Mesterséges pótszerek az igazság Hogyan takarítson meg rengeteg pénzt évente, és gondolja újra a táplálék-kiegészítő- és vitaminszükségletét? Ha van könyv, amely valóban visszarepített egy olyan korba, amikor nagy szükség volt az orvostudományi áttörésekre, az James Lind A Treatise of the Scurvy (Értekezés a skorbutról) című, 1753-ban megjelent műve volt. Külön érdekesség, hogy Lind írásai később néhány fontosabb kutatásom ihletőivé váltak. A 18. században teljes háborúk voltak, amelyeket nem a fegyverek vagy a hadsereg létszáma döntött el, hanem a katonák étrendje. A skorbut több brit tengerész halálát okozta, mint az ellenség, és részben ennek volt tulajdonítható a franciák trafalgari veresége is. A skorbutra vonatkozó gyászos beszámolók közül egy sem vált olyan híressé, mint az, amely George Anson 1740 és 1742 közötti, a világ körülhajózására tett kísérletéről szól. Anson az út első tíz hónapjában a legénység közel kétharmadát (ezerháromszáz főt a kétezerből) veszítette el a betegség miatt. Nem sokkal később, az 1756 és 1763 közötti hétéves háborúban a brit királyi haditengerészet a jelentések szerint 184 899 matrózt sorozott be, akik közül 133 708 halt meg betegségben, vagy tűnt el, és a betegségek közül messze a skorbut szedte a legtöbb áldozatot. James Lind azzal írta be nevét a történelembe, hogy az elsők közt tett kísérletet a skorbut megértésére. A királyi haditengerészet skót származású katonaorvosa már-már a jövőbe látott, amikor azt javasolta, hogy a tengerre induló hajók vigyenek magukkal friss lime-ot (zöldcitrom) ezért is kapták a brit matrózok a limey gúnynevet. Lindnek volt egy megérzése, hogy a citromlé megelőzheti a skorbutot. Jóslatai meglehetősen pontosak voltak de azért nem mindig váltak be. Amikor felboncolta a tengeren az elhunytak tetemeit, zavarba ejtő dolgokat talált, amelyek azután élete nagyobb részében le is kötötték a gondolatait. Történelmi jelentőségű 1753-as értekezésében a következőket írta: Roppant meglepő, hogy e szegény párák agya mindig teljesen ép és egészséges volt. Elszántan küzdött azért, hogy megértse, pontosan mi okozza a skorbutot, és hogyan lehetne megszabadulni tőle. A skorbut iszonyatos betegség, amelyről ma már tudjuk, hogy a C-vitamin-hiánya okozza, de Lind idejében a vitaminoknak még a fogalma is ismeretlen volt és ez még vagy két évszázadon át így is maradt. (A skorbutról még a 20. században is jó ideig azt hitték, hogy fertőző betegség.) A C-vitamin sokféle funkciót lát el a szervezetben az idegi ingerületátvivő anyagként is ható noradrenalin termelésében betöltött szerepétől kezdve egészen a zsíranyagcsere, a kollagénszintézis és a vasfelszívódás segítéséig. Az evolúció során az ember és még néhány faj elveszítette azt a gént, amely lehetővé tenné, hogy a májban magunknak állítsuk elő a C-vitamint (az egér ezzel szemben még ma is rendelkezik ezzel a génnel). A C-vitamin hiányának tehát súlyos következményei vannak s mind közül a skorbut a legfontosabb. Ha nincs jelen a szervezet állványzatát egyben tartó C-vitamin, akkor a kötőszövetek elkezdenek leépülni. A skorbut hatására apró foltok jelennek meg a bőrön, az íny szivacsossá válik, a nyálkahártyák pedig vérezni kezdenek. A combon és a lábszáron van a legtöbb folt, a betegségben szenvedő személy pedig sápadtnak tűnik, levertnek érzi magát, és részben a mozgásképességét is elveszíti. Az előrehaladott skorbut tünetei a nyílt, gennyesedő sebek és a fogak kihullása. Végül a szervezet további leépülése miatt beáll a halál. Noha nem Lind volt az első, aki citrusféle gyümölcsöket javasolt a skorbut ellenszereként, ő tanulmányozta először azok hatását egy 1747-ben folytatott, módszeres kísérletben. Ezt az orvostudomány történetében az első klinikai vizsgálatok egyikeként tartják számon. Az orvos azonban nem csak azzal került be az gyógyítás nagy alakjai közé, hogy felvetette, a skorbut talán pusztán citrom és narancs adagolásával is megelőzhető. A higiénia egyik úttörő-
jévé vált a brit királyi haditengerészetnél, kitartóan érvelt a hadihajók jobb szellőzésének egészségügyi előnyei mellett, elérte, hogy a tengerészek teste, ruházata és fekhelyei is tisztábbak legyenek, s hogy a fedélközökben időnként végezzenek kártevőirtást kénnel és arzénnel. Azt is felvetette, hogy édesvizet lehetne előállítani a tengervíz desztillálásával. Tevékenységével a megelőző gyógyászat úttörőjévé vált, és javaslatainak hála egészségesebb lett a tengerészek táplálkozása. Soha nem sikerült azonban rájönnie, mi okozza azt a betegséget, amely oly nagy pusztítást vitt véghez korának tengerészei és felfedezői körében. Nagyszabású értekezéséről szinte tudomást sem vettek. Korának legtöbb orvosához hasonlóan Lind is úgy vélte, hogy a skorbutot a szervezetben rosszul megemésztett, s ezért rothadásnak induló étel, a rossz ivóvíz, a túl sok munka és az egészséges verejtékezést gátló nyirkos környezet okozza. Így aztán, bár felismerte a citrusféle gyümölcsök kínálta előnyöket, nem tudta, hogy azok levének fogyasztása önmagában is elegendő lenne. Úgy vélte, a skorbutnak többféle oka van, amelyek többféle gyógymódot igényelnek. Mindazonáltal annak ellenére, hogy nem tudta egyértelműen azonosítani a skorbut okát és kezelését, a munkája nem volt hiábavaló. Lind írásai pontosan ismer- tették nagyszabású elméletét a betegségről, és azt is megmutatták, hogy milyen szerepet játszanak elképzelésében az ételek, különösképpen a zöldségek és gyümölcsök. Értekezésében voltak helyes elemek az egészséges étrenddel kapcsolatosan, amelyben kulcsfontosságú szerep jut a zöldségeknek és gyümölcsöknek. Lind 1762-ben egy esszét is írt arról, melyek a tengerészek egészsége megőrzésének leghatásosabb módszerei. Ebben egyebek közt azt javasolta, hogy termesszenek salátát (azaz vízitormát [100 grammonként 662 mg C-vitamint tartalmaz] nedves lepedőkön. Ötletét a gyakorlatban is megvalósították, és 1775 telén az Észak-Amerikában állomásozó brit hadsereget saláta- és mustármagokkal látták el. Ha Lindnek sikerült volna azonosítania a skorbut okát a C-vitamin hiányát, akkor valószínűleg sokkal több tengerészt tudott volna megmenteni, mint segítő szándékú javaslatai hosszú listájával. A boncolások során bizonyára úgy érezte, hogy valami vagy valaki összeesküdött ellene és embertársai ellen. Amint azt a Treatise-ban is megjegyezte: miként lehetséges, hogy a skorbutos páciensek agya olyan jó állapotú maradt? Ennek semmi értelme nem volt, és a tudománynak még nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy teljesen megértse a kórt. Az agy, a daganatok és a C-vitamin Ugorjunk most előre jó két évszázadot, egészen 1996-ig, amikor a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpontban, az ottani főorvos, dr. David Golde laboratóriumában dolgoztam! Onnan akartuk folytatni a munkát, ahol Lind abbahagyta. Na jó, ez egy kicsit túlzás, mivel az, amire a munkatársaimmal teljesen véletlenül rábukkantunk, segített megmagyarázni a Lind által a boncolásai során megfigyelt kisebbfajta orvosi rejtélyt. Mi azonban nem a skorbutot vizsgáltuk, és nem is azt, hogyan jut el a C-vitamin az agyba. Arra próbáltunk rájönni, hogyan képesek a rákos daganatok degeszre tömni magukat a környező egészséges szövetek rovására, ezért elhatároztuk, hogy nyomon követjük a szervezetben keringő C-vitamin útját. A tudományban sok nagy ugrást sikerült úgy elérni, hogy a szakemberek ugyan valami mást kerestek, de elég szemfülesek voltak ahhoz, hogy felismerjenek egy nagy horderejű jelenséget és annak fontosságát. A mi felfedezésünk is ezek közé tartozott. Kísérletünk során egerek farokvénájába injekcióztuk a C-vitamin egy olyan változatát, amely a szervezetbe felszívódva fénylik. Legnagyobb meglepetésünkre a vegyületből egy csepp sem jutott az agyba! Az agynak rendkívül hatékony védekező hálózata van, az úgynevezett vér-agy gát, amely csak bizonyos vegyületeket enged tovább idegrendszerünk központjába. Egyes esetekben
sokkal könnyebb lyukakat fúrni a koponyába, és azokon keresztül csepegtetni gyógyszereket az agy felszínére, mint átjuttatni azokat a vér-agy gáton. Az orvosok akkor folyamodnak ehhez a módszerhez, amikor bizonyos gyógyszerekkel az agy betegségeit vagy az agydaganatot akarják kezelni bár a vér-agy gát szerkezete még ezt is eléggé megnehezíti. A korszerű orvostudomány csodáinak köszönhetően még tovább vihettük a kísérletet, s végül sikerült megállapítanunk, hogy az agy nagyon ravaszul viselkedik, amikor a C-vitamin felszívásáról van szó. Valójában egyáltalán nem engedi be a C-vitamint annak csak egy módosított változata, a Dehidro-aszkorbinsav tud elosonni kapuőre, a vér-agy gát mellett. A vitamin egyébként a szervezet összes szövetébe így jut be, de mivel az agy többet tartalmaz e speciális szállítóanyagokból, a központi idegrendszer C-vitamin-szintje tízszerese a szervezet más részeiben mérhetőnek. Az agy tehát fel tudja halmozni azt a C-vitamint, amit a test külső forrásokból felvesz. A C-vitamin szintjének agyon belüli szabályozása egyébként rendkívül fontos, mivel a vegyület nélkülözhetetlen az egyik idegi ingerületátvivő anyag, a noradrenalin szintéziséhez. Ha képet szeretne kapni a folyamatról, képzeljen el egy kinyitott esernyőt, amely nem fér át a szűk ajtón! De ha összecsukja, megváltozik az ernyő alakja, és könnyedén átcsusszan; a túloldalon aztán újból kinyithatja az ernyőt. Ez történik a C-vitaminnal is. Az agyban van egy szűk ajtó, amely az aszkorbinsavat (ez a C-vitamin kémiai neve) csak oxidált formájában, a narancslében lévő vitamintól kismértékben különböző dehidro-aszkorbinsavként engedi át. Az agyba kerülve aztán ez a molekula visszaalakul aszkorbinsavvá. Dehidro-aszkorbinsavat viszont nem vihetünk be a táplálékkal, mivel az túlságosan instabil vegyület. A C-vitamin nélkülözhetetlen a központi idegrendszer megfelelő működéséhez, s ugyanazt az anyagszállítási mechanizmust használja, amellyel az agy a glükózt juttatja át szigorúan ellenőrzött határán. A Lind által felboncolt agyak azért voltak épek, mert saját C-vitamin-készleteik voltak még akkor is, amikor a szervezetből már hiányzott a vitamin. Ennek köszönhetően az agy az a szerv, amely a legkevésbé válhat C-vitamin-hiányossá. Ha tehát több C-vitamint szeretne az agyba juttatni, a tabletták szedése eléggé felesleges, mivel a vegyület java része a vizelettel fog távozni, és csak igen kevés jut el belőle az agyba. Van rá lehetőségünk, hogy aszkorbinsavval tömjük meg az agyat? Hogyne, ha a vitamin módosított változatát használjuk. Az agy C-vitamin-szintjének manipulálása a legkülönfélébb neurológiai rendellenességekben bizonyulhat hasznosnak. A C-vitamin antioxidáns, afféle kis Pac-Man- (számítógépes játék) molekula, amely felfalja az oxidálószerek vagy szabad gyökök néven ismert veszélyes anyagokat. Az oxidálószereket sok betegségért tartják felelősnek, mivel genetikai szinten károsítják a sejteket. Összefüggést mutattak ki köztük és az Alzheimer-, illetve a Parkinson-kór, illetve a szélütés során elszenvedett agykárosodás között is. Emellett szerepet játszanak az általános öregedésben is, ezért van olyan rossz hírük az öregedés ellen küzdők körében (és ezért olyan népszerűek ott az antioxidánsok). Meg kell azonban említenem, hogy ez az oxidációs rendszer nem ennyire egyszerű ezt később még látni fogjuk. Kicsi kísérletünk újabb vizsgálatokhoz vezetett, amelyek azt vizsgálják, miként használható fel a C-vitamin, illetve annak származékai gyógyszerként az agyban jelen lévő, ott károkat okozó és az agyi betegségeket súlyosbító szabad gyökök ártalmatlanítására. De nem biztos, hogy ezt a módszert akarnánk alkalmazni az agydaganatok vagy a rák bármely más formája ellen. Igaz ugyan, hogy a C-vitamin segíthet a rák megelőzésében, de ha már kialakult egy rák, akkor valóságos ősellenséggé válhat, ugyanis a daganatok imádják ezt a vitamint. Úgy nyelik a C-vitamint, mintha cukorka lenne, tehát könnyen lehet, hogy a normálist meghaladó mennyiségű C-vitamin bevitelével nem harcolna a daganat ellen, hanem inkább táplálná azt.
Az 1990-es évek végén tagja voltam David Golde azon kutatócsoportjának is, amely felfedezte, hogy a rákos daganatok növekedésének jót tesz a sok C-vitamin. Ennek az az oka, hogy a vitamin a glükózzal azonos módon jut át a sejthártyákon a sejtek belsejébe. A rosszindulatú sejtek több glükózt nyelnek el, mint a normálisak, mivel rengeteg energiára van szükségük a felfokozott ütemű növekedéshez, s emiatt több C-vitamint is igényelnek. A daganatokról köztudott, hogy sok gyulladásos szövet veszi őket körül, és nagy mennyiségben tartalmaznak a glükóz és a C-vitamin szállítására szolgáló molekulákat. A rákos sejtek folyamatosan osztódnak, ezért glükózra van szükségük, ami felszabályozza a szállítómolekulákat. A rák olyan gyorsan növekszik, hogy vér- és oxigénellátása hamarosan már nem képes lépést tartani vele ezért jelennek meg nekrotikus, azaz elhalt szövetek a rák környékén, ami aztán gyulladást okoz. A vérünkben mindig jelen van a C-vitamin, de a sejtekbe csak Dehidro-aszkorbinsavvá oxidálódva juthat be. A vérrel érkező C-vitamin (aszkorbinsav) a rákot övező, a gyulladásos folyamatokban keletkező molekulák hatására a helyszínen oxidálódik, majd bejut a daganatba. Ott visszaalakul aszkorbinsavvá, amely már nem juthat ki, és amelyet a rákos sejtek felhasználhatnak a szaporodásukhoz. A ma használt rákellenes kezelések java része azaz a kemoterápia és a sugárkezelés azáltal pusztítja el a sejteket, hogy szabad gyököket termel (azaz elősegíti az oxidálódást). A főként antioxidánsként ható C- vitamin nagy koncentrációja tehát gátolja ezeket a szereket abban, hogy a lehető legtöbb sejtet pusztítsák el. A rák szereti a vitaminokat, és jó hasznukat veszi a fent említett növekedéshez. Ha szeretnénk jobban megérteni a vitaminok általános működését és azt, miként válhatnak a rákos növekedés bűnsegédeivé, nem árt megértenünk, pontosan mik is a vitaminok, és hogyan lehetnek antioxidáns tulajdonságaik. Mesterséges pótszerek A vitamin szót Casimir Funk alkotta: a lengyel tudós a vitális és amin szavak egyesítésével hozta létre a létfontosságú aminok jelentésű kifejezést. Az amin egy nitrogéntartalmú kémiai vegyületcsoportra utal, amelyről úgy gondolták, hogy szükséges a B-vitamin-hiánya okozta beriberi és talán néhány más hasonló, tápanyaghiányra visszavezethető betegség megelőzéséhez is. Idővel kiderült, hogy az aminoknak nincsenek ilyen életmentő tulajdonságaik, de a vitamin kifejezés megmaradt. A vitaminok szerves vegyületek (azaz szenet is tartalmaznak), amelyek a szervezetben fehérjékhez kapcsolódva főként olyan enzimeket alkotnak, amelyek részt vesznek az élettani működések szabályozásában. Az emberi test nem képes maga előállítani a számára szükséges vitaminmennyiséget, de az szerencsére könnyen megszerezhető a táplálékkal. A ma forgalomban lévő, vitamintartalmú táplálék-kiegészítők jó részét multivitaminoknak nevezik. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy többféle vitamint tartalmaznak tizenhárom ilyen vegyületről tudjuk, hogy szükség van rájuk a szervezet megfelelő működéséhez. Ezek az A-vitamin, a nyolcféle B-vitamin (tiamin, riboflavin, niacin, pantoténsav, B6-vitamin, B12-vitamin, folsav és biotin), a C-vitamin, a D-vitamin, az E-vitamin és a K-vitamin. Gyakorlatilag az összes multivitamin több nagyságrenddel nagyobb mennyiségben tartalmazza a különféle vitaminokat annál, mint amire az esetleges hiánybetegségek megelőzéséhez szükség lehet. Így például napi 30 milligramm C-vitamin elegendő a skorbut megelőzéséhez ez a mennyiség egy fél narancsban is megtalálható. Egyes multivitaminok mégis nem kevesebb, mint 1000 milligrammot tartalmaznak belőle. Az amerikai felnőtteknek körülbelül a fele vagy ennél is nagyobb hányada szed vitaminokat és más táplálék-kiegészítőket, amire évente 25 milliárd dollárt költenek. Ebből nagyjából azért megbecsülhető, mekkora kiadást jelent ez éves szinten annak, aki rendszeresen szed multivitaminokat és más táplálék-kiegészítőket. Ám mint ahogy az Egyesült Államokban már
évtizedek óta nem fordult elő D-vitaminhiány okozta klinikai megbetegedés vagyis olyan csontprobléma, mint az angolkór vagy a csontlágyulás, másfajta vitaminhiányra visszavezethető betegségek sem fordultak elő. Ez alól csak néhány ritka eset kivétel, amelyeket azonban sajátos körülmények idéztek elő, és amelyek ezért egyáltalán nem tekinthetők a lakosság egészére jellemző trendeknek. A skorbut rendkívül ritka, és leginkább csak olyan idős vagy alkoholista pácienseknél fordul elő, akiknek az étrendje egyáltalán nem tartalmaz friss zöldségeket és gyümölcsöket. Semmi bajom sincs azokkal, akik tényleges hiánybetegség ellen vagy bizonyos állapotok, például terhesség miatt szednek vitaminokat. A gyermekvállalásra készülő és a várandós nőknek különösen az első hónapokban érdemes megbeszélniük nőgyógyászukkal, hogy szedjenek-e vényköteles terhességi vitamint. Bár ilyen vitaminok vény nélkül is kaphatók, én inkább a vényköteles változatokat javaslom, mivel azok szigorúbb minőségellenőrzésen esnek át, így biztos lehet benne, hogy azt kapja, ami a címkén szerepel. Ámde nekünk, többieknek, akik nem vagyunk ilyen sajátos körülmények között, semmi értelme sincs vitaminokat szednünk az általános egészség érdekében. A vitamin olyasmi, amit a szervezet nem képes előállítani, de az elfogyasztott ételekkel bőségesen elegendő mennyiséghez juthat belőlük, feltéve, hogy igyekszik tápanyagokban gazdag, természetes forrásokból származó dolgokat enni. A több vitamin nem szükségszerűen jobb. Bár azzal szoktak érvelni, hogy a nem teljesen ideális étrend okozta esetleges hiányok pótlása érdekében célszerű szedni a multivitaminokat, én nem tudom ezt racionális megközelítésként elfogadni. Michael Pollan nagyszerűen fogalmazta ezt meg In Defense of Food (Az ételek védelmében) című könyvében: Mi sem jelzi jobban zavarodottságunkat és elidegenedésünket annál, hogy valakinek olyan könyvet kell írnia, amely»ételek evését«tanácsolja az embereknek. Pollan fején találta a szöget. Miért kell ma, a bőség korában gyárban előállított tablettákat szednünk, hogy hozzájussunk a szükséges vitaminokhoz és más tápanyagokhoz? Miért veszítettük el ennyire a kapcsolatot saját valóságunkkal? A modern kor valódi, természeteshez közeli ételektől való eltávolodásának egyik fő oka a gyorsételek és feldolgozott ételek elterjedésében keresendő. Egy másik ok az, hogy elhitették velünk: egészségesebbek leszünk, ha több vitamint és tápanyagot viszünk be tabletták, porok, elixírek, levek és hasonlók formájában. Az antioxidáns szó különösen népszerűvé vált e modern nemzedék számára, és napjainkban úgy népszerűsítik az antioxidáns termékeket és az egyéb készítményeket, például az öregedés valamennyi jelének és tünetének visszafordítására alkalmasnak ígért resveratrolt, mintha azok maguk lennének az ifjúság forrásai. Ironikus módon a becslések szerint a magas jövedelmű országokban élő felnőttek (vagyis azok, akik hozzáférhetnének a pénzért kapható legkiválóbb, tápanyagokban leggazdagabb ételekhez) egyharmada használ antioxidáns termékeket. De mit is számít az antioxidáns táplálék-kiegészítők szedése ha ugyan számít? Lehet, hogy meg fog lepődni a válaszon. Tényleg szedjünk antioxidánsokat? Térjünk most vissza egy kicsit az antioxidánsok fogalmához! Antioxidánsnak definíció szerint azokat az anyagokat nevezzük, amelyek blokkolni képesek az oxidáció hatásait. Rögtön szeretném tisztázni, hogy az oxidáció normális biológiai folyamat. A természetben és a szervezetünkben is mindenütt és mindig zajlik oxidáció. Része az anyagcsere természetes folyamatának, amelynek egyszerűen fogalmazva az a lényege, hogy a táplálékban lévő kalóriákat (energiát) a levegő oxigénje segítségével a szervezetben hasznosítható energiává alakítjuk át. Az oxidáció szerves része a létezésünknek, ám ha ámokfutásba kezd, vagy ha túl sok az oxidáció, és nem ellensúlyozza elegendő antioxidáns hatás, akkor ártalmassá válhat. Az oxidáci-
óhoz természetesen oxigénre is szükség van, de nem abban a formában, ahogyan belélegezzük. Az itt szerepet játszó oxigén egyszerű O, mivel nem áll párba egy másik oxigénatommal oxigénmolekulává (O2). Noha az oxidáció szót gyakran negatív értelműként használják, valójában csak egyszerű kémiai reakció, amely szünet nélkül zajlik a szervezetünkben, hogy bizonyos biológiai folyamatok révén fenntartsa életünket és egészségünket. Ugyanúgy része lehet az egészségünkhöz nélkülözhetetlen folyamatoknak, mint azoknak is, amelyek kárt okoznak. Talán segít, ha az oxidációt égési folyamatként képzeljük el, ahol a füstöt a szabad gyököknek (szaknyelven reaktív oxigénfajtáknak, ROS-oknak) nevezett melléktermékek alkotják. A szabad gyököket elsőként Moses Gomberg azonosította 1900-ban, a Michigani Egyetemen. Lényegében olyan molekulák ezek, amelyek elveszítettek egy elektront. Az elektronok rendes körülmények között párban állnak, de bizonyos hatásokra ilyen a stressz, a szennyező anyagok, a napfény ibolyántúli sugárzása, valamint egy sor közönséges testi folyamat (a légzést is ideértve) egyikük leszakadhat. Ha ez bekövetkezik, a molekula elkezd ide-oda pattogni, s megpróbál elektront lopni más molekuláktól. Ez a jelenség is egyfajta oxidáció, az az eseménysor, amely megtámadja a sejteket, és amint azt a 9. fejezetben látni fogjuk, még több szabad gyököt termelő gyulladások kialakulását eredményezi. Az oxidáció szükséges rossz, a szervezet azon erőfeszítéseinek része, amelyekkel igyekszik elvégezni a fontos reakciókat és fenntartani a szervezet homeosztázisát. A szabad gyökök alapvető fontosságúak az élőlények számára: amellett, hogy normális melléktermékei a létfontosságú biológiai folyamatoknak, az immunrendszer (a granulociták és a makrofágok) is felhasználja őket a baktériumok elpusztítására, ezenfelül pedig részt vesznek a sejtek számos normális funkciójának jelzési folyamataiban is. Amikor azonban az oxidáció túlpörög, és túl nagy mennyiségben képződnek szabad gyökök, az gondokat okozhat. Tudjuk, hogy a gyulladás segíti a gyógyulást, de veszélyesen krónikussá is válhat ám ugyanez az oxidációra is érvényes. Mivel az oxidálódott szövetek és sejtek s a szabad gyökök által károsított fehérjék és DNS nem működnek normálisan, sok tudós feltételezte, hogy a szervezetben zajló ellenőrizetlen oxidáció egy sor egészségügyi problémához vezet, a ráncosodástól és a lassú anyagcserétől kezdve egészen az elhízásig, a szívbetegségig, a rákig, a dementiáig és más betegségekig és az öregedés más jeleiig. Ha hihetünk az egészséges élelmiszereket és táplálék-kiegészítőket gyártó cégeknek, az antioxidánsok modern korunk csodagyógyszerei. Amíg az öregedésgátlási iparnak köszönhetően az antioxidáns szó nem vált a köznyelv részévé, nehéz volt meggyőzni az embereket a zöldség- és gyümölcsfogyasztás előnyeiről, ma azonban már a termények jó néhány, az egészségre gyakorolt kedvező hatását tulajdonítják antioxidáns összetevőiknek, amelyek megvédenek bennünket az oxidatív stressztől. Nem meglepő, hogy a szervezetnek megvan a maga módszere a szabad gyökök kordában tartására. Jó néhány olyan enzimet tartalmaz, amelyek semlegesíthetik a szabad gyököket ilyen például a glutation-reduktáz, a glutation-peroxidáz, a kataláz vagy a szuperoxid-diszmutáz, és vannak ugyanilyen képességgel rendelkező egyéb vegyületei is, például a bilirubin és a húgysav. E tekintetben hasznosak lehetnek az étrenddel könnyen bevihető vitaminok is, például az A-, a C- és az E-vitamin. Ezek a szervezet irgalmas szamaritánusaiként viselkednek, hiszen elektronokat adományoznak a szabad gyököknek, amivel megszakítják az oxidációs láncreakciót, és segítenek megelőzni az efféle veszélyes vegyületek kártételét. Mi történik tehát, amikor fölöslegben fogyasztunk vitaminokat és más, a szervezet számára nem szükséges vegyületeket? Megzavarhatja-e ez bármi módon a szervezet normális kötéltáncát, az ártalmas sejteket melyek egy része akár rákos is lehet megtámadó szabad gyökök termelése, illetve a szabad gyökök kordában tartása és semlegesítése között? Ha megzavarja ezt a kényes egyensúlyt, azzal egy élettani folyamatot gátol, és egy olyan rendszer mű-
ködését zavarja meg, amelyet még nem is értünk teljesen. Talán ez magyarázza, miért jelenthető ki számos vizsgálat áttekintése alapján az, hogy a vitaminok szedésének kedvező hatásai egyszerűen elmaradnak attól, amit állítanak róluk. KERETES Ha megvizsgáljuk mindazon, a vitaminokkal kapcsolatos tanulmányokat, amelyeket az elmúlt évtizedekben legalább ezer alany bevonásával készítettek, látni fogjuk, hogy szinte mindegyik a rák megnövekedett kockázatát mutatta ki. Az eredmények egy része csak statisztikai jellegű volt, mások viszont nem. A szervezet azért is termel szabad gyököket, hogy megtámadja az ártalmas sejteket például a rákosakat. Ha nagy mennyiségű vitamin főleg az antioxidánsként magasztaltak szedésével semlegesítjük ezt a mechanizmust, azzal szervezetünk önvédelmi képességeit csökkentjük. Egy élettani folyamatot blokkolunk olyan rendszer működését zavarjuk meg, amelyet még nem értettünk meg teljesen. ( ) Egészségszabály: Dobja sutba a mesterséges pótszereket, amelyek akár az életét is megrövidíthetik! Amennyiben nem igazolt hiányt orvosol, vagy valamilyen állapot, például terhesség miatt szed multivitaminokat és egyéb táplálék-kiegészítőket, akkor valószínűleg nincs is rájuk szüksége.