Rácz Elemér okl. mk. alezredes

Átírás

1 Rácz Elemér okl. mk. alezredes A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG RÁDIÓLOKÁTOR TECHNIKÁJA KÖZÖTT A magyar műszaki tudományok egyik legjelentősebb állomása volt az 1940-es évek elején megkezdődő és rohamos léptekkel fejlődő mikrohullámú kutatások. A kifejlesztett aktív eszközök, valamint a részlegesen átadásra került német technológia alapján kerültek megépítésre az első katonai célú rádiólokátorok, illetve ezek a kutatások tetté lehetővé 1946 februári Hold radar kísérleteket (Bay Zoltán). A 30-as évek elején a katonai repülésben bekövetkező dinamikus változások (az utazó sebesség és magasság növekedése, bombaterhelés ugrásszerű emelkedése stb.), valamint a rendszeresített felderítő és tűzvezető eszközök (optikai, akusztikus, infra) elégtelensége egy autonóm, eddig nem ismert tudományterület és technika a rádiólokáció kialakulásához vezetett. A tudománytörténet megállapítása szerint a rádiólokáció megközelítőleg azonos időben jött létre a technikailag fejlett országokban így Angliában, Németországban, Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban és a Szovjetunióban azonban a fejlődés iránya és intenzitása jelentősen eltért egymástól, ezért a második világháború kezdetére csak Anglia és Németország rendelkezett rádiólokátorral. 7

2 A világháború úgy kezdődött el, hogy pontos és tárgyilagos információk híján mindkét oldal helytelenül ítélte meg a helyzetet. Ez a megállapítás különösen igaznak bizonyult a rádiólokációra, vagyis a rádiólokációval kapcsolatos kutatások kezdettől fogva katonai célúak és titkosak voltak. Angliában Radio Direction Finding (rádió iránymérés), vagy RDF, Németországban Dezimeter Telegraphie (deciméteres távírás), vagy D/T fedőnév alatt kifejlesztett rádiólokátorokról csak 1940-ben, az angliai csatában szereztek közvetett tudomást a szembenálló felek, de a lokátorháború (a lokátorok kölcsönös zavarása) csak két évvel később, 1942 februárjában kezdődött meg! A rádiólokáció történetének magyar vonatkozású fejezete 1942 őszén, a világháború negyedik évében különös módon kezdődött: a HM egyidőben rendelte el a német és olasz légvédelmi rendszerek alkalmazási lehetőségeinek tanulmányozását, valamint a magyarországi mikrohullámú a hírközlésre, valamint a repülőgépek felderítésére és helymeghatározására irányuló kísérletek megkezdését. A rádiólokátorok alkalmazását az 1942 márciusában Németország ellen megindított angol éjszakai légitámadások elemzései tették szükségessé, ugyanis az éjszakai lövés problémája azidáig megoldatlan volt a magyar királyi honvédségnél. A honvédelmi minisztériumnak és a vezérkarnak megfelelő ismeretei voltak a német lokátorok alkalmazásáról, sőt az 1942-ben egyre inkább kiteljesedő angol német lokátor háborúról is. A magyar katonai vezetést természetesen a német lokátor technika és az ezzel kapcsolatos harceljárások érdekelték. A modern légvédelem, ezen belül a lokátorok tanulmányozására bizottságok utaztak ki Németországba és Olaszországba. Dr. Jáky József hmt alezredes a HTI híradóosztály vezetője részletes jelentésben ismertette a külföldi légvédelmi rendszerek működését és ezek rádiólokációs műszer anyagát. A német légvédelmi rendszer négy lokátor típusra épült és a következőképpen működött: 1. A nagy hatótávolságú keresőműszer (Freya) érzékelte a közeledő repülőgépeket, megadta a gépek irányát és távolságát; 8

3 2. Az ágyús ütegek tűzvezetését a kb. 30km hatótávolságú tüzérlokátor (tűzvezető) végezte (Würzburg-A és D típusok); 3. Az éjszakai vadászrepülők rávezetése a célokra két, azonos típusú közepes hatótávolságú lokátorral történt, az egyik a cél koordinátáit, a másik pedig a vadász helyzetét (koordinátáit) határozta meg (Würzburg-Rirse); 4. A földi vadászirányítás által a cél közelébe irányított gépek közvetlen rávezetése a vadászgépekbe szerelt fedélzeti elfogó lokátorokkal történt (Lichtenstein). Kereső lokátorként a FuMG A1 jelű (Funk Mess Gerat) Freya elnevezésű rádióbemérő műszert használtak, amely 2,4 m-es hullámhoszszon üzemelt, km-re látta meg a célt, az oldalszöget (2-5)0-os, a távolságot 150m-es pontossággal mérte. A Freya közel 6,5t súlya miatt félmobil berendezés volt, jellegzetes fenyőantennáját a köznyelv matracnak nevezte. A 30m2 felületű rácsantenna a műszerek és a kezelők elhelyezését biztosító, s a függőleges síkban körbeforgó kabinra volt szerelve. A lokátor a cél helyszögét nem tudta mérni. Az ágyús ütegek a FuMG 39T(D) jelű Würzburg elnevezésű tűzvezető lokátort használták. A Telefunken által kifejlesztett Würzburg első típusa 1939 júniusában készült el, sorozatgyártása 1940-ben kezdődött meg. Az első tűzvezető lokátorok 53cm-es hullámhosszon, 8kW-os impulzusteljesítménnyel működtek és hatótávolságuk 35km volt. A német rádiólokációs technika fejlesztéseinek egyik sajátosságát a már meglévő berendezések további modernizálása jelentette. A Würzburg-A típusban ( ) az iránykarterisztika maximum módszer módszerrel működő pelengátoranaik pontossága 1-20 volt. Az ben kifejlesztett modifikációk a Würzburg-C és Würzburg-D - már kúpos letapogatású célpelengálással 0,250-os pontossággal mérte a szögkoordinátákat. A típusjel után álló D betűjéről általánosan Dórának nevezett lokátor a műszer közepén elhelyezett függőleges síkban axiálisan forgó 3m átmérőjű parabolatükör közepén kinyúló dipólantennával sugározta ki a jeleket. A berendezés a négykerekű futóművén könnyen mozgott, súlya 1,6t volt. 9

4 Hatótálsága 40 km, kedvező viszonyok esetén 70 km-ig terjedt, oldal- és magassági szöget, illetve ferdetávolságot mért, s ezeket az adatokat kábel-összeköttetésen automatikusan adta át a 40M típusú német lőelemképzőnek. A távolságot 10-20m pontossággal mérte, s így lényegesen pontosabb volt, mint az optikai műszerekkel végzett távolságmérés. Ez abból is eredt, hogy a lokátorok mérési hibája állandó értékű volt, viszont a sztereo távmérőknél a hiba nagysága a távolsággal változott. Az ágyús ütegekhez rendszeresített 35M 4m-es távmérő 5km-en 80m, 10kmen már 320m hibával mért, de a távmérő hátránya volt az is, hogy a műszert a hőmérsékleti ingadozások miatt gyakran kellett helyesbíteni. A háború kezdeti időszakában a Lufwaffe nem rendelkezett speciális vadászirányító lokátorokkal, ezért a vadászok célra történő rávezetése a Freya -kal történt. A Freya viszont nem volt alkalmas új célok felderítésére. Ezt a szövetségesek felismerték, és a bombázókat egymást követő hullámokban indították. A németek rövid idő alatt megoldották a rávezetés problémáját, és 1942-re fejlesztették ki a Würzburg-D bázisán a Fu.S.E. 65 jelű vadászirányító lokátort a Würzburg-Riese -t. A 15t súlyú stacioner (beépített) lokátor 7,5m átmérőjű parabola antennája (a korábbi 3m-es helyett) a függőleges tengely körül 1,5 f/min sebességgel 3600-ban fordult el, s a kúpos letapogatású pelengálás pontossága oldalszögben 0,20 volt. Hatótávolsága 80km-ig terjedt, a távolságot 25 m- es, az emelkedési szöget 0,250-os pontossággal mérte. Az angol éjszakai légitámadások elhárítása az ún. Himmelbett rendszerrel történt. A rendszer km hosszirányú Himmelbett boxokból (vadász körletekből) épült fel, amelyekben csak egy-egy vadász század repült. A távolfelderítő (kereső) lokátorokkal észlelt célok az éjszakai vadász körletek kiértékelő központjába kerültek, s az itt extrapolált adatok (berepülési útvonal, sebesség stb.) alapján adták ki a vadászok felemelési parancsát. Az éjjeli vadászat, azaz a lokátorokkal végzett vadászrepülő irányítást a Seeburg kiértékelő műszerrel három lokátor végezte: a Freya, mint kereső és két Würzburg-Riese, mint irányító lokátor. A vadászirányító állomást (telepet), a repülőtér közelében telepítették. 10

5 A Freya adatai alapján egymástól függetlenül az egyik Riese az éjjeli vadászgépet, a másik Riese az ellenséges gépet követve a vadászt a célhoz irányították. A Riesekkel mért koordinátákat (a gépek helyzet adatait) a Seeburg kiértékelő műszer fokhálózatú tejüveg térképére vetítették és ennek alapján a vadászirányító tiszt rádión folyamatosan tájékoztatta a vadászgép pilótáját. A földi vadászirányító folyamatos adatközléseivel olyan közel vezette a pilótát az ellenséges géphez, hogy a repülőgépvezető felismerhette annak árnyképét, vagy meglátta a motorok kipufogó lángjait. A rádiólokációs földi vadászirányítás kedvezőtlen tapasztalatai elkerülhetetlenné tették a fedélzeti elfogó lokátorok kifejlesztését. A Würzburg-Riese lehetővé tette ugyan a vadászok megközelítő rávezetését a bombázókra, de nem biztosította a pontos, közvetlen találkozást. Ez különösen éjszaka, erős felhősödés, vagy rossz időjárási viszonyok esetén bizonyult meghatározónak. A közvetlen rávezetés kezdetben a vadászokon levő infralokátorokkal történt, de ezek hatékonysága sem volt megfelelő, így 1941 augusztusában fejlesztették ki az éjjeli vadászgép FuG 220 típusjelű kishatótávolságú fedélzeti Lichtenstein-SN2-Gerat elfogó lokátort, amely 2m-es hullámhosszon működött és 6km-ig volt hatásos. Dr. Jáky hm. tk. alezredes jelentésében a bizottság 1 három pontban összegezte az éjszakai lövéssel kapcsolatos teendőket: elkerülhetetlen a mérőkészülékek (lokátorok) beszerzése, a korszerű éjszakai vadászrepülő típus kiválasztása és a nagy űrméretű légvédelmi ágyúk rendszerbe állítása. Ezzel kapcsolatosan felvetődött, hogy olyan kiképző rendszert kell létrehozni, amelyhez 2 db. Freya, 2 db. Würzburg-Riese és 8-10 db. Würzburg-D, valamint 3 db. Dornier Do-217 és néhány Me-110 éjszakai vadászgép megvásárlása szükséges. A bizottság jelentésben ezen kívül 8-10 db.12, és 8cm-es nehéz légvédelmi üteg fegyverzeti és műszer anyagának beszerzése is javasolva lett. 1 Olasz vélemény szerint Budapest légvédelmére 6 irányító sejt (4 kereső és 18 harci lokátor, 2-4 vadászirányító lokátor, 2 éjszakai vadászrepülő század, 4 fényszórós század, egyenként 12 fényszóróval) szükséges. Egy sejt összetétele: egy kereső műszer, három (ebből egy tartalék) harcászati műszer, két (ebből egy tartalék) éjszakai vadászgép. 11

6 A bizottsági jelentés külön kitért a lokátorok németországi beszerzési lehetőségeire, ezek licenszének javasolt megvásárlására és a gyártás haladéktalan beindítására. A VKF állásfoglalása szerint a Légügyi Csoportfőnök javaslatára a legfontosabb feladat a lokátorok Németországból történő beszerzése volt, amellyel a HM Anyagi Főcsoportfőnök a HM 7.ő. (összeköttetéshíradás) osztályt bízta meg és Dr. Jáky József hm.tk. alezredest kinevezte a rádiólokátorok hazai gyártása miniszteri biztosának január végén a HM 7.ö. osztálya megrendelt 1 db. Freya -t, 2 db. Würzburg-Riese -t (Seeburg asztallal), és 4db. Würzburg-D műszert. További igényként 2 db. Freya, 8 db. Würzburg-Riese és 30 db. Würzburg-D lokátor megrendelése is megtörtént. A németek számára történő hazai alkatrész gyártás ellenszolgáltatása képpen a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) elfogadta a magyar rendelést és vállalta 1 db. Freya, 2db. Würzburg-Riese és 3db. Würzburg-D leszállítását májusában elsőként 3 db. Würzburg-D érkezett meg, amelyek a budapesti tűzrendszer három 8,8cm-es ütegénél kerültek alkalmazásra. A Freya szeptemberében, majd a 2db. Würzburg-Riese novemberben érkezett Magyarországra. A keretszemélyzet 54 fővel Heiligesee-ben a Flakschule-III-ban hat hetes kiképzésen vett részt. Az első Légvédelmi Rádió-Bemérő (LRB) üteg a 271. szervezeti számmal a Budapesti Légvédelmi Tüzérparancsnokság alárendeltségébe került őszén beérkezett német lokátorokat 1 db. Freya -t és 2 db. Würzburg-Riese -t a 272. LRB/V (Légvédelmi Rádió-Bemérő Vadász) üteg műszeranyagaként Dunapentelén állították fel, amely már november 22-én működőképes volt, azonban a kezelő állomány hiányzott. Érdekes a beérkezett német lokátorok magyar megnevezése. A rádió bemérő műszereket kezdetben kis és nagy, vagy könnyű és nehéz jelzővel különböztették meg. 12

7 A FuMG 39T (D) jelzésű Würzburg-D műszert a németek Dórának nevezték, ennek hivatalos magyar elnevezése Légvédelmi Rádió-Bemérő tüzérségi (LRB/T) lett, a mindennapi szóhasználatban pedig a tüzérség védőszentjéről Borbálának nevezték. A Würzburg-Riese magyar neve Bagoly, a Freya -é pedig Sas lett. A magyarországi mikrohullámú kísérletek elvégzésére a Hadi Műszaki Tanács és a Haditechnikai Intézet javaslatára a Honvédelmi minisztérium 1942 őszén létrehozta, az un. Bay csoportot 2, s a kísérletekre pedig az Egyesült Izzó Kutatólaboratóriumát kötelezte. A magyarországi lokátor kutatás február 5-én a Lokátor Kormány Bizottság megalakulásával kezdődött. A bizottság vezetője Dr. Bay Zoltán egyetemi professzor, a kutatóintézet igazgatója és Dr. Jáky József hmt. alezredes a HTI híradó osztály vezetője voltak. A bizottságot 8 fizikus, illetve mérnök, valamint 20 műszerész alkotta. A kutató csoportnak alapvető problémákat kellett áthidalni, ugyanis az Egyesült Izzó nem rendelkezett mikrohullámú tapasztalatokkal, ugyanakkor a mikrohullámú hírközlést és lokációt a németek részéről teljes titoktartás övezte. Németország a kezdeti ígéretek ellenére sem volt hajlandó átadni a műszerek gyártási dokumentációját, sőt az alapkísérletek eredményeit sem, ezért több, már előzőleg felfedezett, de titkolt elvet és eljárást kellett újra felfedezni. A munkát némileg megkönnyítette, hogy az Egyesült Izzó Rt. német rendelésre lokátor alkatrészeket is gyártott. A kutatócsoport elméleti összefüggések vizsgálatával és a működési elv meghatározásával kezdte el a munkáját 3. 2 A Bay csoport nevesebb szakemberei voltak az atomfizikai tanszékről Papp György és Simonyi Károly, az elektroncsöveket Winter Ernő, Vámbéri Lőrinc és Budincsevits Ador fejlesztette ki, jelentős szerep jutott Dallos Györgynek. Katonai feladattal vett részt a csoportban Tari László. Szükséges kihangsúlyozni, hogy a Bay csoport a lokátor - és mikrohullámú technika területén igen rövid idő alatt kimagasló eredményt ért el minden külső segítség nélkül, elzárt körülmények között. 3 A mikrohullámú rezgéskeltés kérdésében kellett dönteni. A sebesség modulációs csövek (klisztron, magnetron) alapelvei ismertek voltak ugyan, de hazai kifejlesztésük reménytelen ügy volt. A félméteres hullámtartományban kisérleteztek, mert ezen hullámok 13

8 A kutatások középpontjában az energia viszonyok, az adás és a célokról reflektált energia viszonya, az alkalmazott hullámhossz és az energia irányíthatósága megállapítható. A kutatások során kapott elméleti összefüggésekből három fontos következtetésre jutottak: o a visszakapott (reflektált) energia a távolság negyedik hatványával csökken. A lokátor hatótávolságának kiterjesztése ebből következően az energiával szemben rohamosan növelhető követelményeket támaszt; o a hullámhossz csökkenésével az energia szükséglet négyzetesen csökken, így ebben és az irányíthatóságban van a minél rövidebb hullám alkalmazásának előnye; o rendkívül fontos a nagy kiterjesztésű reflektor alkalmazása. Például egy kör alakú reflektor átmérőjének megkétszerezése - ez szintén negyedik hatványú összefüggés kétszeres hatótávolságot eredményez. Az elméleti összefüggések tisztázása után a gyakorlati megvalósítást két további szempont határozta meg: egyrészről a m. kir. honvédség légvédelmét a német rendszer alapján tervezték megvalósítani, másrészről pedig a kutatásra fordított idő rövidsége miatt az Egyesült Izzóban gyártott német lokátor alkatrészeket, illetve ezek továbbfejlesztett modifikációit volt célszerű a magyar lokátorokban felhasználni 4. A mikrohullámú alapkísérletek a deciméteres és centiméteres hullámok helyett középútnak választott kb. félméteres hullámhosszon folytak. A csoport által szerkesztett adó-vevő 5 először az újpesti üveggyár tornya és a Vác fölött magasodó Noszály-hegy közötti 30km-es távolságot hidalta át. A későbbi terepkísérletekben mw teljesítménnyel 100km-es hatótávolságig jutottak el. megvalósítása triódás adócsövekkel is megoldható volt. Winter Ernő és Budincsevits Andor kifejlesztettek egy kis adócsövet (EC102), amely 50-60cm-es hullámhosszon 2W teljesítményre volt képes! Ez a teljesítmény már elegendő volt a mikrohullámú híradástechnikai kisérletek elvégzésére. 4 Ebből ered a német és magyar lokátorok szerkezeti hasonlósága, még az antennák geometriai méreteinek azonossága is. 5 Az adó-vevőt Dallos György fejlesztette ki 14

9 A lokátor kísérletek 1942 őszén kezdődtek el. Alig félévvel a lokátor kísérletek megkezdése után, 1943 áprilisában már a Tungsram standard épületeinek tetejéről 18km távolságig sikerült a katódsugárcső ernyőjén földi tárgyakat például dunai uszályokat megfigyelni A mikrohullámú kísérlettel egyidőben folytak a 2,5 m hullámhoszszon működő távolsági felderítő lokátor kifejlesztésének munkái Isvánffy Edvin vezetésével. A Sas műszert 350km szabadtéri hatótávolságra tervezték. Adócsőként a Tungsramban gyártott OT-400 jelű ultrarövidhullámú thoriumos katódú triódát alkalmazták. Az oszcillátor kettős adócsővel, koaxiális rezgőkörrel és speciális katódhangolással volt ellátva. A Standard Villamossági Kft-nél legyártott Sas távolfelderítő lokátort 1943 szeptemberében a Jánoshegyi kilátó mellett egy magas gerenda állványra telepítették. A hely kiválasztása nem bizonyult megfelelőnek, ezért a lokátort Sári község határába helyezték át, ahol december 20-án megkezdte működését. Feladata a budapesti rendszerben levő három Würzburg-D (Borbála) lokátor tájékoztató adatokkal való ellátása volt. A Sas lokátor 500 km-es távolságból is megbízható adatokat szolgáltatott, sőt kedvező ionoszférikus viszonyok esetén a 800km-re lévő Alpok csúcsai is láthatók voltak. Lényegében ez a tény vezetett el az február 08-án elvégzett magyarországi Hold radar kísérlet gondolatához őszén a mikrohullámú adó, adócső, keverő dióda, impulzusgenerátor, vevőkészülék, a katódsugárcső áramkörei, a parabolikus reflektor és az iránymérés került kifejlesztése, s ez alapján, 1944 elején már megvalósítható volt a lokátor is. Ezt a Sas lokátorhoz hasonlóan a Standard Villamossági Rt. Istvánffy Edwin vezetésével végezte. A Haditechnikai Intézet más gyártó cégek bevonásával elindította a 3 m átmérőjű parabolikus reflektorok gyártását. Ezek a műszereket tartalmazó kis házikóval egy ágyútalpra voltak szerelve, így a reflektor oldal és magassági szögei is változtathatók voltak. A magyar Borbála gyártása az március 19-i német megszállást követően leállt. A Standard Villamossági Rt. által legyártott távolfelderítő lokátor Viktor (Sas) műszerén és a Borbálán kívül kísérletek folytak a vadászirányító földi lokátorral (amely a Würzburg-Riese -nek felelt meg), valamint az éjszakai vadászgép fedélzeti lokátorral is. 15

10 A vadászirányító lokátor amelyet Bagoly -nak neveztek el a Würzburg-Riese hez hasonlóan 7,5 m átmérőjű antenna reflektorral rendelkezett, jelentős mechanikus előmunkát igényelt és csak a reflektor súlya 12t volt. A fedélzeti elfogó lokátor a Turul nevet kapta, de ezzel csak a kísérletekig jutottak el. Az 1943/1944 évi dokumentumok a , 272. és 273. ütegekről tesznek említést. A 271. üteg állományába három szakaszban 12 kereső félszakasz tartozott, melyek a Borbála kezelését végezték. Az állománytáblákban minden 8,8 cm-es ágyús üteghez egy lokátor tartozott. Egy szeptemberi jelentés arról számolt be, hogy a második LRB/V melyet Jászkíséren, vagy Terecskén kívántak felállítani elkészült. Viszont egy hónap múlva Jáky alezredes azt közölte, hogy az üteg a folyó évben még nem lesz használható. Mivel hazai gyártásban vadászirányító lokátor nem készült, itt csak is a második magyar Sas műszerről lehetet szó, amelyet egy vadászirányító telep kereső műszerének szántak. Ugyancsak Jáky alezredes jelenti decemberben, hogy a németek három vadászirányító és több kereső telepet kívánnak létesíteni és ezeket a magyar légvédelem is használhatja. Most már a Légvédelmi Erők parancsnokságára várt az a feladat, hogy a lokátorok birtokában új lőeljárásokat dolgozzon ki. A HTI olyan műszert szerkesztett, amely a kereső lokátor adatait átszámította és így a tüzérlokátorok, mellett a tüzérparancsnokság tűzvezetését is megkönnyítette. A 8,8 cm-es ütegekkel semmi teendője nem volt, mert a tüzérlokátor a 40M német lőelemképzővel összekapcsolva automatikusan szolgáltatta a célelemeket. a 29M ágyús ütegeknél fontos szerep jutott a célelem átszámító szerkezetnek, amely képes volt a 7km-ről érkező adatokat átszámítani. Ezért a három 8,8 cm-es ütegtől 7km-en belül telepített 29M ütegek a lokátor adatait fel tudták használni. Kedvező esetben az átszámító műszer adatait közvetlenül a lőelemképzőbe táplálták be. Amennyiben a lőelemképző régi típusa, vagy az adott harchelyzet (túl nagy célmagasság és sebesség) miatt nem volt használható, úgy vezényszótáblás lőeljárást kellett alkalmazni, amely az úgynevezett jeladószekrény közbeiktatásával valósult meg. 16

11 Az 1944 évről amikor az angolszász légitámadások ténylegesen bekövetkeztek csak töredékes forrásanyag áll rendelkezésünkre. A honi állásokban lévő alakulatok száma csökkent, mert hét osztály (VI., VII., VIII., IX., 52., 55. és 105.) a hadműveleti területre kivonult, és így összesen 12 ágyús és 14 gépágyús üteg fokozatos kivonását eredményezte. Ezt részben a legyártott 29M ágyúk ellensúlyozták, másrészt a német szállítások is megindultak, s így lehetővé vált, hogy a hét honi osztály nagy részét feltöltsék az előírt hat ágyús és hét gépágyús ütegekre, sőt megalakult a 208. honi tüzérosztály, továbbá a 203. és 204. honi fényszóró osztály is. A szállítások nemcsak számbeli, hanem minőségi javulást is eredményeztek, mert tűzerős, hatlöveges 8,8 cm-es ütegek kerültek a légvédelmi rendszerbe, sőt néhány 10,5 cm-es üteg löveganyaga is megérkezett. A honi vadászrepülők száma is megnövekedett, mert egyre több Messerschitt Me109G vadászgépet kapott a magyar légierő. Májusban három, szeptemberben öt, decemberben pedig már nyolc honi vadászrepülő század működött. A légvédelmi tüzérség harceljárása és tűzvezetése az évek folyamán a technikai eszközök fejlődésének megfelelően folyamatosan átalakultak, változtak. A tűzvezető lokátorok megjelenéséig alapvetően az automatikus lőelemképzővel végrehajtott tüzelési rendszer segítségével került megoldásra a tűzvezetés problémája (a célsebességek növekedésével azonban már ezek az eszközök sem tudták kiszolgálni a légvédelmi ütegeket, ezért vissza kellett térni a vezényszó-táblázatos tűzvezetési rendszerhez). A légvédelmis ágyús üteg tüzelésének gyakorlati végrehajtása a cél megjelölése után három tevékenységi kör szoros egymásba kapcsolódásából tevődött össze. Ezek a következők voltak: o lőelemképzési munka, amely a cél helyének és mozgási adatainak méréséből, a találati pont meghatározásából és a lőelemek kiválasztásából állt; o a közlési munka, azaz a lőelemek lövegekhez történő továbbítása; o a tüzelési munka, amely az irányzéknak és a csöveknek, valamint a gyújtónak beállítását és a töltés, elsütés mozzanatait foglalta magába. Ezen három munkafázisból állt össze a légvédelmi tüzérek tevékenysége és ennek pontosságától, gyorsaságától függött a siker. 17

12 A légvédelmi ágyús ütegeknél a vezényszótáblázatot együtt használták a segéd-lőelemképzővel, azaz a célelemmérővel. A légtér figyelés fejlődését jelezte, amikor már a fülelőkészülék adatai alapján dolgoztak az ütegek. A második világháború folyamán a fenti formák kiegészültek a lokátor adatok alapján megvalósuló lőelemképzési feladattal. A vezényszó-táblázatos tüzelési rendszer előnye, hogy a lőelemképzési munkának csak az első fázisát kellett elvégezni, a második fázis a cél helyzetének, mozgásparamétereinek és a találati pontra vonatkozó lőelemszámítás elmaradt, mivel a lőelemek a vezényszótáblázatban előre meghatározásra került. Az eljárás hátránya, hogy pontos és minden helyzetet tartalmazó táblázatot nem lehetett összeállítani. A rádiólokáció elterjedésével nagymértékben növekedtek a légvédelmi tüzérség harctevékenységi mutatói. A találati valószínűség növekedése alapvetően a tűzvezető lokátorok elterjedésének volt köszönhető. IRODALOMJEGYZÉK Rádió Technika X/I évfolyam 2. szám június; Rádió Technika XI/II évfolyam 4. szám április; Rádióvilág II évfolyam 1947 február hó; Rádióévkönyv az 1947 évre; Dr. Bay Zoltán: Hazai mikrohullámú kísérletek Budapest, 1946 A Magyar Elektronikai Egyesület kiadása; Radar Echoes. Electronics April, 1946; Rádiótechnika október XXXVI. Évfolyam; Z. Bay: Reflection of microwaves from the moon; How Diana touched the moon. IEEE spectrum. May 1980; Dr. Sinka József, Dr Vajda Pál: 35 éves a radarcsillagászat. TUNGSRAM gyártörténeti gyűjtemény, 1981; Z. Bay: Hungarica Acta Physica, I, 1, Levéltári kutatások adatai 18