Alapszintű veszély felismerési és újraélesztési jegyzet 2009

Alapszintű veszély felismerési és újraélesztési jegyzet 2009 Írta és szerkesztette: Szedlák Péter, Kováts Norbert és Jamrik Péter Minden jog fenntartva Zánka, 2009

1 BEVEZETÉS A vízpart és a víz mindig magukban foglalták és foglalják a balesetek kialakulásának kockázatát. Ez egyrészt azért van, mert a mindennapi rohanó életünket, a külvilágból érkező ingerek sokasága között éljük, tehát amikor pihenési céllal a vízpartra érünk, egy sokkal ingerszegényebb környezetbe kerülve, figyelmünk eltompul és nehezebben vesszük észre a ránk leselkedő veszélyeket. Másrészt viszont az emberek alapvetően felelőtlenek, az: Ez velem úgysem fordulhat elő elvet követik, épp ezért sokszor későn, vagy egyáltalán nem észlelik a veszélyt, már csak akkor, amikor az kialakult. Sok életveszélyes baleset elkerülhető lenne baleset megelőzéssel és az önmentésre, illetve társmentésre vonatkozó ismeretek elsajátításával. Kiemelkedően fontos, hogy a víz közelében tevékenykedő strandi dolgozók alapvető tudással rendelkezzenek a veszélyekről, saját korlátaikról és az elsősegélynyújtás újraélesztés témaköreiről, mivel ők tartoznak az első védelmi vonalba, tehát ha ők, mint ott lévők korán és hatékonyan tudnak közbelépni egy baleset kialakulásakor, akkor a bajbajutottnak sokkal nagyobb esélye lehet egy pozitív végkimenetelre. Szükség esetén, másokon segíteni nem csak erkölcsi, de fizikai kötelességünk is, ami legtöbbször egyszerű eszközökkel megvalósítható. Sokszor előfordul azonban, hogy valaki úgy próbál meg segíteni, hogy nem rendelkezik a szükséges ismeretekkel és ezért önmagát is veszélyhelyzetbe sodorja. Az elsősegély és a segélynyújtás szárazföldön kis odafigyeléssel és gyakorlással könnyen megtanulhatók. Az úszva mentés elsajátításához azonban alaposabb kiképzés és rengetek gyakorlás szükséges, éppen ezért minden strandi dolgozót óva intünk a mentés ezen ágától. Ha bármikor veszélyhelyzetet észlelünk, legfontosabb feladatunk az információ továbbítása a mentéssel foglalkozó szervezetek vagy személyek felé, közvetlenül csak akkor nyújtsunk segítséget, ha ezt valamilyen eszköz segítségével tudjuk megtenni úgy, hogy az számunkra és a bajbajutott számára is biztonságos. A segítségnyújtó fizikai és technikai felkészültségének is megfelelőnek kell lennie, máskülönben ő is könnyen bajba kerülhet. Ezen túl az elméleti és mentális felkészültség nagyban növeli a cselekedetek hatékonyságát. Aki a felkészülést nem veszi komolyan, nagy valószínűséggel nem is tudja a rá váró feladatokat sikeresen végrehajtani. A hatékonyságot a gyors döntéssel, és magabiztos viselkedéssel lehet még jobban növelni. 2 MEGELŐZÉS Mindennemű probléma megoldásának a legelemibb módja, ha nem engedjük, hogy előforduljon. A legjobb és egyben a legegyszerűbb mentés a megelőzés, hiszen ha a veszélyhelyzetek már a közvetlen beavatkozásig jutnak, soha nem egyértelmű a végkifejlet. A legtöbb baleset elkerülhető lenne akkor, ha tisztában lennénk a lehetséges veszélyekkel, illetve azok kialakulásával. Mentés során komoly időmegtakarítást jelenthet, ha a segítségnyújtó mindezekkel tisztában van, mert maga is találkozhat ezekkel a veszélyekkel, amelyeket fel kell tudni ismerni, és meg kell tudni oldani. A segítségnyújtó talán egyik legfontosabb feladata, megelőzni a veszélyhelyzetet, még jóval annak kialakulása előtt.

3 A VÍZEK VESZÉLYEI A vizek veszélyeinél figyelemmel kell lenni azok jellegzetességeire. Máshogy viselkedünk, más veszélyekre számíthatunk nyílt állóvízben, folyóvízben, és tenger esetén. 3.1 Akadályok: Veszélyforrásként jelentkezhetnek a víz felületén nem látható akadályok: hínárok, fatuskók, kidőlt fák, drótkötelek, egyéb bedobált szemét, vihar által felborított és más helyre sodort, vagy lebontott stég maradványai, horgászok, illetve halászok által kihelyezett hálók, horgászállások (bennhagyott karók). 3.2 Ismeretlen vizek: Az ismeretlen vizet mindig veszélyesnek kell tekintenünk, s mint ilyenbe sose ugorjunk, mert nem tudhatjuk, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a víz alatt. Ereszkedjünk a vízbe, vagy ha már muszáj ugranunk (pl. híd esetén), akkor próbáljuk csökkenteni az ugrási magasságot (a híd legalacsonyabb pontjáról ugrunk), illetve olyan ugrási technikát válasszunk, amivel a fő életfunkciókat ellátó testrészeket (artériák, alhasi-, altáji testrészek) megóvjuk. Ilyen ugrástípus pl. a bombaugrás. 3.3 Nem kiépített megközelítésű vizek: Magukban rejtik a megközelítésükkor előforduló baleseteket is, mint pl. a magas part leomlását, meredek parton való megcsúszást, a parti fűtől, homoktól nem látható szemétbe való belelépést (üvegcserép, fémdarabok). Az ilyen területeken tilos a fürdés! Ha ezt mégsem vennénk figyelembe, ne fürödjünk egyedül. 3.4 Eső, zápor: Esős időben ne fürödjünk. A csapadék és a víz hőmérsékletének különbségéből, illetve az esőcseppek felcsapódásából adódóan pára képződik a víz feletti 30-40 cm-es rétegben (80-90%-os a levegő relatív páratartalma), melyet köznapi nevén vízporzásnak hívunk. A kevés oxigén miatt a vízben fürdőzőnél légszomj alakulhat ki. Ha ennek ellenére mégis bemegyünk a vízbe, csak rövid időre tegyük, lehetőleg csoportosan ússzunk, maradjunk mindvégig a part közelében és próbáljuk meg fejünket minél magasabbra kitartani a vízből és onnan levegőt venni. Megoldás: gumilabda, pipa, esetleg csónak segítségével magasabbra emelkedhetünk. Esetleg a szél erejét, vagy a természeti adottságokat kihasználva igyekezzünk a part irányába. 3.5 Zivataros idő, villámcsapás veszélye: Vízbe ritkán csap a villám, de a part menti fákat megtalálva a vízbe döntheti azokat, így veszélybe kerülhetünk. Éppen ezért, villámláskor minél hamarabb hagyjuk el a vízpartot.

3.6 Áramlások: Állóvízben különböző áramlások lehetnek, melyek az úszástudásukban nem biztos embereknél okozhatnak problémákat. Létrejöhetnek a széljárás következtében, folyóvizek becsatlakozásánál, hőmérséklet különbségekből adódóan, műtárgyak környezetében, és kikötők közelében. 3.7 Kikötői fürdőzés: A fürdőzés itt törvényileg tilos (6/1995. (III.22.) BM rendelet, 7. )! A sűrű víziforgalom és a kis manőverezési hely miatt, illetve azért, mert az adott vízi jármű vezetője nem minden területet lát be ( holt tér ). A holt tér nagysága egyenesen arányos a hajó nagyságával, vagyis a hajó minél nagyobb, annál nagyobb a be nem látható vízfelület. Ha egy úszó holttérbe kerül, a legkönnyebben oldalirányban lehet kiúszni onnan, mivel hosszirányban vagy a vízijárműhöz csak még közelebb kerül, vagy pedig a mozgó holttér-sávban marad. Figyelem: A kis hajóknál is létezik ez a jelenség! 3.8 Viharjelzés: A Balatonon és a Velencei-tavon minden év április 1-től október 31-ig viharjelző szolgálat üzemel. Mindkét tó körül viharjelző berendezések vannak elhelyezve (Balatonon: 26, Velencei tavon: 2), melyek sárga villogó fénnyel előrejelzik a közeledő időjárási jelenségeket. Az I. fokú viharjelzést percenként 45-ször felvillanó sárga fényjelzés jelenti. Ilyenkor az északi parttól maximum 500 méteres, a déli parttól maximum 1000 méteres távolságban lehet fürdőzni. Ilyenkor alacsonyabb 30-40 km/h széllökésekre kell számítani. A II. viharjelzés esetén percenként 90-szer felvillanó sárga fény esetén fürödni tilos. Másodfok esetén 60 km/h óránál erősebb, sokszor viharos szélre kell számítanunk, éppen ezért, mivel ilyenkor a megelőzés a legfontosabb, a Vízirendészet, a Vízimentők és minden mentéssel foglalkozó szervezet vízre száll és mentőhajóikkal figyelmeztetik a vízen tartózkodókat a közelgő veszélyről. A közelmúltban elindult egy kezdeményezés, melynek lényege, hogy extrém viharoknál, ez a megelőzési tevékenység törvényileg is szabályozva legyen, várhatóan ez lesz a III. fokú viharjelzés. 4 A VIZIBALESETEK OKAI A balesetek általában emberi gondatlanságból, hibákból adódnak (az esetek 90-95%- ában). A segítségnyújtó feladata, hogy az emberi mulasztásokra odafigyelve, a veszély felismerését követően segítsen a rászorulókon. Mindezt nyugodt hangsúllyal, de határozott fellépéssel kell megtennie. A segítségnyújtó mondhatja, de nem tilthatja meg a fürdőzést; kérhet, de nem kötelezhet senkit semmire! 4.1 Felfújható gumicsónak, matrac: Mindenképpen fokozott figyelmet követelnek! Leggyakrabban gyerekek használják ezeket, akiknek a veszélyérzete sokkal kisebb, ezért könnyebben bajba juthatnak. A tartós napozás következtében felhevül az emberi test, és ha ekkor bármilyen okból a vízbe kerül, a hirtelen hőmérsékletváltozás hatására szívizomgörcsöt kaphat. A szél,

illetve a hullámzás az ilyen fürdőeszközt könnyen elsodorhatja a parttól, mivel súlya csekély, s ha egy nem gyakorlott úszó megpróbál utána úszni, akkor lehet, hogy már eltávolodva a parttól fárad el és ezért kerül veszélybe. A napfény hatására a vékony műanyag megolvadhat, későbbiekben kilyukadhat. Ezért ilyen jellegű vízi alkalmatosságokon a mentőmellény használata úszni nem tudók számára ajánlott! 4.2 Vitorlás borulás: Bármilyen hajó felborulásakor az első és legfontosabb dolog meggyőződni arról, hogy mindenki, aki a hajón volt, a vízfelszín felett tartózkodik-e. Elhagyni a felborult hajót csak akkor kell, ha az süllyed, ha nem, akkor abba kapaszkodva fenn lehet maradni. Fontos egy ilyen helyzetben, hogy meg kell akadályozni a pánik kialakulását, mert az, kezelhetetlenné teszi a kialakult problémát. Ez után lehet a mentést megszervezni vagy segítséget hívni. 4.3 Szörf: Használatához megfelelő fizikai felkészültség szükséges. Ellenkező esetben az illető elfáradhat, és nem lesz energiája kijönni a partra. A Hajózási Szabályzat értelmében szörföt nem lehet fürdőterületen használni, ennek betartatása nagyon fontos, hiszen a nagysebességgel közlekedő szörf, egy véletlen manőverezési hiba miatt, emberek közé kerülve akár végzetes is lehet. Fontos még a kihűlés veszélye is, mely melegben is fennállhat, hiszen a hőmérsékletkülönbségből adódóan a test folyamatosan adja le a hőt a vízbe. 4.4 Jég veszélyei: Jégtípusok: Kétfajta jégtípust különböztetünk meg. Az egyik a fagyásban (hízásban) lévő jég, amelyre rálépve helyi beszakadás a jellemző (mindenhol egyformán törik) olvadásban lévő jég, amely táblásan törik. Ez komoly veszélyforrást jelenthet, hiszen a megbillenő jégtábla alá esve, az a bajbajutott feje felett azonnal visszazáródik. Innen a jég tömege miatt egyedül kijönni szinte lehetetlen. A vastagsági adatokat mindig hízásban lévő jég esetére adják meg. 4 cm alkalmas egy embert megtartani 8 cm embercsoportot is elbír 12 cm kiválóan alkalmas a biztonságos sportolásra korcsolyával felszerelt tárgyak használatával (korcsolya, fakutya, jégvitorlás) 16 cm akár egy személygépkocsit is elbír 16 cm felett tulajdonképpen bármit elbír

4.5 Önmentési viselkedés beszakadás esetén: A legfontosabb, hogy a jeges vízbe kerülve, minél kevesebbet mozogjunk és ne merüljünk víz alá, mert a léktől eltávolodva már nem lehet megtalálni a visszautat! Kb. 5 méterig még a kifújt levegő, buborék formában a lék felé tart, azonban ennél nagyobb távolság esetében már lehetetlen visszatalálni a lékhez. Beszakadás esetén próbáljunk meg úgy kimászni a vízből, hogy minél nagyobb felületen csúszva érintkezzünk a jéggel, miközben a lábunkat feszítsük a lék távolabbi oldalának. Ha ez nem vezetne eredményre, mert a jég folyamatosan betörik, akkor a könyökünkre támaszkodva, magunk előtt törve a jeget haladjunk a part felé, ahol aztán a kisebb vízből már könnyebben kijuthatunk. 4.6 Társmentés beszakadás esetén: Ha valaki más szakad be, akkor egy nagy felületű tárgy és/vagy kötél segítségével juthatunk eredményre. Létezik jégről mentési felszerelés is: szárazruha, kétéltű járművek, illetve mentőtutaj, stb. (lásd: III.2.1.) Az emberi leleményesség az eszközök hiányát sokszor pótolhatja, tehát minden olyan tárgy jól használható, amivel vagy nagy távolságot lehet tartani a bajbajutottal vagy az adott súly, minél nagyobb felületen oszlik el. Ha egyik sem lehetséges, akkor háton vagy hason csúszva úgy kell a bajbajutottat megközelíteni, hogy a lábunkat nyújtsuk felé, így ha a csökkent felületi feszültség miatt mi is beszakadnánk, akkor még mindig csak az alsótest kerül a jeges vízbe. A vízből kikerülve a bajbajutottról el kell távolítani a vizes ruhát és törölközés után, száraz ruhába öltöztetve őt meleg helyre kell kísérni, majd olyan meleg italt itatni vele, mely lehetőleg szénsavmentes, de semmiképpen nem tartalmaz alkoholt vagy koffeint. Ha valaki több mint 1-2 percet tartózkodik a jeges vízben, akkor a kihűlés veszélye miatt mindenképpen mentőt kell hívni. 5 ALAPVETŐ MAGATARTÁSI SZABÁLYOK FÜRDŐZÉS KÖZBEN Az alábbiakban felsorolt szabályok nem csak a fürdőzőkre, hanem nagy része ránk, segítségnyújtókra is ugyan úgy vonatkoznak, tehát tartsuk és tartassuk be ezeket! Hűtsd le magad, mielőtt bemész a vízbe, és azonnal gyere ki onnan, ha fázol! Ha valaki nem tud úszni, csak addig menjen befelé, míg mellig nem ér a víz! Felhevült testtel sosem ugrunk vízbe! Még a segítségnyújtó sem!!! Mielőtt bemennél a vízbe, mindig vizezd be magad (elsősorban a tarkó és a szív tájékán)! Étkezés után min. 1, de inkább 2 óráig ne menj vízbe! Alkoholos, gyógyszeres illetve kábítószeres befolyásoltság alatt tilos fürdeni, hiszen az első dolog ami ilyenkor megváltozik, az az ember ítélőképessége! Ismeretlen vízbe soha ne ugorjunk (lásd: A vizek veszélyei részben leírtakat)! Így a mentő testi épsége nem kerül veszélybe. Ismert vizekbe is csak akkor szabad, ha az megfelelő mélységű, veszélymentes; strandok esetén pedig az arra kijelölt helyről. (A strandi mentés a strand bejárásával kezdődik! A strandot, illetve a lépcsőket napi rendszerességgel átvizsgáljuk - esetleges sérülések észlelése -, megtisztítjuk a szennyeződésektől, vagyis karbantartjuk.) Ismeretlen víz esetén szentelj külön figyelmet, a felszín alatt előforduló tárgyakra!

Kerüld el az iszapos, vízinövényekkel benőtt (pl. hínár) vizeket. Ilyen esetben őrizd meg nyugalmad, feküdj fel háttal a víz felszínére, és apró mozdulatokkal hagyd el ezt a területet! Vihar esetén a fürdőzés életveszélyes (lásd: A vizek veszélyei részben leírtakat)! Veszélyes vízijátékok: gumimatrac, felfújható gumiállatok, gumicsónak... A fürdésre és úszásra nem alkalmas, illetve nem kijelölt helyeken tilos a fürdés, tehát ezeket a területeket el kell kerülni (pl.: hajózási útvonal, sarkantyúk, zsilipek, gátak, vízlépcsők, hídpillérek)! Nyílt vizekben ne becsüld túl erődet és tudásodat, különös tekintettel a folyóvizekre! Ügyelj a többi fürdőzőre, főleg a gyerekekre! Vízbe ne szemetelj, óvd környezeted! Fürdés után törölközz meg, és vedd le a vizes fürdőruhát! Kerüld el az intenzív napozást! Soha ne kiabálj segítségért, ha nem vagy igazán veszélyben. Azonban segíts másokon, ha bajban vannak! 6 ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS VIZEN ÉS VÍZPARTON Egészségügyi szempontból elsősegélynyújtás mindaz a tevékenység, mellyel - a végleges ellátást megelőzően - az egészségében hirtelen károsodott személy élete megmenthető, állapotának romlása megelőzhető, panasza (fájdalma) csökkenthető. Mivel strandi dolgozóként nem feltétlenül rendelkezünk a megfelelő képzettséggel és gyakorlattal ahhoz, hogy elsősegélynyújtási tevékenységet tudjunk folytatni, ezért legfontosabb feladatunk az, hogy egy esetleges baleset bekövetkeztekor, minél hamarabb, az alábbi feladatokat hajtsuk végre. Feladatok: veszélyhelyzet felismerése, további balesetek megelőzése gyors tájékozódás (érintettek száma, súlyossága, környezetfelmérése) szükséges információk továbbítása (Vízimentő központ, Mentők, Vízirendészet számára: hol, mikor történt, sérültek száma, súlyossága, bejelentő adatai) pánikreakció kivédése (határozott fellépés, feladatok kiosztása alkalmas személyeknek) a beteg mellett maradni, amíg a magasabb szintű segítség meg nem érkezik és folyamatosan figyelni az állapotát A sürgősségi ellátás jellegzetességei: váratlan, hirtelen kezdet közvetlen életveszély magas időfaktor (a beteg sürgős ellátást igényel). Ilyen egészségkárosodás létrejöhet sebészeti és belgyógyászati baleset (pl.: fulladás) következtében, továbbá gyorsan kialakuló súlyos betegségek, illetve régebbi betegségek

súlyosbodása miatt. Az elsősegélynyújtás (általában) a baleset helyszínén, vagy annak közelében, közvetlenül a baleset után végrehajtható tevékenységek sorozata, amely szervesen illeszkedik a későbbi szakszerű, végleges ellátás rendszerébe. 6.1 Az elsősegélynyújtás alapszabályai Az a tény, hogy nincs két egyforma baleset azt is jelenti, hogy minden helyzetben nem lehet szabályokat előírni. Nagy szerepe van a jó helyzetfelismerő képességnek, logikus gondolkodásnak. Teendőinket késedelem nélkül, de nem kapkodva a sürgősségnek megfelelően, esetleg célszerű kompromisszumokkal végezzük. Mindenkor szeretettel és emberséggel közeledjünk a bajbajutotthoz. Határozottan, gyorsan, ha kell erélyesen (de soha nem gorombán) intézkedjünk. Céltudatosan tájékozódjunk a helyszínen arról, hogy mi történt, hol történt a baleset, hány sérült, beteg van, milyen súlyos a beteg (betegek) állapota, milyen további segítségre van szükség, és milyen hírközlő lehetőségünk van. Udvariasan távolítsunk el minden felesleges személyt, a szakképzett segítséget pedig vegyük igénybe. A beteget célszerűen helyezzük el. Általában a sápadt, szédülő, ájult beteget laposan, esetleg felpolcolt alsó végtagokkal fektessük, az eszméletlen beteget az oldalára fordítva (stabil oldalfekvés). A nehezen légző, fulladó beteget, különösen, ha ajkai lilák, mindig feltámasztva, félülő, vagy ülő helyzetben tartjuk. A beteg szoros ruházatát lazítsuk meg, de csak a szükséges mértékben vetkőztessük. Mindig az ép oldalon kezdjük a vetkőztetést, ha múlhatatlanul szükséges, a ruhát a varrás mentén vágjuk le. Figyeljük meg, és ha lehet, kérdezzük ki a beteget, ha mód és idő van rá a környezettől is szerezzünk be információkat. Tájékozódás után (közben, vagy akár azt jórészt megelőzve) haladéktalanul intézkedjünk a beteg további sorsáról, azaz hívjunk orvost, vagy mentőt. 6.2 Újraélesztés A keringés és a légzés eszközök nélküli, befúvásos lélegeztetéssel, illetve külső mellkaskompressziókkal (nemzetközi nevén CPR) való pótlásának célja a megfelelő légzés és keringés biztosítása, amíg a háttérben álló folyamat(ok) kezeléséhez szükséges eszközök elérhetőkké válnak. Ha a vizsgálatkor azt észleljük, hogy nincs légzés (és nem észlelünk élettel össze nem egyeztethető sérüléseket), akkor feltételezzük, hogy a sérült a klinikai halál állapotában van. Ez kb. 4-5 percig tartó állapot, és jellemző rá a visszafordíthatóság, azaz célszerű beavatkozásokkal próbálkozni, a beteget visszahozni az életbe. Erre irányuló tevékenység az újraélesztés. A hirtelen szívmegállás a vezető halálok Európában, évi 700.000 ember halálát okozva. A következő felsorolásban az újraélesztés általános jellemzőit olvashatjuk: A veszélyhelyzet korai felismerése és a segélykérés nagyban növeli a túlélés esélyét. A korai és megfelelő segítséggel a szívleállás elkerülhető.

A korai, nem hivatásos segítségnyújtó által végzett CPR, kétszeresére, háromszorosára növeli a túlélés esélyét. Korai defibrilláció: CPR és defibrilláció a kollapszus utáni 3-5 percen belül 49-75%-os túlélési rátát jelent. Minden percnyi késlekedés 10-15%-al csökkenti ezt a rátát. A legtöbb esetben a segélykérő hívástól több mint 8 perc telik el a szakszerű segítség megérkezéséig. Ez alatt az idő alatt a bajbajutott túlélése nagymértékben függ a helyszínen tartózkodók viselkedésétől. 6.3 Klinikai halál tünetei Eszméletlenség Légzés, keringés hiánya Tág, fénymerev pupillák (szemhéjat felhúzva beeső fény hatására nem szűkül össze) Tónustalan végtagok Livid (ólomszürke), márványozott bőr (kivéve másodlagos fulladásnál, ahol fehér). 6.4 Biológiai halál tünetei A klinikai halál tünetei és még: Hullamerevség Hullafoltok Bomlás Élettel össze nem egyeztethető jelek (pl.: fej elvált a törzstől, stb.) Újraélesztést csak abban az esetben nem kezdünk el, ha a biológiai halál tünetei észlelhetőek. A következőkben a diagnosztikát és a beavatkozásokat együttesen, az algoritmus lépéseinek megfelelően ismertetjük.

6.5 Felnőtt BLS sorrend Eszmélet vizsgálat Válaszol a megszólításra? HA igen További kérdések Nincs válasz Nem reagál! Légút felszabadítása Fej hátraszegése, áll tartása tttaalátámasztása Légzés vizsgálat 10mp Látom, hallom, érzem HA van Mentőhívás majd Stabil oldalfektetés esetleg O 2 -adás Nincs légzés Nem lélegzik! Megfigyelés Percenként kontroll Mentőhívás! CPR kéz nyomáspontra helyezése kompressziós (munka) fr.: ~100/min 4 5 cm mélyen kompresszió:relaxáció = 1:1 Percenként kontroll 30 kompresszió után 2 befúvásos lélegeztetés AZ ALAPSZINTŰ ÚJRAÉLESZTÉS ALGORITMUSA

1. Bizonyosodjon meg hogy a bajbajutott és a többi jelenlévő ember biztonságáról. 2. Ellenőrizze a reakcióit. (1. ábra). Rázza meg a vállát gyengéden, és hangosan kérdezze meg: Jól érzi magát? 3. Eszmélet vizsgálat eredményei 1. ábra o o Ha válaszol Hagyja abban a pozícióban, ahogy rátalált, és hárítsa el a további veszélyeket. Próbálja meg kideríteni, hogy mi a baj, milyen sérülései lehetnek és hívjon segítséget. Rendszeresen ellenőrizze az állapotát. Ha nem válaszol Kiáltson segítségért (2. ábra) 2. ábra

Fordítsa a bajbajutottat a hátára és tegye szabaddá a légutakat a fej hátrahajtásával és az áll megemelésével (3. ábra) 3. ábra Helyezze a kezét a homlokára, és gyengéden hajtsa hátra a fejét. A mutatóujját és a hüvelykujját hagyja szabadon, hogy azokkal be tudja fogni az orrát, ha szükség van lélegeztetésre (4. ábra) 4. ábra Az ujjai hegyével emelje meg az állát, hogy a légutak szabaddá váljanak. 4. A légutak nyitva tartása közben ellenőrizze a légzést: látom, hallom, érzem. (5. ábra) Nézze meg, hogy mozog-e a mellkas. Hallgassa meg a szájnyílásnál, hogy van-e légzési hang. Érezze az arcán, hogy van-e áramló levegő. A szívmegállás utáni első pár percben előfordulhat gyenge, kapkodó légzés, ezt ne keverje össze a normális légzésre utaló jelekkel. Nem több mint 10 másodpercig figyelje a

normális légzésre utaló jeleket. Ha bármi kétsége merül fel a normális légzés meglétére vonatkozóan, viselkedjen úgy, mintha a légzés nem lenne normális. 5. Légzés vizsgálat eredményei 5.a. Ha normális a légzés 5. ábra Helyezzük stabil oldalfekvésbe (lásd később) (6. ábra) 6. ábra Küldjünk el valakit vagy menjünk mi magunk segítségért/ hívjuk a mentőket. Ellenőrizzük rendszeresen a normál légzés meglétét. o Ha nincs normális légzés Bízzon meg valakit a mentőszervezetek értesítésével, vagy ha egyedül van, értesítse a mentőket majd térjen vissza a bajbajutotthoz és kezdje el a mellkasi kompressziókat az alábbiak szerint: Térdeljen le a bajbajutott mellé

Helyezze a tenyerét a bajbajutott mellkasának közepére (7. ábra) 7. ábra Helyezze a másik tenyerét a kézfejére (8. ábra) 8. ábra Kulcsolja össze a két kezének ujjait és győződjön meg róla, hogy a kifejtett nyomás nem a bordákra irányul (9. ábra). Ne alkalmazzon nyomást sem a gyomorra, sem pedig a szegycsont alsó nyúlványára (kardnyúlvány). 9. ábra

Helyezkedjen el függőleges felsőtesttel kinyújtott karokkal a bajbajutott mellkasa fölé. (10. ábra) Nyomja le a mellkast 3-5 centiméternyit. Minden egyes kompresszió után tehermentesítse a bajbajutott mellkasát, de anélkül, hogy a kezei, és a mellkas közötti kontaktus megszűnne. Ismételje meg a kompressziót 100 alkalommal percenkét (kicsit kevesebb, mint másodpercenkénti 2 kompresszió). 10. ábra A kompresszió és a két kompresszió közötti szünet nagyjából ugyanannyi ideig tartson. 6. Kompresszió és lélegeztetés vagy csak kompresszió o Kombinált mellkasi kompresszió és lélegeztetés 30 kompresszió után nyissuk meg újra a légutakat a fej hátradöntésével és az áll megemelésével (11. ábra). 11. ábra

A homlokon lévő kezünk szabad mutató- és hüvelykujjával csippentsük össze az orrcimpákat, ezáltal lezárva az orrnyílást. Engedjük a szájat kinyílni, de közben amennyire lehet tartsa megemelve az állat. Vegyen egy normális lélegzetet és helyezze az ajkait a bajbajutott szája köré. Fújja bele a tüdejében lévő levegőt egyenletesen a bajbajutott szájába, közben figyelje a mellkas emelkedését (12. ábra). Körül-belül egy másodpercig tartó belégzés számít normál belégzésnek. 12. ábra Tartsa fenn a fej hátrahajtott helyzetét és az áll megemelését, közben vegye el a száját a bajbajutott szájától és figyelje meg a mellkas süllyedését, ahogy távozik belőle a levegő (13. ábra). 13. ábra Vegyen egy másik normál levegőt és fújja bele a bajbajutott szájába, majd késlekedés nélkül helyezze vissza a kezeit a mellkasára és alkalmazzon újabb 30 kompressziót. Folytassa a kompressziókat és a lélegeztetéseket tartva a 30:2 arányt.

Csak akkor hagyja abba a bajbajutott ellenőrzését, ha annak visszatért a normál légzése, különben ne szakítsa meg az újraélesztést. Abban az esetben, ha az első lélegeztetésnél nem úgy emelkedik a bajbajutott mellkasa, mint normál légzésnél, akkor a következő lélegezetés előtt: Ellenőrizze a bajbajutott szájüregét és távolítsa el légutakat esetlegesen elzáró idegen testet vagy váladékot. Ellenőrizze a fej hátrahajtásának és az áll megemelésének helyességét. Ne próbáljon meg kettőnél több lélegeztetést alkalmazni a kompressziók között. Amennyiben több nem hivatásos segítő is tartózkodik a helyszínen, azok váltsák egymást minden 1-2 percben a kifáradásuk megelőzése érdekében. Ügyeljenek a váltások minél gyorsabb lebonyolítására. o CPR csak mellkasi kompresszió alkalmazásával Amennyiben nem tud, vagy nem akar szájon-át lélegeztetni, alkalmazzon csak mellkasi kompressziót. Ha csak mellkasi kompressziót alkalmaz, akkor az legyen folyamatos, a ráta pedig 100 nyomás percenként. Csak akkor hagyja abba a bajbajutott ellenőrzését, ha annak visszatért a normál légzése, különben ne szakítsa meg az újraélesztést. 7. Folytassa az újraélesztést ameddig A szakszerű segítség meg nem érkezik. Vissza nem tér a bajbajutott normál légzése. Ki nem merül. 6.6 A segítségnyújtás veszélyei A biztonság, mint tényező, mind a segítségnyújtóra, mind pedig a bajbajutottra nézve elsőbbséget élvez minden más szemponttal szemben a segítségnyújtás során. Néhány esetben a segítségnyújtót veszély fenyegetheti a segítségnyújtás közben. Nagyon ritka az olyan fertőzéses megbetegedés, ami összefüggésbe hozható a szájon-át történő lélegeztetéssel (pl. Tubercolosisos megbetegedés, vagy a SARS). CPR-ral összefüggésbe hozható HIV fertőződést soha nem jelentettek. Ezidáig semmilyen humán vizsgálat nem igazolta a védőeszközök hatásosságát CPR során, jóllehet a laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy bizonyos szűrő típusok, vagy az egyirányú szelepként működő határolók csökkenthetik a fertőzés kockázatát szájon át való lélegeztetés közben. Amennyiben lehetőség van rá, használjon védőeszközt, különösen olyan esetben, ha a bajbajutott tudottan fertőző légúti megbetegedésben szenved. Ha légúti megbetegedéses járvány (pl. SARS) van, vagy a járvány kitörésének a veszélye fennáll, akkor a védőeszközök használata elengedhetetlen. 6.7 A keringési és légzési rendszer leállásának felismerése A carotis pulzus kitapintása nem biztos módszer a keringés meglétének ellenőrzésére. Mindemellett a mozgás, a légzés vagy a köhögési reflex (keringési jelek) megléte sem ad biztosabb diagnosztikai képet. Hivatásos és nem hivatásos segítségnyújtók egyaránt nehéznek találhatják annak eldöntését, hogy van-e normális légzés eszméletlen bajbajutottak

esetében. Ez annak köszönhető, hogy esetenként elzáródhatnak a légutak, vagy a bajbajutott szabálytalan kapkodó légzést (agonizáló légzés) mutat. A nem hivatásos segítségnyújtók gyakran ezt a kapkodó, felületes légzést normál légzésként diagnosztizálják, és így azt jelentik a mentőszolgálat diszpécserének légzésre vonatkozó kérdésére. E miatt a félrevezető információ miatt a nem hivatásos segítségnyújtók gyakran tartózkodnak CPR alkalmazásától szívleállásos bajbajutottak esetében. Ez az agonizáló légzés a szívleállásos bajbajutottak 40%- ánál jelentkezik. A nem hivatásos segítségnyújtók ezt a fajta légzést úgy írják le, hogy a bajbajutott alig lélegzik, vagy nehezen lélegzik, vagy hörgő, ziháló légzése van. Ezért különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a normális légzés helyes felismerésére. Tudatosítani kell, hogy az agonizáló légzés gyakran kísérője a hirtelen szívleállásnak, különösen a szívleállást követő első pár percben, és mint ilyen a CPR azonnali megkezdésének szükségességére figyelmeztet. 6.8 Kezdeti lélegeztetés A nem fulladásból kifolyólag bekövetkező szívleállások esetében a leállást követő első pár percben a vér oxigénszintje viszonylag magas értéken marad. Ez alatt az idő alatt a szív és az agy oxigénellátása nem az oxigénhiány miatt sérül, hanem a keringés megszűnése miatt, ezért élvez elsőbbséget a mellkasi kompresszió a lélegeztetéssel szemben. A BLS egyszerűsítése és könnyű elsajátíthatósága jól érzékelhetően növeli annak hatékonyságát. A segítségnyújtók gyakran vonakodnak a szájon át való lélegeztetéstől félnek az esetleges fertőzésektől, vagy egyszerűen irtóznak az eljárástól. Mindezeket egybevéve, de főképp az orvosi szempontok miatt, a felnőtt CPR esetében, a mellkasi kompresszió prioritást élvez, nem fulladásos eseteknél. 6.9 Lélegeztetés A CPR során a lélegeztetés funkciója a megfelelő vér oxigén-koncentráció fenntartása. Az optimális levegőmennyiség, a légzésszám és a oxigén-koncentráció megfelelő értékei nem teljesen tudottak. A mostani ajánlás a következő tudásanyagra épül: A CPR során a kisvérkör véráramlása lassabb, mint normál esetben, ezért a normális értéknél alacsonyabb légzési térfogat, és légzési hányados is elegendő a megfelelő véroxigenizációhoz. A hiperventilláció (túl nagy légzési térfogat vagy túl sok befújás) nem csak nem szükséges, de káros is lehet, azáltal, hogy a túlzott légnyomás a tüdőben akadályozza a szívbe térő vénás áramlást, és ezért csökken az artériás áramlás is, ennek következtében a túlélés esély jelentősen csökkenhet. Ha a légutak nem megfelelően nyitottak, 1l befúvott levegő kimutathatóan megnöveli a emésztőszervrendszer felfúvódásának veszélyét szemben a 0,5 liternyi befúvott levegő esetével. A normális légzési ráta alatti lélegeztetés és a kevesebb egy légvételre jutó befúvási térfogat elegendő oxigenációt jelent a CPR során. Felnőttek újraélesztése esetén 600-700 ml befúvásonként (6-7 ml testtömeg kilógrammonként) elégséges kell, hogy legyen. A mellkasi kompresszió megszakítása (pl. lélegeztetés miatt) rontja annak hatásfokát ezért az ilyen megszakítás számát, és időtartamát minimalizálni kell. A lélegeztetés miatti megszakítások, bár elkerülhetetlenek, rövid időtartamuk nagy fontosságú, ezért javasoljuk a kb. 1 másodperces időtartamú befúvás alkalmazását, mely során a levegő mennyisége elég kell hogy legyen a mellkas látható megemelkedéséhez, miközben tartózkodni kell a túl erős befúvástól.

Ez a javaslat érvényes minden típusú lélegeztetésre CPR esetén, beleértve a szájon-át való lélegeztetést és a lélegeztető ballonnal (Bagvalve-Mask) való ellátást egyaránt, függetlenül kiegészítő oxigén esetleges alkalmazásától. Az orron-át történő lélegeztetés elfogadható alternatívája lehet a szájon-át történő lélegeztetésnek, abban az esetben, ha a szájon-át történő lélegeztetés akadályokba ütközik, például a száj sérülése esetén, vagy ha a száj nem nyitható, vagy ha a segítségnyújtás vízben történik, általában bármely olyan esetben, ahol a száj-száj kapcsolat nem biztosítana megfelelő zárást. Vízimentés alkalmával mindig az orron-át történő lélegeztetést alkalmazzuk! A vízbefulladásos esetek ellátásánál az első, és legfontosabb teendő a hypoxia megszüntetése. A lélegeztetés azonnali alkalmazása jelentősen növeli a túlélés esélyét. Az oxigénhiányos bajbajutottaknál kezdje meg a lélegeztetést, amint a légutakat megnyitotta, és biztonságba helyezet magát. A bajbajutott orrának befogása akadályokba ütközhet ezért a szájból-szájba lélegeztetés helyett ilyenkor az orron-át történő lélegeztetés alkalmazandó. Amennyiben a bajbajutottnak nincs spontán légzése, a légutak megnyitása után alkalmazzon lélegeztetést 1 percig. A légutak víztől való megszabadítására nincs szükség. A vízbefulladásos eseteknél a légutakba csak elenyésző mennyiségű víz kerül, ami gyorsan felszívódik a keringésben. A víz eltávolítása a légutakból bármilyen más módon, mint leszívással, körülményes és veszélyes. A gyomorszáji műfogás alkalmazása a gyomortartalom kihányásához vezethet, amely során annak darabjai a légutakba kerülhetnek, ezért ezt a módszert ne alkalmazza, hacsak nem egyértelmű az idegen test által okozott légúti elzáródás. Semmilyen publikált vizsgálat nem foglalkozik a száj-gégemetszés lélegezetés biztonságosságáról, használhatóságáról, de abban az esetben, ha a felső légutak elzáródásával járó eset áll fenn, akkor az alkalmazására sor kerülhet. A lélegeztető ballonnal való lélegeztetés alkalmazásához nagy gyakorlat és szaktudás szükséges. A ballonnal való lélegeztetés során az azt egyedül alkalmazónak egy időben kell az állkapocs hátratolásával nyitott állapotban tartani a bajbajutott légutait és biztosítani a ballon megfelelő illeszkedését. Ez a módszer csak abban az esetben szükséges, ha a nem hivatásos segítségnyújtó nagyon specializált munkát végez, melynek során előfordulhat, például cián mérgezés, vagy kapcsolatba kerülhet egyéb mérgező anyagokkal. Más különleges helyzetekben is szükség lehet a lélegeztető ballon nem hivatásos segítségnyújtók által való alkalmazása. 6.10 Mellkasi kompresszió A mellkasi kompresszió véráramlást idéz elő azáltal, hogy megnöveli a mellüregi nyomást és közvetlenül is összenyomja a szívet. Bár a jól kivitelezett mellkasi kompresszió során a vérnyomás elérheti a 60-80 Hgmm-t, az alacsony nyomás miatt a carotis tájékán a vérnyomás csak a 40 Hgmm-t ér el. A mellkasi kompresszió csekély mértékű de nélkülözhetetlen véráramlást biztosít az agy és a szívizom számára, növelve ezzel a későbbi defibrilláció sikerességét. Különösen fontos a mellkasi kompressziók alkalmazása, ha a defibrilláció nem alkalmazható a szívleállást követő első 5 percben. A mellkasi kompresszió frekvenciájára, a kompresszió-lélegeztetés arányára, a munkaidőre (a mellkasra gyakorolt nyomás időtartamának a teljes ciklushoz képesti aránya) vonatkozó élettani ismeretek többsége állatkísérletek eredményein alapul. A jelen tananyag a következő ismeretekre alapul (2005-ös Concensus Conference során elfogadottak alapján): A kompresszió minden egyes újrakezdése esetén a segítségnyújtó helyezze a kezeit a mellkas közepére késedelem nélkül. A kompressziós ráta 100 nyomás percenként.

Felnőtt esetében a kompresszió során a mellkas 4-5 cm-rel süllyedjen meg. Tegyük lehetővé a mellkas teljes felemelkedését minden kompresszió után. A kompresszió és a kompressziók közötti szünet nagyjából egyforma hosszú legyen. Minimalizáljuk a kompressziók közötti megszakításokat. Ne diagnosztizáljunk a carotis, vagy a femoralis pulzus alapján. Nincs kielégítő bizonyíték arra, hogy a kezek speciális elhelyezkedése pozitívan befolyásolná a kompresszió hatásosságát CPR esetén. Régebbi ajánlások azt a módszert javasolták a helyes pozíció megtalálásához, hogy a segítségnyújtó helyezze az egyik ujját a szegycsont alsó végéhez, és fentről csúsztassa le a másik tenyerét, amíg az el nem éri az ujjat. Hivatásos segítségnyújtók képzése során bebizonyosodott, hogy ha azt az utasítást kapják, hogy helyezzék a mellkas közepére a tenyerüket és helyezzék rá a másik kezüket és ezzel párhuzamosan valaki demonstrálja nekik a helyes pozíciót, akkor is a kívánt pozíciót kapjuk, csak sokkal gyorsabban. Éppen ezért a gyakorlatok során tanultak szerint alkalmazza a kompressziós testhelyzetet. A kompressziós ráta a sebességre utal, nem pedig a percenkénti tényleges kompressziók számára. A percenként végrehajtott kompressziók száma függ a sebességtől, de függ a megszakítások (lélegeztetésből adódó megállások) számától és időtartamától is. Egy nem kórházban történt újraélesztésről készült tanulmány szerint, míg a kompresszió rátája 100-120 volt percenként addig a gyakori megszakítások miatt a kompressziók száma percenként 64 volt mindössze. Mellkasi kompresszió nem végezhető vízben, csak kemény alátámasztást nyújtó környezetben! 6.11 Kompresszió-befúvás arány Emberen végzett vizsgálatok csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre a helyes kompresszió-befúvás arányról. Állatokon végzett vizsgálatokra támaszkodva a régebbi 15:2 arány megemelése indokolt. Matematikai modellekkel számolva a 30:2 arány biztosítja a legjobb kompromisszumot a vér áramoltatása és az oxigenizációja között. Nem kórházi körülmények között, 30 mellkasi kompresszióra jutó két befúvás javasolt egyedül lévő segítségnyújtóknak felnőttek és gyermekek újraélesztésénél. Ez az arány segít minimalizálni a kompressziók közötti megszakításokat, segítségével elkerülhető a hiperventilláció, és könnyebbé teszi a CPR oktatását és a megszerzett gyakorlati tudás megtartását. 6.12 Csak kompresszióval végzett CPR Hivatásos és nem hivatásos segítségnyújtók egyaránt ellenérzéseket táplálnak a szájbólszájba történő lélegeztetéssel kapcsolatban számukra ismeretlen, hirtelen szívmegállással küszködő bajbajutottak esetében. Állatkísérletek igazolták, hogy a csak mellkasi kompresszióval végzett CPR a szívműködés leállását követő első pár percben ugyan olyan hatékony lehet, mint a lélegeztetéssel kombinált. Felnőttek esetében a lélegeztetés nélküli CPR lényegesen jobb esélyeket biztosít a túléléshez, mint ha egyáltalán nem történne CPR. Amennyiben a légutak nyitva vannak, a mellkas benyomása és újbóli felemelkedése légcserével járhat. Ez a minimális légcsere elégséges lehet a normális oxigenizáció fenntartásához CPR során. A segítségnyújtók éppen ezért alkalmazzanak legalább mellkasi kompressziót, ha nem tudnak vagy nem akarnak szájon át lélegeztetni, jóllehet a kombinált CPR jóval hatásosabb.