Élelmiszeripari kutatások eredményei VII.
|
|
- Veronika Balázsné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Élelmiszeripari kutatások eredményei VII. A baromfiiparban végzett kutatómunka gyakorlati eredményei SZABÓ S. ANDRÁS* és SZÓRÁD LÁSZLÓ** Érkezett: január 15. Cikksorozatunk I. része (1) а К - П jelű kutatási célprogram keretében, 11. része (2) a sütőipari, 111. része (3) a növényolaj-ipari, IV. része (4) a cukoripari, V. része (5) a dohányipari, VI. része (6) a söripari és a konzervipari K + F terén elért, fontosabb gyakorlati eredményeket mutatta be. Jelen közleményünkben a baromfiipari kutatómunka V. ötéves tervidőszaki, lényegesebbnek ítélhető gyakorlati eredményeiről számolunk be. Magyarországon a baromfifeldolgozó ágazat évi termelési értéke meghaladja a 10 milliárd forintot, amelynek jelentős hányada dollár, s kisebb arányban rubel elszámolású export keretében realizálódik. Az ágazatban az elmúlt években több új feldolgozóüzem létesült, néhány rekonstrukcióra, valamint melléktermék- és hulladékfeldolgozók üzembehelyezésére került sor. A K + F tevékenység elsősorban a szűk kapacitások megszüntetésére, a termelékenység növelését célzó gépesítésre és automatizálásra, valamint új baromfiipari készítmények kifejlesztésére irányult. Bár a fejlődés egyértelmű, de tényként megállapítható, hogy a fagyasztó és tároló kapacitás, valamint a gyártmányválaszték vonatkozásában jelentős a lemaradás. Megoldandó feladatként jelentkezik az előkészítettségi fok növelése, s a speciális igényeket kielégítő termékek gyártástechnológiájának kialakítása. Baromfiipari kutatás Az V. ötéves tervidőszak során a baromfiipari kutatással kapcsolatos tevékenység jelentős része a Baromfiipari Kutató Laboratóriumban, ill. a Kutató Laboratórium által koordináltan folyt. A Baromfiipari Kutató Laboratórium a Baromfiipari Nagykereskedelmi és Szolgáltató Vállalat egyik ágazataként működött, s közvetlen szakmai irányítását a Baromfifeldolgozó Vállalatok Trösztje látta el a MÉM irányelveinek figyelembevételével. Természetesen a baromfiipari kutatás feladatainak megoldásában számos más együttműködő is volt, s az egyes vállalatok illetékes műszaki-fejlesztési osztályain kívül elsősorban itt a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetet, a szegedi Élelmiszeripari Főiskolát, a Haltenyésztési Kutató Intézetet, a BME Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszékét s a békéscsabai Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézetet említjük meg. A kutatómunka eredményei Az V. ötéves tervidőszak során a baromfiipari kutatás területén számos értékes kutatási eredmény született, s a fontosabb eredményeket a következőkben ismertetjük. * K ertészeti Egyetem, Élelm iszerkém iai Tanszéki Csoport ** MÉM, A G RO IN FO RM 1 Élelmiszervizsgálati Közlemények 65
2 B a r o m f itá p o k n á l a lk a lm a z o tt a n tio x id á n s o k h a tá s a a v á g o tt b a r o m f i h ú s m in ő s é g é r e A vágott baromfi termékeknél gyakran minőségi hibát okozó kékeszöld elszíneződés lépett fel. Megállapították, hogy az elszíneződést a XAX (6,6 metilénbisz-2,2,4-trimetil-l,2 dihidrokinolin) antioxidáns okozta. Ezért a XAX antioxidáns baromfitápokban való alkalmazását betiltották. Engedélyezett antioxidáns a XAX-M (6,6 etilén-bisz-2,2,4 trimetil-1,2 dihidrokinolin), amelynek felhasználása az indítótápokra korlátozódik. Az elvégzett etetési kísérletek szerint az indítótáp rendeltetésszerű felhasználása esetén a XAX M az állatok levágásáig a szervezetből kiürül, így minőségi problémát nem okoz. Felmérték, hogy az EMQ antioxidáns milyen koncentrációban fordul elő a termékekben. Megállapítást nyert, hogy a tojásban s a baromfihúsban a maradványanyag-tartalom általában 1 mg/kg alatti érték. Ugyanakkor a máj és zsírszövet antioxidáns tartalma legtöbbször ennél nagyobb értéknek adódott, s esetenként az 5 mg/kg értéket is meghaladta. A takarmányozási kísérletek során más antioxidáns anyagok (propilgallát, BHT) vizsgálatára is sor került, s megállapítható volt, hogy ezen adalékanyagok általában 1 3 mg/kg koncentrációban találhatók a testszövetekben. Az EMQ antioxidáns egyébként mind a vitaminvédő, mind a peroxidációt gátló hatás tekintetében felülmúlja ezen egyéb antioxidáns adalékanyagokat. Baromfiipari termékek minőségmegőrzést idejének vizsgálata Ismeretes, hogy a tárolás során fellépő elváltozások, minőségváltozás folyamatainak megismerése a hatékony minőségvédelem szempontjából igen fontos feladat. A minőségmegőrzési idő megállapítása céljából a baromfiipar áruszerkezetét jól reprezentáló, polietilén- és zsugortasakba csomagolt, nyolcféle termék tárolási vizsgálatait végezték el. Meghatározott időszakonként a termékből vett mintákat érzékkszervi (szagpróba, főzési próba, sütési próba) és kémiai (peroxidszám, zsírsavszám, amino-ainmónia nitrogén) módszerekkel elemezték. Az alkalmazott minősítő eljárások közül a nyers baromfihús szagpróbája bizonyult a kritikus jellemzőnek, a minőségmegőrzési időtartamok meghatározásához elsődlegesen e próba eredménye szolgált. A mérések során megállapítható volt, hogy az egész baromfik közül a csirke minőségromlása a leggyorsabb - itt a legrövidebb a tárolhatóság időtartama míg a kacsa, liba és pulyka között szignifikáns eltérés nem volt. A darabolt termékek közül a csirkecomb^hosszabb, a libamell rövidebb ideig őrzi meg jó minőségét mint a megfelelő egész baromfi, libacomb esetében a minőségváltozás üteme hasonló a teljes testre jellemző értékkel. A zsugortasakos csomagolási mód növeli az eltarthatóságot a polietiléntasakos csomagolással szemben csirke és pulyka esetében, viszont hízott liba, pecsenyekacsa és darabolt termékeknél mindkét csomagolási módnál kb. azonosnak adódott a tárolhatósági időtartam. A termékek közül a polietilén csomagolású csirkénél tapasztalható a leggyorsabb minőségromlás C-on kb. 12 hónap a minőségmegőrzési idő. Üj készítmények kifejlesztése, választékbővítés Több új baromfiipari készítmény (baromfivirsli, baromfimortadella, csirkefelvágott, pulykafelvágott, szalámi) előállítására került sor. Megállapítható volt, hogy a melléktermékekből gépi kicsontozás által igen értékes húspép nyerhető, s ez mennyiségileg is megfelelő nyersanyagbázist jelent több új baromfiipari készítmény gyártásához. A húspép kémiai összetételét tekintve is jó minőségű, s felhasználásával teljes értékű baromfikészítmények állíthatók elő. 6 6
3 Csirkebőr felhasználásával csirkevagdalt és csirkekrém-konzervek kifejlesztésére, valamint szójafehérje-tartalmú libamájkonzervek előállítására került sor. A gyártmányfejlesztés főbb eredményei a kicsontozott, darabolt termékek, harmadolt, negyedelt csirke, konzervben pedig a libamáj blockmignon, pulykarolád, libamáj natúréi, gyöngyös pástétom. A hűtés-fagyasztás technológiájának korszerűsítése Közismert, hogy a vágott baromfi előhűtése vízbemerítéses technológiával történik. A hazánkban alkalmazott kényszeráramlásos, ún. spin-chiller eljárást a Közös Piac szakemberei elsősorban a keresztfertőzés lehetősége s a viszonylag nagy mérvű vízfelvétel következtében nem tartják megfelelőnek. Az említett problémák kiküszöbölésére egyébként a Közös Piac országaiban ellenáram rendszerű előhűtő berendezést fejlesztettek ki. A már meglevő kényszeráramlásos technológia továbbfejlesztésével, ill. a vizes előhűtési eljárás korszerűsítésével kielégíthetővé válnak a szigorú, exportpiaci követelmények. Kidolgozták a permetezéses vizes előhűtési módszert (szükség esetén levegőcirkulációval kombináltan), valamint az egyfázisú folyadékos ill. légcirkulációs gyorsfagyasztásos technológiát is. A többfázisú permetvizes-légcirkulációs-előhűtő eljárás higiénikusabb és energiatakarékosabb megoldást jelent a korábban alkalmazott rendszerekhez képest. Gyártásfejlesztés Az elért fontosabbnak minősíthető gyártásfejlesztési eredmények a következők voitak: fémketreces baromfiátvételi és közvetlen feldolgozási technika folyamatos működésű, elektromos kábítás nagy teljesítményű, középgátas rendszerű baromfiforrázó kád automatizált baromfitestmosó és fertőtlenítő-berendezés folyamatos hidegvizes előhűtő berendezés nagy teljesítményű légcirkulációs fagyasztó alagút hűtve-szárítás zsigerelő és csomagoló gépek súly szerinti osztályozok tojáslétartósítási technika К örnyezetvédelem A kutatómunka a baromfiipari szennyvíztisztítás fejlesztésére s a hulladékfeldolgozás légszennyező hatásának vizsgálatára irányult. Komplex felmérő vizsgálatokra került sor az egyes feldolgozó vállalatok technológiai feltételeinek és vízgazdálkodásának figyelembevételével. A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál s a kisvárdai Hunniacoop Baromfifeldolgozó és Értékesítő Vállalatnál létesített, olasz gyártmányú hulladékfeldolgozó vonalnál elvégezték a lég- é. víztisztító-berendezéssel ellátott technológiai környezetvédelmi szempontból történő felmérését. A szennyvizek vizsgálata során megállapították, hogy a /sírszennyezés csökkentése céljából bevezetett vákuumos bélszállítással a zsírszennyezés 35-40%-kal, a vízfelhasználás 10 15%-kal csökkent. A szennyvizek zsírtartalmának további csökkentésére egyes vállalatoknál flotációs szennyvíztisztító technológia került kiépítésre. Sajnos, a legtöbb baromfi-feldolgozó vállalat szennyvíztisztító-berendezései túlterheltek, elavultak, nem megfelelőek. Pedig a környezetvédelmi előírások betartása csak úgy érhető el, ha a feldolgozási technológiák korszerűsítésével már elő- 1* 67
4 6 8 tisztításra is csak olyan szennyezettségű szennyvíz kerül, ami hatékony előtisztítást (ülepítés, zsírfogón történő átvezetés) tesz lehetővé. Felmérésre került a szennyvíztisztítással kapcsolatban a friss víz igény is. A takarékos vízfelhasználásra kidolgoztak egy sémát - a módosított,,gold Kist eljárás adaptálása - amelynek bevezetésével a vízigény kb %-kal mérsékelhető. Megállapították, hogy a hulladékfeldolgozással kapcsolatos légszennyezési probléma megoldása új, hatékonyabb technológia kialakítását igényli, ugyanis a bűztelenítő-rendszer hatásfoka nem kielégítő. Hulladékanyagok hasznosítása Szállítási problémák s az ÁTEV üzemek nem kielégítő kapacitása miatt a baromfifeldolgozás során keletkező, jelentős fehérjetartalmú hulladék egy része nem értékesül, feldolgozatlanul marad. Miután népgazdasági szinten is jelentős mennyiségekről van szó, nagyon fontos, hogy a melléktermékek, hulladékok teljes volumenükben feldolgozva, takarmányként értékesüljenek. Ezért az újonnan létesülő baromfi-feldolgozó üzemeket hulladékfeldolgozóval együtt kell megépíteni, a meglevőknél pedig fokozatosan ki kell építeni a melléktermékeket, hulladékokat feldolgozó egységet. Több üzem a De Vita olasz cégtől vásárolt feldolgozó berendezést a hulladékanyagok hasznosítására. A hulladékanyagokból előállítható húsliszt relatív emészthető fehérjetartalma 73-76%. A higiénés feltételek biztosítására meghatározták a szükséges hőmérsékleti paramétereket és hőntartási időket. Ezen értékek betartásával a késztermék kifogástalan mikrobiológiai minőséggel állítható elő. Mikrobiológiai problémát főleg a spórás baktériumok magas száma okozhat. A leírtakat röviden összegezve megállapítható, hogy a baromfiipar műszaki fejlődéséhez jelentős mértékben hozzájárult az új, korszerű technológiai vonalak kialakítására irányuló gépészeti, műszerezési K + F munka, s a gyártási higiénét megalapozó mikrobiológiai tevékenység. A kutatási eredmények jól hasznosultak a választékbővítés területén is. IRODALOM (1) Szabó S. A., Szóród L.: Élelm iszervizsg. Közi., , (2) Szabó S. A., Szóród L.: Élelmiszervizsg. Közi., 29, 122, (3) Szabó S. A., Szóród L.: Élelmiszervizsg. Közi., 29, 127, (4) Szabó S. A., Szóród L.: Élelmiszervizsg. Közi. 30, 33, (5) Szabó S. A., Szóród L.: Élelmiszervizsg. Közi., 30, 97, (6) Szabó S. A., Szóród L.: Élelmiszervizsg. Közi. 31, 1, УСПЕХИ ИССЛЕДОВАНИЙ В ОБЛАСТИ ПИЩЕВОЙ ПРОМЫШЛЕННОСТИ. VII. ПРАКТИЧЕСКИЕ РЕЗУЛЬТАТЫ ИССЛЕДОВАТЕЛЬСКОЙ РАБОТЫ ПРОВЕДЕННОЙ В ПТИЦЕПЕРЕРАБАТЫВАЮЩЕЙ ПРОМЫШЛЕННОСТИ Ш. Сабо и Л. Содар Анализируя деятельность за 5 й пятилетний период ( гг.) можно сделать выводы, что в области птицеперерабатывающей промышленности была проведена успешная работа: большая часть результатов исследований нашла непосредственное применение на практике. Многочисленные результаты исследований применяются в области развития выпускаемой продукции и в области расширения ассортимента производимых продуктов.
5 RESULTS OF RESEARCH WORK IN FOOD INDUSTRY VII. PRACTICAL RESULTS OF RESEARCH WORK IN POULTRY INDUSTRY S. A. Szabó and L. Szóród Analysing the research and development activities in the V. five-year-plan period ( ), it can be established, that in the field of the poultry industry a fruitful work was performed, the predominant part of the results was directly put into practice. A number of results of research work was realized in the field of developing products and widening choice. ERGEBNISSE VON FORSCHUNGEN IN DER LEBENSMITTELINDUSTRIE. VII. PRAKTISCHE ERGEBNISSE VON FORSCHUNGSARBEITEN IN DER GEFLÜGELINDUSTRIE 5. A. Szabó und I. Szóród Bei der Analyse der Forschungs +Entwicklungs-Tätigkeit der V-ten Fünfjahrplanperiode ( ) kann festgestellt werden, dass auf dem Gebiet der Geflügelindustrie eine als erfolgreich qualifizierbare Tätigkeit ausgeübt wurde, und die Forschungsergebnisse grösstenteils in der Praxis unmittelbar verwendet wurden. Viele Forschungsergebnisse wurden auf dem Gebiet der Produktentwicklung und der Sortimentgestaltung verwendet. LES RESULTATS DES RECHERCHES EN INDUSTRIES ALI MENTÁI RES VII. LES RÉSULTATS PRATIQUES DES RECHERCHES DANS L INDUSTRIE DE VOLAILLE S. A. Szabó et L. Szóród En analysant l activité des recherches et développements réalisés pendant le cinquiéme quinquennat il est constatable que le travail était fructueux dans le domaine des recherches dans l industrie de volaille, la plupart des résultats a été utilisée en pratique. Beaucoup de résultats de recherche se sont utilisés dans le domaine du développement de produit et d assortiment. 69
Élelmiszeripari kutatások eredményei VI.
Élelmiszeripari kutatások eredményei VI. A söripari és a konzervipari kutatómunka gyakorlati eredményei SZABÓ S. ANDRÁS* és SZÓRÁD LÁSZLÓ** Érkezett: 1984. szeptember 12. Az élelmiszeripari kutatások gyakorlati
Élelmiszeripari kutatások eredményei II
Élelmiszeripari kutatások eredményei II A sütőipari kutatás és műszaki fejlesztés gyakorlati hasznosításra átadott ill. átadható fontosabb eredményei SZABÓ S. ANDRÁS és SZÓRÁD LÁSZLÓ M ezőgazdasági és
Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai feldolgozó üzeme
Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai feldolgozó üzeme 2013. május A Zalai Baromfifeldolgozó bemutatása A Zalai Baromfifeldolgozó üzem építése a Pacsa ipari parkban zöldmezős beruházással MVH és munkahelyteremtő
HULLADÉKCSÖKKENTÉS. EEA Grants Norway Grants. Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása. Dr. Nagy Attila, Debreceni Egyetem 2014.10.28.
Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants HULLADÉKCSÖKKENTÉS Dr. Nagy Attila, Debreceni Egyetem HU09-0015-A1-2013 1 Beruházás oka A vágóhidakról kikerülő baromfi nyesedék
KMS Védjegy általános szakmai követelményei
KMS Védjegy általános szakmai követelményei A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy céljai: felhívja a hazai és külföldi fogyasztók figyelmét az ellenőrzötten kiváló minőségű sertéshúsból készült termékekre
A baromfi-feldolgozás súlya és szerepe a számok tükrében Problémák és megoldások a baromfifeldolgozásban
A baromfi-feldolgozás súlya és szerepe a számok tükrében Problémák és megoldások a baromfifeldolgozásban 2016. február 04. Dr. Felkai Beáta Olga Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripar súlya -
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13.
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13. PILZE-NAGY KFT. Tevékenység: Laskagomba termesztés Laskagomba
Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba
Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók
A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai
A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai Nyíregyháza, 2017. május 9. Dr. Biczó Imre László NGM szakértői koordinátor Az előadás tartalma Irinyi Terv Körkörös gazdaság - hulladékgazdálkodás
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK DR. SZAKÁCSNÉ DR. FÖLDÉNYI RITA EGYETEMI DOCENS TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0015 Felsőoktatási együttműködés
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán A Békés Megyei Múzeumok Közleményei
A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék
A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék MELLÉKTERMÉKEK FELHASZNÁLÁSÁNAK CÉLJA - Nagy mennyiségben és folyamatosan
Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia
Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos
Bioszén, a mezőgazdaság új csodafegyvere EU agrár jogszabály változások a bioszén és komposzt termékek vonatkozásában A REFERTIL projekt bemutatása
Bioszén, a mezőgazdaság új csodafegyvere EU agrár jogszabály változások a bioszén és komposzt termékek vonatkozásában A REFERTIL projekt bemutatása A REFERTIL projekt az Európai Unió 7. Keretprogramjának
Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához
Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához
Újrahasznosítási logisztika. 0. Bevezetés
Újrahasznosítási logisztika 0. Bevezetés Követelmények Értékelés: gyakorlati jegy. Számonkérés: 2 zárthelyi dolgozat. Évközi munka: féléves feladat. Ajánlott irodalom: Cselényi J. Illés B. (szerk.): Logisztikai
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke
(telefon, e-mail, stb.)
I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,
Eddigi eredményei További feladatok
KÖRNYEZETVÉDELMI FÓRUM Az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága és a Refmon Rt között 2002.03.22-én kötött Ú J, K O P Á S Á L L Ó T E R M É K C S AL Á D G Y Á R T Á S Á N AK K I F E J L E S Z T
TECHNOLÓGIAI RENDSZEREK 01.
TECHNOLÓGIAI RENDSZEREK 01. dr. Torma András 2011.09.06. Tartalom 1. Követelmények 2. Témakörök 3. Technológia fogalma, tárgya, csoportosítása 4. Technológiai alaptörvények Készítette: dr. Torma A. Készült:
NYF-MMFK Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépek Tanszék mezőgazdasági gépészmérnöki szak II. évfolyam
II. évfolyam CSOMAGOLÁS, RAKTÁROZÁS MG2514 Meghirdetés féléve: 5. félév 5. 14 1 1 14 14 Összesen: 14 14 MG1303; MG1401; MG1406 A termékfeldolgozó szakirány kiegészítő tantárgya. Általános célja a mezőgazdasági
Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata
Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata Készítette: Demeter Erika Környezettudományi szakos hallgató Témavezető: Sütő Péter
LIV. Georgikon Napok Keszthely, 2012.10.11. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata
LIV. Georgikon Napok Keszthely, 0.0.. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata Kacsala László Vajda Tamás Rekedtné Fekete E. Áprily Szilvia Szabó András Andrássyné Baka Gabriella Romvári Róbert Kaposvári
VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.
VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van
A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács
A baromfi ágazat stratégiája Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1949 1951 1953 1955 1957 1959 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995
Sertéshús-feldolgozás
Sertéshús-feldolgozás - Szakképzés az élelmiszeriparban - Pataki Tamás Budapest, 2016.02.16. Országos Képzési Jegyzék 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet: Hús- és baromfiipari technikus (2001-ig) Élelmiszer-ipari
Madárinfluenza hatása a baromfiágazatra Derzsy napok Bükkfürdő, Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács
Madárinfluenza hatása a baromfiágazatra Derzsy napok Bükkfürdő, 2017.06.01-02. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 700000 600000 500000 400000 300000 200000 100000 0 Gazdasági szerepe,
Látits Miklós Dr. Molnár Györgyi Baromfi Termék Tanács XVIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál Szakmai Konferencia Szeptember 9.
A lúd ágazat eredményei és aktuális feladatai Látits Miklós Dr. Molnár Györgyi Baromfi Termék Tanács XVIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál Szakmai Konferencia 2016. Szeptember 9. A lúd ágazat eredményei
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
A madárinfluenza járvány hazai kára és következményei, jövőkép. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács
A madárinfluenza járvány hazai kára és következményei, jövőkép Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1952 1954 1956 1958 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984
Plazma a villám energiájának felhasználása. Bazaltszerü salak - vulkánikus üveg megfelelője.
Plazma a villám energiájának felhasználása. A plazmatrónon belüli elektromos kisülés energiája 1,5 elektronvolt, amely az elektromos vonalas kisülés hőmérsékletének, legaláb 15 000 С felel meg. Bazaltszerü
Tóvári Péter 1 Bácskai István 1 Madár Viktor 2 Csitári Melinda 1. Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézet
Kistelepülések mezőgazdasági melléktermékekből és hulladékok keverékéből, pirolízis útján történő energia nyerése című projekt tapasztalatai és kutatási eredményei a NAIK MGI-ben Tóvári Péter 1 Bácskai
LÉGSZENNYEZŐ FORRÁSOK (L)
Száma: L/M1 mell. 19/1. oldal 1. Légszennyező források: 1. Hőellátás technológia: P1, P2 azonosítószámú pontforrások: a tervezett állatszállás technológiai helyiségében egy 1600 kw teljesítményű 4 modulból
BROJLER Teljesítménymutatók
08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel
Szakdolgozatok - Élelmiszermérnök ( )
Szakdolgozatok - Élelmiszermérnök (1990-1995) 1990 Bérczy Bálint A többlet sörélesztő főzőházi hasznosítása, a sör minőségére gyakorolt hatása Hegyesné dr. Vecseri Beáta; Dr. Petro Imre Jenei Tamás A sörlé
Tejipari kutatási tendenciák
Tejipari kutatási tendenciák A Magyar Tejgazdasági kísérleti Intézet Kft. legfontosabb technológiai fejlesztési eredményei a tejiparban 2017. szeptember 14. Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet szerepe
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a virslik, párizsik és krinolinok vizsgálatáról Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-00690/2014 Témafelelős:
Az alapanyag-termelés és feldolgozás helyzete és kilátásai Problémák és megoldások a zöldség-és gyümölcs-feldolgozásban február 11.
Az alapanyag-termelés és feldolgozás helyzete és kilátásai Problémák és megoldások a zöldség-és gyümölcs-feldolgozásban 2016. február 11. Dr. Felkai Beáta Olga Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripar
A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon
A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon Prof.. Dr. Molnár Sándor Toth Béla 1 Előadás tartalma: Hazai fűrészipari feldolgozás alapanyaghelyzete
1428-06 BIZTONSÁGVÉDELMI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELADATOK VÉGZÉSE
1428-06 BIZTONSÁGVÉDELMI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELADATOK VÉGZÉSE 1428-06/1 AZ ÉLELMEZÉSI ÜZEMRE VONATKOZÓ MUNKAVÉDELMI, ÉRINTÉSVÉDELMI, BALESET- ÉS TŰZVÉDELMI, VALAMINT A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSRA VONATKOZÓ
/2006. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Tervezet! /2006. ( ) FVM rendelete a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX törvény végrehajtásáról
Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások
Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége
Logisztika A. 2. témakör
Logisztika A tantárgy 2. témakör Beszerzési-, termelési-, elosztási-, újrahasznosítási logisztika feladata MISKOLCI EGYETEM Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék Beszerzési logisztika Beszállító Vevõ Áruátvétel
A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT
CEPO KONFERENCIA ÉS WORKSHOP, KESZTHELY, 2013. OKTÓBER 18 A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT FEJLESZTÉSI (TÚLÉLÉSI?) STRATÉGIÁJA Dr. Csorbai Attila Világ hústermelése Me.: millió t marha sertés baromfi 38,3 35,8 15,2
Dercés és granulált takarmány Gyermelyről
A Gyermelyi Vállalatcsoport Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. Fő termékei, a tészta, a liszt és a tojás, széles körben ismertek és kedveltek. A cégcsoport egy teljesen zárt vertikumot
A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE
A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE A Metallux Zrt. fő tevékenysége egyedi felületkezelő, szennyvízkezelő berendezések tervezése és kivitelezése. Foglalkozunk továbbá különböző műanyagos, lakatos munkákkal
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év Cégnév: Időszak: Inno-Comp Kft. év A jelentést készítette: Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai auditor EA-1-83/216
Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004
Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004 Résztvevők: VIRECO Kft. Konzorciumvezető Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Az életpályamodell és a szakemberképzés kapcsolata. NHKV Közszolgáltatói Konferencia. Dr. Gombkötő Imre, Dr. Alexa László
Az életpályamodell és a szakemberképzés kapcsolata. NHKV Közszolgáltatói Konferencia Dr. Gombkötő Imre, Dr. Alexa László 20 17 10 18 Fejlődéshez szükséges feladatok Tevékenységek Egyéb munkavállalókk al
É Á Á Ö Á
É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á
ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú
ő ű ű ő ö ö Á ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ö Á Ó ő ő ü ú ő ő ő ő Á ő ú ű ő ő ő ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ö ü ú ő ő ő ő ű ű ő ő ö ű ü ő ő ő ö ö
Bio Energy System Technics Europe Ltd
Europe Ltd Kommunális szennyviziszap 1. Dr. F. J. Gergely 2006.02.07. Mi legyen a kommunális iszappal!??? A kommunális szennyvíziszap (Derítőiszap) a kommunális szennyvíz tisztításánál keletkezik. A szennyvíziszap
Innovatív technológiák és technológiai megoldások a tógazdasági haltermelésben
Innovatív technológiák és technológiai megoldások a tógazdasági haltermelésben Egyed Imre Czikkhalas Kft. Debrecen 2011. Innováció Innováció: az a társadalmi jelenség, amely a technikai eszközök, technológiák
ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó
É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó
A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról
A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.
Biogáz betáplálása az együttműködő földgázrendszerbe
Biogáz betáplálása az együttműködő földgázrendszerbe Köteles Tünde, Ph. D. hallgató Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet, Gázmérnöki Intézeti Tanszék FGSZ Zrt., Kapacitásgazdálkodás
ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü
ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű
Érzékeink csábításában
Workshop az innovációról Érzékeink csábításában (organoleptikus vizsgálatok napjainkban) Horváthné Dr.Almássy Katalin főiskolai tanár SZTE TIK, 2012. február 16. 1 Az élelmiszerminőség elemei 1. EGÉSZSÉGÜGYI
Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű
Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú
- Szakképzés az élelmiszeriparban-
Baromfi feldolgozás - Szakképzés az élelmiszeriparban- Bereczkiné Kardeván Kinga Budapest, 2016.02.04. Országos Képzési Jegyzék 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet: Baromfifeldolgozó-ipari szakmunkás Hús-
ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű
ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű
Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú
Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü
ű Ú ű ű É Ú ű ű
ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü
Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö
ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö
ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É
Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű
Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö
É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú
Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása
Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása Dr. Kiss Jenő 1, Dr. Simon Miklós 2, Dr. Kádár Imre 3 Dr. Kriszt Balázs 4, Morvai Balázs 3, Horváth Zoltán 1 1 ATEVSZOLG Innovációs és Szolgáltató
Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő
É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó
ü ú ú ü ú ú ú ú
ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á
Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö
Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű
ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö
ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó
Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád
Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miről szeretnénk ma konzultálni A magyartarka szerepének növelési lehetősége a tejfeldolgozásban. Szakosított tejtermelés A szakosított tejtermelésben
Hulladék-e a szennyvíziszap? ISZAPHASZNOSÍTÁS EGY ÚJSZERŰ ELJÁRÁSSAL
Hulladék-e a szennyvíziszap? ISZAPHASZNOSÍTÁS EGY ÚJSZERŰ ELJÁRÁSSAL Iszapelhelyezési módok az EU-ban (2012) Égetés 15% Egyéb 4% MAGYARORSZÁG Mezőgazdasági felhasználás 9% Hulladék-lerakás 16% Komposzt
Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához
1 Nemzeti Workshop Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához Berczeli Attila Campden BRI Magyarország
ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á
ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö
Sertéstartó telepek korszerűsítése VP
Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a
Az élelmiszeripar és az egészségmegőrzés lehetséges kapcsolódási pontjai
Nestlé MDOSZ pályázat, 2005. III. helyezett Az élelmiszeripar és az egészségmegőrzés lehetséges kapcsolódási pontjai Miháldy Kinga Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet A csomagolás
Az, hogy olyan innovatív technológiai megoldásokkal szolgáljuk partnereinket, amelyek biztosítják a jogszabályokban előírt követelmények betartása
Az, hogy olyan innovatív technológiai megoldásokkal szolgáljuk partnereinket, amelyek biztosítják a jogszabályokban előírt követelmények betartása mellett, a hatékony és költségtakarékos megoldások megtalálását.
TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október
TisztaShow SZAKMAI NAP Budapest, 2016. október 21-22. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon Barta Géza Róbert ügyvezető Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. Csak egy módon indulhatunk
é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é
Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü
Ó Ó ó ö ó
É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó
A GINOP PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI
A GINOP 2.1.1-15-00433 PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI DR. SZABÓ ZOLTÁN FŐOSZTÁLYVEZETŐ ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2018. JANUÁR 26. GINOP 2.1.1-15-00433
Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért
Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon Zanathy László Ügyvezető igazgató WESSLING Hungary Kft. 2014.05.21. Életünk
Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.
Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek
Almalégyártási melléktermék hasznosításának vizsgálata
Almalégyártási melléktermék hasznosításának vizsgálata Tudományos Diákköri Konferencia Előadás 2013 Előadó: Szilágyi Artúr II. éves Előkészítéstechnikai mérnök MSc hallgató Konzulens: Dr. Mucsi Gábor egyetemi
Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése
1. Jellemezze és csoportosítsa a mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket eredet és hasznosítási lehetőségek szempontjából, illetve vázolja fel talajra, felszíni-, felszín alatti vizekre és levegőre
WAHL HUNGÁRIA FINOMMECHANIKAI KFT. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 2008-2012
WAHL HUNGÁRIA FINOMMECHANIKAI KFT. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 28-212 Mosonmagyaróvár, 27.november 22. 1. A Kft. általános leírása Neve és címe : WAHL Hungária Finommechanikai Kft. 92 Mosonmagyaróvár Barátság
Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban
Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban Előadó: Lengyel Attila, általános igazgatóhelyettes, ZHK Kft. Szombathely, 2008. április 22. A bodrogkeresztúri
Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN
Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN SZERVES HULLADÉK FELDOLGOZÁS Az EU-s jogszabályok nem teszik lehetővé bizonyos magas
RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1.
RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1. MI A MAGYAR ÉLELMISZER? A VM már egy éve próbálja megfogalmazni, de még ma sincs rendelet róla A VM
TECHNOLÓGIAI RENDSZEREK 03.
TECHNOLÓGIAI RENDSZEREK 03. dr. Torma András 2011.09.20. Tartalom 1. Gazdasági folyamatok az iparban 2. Ipari termelés és termékek jellemzői, kapcsolataik 3. Termelési tényezők 4. Technológia jellemzői
Intenzív rendszerek elfolyó vizének kezelése létesített vizes élőhelyen: Gyakorlati javaslatok, lehetőségek és korlátok
Integrált szemléletű program a fenntartható és egészséges édesvízi akvakultúráért Intenzív rendszerek elfolyó vizének kezelése létesített vizes élőhelyen: Gyakorlati javaslatok, lehetőségek és korlátok
ü ű í ú ú ü ü ü ű ü ű ü ű ü ű ü í ü ű í í ü í í í í í ü í ű
ü ú É Á Á ü ű í ú ú ü ü ü ű ü ű ü ű ü ű ü í ü ű í í ü í í í í í ü í ű ü ű í ü í í ü ű í ü ű ü í ü í í í ü í ű ü í ú í ü ü ú í ü ü ű ü í í í ü ü ü í ü Ü ü ü ü ü ü í í í ü í í ü í í ü ű ü ú í ü í ü í ű í