Tatabánya paktum költségkerete: 300 millió, majd a 2. ütemben 800 millió Ft

Hasonló dokumentumok
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

TOP JN FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA NYITÓ KONFERENCIA ZALAEGERSZEG, SZEPTEMBER 7.

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA

TÁMOP / A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK

HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN

TOP FE

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP / ) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest

KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM

TÁMOP Kistérségi munkaerő-piaci fórum. Ráckevei kirendeltség, Ráckeve április 24.

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

TÁMOP /

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER és kapcsolata a GYAKORNOKI PROGRAMMAL"

Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ évi támogatási lehetőségeiről. Janovics László igazgató Pécs, január 31.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Európai Uniós forrásból segítette a hátrányos helyzetű álláskeresők

TÁJÉKOZTATÓ október 17. Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

VEKOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA KIEMELT PROJEKT FŐVÁROSI RÉSZPROJEKT

TÁMOP A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. A társaság cégneve: Szombathelyi Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY

KÉSZÜLT A CSONGRÁD MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (PAKTUM) CÍMŰ, TOP-5.1.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés április 28-ai ülésére

Foglalkoztatási támogatások

A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Fordulópont Program TÁMOP A3-12/

VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

TÁMOP /1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

M U N K A P R O G R A M

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Helyi foglalkoztatási együttműködések Fejér megye területén

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.

Fejér megye munkaerő-piaci helyzete. A foglalkoztatás bővítését elősegítő támogatási lehetőségek, kedvezmények

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE ( )

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET

VEKOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA KIEMELT PROJEKT A FŐVÁROSI RÉSZPROJEKT BEMUTATÁSA

TÁMOP /1/ KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 29-EI ÜLÉSÉRE

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP /1 PROJEKT KERETÉBEN

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései

A kiemelt célcsoportok támogatása a projekt megvalósulása során elsődleges, de nem kizárólagos.

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

FOGLALKOZTATÁSI AKCIÓTERV

TOLNA MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM FOGLALKOZTATÁSI MUNKAPROGRAM

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR

Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/

Tamási Ildikó NMKH Munkaügyi Központja. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP

Sátoraljaújhely, április 15.

Nők a foglalkoztatásban

Start-plusz, Start-extra programok

2008. évi közhasznúsági jelentés

Dél-vasi Foglalkoztatási Paktum IRÁNYÍTÓ CSOPORTJÁNAK MUNKATERVE

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

Elszámolható költségek

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen június

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u

TOP FE Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében

MUNKAERŐPIACI HELYZET MAGYARORSZÁGON ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály

Foglalkoztatási Akcióterv

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP /1

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben

PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10.

TÁMOP /

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 29-EI ÜLÉSÉRE

Átírás:

A PROJEKT BEMUTATÁSA A foglalkoztatási helyzet javítása különböző érdekképviseletek együttműködésével, célja a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacra történő elhelyezése. Területi lefedettsége: Tatabánya és az ipari park területe Megyei Paktum és 3 helyi paktum (Kisbéri, Oroszlányi, Esztergomi járás) indult el, így a teljes megyére vonatkozóan működnek foglalkoztatási paktumok. Tatabánya paktum költségkerete: 300 millió, majd a 2. ütemben 800 millió Ft A projekt időtartama: 2016.07.01-2018.10.31, majd 2021.10.31-ig Mutatószámok (teljesítendő indikátorok) Munkaerő-piaci programba bevonandók száma (PO25): Álláshoz jutók száma (min. 6 hónapig foglalkoztatva) (PR25): A támogatás után 6 hónappal állással rendelkezők száma (PR26): 205 fő 90 fő 58 fő

CÉLCSOPORT Alacsony iskolai végzettségűek (legfeljebb általános iskolai végzettség) 25 év alatti fiatalok, vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők 50 év felettiek GYED-ről, GYESE-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők Tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek* Megváltozott munkaképességű személyek Roma nemzetiséghez tartozó személyek Közfoglalkoztatottak Inaktívak**

PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉGEK Közvetlen párbeszéd a különböző érdekcsoportok között - Paktumszervezet Információk biztosítása keresleti és kínálati oldal ismerete, igényeinek felmérése - Paktumiroda Marketing tevékenységek, rendezvények, befektetés ösztönzés Támogatások Képzési támogatás, keresetpótló juttatás Bér, bérköltség támogatás Lakhatási, utazási támogatás Vállalkozóvá válás támogatása Munkaerő piaci szolgáltatások Toborzás kiválasztás Pályaorientáció támogatása Álláskeresés támogatása Mentori szolgáltatások igénybevétele A tevékenység B tevékenység

A TEVÉKENYSÉG PAKTUMSZERVEZET PAKTUMIRODA

A PAKTUM SZERVEZETE 2016 novemberében 25 alapító tag aláírta az együttműködési megállapodást, elfogadta az ügyrendet. Évente 2-3 alkalommal Fórumot és Irányító Csoport ülést tartanak, ahol az aktuális munkaerőpiaci problémákat tárgyalják. Foglalkoztatási stratégia megalkotása és aktualizálása

A PAKTUM SZERVEZETE - PAKTUM TAGOK Pályázat konzorciumi tagok Tatabánya MJV Önkormányzata Komárom Esztergom Megyei Kormányhivatal Gazdaságfejlesztő Szervezet Hivatalok, Szervezetek KEM Iparkamara Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Környe Község Önkormányzata KEM Ipar Szövetség T-Hr Kft. Képző Intézetek Tatabányai Szakképzési Centrum Edutus Főiskola Munkáltatók AGC Glass Hungary Kft. ASG Gépgyártó Kft. Exedy Dynax Europe Kft. Otto Fuchs Hungary Kft. Szent Borbála Kórház Delphi Connection Systems Hungary Kft. SCS-Stahlschmidt Cable Systems Magyarország Kft. Scepter Tatabánya Kft. Tatabánya Erőmű Kft. Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Tatabányai Szolgáltató Zrt. Extreme Park Kft. Lotte Advanced Materials Hungary Kft. Civil szervezetek Magyar Máltai Szeretetszolgálat Magyar Vöröskereszt Utcai Szociális Segítők Egyesülete

PAKTUM IRODA Kiemelt feladatai: Paktumszervezet tevékenységének támogatása, a partnerség működésének szervezése Fórumok, ICS ülések ügyintézése Adminisztratív feladatok ellátása Foglalkoztatás bővítését szolgáló projektötletek kidolgozása, megvalósítása Kereslet-kínálati oldal összeegyeztetése Projekt honlap fejlesztése, aktualizálása Monitoring tevékenység Gazdaságfejlesztő Szervezet üzemelteti, melyhez forrást a pályázat biztosít

B TEVÉKENYSÉG KORMÁNYHIVATAL ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK

CÉLCSOPORTNAK NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK KÉPZÉSEK, A KÉPZÉSI KÖLTSÉGEK TÁMOGATÁSA, A paktumszervezet által meghatározott, kereslet által vezérelt, a Kormányhivatal képzési jegyzékén szereplő OKJ-s, illetve egyéb engedélyezett képzések megvalósítása. képzési költség (egyéni és csoportos egyaránt) a képzéshez kapcsolódó (helyi/helyközi) utazás költségének támogatása a képzés idejére szóló keresetpótló juttatás és járulékainak biztosítása a képzés alatt igénybe vett gyermekfelügyelet költségének támogatása LAKHATÁSI TÁMOGATÁS minimum 60 km távolság az állandó lakcím és a munkahely között, érvényes bérleti szerződés szükséges a szállásadó és a programba bevont ügyfél között, számlával történő szolgáltatás nyújtás. VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS TÁMOGATÁSA Támogatás vállalkozást indítani szándékozó álláskeresők számára. legfeljebb 6 hónapra nyújtható, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig adható, benyújtott és jóváhagyott üzleti terv alapján. MUNKAERŐPIACI SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSA, A KAPCSOLÓDÓ KÖLTSÉGEK TÁMOGATÁSA,

MUNKÁLTATÓNAK NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK FOGLALKOZTATÁST BŐVÍTŐ BÉRTÁMOGATÁSOK NYÚJTÁSA Tervezett támogatási forma: 6 hónap támogatás + 3 hónap tovább foglalkoztatási kötelezettség. A munkabér és a szociális hozzájárulási adó együttes összegének legfeljebb 70%-a A maximális havi támogatási összeg 2017-ben: a minimálbér másfélszeresének 70%-a, vagyis 163.325 Ft. Garantált bérminimumnál: 206.240 Ft BÉRKÖLTSÉG TÁMOGATÁSOK NYÚJTÁSA a) munkatapasztalat szerzést segítő támogatás: maximum 90 napos támogatási forma, melyhez minimum 3 hónapos tovább foglalkoztatás szükséges b) legfeljebb 8+4 havi támogatás: tervezett támogatási forma: 6 hónap támogatáshoz 3 hónap tovább foglalkoztatási kötelezettség. A munkabér és a szociális hozzájárulási adó együttes összegének legfeljebb 100%-a, A maximális havi támogatási összeg 2017-ben: 233.325 Ft. Garantált bérminimumnál: 294.630 Ft. A MUNKÁBA JÁRÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖLTSÉGEK TÁMOGATÁSA Helyközi, illetve távolsági autóbusz, valamint vonatbérlet támogatása (100%-os támogatás). Csoportos személyszállítási szolgáltatási költség támogatása: csak a programba bevont ügyfélre vonatkozóan. Utólagos elszámolás. Minden támogatási forma a jogszabályban meghatározottak szerint nyújtható, a célcsoport besorolásnak megfelelően.

A PROJEKTBE BEVONTAK EGYÉNI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA 1) Felkutatás (foglalkoztatási adatbázis, paktumszervezet, külső partnerek, leendő foglalkoztatók). 2) Profilkészítés, együttműködési megállapodás (hatósági szerződés) megkötése az ügyféllel programba vonás 3) Az egyéni program megvalósítása (munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések, foglalkoztatási támogatások nyújtása hatósági szerződés alapján), folyamatos nyomon követés. 4) Az egyéni program lezárása, jelentés értékelés (28 napon belül, 180 napon túl). 5) Indikátorérték(ek) megvalósulása.

CÉLCSOPORT ELÉRÉS GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZET SZEREPE

HONLAP WWW.PAKTUM.GFSZ.HU

CIVIL SZERVEZETEK ÉS INTÉZMÉNYEK FELKERESÉSE Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tatabányai Csoportja Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezete Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ Utcai Szociális Segítők Egyesülete Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Remédium Általános Iskola és Szakiskola Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv (védőnői szolgálatok) Új Nemzedék Közösségi Tér KPVDSZ Művelődési Ház

PLAKÁT, KIADVÁNY Elhelyezése a felkeresett együttműködő partnereknél, orvosi rendelőkben, védőnői szolgálatoknál

ÚJSÁGHIRDETÉS, SZÓRÓLAP

RENDEZVÉNYEK Vértes Center Állásbörze, Karrier Expo, TJ ESZI által szervezett állásbörze

MENTORÁLÁS, TANÁCSADÁS

MENTORÁLÁS, TANÁCSADÁS Hátrányos helyzetű munkavállalók felkészítése, adaptálása a munkáltatói elvárásokhoz: - a munka világára történő felkészítés - mentorálás (egyéni fejlesztési terv elkészítése, munkaszocializációs hátrányok leküzdése, egyéni élethelyzetből adódó problémák kezelése) - munkahelyi beillesztés, utógondozás Cél: HH társadalmi csoportok munkaerő-piaci reintegrációja, foglalkoztatási szintjük növelése. A foglalkoztatásba helyezett személyek munkahelyen történő folyamatos benntartása.

KAPCSOLAT A MUNKÁLTATÓKKAL GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZET SZEREPE

FELADATOK Munkaerő igények felmérése Képzési igények felmérése összeegyeztetése a célcsoport lehetőségeivel Célcsoport sajátosságainak bemutatása Társadalmi felelősségvállalás tudatosítása a munkáltatók felé Befogadó munkahelyi kultúra kialakítására való ösztönzés Cégvezetés, dolgozók felkészítése a hátrányos helyzetű munkavállalók fogadására és foglalkoztatására (attitűd, munkáltatói igények, lehetséges munkakörök feltárása) CÉL Álláskeresők elhelyezése, foglalkoztatásba történő bevezetése

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!