VÁSÁROK ÉS KERESKEDŐK DEBRECENBEN A FEUDÁLIS KOR VÉGÉN

VÁSÁROK ÉS KERESKEDŐK DEBRECENBEN A FEUDÁLIS KOR VÉGÉN Gyimesi Sándor a) Kirakodd vásárok Debrecen kereskedelme nem azonos a debreceniek kereskedelmével. `Meg kell ugyanis különböztetnünk a város lakosainak (hivatásos kereskedőknek, alkalmi árusoknak, saját termékeiket árusító iparosoknak és agrártermel őknek) kereskedelmi tevékenységét (a debreceniek kereskedelmét, ami túl is terjed t Debrecen határain), a városban, mint piacközpontban lezajló árucserét ő l (Debrecen kereskedelmétől), amelyben nem városbeliek is részt vettek. Ez utóbbiaknak csak a vásárokon engedték meg az árusítást ; a kereskedele m egyébként a városi polgárok féltékenyen őrzött monopóliuma volt. Széles környék, távoli területek áruinak találkozására így az országos vásárok nyújtottak lehetőséget. Megtartásuk maga is kiváltság, királyi privilégium - mai biztosított és szabályozott jog volt. Debrecen 1508 óta hét országos vásár t tarthatott, s ezt az 1693-as szabad királyi városi kiváltság is meger ősítette. A forgalom csökkenése - amir ől később még b ővebben lesz szó -, 1717-be n arra késztette a várost, hogy négyre szállítsa le az országos sokadalmak számát ; s ennyi maradt az a kés őbbiekben is. A vásárok forgalma nem volt egyenlő. 1773 és 1800 között tíz különböz ő év adatait összesítve az évi vásárjövedelem 17,47-24,61-29,97-27,95%-o s arányban oszlott meg a négy vásár között. A nyárvégi (Boldogasszony napi, később a XIX. században L őrinc napi és az őszi (Dénes napi) volt tehát a jelentősebb, míg a télvégi (Antal napi) és a tavaszi (Szent György napi) valamive l kisebb forgalmú volt. Egy-egy vásár két hétig tartott, az els ő héten inkább nagyban, a keresked ők számára és az iparosok nyersanyagszükségleteinek fedezésére árultak, a második héten apróban, a nép fogyasztási szükségleteire. ' A vásárokat mindig annak a hétnek a hétf őjén kezdték, amelyik hétre a sokadalomnak nevet adó ünnep esett. El őfordult azonban, hogy valamilyen oknál fogva elhalasztották a megtartását. Igy kérték például 1827-ben a pest i és budai zsidó keresked ők, hogy a Szent György napi vásárt ünnepjük miat t halasszák a következ ő hétre? Az árusok gyakran már napokkal a nyitás el őtt megérkeztek, hogy portékáikat rendezzék, a külföldr ől hozottakat harmincadoltassák, sátraikat felverjék s vásárnyitáskor korán kezdhessék az árulást. Mivel a nagybani üzletkötések a vásár elején történtek, a korai kezdésnek nagy jelentősége volt. Ezért panaszolták 1746-ban a tokaji görögök, hogy a debre - 1 Szimics Mária : A debreceni országos vásárok története. Budapest, 1938. 28. old. Balogh István : A város és népe. Palugyai Imre : Szabad királyi városok leírása. I. Pest, 1853. 438. old. 2 HBmL. IV. A. 1011/m. 332/1826. 5

ceni tanács nem engedi, hogy portékáikat a harmincadosok vásárkezdés el őtt 3-4 nappal megvizsgálják, egyik vásárról a másikra kimaradt és Debrecenbe n beraktározott árujukról kés őn szedik le a pecsétet, s így késleltetik az árulás megkezdését. Ez pedig - gyakran a debreceniek javára -, legjobb vevőik el - szalasztásával járt. A város azután a Helytartótanács közbenjárására annyit engedett, hogy bár - mint megjegyezték -, a sátrak állítása szokás szerint csa k szombat délben volt elkezdhet ő -, a görögök már a péntek délutáni harangozáskor hozzáláthassanak a sátorveréshez. Kés őbb már nem ragaszkodtak enynyire a vásárkezdés idejéhez. A XVIII. század végén már a nyitás el őtti csütörtökön megengedték a vég- és tucatszám áruló nagykeresked őknek az árulás elkezdését. ' A vásárokon elkülönült egymástól a kirakodó- (iparcikk-), valamint a z állat- és terményvásár. A kirakodóvásár forgalmára a sátorbérek és az áruló - helyek helypénzének összegéb ől következtethetünk. Ezek természetesen csak közvetett adatok, s nem is alkotnak hiánytalan id ősort. A főbb tendenciák jelzésére mégis alkalmasnak tűnnek. E jövedelmek alapján a XVIII. század elején szinte katasztrofális visszaesést tapasztalunk. 1676 és 1684 között a vásárok évi átlagban 1517 forintot jövedelmeztek, 1704-ben már csak 543 forintot. A nagyarányú csökkenés okait egyrészt a háborús viszonyokban, másrészt a Rákóczi-féle rézpénz elértékteledésének kereskedelmet károsító hatásában kereshetjük. 4 E mellett a debrecenie k a harmincadszedést és a vele kapcsolatos visszaéléseket is vádolták a forgalom csökkenésével. 5 Számolnunk kell azonban hosszabb távú hatásokkal is, mert a vásárjövedelem a szatmári béke és a város harmincad-mentességének biztosítása után is alacsony maradt : 1718-ban például 491 forint volt, 1719-ben, amikor a Boldogasszony napi vásárt meg sem tartották, csak 286 forint. Valamelyes regenerálódás az 1730-as évekre következett be, amikor a vásárjövedelem 7-800 forint körül mozgott. Az 1770-es évekig nincsenek megbízható adataink, a közbees ő id őre stagnálás vagy lassú növekedés volt a jellemző. A század 1770-es, 1780-as évtizedeit egy kisebb növekedési hullám jellemzi, a vásárjövedelem az 1780-as években elérte a XVII. század végének szintjét. A XIX. század eleje jelentős emelkedést hozott, a bevételek 2400 forint körül mozogtak, ami már közel 60 0/0-os többletet jelent a XVII. század utolsó harmadához képest. Az 1810-es évek stagnálására a következ ő évtized lassú emelkedése, majd az 1830-as években ugrásszer ű, mintegy másfélszeres emelkedése következett. Ez a harmadik növekedési hullám az 1840-es években kezdett csillapodni. 6 Érdekes következtetésre jutunk, ha a vásári forgalom alakulását a népességnövekedéssel vetjük össze. A kett ő az 1730-as évekt ől nagyjából együtt mozog, s a vásárjövedelem növekedési üteme csak a XVIII-XIXX. század fordulóján hagyja el a népességét. Ha a kirakodóvásár forgalmát az iparcikkfogyasztás jelzőjének tekintjük, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a XVIII. 3 Zoltai Lajos : Debrecen város százéves küzdelme a görög keresked őkkel. Db., 1935. 48-49. old., Saimics Mária : i. m. 15. old.. 4 A vásárjövedelem alakulására I. a grafikont. A rézpénzre Balogh Islván : Debrecen hadiszolgáltatásai a Rákóczi-felkelés alatt. 1703-1711. Db., 1935. 30. old. A különböző pénznemek - ben megadott értékeket mindenütt ezüst értékű forintra számoltuk át az 1754-es pénzláb szerint. Ha külön nem jelöljük, szövegünkben mindig ezt értjük forinton. 5 HBmL. Iv. A. 1011/m. 6. 6 L. az 1. sz. grafikont. 6

század folyamán az egy főre eső fogyasztás nem nőtt. Fordúlat csak a XIX. század eleji növekedési hullám időszakában következett be, ettől kezdve a lakosság iparcikkek iránti kereslete rohamosan emelkedett. Erre utalnak azok a leíró források is, amelyek a XIX. század első felében a manufaktúra-áruk, különösen. a posztó nagy kelend őségét emlegetik a debreceni vásárokon.' A kirakodóvásáron résztvev őkről csak egy metszetben, az 1781-es téli é s tavaszi vásár sátorjegyzékei alapján tudunk részletes képet rajzolni a Ez kiemelkedően jó forgalmü év volt, s a két vásár az évi forgalom 42%-át jelentette. A téli vásárban, amelyet szokás szerint a város belsejében tartottak meg, összesen 253 sátrat vertek fel. Ez majdnem teljes látogatottságnak mondható, mivel csak 18 üresen maradt sátorhelyet mutattak ki. A sátrak közül 52-ben árultak a debreceniek, míg a többit 38 más városból érkez ő árus foglalta el. A kereskedők aránya mintegy 113 volt, a többit a céhes iparosok tették ki. A küls ő vásártéren megtartott tavaszi vásáron 408 sátrat vertek fel, ebből 56 volt a debrecenieké. Ehhez persze hozzá kell számítanunk, hogy a debreceni kalmárok és iparosok nem mentek ki valamennyien a vásártérre, hanem a sajá t állandó boltjaikban vagy színjeikben árultak nagyvásár ideje alatt is. 9 Ezt figyelembe véve az árulóhelyek alapján a debreceniek részesedését az országos vásár forgalmában körülbelül 30%-osra tehetjük. A többi sátron 52 helység árusa i osztoztak. A keresked ők aránya a vásártéren hozzávet őlegesen kétötödöt tett ki. A két vásáron együttesen felvert 661 sátorból a keresked ők aránya 37% volt, ami arra enged következtetni, hogy az iparcikk kínálatnak a vásároko n hozzávet őlegesen kétharmadát a kézművesek nyújtották. A lakosság áruellátásában még nagyobb volta szerepük, mivel a kereskedők többsége nagyban árusított, s a kézművesek számára kínált feldolgozandó nyersanyagot vagy félkés z árut. A kézművesek között legnagyobb számmal a sz űcsök voltak, s talán a gyolcsosok (ha bennük nem viszonteladókat kell látnunk). Rajtuk kívül csizmadiák, szabók, süvegesek, kalaposok, keszken ősök, fátylasok, paszomántosok, csipkeverők, paplanosok, pokrócosok, asztalosok, esztergályosok, tükrösök s még hangszerkészítők is, könyvkötők --- akik egyúttal könyvárusok i s voltak -, bádogosok, ónosok, lakatosok, tűkészítők, kötélverők stb. kínálták portékájukat. A kalmárok többsége textíliákat árult, de voltak külön divatáru - kereskedők, fűszeresek, sáfrányosok, mazsolások, norinbergai áruval keresked ők, kordoványosok, rozsolis árulók stb. Két fabrica" is állítótt sátrat : a gácsi és a hatvani posztómanufaktúra. 7 Pester Handlungszeitung, 1828. No. 14., I830. No. 65., 1841. No. 7. stb. A népességnövekedés részletes rajzánál Debrecen lakosságváltozásainak Kováts Zoltán által feltárt menetére támaszkodunk. A vásárok ugyan nemcsak.debrecen szükségleteit elégítették ki, hanem a környékét is, de mivel Debrecen lélekszáma nem nőtt gyorsabban az országosnál, ez aligha jelent nagy torzulást. A vásárforgalom változásánál - különösen ha a bolti kereskedelem egyidej ű hanyatlását is számba vesszük, nem tudunk szabadulni attól a benyomástól, hogy a XVII. századhoz képest a XVIII. század elsó felében nemcsak egy elszegényedés és igy az egy f őre eső iparcikkfogyasztás csökkenése megy végbe, hanem egy strukturális átrendez ődés is, ami fordítottja a XIX. század elejinek. Ügy véljük, nem az árumennyiség lesz kevesebb a vásárokon, hanem azok értéke : a drága, kül - földi áruk helyett olcsóbb, helyi termékek. A XVII. század gazdag, luxusfogyasztóit a szerényebb igényű rétegek olcsó tömegfogyasztása váltja fel. A kutatás jelenlegi állása mellett azonban mindez még nem egyéb hipotézisnél. 8 HBmL. IV. A. 1013/I/b. 27. cs. 9 ZolraiLajos : Debrecen város százados küzdelme... i. m. 56. old. 7

A tarka képet apró kalmárok, holmijukat karukon-hátukon" hordoz ó árusok, pálinka-, bor-, sör-, kávémér ők, lacikonyhák, mindenféle étel-, perec-, kalácsárulók tömege egészítette ki. A vásárokon árulók száma így jóval nagyobb volt a sátrakénál. Egyrészt a fent említett apró árusok sátrat nem állítottak, csak árulóhelyet váltottak, másrészt egy sátorban is árulhattak többen. 1781-ben a négy vásáron összesen 3080 árulócédulát adtak el, 1786-ban 2298-at, 1792-ben 2953-at, 1793-bari 3911-et.' 0 Vásáronként ez átlagosan 600-100 0 személyt jelent, a sátrak számának két-két és félszeresét. Amennyiben az árusok számát arányosnak vesszük a vásárjövedelemmel, az 1820-as évekbe n 1300, az 1830-as években 2000, az 1840-es években 2300 árussal számolhatunk vásáronként. A sátorállítók származási helyeit vizsgálva felt űnő, hogy külföldi árus ali g volt közöttük. A két vásáron együttesen 19 sátrat (5%) foglaltak le, 9 ausztria i és csehországi helységb ől, mintegy fele részük Bécsből. Utal ez arra a már észlelt, s a történetírók által is hangoztatott jelenségre," hogy a XVII. században még erős közvetlen szálak, amelyek Debrecen kereskedelmét a külföldhöz, s j elent ős mértékben a Habsburg-birodalmon kívüli országokhoz kötötték, ekkorra jelentősen elvékonyodtak, s a maradék is a birodalmon belül, Bécs fel é összpontosult. A sátorhely bérl ők országon belüli megoszlása két nagyobb térbeli csoportosulást mutat". Az egyik a Tokaj-Miskolc-Kassa-Késmárk útvona l köré szerveződő régió, amely Dél felé Nagyváradig hosszabbodott meg, s az észak-magyarországi városokhoz fűződő hagyományos kapcsolatokat mutatja. E városcsoporthoz tartozott a sátrak körülbelül egyötöde. Az összeköttetések azonban már nem a régiek. Lazulásukat, amelyre már a XVIII. század derekától történik utalás," mutatja, hogy az Eger-Gyöngyös-Pest-Buda-- Őbuda csoport jelent ősége - a sátrak egyharmada volt az övék - már felül - múlta a felvidékiekét. Az erdélyi és az alföldi összeköttetések - az iparcikk - ellátást mutató kirakodó vásárok tükrében gyengéknek mutatkoznak. A XVIII. század elején még erősebb délvidéki kapcsolatok korán bomlásnak indulhattak. 1714-ben például a szegediek mellett kecskeméti és törökországi görögö k árultak. Helyükön 1723-ban azonban már miskolciakat találunk. 14 A délvidék i kapcsolatok újbóli megerősödésére - mint még utalunk rá - csak a XIX. században került újra sor, elsősorban a debreceni kézműipar nyersanyag - ellátása terén. A XIX. sz. egyébként Pest és Bécs további erősödését hozta, az állandóvá vált k ősátrakban sok pozsonyi, bécsi, pesti keresked ő létesített lerakatot, 15 s ők váltak a debreceni vásárok legfontosabb tényezőivé. 10 HBmL. IV. A. 1013/I/g. 1. cs., Szűcs István : Szabad királyi Debrecen város történelme. III. k., Debrecen, 1871. 990. old. 11 Zoltai Lajos : Debrecen város lakossága foglalkozási ágak szerint a XVIII. század végéig. Rég i Okiratok és Levelek Tára, 1906. 17. old., Takács Sándor ism. : Zoltai Lajos : Debrecen a törö k uralom végén. A város háztartása 1662-1692. Századok, 1905. 12 L. a mellékelt térképvázlatot. 13 L. például HBmL. IV. A. 101I/k. 13/1752. 14 Szimics Mária : i. m. 31-32. old. 15 HBmL. IV. A. 1011/m. 450/1812. 8

b) Állat- és terményvásárok Az állat- és terményvásár forgalmára az úgynevezett bels ő vám nagyságából következtethetünk. Debrecen vámszedési jogát az 1693-as kiváltságlevé l régi gyakorlatra hivatkozva erősítette meg.' s Kétféle vámról van tudomásunk. Az úgynevezett küls ő vámot a mátai hídnál szedték, míg a belső vámot a város határán belül. Ez utóbbi jövedelme három fő részből tev ődött össze : az egyiket az átmen ő forgalomra kivetett díjak alkották, a másikat az áruszállít ó szekerek és eladásra szánt állatok helypénze, a harmadikat a vásárra hajtot t szarvasmarhák stb. legel őbére jelentette. E három jövedelemcsoport egymáshoz viszonyított arányát az 1795-ö s vásárokon eladott vámcédulák alapján tudjuk meghatározni. 17 A belső vám összege ebben az évben 3894 forintot tett ki. Ennek 19%-a volt a legel őbér, összesen 19 651 marha és ló után. A többi 3140 forintból az átmen ő forgalomra esett 343 forint, azaz 11%. Mivel azonban az átmen ő forgalom vámtételei feleakkorák voltak, mint az árulásra érkez őé, a Debrecenbe áramló termékeknek és jószágoknak hozzávet őlegesen egyötödét vitték keresztül a városon, négy - ötödének célja a debreceni vásár volt. A 2797 forintra rúgó vásárforgalomból 1195 forintot, tehát 43%-ot tet t ki az áruszállító szekerek vámja, a többi az él őállatra esett. A vámelszámolások nem említik külön a lovat és a juhot. Mivel azonban a tarifáknál a lovat a szarvasmarhával, a juhot a sertéssel vették azonos díjt,étel alá, fel kell tételezzük, hogy az elszámolásokban is együtt szerepelnek. igy a szarvasmarhák és lovak vámja 1495 forintot (53%), a juhoké és a sertéseké 107 forintot (4% ) tett ki. A vám azonban nem értékvám, hanem útvám volt, amelyet szekerenként, illetve darabszám szerint szedtek, az áru értékét ől függetlenül. igy az élőállat és a szekerek közötti arány csak hozzávet őleges tájékozódásul szolgálhat. Fenti értékekhez hozzá kell még számítanunk a vámmentesen hozott áru k mennyiségét is. Vámmentesek voltak a nemesek, a szabad királyi városok polgá - rai, valamint --- a jószomszédi viszony és a viszonosság alapján -- a hajdúvárosok lakosai, a karcagiak és a hegyköziek.' s Ezeknek - igazolásul --, szintén adtak cédulákat szabad árulásra". Az ilyen cédulák értéke 1795-ben 69 8 forint volt, tehát a vámjövedelem alapján számított áruforgalom minteg y 25 %-kal növelhető. Másként fogalmazva azt jelenti ez, hogy a debreceni vásárokra szánt áruk egyötödét szállították vámmentesen keresked ők. (Természetesen voltak visszaélések is. A nemesek közé keveredve vagy azok fuvarosaina k mondva magukat, sokan próbáltak kibújni a vámfizetés alól. Ugyanakkor a nemesek részér ől is hallunk panaszokat a jogtalan vámoltatás miatt.) A helypénzcédulát - a szabad árulásra kiadottakon kívül -, 29 89 8 szarvasmarhára és lóra, valamint 3213 sertésre és juhra váltották ki 1795-ben. A szekerek száma nincs részletezve, de a vámösszeg körülbelül 24 ezer terhe s szekér vámjának felel meg. Ez azt jelenti, hogy 1795-ben - a szabadon árulókat is figyelembe véve -, egy vásárra átlag 6-7 ezer szekeret és 9 ezer marhát, lovat hajtottak. A legmagasabb általunk ismert vámösszeg, az 1802-es, az 1795. évinek 2,2-szerese. Ha a belső arányokat változatlanoknak vesszük, akkor a XIX. század els ő felének legforgalmasabb vásárain 14-15 ezer szekérrel 16 A kiváltságlevél közölve : Palugyai Imre i. m. 387-390. old. 17 HBmL. IV. A. 1013/I/b. 27. cs_ 18 HBmL. IV. A. 1011/n. 5. k. 145-147. old. Ez a Hegyköz a Nagyváradtól keletre elterül ő, a Partrumhoz csatlakozó dombvidék volt. 9

számolhatunk. Ez megegyezik azzal a becsléssel, amelyet az 1820-as évekbe n Csaplovics János tett. Ó a vámhivatal adatai alapján a pesti vásár forgalmáta hajókon kívül -, 13-14 ezer szekérre tette, s megjegyezte, hogy Debrecen - ben, ahol a szekér volt a fő szállítóeszköz, legalább ennyi vagy még több járm ű- vei kell számolnunk.' 9 Természetesen ezek nem egyszerre voltak jelen : a két hétig tartó vásáron jöttek-mentek az emberek, állatok, járm űvek közben is. A XVII. század végéről nem ismerjük a vámjövedelmek nagyságát, így nem tudjuk megmondani, volt-e és milyen mérték ű visszaesés a XVIII. század elejéte. A XVIII. századi adatok azt sugallják, hogy a visszaesés kés őbb kezdődött és nem volt olyan méret ű, mint a kirakodó vásároknál. A századel őn a vámbevételek elég magasak : 1704-ben 3330, 1705-ben 3579 forint. Az els ő mélypont 1707-ben volt, amikor a vámjövedelem 1704-hez képest a felére esett vissza. A visszaesés csak átmeneti, a következ ő évtizedben a vám átlaga 3459 forint, s csak ezután kezd ődik lassú hanyatlás. Az 1730-as évek végén, az 1740-e s évek elején mutatkozó mély hullámvölgy ugyanis a pestisjárványnak tudhat ó be,. amikor nem tudtak megtartani minden vásárt. 20 Ha a pestises éveket (1736, 1739-1743) leszámítjuk, akkor az évi átlág az 1730-as években is alig kisebb (3189 forint) az el őz ő évtizednél. A mélypontot az 1760-as évek jelen - tették 2035 forintos átlaggal. További adataink csak az 1790-es évekből vannak, ez már jelentékeny emelkedést mutat, 36-65%-kal haladva meg a század eleji szintet. A századforduló ugrásszer ű, mintegy 40%-os emelkedést hozott, s ez valószínűleg a csúcsot is jelenti. A későbbi évek adatai nehezen értékelhetők. Egyrészt, mert a város az 1820-as évektől bérbeadta a vámjövedelmeket. Másrészt a vámtételek Debrecenben sokáig nem változtak, s a díjtételek ugyan - azok maradtak váltóforintban is, mint voltak korábban ezüstben. Igy a forgalmat tulajdonképpen úgy vethetjük össze, ha a korábbi ezüstforint adatokhoz a váltóforint összegeket hasonlítjuk, nem a valóságos pénzértéket. így az 1820-as évek 5500, illetve az 1830-as évek 5110 váltóforintos összege körülbelül egyötödös forgalomcsökkenést takarna a századfordulóhoz képest. Ehhez azonban figyelembe kell vennünk azt is, hogy a bérleti kezelés kevesebbet hozott, mint a tényleges díjbeszedés. A bérbeadásnál szokásos licitációknál a vállalkozók tudatosan is törekedtek az összegek leszorítására. 21, A kortársak ugyanis népe s és forgalmas vásárokról adnak számot, s megegyeznek abban hogy Pest utá n Debrecen sokadalmai a legnépesebbek az egész országban. Igy valószín űnek látszik, hogy az 1840-es évek forgalma nem sokkal lehetett kisebb a századelej i konjunktúra vásárainál. Ha a népességnövekedést is figyelembe vesszük, az egy lakosra es ő vámjövedelem alapján mért forgalom a XVIII. század elején volt a legnagyobb. Az egy főre eső forgalom az 1760-as években kevesebb, mint egyharmadára esett, s a XIX. század elején is elmaradt attól. A kirakodó- valamint az állat- és terményvásár értékviszonyainak arányá t csak annak a feltételezésével tudjuk megbecsülni, hogy a helypénz- és vámtételeket egymáshoz képest értékarányosan határozták meg, azaz a kereskedele m mindkét típusát azonos arányban terhelték meg. Figyelembe véve, hogy a vámbevételeknek mintegy 20%-át a legel őbér tette, akkor az állat- és terményforgalom nagysága a XVII. század végén majdnem kétszeresen múlta felül a kira- 19 Csaplovics. Johann, Gemalde von Ungarn I-II. Pesth, 1829. II. 81. k. 20 L. pl. HBmL. IV. A. 1011/n. 4. k. 2-3., 90., 107. old. 21 A bérbeadás másutt is csökkentette a jövedelmeket. Vö. : Balázs Péter : Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején. Kandidátusi értekezés. Kézirat. Budapest, 1978. 168. s köv. 10

kodóvásárét. A XVIII. század elején (a kirakodóvásár gyors hanyatlása miatt ) az arány már hatszoros. Az 1770-es években mindkett őnél közel azonos értékeket találunk, a XIX. század elején pedig ismét háromszoros többlet mutatkozik a termény- és állatforgalom javára. A későbbiekben a vásár két típusának áruforgalma nagyságrendben megint közeledett egymáshoz, az iparcikkfogyasztás emelkedésének megfelel ően. Az állat- és terményforgalom vámja az 1820-as években 42, az 1830-as években 22%-kal múlta felül a kirakodóvásárok jövedelmét. Mivel pedig - mint láttuk - a vámbevételek mögött nagyobb áru - mennyiséget kell sejtetnünk, mint amennyit a pélazérték aránya mutat, továbbr a is jóval nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk a termény- és állatforgalomnak, mint az egyéb (főleg ipari) termékekének. A debreceni vásárokat tehát a pestiekhez képest a nyerstermékek nagyobb részaránya jellemezte. Pesten ugyanis a keresked ők helypénze már 1762-ben utolérte az állatok helypénzének értékét, s Schams Ferenc 1821-es forgalombecslése szerint is közel azonos vol t az iparcikkek és gyarmatáruk értéke a termény- és állatkínálatéval. 2 2 A termény- és állatvásár jelent ősége maradt tehát, belső szerkezetében azonban jelentős változások mentek végbe. Az állatvásár a XVIII. század els ő felében még döntően szarvasmarha-kereskedelmet jelentett. Mutatja ezt, hogy az 1715-ös összeírás készítői külön foglalkoztak vele, s az ország kereskedelmi viszonyait az udvar megbízásából tanulmányozó Haugwitz és Procop is az t tapasztalta Debrecenben, hogy ott a legkiterjedtebb kereskedelem marhákka l folyik. Diderot Enciklopédiája pedig - némi túlzással -, egyenesen azt írta, hogy Debrecenben kizárólag marhával kereskednek. 23 1785-ben a debreceni tanács már a szarvasmarhák mellett a lovat, juhot és sertést is megemlíti, mint olyanokat, amelyekkel jelent ős kereskedést űznek. 24 A szarvasmarha nagyrészt a környékr ől került ki. A XVIII. század derekán a város által vásárolt 122 0 szarvasmarha származási helyeit vizsgálva több mint egyharmadot a debrecen i határból, a másik harmadot Biharból, a többit Szabolcs és Szatmár megyéből láttuk kikerülni. 25 Palugyai Imre száz évvel kés őbbi véleménye szerint is a közeli szomszédság látta el marhával a debreceni vásárokat, ahova a felvidék i megyékb ől igás-, tenyész- és hízott állatokért egyaránt sokan lejártak, 26 de felkeresték a debreceni vásárt a pesti mészárosok is. Nem tudjuk határozottan megmondani, hogy ez a marhakereskedelem hogyan változott a XVTTI, század folyamán. A vámjövedelmek alakulása az t sugallja, hogy a század második harmadában er ős visszaeséssel kell számolnunk. A század végén. a városi tanács is panaszkodik a marhatenyésztés és -forgalo m hanyatlásáról, s okát a bécsi állatfelvásárlási monopólium árleszorító hatásába n és a juhtenyésztés elterjedésében látta.27 A juhtenyésztés és ezzel együtt a juhkereskedelem (nemcsak, s nem els ő- sorban a gyapjú!) előtérbe kerülése mellett ekkor kezdett növekedni a sertés - kereskedelem is. A Szerbiából, Boszniából Magyarországra irányuló sertéskereskedelem egyik ága erre haladt keresztül. A sovány sertéseket tavasszal felvásárolták, s Bihar, Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékben makkon felhizlalták, majd ősszel ismét vásárra hajtották. 22 Budapest története. Budapest II[. 118., 316. old. 23 Bárdos József: Debrecen városa és a XVIII. századi enciklopédiák. Debreceni Szemle, 1933. 32. old. 24 HBmL. IV. A. 1011/a. 70. k. 394-410. old. 25 L. a mellékelt térképet. 26 Palugyai Imre : i. m. 434. old. 27 HBmL. IV. A. 1011/k. 374/1744. 11

A XIX. század első felében a sertés- és juhkereskedelem jelent ősége már ve - tekedett a szarvasmarháéval. Az 1840-es évekre vonatkozóan Palugyai Imre az egy vásárra felhajtott szarvasmarhák számát 5-6 ezerre becsülte. Ez a XVIII. század végéhez képest is jelent ős csökkenés. A vásárra hajtott juhok számá t Palugyai ugyanakkor 50-60 ezer darabra, Móricz Pál visszaemlékezéseibe n 30-40 ezer birkára (merinó) és ugyanannyi magyar és erdélyi fajtájú juhra tette. Sertésből 10--20 ezer darabbal számoltak vásáronként. A vásárforgalo m növekedése tehát a sertésre és főleg a juhra esett. Ugyanakkor nőtt a lóvásárok jelent ősége is, a keresked ők 40-50 darabos falkákban hajtották őket Erdélyb ől, s őt Moldvából és Lengyelországból is a debreceni vásárokra? e Az él őállatok mellett az állati termékek forgalma is számottevő volt. A marhab őr és a faggyú a kor fontos árucikke volt : a vágómarhák kiméréseko r az értéknek csak körülbelül 60%-a esett a húsra, s nagyjából 20-20% esett a faggyúra, illetve a b őrre? 9 A juhbőrökkel a helybeli szűcsökön kívül idege - nek is vásárolták, s nagy tételekben szállítottak nyíratlan b őröket Lengyelországba is. Jelentős volt a nyúlb őrök forgalma ; 5 ezer darabos üzletkötésekrő l is van tudomásunk. A gyapjú szintén keresett cikk volt, ezt azonban gyakra n már vásáron kívül felvásárolták a falvakat járó keresked ők. " Fontos kereskedelmi cikke volt Debrecennek a sertészsír, valamint a sózott sertéshús és szalonna. Ez utóbbi legnagyobb keresked őhelyének az egész országban Debrecent tartották, s évente több ezer mázsát szállítottak innen a nyugati, főleg azonban a felvidéki vásárokba, s tudunk pestiek nagy tétel ű szalonnavásárlásairól is. 3 1 Gyakran emlegetett kereskedelmi cikke volt Debrecennek a méz és a vias z is. Az 1836-os őszi vásárra érkezett méz mennyiségét például 4 ezer bécsi mázsára tették. Borból az érmelléki (Bihar m.) és a ménesi (Arad m.) volt kedvelt, ezt Szabolcs és Szatmár megyékbe és Erdélybe hordták. Fogyasztását csökken - tette a pálinka terjedése, amit sepr őn kívül főleg törkölyb ől és szilvából főztek. A XVIII. század végét ől a gabonapálinka is terjedt. A lent és a kendert nagyrészt bánáti keresked ők vásárolták. Dohányt, gubacsot szintén nagy mennyiségben árultak, ezeknek árát azonban a monopolizált felvásárlás leszorította. A pesti keresked ők ezeken kívül még a hamuzsírt, tollat, timsót tartották számon a debreceni vásárokon kapható termékek között. Gabonafélékkel (zab, árpa, búza, köles) a környék b őven ellátta a debreceni vásárt, a kínálat általában b őségesebb volt a keresletnél. F őleg Erdély (Kolozsvár, Marosvásárhely, Szeben, Brassó) és az északi hegyes részek " fedezte terményszükségletei egy részét a debreceni vásárról. A XVIII. század végét ől a terménykereskedelem jelent ősége növekszik, felnyomul az állatkereskedelem mellé. Ezzel együtt a földesúri gazdaságok termékei is egyre nagyobb tömegben jelennek meg a debreceni vásáron, és az 1840-es években már áru - minta szerinti árusítás is el őfordul. 3 2 28 Palugyai Imre : I. m. 1134. 435. old., Az id ősb" Móricz Pál két írása. (Szerk. és bev. : Dankó Imre) Db, 1970. 20. old. 29 HBmL. IV. A. 1013/I/b. 24. es. található kimérési adatok alapján. 30 HBmL. IV. A. 1011/k. 237/1777., 374/1794., Pester Handlungszeitung 1828. No. 14. 31 HBmL. IV. A. 1011/k. 374/1794. és IV. A. 1013/f. 10. 1809. 32 Az egyes termékekre I. HBmL. IV. A. 1011/k. 374/1794., IV. A. 101I/a. 70. 394-410. old., Fényes Elek : Magyarország leírása I-II. Pesten, 1847. I. 90-91. old., II. 389. old., Palugya i Imre : I, m. 434-435. old., Pester Handlungszeitung, 1836. 344., Móricz Pál : L m. 20-21. old., Dankó Imre : A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII-XIX. század fordulóján. A Hajdú- Bihar megyei Levéltár Évkönyve I. (Szerk. : Gazdag István) Debrecen, 1974. 143-144. old. 12

Nem könnyű választ adni arra a kérdésre, hogy milyen mértékben vettek részt a debreceniek az állat- és terményforgalom lebonyolításában. Forrásaink e téren sz űkszavúak, s mivel a kereskedelmi tevékenység gyakran összefonódot t a tenyésztéssel vagy legalábbis a hizlalással, nehéz eldönteni, mi volt a saját állat eladása és mi a viszonteladó kereskedelem. A XVIII. század elején mindenesetre jelentékeny állatkeresked ő réteggel számolhatunk Debrecenben. A nagyon hiányos 1715-ös összeírás, amely, úgy tűnik, csak egyharmadát tartalmazza a debreceni lakosságnak, főleg olyanokat, akik mesterségükön kívü l más után is adóztak, 42 marhakeresked őt tüntet fel. 33 Ez az összeírt családfők 4,2%-a. Az egyik legnagyobb ismert debreceni keresked ővagyon eredete is a marhakereskedésben gyökerezett: Báthori Szabó András, a XVIII. század elejének leggazdagabb debreceni polgára sőrepásztorként kezdte, tőzsérként folytatta, s öreg korára - mikor már pénzkölcsönzéssel foglalkozott -, sz őlőin é s földjein kívül több mint százezer forint készpénze volt. 34 Olyan vagyon ez, amelyet korszakunkban kés őbb sem igen múltak felül. Sok marhakeresked ő kölcsönpénzen vette az ökröket, amelyeket kiteleltetett, felhizlalt és ősszel eladott. Erre a tevékenységükre utalt s őregy űjt ő elnevezésük. A XVIII. század elején még közvetlenül maguk szállítottak Ausztriába és Morvaországba. 35 Később tevékenységük sz űkebb körre szorult. A század derekán például Szőke János debreceni sőrés már csak Pestig, Vácig hajtotta a marhákat és ott adta el azokat. Évente 200 marhát is eladott, s lovakkal, juhokkal is kereskedett. Elszámolásai évi 8-10 ezer forintos t őkebefektetést mutatnak, 3 6 A s őregy űjtők száma Debrecenben 1772-ben 40 volt. Hat adóosztályba voltak sorolva aszerint, hogy évente hány s őre fordult meg a kezükön. Az els ő osztálybeli kereskedő évi forgalma 100-150 ökör volt, adótétele 40 forint, ami kétszerese egy els ő osztálybeli vaskeresked ő adójának, de alig több mint a fel e a legelőkel őbb kereskedők, a kalmárok hasonló osztálybeli adótételének. A kezeiken évente összesen megforduló 2500-3000 ökör 37 a debreceni vásárok marhaforgalmának egyharmad-egynegyed részére becsülhet ő. Ez azonban már csak egy korábbi virágkor utóélete. Az 1779/80-as adókivetés már csak 31 sőrést talált, s évi összforgalmukat 1400 ökörre tette. 38 Számuk és tevékenységük tovább csökkent és 1799-ben már csak 17-en voltak, s mindössze néhány száz marha fordult meg a kezükön. A századforduló konjunktúrájában is csak az 1780-as szintig tudtak eljutni, s hanyatlásuk inne n megállíthatatlan : a XIX. század els ő felében már csak alig néhányan vannak. 3 9 Eltűnésük tulajdonképpen a debreceniek távolsági marhakereskedelmének végét jelentette. A sőrések mellett az állatkereskedelemnek másik típusát képviselték a vásárról vásárra nyerészkedő, szűkebb regionális keretekben működő marhaés lókupecek. Az összeírások együttesen emlegetik őket, az 1770-es években kö - 33 HBmL. IV. A. 1011/t. 3. 34 Bákay Antal (Rickl) : Sátori Szabó András debreceni keresked ő polgár, a kistemplom nagy alapítója. Debreceni Képes Kalendárium, 1935. 96. old. 35 HBmL. IV. A. 1011/t. 3. A költségek között a határvám is szerepel. 36 A hatszáz éves Debrecen (Szerk. : Komorócsy György) Db., 1961. 53-54. old., HBmL. IV. A. 1013/I/b_ 37 Giday Kálmán : A debreceni sörések. Erhnographia - Népélet, 1943. 38 HBmL. IV. A. 1013/f. 1779/80. 39 Ezeket és a további adatokat a HBmL. IV. A. 1013/f. összeírásai alapján számítottuk. 13