Hegyháti Intézményi Társulás Általános Művelődési Központja



Hasonló dokumentumok
Az alábbi dokumentumokat, anyagokat használjuk Tiszakanyárban a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a ViTT módszerhez kapcsolódóan:

Iskolai magatartási szabályok 2015.

VITT-VETÉLKEDŐ MÁGOCS

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló

Beszámoló az iskolai gyermekvédelmi munkáról Abádszalók Város Gyermekvédelmi Tanácskozására márc.25. Készítette: Oláh Imréné (isk. gyv. fel.

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

ETIKAI KÓDEX A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI SZÁMÁRA

Településünk, B-A-Z megye ÉK-i csücskében, a Bodrogközben található. Ez a Cigándi járás az ország gazdaságilag és társadalmilag is a

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai

Gyermekjogok - foglalkozásterv

Mérési eredmények 2015.

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY

Kati mesét olvas. A tanító néni mosolyog. A dió csonthéjas gyümölcs. A fecske költözı madár. A szemetet a szemétgyőjtıbe rakjuk

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

TE HOGY LÁTOD? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban!

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

Köszöntjük vendégeinket!

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend

Az intézmény neve: Az intézmény székhelye: 2400 Dunaújváros, Lilla köz 1. Az intézmény OM azonosítója:

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése

A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET!

TEHETSÉGEK VÁSÁRA Útmutató

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére. Csibi Enikő Baja,

3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)

A T A N U L Ó J O G A I

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

Tóvárosi Általános Iskola

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: /233 H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből

Gyarmati Attila Ki az az ember, aki életemben a legnagyobb pozitív hatással volt rám?

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

Mi illik, mi nem illik?

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény

50. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR)

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

6. és 8. évfolyam OKÉV 2014

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM

Ne irritáljon, inspiráljon!!!

KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ETIKAI KÓDEXE

A KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

Óravázlat Erkölcstan / Technika

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc

I. Iskolánkról. Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat Általános Iskolája

Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere

Alkossunk, játsszunk együtt!

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Etikai kódex. Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium

Kérdőív diákok részére

.a Széchenyi iskoláról

A feladatok közötti eligazodásban segítenek a következő jelek: A feladat megoldása több gondolkodást kíván. Törd egy kicsit a fejed

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Földváry Károly Általános Iskola Házirend. Bevezetés

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere?

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Házirend Kivonat. Bevezető

Baross. Élet az iskolánkban ben befejeződött az iskola épületének felújítása.

Munkavédelem a mentőgyakorlatban

Német Nemzetiségi Általános Iskola 2013 Pomáz, Beniczky u. 53.Tel.: 26/ , Fax: 26/

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Átírás:

Hegyháti Intézményi Társulás Általános Művelődési Központja

2013.január1-től Hegyháti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola MÁGOCS

» tanulók száma: 210 - HH: 116 (50%-nál több) - HHH:77 (harmad) - bejáró: 58 - SNI:13 - BTM: 12» pedagógusok száma: 19» technikai dolgozók: 4» pedagógiai munkát közvetlenül segítő: 1

» magatartási, fegyelmezési problémák növekedése» szülői háttér» büntetés nem hatékony» Találjunk már ki valamit!

» Illem minimum» magatartás kártyák» egy német iskola programja

1. A mi iskolánkban minden gyerek tanuljon valami jót..mindenkit tisztelnek. udvariasak és barátságosak vagyunk egymással. komolyan veszik a véleményünket. nyiltan beszélünk egymással. tanácsokat kapunk a problémáink megoldására. a szüleinket mindenről tájékoztatják és elmondhatják a véleményüket.

2.A mi iskolánkban a tanulóknak úgy kell viselkedniük, hogy a tanítás és az iskolai rendezvények zavartalanok legyenek. a tanulók a felnőttekkel és diáktársaikkal udvariasan és fegyelmezetten viselkedjenek. a tanulóknak be kell tartaniuk a felnőttek kéréseit, utasításait. Ez számodra azt jelenti,hogy otthon felkészülsz, minden szükséges felszerelést elhozol, a házi feladatodat elkészíted. pontosan megjelensz a tanításon, a szünetek után is.

a szüneteket az udvaron töltöd. nem hagyod el engedély nélkül az iskola területét tanítási idő alatt. megfelelő öltözékben jelensz meg az iskolában. az osztályban, ebédlőben nem hordasz sapkát, kapucnit. a könyveket, füzeteket, egyéb taneszközöket megbecsülöd, megfelelő táskában tartod. nem zavarod a tanítást, csendesen közlekedsz a folyosókon, nem futkározol, hangoskodsz az iskola épületében.

ViTT bevezetése» Van megoldás? böngészés a neten» Mottó» Tantestület tájékoztatása - Próbáljuk meg!» Kapcsolatfelvétel Orsival

alkalmazottak, hitoktató, Gyermekjóléti Szolgálat tagja szülők

» Vitt csoport megalakítása» Elvárások megfogalmazása» Jutalomötletek» Jutalom kártyák elkészítése» Fegyelmi helyzetek megfogalmazása» Belevágtunk! (gyerekek, szülők tájékoztatása, kiplakátolás)» Minden évfolyamon

TÖBBeK leszünk! osztály folyosó zsibongó ebédlő udvar könyvtár *Köszönj a felnőtteknek és társaidnak! * Engedd előre a felnőtteket, ill. a lányokat az ajtóban! ünnepélyek rendezvények WC Tisztelet * Figyelmesen hallgasd végig a másikat! * Vigyázz a berendezési tárgyakra, dekorációkra! * Vedd le a sapkádat! * Hagyj rendet magad után! * Engedelmeskedj a jelen lévő tanárnak, felnőttnek! * Óvd a könyvek állapotát! * Fogadj szót a könyvtárosnak! * Öltözz az alkalomnak megfelelően! * A Himnuszt és Szózatot állva, fegyelmezetten hallgasd! (énekeld) * Kopogással győződj meg, hogy a WC szabad-e! * 1 WC-ben 1 gyerek legyen! Önfegyelem Biztonság Becsület * Pontosan érkezz a tanórákra! * Jelentkezz, ha mondandód van! * Légy türelmes! * Figyelj oda! * Kövesd az utasításokat! * Vigyázz a rendre! *Öltözködj ízlésesen! *Gondolataidat illendően fejezd ki! * Konfliktusaidat békés úton oldd meg! * A büfénél várd ki a sorodat! * Halkan kopogj az irodák ajtaján! * Kóstold meg, ami a tányérodon van! * Halkan beszélj! * Fűtési szezonban csukd be az ajtót! * Légy türelmes a játékok használatában! * Legyél csendben! * Számodra megfelelő könyvet válassz! * Tartsd be a határidőket! * Csendben figyelj oda! *Óvd az iskola és mások holmiját! *Óvatosan közlekedj! *Vigyázz mások és magad testi épségére! *Szólj, ha baj van! * Sétálva haladj! * A labdát a kezedben vidd! * A lépcsőn jobb oldalon közlekedj! * Táskádat, kabátodat a kijelölt helyre tedd! * Óvatosan közlekedj! * Az evőeszközöket rendeltetésszerűen használd! * Emeld be a széked! * Vigyázz mások és magad testi épségére! * Rendeltetésszerűen használd a játékokat! * A könyvtárosnak add át a levett könyvet! * Hagyj rendet magad után! * Ügyelj a rendre és a berendezésre! *Tetteidért vállald a felelősséget! *Becsüld mások munkáját! * Tiszteld mások tulajdonát, ha találsz valamit, add le! * Becsületesen javíts! * Felelősi munkádat a tőled telhető legjobban végezd! * A szemetet a szemetesbe rakd! * Becsüld meg az ételt! * Csak a saját adagodat vedd el! * A kihozott játékokat vidd vissza! * A szemetet a szemetesbe rakd! * Könyvet csak kölcsönözve vigyél el! * Csak a rendezvény végén hagyd el a helyed! * Várd ki a sorodat! * A WC papírral takarékoskodj! * Zárd el a csapokat! * Moss kezet! * Húzd le a WC- t! * Probléma esetén (dugulás, papírhiány) szólj egy felnőttnek! * Vigyázz a tisztaságra! * Udvariasan kérj, kérdezz és válaszolj! * A segítséget köszönd meg! Kedvesség * Keresd a másikban a jót! * Üdvözöld a másikat! * A látogatókkal és a kisebbekkel légy figyelmes! * Légy előzékeny! * Köszönd meg az ételt! * Szívesen fogadj másokat a játékba! * Szeretettel bánj a könyvekkel! * Jutalmazd tapssal az előadást! * Csukd be a mosdó ajtaját!

Jutalomötletek alsó felső 1. Kiválaszthatja a tanulás előtti mesét. 1. Megválaszthatja padtársát egy hétig. 2. Először választhat párt a sorakozásnál. 2. Előre mehet a menzán egy hétig. 3. A tanító néni párja lehet egy hétig. 3. Elmehet szurkolni. 4. Először kap ebédet. 4. Elsőként dolgozhat a digitális táblán. 5. Írhatja leckéjét a tanári asztalnál. 5. Lehet a tanár segédje. 6. Elsőbbsége van a hintázásban 6. Informatika órán 10 percet facebookolhat 7. Megválaszthatja padtársát az osztályban egy hétig 7. Ő oszthatja be a focicsapatot. 8. Egy hétig etetheti, gondozhatja az akvárium állatait. 8. Egy hétig etetheti, gondozhatja az akvárium állatait. 9. A zeneteremben kipróbálhatja a hangszereket. 9. Csoportmunkában megválaszthatja társait 10. Csapatkapitány lehet a sportban. 11. Segíthet a tanító néninek. 12. Először dolgozhat az interaktív táblán. 13. Megválaszthatja a séta útvonalát.

Jutalom ötletek osztályoknak» Mindenki padtársat választhat egy napig» Utolsó óráról 5 perccel hamarabb kijöhetnek» Játék a számítástechnika teremben» Egy film közös megnézése» Teremcsere (interaktív táblás teremmel)

1. Kisebb kihágások, tanári hatáskörben kezelendők rászólással» óra zavarása mászkálással, beleszólással, beszélgetéssel» csúnya beszéd, bánásmód, gorombaság a társakkal» piszkálódás» kirívó öltözködés, smink» rohangálás a folyosón» szemetelés» kiabálás Reakció: elkerülés, megelőzés, újratanítás: hivatalos, tárgyilagos, halk Kevés időt szánni rá! Ha egy óra alatt háromszor rá kell szólni, súlyos kihágássá válik, a gyereket be kell küldeni az irodába a vezetőséghez. 2. Súlyos kihágás, azonnal beküldeni az irodába:» ellentmondás a tanárnak, szófogadatlanság» hazugság» lopás» rongálás» szándékos rossztett, verekedés (a szándékosság eldöntése tanári hatáskör)» trágár kifejezések használata» kiközösítés, csúfolás» az iskola területének engedély nélküli elhagyása» dohányzás, szeszesital, drog fogyasztásai az iskola területén» telefonhasználat

» Rejtvények Melyik öt fogalom kezdőbetűjéből tevődik össze a TÖBBeK leszünk mozaikszó? A megfejtéseket február 10-ig adhatjátok le!

Kedves Gyerekek! A fenti szövegben található hat szót rejtettük el az alábbi betűrejtvényben. Fejtsétek meg és a megoldásokat névvel ellátott papíron adjátok le a VITT csapat tagjainak (Manyi néni, Jutka néni, Erzsi néni). A helyes megfejtők sorsoláson vesznek részt és jutalmat kapnak. Ügyeskedjetek! Leadási határidő: december 14. (szerda) A REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: ILLEMSZABÁLY TISZTELET BARÁTSÁG VIDÁMSÁG SZERÉNYSÉG ELVISELHETŐ A SORSOLÁS NYERTESEI: Lenge Máté 4.a Hajnal Berta 7.a GRATULÁLUNK! Nyereményüket átvehetik Erzsi néninél.

HOGY AZ EMB_REK M_LYENN_K _AR_ANAK BENNÜNKE_, HOGYAN KEZELNEK, A_ EL_ŐSORBAN TŐ_ÜNK FÜGG. Milyen szót tudsz kirakni a hiányzó betűkből? Leadási határidő: március 5.

Modortalan csak az lehet, aki Robinsonként egy elhagyott szigetre kerül, illetve még az sem, mert ott nincs kivel. De ha már megtalálta a maga Péntekjét, viselkednie kell, hogy elviselhető legyen életük. Minden körülmények között kerülni kell a bárdolatlan, csúnya kifejezéseket. Legyünk kedvesek, udvariasak embertársainkhoz, barátainkhoz.

Elsőbbség a menzán. Padtársat választhat. IGAZOLÓ KÁRTYÁK

vetélkedő

» Elkötelezettség (iskolavezetés,tantestület,szülők..)» Jó csapat (irányít, ötleteket ad, lelkesít, értékel)» Iskolaszintű elvárások pontos megfogalmazása» Folyamatos jutalmazás, értékelés, gyakorlás» Rendszer a helytelen viselkedés kezelésére ( begyakorlás, ismétlés, megerősítés, ellenőrzés)» Információs rendszer» Csak akkor működik hatékonyan, ha az iskolaközösség minden tagja tisztában van az elvárásokkal és a fegyelmezési rendszerrel, és azt folyamatosan, és következetesen betartja.

Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el te is a magad rangját. S viselkedj annak megfelelően...