ÜZLETI ETIKAI DÍJ CÉGISMERTETŐ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. CÉGISMERTETŐ"

Átírás

1 CÉGISMERTETŐ Cégtörténet: A Borsodi László által 1981-ben alapított egyéni vállalkozás jogutódjaként működő Borsodi Műhely Kft óta egy 100%-os magyar családi tulajdonban működő gazdasági társaság. A cégalapító kezdetben kisiparosként tevékenykedett: textilipari szövőgépekhez készített kisméretű, bonyolult, precíziós alkatrészeket csaknem az ország összes szövőgyára részére. Ez a piac jelentős fejlesztéseket és növekedést tett lehetővé ban lehetőség nyílt arra, hogy a cég exportra is dolgozzon, amelynek során üzleteket kötöttek olasz, német és osztrák cégekkel. A 90-es években - amikor a magyarországi gazdasági, politikai változások miatt az addig állandó piac megszűnt - ezek a kapcsolatok és tapasztalatok különösen jelentőssé váltak. Fontos előrelépést hozott 1993, a GM-OPEL magyarországi vállalatával megkötött első szerződés, amellyel a dinamikusan fejlődő cég a nagy múltú gyár beszállítója lett januárjában került sor egy kisújszállási fémforgácsoló cég megvásárlására. Ez nemcsak területnövekedést, földrajzi bővülést, de jelentős termelési kapacitásnövekedést is jelentett a nem kevés szükséges fejlesztés végrehajtását követően. A 2001-es év tavaszán újabb jelentős beruházás valósult meg: létrejött az új, korszerű telephelyünk és központunk a Győri Nemzetközi Ipari Parkban as évben tovább bővítettük győri telephelyünket és megvalósítottunk egy csúcstechnológiájú hőkezelő üzemet, melyet kiegészítettünk egy teljes körű anyagvizsgálatra alkalmas laboratóriummal. Repülőgép ipari céljaink eléréséhez kialakítottunk egy laboratóriumi komplexumot új irodaépületünk teljes alsó szintjén, ahol a legmagasabb akkreditációval rendelkező anyagvizsgáló és hosszmérő laborok, valamint jól felszerelt mérőszoba kapnak helyet. A győri Széchenyi István Egyetemmel közös fejlesztési programok kapcsán pedig helyet és lehetőséget biztosítottunk egy kutatás-fejlesztési divíziónak, ahol 20 fejlesztőmérnöknek tudunk korszerű munkahelyet biztosítani. Termékeink: Az egyedi és kis sorozatú, fémforgácsolással készülő igényes, esetenként speciális pontosságot igénylő gépalkatrész gyártás teljes területét átfedik. Alkatrészeink elsősorban ipari gyártóberendezésekhez szolgálnak, amelyek működéséhez szükséges egyéb anyagok biztosításával is foglalkozunk. Speciális szolgáltatásunk részben termékeinkhez, részben megrendelésre akkreditált mérőlaborunkban bizonylatolt mérések elvégzése. Gyártási profilunk 2008-tól kiegészült a hőkezelési technológiákkal, valamint a gazdasági válság hatására kifejlesztettük a gyártóegységek felújítási technológiáit, amelyek során hidraulikus és hidra-mechanikus befogók valamint főorsók felújítását is el tudjuk végezni. Speciális profilunk a célgép tervezés és gyártás, amely során konstruktőreink mérnöki tevékenységének eredményeként létrejövő berendezések biztosítják megrendelőinknél az egyedi gyártási folyamatokat. Vevőink és saját minőségügyi fejlődésünk igényeinek megfelelve 1999-ben elsőként bevezettük az ISO 9002: 1996 szerinti minőségirányítási rendszert, amelyet 2002-ben már tovább is fejlesztettünk ISO 9001: 2000 szerint évtől ISO9001:2000 és az ISO szerinti integrált minőség- és környezetirányítási rendszert működtettünk. Jelenleg az AS9100 Revízió:C szabvány szerint működünk, amely a repülésügyi szabványnak valamint az új ISO 9001:2008 szabványnak való megfelelést tanúsítja. Természetesen továbbra is elkötelezettek vagyunk a környezetirányítás felé is. Mérőlaborunk ISO 17025: 2005 minőségügyi szabvány szerint akkreditált, ahol akár egyedi mérőeszközök kalibrálását is vállaljuk. Gépeink és infrastruktúránk: Gyártási profilunk igényeinek megfelelően, többnyire új, vagy újszerű, gondosan karbantartott, pontos és megbízható univerzális forgácsoló gépek és mérő- illetve egyéb eszközök. Folyamatos fejlesztéseink többsége állandó fő vevőink speciális igényeinek kielégítésére valósult meg (pl.: GM nagyfordulatú orsó alkatrészek gyártása), amiknek folyamatos kielégítése mellett azóta már több új megrendelőnk hasonló igényeinek is jól meg tudtunk felelni. Szervezeti felépítésünk Társaságunk két telephelyen és egy kihelyezett munkahelyen közel 130 fős létszámmal dolgozik. Ehhez járul még kapcsolt vállalkozásunk 25 fős létszáma, valamint 20 gyakorlati képzését cégünknél töltő tanuló, amivel együtt 175 fő munkájára számíthatunk.

2 2004 januárjától a Borsodi Műhely Kft. (továbbiakban helyenként: BM rövidítéssel) tulajdonosai szombathelyi telephellyel, győri székhellyel, kapcsolt vállalkozásként megalapították a Borsodi Fémmegmunkáló Kft-t (továbbiakban helyenként: BF rövidítéssel). A vállalkozás feladata elsősorban a helyi fő megrendelő, az EPCOS Kft. igényeinek kielégítése, másrészt területi és egyéb BM feladatok ellátása. A BF tevékenysége speciálisan kapcsolódik a BM győri központjához. A termelési tevékenységen kívüli irányítási, beszerzési és egyéb feladatokat a BM győri központ látja el. A BF termelési tevékenységének önálló irányítását a helyi műszaki vezető végzi. A BM a két cég közötti menedzseri szerződés szerint ellátja a BF vezetési, adminisztrációs és beszerzési teendőit. Kihelyezett munkatársunk dolgozik a GM szentgotthárdi gyárában is ellátva a tevékenységi körünkbe tartozó termékekkel kapcsolatos teendőket, szakmai tanácsokkal segítve a gyár üzemszerű működését. Vevőink, partnereink Cégünk a OPEL Magyarország Kft-vel (OPEL) kizárólagos szolgáltatási szerződéssel, az TDK-EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft-vel több éves vállalkozási szerződéssel rendelkezik. Szerződéses termelő partnerei vagyunk az AUDI Hungária Kft-nek is. Egyik legjelentősebb partnerünk a LUK Savaria Kft. Szombathelyen, akinek gyártósori komplett egységeket, egyedi mérőeszközöket készítünk. Új üzletágunkban, repülőipari és hadiipari külföldi megrendelők belépésével hosszú távon alapozzuk meg a minőségi ipari termelést vállalatunknál. A gyártást a telephelyeinken kívül jelentős és folyamatosan fejlődő beszállítói, alvállalkozói körünk is támogatja. Miután régiónk gyártóberendezés-alkatrészellátó piacán évek óta meghatározóan és stabilan jelen vagyunk, ugyanakkor az ország keleti részén és nemzetközi kapcsolatokban is tevékenykedünk, lehetőségünk van arra, hogy szakmai és üzleti kapcsolatokat teremtsünk, és információkat továbbítsunk. Ezzel élve kölcsönösen előnyös, jó kapcsolatokat tartunk fenn versenytársainkkal és partnereinkkel. Cégünk kollektívája tevékenysége során célnak tekinti, hogy a nemzetközi gazdaságban a magyar ipar egyre jelentősebb pozíciót, szerepet töltsön be, továbbá a cég szűkebb környezete és a társadalom megítélése a lehető legkedvezőbb legyen. Cégünk vezetése többéves folyamatos és dinamikus üzleti fejlődésünk mellett felismerte, hogy ennek fenntartása, további fejlesztése a növekvő feladatokkal és szervezettel együtt járó problémák szisztematikus, rendszerszerű elemzése útján érhető el. A folyamatos fejlesztés, a minőségközpontúság évek óta hagyományos értékeink. Mivel ezek alapvetően fontos elemei a TQM szemlélet alapján működő EFQM kiválósági modellnek, vállalkozásunk továbbfejlesztésére az EFQM modell bevezetése, a rendszeres önértékelések alapján történő folyamatos fejlesztés mellett döntöttünk. Fejlesztések: A gyártási pontossági követelmények olyan magas értéket írnak elő, hogy folyamatos fejlesztésekkel cégünk ma már képes a legkisebb tűréssel ellátott tételek biztonsággal történő gyártására. Fejlesztéseink során szükséges mérőeszköz parkunk folyamatos fejlesztése is, ennek hatására 3D-s mérőgépeink, optikai koordináta mérőgépeink és hagyományos eszközeink biztosítják a megfelelő minőségellenőrzést. Cégünk 3 műszakos munkarendje garantálja a megrendelők rugalmas kiszolgálását. Biztosítani tudjuk egy fő kapcsolattartó folyamatos elérhetőségét. A korszerű és hatékony termeléshez már elengedhetetlen a csúcstechnológiák alkalmazása. Ezért vállalatunk kiépítette a CAD-CAM alapú termelést, mely rendszerben SolidWorks modellező szoftvert és PowerMill CAD programot alkalmazunk a gyártási folyamatok megtervezéséhez és a CNC gépeink vezérléséhez. Cégünk vezetősége a folyamatosan változó igényekhez alkalmazkodva és a felismert cégnövekedési okok miatt a szervezet átalakítása mellett döntött 2009-ben. Ezen lépés során igyekeztünk reagálni a világot sújtó gazdasági válságra és olyan szervezeti formát alakítottunk ki, amelyben a szervezet megújulása által biztosítható a fejlődés, cégünk hosszú távú céljainak elérése.

3 2011-ben megkezdtük az ORCLE J.D. Edwards vállalatirányítási rendszerének bevezetését, amely lehetőséget biztosít számunkra a megrendelőinkhez való közvetlen kapcsolatra és vállalati folyamataink racionalizálására. Főbb gazdasági adatok: Tulajdonosi kör: 100%-ban hazai családi vállalkozás Borsodi László 50% tulajdonosi részarány Borsodi Lászlóné 30 % tulajdonosi részarány Horváthné Borsodi Mónika 10% tulajdonosi részarány ifj Borsodi László 10% tulajdonosi részarány Értékesítés nettó árbevétele: 2012-ben ,- HUF 2013-ban ,- HUF Munkatársi létszám: évfordulóval: 114 fő évfordulóval: 128 fő Cégünk székhelye: 9027 Győr Juharfa u. 8. Alapítás éve: 1981 A vezetők példamutatása a TQM és az etikus üzleti magatartás iránti elkötelezettsége a szervezeten belül Vállalkozásunk 33 éves, üzletileg rendkívül sikeres működése során kikristályosodtak követett értékrendünk fő elemei. Ezek tudatos definiálására és szisztematikus rendezésére is alkalmaztuk a kiválósági programunkat. Módszereink értékelése és felülvizsgálata, a mérés, a tanulás, a legjobb gyakorlatok beazonosítása, a folyamatos jobbítás érdekében működtetett fejlesztési intézkedések rendszere alapvetően a bevezetett EFQM program alapján működik. Az eddigiekben alkalmazott hagyományos és bevált módszereinket is igyekszünk az átfedések kiszűrésével ebbe az egységes rendszerbe integrálni. Főbb cégstratégiai értékeink: 1)minőség- és 2)vevő-központúság, 3)hatékony kommunikáció megvalósításának érdekében vezetőink személyes példát mutatnak: a maximális munkaidő kihasználásra törekvésben, az udvariasságban, figyelemben, vélemények kikérésében és hasznosításában, a megrendelőknél való megjelenésben, a pozitív belső és külső cégarculat kialakításában. Cégvezetésünk ezen törekvései az alábbi főbb formákban tükröződnek: integrált minőségirányítási rendszerünkben definiált minőségi és környezeti politikánk és céljaink, dolgozóink munkaköri leírásai, egységesen kialakított cégarculatunk (munkaruha, színek, szlogen), saját utánpótlás képző rendszer kiépítése, fejlesztése. A TQM szemlélet és a kiválósági értékek közzététele több módon is folyik: a munkatársak munkaköri leírásaiban megfogalmazva, a vezetés fejlesztési határozataiban, intézkedéseiben, a minőségirányítási rendszer dokumentumaiban, mindhárom telephelyünkön elhelyezett faliújságokon, honlapunk ( aktuális híreiben, havi, negyedéves és éves rendszeres vezetői értékeléseken, tájékoztatókon, képzéseken:

4 A vezetés minden tagja részt vett és vesz a kompetencia mátrixban feltüntettetek szerinti képzéseken. Az itt megfogalmazott feladatok szerint a beosztott munkatárs felé a tájékoztatások, oktatások megtörténnek. Vezetőink részéről a munkatársak iránti udvariasság, figyelem és elérhetőség a hatékonyság fontos követelménye. Vezetésünk hatékonyságát folyamatosan vizsgáljuk és fejlesztjük az alábbi módszerekkel: megbeszélések tapasztalatainak értékelése, összegzése, intézkedések rotáció a különböző üzemek és telephelyek üzemvezetői között értékeléssel, összegzéssel vezetés hatékonysági felülvizsgálatok: - negyedéves, műszaki controllernél nyilvántartott termelési mutatók alapján - külső felmérések alapján. Pl: vevői auditok tapasztalatainak dokumentálása, értékelése, intézkedési tervek - tanúsított belső és külső rendszer-auditjaink alapján intézkedések a nem megfelelőségekre vezetői oktatások, továbbképzések. A cégstratégiának megfelelően folyamatos oktatások és megbeszélések során konszenzusok alapján határozzuk meg a legjobb gyakorlat -ot, amelynek alapján folyamatosan javítjuk irányítási rendszerünket A cégstratégia, a minőségpolitika és a minden évben kitűzött minőségcélok a fő meghatározói vezetési rendszerünknek, ami a napi, havi, negyedéves megbeszélések határozataiban realizálódik Szakértő partnereink segítségével folyamatosan követjük a gazdasági környezet, a társadalom, a jogi előírások változásait, céljainkat, terveinket szükség szerint aktualizáljuk. Cégünk vezetése újítási célfeladatok rendszeres kiírásával segíti és bátorítja a kreativitás megjelenését, az egyéni értékelésekben a kezdeményezőkészség külön elemként jelenik meg. A vezetők etikusüzleti magatartás iránti elkötelezettsége, a jó gyakorlatok követése a szervezeten kívül, együttműködés a vevőkkel, partnerekkel A vevők és a beszállítók elismerése az alábbi módszerekkel történik: vevői auditok, beszállítói auditok, vevők meghívása szakmai napra, beszállítói értékelő lapok, beszállítók éves értékelése (beszállítói teljesítmény éves elismerése) beszállítói fórumok szervezése évente Havi, negyedéves, éves vezetői értékeléseken kiértékeljük az elmúlt időszak eredményeit, új projekteket indítunk el és módosítunk az eddigi tevékenységeken. Kapcsolataink vevőinkkel, beszállítóinkkal, fejlesztéseinkbe bevonásuk, egyéb külső kapcsolatok OPEL: negyedéves megbeszélések (igényfelmérés, egyeztetések), 1 fő munkatárs állandó jelenléte. TDK-EPCOS: heti megbeszélések (igényfelmérés, egyeztetések). LUK Savaria: heti két látogatás (szakmai egyeztetés). Évente vevői értékelések bekérése, kiértékelése. Év végi látogatás minden megrendelőnél és partnernél. Vevők meghívása kötetlen kapcsolatépítésre (pl: Borsodi Teke vándor kupa). Bevonás a fejlesztésekbe: vevőink felé jegyzőkönyvekben, fejlesztési terveink megküldésével, honlapunk aktuális híreiben információkat adunk a fejlesztésekről, megjelent publikációinkat is eljuttatjuk, partnerekkel közös fejlesztések Kamarai, ipartestületi, Klaszter tagságok (űripari klaszter, repülőgépipari klaszter, szakképzési klaszter) és aktivitások. Kiválósági kultúra szervezeteiben részvétel: Részvétel a Regionális Minőségi Díj pályázatára felkészítő regionális kamarai képzésen Előadásokon, rendezvényeken részvétel (Pl: tanulmányút és tréning Japánban a Toyotánál alkalmazott rendszerekről.) Évek óta aktív szakmai munka a Regionális Minőségi Díjat konzorciumban gondozó megyei kamarában Klaszter tagságok és aktivitás OFI (Országos Fémipari Ipartestület) tagság és aktivitás

5 Cégstratégiánk fő elemei: Cégünk jelszava: Egy precíz fémes jövő a biztonságot, megbízhatóságot fejezi ki a hagyományos, igényes fémmegmunkálási alaptevékenységre építve. Küldetésünknek azt tekintjük, hogy családi vállalkozásunk a munka örömét, a jól végzett munka alapján elért sikerek örömét biztosító, korszerű és kellemes munkahelyet, biztos jelent és jövőt nyújtson minden tulajdonosa, munkatársa és partnere számára. Cégpolitikánk és stratégiánk alappillérei: kiemelkedő minőség vevői igények maximális szem előtt tartása fiatal (30-35 év közötti), jól képzett csapat A kiemelkedő minőség alatt olyan minőséget igénylő, speciális munkákat is értünk, amelyek különleges (sok esetben máshol nem egykönnyen elérhető) technológiai felkészültséget tételeznek fel, aminek megteremtését céltudatos fejlesztéseinkkel biztosítjuk. A vevői igények maximális szem előtt tartása a vevő-centrikus szemléletet, a vevők sokszor teljesen testre szabott egyedi és sokoldalú kezelését jelenti. Ez a szemlélet tudatosan működtetett és fejlesztett minőségirányítási rendszerünk, speciális és hosszú távú nagyvállalati partnerszerződéseink (pl: Opel/szentgotthárdi autóipari nagyvállalat) és kiválósági törekvéseink irányelveivel tökéletes összhangban van. A fiatalos (30-35 év közötti), jól képzett csapat alatt munkatársaink átlagkorát értjük. Természetesen megbecsüljük és hasznosítjuk idősebb munkatársaink tapasztalatait és szívesen segítjük, tanítjuk legfiatalabb pályakezdő munkatársainkat is. Cégünk azonban a magunk elé kitűzött rendkívül magas elvárásoknak csak céltudatos, folyamatos jobbítás, fejlesztés (FJF) segítségével tud megfelelni. Erre a feladatra szükséges a fiatalos, de már tapasztalt jól képzett csapat, akik a legkorszerűbb alapok birtokában napi hatékony munkájuk mellett az FJF-re is tudnak koncentrálni. Cégstratégiánk fő prioritásai: A kiemelkedő minőség A vevői igények maximális szem előtt tartása Munkatársak motiváltsága Eddig betöltetlen piaci lehetőségek felvállalása Gyártáson kívüli szolgáltatások bővítése Folyamatos technológia fejlesztés Legjobb gyakorlat következetes alkalmazása Kulcsfontosságú területek, kulcsfolyamatok: Vevőkkel, vevői elégedettséggel kapcsolatos területek, folyamatok Fejlesztéssel kapcsolatos területek, folyamatok Gazdálkodással, hatékonysággal kapcsolatos területek, folyamatok A stratégia alapján kerül sor az éves tervezésre: a tevékenységek meghatározására, a célok kitűzésére a szervezet minden szintjén a Kulcsfontosságú mutatók és a velük összehangolt Integrált minőségirányítási rendszer éves minőségcéljai (vevői, fejlesztési) szerint. A stratégia alapján készült tervek figyelembe vételével dolgozunk. Napi megbeszélések, havi értekezletek keretében a meghatározott tervcélok és a tervezési munka során megfogalmazott intézkedésekből készült akciótervek alapján tűzzük ki a feladatokat, jelöljük ki a felelősöket és határidőket, szervezzük és indítjuk a fejlesztési projekteket. SZAKKÉPZÉS SZAKEMBER UTÁNPÓTLÁS KIVÁLÓ KÉPZŐHELY Cégünk története során igyekezett nagy hangsúlyt fektetni a tanulóképzésre. Nem sajnálva a befektetett energiát sok fogácsoló tanuló illetve főiskolás és egyetemista töltötte nálunk gyakorlatát, írta nálunk szakdolgozatát. A mai

6 világban rengeteg energia szükséges ahhoz, hogy az általános iskolai végzősöket olyan szakma elsajátítására biztassuk, mint a gépi forgácsoló, szerszámkészítő vagy lakatos. Ezen szakmák oktatásának népszerűsítésére és az oktatás ez irányba történő elmozdítása érdekében - csökkentve ezzel a szakemberhiányt - az együttműködés és összefogás jegyében cégünk Találkozó a szakemberképzés jövőjéért címmel konferenciát szervezett március 29-én Kisújszálláson. Erre a konferenciára meghívást kaptak a megye képviselői, munkaügyi központ vezetői, polgármesterek, általános-és szakiskola igazgatói, helyi cégvezetők. Ezen törekvésünk gyümölcse a 2008-as évben érett be, hiszen szeptemberben 12 fővel gépi forgácsoló osztály indult 1996 óta ismét, az Illéssy Sándor Szakközép-és Szakiskolával együttműködve. Cégünknél évfolyamonként 10 diák vesz részt a képzésben. Az oktatóműhelyben a diákokkal mester kollégánk foglalkozik, aki cégünk filozófiájának megfelelően, a lehető legmagasabb szinten igyekszik megismertetni a diákokat a szakma minden apró részletével. A diákok cégünknél töltött gyakorlataik során rálátást kapnak egy európai szintű vállalat működésére, felépítésére, munkakultúrájára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy már ebben a korban kialakuljon a diákokban egy igényesség a munkájukra, mert csak így tudnak majd a későbbiekben érvényesülni és megfelelni az egyre magasabb szintű megrendelői igényeknek. Cégünk ehhez úgy járul hozzá, hogy biztosítja nekik ugyanazokat a feltételeket, amit a saját dolgozóinknak is: céges munkaruházatot, védőfelszereléseket és lehetőséget arra, hogy a termelésben lévő összes gépen dolgozhatnak a megfelelő szakmai felügyelet mellett. Részt vesznek a termelésben, amivel az a szándékunk, hogy felelősséggel végezzék munkájukat, azzal a tudattal, hogy ezzel nagy multinacionális cégek működéséhez járulnak hozzá. A gyakorlat során megismertetjük cégünk dokumentációs rendszerével, folyamatainkkal és a magas minőségi elvárásainkkal. Megtanulják a különböző méréstechnikákat, amiket azonnal tudnak alkalmazni a gyártás során. Cégünknél olyan ellenőrzési folyamat működik a 100%-os minőségellenőrzésből adódóan, hogy munkatársainknak minden alkatrész minden méretét az erre kiadott bizonylaton dokumentálni kell. Mindent a szemnek, mindent a kéznek Igyekszünk minden a cégünknél alkalmazott technológiai folyamattal megismertetni őket elejétől a végéig. Kezdve a darabolástól a minőségellenőrzéssel bezárólag. Nagyon fontos, hogy a szakember tudjon gondolkodni a másik technológiában dolgozó munkatársa fejével, mert esetlegesen olyan megmunkálási módot alkalmaz, amivel megkönnyítheti a következő műveletben dolgozó munkáját nem szólva az ebből adódó hatékonyabb munkavégzésről. A gyakorlat során kötelezően munkanaplót vezetnek a diákok, az általuk elvégzett feladatokról hasonlóan a cégünk dolgozóihoz. Ez azért fontos, hogy megszokják a munkaidővel való elszámolást, illetve a teljesítményvizsgálatokat is megkönnyíti. Oktatóműhelyünk mellett, különálló tanteremmel is rendelkezünk. Vállalatunk szakemberei segítségével önálló szakmai tananyagot dolgoztunk ki a gépi forgácsoló szakmaterületekre. Ezen tananyag gyakorlatban használható tudást és tapasztalatot ötvöz a gépipari megmunkálási ajánlásokkal, segítve ezzel a leendő szakembereink tanulását és munkavégzését.

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint!

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Tevékenységünk A célgépgyártás fejlődésében jelentkező igények időbeni felismerése alapozta meg azt a döntést, hogy cégünk 2002- ben

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika

Részletesebben

SI FELADATAINAK SZERVEZÉSE

SI FELADATAINAK SZERVEZÉSE KISVÁLLALKOZ LLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSI SI FELADATAINAK SZERVEZÉSE SE INNONET Innovációs és Technológiai Központ, Győr 2007. május 08. Előadó: Hajdu Elemér cégvezető tanácsadó Hajdu & Társai Tanácsadó és

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS

Részletesebben

Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22.

Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22. Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása 2015. április 22. Mi hozott össze bennünket? azonos tevékenység mindnyájan forgácsolással foglalkoztunk azonos probléma a szakemberek elfogytak - utánpótlás

Részletesebben

A Borsodi Műhely Kft. gépalkatrész gyártó középvállalat, győri telephelyére, Hőkezelő segédmunkás munkakörbe. munkatársat keres.

A Borsodi Műhely Kft. gépalkatrész gyártó középvállalat, győri telephelyére, Hőkezelő segédmunkás munkakörbe. munkatársat keres. A gépalkatrész gyártó középvállalat, győri Hőkezelő segédmunkás munkakörbe Hőkezelésre előkészített és már hőkezelt munkadarabok mozgatása, készülékekre helyezése A tevékenységhez előírt dokumentációs

Részletesebben

BORSODI. Alapításkor az volt a cél, hogy magamnak teremtsek egy ideális munkahelyet, ahol a rend, a tisztaság és a becsületes munka az elsődleges!

BORSODI. Alapításkor az volt a cél, hogy magamnak teremtsek egy ideális munkahelyet, ahol a rend, a tisztaság és a becsületes munka az elsődleges! BORSODI ANNO 1981 GYŐR SZOMBATHELY KISÚJSZÁLLÁS BORSODI Cégünk nevében hordozza az identitásunk két legfontosabb alapkövét. Az egyik a Borsodi családnév, mely már második generáció óta védjegye az itt

Részletesebben

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Dr. Boda György Boda & Partners Kft partnere Budapesti Corvinus egyetem, egyetemi docens.. XXIII. Magyar

Részletesebben

Minőségfejlesztési kézikönyv

Minőségfejlesztési kézikönyv Minőségfejlesztési kézikönyv Kézikönyv a felsőoktatási intézmények minőségfejlesztési feladataihoz Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A felsőoktatás minőségfejlesztési helyzete

Részletesebben

a filozófia, amely a működést rendszerbe foglalja, a módszer, amely a vezetőség aktív stratégiaalkotását és napi irányítását feltételezi a hatáskör,

a filozófia, amely a működést rendszerbe foglalja, a módszer, amely a vezetőség aktív stratégiaalkotását és napi irányítását feltételezi a hatáskör, a filozófia, amely a működést rendszerbe foglalja, a módszer, amely a vezetőség aktív stratégiaalkotását és napi irányítását feltételezi a hatáskör, amely kiterjed valamennyi munkatársra, a gazdasági szerep,

Részletesebben

Minőség szervezeti keretekben Az ELTE EKSZ Minőségirányítási

Minőség szervezeti keretekben Az ELTE EKSZ Minőségirányítási Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat Minőség szervezeti keretekben Az ELTE EKSZ Minőségirányítási Kézikönyve Kálóczi Katalin a Könyvtári Tanács Minőségfejlesztési munkacsoportjának

Részletesebben

Szabályozók felülvizsgálata Ellenőrzési-mátrix

Szabályozók felülvizsgálata Ellenőrzési-mátrix Szabályozók felülvizsgálata Ellenőrzési-mátrix Laukó Krisztina SZTE SZAKK, intézményi koordinátor 35. NEVES Betegbiztonsági Fórum, 2016. 06. 23. Előzmények 1998 Mintaklinika program 2002 az összes szervezeti

Részletesebben

Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P

Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P A RIGO Kft 1990-ben alakult 25 millió forintos törzstőkével. 100 %-ban magyar tulajdonú cég, családi vállalkozás. A Kft. székhelye Budapest, Orsovai út 3., két telephelyen,

Részletesebben

MSZ EN ISO 50001:2012 (Energiairányítási rendszer) Energiahatékonysági törvény

MSZ EN ISO 50001:2012 (Energiairányítási rendszer) Energiahatékonysági törvény BERTING Vezetési Tanácsadó Iroda Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Minőség Klub MSZ EN ISO 50001:2012 (Energiairányítási rendszer) Energiahatékonysági törvény Előadó: Csonka László, Ügyvezető

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

KÉRDŐÍV. Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére.

KÉRDŐÍV. Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére. KÉRDŐÍV Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére. Kedves Kollégák! Az NSZI az iskolarendszerű szakképzést folytató intézmények körében reprezentatív

Részletesebben

IPC Validation Services

IPC Validation Services IPC Validation Services Út a győzelemhez a piaci versenyben Microsolder Kft. NYERTESEK: ELEKTRONIKAI GYÁRTÁSSZOLGÁLTATÓK (EMS) ÉS BESZÁLLÍTÓK Mit nyújt az IPC Validation Services az EMS vállalatoknak és

Részletesebben

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás cégjegyzékszámunk: 06-09-003238 adószám: 11094315-2-06 Cégünk a nagy ipari üzemek és a termelõ kisvállalkozások műszaki problémáinak megoldására

Részletesebben

Életre keltjük épületét

Életre keltjük épületét Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda,

Részletesebben

A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és pont)

A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és pont) 16. A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és 9004 5. pont) 16.1 A vezetőség elkötelezettsége (ISO 9001 és 9004 5.1. pont) A vezetőség felelősségi körére vonatkozó fejezet a két szabványban szinte azonos

Részletesebben

Tartalom és mutatók 1/1

Tartalom és mutatók 1/1 Tartalom és mutatók 1/1 1/1 Tartalom 1 Tartalom és mutatók 1/1 Tartalom 1/2 Szerzôk 1/3 Ellenôrzô lap 2013. február 2 A vállalati stratégia, rendszer és folyamat minôségtudatos fejlesztése 2/1 Tartalom

Részletesebben

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.

Részletesebben

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Autóipari belső auditor (MSZ ISO/TS 16949) Mi a képzés célja és mik az előnyei?

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Autóipari belső auditor (MSZ ISO/TS 16949) Mi a képzés célja és mik az előnyei? Képzés megnevezése: Autóipari belső auditor (MSZ ISO/TS 16949) Jelentkezés Mi a képzés célja és mik az előnyei? A résztvevő a képzés után - megfelelő képzettséget szerez az MSZ ISO/TS 16949 szabvány belső,

Részletesebben

SONIMA. Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén

SONIMA. Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén SONIMA Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén 1 Moduláris megoldások Manufacturing Gyártás Assembly Szerelés Industrial Ipari Cleaning tisztítás Warehousing Raktározás Logisztika Logistics

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

SolutionsMetál Kft. Az Ön partnere egyedi forgácsoló szerszámtervezésben és gyártásban több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal!

SolutionsMetál Kft. Az Ön partnere egyedi forgácsoló szerszámtervezésben és gyártásban több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal! Az Ön partnere egyedi forgácsoló szerszámtervezésben és gyártásban több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal! - 1 - CÉGÜNK RÖVID BEMUTATÁSA: Vállalkozásunk CNC fémforgácsoló szerszámok gyártásra szakosodott.

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő, Látogató!

Tisztelt Érdeklődő, Látogató! Tisztelt Érdeklődő, Látogató! Mi a Carmechanix Team előnye a piacon jelen lévő, hasonló tevékenységű vállalatokkal szemben? Ön miért minket válasszon járműve javítására? Hasonlítsa össze szolgáltatásainkat

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS ÉS E- LEARNING. Jelli János Apor Vilmos Katolikus Főiskola

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS ÉS E- LEARNING. Jelli János Apor Vilmos Katolikus Főiskola MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS ÉS E- LEARNING Jelli János Apor Vilmos Katolikus Főiskola Minőség fogalma (üzleti) 1 egy termék vagy szolgáltatás olyan tulajdonságainak összessége amelyek meghatározott vagy elvárható

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA M&S Consulting Kft.

A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA M&S Consulting Kft. A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA Szakképzési Önértékelési Modell ADOTTSÁGOK EREDMÉNYEK Emberi erőforrások Munkatársi Vezetés Stratégia Folyamatok Közvetlen partneri Kulcsfontosságú

Részletesebben

Projektszám HU13210/11 oldalszám: 1/5. 2000 Szentendre, Dózsa György út 20.

Projektszám HU13210/11 oldalszám: 1/5. 2000 Szentendre, Dózsa György út 20. Projektszám HU13210/11 oldalszám: 1/5 Megbízó szervezet megnevezése: Szentendrei Betonárugyár ZRt. Székhelye: 2000 Szentendre, Dózsa György út 20. Az audit során vizsgált illetve megtekintett telephelye(i):

Részletesebben

A minőségi szakképzés garanciái a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában

A minőségi szakképzés garanciái a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában A fiatalok foglalkoztatásának előmozdítása Közép-Kelet-Európában Projekt Szeminárium 2013. október 10. A minőségi szakképzés garanciái a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában Előadó: Kiss Ferenc

Részletesebben

Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára

Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára Az út amin jár(hat)unk. Nagy István gyártási osztályvezető, MIR megbízott Vasúti Berendezések Kft. A hazai kötöttpályás közlekedés első

Részletesebben

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával

Részletesebben

MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE

MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE Jelen dokumentációban található bizalmas és szerzői jog által védett információk védelmében az anyag harmadik személy részére történő akár közvetlen

Részletesebben

Hatékonyságnövelő program

Hatékonyságnövelő program Hatékonyságnövelő program LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Hatékonyságnövelés - költségcsökkentés A gazdasági környezet

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Cégbemutató smartsol Engineering Kft. - Magyarország 2014-01-22 1 Bemutatkozás Engedje meg, hogy bemutassuk 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozásunkat, amelynek alapja a több évtizedes mérnöki

Részletesebben

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető!

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető! Lajstromszám: AL-1017 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET F.ny.t.sz.: 01-0271-04 TRÉNING AJÁNLATAINK Ahol nem csak papír szerezhető! MLE bemutatása A Magyar Logisztikai Egyesület tizenkilenc éves fennállása során

Részletesebben

A., ALAPELVEK VÁLTOZÁSAI

A., ALAPELVEK VÁLTOZÁSAI A., ALAPELVEK VÁLTOZÁSAI S.sz. ISO 9001:2008 ISO 9001:2015 1) vevőközpontúság vevőközpontúság 2) vezetés vezetői szerepvállalás 3) a munkatársak bevonása a munkatársak elköteleződése 4) folyamatszemléletű

Részletesebben

A HATÉKONY VÁLLALATI MŰKÖDÉS VEZETŐI ESZKÖZTÁRA

A HATÉKONY VÁLLALATI MŰKÖDÉS VEZETŐI ESZKÖZTÁRA A HATÉKONY VÁLLALATI MŰKÖDÉS VEZETŐI ESZKÖZTÁRA XXV. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2018. szeptember 13-14. Tóth Valéria Minőségmenedzsment osztályvezető Magyar Posta Zrt. MINŐSÉG - VERSENYKÉPESSÉG -

Részletesebben

Belső ellenőrzés és compliance. szolgáltatások. Cover. KPMG.hu

Belső ellenőrzés és compliance. szolgáltatások. Cover. KPMG.hu Belső ellenőrzés és compliance Cover szolgáltatások KPMG.hu Stratégiai fontosságú lehetőségek a belső ellenőrzésben Valós képet nyújt a szervezet működésének hatásosságáról és hatékonyságáról. Felderíti

Részletesebben

Minőségbiztosítás a laboratóriumi munkában - Akkreditáció -

Minőségbiztosítás a laboratóriumi munkában - Akkreditáció - Minőségbiztosítás a laboratóriumi munkában - Akkreditáció - Kulcsszavak - Teljes dokumentáltság, szabályozottság - Visszavezethetőség - Rendszeres külső és belső ellenőrzés - Folyamatos fejlődés - Esetlegesség,

Részletesebben

Szervezeti és működési audit

Szervezeti és működési audit Szervezeti és működési audit A gazdasági környezet és a fokozódó verseny egyre inkább rákényszeríti a gazdálkodó szervezeteket a belső tartalékok feltárására, a hatékonyság és a versenyképesség fokozására.

Részletesebben

Dr. Zoboky Péter Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Dr. Zoboky Péter Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály A nagyvállalatok energetikai audit kötelezettsége Dr. Zoboky Péter Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály Az EU energiahatékonysági szabályozása 1. 2. 3. 2010/30/EU irányelv az energia címkézésről 2010/31/EU

Részletesebben

Ipari szerszámgép kereskedelem, műszaki és beruházási tanácsadás

Ipari szerszámgép kereskedelem, műszaki és beruházási tanácsadás Ipari szerszámgép kereskedelem, műszaki és beruházási tanácsadás CÉGBEMUTATÓ TARTALMA: Célkitűzéseink Miért éppen az SM Tech Kft Földrajzi elhelyezkedés Kereskedelmi ágazataink Beszállító partnereink Egyéb

Részletesebben

A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében

A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében Kiválóság Tavasz 2012 EFQM Kiválóság Nap Budapest, 2012. március 8. Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

Küldetésünk a biztonság

Küldetésünk a biztonság Cím: Vecsés, Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, T2A, F104 Tel: +36 1 296 5682 Fax: +36 1 296 5589 budsec@bud.hu Küldetésünk a biztonság Megbízható biztonsági re ndszerek ADATOK LÉGI KÖZLEKEDÉS

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások RÖVID CÉGISMERTETŐ SZÁMOKBAN - 20 éve vagyunk jelen szállítmányozás, raktározás,

Részletesebben

Bemutatkozás: Regisztrációs szám: 20525-1/2012-0100-10-99

Bemutatkozás: Regisztrációs szám: 20525-1/2012-0100-10-99 Bemutatkozás: Társaságunk 2009-ben alakult, megrendelőink minél teljesebb és igényesebb kiszolgálása érdekében. Cégünk fő tevékenysége a munkaerő kölcsönzés, karbantartási tevékenység és szerszámkereskedelem,

Részletesebben

Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja

Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja Page: 1 Tartalom: A binder-ről Szakképzési foglalkoztatási stratégia Szakember utánpótlás tanulók foglalkoztatása

Részletesebben

Projektszám: HU16121/14 oldalszám: 1/7. Szabados Éva. MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer

Projektszám: HU16121/14 oldalszám: 1/7. Szabados Éva. MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer Projektszám: HU16121/14 oldalszám: 1/7 Megbízó szervezet neve: D-PACK Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Székhelye: 2371 Dabas-Sári, Szent János u. 1. Megbízó szervezet vezetőségének képviselője:

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM 2017. március 6. 1. Bevezető Az Óbudai Egyetem az intézmény működésének folyamatait, beleértve a vezetési, tervezési, ellenőrzési, mérési, értékelési és fogyasztóvédelmi feladatok

Részletesebben

fémtömegcikk-gyártás és technológia tervezés

fémtömegcikk-gyártás és technológia tervezés fémtömegcikk-gyártás és technológia tervezés Tisztelt Ügyfelünk, Partnerünk! A Bálind Kft. egy 1987-ben alakult, egyéni vállalkozás jogutódjaként jött létre. Átlagos létszáma 50 100 fõ. Cégünk üzletfilozófiája

Részletesebben

Az energiairányítási rendszer alkalmazása a Dunastyrnél

Az energiairányítási rendszer alkalmazása a Dunastyrnél Az energiairányítási rendszer alkalmazása a Dunastyrnél Dunastyr Polisztirolgyártó Zrt. 2014. November 4. Monostoriné Ország Mária A Dunastyr az ENI csoportban Az olasz Eni az egyik legnagyobb energiával

Részletesebben

Kiválóság kultúra fejlődése a DMRV Zrt.-nál Előadás a KIVÁLÓSÁG TAVASZ 2012 rendezvényen 2012. 03. 08. Előadó: Vogel Csaba vezérigazgató

Kiválóság kultúra fejlődése a DMRV Zrt.-nál Előadás a KIVÁLÓSÁG TAVASZ 2012 rendezvényen 2012. 03. 08. Előadó: Vogel Csaba vezérigazgató Kiválóság kultúra fejlődése a DMRV Zrt.-nál Előadás a KIVÁLÓSÁG TAVASZ 2012 rendezvényen 2012. 03. 08. Előadó: Vogel Csaba vezérigazgató 1 A CÉG TÖRTÉNETE, JOGELŐDÖK A cég fennállását 1928. október 21-től

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

Képzés leírása. Képzés megnevezése: IRIS szabványismertető Jelentkezés

Képzés leírása. Képzés megnevezése: IRIS szabványismertető Jelentkezés Képzés megnevezése: IRIS szabványismertető Jelentkezés Mi a képzés célja és mik az előnyei? A képzés célja az IRIS szabvány vasúti járműipari kiegészítő követelményeinek megismertetése a résztvevőkkel.

Részletesebben

evosoft Hungary Kft.

evosoft Hungary Kft. Intelligens eszközök fejlesztése az ipari automatizálásban 9. fejezet: Minőség menedzsment Előadó: Harrer Ágnes Krisztina minőségügyi megbízott menedzser ELŐADÓ: HARRER ÁGNES KRISZTINA Minőségügyi megbízott

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Partnerségi felmérés kérdőíve

Partnerségi felmérés kérdőíve Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi

Részletesebben

Szakmai tanácskozás. Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése. Salgótarján, 2008 december 16.

Szakmai tanácskozás. Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése. Salgótarján, 2008 december 16. Szakmai tanácskozás Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése Salgótarján, 2008 december 16. Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése Minőségbiztosítás jelentősége a Készítette: Dr. Mikli Éva PTE Szociális

Részletesebben

Minőségbiztosítás dr. Petőcz Mária

Minőségbiztosítás dr. Petőcz Mária Minőségbiztosítás dr. Petőcz Mária Építési folyamat 1 J O G S Z A B Á LY O K N E M Z E T I S Z A B VÁ N Y O K SZAKMAI ÉS VÁLLALATI SZABVÁNYKIADVÁNYOK A műszaki szabályozás szintjei és hierarchiája HAZAI

Részletesebben

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez 2 a folyamatszemléletű megközelítés alkalmazását segíti elő az érdekelt felek megelégedettségének növelése céljából kiemeli a következő szempontok

Részletesebben

Amit a minőségről tudni kell Certified Process Quality Manager course 1 Az előadás tematikája: ISO 9001 minőségirányítási rendszer közérthetően Minőségirányítási rendszertanúsítások egy tapasztalt auditor

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER IRÁNYÍTÁSA MF 01.RE

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER IRÁNYÍTÁSA MF 01.RE Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER IRÁNYÍTÁSA MF 01.RE Készítette: Dr. Váncsa Andrea Átvizsgálta: Dr. Szűcs Gabriella Jóváhagyta:

Részletesebben

Önértékelési rendszer

Önértékelési rendszer Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT!

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO EGYESÜLET SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISO TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO Elnökség ISO Tavasz * 2018. ápr. 20. 1 ÉRTÉKRENDÜNK Közhasznú tevékenységet végző civil egyesület Jogszerűen és a tagság

Részletesebben

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. 2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2017-ben...

Részletesebben

Teljesítmény értékelési rendszer kialakítása

Teljesítmény értékelési rendszer kialakítása Teljesítmény értékelési rendszer kialakítása Larskol Tanácsadók A LARSKOL nemzetközi és hazai tanácsadó cégeknél szerzett évtizedes vezetői, tanácsadói és projektmenedzseri gyakorlattal rendelkező szakemberek

Részletesebben

ISO 9001:2015 revízió - áttekintés

ISO 9001:2015 revízió - áttekintés ISO 9001:2015 revízió - áttekintés Tartalom n Ki az illetékes? n Milyen az ütemterv? n Hol tartunk most? n Hogyan fog ez folytatódni? n Mik képezik a kialakítás kereteit? n Mik képezik az alapvető képességeket?

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA DEBRECEN, 2018. ÁPRILIS 14. HORVÁTH ÁDÁM DIVÍZIÓVEZETŐ DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK A

Részletesebben

PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI

PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI TEMATIKA Projekt indokoltsága; Vállalt feladatok; Feladatok végrehajtásának rövid bemutatása; Elért eredmények; Tapasztalatok összegzése. PROJEKT INDOKOLTSÁGA

Részletesebben

XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT

XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT MŰHELYMUNKA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK ÁTALAKÍTÁSA AZ ISO 9001:2015 SZERINT GYAKORLATI FOGÁSOK. TOHL ANDRÁS TECHNIKAI VEZETŐ SGS HUNGÁRIA KFT. NAPIREND Bevezetés, problémák,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Orvostechnikai eszköz belső auditor (MSZ EN ISO 13485) Mi a képzés célja és mik az előnyei?

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Orvostechnikai eszköz belső auditor (MSZ EN ISO 13485) Mi a képzés célja és mik az előnyei? Képzés megnevezése: Orvostechnikai eszköz belső auditor (MSZ EN ISO 13485) Jelentkezés Mi a képzés célja és mik az előnyei? A résztvevő a képzés után - megfelelő képesítést szerez az MSZ EN ISO 13485 szabvány

Részletesebben

MSZ ISO 9004:2010 ISO 9004:2009

MSZ ISO 9004:2010 ISO 9004:2009 MSZ ISO 9004:2010 ISO 9004:2009 A szervezet fenntartható (tartós) sikerének irányítása (menedzselése) Minőségirányítási megközelítés Managing the sustained success of an organization 1 1. Ez a nemzetközi

Részletesebben

Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában

Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában Képfeldolgozó rendszerek a méréstechnikában www.falcon-vision.com GYÁRTÓSORI ELLENÔRZÉS MINÔSÉGBIZTOSÍTÁS FOLYAMATDIAGNOSZTIKA www.falcon-vision.com Termékeink felhasználási köre Képfeldolgozó mérôrendszerek

Részletesebben

ISOFÓRUM ŐSZ SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK A KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT nov. 23.

ISOFÓRUM ŐSZ SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK A KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT nov. 23. ISOFÓRUM ŐSZ SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK A KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT ISO 9000 FÓRUM MEGALAKULÁS: 1994-ben TAGSÁG Az ISO 9000 FÓRUM olyan szervezetek egyesülése, amelyek rendelkeznek valamilyen tanúsított irányítási

Részletesebben

Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004.

Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. T-Mobile Magyarország - a piacvezető mobil szolgáltató 19.38% 47.19% TMM Pannon Vodafone 33.43% 2004.október 2 Életutunk a technológiai kiválóságtól

Részletesebben

M OL-csoport Beszállítói Fórum

M OL-csoport Beszállítói Fórum M OL-csoport Beszállítói Fórum 2003. március 27. BESZÁLLÍTÓI FÓRUM 2003. március 27. MOL-csoport Beszállítói Politikája Beszállítók értékelése 1. SZAKMAI SZEKCIÓ Beruházás, karbantartás, indirekt és Jónásné

Részletesebben

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Budapest, 2011.05.10. Visszatekintés Folyamatos tanulóképzés Egyre növekvő tanulói létszám Kamarák Gyakorlati képzés szereplői Iskolák

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

Hivatásunk a szakértelem Profigram Kft.

Hivatásunk a szakértelem Profigram Kft. Hivatásunk a szakértelem Profigram Kft. Cégünk 1998 óta kínál teljes körű megoldásokat az ipari irányítástechnika, automatizálás széles spektrumában. Megalakulásunk óta az erőművektől, a gyógyszergyártáson

Részletesebben

Professio Klaszter bemutatása 2012.05.09. Miklósy Lajos elnök

Professio Klaszter bemutatása 2012.05.09. Miklósy Lajos elnök Professio Klaszter bemutatása 2012.05.09. Miklósy Lajos elnök Mi hozott össze bennünket? azonos tevékenység mindnyájan forgácsolással foglalkoztunk azonos probléma a szakemberek elfogytak - utánpótlás

Részletesebben

C é g t ö r t é n e t

C é g t ö r t é n e t C é g t ö r t é n e t t a l a p a s p o r t k f t. z ö l d s é g - g y ü m ö l c s n a g y k e r e s k e d é s A Talapa Sport Kft. 1994. április 11- ével alakult, határozatlan idôre. A cég alapítója és

Részletesebben

Energiapiacon is energiahatékonyan

Energiapiacon is energiahatékonyan Energiapiacon is energiahatékonyan Energia konferencia, 2017.02.02. Szalma Péter, IVR vezető- DÉMÁSZ Csoport DÉMÁSZ Csoport bemutatása Tulajdonos váltás: EDF ENKSZ Elosztói, vill. en. kereskedelmi (egyetemes

Részletesebben

GYAKORLATI TAPASZTALATOK AZ ISO EIR SZABVÁNY TANÚSÍTÁSOKRÓL BUZNA LEVENTE AUDITOR

GYAKORLATI TAPASZTALATOK AZ ISO EIR SZABVÁNY TANÚSÍTÁSOKRÓL BUZNA LEVENTE AUDITOR GYAKORLATI TAPASZTALATOK AZ ISO 50001 EIR SZABVÁNY TANÚSÍTÁSOKRÓL BUZNA LEVENTE AUDITOR AZ SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: ellenőrzés, tanúsítás és vizsgálat Szervezet:

Részletesebben

Szervezeti és működési audit

Szervezeti és működési audit Szervezeti és működési audit LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Szervezeti és működési audit A gazdasági környezet

Részletesebben