Közgazdaságtan MR0101 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Filep Gyula főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja KO A tantárgy alapvető célja, hogy megfelelő szemléletet és tudást adjon a mai társadalmigazdasági folyamatokban való eligazodáshoz, a fő tendenciák, törvényszerűségek felismeréséhez. Általános cél, hogy a hallgatók képesek legyenek ismereteik tudatos felhasználására, a makro- és mikrogazdasági folyamatokról, a vállalati tevékenységről elsajátított ismereteik sikeres alkalmazására. A tárgy keretein belül a hallgatók megismerkedhetnek a legalapvetőbb mikroökonómiai fogalmakkal, (termelés, elosztás, csere, fogyasztás, szűkösség és gazdálkodás, racionalitás, önérdek, hatékonyság, optimum) összefüggésekkel, piaci szereplőkkel és azok viselkedési sajátosságaival (a fogyasztói, termelői magatartás és kereslet, jövedelem, ár, optimalizálás). A piacgazdaságot meghatározó gazdasági elmélet mellett ismereteket szerezhetnek a piaci szerkezetek kialakulásáról és a piacszabályozás alapvető tételeiről. A piaci kapcsolatok során rálátást kapnak piaci elégtelenségek okairól, gazdasági sajátosságairól, a döntési szituációkról (a külső gazdasági hatások, az externáliák, a javak csoportosítása kisajátíthatóságuk és felhasználásuk szerint). Megismerkedhetnek a legalapvetőbb makrogazdasági szereplőkkel és azok kapcsolatrendszerével. A nemzetgazdaság általános célkitűzései mellett betekintést nyernek az árupiac, a munkapiac és a pénzpiac működésébe, a piaci kapcsolatok rendszerébe, a piaci elégtelenségek (munkanélküliség, infláció) okairól, felmerülő, lehetséges döntési szituációkba, a piacszabályozás alapvető lehetőségeibe a költségvetési és monetáris politika tanulmányozása által. 2 zárthelyi dolgozat eredményes megírása és egy esettanulmány készítése közgazdaságtan témakörben. Bevezetés a makroökonómiába. Aula Kiadó, Budapest, 1997. Kopányi Mihály (szerk.): Mikroökonómia. 6. kiad. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000. P. A. Samuelson W. D. Nordhaus: Közgazdaságtan. I-III. kötet. KJK, Budapest, 2000. Solt Katalin: Makroökonómia. Tri Mester kiadó, Tatabánya, 1997. Chikán Attila, et.al.: Vállalatgazdaságtan. Aula Kiadó, Budapest, 1998.
Pénzügyi és számviteli ismeretek MR0102 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Gyuricsku Kálmán főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI A tantárgy alapvető célja, hogy bevezesse a hallgatókat a számvitel alapvető összefüggéseibe. Tantárgy fontos feladata, hogy a hallgatók elsajátítsák egy vállalkozás működéséhez szükséges információs és nyilvántartási rendszert, egyben kellően megalapozza a későbbi számviteli tanulmányokat, valamint az ezeken nyugvó gazdasági elemzést. Az oktatás célja az is, hogy a hallgatók kapjanak áttekintést a pénzügyi rendszerről, annak működéséről, beleértve azok cél és eszközrendszerének megismerését is. Alapozza meg a hallgatók felkészülését a társaságok pénzügyei és az államháztartási és adózási ismeretek elsajátítására. A hallgató a tárgy keretében betekintést nyer a nemzetközi számviteli szabályozásba (nemzetközi standarok, EU irányelvek, US GAAP) és a mikroszintű (vállalati: számvitel politika) számviteli ismeretekbe. A tantárgy keretén belül megismerésre kerül a könyvvitel alapfogalmai (az eszközök, a források, a tartozik- és a követel főkönyvi számla, a napló, a leltár- és leltározás, a költség a ráfordítás, a bevétel és az árbevétel), valamint a könyvvitel eszközei és módszerei (idősoros-számlasoros elszámolás, analitika-szintetika kapcsolata). Részletesen bemutatásra kerül a kor legfontosabb értékelési eljárásai, a különböző mérlegelméletek és az egyes gyakorlatban is alkalmazott mérlegfajták. A tantárgy bemutatja az (éves) beszámoló fő részeit, a mérlegek, az eredménykimutatások felépítését, tartalmi azonosságát, a kiegészítő melléklet és a részét képező cash flow-kimutatás összeállításának logikáját és gyakorlati problémáját. Külön kitér az üzleti jelentés tartalmi követelményeire. A pénz kialakulása és fejlődése. Megismerteti a hallgatókkal az egyes mérlegtételekhez kapcsolódó legfontosabb számviteli elszámolási szabályokat. Felkészíti a hallgatókat arra, hogy a gyakorlatba kikerülve ismerjék és használják a számviteli információs rendszert, erre támaszkodva segítsék elő a vezetés (menedzsment) munkáját, támasszák alá a megfelelő gazdasági-gazdaságossági döntéseket. A tantárgy keretein belül részletesen bemutatásra és értelmezésre kerülnek a számviteli alapelvek, azok érvényesülései, az eszközökben és forrásokban (immateriális javak, tárgyi eszközök, befektetett pénzügyi eszközök, készletek, követelések, értékpapírok, pénzeszközök, saját tőke, céltartalékok, kötelezettségek, időbeli elhatárolások) bekövetkezett változások könyvvezetési, aktiválási, passsziválási és értékelési szabályai, az egyes gazdasági események vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetre gyakorolt hatásai. A tantárgy pénzügyi moduljában a következő program valósul meg:: a bankrendszer, az MNB monetáris politikája, az örökjáradék, a növekvő örökjáradék, az annuitás, a váltó, az értékpapírok, az értékpapírok árfolyam és hozamszámításai, a lízing és a faktoring, a beruházási döntéseket megalapozó pénzügyi számítások, a hitelintézet fogalma, alapvető fajtái, a banki műveletek, az intézményvédelmi alapok, a banki működés kockázatai.
Róth-Adorján-Lukács-Veit: Számviteli esettanulmányok, MKVK OK, Budapest, 2004. Róth-Adorján-Lukács-Pál-Sztanó-Veit: Számvitel és elemzés I. (MKVK OK 2002.) Kozma András: Vázlatok a számvitel tanulásához 1-2. kötet, Debrecen, 2004. Korom-Miklósyné-Siklósiné-Simon-Szirmainé-Sztanó: Példák Számvitelből. Perfekt 2003. Havasi Gáborné-Kvancz József: Számviteli gyakorlatok. NYF GTFK 2004. Baricz Rezső - Róth József: Könyvviteltan (Aula Kiadó, Budapest, 2002.)
Gazdasági jog MR0103 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Nagy Andrea főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja NK A gazdasági jog célja megismertetni a hallgatóval mindazokat a jogi alapfogalmakat, amelyekre építve a gazdaságot érintő jogterületek szabályozása is elsajátítható. Megismertetni a magyar alkotmányos állam berendezkedését, főbb szerveit, azok feladatait és működését, továbbá az állampolgárok alkotmányos jogait és kötelezettségeit. A jogalanyok közötti szerződéses kapcsolatok alapvető előírásai. A Polgári törvénykönyv alapelvei a szerződések körében: A polgári jogviszony tárgya, elemei; A dolog, birtok, birtokvédelem; A tulajdon, tulajdonvédelem; A kötelem fogalma; Szerződés létrejötte, módosítása, megszűnése; Szerződésbiztosító mellékkötelezettségek; Szerződéstípusok a PTK-ban; Szerződéstípusok a külön jogszabályokban; A polgári peres és nem peres eljárás; Nemzetközi szerződéses kapcsolat; Büntetőjog, büntető eljárásjog; Gazdasági bűncselekmények. Dr. Berényi László Jogi Alapismeretek II., Bessenyei Kiadó, Nyíregyháza, 2003. 1959. évi IV. törvény PTK, A szerződésekre vonatkozó külön jogszabályok
Vállalkozások gazdaságtana MR0104 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szénás Ignác főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja GI A főiskolai hallgatók ismerjék meg a vállalkozásokkal kapcsolatos legfontosabb alapfogalmakat. A vállalkozás célja, missziója és érintettei. Értelmezze az egyéb szervezetek alapítását és működését létezésének sajátosságai. A termelési tényezők szerepe a gazdálkodásban. A humán erőforrás jelentősége (összetétele, minősége) a gazdálkodásban. A logisztika rendszere és szerkezete, a logisztikai stratégia összetevőinek ismertetése. Stratégiai tényezők integrálása és a logisztikai rendszer tervezése. Logisztikai rendszer működése. A munkavállalás és vállalkozás. Európai Uniós lehetőségeit és szabályait. Ismerjék meg az oktatás és gazdaság összefüggéseit, az oktatási vállalkozásokat. Legyenek képesek oktatási és vállalkozási programok, tervek és pályázatok készítésére. A hallgatók szakirányuknak megfelelően: oktatás, szabadidő, művészetek, stb. megfelelő feladatok (üzleti terv, pályázatok) elsajátításával fejezik be a kurzust. Egri Imre Hegedűs László: Vállalkozási alapismeretek (céljegyzet) Vállalkozások üzleti tervezése (munkafüzet) Egri Szabó: Pályázati ismeretek (céljegyzet) Dr. Lőrinczi Gyula: Vállalkozásgazdaságtan (Számalk Kiadó 2000.)
Marketing és marketingkutatás MR0105 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tantárgy alapvető célja a marketing lényegének és szemléletmódjának elsajátítását tűzi ki. A hallgatók ismerjék meg a marketing fogalomrendszerét és a marketing környezetrendszerét. Sajátítsa el a piac működését marketing szempontok alapján (a piacorientált gondolkodásmód kialakítása és fenntartása). Értelmezze a piacszegmentációt ismerje annak jelentőségét. A kis és nagykereskedelem kezelése marketing szempontból. Készítsen önálló marketingtervet. A marketing alapvető szerepe a szervezetben és a társadalomban. A marketing környezet. Stratégiai tervezés. A marketing tervezése. A marketing elemei. (Piac, Termék, Ár, Csatorna) Kis és Nagykereskedelem. (Funkciói, típusai) A piaci logisztika céljai és döntései. Marketing MIX és elemei. Marketing kommunikációs folyamat elemei, értelmezése, a célközönség meghatározása. Eladószemélyzet tervezése, irányítása és menedzselése. A marketing tevékenység tervezése és a teljesítmény ellenőrzése. 2 zárthelyi dolgozat eredményes megírása, esettanulmány prezentálása marketing témakörben, illetve egy gyakorlati piackutatás elvégzése. Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai. Perfekt Kiadó, Budapest, 2004. Malhotra: Marketingkutatás, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2000. Bauer- Berács - Kenesei: Marketing alapismeretek, Aula Könyvkiadó, Budapest, 2008.
Statisztika MR0106 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Galó Miklós főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI A társadalmi-gazdasági folyamatok, szakmai szemmel történő figyeléséhez, az adatok megértéséhez, a mögöttük lévő tartalom felismeréséhez, valamint a közgazdaságilag is szakszerű véleménynyilvánításhoz elengedhetetlen a statisztikai eszköztár legalább az elemi módszerek szintjén történő megismerése. Módszertani ismereteket nyújtson a társadalmi- gazdasági jelenségek és folyamatok megfigyeléséhez, számszaki összehasonlításához, összefüggések felismeréséhez és feltárásához, következtetések levonásához. Módszerként elsődlegesen a leíró statisztika módszereit alkalmazza. Bevezetés a statisztikai alapfogalmi rendszerébe. A statisztikai elemzés egyszerűbb eszközei és módszerei. A leszármaztatott számok számítása. Viszonyszámok, középértékek, indexek, szóródási mérőszámok, esettanulmányok az elemzési módszerek alkalmazására, a mutatószámok értelmezésére és gyakorlati hasznosítására. Bevezetés a matematikai-statisztikai módszertanba. A minták alapján történő statisztikai értékelések alapesetei, mintavételi módok és mintajellemzők. Becslések és hipotézis vizsgálatok Statisztikai összefüggés vizsgálat. Mennyiségi ismérvek korrelációs és regressziós kapcsolatainak elemzése. Lineáris és nem lineáris, két és több változós kapcsolatok. Asszociációs kapcsolatok elemzése, vegyes jellegű kapcsolatok vizsgálata. Az idősorok elemzésének statisztikai módszerei. Trendanalizis, szezonalitás vizsgálat, konjunktúra elemzés. Az idősorok simítási eljárásai, előrejelzések készítésének módszertana. Esettanulmányok a matematikai-statisztikai módszerek alkalmazására. Galó, M. (2005) Statisztika, Bessenyei Kiadó, Nyíregyháza, 2000. Hunyadi, L., Mundruczó, Gy., Vita,L. (2001): Statisztika. Aula Kiadó, Budapest Hunyadi, L., Vita, L.(2002): Statisztika közgazdászoknak KSH. Budapest Szűcs, I. (2002): Alkalmazott statisztika (Szerk.) Agroinform Kiadó. Budapest
Informatika MR0107 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hadházy Tiborné dr. főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI A hallgató az alapszintről elindulva sajátítsa el a minimális informatikai és számítógép kezelési alapismereteket, szerezzen jártasságot néhány gyakran használt felhasználói program alkalmazásában. Információtechnológiai alapismeretek. Operációs rendszerek, a Windows és a Linux. Számítógép hálózatok. Az Internet. Elektronikus levelezés. Szövegszerkesztési alapismeretek és prezentációkészítés. Táblázatkezelés. Adatbázis-kezelés alapjai. Bártfai Barnabás: Hogyan használjam? (8. kiadás) BBS-Info Kft., Budapest, 2004. Iszáj-Kató-Nagy: Számítástechnika: Az alapoktól az Internetig. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1999. Kovácsné-Nagy-Ozsváth: Office XP. Computerbooks Kft., Budapest, 2003. Lengyel Veronika: Az Internet világa. Computerbooks Kft., Budapest, 1995.
Menedzsment MR0108 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Kósáné dr. Bilanics Ágnes főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK Vezetés és szervezés alapvető ismeretinek elsajátítása, valamint olyan vezetési módszerek és technikák megismerése, amelyek a végzett közgazdászokat felkészítik bizonyos vezetői feladatok, szituációk megoldására. Cél továbbá a szervezetek működésének áttekintése, az alapvető szervezeti formák megismerése. Az alapismeretek és az alapfogalmak mellett a vezetés folyamatán keresztül a vezetési feladatok elsajátítása is alapvető célja a tárgy oktatásának. A vezetés célja és fogalma. A vezető személye. Személyiség és személyiségi jegyek. Kreativitás (alkotóképesség). Motiváció, innováció. Szervezeti formák. A vezetési módszer, a vezetési stílus. Konfliktus menedzsment. A vállalati kultúra. Változásmenedzsment, minőség menedzsment. Kommunikáció, kommunikáció a szervezetben. Információ menedzsment. A tervezés, mint vezetési funkció. A döntés, döntésvégrehajtás, utasítás, rendelkezés. Ellenőrzés. Szervezetfejlesztés. A vezetői hatalom. Emberi erőforrás menedzsment. A vezető időgazdálkodása. Berde - Berki - Dienesné: Vezetési alapismeretek I. Egyetemi jegyzet, Debrecen 1998. Baracskai Berde Berki Dienesné: Vezetési alapismeretek II. Egyetemi jegyzet, Debrecen 1999. Dobák Miklós: Szervezeti formák és vezetés. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1996. Roóz József: Vezetésmódszertan. Perfekt Kiadó, Budapest, 1995.
EU integrációs és világgazdasági ismeretek MR0109 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Rozgonyi Ibolya főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja PO Az európai integráció, mint társadalmi-gazdasági folyamat megismertetése, az integráció múltjának, jelenlegi aktuális kérdéseinek, a jövőbeli fejlődés lehetséges irányainak a felvázolása. A kollégium keretében képet kapnak a hallgatók az EU felépítéséről, intézményrendszeréről, politikájának főbb területeiről. 1. Európa, mint egység: Európa, mint földrajzi egység. Az európai kultúra és civilizáció, mint az európai egység alapja. Európa, mint politikai egység. 2. Az integráció mint társadalmi-gazdasági és politikai folyamat: Az integrációs folyamat jellemzői. Az integráció fejlődési szakaszai. Regionális integráció, globalizáció. 3. Az európai integráció történeti fejlődés: Európa újjáépítése, az integráció előzményei. Az integrációs szervezetek, az ESZAK, az EGK, az EAK létrejötte (1951-1957). Az integráció útja az EK-től az Európai Unióig (1957-1992), a 15-ök Európája. 4. Az Európai Unió és intézményei Az Európai Unió és a tagállamok főbb jellemzői. Az Unió három pillére (Az Európai Közösség, a közös kül- és biztonságpolitika szervezetei, a bel- és igazságügyi együttműködés szervezetei). Az Unió székhelyei, az Unió nyelve, az Unió polgársága. Az EU intézményrendszere. Az Európai Unió Tanácsa. Az Európai Tanács. Az Európai Bizottság. Az Európai Parlament. Az Európai Bíróság. Döntéshozatali eljárások. Az EU jogforrása. A közösségi jog. Az Unió költségvetése. A költségvetés szerkezete. Bevételek és kiadások. 5. A társadalmi - gazdasági integráció főbb területei - az Unió politikája Gazdasági integráció. A regionális gazdasági társulások. A gazdasági integráció alapelvei: a négy szabadság, a versenyjog működése. Az egységes piac. Pénzügyi integráció. A monetáris unió. Az EU mezőgazdasági, ipar- és közlekedéspolitikája. Regionális politika. Szociálpolitika. Környezetvédelmi, klímavédelmi és energiapolitika. Együttműködés a nemzetközi biztonság, a bel- és igazságügy területén. 6. Az Európai Unió kibővítése, az európai integráció jövője. Az Unió kibővítésének lehetőségei és korlátai. A kelet-közép-európai országok csatlakozásának kérdései. Fejlesztési feladatok a csatlakozási folyamatot követően. A 27 tagú Európai Unió jövőbeli működésével kapcsolatos problémák.
Az Európai integráció. Tények és adatok. Europa Institut MTA Történettudományi Intézet, Bp. 2000. Európai Alkotmány. Európai Füzetek külön száma. Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa. Bp. 2003. CAIRNS, Walter: Bevezetés az Európai Unió jogrendszerébe. Co-Nex Könyvkiadó Kft. Bp. 1999. HORVÁTH Zoltán TAR Gábor: Az Európai Parlament. Földkör Kiadó, Bp. 2004. IZIKNÉ HEDRI Gabriella PALÁNKAI Tibor: Európa ma és holnap. Balassi Kiadó, Bp. 1998.
Közigazgatási és adózási ismeretek MR0110 Meghirdetés féléve 1. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Gyuricsku Kálmán főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgató megismerkedjék a közigazgatási joggal kapcsolatos hatályos tételes jogi szabályzáson túl a közigazgatás elméleti alapjaival is, beleértve a közigazgatás fogalmát, a közigazgatási szervvel kapcsolatos tudnivalókat, a közigazgatási aktusokra vonatkozó jogelméleti tudnivalókat, továbbá konkrétan a településrendezési szakigazgatás és az ingatlan nyilvántartás egyes kérdéseit. Az államháztartás fogalma, az adórendszer, az adózás fogalma, a magyar adórendszer, az ÁFA, a társasági adó, az adózás fogalmainak tisztázása és értelmezése. A legfontosabb jogszabályok áttekintése (nemzetközi ajánlások; hazai, országos érvényű törvények, törvényerejű rendeletek, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek, főhatósági rendeletek; helyi hatósági rendeletek). Hatóságok, szakhatóságok, szakértői szervezetek. A hatóságokkal való kapcsolattartás, (előzetes egyeztető tárgyalások, bejárások; hatósági állásfoglalás kérése, felhasználása; elvi, létesítési, üzembe helyezési, fennmaradási engedélyek kérése és felhasználása; környezetvédelmi, hatástanulmány, környezetvédelmi felülvizsgálat; a határozatok elfogadása, megtámadása; a határozatoknak, megfelelő magatartás - adatszolgáltatás, jelentés) gazdasági vonzatai. Szabó-Tóth-Vanó: Adózási ismeretek, KRF, Gyöngyös, 2007. Lőrincz Lajos: A közigazgatás alapintézményei, Libri HVG-ORAC Kiadó Kft., Budapest, 2007. Dr. Imre Miklós: Közigazgatás és gazdaság, Libri HVG-ORAC Kiadó Kft, Budapest, 2007.
Marketing jogi vonatkozásai MR1101 Meghirdetés féléve 2. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0101 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Nagy Andrea főiskola docens Tantárgyfelelős egység kódja NK A tárgy célja, hogy a hallgató teljes képet kapjon a marketing bármely területéhez kapcsolódó jogi vonatkozásokról. A Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, mint szervezetek működésének és szerepének meghatározása. Szakértői, valamint a reklám- és médiajog területének jogi elemzése, jogszabályok értelmezése. A reklám fajtái, jogszabályi és etikai előírásai, a reklámtevékenység egyes szereplői, egyes ágazati reklámok. Reklámszerződések, jogalkalmazás szervezeti és eljárási háttér. EU irányelvek, kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv és a kapcsolódó magyar jogszabályok előírásai. Zh. dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet. Félévközi Zh. dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh. dolgozat (50 pont). Szakirodalom, oktatási segédlet. Bacher Gusztáv et al: A reklámjog nagy kézikönyve, Meritum Kiadó, Budapest, 2009. Bárdos Péter dr. Menyhárd Attila dr.: Kereskedelmi jog, ELTE JTI, Budapest, 2009. Pázmándi Kinga: Modern reklámjog, Orac Kiadó, Budapest, 2007.
Marketingstratégia elemzése és tervezése MR1102 Meghirdetés féléve 2. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szénás Ignác főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja GI Az alapvető marketing fogalmak és összefüggések megértése. Piacorientált gondolkodás kialakítása. A marketing gazdasági jelentőségének megértése. A különböző piackutatási módszerek gyakorlati alkalmazása. A különböző forrásokból származó információk megszerzésének és feldolgozásának fejlesztése. A reklám lényegének, jelentőségének megismerése, a különböző reklámeszközök és reklámhordozók megkülönböztetése és alkalmazási formáinak elsajátítása. A vállalati tervezés alapkérdései. Marketingstratégia felépítése. Analízis, stratégia a vevőkkel és a szállítókkal. A stratégia felépítése a piacrészesedés alapján. Versenystratégia egyes iparágakban. A stratégiai döntés mechanizmusa. Menedzsment kontroll. Ágazati stratégiák, stratégia és globalizáció. Józsa László: Marketingstratégia, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005. Kotler, Philip - Keller, Kevin Lane: Marketing menedzsment, Akadémiai Kiadó, 2008. JÓZSA, L.- PISKÓTI, I.- REKETTYE, G.- VERES, Z.: Döntésorientált marketing. Akadémiai Kiadó, 2005.
Marketingkutatás módszertana MR1103 Meghirdetés féléve 2. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0108 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Galó Miklós főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI Megismertetni a hallgatókat a társadalomtudományi kutatásokhoz szükséges alapvető ismeretekkel, a hivatásukhoz elengedhetetlenül szükséges információk, adatok lelőhelyeivel, a hivatkozások szabályaival; felkészíteni a hallgatókat a szakmai munkájuk során szükséges elemi kutatási- és háttérfeladatokra. Az emberi megismerés és a tudomány, alapfogalmak A társadalomtudományi kutatás lépései, kutatási terv A kutatási probléma kiválasztása, meghatározása A szakirodalom áttekintése, a források használata, bibliográfiakészítés A hipotézis megfogalmazása, a kutatási stratégiák, módszerek, eszközök kiválasztása, mérésmetodikai alapelvek, skálatípusok, kutatási módszerek, a minta és a mintavétel Adatfeldolgozás, kódolás, elemi statisztikai módszerek Az eredmények interpretálása, értékelése, értelmezése, hipotézisvizsgálat Az eredmények közlése, felépítése, fajták, a kutatási beszámolók fajtái, műfajai A kutatások etikai kérdései Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest, 2000. Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai. Perfekt Kiadó, Budapest, 2004.
Termék- és szolgáltatásstratégia MR1104 Meghirdetés féléve 2. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szénás Ignác főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja GI A hallgatóknak meg kell ismerniük a szolgáltatások sajtosságait, azok eladhatóságának különböző formáit. Össze kell tudni hasonlítani a termékstratégiával. Cél továbbá a stratégiai gondolkodás erősítése. Termékpolitikai döntések. Szolgáltatások jellemzői. Termék- és szolgáltatásmarketing különbségei. Esettanulmányok. Veres Zoltán: Szolgáltatásmarketing, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003.
Márka- és kategóriamendzsment MR1105 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0106 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A cél, hogy a hallgató képes legyen márkákban gondolkodni és azokat menedzselni. Mindezt kreatív és a piaci viszonyoknak megfelelően kell értékelnie. A márkastratégia a márkára vonatkozó döntések összessége. Alábbi felsorolás tartalmazza ezeket: Márkamenedzsment, Márka, Márkaakvizíció. Márkaarculat, Márkaasszociáció, Márkabevezetés, Márkabővítés, Márkaelkötelezettség. Márkaelutasítók, Márkaépítés, Márkaéletciklus modell, Márkaélmény, Márkaérték, Márkafelidézés, Márkafelismerés, Márkafelvásárlás, Márkafrissítés, Márkahaszon, Márkahűség, Márkaidentitás, Márkaígéret, Márkaimázs, Márkaismertség, Márkakapcsolat, Márkakép, Márkakiterjesztés, Márkakommunikáció, Márkakoncepció, Márkakonszolidáció, Márkaköltségek, Márkaköltségvetés, Márkakutatás, Márkamodell, Márkanév, Márkapiramis, Márkapozició, Márkapreferencia, Márkastratégia, Márkaszemélyiség, Márkaszlogen, Márkaszövetség, Márkatanácsadás, Márkateremtés, Márkatermékek. Márka-termékválaszték, Márkatípusok, Márkatudatosság, Márkaügynökség. Márkaüzenet, Márka újrapozicionálása, Márkavagyon, Márkaválasztás, Márkaválasztási modell, Márkaválaszték, Márkaváltás. Esettanulmány megírás valamely márkára vonatkozóan. Kotler, Philip - Keller, Kevin Lane: Marketing menedzsment, Akadémiai Kiadó, 2008. JÓZSA, L.- PISKÓTI, I.- REKETTYE, G.- VERES, Z.: Döntésorientált marketing. Akadémia kiadó, 2005.
Árstratégia MR1106 Meghirdetés féléve 2. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hegedűs László Zsigmond főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO A tárgy célja a hallgatók megismertetése az árfunkció marketingaktivitás rendszerben elfoglalt kiemelkedő szerepével, kialakításának szempontjaival és hatásaival. A tárgy hallgatói a félév során megismerik az egyes árkialakítások módszereit, azok információszükségletét és az árak fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásait. A hallgatók ezen információk birtokában kiegészítve meglévő marketingismereteiket még inkább képesek lesznek a vállalatok piaci kínálatainak fogyasztóorientált kialakítására és menedzselésére. Az árpolitika helye, jelentősége a vállalati funkciók között. Az árpolitika klasszikus közgazdaságtani megítélése. Az árak és a fogyasztói magatartás kapcsolata. Az árdöntések mozgástere. (költségek, fogyasztói árelfogadás, fedezeti elemzés) Az egyes árképzési módszerek. (költségalapú árképzés, piacvezérelt árképzés) Árképzési szempontok és megoldások a termékciklus különböző szakaszaiban I. Árképzési szempontok és megoldások a termékciklus különböző szakaszaiban II. Az ártárgyalások. Zh dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet. Félévközi Zh dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh dolgozat (50 pont). JÓZSA, L.- PISKÓTI, I.- REKETTYE, G.- VERES, Z.: Döntésorientált marketing. Akadémia kiadó, 2005. REKETTYE, G.: Az ár a marketingben, Műszaki Könyvkiadó, 1999. DOLAN, J. R.-SIMON, H.: Árképzés okosan. Geomédia Szakkönyvek, 2000.
Értékesítési stratégia MR1107 Meghirdetés féléve 2. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A kurzus folyamán a stratégia gondolkodásmód mellett az értékesítés hosszú távú tervezését és lehetséges kimeneteit kell tudni alkalmazni a hallgatónak. A környezetelemzés a versenytárselemzés és a saját paramétereink ismeretében kell a tervezést elvégezni. Cél, hogy ennek elméleti és gyakorlati hátterét elsajátítsa a hallgató. Az értékesítés típusa és sajátosságai. A stratégia gondolkodás alapjai és alkalmazása. A félévközi feladat, csapatmunka megbeszélése. Esettanulmányok értékesítési stratégiákra vonatkozóan. 2 zárthelyi dolgozat eredményes megírása, valamint csapatmunkában egy stratégia felvázolása, részleteinek bemutatása, prezentációval. Józsa László: Marketingstratégia, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005. Kotler, Philip - Keller, Kevin Lane: Marketing menedzsment, Akadémiai Kiadó, 2008.
Média- és reklámstratégia MR1108 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0108 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja, hogy a hallgatók képet kapjanak a médiumok sajátosságairól, fejlődési irányaikról. A reklámstratégia a marketingkommunikációs mixen belüli fontosságáról, szerepéről is kell hallaniuk, és majd alkalmazniuk. Az új reklámtörvény. A médiumok sajátosságai. A reklámstratégia helye az összvállalati stratégiában. Reklámhatékonysági mutatók. Esettanulmányok. Reklámelemzés. Bernard Brochand-Jacques Lendrevie: A reklám alapkönyve, KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2004. Harsányi Dávid: Így készül a reklám. A kampánytervezés elmélete és gyakorlata. Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapest, 2003. Philip Kotler: Marketing management, Akadémia Kiadó, Budapest, 2006. Rozványi Dávid: Reklám és társai. BBS-Info, Budapest, 2002.
Személyes eladás és vásárlásösztönzés menedzselése MR1109 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0108 Tantárgyfelelős neve, beosztása Kósáné dr. Bilanics Ágnes főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja a hallgatók kommunikációs kompetenciájának megteremtése illetve erősítése a hatékony üzleti kommunikáció szakmai és tudományos elméleti hátterével. A tárgy hallgatói ezen információk birtokában képesek lesznek hatékonyan irányítani egyes üzleti kommunikációs interakciókat, és interperszonális relációkat. A kommunikáció fogalma, folyamata, funkciói. Az üzleti kommunikáció fogalma, céljai, eszközrendszere. Az üzleti kommunikáció pszichológiai aspektusai I. (interperszonális intelligencia, az önismeret, aktív figyelem) Az üzleti kommunikáció pszichológiai aspektusai I. (empátia, asszertivitás) A meggyőzés folyamata, a befogadó attitűdjének megváltoztatása, az impresziókeltés. Az egyes tárgyalástechnikai modellek, a hatékony tárgyalás folyamata. A sikeres prezentáció. A konzultatív személyes eladás. A fogyasztói panaszok kezelése. A konfliktuskezelés. Zh. dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet Félévközi Zh. dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh. dolgozat (50 pont). Szakirodalom, oktatási segédlet. BAUER, A.- MITEV A. Z.: Eladásmenedzsment. Akadémia Kiadó, Budapest, 2008. NÁDOR, É.: Az üzleti tanácsadás marketingje. Akadémia Kiadó, Budapest, 2007. TERRY, J. F.: A kérdezés művészete. HVG Kiadó, Budapest, 2009. CLAYTON, P.: Testbeszéd a munkahelyen. Kossuth Kiadó, Budapest, 2004.
PR és szponzorálási stratégia MR1110 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A Public Relations célja a közönségkapcsolatok menedzselése a belső és külső PR feladatinak ellátása. A tárgy célja ezen ismeretek alkalmazott átadása. A PR általános elmélete. A PR tervezés jellemzői. Az identitás ás a menedzsment feladatai. A szervezeti kultúra és felépítés hatása a PR hatékonyságra. A külső PR szerepe és jelentősége. Alkalmazott módszerek. A szponzorálás és a támogatás. A lobbi. Esettanulmányok. Szeles Péter Nyárády Gáborné: Public Relation, Perfekt Kiadó, Budapest, 2004. Fazekas Harsányi: Marketingkommunikáció, Szokratész Könyvkiadó, Budapest, 1999.
Marketingszervezetek és vezetési funkciók MR1201 Meghirdetés féléve 3. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0102 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A kurzus célja, hogy hallgató tisztában legyen a vezetési elmélet alkalmazott gyakorlatával. A vezetés elmélet mellett a vezetési funkciók ismeretét is sajátítsa el. Marketingszervezetek Vezetési alapismeretek Vezetési funkciók Esettanulmányok. Deák Csaba Heidrich Balázs Heidrich Éva: Vezetési ismeretek, Booklands 2000, Budapest, 2006.
Önálló marketingszervezetek tevékenysége MR1202 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Magyar Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja a hallgatók megismertetése a kis és középvállalkozások sajátosságait figyelembe vevő, a tervezés végrehajtás ellenőrzés szemléleten alapuló stratégiai koncepciókkal. A tárgy hallgatói a megszerzett ismeretek birtokában képesek lesznek olyan marketingstratégiák megalkotására, melyek adaptálható megoldásokkal járulnak hozzá a kisvállalkozások fejlődéséhez, piaci sikereihez. A kkv-k helye szerepe a gazdaságban, működésük sajátosságai. A stratégiai tervezés helye szerepe a vállalkozások működésében. A vállalkozási stratégia és a marketingstratégia viszonya a KKV-k esetében. A marketingstratégia készítésének folyamata I. (A helyzetelemzés, a külső és belső környezet elemzésének módszerei, a stratégiai célok kitűzése) A marketingstratégia készítésének folyamata II. (A piacszegmentáció, a pozícionálás, a megkülönböztető előnyök és a kulcskompetenciák) A marketingstratégia készítésének folyamata III (A 7P alapú marketingaktivitás- rendszer fogyasztóorientált kialakításának módszerei) A stratégia megvalósítása, ellenőrzése. Zh dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet. Félévközi Zh dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh dolgozat (50 pont). JÓZSA, L. - Marketing-stratégia Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005. JÓZSA, L.- PISKÓTI, I.- REKETTYE, G.- VERES, Z.: Döntésorientált marketing. Akadémia Kiadó, Budapest, 2005. REKETTYE, G. Kisvállalati marketing. Akadémia Kiadó, Budapest, 2007. R. D. HISRICH-M. P. PETERS: Vállalkozás. Új vállalkozások indítása, fejlesztése és működtetése, Akadémia Kiadó, Budapest, 1991. VECSENYI, J. : A vállalkozás. Ötlettől az újrakezdésig, Aula Kiadó, Budapest, 2002.
Kereskedelmi marketing MR1203 Meghirdetés féléve 3. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR1101 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO A tárgy célja, hogy a hallgatók képet kapjanak a kereskedelemről, az alkalmazható marketingstratégiáról. A cél, hogy a hallgató a kereskedelem oldaláról is képes legyen közelíteni az adott marketing problémát. A kereskedelem alapjai. A kereskedelempolitika vonatkozásai. A kereskedelem és marketing összefüggései. A logisztikai marketing. Esettanulmányok. Komáromi Nándor: Marketinglogisztika, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006.
Nemzetközi marketing MR1204 Meghirdetés féléve 3. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR1101 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Magyar Zoltán főiskola adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja, hogy bemutassa és megismertesse a hallgatókkal a nemzetközi piaci színterek fontosságát, és az azokon való sikeres marketingtevékenység alapvető feltételeivel, sajátos vonásaival. A tárgy hallgatói a megszerzett ismeretek birtokában felkészült munkatársként képesek lesznek részt venni a nemzetközi piaci színtereken működő vállalatok, vállalkozások marketingtevékenységének kialakításában, hozzájárulni annak eredményes és sikeres megvalósításához. A nemzetközi kereskedelem elméleti háttere, a nemzeti piacok globalizálódása. A globális piac strukturális átalakulása. A fogyasztói szokások átalakulása, az univerzális és az unikális szegmensek fontossága. A nemzetközi környezet trendjei, megismerésének módszerei. Piacszegmentáció, piacválasztás a nemzetközi piacokon. A külpiaci megjelenés formái belföldi termelési bázis esetén. A külpiaci megjelenés formái külföldi termelési bázis esetén. Az egyes marketingaktivitások kialakításának módszerei nemzetközi dimenzióban I. Az egyes marketingaktivitások kialakításának módszerei nemzetközi dimenzióban I. Zh dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet Félévközi Zh dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh dolgozat (50 pont). Szakirodalom, oktatási segédlet. ESZES I., - SZABÓNÉ S. M., - SZÁNTÓ SZ., - VERES Z.,: Globális marketing, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999. JOBBER, D.: Európai marketing, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999. REKETTYE, G. FOJTIK, J.: Nemzetközi marketing. Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1994.
E-marketing MR1205 Meghirdetés féléve 3. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR1101 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A kurzus célja, hogy a hallgatók az online marketing és az Internet adta lehetőségekkel tisztában legyenek, azokat alkalmazni tudják, illetve be tudják építeni a marketing munkába. Az internet fejlődése. A számítástechnika fejlődése és irányai. A kommunikáció változásai. A digitális világ marketing sajátosságai. Az online marketing alkalmazásai. Spam. Felületek és bannerek. Esettanulmányok. 2 zárthelyi dolgozat eredményes megírása, és egy prezentáció bemutatása online marketing témakörben. Eszes István Bányai Edit: Online marketing, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002.
Nonprofit marketing MR1206 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR1101 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A kurzus célja, hogy a marketinget ne csak a business szférára, hanem a nem profitorientált szférára is értelmezni tudja a hallgató. Szolgáltatásmarketing alapfogalmak. A nonprofit szféra sajátosságai. A BTL elemek szerepe a nonprofit marketingben. Esettanulmányok. Dinya- Farkas- Hetesi Veress: NONbusiness marketing és menedzsment, KJK Kerszöv Kiadó, Budapest, 2004.
Pénzintézeti marketing MR1207 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR1101 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Magyar Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja a hallgatók megismertetése a pénzintézetekben eredményesen alkalmazható ügyfélszerzési és tudatos értékesítési technikákkal. A tárgy hallgatói a megszerzett ismeretek birtokában képesek lesznek olyan kommunikációs kompetenciák fejlesztésére, melyek hozzásegítik őket a banki ügyfelek meggyőző és sikeres kiszolgálásához. A szolgáltatások marketingspecifikumainak bemutatása. A HIPI elv. A pénzügyi szolgáltatások, a pénzügyi tanácsadás fogalma. A pénzügyi szolgáltatások sajátosságai, a sajátosságok kezelése. Az egyes ügyfélszerzési technikák. A konzultatív értékesítés folyamata. Az egyes tárgyalási technikák bemutatása. Az egyes konfliktuskezelési technikák bemutatása. A ügyfélkifogások kezelése, az ügyfél elégedettség kialakítása, fenntartása. A hivatali protokoll bemutatása. Zh. dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet. Félévközi Zh. dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh. dolgozat (50 pont). Szakirodalom, oktatási segédlet. JÓZSA, L.- PISKÓTI, I.- REKETTYE, G.- VERES, Z.: Döntésorientált marketing. Akadémia Kiadó, Budapest, 2005. VERES, Z.: Szolgáltatásmarketing. Műszaki Kiadó, Budapest, 1998. BAUER, A.- MITEV A. Z.: Eladásmenedzsment. Akadémia Kiadó, Budapest, 2008. NÁDOR, É.: Az üzleti tanácsadás marketingje. Akadémia Kiadó, Budapest, 2007.
Marketingkutatás tervezése és irányítása MR1208 Meghirdetés féléve 3. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0108 Tantárgyfelelős neve, beosztása Vitál Attila főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja, hogy a hallgatók képet kapjanak a kutatásmódszertanról, alkalmazásairól és tervezéséről. A kutatásmódszertan alapjai. Kutatástervezés. Módszerek. Statisztikai próbák. Alkalmazott szoftverek. Jelentéskészítés. Esettanulmányok. Vitál Attila: Kutatásmódszertan, főiskolai jegyzet, Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2005.
Hatékonyság mérése a marketingben MR1209 Meghirdetés féléve 3. Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0105 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Galó Miklós főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI A tárgy célja, hogy a hallgatók tudjanak statisztikai próbákat számolni, tudják alkalmazni a hatékonyságmérési mutatókat és azokat jól értelmezni a marketingben. Statisztikai mutatószámok. Hatékonyságmérési lehetőségek a marketingben. Esettanulmányok. BAUER, A.- MITEV A. Z.: Eladásmenedzsment. Akadémia Kiadó, Budapest, 2008. YADIN, DANIEL L.: Hatékony marketingkommunikáció, Geomédia Kiadó, Budapest, 2005.
Marketing esettanulmányok MR1210 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Előfeltétel (tantárgyi kód) MR0106 Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Magyar Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK A tárgy célja, hogy az üzleti életből vett valós példákon keresztül mutassa be az egyes marketingkoncepciók gyakorlatban való alkalmazásának sajátosságait, azok tapasztalatait. Az egyes esettanulmányok feldolgozásával a hallgatók objektív képet kapnak az egyes üzleti szituációk megoldásainak marketingvonzatairól és azok következményeiről. Esettanulmány I. Esettanulmány II. Esettanulmány III. Esettanulmány IV. Esettanulmány V. Esettanulmány VI. Esettanulmány VII. Esettanulmány VIII. Zh dolgozatonként 50 pont szerezhető, a két dolgozat eredménye adja a Félévvégi érdemjegyet. Félévközi Zh dolgozat (50 pont) + Félévvégi Zh dolgozat (50 pont). Szakirodalom, oktatási segédlet. FOJTIK, J.: Vállalati esettanulmányok. Pécsi Tudományegyetem - Közgazdaságtudományi Kar, 2001. FOJTIK, J.- REKETTYE, G. SZŰCS, K.: Marketing Esettanulmányok. Pécsi Tudományegyetem - Közgazdaságtudományi Kar, Marketing Intézet 2001. VARSÁNYI, J.: Sokszínűség a cégstratégiában. Stratégiai menedzsment szöveggyűjtemény. Aula Kiadó. Budapest, 1998.