Szolnok, augusztus

Hasonló dokumentumok
Szolnok, március

Szolnok, szeptember 30.

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A

Feladatterv (2011/2012. tanév): Kollégium

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

A nevelés-oktatás tervezése I.

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

Mosolyt az arcokra! Tanoda

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

2011/2012-es tanév rendje

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Arany János Tehetséggondozó Program Az intézmény neve, címe: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, Nyíregyháza, Széchenyi u

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok Aktuális minőségcélok. Vezetők Pedagógusok

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

TÁMOP A Én is továbbtanulok

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

TÁMOP Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

Madách Imre Kollégium

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. Készítette: Jóváhagyta:

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Felvételi tájékoztató

TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI

Az iskolapszichológiai,

Osztályfőnöki tevékenység

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programjának munkaterve

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

Az intézmény neve/címe: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium; Nyíregyháza, Széchenyi u

Tóvárosi Általános Iskola

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP A 12

A legfontosabb adatok

MUNKATERV. Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév. Készítette: Kissné Unatényi Katalin. igazgató

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP /

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév szeptember 16.

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

a Gyermekekért Csányi Alapítvány ÉLETÚT Tehetséggondozó Program

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév

A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

Átírás:

1. sz. melléklet A Szolnok Városi Kollégium Pedagógiai Programjának az Arany János Tehetséggondozó Programra vonatkozó melléklete a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/2013. (VIII.) sz. EMMI rendelet 4. számú melléklete alapján Szolnok, 2013. augusztus 1

Tartalom Bevezető 1. Az Arany János Tehetséggondozó Program célrendszere 2. Az Arany János Tehetséggondozó Program nevelési alapelvei 3. Nevelési-oktatási feladatok 4. Speciális elemek a programban 5. Kötelező óraterve 5.1. 9.AJTP évfolyam óraterve 5.2. 9. évfolyam óraterve 5.3. 10. évfolyam óraterve 5.4. 11. évfolyam óraterve 5.5. 12. évfolyam óraterve 6. Az együttműködés formái 2

A Szolnok Városi Kollégium Pedagógiai Programjának az Arany János Tehetséggondozó Programra vonatkozó melléklete a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/2013. (VIII.) sz. EMMI rendelet 6. számú melléklete alapján Bevezető Az Arany János Tehetséggondozó Program elsősorban a kistelepülésen, tanyán vagy nagyobb település kerületében, leromlott lakóterületen élő tehetséges tanulóknak kíván lehetőséget biztosítani középiskolai továbbtanulásra, illetve a felsőoktatási intézményekbe való bekerülésre. A program megvalósítása az OFI által koordinált évenként megkötött támogatási szerződésen alapul. Az Arany-program operatív programjának hátterét a világon széles körben elfogadott Renzulli-féle Gazdagítási Triász Modell alkotja. A modell eleme az ún. első típusú gazdagítás, melynek célja, hogy a tanulókat minél több olyan témával, sal, hobbival, személlyel, hellyel és eseménnyel ismertesse meg, melyeket eredendően a szokásos tantervek nem tartalmaznak. A második elem a csoportos fejlesztő programok, tréningek, melyek a kreativitásra, a gondolkodásfejlesztésre és az érzelmi folyamatok fejlesztésére teszik a hangsúlyt: ide tartoznak a tanulásmódszertani fejlesztések, az írott, a beszélt és a vizuális kommunikáció, az önismeret, művészi kifejezés fejlesztése. Ezek egy része már megoldható osztálytermi keretek közt is. A harmadik elemet és szintet képviselő gazdagítás azoknak a tanulóknak szól, akik elköteleződnek egy-egy önállóan választott terület iránt. Ebben az esetben egyéni vagy kiscsoportos tehetséggondozásról beszélünk, valódi - nem öncélú, lehetőleg mindenki számára hasznos - produktumok létrehozásáról. A program normatív finanszírozás keretében biztosítja a hátrányos helyzetű tanulók számára mind a három gazdagítási típusnak az anyagi fedezetét. A program célja: a programba bekerülő tanulók képességeinek és személyiségének, valamint érzelmi intelligenciájának fejlesztése és a tudás tekintélyének visszaállítása 1. Az Arany János Tehetséggondozó Program célrendszere Az induláskor megfogalmazott célok: a tudás tekintélyének visszaállítása, az esélyteremtés, vagyis a különböző szociális, kulturális, gazdasági háttérrel rendelkező szülők tehetséges gyermekeinek egyenlő esélyeket biztosító oktatási és támogatási rendszer kialakítása, a tehetséggondozás, valamint az oktatás tartalmának korszerűsítése, minőségének fejlesztése az indulás óta sem változtak. A hátrányos helyzet kompenzálása Segítse a valamilyen ok miatt hátrányos helyzetű (családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző által védelembe vett, ill. olyan tanuló, aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak, vagy a törvényes felügyeletet gyakorló szülők legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy az osztályfőnök által bármilyen más oknál fogva hátrányos helyzetűnek tartott, valamint a Gyermekjóléti Szolgálat által javasolt) tehetséges diákokat. 3

Segítse a tanulási hátrányok leküzdését (a tanulók tanulási szokásainak, stílusainak, módszereinek fejletlensége; előzetes tantárgyi ismeretek hiánya; kulturális eszköztudás hiányosságai; nyelvek, informatika; bizonyos személyiségjegyekből fakadó tanulási nehézségek; kitartás, önfegyelem, szorgalom hiánya, alulmotiváltság). Tehetséggondozás Segítse a tehetséges tanulók továbbtanulását, és a bennük rejlő átlagon felüli általános képességek, az átlagot meghaladó speciális képességek kibontakoztatását. Segítse a tehetséges tanulók feladat iránti elkötelezettségének és kreativitásának kialakulását. A hagyományok kialakítása Teremtse meg azokat a hagyományokat, amelyek az oktató- nevelőmunkához, a diákélet eseményeihez, a program névadójának Arany János tevékenységének, emlékének ápolásához, a gimnáziumok és a kollégiumok szellemiségéhez, érték- és célrendszerét jelképező szimbólumokhoz kapcsolódnak. 2. Az Arany János Tehetséggondozó Program nevelési alapelvei - Segítjük az autonóm személyiség kialakulását, hogy tanulóink megfogalmazzák és tudatosítsák magukban a családjuk és önmaguk által fontosnak tartott értékeket (etikai, esztétikai, környezeti), az általános emberi és az európai értékrendet. - Toleranciára nevelünk, hogy a tanulók elfogadják a másságot, tiszteljenek más népeket, etnikumokat, kultúrákat (amennyiben az nem mond ellent az alapvető etikai normáknak). - Ismerjék és szeressék a növendékek saját nemzeti hagyományainkat (mondák, tánc, zene, építészet, népszokások), ismerjék azt meg a gyakorlatban is (kirándulások, kollégiumi érdeklődési körök, táborok, határon túli kapcsolatok). - Olyan kollégiumi hátteret alakítunk ki, amely az egyik legfontosabb színtere a diákok szocializációjának, egybeszervezi a csoportokat, tanulóközösségeket, bővíti és gazdagítja az emberi kapcsolatokat és az együttműködést, a másik ember megértését, az egyéni és csoportérdek összehangolását. - Hangsúlyt fektetünk arra, hogy a kollégium belső működési rendjéből adódóan a tanulók betartsák a szabályokat, eleget tegyenek a kötelezettségeknek. - Környezetbarát szemléletre, erkölcsi alapon működő belső tiltásra, önkorlátozásra, a környezet védelmére és a környezeti értékek megőrzésére nevelünk. - Közvetítjük az egészség megőrzése, az egészséges életmód kialakítása, a betegségek, szenvedélybetegségek (alkohol, dohányzás, kábítószer) megelőzése szempontjából fontos tudnivalókat, gyakorlati útmutatást. Hangsúlyozzuk a testnevelés, a mindennapi testmozgás szükségességét, jelentőségét és fontosságát (fizikai állóképesség növelése, ügyesség kialakítása, az ember és a természet kapcsolatának megteremtése). 3. Nevelési - oktatási feladatok A kollégiumi tanulmányi tevékenység tervezése és megszervezése Tanulásmódszertani kérdésekkel egyénre szabottan 4

Kapcsolattartás a tanulók szaktanáraival és osztályfőnökeivel A gyengébben tanuló kollégisták felzárkóztatásának és fejlesztésének megszervezése A tehetséges tanulók tehetségének folyamatos gondozása A tanulók tanulás iránti motiváltságának kialakítása és annak fenntartása A tanulás folyamatos ellenőrzése, az eredményesség figyelemmel kísérése, rendszeres értékelése Az előkészítő évfolyamon a tanulásmódszertani kérdések csoportszinten történő megbeszélése A tanulási feltételek biztosítása jó színvonalon Programhétvégék szervezése (kirándulás, túra, sport, szabadidős, kulturális tevékenység) Képzési hétvégék szervezése (a gimnáziumi szaktanárokkal együttműködve, elsősorban a felzárkóztatás és a tantárgyi követelményeknek való megfelelés és egyéni érdeklődési irányok felkeltése céljából). 4. Speciális elemek a programban A program keretében folyó oktató-nevelő munka az iskola és a kollégium folyamatos és kölcsönös együttműködésén alapul, a tanulók számára az oktatás közösen történik a gimnáziumban és a kollégiumban. Minden AJTP-s tanuló kollégista. A négy gimnáziumi évet megelőzően a diákoknak a 9/AJTP évfolyamon lehetőségük van a gazdagító programok mellett az esetleges tudásbeli és kulturális különbségeik leküzdésére. Ezen az évfolyamon kiemelt szerepet kap az idegen nyelvi és az informatikai képzés, illetve komplex tantárgyi programok. A 9/AJTP évfolyamon elkezdődnek az Arany János-i blokk órái, ahol a diákok egyrészt a tanulás módszertanával ismerkedhetnek meg, ezen belül számtalan területtel a beszédműveléstől a retorikáig, a gondolkodási képességek fejlesztésétől a kutatói gyakorlat elsajátításáig. Ezen megállapodás szerint a gimnázium óratervében szerepelnek, a gimnáziumi tanárok közreműködésével zajlanak. Másrészt a tanulók részt vesznek a számukra életkori sajátosságok figyelembevételével kialakított 5 éves önismereti képzésen, mely a teljes személyiség fejlesztését a reális énkép kialakításától a helyes pályaválasztásig célozza meg. Ezt egészítik ki a kreativitást fejlesztő tréningek. Ezeknek a nak a kollégium a gazdája, mind helyszínét, mind pedig a közreműködő pedagógusokat illetően 9-12. évfolyamon. A kollégiumban mind az 5 év során havonta egy hétvégén a tanulók előre megtervezett kulturális, sport, természetjárós ill. ország ismereti programokon ún. programhétvégéken vesznek részt. A 12. évfolyamon 5 alkalommal kerül megszervezésre. A programhétvégék időtartama péntek délutántól vasárnap délutánig tart. A 10 kollégiumi hétvégéből (a 9. AJTP 11. évfolyamon 10 hétvége/év, 12. évfolyamon 5 hétvége/év) 3 az Nkt. által biztosított átcsoportosítási lehetőséget kihasználva, országjárásra, a környék megismerésére fordítható. Az AJTP-ben részt vevő kollégiumok és kollégisták részt vesznek a házi, a regionális és az országos versenyeken, valamint az AJTP táborain, fesztiváljain, egyéb országos rendezvényein. A programban tanító kollégiumi nevelőtanárok és a gimnáziumi szaktanárok közös munkája és kooperációja érvényesül mind a tervezésben, mind pedig a programok megvalósításában ugyanúgy, mint a tanórai és a tanórán kívüli szervezeti és munkaformák kialakítása terén. Így sikerül összekapcsolni - a hatékonyságra törekedve - a tehetséggondozást és az egyéni/csoportos hátránykompenzációt. A feladatok megosztása a gimnáziummal való kölcsönös megállapodás alapján történik. 5

5. Kötelező foglakozások óraterve: 5.1. 9/AJTP évfolyam óraterve Önismeret* Tanulásmódszertan Életmód, életvitel Felkészítő, felzárkóztató, tehetséggondozás ECDL vizsgára felkészítő Választott szabadidő (úszás) Kollégiumi csoport Összesen: *a a gimnáziumban kerül megtartásra 1 óra/hét 1 óra/hét 8 óra/hét 1 óra/hét 17 óra/hét A tanulók az 5. év megkezdése előtt kollégiumi Gólyatábor keretében kezdik meg felkészülésüket a tanévre és a kollégiumi évekre. AJTP-s keretek között tartott i egység Önismeret, személyiségfejlesztés Tanulásmódszertan Életmód, életvitel Célok: önmaguk jobb megismerése a tanulási folyamat megismerése a kollégiumi beilleszkedés, kapcsolatteremtés segítése Kollégiumi alapprogram szerinti - Felkészítő /felzárkóztatás, tehetséggondozás/ - ECDL vizsgára való felkészítés - Kollégiumi csoport - Választott szabadidős /úszás/ - Néptánc/társastánc oktatás Felzárkóztatás, tehetséggondozás színterei Magyar nyelv és irodalom Matematika Idegen nyelvek Egyéb tantárgyak Célok: felkészülés iskolai tanórákra tanári segítség nyújtása mellett vizsgára felkészülés segítése közösségi és csoportügyek, aktuális információk szervezett szabadidő eltöltés úszásoktatással mozgáskultúra, viselkedéskultúra fejlesztése Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 7 kollégiumi hétvégi bennmaradás tanév közben 3 kollégiumi összevont hétvége 6

Célok: a város és a megye, a főváros, közvetlen és távolabbi környezet megismerése (tanulmányi kirándulások) Tanév közbeni programhétvégék jellegük szerint: Városnéző és kulturális Természetjáró és sport KRESZ ismereteket nyújtó képzés Idegen nyelvi képzés Számítástechnikai-informatikai képzés Táborok, versenyek, találkozók Gólyatábor (Zánka) Sporttalálkozó (Bonyhád) Művészeti fesztivál (Pécs) Bemutatkozó műsor (kollégium) Házibajnokságok, megyei-regionális versenyek Célok: közösségépítés, országismeret bővítése hagyományok ápolása, diákkapcsolatok bővítése tehetséggondozás, tehetségkutatás 5.2. 9. évfolyam óraterve Önismeret, személyiségfejlesztés Tanulásmódszertan Felkészítő Kollégiumi csoport Választott szabadidős Összesen 1 óra/hét 9 óra/hét 1 óra/hét 15 óra/hét AJTP-s keretek között tartott i egység önismeret, személyiségfejlesztés Célok: énkép kialakítása, önmaguk jobb megismerése Kollégiumi alapprogram szerinti felkészítő (felzárkóztatás, tehetséggondozás) kollégiumi csoport választott szabadidős Célok: felzárkóztatás a szükséges tantárgyakból tartalmi, módszertani gazdagítás szervezések, aktuális információk átadása egészséges életmód népszerűsítése, kulturális rendezvények szervezése Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 7 kollégiumi hétvégi bennmaradás tanév közben tanulmányi kirándulás (3 kollégiumi hétvége felhasználása) 7

Célok: a hazai környezet további megismerése, valamint a határon túli, Erdélyben élő magyarság kultúrájának megismerése (tanulmányút) Versenyek, táborok Arany János irodalmi verseny és AJTP-s versenyek Célok: intenzív felkészülés, felkészítés 5.3. 10. évfolyam óraterve Önismeret, társismeret, autóvezetői tanfolyam Felkészítő Kollégiumi csoport Választott szabadidős Összesen 10 óra/hét 1 óra/hét 15 óra/hét AJTP-s keretek között tartott i egység önismeret, társismeret, személyiségfejlesztés: autóvezetői tanfolyam: Célok: személyiségvonások fejlesztése, problémamegoldás, előítéletek kezelése a gépkocsivezetés elméletének megismerése Kollégiumi alapprogram szerinti felkészítő (felzárkóztatás, tehetséggondozás, idegen nyelvi felkészítés) kollégiumi csoport választott szabadidős Célok: differenciált képességfejlesztés tanulási motiváció fenntartása, idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése csoportközi kapcsolatok és közösségi kapcsolatok fejlesztése a szabadidős tevékenységek széles választékának biztosítása Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 7 kollégiumi hétvégi bennmaradás tanév közben tanulmányi kirándulás (a fennmaradó hétvégék tömbösítése) Célok: - kirándulások az ország különböző pontjaira, az országhatáron túl élő népek szokásainak, hagyományainak megismerése (tanulmányút) - a tanult idegen nyelv használatának gyakorlása Versenyek, táborok - AJP versenyek - tanulmányi versenyek - nyelvi tábor Célok: intenzív felkészítés, felkészülés elmélyedés a tudományokban, művészetekben 8

5.4. 11. évfolyam óraterve Önismeret, pályaválasztás Felkészítő Kollégiumi csoport Választott szabadidős Összesen 10 óra/hét 1 óra/hét 15 óra/hét AJTP-s keretek között tartott i egység önismeret, pályaválasztás Célok: a személyiség aktuális állapotának megismerése, fejlesztése pályakép alakítása, pályaorientáció Kollégiumi alapprogram szerinti felkészítő (felzárkóztatás, tehetséggondozás, idegen nyelvi felkészítés) kollégiumi csoport választott szabadidős Célok: a célirányos felkészülés segítése, idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése pályaorientáció támogatása, továbbtanulási információk biztosítása a kollégiumi nevelés országos alapprogramja témaköreinek beépítése bekapcsolódás szakköri és diákköri tevékenységekbe Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 7 kollégiumi hétvégi bennmaradás tanév közben tanulmányi kirándulás (a fennmaradó hétvégék tömbösítése) Célok: kulturális, esztétikai élmények nyújtása tájékozódás a világban, ismerkedés Európával (tanulmányút) a tanult idegen nyelv használata Országos versenyek - OKTV - egyéb versenyek - nyelvi tábor - német, vagy osztrák iskolában nyelvtanulás Cél: a tanulók versenyeken való részvételének támogatása 5.5. 12. évfolyam óraterve Önismeret, pályaválasztás Felkészítő Kollégiumi csoport Választott szabadidős Összesen 10 óra/hét 1 óra/hét 15 óra/hét 9

AJTP-s keretek között tartott i egység önismeret, pályaválasztás Célok: felkészülés a felnőtt életre, értelmiségi létre, praktikus ismeretek átadása pályakép, pályaválasztás kialakítása, segítése Kollégiumi alapprogram szerinti felkészítő (érettségi előkészítő, tehetséggondozó, idegen nyelvi felkészítő) kollégiumi csoport választott szabadidős Célok: célirányos felkészülés támogatása az érettségire, idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése aktuális továbbtanulási információk nyújtása szabadidő hasznos eltöltése, kikapcsolódás biztosítása Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 5 kollégiumi programhétvége Célok: közös kirándulás (egyéb szervezett csoportprogramok szervezése) pályaorientációt, pályaválasztást segítő program 6. Az együttműködés formái 6.1.A Varga Katalin Gimnáziummal való együttműködés A program feladatrendszeréből adódóan szoros, támogató jellegű és összehangolt. Az együttműködés formái: Tanévzáró és tanévnyitó értekezletek Közös szülői értekezletek Osztályfőnöki órák, csoport Ünnepségek, diáknapok Osztályozó értekezletek Projekt napok Osztály-, csoport kirándulások Beiskolázási-, felvételi tevékenység Osztályfőnöki-, csoportvezetői-, szaktanári megbeszélések Programgazda programfelelősi megbeszélések Vezetői megbeszélések Kapcsolattartók: Igazgató programfelelős tagintézményvezető programgazda csoportvezetők 10

6.2.A szülőkkel való együttműködés A kapcsolatot a csoportvezetők folyamatosan tartják a tanulók szüleivel személyesen, telefonon, ill. írásos formában. Kölcsönösen informálják egymást a tanulókat érintő kérdésekben, mint pl. viselkedés, tanulási morál, társakkal szemben tanúsított magatartás stb. Az együttműködés színterei, formái: Részvétel a gimnáziumban szervezett beiskolázási tájékoztatón, információnyújtás a kollégium működéséről, kollégium megtekintése A felvételi írásbeli teszt megíratásában való részvétel Részvétel a beiratkozáson, a zánkai tábor előkészítése Beköltözés alkalmával szülői értekezlet, a kollégiumi házirend megismertetése a szülőkkel Részvétel a gimnáziumi szülői értekezleten (tanév eleji/félévi) Szükség szerint évközi szülői értekezlet összehívása a kollégiumban A programokkal kapcsolatos információk írásos megküldése Egyéni konzultációs lehetőség biztosítása folyamatosan Folyamatos kapcsolattartás telefonon Írásos tájékoztatás hivatalos ügyben Kapcsolattartók: tagintézményvezető programgazda csoportvezetők 6.3. A Szolnok Városi Kollégium tagintézményeivel való együttműködés A közös sport és kulturális rendezvények, művészeti programok, vetélkedők, kollégiumi bemutatók és gálaműsorok keretében nyilvánul meg. Ezek az alkalmak bepillantást engednek egymás szokásainak, hagyományainak megismerésébe, ill. az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő tanulók gazdag programjaiba, a mindennapok mozgalmas tevékenységeibe. A tehetséggondozó programban a program rendszeralkotó elemeinek összehangolását, a folyamatos kapcsolattartó munkát az iskola és a kollégium, fenntartók, szülők, általános iskolák, a méréseket végző pszichológusok, az OFI Arany János Programiroda és az Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete között országos szinten a Program szakmai vezetője, intézményi szinten pedig a gimnáziumi programfelelős illetve a kollégiumi programgazda végzi. A program szakmai tartalmának kimunkálását és a mérések, hatásvizsgálatok elvégzését az OFI Arany János Programiroda és a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete biztosítja. Szolnok, 2013. augusztus 29. Brahmi Ilona intézményvezető 11

Az AJTP tevékenységrendszere, ai és kollégiumi programjai évfolyamonkénti és szervezeti bontásban Tevékenység, tárgya 9./az AJTP előkészítő évfolyama 1. AJTP-s keretek között tartott i egység 2. Kollégiumi alapprogram szerinti Önismeret, személyiségfejlesztés Tanulásmódszertan Életmód-életvitel Felkészítő (tehetséggondozó, felzárkóztató, idegen nyelvi felkészítés) ECDL vizsgára való felkészítés A 3. melléklet megfelelő témáinak feldolgozása Csoport- és kollégium élet és szervezési problémái Kötelező időtartama, formája (óra/tanév/csoport; a nem kötelezők időtartama jelöletlen) 74 óra Csoportos 37 óra Csoportos 37 óra Csoportos Egyéni 296 óra Csoportos Egyéni Egyéni/csoportos 37 óra Csoportos Egyéni 22 óra Csoportvezetői 15 óra Csoportos Célja, tartalma Cél: önmaguk jobb megismerése, a személyiség fejlesztése, megfelelő kompetenciák fejlesztése. A tanulási folyamat megismerése, egyes elemeinek és az egyéni tanulási jellemzők tudatosítása. A kollégiumi beilleszkedés, kapcsolatteremtés, kommunikáció segítése. Felkészít a különböző élethelyzetek megoldására, pályaválasztásra. Felkészülés iskolai tanórákra, felzárkóztatás, tanári irányítás és segítség nyújtása mellett. Ismeretátadás, műveltség és intelligencia-gazdagítás, illetve felzárkóztatás, korrepetálás. Vizsgára készülés Az alapprogram (kötelező) témáinak feldolgozása. Közösségi és csoportügyek, aktuális információk. Kollégiumi és egyéni problémák. Információk, szervezések. Fejlesztési, nevelési feladatok Reális énkép kialakításának támogatása, személyiségjellemzők, személyiségtípusok megismerése személyiségfejlesztés. Figyelem-összpontosítás fejlesztése, memóriafejlesztés. Az egyéni, a páros és a csoportos tanulás megszervezése. Gyakorlás. Elméleti és írásbeli feladatok összehangolása. A diákok segítése a különböző élethelyzetek megoldásában, kapcsolatteremtésben és a közösségi életbe való beilleszkedésben. A tanulók motiválása a on való aktív részvételre kompetencia alapú, korszerű tanulásszervezési eljárások alkalmazásával. A tanulók motiválása a on való aktív részvételre kompetencia alapú, korszerű tanulásszervezési eljárások alkalmazásával, az egyéni igényeknek megfelelő, differenciált képességfejlesztés, idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése. Informatikai kompetenciák fejlesztése. Differenciált képességfejlesztés, ismeretek bővítése, pályaválasztás elősegítése, egyéni szükségleteknek megfelelő biztosítása. Közösségfejlesztés, problémamegoldást és konfliktuskezelést szolgáló szervezése. 12

2. Kollégiumi alapprogram szerinti Választott szabadidős Társastánc/néptánc/úszás 37 óra diákköri Csoportos és egyéni 37 óra Csoportos Kikapcsolódás, szabadidő-eltöltés (sport, kultúra, szervezett szórakozás). Tánc- és illemtani ismeretek Kulturált szabadidő eltöltés. Hagyományismeret felelevenítése. Úszásoktatás, vízbiztonság kialakítása A szabadidő hasznos eltöltésének elősegítése, általános műveltséget, sport- és mozgáskultúra fejlesztését, kikapcsolódást szolgáló programok szervezése. Koordinációs készségek javítása, kommunikációs készségek javítása, hagyományőrző ismeretek bővítése. Egészségfejlesztés 3. Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 4. Táborok, versenyek, találkozók Kollégiumi programhétvégék tanév közben Tanulmányi kirándulás, sporttábor, (3 kollégiumi hétvége összevonásával) Gólyatábor Sporttalálkozó Művészeti fesztivál Bemutatkozó műsor Házibajnokságok, megyei-regionális versenyek 7 hétvégi rendezvény, kollégiumi program csoportos, egyéni Kollégiumi rendezvény, Csoportrendezvény AJTP-s rendezvény, Kollégiumi rendezvény AJTP-s rendezvény Kollégiumi rendezvény AJTP-s rendezvény Kollégiumi rendezvény Csoport: Felkészülés változó időkeretben A város és a megye, a főváros megismerése, a közvetlen és távolabbi környezet megismerése. AJTP i egység Nyári kirándulás, pihenés, közösségépítés, országismeret. Ismerkedés, közösségépítés. Sporttalálkozó az e területen tehetséges tanulók számára, ismerkedés más AJTP-s diákokkal. Művészeti találkozó. A fellépés keretében a gyerekek komoly felkészülésen vesznek részt és csoportosan bizonyíthatják a csoport jó szellemiségét. Célja a valódi tehetségkutatás és tehetséggondozás. A szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőinek megismertetése. Közösség- és kapcsolatépítés elősegítése. Ismerkedést, kapcsolatfelvételt, kapcsolatépítést, közösségépítést szolgáló programok szervezése. Versenyek szervezése, ismerkedést és kapcsolatépítést, a tolerancia és a fair play elvének elsajátítását szolgáló programok szervezése. A különböző művészeti területekkel összefüggő kreatív tevékenységek támogatása, a kifejezésmód fejlesztése a különböző művészeti ágakon keresztül, értékközvetítés, élményszerű tapasztalatszerzés elősegítése. A kollégium kapcsolattartásának javítását, közösségfejlesztést szolgáló programok szervezése. Egyéni fejlesztés. Tehetséggondozás. Csoportkohézió alakítása. 9. évfolyam 1. AJTP-s keretek között tartott i egység Önismeret, Személyiségfejlesztés 74 óra Csoportos, Egyéni Énkép kialakítása a személyiség fejlesztése, önmaguk jobb megismerése, az utóbbinak megfelelő kompetenciák fejlesztése. Akarati, érzelmi összetevők fejlesztése, az önismeret, társismeret, önbizalom, és a személyiség fejlesztésével összefüggő szervezése 13

1. AJTP-s keretek között tartott i egység 2. Kollégiumi alapprogram szerinti 3. Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat 4. Versenyek, táborok 10. évfolyam 1. AJTP-s keretek között tartott i Tanulásmódszertan 37 óra A tanulási folyamat megismerése, egyes elemeinek és az egyéni tanulási jellemzők tudatosítása. Felkészítő Felzárkóztató Tehetséggondozó, Idegen nyelvi felkészítés A 3.melléklet megfelelő témáinak feldolgozása Csoportélet, kollégiumi szervezések Választott szabadidős (sokrétű, változatos, fiatalos szervezések, versenyfelkészítések, sport) Kollégiumi programhétvége tanév közben Tanulmányi kirándulás Arany János irodalmi verseny, AJTP-s versenyek Önismeret, Társismeret, Személyiségfejlesztés 370 óra Csoportos, Egyéni 22 óra Csoportos 15 óra Csoportvezetői 37 óra Csoportos Diákköri Egyéni 7 hétvégi kollégiumi rendezvény, bennmaradást igénylő program kollégiumi, csoport A fennmaradt 3 kollégiumi hétvége felhasználásával Intenzív felkészülés, felkészítés Felkészülés az iskolai tanórákra, felzárkóztatás tanári irányítás és támogatás mellett, tanulószobai keretében Korrepetálás, felzárkóztatás a szükséges tárgyakból. Tartalmi, műveltségi, módszertani gazdagítás. Az alapprogram (kötelező) témáinak feldolgozása, AJTP programelemek beépítésével. Közösségi és csoportügyek. Szervezések, aktuális információk. Kikapcsolódás, sport, szervezett szórakozás, a szabadidő hasznos eltöltése Egészséges életmód. Kulturális rendezvények szervezése, esztétikai élmények szerzése. Közös színház, mozi, múzeumlátogatás. A hazai környezet és a főváros további megismerése. Egy meghatározott terület feltérképezése. A cél a közösség formálása, építése, a tudatos jelleg megerősödik. AJTP i egység Tanulmányi célú kirándulás, a cél a hazai területeken, illetve Európában élő népek kultúrájának megismerése. Elmélyedés a tananyagban, Versenyrutin szerzése Egy-egy korszak mélyebb megismerése. 74 óra Énideál, énkép kialakítása Önbizalom, önbecsülés fejlesztése Személyiségvonások megismerése Problémamegoldás gyakorlása Memóriafejlesztés. Az egyéni, tudatos tanulás fejlesztése, gyakorlása. Elméleti és írásbeli feladatok összehangolása. A tanulók motivációjának fenntartása, Kikérdezés, ellenőrzés (szükség esetén) Ismeretbővítés, képességfejlesztés differenciált, egyéni igényekre és előrehaladásra reflektáló módszerekkel. Idegen nyelvi kompetenciák. A kollégiumi alapprogram kötelező témaköreinek feldolgozása. Intézményi információk megbeszélése, a diákok véleményének, javaslatainak teret adó fórumok szervezése. Szabadidő kulturált, hasznos eltöltését, pihenést, rekreációt szolgáló szervezése. A szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőinek megismertetése, aktív pihenést, közösségépítést szolgáló szabadidős programok szervezése. Közösségépítés, ország- és Európa ismeret. Európaiság-tudat, magyarság-tudat fejlesztése. Tanulmányi versenyekre felkészítés, önálló tanulás, önálló kutatás képességének fejlesztése. Személyiségfejlesztés, motiváltság erősítése, problémamegoldást, döntéshozatal gyakorlását és elsajátítását szolgáló szervezése. 14

egység Autóvezetői tanfolyam Egyéni és csoportos Előítéletek megismerése, kezelése A gépkocsivezetés elméletének és gyakorlatának megismerése A gépkocsivezetői vizsga letételéhez szükséges ismeretek átadása. 2. A Kollégiumi alapprogram szerinti 3. Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat Felkészítő Felzárkóztató Tehetséggondozó, Idegen nyelvi felkészítés A 3. melléklet megfelelő témáinak feldolgozása Csoportélet, kollégiumi szervezések, problémák megbeszélése Választott szabadidős Kollégiumi programhétvége tanév közben Tanulmányi kirándulás szervezése 370 óra Egyéni Csoportos Diákkör jellegű 22 óra Csoportos 15 óra Csoportvezetői 37 óra Egyéni, csoportos 7 hétvégi kollégiumi rendezvény, bennmaradást igénylő program A fennmaradó hétvégék tömbösítésével, országhatáron túli kirándulás szervezése Felkészülés az iskolai tanórákra Felzárkóztatási tanári irányítással. Tanulási segítség nyújtása. Korrepetálás, felzárkóztatás a szükséges tárgyakból. Tartalmi, módszertani, műveltségi gazdagítás. Az alapprogram (kötelező) témáinak feldolgozása egyéni munkával és tanári irányítással Egyéni, csoport, illetve közösségi ügyek, szervezések, problémák megbeszélése A szabadidős tevékenységek széles választéka a sport, a zene, a kulturális tevékenységek minden területén Kulturális programok, kollégiumi szervezések, kirándulások az ország különböző pontjaira. AJTP i egység Tanulmányi célú kirándulás, a cél az országhatáron túl élő népek szokásainak, hagyományainak megismerése Ismeretek bővítése, pályaorientációt, tanulási motiváció fenntartását szolgáló szervezése. Ismeretbővítés, képességfejlesztés differenciált, egyéni igényekre és előrehaladásra reflektáló módszerekkel, Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése. Az alapprogram kötelező témaköreinek megbeszélése. Csoportközi kapcsolatok és közösségi kapcsolatok fejlesztése. Pihenés. Szabadidő hasznos eltöltése, rekreáció. Nívós szórakozások. Kulturális és egyéb szabadidős programok, kirándulások szervezése. A kollégisták motivációjának, ismeretszerzési szándékának erősítése. 4. Versenyek, táborok 11. évfolyam 1. AJTP-s keretek között tartott i egység AJTP-s és más versenyek (OKTV, OSZTV stb.) Önismeret, Drámapedagógia, Pályaválasztás, kommunikáció Intenzív felkészülés, felkészítés 66 óra Csoportos, Egyéni Elmélyedés a tananyagban, a tudományokban és a művészetekben A személyiség aktuális állapotának megismerése, fejlesztése. Önértékelés, alkalmazkodás, konfliktusmegoldás, pályaválasztás, pályakép kialakítása. Tanulmányi versenyekre felkészítés, önálló tanulás, önálló kutatás képességének fejlesztése, tehetséggondozás Szabálytudat kialakítása. Kommunikációs készségek fejlesztése, Pályaorientációt segítő szervezése Praktikus ismeretek átadása: önéletrajz, viselkedéskultúra, Önképzés 15

2. A Kollégiumi alapprogram szerinti 3. Kollégiumi programhétvégék AJTP-s vállalt többletfeladat Felkészítő Érettségi előkészítő tehetséggondozó. Idegen nyelvi felkészítés A 3. melléklet megfelelő témáinak feldolgozása Csoportélet, kollégiumi szervezések, problémák megbeszélése Választott szabadidős Kollégiumi programhétvégék tanév közben Kollégiumi tanulmányi kirándulás (A fennmaradó hétvégék tömbösítésével) 330 óra Csoportos és egyéni 22. óra Csoportos 15 óra Csoportvezetői 33 óra Csoportos, egyéni és diákköri 7 hétvégi kollégiumi rendezvény, bennmaradást igénylő program külföldi kirándulás Felkészülés az iskolai tanórákra. Felzárkóztatási tanári irányítással. Tanulási segítség nyújtása. Tanulási idő szervezése. felzárkóztatás a szükséges tárgyakból. Tartalmi, módszertani, műveltségi gazdagítás az érettségi, felvételi érdekében. Tematikus száma a kollégiumi nevelés országos alapprogramja alapján AJTP programelemek beépítésével. Aktuális információk (pl. továbbtanulás) Kollégiumi szervezések Kikapcsolódás, sport, szervezett szórakozás, szabadidő hasznos eltöltése. Színház, múzeumlátogatás. Kollégiumi programok szervezése. Sportprogramok szervezése. Megyeszékhelyek megismerése. AJTP i egység Tájékozódás a világban, ismerkedés Európával, tematikus kirándulás, kikapcsolódás, pihenés. A motiváció erősítése és fenntartása a közelgő érettségi és felvételire figyelemmel, a célirányos felkészülés fokozása. A nem érettségi tárgyak gyakorlása. Pályaválasztást segítő szervezése. A kollégisták irányultságuknak megfelelő t választhatnak, a tanulmányi eredmény és az érettségi-felvételi tárgyak függvényében. Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése. Az érdeklődés fenntartása a témakörök iránt. A kirándulások, országjárások tapasztalatainak felhasználása. Pályaorientáció támogatása, felkészítés az érettségire, továbbtanulásra, karriertervek feldolgozása, önmenedzselés támogatása Csoport- és kollégiumi összejövetelek, versenyek, szórakozási lehetőségek szervezése. Kulturális, esztétikai élmények szerzése. Pihenés, relaxálás elősegítése. Közösségépítés. A tanulmányi fejlesztés: a meglátogatott terület megismerése. Érzelmi fejlesztés a közös élmény, az együttlét, a közösség örömének megtapasztalása (a felnőtté válás felelősségével). 4. Országos verseny Tantárgyi versenyek Egyéni, csoportos felkészülés Pályaorientáció Tehetséggondozás Verseny Újszerű, változatos feladatokkal felkészítés a versenyekre, ismeretátadás, probléma-felismerési és -megoldási képesség fejlesztése 12. évfolyam 1. AJTP-s Keretek között tartott i egység Önismeret Drámapedagógia Pályaválasztás 66 óra a kollégiumi tanév első félévében Pályakép, pályaválasztás. Viselkedés- és mozgáskultúra. Önértékelés, alkalmazkodás. Szabálytudat kialakítása. Felkészítés a felnőtt életre, az értelmiségi létre. Pályaorientációt segítő szervezése. Praktikus ismeretek átadása: önéletrajz, viselkedéskultúra 16

2. A Kollégiumi alapprogram szerinti Felkészítő Érettségi előkészítő Tehetséggondozó Idegen nyelvi felkészítés A 3. melléklet megfelelő témáinak feldolgozása 330 óra Csoportos és egyéni 20 óra Csoportos Felkészülés az iskolai tanórákra, készülés az érettségire. Tanulási segítség nyújtása. Felkészítés a továbbtanuláshoz, érettségihez szükséges tárgyakból. Tartalmi, módszerbeli műveltségi gazdagítás az érettségi, felvételi érdekében. Tematikus, kötelező témakörök. A motiváció erősítése és fenntartása a közelgő érettségi és felvételire figyelemmel, célirányos felkészülés támogatása Tantárgyi felkészítő szervezése, az egyéni igények és előrehaladás figyelembevételével nyújtott támogatás. Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése. A középiskola befejezésének, az új életszakasz kezdésének, a felsőoktatásban résztvevő polgár problémáinak előzetes megbeszélése, átcsoportosítva, aktualizálva egy-egy témakört. 3. Kollégiumi programhétvégék, AJTP-s vállalt többletfeladat 4. Országos versenyek Csoportélet, kollégiumi szervezések, problémák megbeszélése Választott szabadidős Kollégiumi hétvége tanév közben Kollégiumi tanulmányi kirándulás (a fennmaradó hétvégék tömbösítésével) 10 óra Csoportvezetői 33 óra Egyéni, csoportos és diákköri Kettő kollégiumban töltött hétvége változatos programokkal Aktuális információk (pl. továbbtanulás). Tanév végi szervezések. Kikapcsolódás, sport, szervezett szórakozás, szabadidő hasznos eltöltése. Közös túrák, színházlátogatás Egyéb szervezett csoportprogramok. Pályaorientáció támogatása, felkészítés az érettségire, továbbtanulásra. Karriertervek feldolgozása, önmenedzselés támogatása. Előkészület a közösség, a kollégium elhagyására, az érettségire. A felsőoktatás jellegzetességeinek megbeszélése. AJTP i egység Kirándulás Hazai tematikus kirándulás Az eddigi tanulmányok szintetizálása, a honismeret gazdagítása. Tantárgyi versenyek Egyéni, csoportos felkészülés Pályaorientáció Tehetséggondozás Verseny Újszerű, változatos feladatokkal felkészítés a versenyekre, ismeretátadás, probléma-felismerési és -megoldási képesség fejlesztése 17