Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata- B szint

Hasonló dokumentumok
Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata A kurzus

Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata A és B kurzus

Állatkísérletek az Orvostudományban

Állat-ember interakciók. Állatjólét

Állatjólléti szervezetek elvárásai a piaci szereplők felé AVAGY LÉTEZIK E ÁLLATI JÓLÉT?

History. Barcelona 11 June 2013 HLASA 1

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Az Állatkísérletek elmélete és gyakorlata B szint részletes programja

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Az Állatkísérletek elmélete és gyakorlata B szint részletes programja

40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet az állatkísérletekről /2013. (II. 14.) Korm. rendelet az állatkísérletekről

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint

Állatvédelem, állati jólét. Génmanipuláció, transzgénikus állatok, klónok

Trefort nap 2017.december 6. Bevezetés az etikába. Szalai Judit, ELTE

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Állatjólét. Kísérleti állatok

Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata B kurzus

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Post-experimental management: humane endpoints, euthanasia. Dániel Érces

Genetikai fejlesztések az állatjólét szolgálatában. Bikal november 22.

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

Iskolázottság és szubjektív jóllét

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN

Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata- B szint

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

AZ ÁLLATVÉDELEM SZERVEZETEI

Iromány száma: T/2164. Benyújtás dátuma: :30. Parlex azonosító: AGMK2FQ10001

RÖVID BEVEZET Ő JOHN RAWLS FILOZÓFIÁJÁBA

A párbeszéd szerepe az egészségügyi informatika oktatásában/művelésében

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata- B szint

Mr. Adam Smith Smith's Plastics 8 Crossfield Road Selly Oak Birmingham West Midlands B29 1WQ

Az egészség fogalma, az egészségi állapotot meghatározó tényezık. A holisztikus egészségszemlélet dimenziói és ezek jellemzıi. /II.

Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Elmosódó határok a for-profit, for-benefit, non-profit között

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után

ANIMAL HEALTH CERTFICATE for the exportation of rodents from the Republic of Hungary to Japan

Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta

Bajmócy Zoltán a,b & Gébert Judit a

A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA

Légyavilágvilágossága évi karácsonyi kezdeményezés november 24. december 25.

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS

Szeminárium vagy Gyakorlat Időpont: csütörtök Helyszín: Sebészeti. Műtéttani Intézet tanterem/hallgatói műtő

MŰANYAGOK ÉS A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS. Nyéki Anikó, december 7.

PhD értekezés (Műhelyvitára alkalmas verzió) dr. Jámbor Adrienn

Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata- B szint

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n?

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

Módszertani dilemmák a statisztikában 40 éve alakult a Jövőkutatási Bizottság

Phenotype. Genotype. It is like any other experiment! What is a bioinformatics experiment? Remember the Goal. Infectious Disease Paradigm

A kultúra szerepe a fájdalomban

BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET

Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek

Vállalatirányítási rendszerek

Elemszám becslés. Kaszaki József Ph.D. SZTE ÁOK Sebészeti Műtéttani Intézet

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

GYÁRTÓ VÁLLALAT VEVŐI AUDITJA

APÁKGYERMEKGONDOZÁSI SZABADSÁGON-AVAGY EGY NEM HAGYOMÁNYOS ÉLETHELYZET MEGÍTÉLÉSE A FÉRFIAKSZEMSZÖGÉBŐL

GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18.

Új földrajzi irányzatok 1. Alapfogalmak, előzmények (felfedezések, földrajzi determinizmus, regionális földrajz)

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) február 21. Név:. Neptunkód: 1. feladat

ETOLÓGIA. A kommunikációs magatartásformák evolúciója - csalás, megtévesztés - Pongrácz Péter

Gyakorlati tudnivalók nyertes pályázó és bíráló szemszögéből Prof. Dr. Dinnyés András,

dimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció.

Értelek, értelek... de miről beszélsz??

Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1. MAB, Erzsébet tér 3.

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE

Automaták. bemenet: pénz, kiválasztó gombok stb. állapot: standby, pénz van behelyezve stb. kimenet: cola, sprite, visszajáró

A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet

ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA

A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK

TANULMÁNYI STANDARDOK A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

EMBERISMERET ÉS ETIKA

Személyes Levél. Levél - Cím. Mr. N. Summerbee 335 Main Street New York NY 92926

Személyes Levél. Levél - Cím. Mr. N. Summerbee 335 Main Street New York NY 92926

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK

Acta Acad. Paed. Agriensis, Sectio Mathematicae 29 (2002) PARTÍCIÓK PÁRATLAN SZÁMOKKAL. Orosz Gyuláné (Eger, Hungary)

Docimológia a bioetika oktatásban

Állatkísérletek elmélete és gyakorlata A és B szint

Angol C nyelvi programkövetelmény

AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJESZTÉSI SZEMLE A SZTE MGK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2. ÉVFOLYAM 2007/1. SZÁM

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT

Érti a vezetőm az irányítási rendszerek hasznosságát? avagy Mit tettem annak érdekében, hogy ő ezt megértse?

Fiatalok pénzügyi kultúra mérésének, fejlesztésének lehetőségei. Dr. Kovács Péter Szegedi Tudományegyetem

Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett december 2.

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató

Természetvédelem, mint társadalom-átalakítás A kutatás és cselekvés poszt-normál viszonyai

A képzésen túl kiemelt célunk a tapasztalatcsere is. Mottónk ezért: tanulva tanítsuk egymást!

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében?

Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

Átírás:

Szegedi Tudományegyetem ÁOK Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata- B szint Sebészeti Műtéttani Intézet 2017. december 06-december 15. Referencia szám: AA1.0/2015; AB1.0/2015 Core modul 2/2 Az állatkísérletek etikai vonatkozásai; Az állati jólét szempontjai; Az állatok tudományos célra való felhasználása mellett és ellen szóló érvek. Prof. Dr. Boros Mihály SZTE Sebészeti Műtéttani Intézet 2017-2018-I. szemeszter

Az állatkísérletek etikai vonatkozásai Az állatok tudományos célra való felhasználása mellett és ellen szóló érvek Az emberek és állatok kapcsolatának etikai vonatkozásai A helyettesítés, csökkentés és tökéletesítés követelményei (3 R) Dr. Boros Mihály

I. Háttér - Kísérletes célú állatfelhasználás toxicity testing (15%) vaccine testing (15 %) research (15%) pharmaceutical industry (25 %) others [diagnostics, exp. medicine, education] (30 %) Globálisan ~50 millió, EU ~12 millió/év

Gerinctelenek Caenorhabditis elegans Saccharomyces cerevisiae Drosophila melanogaster Gerincesek Laboratóriumi állatok hal (Danio rerio) egér (Mus musculus var.) patkány (Rattus norvegicus var.) 85% hörcsög (Mesocricetus auratus) tengerimalac (Cavia porcellus) nyúl (Oryctolagus cunniculus) ~1% kutya (Canis familiaris) macska (Felis catus) <1% fürj (Coturnix coturnix) főemlős (Macacus rhesus) <0.5%

Rövid történeti áttekintés Görögök (Corpus Hippocraticum), reneszánsz (pl. Vesalius) - elpusztult állatok, főleg háziállatok boncolása 19. század (pl. Robert Koch, Louis Pasteur, Claude Bernard) 20. század - élő állatok (anaesthesia nélkül is (!) = in vivo funkciók). - erősödő európai anti-viviszekciós ( élveboncolás-ellenes ) mozgalmak II. Világháborút követő évek - U.S.A. kormányzati támogatás, grantek) a kísérletes medicina kezdete (specializált tenyésztés, inbred, outbred strains). 20. század vége - alternatív modellek, transzgén modellek

Ellentmondások Nem fekete - és nem fehér A Közgondolkodás (nem mérhető társadalmi vélemény) ellentmondásos lehet, a Közvélemény (mérhető kutatási adatokra alapozva) hibás is lehet hogyan kérdeznek (pl. a kérdés része-e az állatoknak okozott fájdalom)? ki a kérdező? kit kérdeznek? Nézőpontok aránya (közösségi elutasítás/támogatás) változó, de a vitás, vitatható kérdések és a vita jellege is állandó.

Példa (1) Közgondolkodás 2005. Amikor megveszünk egy jó nevű kozmetikumot, vagy akár egy egyszerű szappant, többnyire nem tudhatjuk, hány állat életébe került annak kifejlesztése. Az Interneten borzasztó képeket látni kétfejű, és megcsonkított állatokról, s az állatvédők odaadó küzdelme ellenére a legnagyobb cégek többsége nem hagy fel a kísérletekkel. http://www.csaladinet.hu/hirek/csaladi_temak/allatbarat/1834/allatkiserletek/ 2012. Tény, hogy ma Magyarországon kizárólag illegálisan folyhatnak szépészeti célú állattesztek. http://tudatosvasarlo.hu/cikk/egy-doboz-kinzasmentest-kerek 1998. XXVIII Állatvédelmi Törvény (Ávt) : Szépítőszer, dohány-és egyéb élvezeti cikk, valamint fegyver, ennek alkatrésze, továbbá lőszer előállítása céljából tervezett kísérletre engedély nem adható. (Ávt. 25. )

Példa (2) Közvéleménykutatás

Példa (3) Standard érvrendszerek Mellette gyakorlatilag minden eredményes orvosi kutatás valamilyen módon bevonta az állatokat; mindannyian az állatkísérletekből származó pozitív eredmények fogyasztói vagyunk; olyan kötelezettségeink vannak magunkkal szemben, amelyek nem érvényesek az állatokra. Ellene az állatkutatás kegyetlen és indokolatlan, még akkor is, ha az ember számára előnyös; számos faj létezik ebben a világban, mi csak ezek egyike vagyunk, nem rendelkezünk magasabb erkölcsi jogokkal; minden élő szervezet ugyanolyan jogokkal rendelkezik a természetben

Összegzés I. Meg kell érteni (vagy el kell fogadni), hogy 1. amennyiben egy kutató, vagy kutatóhely közösségi anyagi támogatást kap a társadalomtól, a társadalmi nyilvánosság által meghatározott korlátok szerint végezheti a kutatómunkát; 2. az állatok kutatási célú felhasználása nem jog, hanem kiváltság.

II. Az állatkísérletek etikai vonatkozásai A tudomány működése (ismétlés) Összegzés (mások- magunk adatai, eredményei) Hipotézis (egyben javaslat) Próba (elemzés, mérlegelés) Új adat, eredmény (a felismerést átadjuk másoknak)

Az állatkísérletek etikai vonatkozásai Fogalom-meghatározások Kísérlet = fájdalom, szenvedés, tartós nélkülözés, maradandó károsodás (pain, suffering, distress, lasting harm..) ( a tűszúrás által okozottal azonos, vagy annál magasabb szintű fájdalom, szenvedés, kín vagy maradandó egészségkárosodás )

Az állatkísérletek etikai vonatkozásai Dilemmák Költség versus Haszon - a haszon, az előny az embereknél jelentkezik, - aköltség, a terhek és a szenvedés - az állatoknál.

Az állatkísérletek etikai vonatkozásai Tudomány versus Etika Dilemmák Tudományos szempontból akkor érdemes állatkísérletet végezni, ha a kísérleti modell eléggé hasonlít az emberre (vagyis ha az állati eredmények átvihetők vagy általánosíthatók). Etikailag akkor lenne elfogadható az állatkísérlet, ha az állat eléggé különbözik az embertől (azért kísérletezünk rágcsálókon, mert főemlősön, emberen - erkölcsi okokból - nem lehet). If non-humans and humans are so similar, how can we justify the persecution of animals? (Frances Power Cobbe) The linkbetween humans and animals makes the animal model a very good model (Thomas Huxley)

Összegzés II. Az állatkísérlet (modell) szerepe a Tudományban Viszonylag kevés állat(kísérlet), ám a társadalmat erőteljesen foglalkoztatja Két aspektus: kísérleti állattartás; kísérleti eljárások Etikai probléma: gyökere valószínűleg - a szándékos (!) fájdalomokozás Probléma lehetséges megoldásai: - vallások (?) - filozófiák, társadalomtudományok (?) - jog (?) - természettudományok (?)

Az állatkísérletek etikai vonatkozásai A problémakör megoldásai I. A Vallás II. A Társadalom III. A Jog IV. A Tudomány Az evolúció kritikus fontossága

Evolúció (a Tudomány evolúciója) 1902. március 7. Dr. Ullmann Imre 1861 Pécs Az első vesetranszplantáció kutyán

35 évvel később A vesetranszplantáció az orvostudományi érdekességek közé tartozik: elméleti szempontból talán fontos, ám klinikailag kivitelezhetetlen (J. Schnitzler: Prof. Dr. Emerich Ullmann nekrológja. Wien Med Wochenschr 87: 251 252, 1937) Dr. Ullmann Imre 1937 Bécs

60 évvel Ullmann után Az első sikeres veseátültetés Magyarországon: Németh András és munkatársai Sebészeti Klinika, Szeged (Tapasztalataink vese homo-transplantatióval. Orvosi Hetilap 104, 1602, 1963)

115 évvel Ullmann után (!) Még mindig nem tökéletes - ld. immunszuppresszáns kezelés (...) Jones-Hughes T, et al. Immunosuppressive therapy for kidney transplantation in adults: a systematic review and economic model. Health Technol Assess 2016; 20(62): 1-594. Újabb áttörés a transzplantációban: elsőízben sikerült veseátültetés után kilökődést gátló gyógyszerek hosszú használata nélkül kivédeni a test önvédelmi reakcióját a kulcs az őssejtbeültetés.. Fehr és Sykes: Tolerance induction in clinical transplantation (in: Transplant Immunol )

Összefoglalás: Evolúciós szintek az orvostudományban klinikum klinikai kutatások tudományos alapkutatások L'homme ne peut rien apprendre qu'en allant du connu à l'inconnu; (Man can learn nothing unless he proceeds from the known to the unknown) L' art c'est moi, la science, c'est nous. (Art is I science is we) (Claude Bernard)

Összefoglalás: Evolúciós szintek az orvostudományban Each successive level of organisation has properties that can not be predicted from knowing the lower levels of organisation ( )* Minden egyes egymást követő szervezeti szintnek olyan tulajdonságai vannak, amelyeket nem lehet megjósolni az alacsonyabb szervezeti szintek ismeretéből The concept of integrative levels describes the progress of evolution of the inanimate, animate and social worlds It maintains that such progress is the result of forces which differ in each level and which can properly be described only by laws which are unique for each level The laws unique to the higher level can be discovered by approaches appropriate to the particular level; to do otherwise is invalid scientifically and, in some instances, dangerous socially. * Novikoff A. The concept of integrative levels and biology. Science 101, 209-215, 1945

Állatkísérletek és a Vallások Az állatokkal való bánásmód és a világvallások (Evolúció..) Zsidóság Iszlám Kereszténység

A Biblia Alapgondolatok Példabeszédek 12:10 Az igaz ember ismeri barmának lelkét Mózes I. könyv 9. rész 9.Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok. 10.És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.

A Talmud Alapgondolatok Mózes 1. könyv 9. rész (az özönvíz után) 1.Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. 2.És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; 3.Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. Uralom = gondnokság = sáfárkodás

A Korán Korán 6:38 Nincs állat a földön, sem szárnyaival repülő madár, amelyek ne alkotnának hozzátok hasonló közösségeket. Nem kerülte el a figyelmünket semmi sem az írásban. (Majdan) Allahnál lesz az ő gyülekezésük. Korán40:79-80 Allah az, aki létrehozta nektek a jószágokat, hogy egyeseket hátas állatnak használjatok, mások pedig táplálékul szolgáljanak nektek. És más egyéb hasznotok is van belőlük és az, hogy cipeltessétek rajta a terheiteket, amit ti nem tudnátok cipelni

Az Iszlám Alapgondolatok Minden élőlény Allah teremtménye Allah szeret minden állatot Az állatok azért léteznek, hogy az emberek hasznára legyenek Az állatok felé jószándékkal és könyörülettel kell viseltetni, kerülni kell az állatokkal szembeni kegyetlenséget. A cselekedetek a szándék szerint ítéltetnek meg (az állaton végzett cselekedetek etikai helyénvalósága és jogszerűsége, vagy ezek ellenkezője, az azt végző személy szándékain múlik).

Kereszténység Teológiai történeti ( evolúciós ) jellemzők Korai keresztények -az állatok szenvedésének és fájdalmának elfogadása teológiailag megalapozott; - az Ember minden Állatnál felsőbbrendű, Isten képmása. Szent Ágoston: az ember gondolkodó lény; a gondolkodó lényeknek jogában áll a nem-gondolkodókat uralni; az ember meg tudja szelídíteni az állatot, az állat az embert nem; az állatok nem eszes lények, az állatok azt sem tudják, hogy élnek. Aquinói Szent Tamás: az állatok emberi használatra teremtettek; nincs képességük gondolkodni, tehát az ember alá rendeltek; állatokkal szemben nem lehet bűnt elkövetni, de a velük való kegyetlenkedés hajlamosít az emberekkel való kegyetlenkedésre.

Kereszténység Teológiai történeti ( evolúciós ) jellemzők Kortárs gondolkodásmódok Anglikán (Lambeth Conference of the Anglican Church, 1984): a) megerősíti a teremtés bibliai látomását, mindenkire érvényes, egymáson függő isteni szövetség; b) az emberek együttműködő partnerei a többi teremtménynek és élő hidat jelentenek a menny és a föld között, azzal a felelősséggel, hogy személyes és közös áldozatot hozzanak valamennyi teremtmény általános jólétéért Római Katolikus (Evangelium Vitae kezdetű pápai enciklika): - az állatok rendelkeznek mind belső, valódi értékkel, mind pedig hellyel Isten Országában. Az Egyház hivatalos álláspontját tartalmazó Katekézis alapján: a) Isten a világ felelősségét rábízta a férfire és a nőre b) Az állatok Isten dicsőségére szolgálnak c) Isten a teremtett képmásának sáfárkodására bízta az állatokat, ami felhatalmazást ad az állatok ételként és ruhaként történő hasznosítására. Az állatkísérlet is elfogadott, amennyiben az ésszerű kereteken belül marad és az emberi élet szolgálatában történik. d) Az emberi méltósággal ellentétes az állatok halálának és szenvedésének szükségtelen okozása.

Kereszténység Alapgondolatok A keresztény gondolkodás erősen ember-központú, ezért az állatokat csak az emberrel való kapcsolaton belül tudja értelmezni és nem önmagukban. Isten az Ember használatra teremtette az állatokat, akik tehát jogosultak kényük-kedvük szerint bánni velük. A hagyományos keresztény szemlélet: leminősítés [downgrade]. Az állatok megkülönböztetetten alárendeltek és morálisan irrelevánsak, tekintve hogy: - az állatoknak nincs lelkük (embernek van) - az állatoknak nincs értelmük (embernek van)

Összefoglalás A vallások és az állatokkal való bánásmód (a világvallásokmonoteisztikus) körében: nem irányadók

A Társadalmi (gondolati) evolúció Erkölcs(morál): a magatartásunkat befolyásoló, általunk, vagy a társadalom által helyesnek tartott szabályok összessége, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Erkölcsi parancs: a társadalmi normák egyik típusa Etika (erkölcsfilozófia) az erkölcsi parancsok érvényességének általános, filozófiai megalapozása

A Társadalmi (gondolati) evolúció Az etika jellegzetességei - dinamikus, - logikai okfejtésre támaszkodik, - univerzalitás, konzisztencia, - nem szubjektív, nem relatív. Etikai elmélet a cselekvés logikai okai

A Társadalmi (gondolati) evolúció Jeremy Bentham (1748-1832) John Stuart Mill (1806-1873) Classical Utilitarians, - a tradicionális (keresztény) felfogás első, radikális kritikusai Az emberek állatok feletti uralma csupán a zsarnokság egyik formája. Minden lény érdekeit azonos súllyal kell figyelembe venni Egy lénynek akkor lehetnek érdekei, ha érzőképes

A Társadalmi (gondolati) evolúció XVIII. század: A kérdés nem az, hogy az állatok tudnak-e érvelni, vagy tudnak-e beszélni, hanem az, hogy tudnak-e szenvedni. (Jeremy Bentham) XX. század: Animal welfarist az állati érdekeket az emberével azonos súlyban veszi figyelembe, ezt morális kötelességnek tekinti.

A Társadalmi (gondolati) evolúció További kortárs (XX-XXI. sz.) gondolkodásmódok Antiszpecieszizmus (Peter Singer): Fajunk iránti elfogultság, és mint előítélet, szpecieszizmus létezik. Ha ezzel az előítélettel leszámolunk akkor azt a kísérletet amit egy csecsemőn erkölcsileg elfogadhatatlannak tartunk, az azonos érzőképességű állaton sem fogjuk elfogadni. Ha például választhatunk, hogy egy fájdalmas és veszélyes kísérletet egy állaton vagy egy retardált csecsemőn végezzünk-e el akkor a legtöbben úgy gondolják, hogy a csecsemőn nem, de az állaton erkölcsileg elfogadható (*) (*) Az álláspont inherens problémái: az állati élet értékének növelésével arányosan és súlyosan csökken az ember, illetve bizonyos emberek ( érzőképesség ) életének értéke

A Társadalmi (gondolati) evolúció További kortárs gondolkodásmódok Animal rightist : deontológiai, az állatok jogairól beszél. Minden lénynek, amely értékkel rendelkezik, jogai vannak (*) Tom Regan: Az állati jogok hasonlóan sérthetetlenek mint az emberi jogok és azokkal egyenlők. Michael W. Fox(alelnök,Humane Society, USA): "The life of an ant and that of my child should be granted equal consideration (*) Az álláspont inherens problémái: az élet nem minden formája rendelkezik önértékkel. Élet-alanynak kell lenniük, akik saját életüket (jóként, rosszként) képesek megélni, vannak céljaik, szándékaik.

Összefoglalás a kísérleti állatokkal kapcsolatos főbb etikai elméletek Utilitárius és Kontraktárius Utilitárius: az érzőképesség erkölcsi szempontból fontos. Az emberek és az állatok esetében is mérlegelni kell a költségeket és az előnyüket; a lehető legtöbb jóta lehető legtöbb ember számára, egyenlő mértékben figyelembe véve minden fél (emberekét és állatokét) érdekeit Szerződéselmélet: az erkölcs, a normák, közmegegyezésen alapulnak, ha jól bánunk az állatokkal, azzal mindenki jól jár. Határozott állatjogi irányzat: Az embereknek kötelességeik vannak az állatokkal szemben, és az állatoknak jogaik vannak. Hibrid nézetek: az adott embertől, illetve az állatfajtól függ, hogy az állatok jólléte és a leölésük terén mire helyezünk nagyobb hangsúlyt. Vannak dolgok, amiket nem tehetünk meg még akkor sem, ha nagy a haszon, de az állat humánus megölése megengedhető, ha elegendő jó következményei vannak a tettnek.

Összefoglás

Társadalmi (gondolati) evolúció Az állati jóllét ( animal welfare ) szempontai Melyik lehetőséget választanák az alábbi személyek? Az állattartók, tenyésztők, gazdálkodók Az állattartók, tenyésztők, gazdálkodók szomszédjai Az állatvédő aktivista Egy állatorvos

Az állati jóllét (welfare) fontossága - és példák az eltérő szemléletmódokra Nagyüzemi tartás Mozgáskorlátozottság, zsúfoltság, nincs fészkek, porfürdés Élelem és víz mindig rendelkezésre áll Aggresszió, kannibalizmus alig fordul elő Könnyen megfigyelhető egyedek, a tojások védettek, gyűjtésük egyszerű Padlós nevelés, istállókban Fészkek, porfürdés lehetősége Aggresszió, kannibalizmus gyakori Krónikus sérülések, csonttörések Szabadtartás Természetes viselkedés, fészkelés és szabadban alvás Aggresszió, kannibalizmus közepes Természetnek kitett populációk, fertőzések, ragadozók Talaj által terjesztett betegségek

Mi alapján történt a választás (miért nem gondolkodunk egyformán) Testfunkciók az egészség, testnövekedés és szaporulat mérőszámai Érzelmek az érzelmi állapot, fájdalom, szenvedés, elégedettség mérőszámai Viselkedés mennyiségi és minőségi mutatók a vadon vagy szabadon élő társakhoz viszonyítva Fraser D, Weary DM, Pajor EA, et al. A scientific conception of animal welfare that reflects ethical concerns. Anim Welf 1997;6:187-205 alapján

Választásunkat / hozzáállásunkat a társadalmi helyzetek, tapasztalatok is befolyásolják Állatokkal kísérletező egyetemi kutató Gyógyszeripari dolgozó Állatvédő aktivista Átlagos TV néző

Eltérő társadalmi tapasztalatok 1. Állatokat felhasználó akadémia csoportok A modern tudomány, specializációk egyértelmű sikere Az állati jólét (animal welfare) a sikeres kutatás szükséges -nélkülözhetetlen eleme De Ipari és akadémiai nyomás (publish or perish) Intenzivitás, produktivitás fokozódása

Eltérő társadalmi tapasztalatok 2. A nagyközönség Urbanizáció, az állatok hasznáról, hasznosságáról alkotott kép változása Élelem/ruházkodás/kutatás helyett társak Nő a létfenntartáson túl is elkölthető jövedelem Média szerepe De Fokozódó félelem az élelmiszer / gyógyszer / orvosi eszközök biztonságossága, toxicitások, régi/új kórokozók megjelenése miatt

Eltérő társadalmi tapasztalatok 3. Az állatvédő aktivista A legjobb szándék, jótettek fontossága De Eltérő élettapasztalatok, képzettségek, szűkebb spektrumú információ A szervezetnek fenn kell maradnia: megújuló, visszhangot keltő, nem bonyolult üzenetek Platformok, hogy a támogatói érdeklődést és bizalmat megtartsák

Azaz mindenkinek igaza van Az állatok felhasználásától függő ágazatok figyelembe veszik az állati jóllétet,... de együtt kell élniük a versennyel és az üzleti gyakorlattal. A polgárok védeni kívánják az állatokat és támogatják az állatjóléti tevékenységeket, de nem biztos, hogy pontosan megértik, miről is van szó. Az állatvédő aktivisták meggyőződésből cselekednek,... de gondolniuk kell arra is, hogy üzenetük rezonáljon a támogatók véleményével. Az állatorvosoknak, állattartóknak különféle elképzeléseik lehetnek az állati jóllétről,... attól függően, hogy egyénileg hogyan gondolkoznak a gondjaikra bízott állatokról. Kinek van igaza?

Eljő a Tudomány 1964: Ruth Harrison (Animal Machines) leírja a britgazdaságokban alkalmazott eljárásokat: Life in the factory farm revolves entirely around profits, and animals are accessed purely for their ability to convert food into flesh or saleable products. Jelentős ellentét az ipari - akadémiai és a civil társadalom között Megoldási javaslat: tudományos megközelítést kell alkalmazni (Brambell Committee) Brambell FWR. 1965. Report of the Technical Committee to Enquire into the Welfare of Animals Kept Under Intensive Livestock Husbandry Systems ed. Her Majesty s Stationery Office, London.

Az öt szabadságelv ( szabadságjogok ) British Farm Animal Welfare Council, 1979 Az éhségtől és szomjúságtól való mentesség (szabadság) A kényelmetlenségtől, fizikai okokból (pl. nagy meleg hatására) kialakuló rossz érzéstől (discomfort) való mentesség (szabadság) A fájdalomtól, sérülésektől és betegségektől való mentesség (szabadság) A természetes viselkedést korlátozó körülményektől való mentesség (szabadság) A félelemtől és káros stressz-hatásoktól (distress) való mentesség (szabadság)

Az állati szenvedés fogalma A szenvedés formáinak definiálása: Fájdalom Distressz Diszkomfort Izgalom Félelem A fájdalomcsillapítók nem enyhítik a distresst, az anxiolitikumok nem csillapítják a fájdalmat. AVMA - Amerikai Állatorvosi Társaság

A tyúkokra visszatérve Ketrec Ól Szabadtartás Éhség / szomjúság +(pozitív) +/- -(negatív) Diszkomfort - + +/- Sérülés / betegség + +/- - Viselkedés - +/- + Félelem / Distress + - - 3 + / 2-4 + / 4-2 + / 4 -

Összefoglalás - Tudomány A valóságban az állatjóléti döntések társadalmi és szociális döntések; a kultúra / etika / tudomány integráltjai a tudományos vélemény sem mindig fekete-fehér, vagy elfogulatlan; a tudományra hivatkozva meg lehet oldani vitatott kérdéseket a tudományt is lehet ignorálni, vagy szelektíven alkalmazni ha a társadalmi közvélekedés szerint valami rossz azt a tudomány nem tudja megváltoztatni A tudomány képes arra, hogy meghatározza valamilyen kockázat szintjét, vagy típusát. A tudomány nem képes arra, hogy meghatározza hogy kockázat mérete meddig elfogadható mértékű (ez a társadalom dolga).

A Jog Állati jogok Emberi jogok

AJog Definíció: Követelés (igény), amelyet az egyik fél a másikkal szemben támaszt. Végső soron az erkölcsön alapul. Minden esetben olyan követelésről van szó, amely morális cselekvők (morális ágensek) közösségében keletkezik.

AJog és az Autonómia Jogok csak olyan lények között támadnak és védhetők meg, akik morális követeléseket támasztanak, vagy támaszthatnak a másikkal szemben. A jogok birtokosai (morálisan autonóm) személyek, emberi lények. Az ember morálisan autonóm (Kant), az ember foglalkozik morális mérlegeléssel. Az ember morális közösségek tagja, amelyek jogos követeléseket elismernek saját érdekeikkel szemben.

Emberi jogok Jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek. - alapvető polgári és politikai jogok - élethez vagy a szabadsághoz való jog - vélemény és kifejezés szabadsága, törvény előtti egyenlőség - gazdasági, szociális és kulturális jogok

AJog és a Törvény A Törvények alapja: csakis akkor beszélhetünk bűntényről, ha a bűnös cselekedet (actus reus) bűnös szándékkal (elmével) párosul (mens rea). Állat bűnt nem követhet el (mens rea), állatokat bíróság elé állítani nem lehet.

A Jog evolúciója Jus talionis: minden jogellenes magatartás pontosan olyan formában részesül büntetésben, amilyenben a jogellenes cselekedet megtörtént. Mózes 2, 21 (Kivonulás) 23. De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj. 24. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért. 25. Égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért.

A Jog evolúciója Egyéni bűnperek állatok ellen, Európa, 1266 1692 Shakespeare Velencei Kalmár 4. Felvonás, 1. Jelenet Gratiano(Shylock-nak): Lelked egy gyilkos ( thy currish spirit Farkasban acsargott, kit felkötöttek, Govern'd a wolf, who, hang'd for human slaughter, S vérgőzös lénye onnan szállt beléd. Even from the gallows did his fell soul fleet ) The Criminal Prosecution and Capital Punishment of Animals, E.P. Evans (1906)

A Jog evolúciója Az erkölcs külső (extrinsic) dimenziója Indirekt erkölcsi státusz (protekció/védelem) Az állatok bevonása a törvényi szabályozásba, az állatkísérletek szabályozása

Az állatok bevonása a törvényi szabályozásba, történeti előzmények USA 1966: UK 1986: EU 1986: HU 1998: Animal welfare act Animals (scientific procedures) act Council Directive on the approximation of laws, regulations and administrative provisions of the Member States regarding the protection of animals used for experimental and other scientific purposes XXVIII Törvény az Állatok Védelméről és Kíméletéről

A Jog és a Fájdalomokozás - az állatok bevonása a törvényi szabályozásba 1. Nem okozhatunk fájdalmat egy érző lénynek feleslegesen 2. Nem okozhatunk öncélúan fájdalmat egy érző lénynek indokolatlanul Kérdés: lehet-e, és ha igen, mikor 1. felesleges, 2.öncélú,vagy 3. indokolatlan a fájdalomokozás (állatkísérlet)? Válasz: 1. Indoklás -jogi szabályozásszükséges 2. Indoklás - hatékonyság, célok meghatározása(cost-benefit) szükséges 3. Indoklás - etikai véleményezés szükséges

Megengedhető-e az állatkísérlet? V1.a. Igen, mert hasznos(és erkölcsi egyenlege is pozitív) V1.b. Igen, mert hasznos(bár erkölcsi egyenlege kétséges - negatív) V2.a. Nem, mert erkölcsi egyenlege negatív (elítélendő), de hasznos (eltűrjük, mert tudunk jobb módszert) V2.b. Nem, mert erkölcsi egyenlege negatív (elítélendő) és haszontalan. Kétféle józan megközelítés, egyelőre azonos gyakorlati eredménnyel: 1. Igen, de... 2. Nem, kivéve ha... Radikális (1) válasz: mindenképpen igen! Radikális (2) válasz: mindenképpen tilos!

Kérdés (végső): Hogyanhasználhatjuk az állatokat az orvostudományi kutatásokban? V1: Hatékonyan és humánusan = etikusan, jogszerűen V2: Szélsőséges válaszok

Radikális válaszok - Szélsőségek Radikális kísérletezők Removing monkey s eyes to discover whether their facial expressions resembled that of sighted monkeys when deprived of their mothers Testing the pressure on a hose when monkeys bit it in response to electric shocks on their tails compared to the biting pressure resulting from amphetamines (Gendin 1986, 2001) Megjegyzés: történeti, múltbeli példák!

Radikális kísérletezők (a sokat hivatkozott Harlow Study Experiments on a monkey s instinct to cling to its mother even when the mother subjects it to rejection and pain (hivatkozva ld. Singer 1995, 33-35)

(.árnyaljuk a képet) The discovery of disease transmission had led to a belief in a sterile, isolated environment as the ideal environment for raising infants. During the early 1900s mothers were instructed not to kiss or cuddle their infants, because obvious affection always produce invalidism in a child. Harlow was attempting to prove that touch, affection, and a mother s love all are important and valid aspects of biology and human relationships. His studies profoundly changed the way children were raised the experiments employing his methods would not be approved today.

Radikális válaszok Radikális állatvédő gondolatok "I could understand anyone who was so angered and troubled by animal abuse that they were driven to take a life. (Robin Webb, Animal Liberation Front - ALF)

Szélsőségek Barry Horne, brit állatvédő, 2 éves gyújtóbombás merényletsorozat után 18 év börtönbüntetést kapott. 2001-ben éhségsztrájk közben meghal.uk hivatalos sajtó: terrorista; ALF: mártír A brit rendőrség lezárta az oxfordi egyetemhez tartozó, menedzserképző Templeton College épületét, amelyben két gyújtóbombát találtak. A BBC televízió szerint a gyújtóbombákat a Front az Állatok Felszabadításáért nevű új brit radikális mozgalom helyezte el az oktatási intézményben. Az oxfordi egyetemet az utóbbi időben sűrűn bírálták állatvédők az ott folyó állatkísérletek miatt. Szerző: admin -dátum: 2007. febr. 27., kedd-09:35 Forrás: Állatbarát Web Kuckó- Copyright 1999-2008 Orpheus

Hazai példák. Barry Horneés az Animal Liberation Front, UK http://www.arkangelweb.org/barry/alf.shtml #interfauna Budapest, Magyarország A Radikális Állatvédő csoport tagjai nem szeretik a reflektorfényt. Pontosan tudják, hogy amit tesznek, törvénybe ütköző, mégis úgy gondolják, kizárólag az ő módszereikkel lehet megállítani a kegyetlen állatkínzókat. Blikk 2008.03.02. hírek: Az állatvédők új fegyvere a gyújtóbomba

Összefoglalás: Van-eMiért van szükség állatkísérletekre az orvostudományban? V1 (objektív): az állatkísérletek jelentősége bizonyítható - a világosan definiált, evolúciós jellegű, strukturált orvostudományban V2 (objektív): céljai meghatározhatók, általánosíthatók: 1. Az orvoslás tudományos alapjainak szolgáltatása (alapkutatások); 2. A humán vizsgálatokat megelőző, etikailag mérlegelt és mérlegre tett kutatások.

Emlékeztető: Tudomány és Alternatíva Felfedezés: A valóságból leírás lesz. Kísérlet: A valóság leírására szolgáló tudományos módszer. Módszer: Ha megtaláltuk a megoldást, az eredményt eldobjuk és megtartjuk magát a módszert. Algoritmus születik - = a tudomány matematikája. Tudomány: Az egyedi felfedezések elveszítik jelentőségüket. Alternatíva: Ha behelyettesítéssel a végeredmény nem változik.

Mit és hogyan lehet kommunikálni az állatkísérletekről a társadalomnak? nyitottság párbeszéd fontossága tényekre alapozva a realitásokat hangsúlyozva tévhitekkel és illúziókkal szemben fellépve kiállva a jelentősége mellett felelősségteljes, morális hozzáállást megmutatva

Állatvédelem a Szegedi Tudományegyetemen MTA Állatkísérleti Tudományos Bizottság állásfoglalása SZTE állatkísérleti etikai kódexe http://www.u-szeged.hu/ Főoldal» Magunkról» Az egyetem» Az egyetem vezetése» A Szenátus bizottságai» Munkahelyi Állatkisérleti Bizottság SZTE Munkahelyi Állatkísérleti Bizottság Az MTA osztályközi Állatkísérleti Tudományos Bizottságának álláspontja az állatok tudományos célra történő felhasználásáról A Szegedi Tudományegyetem álláspontja az állatok tudományos célra történő felhasználásáról Az SZTE Munkahelyi Állatkisérleti Bizottság (MÁB) Működési Szabályzata

Köszönöm a figyelmet