BULLETIN. of the Szent István University SPECIAL ISSUE PART I.

Átírás

1 BULLETIN of the Szent István University SPECIAL ISSUE PART I. Gödöllı 2008

2 Editorial Board Prof. György Füleki CSc. Chairman of the Editorial Board Prof. Miklós Mézes DSc. editor Prof. Béla M. Csizmadia CSc. Prof. Tamás T. Kiss CSc. Prof. Gyula Huszenicza DSc. Prof. Gábor Reischl DLA Prof. István Szőcs DSc. Edited by the Guest Editorial Board Katalin Takács-György CSc, Chairman of the Guest Editorial Board József Lehota DSc István Takács PhD László Villányi CSc With the support of Faculty of Economics and Social Sciences, Szent István University Management and Business Administration PhD School of Szent István University Szerkesztıség Szent István Egyetem 2103 Gödöllı, Páter Károly u. 1. Kiadja a Szent István Egyetem Felelıs kiadó Dr. Solti László egyetemi tanár, rektor Technikai szerkesztı Szalay Zsigmond Gábor Felelıs szerkesztı Dr. Mézes Miklós egyetemi tanár ISSN Megjelent 380 példányban

3 Contents / Tartalomjegyzék Part I. / I. kötet Agricultural and rural development and international view Agrár- és vidékfejlesztés, nemzetközi kitekintés ÁCS, SZ. DALLIMER, M. HANLEY, N. ARMSWORTH, P.: Impacts of policy reform on hill farm incomes in UK...11 BIELIK, P. RAJČÁNIOVÁ, M.: Some problems of social and economic development of agriculture...25 BORZÁN A. SZIGETI C.: A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió gazdasági fejlettségének elemzése a régiók Európájában...37 CSEH PAPP, I. Regionális különbségek a magyar munkaerıpiacon...45 NAGY, H. KÁPOSZTA, J.: Convergence criteria and their fulfilment by the countries outside the Euro-zone...53 OSZTROGONÁCZ, I. SING, M. K.: The development of the agricultural sector in the rural areas of the Visegrad countries...65 PRZYGODZKA, R.: Tradition or innovation which approach is better in rural development? The case of Podlasie Region...75 TAKÁCS E. HUZDIK K.: A magyarországi immigráció trendjei az elmúlt két évtizedben...87 TÓTHNÉ LİKÖS K. BEDÉNÉ SZİKE É. GÁBRIELNÉ TİZSÉR GY.: országok összehasonlítása néhány makroökonómiai mutató alapján VINCZE M. MADARAS SZ. Analysis of the Romanian agriculture in the period of transition, based on the national accounts Agricultural trade and marketing Agrárkereskedelem, marketing ADAMOWICZ, M.: Consumer behavior in innovation adaptation process on fruit market 125 FÉNYES, T. I. MEYER, N. G. BREITENBACH, M. C.: Agricultural export and import assessment and the trade, development and co-operation agreement between South Africa and the European Union KEMÉNYNÉ HORVÁTH ZS.: The transformation of market players on the demand-side of the grain market LEHOTA J. KOMÁROMI N.: A feldolgozott funkcionális élelmiszerek fogyasztói szegmentálása és magatartási jellemzıi LEHOTA J. KOMÁROMI N.: Szarvasgomba fogyasztói és beszerzési magatartásának szegmentálása és jellemzıi NYÁRS, L. VIZVÁRI, B.: On the supply function of the Hungarian pork market SZAKÁLY Z. SZIGETI O. SZENTE V.: Fogyasztói attitődök táplálkozási elınyökkel kapcsolatban SZIGETI O. SZENTE V. MÁTHÉ A. SZAKÁLY Z.: Marketing lehetıségek az állati eredető hungarikumok termékpályáján VÁRADI K.: Társadalmi változások és a marketing kapcsolatának modellezési lehetıségei...211

4 Sustainability and competitivness Fenntarthatóság, versenyképesség BARANYAI ZS. TAKÁCS I.: A hatékonyság és versenyképesség fıbb kérdései a délalföldi térség gazdaságaiban BARKASZI L.: A kukoricatermesztés hatékonyságának és eredményességének vizsgálata évi tesztüzemi adatok alapján JÁMBOR A.: A versenyképesség elmélete és gyakorlata LENCSÉS E.: A precíziós gazdálkodás ökonómiai értékelése MAGÓ, L.: Low cost mechanisation of small and medium size plant production farms SINGH, M. K. KAPUSZTA, Á. FEKETE-FARKAS, M.: Analyzing agriculture productivity indicators and impact of climate change on CEECs agriculture STRELECEK, F. ZDENĚK, R. LOSOSOVÁ, J.: Influence of farm milk prices on profitability and long-term assets efficiency SZÉLES I.: Vidéki versenyképesség-versenyképes vidékfejlesztés: AVOP intézkedések és azok kommunikációjának vizsgálata SZİLLİSI L. NÁBRÁDI A.: A magyar baromfi ágazat aktuális problémái TAKÁCS I. BARANYAI ZS. TAKÁCS E. TAKÁCSNÉ GYÖRGY K.: A versenyképes virtuális (nagy)üzem TAKÁCSNÉ GYÖRGY K. TAKÁCS E. TAKÁCS I.: Az agrárgazdaság fenntarthatóságának mikro- és makrogazdasági dilemmái Authors index / Névjegyzék...355

5 Part II. / II. kötet Economic methods and models Közgazdasági módszerek, modellek BARANYI A. SZÉLES ZS.: A hazai lakosság megtakarítási hajlandóságának vizsgálata367 BHARTI, N.: Offshore outsourcing (OO) in India s ites: how effective it is in data protection? BORSZÉKI É.: A jövedelmezıség és a tıkeszerkezet összefüggései a vállalkozásoknál FERTİ, I.: Comparative advantage and trade competitiveness in Hungarian agriculture JÁRÁSI É. ZS.: Az ökológiai módon mővelt termıterületek nagyságát befolyásoló tényezık és az árutermelı növények piaci pozíciói Magyarországon KODENKO J. BARANYAI ZS. TAKÁCS I.: Magyarország és Oroszország agrárstruktúrájának változása az 1990-es évektıl napjainkig OROVA, I. KOMÁROMI, N.: Model applications for the spread of new products in Hungarian market circumstances REKE B.: A vállalkozások egyensúlyi helyzetének változáskövetı vizsgálata ŠINDELÁŘ, J.: Forecasting models in management SIPOS N.: A környezetvédelmi jellegő adók vizsgálata a fenntartható gazdálkodás vonatkozásában VARGA T.: Kényszerő hagyomány : értékvesztés a mezıgazdasági termékek piacán ZÉMAN Z. TÓTH M. BÁRCZI J.: Az ellenırzési tevékenység kialakítási folyamatának modellezése különös tekintettel a gazdálkodási tevékenységeket érintı K+F és innovációk elszámolására Land utilization and farm structure Földhasználat, gazdaságstruktúra FEHÉR, I. MADARÁSZ I.: Hungarian land ownership patterns and possible future solutions according to the stakeholders' view FEKETE-FARKAS, M. SINGH, M. K. ROUNSEVELL, M. AUDSLEY, E.: Dynamics of changes in agricultural land use arising from climate, policy and socio-economic pressures in Europe LAZÍKOVÁ, J. BANDLEROVA, A. SCHWARCZ, P.: Agricultural cooperatives and their development after the transformation ORLOVITS, ZS.: The influence of the legal background on the transaction costs on the land market in Hungary SADOWSKI, A.: Polish land market before and after transition SZŐCS, I. FARKAS-FEKETE M. VINOGRADOV, S. A.: A new methodology for the estimation of land value...539

6 Innovation, education Innováció, tudásmenedzsment BAHATTIN, C. PARSEKER, Z. AKPINAR BAYIZIT, A. TURHAN, S.: Using e- commerce as an information technique in agri-food industry DEÁKY Z. MOLNÁR M.: A gödöllıi falukutató hagyományok: múlt és jelen ENDER, J. MIKÁCZÓ, A.: The benefits of a farm food safety system FARKAS, T. KOLTA, D: The European identity and citizenship of the university students in Gödöllı FLORKOWSKI, W. J.: Opportunities for innovation through interdisciplinary research HUSTI I.: A hazai agrárinnováció lehetıségei és feladatai KEREKES K.: A Kolozs megyei Vidéki Magyar fiatalok pályaválasztása SINGH, R. MISHRA, J. K. SINGH, M. K.: The entrepreneurship model of business education: building knowledge economy RITTER K.: Agrár-munkanélküliség és a területi egyenlıtlenségek Magyarországon SZALAY ZS. G.: A menedzsment információs rendszerek költség-haszon elemzése SZÉKELY CS.: A mezıgazdasági vállalati gazdaságtan fél évszázados fejlıdése SZŐCS I. JÁRÁSI É. ZS. KÉSMÁRKI-GALLY SZ.: A kutatási eredmények sorsa és haszna Authors index / Névjegyzék...689

7 SUSTAINABILITY AND COMPETITIVNESS FENNTARTHATÓSÁG, VERSENYKÉPESSÉG

8 A versenyképesség elmélete és gyakorlata 249 Abstract A VERSENYKÉPESSÉG ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA 1 THEORY AND PRACTICE OF COMPETITIVENESS JÁMBOR ATTILA Nowadays libraries are full of books on the theory of competitiveness and its measurement possibilities. There is even no accordance, however, among scientists regarding definition and measurement. Large number of approaches and hundreds of measures show the difficulty to exactly define what we mean by competitiveness. Moreover, works summarizing and grouping briefly main lines and measures in the literature are scarce. The aim of this study is to fill this gap, that is, to create a comprehensive report on traditional and innovative theories and measures of competitiveness. The study would like to serve as a theoretical background for enquirers of the topic and for those like to use theoretical approaches in practice when making their own analysis. Összefoglaló A versenyképesség elméletével és mérési lehetıségeivel manapság már könyvtárnyi irodalom foglalkozik, még sincsen egyetértés a definíciót és a mutatószámokat illetıen. A temérdek megközelítés és a mutatók százai jelzik, nehéz pontosan meghatározni, mit is értünk versenyképességen. Kevés továbbá az olyan jellegő munka, amely röviden, de lényegre törıen összegzi, melyek a szakirodalomban a fıbb elméleti irányvonalak és mutatók, illetve azok hogyan csoportosíthatók. Ezen tanulmány célja a fenti rés betöltése, azaz egy átfogó jellegő beszámoló nyújtása arról, melyek a versenyképesség tradicionális és innovatív elméletei és mutatói. A munka egyfajta elméleti keretül kíván szolgálni a téma iránt érdeklıdı és az elméleti megközelítéseket a gyakorlatban is alkalmazni kívánó kutatóknak elemzéseik elvégzéséhez. Kulcsszavak: tradícionális és innovative mutatószám rendszer, pozitív és negatív megközelítés Bevezetés A versenyképesség fogalmának és mérésnek kiterjedt hazai és nemzetközi szakirodalma létezik, általánosan elfogadott definíció vagy mérési módszer azonban máig nincsen (Czakó, 2000). Egyes nézetek szerint a versenyképesség a sikeres gazdasági fejlıdéshez kötıdik és az a gazdaság versenyképes, amelynek általános fejlettség- és állapotjelzıi jók, a gazdaság szereplıi ennek tudatában vannak, és a gazdaság nyitottsági foka is elég magas ahhoz, hogy a versenyképessége a külgazdasági kapcsolataiban érvényre jusson (Török, 1999, 37. old.). Az EU hatodik regionális jelentése alapján a versenyképesség vállalatok, iparágak, régiók, nemzetek és nemzetek feletti régiók versenyképessége relatíve magas jövedelem és relatíve magas foglalkoztatottsági szint tartós létrehozására, miközben a nemzetközi (globális) versenynek ki vannak téve (CEC, 1999, 75. old.). A vállalat-gazdaságtanhoz közelebb álló megközelítés szerint a nemzetgazdaság versenyképessége a nemzetgazdaságnak az a képessége, hogy úgy tud létrehozni, felhasználni, a globális verseny keretei között értékesíteni termékeket és szolgáltatásokat, hogy közben saját termelési tényezıinek hozadéka, és ezzel párhuzamosan állampolgárainak jóléte fenntartható módon növekszik (Czakó-Chikán, 2007). 1 A kutatást a NKFP 04/4/014-es alprogramja támogatta.

9 250 Bull. of the Szent István Univ., Gödöllı, Klasszikus, mégis a modern idık kihívásainak is megfelelı az alábbi definíció, amelyet a kutatás használ: a versenyképesség azon képességek összessége, amely lehetıvé teszi a vevık által keresett áruk és szolgáltatások megfelelı helyen, formában és idıben történı kielégítését, legalább olyan alacsony áron, mint amit más szállítók is képesek biztosítani, úgy, hogy legalább a felhasznált erıforrások haszonáldozat költsége megtérüljön (Freebairn [1986]). A fenti definíció megfelel a szakirodalom által elvárt kritériumoknak, mivel egyfelıl minden gazdasági egységre értelmezhetı, azaz a vállalat nézıpontjából (mikro-szinten) és nemzetgazdaságok esetében (makro-szinten) is értelmezhetı. Jól körülírható és mérhetı kategóriákkal dolgozik, habár véleményem szerint további specifikációt igényel a megfelelı fogalom. Képes továbbá a globális versenyben megjelenı termékek/szolgáltatások értelmezésére, kezeli az input és output oldalt is. Ezen felül használja az idı és tér dimenzióját, amely a mai dinamikusan változó gazdasági környezetben szintén nagy elıny. Összességében tehát a fenti definíció a versenyképesség fogalmának értelmezésénél kiindulópontként jól használható. Anyag és módszer A munka jellegénél fogva a versenyképességhez kapcsolódó szakirodalmak ismertetésével és rendszerezésével foglalkozik. Ebbıl következıen szekunder források győjtésén és csoportosításán alapul, a szerzı hozzáadott értéknek a különbözı irányzatok ismertetésén túl azok új rendszerben történı bemutatását tekinti. A versenyképesség tradicionális megközelítése A versenyképesség fogalmának elsı megjelenését Adam Smith ( ) nevéhez szokás kötni, aki ugyan nem használta magát a frázist, munkássága azonban egyértelmően kötıdik hozzá. A klasszikus szerzı elmélete szerint egy ország olyan terméket fog elıállítani, amelyben abszolút elınnyel rendelkezik és a kereskedelem révén ezt olyanra cseréli el, amelynél a fentebbi elınye nem jelentkezik. Más szavakkal minden ország azon terméket fogja elıállítani és exportálni, amelynél a legalacsonyabb termelési költség jelentkezik. Ilyen körülmények között a laissez faire elvet alkalmazva az erıforrások tökéletes allokációja valósul meg. Smith elméletét David Ricardo ( ) fejlesztette tovább, aki már 1817-ben rámutatott, hogy a nemzetek közötti kereskedelem nem abszolút, hanem relatív elınyön nyugszik. A tudós szerint, ha a laissez faire elv érvényesül, minden ország azt a terméket fogja termelni, amiben komparatív elınnyel bír, aminek az alapja a technológiák különbözısége. A termelés és kereskedelem alapja tehát nem a legalacsonyabb költség, hanem a leghatékonyabb felhasználás. A termelésben megjelenik a specializáció és mivel az országok ugyanazon relatív árakkal találkoznak a nemzetközi piacokon, a specializáció különbözı termékekben jelenik meg. Ricardo elmélete szerint tehát olyan eset is elıfordulhat, hogy egy ország importál egy terméket, amit egyébként alacsonyabb költséggel tudna elıállítani, mivel nem ennek az árunak a termelésére specializálódik, hanem inkább máshol és hatékonyabban használja fel erıforrásait. Ricardo modelljét Heckscher és Ohlin (1933) fejlesztették tovább, akik szerint a komparatív elınyök nem a technológiákból, hanem az eltérı erıforrás-ellátottságból erednek. Az abszolút és komparatív elıny modelljei implicit feltételezik minden ország egyetlen termelési tényezıjét, így azonban nem adnak választ arra a kérdésre, hogy milyen hatással van a kereskedelem az ország tényezı ellátottságára. Modelljük szerint egy ország azokat az árukat exportálja, amelyek elıállításához intenzíven használja fel azokat a termelési tényezıket, amelyekbıl relatíve jól ellátott. Így például a tıke-gazdag országok tıkeintenzív, a munka-

10 A versenyképesség elmélete és gyakorlata 251 gazdagok pedig munkaintenzív javakat exportálnak. Ezen összefüggés azonban feltételezi, hogy a tényezı-ellátottság meghatározza a tényezı-árakat. Tudjuk azonban, hogy a való életben ez az összefüggés nem ilyen egyszerő (gondoljunk csak egyik állam beavatkozására például erıs béremelés - a munkaerıpiacon, amely egy másik, munkaerıvel jól ellátott ország elınyét okozhatja). Ezekre a hiányosságokra mutatott rá többek között Leontief [1954], aki munkája során úgy találta, hogy az USA külkereskedelmi struktúrája ellentmond Heckscher és Ohlin (1933) elméletének, mivel a gazdaság tıkeintenzív, ugyanakkor az export munkaintenzív. Az ún. Leontief-paradoxon eredetileg nem a Heckscher-Ohlin (H-O) teória megcáfolására született, mégis felhívta a figyelmet annak hiányosságaira. A versenyképesség innovatív elméletei 2 A versenyképesség dinamikus felfogása a felgyorsult technológiai fejlıdéshez alkalmazkodó, rugalmasan megújuló, a komparatív elınyök kialakulását elısegítı adaptív és innovatív gazdasági környezet fontosságát jelenti (Molnár, 2002). Ennek egyik elsı megjelenése a komparatív elınyök elméleti hátterének kidolgozásában, illetve ennek empirikus igazolásában érhetı tetten, Balassa (1965) nevéhez kötıdıen. A Balassa által kidolgozott kimutatható komparatív elıny (RCA Revealed Comparative Advantage) a magas, míg a hátrány az alacsony exportpiaci részesedésben ölt testet. A Balassa-mutatót az elmúlt évtizedekben számos bírálat érte, ám a korrekciós javaslatok sem kínáltak megoldást minden problémára. A vállalati versenyképességrıl alkotott képet alapvetıen meghatározta Michael E. Porter (1980) nagy hatású munkája, amelyben a szerzı a versenyképesség öt tényezıjét különítette el: 1. az új piacra lépık fenyegetése, 2. a helyettesítı termékek fenyegetése, 3. a szállítók alkupozíciója, 4. a vevık alkupozíciója, 5. a piaci verseny. A versenyelıny két alapvetı típusa a szerzınél a költségdiktálás illetve a differenciálás, valamint harmadik típusként megjelenik a fókuszálás is. A költségdiktálás lényege az iparág egészének szintjén a legkedvezıbb költségpozíció elérése. Alapja a kapacitások hatékony kiépítése és a gyártási és általános költségek szigorú ellenırzése, miközben a vállalat igyekszik a minimálisra csökkenteni a reklámra és szolgáltatásokra fordított összegeket. A költségdiktáló pozíció védi a vállalatot a versenytársaktól és kedvezı viszony kialakítását segíti elı a vevıkkel és a szállítókkal (Porter, 1980). A differenciáló stratégia célja a versenytársaktól való megkülönböztetés elérése, olyan termék/szolgáltatás nyújtása, amely a versenytársaktól megkülönböztetı jellemzıkre alapozott (Porter, 1980). A fókuszáló stratégia lényege pedig az, hogy az elızıekkel ellentétben nem a teljes iparágat kívánja lefedni az adott vállalat, hanem a fogyasztóknak csak egy meghatározott csoportjára koncentrál (Porter, 1980). Ezen stratégia célja, hogy egy szők csoport igényeit minél magasabb szinten tudja kielégíteni. Porter nézetének egy másfajta megfogalmazása Cockburn (1998) munkája, aki szerint a versenyképesség egyenlı a profit keletkezésével, amely a versenytársaknál jobb minıségő termék-eladást vagy alacsonyabb költséggel való termelést jelent. Salovaara és Vaahtera (1990) a versenyképesség növelésének ehhez hasonló tényezıit vizsgálták: termelési költség, piaci részesedés, profit és finanszírozás, míg Salvatore (2002) nyolc versenyelınyt eredményezı tényezıt különböztetett meg. Az 1990-es évekig a versenyképességi vizsgálatok csak a makro- és mikro-szintekre koncentráltak és alig fordítottak valami figyelmet a mezo-szintre (Lengyel, 2000). A 2 Jelen fejezet Molnár Attila (2002) és Mizik Tamás (2004) alapján készült, minden hivatkozás a két szerzı mővében megtalálható

11 252 Bull. of the Szent István Univ., Gödöllı, globalizáció fokozatos terjedésével azonban egyre többen ismerték fel, hogy a versenyképességben döntı szerepe van a gazdasági tevékenységek földrajzi elhelyezkedésének, mivel a versenyelınyök többsége általában csak egy kisebb régióhoz vagy városhoz kapcsolódik. Kialakult tehát egy új közgazdasági irányzat, amely a földrajzi koncentráció meghatározó jelentıségét hangsúlyozza. Ezen irányzat egyik markáns képviselıje Krugman, akinek véleménye szerint a versenyképességi vizsgálatok alapja mindig egy adott földrajzi kiindulópont kell legyen. A lokalitás tényezıinek vizsgálata pedig elvezet a nemzetközi versenyképesség összefüggéseinek megértéséhez. Krugman és követıi a regionális gazdaságtan eredményeibıl kiindulva rámutattak, hogy a térben megfigyelhetı bizonyos koncentráció, sőrősödés, ahol az egymással gazdasági kapcsolatban álló vállalatok összességében versenyképesebbek, mintha egymástól elkülönülten végeznék tevékenységüket. Porter a globális vállalatok és iparágak versenystratégiáit elemezve jutott el arra a következtetésre, hogy a versenyelınyök adott térségi bázisban gyökereznek, ami késıbb alapja lesz a globális versenyképességnek. A két szerzı nevével fémjelzett irányzatok között eredetileg egyetértés volt, mivel Porter korábbi nézetei szerint (Krugman és követıi máig megmaradtak ennél a nézetüknél) a versenyképességet nem lehet nemzetgazdasági szinten értelmezni, egy ország fı céljait a termelékenység határozza meg. Késıbbi mőveiben Porter részben módosította korábbi álláspontját és elismeri, hogy a versenyképesség használható térbeli egységekre is. Legújabb nézetei szerint a versenyben ugyanis nem elkülönült vállalatok, hanem ún. klaszterek 3 állnak egymással szemben. Összességében tehát a két szerzınek és követıiknek még manapság is más az elméleti kiindulópontjuk és az alkalmazott eszköztáruk is, abban viszont egyetértenek, hogy a térbeliségnek a közgazdaságtanban ugyanolyan alapvetı kategóriává kell válnia, mint az idıbeliségnek (Lengyel, 2000). Krugman felfogása szerint a térbeliség hasonló egy kétszektorú gazdaság mőködéséhez: vannak térben mobil és immobil gazdasági tevékenységek. A mobil tevékenységek térbeli eloszlását két ellentétes gazdasági folyamat, a térbeli centripetális és centrifugális erık befolyásolják. Krugman számára a régiók csak absztrakciók, gondolatmenetének középpontjában dinamikusan változó földrajzi csomópontok állnak. Ezzel szemben Porter (1990) szerint egy adott üzletág térbeli kiterjedése a régió, amelynek üzleti környezetét négy determináns határozza meg (Porter, 1990) 4 : 1. a tényezıellátottság minısége és mennyisége, 2. a helyi kereslet minısége, 3. a helyi kapcsolódó és támogató iparágak, 4. a vállalati versenystratégiák jellemzıi. Ezek a regionális csoportok (klaszterek) a lokalitásban meglévı elınyöket kamatoztatják. A négy meghatározó tényezın kívül Porter (1997) késıbb két másik tényezıt is azonosított: a kormányzatot és a véletleneket. Elıbbi meghatározó szerepére hívja fel a figyelmet Chickán és Czakó (2003), akik szerint különösen fontos a kormányzat szerepe a prioritások meghatározásában és az ezekhez szükséges erıforrások allokálásában. A legújabb versenyképességi nézetek egyik képviselıje Sachwald (1990), aki versenyképesség alatt a piaci részesedés megırzésére vagy megszerzésére irányuló képességet érti, míg Thirwall (1979) szerint egy ország versenyképessége olyan gyors növekedésre való képesség, amely nem vezet a külsı eladósodottság növekedéséhez. Findrik-Szilárd (2000) nemzetgazdasági versenyképesség alatt a nemzetnek azt a képességét érti, amivel olyan társadalmi-gazdasági környezetet teremt, amelyben a szereplık tartósan képesek a világpiacon is elismert hozzáadott értéket képezni. Boda-Pataki (1995) szerint a versenyképesség export-képességet jelent, ugyanezt a nézetet vallja Salovaara-Vaahtera (1990) is. Lengyel (2000) szerint a három legfontosabb versenyképességi tényezı a GDP, a 3 Földrajzilag koncentrálódó vállalatok és intézmények csoportja 4 A klasszikus porteri rombuszmodell vagy gyémántmodell tényezıi

12 A versenyképesség elmélete és gyakorlata 253 foglalkoztatottak száma és a népesség. Más szavakkal a szerzı szerint a magas szintő versenyképességhez magas jövedelmek és magas foglalkoztatás járul. Losoncnál (2003) a versenyképesség legfontosabb összetevıje a munkatermelékenység, a munkaerıköltség, a valutaárfolyam és a belföldi árak, míg Salvatore (2002) szerint a versenyképesség egy ország azon képessége, hogy nagyobb jólétet biztosít, mint versenytársai. Majoros (1997) ugyanakkor rámutat, hogy komoly változáson ment keresztül a versenyképesség fogalmának megítélése. A hatvanas évekig az ugyanis teljesen pozitív és követendı volt, mivel a világkereskedelem fejlıdése meghaladta a növekedést és a foglalkoztatás bıvülését, mára azonban megfordult a folyamat, a versenyképesség lényegében a túlélést jelenti. Tradíció és innováció a versenyképesség mérésben A kutatók klasszikusan két megközelítést szoktak alkalmazni a versenyképesség mérésére: a modelleket és a mutatókat. A modellek általában igen bonyolultak, egy speciális probléma megoldására jönnek létre és rengeteg idıt és energiát vesz igénybe adatokkal való feltöltésük és eredményeik kiértékelése. A mutatók ezzel szemben longitudinális vizsgálatokhoz lettek tervezve, és bár a modelleknél egyszerőbbek, nem képesek elırejelezni, csak egy adott helyzetet tudnak jól leírni. Az ilyen mutatókkal végzett elemzések eredménye mindig az adatok minıségétıl függ. A mutatók számos tényezı alapján csoportosíthatók. Ilyen például a vizsgálni kívánt termékek köre: beszélhetünk az egész gazdaságot, egy ágazatot vagy egy konkrét terméket (vagy termékcsoportot) elemzı tanulmányokról. Térbeli elhelyezkedés szerint ismerünk vállalatra, országra vagy régiókra kiterjedı kutatásokat. Az 1. táblázat megmutatja, a fenti két csoportosítási elv tagjai hogyan feleltethetık meg egymásnak. Látható például, hogy a versenyképesség termék szinten bármilyen földrajzi kiterjedésben értelmezhetı, illetve ország szinten bármilyen termékaggregáltsági fokon tudunk versenyképességi vizsgálatokat végezni. 1. táblázat: A versenyképesség elemzése termékaggregáltság és földrajzi kiterjedés szerint Megnevezés A termékaggregáció foka Gazdaság Iparág Termelı gazdaság (farm) nem alkalmas nem alkalmas Földrajzi kiterjedtség Országon belüli régiók nem alkalmas alkalmas Országok alkalmas alkalmas Termék alkalmas alkalmas alkalmas Forrás: Frohberg-Hartmann (1997) Egyszerő és összehasonlításra kitőnıen alkalmas a naturális (technológiai) versenyképesség mutatóinak vizsgálata. A naturális versenyképesség a termelıegységek adottságait veszi alapul (méret, kapacitás, termelési potenciál, területi hatékonyság stb.). Igen könnyen számolhatók, alapszintő elemzésekhez jól alkalmazhatók. Szintén jól ismert egyszerőbb

13 254 Bull. of the Szent István Univ., Gödöllı, módszer a benchmarking használata, amelynek során adott tényezıt (árat, költséget, jövedelmet, stb.) hasonlítunk össze különbözı szinteken és vonjuk le a következtetéseket. Használatához a már meglévı adatbázisokból leolvasható a megfelelı adatokat, nehezebb feladat azonban a feltárt különbségek értelmezése, az okok és befolyásoló tényezık azonosítása. A versenyképességi mutatók másik csoportosítási lehetısége az idıdimenzióhoz kapcsolódik, ezek alapján beszélünk ex-post és ex-ante versenyképességrıl. Elıbbi utólagosan értékel, míg utóbbi elırejelez. A versenyképesség dimenzióiról szóló fejezetben a két felfogás közötti különbséget részletesebben is kifejtjük. Tipikusan ex-post mutató például a konstans piaci részesedés (constant market share, CMS), amely az exportban történt változások okait vizsgálja. A CMS-modellt amely a XX. század végén vált újra népszerővé -, elıszır Tyszinski alkalmazta 1951-ben az ipari termékek kereskedelmére, majd Rigaux és Sprott munkái elemezték a mezıgazdasági áruk kereskedelmének változásait (Fogarasi, 2003). A CMS-modell alapfeltevése, hogy egy ország exportrészesedése egy adott piacon változatlan marad a versenyképesség azonos szintjén (Ahmadi-Esfahani, 1995 in Fertı, 2004). Ezért bármilyen változás egy adott ország exportjában visszavezethetı a versenytársak összetételében és a versenyképességben történt változásokra. A tradicionális CMS-modell három hatással magyarázza az export változásait, a strukturális, a reziduális és a másodrendő hatással. A strukturális hatás az exportban történt feltételezett változást, a reziduális hatás az aktuális és az elvárt változás különbségét jelenti, a másodrendő hatás pedig az exportáló ország versenyképessége és a vizsgált ország exportja közötti kapcsolat változását fejezi ki (Fertı, 2004). A nemzetközi versenyképesség mérésének másik, bonyolultabb mutatója a megnyilvánuló komparatív elınyök (RCA) módszere, amely szintén ex-post mutató. A mutatórendszert elıször Balassa 1965-ben megjelent tanulmányában mutatta be, ahol a referencia országokba irányuló termékexport megnyilvánuló komparatív elıny vagy hátrány indexeit határozta meg. A módszer lényege, hogy összevetjük adott ország termékexportjának részesedését az adott ország teljes exportjában a referencia országok termékexport részesedésével a teljes exportban. Négy mutatót szokás elkülöníteni: (1) B-index, (2) a relatív kereskedelmi elıny index (RTA), (3) a relatív exportelıny index logaritmusa (lnrxa) és (4) a relatív versenyképesség (RC) indexe. Ha B>1, illetve RTA>0, és/vagy lnrxa>0, és/vagy RC>0, akkor adott országnak megnyilvánuló komparatív elınye van a referencia országokhoz viszonyítva, ellenkezı esetben megnyilvánuló komparatív hátránya. Az RCA mutató meghatározott célpiacra kifejlesztett változata az szektorális specializációs mutató (Sector Specialisation Index = SSI), amely egy adott ország adott ágazatai más országba irányuló exportjának arányát viszonyítja az összes exportban betöltött részarányához képest (Török, 1996). Azon termékek esetében, ahol a mutató közelít az 1-hez (illetve meghaladja azt), beszélhetünk versenyképes exporttermékrıl, hiszen aránya az ágazati exportban közelíti (vagy meghaladja) a célpiacra irányuló export nemzetgazdaságban betöltött részesedését. Szintén ex-post mutató a klasszikus Grubel-Lloyd-index, amely az ágazaton belüli kereskedelem (intra-industry trade, IIT) mérésére használatos. Értéke 0 és 1 közé esik aszerint, hogy ágazatok közötti vagy ágazaton belüli kereskedelemrıl van szó. Az ágazaton belüli kereskedelemben a magasabb értékek a vizsgált országok közötti gazdasági integráció és fejlıdés elırehaladottabb fokára utalnak (Fertı, 2004). Minél nagyobb a különbség egy ágazat exportja és importja között, annál inkább közelít az érték a 0-hoz. Az ex-post mutatók közé szokás sorolni az egységköltség (Unity Cost, UC) mutatót is, amely a fizikai egységköltségnek és a termék kiskereskedelmi árának viszonyán alapul. A két tényezıt egymással elosztva egy értéket kapunk, amelyre ha teljesül, hogy kisebb, mint egy (azaz uc<1), akkor versenyképesnek számít az adott vállalat (Cockburn et al., 1998). Az UC

14 A versenyképesség elmélete és gyakorlata 255 mutatót számos közgazdász a ricardói modell kiterjesztéseként kezeli, amely immár több árut és több termelési tényezıt is tartalmaz (Mizik, 2004). Ex-post mutatóként a mezıgazdasági termékek termelıi és fogyasztói támogatottságának a mérésére használjuk az OECD által kidolgozott PSE (Prodicer Subsidy Equivalent, Termelıi Támogatási Egyenérték) és CSE (Consumer Subsidy Equivalent, Fogyasztói Támogatási Egyenérték) mutatószámokat, amelyeket a támogatások komplexitásának növekedése miatt a késıbb Becsült Termelıi Támogatásra (Producer Support Estimate) és Becsült Fogyasztói Támogatásra (Consumer Support Estimate) neveztek át. A PSE a termelıknek juttatott támogatásról ad információt: azoknak a pénzügyi transzfereknek az összértékét adja meg, amelyeket adott közösség tagjai fizetnek a termelıknek egy évben (Mizik, 2004). A CSE ezzel szemben az ártámogatás belföldi fogyasztókra háruló költségét számszerősíti. A mutatókat számos kritika érte (érzékeny reakció a világpiaci árakra, torzított árakat tartalmazó módszertan, stb.), amelyek során a mutatók számítását átalakították (Molnár, 2002). Az eddigi mutatók múltbeli adatokból értékelték a múltbeli teljesítményt (ex-post), a következık azonban múltbeli adatokból jövıbeni teljesítményt jeleznek elıre (ex-ante). Az ex-ante versenyképességi mutatók közül az egyik leginkább elterjedt a DRC (Domestic Resource Cost) mutató. A DRC valamely termék elıállításához felhasznált termelési tényezık (alapvetıen a termıföld, munkaerı és tıke) alternatív költséggel számolt összes költségét veti össze a termék határparitásos áron számított hozzáadott értékével. A DRC-mutató értékét a világpiaci input- és outputárak, a valutaárfolyamok, a teljes termelékenység (total factor productivity), valamint az erıforrások árnyékára határozzák meg (Potori, 2004). Amennyiben valamely termék esetében a DRC < 1, a termék a külpiacon versenyképes (lehet), ezért elıállítása a társadalom számára hasznos (Potori, 2004). Az ex-ante mutatók csoportjába tartozik a deviza-kitermelési mutató is, amely az egyes országok viszonylatában folytatott kivitel deviza árfolyamhoz viszonyított cserearányát vizsgálja. A mutató kifejezi az egységnyi export értékesítési átlagárra vetített termelési költségét az ország deviza árfolyamához képest azonos valutában kifejezve. Ha a mutató értéke kisebb száznál, akkor kedvezı feltételő, jövedelmezı exportról beszélünk, ha kisebb, mint száz, akkor az export adott relációban nem éri meg. Tipikus ex-ante, a napjainkban egyre inkább elterjedt módszer a mőködési versenyképesség (operational competitiveness rating, OCRA) számítása is, amely egy olyan, nem paraméteres eljárás, amely egy vállalat/üzem hatékonyságát számítja ki és az adott mintában szereplı vállalatokat a legjobb gyakorlat határvonalán (Best Practice Frontier, BPF) mőködı vállalathoz hasonlítja. A legjobb gyakorlat azt a gyakorlatot jelenti, amely a vállalatok adott mintában szereplı csoportjára nézve egy meghatározott inputmennyiség felhasználásával a maximális outputot hozza létre (Tóth, 2005). A mintában szereplı üzemeket azért célszerő összehasonlítani, hogy betekintést nyerjünk abba, hogyan viszonyul adott termelési egység a legjobbhoz képest saját termelési lehetıségeire alapozott termelési stratégiájával (Tóth, 2005). A versenyképesség tradicionális dimenziói 5 A versenyképesség történeti áttekintésénél és mérési módszereinél is számos csoportosítási lehetıséget, nézıpontot láthattunk. Az egyes csoportosítási lehetıségek rávilágítanak arra, milyen széles skálán lehet értelmezni magát a fogalmat, illetve a fogalom mérésére használt mutatókat. A kettı összekapcsolását kívánja elvégezni ez az alpont, amely az eddigi elméleti áttekintés egyfajta szintézisének megalkotására tesz kísérletet. 5 Jelen fejezet hivatkozásai megtalálhatók Siggel (2006) és Mizik (2004) munkáiban

15 256 Bull. of the Szent István Univ., Gödöllı, Mikro- és makroszintő versenyképesség Az egyik legnehezebben értelmezhetı versenyképességi felfogás a makroszintő nézet, mivel a világ bonyolultságát nehéz egyetlen koncepcióval visszaadni. A mikroszintő felfogás már sokkal könnyebben átlátható, azonban csupán egyetlen vállalatra vagy iparágra értelmezhetı. Egy egyszerő példával élve a vállalatok alapvetıen piaci részesedésért folytatott versenyében számos mutató rendelkezésre áll az egyes vállalatok teljesítményének a mérésére, az üzleti környezet vagy a befektetıi hajlandóság mérése azonban már problematikus, habár nyilvánvalóan szükséges. A világon talán leginkább ismert makroszintő versenyképességi mutató a WED (World Economic Forum) és az IMD (Institute of Management Development) által minden évben publikált World Competitiveness Index, amely a világ országait számos mutató alapján állítja rangsorba. Habár a mutató hasznos a nemzetközi befektetık és az üzleti élettel foglalkozók számára, annak módszertana néhány helyen problematikus (Mizik, 2004). A makroszintő versenyképesség másik értelmezése gyakorlatilag a mikroszinten versenyképes vállalatok vagy iparágak elméleti összességét sorolja a fogalomhoz, és minél nagyobb ez a halmaz, annál versenyképesebb adott gazdaság. Ezt a nézetet vallja Dollar és Wolff (1993) is, akik a termelékenység mutatójával kívánják mérni a makroszintő versenyképességet. Egy másik megközelítés szerint mind makro-, mind mikro szinten a Reálárfolyam Változás Mutatója (Real Exchange Rate, RER) alkalmas a legjobban a mérésre (Marsh-Tockarik, 1994). Mivel a RER a nominális árfolyamot a vásárlóerı-paritással osztja, végsı soron a valuták nemzetközi vásárlóerejét hasonlítja össze. A klasszikus közgazdasági összefüggés szerint a gyenge (alulértékelt) valuta erısíti, az erıs (felülértékelt) valuta pedig gyengíti a hazai termelık versenyképességét. Habár a RER-mutatót a legtöbb esetben makro-szinten értelmezik, az egyes iparági ár-indexek használatával értelmezhetı mikro szinten is (Helleiner, 1991). Érdekesség, hogy a versenyképesség egyik legnagyobb bírálója az a Krugman (1994), aki korábbi cikkeiben mikro és makro-szinten is használta a fogalmat (Krugman-Hatsopoulos, 1987). A mikro szintő mutatók egy-egy vállalatot vagy iparágat elemeznek és többnyire olyan egyszerőbb mutatókat használnak, mint az árak, jövedelmek, költségek, méret, stb. összehasonlítása. Ezekkel a mutatókkal jól leírhatók a vállalati teljesítmények, ám messzemenı következtetések levonására nem alkalmasak. Egy és többdimenziós versenyképesség Az elemzésbe bevont dimenziók száma mindig meghatározza a versenyképességi kutatások mélységét. Sokszor problémát okoz azonban, hogy ugyanazt a dimenziót vagy mutatót eltérı szerzık eltérı módon értelmezik (Hickman, 1992). Tipikus példa az egydimenziós mutatókra a munkaerı-egységköltség, amely számításakor csak egyetlen tényezıt veszünk figyelembe és az alapján vonunk le következtetéseket, noha tudjuk, hogy azt az egyetlen tényezıt számos másik is meghatározza. A többdimeziós mutatók nagyrészt az üzleti közgazdaságtanban népszerőek. Jó példa rájuk a fentebb már említett Porteri gyémánt-modell. Az újabb nézetek döntıen a többdimenziós versenyképességet hangsúlyozzák. Henriot [1995] szerint például a versenyképesség legszőkebb értelmezése a relatív árakhoz kapcsolódik, ám figyelembe kell venni az áron kívüli tényezıket is, hiszen a minıségjavulással egybekötött árnövekedés semmiképpen sem értelmezhetı a versenyképesség romlásaként. Török (1999) rámutat arra, hogy manapság egy új, gyakorlatilag kiapadhatatlan kompetitív elınyt nyújtó termelési tényezı jelent meg a világon: a tudás. A tudásalapú társadalomról és az életen át

16 A versenyképesség elmélete és gyakorlata 257 való tanulásról szóló nézetek is azt erısítik, hogy nem lehet pusztán egy tényezıvel, leegyszerősítve megítélni egy vállalat vagy gazdasági egység versenyképességét. Kozma (1994) is elismeri, hogy a versenyképesség összetett jelenség, habár véleménye szerint egyegy árucikk esetében jelentıs egyszerősítések tehetık meg. A versenyképesség szintjei Napjainkban egyre inkább elterjed az a nézet, amely szerint a versenyképességet a globalizálódó világban több szinten is tudni kell értelmezni. A leggyakoribb csoportosítás az alábbi (Lengyel, 2000): vállalati (mikro-szintő), iparági vagy regionális (mezo-szintő) és nemzetgazdasági (makro-szintő). Jelen csoportosítás legnagyobb problémája, hogy egységes definíció és mérési módszer híján nem képes a különbözı szintek közötti átjárást biztosítani, azaz nem lehetséges (vagy rendkívül bonyolult) az egyes szintek összehasonlítása. A különbözı szintekre természetesen különbözı mérési modellek és mutatók állnak rendelkezésre, amelyek alapvetıen az elemzés céljától függıen különülnek el egymástól. A vállalati szintő versenyképességi elemzések célja mindig egy adott vállalat vagy vállalatcsoport teljesítményének az értékelése, illetve a jövıben sikerre vezetı tényezık azonosítása. Ettıl a céltól nyilvánvalóan eltér egy mezo-szintő elemzés, amely arra keresi a választ, melyek egy iparág vagy régió kompetitív elınyei vagy hátrányai és milyen politikákat kell ahhoz életbe léptetni, hogy azok megmaradjanak vagy fejlıdjenek. A nemzeti szintő elemzések többségükben a különbözı politikák vizsgálatai és azt mutatják be, milyen üzleti környezet és kormányzati intézkedések életbe léptetésével tehet egy ország versenyelınyre szert. Ország-szintő elemzéseknél gyakori az ökonometriai modellek, míg vállalti szintőeknél a gazdasági teljesítménymérési mutatók alkalmazása. Az egyes szintek közötti összehasonlítások legnagyobb problémája, hogy nem mindig állnak rendelkezésre az adatok minden szinten, így számos esetben becslésekre van szükség. Ez a legkevésbé vállalati szinten, a leginkább országos vagy regionális szinten fordul elı. Statikus és dinamikus megközelítések A versenyképesség korai elméleteinek nagy hátránya volt a statikusság, más szavakkal azon tulajdonság, hogy a mutatók csak egy adott idıpontban voltak értelmezhetık és nem lehetett velük hosszabb távon tervezni. Egy érzékletes példával élve a piaci részesedés önmagában statikus mutató, ám ha a piaci részesedés változását mérjük (amely már dinamikus mutató), akkor képesek vagyunk különbözı idıtávokra is elemzéseket végezni. Porter (1990) dinamikus közelítése egy vállalat három mutatóját tartja fontosnak: a verseny-teljesítményét, a verseny-potenciálját és a menedzsment-tevékenységét. Ez a közelítésmód képes megragadni a vállalatok külsı környezet-változásra való reakcióját és annak a versenyképességváltozásában megjelenı következményeit. Az elızı versenyképességi csoportosítási módszert használva a fenti Porter-i megközelítés nemcsak dinamikus, hanem többdimenziós is. Dinamikus és makro-szintő mutató a korábban már említett RER, amely a valutaárfolyamok változását különbözı térben és idıben egyaránt képes kezelni. Elméletileg léteznek olyan dinamikus közelítések is, amelyek valamely szubjektív tényezı alapján társadalmi jólétet vagy elégedettséget tekintenek a versenyképesség alapjának, bár ezek mérése meglehetısen nehézkes (Pitelis, 2003).

17 258 Bull. of the Szent István Univ., Gödöllı, Ex-post (sztochasztikus) és ex-ante (determinisztikus) versenyképesség A különbözı versenyképességi felfogások elkülöníthetık az alapján is, hogy múltbeli adatokat elemeznek és abból múltbeli teljesítményeket értékelnek vagy a jövıbeli potenciált jelzik elıre. Elıbbit ex-post, utóbbit ex-ante versenyképességnek szokás mondani. Ehhez a közelítésmódhoz közel áll a determinisztikus és sztochasztikus elkülönítés is, ahol az elıbbi az ex-ante, utóbbi az ex-post versenyképesség velejárója. Sztochasztikus versenyképességrıl akkor beszélünk, ha a felfogás múltbeli adatok között keres kapcsolatokat és azokból a múltra von le következtetéseket, míg a determinisztikus felfogás lényege, hogy meghatározza, milyen teljesítményt szeretnénk elérni a jövıben. Az ex-post versenyképességi mutatók tehát a múltbeli teljesítményeket vizsgálják és okok helyett okozatokat elemeznek. Az ex-ante versenyképesség azonban a vállalati versenyelınyöket nyújtó tényezıkre koncentrál és a versenyben való helytállás feltételeit kutatja (Lengyel, 2000). Nagyrészt becsült adatokkal dolgozik és a jelenségek okait kívánja feltárni. Makro-, sztochasztikus és ex-ante közelítés egyben például az a Fagerberg (1988) által javasolt piaci részesedés mutató, amely egy ország világpiaci részesedését a technikai- és az ár-versenyképesség, valamint a kimenı kapacitások alapján határozza meg. Mivel a mutatók növekedési rátákban vannak megadva, a mutató egyben dinamikus is. Az ex-ante mutatókra kitőnı példa Balassa Béla 1965-ben publikált RCA-mutatója. Az ex-post mutatók nagy elınye, hogy képesek olyan állapotot megragadni, amikor adott piaci szereplı versenyképes volt, habár nem képesek az akkori teljesítmény tényezıinek megragadására. Az ex-ante versenyképesség lényege pedig éppen az, hogy a versenyképesség kulcstényezıire rámutasson és a meglévı elınyökre koncentráljon. Magyarországon ex-ante versenyképességi kutatást végzett Módos (2004), aki a versenyképesség összetevıit és mérési módszereit kívánta azonosítani a mezıgazdaságban. Könyvében a versenyképesség alábbi tényezıit tartotta meghatározónak az élelmiszertermelés versenyképességét illetıen: 1. a komparatív elınyök 2. a kompetitív képességek, a szakmai munka színvonala 3. a mezıgazdasági szervezetek, termelık önszervezıdése az értékesítésre és a minıséget garantáló védjegyek megszerzésére és fenntartására 4. az állam szerepvállalása 5. környezeti megfelelés Pozitív és normatív versenyképesség A determinisztikus és sztochasztikus közelítésmódhoz közel áll a pozitív és normatív elkülönítés is abban az értelemben, hogy a pozitív megközelítés azt méri, hogy mi van, míg a normatív azt, hogy mi legyen (Babbie, 2003). Míg a pozitív közelítésmód a megfigyelhetı valóságot veszi alapul és nem tartalmaz értékítéleteket, a normatív ez utóbbit is megteszi. A két felfogás közötti különbséget kitőnıen érzékelteti az a példa, miszerint egy vállalat erıs export-teljesítménye a nemzetközi versenyképesség egyértelmő jele, míg egy ország hasonló teljesítménye már nem biztosan az, hiszen utóbbi jövedelem-kieséssel is párosulhat (Siggel, 2006). A normatív megközelítések leginkább makro-környezetben értelmezhetık.

18 A versenyképesség elmélete és gyakorlata 259 Összefoglalás A kutatás a versenyképesség tradicionális és új típusú közelítéseit mutatta be. Megismerkedhettünk a versenyképességhez kapcsolódó tradicionális és innovatív elméletekkel és a mérés problémáival is. Ez a rendszerezés a szerzı reményei szerint közelebb visz a fogalom megértéséhez és segíti annak pontos mérését. A jövıben érdemes lenne az egyes mérési módszereket külön-külön is tesztelni azonos piacokon annak érdekében, hogy az eredményeket összevetve pontosítani, finomítani lehessen az elméletet. Irodalom CZAKÓ, E.(2000): Versenyképesség iparágak szintjén a globalizáció tükrében. PhD disszertáció, BKÁE CZAKÓ, E. CHIKÁN, A.(2007): Gazdasági versenyképességünk vállalati nézıpontból Vezetéstudomány, 38. évfolyam, 5. szám FERTİ, I. (2004): Agri-Food Trade between Hungary and the EU. Századvég Kiadó, Budapest FOGARASI, J (2003): A magyar gabonafélék versenyképessége. PhD disszertáció, BKÁE FROHBERG, K. HARTMANN, M. (1997): Comparing measures of competitiveness. IAMO Discussion Paper. 2 sz. Halle (Saale). FREEBAIRN, J. (1986): Implications of Wages and Industrial Policies on Competitiveness of Agricultural Export Industries. Paper presented at the Australian Agricultural Economics Society Policy Forum, Canberra JÁMBOR, A. (2007): A magyar gabonafélék megnyilvánuló komparatív elınyei és hátrányai. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam, 9. szám, oldal JÁMBOR, A. (2007): A magyar gabonafélék export-versenyképessége Közép-Kelet- Európában. AVA3 konferencia: Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés, Agrárinformatika, március , Debrecen JÁMBOR, A. (2006): Grain sector competitiveness from the data s point of view, 17-18, May, 2006 International Scientific Days, Nitra, conference-paper LEONTIEF, W. (1954): Domestic production and foreign trade: The American capital position reexamined. Economia Internazionale, no. 7, February, o. MIZIK, T. (2004): Jövedelmezıség és versenyképesség a tesztüzemi rendszerben, PhD disszertáció, BKÁE MOLNÁR, A. (2002): Versenyképesség és -stratégiák a magyar élelmiszeriparban az uniós csatlakozás tükrében, PhD disszertáció, BKÁE POTORI, N. (2004): A fıbb mezıgazdasági ágazatok élet- és versenyképességének követelményei. Agrárgazdasági tanulmányok, 8. szám. AKI RICARDO, D. (1821): On the principles of political economy and taxation. John Murray, Albemarle-Street, London, 3rd edition SIGGEL, E. (2006): International Competitiveness and Comparative Advantage: A Survey and a Proposal for Measurement. Journal of Industrial Competitive Trade, 6. szám. TÓTH, J. (2005): Mőködési versenyképesség és hajtóerıi a hazai húsiparban. Közgazdasági Szemle, 52. évfolyam, 7-8. szám TÖRÖK, Á. (1999): Verseny a versenyképességért? Integrációs Stratégiai Munkacsoport, Budapest Szerzı Jámbor Attila, PhD hallgató Budapesti Corvinus Egyetem, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék jambor.ati@t-online.hu