2017 májusi közgyűlés Debrecen közgyűlése 2017. május 25-én tartotta soron következő rendes ülését, melynek keretében új képviselő tette le esküjét, a testület döntött többek közt szociális intézmények átszervezéséről, foglalkozott kizárólagos és többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2016. évi éves beszámolóival, valamint határozott gazdálkodási feladatok átszervezéséről. A Debrecen 6. számú önkormányzati egyéni választókerületében 2017. május 7-én megtartott időközi önkormányzati képviselő választás eredményeként Türk László, a Fidesz ጀ Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjelöltje önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A képviselő a május 25-i közgyűlés keretében tett le képviselői esküjét. Türk László 2014. november 27-től kezdődően a közgyűlés kulturális bizottságának nem képviselő tagi tisztségét töltötte be. A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet alapján a kulturális bizottság 7 képviselő + 6 nem képviselő tagból áll, létszáma 13 fő. Annak érdekében, hogy Türk László önkormányzati képviselői megbízatása mellett a továbbiakban is betölthessen a kulturális bizottságban ጀ ezúttal már képviselő bizottsági tagi ጀ megbízatást, a közgyűlés módosította a Szervezeti és Működési Szabályzat bizottságok létszámára és összetételére vonatkozó pontját, amely révén a jövőben a kulturális bizottság 13 fős létszáma a korábbi 7 képviselő + 6 nem képviselő tag helyett 8 képviselő + 5 nem képviselő tagból áll. A közgyűlés 2017. május 26-tól Türk Lászlót a kulturális bizottság tagjává választotta, ezáltal a bizottság személyi összetétele változatlan maradt. A közgyűlés többek közt módosította a Debrecen helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló rendeletet a Debrecen-Józsa, Alsójózsai utca ጀ Monostorerdő utca ጀ tervezett 12 méter szabályozási szélességű magánút ጀ Zsindely utca által határolt területrészre vonatkozóan. A módosítás óvoda fejlesztése kapcsán felmerült telekhatár-korrekciót és magánút telekalakítási szélességének 2 méteren belüli korrekcióját jelenti. A módosítás célja az óvodafejlesztés megvalósíthatóságának biztosítása. Módosították a helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló rendeletet a Kishegyesi út ጀ Derék utca ጀ Vincellér utca folytatásában tervezett városi gyűjtőút ጀ tervezett nyugati elkerülő gyűjtőút ጀ Tócó csatorna által határolt telektömb területére vonatkozóan is. Itt a cél az óvodafejlesztés egyedi építészeti kialakítását biztosító építménymagasság szabályozási korrekciója. Mindezek mellett szabályozási eszközökkel biztosítani kellett a meglévő csapadékvíz-elvezető csatorna területigényét is. 2017. augusztus 1-jétől a DMJV Városi Szociális Szolgálat és DMJV Idősek Háza egyesítésére kerül sor oly módon, hogy az Idősek Háza és telephelye beolvad a Városi Szociális Szolgálatba (VszSz). Így az Idősek Háza megszűnik, jogutódja a Városi Szociális Szolgálat lesz. Ugyanezen időponttól a Városi Szociális Szolgálat székhelye a Víztorony utca 11. alól átkerül a Pallagi út 9. alá. Az intézmények egyesítésével Debrecenben egységes idősellátó rendszer épül ki, amelynek révén ጀ az idősek igényeinek megfelelően ጀ a házi segítségnyújtástól a nappali ellátáson keresztül a bentlakásos
ellátásig könnyebben megvalósíthatóvá válik az átjárás az ellátási formák között, segítve ezzel az idős embereket gondozó családokat. A beolvadás nem jár együtt létszámcsökkentéssel, mert mindkét intézmény valamennyi közalkalmazottja a VSzSz alkalmazottja lesz. Az új integrált intézmény létrejötte az emberi és pénzügyi erőforrások hatékonyabb kihasználását eredményezi. A Pallagi út 9. alatti intézményben megkezdődött a demens részleg kialakítása, mely folytatódik a folyosó, a fürdőszobák és a lakóegységek felújításával. Ágycserére az önkormányzat idén kb. 20 millió forintot tud fordítani. Az épület felújításával javulnak a dolgozók munkakörülményei és az ellátottak elhelyezési feltételei. Az épület teljes körű felújítására vonatkozóan ütemterv készül a következő évekre. Tekintettel arra, hogy pályázati forrás ezen célra nem áll rendelkezésre, a munkálatok fedezetét idén önerőből kell biztosítania az önkormányzatnak. A Víztorony utca 11. alatti ingatlan helyiségeit a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja hasznosítja a továbbiakban. Debrecen önkormányzata, mint fenntartó a 2017/2018. óvodai nevelési év előkészítése során megvizsgálta az idén iskolába távozó gyermekek, a következő nevelési évre jelentkező, felvételt nyert, valamint beiratkozott gyermekek számát, és összevetette az önkormányzati fenntartású óvodákban rendelkezésre álló férőhelyek számával. Az adatok elemzése után megállapítást nyert, hogy bár a városban a gyermeklétszám összességében az előző évihez képest mérsékelten emelkedett, a férőhely-kihasználás optimalizálása jegyében az idén működő 265 óvodai csoporttól eltérően a következő nevelési évben kettővel kevesebb, azaz 263 óvodai csoport indítása indokolt. A Pósa Utcai Óvoda esetében a kevesebb jelentkező és felvételt nyert gyermek, valamint az üres férőhelyek száma az intézmény Pósa utca 1. alatti feladatellátási helyének megszüntetését eredményezi, mely alkalmazotti létszámcsökkentéssel nem jár. A gyermekek elhelyezése ጀ 5 óvodai csoportban a továbbiakban a Pósa utca 49. alatti székhelyintézményben biztosított. Az intézmények közötti munkamegosztás racionalizálása és az egységes gazdasági szemlélet kialakítása, a feladatok ellátásának hatékonyabbá, valamint takarékosabbá tétele érdekében, valamint az önkormányzati ASP-rendszernek (egységesített önkormányzati elektronikus ügyviteli megoldások) a debreceni önkormányzatnál történő 2019-es bevezetése előtt szükségessé vált a gazdálkodási feladatok ellátásának átszervezése az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél már 2017-től. A közgyűlés döntése értelmében Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kivételével valamennyi intézmény (összesen 46) esetében a gazdasági szervezet feladatait 2017. augusztus 31-től 7 gazdasági szervezet helyett 1 gazdasági szervezet, mégpedig a Debreceni Intézményműködtető Központ látja el a feladathoz kapcsolódó szükséges létszám átadása mellett. A döntés következtében szükséges az óvodák alapító-okiratának módosítása, amit 5 óvoda esetében egyéb szakmai okok is indokolnak. A Hajó Utcai Óvoda esetében az óvoda nevének Arany János Óvodára történő módosítása és címének változása, a Pósa Utcai Óvoda, a Szivárvány Óvoda, a Táncsics Mihály Utcai Óvoda és az Újkerti Manófalva Óvoda esetében a feladatellátási helyenként felvehető gyermeklétszám változása. Magyarországon a megyei jogú városoknak a városfejlesztési elképzeléseik megvalósításához integrált településfejlesztési stratégiát (ITS) kellett készíteniük. Debrecen közgyűlése a 202/2014. (IX. 25.) határozatával fogadta el Debrecen Integrált Településfejlesztési Stratégiáját. A Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei jogú városok fejlesztését célzó 6. prioritása keretében megjelent Zöld város kialakítása (TOP-6.3.2) felhívások ጀ az ITS készítésekor még nem ismert ጀ módszertana kötelezővé teszi, hogy a zöld város projektek helyszínei azonosítható módon,
akcióterületként szerepeljenek az ITS-ben. Emiatt szükség van a zöld város projektek helyszínéül szolgáló debreceni lakótelepek akcióterületként való nevesítésére az ITS-ben. Továbbá az ITS elfogadását követően változott a szegregált és szegregációval veszélyeztetett területek lehatárolásának módszertana is, amely változásokat szintén szükséges átvezetni a dokumentumokban. A Kormány elfogadta Debrecen ITP-jét, valamint Debrecen önkormányzatának az ITP végrehajtására rendelkezésre álló forráskeretét 43,32 milliárd Ft-ban határozta meg. A felhívások első körében 16 db TOP-6 felhívás jelent meg, amelyből 14 db felhívás volt releváns Debrecen önkormányzata számára. 2016-ban 63 db támogatási kérelem került benyújtásra összesen 27,24 milliárd Ft támogatási igénnyel a közreműködő szervezet, azaz a Magyar Államkincstár felé. Valamennyi benyújtott támogatási kérelem támogatói döntésben részesült, a támogatási szerződések hatályba léptek és 22,32 milliárd Ft összegben megtörtént az előlegek lehívása. Az ITP-t a Nemzetgazdasági Minisztérium által 2016. novemberben közzétett 2.2 tervezési útmutató alapján felül kellett vizsgálni, valamint szükséges volt a módosítások átvezetése a Minisztérium által meghatározott sablondokumentumban is, amely kötelezettségének Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata eleget tett. A közgyűlés módosította a Debreceni Foglalkoztatási Paktum létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást. Szükségessé vált ugyanis, hogy a partnerek a megállapodás módosítása révén meghatározzák a paktumiroda létrehozásával kapcsolatos feltételeket. A paktumiroda az EDC Debrecen Nonprofit Kft. mindenkori székhelyén működik. A Debrecen önkormányzatának alkalmazásában álló 1 főállású paktumirodai koordinátor feladatait 2017. június 1-jétől a projekt zárásáig látja el a projektben rendelkezésre álló keret terhére. A további 1 főállású paktumirodai koordinátort az EDC Debrecen Nonprofit Kft. alkalmazza. A paktumiroda működésének szakmai irányításáért és az infrastrukturális feltételek biztosításáért az EDC Debrecen Nonprofit Kft. felelős. Debrecen önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megjelent, a TOP-6.1.2-16 Ḁ 䤀渀欀甀戀 琀漀爀栀 稀愀欀 fejlesztése ᴀ tárgyú felhívásra támogatási kérelmet kíván benyújtani Ḁ 䐀攀戀爀攀挀攀渀椀 Inkubációs Központ létrehozása ᴀ címmel. A felhívás célja: a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a vállalkozói hajlandóság, az önfoglalkoztatás és az innovatív vállalkozói szemléletmód terjedése az inkubátorházak, mint üzleti kiszolgáló létesítmények fejlesztésén keresztül. Az inkubációs célú fejlesztésekkel ösztönözni az induló, valamint innovatív start-up vállalkozások, továbbá a már működő, de bizonytalan lábakon álló, tőkeszegény vállalkozások növekedését, piaci stabilitását. A megvalósítás helyszíne a Sas utca 1. lenne. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. Az elnyerni kívánt támogatás összege 1,4 milliárd Ft. Az Inkubációs Központ városközpontban történő elhelyezésével a városvezetés célja, hogy Debrecen belvárosában a közigazgatási funkció mellett a gazdasági, üzleti funkció is megerősödjön. A pályázat keretein belül a Régi Városháza U-alakú Sas utcai épülete mellé építendő ጀ annak mintegy építészeti lezárásaként is értelmezhető ጀ új inkubátorház a szükséges szakmai és piaci igényeknek megfelelően kerülne kialakításra. A projekt tervezett megvalósításának záró időpontja 2020. március 31. A közgyűlés támogatási kérelmek benyújtását határozta el a TOP-6.1.5-16 Ḁ 䜀愀稀搀愀猀 最昀攀樀氀攀猀稀琀 猀琀 és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés ᴀ tárgyú felhívásra. A debreceni déli gazdasági övezet elérhetőségének javítását célzó projekt költsége 2.035.000.000 Ft lenne, melynek műszaki tartalma a 47. számú főút ጀ Hosszúpályi csomópont elágazásánál 5 ágú körforgalmi
csomópont létesítésére, és ebből a csomópontból 7 méter szélességű, 810 méter hosszú nyugati irányú, onnan déli irányban folytatólagosan épülő 740 méter hosszú bekötőútra vonatkozik, az ipari terület megközelítését javító útberuházás részeként közmű-infrastruktúra kiépítésével együtt. A Köntösgát soron lévő ipari terület elérhetőségének javítását szolgáló projekt 235.000.000 Ft-ból valósulhatna meg, melynek műszaki tartalma: a Köntösgát sor felújítása burkolat-megerősítéssel, a tönkrement nyílt és burkolt árok teljes átépítésével, a szervizút és parkoló felújításával és egy elektromos töltőállomás kiépítésével. Az Egyetemi Innovációs Park elérhetőségének javítására vonatkozó elképzelés szerint 560.000.000 Ft projektköltséggel valósulhatna meg a 33. számú főúttól északi irányban a Metro áruház csomópontjától az út a szükséges közműépítésekkel, közműkiváltásokkal. A Kormány a Modern Városok Program keretében 2015. május 18-án együttműködési megállapodást kötött Debrecen önkormányzatával, és a megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében szándékát kormányhatározatban erősítette meg. A Kormány egyetértett a város és térsége kulturális életében betöltött szerepének erősítése céljából a Csokonai Színház és a Színészház épületei felújításának támogatásával. A Modern Városok Program keretében történő felújítással kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy a felújítási program legfeljebb 6 milliárd 350 millió forint forrás biztosításával állami beruházásként kerül megvalósításra. A projektben való sikeres továbblépés érdekében a város önkormányzatnak együttműködési megállapodást kell kötnie a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel, mint építtetővel. Az Ḁ 䤀渀渀漀瘀 挀椀 猀 iparterület elérhetőségének javítása ᴀ című projekt keretében a közeljövőben megvalósul a Gázvezeték utca korszerűsítése és az István út ጀ Szoboszlói úti csomópont forgalomtechnikai átalakítása. Mindemellett a belvárosi forgalom akadálytalan levezetése érdekében átépítésre kerülnek a 33. számú főúton lévő Nyíl utca ጀ Árpád téri, Nyíl utca ጀ Nagysándor József utcai és a Nyíl utca ጀ Damjanich utcai csomópontok, valamint a Nyíl utca ጀ Hadházi úti csomópont is. Ezeknek a beavatkozásoknak a forgalom problémamentes levezetésének elősegítése mellett kiemelt célja a forgalombiztonság növelése is. Ennek következtében szükségessé vált az állami tulajdonban lévő 33. számú, 4. számú és a 47. számú főutakat érintő debreceni jelzőlámpák programmódosítása és összehangolása. Ahhoz azonban, hogy az önkormányzat a projektet állami tulajdonban lévő utakon megvalósíthassa, az önkormányzat és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. között konzorciumi megállapodás megkötése vált szükségessé. A beruházás költségét az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. A projekt bekerülési költsége bruttó 27.296.745 Ft. A Magyar Államkincstár pályázati kiírást tett közzé a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatására 2017-ben. A kiírás értelmében a támogatási kérelem benyújtásának határideje 2017. június 13. A pályázat célja: központi költségvetési forrás biztosítása a helyi közösségi közlekedés működtetésével kapcsolatos feladatok ellátása, a települési önkormányzatok területén működő közlekedési szolgáltatóknál jelentkező és a közlekedési közszolgáltatás ellátása során felmerülő ጀ tárgyévet megelőző évi ጀ veszteségek pótlása érdekében, továbbá az önkormányzat területén a helyi közösségi közlekedés megfelelő és folyamatos biztosítása. A pályázat benyújtásához csatolni szükséges a települési önkormányzat határozatba foglalt nyilatkozatait. A közgyűlés támogatta Debrecen önkormányzatának pályázatát a témában.
A közgyűlés foglalkozott az Agóra Közhasznú Nonprofit Kft., a Dehusz Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., a Denok Debreceni Nemzetközi Oktatási Központ Közhasznú Nonprofit Kft., a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft., a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft., a Debreceni Képző Központ Nonprofit Közhasznú Kft., a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft., a DVSC Kézilabda Kft., az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Nonprofit Kft., a EKF Debrecen 2023 Közhasznú Nonprofit Kft., a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., a Modem Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a Nagyerdei Kulturpark Nonprofit Kft., a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2016. évi számviteli törvény szerinti beszámolóival. A társaságok 2016-os üzleti évéről összességében elmondható, hogy felelős gazdálkodásuknak köszönhetően az elfogadott üzleti tervekhez képest növelni tudták eredményüket, illetve mérsékelni a tervezett veszteségüket. A rájuk bízott önkormányzati vagyont a jó gazda gondosságával kezelték, az önkormányzat által nyújtott támogatásokat az önkormányzati érdekkörbe tartozó feladatok ellátására fordították. Debrecen önkormányzata tulajdonát képezi a debreceni Burgundia utcai 1. alatti (volt Beregszászi Pál Szakközépiskola) ingatlan. Az önkormányzat 2013-ban ingyenesen hasznosításba adott összesen 1705 négyzetméter alapterületű helyiséget közfeladat ellátása céljából a Déri Múzeumnak 2013. július 1-jétől határozatlan időre, valamint az ingatlan alagsorában lévő 891 négyzetméter nagyságú és a földszinten lévő 111 négyzetméter nagyságú helyiségcsoportot a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézetének 2016. augusztus 31-ig. A közgyűlés 2017. július 31-ig meghosszabbította az intézet ingyenes hasznosítási jogát. A múzeum az ingatlanrészt pályázat segítségével szerette volna felújítani, de az ingatlanrészt nem vették birtokba, mert nem sikerült anyagi fedezetet biztosítani a felújításhoz. A Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) főigazgatója, azzal a kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy a Burgundia utca 1. alatti ingatlant szeretnék ingyenes vagyonkezelésbe kérni. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat támogatja és segíti a DSZC által működtetett szakképzési intézmények munkáját, a közgyűlés 2017. július 31. napjával, közös megegyezéssel felmondja a Déri Múzeummal kötött szerződést, s 2017. augusztus 1-jétől kezdődően ingyenes vagyonkezelésbe adja a Burgundia utca 1. alatt található ingatlant a DSZC-nek.
Az önkormányzat közgyűlése a jogszabályi előírás alapján minden év május 31-ig megtárgyalja a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi feladatai ellátásáról szóló átfogó értékelést. Az értékelés a gyermekjóléti feladatok ellátását biztosító intézmények, szervezetek, valamint a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat ellátók közül öt intézmény beszámolója alapján készült. Az értékelés megállapította, hogy Debrecen önkormányzata a jogszabályban kötelező feladatként meghatározott ellátásokról teljes körűen gondoskodik. Az önkormányzat a pénzbeli és természetbeni támogatások nyújtásával, a gyermekjóléti alapellátások biztosításával, folyamatos fejlesztésével, valamint a civil és egyházi szervezetekkel, intézményekkel való együttműködés keretében végzett segítő munkájával jelentős szerepet vállal a gyermekvédelem területén. A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók a gyermekek elsődleges érdekét figyelembe véve lelkiismeretes, szakszerű munkájukkal hozzájárulnak a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok minél eredményesebb ellátásához. Az önkormányzat elkötelezett a gyermekjóléti rendszer továbbfejlesztése mellett, ennek érdekében az elkövetkező években 4 bölcsőde és 15 óvoda felújítása, valamint DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja elhelyezésére szolgáló új intézményi központ felépítése valósul meg. Pallag egy újonnan létesülő lakókörzetében (Barackvirág lakópark) a lakóközösség az új utcák elnevezésére vonatkozóan névjavaslatokkal élt. A névadók köztiszteletben álló egykori pedagógusok: 034/69 hrsz.: Makszin Mihály utca, 034/99 hrsz.: Vecsey Tibor utca, 034/129 hrsz.: Siroki Zoltán utca, 034/160 hrsz.: Mirkó Lajos utca, 034/191 hrsz.: Bocz Ernő utca, 029/41 hrsz.: Csáky Imre utca, 029/72 hrsz.: Kellerman Márton utca, 029/104 hrsz.: Arany Sándor utca, 029/134 hrsz.: Gesztelyi-Nagy László utca, 029/164 hrsz.: Bencsik István utca, 021/61 hrsz.: Bereczki Ferenc utca, 021/82 hrsz.: Herold István utca, 021/114 hrsz.: Ruzsányi László utca, 66017 hrsz. és 021/48 hrsz.: Szelényi Ferenc utca. A szintén Pallagon található 66014/24 hrsz.-ú közterület javasolt elnevezése Barázda utca. A Biczó István kert területén a lakosság a 47225 hrsz.-ú közterületnek az elnevezését kérte. A javasolt elnevezés: Ecetfa utca. Ugyanitt a 46146 hrsz.-ú földterület javasolt neve Alig utca. Ugyanitt 46139 hrsz.-ú földterület javasolt elnevezése: Gyertyán utca. A Biczó István kertben javasolt elnevezések: a 46419 hrsz.-ú földterület Lappantyú utca, a 46431 hrsz.-ú földterület Fanyűvő utca, a 46435 hrsz.-ú földterület pedig Favágó utca. A Biczó István kerti 30419/6 hrsz.-ú földterület javasolt neve: Őszapó utca. A Bayk András kertben a 46943 hrsz.-ú földterület javasolt neve Bokor utca, a 46825 hrsz.-ú földterület javasolt neve Dámvad utca. Az 54010/193 hrsz.-ú földterület javasolt neve Gomba utca. A Pharma-Flight Kft. ügyvezető igazgatójától érkezett kezdeményezés a 0493/23 hrsz.-ú földterületen található bekötőút elnevezésére vonatkozóan. A javasolt elnevezés a debreceni repülést elindító mérnök emlékére: Szatke Ferenc utca. A 17119/87 hrsz.-ú közterületet a közgyűlés 220/2016. (VI. 23.) határozatával Fuvaros utcának nevezte el. Az itt működő Tu-Plast Tubusgyártó Kft. kezdeményezte, hogy a közgyűlés az utca nevét Fuvaros utcáról nevezze át Hoffmann utcára az anyavállalat alapítójához kötődően. Az új közterületi elnevezésekre vonatkozó javaslatokat a közgyűlés elfogadta. Debrecen város gazdaságfejlesztési célkitűzéseihez igazodva a Tüzér utca 4. alatti ingatlanon a további munkahelyteremtéshez jelentősen hozzájáruló szolgáltató szektor igényeinek megfelelő, kimagasló színvonalú irodaház jön létre. A közgyűlés tájékoztatást kapott a beruházás legfontosabb részleteiről, mely tartalmazta a fejlesztés indokait és céljait, a beruházásnak helyt adó ingatlan adottságainak részletezését, a megvalósítandó épületegyüttes jellemzőit, valamint információt adott a beruházás előkészítése körében eddig elvégzett feladatokról, az eljárás jelenlegi állásáról. Az
előterjesztés kitért az ingatlan hasznosításának lehetőségeire, a beruházás forrásigényére és megtérülési lehetőségeire is. A kiemelkedő színvonalú beruházás a szolgáltató szektor további erősödését és jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását szolgálja. A jelenleg becsülhető adatok alapján a beruházás közel 10 milliárd forintos tőkeigényű, a kialakítandó épületekben körülbelül 23.000 négyzetméter hasznosítható terület jön létre, melyből körülbelül 21.700 négyzetméternyi terület funkciója iroda. Az épületegyüttes alá egy szintes mélygarázs épül körülbelül 200 parkolóhellyel. A megvalósítandó irodaház építési engedéllyel rendelkezik, mely jogerősítésre vár. A kivitelezésre kiírt pályázatról a későbbiekben születik döntés. Az irodai funkciók iránti jelentős piaci érdeklődésre és a beruházás minden részletre kiterjedő előkészítésére figyelemmel bízni lehet abban, hogy 2018 őszére a beruházás megvalósul. A Debreceni Főpályaudvar projektjének sikeres előkészítése és megvalósítása érdekében Debrecen önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel. Az önkormányzat a projekt sikeres megvalósítása érdekében megkezdte a közlekedés lehetséges átszervezését, az abban érintett úthálózatok átépítését. A megtett intézkedések részben kezelik a városon belüli forgalmat, viszont nagyon fontos a beérkező járművek számának csökkentése. Képviselői javaslat (MSZP) alapján és a Fidesz-KDNP módosító indítványát befogadva a közgyűlés támogatja a polgármesternek a forgalom csillapítása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz benyújtott kezdeményezését azzal, hogy a Debreceni Főpályaudvar használatba vételi engedélyének jogerőre emelkedéséig az M35-ös autópályának a Debrecent elkerülő 354-ös számú főúttal alkotott csomópontjától déli irányba a forgalom számára jelenleg elérhető szakaszát a díjfizetési kötelezettség alól ideiglenesen vonják ki, továbbá az M35-ös autópálya közeljövőben elkészülő, a 481-es számú főúttal alkotott csomópontjáig terjedő szakaszát ugyanaddig az időpontig ne vonják be a díjfizetési kötelezettség alá. Képviselői előterjesztés (Jobbik) indítványozta, hogy a debreceni közgyűlés Magyarország Alaptörvénye alapján támogasson egy, a Kerepes Város Önkormányzata által kezdeményezett felhívást, és ezzel kérje az Országgyűlést, hogy a társadalmi béke és megrendült igazságérzet helyreállítása érdekében alkosson közkegyelmi törvényt azok vonatkozásában, akik a hatalom erőszakos gyakorlása, vagy megtartása elleni politikai ellenállásként olyan cselekményeket követtek el, amelyek a törvény szerint joghátránnyal járnak. Az előterjesztést a közgyűlés nem támogatta. A Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdeményezése alapján 2017. március 14-én nyolc ország, Magyarország, Horvátország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Lettország és Észtország képviselői fogadták el és írták alá az európai béruniót célzó, Egyenlítsük ki az EU-t szétfeszítő bér- és gazdasági különbségeket! címet viselő polgári kezdeményezés nyilatkozatát. A kezdeményezés célja, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a bérfelzárkóztatás kérdését azáltal, hogy jóváhagyja az erre irányuló európai polgári kezdeményezést és elkezdődhessen a bérunió témájában az aláírásgyűjtés. A Jobbik önkormányzati frakcióvezetője a polgári kezdeményezés támogatásának kinyilvánítását kérte a debreceni közgyűléstől. Az előterjesztést a közgyűlés nem támogatta. Fotók: Miskolczi János https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/2017-majusi-kozgyules