A város gazdálkodását érintő közgyűlési előterjesztések
|
|
- Lilla Barta
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A város gazdálkodását érintő közgyűlési előterjesztések Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése május 25-én 39 előterjesztést tárgyal. A napirendi pontok között több érinti az önkormányzat gazdálkodását, melyekről sajtótájékoztatót tartottak május 22-én. I. Szociális intézmények átszervezése augusztus 1. napjával a szociális intézmények beolvadással történő egyesítésére kerül sor oly módon, hogy az Idősek Háza és telephelye beolvad a Városi Szociális Szolgálatba. Az átszervezéstől várható szakmai előnyök: A városban egységes idősellátó rendszer épül ki, amelynek során a házi segítségnyújtástól a nappali ellátáson keresztül a bentlakásos ellátásig könnyebbé válik az átjárás az ellátási formák között, segítve ezzel az idős embereket gondozó családokat. Az egységes vezetésű intézményen belüli jobb szakmai együttműködés révén a szakosított ellátásra várakozók (mind az átmeneti, mind a tartós bentlakásos intézményi férőhelyek esetében várakozó lista van) a bentlakásos intézménybe történő felvételig hamarabb jutnak az állapotuknak megfelelő alapszolgáltatáshoz. Az átszervezéstől várható pénzügyi, gazdasági előnyök: A VSzSz székhelyének a Pallagi út 9. szám alá történő áthelyezése lehetőséget ad a korábbi székhely más célú hasznosítására, amely több mint 20 millió forint megtakarítást eredményez. Az egységes intézményi struktúra a párhuzamos feladatellátás felszámolását vonhatja maga után (pl. beszerzés). Összességében hosszabb távon megtakarítás várható, melynek mértéke 2018-ban minimum 20 millió forint. A VSzSz, mint jogutód intézmény vezetője továbbra is Szabóné Orosz Éva lesz, Kmetti Bélánét a kinevezése szerinti munkakörben foglalkoztatják tovább. A beolvadással mindkét szociális intézmény valamennyi közalkalmazottja a VSzSz alkalmazottja lesz. A jogutód intézmény létszámkerete 311 fő lesz, melyből 256 közalkalmazotti álláshely szakmai tevékenységhez, 55 álláshely pedig intézményüzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó. Az Idősek Háza vagyonkezelésében lévő ingatlanok a megszüntetéssel a VSzSz vagyonkezelésébe kerülnek, a továbbiakban a Debrecen, Víztorony u. 11. szám alatti ingatlan az intézmény feladatellátásához nem szükséges, az más feladat ellátására hasznosítható.
2 II. Gazdálkodási feladatok átszervezése a DMJV irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében, valamint az óvodák okiratának módosítása Törvényi kötelezettség az önkormányzatok számára január elsejétől az ASP 2.0 rendszerhez kapcsolódni, így a gazdálkodási adatszolgáltatást ezen a rendszeren keresztül kell biztosítani a debreceni önkormányzatnak és hozzá tartozó 46 önkormányzati intézménynek. Az ASP rendszer bevezetése előtt szükséges az egységes gazdasági szemlélet kialakítása és a gazdálkodási feladatok ellátásának, az intézmények közötti munkamegosztásnak a racionalizálása. Ennek érdekében az érintett 46 önkormányzati intézmény pénzügyi, gazdálkodási feladatait augusztus 31-i határidővel átadja a Debreceni Intézményműködtető Központ részére. A következő intézmények gazdasági feladatai kerülnek egy irányítás alá: 33 debreceni önkormányzati óvoda Kodály Filharmónia Méliusz Juhász Péter Könyvtár Debreceni Művelődési Központ Csokonai Nemzeti Színház Vojtina Bábszínház Déri Múzeum Debreceni Közterület Felügyelet Debrecen MJV Városi Szociális Szolgálat Debrecen MJV Idősek Háza Debrecen MJV Egyesített Bölcsődei Intézménye Debrecen MJV Gyermekvédelmi Intézménye Debrecen MJV Család- és Gyermekjóléti Központ Debreceni Intézményműködtető Központ A 46 intézmény pénzügyi, gazdálkodási feladatait jelenleg 7 szervezet végzi, augusztus 31. után veszi át egy, a Debreceni Intézményműködtető Központ. Ezen intézmények esetében egyes meghatározott feladatok (működtetés, a használatában lévő vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok) nem kerülnének át a DIM-hez, azok továbbra is az érintett intézményeknél maradnak. Az előterjesztésben szerepel, hogy a mostani döntéssel álláshelyeket nem szüntet meg az önkormányzat, ellenben még hatékonyabbá és költségtakarékosabbá válik a gazdasági irányítás. III. Támogatási kérelem benyújtása a TOP Inkubátorházak fejlesztése tárgyú felhívásra A felhívás célja: A kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a vállalkozói hajlandóság, az önfoglalkoztatás és az innovatív vállalkozói szemléletmód terjedése az inkubátorházak, mint üzleti kiszolgáló létesítmények fejlesztésén keresztül. Az inkubációs célú fejlesztésekkel ösztönözni kívánjuk
3 az induló, valamint innovatív start-up vállalkozások, továbbá a már működő, de bizonytalan lábakon álló, tőkeszegény vállalkozások növekedését, piaci stabilitását. Megvalósítás helyszíne: 4024 Debrecen, Sas utca 1. A projekt szakmai és műszaki tartalma: Az Inkubációs Központtal a városvezetés célja, hogy Debrecen belvárosában a közigazgatási funkció mellett a gazdasági, üzleti funkció is megerősödjön. A projekt keretében létrehozandó inkubációs központ további célja, hogy a város adottságainak leginkább megfelelő iparágakban (a gépgyártásban, az IKT hardver -gyártásban, egészséggazdaságban, élelmiszeriparban): - elősegítse az új ötletekre, találmányokra, újszerű üzleti megoldásokra alapuló vállalkozások létrejöttét, és a vállalati életciklus legkritikusabb, korai szakaszában támogassa az ilyen vállalkozások megmaradását, segítse az önálló életképesség elérését; - vállalkozói közösség létrehozásával segítse a programba bevont vállalkozások közötti tapasztalatcserét, információáramlást; - a már betelepült cégek támogatásával elősegítse a kapcsolatteremtést az induló és az érettebb életszakaszba jutott vállalkozások között. Az igényelt támogatás összege 1,4 milliárd forint, amely teljes egészében elszámolható. IV. Támogatási kérelmek benyújtása a TOP Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés tárgyú felhívásra Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata részére az elkülönített forrás összege a én megemelt keret alapján 2,5 milliárd forint én a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a rendelkezésre álló keretösszeg további 1,2 milliárd forinttal történő megemelését kértük. A módosított Integrált Területi Programban (ITP) a Közgyűlés jóváhagyását követően összesen 3,7 milliárd forintra megemelésre kerülhet a keretösszeg. A) Déli ipari park elérhetőségének javítása Tervezet: 5 ágú körforgalmi csomópont kiépítése a 47. sz. főút Hosszúpályi csomópont elágazásánál, onnan bekötőút építése 7,0 m szélességben 810 m hosszban, déli irányban bekötőút építése 7,0 m szélességben 740 m hosszban, ivóvíz-, gázvezeték, hírközlési hálózat, közvilágítási hálózat és csapadékvíz-elvezetés kiépítése. Az 5 ágú körforgalom jogerős útépítési engedéllyel rendelkezik, a bekötőutak, valamint a közművek tervezése és engedélyeztetése szükséges. Összes elszámolható projekt költség 2, 035 milliárd Ft
4 B) Köntösgát sor felújítása Célunk a Köntösgát sor felújítása a burkolat teherbírásának növelésével és a szükséges közműfelújításokkal, valamint a szervízút, parkoló felújításával a pályázat által megkövetelt minimális elektromos töltőállomással. Teljes projektköltség összesen 235 millió Ft C) Egyetemi Innovációs Park elérhetőségének javítása Új út építése a 33. számú főúttól északi irányban szabályozási terv szerint 18 méter szélességű közlekedési célú területen a METRO Áruházat kiszolgáló úttól északi irányba mindkét végpontnál csomópont építéssel Az igényelt támogatás összege: 560 millió Ft V. Együttműködési megállapodás kötése a Csokonai Színház és Színészház Modern Városok Program keretében történő felújításának megvalósításához A debreceni Csokonai Színház Modern Városok Program keretében történő felújításával kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy a felújítási program legfeljebb 6350,0 millió forint forrás biztosításával állami beruházásként kerüljön megvalósításra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt útján. Az Önkormányzatnak együttműködési megállapodást kell kötnie az MNV Zrt.-vel mint építtetővel. A megállapodás kiterjed többek között a projekt döntéshozó szervének, a Projekt Irányító Bizottságnak a felállítására és működésére vonatkozó rendelkezésekre, a döntéshozatali mechanizmusra és a döntési kompetenciákra vonatkozó szabályokra, a kapcsolattartásra, az előkészítő anyagok felhasználási jogának átadására és a projekt zárását követő kötelezettségek szabályozására. A projekt megvalósítása során Program Irányító Bizottság kerül felállításra, ahová az MNV Zrt. három, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata két tagot delegál. A PIB feladata a projekttel kapcsolatos stratégiai irányítás, döntés és jóváhagyás lesz. VI. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt évi számviteli törvény szerinti beszámolója, a cégcsoport évi konszolidált beszámolója és alapszabályának módosítása A Debreceni Vagyonkezelő Zrt tagvállalatain keresztül 2016-ban kiszámítható és magas színvonalú közszolgáltatást biztosított. Feladatait úgy végezte, hogy közben folyamatosan figyelemmel volt a hatékony és gazdaságos működésre, valamint támogatta az önkormányzat fejlesztési elképzeléseit. A vállalatcsoportnál az adózott eredmény 2016-ban 745 millió forint volt, amely összeg 222 millió forinttal több, mint az előző évben keletkezett eredmény (2015: 523 millió Ft). Tehát megállapítható, hogy a Vagyonkezelő nemcsak magas minőségben biztosította a közszolgáltatásokat, de a hatékony és gazdaságos üzemeltetés mellett nyereséget is termelt.
5 VII. Tájékoztató a Tüzér utca 4. szám alatti ingatlanon tervezett irodaházzal kapcsolatos beruházásról A városvezetés és a Vagyonkezelő igazgatósága a még jobb eredmények érdekében új piaci irányok felé is nyitott 2016-ban. Elindult a Debreceni Vagyonkezelő Zrt és a HUNÉP Zrt beruházása: a Forest Offices Debrecen irodaház építése a Tüzér utcán, a Debreceni Hőszolgáltató és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt korábbi központi irodaépületének helyén. A beruházás indokai: egyre növekvő igény az irodakapacitás iránt Debrecenben, főleg az SSC szektorban, új minőségi munkahely megteremtése kiváló elhelyezkedés (közel az egyetemi campus és a parkerdő) a korábbi ingatlan állapota erőteljesen leromlott A beruházás lebonyolítására a DV ZRt 2016-ban létrehozta a Főnix Irodaház Kft-t. A projektcég az ingatlan fejlesztéshez pályázattal befektetői partnerként a legmagasabb összegű ajánlatot tevőt, a Hunép Universal Zrt.-t vonta be. A megfelelő benapozottság és optimális kiadhatóság érdekében három irodatömb került kialakításra. (I. épület Földszint + 5 szint, II. épület Földszint + 4 szint, III. épület Földszint + 3 szint). Az egész épületegyüttes alá 1 szint mélygarázs kerül kialakításra körülbelül 200 parkolóhellyel. Az iroda gépkocsival a teljes telek alatt elhelyezett mélygarázson keresztül közelíthetők meg, melynek bejárata a Tüzér utca felől van. A beruházás főbb adatai: 22 ezer négyzetméter hasznos terület 200 férőhelyes mélygarázs 3 épületszárny, a legmagasabb 5 emeletes, majd 4 és 3 emelet A+ kategória, LEED Gold minősítés Fotók: Miskolczi János
A megyeszékhely fejlesztési elképzelései
A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN Németh Tamás Fejlesztési tanácsadó Tartalom TOP 1. körös felhívások összegzése 2016. II. félévben megjelenő Felhívások Terület- és Településfejlesztési
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza
Sorszám: D/3. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza 1.1. Székhelye: 4032 Debrecen, Pallagi út 9. sz. 1.2. Telephelye: 4030 Debrecen, Szávay Gyula u. 55/F. 2. Jogszabályban
5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető
4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry
ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.
Sorszám: A/1. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Központja 1.1. Székhelye: 4026 Debrecen, Mester u. 1. sz. 1.2. Telephelyei: 1.2.1. 4029
M E G H Í V Ó. Javasolt napirendek:
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE VÁROSÜZEMELTETÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TURISZTIKAI BIZOTTSÁG Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-392 E-mail: varosuzemeltetesi@pmh.dunanet.hu Ikt. Szám:4949/2019.
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik
Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester. szóló 49/2011. (X.31.) önkormányzati rendelet módosítása. Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester
3. "Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés" program keretében a pécsi Nagy Imre út fejlesztéséhez, és kerékpárút építéséhez kapcsolódó építési engedélyezési
Szám: 03-3/1-9/2015. M E G H Í V Ó
Szám: 03-3/1-9/2015. M E G H Í V Ó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2015. május 28-án (csütörtök) 09.00 órai kezdettel tartja ülését a Városháza nagytermében, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról
Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között
Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép
Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző:
MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Dancsó József Magyar Államkincstár TARTALOM Az Operatív Programok, és a Területi és Településfejlesztési
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat
A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló
A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI
A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról
Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016.
Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016. 219/2016. (VIII.17.) határozata a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. szétválása útján létrejött Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos alapító-tulajdonosi
6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.
122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról
Intézmények kockázatelemzése Kockázati mérőszámok rangsora évre vonatkozóan
Intézmények kockázatelemzése Kockázati mérőszámok rangsora 2013. évre vonatkozóan 1. sz. melléklet Intézmények megnevezése Pécsi Horvát Színház 11 Nyugati Városrészi Óvoda 11 Kertvárosi Óvoda 11 Egyesített
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-i ülésére Iktató szám: 159/2018. Tárgy: Szándéknyilatkozat a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, április 28.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-4.2.1-15 kódszámú, Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális bővítése, fejlesztése című felhívásra a Család- és Gyermekjóléti Központ Ózd, Petőfi úti
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban
A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés
K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére
11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL BEVEZETÉS FOLYAMATOS KIHÍVÁS: ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS MAI KÖZIGAZGATÁSSAL
Az előterjesztés közgyűlés elé kerül
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2017. február 16. Javaslat a Szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezet megszüntető okiratának
Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE
1.napirendi pont Tárgy: 2014. évi zárszámadás elfogadása Előterjesztés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. ( I.11.) Kormányrendelet 5. -ának (1) bekezdése
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 194/2003. (VI. 25.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 194/2003. (VI. 25.) számú h a t á r o z a t a a Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról A Közgyűlés 1./ A Szociális Gondozási Központ Alapító
Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában
Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős
153/2011. (VIII. 16.) MÖK
153/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29.
Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Debrecen, 2013.11.29. Partneri kapcsolat alakult ki az ügyfelekkel Projekt Partner Rendszer A Projekt Partneri Rendszer
A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE AZ OPERATÍV PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁBAN
A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE AZ OPERATÍV PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁBAN 2014-20 FORRÁSOK MEGOSZLÁSA AZ EGYES OP-K KÖZÖTT TOP: Terület-és településfejlesztési mrd Ft VEKOP: Versenyképes Közép- Magyarországi
Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:
Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA
Ügyiratszám: 051905/2008/05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén
Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással
3. számú előterjesztés
3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
TOLNA MEGYEI TOP FEJLESZTÉSEK JELENE, JÖVŐJE
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOLNA MEGYEI TOP FEJLESZTÉSEK JELENE, JÖVŐJE NASZVADI BALÁZS TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL OSZTÁLYVEZETŐJE 2016. NOVEMBER 17. TOLNA MEGYEI ITP TOLNA MEGYEI TOP BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január
GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.
Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
(2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt
Új kihívások az uniós források felhasználásában
Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést
E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 185. MELLÉKLET:- TÁRGY: Javaslat a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Szőlőhegyi
Előterjesztés az önkormányzat és intézményei előirányzatainak módosítására
Kiegészítés a 19. napirendhez Előterjesztés az önkormányzat és intézményei előirányzatainak módosítására Tisztelt Közgyűlés! A bizottsági üléseket követően, a november havi könyvelés zárása után érkeztek
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ
Energia Akadémia E-mobilitáshoz kapcsolódó pályázati lehetőségek. CAM Consulting Kft.
Energia Akadémia E-mobilitáshoz kapcsolódó pályázati lehetőségek Budaörs, 2017. március 29. Boza Pál, Szabó György CAM Consulting Kft.. CAM Consulting Kft. Tevékenységeink Projektfejlesztés Projektmenedzsment
Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester
Nyílt ülés: 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének módosítása 2. Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről, elidegenítéséről és használatáról szóló 44/2012. (IX.24.)
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 26-26/3-20/2016 TÁRGY: GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS A MUNKAERŐ MOBILITÁS ÖSZTÖN- ZÉSÉT SZOLGÁLÓ KÖZLEKEDÉS- FEJLESZTÉS PROGRAM KERE- TÉBEN A PÉCSI HEGEDŰS JÁNOS UTCA FEJLESZTÉSÉHEZ KAPCSO- LÓDÓ ÉPÍTÉSI
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó
A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2016. április 26-i ülésének határozatai 132/2016.(IV.26.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról
K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből
45/2016. (IX.30.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye
1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.
Alapító Okirat. /2006. (...) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete
/2006. (...) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete Alapító Okirat Az államháztartásról szóló módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december
1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város
1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1. Térségi gazdaság fejlesztés a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében 1.1. Foglalkoztatás - bővítést segítő
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2016. szeptember 2... Kónyáné dr. Zsarnovszky
E l ő t e r j e s z t é s
Ügyiratszám: 51.134/2008.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
8. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
8. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
The Urban Development Network
The Urban Development Network Workshop on Urban Development Startegies Budapest, Hungary 17 October 2017 Kecskemét Városfejlesztési Alap Garamvölgyi Balázs vezérigazgató Budapest, 2017. október 17.. Kecskemét
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA. AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 87.
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 87. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tervezési szerződés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú
185. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 185. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. december 22-i ülésére Tárgy: Pápa Város
Tétel típusa (árubeszerzés, szolgáltatás, építési beruházás) A szerződés teljesülésének várható időpontja. Érintett szakosztály
A közbeszerzés tárgya és mennyisége Támogatásból valósul-e meg a beszerzés (/nem) Amennyiben, úgy a pályázat címe, kódszáma, a Támogatási szerződés megkötésének időpontja (év, hónap, nap), a finanszírozás
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága
21/2016. (05. 10.) PB határozat 4 igen, 1 nem szavazattal elfogadta és a meghívóban szereplő 15. napirendi pont javaslatot, melynek tárgya a Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületének Önkormányzata
Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja
Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot
MEGYEI JOGÚ. A Közgyűlés a Polgármester előterjesztésére az 1/2013. (I.24.) önkormányzati rendelet 20. (1) bekezdés b.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4024 Debrecen, Piac u. 20. 4024 Debrecen, Piac u. 20. Tel.: +36 52 511-410 Fax: (52) 511-401 E-mail: polgarmester@ph.debrecen.hu Tárgy: Sürgősségi indítvány A DMJV
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23.
Javaslat az Ózd Város Önkormányzata által biztosított egészségügyi alapellátás működtetésének átadására az Ózd Kistérség Többcélú Társulása által alapított Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző az előterjesztést Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.)
K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007... tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2007. (...) KGY. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta az Oktatási, Kulturális
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére
MISKOLC DÉLI IPARI PARK
MISKOLC DÉLI IPARI PARK I. Elhelyezkedés Miskolc elhelyezkedése MISKOLC Miskolc Déli Ipari Park (MIDIP) elhelyezkedése A 93,5 hektáros Ipari Park címmel rendelkező terület Miskolc déli határában, az M30-as
Javaslat Ózd város közúti közlekedési struktúrájának átalakításához szükséges ingatlancsere kezdeményezésére
Javaslat Ózd város közúti közlekedési struktúrájának átalakításához szükséges ingatlancsere kezdeményezésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ó z d, 2019. június
Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10.
186/2009. (XII. 17.) MÖK határozat I. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról
2018. május 28. testületi ülés
2018. május 28. testületi ülés 48/2018. (V. 28.) sz. Kt. határozat Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt Magyarországon temetkezési
Egyesített Népjóléti Intézmény
Alapító Okirat 1 2 Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat Költségvetési szerv neve: Egyesített Népjóléti Intézmény Székhelye: Makó, Béke u. 9. Telephelyei: Makó, Deák Ferenc u. 57. Makó, Királyhegyesi
Csongrád Megye Integrált Területi Programja
Csongrád Megye Integrált Területi Programja Csongrád Megye Integrált Területi Programja megyék, MJV-k részére meghatározott forráskeret 7 évre (2014-2020) 1702/2014. (XII.3.) Korm. határozat Csongrád megye:
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság
MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című (ÁROP-1.A.2.) pályázat benyújtása Az
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.