A VEZETŐK ELŐREJELEZNEK
|
|
- Klaudia Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A VEZETŐK ELŐREJELEZNEK RUCHIR SHARMA: LEADERS INDICATING Foreign Affairs (2014), 93 (5) - pp ÖSSZEFOGLALÓ / GYŰJTÉS ÁPRILIS
2 RUCHIR SHARMA cikke azzal foglalkozik, hogy miért használják manapság a piacok a politikát a gazdaság előrejelzésére. A politika normál ritmusa szerint a nemzetgazdaságok válságtól fellendülésen át válságig forognak, ahogy a vezetőket a rossz idők reformokra kényszerítik, a jók pedig önteltté teszik. Ez a ciklus a végtelenségig ismétlődik, néhány ország azonban képes a jó időkben is reformokra, mások pedig a rosszakban sem. Ez magyarázza, hogy a világ közel 200 gazdaságából ma csak 35-öt nevezhetünk fejlettnek. Ruchir Sharma 2003-tól azonban ez a körforgás megállni látszott. A világgazdaság egy egyedülálló prosperitás időszakába lépett a csökkenő kamatoknak, növekvő kereskedelemnek és emelkedő nyersanyagáraknak köszönhetően re a gazdaságok körülbelül 60%-a legalább évi 5%-kal növekedett, és ebben az évben csak öt gazdaság zsugorodott. A befektetők dollár százmilliárdokat fektettek be feltörekvő részvénypiacokon anélkül, hogy különbséget tettek volna azok között. Ekkor jött a 2008-as pénzügyi válság és a hátszél megszűnt re a legalább 5%-kal növekvő gazdaságok aránya a világgazdaságban 60%-ról 30%-ra csökkent, a fenyegető válság és visszaesés a befektetőket óvatossá tette, méghozzá egy eddig szokatlan módon. A rendszerint a gazdasági mutatókra figyelő befektetők elkezdtek valami másra összpontosítani: a politikai vezetésre. Az legutóbbi években a részvénypiacok Japántól Mexikóig a politikai változás reményére is megmozdultak, különösen, ha olyan új vezetők jelentek meg, akiktől várható volt a gazdaági reformok irányába tett erőfeszítés. Ahogy a politikai vezetés fontosabbá vált, gyakoribbá váltak a részvénypiaci reményfutamok is, különösen a sok választással tarkított 2014-ben. Nem minden választásra reagáltak felfutással a részvénypiacok, de azokra, 2
3 ahol esélye volt, hogy új, reformokra kész vezető vegye át a hatalmat, ott igen. Ilyen volt például Indonéziában JOKO JOKOWI WIDODO kampánya vagy Indiában NARENDRA MODI kampánya. Soha annyi felfutást nem neveztek el emberekről, mint manapság és ez még a politikától kevésbé függő gazdaságú fejlett országokban is előfordult, például az olasz MATTEO RENZI miniszterelnökké válását követő Renzi felfutás esetében. Latin-Amerikában eközben a befektetők annyira elkeseredetten várták az új arcokat a politikai vezetésbe, hogy már a hatalmon lévő vezetőket érintő rossz hírekre is felfutással reagált a piac. Brazíliában, São Pauloban például az októberi választások előtti, DILMA ROUSSEFF elnök népszerűségének esését jelző közvélemény kutatásokat követő felfutást a befektetők már egyenesen bárki csak Dilma ne felfutásnak nevezték el. Miért befolyásolja nagyobb mértékben a politika a pénzügyi piacokat? Egyrészt az alacsony kamatok, magas nyersanyagárak és egyéb globális folyamatok következtében a vezetők elhanyagolták a reformokat és a haszon bölcs befektetését, országaik ezért most küszködnek a növekedés fenntartásával. Másrészt a részvénypiaci politikai reményfutamokhoz két dolog szükséges: szabad választások és szabad piacok. Mióta az 1970-es évek pénzügyi válságai meggyengítették az autokratikus rendszereket, a szabad választásokat tartó országok száma 40 körüliről 120 körülire nőtt. A következő lépést azonban sok nagy fejlődő ország csak a berlini fal leomlása után tette meg, ekkor nyitották meg részvénypiacaikat a külföldi befektetők előtt. Az es évek valutaválságai miatt azonban a befektetők radarjain ezek a piacok csak további egy évtizeddel később jelentek meg, így a reményfutamokra egészen a közelmúltig nem is volt lehetőség. Joko Jokowi Widodo Narendra Modi Matteo Renzi Dilma Rousseff 3
4 A globális piacokon korábban is előfordultak reményfutamok, de kisebb mértékben. Az elmúlt két évtizedben 16 vezetőre illett rá az a profil, hogy reformgondolkodású vezetők emelkednek fel válságidőszakban, és végül valóban teljesítenek is. A részvénypiacok teljesítménye az ilyen vezetők hivatali idejének első 18 hónapjában átlagosan 40 százalékponttal a feltörekvő piaci átlag felett volt. Ezek közül a következő négy vezető emelkedik ki a gazdasági reformerek legfontosabb generációjának képviselőjeként: KIM DAE-JUNG, Dél-Korea elnöke között, VLAGYIMIR PUTYIN, aki 2000-től vezeti Oroszországot, LUIZ INÁCIO LULA DA SILVA, Brazília elnöke között, és RECEP TAYYIP ERDOGAN, aki 2003-tól Törökország miniszterelnöke. Mélyen eladósodott gazdaságokat megfegyelmezve ezek a vezetők pénzügyi tiszteletet vívtak ki korábban leszakadó országoknak, és segítettek megalapozni a közötti fellendülést, amely a feltörekvő országok történetének legszélesebb és legerősebb fellendülése volt. Mindegyikük képes volt meglepő sebességgel átalakítani gazdaságát növekedési motorrá. A legdrámaibb fordulat Putyiné volt, aki 2000-ben olyan gazdaságot örökölt, amely a megelőző hat évből ötben zsugorodott, és a megelőző évtizedben kétszer összeomlott. Putyin nem csak stabilizálta a rubelt, de a magasabb olajárak segítségével hivatalának első két ciklusában átlagosan hét százalékos növekedési ütemet ért el. Ezek az eredmények a piac kedvenceivé tették a reformereket, de a piacok türelmetlenek és a legerősebb vezetőkkel vagy legígéretesebb új vezetőkkel is szembefordulnak, ha azok nem teljesítenek a hivatali idejük első hónapjában. Ilyen volt például a brazil FERNANDO HENRIQUE CARDOSO, a fülöpszigeteki JOSEPH ESTRADA, és a japán JUNICHIRO KOIZUMI. Kim Dae-jung Vlagyimir Putyin Luiz Inácio Lula Da Silva Recep Tayyip Erdogan 4
5 Ahogy a piacok ráhangolódtak azokra a jelekre, hogy az új vezetők gazdasági megújulást hozhatnak, éppúgy megtanulták olvasni a sikeresen kezdő, de később túlságosan önelégültté váló vezetők miatti hanyatlás jeleit is. Két példa erre Erdogan és Putyin, korábbi befektetői kedvencek, akik hivataluk harmadik ciklusában már csak két százalék körüli növekedést produkáltak. A 2008-as pénzügyi válság hatalmas mérete jó alapot teremt a hasonló reményfutamokhoz. A reményfutamok új hullámának első példája III. BENIGNO AQUINO 2010-es elnökké választása volt a Fülöp-szigeteken, amit a görög ANTONIS SAMARAS miniszterelnökké választása követett 2012-ben, ahol azóta a részvénypiacok több mint megduplázódtak júliusában a mexikói elnökké választott ENRIQUE PEÑA NIETO decemberi hivatalba lépése, majd szintén decemberben SHINZO ABE miniszterelnök megválasztása és hivatalba lépése voltak a következő példák. Fernando Henrique Cardoso Joseph Estrada Talán a legmeglepőbb példa ugyanakkor a pakisztáni NAWAZ SHARIF miniszterelnökké választása volt, aki eddig, a Talibánnal folytatott csaták ellenére, jól teljesít, amit a piacok jutalmaznak. Az új reformerek csoportja sokkal eklektikusabb, mint elődjeiké voltak. Az 1980-as években Reagan és Thatcher piaci reformokat vitt végbe, az 1990-es évek végének és 200-es évek elejének generációja a pénzügyi stabilitást állította helyre. A mai nehéz gazdasági helyzetben új utakat kereső vezetők azonban valamilyen egységes téma helyett saját politikai mixet kell alkossanak. A Fülöp-szigeteken Aquino a korrupt és hatékonyatlan elődöktől igyekszik megkülönböztetni magát. Japánban Abe a gazdaság felrázásával, erős stimulussal próbálkozik. Mexikóban Peña Nieto szakszervezetek és monopóliumok megtörésével ért el eredményeket. Bár vannak megtorpanások is, egyik vezetőt sem lehet még leírni. Junichiro Koizumi III. Benigno Aquino 5
6 Ma még nem lehet megmondani, hogy a reményfutamok közül mennyi jelez majd előre erős növekedést, de a történelmi minták szerint a részvénypiaci mozgások valódi gazdasági változásokat jeleznek előre. Az utóbbi időben pedig a részvénypiacok elkezdték beárazni az új vezetők érkezését, mint a változás előjeleit, a befektetők pedig politikaiak fogékonyabbak lettek abban a kegyetlen formában, hogy tovább büntetik az öntelt rezsimeket miközben busásan jutalmazzák az új utakat törni akaró és képes új vezetőket. Antonis Samaras Enrique Pena Nieto Shinzo Abe Nawaz Sharif 6
7
NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND
NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány
RészletesebbenErre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
Részletesebben24 Magyarország 125 660
Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült
RészletesebbenSzőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján
Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján Míg 2012 elején a rekord magas szinten tartózkodó magyar CDS-felár volt az egyik legmagasabb a feltörekvő univerzumban, mára hitelkockázati
Részletesebbenkedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
RészletesebbenUKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági
RészletesebbenVezetői összefoglaló április 3.
2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
RészletesebbenRövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
RészletesebbenVezetői összefoglaló szeptember 18.
2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel
RészletesebbenKísérteties hasonlóság: megismétlődhet az 1986-os olajválság
Kísérteties hasonlóság: megismétlődhet az 1986-os olajválság 2015.01.13 09:50 Az olajnál nem számít ritkaságnak az árfolyam gyors zuhanása, vagy éppen tetemes emelkedése, ezek a piac természetes velejárói.
RészletesebbenAz inflációs célkitűzés működése Brazíliában
MUNKAFÜZET 4. CZAKÓ VERONIKA: AZ INFLÁCIÓS CÉLKITŰZÉSES MONETÁRIS POLITIKAI RENDSZER MŰKÖDÉSE BRAZÍLIÁBAN MUNKAFÜZET 4. CZAKÓ VERONIKA: AZ INFLÁCIÓS CÉLKITŰZÉSES MONETÁRIS POLITIKAI RENDSZER MŰKÖDÉSE BRAZÍLIÁBAN
RészletesebbenRariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés
RészletesebbenRövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú
RészletesebbenVezetői összefoglaló április 6.
2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 24.
2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom
RészletesebbenBIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN. növekedési kilátások még roszszabbak. Megjött a benzináremelés
Big Investment Group 2009.04.21. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Súlyos veszteségek az olajpiacon A részvénypiacok esésével és a dollár erősödésével párhuzamosan mélyrepülésbe kezdett hétfőn az olaj
RészletesebbenEngelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
RészletesebbenVezetői összefoglaló július 21.
2016. július 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre minimális mértékben erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag közeli forgalom mellett 0,6 százalékkal
RészletesebbenVezetői összefoglaló március 2.
2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,
RészletesebbenVezetői összefoglaló február 28.
2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
RészletesebbenA gazdasági helyzet alakulása
#EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint
RészletesebbenVezetői összefoglaló november 24.
2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti
RészletesebbenVezetői összefoglaló június 13.
2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel
RészletesebbenMibe fektessünk 2018-ban?
Mibe fektessünk 2018-ban? Sándor Dávid Vezető elemző 2018.01.31 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu Az S&P 500 havi grafikonja facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas
Részletesebben1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók
Egyre nagyobbra fújódik a tőzsdei lufi 2016.07.22 10:48 Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget.
RészletesebbenŐszi előrejelzés ra: holtponton a növekedés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Őszi előrejelzés 2011 2013-ra: holtponton a növekedés Brüsszel, 2011. november 10. Megállt az uniós gazdasági fellendülés. Az erősen megrendült bizalom hatással van a beruházásokra
Részletesebbenszerda, január 20.
szerda, 2016. január 20. A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemére vonatkozó előrejelzését. Nőtt az átlagos munkanélküliség a világban.
RészletesebbenRegionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
RészletesebbenGlobális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán
Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán 2009. október 16. Dr. Bernek Ágnes főiskolai tanár Zsigmond Király Főiskola "A jelenlegi globális világgazdaságban mindössze csak két
Részletesebbenhétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
Részletesebbenpéntek, február 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel
RészletesebbenVezetői összefoglaló január 31.
2017. január 31. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,73 százalékos csökkenéssel
RészletesebbenNemzetközi összehasonlítás
6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,
RészletesebbenVilág- és Regionális Gazdaságtan Intézet
Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet A 2016-os olimpia várható hatásainak elemzése, különös tekintettel Brazília társadalmi egyenlőtlenségének alakulására Restás Noémi 2014 Köszönetnyilvánítás Hálásan
RészletesebbenVezetői összefoglaló szeptember 14.
2017. szeptember 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti
RészletesebbenELEMZÉS: A világ aranykereslete 2008-ban
ELEMZÉS: A világ aranykereslete 2008-ban Összefoglalás 2008-ban jelentős változás következett be a világ aranykeresletében. Ebben az összefoglalóban erre szeretnénk rávilágítani az Erste Research Group
Részletesebbenszerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik
RészletesebbenMihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben?
Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? 2016. December 14. 17:30 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu 2 DONALD
RészletesebbenA CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről
CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye
Részletesebben48. Hét 2009. November 26. Csütörtök
Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a
Részletesebben7. Lépés: Technikai elemzés-japán gyertya alakzatok
7. Lépés: Technikai elemzés-japán gyertya alakzatok A Japán gyertya alakzatok 2 csoportra oszthatóak: 1. Trendfordulót előrejelző alakzatok 2. A meglévő trendet megerősítő alakzatok 1. Trendfordulót előrejelző
RészletesebbenFejlődő piaci hírlevél
2015. február Írta: Dr. Mark Mobius, Ügyvezető Elnök, Templeton Emerging Markets Group Általános áttekintés A feltörekvő piacok kedvező globális környezet előnyeit élvezhették, mert az USA-ból pozitív
RészletesebbenVezetői összefoglaló január 20.
2017. január 20. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben kis mértékben gyengült, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag
RészletesebbenAjánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.22. COM(2017) 801 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HU HU
Részletesebbencsütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 12.
2017. október 12. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 14,5 milliárd forintos, átlag feletti
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL 2014. október HANSAINVEST Hanseatische Investment Gmbh alapjai 2014. október Forrás: hansainvest.de HANSAinternational
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 27.
2016. október 27. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékos erősödéssel
RészletesebbenAEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.
AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési
RészletesebbenVezetői összefoglaló január 6.
2017. január 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama kis mértékben gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest, míg a svájci frankkal szemben stagnált. A BUX 13,2 milliárd forintos, átlag
RészletesebbenVezetői összefoglaló június 1.
2017. június 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, a dollárhoz képest pedig gyengült. A BUX 18,2 milliárd forintos, jóval az átlag
Részletesebbenszerda, 2015. október 7.
szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az
RészletesebbenRecesszió Magyarországon
Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése
RészletesebbenHonics István CFA befektetési igazgató
OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből
RészletesebbenVezetői összefoglaló július 4.
2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel
RészletesebbenVezetői összefoglaló november 30.
2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti
Részletesebbenhétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el
RészletesebbenVezetői összefoglaló február 24.
2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti
RészletesebbenGABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK
GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK Jelentős exportőrök végső durva szemcsés gabona készletei várhatóan tovább
Részletesebbenszerda, április 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke
RészletesebbenA 2013-as év bővelkedik gazdasági és tőkepiaci eseményekben. Ezek közül messze kiemelkedik a fejlett gazdaságok
A 2013-as év bővelkedik gazdasági és tőkepiaci eseményekben. Ezek közül messze kiemelkedik a fejlett gazdaságok monetáris lazítása, azaz az elképesztő mértékű pénznyomás. Az év elején ennek az Egyesült
RészletesebbenVezetői összefoglaló november 2.
2017. november 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza ellenében erősödött. A BUX 16,5 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,68 százalékos
RészletesebbenMAGEOSZ Hírek 35.hét / /5 Szerkesztő: N. Vadász Zsuzsa
2013-08-26 MAGEOSZ Hírek 35.hét / 2013 1./5 Némileg nőtt az optimizmus Magyarországon Az idén 0,5 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság a Reuters által megkérdezett elemzők szerint.
Részletesebben2015. tavaszi gazdasági előrejelzés: a széljárás kedvez a fellendülésnek
Európai Bizottság - Sajtóközlemény 2015. tavaszi gazdasági előrejelzés: a széljárás kedvez a fellendülésnek Brüsszel, 05 május 2015 Az Európai Unió gazdasági növekedése kedvező hátszelet kap. Az Európai
RészletesebbenKezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget.
KEDVES ÜGYFELEINK, A 2012-es év portfolió jelentése. Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. Ez így volt az utóbbi években mindig. Mindenki érezte a negatív gazdasági hatásokat, de
RészletesebbenTartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
RészletesebbenVezetői összefoglaló július 18.
2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd
RészletesebbenGazdasági Havi Tájékoztató 2015. november
gh Gazdasági Havi Tájékoztató 215. november Alábbi rövid elemzésünkben azt vizsgáljuk meg, hogy a hazai vállalkozások általában milyen célból használják az internetet. Az elemzés a Gazdaság- és Vállalkozáskutató
Részletesebbenpéntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön
RészletesebbenGOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.
Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.
RészletesebbenNagy Erzsébet Éva - Tengely Veronika. Az infláció változó természete (2.) Globális tényezők térnyerése a hazai infláció alakulásában
Nagy Erzsébet Éva - Tengely Veronika Az infláció változó természete (2.) Globális tényezők térnyerése a hazai infláció alakulásában A Felejtsünk el mindent, amit az inflációról hittünk? című elemzés után
RészletesebbenVezetői összefoglaló március 19.
2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti
RészletesebbenVezetői összefoglaló június 14.
2017. június 14. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben erősödött. A BUX 15,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,72 százalékos emelkedéssel
RészletesebbenA második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
RészletesebbenVezetői összefoglaló június 21.
2017. június 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos,
Részletesebbenszerda, január 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2016. január 27. Vezetői összefoglaló Kedden pozitív hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, valamint Amerikában is kedvezőbb képet láthattunk az elmúlt időszakokhoz képest. Az pozitív eredményeket
RészletesebbenVezetői összefoglaló november 17.
2017. november 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest nem változott, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 20,1 milliárd forintos, jóval átlag
RészletesebbenVezetői összefoglaló május 2.
2017. május 2. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 8,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Részletesebbenhétfő, június 1. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb
Részletesebbenhétfő, február 23. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. február 23. Vezetői összefoglaló A görög helyzettel kapcsolatos optimizmus éreztette hatását a pénteki nemzetközi kereskedésben. Pénteken a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval szemben.
RészletesebbenGAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.
RészletesebbenHavi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. augusztus
Havi elemzés az infláció alakulásáról. augusztus A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges
RészletesebbenBig Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN
Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó
RészletesebbenTERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Szegedi Igazgatósága TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN Szeged, 2005. november 7. Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatósága, 2005 ISBN 963 215 872 5 Igazgató:
RészletesebbenVezetői összefoglaló november 27.
2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 27.
2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti
RészletesebbenOLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM. Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére
OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére Nagyon kevés tényező befolyásolja a keresletet a mezőgazdasági termékek iránt
Részletesebbenhétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
RészletesebbenVezetői összefoglaló május 18.
2017. május 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A BUX 19,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett
RészletesebbenGerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
RészletesebbenFejlődő piaci hírlevél
2015. augusztus Írta: Dr. Mark Mobius, Ügyvezető Elnök, Templeton Emerging Markets Group Általános áttekintés Az augusztus a világ részvénypiacain nagyon nehéz hónapnak bizonyult. Az összes régiót érintő
RészletesebbenEgy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100
gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok
RészletesebbenBEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL
biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak
Részletesebbenkedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.
RészletesebbenAZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1
AZ SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 1. EUROÖVEZETI KILÁTÁSOK: ÁTTEKINTÉS, FŐ ISMÉRVEK Az euroövezet konjunktúrájának fellendülése várhatóan folytatódik, bár a
RészletesebbenConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01
ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01 Valami változóban... Ez elmúlt években a tőzsdei mozgások tekintetében a mindent meghatározó tényező a "Válság" volt. A tőke a biztonságos befektetésekbe (arany,
RészletesebbenFelmérés eredményei: Expat országmenedzserek
Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek 1. Honnan érkeztek expat vezérigazgatóik és országmenedzsereik? Az expat országmenedzserek 42%-a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik, 58%-uk
Részletesebbenkedd, február 9. Vezetői összefoglaló
kedd, 2016. február 9. Vezetői összefoglaló Negatív hangulat uralkodott Európa tőzsdéin a hétfői kereskedés folyamán, Amerika a nap végén valamelyest visszakapaszkodott. Nagyot zuhant ma reggel a japán
Részletesebbenhétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint
RészletesebbenVERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd
Részletesebben