Tartalom. Köszöntő. øtinfo 2013. október 1. Köszöntõ



Hasonló dokumentumok
Gyakorlati képzés tanulószerződéssel augusztus 26.

Egyéb szervezetek normatíva alapú támogatásának folyamata Budapest, augusztus 26.

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

A gyakorlati szakképzés finanszírozási lehetőségei 2014-ben

Változások a szakképzés területén mit jelent ez a cégek számára

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE

A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből

hatályos:

Új Országos Képzési Jegyzék

Üzleti Reggeli Gödöllőn

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa szeptember Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

A humán erőforrás kezelés aktuális kérdései. Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M

M A G YA R K Ö Z LÖ N Y 2013.évi 225.szám

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Jogszabályok, jogszabály módosítások. WAYDA IMRÉNÉ Képzési és Szaktanácsadási Igazgatóság igazgatóhelyettes

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

Minőség jelentősége a szakdolgozók körében

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései

Felnőttképzés a jogszabályi változások tükrében

E L T E R J E S Z T É S a Képviseltestület március 4-i ülésére

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA Országos Szervezet

Felnőttoktatási Pedagógiai Program

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND

Kedves Kolléganõk és Kollégák!

A gazdasági kamarák közjogi szakképzési feladatainak megváltozása jétől. Mészárosné Szabó Anna és 23.

II. rész. A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény. A szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A duális képzés. Helyszín dátum. Nemzeti Munkaügyi Hivatal

A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS FELHASZNÁLÁSA, BEVALLÁSA 2012.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve

1/2007. (II. 6.) SZMM

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló ( )

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁL LAPODÁS

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA

1/5. Szervezet. Iktatás időpontja:...

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

59/2013. (XII. 13.) NGM rendelet

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról

A komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak jogkövetése

Skill laboratórium kialakítása az egészségügyi ellátó intézményekben

IDŐSEK A MÁBAN Geriátriai szocio-pszichológiai vizsgálat, az életminőség javításának lehetőségei. Dr. Majercsik Eszter


A Kórház története. A mai igazgatóság épülete ( körül)

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Az egészségügy ellátások humán kapacitásának fejlesztése október 6. Dr. Páva Hanna elnök

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Geriátriai szakápoló szakképesítés Geriátriai szakápolás modul. 1.

OKTATÁSI MINISZTER 6351/2006.

A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TELJESÍTÉSE 2016.

Elvárások munkáltatói szemmel

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Képzési Klaszter, avagy a gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési. a megye húzóágazataiban

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

Magyar joganyagok - 58/2013. (XII. 13.) NGM rendelet - a felnőttképzési minőségbizt 2. oldal f) honlapján rendszeresen közzéteszi a képzési tevékenysé

A szakképzés átalakítása

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

EREDMÉNYES BETEGBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK - A TUDÁS SZEREPE

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet. az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft.

Az egészségügyi szakképzésben és az egészségtudományi felsőoktatásban bekövetkező változások hatása az idősellátásra

DOKTORI (PH.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. IDOSEK A MÁBAN Geriátriai Szocio-pszichológiai vizsgálat, az életminoség javításának lehetoségei

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár TÁJÉKOZTATÓJA. a Fiatal Szakorvosok Támogatási Programjáról

Köszöntő. Kedves Kollégák!

E L Ő T E R J E S Z T É S

A szociális képzési rendszer

A kórházi sürgősségi ellátás nemzetközi szemszögből

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN

Szakképzési hozzájárulás és a képzés fejlesztési támogatás felhasználása

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport

Átírás:

Köszöntő Köszöntõ Tartalom Kedves Olvasók! A sikeres országos kórházi gyógyszer-közbeszerzés révén jelentős megtakarítás érhető el, amely a kisebb kórházak esetében számottevőbb arányt képvisel. Aktuális híreink között beszámolunk a kórházi gyógyszertartozás rendezésének lépéseiről. 2013 őszén is számtalan szakmai rendezvény, konferencia és kongresszus megrendezésére került sor, melyen a GYEMSZI-t képviselve a GYEMSZI EFF munkatársai voltak jelen. Beszámolóikból ízelítőt kaphatnak az egészségügy szakmai újdonságairól és fejlesztéseiről aneszteziológia és intenzív terápia (Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Szakápolók Magyarországi Egyesületének VIII. Kongresszusa), laboratóriumi (Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók XIII. Nagygyűlése) és reumatológia (Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesületének I. Kongresszusa) szakterületen. A Semmelweis Tervben foglaltaknak megfelelően kiemelten hangsúlyos az egészségügyi ágazatban jelen lévő humánerőforrás krízis kezelése. Mindazon felmérések és azok elemzése, melyeket a GYEMSZI EFF Emberi Erőforrás Fejlesztési és Módszertani Főosztály Elemző-Stratégiai Osztálya az elmúlt években végzett, e feladat megvalósításához és sikeres végrehajtásához járul hozzá. 2008 2012 között az egészségügyi szakképzésben részt vettek létszámadatainak elemzéséről és értékeléséről készített összefoglalót olvashatják jelen lapszámunkban. Pápai Tibor (Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház Sürgősségi Centrum centrumvezető ápoló, SE ETK Oxiológia és Sürgősségi Ellátás Tanszék, adjunktus) és Nagy Gábor (MH EK Honvédkórház Sürgősségi Centrum, BSc ápoló) cikksorozatuk harmadik részében a gyermek újraélesztéssel kapcsolatos kérdőíves felmérés adatait osztják meg az Olvasókkal. Az előző számban indult új rovatok Deus ex Masina és Ehhez Comenius mit szólna? érdekes témákkal várják az érdeklődőket most is. Az információs és kommunikációs technológia rovatban az e-healthről olvashatnak, valamint a modern oktatási eszközök témakörében a prezentáció készítést és felhasználást igyekszik szemléletesebbé és játékosabbá tenni a szerző. A GYEMSZI 2014. február 19 20-án megrendezi az Egészségügyi Szakdolgozók XLV. Jubileumi Országos Kongresszusát. Szeretnénk minden egészségügyi szakdolgozónak figyelmébe ajánlani a borítón lévő pályázati felhívást, melyben a kongresszus témáiról és a prezentációs lehetőségekről adunk hírt! Kellemes időtöltést kívánunk minden kedves Olvasónknak! Az øtinfo szerkesztősége Sikeresen zárult az országos kórházi gyógyszer-közbeszerzés 2 Új Neurorehabilitációs Járóbeteg Központ 3 Baján letették a csaknem négymilliárdot érő alapkövet 3 Életminőség az élet alkonyán 4 Gyermekcipőben a gyermek újraélesztés képessége 6 Pályaorientáció 8 A tanulószerződésről 9 Hatályban lévő törvénymódosítások, kormány- és miniszteri rendeletek a szakképzés területén 10 A Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók XIII. Nagygyűlése 11 Mit teszel ma, ami holnap is számít? 12 Beszámoló a Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesületének tudományos kongresszusáról 13 Összefoglaló beszámoló az egészségügyi szakképzések indításáról 2008 2012. 14 E-ligazodni? 16 Szemléltetés ma! Apró tippek prezentációk színesítéséhez 17 Angiológia 18 60 éves a GYEMSZI IRF Országos Egészségtudományi Szakkönyvtár 19 Címlapon: A GYEMSZI IRF Országos Egészségtudományi Szakkönyvtár egykori Szentkirályi utcai olvasóterme. øtinfo 2013. október 1

Aktuális hírek Sikeresen zárult az országos kórházi gyógyszer-közbeszerzés A sikeres közbeszerzés révén összességében jelentős megtakarítás érhető el, amely a kisebb kórházak esetében számottevőbb arányt képvisel. Dr. Szócska Miklós államtitkár kiemelte, hogy a közös beszerzés által, a jövőben az összes kórházi gyógyszertartozás mintegy harmada spórolható meg, és marad az ágazatban. A sikeresen zárult kórházi gyógyszereket érintő közös közbeszerzés emléklapját ünnepélyes körülmények között, Dr. Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Szabó László a TEVA Magyarország vezérigazgatója, Dr. Borbás Gyula, a Biotest Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója, Dr. Feller Antal a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója, Dr. Tajthy Éva Judit a Fresenius Kabi Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Kaló-Vaskó Erzsébet, az Euromedic International Hungária Kft. ügyvezetője, és Dr. Török Krisztina, a GYEMSZI főigazgatója írta alá, Dr. Velkey György, a Kórházszövetség elnöke jelenlétében. A Semmelweis Terv szakmai koncepciójában szerepel a kórházak egységes, országos gyógyszer-közbeszerzési rendszerének kialakítása. A speciális jogi feltételrendszert a 2012. év folyamán életbe lépett kormányrendelet teremtette meg, amely a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények esetében intézetünket, mint központi beszerző szervezetet jelölte ki. Az országos gyógyszerközbeszerzés kiterjed a GYEMSZI fenntartású fekvőbeteg ellátó intézményekre, az orvosegyetemekre, és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházra is, továbbá lehetőség van önként csatlakozni a beszerzői konzorciumhoz. A kiírás előkészítését a kórházi gyógyszerfelhasználás tételes felmérése előzte meg, hiszen korábban ilyen adatok nem álltak az egészségügyi vezetés rendelkezésére. Az országos kórházi gyógyszerközbeszerzés szakmai előkészítését pedig az Országos Gyógyszerterápiás Tanács végezte el. Az országos közbeszerzés első körében nyílt eljárás keretében szeptember 1-től 11 hatóanyag kedvezményes beszerzésére nyílt lehetősége a kórházaknak. 2013. október 1-től két eredményes eljárás eredményeként további 14 hatóanyaggal bővül az országos gyógyszerközbeszerzés rendszere. Így öszszesen 3 eredményes közbeszerzési eljárás keretében összesen 25 hatóanyag kedvezményes beszerzése valósul meg. A hatóanyagok jellemzően antibiotikumok, onkológai gyógyszerek, az anesztézia, vér és vérképző rendszer injekciós formájú gyógyszerei. A sikeres közbeszerzési eljárásokban a szakmai konzultáció és előkészítés mellett kiemelt szerepe van a gyógyszer-nagykereskedők és gyógyszer-gyártók, és a kiíró fél együttműködésének, partnerségének emelték ki hozzászólásaikban a közbeszerzés kedvezményezettjei. Az országos közbeszerzés keretében jelenleg biztosított 25 hatóanyag alkalmazása a kórházaknak az eddigi árakhoz képest (8,047 Mrd Ft) országosan 35%- kal kedvezőbb (5,272 Mrd Ft), ami éves szinten nettó 2,77 milliárd forint megtakarítást jelent. Összességében ez jelentős megtakarítás az eddigi beszerzési árakhoz képest, amely a kisebb kórházak esetében ahol jellemzően magasabbak voltak az árak még jelentősebb arányt képvisel. A szállítási szerződésekkel kapcsolatosan kiemelendő: 2013. szeptember 1-vel, illetve október 1-vel lépnek/léptek életbe időtartamuk egy évre szól. A szállítási szerződésekben foglaltak közbeszerzésileg biztosítható legkedvezőbb fizetési határidő (60 nap) áll rendelkezésre. A szerződések szállítási, illetve ártartási garanciát jelentenek a kórházaknak. 2 øtinfo 2013. október

Aktuális hírek Továbbá megfelelő fizetési és felhasználási biztosítékot jelentenek a beszállítóknak is. A felhasználási biztosítékot az jelenti, hogy idén április 1-től elindult Kórházi Patikai Adatszolgáltatás (KOPASZ) jelentőprogramján keresztül a GYEMSZI heti rendszerességgel látja az egyes kórházak gyógyszerbeszerzéseit, és havonta értékeli a tárgyat érintő hatóanyagok készítmények szerinti felhasználását. A további sikeres együttműködés érdekében folyamatosan tájékoztatást és koordinációs támogatást biztosítunk a kórházi főgyógyszerészeknek az országos közbeszerzésekről. A legutóbbi szakmai konzultációra szeptember 23-án került sor, a továbbiakban előre láthatólag negyedévente lesz hasonló szakmai fórum. Lényeges kiemelni, hogy a GYEMSZI a központi beszerzési szolgáltatásért semmilyen ún. közbeszerzési díjat nem számol fel a kórházaknak. A még folyamatban lévő két országos központosított közbeszerzési eljárás eredménye előre láthatólag 2013. december hónapra várható, és reményeink szerint hasonló megtakarítási lehetőséget nyújt a magyarországi fekvőbeteg ellátó intézmények részére. Kommunikációs Osztály, GYEMSZI Új Neurorehabilitációs Járóbeteg Központ 106 millió forint uniós támogatásból jött létre az új Neurorehabilitációs Járóbeteg Központ a Csornai Margit Kórházban. Az uniós támogatással megvalósult központban nyílik lehetőség a jelentős számú beteget érintő szédüléssel, perifériás vagy centrális idegrendszeri károsodással járó állapotok vizsgálatára és rehabilitációjára. A rehabilitáció teszi lehetővé az aktív dolgozók munkaképességének javítását, illetve teljes helyreállítását, valamint a súlyosabb állapotban lévők életminőségének és önellátásának javítását. A Neurorehabilitációs Járóbeteg Központ betegellátása csoportmunkára épül, amelynek tagjai rehabilitációs és neurológus szakorvos, pszichológus, logopédus, gyógytornász, fizioterapeuta, és elektrofiziológiai aszszisztens. A hagyományos gyógytorna és fizioterápiás megközelítés mellett kiegészítésül modern fiziológiai eljárásokat is végeznek, az állapotfelmérés után komplex rehabilitációs kezelésben részesülnek a betegek. A Nyugat-dunántúli Régió Egészségügyi intézményeinek nyújtott támogatás összege 1.889.000.000 Forint a NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001 uniós projekt keretén belül. A Csornai Margit Kórház konzorciumi tagként 106.016.006 Forint uniós támogatást nyert a Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című pályázati kiíráson az új Széchenyi Terv keretében. A támogatásnak köszönhetően európai szintű körülmények között, modern orvosi eszközök igénybe vételével gyógyulhatnak a Csornai Margit Kórház betegei. Kommunikációs Osztály, GYEMSZI Baján letették a csaknem négymilliárdot érő alapkövet Dr. Horváth Zsolt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztosa, Zsigó Róbert polgármester, Baja és térsége országgyűlési képviselője, valamint Dr. Tóth Gábor főigazgató helyezték el a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjában megvalósuló Struktúraváltás a Bajai Szent Rókus Kórházban projekt alapkövét. A projekt összköltsége: 3.852.459.866 forint, amelyből a Magyar Állam által nyújtott támogatás 3.467.213.879 forint. A Bajai Szent Rókus Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházában a kiemelt beruházás révén megépülő új tömbben kap helyet a belgyógyászat, a neurológia, a gyermekosztály, a szülészet és a nőgyógyászat, valamint az újonnan létesülő stroke centrum. Az új elhelyezés által az osztályokat érintő kórházon belüli betegutak a negyedére csökkennek. Fejlesztik a diagnosztikát is, és központi betegirányító egységet alakítanak ki, amely egy ponton, egységes keretek között tartja nyílván a betegek információit, koordinálja, és a központi informatikai rendszerhez illeszkedve követi minden egyes beteg intézményben zajló ellátását. A leendő ötemeletes épület földszintjén korszerű ambulanciák, az alagsorban az egynapos sebészet helyiségei, illetve a patológia kap helyet. A kis létszámú kórtermek mindegyikéhez külön fürdőszoba tartozik majd. A Bajai Szent Rókus Kórház a bácsalmási, bajai és kalocsai kistérség lakosai számára nyújt ellátást. A projekt elkészültével a több százéves intézmény minden részében megfelel majd a XXI. század feltételeinek. Az infrastruktúra fejlesztése, az orvos-szakmailag egységes rendszer kialakítása és a költséghatékony működtetés feltételeinek megteremtése egyrészt javítja az intézmény által nyújtott egészségügyi szakellátásokhoz való lakossági hozzáférés esélyegyenlőségét, másrészt korszerűsíti a szolgáltatások minőségét és munkafeltételeit, emelve a betegellátás biztonságát és színvonalát. Kommunikációs Osztály, GYEMSZI øtinfo 2013. október 3

Ápoló szakmacsoport Életminőség az élet alkonyán Demens betegek ellátásának kihívásai. Egészségügyi, szociális és társadalmi feladatok c. konferencia előadásanyaga Az idősellátás nem csak a szakembereknek, hanem a társadalom egészének az ügye, mert mindenkit valamilyen formában érint közvetve vagy közvetlenül. Minden ember idősödése során változásokon megy keresztül. Ezek nem csak biológiai változások, hanem a szociális kapcsolatokat is érintik. Az öregkorról kialakított félelmekkel teli elképzelések elsősorban a pszichoszociális hatások mentén alakulnak ki. Az idősödés folyamán az egészségprofil hanyatló tendenciát mutat, mivel multimorbiditású kórképek jelennek meg. A funkcionális képességek csökkennek, az életminőség ennek következtében romlik. Az idős ember, amíg képes rá, igyekszik megbirkózni a nehézségekkel, ha már nem képes, akkor a társadalom feladata a segítségnyújtás annak érdekében, hogy az idős ember életminősége csak a lehető legkisebb mértékben romoljon. Az életminőség fogalma Az elmúlt évszázad pszichológiai elméletei közül Maslow szükséglet hierarchiája és Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete foglalkozik elsősorban azzal, hogy az ember mennyire tudja megvalósítani önmagát, hogyan lehet boldogabb, és hogy lehet jobb az életminősége. Az életminőség az objektív életfeltételek keretein belül a boldogság, az elégedettség szintje, szubjektív érzékelés. Az idősödés során az egyének céljai és körülményei változnak, ezért a szubjektív életminőség mértéke életciklusonként különböző. Erikson szerint az időskorra létrejön a beteljesülés és az élettel való elégedettség érzése, valamint a hajlandóság szembenézni a halállal. Kérdés, hogy a Maslow-i hierarchia érvényes-e az időskorúakra? Az életminőség többdimenziós fogalom, mely magába foglalja az egészségi állapot testi-lelki és szociális összetevőit: egészség, betegség, érzelmi jólét, munka, család, barátok. Az életminőség javítása a modern jóléti államok alapvető célkitűzése lett. Az egészséggel kapcsolatos életminőség Fő dimenziói: munkaképesség, alkotóképesség, fájdalom hiánya, pszichés egyensúly. A megnövekedett életkor többféle krónikus megbetegedéssel járhat együtt, de nem feltétlenül jelenti az életminőség roszszabbodását. Az egészségi állapot önbecslése a várható életévek legjobb előrejelzője, ezt egy 5 fokozatú skálán mérhetjük. Életminőség pszichológiai szempontok Az emberek a boldogságot tartják a legfontosabb értéknek. A boldogság Arisztotelész megfogalmazása szerint nem állapot, amit az ember birtokolhat, hanem belső aktivitást jelent. Az emberi létezés alapvető célja az emberi funkcióknak, az erkölcsnek, az erényeknek, belső aspirációknak a lehető legteljesebb gyakorlása. A hedonista, fogyasztói lelkiállapot nem jár jobb életminőséggel, állandó elégedetlenséget szül. Életminőség szociális szint A kapcsolatok változása, krízishelyzetek időskorban: krónikus betegségek, munkaképesség csökkenés a munkahely elvesztése nyugdíjba vonulás családtagok, barátok elvesztése a megszokott környezet változása az önállóság elvesztése Ezek a változások az elszigetelődés, a depresszió megjelenése irányába mutatnak, az élettartamat rövidítik. Az életminőség mérése Az életminőség vizsgálatának két alapvető típusa van: az egészségi állapottal összefüggő skálák (Health Related Quality of Life) nem az egészséggel összefüggő skálák (Non Health Related Quality of Life) Az időskori életminőség mérésére az Életelégedettségi Index (Life Satisfaction Index) használatos, melynek 20 kérdésére az eredmény 0 és 40 pont között lehet. Használjuk még a közérzet önértékelését. A Hogy érzi magát? kérdésre adott válasz egy ötfokozatú skálán értékelhető. Számos vizsgálati eredmény azt jelezte, hogy az önértékeléses egészségmutató előjelzője a jövőbeni egészségi problémáknak, sőt egyes feltételezések szerint különösen idősek esetében mortalitási indikátoraként is szolgál. A Maslow-i szükséglethierarchia alkalmazása geriátriai ellátást igénylők esetén egy felmérés eredménye Osztályunkon ellátásban részesülő időseknél kérdőíves vizsgálat segítségével a következő kérdésekre kerestük a választ: 1. Mennyire érvényesül a Maslow által megfogalmazott igényszint sorrend a geriátriai ellátást igénylők esetében? 2. Mennyire tér el egymástól a közérzet index és az önértékeléses egészségmutató? 3. Milyen kölcsönhatás van a társas támogatás és az egészségi állapot között? 4 øtinfo 2013. október

Ápoló szakmacsoport 4. A mindennapi életet támogató, gondoskodó rendszer köztudatba való átvitelének milyen lehetőségei vannak? Módszerek 1. A közérzet meghatározása, számszerűsítése a Maslow-i igényszint hierarchia alapján és az önértékeléses módszerrel 5 fokozatú skálán. 2. Igénypreferencia-felmérés páros összehasonlítás módszerével. 3. Kognitív funkciók regisztrálása Módosított Mini Mental State Teszt segítségével. 4. Társas támogatás Caldwell-féle kérdőívvel. 5. Szorongás-mérés Hamilton skála segítségével. Eredmények A geriátriai ellátást igénylő időseknél a Maslow-i piramis (testi szükségletek, biztonság, szeretet, elismerés, önmegvalósítás) sorrendje megváltozott, az önmegvalósítás igénye került a piramis aljára, majd a biztonság, elismerés, szeretet, testi szükségletek következtek. Fentiekből kitűnik, hogy a geriátriai igényszint hierarchiában a legmagasabb értéket az önmegvalósításra való törekvés képezi. Ennek lehetséges magyarázata, hogy az idős emberek alapvető szükségletei, ha nem is teljes egészében, de kielégítettek (lakás, élelem), valamint esetükben az életük hátra lévő részében olyan dolgokat szeretnének megvalósítani, amire eddig nem volt lehetőségük. További megállapítás volt a vizsgálat során, hogy az idős emberek a saját egészségük értékelésénél meglévő betegségek ellenére is jó egészségi állapotról számolnak be. Ez sikeres megbirkózási stratégia. Szoros kapcsolat volt kimutatható az orvosi ellátás igénybevétele és a társas támogatás hiánya között idős korban. Az eredményeket a Gerontology című folyóiratban közöltük (E. Majercsik: Hierarchy of Needs of Geriatric Patients, Vol.51, No.3, 2005). Idősek és a társadalom Az időskor két módon válik szembetűnővé a társadalomban: az egészséges idősek társadalmi aktivitásán át és a bajban lévő idősek gondjainak előtérbe kerülése révén. A társadalmi egyensúlyban változás következik be: a kereső-fogyasztók csak fogyasztókká válnak, a közületi fogyasztásban kifejezett növekvő igény jelentkezik az egészségügy és a szociális ellátás területén. Az idősügyben alapvető szemléletváltás történt: a korábbi deficit modell helyett, mely a veszteségekre fókuszált, a fejlődési modellt használjuk, itt a meglévő képességek megőrzése a cél. A paradigmaváltás az idősellátás területén azért szükséges, mert: az öregedés természetes jelenség a népesség öregedése világjelenség az időskorúak értékes erőforrások a társadalom részére az emberek nem egyformán öregszenek az idősek a társadalom integráns részét képezik a sikeres öregedést segíteni kell az aktív időskorra fel kell készülni A sikeres öregedés feltételei 1. alacsony kockázat a betegségekre és a funkcionális károsodásra 2. magas szintű szellemi és fizikai aktivitás 3. aktív részvétel a mindennapi életben 1. ábra Sikeres öregedés esetén: az egyén alkalmazkodik a változásokhoz, jól felhasználja képességeit, megkísérli leküzdeni gyengeségeit, de elfogadja azt, amin nem képes változtatni, ha elkerülhetetlen, hogy másoktól függő viszonyba kerüljön, azt elfogadja, megőrzi önbecsülését, örömet nyújtó tevékenységekben vesz részt, továbbra is vannak életcéljai, tápláló étrendet fogyaszt, képességeinek megfelelően mozog, sportol. Az alábbi márványtáblán, a Lukács uszodában olvasható írás mutat be egy sikeres öregedési példát (1. ábra). A hazai idős emberek által fontosnak tartott életminőségi elemek: egészség = betegség/fájdalom hiánya család, szemben a magányossággal segíteni másoknak és segítséget kapni øtinfo 2013. október 5

Ápoló szakmacsoport szeretet, emberi kapcsolatok beszélgetés másokkal belső és külső békesség Az idősödés, az időskor nagymértékben függ attól, hogy milyen az egyén személyisége. Az időskori személyiségtípusok: 1. konstruktív: elfogadó, kiegyensúlyozott 2. függőségi: passzív, gondoskodást igénylő megtartó és elengedő magatartás kötődés és szabadság az érdeklődési kör bővítése Időspolitika és életminőség Az önálló, aktív életvitel az egészség megőrzésével, az élethosszig tartó tanulással, a minél további munkában maradással, az aktív közösségi élettel és az önállóság megtartásával biztosítható. Az idősbarát társadalomnak ezeket a feltételeket kell biztosítani szolgáltatással, oktatással, társadalmi összefogással. Az idősek részéről pedig együttműködés, befogadás szükséges. Az időspolitika mentén az EU négy fontos irányt jelölt ki: 1. az aktív időskor programja: társadalmi részvétel, biztonság, egészség 2. diszkrimináció és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 3. idősek munkaerő-piaci aktivitásának megőrzése 4. egészségügyi ellátás / ápolás kérdése 2. ábra: Idősek játszótere 3. védelembe vonuló: nem fogad el segítséget 4. rosszindulatú: ellenséges, agresszív 5. öngyűlölő: befelé forduló, önmagát hibáztató Sikertelen öregedés esetén az egyén: nem fogadja el az öregedés tényét, megpróbál továbbra is fiatalnak látszani, betegségéből előnyöket formál, hogy másokat manipulálhasson, dühöt és keserűséget érez az egész világgal szemben; sértődött, amiért nem törődnek vele többet, értéktelennek érzi magát, aki csak teher mások számára, nem törekszik arra, hogy egészséges életmódot folytasson, nincs semmi célja az életben, azt eszi, amit jóízűnek talál, és amit könnyű megrágni, abbahagy minden testi aktivitással járó állapotot, üldögélő életmódot alakít ki, elszigetelődik a többi embertől, minden változást elutasít, állandóan kritizál, nem fogad el semmit, ami új, állandóan összehasonlítgatja a jelent a múlttal. Felkészülés az öregedésre nagy jelentősége van a prevenciónak a veszteségek helyett a nyereségek tudatosítása Az időskorúak arányának növekedése nagy kihívás az egészségügy számára, mind a megelőzés, mind a gyógyítás területén, de a társadalom egészének is a szociális gondoskodás szempontjából. Az időskorra való felkészülésnek nálunk nincsenek hagyományai. A nyugdíjba vonulás után megmaradó több szabad idő a depresszív tünetegyüttest generálja. A megbirkózási stratégiák megismerésével, mind szélesebb ismeretterjesztő programok keretében kell segítséget adni az időskori problémák megoldására. A meghallgatás élménye sokszor elég gyógyír az időseknél. Végezetül ne feledjük, hogy olyan öregkorunk lesz, amilyen példát mutatunk fiataljainknak az idősekkel való bánásmód terén. (2. ábra) Dr. Majercsik Eszter PhD, osztályvezető főorvos, Szent Margit Kórház, Krónikus Osztály Gyermekcipőben a gyermek újraélesztés képessége Tisztelt Olvasó! Az øtinfo előző két számában a csecsemő és kisgyermek újraélesztés algoritmusáról és annak képesség szintű alkalmazásának jelentőségéről olvashattak. Amint azt az előzőekben kiemeltük, tapasztalataink szerint a szakdolgozók körében lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetnek az elsősegélynyújtás, újraélesztés oktatása során a felnőtt alapszintű újraélesztés (BLS) 6 øtinfo 2013. október

Ápoló szakmacsoport oktatására, mint a gyermek alapszintű újraélesztés (PBLS) képességének kialakítására, fejlesztésére. Szükségesnek tartjuk a PBLS képességének ez irányban történő, készség szintű elsajátítását valamennyi szakdolgozó számára. Ennek hiányára törekedtünk rávilágítani felmérésünkkel, melynek célja az egészségügyi szakdolgozók gyermek alapszintű újraélesztéssel kapcsolatos ismereteinek vizsgálata és elemzése, hogy az egészségügyi szakdolgozók milyen szintű naprakész ismeretekkel rendelkeznek a 2011-es ERC PBLS ajánlással kapcsolatban. A vizsgálat során választ kerestünk arra a problémára, hogy a kollégák képzése és továbbképzése menynyire tér ki ez irányú ismeretek elsajátítására, illetve a már meglévő ismeretek bővítésére. Az eredmények alapján megismerni a szakdolgozók képzés iránti igényét, a témakörrel kapcsolatos konstruktív javaslatait. A kutatást 2013. február 1. április 30. között anonim, önkitöltős kérdőívvel végeztük, összesen 200, az ország különböző pontján dolgozó egészségügyi szakdolgozó megkérdezésével. A kérdések 3 fő irányvonal mentén kerültek felvetésre. A kérdőív első része az újraélesztéssel kapcsolatos előképzettségre, második része a PBLS-sel kapcsolatos konkrét ismeretekre, a záró része a képzés/továbbképzés iránti igény felmérésére, ezzel kapcsolatos észrevételekre irányult. (1-3. ábra) A válaszok alapján a megkérdezettek több mint fele 1 éven belül részt vett újraélesztésről szóló oktatáson vagy továbbképzésen. Bevallásuk szerint ezen kurzusnak mind elméletben mind gyakorlatban részét képezte a gyermek BLS. Azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben a tematika tartalmazza is az ezen irányú ismeretek oktatását, készség szinten történő továbbadására csak nagyon kevés időt fordítanak és ezáltal az oktatás hatékonysága is megkérdőjelezhető. A kapott válaszok alapján kijelenthető, hogy a keringésmegállás okát, gyermekek esetén a válaszadók 65 %-a jelölte meg helyesen, 26 %-uk úgy gondolta, hogy a vezető halálok esetükben is valamely súlyos ritmuszavar és a keringésleállás nem secunder, hanem primer okból következik be. A mellkaskompreszszió : ventilláció arányát tekintve a helyes válaszok aránya kevéssel több mint 50%, azonban, ahogy az előző cikkből is kiderül, a 30:2 arány alkalmazásával sem követ el segélynyújtó hibát. (4. ábra) 2. ábra 3. ábra 1. ábra 4. ábra øtinfo 2013. október 7

Ápoló szakmacsoport 5. ábra A felmérés során az összes szakdolgozó úgy ítélte meg, hogy szükségesnek érzi a PBLS oktatását, mindössze 2 kolléga gondolta úgy, hogy ezt fakultatív formában kellene biztosítani és nem a kötelező továbbképzés keretein belül. Mindemellett öten válaszoltak úgy, hogy csak akkor mennének el ilyen jellegű képzésre, ha azt számukra kötelezően előírnák. A megkérdezettek közül csak 78-an vélik úgy, hogy jelenleg biztosított a részvétel egy ilyen jellegű kurzuson minden érdeklődő számára. A kapott eredmények alapján az egészségügyi szakdolgozók alapképzésébe már a tanulmányaik során az ismeretek hiányossága és a képzés iránti fokozott igény miatt szükséges lenne beleépíteni a kötelező felnőtt BLS mellett a PBLS-t is, mivel elvárás, hogy a lehető legmagasabb szinten képesek legyünk segítséget nyújtani, így nem csak a felnőtt, hanem a gyermek újraélesztési irányelveket is ismerni és a kompetenciának megfelelően alkalmazni kell. Tanulni valakitől csak úgy lehet, hogy ha az a valaki cselekszik. És nem csak cselekszik, hanem örömmel csinálja azt, amit csinál, és boldogságot sugároz. 6. ábra Annak ellenére, hogy a megkérdezett szakdolgozók jelentős része 1 éven belül vett részt olyan képzésen, melynek részét képezte a PBLS oktatása is, mindöszszesen 4 olyan kolléga volt, aki ismerte a helyes algoritmust. Ennek oktatására fokozott hangsúlyt kell fektetni, mivel jelentős eltéréseket tartalmaz a felnőtt ellátáshoz képest és a lépések sorrendjének felcserélése vagy valamely kihagyása az újraélesztés kimenetelének sikerét jelentős mértékben rontja. (5-6. ábra) Irodalomjegyzék 1. A Magyar Resuscitatiós Társaság ad hoc munkacsoportja: A Magyar Resuscitatiós Társaság 2011. évi irányelve a gyermek újraélesztésről. 2. Pápai Tibor: Elsősegélynyújtás Műszaki Kiadó, Budapest 2013. 3. Nagy Gábor, Pápai Tibor: A gyermek sürgősségi ellátás ápolói szintű triage tevékenységének specialitásai és kompetenciái, Nővér, 2012. 25. évf. 2. szám Pápai Tibor, MH EK Honvédkórház Sürgősségi Centrum- centrumvezető ápoló, SE ETK Oxiológia és Sürgősségi Ellátás Tanszék, adjunktus Nagy Gábor, MH EK Honvédkórház Sürgősségi Centrum, BSc ápoló Pályaorientáció A GYEMSZI EFF a szakmai és vizsgakövetelmények megjelenését követően elkészítette a pályaorientációs kiadványát. A kiadványunkkal segítséget kívánunk nyújtani a pályaválasztás előtt álló fiataloknak és szüleiknek pályaválasztási döntéseikhez. Ennek érdekében az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei alapján összeállítottuk az egészségügyi szakmacsoport szakképesítéseinek pályatükrét. Szakképzés A pályaválasztás megfontoltságot, kellő tájékozottságot, a szakmák, foglalkozások minél szélesebb körének megismerését, önismeretet és ezen tényezők együttes értékelését feltételezi. Az egészségügyi szakmák esetében kiemelkedően fontos, hogy a pályát választó fiatal rendelkezzen olyan személyes kompetenciákkal, mint például a felelősségtudat, határozottság, empátia, precizitás és megbízhatóság. A szakképesítésekkel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok), valamint a munkaterületek rövid leírásával és a szakképzés során megszerezhető kompetenciák ismertetésével, célunk az egészségügyi szakmacsoportba tartozó szakmák be- 8 øtinfo 2013. október

Szakképzés mutatása és az érdeklődés felkeltése ezen segítő szakmák iránt. A sikeres életpálya, a szakmai karrier a jó pályaválasztással kezdődik, amihez ezen kiadvánnyal kívánunk segítséget nyújtani! Kiadványunk az egészségügyi szakmacsoportba tartozó valamennyi szakképesítés (59 db) leírását tartalmazza függetlenül a megszerzés (pl. képzés-szervezés) lehetőségének módjától és a képzésbe lépés feltételeitől. Bízunk abban, hogy összeállításunkkal sikerül hozzájárulni a döntés előtt állók felelősségteljes pályaválasztásához. Sok sikert kívánunk minden szakmaválasztó Fiatalnak! Ez a kiadványunk hamarosan a honlapon is elérhető lesz. Holczinger Istvánné, GYEMSZI EFF A tanulószerződésről 2013. január elsejétől az egyéb szervezetek, pl. költségvetési szervezetek is jogosultak tanulószerződés kötésére a náluk szakmai gyakorlaton lévő, iskolarendszerű képzésben, tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulókkal. A következő törvények, illetve rendelet írja le részletesen a tanulószerződés-kötés feltételeit és menetét: A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény; a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészből nyújtható szakképzési célú támogatások szabályairól szóló 24/2012. (VIII.15.) NGM rendelet; A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény. A tanulószerződésben foglaltak teljesítéséhez támogatás igényelhető. Támogatás nyújtható gyakorlati képzést végző egyéb szervezet részére (pl. kórház, vagy egyéb egészségügyi intézmény) az általa kötött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzésre. A tanulószerződés kötésére jogosult egyéb szerv, szervezet: a) a köznevelési intézmények kivételével az Egészségügy, az Egészségügyi technika, a Szociális, a Pedagógia, a Képző- és iparművészet, a Hang-, film és színháztechnika ágazatba tartozó, valamint a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló gyakorlati képzést szervező aa) költségvetési szervként működő intézmény, ab) alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy, ac) alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy fenntartásában működő intézmény, A támogatás éves előirányzatát, valamint a naptári évre vonatkozóan az egy tanulóra jutó fajlagos mértékét a naptári évben hatályos központi költségvetési törvényben meghatározott alapnormatíva (440 000 Ft/év) alapján, a gyakorlati képzés költségeinek Nr. 5. -ában meghatározott módon számított összeg figyelembevételével kell megállapítani. Amennyiben a tanulószerződést a tanév megkezdése előtt megkötötték, a támogatás igénylésére vonatkozó kérelmet az R.2. melléklete szerinti adatlapon július 1-jétől lehet benyújtani az NMH-hoz, és ebben az esetben a támogatás a tanév első napjától nyújtható. Amennyiben a tanév megkezdését követően kerül sor a tanulószerződés megkötésére, és a támogatás igénylésére vonatkozó kérelem a tanulószerződés megkötését követő 15 napon belül benyújtásra kerül, a támogatás a tanulószerződés megkötésének napjától nyújtható. Ha azonban a támogatás igénylésére vonatkozó kérelem a tanulószerződés megkötését követő 15 napon túl kerül benyújtásra, a támogatás legkorábban a támogatás igénylésére vonatkozó kérelem benyújtásának a napjától kezdődően nyújtható. Az NMH a támogatás valamennyi feltételének fennállása esetén a gyakorlati képzést végző egyéb szervezettel az adott tanévre vonatkozóan támogatási szerződést köt. A hiányosan benyújtott vagy pontatlanul kitöltött adatlap esetén, a támogatási megállapodás megkötésére a hiánypótlási felhívás teljesítésének időpontjától számított 30 napon belül kerül sor. A gyakorlati képzést végző egyéb szervezet a támogatási szerződésen alapuló folyósítási igényét az R. 3. melléklete szerinti képzésenként, a képzésben részt vevő tanulószerződéses tanulók tényleges létszáma alapján kitöltött adatlapnak az NMH-hoz legkorábban az adott tanév a) első félévére vonatkozóan a félév megkezdésének első napjától december 15. napjáig, b) második félévére vonatkozóan a félév megkezdésének napjától a tanév szorgalmi idejének utolsó napjáig történő benyújtásával érvényesíti. A gazdasági kamara feladata a tanulószerződés megkötésének elősegítése. A tanulószerződést a nyilvántartást vezető szerv (kamara) tartja nyilván. A tanuló gyakorlati képzését vállaló szervezet a tanulószerződés megkötésére vonatkozó szándékát a tanév megkezdése előtti május 15. napjáig jelenti be a nyilvántartást vezető szervnek és a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskolának. A tanulószerződést lehetőleg minden év augusztus 15-ig kell megkötni. A nyilvántartást vezető szerv a tanulószerződést a megküldéstől számított tíz napon belül ellenjegyzi, hogy a tanulószerződés megfelel-e a törvény előírásainak. Az aláírt és ellenjegyzett tanulószerződés egy pél- øtinfo 2013. október 9

Szakképzés dányát a nyilvántartást vezető szerv az ellenjegyzéstől számított öt napon belül megküldi a szakképző iskolának. A tanulószerződés az ellenjegyzéssel válik érvényessé, és a tanulószerződésben megjelölt naptól hatályos. A tanulószerződés alapján a tanuló az Szt. szerint járó juttatásokra a tanévkezdést követően megkötött tanulószerződést kivéve a tanév kezdő napjától jogosult. Holczinger Istvánné, GYEMSZI EFF Hatályban lévő törvénymódosítások, kormány- és miniszteri rendeletek a szakképzés területén Törvények a többször módosított 2011. év CLXXXVII törvény a szakképzésről a többször módosított 2011. év CXC. törvény a nemzeti köznevelésről a 2013. év LXXVII. törvény a felnőttképzésről a többször módosított 2011. évi CLV. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról Kormányrendeletek a 150/2012. (VII.6.) Kormányrendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről (a továbbiakban: OKJ rendelet) Módosította: a 84/2013. (III.21.) Kormányrendelet a 217/2012. (VIII.9.) Kormányrendelet az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól (a továbbiakban: modulrendelet) módosította: a 84/2013. (III.21.) Kormányrendelet módosított 110/2012. (VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehatásáról a 331/2012. (XI.28.) Kormányrendelet a 2013/2014- es tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséről, a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről, valamint egyes szakképzési tárgyú Kormányrendeletek módosításáról (módosította: a 84/2013. (III.21.) Kormányrendelet) a többször módosított 280/2011. (XII.20.) Kormányrendelet a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról a 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól a 314/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a szakképzési megállapodásról 1599/2013. (IX. 3.) Korm. határozata a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozatnak az oktatási, a szakképzési területen való végrehajtásáról Miniszteri rendeletek: a 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről módosította: a 12/2013. (III.28.) NGM rendelet a 19/2012. (VIII.28.) HM rendelet a honvédelemért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról a 12/2013 (III.29.) NFM rendelet a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendelet hatályon kívül helyezéséről a 20/2013. (V.28.) BM rendelete a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről a 37/2013. (V.28.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítek szakmai és vizsgakövetelményeiről a 41/2013. (V.28.) VM rendelet a vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló, miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről a 14/2013. (IV.5.) NGM rendelet a szakképzési kerettantervekről a többször módosított 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről a 47/2013 (VII.4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről. Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) 2013. szeptember 1. után államilag elismert szakképesítés megszerzésére irányuló képzés kizárólag a módosított 150/2012. (VII.6.) Kormányrendelettel kiadott OKJ alapján indítható iskolai rendszerben és iskolarendszeren kívül egyaránt. A 2013. szeptember 1-jét megelőzően induló képzések a képzés indításakor hatályos jogszabályok alapján fejezhető be. 10 øtinfo 2013. október

Beszámolók A Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók XIII. Nagygyűlése A MOLSZE XIII. Kongresszusának Siófok, a Balatonpart dinamikusan fejlődő sokarcú városa adott otthont. A kongresszus 2013. szeptember 12-14. között került megrendezésre. A szakma elvárásainak megfelelően a kétévenként megrendezésre kerülő kongresszusunk a közel 2000 egyesületi tagunkat nagy várakozással töltötte el. A kétnapos rendezvényen 550 fő regisztrálta magát. A program hat szekciójában 40 előadás hangzott el, amelyekben áttekintettük a laboratóriumi medicina fejlődésének és a mai magas tudományos igénnyel működő laboratóriumok vizsgálatainak jelentősebb állomásait. Az elhangzott előadások a szakma specifikumait bemutató tudományos értékű prezentációként jelentek meg mivel felkért előadóink az adott témák hazai reprezentánsai voltak. A laboratóriumokban dolgozó laboratóriumi aszszisztensek, analitikusok és az MSc képzésben frissen diplomázott kollégák kimagasló szakmai tudásuknak adták bizonyítékát előadásaikkal és a bemutatott 42 poszterrel. A Tudományos Bizottság a legjobb előadókat és a poszter készítőit díjazásban részesítette. 13 laboratóriumi gépeket és reagenseket forgalmazó cég kiállításával emelte Nagygyűlésünk nívóját. Bízom benne és remélem, hogy valamennyi kongresszusi résztvevő egy színvonalas szakmai és vidám társasági program élményével gazdagodva távozott Nagygyűlésünkről. Vörös Gáborné, MOLSZE elnök, Nagygyűlés Szervező Bizottságának elnöke Résztvevői szemmel 2013 szeptemberében 13. alkalommal került megrendezésre a Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók Egyesületének (továbbiakban: MOLSZE) Nagygyűlése. A rendezvénynek Siófok városa adott otthont. A három nap lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy magas színvonalú, széles ismereteket felölelő előadásokon vegyenek részt. A nagyszámú résztvevővel zajló rendezvényen 6 témában közel 40 előadás hangzott el. Az előadások az alábbi témakörök köré csoportosultak: Molekuláris diagnosztika Betegközeli diabetes diagnosztika Szemléletváltozás az endokrin laboratóriumi diagnosztikában Transzplantáció, őssejt-transzplantáció Minőségbiztosítás, akkreditáció, preanalitika Varia Az első nap ünnepélyes megnyitóval kezdődött, ahol Vörös Gáborné, a MOLSZE elnöke, Prof. Dr. Kovács L. Gábor akadémikus, a MOLSZE tiszteletbeli tagja, BabonitsTamásné, a MESZK Fekvőbeteg-ellátási alelnöke, Prof. Dr. Kappelmayer János, Prof. Dr. Miseta Attila és Dr. Balázs Árpád, Siófok város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Ezek után került sor a MOLSZE által alapított Bálint Péter Díj átadására. Az idei díjazottak: Kéri Pálné, Kollárcsik Emese, Prof. Dr. Miseta Attila A Kongresszus második napjának kiemelt eseménye volt a MOLSZE küldött-közgyűlése, melyen újabb négy évre megválasztották a vezetőségi tagokat és az Egyesület elnökét. A rendezvény harmadik napjának immár hagyománnyá vált programja a Szakmapolitikai kerekasztal, melyre Elnök Asszonytól Főigazgatóságunk vezetője, Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes is meghívást kapott, akinek megbízásából ezen a programon Farkas Kálmánné, a Szakképzés Szervezési Főosztály Tanulmányi Osztály irodavezetője vett részt előadóként. A laboratóriumi képzések a GYEMSZI EFF felügyelete alatt c. előadásában az alábbiak kerültek ismertetésre: Szakképzést érintő legfontosabb jogszabályok, OKJ módosulása, az egészségügyi szakképzések szerkezeti változása, GYEMSZI, valamint TÁMOP támogatásban indított laboratóriumi szakmaterülethez tartozó képzések helyzete. A tudományos programok mellett kikapcsolódásra, ismerkedésre, beszélgetésre az esti közös vacsorák kiváló alkalmat biztosítottak. Minden résztvevő nevében köszönöm a szervezők színvonalas munkáját és azt, hogy sok új ismeretet nyújtó, jó hangulatú rendezvény részesei lehettünk. Farkas Kálmánné, GYEMSZI EFF øtinfo 2013. október 11

Beszámolók Mit teszel ma, ami holnap is számít? Az Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Szakápolók Magyarországi Egyesületének VIII. Kongresszusa 2013. Az idei év kora őszén, szeptember 19-21. között tartotta az Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Szakápolók Magyarországi Egyesülete (továbbiakban: AITSZ- ME) soron következő VIII. Kongresszusát. (1. ábra) Az egyesület 16 éves fennállása óta kétévente tart ilyen országos eseményt. A kongresszus helyszíne a Balneo Hotel minden igényt kielégített, melyet a résztvevők és az egyesületi tagok az elmúlt rendezvényeinken megszokhattak. A három napos esemény szakmai programok tekintetében igen gazdag volt. Az első nap a donáció, transzplantáció és az Eurotranszplant témakörét dolgozta fel. Sok megválaszolandó kérdésre meghívott előadóink érdekes, színvonalas és szakmailag megalapozott előadásai adtak választ. A szakdolgozói előadások elsősorban a donáció és transzplantáció aneszteziológiai és intenzív ellátás érdekességeit és a szakápolók szakmai hozzáértését mutatták be. Vendégünk volt egy szívtranszplantált beteg, aki jelenlétével bizonyította a téma fontosságát és sikerét. Idén először rendeztünk workshop keretében Point of care bemutatót, mely sok érdeklődőt vonzott. A hemosztázis és véralvadás a transzplantáció egyik kardinális kérdése. Az ehhez kapcsolódó műszerek, gépek felvonultatása, új irányelvek megismerése hasznossá teszi az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozó szakápolók munkáját. A következő két nap eseménye is sok újdonságot tartalmazott, így téve teljessé a kongresszusi programot. Színvonalas előadások hangzottak el, melyek komoly szakmai tapasztalatot tükröztek, és új módszerek bevezetéséről is szóltak. (2. ábra) Előtérbe került az egynapos sebészeti ellátás aneszteziológiája is. Meghívott előadóink nagy örömmel vettek részt az eseményen, és magas szintű tudásukat, tapasztalataikat nagy lelkesedéssel osztották meg a résztvevőkkel. Hallhattunk előadást a fájdalomcsillapításról, az infúziós terápiáról és nem utolsó sorban a szakápolók munkájának fontosságáról és helyéről a szakmában. 1. ábra: Meixner Istvánné AITSZME elnökének megnyitó beszéde 2. ábra: Résztvevők 3. ábra: Dr. Smudla Anikó átadja a Szent Damján Kozma díjat Harmadik alkalommal került átadásra az AITSZME kongresszusán a Magyar Transzplantációs Társaság által alapított legtöbb donort adó kórház Szent Damján Kozma díja. Minden évben, ebből az alkalomból, nemcsak orvoskollégáink, hanem szakdolgozóink is díjazásban részesülnek. Ezt a díjat a Transzplantációs Társaság tagja adta át ünnepélyes keretek között. (3. ábra) Az immáron hagyománnyá vált szakmai vetélkedő is nagy érdeklődést és sikert aratott, melyen négy csapat mérte össze tudását, szakmai ismereteit, képességét játékos formában. A mindennapi tevékenységben nagyon fontos a jó és gyors helyzetfelismerés, problémamegoldó képesség, melyek gyakorlása volt a vetélkedő fő célja. 12 øtinfo 2013. október

Beszámolók A társasági programok kikapcsolódást, baráti beszélgetéseket és gasztronómiai élvezeteket nyújtottak. Az Egyesület vezetősége bízik abban, hogy a résztvevők értékes tapasztalatokkal, új ismeretekkel és a programok kellemes emlékével gazdagodtak. Mindent megtettünk azért, hogy a holnap is számítson! Meixner Katalin, AITSZME elnöke Beszámoló a Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesületének tudományos kongresszusáról A szakmapolitikai szekcióban a reumatológiai szakellátásban dolgozó szakdolgozók továbbképzésére helyeztük a hangsúlyt. Jelenlétével megtisztelte, előadásával a kongresszusunk színvonalát emelte Sziki Zoltán, a GYEMSZI EFF Szakképzés Szervezési Főosztály Oktatási Osztályának irodavezetője. Prezentációjában bemutatta a GYEMSZI EFF humánerőforrás stratégiáját az ágazati szakképzések, továbbképzések oldaláról, valamint az e területen megjelent jogszabályváltozásokat, az ebből adódó prioritásokat. Az idén alakult Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete első ízben tartotta tudományos kongresszusát, melynek Debrecen város Kölcsey Központja adott otthont. A rendezvénnyel egy időben került megrendezésre a Magyar Reumatológusok Egyesületének vándorgyűlése, ugyanazon a helyszínen, némi átfedéssel. A reumatológiai betegek ellátásában részt vevő szakdolgozók számára az elmúlt években is volt lehetőség továbbképzéseken, szakmai napokon részt venni, ezért ezen rendezvények tapasztalatait felhasználva igyekeztünk tartalmas, érdekes, különleges előadásokból összeállított programmal előrukkolni. Az úgynevezett wellness blokk abszolút nóvum volt a korábbiakhoz képest. Ebben a szekcióban kaptak helyet azok a témák, melyek a XXI. század embere számára akár reumatológiai kórképben szenvedő beteg, akár az őt ellátó személyzet újdonságok, és még talán ismeretlen területek. Ilyenek például a manapság oly népszerű szauna-programok, a fitoterápia, a különféle masszázstechnikák, az élsportolók rehabilitációja, vagy az időjárás változással összefüggő egészségügyi bántalmak. A továbbiakban a mai magyarországi masszőrképzés helyzetét tekintettük át, mind az elméleti és gyakorlati oktatás, mind a foglalkoztatottság szemszögéből. Üde színfolt volt a konferencia programjában Görög Ibolya protokollszakértő előadása, mely a mindennapi betegellátás illemszabályaiba kalauzolta a kedves érdeklődőt. A szabályos, vagy inkább szabályozott ismeretek című előadások a kézhigiénia és az újraélesztés kapcsán tovább mélyítették a résztvevők ismereteit. Természetesen most is helyet kaptak a biológiai terápiák alkalmazásával kapcsolatos esetismertetések, kutatások prezentációi. Bemutatásra kerültek továbbá a reumatológiai betegek gyógyszer-palettájára újonnan felkerülő bioszimiláris készítmények is. Gyermek reumatológia és immunológia témaköréből változatos több szakmát érintő előadások szerepeltek a repertoáron. A kongresszus további érdekessége volt, hogy eddig egyedülálló módon úgynevezett Beteg Fórumot is tartottunk, melyen az orvos kongresszus és a szakdolgozói kongresszus résztvevői mellett a Magyar Reumabetegek Egyesületének szervezésében, közel 250 reumatikus betegségben szenvedő beteg is részt vett. Az érdeklődők a különböző reumatikus kórképekkel kapcsolatos hasznos információkat, életmódbeli, életvezetési tanácsokat kaphattak a témában jártas szakemberektől. A kétnapos tanácskozás szabadon választható továbbképzésként akkreditálásra került. Gratulálunk az előadóknak és további sikereket kívánunk a terület szakdolgozóinak! Dr. Domján Andrea, MRSZE elnök øtinfo 2013. október 13

Egészségügyi szolgáltatásokat támogató szakmacsoport Összefoglaló beszámoló az egészségügyi szakképzések indításáról 2008 2012. 1. Előzmények A Semmelweis Tervben foglaltaknak megfelelően kiemelten hangsúlyos az emberi erőforrások képzése és megőrzése. Ennek érdekében a jelenlegi kormányzat fő törekvése, hogy az egészségügyi ágazatban jelen lévő humánerőforrás krízist hatékonyan és eredményesen kezelje. Mindazon felmérések és azok elemzése, melyeket a GYEMSZI EFF Emberi Erőforrás Fejlesztési és Módszertani Főosztály, Elemző-Stratégiai Osztálya az elmúlt években végzett (pl. képzési szükséglet felmérése a konszolidált intézményekben, ápolási asszisztens szakképzésre vonatkozó igényfelmérés stb.), e feladat megvalósításához, sikeres végrehajtásához járul hozzá. Ezen összefoglaló tárgya a 2008 2012 évek között az egészségügyi szakképzésben részt vettek létszámadatainak elemzése és értékelése. 2. Jogszabályi háttér Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló 76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet előírása szerint az egészségügyi szakképzést folytató intézmények az eseményt követő 15. napig kötelesek megküldeni a szakképzés indításával kapcsolatos jelentésüket az adatok gyűjtéséért és nyilvántartásáért felelős intézménynek, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézeten belül az Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóságnak (továbbiakban: GYEMSZI EFF). Az adatok vezetését és összesítését a GYEMSZI EFF Elemző Stratégiai Osztálya végzi. megfeleltetett szakképesítéseket egy megnevezés alatt tárgyaltuk és a szakképesítéseket szakmaterületek szerint rendeztük csoportokba. E szerint megkülönböztetünk ápoló-, egészségügyi asszisztens-, képalkotó diagnosztikai-, műtéti-, laboratóriumi diagnosztikai-, higiéné-, rehabilitáció- és egyéb szakmaterületeket. 4. Összegzés 4.1. Összesített eredmények A beérkezett adatok alapján látható, hogy az elmúlt négy évben (2008 2009 és 2011 2012) mindösszesen 22.930 fő nyert beiskolázást egészségügyi szakképzésre. Ez a létszám az iskolai rendszerű valamint az iskolarendszeren kívüli szakképzések összessége. A legtöbb hallgató (7.097 fő) a 2012-es évben kezdte meg tanulmányait. Ennek egyik valószínűsíthető oka lehet az, hogy 2012-ben a képzések támogatására a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében pályázatok kerültek kiírásra és ezzel az egészségügyi intézmények lehetőséget kaptak arra, hogy dolgozóikat iskolarendszeren kívüli egészségügyi szakképzésekre iskolázzák be. Az okok között említendő még, hogy a 2011 2012-ben végzett képzési igényfelmérések alapján a GYEMSZI belső forrásból közel 800 fő szakdolgozó képzésének, átképzésének támogatását biztosította. A magas jelentkezői létszám magyarázata lehet továbbá, hogy az Országos Képzési Jegyzék és szakmai és vizsgakövetelmények 2013. évi hatályba lépése előtt a munkáltatók igyekeztek minél több munkavállalót beiskolázni, mivel 2012-ben még nem voltak tisztában az ágazati képzéseket érintő változásokkal. A legkevesebb hall- 3. Az adatfeldolgozás módszertana Az adatfeldolgozás alapját a 2008 2009 és 2011 2012 években a képzők által megküldött jelentések képezik. A 2010-es évben az indított képzésekre vonatkozó adatok sajnálatos módon nem állnak rendelkezésünkre. A 2010 előtti években az adatok bekérése nem egységes módon és évenként változó tartalommal történt meg, ezért az összegzésben található adatok tájékoztató jellegűnek minősülnek. A feldolgozás során az Országos Képzési Jegyzék valamint a szakmai és vizsgakövetelmények többszörös változása miatt az elmúlt években egymásnak 1. ábra: Az egészségügyi szakképzésben tanulmányaikat megkezdők országos létszáma 2008 2012 között 14 øtinfo 2013. október

Egészségügyi szolgáltatásokat támogató szakmacsoport gatót (4.451 fő) a 2011-es évben regisztrálták a képzőintézmények. (1. ábra) 4.2. A szakmaterületi bontás eredményei A szakmaterületek összességét és a teljes hallgatói létszámot vizsgálva kijelenthető, hogy az ápolói szakmaterülethez kapcsolódó képzéseken vett részt a legtöbb tanuló (11.480 fő). A második helyet szintén nagy létszámmal az egészségügyi asszisztensi szakmacsoport (7.240) birtokolja. A vizsgált időszakban e két szakmaterület szakképesítésein tanult a hallgatók 80 %-a, míg a fennmaradó 20 %-on osztozik a további hat szakmaterület. Ezt a viszonylag magas létszámot az indokolja, hogy az ápoló szakmaterülethez 20 szakképesítés, az egészségügyi asszisztens szakmaterülethez pedig 14 szakképesítés tartozik a csoportosítás alapján. A rehabilitációs területen a többihez viszonyítva -, még aránylag magas létszámot (2.802 fő) regisztráltak a képzőintézmények, illetve a képalkotó diagnosztikai és a műtéti szakmaterülethez kapcsolódó képzések is 300 főnél magasabb létszámmal indultak. Látható azonban, hogy kiemelkedően alacsony volt a higiénés (176 fő), a laboratóriumi diagnosztikai (151 fő) és az egyéb (110 fő) szakmaterületekhez kapcsolódó képzésekre jelentkezők létszáma. (2. ábra) 2. ábra: Az egyes szakmaterületeken tanulmányaikat megkezdők országos létszáma 2008 2012 között 4.3. A területi (megyei) bontás eredményei A területi megoszlást vizsgálva kijelenthető, hogy az egészségügyi szakképzésben végzettekhez hasonlóan a legtöbb képzésindítás helyszíne szintén Budapest volt. A vizsgált időszakban mindösszesen 22.930 fő jelentkezett egészségügyi szakképzésre és ebből 8.460 fő (a teljes jelentkezői létszám közel 37%-a) fővárosi képzőintézményt választott. (3. ábra) Elgondolkodtató, hogy ilyen induló létszámok mellett több szakmaterületen miért küzdenek az 3. ábra: Az egészségügyi szakképzésben tanulmányaikat megkezdők létszáma 2008 2012 között megyei bontásban egészségügyi szolgáltatók humánerőforrás gondokkal. Többek között vélhetően a nagy fluktuáció, a nehéz munkakörülmények, a viszonylag alacsony bérek, a migráció együttesen eredményezi, hogy a kórházak nem tudják megtartani a szakdolgozóikat. Ugyanakkor sajnos a nappali képzésekben való részvételt az érettségizett fiatalok közül sokan az informális csatornákon szerzett értesülések szerint csak parkoló pályának tekintik. A divatos, az egyéni vállalkozás vagy magántulajdonú szolgáltatás világában is jól kamatoztatható szakképesítések, mint pl. a gyógymasszőr, a gyógyszertári asszisztens, fogászati asszisztens stb. szakképzések iránti érdeklődés és képzési létszám kiemelkedőnek mondható. Ugyanakkor a laboratóriumi diagnosztikai szakmaterületen vagy a műtéti szakmaterületen növekvő szakdolgozói hiány mutatható ki. Az indított szakképzések és létszámok utóéleteként a jövőben indokolt vizsgálni például azt, hogy munkarend szerint (nappali, esti, levelező, tanfolyami) milyen megoszlásban vesznek részt a szakképzésben tanulók és azt is, hogy milyen az iskolai rendszerű és rendszeren kívüli szakképzésben tanulók aránya. Érdekes lehet továbbá a beiskolázottak és végzettek szakképesítésenkénti, területenkénti viszonyszáma valamint, hogy a rendszeren kívüli szakképzésben résztvevők között milyen a munkanélküliek és a munkában állók aránya. Ezen elemzésekhez valid adatok jelenleg sajnos nem állnak rendelkezésünkre a jelentés tartalmának többszöri változása, valamint egyes szakképzést indító intézmények megbízhatatlan adatszolgáltatása miatt. A 2012 2013-as évektől az adatszolgáltatás javuló tendenciát mutat, így az elkövetkező években már megalapozott elemzés lesz készíthető a beérkezett jelentések alapján. Gyetvai Györgyi, GYEMSZI EFF øtinfo 2013. október 15

E-ligazodni? Deus ex masina Elektronikus egészségügy, informatika és egészségügy, orvos és beteg konzultációja az interneten? e-health! Az orvos és a beteg kapcsolattartásának elősegítése. Törekvés az ellátórendszer igénybevételének arányos kiegyenlítésére. Nehezen találhatunk olyan Európai Uniós országot, ahol sikeresen bevezették a számítógép hálózatok és okoseszközök támogatásával megvalósuló egészségügyi rendszerfejlesztést, mely korszerű oktatási eszközök segítségével felkészített szakdolgozókat és kommunikációs kampánnyal a lakosság szemléletmódját megváltoztató működő rendszert eredményez a többség megelégedésére. Mindenki versenyben van. Kiadó mind a nagyhatalom, mind pedig az úttörő cím az e-health területén. Az e-tudásmenedzsment a tudás- és megosztásalapú társadalom, a legkönynyebben elérhető fórumok felé tereli a megszerzett ismeretanyagot, rendszerezett információt. Ez az irány az információs és kommunikációs technológiák felé mutat. Látható mindez a napi rutinjaink legváltozatosabb területein is. Az e-health vagy ehealth, az elektronikus egészségügy, e-egészségügy az úgynevezett e-government elektronikus kormányzás egyik oszlopa. A nagy gazdaságnak hasonló motivációi vannak, mint a háztartásoknak. Telít-e a krumpli? Van-e, aki megeszi? Meg tudom-e venni és mennyit vegyek, ha tudom, hogy haza kell cipelni, meg kell pucolni, és nem akarom, hogy kicsírázzon? 10.000.000.000 forint az a forrás mely rendelkezésre áll az Uniós Strukturális Alapokból, hogy egy olyan architektúra fejlődjön, mely egymással kommunikáló rétegek tagolódásával például a nagy mennyiségű adat kezelésében segít a kommunikációt támogatja. Szigetszerűen működő rendszereket, adatbázisokat és technológiákat kell együttműködésre bírni. Az e-egészségügy magában foglalja a kor igényeinek és lehetőségeinek további elemeit: telemedicina: orvos-beteg konzultációja elektronikusan, például gyógytornavezetés rehabilitációs szakaszban vagy továbbított képek alapján [röntgen, bőrirritáció] általános orvos szakorvossal konzultál m-health: mobil-egészségügy, olyan applikációk fejlesztése, melyek okostelefonunk segítségével teszik lehetővé fejlett szolgáltatások elérését, illetve mobilunk akár diagnosztikai eszközként is funkcionál. Jelenleg két fő iránya van annak, hogy kevesebbet és kevesebben legyünk betegek. Egyik a prevenció, ami szintén kaphat informatikai és kommunikációs támogatást. A másik az e-egészségügy. Az egészségügy és az informatika kapcsolatából nem csak a szakma profitál ami kihat a betegekre, hanem közvetlenül a beteg is. Annak ellenőrzése például, hogy bevettük-e a gyógyszerünket, ehealth [íhelsz]. Az orvosnál lekérdezhető TAJ-számunk mögötti adatmennyiség szintén, de az első ellátást végző mentő kezében lévő hordozható betegmonitor is az. A fejlődő e-recept koncepció és a sikeresen zajló Kapacitástérkép-tervező és Monitoring-kutató Alkalmazás [Katéter Mónika] is. Az ehealth célja Internetnek lenni. Egy eszköz, a cél pedig a modernizáció, a terhek csökkentése. A hálózatosítás mindenhol egyértelműen kívánatos cél. Például, hogy adott információt jelen esetben betegadat bárhol, bármikor, a körülbelül tizennyolc féle operációs rendszert futtató eszközön ugyanúgy meg tudjunk jeleníteni, illetve az adatbevitel valamint az adatvédelem is megoldott legyen. Az ehealth, csak úgy, mint az Internet, kockázatos terület abból a szempontból, hogy, ha nincs kedvem bevenni a gyógyszeremet, mert például szüretre vagyok hivatalos, megtehessem anélkül, hogy piros kis lámpa villanna a biztosítónál, vagy legyen választási lehetőségem például nem elmenni egy kötelező szűrésre, mert félek. Könnyen elmosódik a határ a prevenció és az ehealth között. Problémaként merülhet fel az internetkapcsolattal szerelt okoseszközök elterjedtsége, az orvoskommunikációban használt zsargon egységesítése és az adatkezelés, hozzáférési jogosultság is. Nehézség a szakmaterületen dolgozóknak a szemléletmód megváltoztatása, ami nem csak az egészségügyet érinti, hanem az államigazgatásban is egyértelmű. Az aláírt papír és a pecsét triumviratusa annak ellenére őrzi szinte kizárólagos hitelességét a köztudatban, hogy van elektronikus aláírás vagy biometrikus azonosítás. A kultúraváltás mellett a szakdolgozóknak nagy terhet jelenthet az új eszközök és technológiák használatának elsajátítása, méghozzá szintén újszerű oktatási módszertan mentén, mivel a jelenléti oktatás költsége meghaladja az e-learningét. Mindazon informatikai, illetve oktatási és kommunikációs jellegű igények, melyek az ágazatnál jelentkeznek megoldhatóak az e-egészségügy ernyője alatt. A megelőzés, az elektronikus diagnosztizálás adatként történő kezelése, a virtuális humánfiziológia az oktatás támogatására. Az ellátórendszerben érintett intézményeket beleértve a kistérségi egységeket és magát az orvost, autópálya szélén álló mentőt és laikus elsősegélynyújtót összekötő rendszer kialakítása, a gyógyítás teljes folyamatára kiterjedő betegúttervezés integrálása, a népegészségügy fejlesztése, olyan társadalmi cél, melyet támogatni és kezdeményezni érdemes. Vásárolunk, kényelmesen otthonról egy webáruház segítségével. Mobiltelefont használunk. Megvalósult jövő, hogy egy orvos, robotkar kezébe irányít szikét egy másik kontinensről, mondjuk biciklizés közben. Vagy akár otthonról, hátradőlve operál. Várjuk véleményüket és témajavaslataikat: bit.ly/19obibj 16 øtinfo 2013. október

Ehhez Comenius mit szólna? Szemléltetés ma! Apró tippek prezentációk színesítéséhez Mai rohanó világunkban mindenkinek jól jönne egy időgép. Ez fokozottan igaz az oktatókra, ugyanis sokan elfelejtik, hogy az előadás megtartása lényegében csak a jéghegy csúcsa. Ahhoz, hogy az hatékony és megfelelően szórakoztató legyen, komoly előkészületek szükségesek. Ennek egyik legnagyobb része, amikor prezentációnkat igyekszünk minél szemléletesebbé, játékosabbá alakítani. Azonban a megfelelő képek, ábrák, esetleg videók megtalálásához vagy előállításához igen sok energia- és időbefektetés szükséges. Ráadásul az igazán jól kifejező, átlátható, figyelemfelkeltő médiaelemek elkészítése valójában olyan szakértelmet kíván, ami teljesen más szakmához tartozik. Tehát szűkülő időkereteink között bizony jól jönne egy időutazásra alkalmas szerkezet. Amíg azonban ezt nem fedezik fel, pár egyszerűen és gyorsan használható segédprogramot szeretnék figyelmébe ajánlani kedves Olvasónknak. Az egyik talán legismertebb ilyen alkalmazás a Wordle. Ennek segítségével villámgyorsan elő tudunk állítani olyan szófelhőket, amikkel esztétikus, figyelemfelkeltő formában közölhetjük mondandónk kulcsmotívumait. Ehhez mást nem is kell tennünk, minthogy ellátogatunk a program honlapjára és ott beírjuk a kiválasztott kulcsszavakat. Ennek hatására egy olyan képet kapunk, amin gondolataink stílusosan, Wordle véletlenszerűen elrendezve tárulnak elénk. Ráadásul a betűk mérete attól függően növekszik vagy csökken, hogy az adott kifejezést hányszor írtuk le előzetesen. Ezáltal könnyedén hozhatunk létre olyan összefoglaló vagy vitaindító ábrákat, amin a főbb témaelemek hangsúlyosabban szerepelnek. Ehhez hasonló weboldal a Tagxedo is. Itt arra is van lehetőségünk, hogy az általunk megadott szavakat képként jelenítsük meg. Rendkívül hasznos lehet olyan esetekben, amikor nem áll rendelkezésünkre jogtiszta, kifejező kép, vagy szeretnénk vizualizálni mondandónk lényegét. Egy hosszúra nyúló előadás közben érdemes kisebb pihenőket beiktatni. Ilyenkor a legoptimálisabb az, ha a témába illő játékos feladatot adunk hallgatóságunknak. Ezek viszonylag hosszabb időt is igénybe vehetnek. Idő hiányában magába a prezentációba illeszthetünk bele egy-egy lazítóbb jellegű vagy humoros ábrát, ami persze kapcsolódik az előadáshoz. Ennek segítségével talán még könnyebben megjegyezhető egy alapjában véve száraz tudásanyag is, ha a tanuló valamilyen oldottabb, hétköznapibb dologhoz tudja kötni azt. Erre a célra sok oktató szívesen alkalmaz régi karikatúrákat, vagy pár hasábos humoros mini-képregényeket. Szerencsére az interneten rengeteg alkalmazást találhatunk, amivel mi magunk is pillanatok alatt összeállíthatjuk saját házi készítésű képsorunkat. Ezeket nagyszerűen lehet használni esetleírások könnyebb hangvételű szemléltetésére is. De arra is nagyszerűen alkalmasak, hogy a képek alapján aktivizáljuk a hallgatókat. Ugyanis beszélgetést kezdeményezhetünk a vázolt cselekménysorról, vagy megkérdezhetjük tőlük, hogy melyik hasábban ábrázolt történést tartják helyesnek. Ilyen alkalmazás például a Stripgenerator, aminek legnagyobb előnye az egyszerűsége. Honlapjára látogatva villámgyorsan előállíthatunk az Stripgenerator Tagxedo oldal ikonikus figuráiból válogatva egy rövid képsort. Kezelése is roppant egyszerű, csupán a megfelelő alakokat kell a kívánt helyre húzni. Amennyiben rövid párbeszédeket szeretnénk megjeleníteni, viszont rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre, abban az esetben érdemes ellátogatni a Wittycomic oldalára is. Ezeken kívül számtalan hasonló segédprogramot találhatunk az interneten, melyeket használva még sokkal összetettebb ábrákat is létrehozhatunk, akár saját képeket is felhasználva, persze jóval több időt rászánva. Az idő azonban sajnálatos módon olyan luxuscikk, amit előadóként gyakran nem engedhetünk meg magunknak. Szerencsére az internet ma már egy olyan hálózattá nőtte ki magát, ahol csak úgy tobzódik a felhalmozott tudás. Ezzel az ismerethalmozódással pedig együtt jár az is, hogy egyre több és több hasznos eszközt fejlesztenek ki akár kis cégek, vagy hobbiprogramozók is. Ez pedig számunkra, tanítási óráinkon, előadásainkon igen előnyös lehet, hiszen ha elég távol evezünk a web mélységeire, igazi kincsestárakra bukkanhatunk, amivel nem csak mindennapjainkat könynyíthetjük meg, hanem oktatói munkánkat is hatékonyabbá tehetjük. Duchon Zoltán, GYEMSZI EFF øtinfo 2013. október 17

Angiológia Könyvajánló A kardiológiai és angiológiai szakasszisztensképzés kézikönyve. Szerkesztette: dr. Meskó Éva Az Európai Unióhoz való csatlakozás indokolttá tette az eddigiekben alkalmazott tanítási módszerek, tananyagok átgondolását is. 2003-ban az egészségügyi szakképzés koordinátoraként eredményesen működő Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (a mai GYEMSZI EFF) 3 napos konferenciát rendezett a kardiológiai és angiológiai szakasszisztens-képzés átgondolására, szerkezeti elemeinek megújítására. Ekkor merült fel annak a szükségessége, hogy az új európai irányelvek figyelembe vételével kialakítsuk a kardiológiai és angiológiai szakasszisztens képzést is. Mivel az angiológia nem volt önálló szakvizsgatárgy, a tanácskozó szakemberek döntése alapján egységes kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tematikát dolgoztunk ki. A moduláris képzés elméleti, gyakorlati és írásbeli anyagának összeállítása, minisztériumi jóváhagyás és ismételt szakmai egyeztetések után 2006- ban a kettős asszisztensképzés hivatalosan is bekerült az Országos Képzési Jegyzékbe. A képzés fontosságát aláhúzta a belgyógyászati angiológia hazai és nemzetközi térhódítása, jelentőségének fokozódása is. Az elméleti és gyakorlati tudnivalók hivatalossá tételével 2009 2010-ben a Fővárosi ÁNTSZ szervezésében 20 fővel elindult az első 10 hónapos szakképző tanfolyam. Az előadói gárda a Belgyógyászati Szakmai Kollégium Angiológiai Bizottságának tagjaiból és az angiológiai ténykedés kiemelt szakembereiből állt. Cél volt az eddig kardiológiai területen dolgozó asszisztensek angiológiai tudásának biztosítása a kettős feladatvállalás érdekében. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy az ezt követő években összesen 150 hallgató tett sikeres vizsgát a komoly felkészültséget igénylő szakmai tárgyakból. Az angiolgia belgyógyászati ismereteinek elsajátítása nemzetközi viszonylatban is komoly oktatási feladatot jelent. Magyarországon az egyetemi angiológiai tanítás csak néhány éve került a hivatalos tanrendbe. Európában először 2012. november 29-én Milánóban került megrendezésre az Angiologia/Vascularis Medicina szakvizsga, melynek sikeres résztvevői elnyerték a CESMA-UEMS Angiologia/Vascularis Medicina Diplomát. Ezzel a belgyógyászati angiológia önálló szakspecialitása Európában is létjogosultságot nyert. Mindez aláhúzza a hazai angiológia fejlesztésének fontosságát is. A GYEMSZI Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság hathatós támogatásával, a képzések során az előadók által készített tananyag felhasználásával, az oktatási tapasztalatok figyelembe vételével került sor egy speciális kézikönyv szerkesztésére és kiadására. Ilyen természetű és tematikájú könyv még európai viszonylatban is úttörő munkának számít. A könyv megszerkesztésénél figyelembe kellett venni, hogy az angiológiai alapfogalmakat kevéssé ismerő, hosszú éveken át kifejezetten csak kardiológiai betegek ellátásával foglalkozó asszisztenseknek az ő fogalmi ismereteik, eddigi szóhasználatuk kibővítésével írt fejezeteket kellett összeállítani. Így tartalmilag, formailag, szerkezetileg újszerű megoldást kellett keresni a nagy általánosságban még kevésbé ismert tananyag elsajátításához. A szerzők a fejezetek szinopszisát elkészítve láttak munkához. Figyelembe vettük a könyv lektora, Nemes Attila Professzor Úr útmutatásait is. A bevezető fejezet Az angiológiai szakasszisztens hivatása címet kapta, mely mindazon tudnivalókat tartalmazza, melyek az egészségügyi képzettségű szakasszisztensek számára elengedhetetlenül fontosak. Hangsúlyozza a betegellátás etikájának kiemelt szerepét, a beteggel való helyes bánásmódot, az együttgondolkodás jelentőségét. A könyv I. főfejezete az alkalmazott anatómiai, érműködés élettani, kórélettani ismereteket tartalmazza. A szerzők részletezik az érelváltozások pathomechanizmusában szerepet játszó rizikófaktorokat, haemostaseologiai, haemodinamikai tudnivalókat. E fejezetben találjuk mindazokat az élettani fogalmakat, melyek a további részletek tanulmányozásakor vissza-visszatérő kérdésekre adhatnak választ. A II. főfejezet tárgyalja az artériás, vénás kórképeket, a nyirokrendszer betegségeit, a diagnózis, klinikai kép, kórlefolyás, terápia és gondozás fontosabb elemeit. A kézikönyv alapvetően az angiológiai belgyógyászati ismereteket tartalmazza, ugyanakkor érinti a fontosabb határterületi kérdéseket, diagnosztikai eljárásokat (pl. radiológia, labordiagnosztika) valamint a konzervatív kezeléshez szervesen kapcsolódó érsebészeti módszereket is. Külön összeállítás foglalkozik a rehabilitáció és gondozás, az etikus érbeteg-ellátás, felelősség kérdésével. 18 øtinfo 2013. október

Könyvajánló A kézikönyv felépítését tekintve a fejezetek az aktuális definíciókkal kezdődnek, majd a fejezet végén lévő összefoglalás rögzíti a fontosabb tudnivalókat. Ezt követik az ellenőrző kérdések, melyekkel az ismétlést kívántuk segíteni. Nem volt könnyű az egységes szóhasználat kialakítása, az idegen szavak, fogalmak érthető magyarázata. Néhány szerző helyesen a fejezetben foglaltak érthetőségének ellenőrzésére, az elkészült fejezetet saját munkatársával is elolvastatta. A szerkesztő feladata volt a problémák megoldása, a könyv végleges arculatának kialakítása. A tárgymutató, a rövidítések jegyzéke és a bőséges (dominánsan magyar nyelvű) irodalmi felsorolás, a fontosabb szakmai irányelvek csoportosítása segíti a tanulást, mely témáját illetően jelenleg az első európai szakkönyvként értékelendő. A lektor véleményéhez csatlakozva megállapíthatjuk, hogy a könyv tartalma, fogalmi közlése alapján hasznos útmutató lehet egészségügyi szakembereknek, rezidenseknek és az angiológiával ismerkedni kívánó orvosoknak is. Az Angiológiai kézikönyv létrehozásában kiemelt feladatot teljesített a GYEMSZI EFF Kiadói és Könyvtári Osztálya. A szépen elkészített ábraanyag, a didaktikus színhasználat, az összeállítás minősége a kiváló előkészítő és nyomdai munkát dicséri. Külön köszönet illeti Dr. Nemes Attila Professzor Urat munkánkat magas szinten támogató, értékes lektori feladatvállalásáért. Dr. Meskó Éva (szerk.): Angiológia. GYEMSZI EFF, 2013. Ára: 3.600 Ft A kiadvány megvásárolható a GYEMSZI EFF KönyvesKert Kávézó és Könyvesboltban nyitvatartási időben (1085 Budapest, Horánszky u. 24.), illetve megrendelhető a www.eti.hu honlapon. Dr. Meskó Éva Könyves hírmondó 60 éves a GYEMSZI IRF Országos Egészségtudományi Szakkönyvtár Tavaly novemberben ünnepeltük a GYEMSZI EFF (korábban: ETI) alapításának 50. évfordulóját, most pedig újra alkalmunk nyílik a köszöntésre, a GYEMSZI egy másik főigazgatóságának, az Informatikai és Rendszerelemzési Főigazgatóság Szakkönyvtárának 60 éves fennállása alkalmából. A könyvtárak rendszerében a szakkönyvtárak jelentősége mindig is kiemelkedő fontossággal bírt, különös tekintettel az országos szakkönyvtárakra, amely kategóriába a GYEMSZI IRF Szakkönyvtár is beletartozik. A kormányzati szervek, minisztériumok, egyéb főhatóságok fenntartásában működő intézmények legfőbb feladata, hogy biztosítsák az adott szakterület országos információ-lefedettségét, az általuk gyűjtött és feltárt információk segítségével pedig támogassák a fenntartó döntéselőkészítő munkáját. Tevékenységük kiterjed továbbá a szakterületi nemzeti irodalom gyűjtésére és könyvészeti feldolgozására, szakbibliográfiák, egyéb szakirodalmi kiadványok, adatbázisok előállítására és kezelésére. Persze hosszasan lehetne még sorolni a feladatokat, tevékenységeket és tennivalókat, amelyek az információ világszerte tömeges méretű előállításának és megjelenésének köszönhetően a szakkönyvtárak mindennapi tevékenységét megalapozzák és alakítják, létjogosultságukat hangsúlyozzák. Mivel az országos szakkönyvtárak létrehozásának egyik legfőbb célja az, hogy ellássák az adott tudományterület szakembereit és érdeklődőit információval, ezért az országos szakkönyvtárak nyilvánosak, gyűjteményeik, szolgáltatásaik hozzáférhetők. Mivel a feladat bőséges, ezért általában az országos szakkönyvtárak szorosan együttműködnek az adott szakterület kisebb könyvtáraival, akár a könyv-, folyóirat- és adatbázis-beszerzés, akár a szolgáltatások megosztása terén. A GYEMSZI IRF Szakkönyvtár, mint országos szakkönyvtár több szinten is együttműködő partnere más orvosi-egészségügyi szakkönyvtárnak, úgyis, mint országos szakkönyvtár, amely összefogja, koordinálja az adott terület kisebb-nagyobb könyvtárait, információs állomásait, és úgyis, mint a GYEMSZI-hez tartozó intézmények legnagyobb könyvtára, amely státusz egy szorosabb és közvetlenebb kooperációt, partnerséget tesz lehetővé az intézmény többi könyvtárával. A cél azonban minden esetben ugyanaz: a felhasználó munkájának támogatása, a rendelkezésre álló és az elérhető tudástárakból nyerhető információk minél közvetlenebb szolgáltatása érdekében. A könyvtár, amit ma GYEMSZI IRF Szakkönyvtárnak nevezünk az Orvostudományi Dokumentációs øtinfo 2013. október 19

Könyves hírmondó Központon (ODK) belül létesült 1953-ban. Ez a Központ 1949-ben egy kormányrendelet (4118/1949) értelmében alakult meg az öt szakmai (orvostudományi, mezőgazdasági, műszaki, gazdasági és könyvtári) dokumentációs központ egyikeként, egyidőben az Országos Dokumentációs Központtal (továbbiakban: ODK). Az ODK-nak és hat munkatársának az V. kerületi Zoltán utca 12. szám alatti ház egyik lakásából alakítottak ki irodahelyiséget kezdetben. A központ 1953 nyarán költözött át a Szentkirályi utcába. A dokumentációs feladatok ellátása mellett ekkor nyílt lehetőség először olvasó- és kölcsönző helyiség kialakítására, ekkor létesült tehát maga a könyvtár. 1960-ban ugyancsak kormányhatározat (1010/1960.) mondta ki az ODK szervezetére felépítve az Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ (továbbiakban: OOKDK) létrejöttét, amely a hazai orvostudományi könyvtári hálózat központja lett, és amelynek egy évvel később már 338 orvosi könyvtár volt a tagja. Az ODK 1957-től elindította a Magyar Orvosi Bibliográfia elnevezésű szakbibliográfiát, amely napjainkban is megjelenik elektronikus változatban, és amely része a Magyar Nemzeti Bibliográfia rendszerének, azaz a nemzeti kiadvány-termés számbavételére hivatott kiadványcsaládnak, 1958-tól pedig ún. válogatási jogot is szerzett az ODK a nemzeti könyvtár (Országos Széchényi Könyvtár) orvosi anyagára, ezáltal biztosítva a magyar orvostudományi könyvek gyűjtését a teljesség igényével. 1968-ban az OOKDK az orvosi tudományterület országos jellegű tudományos szakkönyvtára lett, 1978- ban pedig egy KM rendelet (5/1978.) koordinációs központként deklarálta, amely felelős az orvostudomány területén működő könyvtárak együttműködéséért. 1980-ban az intézet neve újból megváltozott, Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár (továbbiakban: OOIIK) lett az új elnevezés. 1987-ben ehhez az intézményhez csatolták az Egészségügyi Minisztérium épületében működő szakkönyvtárat is, amely ekkor már a WHO letéti könyvtáraként működött. A könyvtár ettől kezdve két telephelyen szolgáltatott húsz éven át. Az 1990-es években más magyarországi nagykönyvtárakhoz hasonlóan a hagyományos könyvtári szolgáltatások és feldolgozási formák mellet az OOIIK-ban is megjelentek ezek elektronikus változatai is, különböző könyvtári szoftverek, integrált könyvtári rendszerek formájában. Ugyancsak ebben az időben kezdték meg szolgáltatásukat a hazai könyvtárak együttműködésével létrejött országos elektronikus szolgáltatási rendszerek, amelyek a közös katalogizálás, az országos könyvtárközi kölcsönzés és egyéb más területeken eredményeztek komolyabb fejlődést. A könyvtár a 4/1997. NM. utasítás értelmében az Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár elnevezést kapta, majd 2003. március 1-től az intézet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetként (ESKI) folytatta tevékenységét. A névvel együtt a feladatok is megváltoztak, elsősorban egészségpolitikai, egészségügyi informatikai és statisztikai feladatok álltak az intézet fő profiljában. Ennek az új feladatkörnek megfelelően alakult át a könyvtár is egészségpolitikai szakkönyvtárrá. 2006-ban a Szentkirályi utcai épületből a könyvtár átköltözött az Arany János utcai könyvtár helyiségeibe, ezzel a könyvtár kétlakisága megszűnt. 2011. május 1-én az ESKI integrálódott, és egyik főigazgatóságát képezi a GYEMSZI-nek. Könyvtára, amely ma is országos szakkönyvtári státuszú, ebben a rendszerben működik tovább és látja el feladatát az intézet küldetésnek megfelelően. Boldog születésnapot és további sikeres működést kívánunk! Mészáros Ildikó, GYEMSZI EFF øtinfo A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság folyóirata Főszerkesztő: Rauh Edit Felelős szerkesztő és kiadványmenedzser: Zsuponyó Diána Szerkeszti: az øtinfo Szerkesztőbizottsága; tagjai: Dr. Abay-Nemes Orsolya, Csurgó Katalin, Holczinger Istvánné, Honfi Irén, Dr. Pappné Vig Ágnes, Rauh Edit, Ridegné Cseke Irén A szerkesztőség címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 15. Tel.: 06-1/429-4097/154 Fax: 06-1/338-3944 e-mail: zsuponyo.diana@gyemszi.hu Hirdetésfelvétel, előfizetéssel, reklamációval kapcsolatos ügyintézés: Zsuponyó Diána, Tel.: 06-1/429-4097/154. Előfizethető az øtinfo-ban és a honlapunkon (www.eti.hu) megtalálható megrendelőlapon. Megjelenik: havonta Előfizetési díj: 0 Ft (12 szám) Csomagolási és postaköltség 2500 Ft/év. Felelős kiadó: Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes Alapító főszerkesztő: Vízvári László ISSN 1586-3549 Nyomta: Duna-Mix Kft. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0816-04 FAT akkreditációs lajstromszám: AL-0372 Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2009 szerint 20 øtinfo 2013. október