HÁTTÉR: romák és oktatás Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) - 2011. április 7. csütörtök Óvoda Havas Gábor 2004-es óvodakutatásában a bevont magas roma lakosságarányú települések 57,7 százalékában az óvodások körében 20% fölött volt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik csak 5 évesen vagy még idősebb korban kezdtek óvodába járni. Országosan az összes óvodáskorúnak (3-6 évesek) csak kevesebb mint 10 százaléka nem jár óvodába. Az érintett települések közel 40 százalékában egyharmad, minden negyedik-ötödik településen pedig 50% fölött van az óvodába csak 5 évesen vagy még később beiratott gyerekek aránya. Kézdi Gábor és Kertesi Gábor vizsgálata (Az óvodáztatás hatása a tanulói kompetenciákra és az óvodai ellátottság Magyarországon, 2008) egyértelmű összefüggéseket mutatott ki a szülők iskolai végzettsége, az óvodáztatás hossza között: minél magasabb a szülők végzettsége, annál több évet jár a gyermek óvodába. A halmozottan hátrányos helyzetű (meghatározott alacsony jövedelmet és a szülők iskolázatlanságát jelölő jogszabályi definíció a közoktatási törvényben) gyerekek a társadalom átlagához képest túl rövid ideig járnak óvodába. Amíg a társadalom középrétegeinek gyerekei kb. 90 százalékban legalább három évig járnak óvodába, addig a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek közül a 0-7 osztályt végzett anyák gyerekeinek csak a fele, a 8 osztályt végzett anyák gyerekeinek csak a 70 százaléka jár legalább 3 évig óvodába. A vizsgálat kimutatta, hogy a férőhelyhiány döntően éppen azokon a településeken jelentkezik, ahol a szülők végzettsége is alacsonyabb. A rövid ideig történő óvodáztatás a későbbi általános iskolai kompetenciamérések eredményeiben is érzékelhető: Azoknak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik hasonló társadalmi helyzetű társaikhoz képest másfél két évvel hosszabb ideig jártak óvodába, nagyjából 30 százaléknyi szórásegységgel magasabbak a 4. évfolyamon mért nyers kompetenciaeredményei. Iskolai szegregáció Az alacsony társadalmi státuszú (elsősorban a roma) szülők gyermekeit gyakran külön intézményekben, külön helyiségekben oktatják Magyarországon. Az alacsony iskolai végzettség, a szülők munkaerő-piaci hátránya, a szegénység és a rossz lakáskörülmények következményei az iskolarendszeren keresztül felerősödnek: az elkülönítés mindig alacsony(abb) színvonalú oktatást eredményez. A rendszerváltás előtt a társadalmi rétegződés nagy vonalakban már leképezte a mai állapotokat, az iskolák közötti színvonalkülönbség már akkor jelentős volt. Létrejöttek a tehetősebbek és a szegények iskolái, ezzel párhuzamosan a pedagógusok kontraszelekciója is megindult: a képzettebb tanárok a jobb színvonalú iskolákban koncentrálódnak. A magyarországi cigány gyerekek szélesebb körű iskoláztatásának kezdete egyszersmind iskolai elkülönítésük történetének kezdete is. A cigány gyerekek nagyobb arányú iskolai megjelenésének exponenciálisan növekedő hozadéka lett a különböző speciális bánásmódok elterjedése. Ez a folyamat nem volt ismeretlen a korábbi évtizedekben sem, jóllehet korábban elsősorban gazdasági törésvonalak mentén zajlott, a cigányok tömeges iskoláztatásának kezdetén, a hatvanas években kapott etnikai színezetet is.
A szegregáció ára Az iskolai teljesítményeket, a magyar közoktatás minőségének rossz állapotát és az esélyegyenlőtlenségek okait és következményeit sokféleképp lehet magyarázni. A polgárjogi nézet az egyenlő jogokat kéri számon, és morálisan kifogásolja az elkülönítés gyakorlatát. A morális és jogi érveken túl azonban a pénzügyiek sem elhanyagolhatóak. Független magyar bíróság (Legfelsőbb Bíróság) mondta ki, hogy a szegregáció káros, pénzben kifejezhető ára, vesztesége van. Másfelől közgazdasági tanulmányok sora állapította meg, hogy a mélyszegénységben élők oktatásába való befektetés már rövid távon költségvetési profitot hozna. A sokat idézett nemzetközi felmérések lesújtó eredményei éppen azért drámaiak, mert az általános iskolai teljesítménycsökkenés már rövidtávon is kihat a gazdaság versenyképességére. Az alacsony iskolai végzettség alapvető módon befolyásolja az egyének jövőbeni munkaerő-piaci, egzisztenciális helyzetét, társadalmi esélyeit, lehetőségeit, ezáltal az ország versenyképességét is. A minőségi oktatásból kizárt szegény családok gyermekeinek később nyújtandó szociális ellátások nagy mértékben terhelik meg a költségvetést. A széttagolt önkormányzati iskolafenntartás és a szabad iskolaválasztás jelenlegi rendszere olyan diszfunkcionális következményekkel jár, ami a legrászorulóbb gyerekek esélyeit minimalizálja. A helyi közoktatás tényleges felhasználói köre nem egyezik meg a helyi önkormányzatok hatókörével: az önkormányzatok 90%-ban a tanulók 20-25 százaléka nem a saját iskola körzetébe jár az országos kompetenciamérés adatai szerint. Az ingázás szelektív; a kistelepülési iskolákban bent ragadó tanulók szegény, iskolázatlan szülők gyermekei. A következményeket egyoldalúan a falusi település, és a szegény családok viselik: a szelektív ingázás állami forrásból, az adófizetők pénzéből valósul meg. Az ingázó gyerekek magukkal viszik az oktatási normatívát az egyébként is tehetősebb településre, sőt a normatívarendszer még jutalmazza is a szelekciót, hiszen a más településről bejáró tanulók után emelt finanszírozás jár. Sem az ingázó gyerekek szülei, sem a céltelepülés felelőssége nem merül fel. A kistelepülések ellehetetlenülése pedig ezzel szorosan összefüggő folyamat. A szegregáció és a minőség A szegregáció óhatatlanul együtt jár a színvonal leromlásával. A szegregált osztályokban és iskolákban oktatott szegény és cigány gyermekek a helyben elérhetőnél is gyengébb színvonalú oktatást kapnak: leromlottabbak az épületeik, kevesebb a szemléltető eszköz, alacsonyabb a szaktanárok által megtartott órák aránya. A szegregáció okozta színvonalromlás szükségszerűen következik be, a tanulók szelektálódása magával hozza a pedagógusok kontraszelekcióját is: a jobb, képzettebb tanárok ugyanannyi fizetésért azokat az iskolákat választják, ahol kevesebb munkával (pl. biztos hátterű tanulók oktatásával) több sikert könyvelhetnek el. Az iskolai szegregáció kialakulása A szabad iskolaválasztás lehetőségével élni tudó, mobilis családok elvándorlása, valamint az iskolafenntartók szelekciós szándéka sok esetben eredményez iskolák közötti szélsőséges szociális és etnikai polarizációt. A nyolcvanas évek vége felé kialakuló, majd a rendszerváltással kiteljesedő ún. szabad iskolaválasztás jogi lehetősége a tehetősebb családok szabad intézményválasztását jelöli. A szegény és gyenge érdekérvényesítő családok gyermekei többségükben az átlagnál gyengébb színvonalon működő iskolákban koncentrálódnak.
Az iskolai szegregáció formái A szegregáció létrejöhet iskolák között, és iskolán belül is a különböző tanulói csoportok kialakításával. A magántanulóvá nyilvánítás korábban gyakori módszere, bár az eljárás szigorodott, újraéledni látszik. A fogyatékossá minősítés a roma gyermekek iskolai diszkriminációjának egyik hangsúlyos formája. Ezt jelzi, hogy 2004-ben az összes gyógypedagógiai osztály (3330) több mint negyedében (799) kizárólag roma tanulókat oktattak Havas Gábor Oktatási Minisztériumi felkérésre készített felmérése alapján. Egyes kutatások szerint a roma tanulók 20%-a eltérő (csökkentett) tantervű oktatásban részesül. Amint azt több kutatás, pl. a Havas Gábor által végzett 2004. évi, valamint az Oktatási Hivatal és jogelődei által végzett felmérések kimutatták, a sajátos nevelési igényű (SNI, korábban: fogyatékos) tanulóknak fenntartott tagozatokon a helyi szinten elérhető oktatási szolgáltatások sincsenek biztosítva, vagy egyszerűen a törvényi előírásoknak sem felelnek meg (pl. nincs gyógypedagógus), miközben az intézmények kiemelt támogatáshoz jutnak az érintett tanulók után. Az SNI gyermekek és tanulók arányában az elmúlt évek oktatáspolitikai beavatkozásai szerény változást generáltak. Míg korábban az általános iskolai korcsoport évi 20-30 ezres nagyságrendű demográfiai létszámcsökkenése mellett a korcsoportba tartozó SNI tanulók számában évente 2-3000 fő volt a növekedés mértéke, 2008 óta folyamatos csökkenés tapasztalható. S nem pusztán a minősítések számában tapasztalható csökkenés, az eltérő tantervű tagozatok száma a felére csökkent azokban az intézményekben, ahol a cigány tanulók többségben voltak, vagy arányuk nagyon magas volt a legfrissebb szociológiai kutatás adatai szerint. A szegregáció és a vele együttjáró alacsony oktatási minőség következtében az országosan alacsony presztízsű szakképző intézmények tanulói szinte kivétel nélkül a legalacsonyabb státusú lakossági rétegből kerülnek ki évek, évtizedek óta. Közvetlen következmények Kertesi Gábor Kézdi Gábor Iskolázatlan szülők gyermekei és roma fiatalok a középiskolában c. 2010-es tanulmánya alapján a szegény és cigány tanulók továbbtanulási mutatói drámai mértékben romlanak. Különösen nagy mértékű az iskolai leszakadás a roma tanulók körében, még a hasonlóan alacsony iskolázottságú nem roma családok gyermekeihez képest is. A középiskolai végzettséget nem szerzők aránya a roma tanulók körében a kilenc-tízszerese is lehet annak, mint ami a nem roma többséghez tartozó tanulókat jellemzi. A roma fiatalok körében 2011-re 20-25 százaléknyinál nem lesz magasabb az érettségizettek aránya, míg ugyanez az arány a többségi tanulók esetében el fogja érni a 70 százalékot. Tendenciák A szegregáció mértéke összességében növekszik. Évek óta jelentősen nő a cigány többségű iskolák száma. Ebben a legjelentősebb szerepet az a növekvő tendencia játssza, hogy a kistelepülésekről, aki csak teheti, gyerekeit a kistérségi központok magasabb presztízsű iskolájába, vagy más közeli nagyobb település iskolájába íratja be. A szabad iskolaválasztás lehetőségét a kormányok nem tudták és nem is igen akarták szabályozni. Az egyházi és magániskolák számának folyamatos növekedése és szelekciós gyakorlatuk tovább erősíti a szegregációt. Az összes hátrányos helyzetű (hh) tanuló majd 95%-a, az összes hhh tanuló
csaknem 97%-a, az összes SNI tanuló több mint 94%-a és az enyhe értelmi fogyatékosok alig kevesebb mint 98%-a állami/önkormányzati intézménybe jár. Az összes halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolai tanulónak csupán 2,27%-át oktatják az egyházi fenntartású, és kevesebb, mint 1%-át egyéb magánintézmények. A magyar közoktatási rendszer számára valamilyen okból problémás gyerekek szinte kizárólag állami/önkormányzati intézményben tanulnak. Másképpen; a nem állami, nem önkormányzati intézmények szinte kizárólag az elit gyermekeinek gyűjtőhelyei, azaz éppen a legszegényebb tanulói kör szorul ki leginkább az egyházi és magánintézményekből. Területi különbségek A válságövezetekben található iskolák esetében a tárgyi és személyi feltételek különbségei gátját képezik a minőségi oktatáshoz, a különböző oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosításának, mivel leginkább éppen a legrászorultabb térségekben hiányoznak a szükséges feltételek, és annak kialakításához elengedhetetlen beruházási források, gyakran az óvoda biztosításának a fizikai feltételei is hiányoznak. A hátrányos helyzetű régiókban az alapfokú közoktatás személyi és tárgyi infrastruktúrája elmarad az országos átlagtól. Politikák, szakpolitikák A rendszerváltás utáni kormányok alatt az általános iskolai szegregáció korábban nem látott méreteket öltött. A 94-98 között regnáló Horn kormány oktatási felzárkóztatási programot hirdetett a cigány gyerekek részére, ami a végletekig kiterjesztette, és legitimálta a gyerekek faji alapú elkülönítését. Az első Fidesz kormány intézkedései közvetetten növelték a folyamatot azzal, hogy a társadalompolitikában és az oktatásban a középosztályi igényeket preferálták. 2002-től előtérbe került legalábbis szóban a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásának, valamint a deszegregációnak, és az integrációs oktatáspoltikának a kérdése. Számos új jogszabály született, illetve jogszabály-módosítás és intézkedés történt, jelentős források nyíltak meg, ezzel együtt a szegregáció növekedett, a túlnyomórészt önkormányzati és kisebb részben egyházi és magánkézben lévő közoktatási intézményrendszer ellenállt a reformoknak; időközben a kormányzati akarat is elmorzsolódott és erősödtek a szegregációt legitimáló hangok. A 2010 tavaszán megalakult új kormányzat elvben is megkérdőjelezte a szegregáció tarthatatlanságát, az integráció szükségességét. Az oktatáspolitikát irányító Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékesei szerint a hátrányos helyzetű gyerekek integrációját csak úgy lehet sikeresen megvalósítani, ha előtte, átmenetileg felkészült szakemberek segítségével, speciális felzárkóztató oktatással szegregáljuk őket Lázár János a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere szakszerű integrációs programot hajtott végre városában. 2006-ban bezárta az összes intézményt és újakat alapítva érte el, hogy az iskolákban kiegyenlített legyen mind a szakképzett pedagógusok, mind a különböző szociális helyzetű tanulók aránya. Már rövidtávon látványos eredményeket ért el, az iskolák, és diákjaik teljesítménye javult. A leghíresebb, egyben az egyik legelső, az Egyesült Államokban lezajlott bírósági ügyben, 1954-ben, a Brown versus Board of Education néven ismert perben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
törvénytelennek nyilvánította az iskolai szegregációt. Indoklásában kimondta, hogy az elkülönített oktatási intézmények eredendően egyenlőtlen viszonyokat teremtenek. Magyarországon féltucat perben marasztalt el iskolai fenntartókat a bíróság az elkülönítés miatt. Az első ilyen pert 1997-ben a Roma Polgárjogi Alapítvány nyerte a tiszavasvári különballagtatás ügyében. A legjelentősebb sikereket, 5 ítéletet és két peren kívüli megállapodást, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány könyvelheti el. 2003 óta tiltják konkrétan is az elkülönítést a magyar jogszabályok. Az iskolai elkülönítés tilalma először a közoktatási törvény 2003-as módosításában szerepelt, innen került át a szélesebb hatókörű, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. Törvénybe. Roma Sajtóközpont