A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY A NAGY HÁBORÚ UTÁN
|
|
- Csaba Pap
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 KAPRONCZAY KÁROLY A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY A NAGY HÁBORÚ UTÁN Az első világháborút lezáró fegyverletételi egyezmény pillanatában a királyi Magyarország közigazgatási rendszere az összeomlás szintjére került: a még hivatalosan nem létező, de már működőt utódállamok hadseregei fokozatosan foglalták el a történeti Magyarország részeit. A csehszlovák hadsereg a Felvidéket és Kárpátalját, a román hadsereg december elejétől Erdélyt, míg a szerb királyság csapatai Bácskát, Bánátot, Vajdaság területeit szállták meg, katonai közigazgatást vezettek be. Szerb hadsereg szállta meg Pécs városát, Szeged és környéke francia ellenőrzés alá került. A megszállt területeken gyakorlatilag megszűnt a magyar közigazgatás, Erdélyben a román királyság, a Délvidéken a szerb királyság közigazgatási törvényeit érvényesítették. A Felvidéken a Csehszlovák Nemzeti Tanács közigazgatási rendeleteit és rendszerét vezették be. A magyar közigazgatás alkalmazottait az új államhatalomra vonatkozó eskü letételére kötelezték és megkívánták tőlük a nyelvismeretet. Magyarországnak a békeszerződés értelmében a területi elcsatolások mellett - anyagi jóvátételt kellett fizetni. Az utóbbi nagysága a világháborút megnyerő szövetségeseknek a háborúra fordított kiadásaik összege volt, amelyet a vesztes országok között arányosan felosztottak. Ezt Magyarország vonatkozásában 1923-ban állapították meg, ami 20 év alatt fizetendő 200 millió Aranymárkát jelentett. Ahhoz, hogy ezt teljesíteni lehessen előbb stabilizálni kellett a inflálódó magyar valutát, Ez valamikor az 1940-es évek végén fejeződött volna be.. Hatalmas volt az emberveszteség. Az véglegesnek és hitelesnek tekinthető évi statisztikai jelentés szerint 661 ezer magyar katona esett el, a tartósan sebesültek létszáma 743 ezer katona volt, fogságba esett 734 katona, ez összesen 2 millió 138 ezer fő volt, a hadsereg közötti létszámának 56 %-át tette ki. A távlatokban a minősített hadirokkantak ellátásáról, az özvegyek és hadiárvák támogatásáról gondoskodni kellett: 1
2 2 folyamatosan kiépült az infrastruktúra / rokkant kórházak, gondozó intézetek, árvaházak, stb./. A hadigondozottak megsegítésére folyamatos gyűjtéseket szerveztek. a trianoni békeszerződés után újjá kellett szervezni az egész hadigondozó rendszert őszén a magyar kormány arról nyilatkozott, hogy a magyar állam területén működő közös hadsereg katonakórházaiban fekvő - nem magyar katonák - ápolási költségeit nem képes vállalni. A világháborút követő két esztendőben a szomszédos államok hadseregei zavartalanul birtokba vettek minden magyar tulajdont, amelyekért kártérítést nem fizettek, ezeket később sem lehetett beszámolni a jóvátételi összegekbe.a megszállt volt magyar területeken mint már említettük - a közegészségügyi teljes infrastruktúrája az utódállamok ellenőrzése alá került. Az ott dolgozó magyar szakszemélyzetet /orvosokat, betegápolókat, adminisztratív erőket/ egy részét egyszerűen mint a pozsonyi orvosi kar tanárait kiutasították. Ebben a román királyság járt az élen. A magyar egészségügyi szakszemélyzet zöme Magyarországra menekült. /Az egészségügy előtt álló feladatok/ Az 1918 őszétől bekövetkezett menekültáradat elhelyezési, élelmezési, iskoláztatási problémákat hárított a magyar kormányra.. A betegellátással kapcsolatban bővíteni kellett a rendelkezésre álló kereteket, a hatósági orvosi szolgálatot, álláshelyeket keresni a menekült magyar orvosoknak, a biztosítással nem rendelkezőknek természetesen ingyenes ellátást kellett nyújtani. A világháborút követő időszak magyar kormányaira hárult a magyar közegészségügynek a világháború éveiben félbe marad fejlesztési programjának befejezése. Ennek lényege a vidék közegészségügyének fejlesztése, a vidéki betegellátó hatósági orvosi hálózat növelése, a betegbiztosítás betegbiztosítási társasági formák szervezésével - minden vidéki lakosra történő kiterjesztése, a közegészségügyi állapotok /ivóvíz, szennyvíz rendszer kiépítése/ javítása. Ehhez a programhoz tartozott a csecsemő. és gyermekvédelmezem, a terhes gondozás és az anyavédelem megszervezése, Ezt a programot a Stefánia Szövetség /1915/ fogalmazott meg. Központi kérdéssé vált a betegápoló és védőnőképzés államosítása, 2
3 új orvosképző egyetemek kiépítése /Pécs, Debrecen és a Szegedre települt kolozsvári egyetem/, infrastruktúrájuk megszervezése. Felvetődött egy egységes egészségügyi-közegészségügyi minisztérium felállítása, amely egységes szempontok szerint kezeli és irányítja a közegészségügybetegellátás területeit. Ehhez csatolták a szociális ellátás területeit, amelynek megoldását a háborúval együtt járó szegénység sürgetett. A kormányzat kitartott a háború előtt elhatározott közegészségügy vidékfejlesztési programok végrehajtása mellett, kész volt újragondolni a meglevő közegészségügy irányítás formájának átszervezésére is. Tervek születtek a volt közös hadsereg tulajdonát képező kórházaknak a polgári egészségügy rendelkezésére adására. A tervezetek megvalósítására már a Belügyminisztérium alkalmatlan volt, igy előtérbe került az önálló Egészségügyi Minisztérium felállításának lehetősége. Ez vezetett végül a Népjóléti és Egészségügyi Minisztérium megszervezéséhez. /Az új irányítási forma kialakítása / Az évi IV. sz. néptörvény kimondta a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium felállítását. A törvény szerint: a munkaügyi és népjóléti miniszter hatáskörébe tartozik a munkaügy egész terjedelmében az összes termelési és foglalkozási ágakra nézve, továbbá a munkásbiztosítás és általában a kisebb jövedelmű néposztályok biztosítási ügye, a közsegélyezés ügye, a hadigondozás, nevezetesen a rokkantak, a hadiárvák és hadiözvegyek gondozása, a munkaügyi és népjóléti statisztika. A kormány az január 21-én kelt 6625/1918. M. E. Sz. rendeletével részletesen kialakította az új minisztérium hatásköreit. Viszont az egészségügy teljes irányítása, a közegészségügy és az orvosi kérdések továbbra is a Belügyminisztérium feladatkörében maradt, csak a szociálpolitikai vonatkozások kerültek az új minisztérium feladatkörébe. Az új minisztérium szervezése 1919 márciusának végéig csak a tervezés szintjéig jutott el: terveket születtek a nép- és munkaegészségügy kiszélesítésére, ehhez kellett a pénzügyi kereteket biztosítani. A Tanácsköztársaság egészségügyi-szociális kormányzata az előbb 3 3
4 4 programokat átvette, saját ideológiai nézeteknek megfelelően áthangolta, ebből akarta az igazgatás alsó-, közép- és felső szintjét átszervezni. A Munka- és Népjóléti Népbiztosság általános és ingyenes betegellátást, ingyenes orvosi-kórházi kezelést ígért mindenkinek. Ellentmondásos helyzet alakult ki:: a betegellátás általános kérdéseivel a még nem működő Munkaés Népjóléti Népbiztosság, az egészségügyi közigazgatással viszont a Belügyi Népbiztosság foglalkozott. Ezt az ellentmondást volt hivatott feloldani az július 1-jével megalakult Népjóléti és Közegészségügyi Népbiztosság, amely az egészségügy, a közegészségügy, a betegellátás és biztosítás egész területére kapott felhatalmazást. Ennek rendelték alá az első- és másodfokú egészségügyi hatóságokat, ez irányította volna országosan a megelőző és végrehajtó tevékenységet, sőt ide csatolták a szakmai képzés (orvosképzés) területét is. Minden a tervezés szintjén állt, amikor megbukott a Tanácsköztársaság. / Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium./A Tanácsköztársaság bukása után működött kormányok az egészségügyi kormányzást elválasztották a Belügyminisztériumtól, december 7-én előbb a Népegészségügyi Minisztériumhoz, majd évi I. tc. szerint a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe utalta. Ide sorolták - a kereskedelemügyi, a pénzügy és földművelésügyi minisztériumtól - a munkásbiztosítást, a Miniszterelnökségtől a hadigondozást, a Belügyminisztériumból az egészségügyi igazgatást és a gyermekvédelmet,a közjóléti és alapítványi ügyeket, a Honvédelmi Minisztériumtól a nem hivatásos állomány (hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák) ellátását, az Igazságügyi Minisztériumból a lakásügyet és menekültügyet ben pedig ide 4
5 csatolták az Országos Tisztviselői Betegsegélyező Alapot (OTBA) ben viszont a mezőgazdasági munkások biztosításának kérdéseit ismét a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe helyezték vissza. A minisztérium felső és az alsó szintekig irányítója lett az egészségügynek, egy tárcán belül kezelte a szociálpolitikát. Az új minisztériumon belül az egészségügyet (egyben az orvosi szakigazgatást is) Fáy Aladár, Scholtz Kornél, végül (1924-től) Johann Béla államtitkár vezette ben Fáy Aladár államtitkár felállíttatta az ország négy közegészségügyi felügyelőségét, a másod- és elsőfokú igazgatási hatóságoknál külön részlegek foglalkoztak a köz- és járványügy kérdéseivel. A kerületi közegészségügyi felügyelőségek hatáskörébe került a közegészségügy irányítása, a járványügy ellenőrzése, a helyi intézkedések megtétele. A központi irányító és végrehajtó minisztériumon belül általános szakigazgatási osztályok foglalkoztak az egyes területekkel, amelyeknek vetülete megtalálható volt a másod- és elsőfokú egészségügyi hivatalokban. Ugyanakkor lépések történtek a minisztérium keretein kívül szervezett, de annak alárendeltségében működő intézmények felállítására is, amelyek a hivatali ügyintézés megkötöttségei nélkül közvetlenül irányították és ellenőrizték a rájuk bízott szakterületeket. Ez az intézmény az évi XXXI. tc. által létrehozott Országos Közegészségügyi Intézet lett, amelynek alárendeltségében vidéki területi állomások működtek. Tevékenysége kiterjedt a járványügy ellenőrzésére az oltóanyaggyártásra, a vidéki ívó vízellátásra, vidéki fiókállomásokat szervezet, felügyelte a tisztiorvos, ápolónő és védőnőképzést, a gyógyszerellenőrzést és törzskönyvezést, az egészségvédelem és felvilágosítás rendszerét. Meg kell jegyezni, hogy 5 5
6 6 tevékenysége nem terjedt ki a fővárosra, itt e feladatot a Fővárosi Közegészségügyi Intézet teljesítette, kerületi alközpontok segítségével ben a Belügyminisztérium vette át a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium egészségüggyel és szociális gondozással kapcsolatos összes feladatkörét, mint önálló államtitkár irányított. A belügyminiszter (illetve a szakmai államtitkár) tevékenységét segítette az Országos Közegészségügyi Tanács, míg a szakmai-etikai kérdések elbírálásában és minősítésére, életre hívták az Országos Orvosi Kamarát (1936), kamarai tagság nélkül nem lehetett orvosi gyakorlatot folytatni, magánpraxist kezdeni. / Kórházügy/. A Népjóléti Minisztérium az 1920-as években - a fizetőképes és biztosított lakosság szükségleteinek megfelelően - az állam kórházfejlesztési programot dolgozott ki, amelynek során 1921 és 1930 között a hazai betegápoló és gyógyintézetek száma 183-ról 233-ra, az ágyak száma ről re emelkedett. Ez az emelkedésben tízezernél több betegágyat és 4-5 épületet jelentett, hiszen a Magyarországon található katonai egészségügyi intézmények egy részét tekintettel a hadsereg korlátozott létszámára átengedték a polgári egészségügynek. A kórházügy alaprendeletei nem változtak, a két világháború között alapvető módosító intézkedéseket nem adtak ki, az állam teljes mértékben fedezte a szegény betegek ápolási költségeit, a teljes költségtérítés helyett bevezették az általános átalánytérítést. Az állami hozzájárulások miatt egyre szükségesebbé vált a kórházi munka gazdaságosságának és a pénzügyi normák újragondolásának kérdése, amelynek érdekében szakképzési formákat alakítottak ki. A két világháború között zajlott le hazánkban az ún. Második 6
7 kórházépítési program, amelynek első szakaszában felépültek a vidéki orvosi karok klinikai telepei, központi épületei Szegeden és Debrecenben, illetve Pécsett jelentős átalakításokkal régebbi intézeteket formáltak át oktatási és gyógyítási célokra. Felépült gyermekgyógyászati intézményeink többsége, így például a budapesti Madarász utcai csecsemő- és gyermekkórház, jelentősen kibővült a Kék Kereszt (Heim Pál Gyermekkórház) intézménye, az állami gyermekmenhelyek gyógyító részlegei, a gyermekszanatóriumok rendszere és speciális gyermekintézetek (pl. a nyomorék gyermekek otthonai, gyógyító részlegei, a vakok és siketek állami intézményei stb.). Egyre nagyobb szerepet kaptak a kórházfejlesztésben a biztosító intézetek gyógyító intézeteinek fejlesztése:: megépült a MÁV Kórház és szanatóriumi hálózata (Budakeszi, Mátraháza, stb.), az OTI Uzsoki utcai Kórháza. Az 1930-as években zajlott le Budapesten a második jelentős kórházépítési program, ennek során felépült a mai Bajcsy-Zsilinszky Kórház (Horthy Miklós Kórház 1932), a SOTE Gyakorló Kórháza (akkor OTBA, 1992-ig Központi Állami Kórház 1933), a MABI Kórháza (Péterfy S. u. Kórház), a Tétényi úti Kórház első szakasza (Szent Imre Kórház), az Országos Traumatológiai Intézet (Magdolna Baleseti Kórház 1936). Hasonló folyamat játszódott le vidéken is, így épült fel a berettyóújfalui, a ceglédi, a kiskunhalasi, a mátészalkai, a nyíregyházi, a kaposvári, a veszprémi kórház, új épülettel bővült a szombathelyi, a szekszárdi, a nagykanizsai, a kecskeméti, a békéscsabai, a gyulai kórház. A hazai kórházak hálózata 1939-ben 304 gyógyintézettel és betegággyal rendelkezett, 10 ezer lakosra mintegy 47 ágy jutott, így az országos betegágylétszámon belül mintegy 9 ezer ágyat a tbc-s betegeknek 7 7
8 8 biztosítottak. Az országos betegágylétszámon belül jelentős arányt képeztek betegággyal a magánkórházak (54 gyógyintézetre elosztva), míg a biztosítótársaságok teljes ágylétszáma mintegy 15 ezer volt. A pesti és a vidéki egyetemi klinikák ágylétszáma 8441 volt, de a nyolc bábaképző intézet szülőnői ágyszáma is 980 volt. Állami támogatásban részesültek az egyházi kórházak és gyógyintézmények: a szerzetesrendek betegágyszáma 4561 volt, de ebbe a számba nem tartozott bele a közel 3 ezer szociális-beteggondozói férőhelyeik száma.. A protestáns felekezetek is jelentősen növelték gyógyintézeteik számát és férőhelyeiket, közülük is kiemelkedett a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza is ben a területi visszacsatol sok után - a hazai kórházi ágylétszám és intézmények száma 13100, illetve 38-cal növekedett. /Ezek közül több már 1918 előtt is működött, de többsége új építmények voltak a román, illetve a csehszlovák állam részéről. A visszacsatolt területeken jelentős volt a magánkórházi szám (20), a betegágyak száma vonatkozásában 4990 volt. /Orvostársadalom/ Az I. világháború komoly vérveszteséggel járt a magyar orvostársadalomra nézve, a frontokon és hadifogságban 694 orvos vesztette életét. A hátországban rendkívüli nagy tehervállalást jelentett a katonai szolgálatra behívottak helyettesítése. A gondok csak fokozódtak a háború befejeződése után: a csehszlovák, a román és a szerb hadsereg által megszállt magyar területekről nemcsak a magyar közigazgatás, hanem az egészségügyi szolgálat alkalmazottjai is elmenekültek,amelynek újabb 8
9 hulláma következett be a trianoni békeszerződés megkötése után. Az utódállamok közigazgatása mindenkitől megkövetelte az állam hivatás nyelvének ismeretét, ebben nem adott haladékot senkinek. Így nemcsak a magyar lakosság jelentős része, hanem a magyar hivatalnoki kar elsőssorban ez a réteg keresett menedéket és megélhetést Magyarországon. A trianoni békeszerződést követő első népszámlás /1920/ adatai szerint a trianoni Magyarország területén 7,5 millió lakosból 4324 orvos volt. Az ország lakossága 1926-ban megközelítette a 9milló főt, az orvosok létszáma 6068 lett. Az orvoslétszám növekedése több mint 1500 fő lett, miközben a magyar egyetemekről kikerült orvosok létszáma meg sem közelítette az utóbbi az 1500 főt. A különbözetet inkább az elcsatolt területekről elmenekült vagy áttelepült orvosok adták. Az évi adatok szerint Magyarországra menekült közel 1,5 millióra tehető magyar állampolgár az elcsatolt területekről érkezett. Országosan 1 orvosra 1394 beteg jutott, az orvosok 43%-a Budapesten működött, ahol 1 orvosra 356 lakos jutott. Budapesten 2609 orvos élt /a valós igény az előbbi számadt felét sem tette ki/, míg a többi városban (50) 1665 orvos, amely vidéki városokban az ország lakosságából 1,7 millió ember élt. Vidéken 1814 orvos működött, ahol a lakosságból 5,7 millió ember élt. A legjobb orvoslakos arányt Pécs (1:406), Kaposvár (1:627), Baja (1:660) és Szeged (1:889) mutatta, míg a legrosszabb átlag a következő helyeken volt: Hódmezővásárhely (1:1382), Kecskemét (1:1850), Hajdúszoboszló (1:2677), Hajdúnánás (1:2603). A legrosszabb a falusi és a tanyai lakosság orvos ellátásában volt.. Legjobban Békés megye volt ellátva, mert itt egy orvosra 2254 fő jutott. Legrosszabb volt a helyzet Baranya megyében, ahol a falvakban egy orvosra 4590 lakos betegellátása hárult. Budapesten, a belső 9 9
10 10 területeken 1000 lakosra 4 orvos jutott, a peremvárosokban: Újpesten 1, Budafokon 0,8, Kispesten 0,6, Pesterzsébeten és Rákospalotán 0,4 volt az arány. Éppen ezért a főváros kormányzatának számolni kellett a letelepedő menekült orvosok megélhetési lehetőségeivel, adminisztratív eszközökkel befolyásolta a hatósági orvosi állások szervezését, az orvosi lakások biztosítását, az orvosi magángyakorlat engedélyét is az előbbiekhez kötötte. Az egészségügyi kormányzat az előbbi elvnek megvalósítását javasolták a vidéki kormányzati szerveknek is, 1926-tól országosan megindult az orvoslakás-építési program, amelynek következtében az orvos nélküli községek állami költségvetésből biztosított pénzalapokból orvos lakásokat építettek, ezzel is igyekeztek befolyásolni az orvosok vidéki letelepedését. Már az első világháború előtt is központi kérdés lett az általános betegbiztosítás kialakítása, amelynek középpontjába a betegbiztosítási társaságok kialakítása lett. Ebben a rendszerben a munkaadók és a biztosítottak által befizetett alapból formálódott ki a tényleges betegellátás formái: a járóbeteg és kórházi ellátás, táppénz és betegszabadság területei. Szinte foglalkozási ágazatonként alakultak meg a betegbiztosítók, amelyek saját orvosi hálózattak, rendelőintézetekkel és kórházakkal rendelkeztek. A Népjóléti Minisztérium kedvezően befolyásolta ezt a folyamatot: a biztosítási jogszabályok egyesítése (1923), az évi XXI. tc. (az ún. Biztosítási törvény) megszületése valóban szélesítette a biztosítási betegellátás kereteit, jelentős számú orvost vont be főfoglalkozásúként e tevékenységbe. Viszont a mezőgazdasági lakosság biztosításának megoldatlansága (mintegy 1,3 millió lakos) nem javította a vidék orvos- és betegellátását, sőt élesebb formákat öltött a város-vidék ellátási különbsége területén. Az ellátási gondok ellenére növekedett a hazai orvosok létszáma: 10
11 az évi statisztika szerint a orvosból 5866 vidéken, illetve vidéki településen dolgozott, az orvostársadalom 58,2%-átjelentették. Budapesten, illetve városban élt 4734 orvos, az orvostársadalom 44,3%-a. Budapesten 2043 orvos működött, az orvostársadalom 19%-a. AA vidéki betegellátás érdekében, hogy minden községben legyen orvos, az a Népjóléti Minisztérium vidéki orvos lakásépítési programot hirdetett, ennek eredményeként változott a vidék-város orvos ellátásának arányai, bár a vidéki orvosi állások (községi és körorvosi) 10,3%-a még betöltetlen volt maradt. Ezen próbáltak segíteni a körorvosi állások helyettesítéssel vagy a körzetek ideiglenes átrendezésével (a községi orvosok körorvosi megbízással, való kiegészítésével).. A felmérések szerint a városokban 25%-os orvos felesleg mutatkozott, Budapesten 35%-os volt, a fővárosban, átlagban 630 állás nélküli orvos élt. Kórházban működött (fő vagy megbízással) 3456 orvos, az orvostársadalom 36,9%-a. Jelentős lett a magyar orvok külföldre vándorlása, eleinte az európai országokba, majd az Egyesült Államokba és Dél-Amerikába, elsősorban Brazíliába, Argentínába. Az 1930-as évek elején orvosi túl produkcióról beszéltek, sok volt az állásnélküli orvos, akik ingyen dolgoztak a kórházakban. Elhangzott olyan javaslat is, hogy csökkenteni kell a hallgatók létszámát az orvosképzésben Az évi felsőoktatási kongresszuson ennek ellenkezőjét bizonyították a hazai orvostársadalom képviselői, sőt az Országos Társadalombiztosítási Intézet is az egészségtelen orvos elosztásról szólt, s a körorvosi állások (2317) növelését tartotta szükségesnek. Ezzel egy időben szélesíteni kívánták a szakorvosi képzést, amely valójában az 1920-as évektől vált általánossá, 1926-tól kórházi állást csak szakképesítéssel lehetett betölteni. Ennek érdekében emelték a szakorvosi tanfolyamok számát és létszámát
12 12 /Egy 1940-ben végzett felmérés szerint jelentős lett a kórházi szakorvosok hiánya, ennek tudatában könnyítették a szakorvosi képesítés feltételeit./ Az akkori felmérés szerint egy kórházi orvosra átlagban 40 beteg jutott, amin a háborús felkészülés miatt javítani nem lehetett. A magyar orvostársadalom szociális érzékenysége és létszáma ellenére a magyar parlamentben jelentéktelenül képviseltette magát. Igaz, részt vett a különböző politikai pártok tevékenységében, politikai jellegű szervezetei viszont (akár bal-, akár jobboldali jellegűek voltak) az ország politikai életében erőtlennek és jelentéktelennek bizonyultak. (Például a Magyar Orvosok Nemzeti Egylete /MONE/, amely mindössze kb. 500 taggal rendelkezett, hasonló létszámmal bírtak más MOVE Magyar Orvosok Védegylete/- szervezetek is.) Direkt, vagyis érdekképviselettel csak a felsőházban rendelkezett, ez is főméltóságra emelt orvost jelentett, illetve az egyetemekről delegáltak képezték. Az évi ún. Alkotmányozó nemzetgyűlésben 4, az azt követő ciklusban 5, majd általában 4-5 orvosi diplomával rendelkező képviselőt választottak be az alsóházba különböző /Egyetemi ügyek/. Az első világháborút követő évek egyik legnagyobb feladata a vidéki magyar egyetemek elhelyezése, illetve működtetése. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem még 1918 utolsó hónapjában Szegedre menekült, ahol az 1930-as évek elején felépült egyetemi negyed megvalósulásáig is jó elhelyezéssel rendelkezett. A századforduló éveitől Szeged városa tudatosan készült /és pályázott/ egy új egyetem megvalósítására, igaz az un, harmadik egyetem Pozsonyban és Debrecenben /1912/ valósult meg. A kolozsvári egyetem nem sokat gondolkodott a Szegedre való költözésről, hiszen egykori épületeit a román 12
13 államhatalom elfoglalta, falai között megalapították a román állami egyetemet. Debrecenben 1917-ben indult meg az oktatás, amelyet a reformátusoktatási intézményekben, illetve a városi- megyei kórházban helyeztek el./a megyei kórház egyes osztályait klinikákká minősítették át./természetesen ez az egyetem is új építésű kampuszt igényelt, Szeged és Debrecen vonatkozásában a magyar állam biztosította az egyetemműködés, gőzerővel indult meg az új épületek felépítése, amely 1927-re készültek el. Gondot a pozsonyi egyetem jelentett, alig indult meg az oktatás, amikor menekülni kellett, hiszen az egyetem épületeit a csehszlovák katonaság megszállta. Más választás nem volt, mert a megszállók vagy hűségesküre, vagy távozásra szólították fel a tanszemélyzetet. A pozsonyi egyetem először a fővárosban keresett menedéket, csak 192l-ban települt /fokozatosan/ Pécsre. Az orvosi karral kapcsolatban merült fel a gondolat, hogy csatlakozzon s pesti egyetem orvosi karához, alkossa az egyetemi klinikai rendszer második vonalát. Végül Pécsett az orvosi kart a helyi városi kórház,,a volt helyőrségi kórház, a hadapródiskola és a tisztképző fogadta be,a hiányzó épületekre pályázatot írtak ki, építési költségnek 100 millió koronát adtak. Pekár Gyula orvoskari dékán tervei alapján azonnal megindultak az átalakítások, így a főreáliskola és még kilenc volt katonai épületben kialakították az egyetem klinikai telepét, zen kívül volt iskolákból, városi kórházból, használaton kívül helyezett középületekből alakították ki a további klinikákat, elméleti intézeteket, végül az építkezés ben befejeződtek, A debreceni és a szegedi egyetemtömbjei valóban a legnehezebb gazdasági helyzetben épültek fel, Európa legkorszerűbb oktatási feltételeit nyújtották
14 14 / AZ ápolónőképzés reformja./ Már az első világháborút megelőző évek egyik központi kérdése lett az ápolónőképzés: a Nemzetközi- és a nemzeti Vöröskereszt az 1870-es években háromszintű /hathetes, három hónapos önkéntes és a kétéves hivatásos/ nővérképzést szervezett, amely nemcsak a vöröskeresztes szempontok szerint szerveződött, de ez lett az alapja a kórházak nővérellátásának is. Magyarországon a képzett nővérek iránti kereslet miatt a Magyar Vöröskereszt 1881-ben indította el az előbbi képzési formát, 1905-ben alakult Magyar Betegápolók és Ápolónők Egyesülete a már kórházban dolgozó, képesítés nélküli ápolók, munkamelletti oktatását. Ez a képzési lehetőség viszont nem volt képes biztosítani a betegellátás igényeit, így 1913-ban a Bp-i Királyi Orvosegyesület éves nagygyűlésén Dollinger Gyula professzor az egész képzési rendszer államosítását indítványozta. Az első világháború ezen a téren szükséghelyzetet teremtett, minden képzési formát egyenjogúsított, sőt nagyszámban hathetes vöröskeresztes tanfolyamok indultak a katonaegészségügy segítésére. Az első világháborút követő, az egészségügyet megreformáló tervekben központi helyen szerepelt az ápolónőképzés, amit csak részben lehetett államosítani bana négy orvosi kar mellé felállították a Nővér- és védőnőképző intézeteket, ahol az orvosi karok felügyelete mellett- kétéves nővér- és védőnőképzés indult meg, az oklevelet az Oktatásügyi Minisztérium hivatalosan elismerte. A felvétel követelménye érettségi bizonyítvány lett. A Magyar Vöröskereszt az addigi képzési formát átalakította, kétéves képzésben szociális munkatársakat, hivatásos nővéreket, később ifjúsági nővéreket képzett., 1929-ban megindította a csecsemő- ás gyermekápolónő-képzést,a keresztény felekezetek megalapították a Mártha Ápolónő Egyesületet, 14
15 amely a már alkalmazásban levő ápolónőket két éves elméleti és gyakorlati képzésben részesítette. Ehhez hasonló volt a protestáns Diakonissza Ápolónőképző Intézet, ahol a képzési idő ugyancsak két év volt. A Magyar Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesülete 1922-ben felújította képzési formáját. A képzést színesítette A Fehér Kereszt Kórház kétéves csecsemő- és gyermekápolói szakosított tanfolyamával, akiket Heimnővéreknek is neveztek. A sokféle és eltérő színvonalú nővérképzést mindenképpen egyesíteni kellett: az egységes tanterv és követelményrendszer kidolgozásával Az Országos Közegészségügyi Intézetet /1926/ bizták meg, Ennek végrehajtásával az Állami Ápoló- és Védőnőképző Intézetet bizták meg /1929/, az itt kiállított oklevelet mindenhol elfogadták és elismerték.,0 Ezután a Magyar Vöröskereszt csak három hónapos tanfolyamon házi betegápoló önkéntes csecsemő- és gyermek gondozói, elsősegélynyújtó tanfolyamokat szervezett. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt megindította a műtősnői tanfolyamot Irodalom :Bartók Imre:A közegészségügy államosításának kérdéséhez. Gyógyászat, sz. Bezerédyné dr. Hertelendy Magdolna Zalányi Sámuel: Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Bp Czetler Jenő: Magyar mezőgazdasági szociálpolitika. Bp Goldzieher Miksa: A magyar közegészségügyi reform első lépése. Egészség, sz. Steinkogler Miksa: Közegészségügyi Minisztérium. Egészség, Barta Gábor: A háborúból való átmenet közegészségügyi intézkedések 15 15
16 16 tervezete. Egészség, sz. Kapronczay Károly: Fejezetek 125 és magyar egészségügyének történetéből. Bp. SOMKL, Scholtz Kornál: Az egészségügyi viszonyaink alakulása a világháborút követő évtizedekben. Bp
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely
Kórházügy a statisztika tükrében 1
Kapronczay Károly Kórházügy a statisztika tükrében 1 A kórházügyet az 1876. évi XIV. tc. rendezte, melynek IX. fejezete szinte a második világháborúig alapjaiban határozta meg kórházügyünket. A közkórház
OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
A magyar orvostársadalom 1876 1944 1
Kapronczay Károly A magyar orvostársadalom 1876 1944 1 A kiegyezés megfelelı politikai és társadalmi helyzetet teremtett az orvosképzés reformjához, a közegészségügyi törvény (XIV. tc. 1876) megalkotásához,
OSAP IV. kötet. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2005 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy
OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2003 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
Járművezetők képzése Magyarországon a kezdetektől napjainkig 2007. október 02. kedd, 08:15
A feljegyzések szerint Budapesten 1895-ben jelent meg az első automobil. Ebben az évben Törley József pezsgőgyáros személyautót és teherautót is vásárolt. A századfordulóra a gépkocsi műszakilag annyira
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2006 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma
OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:
2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer
KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI
KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI Írták: Grabarits István Kapronczay Károly Kapronczay Katalin Magyar László András Kapronczay Károly, 2010 Az e-könyv alapja Kapronczay Károly: AZ ORVOSTÖRTÉNELEM
AZ 1868 ÉS 1924 KÖZÖTTI ALAPÍTÁSOK
AZ 1868 ÉS 1924 KÖZÖTTI ALAPÍTÁSOK A szervezetek, intézmények, egyesületek alapításuk időrendjében 1 1868. Országos Közegészségi Tanács új szervezeti keretét az 1936. évi IX. tc. 15. -a alakította ki,
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének
A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet
A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet 1 Egészségügyi Rendszer HATALMI FUNKCIÓK EÜ. SZOLGÁLTATÁSOK 1. Parlament (eü. jogalkotás)
1882 októberében megkezdődött a kórház építése, ekkor jött létre a ma is látható pavilonrendszerű épületegyüttes.
Módszertani levél Intézetünk története a Magyar Vöröskereszt, akkori nevén a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egyletének megalakulásáig, 1881. május 16-ig nyúlik vissza. A Központi Segélyező
Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem
Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
150 éve indult meg a modern magyar közegészségügy kialakítása. XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október 4.
150 éve indult meg a modern magyar közegészségügy kialakítása XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2017. október 4. Előadó: Dr. Gazda István a Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2004 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Az OSAP 1626/04 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika adatszolgáltatóinak
../2006. (. ) BM rendelet
../2006. (. ) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2005 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/05 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók
Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód
Tájékoztatás Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók működési támogatásáról szóló 388/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. (2) bekezdés szerinti működési támogatásról Megye 01 1052
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi
BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés
BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.
113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről
113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.
Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként
Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi
A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE
A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE ELŐZMÉNYEK Ø Magyarországon 1950-ben megyerendezés történik Ø 19 megyére oszlik. Ø A jó Állam kialakításának egyik eleme, a járások kialakítása
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott szünetelés
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott A változás utáni kapacitás bejelentett AKTIV krónikus Szolgáltató 6 jegyű Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM
33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2014.04.19-2014.07.02 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2)
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között MAGOS GERGELY GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM SZEGED 2015.07.10 Az adatfelvétel és az adatbázis ELTE Levéltár: A BTK beiratkozási
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Megnevezés e Szolgáltató 6 jegyű MÁTRIX Igen/ Szakmacsoport megnevezése
Svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója.
JEAN HENRY DUNANT (Genf, 1828. május 8. Heiden 1910. október 30.) Svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója. Az 1859. évi solferinoi ütközet alapján felismerte, hogy
In memoriam Dr. Szél Éva magister emeritus ( )
In memoriam 2016.04.20. Dr. Szél Éva magister emeritus (1931-2004) Életútja 1931. július 22-én született Szegeden családja Trianon után a Vajdasági Zentáról költözött Szegedre apja Szél József az egyetem
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
A magyarországi közegészségügy története
A magyarországi közegészségügy története 1770-1944 j Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom A kötetet összeállította: KAPRONCZAY KÁROLY Az előszót írta: TOMPA ANNA Sajtó alá rendezte: GAZDA
Írásban kérem megválaszolni:
Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre
A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes
Egy iskolaorvosi szaklap a harmincas években
KÜHRNER ÉVA Egy iskolaorvosi szaklap a harmincas években Az Eötvös-féle népoktatási törvény 1 következtében az iskolába járó gyermekek száma ugrásszerûen megnõtt. A meglévõ iskolaépületek sem mennyiségükben,
Magyar joganyagok - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítás 2. oldal Hajdúböszörményi Kerületi Állategészségügyi és Élel
Magyar joganyagok - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítás 1. oldal Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Kitöltési útmutató az A laphoz
Kitöltési útmutató az A laphoz A működési engedélyt telephelyenként külön kell kérni, ha a telephelyek az ÁNTSZ nem ugyanazon intézetének az illetékességi területén vannak. Annyi A lapot kell kitölteni,
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 208. augusztus 24. 4 óra 00 perc PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Ki pályázhat? cselekvőképes magyar állampolgár aki egyetemi állam-
Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége
Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kötelező irodalom: Előadásvázlat(http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag(ld. az előadásvázlat végén) 2017. október 27. ELTE ÁJK
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 5055-4/2019/PKF Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Oktatási Hivatal alapító okiratát a következők
Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról
Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló területét tekintve az ország 17. legnagyobb városa: 238,7 km 2 (41505 kat. hold). Lakosok száma szerint az ország 52. legnagyobb városa: 23 220 fő. Népsűrűség:
Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01)
Érettségi utáni képzések nappali képzés 1. Gyakorló ápoló 2. Egészségügyi asszisztens A szakképesítés alapadatai Gyakorló ápoló (52 723 01) A szakképesítés azonosító száma: 52 723 01 A szakképesítés megnevezése:
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor
A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor A társadalombiztosítás rendszere ellátások 1997:LXXXI. és LXXXIII. törvény Egészségbiztosítási ellátások: a) egészségügyi
Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról
Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati
Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény
Hodosán Róza Tízéves a szociális törvény A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény és annak változásai Magyarország 1976-ban csatlakozott a Gazdasági, Szociális és
Magyarország-Budapest: Vérzés elleni szerek 2014/S 145-260694. Tájékoztató az eljárás eredményéről. Árubeszerzés
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:260694-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Vérzés elleni szerek 2014/S 145-260694 Tájékoztató az eljárás eredményéről
A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL
A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL TARTALOM: I. AZ ALAPÍTVÁNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI, CÉLJA ÉS FELADATAI (ALAPADATOK) II. A VAGYON
A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)
A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektív testületei.
SZIGETVÁRI Oszkár: 0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektívtestülete A fővárosi rendőrség detektív testületei. DOI : 10.31627/RTF.XXVII.2017.53N.85-96P A magyar állam a kiegyezéskor nem vette
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az
1. Általános rendelkezések
Tiszakécske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb
Munkavédelem az Egészségügyben I. DE OEC Rehab. MSC
Munkavédelem az Egészségügyben I. DE OEC Rehab. MSC Dr. med. Habil. Szilasi Mária PhD., Dr. med. habil. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna PhD., Dr. Terjék László PhD A munkavédelem fogalma A munkavédelem fogalmát
JELENTÉS. A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának. Nemzeti Munkaügyi Hivatal ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. 15092 2015.
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése Nemzeti Munkaügyi Hivatal 15092 2015. június Állami Számvevőszék Iktatószám: V-0746-148/2015.
:1041 Budapest, István út. 11 :231-3155 Fax: 231-3156 e-mail: NagyI@ujpest.hu
Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 11 :231-3155 Fax: 231-3156 e-mail: NagyI@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselő-testület
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
Dr. Széll Enikő Ágnes. Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségpolitikai Főosztály Május 9.
Dr Széll Enikő Ágnes Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségpolitikai Főosztály 2014 Május 9 ,,Az egyenlőkkel egyenlően, az egyenlőtlenekkel egyenlőtlenségüknek megfelelően egyenlőtlenül kell bánni Arisztotelész
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma a a ellátó ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest,
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Székhelyének teljes címe Szakma a ellátó a ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest, Maglódi út 89-91.
Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház
megye település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest Budapest XVI. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00
Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. február 28-ai állapot szerint ÉRKEZETT 2010.01.29 INTÉZMÉNY Egészségtudományi Kar INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉN
4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm
4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság 1951-1999 23 raktári egység = 2,48 ifm Az egykori Tudományegyetemen még az 1880-as évek elején határozták el az egyetemi gazdasági hivatal felállítását.
T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e
T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények
SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentés
SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés Könyvvizsgálattal alátámasztott 2008. P.H... a szervezet vezetője A közhasznúsági jelentés tartalma 1. Számviteli beszámoló 2. Beszámoló a költségvetési
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban
DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése
1. melléklet az előterjesztéshez
1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról
Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére
SOÓS ZSOLT Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére A tanulmányban arra próbáltam választ keresni, hogy a kormányzat által 2004-ben,
A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban
A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2014. szeptember
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS A 2004. ÉVI INTÉZMÉNYIBESZÁMOLÓHOZ Az intézet 2004. évi gazdálkodásának értékelésekor megállapítható, hogy az ellátandó feladatok és a pénzügyi lehetőségek összhangja továbbra is kedvezőtlen
78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet egyes tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. (2) bekezdés h) pontjában, a
Területi elnök Munk Jánosné. Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna
Területi elnök Munk Jánosné Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna 1982-ben általános ápoló és asszisztensi képesítéssel kezdtem szakmai pályafutásomat a Tolna megyei Kórház I. Belgyógyászati osztályán,
2. oldal Paksi Körzeti Földhivatal 7030 Paks, Szentháromság tér Tolna Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási
1. oldal Tolna Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján a Tolna Megyei Kormányhivatal alapító
1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről
1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének
0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT
0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT Képzési idő: 4+1 év Szakmai oktatás célja: Megalapozott, széleskörű elméleti ismeretekkel és i képességekkel, készségekkel rendelkező egészségügyi szakemberek képzése. A tanuló
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2008 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma