új görög-kathoííkus püspökségről,
|
|
- Péter Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 r Az új görög-kathoííkus püspökségről, = Religio deczember 24. Szerző neve alatt. = A Religio" évi három számában Hadzsega Gyula dr. beható egyháztörténeti fejtegetések során hibáztatja azt a taktikaváltoztatást, amely a gör. kath. magyarság mozgalmában legutóbb beállott, s amely mint közönségesen ismeretes tulajdonképpen csak viszszatérést jelent arra a régi taktikára, hogy egyháznyelvi ügyünk törvényes szabályozását egy külön püspökség vigye keresztül. Mint a gör. kath. magyarok országos bizottságának elnöke, kötelességemnek tartom e szemrehányás alaptalanságáról a Religio" olvasóközönségét tájékoztatni. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a H. dr. által szóba hozott új taktikát, amely az évi pápai tilalommal és a magyar kormánynak a külön püspökség fölállítását elodázó ugyanazon évi elhatározásával vette kezdetét, a gör. kath. magyarság nem önként választotta, hanem azt a m. kir. kormány és a róm. kath. püspöki kar írta elő. Az akkori magyar kormány abban a véleményben volt, hogy a magyar, szláv és román ajkú hívek egyházmegyei közössége a magyarosodás ügyét szolgálja; a róm. kath. püspöki kar pedig egyházpolitikai okokból ellenezte ugyan a magyar liturgiát, de az egyházmegyei liturgikus nyelvnek az áldozópap csendes imáira és az átlényegülésre szorítkozása mellett a magyar istentiszteletnek olyan mértékben volt hajlandó tért engedni, amely teljesen alkalmas a hívek lelki szükségének kielégítésére s azok nemzeti érzékenységét is csak kis mértékben érinti. így
2 keletkezett az a taktika, amelyet H. dr. továbbra is követve kívánna látni. A gör. kath. magyarok évi római zarándoklatukkal fönntartották ugyan a magyar liturgiára irányuló elvi álláspontjukat, de különben teljes loyalitással alárendelték magukat az új taktikának. Enynyit és nem többet jelentenek a római zarándoklatról kiadott Emlékkönyv" ama szavai, amelyekre H. dr. hivatkozik. őszintén belementünk az egyházmegyei közösség fönntartásába, de rózsás reményeket annál kevésbbé táplálhattunk, mert már a zarándoklat előtt is, főleg pedig utána, erős nemzetiségi támadások értek bennünket, még pedig nemcsak a román, hanem a rutén többségű egyházmegyék hírlapi szócsövei részéről is. És valóban a nekünk előírt és általunk teljes loyalitással elfogadott taktikát csakis az a szellem hiúsította meg, amelyet H. dr. is hibáztat a byzánci egyháznál, mondván, hogy a politikát belevitte a vallásba és a nem görög népeknek puszta csökönyösségből nem volt hajlandó tért engedni a liturgiában, holott pedig, ha kisegítéskép tért engedett volna, akkor H. dr. nézete szerint nemcsak a keleti egyház egységét, hanem a görög nyelv liturgikus jellegét is sikerűit volna megmentenie. Mint laikus ember, nem mélyedhetek egyházi kérdések vitatásába. De ismerve a görög kultura akkori hanyatlását és ismerve rítusunk természetét, főleg pedig saját alábbi élményeinkből következtetve, merem állítani, hogy olyan mentőkísérlet, amely csak kisegítéskép adott volna teret a népnyelvnek, akkor is hajótörést szenvedett volna azon a mértéken, amelyet egyfelől a nem-görög népek követeltek, másfelől a byzancí egyház megadni hajlandó lett volna. Ellenben, ha nem is a görög nyelv liturgikus jellegét, de legalább a keleti egyház egységét bizonyára sikerült volna megmenteni, ha Byzánc a nyelvi kérdésben teljesen szabad kezet adott volna a nem-görög népeknek és reájuk bízta volna, hogy menynyit akarnak megtartani a liturgia eredeti nyelvéből. A mi esetünkben a byzánci egyháznak úgy valódi, mint a H. dr. által korrigálni kívánt történelme megismétlődött. Ismeretes ugyanis, hogy a román többségű egyházmegyék a liturgiában magyar híveiknek semmi legkisebb tért sem akartak engedni. Ez a körülmény már egymagában is elegendő ok volt arra, hogy viszszatérjünk a külön püspökség eszméjére, mert
3 mint a görög katholikus magyarság vezető emberei, nem vehettük magunkra, hogy pusztulni hagyjuk ottani magyar hitsorsosainkat és véreinket. De csalódás ért bennünket a rutén többségű egyházmegyékben is, még pedig azon a régi hagyományokkal szemben kialakult és látszólag, de csakis látszólag tranzigens új iskola részéről, amelynek elveit H. dr. most a Religio"-ban fejtegeti. Hogy ez az iskola csak látszólag tranzingens és nem is olyan latin irányú, mint amilyennek sokan gondolják, ez már abból is kitűnik, hogy a nyugati egyház szigorúbb fegyelmét csakis az egyháznyelvi kérdésben adoptálta, ellenben pl. a naptáregyesítés kérdésében mereven ragaszkodik a keleti egyház külön fegyelméhez, de mindkét esetben a gör. kath. magyarság vitális érdekeit érinti. De még ennél is világosabban kitűnik ennek az új iskolának merevsége abból, hogy a magyar nyelv térfoglalását illetőleg nem volt hajlandó elmenni addig a mértékig, amelyet a római katholikus magyar püspöki kar mérvadó tagjai saját egyházpolitikai álláspontjukról megjelöltek, hanem továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar nyelv a népéneken kívül csak a liturgia azon részeiben érvényesülhessen, amelyek diakonusok által végezhetők. Hiszen szükségtelen bizonyítani, hogy ez a gyakorlatban olyan nagymérvű viszszafejlesztést jelentene, amely még ha netalán (dato, non concesso) valamenynyire kielégítené is a hívek lelki szükségét, de nemzeti szempontból okvetlenül azok rutenizálására vezetne. Evvel a hívek elérnék ugyan lelki szükségletük teljes kielégítését, de magyarságukat elvesztenék. Egyházi jellegénél fogva ez az iskola bizonyára nem is gondolt erre a következményre, hanem okulva a byzánci egyház történetéből, de egyúttal ügyesen kihasználva a róm. kath. egyházi köröknek a magyar liturgia ellen irányuló egyházpolitikai aggályait is, csak az lebeghetett előtte, hogy a magyarországi román és a gácsországi rutén egyházak mintájára egyházmegyéink rutén tipusát (az eddigi semleges graecus" helyett) jobban kidomborítsa. Mindazonáltal csak csodálkozni lehet azon, ha az iskola tagjai csak egy pillanatig is hihették azt, hogy az egyházmegyei közösség fenntartásáért akár a magyar hívek, akár a magyar kormány ily magas árt hajlandók volnának fizetni, akár pedig, hogy ilyen megoldáshoz a róm. kath. magyar püspöki kar hajlandó volna segédkezet nyuújtani. Ismétlem azonban, hogy a külön püspökségre való viszsza-
4 térés első sorban a román egyházmegyék magatartása miatt vált elkerülhetetlenné. Hozzáteszem, hogy elkerülhetetlenné vált még azért is, mert a nehéz nyelvi kérdés törvényes rendezését tagadhatlanúl csakis egy minden nemzetiségi ellenhatástól mentes új püspökség viheti legkönynyebben keresztül. Fölösleges volna tehát és mint főrendiházi beszédemben, úgy itt is kitérhetek az elől, hogy részletesen felsoroljam azokat a kevéssé örvendetes további fejleményeket, amelyek részint az említett egyházi iskola hatása alatt, részint ezen kívül, a munkácsi és eperjesi egyházmegyékben is arra a mai tarthatatlan helyzetre vezettek, hogy nyelvi gyakorlatunk egyházhatósági szabályozása mai napig elérhető nem lévén, e gyakorlatba mint abususba akár politikai, illetve nemzetiségi, akár felekezeti, akár pedig még puszta egyéni indokból is mindenki beleköthet. Különben is úgy tudom, hogy cármenynyire kedveztek is az 1896-ban és azóta közbejött körülmények a most H. dr. által képviselt új iskolának, az mégsem vert mély gyökeret a két egyházmegyében, hanem a szláv ajkú hívek s azok papságának túlnyomó része híven kitart a régi hagyományok mellett és így remélni lehet, hogy az új egyházmegye létesítése után ez az iskola (létalapját úgy is elveszítvén) víszsza fog térni a régi hagyományokhoz, amelyek kizárták a politikát a templomból, az egyházi kormányzatban pedig és a polgári életben a hamisítatlan magyar hazaszeretetnek anynyi rogyogó példáját adták. Mi görög katholikus magyarok, az elkerülhetetlenné vált taktikaváltoztatás után sem akarunk okot szolgáltatni e régi hagyományok megváltoztatására s éppen ezért az új egyházmegyét nem a H. dr. által joggal kifogásolt módon és szellemben, hanem azon az alapon óhajtjuk létesíteni, amint ezt, a munkácsi egyházmegye nagy terjedelme miatt, a római zarándoklatunkról kiadott Emlékkönyv" 37. lapján arra az esetre is kilátásba vettük, ha mint még akkor remélhető volt egyháznyelvi ügyünk törvényes rendezését sikerült volna még a régi egyházmegyei keretek közt elérnünk. Nem kívánjuk tehát magunkat az egyházi téren megkülönböztetni szláv ajkú hittestvéreinktől; nem kívánjuk, hogy az új egyházmegyét magyarnak nevezzék, megmaradunk a régi hagyományos és törvényes görög katholikus" jelleg mellétt, sőt nem ragaszkodunk feltétlenül a magyar liturgiához sem. Számolva az egyházpolitikai kövtelményekkel, beérjük azzal, hogy az ősi görög liturgikus nyelv mellett a magyar ístenitisztelet
5 r 209 olyan egyházhatósági törvényes szabályozást nyerjen, amely a mai tarthatatlan állapotnak véget vessen. Nem kívánjuk végre azt sem, hogy a munkácsi és eperjesi egyházmegyék öszszes magyar parochiái átcsatoltassanak az új egyházmegyéhez, sem pedig azt, hogyha netalán az új egyházmegyébe rutén parochiák is kerülnének, azok egyházi nyelvükben csak a legkisebb csorbát is szenvedjék. És bizton reméljük, hogy ha és amely mértékben az új egyházmegyében a görög liturgikus nyelv mellett a magyar istenitisztelet törvényes szabályozást nyer, ezt az ó-szláv liturgikus nyelv mellett és ugyanoly mértékben a munkácsi és eperjesi egyházmegyék sem fogják megtagadni azoktól a magyar hitközségektől, amelyek kötelékükben maradnak. Ilyen módozatok mellett az új püspökségben jogosan senki sem kereshet mást, mint a görög katholicizmus honorifikálását és a quod uni iustum, alteri aequum elvének oly módon való érvényesülését, amely legalább is a magyar és szláv ajkú hittestvérek közt az egyházi egységet továbbra is biztosítaná és az egyházmegyei közösséget is csak részben érintené. Sőt ilyen módozatok mellett reméljük az egyházi egység tudatának újra ébredését román ajkú hittestvéreink részéről, mert a quod uni iustum alteri aequum elvének érvényesülése a legjobb eszköz az egyházi és nemzeti békére, A gör. kath. egyházi egységnek pedig legideálisabb módja az, ha a különböző ajkú hívek kölcsönösen otthonukat találják egymás templomaiban. Ezek után még csak H. dr. cikksorozatának legutolsó részére kívánok néhány megjegyzést tenni. Az egyik megjegyzésem az, hogy a római Szentszék elé terjesztett emlékiratunknak az a része, amelyben a magyar liturgia történeti jogát igyekeztünk igazolni, ugyanattól a Hodinka dr.-tól ered, akire a cikksorozat írója az ellenkező értelemben hivatkozik. És ha a misekönyvek újabb keletű lefordításának csakugyan semmi köze sincs a magyar liturgikus mozgalomhoz, sőt a magyar imádságos és énekes könyvek kiadása H. dr. szerint is dicséretet és buzdítást érdemel, akkor kérdem, hogy a püspökeink hozzájárulásával és azok vezetése alatt még ban elrendelt fordítások körül hogyan történhetett meg az, hogy Ungváron az elnökjelöltek vonakodása miatt még a fordító-bizottság sem tudott megalakúlni? Holott pedig a magyarra fordítás csak magánhasználatra lett elrendelve, ezt pedig a római 14
6 Szentszék sohasem kifogásolta, sőt még az évi tilalom alkalmából is kifejezetten megengedte olyan feltétel alatt, hogy a fordítás hithűségét és jóságát a püspökök ellenőrizzék! Megjegyzem továbbá, hogy azok a modernizálási törekvések, amelyeket H. dr. az ó-szláv nyelv nem élő, tehát kihalt jellegének igazolására Bulgáriából, Oroszországból és Galíciából felsorol, mit sem bizonyítanak a főrendiházi beszédemben idézett koronatanuk állításaival. Nevezetesen pedig a kanonizált munkácsi egyházmegye első püspökének, Bacsinszky Andrásnak azon állításával szemben, hogy az u. n. ó-szláv egyházi könyvek nyelvezete azonos az (akkori) orosz irodalmi nyelvvel (idiomate slavo-russico litterali) és néhai Tóth Miklós dr. eperjesi püspöknek azon kijelentésével szemben, hogy ezen szláv liturgikus nyelv, egyes nyelvészeti formáiban és szókötéseiben a mostani szláv dialektusoktól eltén ugyan, de az orosz és különösen a rutén dialektushoz oly közel áll, hogy a (rutén ajkú) hívek azt mindenütt nehézség nélkül megértik, hol a vallásos fogalmak magasztossága és az elvont eszmék szellemi képességüket nem korlátozzák." Megjegyzem végül, hogy a nagytudományú Nilles Miklós innsbrucki egyetemi tanár kutatásai alapján mesének bizonyúlt az az állítás, mintha a románok nyelvük használatát az 1700-iki egyházi unió alkalmával kikötötték volna s ez a mese nem válik ténynyé azáltal, ha azt még olyan gyakran is ismétlik. Éppen ilyen mesebeszéd az is, hogy a románok az egyházi unió óta hozzá nem nyúltak volna az akkor érvényben volt egyházi nyelvük tiszteletreméltó régiségéhez és így a román egyházi nyelv is holtnak volna mondható. Úgy látszik, hogy H. dr. egyáltalában nem kísérte figyelemmel a románok egyházi nyelvének fejlődését és nem tudja, hogy azok román szövegű és cyrill betűkkel írt eredeti egyházi könyvei az unió alkalmával még nagyon is fogyatékosak voltak; de azóta nemcsak a cyrill betűket hagyták ők el, hanem a római Propaganda a nyomdájából kikerült hiteles görög szöveg alapján a mult század utolsó tizedében megkezdett és részben még most is munkában lévő könyvkiadásaik nyelvezete teljesen azonos az élő román nyelvvel.
Magyar vagy román sovinizmus?
Magyar vagy román sovinizmus? = Budapesti Hirlap 1912. május 17. Szerző neve alatt. = A görög katholikus magyar püspökség küszöbön levő megalapítása miatt a románok telekiabálják a világot, a most kormányon
Vagy magyar liturgia, vagy külön magyar egyházmegye.
Vagy magyar liturgia, vagy külön magyar egyházmegye. A főrendiház 1911. évi június hó 30-án tartott ülésén elmondott beszéd és gróf Zichy kultuszminiszter válasza. Nagyméltóságú elnök úr! méltóságos főrendek!
Nikolaus Nilles és a magyar nyelvű görög katolikus liturgia ügye *
Nikolaus Nilles és a magyar nyelvű görög katolikus liturgia ügye * Véghseő Tamás A Vatikáni Titkos Levéltár tekintélyes mennyiségű iratanyagot őriz a magyar görög katolikusoknak a magyar nyelvű liturgiáért
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS
Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez a könyv szellemi életünk kiterebélyesedéséről tanúskodik. Arról, hogy már van olyan értelmiségi erőnk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy vállalkozzunk
= Magyar Világ 1906. évf. 27. sz. Petroníus álnév alatt. =
Váljunk el! = Magyar Világ 1906. évf. 27. sz. Petroníus álnév alatt. = Mikor a római zarándoklatról szóló díszes emlékkönyvünket kibocsátottuk, egyebek közt két kimagasló kitüntetés és megtiszteltetés
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ*
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ* 1. Az elővásárlási jogról általában Az elővásárlási jog - alapuljon
A görög katholíkus magyarság és a nemzetiségi kérdés*
A görög katholíkus magyarság és a nemzetiségi kérdés* == Budapesti Szemle 1909. 391. sz. Szerző neve alatt. = A gör. kath. magyarok 1900. évi zarándoklatát, amelynek keretében ők a templomaikba már jó
Hajdudorog két zászlaja.
Hajdudorog két zászlaja. = Magyar Világ 1906. 16. szám. Petronius álnév alatt. = A nemes és túlnyomóan görög katholikus hajdúváros fegyvertárában 1868. óta két ritka szépségű nemzeti színű zászlót őriztek.
Fírczák G y u l a f 1836 1912.
Fírczák G y u l a f 1836 1912. = Budapesti Hirlap 1912. junius 2. Szerző neve alatt. = A munkácsi egyházmegyét és az egész magyar püspöki-kart súlyos csapás érte. Firczák Gyula munkácsi püspök életének
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
Az új görög katholíkus egyházmegye székhelykérdése*
Az új görög katholíkus egyházmegye székhelykérdése* = Alkotmány 1912. október 1. Szerző neve alatt. = Az új görög katholikus egyházmegye felállítása köztudomás szerint nemcsak a románoknál váltott ki nagy
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt
Egy bukaresti tanár a hajdudorogi egyházmegyéről
Egy bukaresti tanár a hajdudorogi egyházmegyéről Irta Szabó Jenő Megjelent a Magyar Figyelő" 1913. október 1. számában. Hungai'ia lvünyvnyomda Budapest Egy bukaresti tanár a haj dudor ogi egyházmegyéről
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit
A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
lelx~szi'fizet~srenoez~s
fl MF\GYF\RORSzAGI AG. H. E\)F\NG. KER. EGYHAZ EGYETEMES NYUGDíJINTÉZETÉNEK ÚJJRSZERVEZÉSE ALKRLMRSÓL EGYETEMES lelx~szi'fizet~srenoez~s, TERVEZETE. ~ KIDOLGOZTA ES AZ EGYETEMES LELKÉSZI TESTÜLETNEK AJÁNLJA:
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI
2016. április 18. 2016. 8. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 3073/2016. (IV. 18.) AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról... 442 3074/2016. (IV.
Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki
Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A
A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete
Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az irányelvek és átültetésük A közösségi jog egyik
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS DABAS VÁROS ÁTFOGÓ ÚTREKONSTRUKCIÓS MUNKÁI (B CSOMAG) amely létrejött egyrészről egyik részről: Név: Dabas Város Önkormányzata Székhelye: 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Telefon,
A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt
AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között
20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,
A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata
Elfogadva: 1998. június 27., 2002. február 25.,2009. október 26. Kihirdetve: IK 1998. évi 11. szám, egységes szerkezet: IK 2002. évi 4. szám (helyesbítve: IK 2004. évi 4. szám), Hivatalos Értesítő 2010.
1969. évi II. törvény
1969. évi II. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 4/1969. (XII. 28.) OMFB-IM együttes rendelettel, valamint a 9/1969. (XII. 28.) IM rendelettel [Vastag
Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián
Kovács Laura 8. o. Nick, Dózsa köz 3/a. Répcelaki általános iskola Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Hittan pályázat Szent Mártonról sok festmény készült. Leggyakrabban
INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az
INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási
3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől
-1- -2- -3- -4- 3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Magyarország Alaptörvényének II. Cikke alapvetésként rögzíti, hogy mindenkinek joga van
A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE
r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ
AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok
AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA I. Általános szabályok 1. Az illetéktörvény tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a
Transparency International Magyarország. Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató. Budapest. Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA ELNÖK Transparency International Magyarország Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató Budapest Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Köszönettel vettük, hogy véleményezés és észrevételezés
Magyarország rákos betegeinek statisztikája.
138 Magyarország rákos betegeinek statisztikája. Magyarország rákos betegeinek összeszámlálására s ezen adatoknak tudományos feldolgozására azon mozgalom szolgáltatta a közvetlen indokot, mely külföldön
A Közbeszerzések Tanácsa 1/2007. számú ajánlása. a hiánypótlás alkalmazásáról. (K.É. 58. szám, 2007. május 23.)
A Közbeszerzések Tanácsa 1/2007. számú ajánlása a hiánypótlás alkalmazásáról (K.É. 58. szám, 2007. május 23.) A Közbeszerzések Tanácsa a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban:
ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens
A Hajdúsági Múzeum megalapítása.
A Hajdúsági Múzeum megalapítása. Az ősember előkerült munkaeszközei, emlékei összegyűjtésére a múltban semminemű kísérlettel nem találkozunk Hajdúböszörményben annak ellenére, hogy több mint kétszáz éve
Kedves Olvasóink, bevezető
Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat
A bizonyítási teher megosztása a diszkriminációs panaszok elbírálásakor *
Ambrus Mónika A bizonyítási teher megosztása a diszkriminációs panaszok elbírálásakor * Jogok hangzatos megfogalmazása, törvénybe iktatása még nem feltétlenül biztosítja azok hatékony érvényesítését is.
AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.
L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet
TÖLTÉSHASZNÁLATI SZABÁLYZAT
TÖLTÉSHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013. augusztus 27. DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 7623 Pécs, Köztársaság tér 7. Iktatószám: KÖZP-00960-122/2013. 16/2013. sz. Igazgatói Utasítás a Töltéshasználati
A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA
A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA Irta: Steinfeld Sándor I. Elmélet, rettentő egy szó. A kétkezi munkához szokott ember vaskos köteteket, képzel el, hideg formulákat és érthetetlen integetéseket, azonban
ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ
ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ Programjában a Kormány meghirdette a nép ügyvédje intézményének létrehozását. A jelen Koncepcióban kibontott
az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel
az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel Összeállította: Szabó Imre, HÖOK elnökségi tag, egyetemi hallgató, PPKE JÁK HÖOK KIOSZ Közreműködtek: Dr. Czuglerné Dr. Ivány Judit ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális
Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott
Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott Evangelium folyóirat, 2014. június 17. http://tidskriftenevangelium.se/essa/frihetsrorelsen-som-blev-en-fangenskap/ Erik Eckerdal, svéd evangélikus lelkész (Knivsta
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
1. oldal, összesen: 10 oldal
1. oldal, összesen: 10 oldal Ügyszám: 1350/B/2009 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Lenkovics Barnabás Dr. : Támadott jogi aktus: Határozat száma: 1350/B/2009. AB határozat ABH oldalszáma: 2010/2225
Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002.
KERTÉSZ IMRE Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. Az elsõ magyar ombudsman története divatos kifejezéssel élve sikersztori. Pedig igencsak
Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész
1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.
Képzési nap anyaga. 2013. június 5.
Képzési nap anyaga 2013. június 5. I. Az Ást. 2012. április 15-i módosításának előzményei, koncepciója és konkrét hatása az áldozatsegítő szolgálat eljárásaira 1. A módosítás szükségessége, előzménye 2.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXX éuf. Január Február. 1895. 1-ső füzet. Vallás és művészet. Vallás és művészet, az emberi szellemnek e csodás nyilvánulásai egymással mindig közeli viszonyban állottak. Mindkettő
Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában
Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy
BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL
BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia
A keretdiszpozíció Szerző: dr. Szabó Szilvia
A keretdiszpozíció Szerző: dr. Szabó Szilvia Szeged, 2015. július hó 18. napján I. Bevezetés Egyetemi tanulmányaink óta tudjuk, hogy a büntetőjogi norma két elemből tevődik össze, a diszpozícióból és a
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. A bűnbánathoz szükségszerűen hozzátartozik az, hogy őszintén
ÁROP-1.A.3-2014 TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN
ÁROP-1.A.3-2014 TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN A projekt által érintett jogszabályok felsorolása, valamint a főbb jogi rendelkezések
M. 0. Kulíszszatítkok*
1 XaX* t i f i J > M. 0 Kulíszszatítkok* Részlet az 1900. évi római zarándoklat történetéből. = Magyar Világ 1907. 10. sz. Szerző neve alatt. = Az amerikai muszka propaganda hivatalos közlönye megint fölszínre
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/56/13/2007 Ügyintéző: dr. Gombos Annamária Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek az Auchan Magyarország Kft. (1113 Budapest, Bocskai út 134-136.) - képviseletében
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám 7/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt. üzembiztonsági ellenőrzéséről... 2 8/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt.
HÁTTÉRANYAG A FÜGGETLEN RENDÉSZETI PANASZTESTÜLET ELJÁRÁSÁRÓL TARTOTT ELŐADÁSHOZ
HÁTTÉRANYAG A FÜGGETLEN RENDÉSZETI PANASZTESTÜLET ELJÁRÁSÁRÓL TARTOTT ELŐADÁSHOZ dr. Kádár András Kristóf 1. Pozitív változások a panaszeljárás szabályozásában Az Rtv. 92-93. -ában szabályozott és jelenleg
Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.
A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől
A BESZÉD, MINT MŰALKOTÁS
házi András emlékére Lőrincz Róza neje 1907"; ennek hasonmása szintén használatban van, melyen ez a felirat olvasható: özv. Jakabházi An-drásné Lorinczi Róza emlékére." Jakabházi András és neje sírja az
A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) VÖLGYESI LEVENTE egyetemi docens (PPKE JÁK)
Iustum Aequum Salutare V. 2009/3. 109 136. A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) egyetemi docens (PPKE JÁK) Bevezetés Az elmúlt esztendõben emlékeztünk meg
A Magyar Köztársaság nevében!
FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság dr. Éliás Sára ügyvéd /1068. Budapest, Rippl Rónai u. 28./ által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület/1370. Budapest, Planetárium/
Leírás és megszorítás.*)
Leírás és megszorítás.*) Bevezetés. 1. A legújabb időben (1905.) Mach Ernő arra a kérdésre, hogy mit jelent e kifejezés: természettörvények?, a következő feleletet adta: Eredetük szerint a természettörvények
Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992.
A cseh-szlovák válás előtörténetéből Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992. Diagnosztizálható-e egzakt társadalomtudományi módszerekkel egy olyan kórokozóegyüttes,
1. Jogorvoslati eljárás
1. Jogorvoslati eljárás Az ügyfél kérelmére megindítandó jogorvoslati eljárások: - fellebbezési eljárás, - a döntés módosítása vagy visszavonása fellebbezés alapján, - a hatósági határozat bírósági felülvizsgálata,
Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára).
(Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). Április 27-ikén volt 50 esztendeje, hogy Ralph Waldo Emerson, Amerika legkiválóbb gondolkodója 79 éves korában örökre lehunyta szemeit.
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal
The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,
19. A PROTESTÁNSOK KÜZDELMEI Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
19. A PROTESTÁNSOK KÜZDELMEI Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-194, Budapest,
a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
A 2. fejezet (68 oldal) a határfelületek mikroszkopikus tulajdonságaival kapcsolatos eredményeket összegzi. A 4 alfejezet mindegyike szakirodalmi
Bírálat Dr. Nagy Gábor Szilárd/folyadék határfelületek elméleti leírása, kísérleti vizsgálata és gyakorlati szerepe címmel benyújtott doktori értekezéséhez Az elektrokémiai témájú doktori értekezések bírálói
JEGYZŐKÖNYV. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. február 16-án 9.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak:, a
Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal
The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,
2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7605/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7605/2013. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos apa 17 éves gyermeke ügyében kérte a segítségemet. A csatolt dokumentumok
A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei
Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.
a helyi adójogszabályok alkalmazásához
BUDAPEST FÔVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA ERZSÉBETVÁROSI INFORMÁCIÓS FÜZET a helyi adójogszabályok alkalmazásához INFORMÁCIÓS füzet kedves erzsébetvárosi ADÓZÓ! Információs kiadványunkkal
Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára
Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök
1 Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/545/13/2013. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal szemben a fenti ügyszámon folytatott
Közoktatás és versenyképesség
Varga Bálint Közoktatás és versenyképesség A 2007-es esztendő az oktatási rendszer szempontjából újdonságok sorával zárul: miközben az év folyamán a közbeszédet elsősorban a tandíj-vita uralta, valamint
Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel
Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvényei sorában most már hagyományszerûen szervezett kétnapos Jogi beszélgetések
NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S
NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Pest Megyei Bíróság 6.K.26.451/2005/44. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Bíróság a dr. ügyvéd ( ) által képviselt felperesnek a Közép- Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal (1052 Budapest,
Rigth the deduct. The role of the judgments of the Court of Justice of the European in the application of the hungarian Law on VAT.
dr. László Pardavi associate professor Hungary Széchenyi István University Deák Ferenc Fakulty of Law and Political Sciences Department of Adminstration and Financial Law Rigth the deduct. The role of
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4273/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4273/2013. számú ügyben Ügyintéző: dr. Zséger Barbara Az eljárás megindulása A panaszos beadványa szerint a rendőrség indokolatlanul igazoltatta, előállította
Tehetséggondozás a munkahelyen
Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat
A SZORONGÁS FENOMENOLÓGIÁJA
RÁCZ GYŐZŐ A SZORONGÁS FENOMENOLÓGIÁJA Századunkban a szorongás fogalma megkezdte a kierkegaard-i egzisztencializmusban megjósolt diadalútját". Nemcsak az orvosi szakirodalomnak, elsősorban az ideg- és
észrevételt I. Észrevétel a késedelmek kérdésében 1. A kereset elkésettsége Fővárosi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 1363 Budapest, Pf. 16.
Fővárosi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 1363 Budapest, Pf. 16. tárgy: Felperesi észrevétel és feltételes igazolási kérelem a K.33.972/2006. sz. ügyben Budapest, 2006. augusztus 28. Tisztelt Bíróság!
1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,
Harai Dénes. A TISZTJELÖLTEK NEMZETI NEVELÉSÉNEK ELVI ÉS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIRŐL (Egy konferencia elé)
Harai Dénes A TISZTJELÖLTEK NEMZETI NEVELÉSÉNEK ELVI ÉS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIRŐL (Egy konferencia elé) A "krisna-tudatról" az egyik kereskedelmi csatornán - a közelmúltban - egy órás műsort közvetítettek,
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Mórocz Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. M. I. A.) által képviselt Aqua-Plastech Kft. (Hajdúsámson) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd
A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában
1 dr. Czeglédy Csaba A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában A joggyakorlat alapján a kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása a terhelt jogainak
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
FORGALMI UTASÍTÁSA. Jóváhagyta: Aba Botond vezérigazgató, életbe léptette a 9/VU/1999. sz. utasításával. Érvényes: 1999.
BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZRT. A BUDAPESTI HELYI KÖZFORGALMÚ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS FORGALMI UTASÍTÁSA Jóváhagyta: Aba Botond vezérigazgató, életbe léptette a 9/VU/1999. sz. utasításával Érvényes: 1999. október