TÁRSADALMI PÁRBESZÉD, SZOCIÁLIS PARTNERSÉG A MEZŐGAZDASÁGBAN HU 0104-01, Az autonóm társadalmi párbeszéd megerősítése projekt ágazati megalapozó tanulmány Készítette: Dr. Filipsz László
2 A TÁRSADALMI PÁRBESZÉD, SZOCIÁLIS PARTNERSÉG A MEZŐGAZDASÁGBAN I. A MEZŐGAZDASÁG HELYE A NEMZETGAZDASÁGBAN 1. A mezőgazdasági ágazat definiálása A gazdasági tevékenységek egységes osztályozási rendszere (TEÁOR) együtt kezeli a Mezőgazdaság, Vadgazdálkodás, Erdőgazdaság ágazatokat, ezen belül alágazatként a mezőgazdaságot. A gyakorlatban mint ahogy a tanulmány alapjául szolgáló felosztásban is szerepel a mezőgazdaság alatt az alapanyag-termelő (01. alágazat) tevékenységeket értjük. Ugyanakkor gyakori, hogy ágazati szinten az erdőgazdaság mellett a halászatot, halgazdálkodást is a mezőgazdasághoz sorolják, az állami ágazati irányításnak megfelelően. A TEÁOR osztályozásra lásd az 1. sz. mellékletet. A különböző célú statisztikai számbavételeknél gyakran agrárágazatként együtt kezelik a mezőgazdaságot az általa termelt alapanyagokat feldolgozó élelmiszeriparral. Ennél is tágabb fogalom az u.n. agrobiznisz, amibe beleértik a mezőgazdasághoz kapcsolódó beszállítói, értékesítési tevékenységeket is. Mivel a program ezeket önálló ágazatokként nevesíti, a logikus az lenne, hogy a továbbiakban csak a szorosan vett mezőgazdasággal és az erdőgazdálkodással foglalkozzunk. Ezt azonban nem lehet mindig következetesen végigvinni, mivel a mezőgazdasági tevékenység sok esetben kapcsolódik más tevékenységekhez. Az ágazatba sorolt gazdálkodó szervezetek jelentős része nem csak mezőgazdasági alapanyag termeléssel foglalkozik, hanem pl. elsődleges élelmiszer feldolgozással, gépjavítással, szolgáltatásokkal, vendéglátással, stb. is. Már jelenleg is tapasztalható a mezőgazdaság u.n. multifunkciós tevékenységként való felfogásának következtében az ágazatba sorolt vállalkozások illetve egyéni termelők tevékenységi körének kibővülése, pl. a falusi turizmusba való bekapcsolódással. Várható, hogy a jövőben a tevékenység jövedelemmel is elismert részévé válik, pl. a természeti környezet védelme.
3 A mezőgazdasági termelést folytatók jelentős (az u.n. őstermelői körben a túlnyomó) részének más tevékenységből is van jövedelme, ami mellett a mezőgazdaságból származó bevétel sok esetben csak kiegészítő jellegű. Ez igen megnehezíti az ágazat foglalkoztatottsági, szociális, jövedelmi stb. viszonyainak a reális felmérését és értékelését. 2. A mezőgazdaság súlya a nemzetgazdaságban A mezőgazdaság néhány évtizeddel korábban a nemzetgazdaság meghatározó ágazata volt. A súlya, részaránya a nemzetgazdaságban a múlt század közepétől kezdve csökkent. A csökkenés minden mutatót tekintve egyre erősödő. A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből 2000-ben 4,2 %, de az erdő- és halgazdálkodással együtt is csak 6 %. Ez a folyamat mindenütt végbement a fejlett ipari országokban illetve jellemző az u.n. átmeneti gazdaságokra. Míg azonban az előző csoportban ez egy hosszú, történelminek minősíthető időtávon belül ment végbe, a közép-kelet európai országokban (Románia és Bulgária kivételével) a folyamat rendkívül gyorsan ment végbe, a mezőgazdaság mint ágazat nem egyszerűen visszavonult, hanem összeomlott. Ennek rendkívül súlyos szociális következményei vannak, mivel az általában is stagnáló, sőt visszaeső gazdaság nem tudja felszívni a korábban az ágazatban foglalkoztatott munkaerőt. A tömegessé váló vidéki munkanélküliségen amit a városi iparból visszavándorlók is fokoztak nem tudott segíteni a mezőgazdaság legfontosabb termelő eszközének, a termőföldnek a teljes körű privatizációja. Mivel a mezőgazdasági termelés összeomlásának elsődleges oka a felvevő piacok (úgy a belföldi, mint a külföldi) beszűkülése volt, illúziónak bizonyult az egyénileg, családi méretekben önfoglalkoztatóként való termelésből való jövedelemszerzés. A mezőgazdaság ilyen rövid időn beül való visszaeséséhez hozzájárult, hogy az ágazat viselte a rendszerváltás, majd a stabilizálás terheinek zömét. A 90-es évtizedben a mezőgazdaságot legalább ezer milliárd forintnyi veszteség érte az agrárolló nyílásával, a tulajdoni szerkezet törvényekkel előírt átalakításával (kárpótlási törvény, szövetkezeti átalakítási törvény, stb.). A sokszor emlegetett költségvetési támogatás ellenére a mezőgazdaság mindmáig nettó költségvetési befizető. Mivel a befizetések és támogatások különbözetét a foglalkoztató gazdaságok viselik, az ágazat helyzete közvetlenül kihat a foglalkoztatási, jövedelemszerzési helyzetre. A mezőgazdasági termelők jövedelemszintje folyamatosan az országos átlag hetven százaléka körül alakul. Jellemző, hogy a minimálbér 2001. évi felemelése az ágazatban foglalkoztatottak 44 százalékát, a 2002. évi emelése 55 százalékát érintette.
3. A mezőgazdaság üzemi, vállalkozói struktúrája 4 Az agrárágazatra rendkívül vegyes és a rendszerváltozás óta folyamatosan átalakuló struktúra a jellemző. A nyolcvanas évek végén az u.n. nagyüzemek (állami gazdaságok, szövetkezetek) művelték a termőföld kb. 95 százalékát, míg a maradék területeken kistermelők (több mint félmilliónyi háztáji és kisegítő gazdaság és néhány ezerre tehető egyéni termelő) gazdálkodtak, általában nagyüzemi integráció keretében. A rendszerváltozás után, a termőföld használatát érintő törvények (kárpótlási törvény, földkiadásról szóló törvény és a szövetkezeti átalakulási törvény) végrehajtása nyomán a struktúra teljesen átalakult. A földtulajdona révén több mint kétmillió ember érintett a mezőgazdaságban, ezek több mint fele közvetlenül is végez mezőgazdasági tevékenységet. Ugyanakkor a gazdasági társaságok és szövetkezetek földhasználati aránya radikálisan ötven százalék alá esett vissza. A tevékenységük szűkülésének következménye az általuk foglalkoztatottak számának csökkenése. A struktúra alakulásában a privatizációnak nem volt jelentős szerepe. A korábbi 130 állami gazdaságból ugyan ma már csak 15 van állami tulajdonban, de a privatizált társaságokra is jellemző a tevékenység leépülése, az üzemek feldarabolása és így nincs meghatározó szerepük az ágazatban. A privatizációban eltérően az élelmiszer importtól nem volt jelentős szerepe a külföldi tőkének. Úgy termelési, mind foglalkoztatási szempontból az ágazat gerincét a szövetkezetek illetve ezekből alakult (vagy általuk alakított) társaságok jelentik, bár ezek súlya, részesedése is visszaesett úgy a tevékenységben, mint a foglalkoztatásban. 4. Foglalkoztatás a mezőgazdaságban Az ágazat sajátosságai és problémái a foglalkoztatásban is tükröződnek. A mezőgazdasági foglalkoztatás fejlesztési számbavételének nehézségeit jól tükrözi a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek az agrárgazdaság 2000. évi helyzetéről az Országgyűlés részére készített jelentéséből vett idézet:
5 A magyar agrárfoglalkoztatottak számáról még a szakirodalomban is különböző adatok jelennek meg. A KSH munkaerő felmérése szerint 2000-ben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az erdőgazdálkodással együtt 251,7 ezer fő volt, az 1999. évinél 6,9 %-kal kevesebb. Ez a számbavétel azonban teljesen figyelmen kívül hagyja azt a mintegy egymilliónyi őstermelőt, akiknek több mint 10 %-a adót is fizet e tevékenysége után. Vannak azonban olyan közelítések is ilyen például a Magyar Agrárkamara álláspontja -, amelyek szerint a KSH által közölt létszámból kell kiindulni, s ezt kell módosítani az adóbevallást készítő SZJA-t fizető őstermelőkkel, valamint a 250 ezer és 1,5 millió Ft közötti árbevételről és ehhez kapcsolódóan legalább 20 %-nyi igazolt költségről nyilatkozókkal. Ezzel a módszerrel számítva az agrárfoglalkoztatottak száma 410 és 420 ezer közé tehető. A rendszerváltást követően a mezőgazdaság vált a legnagyobb munkaerő kibocsátó ágazattá. Az 1990-98 között a foglalkoztatottak száma összesen 1,4 millióval (27,2 %) csökkent, amiből az agrárágazat 650 ezer fővel (67,4 %) részesedett. A csökkenés azóta is folytatódik: évente mintegy 10 %-ra tehető. Az agrárágazat (erdőgazdasággal együtt) részesedése a foglalkoztatásban 2000-ben 7,8 %, ezen belül a mezőgazdaság 6,5 %. A csökkenés értékelésében figyelembe kell venni, hogy az induló helyzetben (1990-ben) az ágazatba sorolt számos gazdálkodó szervezetnek voltak nem mezőgazdasági tevékenységei, (az u.n. kiegészítő tevékenység) ahol jelentős volt az alkalmazottak száma. A rendszerváltás után ezeken a területeken volt a leggyorsabb és széleskörű visszaesés ez is magyarázza, hogy a létszámcsökkenés túlnyomó része, kilenc-tizede az évtized első felében következett be. Az, hogy a létszámcsökkenés ha nem is ilyen ütemben folyamatos, az ágazat folyamatosan romló helyzetének a következménye. Annak ellenére, hogy a foglalkoztatottak száma a korábbinak harmadára csökkent, a mezőgazdasági foglalkoztatásnak a számszerű arányoknál nagyobb szerepe van a vidéki térségekben. Számos kistérségben egyedül a mezőgazdasági vállalkozások jelentik a munkalehetőséget. Ennek fontosságát tapasztalni lehet azokban a térségekben, ahol megszűnt a korábbi legnagyobb munkáltató, a szövetkezet. A korábbi munkáltató szervezetek helyébe gyakorlatilag nagyon ritka esetben lép be más mezőgazdasági termelést folytató vállalkozás illetve az új, magántulajdonosi vállalkozások igen kevés munkaerőt vesznek igénybe. Az ágazat vállalkozási szerkezetének átalakulásával megváltozott (és változik) a foglalkoztatási struktúra is. Korábban a munkavállalók zömét a nagyüzemek, szövetkezetek és az állami gazdaságok foglalkoztatták (szövetkezeteknél a nagyrészük megállapodás alapján munkát végző tagként), rendezett jogszabályi háttérrel és szociális partnerséggel. Ez utóbbinak sajátossága a szövetkezeteknél a szakszervezetek és ezzel a kollektív megállapodások hiánya volt, ami mindmáig jellemző az ágazat többségére.
6 A nagyüzemek leépülésével, sőt megszűnésével átalakult ez a foglalkoztatási helyzet. Ma a mezőgazdasági vállalkozások többsége a kis- és középüzemi kategóriába tartozik. A foglalkoztatásban a kis létszámú vállalkozások a meghatározóak. A jogi személyiségű vállalkozások háromnegyed része tíz főnél kevesebb alkalmazottal működik. Még kisebb az alkalmazottak száma az egyéni vállalkozásoknál. Ez az elaprózódottság értelemszerűen csökkenti a munkaerő piac szervezettségét, a jogszabályok és a munkavállalói érdekek érvényesülésének esélyét. A mezőgazdaság sajátossága az idénymunka és a rész munkaidős foglalkoztatás, ami szintén nehezíti az áttekinthetőséget. Ezen túl az egyik legsúlyosabb és a foglalkoztatási viszonyokat mélyen érintő jelenség az illegális fekete munkavégzés gyakorisága. Az ágazati szintű rendezésre törekvések során ezekkel a jelenségekkel, sajátosságokkal számolnunk kell. 5. Az EU csatlakozás várható hatása az ágazatra Az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalások egyik legkritikusabb témája a magyar mezőgazdaság beillesztése az Unióba. Az Unióban a mezőgazdaság a legszabályozottabb terület. A Közös Mezőgazdasági Politika (angol rövidítéssel: CAP) a termelési kvótáktól a paraszti jövedelemig aprólékos szabályozást tartalmaz. A mezőgazdaságra fordítja az Unió a közösségi források több mint felét. Magyarország a csatlakozási kérelem beadását illetve a tárgyalások megkezdését követően az Unió által elvárt jogharmonizáció keretében átvette az uniós szabályok jelentős részét és megkezdte a CAP alkalmazásához szükséges intézmények kiépítését. A kormányzat és az ágazatban működő érdekképviseletek jelentős energiát fordítottak a csatlakozásra való felkészítésre, a CAP működésének, előírásainak megismertetésére. Ennek ellenére az ágazat szereplői többségéhez csak az információk töredéke jutott el és túlnyomó többségük még hozzávetőlegesen sincs tisztában a csatlakozást követő változásokkal. Emiatt ha csak nem történik számottevő változás az eddigi gyakorlatban a termelők többsége megrázkódtatásként fogja megélni a közös szabályozás teljes hatályosulását. Az ágazat egészére is vegyes hatással lehet a csatlakozás. Minden bizonnyal átalakul a jelenlegi gazdálkodási struktúra: a követelmények, a szigorúbb szabályozás betartása következtében jelentős számban lesznek, akik kiszorulnak a termelésből. Ugyanakkor a gazdálkodást folytatni tudók jövedelmi helyzete a tárgyalások sikerétől függő mértékben ugyan biztosan javulni fog. Az ágazat egészének előnyt jelent a közösségi szabályozás stabilitása, kiszámíthatósága. Amennyiben a jelenlegi átstrukturálódási folyamatok amelyeket több, a közelmúltban elfogadott jogszabály erősíteni és gyorsítani akar tovább haladnak, a csatlakozás idejére lényegesen megváltozhat az ágazat
7 jelenlegi szervezeti rendszere és ezzel a szereplőinek helyzete beleértve a foglalkoztatást is. A szociális partnerség jelenleg is gyenge szervezettsége várhatóan tovább csökken, úgy a munkaadói, mint a munkavállalói oldalon. Ennek nyomán az is bekövetkezhet, hogy a mezőgazdaság szereplőinek képviseleti szervezetei kiszorulnak az érdekegyeztetés rendszeréből vagy sajátos, más szervezeti és működési megoldásokat kell kialakítaniuk. Ezt a tendenciát ellensúlyozhatják az EU elvárások a szociális partnerséget illetően. Mivel a csatlakozásig várhatóan már nincs túl sok idő, a párbeszéd intézményeit erősíteni illetve kiépítésüket ösztönözni kell, szükség esetén jogszabályi háttérrel és állami közreműködéssel is. II. A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZEREPLŐI AZ ÁGAZATBAN 1. Munkaadói és munkáltatói szervezetek A viszonylat összetett, sőt bonyolult vállalkozási viszonyokkal ellentétben a szociális párbeszédben számításba jöhető partnerek szervezettsége könnyen áttekinthető. Ez nem ellentmondásos, hanem a szervezettség alacsony szintjének a következménye. Az ágazatban két reprezentatív munkaadói szervezet és egy szakszervezet működik. A munkaadói szervezetek: - Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ); - Agrár Munkaadói Szövetség. Ágazati szakszervezet: Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ), az MSZOSZ konfederáció tagja.
8 A tágabb, az erdőgazdálkodást is felölelő ágazati értelmezés alapján két további szervezet említhető. Munkaadói feladatokat (is) felvállal a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ), amely, a nevéből is kitűnően elsősorban szakmai érdekképviseleti szerv. Munkaadói minőségében tagja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének. Szakszervezeti partnere az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete (az ÉSZT szakszervezeti konföderáció tagja). Az ágazat munkaadói és munkáltatói szervezettségének alacsony szintje részben történelmi előzményekre vezethető vissza, részben az ágazat jelenlegi átalakulási folyamatának a következménye. Az előző rendszerben a hagyományos munkáltatói-szakszervezeti szerep gyakorlatilag csak az állami gazdaságokban (és az erdőgazdaságokban) illetve más, állami tulajdonú intézményekben érvényesült. A munkaerő zömét a szövetkezetek foglalkoztatták, amelyekben néhány kivételtől eltekintve nem működött szakszervezet. A szövetkezetben a munkavállalók jogait, kötelezettségeit a közgyűlések által elfogadott gyakorlatilag a kollektív szerződés szerepét betöltő munkaügyi szabályzatok előírásai szabályozták. Az akkori felfogás szerint a tagok egyidejűleg voltak a szövetkezet tulajdonosai és ezen keresztül munkaadói és munkavállalói. A munkavégzés nem alkalmazottként, hanem munkamegállapodás alapján történt. Mivel a tagok határozták meg a munkavégzés feltételeit és ezek betartásának ellenőrzése a jogok érvényesítése a szövetkezeti önkormányzati szervek feladata és jogosultsága volt. A szövetkezetek jelentős számban foglalkoztattak alkalmazottakat is, elsősorban az u.n. kiegészítő tevékenységekben (építés, szállítás, bányászat, stb.) illetve melléküzemágakban. A szakszervezeti szervezettség azonban ezekben sem érvényesül, jórészt azért, mert ezekben igen nagymértékű volt a fluktuáció. A szövetkezet székhelyén dolgozó alkalmazottakat többnyire a tagokkal azonosan kezelték, képviseletet kaptak a testületi szervekben, így nem is volt igényük külön érdekképviseleti szervezetre. Egyébként a jogszabályok sem ösztönözték, sőt korlátozták a szakszervezeti szervezkedést a szövetkezetekben. A mezőgazdasági szövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény végrehajtására kiadott 7/1977.(III.12.) Mt. számú rendelet 52. szerint szakszervezeti alapszervek azokban a termelőszövetkezetekben és társulásokban hozhatók létre, ahol az alkalmazotti jogviszonyban folyamatosan foglalkoztatott dolgozók száma a 25 főt eléri vagy meghaladja Bár az 1992. évi II. törvény az u.n. átmeneti törvény alapján a szövetkezet és tagja között a korábbi jogszabályok alapján kötött munkamegállapodás a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény meghatározása szerint
9 munkaviszony jellegű munkaviszonnyá alakultak át. A munkaviszony jellegű jogviszonyra a Munka Törvénykönyvét, illetve az egyéb munkajogi szabályokat kell alkalmazni. Bár ezzel jogilag megszűntek a szövetkezeti munkavégzés sajátosságai és intézményei, gyakorlatilag nem erősödött a szakszervezeti szervezettség: a tagok jogaikat továbbra is a szövetkezeti fórumokon vagy azon kívül, a bíróságokon érvényesítik. Hasonló volt a helyzet az érdekképviselet terén is. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa egyidejűleg képviselte a szövetkezetek, mint vállalkozások (és így mint foglalkoztatók) valamint a termelőszövetkezeti tagok és alkalmazottak érdekeit. Ennek a kettősségnek a tükrözője, hogy a TOT gyakorlatilag kötelező munkaügyi szabályzat-mintát adott ki a szövetkezetek részére, amelyben egyszerre szabályozta a munkaadói és munkavállalói jogokat és kötelezettségeket. Ezek a szabályzat minták bizonyos értelemben betöltötték az ágazati szintű kollektív megállapodások szerepét, ami az új szövetkezeti törvény hatályba lépésével megszűnt. Így jelenleg sem üzemi szinten (a szövetkezetekben, a belőlük alakult társaságokban) nincs, vagy csak elvétve van kollektív szerződés, sem ágazati szinten olyan eszköz, ami legalább iránymutatást adna és befolyásolná az egyedi munkaszerződések tartalmát. 2. Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) jogelődje, az 1967-ben alakult Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. Az 1989-ben megalakult MOSZ kinyilvánította nyitottságát a szövetkezetek mellett a gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni mezőgazdasági termelők érdekképviseletének vállalására is. Jogilag a MOSZ alapítói az u.n. területi szövetségek (jelenlegi 20 ilyen szövetség) és az ágazati szövetségek (jelenleg öt szövetség). A területi szövetségek tagjai (szövetkezetek, gazdasági társaságok, vállalkozók, egyéni termelők, akiket összefoglalóan tagszervezetnek neveznek), a területi és ágazati szövetségek és az országos szövetség együtt alkotják a szövetségi rendszert. (Az országos szövetség tagként csak a társas vállalkozásokat tartja nyilván, az egyéni vállalkozások és termelők csak a szövetségeknél vannak nyilvántartva.) A tagszervezetek a területi szövetségbe való belépéssel kötelezettséget vállalnak a MOSZ alapszabályában foglalt célok és elvek elfogadására és az országos
10 szövetség működését biztosító fenntartási hozzájárulás megfizetésére. A MOSZ kizárólag tagszervezetei hozzájárulásából gazdálkodik, költségvetési támogatást soha nem kért és nem kapott. A MOSZ alapszabálya szerint gazdasági és munkaadói érdekképviseleti szövetség. Megalakulása óta tagja volt az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, majd az érdekegyeztetés szervezeti átalakítása óta az Országos Munkaügyi Tanácsnak, a Gazdasági Tanácsnak, az Európai Integrációs Tanácsnak és az ILO Nemzeti Tanácsnak. A MOSZ-nak 2002 elején 891 nyilvántartott tagszervezete volt. Ezek a szervezetek adják a mezőgazdasági árutermelés kb. ötven százalékát, foglalkoztatják az ágazat munkavállalói közel felét, mintegy 130 ezer főt. A MOSZ képviseli a szövetkezetek kb. 300 ezer tagjának illetve a tag társaságok további kb. 100 ezer tulajdonosának vállalkozói, tulajdonosi (jelentős részüknél egyidejűleg a földtulajdonosi) érdekeit. A MOSZ a Magyar Munkaadók Nemzetközi Együttműködési Szervezete (CEHIC) alapító tagja. Ezen keresztül kapcsolódik a Munkaadók Nemzetközi Szövetségéhez (IOE), az Európai Munkaadói Szövetséghez (UNICE). A MOSZ képviselői rendszeresen részt vesznek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves közgyűlésének munkájában. A MOSZ részt vesz az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése keretében az EU Gazdasági és Szociális Tanácsa és az Országos Munkaügyi Tanács Vegyesbizottsága munkájában. Mivel tagszervezeteinek jelentős része közel hétszáz szövetkezet, a MOSZ részt vesz a szövetkezeti mozgalom szervezetei munkájában. Alapító tagja az Országos Szövetkezeti Tanácsnak. Tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének (SZNSZ) illetve az SZNSZ Mezőgazdasági Szervezetének (ICAO), továbbá a Nemzetközi Raiffeisen Szövetségnek (IRU). A mezőgazdasági termelők érdekképviseleti szervezeteként tagja a Mezőgazdasági Termelők Nemzetközi Szövetségének (IFAP), valamint az Európai Mezőgazdasági Szövetségnek (CEA). A Phare program támogatásával egyre szorosabb munkakapcsolatokat épít ki az Európai Unió mezőgazdasági termelőit, vállalkozóit képviselő COPA-val illetve a mezőgazdasági szövetkezetek uniós szövetségével, a COGECA-val.
11 3. Az ágazati érdekegyeztetés fórumai és résztvevői A rendszerváltás után számos, a mezőgazdasági termelők érdekei képviseletére vállalkozó szervezet alakult. Ezek többsége időközben eltűnt illetve helyi jelentőségű. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős részlege így is közel harminc, magát országos működési területűnek deklaráló szervezetet tart nyilván, amelyek többsége azonban nem végez érdemi tevékenységet. A termelői érdekképviselet koordinálására nyolc szervezet részvételével 1991-ben megalakult az Agrárkoordinációs Fórum (AKF), mint a szövetségek konzultatív testülete. A Fórumnak nincs állandó szervezete, elnökségét és a titkársági feladatokat a tagszervezetek rotációban látják el. Mivel a mezőgazdasági ágazatban az önfoglalkoztatás jelentős aránya miatt a munkaadói és munkavállalói érdekek gyakran találkoznak, ezek teljes körű képviseletének biztosítása érdekében a tagok meghívására 1997-ben a MEDOSZ szakszervezeti szövetség is csatlakozott az Agrárkoordinációs Fórumhoz. (Az AKF jelenlegi tagösszetételét a 2. sz. melléklet tartalmazza.) Az 1994-98 közötti kormányzati ciklusban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kísérletet tett (évekig tartó erőfeszítéssel) az ágazati szintű érdekegyeztetés szervezeti kialakítására a Földművelésügyi Érdekegyeztető Tanács (FÉT) létrehozásával. A Tanács négy oldala (kormányzati, munkavállalói, gazdasági és hivatásrendi) közül az AKF alkotta a gazdasági érdekképviseleti oldalt. Az AKF kezdeményezte külön ágazati fórum, a Termelői Érdekegyeztető Tanács megalakítását, de sikertelenül. A FÉT 1998 óta bár formálisan nem került sor a megszüntetésére nem működik. Az 1998. évi kormányváltás után az AKF tevékenysége a tagszervezetek politikai kötődéseiből eredő megosztottsága miatt egyre nehezebbé vált. Ez a megosztottság nyílttá vált, amikor 2000-ben az AKF két tagszervezete a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek Országos Szövetsége, valamint a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége hét másik szervezettel együtt egy másik, magát szintén ágazati szintű érdekegyeztető fórumnak deklaráló tömörülést alakított, Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT) néven. (A MAÉT tagszervezetei felsorolását a 3. sz. melléklet tartalmazza.) Az ágazat érdekegyeztetési mechanizmusának fontos szervezete a Magyar Agrárkamara (MAK), amely a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján, köztestületként működik. Az ágazati érdekképviseleti szervezetek meghatározó súllyal vesznek részt a kamara irányító testületeiben, így a kamara az érdekképviseletek jelenlegi megosztottsága
12 mellett egyfajta találkozási telepe az eltérő érdekeket képviselő szervezeteknek. A MAK működési lehetőségeit, tevékenységét jelentősen beszűkítette a kamarákról 1999-ben hozott törvény, amely önkéntessé tette a kamarai tagságot. A kamarák köztestületi jellegének miben léte még nem épült be a köztudatba, így igen sokszor érdekképviseleti szerepet várnak el tőle illetve a kamara is hajlik ennek vállalására. (Ennek egyik jele, hogy a MAK-ot is bevonták a termelői érdekképviseletek uniós csatlakozásra való felkészítését célzó, Phare forrásból finanszírozott COPA- COGECA programba.) Az ágazat sajátos szerződéséből adódóan az érdekképviseletek, kamarák és más szerveződések sem kategorizálhatóak egyértelműen: tagságuk, tevékenységük sokszor átfedi egymást. Ebből adódóan vannak ütközések, de a jellemzőbb a különböző fórumokon való szükségszerű együttműködés. A fontosabb gazdasági érdekképviseletek együtt vesznek részt az ágazati minisztérium egyeztetésein és szakmai fórumain (mint pl. az Agrárpiaci Rendtartási Bizottság) amelyek döntések alapvetően befolyásolják a vállalkozások gazdasági tevékenységét és ezen keresztül a munkaerőpiaci, foglalkoztatási viszonyokat. Részben a történelmi előzményekre, részben a még mindig változó ágazati struktúrára vezethető vissza, hogy az ágazatot az Országos Munkaügyi Tanácsban képviselő két szövetség tagsága gyakorlatilag csak társas vállalkozásokból és intézményekből tevődik össze. Az ágazatban alkalmazottakat foglalkoztató egyéni vállalkozások többsége nem tartozik semmilyen szervezethez, bár számos szervezet egymással párhuzamosan ezeket is az érdekképviseleti körébe tartozónak deklarálja. Élő tagi kapcsolat hiányában ténylegesen nem rendelkeznek információkkal ezek működéséről, foglalkoztatási helyzetről, problémáiról. Ugyanígy nincs tényszerű információ az ilyen vállalkozásoknál dolgozó alkalmazottak foglalkoztatási körülményeiről, problémáiról és gyakorlatilag ezeknek sincs képviseletük. Összességében különösen, ha figyelembe vesszük az ágazatban az átlagosnál gyakoribb illegális foglalkoztatást, az alkalmi és idénymunka gyakoriságát jelentős számú munkáltató és munkavállaló marad teljesen kívül az érdekegyeztetés rendszerén, amit az ágazati párbeszéd intézményi kiépítésében célszerű lesz figyelembe venni.
13 III. A KOLLEKTÍV ALKU LEHETŐSÉGEI AZ ÁGAZATBAN 1. Helyi szintű munkaügyi kapcsolatok Az ágazat vállalkozási struktúrája, alacsony szintű szervezettsége és nem utolsó sorban a hagyományai, megszokásai miatt igen kicsi esélye van az üzemi szintű kollektív szerződések kötésének. A foglalkoztatók zömét kitevő szövetkezeteknél a már vázolt történelmi előzményekre visszavezethetően hiányzik a munkavállalói szervezettség, de az igény is a kollektív alkura. A szövetkezeti önkormányzat intézményei, eszközei még ma is elegendő biztosítéknak látszanak a munkavállalók számára ahhoz, hogy érdekeiket érvényesíteni tudják a gazdasági, munkáltatói döntésekben. Munkaadói oldalon, a vezetésben is megőrződött a szövetkezeti tagi egyenjogúság tudata, ami egyfajta sajátos jogilag és intézményileg nem konkretizált participációs lehetőséget biztosít a munkavállalóknak. Ez a beleszólás természetesen igen különböző mértékben érvényesül, sokszor a vezetés paternalista stílusával párhuzamosan. Hasonló, mintegy szokásjogi alapra épül a vezetés (a munkaadók) és a munkavállalók viszonya a munkajogi szabályok mellett a szövetkezetekből átalakult gazdasági társaságokban is. A szövetkezeti hagyományok, megszokások mellett amelyek a generációváltással, a tulajdoni viszonyok változásával érzékelhetően gyengülnek hosszabb távon is hat a munkaadói és munkavállalói viszonyra (különösen a kis településeken) a vidéki társadalom viszonylagos zártsága, az egymásra utaltság és beidegződött szokások tiszteletben tartása. Ezek a közösségi normák jogi biztosítékok, formalizálás (kollektív szerződés) nélkül is képesek biztosítani a munkabékét, a munkáltatói és munkavállalói együttműködést. Ugyanakkor ez a helyzet ami a felek együttműködésére, az íratlan normák tiszteletben tartására épül drámaian és alapvetően megváltozhat, ha bármely fél felrúgja a játékszabályokat. Példák bizonyítják, hogy amikor az adott közösségen kívülálló tulajdonos veszi át a vezetést, a munkavállalók végletesen kiszolgáltatottá, védtelenné válhatnak.
14 Sem a hagyományaik, sem a megváltozott helyzetük, a vidéki szűkös munkaalkalmak és jövedelemszerződési lehetőségek miatt fokozott kiszolgáltatottságuk nem teszi lehetővé, hogy gyorsan és eredményesen megszervezzék az érdekeik védelmét. Hasonló jelenségek tapasztalhatóak a volt állami gazdaságokból alakított és privatizált (sok esetben külföldi tulajdonba került) társaságoknál. Ezekben ugyan volt és sok helyen ha jelentősen leépülve is van szakszervezet, de ennek az érdekvédelmi ereje részben a támogatottság hiánya, részben szintén a kiszolgáltatottság miatt általában nem elegendő. A kollektív szerződésekkel lefedett munkavállalók aránya a mezőgazdaságban egy 1998. évi számítás szerint összesen 18 %. Ez meglehetősen magasnak látszik a kollektív szerződések általános hiányáról mondottakhoz képest. De érthetővé válik, ha összevetjük az állami szektorban foglalkoztatottak arányával, ami 17,4 % volt, vagyis kollektív szerződések e szerint csak ebben a szektorban voltak. Ezt erősíti a vállalati létszámkategóriákkal való összevetés. Az 5-50 fő közötti kategóriában egyáltalán nem volt kollektív szerződés, az 51-300 közötti kategóriában mindössze a foglalkoztatottak 4 százalékát védte ilyen szerződés. A lefedettség aránya csak e felett nő. Mivel a mezőgazdaságban a kis- és középüzemi méret a jellemző, a nagyobb lefedettséget biztosító vállalkozások száma és ezzel az érintett munkavállalók száma - nem számottevő az összeshez képest. 2. Ágazati szintű kapcsolatok Ezen a helyzeten csak az ágazati szintű kollektív megállapodásoknak a létrehozása és a Munka Törvénykönyve alapján történő kiterjesztése javíthatna valamit. A mezőgazdaságban a vidéki társadalom viszonylagos konzervativizmusa, tekintélytisztelete következtében hagyománya van a felülről jövő iránymutatások elfogadásának, akkor is, ha annak nincs jogilag kötelező ereje. A mezőgazdasági ágazatban az ágazati szintű megállapodásnak akadálya az alacsony szintű szervezettség. Ez különösen áll a munkaadói oldalra. A foglalkoztató vállalkozások érdekképviseleti tagságáról ugyan nincs megbízható adat, de valószínű, hogy ez nem haladja meg az ötven százalékot (a foglalkoztatottak arányában). Az ágazati kollektív tárgyaláshoz és megállapodáshoz ugyan mindkét oldalon van kellő a Munka Törvénykönyve előírásainak megfelelő reprezentativitású szervezet: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) és a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ).
15 Az azonban, hogy a mai szervezettségi szint mellett célszerű-e és van-e szándékuk kollektív tárgyalásra, legalábbis kétséges. A szervezetek szándékától függetlenül igen valószínű, hogy a tagszervezeti munkaadói szövetségek nem adnák meg a szükséges felhatalmazást az aláírásra. A Munka Törvénykönyvének az ágazati kollektív szerződésekre, azok megtörténte feltételeire, hatályára vonatkozó szabályozása nem egyértelmű. A kollektív szerződés címet viselő fejezetben összemosódnak a vállalati szintű, az ágazati szintű szerződésekre és a szerződés hatálya kiterjesztésére vonatkozó szabályok. A munkáltatói érdekképviseletnek az ágazati szerződés megkötésére az MT 34. (1) bekezdéséből csak értelmezéssel vezethető le. A rendelkezés első mondata felhatalmazza a gazdasági minisztert a kollektív szerződés hatályának az ágazatra (álágazatra) való kiterjesztésére, de ennek feltétele, hogy a szerződést az ágazat reprezentatív szervezetei kötötték. A rendelkezés értelmezése szerint tehát ágazati szintű szerződést köthetnek az ágazat reprezentatív szervezetei, de ez nem minősül ágazati hatályú szerződésnek, csak a miniszteri kiterjesztéssel válik azzá. Az MT 36. (1) bekezdése b.) pontja szerint az így megkötött szerződés hatálya kiterjed azokra a munkáltatókra, amelyek a szerződés megkötése idején szereződést kötő munkáltatói érdekképviseleti szervezetnek a tagjai vagy később csatlakoznak a munkáltatói érdekképviseleti szervezethez. Ugyanakkor ez a hatály nem automatikus, mert a (3) bekezdés szerint a kollektív szereződésben meg kell határozni, hogy annak hatálya az (1) bekezdés b.) pontjában említett munkáltatók mely körére terjed ki. A két rendelkezés összevetéséből az a következtetés (is) levonható, hogy a szerződés a munkáltatói érdekképviseletnek csak azokra a tagjaira terjed ki, amelyek annak megkötésére esetileg vagy a szövetség alapszabályában hozzájárultak. Ilyen felhatalmazást az ágazat munkáltatói érdekképviseleti szövetségei alapszabálya nem tartalmaz és nem is valószínű, hogy erre sor kerülne. 2. Az ágazati párbeszéd továbbfejlesztésének lehetőségei és kérdései Az ágazat intézményi struktúrájának kiépületlensége, a szervezettség alacsony szintje nem zárja ki sőt szükségessé teszi a munkaügyi kapcsolatok rendezettségére való törekvést, az ebben való együttműködést. Erre az ágazat reprezentatív érdekképviseleti szervezetei mindkét oldalon alkalmasak és készek is. A MOSZ és a MEDOSZ között eddig is rendszeres volt a kapcsolattartás és számos kérdésben nem csak egyetértés alakult ki, de közös fellépésre is sor került. Ugyancsak szoros együttműködés van a MOSZ és az AMSZ között. Ezek a szövetségek a jövőben is bizonyára készek részt venni az ágazati szintű párbeszédben. A gondot az ágazat szervezetlen része, az egyéni vállalkozók és önfoglalkoztatók tömege jelenti. Az egyéni vállalkozók, de az egyéni termelők egy része is jelentős számú munkaerőt alkalmaz idénymunkára, alkalmi munkára.
16 Ezek bevonása a munkaügyi kapcsolatok rendezésébe jelenleg nem látszik lehetségesnek, sőt az esetek jó részében a foglalkoztatás legalitása és ezzel számbavétele sem biztosított. Ugyanakkor elsősorban ez a kör (továbbá a kisméretű társas vállalkozások egy jelentős része) az, amely segítségre szorulna abban, hogy a munkaügyi szabályokat betartsa és a foglalkoztatási eszközöket alkalmazni tudja. Mivel ez társadalmi érdek, meg kell teremteni a munkaügyi kapcsolatok intézményrendszerén belül a velük való foglalkozás módját, eszközeit. Mivel sem a munkaadói, sem a munkavállalói minőségben nincs képviseletük, a velük való foglalkozást átmenetileg a megfelelő intézmények kialakításáig és a szociális partnerségbe való részvételre alkalmassá válásáig állami feladatnak kell tekinteni, aminek ellátásába célszerű bevonni a jelenleg működő munkaadói és munkavállalói szervezeteket is. Mindazonáltal a mezőgazdasági ágazat sajátosságaival a viszonyok stabilizálódása után is tartósan számolni kell és figyelembe kell venni a szociális párbeszéd intézményei, módszerei kialakításában. Budapest, 2002. január 31.
17 1. sz. melléklet A GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK EGYSÉGES ÁGAZATI OSZTÁLYOZÁSI RENDSZERE A MEZŐGAZDASÁG, VADGAZDÁLKODÁS, ERDŐGAZDÁLKODÁS 01 MEZŐGAZDASÁG, VADGAZDÁLKODÁS 01.1 Növénytermelés, kertészet 01.11 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növények termelése 01.12 Zöldség, virág, kertészeti termék termelése 01.13 Gyümölcs, szőlő, fűszernövény termelése 01.2 Állattenyésztés 01.21 Szarvasmarha-tenyésztés 01.22 Juh-, kecske-, ló-, szamár-, bivaly-, öszvértenyésztés 01.23 Sertéstenyésztés 01.24 Baromfitenyésztés 01.25 Egyéb állatok tenyésztése 01.3 Vegyes gazdálkodás 01.30 Vegyes gazdálkodás 01.4 Növénytermelési, állattenyésztési szolgáltatás 01.41 Növénytermelési szolgáltatás 01.42 Állattenyésztési szolgáltatás 01.5 Vadgazdálkodás 01.50 Vadgazdálkodás 02 ERDŐGAZDÁLKODÁS 02.0 Erdőgazdálkodás 02.01 Erdőgazdálkodási termelés 02.02 Erdőgazdálkodási szolgáltatás B HALÁSZAT 05 HALÁSZAT, HALGAZDÁLKODÁS 05.0 Halászat, halgazdálkodás 05.01 Halászat 05.02 Halgazdálkodás
18 2. sz. melléklet AZ AGRÁRKOORDINÁCIÓS FÓRUM TAGSZERVEZETEI Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ). Agrárkutató Intézmények Országos Szövetsége (AIOSZ) Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége (KKOSZ) Magyar Parasztszövetség (MPSZ) Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ) Országos Gazdaszövetség (OGSZ) Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ)
19 3. sz. melléklet MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETI TANÁCS (MAÉT) TAGSZERVEZETEI Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége (KKOSZ) Magyarországi Német Gazdaszövetség (MNGSZ) AGRYA Országos Szövetség /fiatal gazdák/ (AGRYA) Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szervezetek /Szövetkezetek(HANGYA Együttműködés) Mezőgazdasági Gazdasági Társaságok Szövetsége (METÁSZ) Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) Magyar Bérkilövő és Független Vadásztársaságok Országos Szövetsége (MaBFOSZ) Magyar Kertészek Egyesülete (MKE)