The USA in the thirties again? párhuzamok és metszetek az USA világválságokat követő gazdaságpolitikájában Mechler Ákos 2015
Absztrakt The USA in the thirties again? párhuzamok és metszetek az USA világválságokat követő gazdaságpolitikájában The USA in the thirties again? párhuzamok és metszetek az USA világválságokat követő gazdaságpolitikájában című tanulmány elsődleges célkitűzése, hogy megismerjük az 1929. október 24-én bekövetkezett tőzsdekrach okait és előzményeit, a gazdasági világválság kezelés lehetőségeit. A tanulmány folytatásában átfogó képet kaphatunk az Amerikai Egyesült Államok válságkezelő politikájának részletes lépéseiről. A válságkezelést követően elmondható, hogy az USA kilábalt a recesszióból, ezzel párhuzamosan megőrizte a polgári demokráciáját és végül, de nem utolsósorban lerakta a jóléti állam alapjait. Az 1932-es elnökválasztás előtti republikánus válságkezelés nem oldotta meg a problémát. Az 1932-es választási kampány során Franklin D. Roosevelt demokrata elnökjelölt új irányvonalat ígért választóinak. A válságból való felépülést állami beavatkozással kívánta elérni a gazdasági folyamtok tekintetében. A legszámottevőbb kezdeményezéseket két külön álló részre oszthatjuk fel, az első az (1933-1934) közötti időszak melynek főbb lépései a gazdaság felvirágozását szolgálták. A válságkezelés második ciklusát (1935-1939) inkább a szociális intézkedések jellemezték. A keynesi típusú gazdaságelméletek értelemszerűen az 1929-1933-as gazdasági válság után indultak virágzásnak. John Maynard Keynes angol közgazdász szerint az államnak be kell avatkoznia a gazdaságba, fejleszteni kell az infrastruktúrát és ezzel összefüggésben közmunkát kell szervezni. A liberális (neokonzervatív) gazdaságpolitikai irányzat szerint a gazdaság makroszinten és hosszútávon is működőképes állami beavatkozás nélkül. A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság következtében újból összeomlott a nemzetközi kereskedelmi-és pénzvilág. 2010 után alkalmazott magyar gazdaságpolitika és a sikertörténetnek számító 20. századi amerikai válságkezelés között vajon találhatunk-e párhuzamokat. 1
Tartalomjegyzék 1. Az Egyesült Államok gazdaságpolitikája...3 1.1. A Nagy Gazdasági Világválság kirobbanása...3 1.2. A Republikánus válságkezelés...8 1.3. Roosevelt a Demokrata Párt elnökjelöltje...13 1.4. Agytröszt az elnök szolgálatában...15 1.5. Az interregnum időszaka...17 1.6. Roosevelt hivatalba lépése és az első száz nap...19 1.6.1. A mezőgazdaság innovációja...21 1.6.2. A Tennessee-völgyi Erőmű-felügyelet...25 1.6.3. Az Értékpapírtörvény és a közmunkaprogram...26 1.6.4. Ipari Újjáépítési Törvény...26 1.6.5. A száz napos ciklus utolsó lépései...28 1.7. A száz napos program folytatása...31 1.8. A helyreállítási és reformkoncepció a gyakorlatban...33 1.8.1. A mezőgazdasági törvény végrehajtása...36 1.9. A New Deal második szakasza...37 1.10. Roosevelt második elnökségi ciklusa145...40 1.11. A New Deal végkifejlete...43 2. Párhuzamok és metszetek...45 3. Összegzés...49 4. Felhasznált Irodalom...51 2
1. Az Egyesült Államok gazdaságpolitikája 1.1. A Nagy Gazdasági Világválság kirobbanása Az I. világháború és a Nagy Gazdasági Világválság kirobbanása közötti időszakban az amerikai politikai mérleg nyelve a republikánusok felé billent. A század elején bekövetkezett wilsoni internacionalizmust a húszas évek elejére felváltotta a republikánus konzervatívok által képviselt izolacionizmus. Egyes iparágak összefonódása, valamint az autóipar fejlődésének köszönhetően a többi ágazat, így az acél-, üveg-, gumi- és festékipar is feltörekvő pályára lépett. A termékek eladáshoz, működtetésükhöz és szervizelésükhöz kiterjedt autókereskedői hálózat, valamint szerteágazó út- és szervizhálózat kiépítésére volt szükség. A húszas évek autógyártására még az oligopolista felépítés volt jellemző. A korábbi forradalmi újításikat a Ford Motor Comapany-tól a General Motors (GM) vette át, ami már trendekre érzékeny és marketingben erős vállalati szervezetet épített ki. Ennek köszönhetően a GM hamarosan átvette autógyártásban a vezető szerepet. Ebben az időszakban emelkedett ki Chrysler Corporation a Plymouth elnevezésű olcsó és közkedvelt automobiljával, és így rendeződött a hármas felosztás az autóiparban, amelyben a mai napig ez az allokáció a meghatározó. A politikai hatalmat képviselő Republikánus Párthoz lobbiérdekeltségek köre jobbára az acél-, textil-, és széniparra korlátozódott. Ezeket az iparágakat elsősorban a kiemelkedő munkaintenzitás jellemezte, így a vállalatok szembeálltak a munkások érdekeivel. A kormány ezért az állami szabályozástól mentes laissez faire szociálpolitikáját támogatta, ami kiegészült a magas vámok rendszeresítésével. Az I. világháború következményei jelentősen megbolygatták az ipar és a bankszektor közötti viszonyt az Egyesült Államokban, hiszen a világ egyik legnagyobb nettó hitelezőjévé vált, mellyel az amerikai tőke kiszolgáltatottja lett az európai országok fejlődésének. A körülmények pedig csak tovább súlyosbodtak a háború utáni recessziót követően, hiszen a háború alatt kibontakozó ipari kapacitás az 1919-es Párizs környéki békeszerződéseket követően ellentétbe került az európai konkurensek érdekével. A kialakult körülmények mind nagyobb lendületet adtak a nemzetközi csoportok képviselőinek, illetve gazdasági nacionalizmus irányú törekvéseiknek. Lobbitevékenységük ismét erőre kapott, ami jobbára magasabb vámok követelésében, valamint az exportot támogató állami beavatkozás sürgetésében nyilvánult meg. 1 A Nagy Gazdasági Világválság időbeni kereteinek meghatározásával kapcsolatban 1 Andor 2002, 77-78. 3
vissza. 3 A kanadai közgazdász, John Kenneth Galbraith elmélete szerint, ha a tőzsdeválság napjaiban amerikai történészek időszámítását követve állandósult az a vélekedés, mely szerint 1929-ben vette kezdetét és 1933-ban fejeződött be, jóllehet ez a keretrendszer nem feleltethető meg a történelmi tényeknek, 2 hiszen az 1929-es években kezdődő, majd évekig elhúzódó válság egyetlen okaként általában az 1929 október 25-én bekövetkező tőzsdekrachot nevezik meg, azonban a bessz már csaknem 1 hónappal korábban, október 3-án elkezdődött. Jóllehet jelentős árfolyamesés csak október 23-tól 29-ig tartott, mikor egyes esetekben egy részvény akár 90 %-ot is veszíthetett értékéből. A csúcspont október 28-án érte el a tőzsdét, amikor a Dow-Jones-Index 12,89 %-ra esett a pénzügyi szervezetek, illetve szabályozásuk megfelelt volna a kor követelményeinek, akkor ha a jövedelmek közötti különbségeket, valamint a vállalati architektúrákat nem jellemezte volna kritikus rendellenesség, ha kül-és belső gazdaságpolitikai folyamatok egy útvonalon haladtak volna, illetve ha a gazdasági szakemberek felkészültsége megfelelőnek bizonyult volna. Mindezen feltételek teljesülése esetén nem követte volna az összeomlást végeláthatatlan depresszió. 4 Fontos kiemelni, hogy a depresszió korántsem a krach miatt következett be, a válság már jóval hamarabb elkezdődött, amit az 1920-as években kibontakozó hitelezési mechanizmus indukált. A válság évtizedében ugyanis az amerikai beruházók előbb az európai értékpapírokat vásárolták fel, majd az évtized derekától az amerikai tőzsderészvények felé fordultak, ami sokkal népszerűbb befektetésnek bizonyult, így a tőke az európai pénzpiacok irányában csak rövid lejáratú hitel formájában jelentkezett. Ezek a rövid lejáratú kölcsönök szolgáltak fedezetül az amerikai értékpapírügyletek lebonyolításában, majd amikor ezek a kölcsönök az európai szint fölé emelkedtek, az amerikai bankárok sok esetben elkezdeményezték felmondani európai kölcsöneiket. Számszerűsítve az 1929-es nettó tőkeimport csaknem egyötödére fogyatkozott. Ennek a konszolidációnak azonban hamarosan jelentős gazdasági következményei kerültek felszínre: likviditási problémák merültek fel, valamint azok a vállalkozások, amelyek inflációra játszva építették ügyleteiket egyszerűen pénztelenné váltak. Az árak még sosem látott ütemben csökkenni kezdtek, ami komoly problémák elé állított számtalan társadalmi réteget. Súlyosbította a helyzetet, a különböző egymásra épülő iparágak, ami jellegénél fogva kockázatot teremtett egy esetleges dominószerű összeomlásra. A baljós eseményeket végül a korábban legerőteljesebben gyümölcsöző iparág az autóipar válságszerű állapotának eljövetele koronázta meg. 1929 elején még havonta 416 000 automobilt, majd decemberre ez a szám lecsökkent 92 500 2 Szántó 2009, 456. 3 Henning 1997, 253. 4 Andor 1999a, 31-32. 4
darab gépjármű előállítására, a termelés csökkenését egyenes arányosságú elbocsátások követték. 5 Az autógyártás hanyatláshoz az is hozzájárult, hogy a Federal Reserve Bank (FED) 1928-ban és 29-ben megemelte a kamatlábakat ennek következtében pedig az autóvásárlás háttérbe szorult, így az autógyártás is dekadensé vált. 6 Az értékpapírpiacon is jelentkeztek előjelek, amelyek arra utaltak, hogy a gazdaságban a bizonytalanság lett úrrá, ami lavinaszerűen söpört végig Amerikán, jóllehet a gazdaságra ekkor jellemző erőteljes spekulációs tevékenység időlegesen gazdasági fellendüléssel járt. A beruházások új munkalehetőségeket teremtettek, a belső felvásárló piac pedig bővülésnek indult az emelkedő béreknek köszönhetően. 1925-re spekuláció kibontakozása elsősorban Florida területére lokalizálható, azonban az 1928-as évre már Alsó-Manhattan vált a központtá. Hamarosan az értékpapír kibocsátás is növekedésnek indult, míg 1920-ban 2,8 milliárd dollár értékben bocsátottak ki értékpapírokat, addig ez a szám 1929-re csaknem megháromszorozódott. Ez a fajta növekedés eredményezte a vállalatok részvényeinek piaci értékének emelkedését ezzel egy időben a spekulációs rés egyre tágabbra nyílt, ami az egész egybefüggő gazdaságra destruktív hatást fejthetett volna ki. 7 A gazdasági világválság kialakulásának okát kereshetjük abban is, hogy a 20-as években nem volt olyan szuperhatalom, amely megfelelően el tudta volna látni a világgazdasági egyensúly biztosításához szükséges stabilizátor szerepét. A nemzetközi gazdasági stabilitás biztosítására egyetlen koncepció állt rendelkezésre az I. világháborút követően: az országok valutarendszerét vissza kellett állítani az aranystandard 19. századi mintájára. Az I. világháborút lezáró békeszerződés követően elsőként Svédország és Németország helyezte vissza monetáris valutarendszerét az aranystandardra, később Nagy-Britannia is követte példájukat, mivel 8 úgy gondolták, hogy az aranystandra való visszatérés segítséget nyújthat a háború előtti stabil gazdaság újbóli kialakításához, kiegyensúlyozhatja a fizetési mérlegeket és visszakanyarodhatnak az 1914-es paritáshoz, azonban hiába fixálták árfolyamukat a háború előtti időszakhoz mérten, mivel a rögzítés nem fedte a valóságot mert a valuták más paritásokat mutattak. Ezeknél az intézkedéseknél elsősorban a neoklasszikus liberalizmus gazdasági elveit vették figyelembe. 9 Ebben a politikában kiemelkedő szerepet játszott az Egyesült Államok, hiszen nagymértékű szubvenciót biztosított az aranyalapra történő visszaálláshoz, azonban mindezt magánüzleti arculattal vitte véghez, kerülve a kormányzati úton történő direkt támogatást. 10 Az 5 Kaposi 1998, 30. 6 Pogány 2013, 160. 7 Kaposi 1998, 30-31. 8 Andor 1999a, 32. 9 Gilincsek 2003, 129. 10 Andor 1999a, 32. 5
aranystandard használata azonban ellentétes hatást váltott ki, destabilizálta a gazdaságot, hiszen az aranystandard alapjaihoz történő rögzítés mind a politikusokat, mind a jegybankokat megakadályozta abban, hogy útját állják a pénzügyi pánik kialakulásának és a bankok dominószerű összeomlásának. Összességében elmondható, hogy az aranypénzrendszerről történő letérés szabad utat engedett egyes országoknak abban, hogy pénzkínálatukat és áraikat növelni tudják, ezért ezekben az országokban rövidebb időn belül elkezdődhetett a gazdasági fellendülés és a tartós foglalkoztatottság kialakítása, azonban ahol ragaszkodtak ehhez a pénzrendszerhez ott tartós munkanélküliség és defláció lett úrra. 11 A Nagy Gazdasági Világválság okai között mindenképpen meg kell említeni a I. világháború utáni államadóssági szerződéseket is, hiszen az adósokat hátrányosan érintette az Egyesült Államok által életre hívott emelt vámok rendszere. A tartozással rendelkező országok ugyanis már nem tudtak árúval törleszteni, így aranykészletük leapadt. Ráadásul a győztes hatalmak azzal érveltek, ha Németország képes megfizetni a kárpótlást, akkor ők is tudnak teljesíteni Amerika felé. A német gazdaság korabeli mutatói azonban korántsem mutattak kedvező állapotokat. A helyzetből végül Amerika találta meg a kiutat a Dawes-terv 12 kidolgozásával. 13 Az évtizedben ez volt az egyetlen konzervatív gazdaságpolitikával ellentétes elképzelés, melyet egyúttal a Charles Dawes költségvetési igazgató irányításával megbízott nemzetközi pénzügyi bizottság felállítását is jelentette. A bizottság megegyezett az amerikai bankárokkal, hogy Németország számára elegendő hitelt biztosítsanak, annak érdekében, hogy pénzügyeiket helyre tudják állítani, ezzel párhuzamosan csökkentették a német jóvátétel összegét, valamint számottevően meghosszabbították a határidőket. 14 1929-ben azonban már új megoldásra volt szükség, ez vezetett a Young-terv megalkotásához, lényege abban állt, hogy jelentős nemzetközi kölcsönt biztosított, így megvalósulhatott a valutastabilizáció és az elképesztően magas német adósság csökkenésnek indulhatott. 15 Hathatós megoldást azonban egyik terv sem biztosított, hiszen a háborúban kimerült Németország még ilyen feltételek mellett is képtelen volt eleget tenni a diktátumok által előírt törlesztési határidőknek. A győztes államoknak hamarosan be kellett látniuk, hogy a jóvátétel fizetését fel kell függeszteni. 16 11 Pogány 2013, 157. 12 A Dawes-terv a Versailles-i Békeszerződéssel vette kezdetét, amelyben megállapításra került Németország 33 milliárd dollárban meghatározott jóvátételi kötelezettsége. John Maynard Keynes 1919-ben kiadásra került könyvében (A békeszerződés gazdasági következményei) megjósolta, hogy a vesztes hatalom számára megszabott jóvátétel teljesíthetetlen. Németország 1923-ban fizetésképtelenséget jelentett be, amelynek egyenes következménye lett a francia és belga csapatok bevonulása a Ruhr-vidékre, így tulajdonképpen a német gazdaság összeomlott. Amerikát Németország ezen lépése cselekvésre kényszerítette. (Andor 1999a, 33). 13 Szántó 2009, 461. 14 Andor 1999a, 33. 15 Szántó 2009, 461. 16 Gilincsek 2003, 129. 6
Az Egyesült Államok ugyan ösztökélte a külföldi tőkeinjekciót, ezzel próbálta ugyanis előmozdítani a világ pénzügyeinek helyreállítását. Az USA magánüzleti invesztíciói a korábbi 7 milliárd dollárról az 1930-as évekre már 17,2 milliárd dollárra rúgott. Ezeknek az összegeknek a meghatározó része azonban mindenféle szabályozás nélkül szakszerűtlenül került kiosztásra, ami a gazdasági válság egyik súlyosbító faktorává vált. 17 A 1920-as években az Egyesült Államokban egymaga a világ ipari termelésének csaknem a 40 %-át tette ki, 18 míg Nagy-Britannia részesedése 10 % alá zsugorodott. Az amerikai gazdaság ilyen megoszlás mellet könnyűszerrel produkálhatott jelentős kereskedelmi többletet, így azonban több európai ország függővé vált az amerikai piacoktól. Az Egyesült Államok termelésének bruttó kibocsátása 30 százalékkal, Franciaországban 11 százalékkal, Nagy-Britanniában 6 százalékkal, Németországban pedig 16 százalékkal csökkent, mindemellett a túltermelési válság negatív szintjének elérését elősegítette a deflációs politika népszerűvé válása, illetve a nemzetközi tőkeáramlás tényleges eltűnése. 19 A deflációs politikát az 1920-as években még célravezetőnek, sőt egyenesen gyógymódnak tartották. Úgy gondolták, hogy a túlzott invesztálások ellen kell alkalmazni és így ki fog alakulni az egészséges pénzügyi korszak. 20 Azonban hasonlóan a 1920-1921-es gazdasági recesszióhoz most is az Egyesült Államok felelőtlen gazdaságpolitikája taszította bele a többi nemzetet az 1929-1933-ig tartó gazdasági válságba. Látható, hogy a Nagy Gazdasági Világválság kiszélesedésének és elnyúlásának indikátorai között nagyszámú ellentmondást fedezhetünk fel. A két világháború közötti időszakban az Egyesült Államok a hazai termelők érdekeit vette figyelembe megvédve ezáltal a külső hatásoktól. A protekcionista amerikai kereskedelem mellett az amerikai gazdaság állandósult folyó fizetési mérlegtöbblete miatt nevezhetjük az Egyesült Államokat a fő kiindulópontnak a világgazdasági rendszer aránytalanságának vonatkozásában. A Versailles-i Békeszerződések utáni másfél évtizedben viszont több államban is visszakanyarodtak a laissez-faire elveihez. Ebben az esetben még Nagy-Britannia sem tudta volna felvállalni az egyensúlyteremtő hegemón szerepet. Az ellentéteken kívül számos probléma is a felszínre tört. A kialakult nemzetközi pénzrendszerrel például szembekerült a beavatkozó állam megjelenése. Számottevő tragikus kimenetelű hibát okozott a nosztalgikus közgazdasági elméletekhez aranystandardra való visszaállás, deflációs politika történő visszatérés. A világgazdaság új jelenségeinek térhódítása felkészületlenül érintette a kor gazdaságpolitikai irányzatait és az intézményrendszert, amelynek 17 Andor 1999a, 33-34. 18 A pénzügyi élet központja Londonból áthelyeződött New Yorkba, az első számú világvaluta a dollár lett. (Szántó, 2009, 458). 19 Andor 1999a, 34-35. 20 Ohnsorge-Szabó 2012, 522. 7
következményei a nemzetközi pénzügyi, finanszírozási és kereskedelmi struktúra leépülésében mutatkoztak meg. 21 1.2. A Republikánus válságkezelés 1932-ben az amerikai mezőgazdasági birtokok 40 százalékát jelzálog terhelte, a bankokat a recesszió éveiben a fizetésképtelenség jellemezte, amely 1933 márciusra elérte tetőfokát. 22 1932-re a munkanélküliség annyira elharapózódott, hogy minden negyedik amerikai tartós munkanélkülinek számított. A farmerek jövedelme a felére esett vissza, a kiterjedt középosztály tagjai elveszítették állásukat, házaikat, megtakarításaikat. 23 A munkanélküliség elsősorban szakképzetlen munkásokat, a fiatal korosztályokat és a feketéket sújtotta leginkább. Hoover az amerikai nép előtt tagadta a válság megjelenését és ehhez mérten hozta meg az intézkedéseit a kormányzata, amelyek nem voltak alkalmasak az egyre súlyosbodó dekonjunktúra kezelésére. 24 Hoover kórmeghatározása szerint az amerikai gazdaság időszakos növekedési anomáliába került. Ez a rendellenesség az elnök szerint nem befolyásolta az energikusnak gondolt gazdaságot. Az elnök ezzel a kijelentésével valószínűleg nem akart ellentmondásba kerülni az 1928-as választási kampány során elhangzott kinyilatkoztatásával, miszerint az Amerikai Egyesült Államok a többi országhoz képest sokkal előrehaladottabb állapotban van a szegénység leküzdésében. 1929. november 21-én találkozott Hoover az amerikai ipar vezetőivel. A megbeszélésen Hoover jelezte, hogy többről lehet szó, mint az 1929. októberben bekövetkezett tőzsdekrachról, nem lehet megállapítani a recesszió elhúzódásának időtartamát és mélységét. A helyzetfelmérés gondterhelt hangulatban telt, a résztvevők nem kaptak tájékoztatást a problémák leküzdéséhez szükségesnek vélt kormányintézkedésekről. Az elnök a főbb hangsúlyt a termelés állandóságának megőrzésére és a bércsökkentés figyelmen kívül hagyására hívta fel a figyelmet, ezzel is jelezve, hogy a kormányzat a magánvállalkozások gépezetének beindításában látja a válságból való kilépés lehetőségét és mindehhez csupán a katalizátor szerepet vállalja fel. Ezen taktikát kivetítette a szövetségi kormányzat szerepére is, amikor november 23-án táviratok formájában hívta fel az államok kormányzóinak és a városok polgármestereinek figyelmét a közmunkaprogramok további szélesítésére. A kormányzat anyagi hozzájárulást nem biztosított az államoknak és a helyi közigazgatási szerveknek és manifesztálta, hogy a segélyek és a szociális szolgáltatások is az 21 Andor 1999a, 35. 22 Láng 1988, 8. 23 Szántó 2009, 462. 24 Láng 1988, 8. 8
említett egységek és a jótékonysági intézmények feladatkörébe tartoznak. A rendelkezésre álló adatok azonban gyorsan rácáfoltak ezen intézkedések hatásosságára. 1930-ra az ipari termelés 20 százalékkal mutatott csökkenő eredményeket, a munkanélküliek száma meghaladta a 4,3 millió főt, új építkezésekre 2 milliárd dollárral kevesebbet fordítottak, mint az előző évben. A jótékonysági intézmények nem tudták kivitelezni a rájuk bízott feladatokat. 25 1930 októberében ugyan felállították a foglalkoztatás ügyét vizsgáló bizottságot, de a szövetségi kormány által történő finanszírozás hatáskörébe tartozó tervezeteket: közmunka, nyomornegyedek lebontása, olcsó lakások építtetése, illetve a vidék áramellátását elutasították. A bizottság elnöke 1931-ben lemondott pozíciójáról, majd utóda alkalmatlanságáról tanúskodott felszólalása, miszerint a szövetségi kormányzatnak nem szabad beavatkozni, mert ez a lépés visszavetné a helyi szervezetek felelősségvállalását. A bizottság két tagja, Edward Costigan és Robert La Follette szenátorok nem értettek egyet a testület elnökének véleményével. Egy 1931-es tanulmányra hivatkozva kijelentették, hogy nem a helyi szervek felelősségérzetének csökkenésétől kell tartani, hanem attól, hogy a szövetségi kormányzat anyagi segítsége nélkül nem tudják végrehajtani a rájuk bízott feladatokat. A felismerést követően a két szenátor benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az államok segélyezési kötelességének teljesítésének megsegítésére 375 millió dollár támogatás odaítélését foglalta magába, de mind a konzervatív szenátorok többsége és maga az elnök, Hoover is ellenezte. Robert Wagner szenátor akcióterve elnöki vétóba ütközött. A képviselő javaslata magába foglalta egy közel 2 milliárd dolláros összeg biztosítását közmunkaprogramra, közmunkák tervezésében közreműködő szövetségi apparátus és szövetségi munkaközvetítő szolgálat felállítását, a munkanélküliség statisztikai adatainak összegzését és az országos munkanélküliségi biztosítás rendszerének kiépítését. 26 Ezekkel az elképzelésekkel ellentétben állt a Fehér Ház álláspontja. A Fehér Ház aspektusa szerint hatalmas mértékben nőtt volna az államadósság abban az estben, ha a segélyezési és a közmunkaprogramok szövetségi büdzséből kerültek volna finanszírozásra. Az államadósság növelésével veszélyeztetné a kormány takarékossági elképzeléseit, a vállalkozások ösztönzését, versenytársbővülést idézne elő a pénzpiacon, illetve az államokat és a helyi közigazgatási szerveket támogatások formájában szabadítaná fel kötelezettségei alól. Hoovernek szembesülnie kellett az ipar vezetői által a bérek fenntartására vállalt kötelességük elmulasztásával és a termelés kiszélesítésének reménytelenségével is. 1931-ben közel 2300 bank zárta be kapuit, ezzel összefüggésben a betéttulajdonosok a még működőképes bankokból kivették megtakarításukat. 27 1931 őszén titkos megbeszéléseket folytatván a 25 Uo. 9. 26 Uo. 10. 27 Uo. 11. 9
bankárokkal, arra a megegyezésre jutottak, hogy létrehoznak egy közös pénzalapot a fizetésképtelen pénzintézetek számára. A bankárok véleményüket kifejtve jelezték az elnök számára, hogy szerintük ez kormányzati feladat, de végül teljesítették a kérést, amely rövid időn belül kudarcba fulladt. A létrehozott bankárintézmény sikertelensége után Hoover számára világossá vált, hogy a kormánynak kell elhatároznia magát a pénzügyi terheket illetően. Az elvekkel összhangban a szövetségi bankrendszer kormányzója, Eugene Meyer nevéhez köthető a tervezet. A program magába foglalta a bankok, vasutak és a biztosítótársaságok számára elengedhetetlennek ítélt hitelek folyósításra kiépítendő vállalatról szóló javaslatot. Hoover elnök azzal a meggyőződésével szentesítette a tervezetet, hogy a vállalat csak egy ideiglenes megoldás lesz. Bízott abban, hogy az intézmény két éven belül beszüntetheti tevékenységét és megszilárdítja az üzleti világ stabilitását. 28 1932. január 22-én lépett hatályba az Újjáépítési Pénzügyi Vállalat (Recontruction Finance Corporation, RFC) felállításáról szóló törvény. A tervezet keretében a kormány 500 millió dollár értékű tőkét biztosított a vállalatok részére, illetve engedélyt kapott közel 1,5 milliárd dollárt meghaladó államkötvény kibocsájtására. A vállalat elnöki tisztséget Charles Dawes töltötte be. Az RFC első intézkedései közé tartozott a bankcsődök megállítása, amelyet kemény bíráltok bástyáztak körbe, mivel a nagybankok gyorssegélyben részesültek, a munkanélküliek milliói pediglen háttérbe szorultak az állami szubvenciót illetően. Az elnök azzal a kijelentésével próbálta a támadásokat csillapítani, hogy a törvényben meghatározott hitelek közvetett módon 25 millió család foglalkoztatását és megtakarítását védi azáltal, hogy 5000 intézménynél (bankok, biztosítóintézetek, vasutak) is többet ment meg a csomag a csődbejutástól. A helyzetet tovább fokozta, hogy az RFC igénybe vehető kölcsöneiről azonban csak a beavatottak tudtak. Ezt azzal indokoltak, hogy a kölcsönben részesített intézmények anyagi helyzetét nagy mértékben rontaná, mivel a betéttulajdonosok megostromolnák az előnyben részesített bankokat. Az év közepén azonban a Kongresszus kötelezte az RFC-t, hogy a törvényhozó testületnek számoljon be tevékenységéről. A beérkező adatok megvizsgálása után 1933 januárjában határozat formájában utasította az RFC-t tranzakcióinak közrebocsájtására. 29 A közvélemény tájékoztatása után a nagybankoknak történő kölcsönök utalásai megszűntek létezni. Az RFC 1932 júliusától kibővült a rendkívüli segélyezési törvénnyel, amely utasította az RFC-t, hogy az államok és a városok segélyezési szubvenciója és a hozammal rendelkező közmunkáknak (hidak, alagutak építése) hitellel történő segítségnyújtása valósuljon meg. A segélyezési kölcsön összegét 300 millió dollárban, a közmunka után 1,5 milliárd dollárban állapították meg és az RFC által kibocsátható kötvények értéket 1,8 milliárd dollárral bővítették ki. Az RFC ebben az állapotában megmaradt konzervatív elveken nyugvó banknak. 28 Uo. 12. 29 Uo. 12. 10
Jogosultságát tekintve korlátozva volt az azonos tevékenységi körbe tartozó intézmények részvényeinek vételezésében, hitelt csakis megfelelő fedezet ellenében nyújthatott, amely megoldást biztosíthatott az igénylőnek, de ezzel egy időben adósságot is jelentett. 30 A törvény által biztosított pénzügyi keretnek 1932 végéig segélyezésre mindössze csak 10 %-át kapták meg az államok, közmunkára még ennél is kevesebbet hagytak jóvá. Hoover következő lépése a mezőgazdaságot érintette. Előzményként fontos megemlíteni, hogy az elnök a farmerek körében már kereskedelmi miniszterként sem volt népszerű. A mezőgazdaság problémájának megoldását abban látta, hogy a farmerek által előállított termékek értékesítését rendezze. Az 1928-as elnök választási kampány során azonban felismerte a mezőgazdaság dilemmáit és hangot is adott megsegítésére. Az agrárium válság kiindulópontjának időpontját az I. világháború alatt megnövekedett kereslet kialakulásban találhatjuk meg. A háború alatt a mezőgazdaság virágzott, a farmerek kényszeresen növelték termőterületüket esetleges földfeltörésekkel is. Az amerikai agrikulturális export, a mezőgazdaságban dolgozók bevételei és az általuk előállított termékek árai megkétszereződtek. A 20-as években a béke megkötése után agresszívan hanyatlott az export, a belső fogyasztás nem tudta pótolni a külföldi piacok visszaesését és nem is alkalmazkodott az agrárium a piac alakulásához, ezáltal hatalmas mennyiségű termékfelesleg keletkezett, ennek pediglen egyenes eredménye valósult meg az árszínvonal csökkenésben. A farmerek adósságterhei közel 20 %-kal gyarapodtak a 20-as években. 31 1929. április 16-án megnyitott Kongresszus rendkívüli ülésszakaszában az elnök üzenetben vázolta fel koncepcióit a mezőgazdasági válság megoldásával kapcsolatban. Elképzelései között szerepelt egy olyan szövetségi farmerigazgatás felállítása, amely elégséges hatáskörrel és anyagi eszközökkel rendelkezett. Az új intézmény feladatai közé tartozott az értékesítési rendszer talpra állítása, a farmerek helyzetét javító rendelkezések felkutatása és a programkonstruálás. Az üzenet tartalmazta a kialakítandó program elveit is, amelyekből világosan kiderült, hogy a farmerek ne várják el az államtól a beavatkozást az állam nem vásárol mezőgazdasági terméket, nem vállalkozik eladásra és az árak kialakítására. 32 A farmblokknak el kellett fogadni azt az elnöki elgondolást, amely nem volt képes megoldani a mezőgazdaság strukturális problémáit. Az 1929 júniusában elfogadott Mezőgazdasági Törvény és a felállított Szövetségi Farmigazgatóság (Federal Farm Board) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az igazgatóság feladatkörébe nem tartozott bele a termelés szabályozása. Tevékenységi köre leginkább a pénzalapjából történő kölcsönök finanszírozására terjedt ki, amely 30 Uo. 13. 31 Uo. 14. 32 Uo. 15. 11
hiteleket a stabilizációs korporációk (értékesítési társulatok) részére folyósítottak, azzal a céllal, hogy bizonyos termékfeleslegek felvásárlásra kerüljenek. A felvásárlás célja az árrések további növekedését volt hivatott visszaszorítani. Első körben az országos gabonakorporáció, majd később a gyapjú-és gyapot korporáció alakult meg. A társulatok egyre több gabona-és gyapottöbbletet vásároltak fel azonban eladni már nem tudták a csökkenő kereslet miatt, sőt a tárolási nehézségek is egyre komolyabb problémákat idéztek elő. A felvásárlás további folytatása arra ösztökélte a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy még jobban növeljék termelésüket. Így az igazgatóság tulajdonképpen tovább súlyosbította a helyzetet, mert a szubvencióval növelte a termelést nem pedig csökkentette. A mezőgazdasági miniszter utolsó erőfeszítései, amellyel igyekezett korlátozni a termőterületet, falba ütközött. 33 1931-ben az igazgatóság kísérletet tett megszabadulni a felvásárolt mezőgazdasági termékektől, meggátolva ezzel az árnövekedést, amiért alapvetően létrehozták. A hooveri koncepción alapuló tünetkezelés kudarcba fulladt. Az agrárolló még nagyobb negatív hatást fejtett ki az amerikai farmerekre. 1929 és 1932 között 55 százalékkal zsugorodott az árucikkek felvásárlási ára, a farmerek által vásárolt munkaeszközök árszínvonala ellenben csak 34 százalékkal csökkent. Ebben a rendkívüli ülésszakban a Vámtörvény felülvizsgálatával és a vámok emelésével is foglalkozniuk kellett a képviselőknek, ami által még jobban kiteljesedett a protekcionista gazdaságpolitika. 34 A külgazdaság hatásai ellen védekező politika hatalmas támogatással rendelkezett a Kongresszusban, így 1930. június 17-én hatályba lépett az ultraprotekcionizmusukról elhíresült Hawley-Smoot 35 képviselők által jegyzett Vámtörvény. A jogszabály 890 vámtételnél határozott meg emelést. 36 A törvény életbe lépésének időpontja egybeesett a világgazdaság dezintegrálódásával, ezen körülmények között várható volt, hogy több állam válaszcsapásul szintén a protekcionista gazdaságpolitikára vált. Az amerikai védővámok ellen 34 állam diplomáciai úton fejezte ki nemtetszését, több tőkésállam: Franciaország, Olaszország, Kanada, majd 1932 februárjától Anglia is vámemeléssel válaszolt. Hoover támogatta a Hawley-Smoot-vámtörvényt és elutasította azokat a vádakat, hogy ez a fajta gazdaságpolitikának köszönhetően a protekcionizmus világméretűvé vált és így súlyos csapást mért a nemzetközi kereskedelemre. 37 Hoover szerencsétlensége abban rejlett, hogy csökönyösen ragaszkodott eddigi sikeresnek vélt nézeteihez. Nem tágított az önszabályozó piac elmélettől, a gazdaságba való állami interveniálást elutasította, 33 Uo. 16. 34 Uo. 17. 35 A védővám tulajdonképpen kiszorította kereskedelmi partnereit az amerikai piacról, sőt egyenesen lehetőséget biztosított az Egyesült Államok számára a gazdasági izoláció megteremtésére. (Bernstein 1987, 117). 36 Láng 1988, 18. 37 Uo. 20. 12
ezzel együtt az infláció lehetőségét is ellenezte. 38 Az Amerikai Egyesült Államok a 30-as évek elején egyre messzebb került az ortodox liberális gazdaságpolitikától. A pénzügyi válság eredményeképp a társadalmi-politikai koalíciók átrendeződése megkezdődött, így nyerhetett az 1932-es választásokon a Demokrata Párt, aminek fő támogatói a farmerek, a szakszervezetek és a tőkeintenzív ágazatokban érdekelt üzleti csoportok szövetsége voltak. 39 1.3. Roosevelt a Demokrata Párt elnökjelöltje Franklin Delano Roosevelt 1932. július 2-án azzal a céllal repült Chicagóba, hogy bejelentse a Demokrata Párt elnökjelölő gyűlésén, hogy elfogadja a jelölést. Szónoki beszédében kiemelte a változás szükségességét, az ostoba hagyományokkal történő szakítás létfontosságát, az általa elképzelt politikai princípiumot és a tennivalókat. Továbbá kifejtette, hogy mennyire nem rokonszenvezik Hoover elnök eddigi politikájával, miszerint a kiváltságos helyzetben élő állampolgárok minimális létszámának támogatásának nem feltétlen következménye a munkások, a farmerek és a kis üzletemberek életszínvonalának emelkedése. Az előző évtizedben túlzottan növekedett a termelés, de a pozitív kihatása nem látszódott a bérek emelkedésében, az árak csökkenésében, az osztalékok kifizetésében és a adóbevétel gyarapodásában, sokkal inkább a spekulációt és a haszontalan gyárak alapítását helyezte előtérbe. A Demokrata Párti program főbb pontjai közé tartozott a különböző társadalmi csoportok támogatása, a takarékosság előtérbe helyezése, a szesztilalom feloldása, közmunkaprogramok széles skálájának beindítása, az értékpapírügyletek jogszabályokban rögzített korlátozása, védővámok csökkentése, munkahét időtartamának redukálása, az agrárium termelésének tervszerű kialakítása, kamatláb mérséklése, erdősítés előtérbe helyezése mutatott rá beszédében Roosevelt, amely irányelvekkel New Dealt 40 ígért az amerikai állampolgároknak. Szónoklatában körültekintően kellett kifejteni mondanivalóját, mivel a Demokrata Párt pártprogramja a gazdaság-és társadalompolitika szélsőséges 38 Szántó 2009, 463. 39 Andor 1998, 28. 40 Roosevelt a New Deal kifejezést először választási programbeszédében használta, amely szókapcsolat az elkövetkezendő évtizedek számára prezentálta az új liberalizmus kormányzati filozófiáját. Szó szerinti fordításban új megállapodást, de átvitt értelemben új leosztást jelent. Roosevelt megválasztásával és ennek eredményeképp az amerikai belpolitika megváltoztatásával valóban egy új társadalmi szerződés volt kialakulóban, amely szükségesnek bizonyult a politikai válság megoldásának tekintetében. A New Deal a Theodore Rossevelt-féle Square Deal és a Woodrow Wilson-féle New Freedom párosításából keletkezett. A New Deal fő mozzanatának nagy általánosságban az új gazdaságpolitikát tekintik, összekötve John Maynard Keynes birt közgazdász tevékenységével. A New Deal egyik inspirálójának tekinthetjük Keynest az állami beavatkozás kiterjesztése, a deficitfinanszírozás, a közmunkaprogramok bevezetése és más gazdaságélénkítő intézkedések miatt. Rooseveltre azonban nem volt jellemző különböző gazdasági elméletek használata, inkább a pragmatizmus és a kísérletezés útját követte. (Andor 2002, 116). 13
átalakításának megtagadása jellemzett a felszólalása előtt megrendezett jelölőgyűlésen került elfogadásra és a platform olyan pontokat is tartalmazott, amelyek a még kialakulóban lévő New Deal legkomplikáltabb problémai voltak. Ilyenek voltak például a pénzre és a trösztellenes törvényekre utaló tartalmi elemek, amelyeket beszédében általánosan kezelt vagy nem is tért ki rájuk. 41 Roosevelt jó politikusként látta, hogy ezek a programrészek boncolgatása nem teljes mértékben célravezetőek egy olyan demokrata jelölőgyűlésen, ahol mind konzervatív, mind liberális beállítottságú hallgatóközönség úgyszintén részt vesz, nem volt ésszerű erős meggyőződéssel szónokolni még kialakulóban lévő álláspontokról. Nem részletezte koncepciójának közgazdasági és társadalompolitikai kapcsolatát, nem írta körbe azt a fontos problémát, hogy miként próbálja összeegyeztetni a takarékosságot a milliárdokat felemésztő közmunkaprogramokkal. Végül arra a következtetésre jutott figyelembe véve a párt platformjának legfőbb pontját, hogy nem beszél a jelölése előtt elhangzott felszólalásainak fő kérdésköréről. 42 Ezt a témakört Roosevelt társadalmi tervezésnek hívta, ami a szövetségi kormányzat beavatkozásának az elnök szerinti értelmezése volt. Az elnökjelölt összességebén három alkalommal beszélt róla. Először 1932. április 7-i rádióbeszédében még nem alkalmazta ezt a szóösszetételt, de utalt a tartalmára, hogy a gazdaság problémáit nem lehet tünetkezeléssel orvosolni, hanem a betegség teljes mértékű elpusztításával kell helyrehozni az ökonómiát. Ezek a lépések az agráriumban tevékenykedő állampolgárok vásárlásának fokozásában, a farmok és otthonok elvételének megakadályozásban kell, hogy megnyilvánuljanak. Az elnökjelölt szerint az államnak kötelessége a kisemberek segítségnyújtásának biztosítása legalább olyan mértékben, mint amennyire a nagybankok és a korporációk részesülnek az állam által szolgáltatott juttatásokból. Pár nappal későbbi beszédében már jobban kifejtette a szövetségi kormány szabályozó és tervező tennivalóit. Példának okáért az elektromos energiaellátást vette górcső alá, miszerint a kormány nem szabályozta az ágazatot és nem mondta ki, hogy az állam kívánja betölteni a vállalkozó szerepet, így a népnek a kelleténél sokkal mélyebben kell a pénztárcájába nyúlni a vételezett áramért. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak által megválasztott kormánynak szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a problémák az egész nemzetet érintik, ezáltal kemény nemzeti kontrollt kell alkalmazni ezeken a területeken. Május 22-i felszólalásában még jobban kifejtette gondolatait: 43 Nem, hogy a gazdasági életünket egy szűk csoport ellenőrizze, amely... hatalmas profitokra tesz szert pénz kölcsönzésével és értékpapírok eladásával...hosszú távon az a legfontosabb számomra, hogy társadalmi tervezéssel ellenőrizzük a hatalmas gazdasági gépezet által kibocsátható termékek előállítását és elosztását... Az ország merész, kitartó, kísérletezést követel, amit az igaz vezetés 41 Láng 1988, 32. 42 Uo.33. 43 Láng 1988, 33. 14
(szövetségi kormány) valósít meg. Ez a fajta intervenció kizárólag a gazdaságot érintette, nem keveredtek benne politikai reformok, 44 megkönnyítve ezáltal a tanulságok leszűrését. 45 Roosevelt magyarázata szerint azért kell az államnak beavatkoznia a gazdaság tevékenységébe, mert a válság idejére az az állapot, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon a gazdasági felemelkedés rögös útján, megszűnt létezni. A liberalizmusban alakultak ki a hatalmas gazdasági monopóliumok és az oligarchiák, amiknek köszönhetően az átlag emberek már nem tervezhettek egyenlő megélhetéssel. Ebben az esetben a gazdaságot szabályozni kell, de nem az individualizmus elfojtása, hanem épp ellenkezőleg a stabilizálásnak érdekében. 46 Miben mutatkozott az elnök gazdaságpolitikájának lényege? Roosevelt kijelentése szerint a New Deal-ben, ami a kormányzat feladatának és felelősségtudatának az újszerű értelmezését tartalmazza a gazdasági élet vonatkozásában. Más megközelítésből szemlélve megállapítható, hogy az amerikai alkotmányt egyfajta társadalmi szerződésnek tekinthetjük és ezt a régi szerződést Roosevelt szerint új tartalommal kell megtölteni, a New Deal elnevezést szó szerinti fordításban új szerződést jelent. 47 Roosevelt a New Deal tervezetének kidolgozásánál az irányító szerepet töltötte be, nem volt szakavatott közgazdász. 48 Sikerének titka a jórészt fiatal egyetemi tanárok az ún. Agytröszt (brain trust) tagjaiban rejtőzött. Roosevelt a kísérletező (unortodox) gazdaságpolitikájával próbálta megoldani a válságot, ezen túlmenően elismerte, ha egy adott módszer nem vállt be vagy tévedés történt egyes próbálkozások során. 49 1.4. Agytröszt az elnök szolgálatában 44 Roosevelt a legtöbb energiáját a gazdasági reformok megvalósítására fordította, ezáltal is elkerülve a politikai átalakítást. Politikai felfogását tekintve az amerikai tradíció oldalán állt, ezért kötődik a demokrácia elveihez és folyamatos harcban próbálta jobb belátásra bírni ellenfeleit, hogy tevékenységét szocialista, kommunista vagy fasiszta jelzőkkel illessék. Politikai nézeteinek feltárását elősegítve gyakran hivatkozik a függetlenségi nyilatkozatra, amely a kormányzat problémáját szerződés formájában magyarázza. Ezen szerződés pediglen kijelenti, hogy a vezetőket a nép ruházza fel hatalommal. Cserébe a kormányzat bizonyos jogokat biztosít a nép számára, amelynek célja az egyén jogainak biztosítása. Az egyénnek ebben a formában joga van a megélhetéshez és az ehhez kapcsolódó javak munkával való megszerzéséhez. (Theiss 1938, 325). 45 Theiss 1938, 325. 46 A brit közgazdász (Keynes) is hasonlóképp gondolkodott. Keynes individualista volt, de nem vetette el az állami beavatkozást. Az államnak számos ponton be kell avatkoznia a gazdaságba, de úgy, hogy megmaradjon a szabad gazdálkodás és az egyén kezdeményezés tere is. (Andor 1996, 210). 47 Theiss 1938Theiss 1938, 326. 48 Keynes 1934. május 28-án tett látogatása alkalmával erről a tényről meg is győződött. Kezdetben a brit közgazdász azt feltételezte, hogy az elnök rendelkezik közgazdasági ismeretekkel, de ennek ellenkezőjéről bizonyosodott meg, amikor elkezdte magyarázni a Kahn-féle multiplikátor működését, miszerint a közmunkára fordított hitel, amit felvesznek az tulajdonképpen nem kiadásnak, hanem befektetésnek fogható fel. (Whapshott 2014, 160). 49 Theiss 1938, 326. 15
Az agytröszt (Roosevelt tanácsadó testülete) három vezető professzoron büntetőjogász és politológus Raymond Moley, az agrárközgazdász Rexford Tugwell és a pénzügyi szakértő titulust betöltő Adolf Berle kívül még számos filozófus, történész, jogász, közgazdász, újságíró, gyáros és bankár alkotott véleményt a válságból való kilábalás mihamarabbi megvalósulásának érdekében. Az agytröszt 1932 tavaszán alakult meg, amely nagy hatással volt Roosevelt gondolkodásmódjára. A testület munkájában résztvevő kutatók vitáit az amerikai gazdaság-és társadalom fundamentális problémáit innovatív módon megfogalmazott tanulmányok és monográfiák gondolatvilágát adták vissza. Összességében elmondható, hogy mindegyik kutatót egy kérdés foglalkoztatta: milyen irányban halad és hogyan fog működni az amerikai tőkés rendszer? William Foster közgazdász és Waddil Cathings pragmatikusan fejtette ki véleményét. Alapvető problémának azt vettették fel, hogy a amerikai vásárlók nem rendelkeznek akkora pénzmennyiséggel, ami elegendő lenne a felvásárlásra kínált áruk megvételére. Megoldásnak azt javasolták, hogy az állam biztosítson kellő mennyiségű pénzt a fogyasztóknak. Ennek következtében az államadósság ugyan fokozódik, de a kereslet megélénkül, a gyárak nem zárják be kapuikat és a munkások nem veszítik el megélhetésük forrását. 50 Adolf Berle, Gardiner Means és Rexford Tugwell az institucionalizmus jegyében foglalták egységes keretbe a társaik által megfogalmazott akcióterveket, továbbgondolván egyidejűleg saját elméleteiket. Berle és Means The Modern Corporation and Private Property című tanulmányán keresztül vette górcső alá a monopóliumok terjeszkedését és ennek a gazdaság-és társadalmi konklúzióit. Berle statisztikai adatok alapján mutatott rá az iparágak termelésének koncentrációjára. Means rávilágított, hogy a gazdaság működése változásokon ment keresztül a nagy korporációk térhódításának eredményeképp, a kisvállalatok közti eddigi pódiumát: a kereskedő piacot már az irányított piac uralta, ahol a keresletet a túlzott kínálat már nem az árak csökkentésére, hanem azok megőrzése céljából a termelés féken tartásához vezetett. Means leszögezte, hogy észrevételei kizárólag az ipar termékeire vonatkoznak, 51 mivel a mezőgazdaságban nincs irányított piac, a farmerek termelésük mennyiségi szinten tartással reflektálnak a recesszió által végbement áresésekre. A két professzor szerint a mezőgazdaság a múlté, az amerikai gazdaság-és társadalmi struktúra fő vonásait az ipari nagyvállalatok alakítják, tehát ezeknek a működését kell irányítani. Berle leszögezte, hogy a nagy korporációk már társadalmi intézmények, de egymás ellen rivalizálnak, ahelyett, hogy szövetségre lépnének és belátnák felelősségüket a közösség, a fogyasztók és a munkásaik iránt. A cél azzal összhangban, hogy ezt az állapotot meg kell szüntetni egy olyan vállalati szisztéma felállítása volt, amely egységes és racionálisan funkcionáló. Ennek 50 Láng 1988, 33-34. 51 Uo. 35. 16
megvalósításában fontos szerepet kell, hogy kapjon az állam reformintézkedés tervezete: közpénzzel beindítja a keresletet, új alapokra helyezi a tőzsdét, kontrollálja az értékpapírok kibocsátását, fejleszti a bankrendszer központi irányítását, a trösztellenes törvényeket átvilágítja, és lehetőséget biztosít a vállalatok fúziójára, a monopóliumok által ellenőrzött iparágak tevékenységét szabályozza és öregségi, betegségi és munkanélküliségi biztosítást vezet be. A reformprogram fókuszában a trösztellenes törvények felülvizsgálata állt. Tugwell egyetértett és támogatta Berle és Means státuszelemzését, egyedüli kifogását a tervezés folyamatában látta. Javaslatában az ipari önkormányzat (szakmai társulat, amely az iparágak és a kormányzat képviselőiből állt) elveivel azonosult, azzal a megjegyzéssel, hogy az ipari önkormányzatot irányító központi integrációs tanácsban részt vevő állami tisztségviselők által meg kívánta erősíteni az iparágak és a nemzetgazdasági tervezetek harmóniáját. Tugwell új és kipróbálatlan elképzeléseit kísérletezésnek és legfőképp egy gondolathalmaznak szánta az ezen elméletekre hatalmas éhséggel bíró elnök számára. Az alapelvek mindazonáltal a felszínre törtek, világossá vált, hogy a monopóliumok számára biztosítani kell a cselekvési szabadságot, de ténykedésük nem állhat szembe az állam által megtestesített nemzetgazdaság érdekeivel. Valószínűleg Tugwell állt legközelebb az agytröszt iparpolitikai elméletéhez, amikor kijelentette: A nagyság nem riaszt meg többé bennünket... Úgy határoztunk, nyíltan elismerjük, hogy a verseny legtöbb formája a pazarlással egyenlő; a modern társadalomban a nagy egyesüléseknek kell felülkerekedniük. Ezt a szemléletet Moley is támogatta, aki az irányítás nélküli koncentrált gazdasági hatalom felszámolásában ismerte fel a tennivalót. Az agytröszt oszlopos tagjai a gazdaság-és társadalompolitika heterogén részeit analizálták, különféle metódusokkal magyarázták konklúzióikat és aspektusaikat, de abban nem volt köztük nézeteltérés, hogy a nagyság ellenfeleivel fel kell venni a harcot. 52 1.5. Az interregnum időszaka Az agytröszt, mint tanácsadó testület eddigi felépítése az elnökválasztás után megszűnt létezni, azonban Berle, Moley és Tugwell továbbra is Roosevelt munkáját hivatott szolgálni. Berle 1932. november 10-én az elnökválasztás után két nappal annotációt készített Moley számára, akinek tudomására adta, hogy az elnök beiktatása után összehívott rendkívüli Kongresszus ülésszakára ki kell alakítani az indítványozandó programtervet. Feljegyzésében a különböző kérdésköröket is megnevezte: a mezőgazdasági törvény megalkotása; iparági megerősödést szolgáló tervek 52 Uo. 36-37. 17
tematizáltatása azzal a kitétellel, hogy a cégek augmentálják a foglalkoztatást, támogatják a fogyasztók érdekeit és mindemellett a kormányzat kontrollálja a tevékenységüket; segélyezési törvény előkészítése; a pénz kérdése; az államadósság helyreállítása; a büdzsé egyensúlyának kialakítása forgalmi adó kiszabásával vagy más megoldással; vámrendszert érintő kérdések kidolgozása; az értékpapír-kibocsátások és a közszolgálati holdingtársaságok regulációja; a bankok reformja; a hitelintézetek összehangolása; a közlekedési hálózatok működésének revideálása. Összességében a feljegyzés a New Deal alapját tükrözte. 53 Berle felhívta a figyelmet, hogy véleménye szerint súlyosbodik a válság mélysége, ezért a feladatok kivitelezési sorrendje merőben változhat. Elsőként a leggyengébb láncszemnek számító bankrendszer reformjának végrehajtása következett. A prosperitás időszakában közel 5700 bank vált inszolvenssé. A legnagyobb részt a főleg mezőgazdaságból élő vidéken működő kevés tőkével rendelkező bankokat érte el a csődhullám. A dekonjunktúra időszakában már a nagyvárosok bankjainál is jelentkezett a fizetésképtelenség állapota. A New Yorki-i Bank of United States-nél 1930 decemberében bekövetkezett krach alátámasztotta, hogy a legnagyobb bankok sincsenek biztonságban a válság kiteljesedésedésétől. 1930 és 1932 között összesen 5000 bank függesztette fel tevékenységét, amelynek következményeképp a bankválság új szakaszába lépett, a betéttulajdonosok 1933 februárjában megrohamozták a pénzintézeteket. Hasonlóképpen jártak el a külföldi számlatulajdonosok is, akik jobbnak látták élve az aranyexport adta lehetőséggel dollárbetétjeiket aranyra átváltva kivonni Amerikából. Hoover nem vezetett be semmilyen központi intézkedést, ennek ellenére több állam kormányzója is elrendelte a bankszünetet. A még egy hónapon keresztül regnáló elnök meggyőződése szerint nem volt szükség országos méretű bezárásokra, csak esetleges kifizetést szabályzó kiáltványra. Roosevelt hivatalba lépése előtt nyolc nappal a pénzügyminisztérium aranykészlete 335 millió dollárral károsult. Március 3-án az esti órákban már 27 államban rendeltek el bankszünetet, majd másnap Roosevelt hivatalba lépésének napján egyik államban sem fogadtak ügyfeleket a pénzintézetek. Az elnök jogi kiskaput keresett proklamációjának kiadásához, amely a bankok tevékenységének felfüggesztését tartalmazta. A megfelelő jogszabályi háttér felkutatása után az elnöknek már lehetősége nyílt a bankszünet elrendelésére, ami négy napig tartó általános bankszünetként került kifüggesztésre azzal a kiegészítéssel, hogy a pénzügyminiszter hatáskörébe rendelte a késedelmet nem tűrő ügyletek jóváhagyását, ezzel egy időben március 9-re hívta össze a Kongresszus rendkívüli ülésszakát. 54 53 Uo. 43-44. 54 Láng 1988, 52-53. 18
1.6. Roosevelt hivatalba lépése és az első száz nap Franklin Delano Roosevelt 55 1933. március 4-én tette le hivatali esküjét. 56 Az elnök hivatalba lépésének napján kezdetét vette a monetáris és finanszírozási rendszer szigorú állami ellenőrzésének alapköveinek letétele. A monetáris politika irányítása a New Yorki székhelyű Federeal Reserve Banktól átvándorolt a washingtoni pénzügyminisztériumban, amelyet Henry Morgenthau vezetett. 57 Roosevelt igazi sikertörténetet formált az Amerikai Egyesült Államok történelmében. A 30-as években érkezett vízválasztóhoz a közgazdaság-tudomány területén. Közel másfél évszádon keresztül uralkodott az ún. klasszikus gazdasági modell, miszerint a kínálat létrehozza a saját keresletét. 58 Az új kormány számára ún. száz napos ciklus állt rendelkezésére annak érdekében, hogy az amerikai gazdaságot sújtó égető problémákra munkanélküliség, termelés visszaesése, stb. megoldást találjon. Háttérbe lehetett már szorítani a kampánycélokat és nagyobb hangsúlyt lehetett fektetni a makrogazdasági kibontakozás és a társadalmi felemelkedés összekötésére különböző gazdaságpolitikai elméletekkel. Azonban ez a terv nem bizonyult egyszerű megoldásnak, mivel az akkori közgazdaságtan még nem volt felkészülve az ehhez hasonló gazdasági problémák megoldására, 59 új elméletek kidolgozása vált szükségessé. A két elnöki proklamáció kiadásával vette kezdetét a New Deal, amely arra világított rá, hogy az 1929 őszén beköszöntött gazdasági válság támasztotta alá a Hoover-kormány államvezetésének elméleti és gyakorlati bukását, nem vált be a kormányzat elképzelése az állam a gazdasági folyamatokba történő be nemavatkozásával kapcsolatban, az amerikai nemzetgazdaság restaurálása és a gazdaság-és társadalmi szerkezet újítása az állami beavatkozást tartja szükségszerűnek. Roosevelt meglátása szerint ebben a helyzetben nem lehet stabil banktörvényt hatályba léptetni, tehát a bankrendszert csakis kizárólag szükségintézkedésekkel lehet talpra állítani. 60 A pénzügyminiszter és Moley feladatai között szerepelt az elnök elképzelései szerint a Kongresszus elé benyújtandó törvénytervezetről történő tárgyalások lefolytatása és a szövegezési munkálatok irányítása. A törvényjavaslat gerince már 7-én rendelkezésre állt, ami az alábbi akcióterveket tartalmazta: lehetővé kell tenni a fizetőképes bankok működését; a fizetésképtelen 55 Franklin Delano Roosevelt a nagy Teddy Roosevelt távoli rokona volt. Thomas Woodrow Wilson kormányában tengerészeti miniszterhelyettes pozíciót töltötte be. 1920-ban pedig a Demokrata Párt színeiben indult az alelnöki státusz betöltéséért. 1928-től négy évig New York állam kormányzó tisztségét tudhatta magáénak. (Andor 2002, 117). 56 Andor 1999b, 38. 57 Andor 1998, 28. 58 Erdős 1996, 105. 59 Kaposi 1998, 66. 60 Láng 1988, 53. 19