.12 0:10 TVL5298 B738 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 8 / 14
Dátum Idő (LT) Járatszám Repülőgép típus Runway Művelet Indokok 2018.07.12 0:16 WZZ2499 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.12 0:41 ELY2368 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.12 2:29 WZZ7308 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.12 4:44 CLX427 B748 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.13 1:31 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.13 1:50 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.13 3:41 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.13 4:29 TVL5018 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.14 0:01 TAR6153 B734 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.14 0:07 WZZ2247 A320 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.14 0:28 AUA743S DH8D 31L Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt 2018.07.14 3:34 WZZ801 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.14 4:41 TVL5086 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.14 4:44 CLX417 B744 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.15 2:33 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.16 0:11 WZZ2499 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.16 1:08 RYR42GE B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.16 1:51 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.16 3:04 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.17 0:15 WZZ2247 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.17 0:26 ELY2368 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.17 0:50 RYR42GE B738 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.17 1:16 TVL5738 B738 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.17 2:58 TCLAA C560 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.17 3:39 JSH2AMB BE40 31L Indulás Kivételes jelleggel üzemeltetett légijármű (sürgős humanitárius cél; vészhelyzeti kutatásmentési művelet; orvosi segítségnyújtás; betegszállítás; katasztrófasegély) 2018.07.18 0:07 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.18 0:09 VLG8805 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.18 4:54 TVL5024 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.19 0:11 WZZ2499 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.19 0:18 PLF110 B738 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.19 0:36 TVL5298 B738 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.19 0:43 ELY2368 A320 31L Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.07.20 1:19 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.20 1:40 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.20 4:43 TVL5018 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.21 0:18 WZZ2247 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.21 4:44 TVL5086 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.21 4:49 CLX415 B748 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.22 2:33 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.23 0:03 WZZ2499 A320 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.23 0:31 JSH2AMB BE40 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.23 0:33 VLG8803 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.23 0:41 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.23 2:02 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.23 2:06 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.23 4:32 WZZ801 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.24 0:15 WZZ2247 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.24 0:54 TVL5738 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.24 1:31 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.25 0:08 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.25 0:11 VLG8805 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.26 0:12 IJM980 GLEX 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.26 0:15 ELY2368 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.26 0:23 TVL5298 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.26 0:57 WZZ2499 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.27 0:41 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 9 / 14
Dátum Idő (LT) Járatszám Repülőgép típus Runway Művelet Indokok 2018.07.27 0:43 AUA743S DH8D 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.27 1:05 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.27 1:42 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.27 2:16 AIZ292 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.27 4:52 TVS2J C680 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.28 0:04 RYR580Y B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.28 0:28 TAR6153 B734 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.28 0:36 WZZ2247 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.28 1:46 EZY75RP A319 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.29 0:22 RYR42GE B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.29 1:44 BTI9802 BCS3 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.29 2:54 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.30 0:00 FIN9CL A321 31L Indulás Forgalmi okok miatt 2018.07.30 0:33 WZZ2499 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.30 0:46 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.30 0:48 MYX9522 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.30 2:05 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.07.31 0:09 WZZ2247 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.31 0:37 TVL5738 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.31 0:46 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.31 0:52 RYR42GE B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.31 0:56 RYR197W B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.07.31 1:11 RYR580Y B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.01 0:01 VLG8805 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.01 0:26 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.01 0:52 WZZ801 A321 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.01 1:00 AIZ292 E190 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.01 1:23 DCAPB C56X 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.01 1:57 GMI67LF A319 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.01 4:59 TVL5024 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 0:14 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 0:15 WZZ2499 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 0:17 VLG8803 B763 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 0:33 ELY2368 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 0:42 TVL5298 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 1:57 GMI67LF A319 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.02 2:13 LZB5738 E190 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.03 0:15 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.03 1:46 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.03 4:31 TVL5018 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.04 0:45 WZZ2247 A320 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.04 4:40 TVL5086 B738 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt 2018.08.05 2:27 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.05 3:11 JSH402 BE40 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.06 0:10 RYR42GE B738 31R Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.06 0:13 WZZ2499 A320 31R Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.06 0:26 ELY2368 B738 31R Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.06 1:39 AIZ292 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.06 2:25 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.07 0:01 RYR4091 B738 31R Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.07 0:14 WZZ2247 A320 31R Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.07 0:21 CVK7010 AN12 31R Indulás 13R/31L futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.07 0:36 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.07 0:40 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.07 1:10 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 10 / 14
Dátum Idő (LT) Járatszám Repülőgép típus Runway Művelet Indokok 2018.08.08 0:41 VLG8805 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.08 0:42 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.08 4:55 TVL5024 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.09 0:11 ELY2368 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.09 0:31 TVL5298 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.09 0:33 WZZ2499 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.09 3:05 AXY0801 B735 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.10 0:36 RYR42GE B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.10 0:38 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.10 3:05 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.11 0:37 WZZ2247 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.11 1:56 EZY75RP A319 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.11 2:08 DCAPB C560 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.11 4:54 TVL5086 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.12 2:50 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.12 4:32 WZZ801 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.13 0:05 WZZ2499 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.13 0:19 WRC7782 H25B 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.13 0:44 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.13 2:27 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.14 0:15 WZZ2247 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.14 0:41 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.14 2:15 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.15 0:15 ELY2368 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.15 0:21 VLG8805 B752 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.15 0:58 AEH982 E145 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.15 1:24 XRO228 F900 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.15 2:20 ABW296 B748 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.15 2:49 WZZ801 A320 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.15 3:24 AIZ292 E190 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.16 0:13 RYR580Y B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 0:15 CCA722 A332 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 0:22 RYR847L B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 0:27 THY4NV B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 0:36 RYR42GE B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 0:38 WZZ2499 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 1:11 TVL5298 B738 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 1:23 ELY2368 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.16 3:21 THY6391 A310 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.17 0:57 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.17 1:42 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.17 4:33 TVL5018 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.18 0:04 WZZ2247 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.18 0:29 HAYFK BE40 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.18 2:35 BBG441 B733 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.18 4:44 TVL5086 B738 13R Indulás 13L/31R futópálya zárása miatt és a használatos futópályairány miatt 2018.08.19 2:34 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.20 0:25 WZZ2499 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.20 0:49 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.20 0:51 AIZ292 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.20 3:20 TVL5216 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.20 4:50 NTF581 PC12 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.21 0:04 WZZ2247 A320 31L Indulás Használatos futópályairány miatt 2018.08.21 0:38 TVL5738 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.21 1:09 FAH772P B734 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.21 1:50 ELY2368 B738 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 2018.08.22 0:23 HAYFK BE40 13L Indulás Mély alvás időszakra (00:00-05:00 LT) meghatározott futópályahasználat (13 L indulás) 11 / 14