Antidogma - Mibe kerül a ramadán az arab világnak?

Hasonló dokumentumok
Ellentmondás Közzétette: ( Még nincs értékelve

Az állam és az adóssága

A hazai kkv-k versenyképességének egyes összetev i nemzetközi összehasonlításban

Közzétette: ( Még nincs értékelve

Mikroökonómia I. B. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 8. hét TERMÉKPIACI EGYENSÚLY VERSENYZŽI ÁGAZATBAN

REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN B

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

Konjunktúrajelentés 2014

7. Hét. feladatok. Kis nyitott gazdaság: vám.

SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE

Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján február 3.

4. HÁZI FELADAT NEPTUN-KÓD: ASP2OX NÉV:

Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek

Turizmus Magyarországon ( )

Munkanélküliség Magyarországon

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

A Nógrád megyei fiatalok helyzete 2005

Lesz e újabb. nyugdíjreform?

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról

24 Magyarország

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban.

Indiai titkaim 31 Törökország európai része

4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

1. dolgozatra gyakorló feladatlap tavasz. Egy nemzetgazdaság főbb makroadatait tartalmazza az alábbi táblázat (milliárd dollárban):

A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Vezetői összefoglaló március 27.

MSZAKI ÉS GAZDASÁGI FOGLALKOZÁSOK

AZ ÜZLETI DÖNTÉSHOZÓK VÁRAKOZÁSAI ÉS A HAZAI VÁLLALATI SZFÉRA FELKÉSZÜLTSÉGE AZ EU KAPUJÁBAN

A gazdasági helyzet alakulása

Termelékenység, foglalkoztatottság, beruházás

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 1. szám január hét. Bor piaci jelentés

Autó szerviz, csere pedelec

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban

csütörtök, október 1. Vezetői összefoglaló

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

A MAGYAR KKV SZEKTOR NEMZETKÖZI KITEKINTÉSBEN összehasonlítás V4-ekkel és Szlovéniával

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN

2007. Augusztus. Általános vélemény

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

Vezetői összefoglaló október 24.

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ SZEPTEMBER 15.

Szinergiavizsgálat és nevesítés Békés megyében

A évi költségvetés tervezetének elemzése

Menedzsment és vállalkozásgazdaságtan

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 2. szám február

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

Útmutató személyzeti vezetőknek A Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Kienbaum tanácsadócég új bérezési

Vezetői összefoglaló december 23.

Gazdasági fejlődés a világban (trendek, felzárkózás vagy leszakadás?)

Vezetői összefoglaló június 21.

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

Közgazdaságtan 1. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 11. hét AZ IDŽ KÖZGAZDASÁGTANA

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) Fax: (06-92)

Az élelmiszerválság hátterérıl és a termıföld pusztulásáról Kádár Imre MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz

kedd, december 1. Vezetői összefoglaló

Népességnövekedés Technikai haladás. 6. el adás. Solow-modell II. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

péntek, június 13. Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló április 3.

VIESMANN Avízminőségre vonatkozó irányértékek

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

szemináriumi A csoport Név: NEPTUN-kód: Szabó-Bakos Eszter

Vezetői összefoglaló október 17.

csütörtök, január 15. Vezetői összefoglaló

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Válságkezelés Magyarországon

Banai Ádám Lang Péter Nagy Gábor Stancsics Martin: Hogyan hasznosultak az EU-s források a kkv-szektorban?

DÖNTÉSELMÉLETTEL KAPCSOLATOS FELADATOK

Sajtóközlemény 2018, december 10.

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

Hosszú távú gazdasági és társadalmi trendek

kedd, április 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

Category IV Prague /9

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Vezetői összefoglaló május 18.

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

7. el adás. Solow-modell III. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem

A NÉPESSÉG VÁNDORMOZGALMA

Szegény gazdagok és gazdag szegények ( Vizsgálódások a személyi jövedelmek körében)

szerda, augusztus 12.

Társadalom-és Környezettudatos Üzlet-és Vállalkozásfejlesztési Kft.

Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása április 16.

(JOG) SZABÁLY-VÁLTOZÁSOK SORAI KÖZT OLVASVA

Átírás:

2013 szeptember 09. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték A muszlimok legnagyobb ünnepe, a csaknem egy hónapig tartó ramadán kapcsán amely idén július 9. és 31. közé esett utólagos ünneprontásnak t?nhet általános alulfejlettségük legf?bb okára emlékeztetni, {...} {...} pedig Tunézia néhai elnöke, Habib Burgiba maga mondta, hogy az arab világ lemaradása f?leg annak tudható 1. oldal (összes: 5)

be, hogy a ramadán alatt a muszlimok improduktívak. Az iszlám vallás 14 évszázaddal ezel?tti megjelenése óta az arabok tehát 1400 hónapot töltöttek henyéléssel, és így több mint 116 éves lemaradásba kerültek a nem muszlim társadalmakkal szemben. Ráadásul Burgiba nem vette számításba a mekkai zarándoklatok költségét és a muszlimok közötti vallásháborúkat sem. A vallásosság gazdasági költségei azért terhelik f?leg az arab világot, mert ott a n?knek általában tiltják a házon kívüli munkavégzést, tehát a nemzeti javak megtermelésében való részvételt. Lényegénél fogva a vallás gátolja a muszlimok kutatási és újítási hajlandóságát is, holott a fejl?dés egyik legfontosabb tényez?je éppen az innováció. Arról nem is beszélve, hogy az iszlám vallásgyakorlata túl sok energiát követel meg és túl sok id?t pazarol el, ezért a muszlim országok termelékenysége a legalacsonyabbak között van. Egy muszlim naponta ötször imádkozik, ebb?l legalább kétszer a munkahelyén, és ez kb. egy és negyed órát vesz el a munkaidejéb?l, tehát a napi 8 óra 15 százalékát. Feltéve, hogy az arab dolgozók egynegyede megszakítja munkáját imádkozással (amely Szaúd-Arábiában és az emírségekben kötelez?, ott tehát ez az arány sokkal magasabb), az összes munkaid? minimum 5 százaléka megy veszend?be. Nem meglep?, hogy a ramadán alatt a vállalatok termelékenysége 78 százalékkal csökken az arab világban. Ugyanakkor a koleszterinnel és diabétesszel kapcsolatos megbetegedések 27,65 százalékos növekedést mutatnak az egész napos böjtöt követ? éjszakai torkoskodás nyomán, miközben a vérb?ncselekmények száma 1,5 százalékkal, a lopásoké 3,5 százalékkal n?, els?sorban a dohányzástól való kényszer? tartózkodás következményeként (forrás: az Arab Világ Társadalomkutató Intézete, Kairó). A böjtölés negatív hatásai alapján megállapítható, hogy a munkatermelékenység szempontjából a ramadán hava egy üres hónap, és feltételezve, hogy a muszlimok 70 százaléka betartja az ünnepi el?írásokat, az elveszett munkaid? aránya majdnem 6 százalékra tehet?. A napi ima és az egy hónapos böjt következtében az arab országok teljes munkaid?-vesztesége tehát legalább 11 százaléknyi, összegszer?en több mint 200 milliárd dollár évente. Tavaly 12 millió hív? kereste fel az iszlám szent helyeit Szaúd-Arábiában az október végi hadzs vagy az év közbeni Omra (kis zarándoklat) alkalmából. Becslések szerint útiköltségük minimum 80 milliárd dollárt emésztett fel, ebb?l 2. oldal (összes: 5)

50 milliárdot Szaúd-Arábia kasszírozott, amely számára immáron a vallási turizmus jelenti a második legf?bb bevételi forrást az olaj után (évi 81 milliárd dollár). A jöv?ben ez az arány nyilván megfordul, hiszen az olajforrások fokozatosan kimerülnek, nem úgy az emberi hiszékenység, amelynek következtében a világ muszlim népessége a jelenlegi másfél milliárdról 2050-re 2,5 milliárdra fog n?ni. Ezek után érthet?, hogy Szaúd-Arábia miért támogatja b?kez?en az iszlám fundamentalizmust világszerte: busásan megtérül? befektetésnek tartja a jöv?re nézve, amikorra kimerülnek olajtartalékai. Tudományos vizsgálatok egész sora kapcsolatot állított fel a n?k foglalkoztatása és a gazdaságok teljesít?képessége között. Jellemz? módon a Világgazdasági Fórum nemek közötti egyenl?tlenséget tárgyaló jelentésében egyetlen arab ország sem szerepel az els? 100 között: valamennyi az utolsó helyeken osztozik. Szaúd-Arábiát és Jement, ezt a két szomszédos országot például fényévek választják el egymástól a GDP tekintetében, de csak négy hely a nemek közötti egyenl?tlenség rangsorában. Konkrétan az utolsó, 135. helyet foglalja el Jemen, ahol a n?k 79 százaléka nem dolgozik, 55 százalékuk pedig analfabéta. A Világbank 2007-es statisztikája szerint 2000 és 2005 között az arab népességen belül a n?k foglalkoztatási aránya alig 27 százalékos volt, az iszlamista mozgalmak térnyerésével azonban valószín?leg romlani fog a helyzet. Összességében megállapítható, hogy az arab országokban a n?k 70 százalékát kivonják a termelésb?l, más szóval a munkaképes lakosság 35 százaléka nem végez hasznos munkát a nemzetgazdaságok számára. Nem számítva a muszlimok közötti vallásháborúkat, az arab világ a termel?képessége csaknem felét adja fel vallása miatt, amelyet nem hajlandó a modern világra adaptálni. Drámai paradoxon az is, hogy az iszlám nevében a legszegényebb országok tovább gazdagítják a leggazdagabbat, Szaúd-Arábiát, a mekkai zarándoklat ugyanis kiapadhatatlan pénzforrás egy középkori és szektás vallási irányzatot, a vahabizmust terjeszt? bigott potentátok kezében. Tudvalév?en a leggazdagabb arab országok olaj- és földgázvagyonuk járadékából élnek, ugyanakkor nem fejtettek ki semmiféle er?feszítést és nem találtak fel semmilyen technológiát, amely igazolná a jólétüket. Idegenekkel kapartatják ki a gesztenyét: nyugati know-how és harmadik világbeli munkaer? révén. Miközben a kitermelt fekete arany oroszlánrészét angolszász uraiknak engedik át, a szegény muzulmán országokat jobbára csak színes üveggyöngyökkel támogatják kivéve a vallási célú beruházásokat. 3. oldal (összes: 5)

Beszédes tény, hogy az arab világ összesített GDP-je alig haladja meg Franciaországét, ami azt jelenti, hogy 340 millió arab nem termel többet 60 millió franciánál, más szóval egy arab termelékenysége ötször alacsonyabb, mint egy franciáé. Nem is csoda, hiszen vallásuk miatt az arabok már 1400 éve kénytelen nélkülözni produktív és innovatív képességeik csaknem felét. Ez a kumulált veszteség felmérhetetlen, és nagyrészt megmagyarázza az arab országok jelenlegi állapotát és a modern világgal szembeni lemaradásukat, amely a jelenleg zajló er?ltetett iszlamizálódás nyomán valószín?leg csak fokozódni fog. Gazdag István -demokrata.hu Tweet 4. oldal (összes: 5)

Ajánló 5. oldal (összes: 5)