Honvéd Dream Team 2009



Hasonló dokumentumok
A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

MH KKB & MH KPTSZI Szentendre. feladatvégzése számokban

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

Az MH Altiszti Akadémia parancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: augusztus 25.

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy

B kategóriás vizsgázók (fő)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

Pályázat a terep-rallye szakágban alkalmazandó GPS alapú,on-line nyomkövető rendszerre FELOLVASÓ LAP

6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén)

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM december 28. Határozatok

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM április 21. Határozatok

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Honvéd altiszt Repülésbiztosító ágazat

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai évben

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM június 4.

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

Amatőr Rallye Kupa 2010 Kiírás

Katonai antropológia?

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM december 12. Jogszabályok

Életpálya és mobilitás a honvédelemben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA M&S Consulting Kft.

A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről

Bíró László mk. alezredes. MH Altiszti Akadémia mb. támogató parancsnokhelyettes. Balatonkenese, április 15.

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

TÁMOP / Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA

2. EMELŐKOSARAS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2013/2014. tanév iskolarendszerű szakképzésére felvételizők részére

Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK

3. LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

MUNKATERV. a 2011-es évre

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

MUNKATERV a 2010-es évre

A gépjárművezető képzés jelentősége a közúti közlekedésbiztonság szempontjából

XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

TÁVOKTATÁS, ELEKTRONIKUS OKTATÁS A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN

KATONAI ALAPISMERETEK

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon

HÍREK A MAGYAR KATONAI LOGISZTIKAI EGYESÜLET ÉLETÉRŐL

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Munkaerő-piaci változások segítése programban megvalósuló

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday.

MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15

KÉPZÉSI PROGRAM. 1. A képzési program «B» képzési kör SEE-REUSE

Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.)

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről

Vállalkozási feltételek, képzési tájékoztató

HONVÉDELMI JÁRŐR VERSENY általános leírása

Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon

Tájékoztató tűzoltó szerparancsnok képzésről

KATONAI ALAPISMERETEK

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, április 7.

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI

Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.)

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa

Átírás:

Honvéd Dream Team 2009 Év- és Csapatértékelő Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnok Csobánka, 2009. október 01.

Kezdeményezés, kiválasztás A Magyar Honvédség és a tereprally összefüggése Terepvezetési és vezetéstechnikai ismeretek szükségessége A pontból B pontba való eljutás, a legbiztonságosabban, a technika megóvása mellett Megszerzett tudás precíz, gyors alkalmazása minden helyzetben

Kezdeményezés, kiválasztás A kiválasztás Beérkezett pályázatok előzetes szűrése Kétnapos, minden szakterületre kiterjedő kiválasztási procedúra (szakmai múlt, affinitás, kommunikációs, szerelési és vezetéstechnikai felmérés) Fizikai alkalmassági felmérés Pszichológiai alkalmassági vizsgálatok

A csapat Név Bálint Zoltán Rendfokozat zászlós Születési hely Komló Születési idő 1977. 11. 26. Családi állapota nőtlen Katonai pályafutás 1993-98 Magyar Honvédség Gépjárműtechnikai Honvéd Szakközépiskola; 1998-tól Kecskeméten, Pécsett, illetve 2004-től Kaposváron teljesített szolgálatot hivatásos katonaként. Missziók: 2001. Magyar Műszaki Kontingens, Bosznia-Hercegovina 2008. Koszovó misszió

Név Borisz György Rendfokozat törzsőrmester Születési hely Sárospatak Születési idő 1980. 08. 30. Családi állapota nőtlen Katonai pályafutás 2001-2002: Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola, 2002-től Szentendrén teljesít hivatásos katonai szolgálatot A csapat

Név Gazdag Ákos Rendfokozat szakaszvezető Születési hely Székesfehérvár Születési idő 1980. 05. 30. Családi állapota nőtlen Katonai pályafutás 2001. novemberétől Székesfehérváron teljesített szerződéses katonai szolgálatot A csapat

A csapat Név Halmai Gábor Rendfokozat szakaszvezető Születési hely Jászberény Születési idő 1979. 02. 19. Családi állapota nőtlen Katonai pályafutás 1998-99-ben sorkatonaság alatt gépkocsivezetőként szolgált, majd civil munkahelyeken árufuvarozóként dolgozott. A Magyar Honvédségben 2006. óta szerződéses katonaként dolgozott, Szolnokon

Név Honfi Barnabás Rendfokozat zászlós Születési hely Szombathely Születési idő 1971. 06. 06. Családi állapota nős Katonai pályafutás Civilként autóvillamossági szerelőként dolgozott, a Magyar Honvédséghez 1994-ben csatlakozott, Taszáron, majd 2005-től Kaposváron teljesített hivatásos katonai szolgálatot A csapat

Név Szenáki László Rendfokozat főtörzsőrmester Születési hely Vásárosnamény Születési idő 1976. 10. 19. Családi állapota nős Katonai pályafutás 1997-98 Szentendrei Katonai Szakképző Iskola és Kollégium, majd Szabadszálláson, illetve 2004-től Kecskeméten teljesített hivatásos katonai szolgálatot Missziók: 2003. Sínai félsziget 2004. Irak 2006. Afganisztán A csapat

Felkészülési időszak Műszaki ismeretek elméleti és gyakorlati elsajátítása Vezetéstechnikai elméleti és gyakorlati ismeretek Navigációs ismeretek Verseny szervezési és szabályismeretek Gyakorlati vizsga, szakosodás

Felkészülési időszak műszaki ismeretek Műszaki ismeretek elméleti és gyakorlati elsajátítása; a versenyt először a műhelyben kell megnyerni Alkalmazott eszközök, gépek használata Gépjárművel működési elveinek, részegységeinek (hajtáslánc, felfüggesztések,erőátvitel, motor, elektromos rendszerek) megismerése, tudás elsajátítása Karosszéria lakatos ismeretek Professzionális szakmai háttér,több évtizedes versenyszerelői tapasztalat

Felkészülési időszak vezetéstechnikai ismeretek Vezetéstechnikai elméleti és gyakorlati ismeretek Mindent meghatározó alapismeretek és ismérvek Vezetéstechnikai alapismeretek (on-road) Vezetéstechnikai alapismeretek (off-road) Ön-és társmentési ismeretek Különféle 4x4 eszközökkel való haladás eltérő terepviszonyok mellett Biztonságos, gyors haladás Váratlan helyzetek szakszerű kezelése

Felkészülési időszak navigációs ismeretek Navigációs ismeretek Itiner jelzései alapján történő tájékozódás GPS alapján történő tájékozódás; legrövidebb és legjobban járható úton Folyamatos elméleti és gyakorlati navigációs képzések Ismeretlen területen itiner szerinti navigációs tréningek

Felkészülési időszak szabály ismeretek Verseny szervezési és szabályismeretek Versenyszabályok elsajátítása, vizsgákon való megfelelés Verseny szervezési ismeretek elsajátítása Logisztikai és verseny management ismeretek elsajátítása

Felkészülési időszak - szakosodás Gyakorlati vizsga, szakosodás Felkészülési időszak végén számadás valamennyi releváns területen megszerzett elméleti és gyakorlati tudásról Csapat tagjainak szakosodása; gépkocsi vezető, navigátor, versenyszerelők

Megszerzett tudás alkalmazása Tereprally futamokon Off-road vezetéstechnikai tréningeken és továbbképzéseken Bamako Challenge Futamokon

Tereprally Országos Bajnokság 2009 5 verseny versenykilométer Legjobb, 3. kategóriahelyezés versenyen Legjobb 5. helyezés versenyen A Magyar Tereprallye Országos Bajnokság 2009. versenyévadának összetett 5. helyezése

Tereprally Országos Bajnokság 2009 Verseny neve Összetett helyezés Magyar Bajnokság Kategória helyezés T1/B Összetett helyezés Baja Kategória helyezés Baja T1/B Pontszám ok Bomba Energy Drink Kupa Derecske 2009.04.10-12. 7 4 - - 3 Rábaköz Kupa Kapuvár 2009.05.08-10. 5 4 - - 6 Baja Eurocarpatica Erdély 2009.06.12-14. 8 5 - - 1,5 ProHun 500 Gyula 2009.07.10-12. 9 4 - - 2 Hungarian Baja Veszprém 2009.08.20-22. 5 3 9 8 8 Összesített pontszámok: 20,5

Vezetéstechnikai továbbképzések Magyarországon, speciális időjárási és útviszonyok alapján megvalósult továbbképzések Erdélyi speciális vezetéstechnikai képzéssorozat Hosszú távú vezetési gyakorlatok

Bamako Challenge Futamok Csapat részvétele a Bamako Challenge sorozat két futamán Elsődlegesen GPS és számítógép alapú navigációs ismeret gyakorlati alkalmazása Közutak mellőzésével, előzetesen megadott szintidőn belül teljesítendő szakaszok

Tereprally Országos Bajnokság 2009 Helytállás, összetartás, siker Magas szintű szakmai képzésnek köszönhetően, tapasztaltabb, technikai fölénnyel rendelkező versenyzők magunk mögé utasítása Honvéd Dream Team pozitív fogadtatása (mind sportberkekben, mind civil szférában), elismerés, szurkolók Média érdeklődés

Megszerzett tudás alkalmazása a Magyar Honvédségnél Megszerzett elméleti és gyakorlati tudásanyag integrálása egy képzési rendszerbe (hazai viszonylatban, kiemelten a missziós szerepvállalások esetében) Személyzet hadrafoghatósága, sérülések elkerülése Technika megóvása, rendeltetésszerű használattal Emberi tulajdonságok egy ütőképes, sikeres csapathoz

MAGYAR HONVÉDSÉG KÖZPONTI KIKÉPZŐ BÁZIS Honvéd Dream Team Terepralli csapat Elgondolás ismertetése döntés-előkészítéshez

CÉL: Vezetői irányadás kérése a további munkához! Honvéd Dream Team Terepralli Csapat alkalmazásának javasolt és lehetséges módjai: - versenyeztetéssel és toborzási kampányban megjelenésükkel a toborzás elősegítése, motiválással, - a napi kiképzésbe bevonásuk, - a missziós felkészítésbe bevonásuk, - missziós részvételük, - módszertani részlegként működtetésük.

Honvéd Dream Team (HDT) Tereprali Csapat (6 fő) alkalmazásának kiterjesztése 1. A HDT-csapat népszerűsítése, megismertetése katonai/civil rendezvényeken Cél: elfogadás, motiválás, toborzás, ; Országos és helyi toborzási rendezvényen részvételük, fiatalok motiválása; 2009-ben megtörtént!

Honvéd Dream Team (HDT) Tereprali Csapat (6 fő) alkalmazásának kiterjesztése 2. A HDT-csapat tevékenységének beépítése a missziós felkészítésbe: - gépjárművezetők 5-5 napra vezénylése terepvezetési tréningre, Csobánkára; 2010-től?

Honvéd Dream Team (HDT) Tereprali Csapat (6 fő) alkalmazásának kiterjesztése 3. A HDT-csapat 1-1 tagjának missziós (PRT-8, ) vezénylése terepvezetői szakoktató és tapasztalat-feldolgozó beosztásra. 2010-től?

Honvéd Dream Team (HDT) Tereprali Csapat (6 fő) alkalmazásának kiterjesztése 4. A HDT-csapat Módszertani Részlegként állományosítása az MH KKB állományában (jelenleg is az MH KKB Helyőrségtámogató Zászlóalj állományában van a 12 fős részleg)! Minta: Az MH KKB katonai testnevelés és közelharc módszertani részleg (4+3 fő) létrehozása és működtetése 2009. március 15-től!! 2010-től?

Köszönöm figyelmüket!