ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI KAR Katonai Műszaki Doktori Iskola Alapítva: 2002 évben

1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI KAR Katonai Műszaki Doktori Iskola Alapítva: 2002 évben Hesz József tűzoltó őrnagy Az iparibaleset-elhárítás eljárás- és eszközrendszerének kutatása és fejlesztése, különös tekintettel a kőolaj-finomítókra Doktori (PhD) Értekezés Témavezető: Prof. Dr. Halász László DSc. ny. mk. ezredes Budapest, 2005.

2 1. BEVEZETÉS 1.1. A téma aktualitása Az ipari balesetek elleni védekezést történelmi szempontból az ipar kialakulásától (1600-as évek) kezdve nyomon követhetjük, ugyanakkor annak szervezett formájáról csak a múlt század elejétől beszélhetünk. A súlyos (ipari) balesetek elleni védekezés, mint fogalom, a XX. század utolsó harmadában született meg, amikor a fejlett ipari országokban egy-egy baleset a lakosságot közvetlenül, súlyosan érintette. A kőolajiparról 1859 óta beszélünk, az amerikai Drake első sikeres fúrásától kezdve. [1] A világításra, majd gépekhez kenőanyagként használt kőolaj, illetve kőolaj eredetű anyagok mennyisége nem indokolta azok jelenlegi szerepét, de a robbanómotorok megjelenése tömeges mértékben igényli a kőolaj bányászatát, szállítását, feldolgozását, tárolását és felhasználását. Jelenleg rendkívül nagy viták vannak a világ kőolajkészletével kapcsolatban, azonban az elkövetkező 50 évben az olaj jelentős szerepet fog játszani az energiaigények kielégítésében, a legpesszimistább vélemények szerint is. A növekvő népesség, a fokozott fogyasztói igények az energiafelhasználás ütemét erőteljesen növelik, ugyanakkor a korszerű technikák, az új energiaforrások fokozottabb használata, a környezetvédelmi szempontok térhódítása és egyéb fizikai, társadalmi korlátok annak csökkentése irányába hatnak. Nincsenek megbízható, megfelelő műszaki tartalommal alátámasztott becslések a világ kőolajkészletére nézve, így nagyon nehezen vagy egyáltalán nem látható tisztán a világ elkövetkező 50 évének energiafelhasználása és annak tényezői. Az bizonyos, hogy a készlet véges, de jelenleg a világon az energia egyharmada az olajból származik. A kőolajipar szorosan kapcsolódik az energiaipar (olajtüzelésű erőművek), a vegyipari alapanyag-gyártás és a közlekedés-szállítás területéhez (motor hajtó- és kenőanyag). Gyakran találkozhatunk koncentrált vegyipari területekkel, amelyen belül erőmű, finomító, vegyipari létesítmények helyezkednek el, így a szállítási és létesítési költségek csökkenthetőek, a veszélyeztetettség és a dominóhatás kockázata viszont növekszik. A kőolaj-finomítókban (Fényképmelléklet 1. számú kép) kezdetben egyszerű finomítási folyamatok mentek végbe, amelyek veszélye is egyszerűbb volt, azonban a társadalmigazdasági igények egyre több és bonyolultabb vegyipari anyagot, technológiát kívántak meg.

3 Ennek eredményeképpen a kőolaj-finomítók komplex vegyipari vállalatokká fejlődtek, ahol gáz, folyékony és szilárd halmazállapotú anyagokat dolgoznak fel, állítanak elő, vonnak ki, tárolnak. A veszélyek ezzel együtt megnőttek, a dominóhatás miatt egyre nehezebben modellezhetőek, számíthatóak. A kőolajipar létesítményei az országok legjelentősebb ipari objektumai közé tartoznak, annak védelme nem csak tűz-, környezet-, de alapvető nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet. Hazánk európai uniós csatlakozása a környezetvédelem területén hozta talán a legnagyobb változásokat, a lakosság védelme és a veszélyekről történő tájékoztatása prioritást élvez. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti veszélyek ellenőrzéséről szóló 96/82/EK Tanácsi Irányelvvel (a továbbiakban: Seveso II. EU Irányelv) kapcsolatos jogharmonizáció a katasztrófavédelmi, műszaki biztonsági szervek legmarkánsabb feladata közé tartozott, annak alkalmazása napjainkban is reflektorfényben van. Az ebből adódó feladatok nem csak a balesetmegelőzés, hanem a baleset-elhárítás területén is jelentkeznek. A 2001. szeptember 11-ei, New-York-i terrorcselekmény, és az azóta történt fenyegető támadások (madridi vonatrobbantás, a Balin történt szállodarobbantás, a londoni tömegközlekedési eszközökön végrehajtott támadás új megvilágításba helyezi a védelmi szektort, azaz új kihívásoknak kell megfelelnie az iparibaleset-elhárítási szervezeteknek is. A terrorcselekmények már nem elsősorban konkrét személyek és jelképek ellen, hanem egyre agresszívebb és szervezettebb formában a gazdasági alapok ellen is irányulnak. A kőolajipari létesítmények - kifejezetten a kőolaj-finomítók - elsőrangú célponttá vál(hat)nak, hiszen könnyen belátható, hogy egy ilyen objektum elleni sikeres támadás milyen gazdasági károkat képes okozni, illetve a lakosság biztonságérzetére milyen negatívan hathat. 1.2. A téma körülhatárolása Ma rendkívül nagy viták vannak az alapot adó kőolaj, mint fosszilis energiahordozó jövőjével kapcsolatban. Felvetődik a világ kőolajkészletének mennyiségi és minőségi kérdése, a kitermelés és a környezetbiztonsági szempontok összeütközése, a rendkívüli tengeri olajszennyezések, az olajért folytatódó háborúk, az olaj világpiaci árának kérdése. [34] Ezek mind az emberiséget, mind a szakembereket foglalkoztató problémák, azonban értekezésemben alaphelyzetnek fogom fel a kőolaj rendelkezésre állását, így a kőolaj-finomítók gazdasági, társadalmi, környezeti létjogosultságának kérdését nem vizsgálom.

4 A szakirodalomban a védelmi szektorokat a végrehajtás időszaka alapján általában három szakaszra osztják fel: megelőzés, védekezés, vizsgálat. Az elnevezések szakterületenként változhatnak (pl: a tűzvédelem területén: tűzmegelőzés, tűzoltás-műszaki mentés, tűzvizsgálat, a katasztrófavédelem területén: megelőzés, védekezés, helyreállítás-újjáépítés). E három tevékenység időben jól elhatárolható, de azok szorosan összekapcsolódó körfolyamatot alkotnak. Kutatásom során elsősorban a védekezés rendszerét kívánom feltárni. A megelőzés vonatkozásában már állnak rendelkezésre összefoglaló művek, a vizsgálat pedig részben gazdasági, részben jogi probléma, így annak taglalása nem kapcsolódik szorosan szakterületemhez. Kutatásom során az emberi kiváltó okokkal is foglalkoztam, akár a szándékos, akár a gondatlan magatartás tekintetében. Az ipari balesetek döntő többsége ember által előidézett esemény, e vonatkozásban a megelőzésnek még nagyobb szerepe van, mint a természeti katasztrófák esetén. Az ipari balesetek elhárítása területén meghatározó különbség van a vonatkozó jogszabály [50] hatálya alá tartozó és hatálya alá nem tartozó üzemekben, illetve létesítményi tűzoltóságot fenn nem tartó létesítményekben, a szervezeti rendszert, a technikai feltételeket és a jogi kereteket tekintve. A kutatásom alapján az iparibaleset-elhárítás rendszere a kőolajfinomítók tekintetében teljes vertikumában áttekinthető, magában hordozza a témakör problémáit, ugyanakkor a megoldás lehetőségeit is. A finomítókban bekövetkező balesetek elhárítása a védekezési rendszer összes elemét igénybe veszi és igényli a beavatkozó állomány és a technika magas szintű képességét. A disszertáció terjedelme miatt a kőolaj-finomítóban bekövetkező balesetek kerítésén belüli kezelésével foglalkozom, bár megjegyzendő, hogy a külső védelmi tervek aktivizálása, a lakosságvédelmi intézkedések megtétele szinte minden esetben felmerül a közvetlen tűz- és robbanásveszély, valamint a környezetszennyezés miatt. E területet önálló gondolatkörnek tekintem, annak rendezése feltétlen igényli az összefoglaló mű elkészítését. A kőolajipar alapvetően a kőolaj bányászatából, szállításából és feldolgozásából álló összefoglaló elnevezés. A bányászati és a szállítási tevékenységgel nem kívánok foglalkozni, azok külön disszertációk témája lehetnének. Kizárólag a kőolaj-finomítókban végrehajtott feldolgozást vizsgálom.

5 Megtörtént ipari baleseteken keresztül mutatom be, hogy azok kezelése milyen szervezeti, technikai alrendszerek működtetését igényli, illetve melyek azok a meghatározó pontok, ahol a beavatkozás eljárás- és eszközrendszere fejleszthető. Ki kell hangsúlyoznom, hogy az iparibaleset-elhárítás témakörében csak azon eseményekkel foglalkozom, amikor baleset bekövetkezik, azaz a mindennapi, normális üzemmenettől eltérően más eljárásra van szükség. A kőolaj-finomítók a normál, üzemszerű működésük alkalmával is bocsátanak a környezetbe káros anyagokat. A tartályok légzőszelepén keresztül gázok, gőzök a levegőbe, az olajos szennyeződések a talajba és a vizekbe kerül(het)nek, amelyeket csak részben képesek megszűrni. A vízminőségi, levegőtisztasági határértékeket olykor a napi működés során is túllépik, azonban ennek is csak egy része származik a balesetekből, más részük a kisebb üzemzavarok, egyéb környezeti, időjárási tényezők miatt kerül a környezetbe. Értekezésemben tehát a normálkibocsátással nem foglalkozom. A komplex kőolaj-finomítók a tárolt és feldolgozott anyagok mennyisége miatt felső küszöbértékű létesítménynek számítanak, azaz katasztrófavédelmi engedélyezési szempontból biztonsági jelentés készítésére kötelezettek. Ez a tény értekezésem szempontjából nem lényeges tényező, azonban figyelmen kívül sem hagyható, hiszen éppen a megelőzés kiemelt szerepe és a rendszerszemlélet miatt az eljárások rendje és a szervezeti felépítés is összetettebb. Nem emelem ki a disszertációm során a különbségeket a felső- és alsó küszöbértékű, illetve a Seveso II. EU Irányelv hatálya alá nem tartozó veszélyes létesítmények esetében, mert az elsősorban megelőzési alapú besorolás. Az 1. számú diagram [69, 9.o.] mutatja, hogy a veszélyes üzemek fele a kőolaj- és földgáziparhoz köthető. 19% 4% 2% Gyógyszeripar Élelmiszeripar 5% Kőolaj-és földgázipar Műanyagipar 16% 6% 48% Mezőgazdaság Erőmű Egyéb 1. számú diagram - a veszélyek üzemek iparágankénti megoszlása (Forrás: Szerk.: Kátai U.L.: Súlyos ipari balesetek elleni védekezés Magyarországon) Kutatásomat 2005. június 30-án zártam le.

6 1.3. Célkitűzések Kutatásom során elhárítási oldalról közelítettem meg a kőolaj-finomítók, mint kiemelt veszélyes létesítmények helyzetét és az általánostól egy-egy általam kiválasztott konkrét kérdés megoldásáig kívántam az eljárás- és eszközrendszert fejleszteni. A célkitűzéseim az alábbiak voltak: 1. Egységes rendszerbe foglalni a kőolaj-finomítók baleset-elhárítási helyzetét és a szervezési-technikai megoldások lehetőségeit; 2. Feltárni a kőolaj-finomítók potenciális veszélyforrásait, majd ezekre alapozva meghatározni a biztonságot növelő intézkedéseket; 3. Meghatározni az elsődleges beavatkozó szervezetek megalakításának és felkészítésének egyik alapelvét; 4. Rávilágítani a kőolaj-finomítókban keletkező tüzek oltásának körülményeit és meghatározni a mobil és stabil oltási módok komplex alkalmazásának feltételeit; 5. Kidolgozni az elsődleges beavatkozó szervezetek tagjai részére tartandó felkészítés tematikáját a terrorcselekmények következményei elhárítása esetén. 1.4. Kutatási módszerek Alapvető kutatási módszerül a fellelhető kapcsolódó szakirodalom feldolgozását, rendszerezését és értékelő elemzését választottam. A megtörtént események problémáiból kiindulva, szintetizáló tevékenységet folytatva, szakmailag alátámasztott eljárást ajánlok a szakembereknek, kutatóknak, amelyben saját, több mint tízéves tapasztalatom és tanulmányaim is benne foglaltatnak. A szakirodalmat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárban, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem könyvtárában, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) Ipari Baleset-megelőzési és Felügyeleti Főosztályán, a Tűzoltó Múzeumban, a Finomító-Erőmű Tűzvédelmi Egyesülésnél, mint a százhalombattai kőolaj-finomító főfoglalkozású létesítményi tűzoltóságán és a BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: BM KOK) könyvtárában tanulmányoztam át. Jelentős segítséget nyújtottak a katasztrófavédelmi, tűzvédelmi szaklapok (Florian express, Védelem, Tűzvédelem és elődei, Katasztrófavédelem), a

7 kapcsolódó védelmi lapok (Belügyi Szemle, Műszaki Katonai Közlöny, Ma és Holnap, Környezetvédelem), a külföldi folyóiratok (Fire International, Fire&Rescue, Fire). Ezen túl az interneten is jelentős szakmai anyagot tártam fel, valamint támaszkodhattam a hazai és külföldi konferenciák anyagaira. Szakmai látogatást tettem a pozsonyi, a százhalombattai, a tiszaújvárosi és a zalaegerszegi kőolaj-finomítókban, konzultációt folytattam a szakma jeles képviselőivel, a témához kapcsolódó kutatást folytató szakemberekkel. Különösen fontosnak tartottam, hogy a témát közvetetten érintő szakterületekről (környezetvédelem, építészet, biztonságpolitika, vegyészet stb.) is megfelelő mélységű információhoz jussak, amelyet részben tanulmányaimból, részben a tűzvédelmi, katasztrófavédelmi munkám és kutatásom során szereztem meg. 1.4.1. A kutatómunkámat megnehezítő körülmények A katasztrófavédelem hazai rendszere 6-ik éve létezik, amelynek működésbeli tapasztalatait teljes körűen még nem tárták fel. A jogi környezet, illetve a jogalkotás konzervativizmusa és az átpolitizált társadalmi viszonyok jelentősen megnehezítik a szakmai kérdések gyors és eseménykövető kezelését. A súlyos balesetek elleni védekezés európai rendszere is folyamatos változásokon megy keresztül (Seveso II. EU Irányelv 2003-as módosítása), az elhárítás környezetvédelmi kérdései milliárdos nagyságrendű gazdasági vonzattal járnak, így a különböző érdekek figyelembe vétele a folyamatosan változó környezetben meglehetősen nehéz. Olyan témakört kutattam, amely folyamatosan változó gazdasági, társadalmi, környezeti és védelmi erőtérben mozog, amely tényezők közös nevezője rendkívül nehezen határozható meg, térben és időben változnak. A polgári védelem (katasztrófavédelem) rendszere a kötelező sorkatonai szolgálat megszűnésével, a NATO tagságunkkal, a biztonságpolitikai változásokkal, közigazgatási reformmal összefüggésben újragondolásra szoruló terület.

8 A katasztrófavédelem rendszerében integrálásra került a védekezés időbeli lefolyását tekintve egy dinamikus (tűzoltás, mentés) és egy statikus (polgári védelem) alrendszer. Az iparibaleset-elhárításban a dinamikus baleset-elhárítási feladatokkal együtt kell működtetni egy statikus védelmi-igazgatási szakterületet, amely a végrehajtás területén okoz naponta megoldandó feladatokat. 1.4.2. A kutatómunkámat megkönnyítő körülmények Az elmúlt időszakban több kapcsolódó doktori értekezés, szakdolgozat született a témához kapcsolódóan. Ezek feldolgozása jó alapot és irányt adott a disszertációm elkészítéséhez. Széles körben konzultáltam a szakma jeles képviselőivel, akik elméletben és gyakorlatban is támogattak. A munkahelyem (BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központ) támogatott a kutatásaim elvégzésében, továbbá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Vegyi-, Katasztrófavédelmi és Védelmi Igazgatási Tanszék tudományos műhelyként való működése megfelelő szakmai hátteret biztosított. Témavezetőm kiváló rálátásával, iránymutatásával sikerült eljutnom a kutatásom disszertációba foglalásával. A korábbi tanulmányaim és munkám során számos kiváló szakemberrel konzultálhattam, külföldi tapasztalatokat gyűjthettem és eredményeimet publikálhattam, amely jelentősen hozzájárult dolgozatom elkészítéséhez. 1.5. Az értekezés felépítése Az értekezés bevezetőjében a téma aktualitásának indoklása mellett körülhatároltam a szakterület általam, önmagában egésznek és jelentősnek tartott részét. Megfogalmaztam a célkitűzéseimet és a kutatási módszereimet. Az értekezésem alapja a megtörtént eseményekből történő kiindulás, így néhány jelentős, kőolaj-finomítóban megtörtént balesetből levont következtetéssel támasztottam alá a megfogalmazott javaslatokat, ajánlásokat. A kőolaj-finomítás történeti és elhárítási áttekintésével kívántam megalapozni a jelenlegi helyzetből a jövőbe mutató irányokat.

9 A kőolaj-finomítók veszélyeinek és azok hatásainak áttekintésével ismertettem a felmerülő problémákat, amelyekre szervezési, technikai válaszokat kívánok adni értekezésemben. Ezt követően a jelenlegi eljárás- és eszközrendszer bemutatásával zárom a disszertáció első fő részét (1-2. fejezet). A második fő rész az elhárítás konkrét elemeire világít rá a tervezéstől a felkészítésen át a beavatkozások végrehajtásáig (3-5. fejezet). Véleményem szerint az elhárítási tevékenység a tervezéssel kezdődik, azt nem a megelőzés feladatának tartom. A tervezés az elhárítás tervezését jelenti. Ugyanígy a felkészítés sem megelőzési szakterület része, hanem a minél hatékonyabb beavatkozást jelenti. A fejezetek végén részkövetkeztetéseket vontam le, összefoglaltam az adott témakör lényeges elemeit, a könnyebb áttekintés és érthetőség érdekében. Az összefoglalásban röviden áttekintettem a kutatás főbb elemeit, a célkitűzések megvalósítását, ismertettem az új tudományos eredményeimet és ezek alapján javaslatokat, ajánlásokat fogalmaztam meg. A disszertációmban, az általam megfogalmazottak alátámasztására táblázatokat, ábrákat, diagramokat, fényképeket helyeztem el a szövegben és mellékletekben, a jobb érthetőség végett. A mellékletekben helyeztem el továbbá a rövidítések jegyzékét, amelyben a disszertációban szereplő mozaikszavakat foglaltam össze ábécérendben. Ezen túl néhány fontos fogalom meghatározását is leírtam. A felhasznált irodalom tartalmazza a munkám során felhasznált anyagokat, amelyek számozása a szövegben megtalálható a szögletes zárójelekben. Megjegyzem, hogy ennél nagyobb anyagot tekintettem át, amelyeket vagy nem használtam közvetlenül vagy tartalmát más hivatkozásokban is megtaláltam. A publikációs jegyzékben feltüntettem a pályafutásom, kutatásom során publikált cikkek, tanulmányok, előadások jegyzékét.

10 2. A KŐOLAJ-FINOMÍTÓKBAN BEKÖVETKEZETT BALESETEK TAPASZTA- LATAI, VALAMINT A VESZÉLYEK ÉS AZOK HATÁSA 2.1. A kőolaj és kőolaj-finomítás hazai történeti áttekintése A kőolajipar a keletkezését követően szinte azonnal kettévált: a bányászatra és a feldolgozásra. A kőolaj - a földgázzal együtt - bányászata a feltárás, kitermelés, majd az azt követő szállítási, tárolási tevékenységeket foglalta magába. A kőolaj finomítása az igények robbanásszerű kielégítése miatt rendkívül nagy szakértelmet kiváltó tevékenységgé fejlődött, amely kezdetben a desztillációs folyamatokat, majd a katalitikus kémiai átalakításokat, a petrolkémiai és egyéb vegyipari műveleteket foglalta magába. Magyarországon a kezdeti nagyreményű kutatásokat a trianoni békeszerződésben foglalt területvesztés vetette vissza, mivel a beindított mezők nagy része az országhatáron kívül maradt. Az ország jelenlegi határain belül több helyen (Eger, Dunántúl több pontján) számos vállalat végzett próbafúrásokat, ám azok kevés sikerrel jártak. Hazánkban a dél-zalai és az algyői kőolajmezők tartalmaztak jelentős olajmennyiséget. A dél-zalai kőolajat 1937-től kezdve bányászták, illetve dolgozták fel, az algyőit csak a II. Világháború után, 1965-ben tárták fel. A II. Világháborúban - köszönhetően a bécsi döntésekben foglalt visszacsatolt területeknek - olyan mennyiségű kőolajat bányásztak, amelynek eredményeképpen Magyarország importáló államból exportáló állammá vált. (1. számú táblázat [1]) Év 1937. 1938. 1939. 1940. 1941. 1942. 1943. 1944. Kőolaj import (ezer tonna) Kőolajtermelés (ezer tonna) 237,6 173,7 150,8 33,7 0 0 0 0 Nincs Nincs 144 252,9 422,2 668 841 811 adat adat 1. számú táblázat a magyar kőolajtermelés és import 1937-44. között (Forrás: Kántor I. - Bobest É. - Kocsis Z.: A komáromi kenőanyaggyártás 90 éve) A II. Világháborút követően, a hidegháború időszakában a két világrendszer közötti versengés a kőolaj világában is éreztette hatását, mégpedig jelentős mértékben. A fogyasztói társadalom

11 kialakulása, a hihetetlen fegyverkezési verseny, a vegyipar fejlődése mind a kőolajért történő versengést hozták. Az arab-izraeli háborúk és az OPEC megalakulása kőolajválságot eredményeztek. Ennek eredménye nem a fogyasztás visszafogása, hanem az új területek feltárása (Északi-tenger, északi sarkkör), az anyag- és energiatakarékos megoldások kifejlesztése, az új technológiák és alternatív energiaforrások alkalmazása lett. A kőolaj Magyarországra a Szovjetunióból érkezett a Barátság I. (1962-től) és a Barátság II.(1972-től) távvezetéken. A finomítás hazai időszámítása 1878-ban kezdődött az orsovai ásványolajgyárral, amely román kőolajat dolgozott fel. Az első nagyüzemi finomító létrehozása 1882-ben történt a nagytőke bevonásával Fiuméban (a mai nevén Rijekában), amely az Amerikából, vitorlás hajón érkező kőolajat dolgozta fel. A mai Magyarország területén 1883-ban Budapesten a Kén utcában (IX. kerület) létesült finomító, amely hat évtizedig a vezető finomító volt az országban, de a II. Világháborúban lebombázták. Megjegyzendő még, hogy a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (a továbbiakban: MOL Rt.) Csoport jelenlegi tagjának, a SLOVNAFT-nak az elődjét 1895-ben alapította a Hazai Bank Rt., Apolló Kőolajfinomító Rt. néven. Az I. Világháború időszakában az ország területén 35 kisebb-nagyobb finomító működött. [1] A trianoni békeszerződés aláírása nyomán az ország területe harmadára csökkent, így a kőolaj-finomítók jó része is a határokon kívül maradt (1921-ben mindössze 6 finomító maradt hazánkban). A kisebb finomítók tönkrementek, a nagyobbak egyesültek. A II. Világháború után 9 finomító volt az országban, amelyek összes kapacitása évi 400 ezer tonna volt. A II. Világháborút követően az államosítás a finomítókat is elérte. 1946-ban létrehozták a Magyar-Szovjet Olajipari Rt.-t (MASZOVOL), amely egyesítette a hazánkban működő Magyar Német Ásványolaj Termelő Kft. (MANÁT) és a Magyar Állam tulajdonában lévő kőolajipari létesítményeket (Magyar Olajművek Rt. - MOLAJ Rt.) 50-50 %-os magyar-szovjet vegyesvállalattá. 1948-ban a MASZOVOL-t és a MOLAJ Rt.-t összevonták MASZOLAJ néven. 1950-ben a MASZOLAJ-t kibővítették a hazánkban működő államosított tőkés vállalataival. 1954-ben megszűnt a MASZOLAJ, helyét a különböző székhelyű vállalati elemek vették át (pl: Szőnyi Kőolajipari Vállalat). Közben 1952-ben a nagylengyeli olajmező nagyviszkozitású olajának feldolgozására létrehozták a Zalai Kőolajipari Vállalatot. 1957- ben a kőolajipar ismét egységbe tömörült Kőolajipari Tröszt néven, majd 1960-tól csatlakozott a gázipar is, és létrejött az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT). [1]

12 A hidegháború időszakában a nehézipar a vegyipari (kőolajipari) termékeket minden eddiginél nagyobb mértékben igényelte, energiahordozók, üzemanyagok, vegyipari alapanyagok, bitumenek, kenőanyagok és egyéb termékek formájában. A Gazdasági Bizottság határozatot hozott egy új nagyvállalat létrehozására, amelyet a Duna partján, Százhalombattán építettek fel egy hőerőművel együtt, az mellett. A két létesítményt, a Dunai Hőerőmű Vállalatot és a Dunai Kőolajipari Vállalatot 1962-ben kezdték építeni, amelynek első üzemét 1965. április 1-én, majd a többi részét fokozatosan adták át. 1972-ben újabb kőolaj-finomítót építenek a Tisza mellett, Tiszaújvárosban (az akkori nevén Leninvárosban), Tiszai Kőolajipari Vállalat néven. [2] A világban lezajló olajválságok (1973-ban, majd 1979-ben) kevésbé érintették hazánkat, hiszen a kőolaj-finomítóink szovjet kőolajat dolgoztak fel, de 1979-re olyan gazdasági viszonyok alakultak ki, hogy a termelés racionalizálására volt szükség. 1983-ban a Tiszai Kőolajipari Vállalat Nyírbogdányi Gyárában, 1984-ben a Komáromi Kőolajipari Vállalatnál megszűnt a kőolaj-finomítás. [1] Az 1980-as éveket az olajipari területet a kismértékű termelés-racionalizálás, folyamatos, enyhe növekedés és továbbra is a szocialista nagyipar sajátosságai jellemezték. Az 1990-es társadalmi-politikai változásokkal együtt járó gazdasági szerkezetátalakulás következményeképpen 1991-ben megalakult a MOL Rt., amely magába foglalta az OKGT tagvállalatainak egy részét, többek között a működő finomítókat. A többszöri átszervezés és külföldi vállalatok megvásárlása eredményeképpen jelenleg teljes körű finomítás hazánk területén csak a százhalombattai finomítóban történik. Komáromban kenőanyaggyártás, Zalaegerszegen bitumengyártás történik. Emellett több helyen (Szajol, Komárom, Fényeslitke, Pécs stb.) tartálytelepeken tárolnak kőolajat. 2.2. A százhalombattai Finomító- Erőmű Létesítményi Tűzoltóság létrejötte Az iparibaleset-elhárító szervezetek között a létesítményi tűzoltóságok kiemelkedő szerepet játszanak, hiszen a bekövetkező balesetek olyan veszélyeztetést jelentenek a környezetükre, hogy az azonnali beavatkozás elengedhetetlen. Jól képzett, alkalmas technikai felszereléssel és taktikai képességekkel rendelkező szervezetekre van szükség, amelyek jól ismerik a technológiát, helyismeretük van és a speciális eszközök kezelésére magas fokon felkészültek. Az

13 iparibaleset-elhárítást csupán a kommunális, területvédelemre felkészített egységekre bízni nem lehet, bár azok bevonása elengedhetetlen. A létesítményi tűzoltóságok védendő területe sokkal kisebb, mint egy hivatásos vagy önkéntes tűzoltóságé, azonban a feladatok sokrétűbbek lehetnek, valamint mélyebb hely- és technológiai ismeretre van szükség. A II. Világháborút követő szocialista nagyipar kialakulása igényelte annak szervezett védelmét, ezért a jelentősebb vállalatokban üzemi tűzoltóságokat hoztak létre. Az üzemi tűzoltóságok a hivatásos tűzoltóságokkal azonos módon, váltásos szolgálati rendben látták el megelőzési és védekezési feladataikat, a létesítményen belüli laktanyából vonultak az állam vagy az állami vállalat által biztosított gépjárművekkel. Az 1990-es politikai-gazdasági változások egyik hozadéka volt a nagyvállalatok gazdasági társasággá alakítása és privatizációja. Az állami költségvetés nem volt abban a helyzetben, hogy ezen nagyvállalatok védelmét biztosítsa (ez nem csak a tűzvédelemre, hanem például a vagyonvédelemre is vonatkozott) és 1994 tavaszán belügyminiszteri döntés született arról, hogy a veszélyes ipari üzemek mentő tűzvédelméről az állam nem gondoskodik tovább, hanem e feladatot az üzemeknek kell ellátniuk. Elsőként a Paksi Atomerőmű Vállalat vette vissza az államtól a feladatot, 1994. július 1-én létrehozta saját tűzoltóságát, vállalkozási formában. Az országban a következő már a MOL Rt. és Dunamenti Erőmű Rt. volt, amelyek Százhalombattán, 1994 augusztusában úgy döntöttek, hogy közösen fognak létrehozni egy főfoglalkozású tűzoltóságot. A szervezés 1994 szeptemberében indult meg. December 13-án létrejött önálló jogi személyként, vállalkozási formában Finomító-Erőmű Tűzvédelmi Egyesülés (a továbbiakban: FER Létesítményi Tűzoltóság) névvel és 67 fős induló létszámmal a közös tűzoltóság. A FER Létesítményi Tűzoltóság 1995. január 01-én 06 00 órától kezdte meg működését, az Érdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Százhalombattára kihelyezett egységével egy laktanyában. A létszám az év végére 85 főre bővült. A FER Létesítményi Tűzoltóság kezdő létszámába beletartozott az akkori ötfős elsősegélynyújtó szolgálat is. A készenléti szolgálat 6 db TÜ-4-es habbaloltó, 2 db porraloltó és 1 db emelőkosaras gépjárművel kezdődött meg. 1995-től kezdve a MOL Rt. százhalombattai finomítójának területén lévő laktanyában került elhelyezésre a FER Létesítményi Tűzoltóság, valamint az üzemi parancsnokságból átalakult Érdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság százhalombattára kihelyezett egysége. E sajátosság Tiszaújvárosban is jelen volt, illetve a mai napig is létezik. Százhalombattán a hivatásos

14 tűzoltóság 2003-ban történt elköltözésével a FER Létesítményi Tűzoltóság a felújított laktanyában nyer elhelyezést. A FER Létesítményi Tűzoltóság látja el a tűzoltáson és műszaki mentésen kívül a gázmentő szolgálatot, az elsősegélynyújtó- és mentőszolgálatot, valamint a munkahelyi polgári védelmi szervezet tevékenységének irányítását is. 2.3. Néhány bekövetkezett baleset és azok tapasztalatai Az olajipar összetettsége, bonyolult technológiai folyamatai, nagymennyiségben tárolt és feldolgozott anyagai magukban hordozzák a bekövetkező balesetek veszélyét. Kezdetben a tapasztalat hiánya, az alkalmazott anyagok veszélyessége, napjainkban pedig a bonyolult technológia, a veszélyes anyagok egyre növekvő száma és az új kihívások megjelenése előrevetítette, illetve előrevetíti a balesetek bekövetkezését. A technológia szintjét a védelmi rendszerek csak időbeli késéssel követik, a természeti folyamatokat nem minden esetben tudjuk befolyásolni, az emberi káros tényezők kiiktatása pedig jelenleg nem lehetséges. Éppen ezért továbbra is számolnunk kell a bekövetkező balesetekkel, amelyeknek tapasztalatait levonva tökéletesíthetjük a védelmi rendszert. Az alábbi két alfejezetben időrendi sorban leírtam néhány jellegzetes balesetet, amelyek elhárítása hozzájárult a technikai, szervezeti fejlődéshez az iparibaleset-elhárítás területén. 2.3.1. Hazai események 1966. február 4-én a DKV AV desztillációs üzemében, munkaidőn túl az üzemközi tartálytelepen egy gőzszelep hibás záródása miatt 99 tonna fűtőolaj habzott ki. Az ott tartózkodó kezelőszemélyzet a meghibásodást elhárította és intézkedett a védőgödörből elvezető csapadékvízcsatorna tolózárainak elzárásáról. A tűzoltóság riasztására nem került sor. [28] 1966. október 6-án a Dunántúli Kőolajtermelő Vállalat nagylengyeli főgyűjtő állomásán, munkaidőn túl egy 2000 m 3 -es nyersolaj-tartályban lévő anyag a mérése közben meggyulladt. A tartály tető- és palásthűtővel nem volt ellátva, mert a tartály fűtött volt a nyersolaj alacsony (+20 o C) dermedéspontja miatt. A kiérkező vállalati tűzoltóság megkezdte a hab tartályba történő bejuttatását. A - 15 km-es távolságból - kiérkező zalaegerszegi hivatásos tűzoltók felderítés nélkül habárbócot szereltettek, amely tűzoltás-taktikailag helytelen lépés volt. Az üzem a tűzoltásvezető tudta nélkül riasztotta a lovászi őrsöt, ahonnan a helyszínre érkező gép-

15 járművet és állományát be sem vetették. A kiérkező szakemberek a tűzoltók kérdésére nem tudtak érdemben válaszolni. Az időközben a tartályra felküldött tűzoltók mellett felhasadt a tartály teteje és emellett a tűz kialudt. A tűzmegelőzési hiányosságok mellett a beavatkozásnál is döntő hibákat vétettek a tapasztalatlanságból eredően. [29] 1968. október 16-án munkaidőben, a DKV AV-II. desztillációs üzemében a feldolgozás során keletkező könnyű szénhidrogén-gázok a csőkemencét elérve belobbantak, amelynek következtében két ott dolgozó személy súlyos égési sérülést szenvedett. A helyszínre érkeztek a vállalat szakemberei és a vállalati tűzoltók. Ekkor újabb belobbanás következett, amelyet folyamatos égés követett. 16 fő súlyos sérüléseket szenvedett, akik közül 8 fő később elhunyt. A belobbanásokat technológiai hiba okozta. Az eseményt követően került sor a szénhidrogénkoncentráció mérésére szolgáló eszközök telepítésére és a csőkemencék gőzfüggönnyel történő leválasztására. [30] 1970. szeptember 17-én a MÁV Finomító állomásról a százhalombattai finomító felé közlekedő, kőolajat szállító tartálykocsi szerelvénynek egy tehervonat ütközött, amelynek következtében a kőolaj több kocsiból kifolyt és meggyulladt. A finomító felé lejtős területen kifolyt olaj 500 m hosszon égett. Égett továbbá 13 tartálykocsi, valamint a tehervagon mozdonya és 4 kocsija. A tűzesetet megközelíteni nem lehetett gépjárművel, így a porral oltás nem volt lehetséges. A víznyomás (1,2 bar) nem volt elegendő, továbbá a tűzcsap 200 m távolságra volt. A kár az akkori árakon több tízmillió forint volt, egy fő megsérült. [19] 1974. augusztus 22-én a DKV-ban, villámcsapás következtében kigyulladt egy tele, 20.000 m 3 -es, úszótetős nyersolajtartály körgyűrűje, 12 m hosszon. A félstabil beépített habfolyatókkal sikeresen eloltották a tüzet. A sikeres oltáshoz hozzájárult, hogy a tűzoltásvezető helyesen döntött a riasztandó eszközökről, az alkalmazandó taktikáról és a habrohamról. Igénybe vette a szakemberek véleményét, jól alkalmazta a tervekben foglaltakat és a tartalékképzésre vonatkozó előírásokat. [11] 1977. november 15-én a DKV kikötőjében egy jugoszláv tartályuszály egy zátonyon fennakadt, és a sikeres lehúzási manőver során egyik kamrája felhasadt. E tényt nem vették észre, így a reformálására érkezett benzint elkezdték lefejteni. A kifolyt benzin folyamatosan szivárgott, majd a kb. 100 m-re horgonyzó csőfektető bázison végzett hegesztés hatására begyulladt. A tűz a kikötő felé terjedt. Egy német vontatóhajó az uszályt a Duna közepére húzta,

16 hogy megóvja a kikötőt. A helyszínre érkező tűzoltóság egy vontatóhajót igénybe véve, azon keresztül habsugarat szerelve eloltotta a tüzet. Az arra járó hajókat értesítették az esetről, az uszályt visszavontatták és lefejtették. A Dunába 22 tonna benzin folyt ki, amelyet a sodrás elvitt. [5] 1979. július 11-én munkaidőn túl, a DKV bitumentöltő tartályparkjában (2 db 50 m 3 -es és 6 db 500 m 3 -es tartállyal) egy bitumentartályban robbanás történt, amelynek következtében kifolyt és meggyulladt a bitumen, valamint a tartály fűtését biztosító 300 O C-os olaj. A tűzoltásnál elsődleges feladat a szomszédos tartályok és egyéb berendezések hűtése volt. A szakemberek szerint nem volt kizárható az újabb robbanás, így riasztották a budapesti, a székesfehérvári és a dunaújvárosi tűzoltókat is. [31] 1982. május 29-én villámcsapás következtében a DKV 2.000 m 3 -es toluolt tartalmazó tartálya felrobbant, és 1.500 m 2 -en égett az anyag. A lerepült tető megrongálta a szomszédos 2.000 m 3 -es, benzint tároló tartályt, amelynek következtében az meggyulladt. A védőgödörben történő égést a beépített félstabil habfolyatókkal megszüntették, a tartályokat pedig mobil habágyúkkal oltották el. A tartályok félstabil oltóberendezése hatástalanul működött, a robbanás következtében történt rongálódás miatt. A tűz több ízben visszagyulladt, mert az erős szél felszakította a habtakarót, valamint a megrongálódott és megrogyott tartályok miatt hozzáférhetetlen helyek alakultak ki. Időközben a védőgödör gátja átszakadt, annak leürítése a gyűjtőakna elzártsága miatt nem volt sikeres. A toluollal szennyezett víz egy patakba folyt. Az illetékes vezetőknek csak jelentős késéssel sikerült a helyszínre érkezni, a vállalati tűzoltók riasztása csak részben sikerült. [10] 1982. június 09-én a Tiszai Kőolajipari Vállalat 60.000 m 3 -es úszótetős kőolajtartályának egyik keverője a helyéről leszakadt, és a keletkezett résen a kőolaj a védőgödörbe ömlött ki. A kiömlő olaj meggyulladt és a sugárszerű égésen kívül felülettüzet eredményezett. 374 tűzoltó és 80 gépjármű vonult a helyszínre. A palásthűtőt csak kézi erővel tudták beindítani. A problémát az jelentette, hogy a sugárban ömlő olaj a védőgödör tüzét mindannyiszor visszagyújtotta a habtakaró felszakításával. Ezután meggyulladt a körgyűrű is, amelyet a félstabil berendezéssel oltottak el. A tűzoltás taktikáját a vezetési törzs újszerű módon úgy határozta meg, hogy a védőgödröt a kiömlés szintjéig feltölti vízzel, így megszünteti a sugárszerű égést, majd eloltja a védőgödör tüzét. Az oltás során a védőgödör gátján az olaj átszivárgott, amely elérte a szivattyúteret, így a sánc megerősítését homokzsákokkal végre kellett hajtani. Kiemelhető,

17 hogy a felelős vállalati vezetők már 35 perc múlva a helyszínen voltak, a vállalati tűzoltók beavatkozása is gyorsan és szakszerűen megtörtént. [6] 1985. május 8-án a DKV 30.000 m 3 -es úszótetős kőolajtartályába villám csapott, amelynek következtében a körgyűrű teljes felületén égett a betárolt olaj. A tüzet 27 perc alatt a kifogástalanul működő félstabil oltóberendezéssel eloltották, mobil technika bevetésére nem került sor. A szomszédos tartályok hűtését végrehajtották, felkészültek az esetleges, mobil eszközökkel történő habbal oltásra is. A kárérték csekély volt, sérülés nem történt. [9] 1986. május 28-án éjszaka a DKV benzinfrakcionáló üzemének egyik refluxszivattyúja áttüzesedett és a tömítőgyűrűje kiégett. A benzin nyomás alatt a szabadba jutott, és az átmelegedett csapágytól begyulladt. Az 500 m 2 -es tűz veszélyeztette a refluxtartályokat, a hűtőkondenzátorokat és a frakcionáló tornyokat is. A tűzoltás irányításába bevonták az üzem vezetőit is, és megtervezett kombinált porral-habbal oltást hajtottak végre. A léghűtők és a ventilátormotorok leszakadtak, felszakították a habtakarót. Újabb, tervszerű habrohammal véglegesen eloltották a tüzet. Az együttműködés példaszerű, a taktika megválasztása helyes, a technika alkalmas volt. [8] 1995. március 31-én a százhalombattai finomítóban 27 m 3 propán-bután került a szabadba, de a szélviszonyok miatt a gáz nem robbant be. Közel egyórás megfeszített munkával sikerült egy vakperem felszerelésével a gázömlést megszüntetni. A balesetet az 1995. január 1-én megalakult FER Létesítményi Tűzoltóság hárította el. [19] 1997. április 30-án a Dunai Finomító működése során először áramkimaradás miatt 5 helyszínen 3 tűzeset és 2 veszélyes anyag kiömlés történt 45 perc leforgása alatt. A beavatkozás megszervezése nagy kihívás elé állította a tűzoltókat, az eszközök és a személyi állomány megosztása miatt is. Az infrastrukturális zavarból dominóhatás jellegű események keletkeztek. Ilyen jellegű esemény következett be 2004. október 04-én is, amikor áramkimaradásból eredő anyagfolyások, füstölések keletkeztek 5 különböző helyen. [18] 1997. június 03-án egy szerb uszály, töltése közben elmozdult, és a lefejtőcsonknál olaj került a Dunába. A kifolyt olajat terelőhurkákkal körülhatárolták, perlittel felitatták, majd az olajos perlitet összeszedték. [19]

18 1997. augusztus 15-én a százhalombattai finomítóban villámcsapás következtében egy 40.000 m 3 -es, vegyipari benzint tartalmazó tartály körgyűrűjén lévő anyag meggyulladt. A félstabil habfolyatók közül több nem működött, így a mobil technikával kellett az oltást elvégezni. Az oltás - a részben alkalmatlan eszközök miatt - 1,5 órát vett igénybe. [19] 2002. december 08-án a százhalombattai finomítóban dominóhatásszerű esemény következett be. Egy elektromos elosztó meghibásodása miatt több üzemben zavar keletkezett, amely fűtőgáz-elegy megváltoztatását vonta maga után. A megváltozott fűtőgáz-elegy miatt kialudtak a csőkemencék, amelyek közül az egyik az újragyújtást követően berobbant. 2 fő elhunyt, 2 fő megsérült. [18] 2003. október 29-én a reggeli órákban a százhalombattai finomító Petróleum Hidrogénező Üzem kompresszorházában (Fényképmelléklet 12. és 13. számú kép) a szénhidrogénnel kevert hidrogén kifújt és berobbant. A 1,5 percen belül kiérkező tűzoltók a kifújás helyén a lángokat porsugárral leszorították, és a csatornahálózatot habbal töltötték fel a további robbanások megakadályozására. Az üzem dolgozói kiszakaszolták a sérült berendezést, és véglegesen leblindelték a csővezetéket. [19] 2004. április 18-án hajnalban a százhalombattai kőolaj-finomítóban az AV-3 üzem hőcserélőjében tömítési hiba miatt nagynyomású forró nyersolaj ömlött ki, amely azonnal begyulladt. A tüzet a kombinált gyorsbeavatkozó gépjárművel 14 perc alatt eloltották, de a szerkezetek hűtését egy órán keresztül folytatták. Ehhez a viszonylag kis tűzhöz 2.800 liter habképzőanyagot, 1.000 kg oltóport és 50 m 3 vizet használtak fel. [17] 2.3.2. Külföldi események 1955. augusztus 27-én az USA egyik kőolaj-finomítójában a krakkoló felrobbant, amely meggyújtott 30 db, egyenként 80.000 m 3 -es tárolótartályt. A tűz egy hétig égett, a kár az akkori árakon számolva 100 millió dollár volt. A közeli lakótelepen élőket evakuálni kellett, a közigazgatást katonai igazgatás váltotta fel. A tűzoltóság feladata a környezet hűtésére korlátozódott, hiszen a nagy hő miatt a helyszínt megközelíteni sem lehetett. Összesen 60 db tárolótartály ment tönkre.

19 1965. július 21-én Karlsruhe-ban (NSZK) egy fixtetős, 1.500 m 3 -es kőolajtartály villámcsapás következtében felhasadt és meggyulladt. A tűz kiterjedt a védőgödörre és a védőgödörben lévő szomszédos tartályokra. A stabil oltóberendezések nem vagy csak részben működtek, így a mobil technikára kellett támaszkodni. [3] 1966. január 4-én a feyzini (Franciaország) kőolaj-finomítóban egy 1.200 m 3 -es propántartályon egy szelep-meghibásodás miatt gáz ömlött a környezetbe. A gáz a talaj felett szétterjedt, amelyet egy kb. 150 m-re lévő, országúton álló autó vezetője begyújtott (cigarettával vagy a motor beindításakor). A gáztűz melegítette a gáztartályt, így a biztonsági szelepeken kifúvó anyag is begyulladt, és fáklyaszerűen égett. A melegedésből származó nyomásemelkedés sebessége nagyobb volt, mint a kifúvó gáz miatti nyomáscsökkenés sebessége, így a tartály felrobbant. Az ezt követő kisebb-nagyobb térrobbanások következtében a szomszédos tartályok (összesen 3 propán- és 3 butántartály) felrobbantak. A robbanás során 16-an meghaltak, 100- an megsebesültek, az anyagi kár jelentős volt. A közeli lakótelepet evakuálni kellett, a robbanás 400 m-es körzetben okozott károkat. [4] 1966. január 18-án a raunheimi (NSZK) kőolaj-finomítóban az etilén kompresszorban robbanás történt, amelynek következtében 3 fő elhunyt, 83 megsérült. A robbanás lökéshulláma 400 m-es körzetben okozott töréskárokat, a hangokat még 10 km-es távolságból is hallani lehetett. A tűzoltás a környezet védelmére terjedt ki, hiszen az égő metángáz a krakkolót veszélyeztette. A tűzoltást nehezítette, hogy a levegő hőmérséklete -9 O C volt, így a hűtésre használt víz azonnal megfagyott. 61 gépjárművel 280 tűzoltó küzdött a lángokkal. A robbanás oka az volt, hogy a metángáz az elvétel csökkenéséből származóan feltorlódott és a cső eltört. Az anyagi kár több millió nyugatnémet márka volt. [14] 1968. január 20-án hajnalban a rotterdami (Hollandia) kőolaj-finomítóban egy 1.500 m 3 -es sloptartályból történő spontán elpárolgás következtében robbanóképes gázfelhő alakult ki, amely egy gyújtóforrástól berobbant. A robbanás 10-20 kt TNT erejével volt egyenértékű, 200 méteres körzetben minden letarolt, 5 km-es körzetben éreztette hatását. 2 fő elhunyt, a kár az akkori árakon számolva és átszámítva kb. 1 milliárd forint volt. Több helyszínen voltak tüzek; tartályok, technológiai üzemek és irodaépületek égtek, amellyel a mintegy 200 környékbeli tűzoltó kb. 5 óra alatt megküzdött. A félstabil és stabil tűzoltó berendezések annyira megsérültek, hogy azokat alkalmazni nem lehetett, csak a mobil technika volt bevethető. [32]

20 1971. június 26-án a Ludwik Warynski (Lengyelország) kőolaj-finomítóban munkaidőn túl, villámcsapás következtében begyulladt egy 12.500 m 3 -es tartályban tárolt kőolaj. A kőolaj kifolyt a védőgödörbe, valamint a csőhálózat technológiai hibája miatt a szomszédos védőgödörbe, és ott is égett. A félstabil oltóberendezés használhatatlan állapotban volt, tető- és palásthűtő nem volt, a mobil eszközök kisteljesítményűek voltak. Alapvető taktikai hibákat követtek el (porral avatkoztak be, amely a habtakarót tönkretette, továbbá a mennyisége sem volt elegendő, nem várták be az erőket a habrohamhoz, a tűzoltást a védőgödörből folytatták, nem volt eligazítás), az eszközök nem álltak rendelkezésre, illetve kisteljesítményűek voltak, a tűzoltásvezetés nehézkes volt és nem vonták be az üzem vezetését az irányításba. A meggyulladt olaj - a gyulladástól számítva - 5,5 óra múlva kivetődött, amelynek következtében a tartályparkban lévő 4. tartály felrobbant. 37 fő elhunyt, 29 gépjármű elégett vagy üzemképtelenné vált, 200 m-es környezetben égő olaj terült szét, a környéken élő lakókat lakóhelyük elhagyására szólították fel. Újabb egységeket vezényeltek a helyszínre (katonákat, valamint csehszlovák és NDK-beli tűzoltó egységeket is), viszonylag gyorsan újjászervezték a vezetést, és a tüzet a kivetődéstől számított 6 óra múlva az eredetileg meggyulladt tartálycsoportra szorították vissza. Időközben felrobbant a tartálypark 2. tartálya is. Egy aprólékosan megszervezett habrohammal a keletkezéstől számított 69 óra múlva, 2270 tonna habképzőanyag felhasználásával sikerült a tüzet eloltani. Összesen 2672 tűzoltó, 404 tűzoltó gépjármű és számos szakfelszerelés vett részt az oltásban. [33] 1972. augusztus 4-én a trieszti (Olaszország) kikötőben egy kőolajtároló ellen terroristatámadást hajtottak végre. A tartálytelepen 4 különböző blokkban, 4 tartálynál (60.000, illetve 80.000 m 3 -es tartályok) ismeretlenek robbanótöltetet helyeztek el, amelyeket távirányítással felrobbantottak. A kőolaj kiömlött és meggyulladt. A személyzet tisztázta a helyzetet és 20 perc elteltével jelezte a tüzet. A 3 helyen kitört tűz oltására nem volt elegendő habanyag, azt az igen nagy hő szétroncsolta, továbbá a távolságok is igen nagyok voltak. Az egyik kigyulladt tartállyal szomszédos tartályok a nagy hőtől meggyulladtak, a megfelelő védőruhák hiánya miatt a tüzet nem tudták megközelíteni. A 4 helyen tomboló tűz oltásához nem volt elegendő víz, így a tengervizet használták fel, amely a sótartalmánál fogva a habot erősen roncsolta. A tüzet augusztus 9-ére sikerült eloltani. A tartálytelepen nem tároltak habképzőanyagot, amely tovább nehezítette az oltást. A szél ez esetben a tűzoltók oldalán állt, ez némiképpen javította a helyzetet. A habágyúk nagy része alkalmatlan volt, mert lövőtávolságuk nem volt elegendő a tartályok elérésére. A tűzoltás vezetésére nem hoztak