Tantárgy neve: Válogatott fejezetek a mikro- és makroökonómiából Kódja: NMG_KG101K5 Kreditszáma: 5 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: heti 4 óra Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): kollokvium A tantárgy tantervi helye (hányadik félév): a TERVEZŐ GRAFIKA szak mintatanterve szerint Meghirdetés gyakorisága: mindig a tavaszi félévben Oktatás nyelv (ha nem magyar): - Előtanulmányi feltételek (ha vannak): - Tantárgyleírás Oktatási cél: A tanegység oktatásának három célja van. Az első célkitűzés a kurzus résztvevőinél kialakítani a gazdasági gondolkodás alapjait. Erre támaszkodva a második feladat: az egyéni pénzügyi menedzsmenthez támpontokat, fogódzókat nyújtani. A harmadik cél a gazdaságpolitikai döntések és történések hátterét megvilágítani, ezáltal a tudatosabb állampolgári gondolkodást és magatartást elősegíteni. Mindezeken túl, az oktató további, személyes célja a hallgatók érdeklődésének felkeltése a gazdasági élet jelenségvilága felé; el kívánja mélyíteni a hallgatók általános és közgazdasági műveltségét, s minderre támaszkodva erősíteni kívánja bennük az etikus és felelős magatartás iránti elköteleződést. Kialakítandó / fejlesztendő kompetenciák: Ismeretek A kurzus az alábbi főbb témakörökre épül: mikro- és makroökonómiai alapfogalmak; pénzügyi alapok; a gazdaságpolitika céljai, eszközei, korlátai; nemzetközi gazdasági összefüggések; globalizáció, integráció; a kialakuló új gazdaság (a tudásgazdaság) jellemzői; rövid elmélettörténeti áttekintés. (A témakörök részletesebb tartalmát lásd az alább következő, táblázatos ütemtervben.) Készségek, képességek A kurzus során fejlődik a résztvevők problémaérzékenysége, lényeglátása, elemzőkészsége. Megtanulják a különböző élethelyzetekben alkalmazni a mérlegelés képességét. Erősödik kockázatbecslő és kockázattűrő képességük. Attitűd Az oktató szándékai szerint a hallgatók nyitottabbá-befogadóbbá válnak a társadalmigazdasági problémák vonatkozásában. Erősödik empatikusságuk és szolidarisztikus beállítódásuk. Szükséges előismeretek definiálása nem történik; a kurzus során a kiemelt témakörök tárgyalását megelőzően a szükséges elméleti alapok is elmagyarázásra kerülnek. Kimeneti jellemzők: A kurzus elvégzését követőn a hallgatók ismeretekkel rendelkeznek az elméleti közgazdaságtan főbb témaköreiről. Rendeződnek ismereteik a hazai és a nemzetközi gazdaság folyamataira hatást gyakorló intézmények, szervezetek tevékenységéről. Tudni fogják, hogy ha vállalkozást szeretnénk létrehozni, milyen alapvető feltételek biztosítására, és milyen kapcsolatokra, személyes segítségre lesz ehhez szükségük. Támpontokat kapnak alapvető pénzügyi döntések meghozatalához. A gazdaságpolitikai történéseket és az erről szóló híranyagot a laikusoknál értőbb módon tudják majd értelmezni
és kezelni. Ismereteket szereznek az észak-magyarországi régió aktuális gazdasági helyzetéről, és kiemelt fejlesztési irányairól. Az oktatás tartalma és tervezett ütemezése: Hét Tananyag Bemutatkozás. Ismerkedés egymással és a tantárggyal. 2019. február 4 8. Miért tanulunk közgazdaságtant? A közgazdaságtan alapproblémája. A közgazdaságtudomány részei. 2019. február 11 15. A közgazdaságtan alapkérdései koordinációs mechanizmusok. Mi a gazdálkodás célja? (Hagyományos válasz, és az alternatív közgazdaságtan képviselőinek álláspontja. Egyéni és társadalmi megítélés; externáliák.) A félévi feladatok kiosztása; instrukciók adása. 2019. február 18 22. Piac, piaci fogalmak, piacformák, piacbefolyásolás. Marketing, marketingeszközök. Profitcélok és társadalmi elvárások CSR. 2019. február 25. március 1. Fogyasztás: hasznosság, összhaszon-határhaszon. Termelés: költségek és profitok. (Egy egyszerű esetpélda a költség- és profitfogalmak illusztrálására.) A vállalkozás vagyona: a mérleg. 2019. március 4 8. Pénz, pénztörténet; fejezetek a magyar gazdaság történetéből. 2019. március 11 15. Bankok, tőzsde, mindennapi pénzügyek Értékpapírok, értékpapír-fajták. Tőzsde, tőzsdei műveletek. Bankrendszer. A pénz jelen- és jövőértéke. Egyszerű pénzügyi számítások. 2019. március 18 22. Fejezetek a közgazdasági elméletek történetéből. 2019. március 25 29. Makrogazdasági alapvetés: gazdasági szektorok és kapcsolataik; kormányzati szerepek, kormányzati beavatkozások makrogazdasági hatások. 2019. április 1 5. Gazdasági betegségek (infláció, munkanélküliség, stagfláció, recesszió, költségvetési- és fizetési mérleg problémák, stb.); gazdaságpolitikai célok és eszközök. Gazdasági teljesítmény; versenyképesség. Mérés: az SNArendszer és meghaladási kísérletei. 2019. április 8 12. ZH-ÍRÁS A gazdaságpolitika eszközrendszere (utasítások, motivációs eszközök, érdekegyeztetés; fiskális és monetáris beavatkozás). Gazdaságpolitika szociálpolitika. 2019. április 15 19. Külgazdasági feltételrendszer. Elméletek, nemzetközi gazdasági kapcsolati formák, globalizáció, integráció, intézmények. Versenyképesség, innováció! 2019. április 22 26. TAVASZI SZTÜNET 2019. április 29. május 3. A tudásgazdaság jellemzése; fő vonásai (kiemelten: a humán tőke értelmezése, sajátosságai; a humán tőkébe történő befektetés jellegzetes esetei). Oktatás és gazdaság. A kompetencia-értelmezés a gazdaságban és az oktatásban. 2019. május 6 10. Pót-ZH. ELŐVIZSGA lehetőség Oktatásszervezés: A foglalkozásokra mindig hétfőnként 10,00-11,40 között az E.B.I.103-ban, illetve keddenként 17,20-19,00 között az E.B.I.121-ban a kerül sor. A foglalkozás keddi előadásain az oktató az adott téma súlyponti kérdéseit tárgyaló előadást tart, majd hétfőnként a téma egyes részkérdéseinek közös megvitatása, feldolgozása, a kacsolódó hallgatói munkák bemutatására kerül sor. Kiselőadások tartásához, vagy más hallgatói munkák bemutatásához az oktató az alapvető IKT-eszközöket (laptop, projektor) biztosítja. Amennyiben más felszerelésre is szükség van, ezt egy héttel korábban jelezni kell. (Az oktató a foglalkozást egyetlen jelenlévő esetén is megtartja.)
A kurzus teljesítésének a feltételei: A kurzus teljesítésének, a vizsgára bocsátás feltétele, hogy a hallgató megírja minimum ELÉGSÉGESRE az évközi ZH-t a szorgalmi időszakban 2019.04.09. Igazolt távol maradás esetében van mód a pót-zh megírására, melyre 2019.05.07- én kerül sor. Az igazolt távol maradást legkésőbb a Zh-írás napján, a matiscsakne.marianna@uni-eszterhazy.hu e-mailen kell bejelenteni. A tantárgy szóbeli kollokviummal zárul, melyre a hallgató jegyet kap. A kollokviumi osztályzatba az évközi munka 50%-os arányban beszámításra kerül. Évközi munkával elérhető pontszámok: 1 db ZH a megjelölt időpontban (100 pont) és plusz pontok, melyek órai munkával szerezhetők, alkalmanként 3-3 pont, max. 30 pont kerül beszámításra. A ZH teljesítményértékelése az alábbiak szerint történik: Teljesítményértékelés %: 0-60 %: elégtelen 61-70 %: elégséges 71-80 %: közepes 81-90 %: jó 91-100 %: jeles A vizsga érdemjegye az évközi jegy (ZH eredmény és plusz pont) és a szóbeli vizsgára kapott érdemjegy számtani átlaga a kerekítési szabályok figyelembevételével. (pl. a ZH:3, az írásbeli érdemjegy: 5, kollokviumi érdemjegy: (3+5)/2=4.) HA A ZH NEM ÉRI EL AZ ELÉGÉGEST, A HALLGATÓ NEM VIZSGÁZHAT!!! A vizsgaszabályzatban rögzítetteknek megfelelően lehetőség van a kollokviumot javítani a megadott vizsganapokon. megszerzett ismeretek értékelési módja: az oktató a hallgatók teljesítményét tanév közben 1 db ZH-val, majd a vizsgaidőszakban szóbeli vizsga keretében értékeli. évközi tanulmányi követelmények: I. A félév során minden résztvevő a hétfői előadásokon a számítógépes teremben egyéni feladatot végez az oktató által kiadott témában, melyre alkalmanként 3-3 pontot kap (max. 30 pont). II. Kiselőadást tart valamely szakmai témából, a témát és az előadás időpontját az oktatóval előre egyezteti. (20 pont) A szóbeli prezentáció időtartama: 12-15 perc (felolvasni nem lehet a szöveget!). Szemléltetés kötelező (ppt-s prezentáció). A Hallgatói kiselőadás megtartása az előre egyeztetett időpontban és témában a kurzustagok előtt az óra keretében történik, ez az egyéni tanrendesekre is vonatkozik!!!! Ha valaki 45 pontot szerez a félév közben, azaz kiemelkedő színvonalú félévközi munkát végez, megajánlott vizsgajegyet szerez, így nem kell szóbeliznie. Más esetben a félévközi teljesítmények pontszámai beleszámítódnak az évközi munka eredményébe. A hallgatói munkák a megbeszélt időpontban, a foglalkozáson (a csoport előtt) kerülnek bemutatásra. Mivel a kiselőadások és az egyéb feladatok témához kötöttek, a bemutatás időpontjának módosítására csak nagyon indokolt esetben, az oktatóval történő előzetes megegyezés szerint kerülhet sor.
szóbeli vizsga tételsora (ha van): 1. A közgazdaságtan alap-problémája és alapkérdései; részei. Javak; termelési tényezők; a termelési lehetőségek határgörbéje. 2. Centralizált, piaci és vegyes gazdaság. A piac tökéletlenségei, piaci kudarcok. Piacformák. 3. A piac és fő tényezői. A keresleti és a kínálati függvény; a Marshall-kereszt (mit ábrázolhatunk segítségével?). Piacbefolyásolás marketing-eszközök. 4. Árak; a kereslet árrugalmassága; a kereslet törvénye. A normálistól eltérő árhatások jellegzetes esetei. 5. A fogyasztó magatartásának fő motívumai. Hasznosság; össz-haszon, határhaszon; költségvetési egyenes. A fogyasztó optimális választása. 6. A költségek csoportosítása a költségfajták, illetve a költségeknek a termelés mennyiségének változásához való viszonya szerint. A fedezeti pont meghatározása képlettel, illetve grafikusan. 7. A pénz lényege; a gazdaságban betöltött szerepei (a pénzfunkciók). 8. Hasonlítsa össze a két legalapvetőbb értékpapír-fajtát: a részvényt és a kötvényt! Mi a tőzsde, és hogyan jellemezhető? 9. A merkantilista és a fiziokrata felfogás megkülönböztetése; a fiziokraták vezérképviselőjének tudománytörténeti érdeme. 10. A makrogazdasági jövedelem-körforgás ábrázolása (Quesnay-modellje; az ÁKM, a mai tananyagokban szereplő, négyszektoros modell). A makroökonómia alapegyenlete. 11. A gazdaságpolitika fogalma; fő céljai és eszközei. A kormányzati tevékenység sikerességének, illetve kudarcának ábrázolása. 12. Infláció, defláció, dezinfláció, stagfláció értelmezése, gazdasági hatásai. 13. A foglalkoztatás fő kérdései. A munkapiac ábrázolása a Marshall-kereszt segítségével. A népesség felosztása a munkapiaci szerepek szerint (munkaerőállomány; aktívak; inaktívak; munkanélküliek; foglalkoztatottak). Melyek az atipikus foglalkoztatási formák? 14. Mi a Lorenz-görbe és a Laffer-görbe? Milyen tanulságokkal szolgálnak számunkra ezek az ábrák? 15. Sorolja fel a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fő formáit! Beszéljen a nemzetközi gazdasági integrációról kicsit részletesebben!
16. Értelmezze röviden az alábbi nemzetközi gazdasági intézményeket és fórumokat: G7, G8, G20, Davosi fórum, IMF, Világbank, ECB! 17. Sorolja fel a TUDÁSGAZDASÁG legfontosabb jellemzőit! Beszéljen ezekről röviden! 18. Miért nevezzük a modern gazdaságot lágyuló gazdaságnak? Mi a HIPI-elv? A legújabb tendenciák miért mondanak ellent a HIPI-elvben foglaltaknak? 19. Hogyan viselkedik az új típusú fogyasztó? Fejtse ki ezt saját tapasztalatai és a szakirodalomban olvasottak alapján! 20. Mi a humán tőke? Ön hogyan határozná meg lényegét? Miért fontos, és hogyan fejleszthető? Kötelező irodalom: Szabó Róbert Közgazdasági alapismeretek diasora, mely letölthetőaz alábbi honlapról: http://gti.uni-eger.hu/hu/gazd/szervezet/kozgazdasagtan-tanszek/matiscsakne-dr-lizakmarianna Máté Domicián: Gazdasági ismeretek (Válogatott fejezetek a mikro- és makroökonómiából) Főiskolai jegyzet, Eger, Líceum Kiadó, 2007. 160 oldal prof. Dr. Papanek Gábor: Gazdaságpolitika (óravázlatok) Eger, Líceum Kiadó, 2015. (172 oldal) Szabó Katalin Hámori Balázs: Információgazdaság Akadémiai Kiadó, Bp., 2006. Ajánlott irodalom: Kopátsy Sándor: Új közgazdaságtan A minőség társadalma Akadémiai Kiadó, Bp., 2011. A kurzust teljesítését segítő (kötelező / ajánlott) digitális tananyagok: Hollóné-Kádek-Papanek-Tánczos: Közgazdaságtan I. (Elektronikus tananyag) 2014. Letölthető: http://p2014-26.palyazat.ektf.hu/public/uploads/01-kozgazdasagtani_55e9bf2a9d9e4.pdf (Ez az anyag kiválthatja a Máté Domicián által írt, fentiekben megadott irodalmat.) Szakfelelős: Dr. habil. Csontó Lajos egyetemi docens, Vizuális Művészeti Tanszék; e-mail cím: csoto.lajos@gmail.com Tantárgy felelőse: Dr. Tánczos Tamás, tanszékvezető főiskolai docens, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, E-mail cím: tanczos.tamas@ektf.hu Tantárgy oktatásába bevont oktató: Matiscsákné dr. Lizák Marianna, dr. univ, tanársegéd, Közgazdaságtan Tanszék, B/226., matiscsakne.marianna@uni-eszterhazy.hu Az oktató fogadóórájának időpontja, helye és a bejelentkezés módja: hétfő 12,00-13,30 óra, B/226., e-mailen előre bejelentkezéssel.
Elsősorban levelezősöknek: 2019.02.23. (szombat) 10,45 11,15 B/226., 2019.04.13. (szombat) 8,00 9,00 B/226., 2019.05.10. (péntek) 9,00-10,00 B/226., e-mailen előre bejelentkezéssel. Az oktató által előnyben részesített elérhetőség: matiscsakne.marianna@uni-eszterhazy.hu A csoportos online kommunikáció módja és helye: jelenleg ilyen felület nem működik. Eger, 2019.01.28.