1. SZ. MELLÉKLET. Tulajdoni lap másolat



Hasonló dokumentumok
Bordány Nagyközség Önkormányzatának Polgármesterétől T/8 /2014

BÉRLETI SZERZŐDÉS. között, az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek mellett,

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-i zárt üléséről

Tisztelt Tulajdonosi Bizottság! Kérem fenti előterjesztés megvitatása után az alábbi határozat meghozatalát: HATÁROZATI JAVASLAT

Rábapatona Község Önkormányzata

Megállapodás TERVEZET! Nyúl Község Önkormányzata Nyúli Sport Club Egyesület 1. Előzmények: 2. Felek jogai és kötelezettségei

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 103/2015. (VII.28.) számú határozata

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

BÉRLETI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről

MEGÁLLAPODÁS haszonélvezeti jog alapításáról és Futballpálya bérletéről /sportszervezet NEM saját tulajdonban lévő ingatlana esetén/ (minta, tervezet)

A pályázat kiírója fenntartja jogát, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

* * Vonalkód: Iktatószám: 2139/48/4/2008 BÉRLETI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 29-i nyílt üléséről.

MEGÁLLAPODÁS haszonélvezeti jog alapításáról és Futballpálya bérletéről /sportszervezet saját tulajdonban lévő ingatlana esetén/

MEGÁLLAPODÁS szociális ellátási feladatok átvállalásáról. amely létrejött

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Palota Holding Ingatlan- és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Bérleti szerződés

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapcst,

FOGYASZTÓI ZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA

17/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

Borostyánkő. járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: március 15. Nysz.: 16996

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet)

I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése szeptember 18-i ülésének jegyzőkönyvéből

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: ,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Bérlő a bérlet tárgyát képező helyiségeket nem jogosult albérletbe vagy további használatba adni, sem természetes, sem jogi személynek.

Lakásbérleti szerződés. 2./ Bérlő neve:... (anyja neve:. szül. helye, ideje:

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Területi hatály

Tárgy: Döntés a Pest Megyei Kormányhivatallal közösen használt ingatlanrész üzemeltetési kiadásainak megosztása érdekében kötött megállapodásról

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS (tervezet)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE szeptember 30-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

Veresegyház Város Polgármestere Veresegyház, Fő út 35. tel: ; fax: ELŐTERJESZTÉS

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 20-i ülésére.

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület május 24. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 65/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a

Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének A LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRŐL szóló, többször módosított 40/2004. (VI. 23.

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS önkormányzati tulajdonú ingatlan esetén

BÉRLETI SZERZŐDÉS TERVEZET

LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉS

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Összefoglaló a Rehab-XVI. Kft. ügyvezető tisztségviselői pályázatokról

111/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Használatbaadási szerződés HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS

1. Általános rendelkezések 1.

Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ 1097 Budapest, Vágóhíd utca Tel./Fax:

Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ. nyilvános pályázatot hirdet

Személyi azonosító okmány száma/cg

Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 30-án tartott soros ülésének 1.napirendi pontjához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya

Egyenletes törlesztésű, zárt végű, változó kamatozású, forint alapú fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződés

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 14/2000.(XII.18.) RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

RAKTÁRBÉRLETI SZERZŐDÉS MŰVI KÖZRAKTÁROZÁSRA

ELŐTERJESZTÉS. A VIADUKT SPORT Nonprofit Kft. alapításáról

2011. október 03. NAPJÁN KELT [ ]. SZÁMÚ SZERZŐDÉS INGÓ DOLGOT TERHELŐ ZÁLOGJOG ALAPÍTÁSÁRÓL

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

1.1. A Békés Megyei Vízművek Z11. részvényes önkoll1lányzatai, közöttük jelen. amely létrejött egyrészről

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete. a lakások és a helyiségek bérletéről

ALVÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MINTA

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS. 1. amely létrejött

B É R L E T I - Ü Z E M E L T E T É S I S Z E R Z Ő D É S közcélú ivóvízellátó rendszer működtetésére

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ. nyilvános pályázatot hirdet

Általános szerződés feltételei


Bérleti üzemeltetői szerződés

MUCSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2007. (IX.14.) önkormányzati rendelete

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK hatályos: január 1. napjától

DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. 15/T-408/10. BKV Zrt.

M E G Á L L A P O D Á S pénzeszköz átadásról

VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS

Egyenletes törlesztésű, zárt végű, változó kamatozású, forint alapú pénzügyi lízingszerződés

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből

Dombrád Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006.(XII.18.) R E N D E L E T E. Az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételeiről

Kölcsön- és jelzálogszerződés szabadfelhasználású annuitásos devizaalapú kölcsönhöz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a

Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének

ÁSZF A MAGYAR KERTÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ VÁLLALKOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK TAGJAINAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-i üléséről.

székhelye/lakcíme:...cégszáma:...adószáma:...bankszámlas

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Általános Szerződési Feltételek. a nyílt kiválasztási eljárással támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási megállapodásokhoz

I. Fejezet. Általános és értelmező rendelkezések

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

POLGÁRMESTER J A V A S L A T

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. II. kötet SZERZŐDÉSTERVEZET. Bp., XIII. ker. Kassák L. utca és 7053; engedélyokiratos építési munkák

ALVÁLLALKOZÓI KERETSZERZŐDÉS

3. Alkalmassági feltételek:

Átírás:

MELLÉKLETEK

1. SZ. MELLÉKLET Tulajdoni lap másolat

2. SZ. MELLÉKLET Helyszínrajz

3. SZ. MELLÉKLET Az ingatlan részletes leírása

Az üdülő férőhelyei A épület: 59 férőhely Földszint 3 db 3 férőhelyes szoba saját fürdővel 2 db 2 férőhelyes szoba 2 db 3 férőhelyes szoba A szinten közös fürdő áll rendelkezésre I. emelet 2 db 2 férőhelyes szoba 4 db 3 férőhelyes szoba 2 db 4 férőhelyes szoba A szinten csak mosdó található II. emelet 2 db 2 férőhelyes szoba 4 db 3 férőhelyes szoba B épület: 8 férőhely Földszint Gondnoki lakás I. emelet 4 db 2 férőhelyes szoba D épület: 4 faház egyenként 7 fő befogadására alkalmas, összesen 28 férőhely 2 db 2 férőhelyes szoba 1 db 3 férőhelyes szoba minden faházban található fürdő

4. SZ. MELLÉKLET Bérleti szerződés tervezet

Szám: /2009 BÉRLETI SZERZŐDÉS TERVEZET Amely egyrészről, mint bérbeadó (továbbiakban: Bérbeadó) Neve: Tolna Megyei Önkormányzat GAMESZ Székhelye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13. Adószáma: 15417134-2-17 Statisztikai számjele: 15417134-8411-322-17 Bankszámla: OTP és Kereskedelmi Bank Rt. 11746005-15417134 Képviseletében eljár: Antus Antal intézményvezető másrészről pedig mint bérlő (továbbiakban: Bérlő) (Cég)neve:.. (Rövidített cégnév:..) Lakó/Székhelye:.. (Cégjegyzékszáma:..) Adóazonosító jele /Adószáma:... Bankszámla:.. (Képviseletében eljár:..) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel jött létre: 1. Előzmények 1.1. A Felek egyezően rögzítik, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat kizárólagos tulajdonában és a Tolna Megyei Önkormányzat GAMESZ használatában álló Zamárdi 2969 hrsz-ú, az ingatlan-nyilvántartásban 1 ha 900 m 2 területtel felvett, üdülőépület, udvar megnevezésű, természetben a 8621 Zamárdi, Margittay utca 2-4. szám alatti ingatlan (továbbiakban: bérlemény) határozott idejű bérlete tárgyában a tulajdonos Tolna Megyei Önkormányzat 2009. április.. napján pályázatot hirdetett, melyen a Bérlőt hirdette ki győztes pályázóként. 1.2. Felek a szerződés számára rögzítik, hogy 2009.... napján a helyszíni műszaki-, tűzés munkavédelmi bejáráson készült jegyzőkönyvben rögzítették a bérlemény állapotát, melyből egy példányt a Bérlő igazoltan átvett. 2. A bérlet tárgya 2.1. A Bérbeadó tevékenység folytatása céljából bérbe adja, a Bérlő pedig bérbe veszi az 1. pontban meghatározott bérleményt, továbbá a jelen szerződés 1. sz. mellékletét képező 2009. napján felvett leltárban tételesen felsorolt eszközöket, berendezési és felszerelési tárgyakat. 2.2. A Bérbeadó a bérlemény rendeltetésszerű használatra alkalmasságáért szavatol. Szavatol továbbá azért, hogy a bérlet időtartama alatt a bérleményre, az eszközökre, a berendezési és felszerelési tárgyakra harmadik személynek nincs és nem lesz olyan joga, amely a Bérlőt a használatban korlátozná, vagy akadályozná. 1.

3. A bérlet időtartama, birtokba adás 3.1. A bérlet 2009. napjától 2009. szeptember 30. napjáig terjedő határozott időre jön létre. 3.2. A Felek egyezően rögzítik, hogy a Bérlő a bérlemény birtokába jelen szerződés aláírását követően lép, melyről jegyzőkönyv készül. A Bérlő a birtokba adástól kezdődően húzza annak hasznait és viseli mindazon terheket, amelyek megtérítésére jogszabály alapján nem lehet mást kötelezni. 4. A bérleti díj, a járulékos költségek és esedékességük 4.1. A bérleti díj havi mértéke a 3.1. pontban meghatározott időszakra. Ft +. Ft áfa, azaz összesen Ft (. forint). 4.2. A Bérlő a 4.1. pontban meghatározott bérleti díjat havonta előre, számla ellenében, tárgyhó 10. napjáig egyösszegben köteles megfizetni a Bérbeadó bankszámlájára történő átutalással. 4.3. Felek egyezően rögzítik, hogy a Bérlő az esetlegesen töredékhónapra járó bérleti díjat a töredékhónapot követő teljes hónapra esedékes díjjal együtt a 4.2. pontban meghatározottakra figyelemmel köteles megfizetni. 4.4. A bérleti díjon felül a bérlet időtartamára a Bérlőt terheli továbbá járulékos költségként: a) gázszolgáltatás; b) a bérleményben felhasznált villanyáram díja; c) a vízfogyasztás díja; d) a bérlemény esetleges fűtésének költsége. 4.5. A Bérlő, mint fogyasztó a birtokba lépés napjától számított 3 munkanapon belül köteles a szükséges fogyasztási szerződések megkötését a közüzemi szolgáltatóknál kezdeményezni, és a közüzemi szolgáltatási díjakat határidőben a közüzemi szolgáltató részére megfizetni. 4.6. A Bérlő fizetési késedelme esetén a késedelembe esés időtartamára a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (továbbiakban: Ptk.) meghatározott késedelmi kamat megfizetésére köteles. 5. A Bérbeadó jogai és kötelezettségei 5.1. A Bérbeadó a) a Bérlő szükségszerű háborítása nélkül ellenőrizheti a bérlemény, az eszközök, valamint a berendezési és felszerelési tárgyak rendeltetésszerű használatát; b) követelheti a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat megszüntetését, továbbá az ilyen használatból eredő kárának megtérítését, c) abban az esetben, ha a b) pontban írt használat tovább folyik, vagy ha a bérleményt fenyegető veszély súlyossága miatt az abbahagyás követelése nem vezetne célra, a bérletet azonnali hatállyal felmondhatja, és kártérítést követelhet. 5.2. A Bérbeadót zálogjog illeti meg a hátralékos bérleti díj és járulékos költségei erejéig a Bérlőnek az általa bérelt helyiségekben lévő vagyontárgyain. A Bérbeadó mindaddig, amíg e zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását. 2.

6. A Bérlő jogai és kötelezettségei 6.1. A Bérlő jogosult a) a bérleményt, az eszközöket, valamint a berendezési és felszerelési tárgyakat a 2.1. pontban meghatározott tevékenység folytatása céljára használni; b) a bérleményt más, a 2.1. pontban meghatározott tevékenység színvonalát megőrző vagy azt emelő berendezési és felszerelési tárgyakkal is felszerelni, és bérlet megszűnése esetén azokat a bérlemény állagának sérelme nélkül elvinni. 6.2. A Bérlő köteles a) a bérlemény üzemeltetéséhez esetlegesen szükséges hatósági engedélyeket beszerezni, a közüzemi szolgáltatókkal szerződést kötni; b) a bérleti díjat a 4.2. pontban megállapított határidőig, a 4.3. pont a)-d) alpontjaiban felsorolt járulékos költségeket a közüzemi szolgáltató által meghatározott határidőben megfizetni; c) a bérleményt és az azt körülvevő területrészt, valamint a berendezési és felszerelési tárgyakat a tűzvédelmi, az érintésvédelmi, a környezetvédelmi, a munkabiztonsági és egyéb szakhatósági előírások betartásával, a szükséges hatósági engedélyeknek megfelelően, rendeltetésszerűen és e szerződésben meghatározottak szerint használni; d) a bérlemény, az eszközök, valamint a berendezési és felszerelési tárgyak vagyonvédelmi előírásait megtartani, betartatni; e) a bérlemény esetleges fűtéséről saját költségén gondoskodni; f) a bérlemény burkolatainak, ajtóinak, ablakainak, villany-, víz- és fűtési rendszerének, szerelvényeinek, valamint a berendezési és felszerelési tárgyak folyamatos karbantartásáról, felújításáról, rendszeres javításáról, illetve pótlásáról saját költségén gondoskodni; g) a Bérlő a bérleményen és épületgépészeti berendezésein szerkezeti átalakítást, cserét csak a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet; h) a bérlemény és az azt körülvevő utak, területrész tisztántartásáról, az üdülőterület füvének és növényeinek rendszeres gondozásáról gondoskodni; i) a bérleményre, jelen szerződés aláírását követő 2 munkanapon belül általános és bérlői felelősségbiztosítást kötni, a felelősségbiztosításról kiállított kötvényt pedig annak kézhezvételétől számított 5 napon belül a Bérbeadónak bemutatni; j) a bérleményben keletkezett nagyobb károsodásokat, rendkívüli eseményeket (elemi kár, baleset, betörés, lopás, rongálás, stb.) a Bérbeadónak haladéktalanul bejelenteni; k) dolgozóival és megbízottaival a bérlői kötelezettségeket betartatni; l) a bérlet megszűnésekor a bérleményt eredeti állapotában és tisztán, az eszközöket, a berendezési és felszerelési tárgyakat pedig leltározási eljárással, jegyzék szerint, használatra alkalmas állapotban átadni. 6.3. A bérleti jogviszony fennállása alatt a Bérlő tartozik a bérlemény állagát megóvni, azt rendeltetésszerűen használni. A bérlemény használatával közvetlenül összefüggésbe hozható karbantartási munkákat a Bérlő folyamatosan köteles elvégezni vagy elvégeztetni. 6.4. A bérlemény bérleti jogának átruházásához vagy cseréjéhez, illetve albérletbe adásához a tulajdonos Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének írásbeli hozzájárulása szükséges. 3.

7. A bérlet megszűnése 7.1. A bérlet megszűnik: a) a 3.1. pontban meghatározott idő elteltével; b) a bérlemény megsemmisülésével; c) a Felek közös megegyezésével; d) a Bérlő jogutód nélküli megszűnésével; e) a Bérlő fizetésképtelensége esetén, a felszámolási eljárás megindulásával; f) a Bérbeadó általi azonnali hatályú felmondással. 7.2. A Bérbeadó a bérleti szerződést írásban, azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) a Bérlő ideértve a tulajdonosait, alkalmazottait, megbízottait is -, illetve a bérlemény szolgáltatásait igénybe vevő vendégei a bérleményt, az eszközöket, illetve a berendezési és felszerelési tárgyakat rongálják, szerződésellenesen vagy rendeltetésellenesen használják; b) a Bérlő ideértve a tulajdonosait, alkalmazottait, megbízottait is -, illetve a bérlemény szolgáltatásait igénybe vevő vendégei a bérleményt működtetését zavarják, akadályozzák, a dolgozókkal az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak, illetve a vagyonvédelmi előírásokat megsértik; c) a Bérlő ellen felszámolási eljárás indul, vagy a Bérlő végelszámolását határozza el; d) a Bérlő a 6.4. pontban szabályozottakat megsérti. 7.3. A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy jelen bérleti szerződés bármely jogcímen történő megszűnése esetén a bérelt helyiségeket a jogviszony megszűnésétől számított 30 napon belül a 7.4. pontban írtak megtartásával rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átadja a Bérbeadónak. Amennyiben a Bérlő e kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, az ehhez szükséges munkálatokat a Bérbeadó a Bérlő költségére elvégeztetheti. Ilyen esetben a szerződő Felek írásban kötött külön megállapodásban állapodnak meg a Bérlő jelen pont szerint felmerülő szükséges költségei megtérítésének módjáról és feltételeiről. 7.4. A bérleti szerződés bármilyen jogcímen történő megszűnésekor a Felek a Bérlő által visszaadott bérleményt, eszközöket, berendezési és felszerelési tárgyakat közösen leltározzák fel, amelyről leltározási jegyzőkönyvet vesznek fel. A Bérlő a visszaadott eszközökben, berendezési és felszerelési tárgyakban keletkezett hiányt, illetve meghibásodást a szerződés megszűnésétől számított 15 napon belül köteles megtéríteni a Bérbeadónak, illetve saját költségén gondoskodni a hiba kijavításáról. 7.5. A bérleti szerződés bármilyen jogcímen történő megszűnése esetén a Felek jelen jogviszonyból eredő kölcsönös kötelezettségeik tekintetében egymással elszámolni kötelesek. 8. Egyéb rendelkezések 8.1. A Bérlő tudomásul veszi, hogy a bérleményben a 2.1. pontban meghatározott tevékenységet kizárólag a szükséges szakhatósági engedélyek birtokában folytathatja, melynek beszerzése a Bérlő feladata. 8.2. A Bérlő vállalja, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat Hivatala dolgozói részére a szolgáltatás(ok) díjából 10%-os díjkedvezményt biztosít, továbbá a 2009. május 31-ig a Bérlőhöz eljuttatott üdülési igényeket maradéktalanul kielégíti. 4.

8.3. A Bérlő nyilatkozik arról, hogy felszámolás, illetve végelszámolás alatt nem áll, a cég ellen törvényességi felügyeleti eljárás, továbbá a szerződés teljesítését érintő más eljárás nincs folyamatban. 8.4. A Felek megállapodnak abban, hogy a bármelyik fél jogutódlással történő megszűnése esetén a jogutód jelen bérleti szerződésben, annak külön módosítása nélkül lép a jogelőd helyébe. 8.5. A Felek megállapodnak abban, amennyiben jelen szerződés bármely része érvénytelenné válik, az a szerződés többi, megmaradó részének érvényességére nincs kihatással. 8.6. A Felek jelen szerződésből eredő jogvitáikat elsősorban békés úton rendezik, megegyezésük hiányában jogvitáik eldöntésére a Szekszárdi Városi Bíróság, illetve megyei bírósági hatáskör esetén a Tolna Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 8.7. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvnek a bérletre, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló 17/2006. (XII.15.) Tolna m. ör. vonatkozó rendelkezései az irányadóak. 8.8. Jelen bérleti szerződés 3 (három) egyező példányban készült, 5 számozott oldalból áll. Jelen bérleti szerződést a Felek annak elolvasása és értelmezése után, mint ügyleti akaratukkal, mindenen egyezőt, törvényes képviseletükre jogosult képviselőik útján, jóváhagyólag írták alá. Szekszárd, 2009. április.. Tolna Megyei Önkormányzat GAMESZ Bérbeadó. Bérlő Jóváhagyom:. Dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke 5.