Az esélyegyenlőség ismertsége és érvényesülése Magyarországon

Az esélyegyenlőség ismertsége és érvényesülése Magyarországon Különös tekintettel a nemek közötti esélyegyenlőségre Kutatási előzmények jelenlegi helyzet Készült Az Esélyegyenlőség megteremtése az új tagállamokban című pilot projekt keretében, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és az EU támogatásával Készítette: Horváth Anna Laczkó Zsuzsanna Lányi Pál Mihály András Soltész Anikó Budapest, 2006. március

Tartalom Köszönetnyilvánítás... 4 Vezetői összefoglaló... 5 A projekt leírása, a kutatási módszertan indoklása... 5 A rendszerváltás és a nők: változások, következmények korábbi kutatások tükrében... 7 Fókuszált vélemények napjainkból, férfi-női fókuszcsoportokból (kvalitatív vizsgálat)... 9 Ismeretek és vélemények az esélyegyenlőségről és annak érvényesüléséről... 11 Az intézményes feltételek szerepe és lehetőségei az esélyegyenlőtlenségek felszámolásában... 15 Az esélyegyenlőség az jön a demokráciával együtt? - Tanulságok, javaslatok... 17 Bevezetés... 20 A magyar nők helyzetének alakulása a rendszerváltás óta a SEED Alapítvány korábbi kutatásainak tükrében... 22 SEED Alapítvány: A nők munkaerőpiaci helyzete Magyarországon a vállalkozás, mint alternatíva, 1995... 22 SEED Alapítvány: Családi vállalkozások Magyarországon, 1997... 25 SEED Alapítvány: A nők helyzetének változása az átmenet idején kvalitatív vizsgálat, 1999... 26 SEED Alapítvány: Vas megyei női vállalkozók aktivitásának elősegítése, 2004... 29 A magyar nők helyzete a XXI. század elején... 31 A jogi helyzet... 31 A nők szerepe a közéletben... 33 A munkaerőpiac... 34 A család és a munkahely összeegyeztetése... 37 Összefoglalás... 41 Kvalitatív kutatás a csoportos beszélgetések eredményeinek összefoglalása... 42 A minta összetétele... 42 Az esélyegyenlőség fogalma... 42 A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség... 47 Férfi és női munkavállalók... 51 Férfi és női vezetők... 53 A legnagyobb problémák a nők foglalkoztatásában... 57 A munkahelyek gyakorlata az esélyegyenlőséggel kapcsolatban... 59 A munkahelyek érzékenyítése az esélyegyenlőségre... 62 A beszélgetések résztvevőinek saját életvezetése... 65 Kérdőíves felvétel az esélyegyenlőség ismertségéről és érvényesüléséről... 69 A kutatás célja... 69 A kérdezettek összetétele... 70 Az esélyegyenlőség ismertsége, a témával kapcsolatos ismeretek forrásai... 72 Ismeretek és vélemények az esélyegyenlőségről... 74 Vélemények a hátrányos megkülönböztetés érvényesüléséről és súlyosságáról... 78 Ha sokan vannak egyenlőtlenek, kik legyenek egyenlőbbek?... 82 Fogyatékkal élők... 83 Nők... 84 Romák... 85 A témával kapcsolatos ismeretek, vélemények és sztereotípiák az attitűdkérdések tükrében... 86 2

Mit kell tenni, kinek kell tenni az esélyegyenlőség érvényesüléséért?... 90 A szervezetek adatainak elemzése... 92 A minta bemutatása, a szervezetek alapadatai... 92 Az alkalmazotti összetétel vizsgálata a megkérdezett szervezeteknél... 94 Nők, 14 év alatti gyermeket nevelő nők és 45 év feletti nők... 94 GYES-en, GYED-en lévő nők és férfiak... 97 Fogyatékkal élő alkalmazottak... 98 Magukat romának valló alkalmazottak... 99 Atipikus foglalkoztatás... 100 Az egyes szervezetek közép- és felsővezetésének összetétele... 101 A bérek nemek szerinti eloszlása... 104 Az esélyegyenlőség a szervezetek működésében... 105 Akadálymentesítés, a tájékozódás segítése... 108 Az esélyegyenlőségért felelős személy, panaszkezelés és elégedettség-mérés a szervezeteknél... 109 A családi és a munkahelyi feladatok összeegyeztetése... 113 A diszkrimináció tilalma és a pozitív diszkrimináció... 119 Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos jogszabályok ismerete... 121 Az esélyegyenlőségi terv a szervezeteknél... 124 Az esélyegyenlőségi terv és a diszkriminációval kapcsolatos dokumentumok... 125 Az esélyegyenlőségi terv tartalma... 126 A tervből származó előnyök... 128 A tervezés költségei... 129 A terv elutasításának indoklása... 129 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény hatályának kiterjesztése... 131 Az esélyegyenlőség javításának lehetőségei és akadályai... 133 Következtetések... 136 Források... 138 3

Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a fókuszcsoportok résztvevőiként és vezetőiként, interjúval, kérdéseinkre adott válaszokkal és más módon segítettek az adatbázis összeállításában, a tanulmány megírásában. Köszönjük hogy szívesen álltak rendelkezésünkre. Az empirikus felvétel elkészítésében a Véleménypiac Bt. és kérdezőbiztosai megszokott minőségű, színvonalas munkájára, a feldolgozásban Vathi Tamásra támaszkodhattunk. Külön, személyes köszönet illeti Borsós Gabriellát, Forrai Sándornét, Menyhártné Zsíros Máriát. A szerzők 4

Vezetői összefoglaló A projekt leírása, a kutatási módszertan indoklása A projekt az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, a Gender Mainstreaming EWIV osztrák civil szervezet, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, valamint lengyel és észt esélyegyenlőségért felelős kormányzati szervezetek együttműködésében valósul meg. Kiemelt célja a férfi-női esélyegyenlőség javítása Magyarországon, valamint az újonnan csatlakozott uniós tagállamokban, de érinti az esélyegyenlőséget általában, valamint az egyéb (nem társadalmi nemi alapú) egyenlőtlenségeket is. A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány feladata a projektben, hogy biztosítsa a kitűzött célok és megoldandó feladatok empirikus hátterét: kutatási eredményeivel, a múltbeli tapasztalatok összegzésével, a célcsoportról szerzett új ismeretekkel elősegítse az európai bevált gyakorlatok sikeres magyarországi alkalmazását. Az eredeti projektleírás az ismeretszerzést elsősorban a férfiak családi és vezetői szerepeire fókuszálta, miközben a kiindulási helyzetről szólva megállapította, hogy a magyar lakosság körében erőteljesen kifejeződik a hagyományos szerepkép és szerep-magatartás, továbbá a magyar munkaerőpiac fokozottan a férfiak teljes munkaidős szerepvállalását célozza. Az előbbi megállapítások helyességét a magánélet és a szakmai feladatok összeegyeztetése kapcsán a nőkkel és a vállalkozónőkkel kapcsolatos eddigi kutatásaink is visszaigazolták. Láttuk, hogy szocialista éra hosszú ideig tartó, teljes foglalkoztatást (és kapun belüli munkanélküliséget) jelentő időszaka máig tartó szocializációs hatásokat eredményezett a bérből és fizetésből élő nőknél: az egy munkahelyen eltöltött élet, az otthoni feladatokat megkönnyítő szolgáltatások magától értetődő bár elégtelen színvonalú állami megoldása, a férfi központú, esetenként tekintélyelvű családi szocializáció tudomásulvétele mind a társadalmi nemre érzékeny női szerepfelfogás elfogadása és érvényesítése ellen hatott. Jóllehet a rendszerváltás kinyitotta és gazdagította a gondolkodási kereteket és a szerepkészletek tartalmát, ennek ellenére napjainkban többnyire békében együtt élnek az erősödő feminista, a gender szenzitív, a Kinder, Kirche, Küche hármasságát hirdető, a szabad választást és a paternalizmust igenlő, illetve a téma kapcsán tudatlan és érdektelen álláspontok. 5

A kutatás indításakor úgy láttuk, a nemek közötti esélyegyenlőség menedzsmentjének empirikus megalapozása nem fókuszálhat csak a férfiakra ott, ahol annak fontosságáról gyakran a nőket is meg kell győzni. Ahol tíz százalék alatt van a parlamenti képviselőnők aránya, gyenge a civil szektor jogalkotást befolyásoló képessége, ott a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok egymás rovására történő érdekérvényesítését követve, érdemes legalább egy pillantást vetni rájuk is, hogy a nőkkel kapcsolatos érzékenyítés eszközeit különösen az alapvető fontosságú esélyegyenlőségi kézikönyvet hazai viszonyokra adaptálva a legcélravezetőbb megoldásokat válasszuk. Ennek megfelelően szakértőkkel egyetértve úgy alakítottuk a mintánkat, hogy a férfi-női esélyegyenlőség fogalmáról, érvényesüléséről, a kiemelt figyelem elfogadásáról és elutasításáról egymásra vonatkoztatható véleményeket kapjunk. Ennek figyelembevétele garancia arra, hogy a nemek közötti egyenlőség intézményes feltételeit úgy alakítsuk, hogy amit adni akarunk, azt a nők tudják, merjék és akarják elfogadni. A minta alakításának másik szempontja az volt, hogy képet kapjunk a törvényi háttér érvényesüléséről, az intézményrendszer működéséről, a felelősök attitűdjeiről és érzékenységéről, ennek befolyásolhatóságáról. Ennek megfelelően alakult az esélyegyenlőség törvényi garanciáit választhatóan, illetve kötelezően megvalósító intézmények aránya, törekvés a minta nemek szerinti kiegyensúlyozottságára, aminél a véletlen mintavétel végül a nők enyhe túlsúlyát eredményezte. Az adatok feldolgozása során kiemelt figyelmet fordítottunk az eredmények nemek szerinti eltéréseinek összefüggésére. A szignifikancia-vizsgálat alapján az egyes kérdéseknél a vártnál kevesebb eltérést találtunk, ami azt jelenti, hogy a férfiak és a nők véleménye nem tért el a minta egészétől. Amennyiben szignifikáns különbség jelentkezett a kutatásba bevont férfiak és nők válaszai között, ezt megjelenítettük a táblázatokban. Mivel az összefoglaló táblázatok nagyon sok adatot tartalmaznak a férfi-nő bontás nélkül is, a kapott válaszok nemek szerinti tovább bontását nem tettük be ott, ahol ez nem hozott be további információt, hogy ne vonja el a figyelmet a lényeges információkat hordozó tartalmaktól. A csatlakozó országok szociálisan érzékeny és elkötelezett szakmai közvéleménye számára alapvető fontosságú annak tisztázása, hogy az esélyegyenlőség megvalósulásának kulcsszereplői és szervezetei hogyan vélekednek a fogalomról, annak tartalmáról, mi történik ennek kapcsán az egyes szervezetekben, és a társadalmi gazdasági folyamatok mellett milyen 6

személyes élettapasztalatok és attitűdök játszanak szerepet az esélyegyenlőtlenségek újratermelődésében. A következőkben összegezzük a korábbi kutatások másodelemzése, a fókuszcsoport beszélgetések által szerzett kvalitatív, és az összesen négyszáz 200 vállalkozó, 100 civil szervezet és 100 közintézmény megkeresésével, vezetőik megkérdezésével nyert kvantitatív vizsgálat legfontosabb megállapításait. A rendszerváltás és a nők: változások, következmények korábbi kutatások tükrében A rendszerváltás után a nők gazdasági aktivitása drasztikusan visszaesett, s ez értékrend változással is párosult: mind a férfiak, mind a nők körében csökkent a nők foglalkoztatottságának elfogadottsága az otthonmaradás javára. A KSH 1986-os kutatása szerint még a nők 81%-a értett egyet azzal, hogy a nők kereső tevékenységet folytassanak, de ez az arány 1995-ben már csak kétharmad volt. Megerősödött az szerepfelfogás, amely a világot férfias és nőies területekre osztja, s ez a 90-es évek második felében is tetten érhető maradt. A nők újra-elhelyezkedési esélyeik és foglalkoztatási feltételeik miatt máig hátrányos helyzetben vannak a férfiakkal szemben, és magasabb iskolázottságuk sem biztosít számukra a férfiakéval azonos karriert. Erősödött a horizontális szegregáció, egyes rosszabbul fizetett és alacsonyabb presztízsű iparágak tovább nőiesedtek. A foglalkozások hierarchiáján felfelé haladva egyre kevesebb a nő. Pozitívum, hogy a 90-es évek eleje óta folyamatosan növekedett a nők vállalkozási hajlandósága, de ezzel együtt nőttek a családi feladatokból rájuk háruló terhek is. Szerep- és megfelelési konfliktusaik végigkísérik a vállalkozás szakaszait, és gyakran nem szűnnek meg a siker és érettség időszakában sem. A nagy számban előforduló családi vállalkozásoknál a részvétel jellege szerint inkább a férfiak a tulajdonosok a nők pedig alkalmazottak, és a vezető funkció is szinte automatikusan a férfi kezébe kerül. 1995-97 után 2000-ben és 2004-ben is vizsgáltuk a jelzett problémákat, a rendszerváltás nőkre gyakorolt hatását, és nem találtunk érdemi változást. Már az 1995-ös tanulmányban megfogalmazódott, hogy a szegregáció csökkentése érdekében állami és önkormányzati intézkedések szükségesek, és a nőknek is tenniük kell saját helyzetük javításáért. Úgy gondoltuk, hogy a demokratikus 7

jogérvényesítésben fontos szerep jut a civil és érdekvédelmi szervezeteknek és a médiának. Feltételeztük, hogy a változásokat segíthetné a nők nagyobb súlya a politikai döntéshozatali folyamatokban, de paradox módon apró változásokkal ennek épp az ellenkezője történik. Az akkori javaslatokból ma is igaz, hogy erősítenünk kell a nők személyes motiváltságát, önbizalmukat. A nemek esélyegyenlősége tudatosításában nagy szerepet kaphat az oktatás, amely a jövő generáció magatartását nagymértékben befolyásolja, és megteremtheti a nők saját és családjuk sorsára vonatkozó koherens stratégiai gondolkodásának alapjait. A rendszerváltás óta eltelt időszak törvényalkotása előrelépést jelentett az esélyegyenlőség jogi kereteinek megteremtésében. Ha lassan is, de megszületnek a nők munkaerőpiaci reintegrációját elősegítő intézkedések: ma már pl. a gyereküket otthon nevelő anyák is részt vehetnek a Munkaügyi Központ által támogatott képzéseken, mód van a második diploma ingyenes megszerzésére, új szakma elsajátítására, továbbképzésre. 2003-ban talán az eddigi legnagyobb előrelépés történt a részmunkaidős foglalkozást elősegíteni hivatott rendelkezésekben. 2006-ban az újabb rendelkezések elvben már támogatják az atipikus munkavállalási formákat, elősegítik a nők szülési, gyermekgondozási szabadság utáni munkába állását és a férfiak gyermekgondozásban való részvételét. Mindezt olyan pozitív intézkedések lehetőségével egészítik ki, amelyek elméletileg elősegítik a szülői felelősség megosztását, és a munkahelyek családbaráttá tételét. A jogismeret és jogérvényesítés gyengesége miatt azonban a gyakorlatban nagyon kevés változást tapasztalunk. A nők munkaerőpiaci helyzetének változásához, a férfiakkal egyenlő bérek eléréséhez a családok munkamegosztásának és a társadalom értékrendjének is változnia kell. Házimunkára, vásárlásra és gyermekgondozásra például a megfigyelhető kismértékű pozitív változás ellenére a XXI. század elején is több mint háromszor annyi időt fordítanak a nők, mint a férfiak. Ennek következtében naponta 18%-kal kevesebb szabadidejük jut magukra, illetve rekreációra. Az EUROSTAT 2004-es adatai szerint európai összehasonlításban a magyar foglalkoztatott nők töltik a legtöbb időt jövedelemszerző munkával, emellett a háztartási munkák 80%-át akkor is a nő végzi, ha neki van magasabb presztízsű, jobban fizetett foglalkozása. Az ismert társadalmi és demográfiai okok következtében a nőkre háruló kettős elvárás a jövőben sem fog csökkeni, sőt. Az öregedő európai társadalmakban az eltartó-eltartott arány csak a nők jelenleginél nagyobb arányú gazdasági aktivitásával lesz javítható. 8

Másrészt az időskorúak arányának csökkentése, a nyugdíjrendszerek finanszírozása hosszútávon csak a születésszám emelkedésével javítható. Tehát a nőknek a jelenleginél több gyermeket kellene vállalniuk, és a jelenleginél nagyobb arányban kellene kereső tevékenységet is folytatniuk. Mindez nem képzelhető el a családon, háztartáson belüli terhek nemek közötti igazságosabb munkamegosztása nélkül. A nők hátrányos helyzetének legfőbb oka a mélyen rögződött tradíciókban, a nők és az esélyegyenlőség előítéletes társadalmi megítélésében keresendő. Ezért a helyzet javításának alapvető eszköze a közvélemény érzékenyítése az előítéletek visszaszorításának és az esélyegyenlőség kedvezőbb társadalmi megítélésének érdekében. Az elmúlt tizenöt év hazai kutatásai alapján a nők-férfiak esélyegyenlőségéről szólva a magyar lakosság túlnyomó többsége egyértelműen konzervatív álláspontot képvisel. Nemzetközi viszonylatban is a magyar családokra jellemző leginkább a tradicionális munkamegosztás, a nők túlzott leterheltsége, és ugyanakkor ennek a ténynek az érintettek általi tudomásul vétele, elfogadása. Fókuszált vélemények napjainkból, férfi-női fókuszcsoportokból (kvalitatív vizsgálat) A 2006 februárjában tartott fókuszcsoportos megbeszéléseken résztvevők nők és férfiak inkább a probléma feltárására, a vélemények megismerésére és kibontására, mintsem azok ütköztetésére fókuszáltak. Az esélyegyenlőségről szólva szerteágazó definíciók hangzottak el: megjelent a lehetőségek és a bánásmód egyenlősége, de a példák inkább az esélykülönbségekről szóltak. A háttérfeltételekről szólva megjelent a demokrácia és az esélyegyenlőség egymásrautaltsága és egymást feltételező volta: a Bibó -i demokrácia fogalom demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a választás szabadsága, a származási hátrányok meghaladása, a szegregáció (kiközösítés) tilalma, s a végcél, az igazság. A másik központi gondolat az állam, mint a jogi háttérfeltételek biztosítója mellett a társadalom egyén, család, helyi közösség feladatainak és felelősségének hangsúlyozása a hiányosságok felszámolásában. A harmadik, a harcos, az egyén cselekvésére, részvételére és felelősségére építő felfogás, az államra váró és elfogadó, passzív értelmezéséhez képest. A válaszolók szerint a jog nem elég, a hiányokat és egyenlőtlenségeket el kell fogadtatni a társadalommal. A beszélgetésekben az esélyegyenlőtlenség érintettjei között markánsan megjelentek a nők, más csoportok előtt. A csoportos beszélgetések során jobban kiderült én-érintettségük, 9

személyes hitelük. Érzékenységük felszínre hozta a sorsközösséget másokkal a legsúlyosabb probléma, a szegénység megoldásában. Az egyenlőtlenségek okai szerintük is a társadalmi hagyományokban, a nemi szerepekről történő sztereotip gondolkozásban keresendők, a változásokért a politika amely az ügyeket közüggyé transzformálja, a vállalatok és az egyének tehetnek igazán. A változás egyik feltétele a társadalmi nem és a biológiai különbségek tisztázása: az utóbbi felfogás különösen fiatal férfiak között népszerű magyarázat a munkamegosztás, a többletteljesítményhez kötött női karrier változatlanul hagyására. Azt a férfiak is érzékelik, hogy a gyerekszülés és gondozás idején számos hátrány éri a nőket, szűkíti választási lehetőségeiket. Lényegében a társadalmi elvárások, illetve a realitások figyelembevételével önkorlátozással élnek a pályaválasztáskor, de legkésőbb állásválasztáskor. Ha egy képzettségüknek és gyakorlatuknak megfelelő állást kínálnak nekik, előfordul, hogy saját akaratukból kénytelenek nemet mondani, anélkül, hogy ilyenkor számolnának döntésük rövid- vagy hosszabbtávú, esetleg életre szóló kihatásaival. Már a fókuszcsoportokban is voltak nem kis számmal, akik szerint a férfi-női esélyegyenlőtlenség problémája egyáltalán nem is létezik, vagy csak biológiai szempontból. Ezek a vélemények inkább nők szájából hangzottak el. Egyik magyarázat szerint a nők nem szeretnek saját helyzetükre, mint egyenlőtlenre gondolni: sokan azt gondolják, hogy a pozitív diszkrimináció a nők gyengeségét, alacsonyabbrendűségét fejezi ki, mások a kényelmüket, a jelenlegi háttérbe szorított helyzetért cserébe járó kisebb figyelmességeket féltik. A köztisztviselők és közalkalmazottak esetén sok a nőket érintő és máshol jelenlévő hátrányt elvileg kivédenek az előírások, bértábla határozza meg a fizetéseket, erősen szabályozva van a felmondás stb. A helyzetek és vélemények sokfélesége alapján, az esélyegyenlőség hatékony kommunikációja érdekében szükségesnek látszik a nők és a férfiak együttes meggyőzése a nemek szerinti esélyegyenlőség problémájának létezéséről. Ennek során a következő sztereotípiákra érdemes figyelni: a férfiak erőssége, hogy jobban döntenek, racionálisabbak és jobb stratégák, míg a nők aprólékosabbak, jobban tűrik a monotóniát, és sokkal jobban befolyásolják őket az érzelmeik. Közös gyökere van annak, hogy családi kötelezettségeik miatt a nők maguk sem feltétlenül szeretnének vezetővé válni, valamint annak, hogy ezt a férfiak sem szeretnék: részben saját hatalmukat, részben kényelmüket féltik. Gyakori hivatkozás szerint a férfiak nem fogadják el a nőket teljes jogú tárgyalópartnernek. Végül, sokan vannak, akik szerint egyáltalán nem lehet arról beszélni, hogy a két nem közül valamelyik alkalmasabb lenne vezetőnek, mint a másik, bár mindenképpen vannak 10

különbségek a férfiak és nők vezetési stílusában. Tényként kezelik, hogy a női vezetők átlagosan 20-30%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Probléma a családbarát munkahelyek és az alternatív foglalkoztatási formák hiánya, a GYES-en töltött idő, illetve az utána való visszailleszkedés támogatása. Legtöbben úgy gondolják, hogy a munkahelyeket nem lehet a férfi-női esélyegyenlőség iránt érzékenyebbé tenni: kevés esély van arra, hogy a munkahely csökkenti a munkavállalók leterheltségét, vagy bátorítaná, hogy a férfiak menjenek GYES-re. A véleményeket erősen befolyásolta, hogy a saját életében ki hogyan oldja meg a work-life balance -t, mennyi időt fordít pénzkereső tevékenységre, családra, házimunkára, és mennyire elégedett ezzel az időbeosztással. A legtöbben bár többé-kevésbé elégedettek az időbeosztásukkal szembesülnek maguk és párjuk túlterheltségével. A férfiak alig szólaltak meg a témában, a családosok közül az egyik azt hangsúlyozta, hogy besegít a házimunkákba, a másik, hogy az ő dolga az anyagi biztonság megteremtése. Ismeretek és vélemények az esélyegyenlőségről és annak érvényesüléséről A kérdezettek alig több mint fele, 55,5% (218 fő) érezte magát tájékozottnak esélyegyenlőségi kérdésekben, a többiek inkább hiányosnak tartják ismereteiket (N=393). Az ismeretek forrását feltáró nyitott kérdésekre a válaszolók alig több mint fele válaszolt, esetenként több forrást, leggyakrabban az elektronikus médiát majd az írott sajtót említve. Elégedetlenek, ezért a napilapok részéről több utánajárást, a témával való célirányos foglalkozást igényelnek, annak bemutatását, hogy milyen csoportok vannak egyenlőtlen helyzetben, illetve bővebb fogalommagyarázatot. Igény van a hazai és az EU-s bevált gyakorlatok, más tapasztalatok megismerésére is. A vállalatok témával kapcsolatos feladatait tartalmazó kézikönyv is szóba került. Az, hogy az esélyegyenlőség témája iránti érdeklődés -erősebb intézményes figyelem és civil érintettség mellett sem éri el a közepes szintet, x = 2,67, szintén felveti a témával kapcsolatos általános érzékenyítés szükségességét. Az ismeretek jogkövetést és napi gyakorlatot befolyásoló igazi értékét jól mutatja, hogy az összes válaszoló közel 30%-a egyetlen kapcsolódó törvényt sem tud nevezni. Az esélyegyenlőség a kérdezettek 31%-a (91 fő) számára elsősorban egyenlő lehetőségeket jelent, kor szerint ezt a negyven és hatvan év közöttiek említették legnagyobb gyakorisággal. Ezt fontosságban az egyenlő bánásmód követi 18,4% (54 fő). Erre inkább a 30-50 év közöttiek érzékenyebbek. A jogegyenlőség a következő a sorban 16,3% (48 fő), amit az 11

ötven és hatvan év közöttiek említettek leggyakrabban. Közel azonos nagyságrend említette a hátrányos helyzet kompenzálását (pozitív diszkrimináció) 10,2 % (30 fő), illetve a különbségek. A válaszokból az a tapasztalat érezhető, hogy az alapvető jogok érvényesítéséhez további biztosítékok kellenek, gyakran a joggyakorlás legalsó szintjéig. A jogérvényesítés során kiterjesztő és korlátozó intézkedésekkel egyaránt találkozunk: a hiányhelyzet és a támogatásért versenyző csoportok egymás rovására történő jogérvényesítése mindig az utóbbihoz keres magyarázatot, nemritkán igazolásra és tagadásra alkalmas sztereotípiákat. A hátrányos megkülönböztetés érvényesülésére rákérdezve, a 70% körüli, vagy afölötti gyakoriságot figyelembe véve kiemelkedik az etnikai hovatartozás, a bőrszín, a fogyatékosság és általában az egészségi állapot, az életkor, a vagyoni- és társadalmi helyzet, illetve a nemek szerinti megkülönböztetés. A sorrend a helyzet megítélése nem mutat szignifikáns összefüggést a válaszolók nemével. A férfiak és nők esélyegyenlősége nem különállóan, hanem más említésekkel együtt, mint az adott probléma társadalmi nem szerinti metszete jelent meg markánsan a definíció elemei között. A válaszok szerint esélyegyenlőtlenségek elsősorban a kisgyerekes anyák elhelyezkedésénél, az ötven fölötti nőknél, illetve a nők és férfiak eltérő bérezésében jelentkeznek. A nemek közötti esélyegyenlőséggel kapcsolatos attitűdök mérésénél sztereotip állításokat is osztályoztattunk. Az, hogy a családon belüli erőszak problémáját a férfiak és nők jogait egyaránt tiszteletben tartva kell kezelni, igen erős egyetértéssel találkozott, bár a férfiak jobban, a nők kevésbé értettek egyet a válasszal. Az erős egyetértés itt és más esetekben is arról szól, hogy a sztereotípiákkal sokkal könnyebb egyetérteni: egyik-vagy másik szereplő erősebb-mert élethez való- jogának elismeréséhez nagyon erős érvek és magyarázatok kellenek, és néha az sem elég, ha vér folyik. Az egyenlő megítélés igenlése jól látszott, amikor megkérdeztük, hogy a nők, romák és fogyatékkel élők közül melyik csoporttal és milyen okok miatt kell kiemelten foglalkozni. Az egyetértők aránya fogyatékkal élők esetén 93,6% (363 fő) volt a legmagasabb, a nők és a 62,4% (247 fő), és a romák esetén 63,8 % (245 fő) sokkal kisebb. A nők kiemelt kezeléséről szóló válasz összefüggést mutat a hátrányos megkülönböztetésről szólóval úgy, hogy akik több kategóriában láttak diszkriminációt, azok inkább egyetértenek azzal, hogy a nők helyzetével kiemelten kell foglalkozni. Az esélyegyenlőség oktatásában és kampánya során tehát kiemelt figyelmet kell fordítani a hátrányos helyzet és megkülönböztetés eseteinek részletes bemutatására. 12

A válaszadók szervezetének típusa is szignifikánsan összefügg a nők támogatásáról szóló válaszokkal. A vállalkozások 55,4%-a, az intézmények 64,4%-a míg a civil szervezetek 74,5%-a azonosul a problémával és ért egyet a kiemelt figyelemmel. A kiemelt figyelem szükségességét a fogyatékkal élők esetén ötféle választípussal indokolták: Az állampolgári egyenlőséget hangsúlyozó, értékelvű felfogások szerint a fogyatékkal élők értékes tagjai a társdalomnak, akiket segíteni kell az egyenlő jogok gyakorlásában. Ugyanilyen hangsúllyal jelenik meg, hogy a fogyatékosság mások segítségét igénylő rászorult állapot, ezért kell velük kiemelten foglalkozni, segíteni kell a beilleszkedésüket, amit a családnál és már gyermekkorban el kell kezdeni. Az indulási hátrány kompenzálását célzó, pozitív diszkriminációs felfogás alapja az a belátás, hogy nekik mindenért úgy is nagyobb erőfeszítést kell tenniük. Ezért integrálni, rehabilitálni kell őket, felkarolni törekvéseiket, toleráns magatartással enyhíteni lelki és fizikai problémáikat. Az egyéni felelősség felől közelítő befogadó érvelés szerint nem tehetnek róla, hogy a társadalom perifériájára szorultak, önhibájukon kívül hátrányos helyzetűek, nem képviseli őket senki, nem megfelelő az érdekérvényesítő képességük. A munkaerőpiaci hátrányok felszámolásának elsődlegességéről szóló érvelés a munkahelyteremtésre, az atipikus foglalkoztatási formák bevezetésére fókuszál. A nőkről szólva sokan vannak, (a minta 36 %-a), akik szerint nem kell kiemelten foglalkozni a nők esélyegyenlőségével. Az egyik indoklás szerint azért nem, mert megvalósult az esélyegyenlőség: a nők egyenjogúak, ugyanolyan értékűek, mint a férfiak, egyforma esélyekkel rendelkeznek, megtalálták a helyüket, aki karriert akar építeni, az megteheti, az alkalmasság a meghatározó. A másik jellemző indoklás nem tartja a problémát olyan jelentősnek, hogy azzal kiemelten kellene foglalkozni, és azzal érvel, hogy mások helyzete nehezebb. Más érvek a kezelés eszközeit, módját kifogásolják, mondván ez egy felfújt, túlragozott probléma. A korábban jelzett biológiai különbségekre hivatkozó férfi válaszok itt is megjelennek, sőt néhány vád is -a nők nőiségükre alapozva akarnak pozíciókat szerezni. A nők meggyőzésének szükségességét igazolják a nem érezzük (ti. az egyenlőtlenséget), nincs több gondunk, mint a férfiaknak típusú válaszok. 13

Azok, akik szerint a kiemelt figyelem indokolt, a következőkre hivatkoztak: A munka és a családi élet, a munka és a gyermekvállalás összeegyeztetésének nehézségeit említve megjelenik a hagyományos családmodell-két keresőre épül, a család pillére a nő, rájuk hárul a gyermeknevelés terhe. Megállapításokat olvashatunk a két dimenziós életet élő összetett szerepű, családot és karriert összeegyeztetni próbáló nőkről, minden további következtetés levonása nélkül. A munkavállalásban és a munkavégzés során tapasztalt egyenlőtlenségek felsorolásakor jelennek meg legkézzelfoghatóbban a nők munkaerőpiaci egyenlőtlenségei: a nők hátrányban vannak az elhelyezkedésnél, a felvételinél igenis megkérdezik hány gyereke van, amit egy férfitól soha, a kisgyerekesek és a 45 év felettiek munkához jutása nehéz. Visszatérő érvként olvashatjuk, hogy azonos végzettség esetén nagy valószínűség szerint a férfit veszik fel, vezető pozícióban kevesebbet keresnek, jobban meg kell küzdeni egy magasabb pozícióért. A felsorolt vélemények stílusa rezignált, beletörődő, a változások igenlése, cselekvési terve nem érzékelhető. Az önérvényesítés lehetőségei és egyenlőtlenségei kapcsán a női-férfi szerepkészlet azonosságairól és különbségeiről szólnak: a nők szakmailag sokkal jobbak, mint a férfiak, kitartóak felkészültek, alaposak, tehetségesek. A férfi egy dolgot csinál, de azt jól, a nő sok dolgot egyszerre, ezek kiegészítik egymást. Azt, hogy a rendszerváltás után a nőknek rosszabb a munkaerőpiaci helyzete, a férfiak jobb érdekérvényesítő képességével magyarázzák, ahogy eddig: a körülményeket, vagy azok kényszerítő erejét elfogadva. A bemutatott vélemények és idézetek azt mutatják, hogy a válaszolók még a rászorultság belátása mellett is érzékenyek minden, egyenlő megítéléstől és bánásmódtól való eltérésre. A másik felfedezés az volt, hogy az előítéletek ha elszórtan is még a legjobban támogatott csoport, a fogyatékkal élők esetében is megjelennek. A nő esélyegyenlősége kapcsán ez a tendencia erősödik, a romáknál a legerősebbek az indulatok, a sztereotípiák érzelmi töltése. A paternalista, a romákat egyoldalúan asszimilálni akaró csoporton kívül ahol beigazolódott a minta magas iskolai végzettségével kapcsolatos félelmünk, hogy ti. sokan azt mondják, amit szerintük elvárnak tőlük, a többiek nem rejtik véka alá helyenként végletesen előítéletes véleményüket. Kísért a maguk tehetnek róla, mert nem akarnak dolgozni, tanulni sztereotípia, az egyéni és társadalmi felelősség és 14

cselekvés elhárítása. A roma tehetség, kultúra és hagyományok elismerése, az előítélet-mentesség ritka, a segítség szavait, a felemelés programjait az előítéletesség nyelvén halljuk, szinte mindvégig. A további attitűdkérdésekre adott válaszok is megerősítették a fogyatékkal élők, a romák, a kisgyermekes anyák és a 45 év fölöttiek korábban is említett hátrányait, és a magas egyetértés révén fókuszba állították a nyitott kérdésekben periférikusan említett pályakezdők problémáit. De az is kiderült, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, a nők jelenléte az alacsonyabb presztízsű munkakörökben, a nők férfiakénál magasabb iskolai végzettsége, az otthoni munka elismerése, a női vezetők irányítói erényei, a munkafelvételnél feltett, politikailag inkorrekt kérdések a kelleténél kevésbé ismertek és a vártnál kisebb érdeklődést váltanak ki a kérdezettek, és különösen a nők körében, akiknek válaszai nem térnek el a minta egészétől. Az intézményes feltételek szerepe és lehetőségei az esélyegyenlőtlenségek felszámolásában Mintánkban a vállalkozások között a Kft.-k, a civil szervezetek között az egyesületek és az alapítványok, míg az intézmények között az önkormányzatok és az oktatási intézmények dominálnak, ami tükrözi azt a törekvésünket, hogy olyan intézményeket kérdezzünk meg, akiknek közvetlen beleszólása van a közpolitikák kialakításába és gyakorlati megvalósításába, illetve amelyeknek kiemelt szerepe van a tudatformálásban. A megkérdezett szervezetek mintegy háromnegyedénél van női közép- vagy felsővezető. Ugyanez az arány a felsővezetőkre nézve 50%. A nők nehezen kerülnek osztályvezetői szintnél magasabb beosztásba. Arra a kérdésre, hogy mekkora a különbség a nők és a férfiak átlagkeresete között 329 értékelhető válasz (83%) szerint nincs különbség. Válaszolóink többsége feltehetőleg úgy érezte, hogy ennél a kérdésnél ez a helyes válasz ezt támasztják alá az országos adatok is. A munkáltatói jogismeret és jogkövetés a vártnál alacsonyabb. Az esélyegyenlőségi terv iránt a vállalkozások mutatnak a legkisebb érdeklődést (mindössze 11%-uk), de a kérdésben első helyen álló intézmények esetében is csak 53% ez az arány. Ahol van esélyegyenlőségi terv, annak legfontosabb elemei a következők: A kisgyerekes anyák segítése a munkába való visszatérésben A munkavállalók segítése a munka és a családi élet összeegyeztetésében, és A panaszkezelés biztosítása az egyenlő bánásmód sérülése esetén. A máshol a meglévő etikai kódexek és anti-diszkriminációs dokumentumok inkább a formális megfelelés jelképei, mint a jogérvényesítésé. Összesen 62 szervezetnél van külön felelőse az esélyegyenlőség kérdésének. Ez a kis érték is jelzi, hogy a válaszadók a nagyobb 15

szervezeteknél nagyobb gyakorisággal jelölnek ki valakit. 389 szervezetből 130-nál vett részt valamelyik munkatárs olyan képzésen, ahol esélyegyenlőségről is szó esett. A fennmaradó 259-ből mindössze 5-nél tervezik ezt. A 391 szervezetből 242-nél tehetnek intézményes keretek között panaszt a dolgozók, ha valamilyen sérelem éri őket. A szervezetek méretét vizsgálva annak növekedésével panaszkezelési rendszert egyre gyakrabban alkalmaznak. A nagyobb mérettel arányosan elvileg könnyebb lehetőségeket találni a szervezetben az esélyegyenlőség széleskörű biztosítására, és ugyancsak elvileg éppen a nagyobb szervezeteknél várható inkább annak a szakmai (menedzsment, HR) tudásnak, információnak a léte, ami ebben segít. De a nagy szervezetek egyre kevésbé támogatják a férfiakat abban, hogy a családjukban és a munkahelyükön egyaránt helyt tudjanak állni. Számukra csak a munkaerő-felvételnél és a termelésben fontosabbak az esélyegyenlőségi szempontok. A vállalkozások körében a pozitív diszkrimináció alacsonyra értékelése a női, roma, fogyatékkal élő ügyfelek, vevők számára különösen elgondolkodtató jelenség, mert azt sugallja, hogy a vállalkozások nagy része nem tartja üzleti érdekének a fentieket saját termékeivel, szolgáltatásaival kapcsolatban. Ahhoz, hogy mindez megváltozzon, az esélykülönbségek csökkenjenek, a kérdezettek szerint a gondolkodás megváltoztatására, tudat-és szemléletváltásra van szükség. A megcélzott eredmény egy nyitottabb, empatikusabb, befogadóbb és elfogadó társadalom. Az általános jólét és a műveltség a megoldás kulcsszavai. Ebben a felfogásban a képzés, továbbképzés alapvető fontosságú. A témával való ismerkedést gyermekkorban kell kezdeni, mert a gondolkodás átformálása hosszú időt vesz igénybe. Különösen fontos lenne a munkáltatók, a civilek, mint animátorok akik aztán az önkormányzatok figyelmét a megoldásra irányítanák és az érdekképviseletek képzése. A vállalkozások inkább elhárították, mintsem felvállalták a feladatot. Erősen kérdéses az önkormányzatok, mint a megoldandó problémákhoz legközelebb levő intézmények megítélése is, különösen a fontosság ismeretében. Az érdekképviseleti szervek, az érintettek, illetve a média és a családok sorrendje visszaigazolja a korábban idézett válaszok szereposztásait. A megoldásban résztvevők válaszolók által említett fontossági sorrendje végül is kijelöli az esélyegyenlőség érvényesülésének igazi kulcsszereplőit: a szolgáltató állam, az érintettek, a nyomást gyakorló és szolidáris társadalom, továbbá a szolgáltató önkormányzatok a további szereplők- elsősorban az oktatás és a média segítségével. 16

Az esélyegyenlőség az jön a demokráciával együtt? 1 javaslatok - Tanulságok, Tanulmányunk bemutatta a női- és férfi esélyegyenlőség múltját és jelenét, azt a hátteret, jogi szabályozást, és intézményi fogadókészséget, amelyben az egyenlőtlenségek felszámolása érdekében dolgozni kell. Megismerhettük a társadalom különböző rétegeinek ezzel kapcsolatos gondolkodását, érintettségét, személyes attitűdjeit. Ennek alapján úgy látjuk, hogy a projektben tervezett, a téma ismertségét javító eszközök az esélyegyenlőségi kézikönyv és kampány jól látható koordináták között válhatnak testre szabottá, és tölthetik be a nekik szánt szerepet. A kutatás rámutatott arra, hogy jóllehet az EU-s gyakorlat, és az Egyenlő Bánásmódról szóló magyar törvény tartalma szerint is az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami feladat, a férfi-női esélyegyenlőség megvalósítása többszereplős modellt feltételez. Mindenek előtt hathatós érvekkel csökkenteni kell az állam munkahelyteremtő szerepével kapcsolatos illuzórikus várakozásokat: az esélyteremtő államnak a valódi munkahelyteremtőkkel, a vállalkozásokkal, civilekkel, a szociális gazdaság fenntartóival kell megkötni a törvények érvényesüléséhez szükséges kompromisszumokat. Az igazi változás garanciája a pénzügyi feltételek biztosítása mellett a feladatmegosztás az önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások, helyi közösségek, maguk az érintett csoportok, valamint családok és egyének között. A probléma társadalmi elfogadottságának javítása a másik fontos feltétel, az ehhez szükséges érzékenyítést a fogékonyság erősítését gyerekkorban kell kezdeni. Az oktatásnak és képzésnek kulcsszerepe van, a központi, minisztériumi szerepvállalástól a legalsóbb szintekig, tárcák és intézmények közötti együttműködést feltételezve. A gyerekek a másság elfogadására nevelhetőek természetesen olyan nevelők segítségével, akik maguk is ezt az elvet vallják. A szervezetek képzésében kiemeljük a vállalatirányítási képzések biztosítását a civilek számára, ami elősegítené professzionalizálódásukat, illetve a minőségirányítási rendszerek bevezetését az intézményeknél, ami hozzájárulhat az esélyegyenlőségi szemlélet belsővé tételében. Ma még a vállalkozások többsége inkább elhárítja a felelősséget, de az esélyegyenlőséggel kapcsolatos üzleti érdekek felismerése, a családbarát munkahelyhez hasonló pályázati és támogatási bónuszokkal elmozdíthatja őket egy igazságosabb foglalkoztatási és HR politika felé. Ilyen ösztönzők lehetnének pl. olyan pályázati források, melyek csak azon szervezetek számára nyílnának meg, amelyek az esélyegyenlőség területén különböző szempontok alapján 1 idézet egy fókuszcsoport résztvevő véleményéből 17

jól teljesítenek, példát mutatnak. Egy másik megoldás pluszpontokat adhat ezeknek a szervezeteknek általánosan elérhető források esetében. A családbarát munkahely címhez hasonlóan díjazni lehetne pl. a társadalmi felelősségvállalásban elért eredményeket stb. A segítő eszközök sokfélesége jobban elfogadtatja a ma még hiányzó szankcionálást is. Mindemellett egy kiegyensúlyozott, folyamatos, szakmailag felkészült média-megközelítésre van szükség, ami segít a női-férfi esélyegyenlőség eseteinek megismerésében, a sztereotip gondolkodás árnyalásában, megváltoztatásában. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy társadalom nagy része fontos, sürgős megoldást igénylő problémának tekintse a nemek között esélyegyenlőtlenséget, amelynek fontosságáról ma még a nők sincsenek igazán meggyőződve. A nők ezzel kapcsolatos érdekérvényesítő képessége meglepően alacsony, más társadalmi csoportokkal versenyezve ami Magyarországon elkerülhetetlen, rendre háttérbe szorulnak, gyakran duplán, azaz egy adott csoport (romák, fogyatékkal élők stb.) nőtagjaként is. Bár a probléma kívánatos, szeparált kezelése egyelőre nehéznek tűnik Magyarországon, de el kell kezdeni, mert a társadalmi szerepek és előítéletek rendkívül lassan változnak. A sztereotípiák uralta közvélekedés és az előítéletesség az átlagnál iskolázottabbak, a munka világában magasabb pozícióban lévők és jobb társadalmi státuszúak körében is jelen van, a képzést a kölcsönös és egymástól való tanulás lehetőségét biztosítva velük kell és érdemes kezdeni. A leghatékonyabb eszköz a személyes érintettség kibontása, amely leginkább a résztvevőkre szabott interaktív képzéseken, rendezvényeken valósítható meg. Ennek szerepét megtapasztaltuk abban is, hogy a fókuszcsoportos beszélgetések résztvevői nyilvánvalóan a moderátor, a téma középpontba állítása és a beszélgetőtársakkal való tapasztalatcsere hatására a téma fontosságát, a probléma nagyságát sokkal előbbre sorolták, mint a kérdőíves vizsgálat kérdezettjei. A pozitív diszkrimináció kevéssé elfogadott felmérésünk tanulsága szerint. Az igazságosság személyes értelmezése alapján az egyenlő bánásmódtól való bármilyen eltérést meg nem érdemelt előnyhöz juttatásként értelmeznek a kérdezettek. Most is megfogalmazódott az igény a nők munkahelyi és otthoni feladatait összeegyeztetni segítő atipikus munkavégzési formák iránt. Az is jellemző, hogy a nő és férfi esélyegyenlőséget előmozdító javaslatok nagy része nem a férfiak, hanem a nők munkahelyi leterheltségének csökkentését célozza, hogy jobban teljesítsenek otthon. A kutatásunk nem hozott innovatív javaslatokat, nem tudott bemutatni speciális jó gyakorlatokat. A Családbarát Munkahely pályázat, az EU pályázatok horizontális elemei még nem váltak a közbeszéd és közgondolkodás pozitív elemévé. 18

Remélhetjük, hogy a szervezeti-üzleti érdekek tudatosítása a gender mainstreaming alkalmazásával piacérzékenyebb termékek, szolgáltatások fejlesztése, versenyképességet növelő HR-, termék- és marketingpolitikák bevezetése megnöveli a férfi-női esélyegyenlőség támogatói körét. Kutatásunk alapján jelenleg a civilek a leginkább fogadókészek, őket követik az intézmények és leghátul állnak a vállalkozások. A bevált gyakorlatokat mindegyiknél ki lehet próbálni. Ehhez sok segítséget adhat kézikönyv, a férfi-női párbeszédben áttörést hozhatnak a workshopok. Az egyes fejezetekben kiemeltek mellett a következő konkrét javaslatokat tesszük: A meglévő jogi szabályozásról szóló ismeretek terjesztése, a törvény hatályának kiterjesztése, lehetséges szankcióinak kidolgozása és alkalmazása. A férfi női esélyegyenlőség megjelenítése a közhasznú szervezetekről szóló törvény célrendszerében. A téma történetét, adatait, tényeit, a probléma megoldatlanságának következményeit érzékenyítésre alkalmas módon közlő oktatás-képzés szerepének erősítése. Különösen fontos a változtatás a kisgyermekeket oktatók és a döntésbefolyásolók esetén. Megfelelő kurzusok, tréningek, tananyagok fejlesztése és terjesztése. A vállalkozói szféra bevonása érdekeltségük tudatosításával. A strukturális alapok felhasználása során sikeres horizontális elemek és ezek hatásának erősítése, az eredmények kommunikálása. Sikeres pályázók bevált gyakorlatainak terjesztése. 19

Bevezetés Az esélyegyenlőség megteremtése az új tagállamokban című magyarországi pilot projekt keretében a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2006. januárjában kérdőíves felmérést végzett az Esélyegyenlőség ismertsége és érvényesülése Magyarországon címmel. Mielőtt a korábbi és a jelenlegi kutatások eredményeiről számot adnánk, röviden vázoljuk a téma hátterét és az alapítvány érintettségét. Az esélyek egyenlőtlensége az elmúlt tizenöt évben rendszeresen napirendre került egyes társadalmi csoportok helyzete, a szegénység eszkalálódása és a megoldásokat szorgalmazó javaslatok kapcsán. Fontos lépések történtek részkérdésekben, változások részpolitikákban, a téma aktualitása azonban változatlan maradt. Alapítványunk az alapítók célkitűzéseinek megfelelően megalakulása óta kezdeményezője és résztvevője az esélyegyenlőséggel kapcsolatos lépéseknek a civil szektorban és a döntés befolyásolás révén azon túl is. Az egyenlő esélyek biztosítása megjelenik célcsoportjaink vállalkozó nők, családi vállalkozások, romák, fiatal vállalkozók kiválasztásában, a vállalkozás-fejlesztés testre szabott eszközrendszerének kialakításában, alkalmazásában és közhasznú küldetésünk meghatározásában is. A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium 2003-ban Esélyegyenlőségi Oklevéllel ismerte el munkánkat. Mint ismeretes, az Országgyűlés 2003-ban elfogadta a Köztársaság Esélyegyenlőségi Programját, és ennek jogi garanciájaként az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003-évi. CXXV. Törvényt. Az új keretjogszabály közvetíti az EU témával kapcsolatos elveit és elvárásait, sőt az ötven főnél többet foglalkoztató, többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban levő szervezetek számára kötelezően előírja a más gazdasági szervezetek részére is ajánlott esélyegyenlőségi tervek készítését. A törvény fontos gesztusokat tett az érintett társadalmi csoportoknak, de egyelőre nem hozott látványos változásokat. 2004-től az Európai Unió az ESZA és ERFA pályázatok fontos értékelési elemeként definiálta az esélyegyenlőség és a környezeti fenntarthatóság szempontjainak való megfelelést. A gyakorlatban azonban ez sem hozott áttörést: pályázatírói és értékelői tapasztalatok szerint a fogalmak értelmezése bizonytalan, a különböző területeken történő megvalósításról gondolkodva nem igazán szárnyal a fantázia, több érv hangzik el arról, miért nehéz vagy lehetetlen az adaptáció. A témával való azonosulás eddig látványosan hiányzott a pályázók többségénél. 20